Azért bemásolom, majd átugorjátok!
Emese születése
Az orvosok számítása szerint május 6-án kellett volna szülnöm, de mivel nem történt semmi, azt javasolták, feküdjek be a kórházba 8-án. Be is mentünk, de úgy gondoltuk, majd megvizsgálnak, és az eredményektől függően eldöntjük, hogy maradjak-e bent, vagy csak gyakran, akár minden nap bejárjak vizsgálatokra. Csakhogy ez nem olyan egyszerű! A dokival beszéltünk, ő azt mondta, ez csak egy javaslat, ilyen esetben mindenkinek javasolják, hogy befeküdjön, de egyébként azt csinálok, amit akarok, de eddig problémamentes terhességem volt, kár lenne most kockáztatni. Szóval keltette a lelkiismeret-furdalást rendesen. Viszont azt is mondta, hogy akkor nem kell bejárni semmi vizsgálatra, majd megyek szülni, ha gondolom… Hatásos volt a duma, kiborultam. Szóval befeküdtem. Határozatlan időre… A kórházban kellemesen csalódtam! A nővérkék nagyon normálisak voltak, és az orvosok is! Bár leginkább az az egy doki foglalkozott velem, aki fel is vett az osztályra. Ez így nem volt azért rossz. Teljesen jó volt minden eredményem, semmi jel nem utalt arra, hogy hamarosan szülnék. 10-én szerdán volt egy oxitocyn tesztem, de nem hatott, így le is állították gyorsan. Pénteken megismételték, de az is hasonlóan végződött. Közben minden nap ctg, áramlás vizsgálat, de semmi eltérés. Szombaton Lackó is jött látogatni, így akkor nem csak a lépcsőzés volt a program, hanem őt is emelgettem. Egyébként minden tippet kipróbáltunk! Ettem jégkrémet, lépcsőztem, somlóit ettem, még a női wc-ben is volt egy titkos akciónk, de semmi nem használt. Szombaton a doki megvizsgált, és mondta, hogy bár még mindig egy ujjnyi a méhszáj, de már elég jól felpuhult, tehát csinált egy magzatvízvizsgálatot is. Azt mondta, hogy látja a baba hajszálait is. Jaj, olyan izgalmas volt! Én is nagyon akartam már látni a kis hajacskáját! Este valami fura történt. Rózsaszínes nyálkás izé jött belőlem minden egyes wc-zés után, de nem szóltam a nővérkének, mert ilyen már május 1-jén is volt, biztos semmi jelentőssége. Aztán elaludtam. Viszont éjjel hozták a babákat szopizni a szobánkba, 2 óra körül, és onnantól nem tudtam aludni. Rettentően fájt a derekam. 5 körül már talán keményedéseket is éreztem, de teljesen összefüggéstelenül. 7 körül szóltam a nővérkének, fáztam rendesen, köntösben vacogtam a takaró alatt, 37,4 volt a hőm, és mintha 12 percenként keményedett volna a hasam. Figyeltem még egy órát, akkor megnézett a doki, addig rendesen 10 percenként keményedett, de nem volt jelentős fájdalom. Mondta, hogy akkor szülőszoba, és megrepeszti a burkot. Kicsit megijedtem, de mondta, hogy mivel vannak fájásaim, ez nem lesz olyan, mintha ezzel indítanák be a folyamatot. Aztán elő is készítettek. Borotválás, beöntés. Semmi kellemetlen. Közben kezdett tényleg fájni, de nem volt komoly. Szóltam Lacinak is. 9.15-kor már a szülőszobán voltunk. Kb. 5 perces fájásaim voltak, de féltem, hogy ez még nem komoly, esetleg el is múlik, és talán nem is haladok rendesen, pedig a ctg is közepes erős fájásokat mutatott. Aztán jött a doki, és burkot repesztett. Ettől valóban erősödtek a fájások, feküdni kellett még egy kicsit a ctg miatt, és kaptam egy kis sóoldatot is, mert 85-ös vérnyomással érkeztem a szülőszobára. Utána viszont fölkelhettem. Mehettem pisilni, sétálhattam, volt labda is, amin nagyon jól lehetett tűrni a fájásokat, és rengeteget segített, hogy Laci tartotta bennem a lelket, és rám szólt, hogy koncentráljak! Nagyon kellett, hogy ott volt velem, mert annyira féltem! Mindentől! Hogy olyan hosszú és nehéz lesz, mint Lackóval, hogy mi van, ha elfogy az egyébként sem túl nagy erőm, és a fájdalom ereje is megrémített. De még akkor is azt hittem, hogy ez még nem elég erős, csak én érzem úgy, mert gyenge és fáradt vagyok, és mondtam Lacinak, hogy ha elfelejteném, emlékeztessen, hogy nagyon fájt, és nem akarom többet! Közben a szülésznő néhányszor megnézte a szívhangot, és minden szépen rendben volt. Aztán jött a doki, fel kellett feküdnöm, mert megvizsgált. 3 ujjnyinál jártunk fél 1 körül. Én csak azt kérdezgettem, hogy ez jó? Jól haladunk? Mikor lesz baba? Ugye, ez már nem áll le? Meg ilyen hülyeségek. Kicsit fekve kellett maradnom, amíg megnézték a mellettem szülő csajszit. Gyakorlatilag versenyszülés volt. Kaptam közben egy kis méhszájlazító szurit meg egy kis nyugtatót, hogy jobban viseljem a fekvést, Laci pedig továbbra is hatékonyan segített. Néha már úgy fájt, hogy csak azt kiabáltam, hogy segítség! Valaki nézzen már meg! És hogy lehet, hogy nyomnom kell. A függöny mögött közben megszületett a baba, de ebből nem sokat hallottam. Az se nagyon tűnt fel, hogy közben odahívtak egy másik szülésznőt, ha esetleg tényleg nyomnom kéne. Csak Laci határozott hangja volt, amit hallottam, hogy figyelj, lassan lélegezz! Közben a szülésznő megnézett, 4 ujjnyi voltam. Nyomni még nem volt szabad, próbáltam a légzésre koncentrálni. Mondták, ha kapkodom a levegőt, begörcsölhet a kezem-lábam, ez már aztán nem hiányzott volna! Kapaszkodtam az ágy végébe ezerrel, meg Laciba is, ő meg továbbra is törölgette a homlokom. Derékmasszírozás nem igazán kellett, csak jó volt, hogy állhattam, járkálhattam sokat! Aztán végeztek a függöny mögött, és jött a doki. Megvizsgált, eltűnt a méhszáj! Még kaptam oda egy szurit, levették a ctg-t, az orvos elhelyezkedett az érkezési oldalon, felkötötték a lábamat, innentől már nagyon feszült odalent minden, és vártuk a tolófájást. Nem is kellett rá sokat várni. Fura érzés volt, mert Lackóval ilyen nem volt! Vagyis tolófájás nélkül nyomtam, és nyomta az orvos a hasam. Most senki nem segített rá, aktív részese voltam a dolgoknak! Szóval mély levegő, szem, száj összeszorít, és nyomás! Egy fájásra 3 levegő. Közben kaptam egy lidokaint, aztán a gátmetszés, és feszült. Szóltak, hogy várjak a fájásra! És tényleg jött! Nagy levegő, egy nyomás, még levegő, nyomás, és kicsusszant a bébi! Ilyen könnyen? Ilyen gyorsan? Micsoda megkönnyebbülés! És mennyire más volt, hogy nem siettettek semmit! Kis drágámat gyorsan le is fényképezte Laci, ahogy szívják az orrát, száját, közben találgattak, hogy mekkora lehet? 4,20? 4,40? Fú! Tényleg olyan nagy? Jajj! Hasamra akarták rakni, de rövid volt a zsinór, így elvágták, de legalább maszatosan magamhoz ölelhettem! Olyan szép volt, nyugodt, tiszta arcú, és gömbölyű fejű! Belezúgtunk! A szülésznő kérdezte: mikor is született? Nézte valaki az órát? A doki nézte! 13.55-kor! Aztán elvitték, megtisztogatták, felöltöztették, és még egyszer odahozták egy kis összebújásra. Akkor mondták, hogy 4250 g-mal és 54 cm-rel született. Nekem meg még jött egy kis szükséges rossz… A lepény nehezen jött ki, olyan gyorsan összehúzódott a méhszáj, hogy nem akart kiférni. Kaptam még egy szurit, és elindult egy oxitocyn infúzió. Aztán a doki segített a lepénynek megszületni, akkor már annyira nem fájt, de ösztönösen el akartam lökdösni a kezét. Így Laci fogta a kezem, hogy ne kapadozzak. Aztán megnéztük a lepényt, nagyon érdekes volt! És most nem gondoltam gusztustalannak. Aztán megint lefogta Laci a kezem, mikor vattapamacsokkal és valami kanál félével kitakarította a doki a méhemet. Ez elég kellemetlen volt. És végül még a varrás! Ez már nem fájt, de még mindig kapadoztam. Nem tudtam irányítani a kezem. A szülésznő mondta, hogy milyen jó, hogy ilyen ügyesen, szépen, természetesen kitágultam, egyáltalán nem sérült a méhszáj, pedig ekkora gyereknél ez ritka! És a sebem se lesz nagy, csak a doktor úr alapos kis öltésekkel varr össze. Végül lett néhány belső, felszívódó varratom és 5 külső. Aztán már csak a megfigyelés volt hátra. Egy kicsit a függöny mögötti lánnyal is beszélgettünk, Laci kiment telefonálni, én meg bent telefonáltam. A szülésznő nagyon dicsérte az apukát, hogy minden anyuka mellé ilyen határozott segítség kéne! Kérdezte, hogy mi a foglalkozása, hogy ilyen határozottan tudott irányítani, és mikor mondtam, hogy hivatásos katona, jót nevetett. A 2 órás megfigyelés után betoltak a szobába, ahol a többiek már tudtak minden adatot, és gratuláltak nekünk. Gyorsan ettem egy pár falatot és ittam, mert nagyon éhes és szomjas voltam. Sajnos még sokáig szédelegtem, a nővérke ki akart kísérni wc-re, de elkezdett zúgni a fülem, és homályos lett a világ, ágytálba kellett pisilnem... Elég ciki, de ha kell, hát kell. Ezt még egyszer eljátszottuk, a következőnél már nem érdekelt a szédülés, kikísért a nővérke. Ahogy kicsit később tusolni is. Fura volt, hogy gyakorlatilag megfürdetett, de nem bírtam lefele nézni, mert akkor jött a homály... Mesi-babát már a fél 7-es szoptatásra kihozták, szippantott is egyet, aztán bealudt. Fél 10-kor már aktívan szopizott, de persze még nem volt mérhető. Mérhető még másnap sem volt, de egész biztosan szívott egy kis előtejet, mert sárgát büfizett, az meg nem lehetett tápszer! Igen, kapott tápszert, nem ellenkeztem, és teát is kapott, de úgy voltam vele, hogy majd nem kap, ha lesz elég tejem. És lett is. 3. nap már 50-60-70-et szopizott. Szerencsére rugalmasak voltak a csecsemősök, és egyszer éjjel is kihozták szopizni. Így aludni is tudtam, de nem durrantam be a sok tejtől. Nem tobzódtak ott folyton segíteni, de aki kért segítséget, az kapott is. A babák kint lehettek az anyukával napközben, csak fürdetésre meg vizitre kellett őket bevinni, de én olyan gyenge voltam, hogy csak 3. nap volt kint velem hosszabb időt a nagylány. A vérnyomásom továbbra is 85-90 körül ingadozott és nagyon sápadt voltam. A vérképem is igazolta, hogy nem okés a helyzet. Már gondolkoztak, hogy vért kapok, de én inkább mondtam, hogy eszem a vasat, de ha nem elég, akkor marad a transzfúzió... De nem jutottunk addig! Szerdán kiszedte a doki a varratokat, pénzt nem kapott, ettől függetlenül tökéletesen elégedett voltam vele, minden kérdésemre normálisan válaszolt, és nem éreztem rajta semmi ellenségességet. Másnap pedig már indulhattunk is haza! Ideje volt, elég volt 11 napot a kórházban tölteni!
Nekem már csak egy van hátra, de azt én is csak altatásban vagyok hajlandó kiszedetni 
Az összesre 
A régi is csak négyszer járt itt, és elég furcsa elképzelései voltak a dolgokról. Például a babakelengyéről annyit mondott, hogy az a lényeg, hogy legyen benne két sapka! A terhesség alatt összesen híztam 11 kilót, de ő már a hetedik hónapban szólt, hogy most már ne nagyon hízzak, nehogy ne tudjak majd lefogyni! 
8 hónaposan
