Drága Bibike, Taptau, Chesti, Mot, Agnesm, Jucicuki, Süni, Lanett, Zuzmó, Rozus, Gil, Lukrécia, Kriszti, Naposoldal, Bibar, Mamm, Niki baba, Málna, Gabicsibe, Teo, Gombahölgy, Pociló, Csibe, Nellike, Madrin, Baby!
Nem is tudom, hogy hol kezdjem, és mit írjak… Nincs szó erre… Igazi barátok vagytok, és sosem hittem volna, hogy ilyen létezik, mármint, hogy úgy segítetek, hogy nem is ismertek szinte. Fantasztikus emberek vagytok, és hihetetlen a csapatszellem Bennetek.
Azt hiszem, erre a tettetekre egy sima köszönet nem elég. De nem tudom megfogalmazni azt, amit érzek, így mégis csak ez marad:
KÖSZÖNÖM. KÖSZÖNJÜK.
Zokogtam, amikor kibontottuk.
Találtam egy szép verset, mely talán jobban kifejezi, amit érzek:
Heather Bay : Köszönet
Bár nem szólsz hozzám,
hangod mégis hallom,
mert nem kell hogy itt légy
ahhoz, hogy szívem átkaroljon.
Bár nem vagy velem,
Hogy is lehetnél…
Azért a tavasz lassan jő
És megy a tél…
Mert reményt adsz,
Ahhoz, hogy éljek,
Hogy tovább már ne féljek
S ezt köszönöm Neked.
Chesti drága,
Neked külön köszönet, hogy elhoztad, kár, hogy nem voltunk itthon. (bár akkor nagy verés is lett volna mellé
)
Most nem is tudok többet írni, bár jó lenne. De nem tudom tényleg megfogalmazni, amit érzek és gondolok. Döbbenetes. Komolyan.
Köszönjük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Zsókuci és Zozó