Látjátok lányok? Ezt már szeretem. Egy kis letolás, és jelentkezett is mindenki.
Csöpke: Tudom mit érzel, néha én is azt érzem hogy sose jön el a mi időnk, közben meg lázasan tervezgetek, készülődök.
Mert az agyam az tudja, dehogy is nem eljön az időnk, és amikor a szívem is meggyőzöm, majd kiugrik a helyéből, úgy kalimpál. Ilyenkor nagyon furcsa érzés, szinte megfoghatatlan kerít hatalmába. Már szaladnák is a babánkhoz, de nem tudom merre menjek.
Azt hiszem itt mindannyian ugyanazokat a perceket éljük át.
Latimi: Értem, csak már kíváncsi voltam.
Hát nem is lenne értelme húzogatni a parkettán.
Naninga: Az igazolásod elfogadom.
ummm, az a kis babaillat...
nagyon jó lesz! Hiszek neked!
Nagyzsu: Aztán mikor majd együtt lófrálunk a pláza babáinkkal.
Én is ezt teszem, olvasok egyfolytában.
És olyan jó mert eddig ilyen könyvet nem is vettem a kezembe, mert isten ments hogy bőgni kezdjek, de most már csak mosolygok, olyan jó, hogy van miért a kezembe vennem őket.
A gondolkodás, nos igen. Nálam is így műkszik a dolog, folyton elmélkedek. Tegnap éjszaka is a gyermekünkkel álmodtam, de nem is csodálkozok már, reggel nem kellett korán kelnem és direkte újra becsuktam a szemem, mert egyre valódibbak az álmok és olyan jó, persze hiába csuktam vissza a szemem, nem folytatódott az álom. Taktikám, este korán fekszem, csukom a szemem és a héten már minden nap folytatódott amit előtte nap elkezdtem.
Így ha hiszed ha nem minden este babázok. Dila vagyok???
Viszont reggel mindig fülig érő szájjal ébredek, apa már rögtön kérdi is, hogy megint vele álmodtál?
Atan: Azért várok ám minden jelentést rólatok is. Olyan rossz tudom mikor úgy érzi az ember semmi sem történik. Kezdtem én is már azt érezni, mert még egy hónap mire megjön a bútor. De képzeld el kezdtem a melóhetet ebben mérni.
Néztem a naptárt, hogy mennyit kell még dolgozni addig.
Szóval nektek is február közepe?
Nekünk a bútor lesz akkor tuti.
Jó kis valentin napi ajándék lesz, remélem nektem meg még nagyobb.
Kanga-mama: Azért tessék neked is magadról is írni.