Új privát üzeneted érkezett!

Bocs, hogy csak ömlesztve, de épp kakilt az ölemben a kislegény, úgyhogy mindjárt megyek és kitúűrom belőle, mielőtt megint kifolyik.

Szóval ünnepelteknek sok boldogságot kívánok!

Tejcis témához köszi az infókat most éjjelre a gondot Zazi oldotta meg, mert 3-kor felkelt és "lefejte" :) Remélem visszaáll inkább a sokatalvós napirend és én meg inkább fejek.
Azt eddig sem gondoltam, hogy minden szopi után kifejném a maradékot, mert időm sincs rá (már nem alszik be egyből evés után) meg akkor mindig kéne szívni, így viszont a nappali kereslet kínálat jól működik. Szóval köszi a tanácsokat, majd próbálkozom, remélem lesz mikor :)

Zazi is köszöni a dícséreteket!

Norwell!
Gy-M-S megyeiek előnyben, hát persze hogy kisalföld, az újságot fotóztam le, mert először anyuéknak akartam elküldeni, de gondoltam másokkal is megosztom :)

Na megyek kakátléanítani egy édes csöpp feneket, üdv : Nikiék

kancellárka
 
 


sziasztok.elek es virulok,na jo nem nagyon.

feluletesen olvasgattam vissza,latom a babak szepen novogetnek,ennek nagyon orulok.
tegnap voltunk babalatogatoba.eoszor fogtam pici babat,nagyon jo erzes.
velem nem tortenik semmi.ma beveszem az elso negyed metformonimat.nagyon sokat vartam ettol a honaptol,hogy majd a gyogyszerek meg a tuszonoveles eredmenyt hoz,de most alahogy lecsugedtem.
megproballak kovetni benneteket,de a babas temakhoz nemtudok hozzaszolni,az inszemekhez sem.csak szoritani tudok.
nagyon reg volt itt mar zebras,ideje volna ha valaki tesztelne egy pozitivat.

puszi.

Kép
monyoka
 
 


Ja még majdnem elfelejtettem:

Kacsa!
Kutyás takaróról: maga a huzat az méteráruboltból van, vettem anyagot és megvartam az örökölt takaró méretében. :) Ennyi :)

kancellárka
 
 

 
 

Sziasztok lányok!

Megszakítom pár percre az ikresek rohanós mindennapjait.
DE: Jövő héttől már egyedül leszek a két manókával, így nem hiszem, hogy jönni tudok majd. Minden rám szakad egyből :shock: De hát ebbe is bele kell tanulni, nem?

Évi, Sosi, Nomi, Heni!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT. Isten éltessen titeket sokáig :D
Kép

Monyoka!
Olvastam az eredményiedet. Megértem, hoyg elcsüggedtél, de nagyon szorítok neked. Kitartás, és nem sokára te is ölelheted a babádat, mert szerintem van megoldás, és a legjobb úton ársz. Hajrá :)

Niki!
Hát én ehhez a szopi témához nem tudok hozzászólni, mert csak rossz tanácsot adnék. Nálunk a kereslethez nem alkalmazkodika kínálat, mert egyre többet esznek, fejek is, de az adag nem akar nőni. :( Kicsit ez rosszul is érint, de már kifogytam az ötletekből. Nektek viszont gratula, hogy sikerült megoldani a roblémát, és örülj neki, hoyg csak szopi, felkelsz és elalszik, mert nálunk még tápszergyártás, és fejés is van a hajnal 4-es programban, és ez nagyon fárasztó.
Zazi nagyon aranyos. A sarokban alvás nálunk is nagyon menő :D

Timika!
Gyógyulgattok?
A babakocsi szuper (ennyi pénzért engem is vihetne ). Éppen mondtam a páromnak, hogy szerintem zsákokkal pakolták, úgy közlekedtek vele kilómétereket, mert nagyon könnyű tolni. Csak a parton felfelé érzem, hoyg bizony súlía is vana dolognak.
Akárhová megyünk hangos felkiáltások: " Nézd! Ikrek!" Mindenki megszólít, hoyg mennyi idősek, és hogy van-e tejecske. ez utóbbitól a falra mászom, mert sajnálkozó tekintetek között magyarázni, hogy hát 3/4-ed részben azért van, de tápszer. na majdcsak ezt is megszokom egyszer.

Na bocsi lányok, de mennem kell. hív a szükség, kötelesség :D

Sok puszi azoknak, akik kimaradtak.

És tényleg jó lenne már megint egy zebracsorda, lassan tavasz van. de a március, április igen termékeny. Karácsonykor babadömping van mindig :D

Puszi
Panka!
Hát a méretre tényleg csak a szülés után derül fény. Látod nekem mindenfélét mondtak :) Aztán nem jött be. Viszont az osztály tele volt 3500 grammnál nagyobb újszülöttekkel. Na most jól megvígasztaltalak, de a 2700 grammos újszülött manapság már tényleg ritka, olyan jól tápláltak vagyunk. Figyelni fogom, hogy mikor érsz a végére :D

Jucmuc!
Hát ez a fizetős dolog már tényleg kiakaszt. Lassan előjönnek gyilkos ösztöneim....És még csodálkoznak, hogy kevés a gyermek.
Az árpád hídnál (mellettünk :D ) Van az OEP iroda, szerintem kérj állásfoglalást, és azt vitt a nénike orra elé, ez ellen nem tud mit tenni. Sajnálom, hogy így jártál....

Pupy!
Hát ez a táskás story :D Persze tudom akkor nem volt ilyen vicces a dolog :D
A csajok nagyon aranyosak, és minden szopi alatt okoznak valami kellemes meglepetést :D Nóci tejbubit fúj, Angi közben morog, és kakil :D Szóval zajlik az élet :D

SzHeni!
Kitartás a szurikhoz, és mielőbbi eredényt! :D

Annácska!
Szuper volt a kirándulás!!! Bábozás hogy megy? :wink:

Fleur!
Amit a babagyártásról, és a terhességről (bekövetkeztéről) mondanak, azt nem kell mindig elhinni :wink:
Mikor tesztelsz? Nagyon izgi a helyzet :D

Kacsa!
Hát eza történet se semmi :D Azért remélem már megnyugodtál, és később sem lesz semmi baj :D

Kép
narco
 
 


Küldök Nektek egy kis tavaszváró hóvirágot!
Sajna az illata nem megy át, pedig nagyon illatozik!
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Egy kicsit elmaradtam.Visszaolvasni nem is nagyon tudok. Így csak egy pár mondat.

Anikó!
Javítanál a táblában, ma 2 cn. !
Mi újság van veled? Gyöngyszemed jól van? Poci fotó?

Niki!
Zazi baba nagyon aranyos!

Kacsa!
Hát nem semmi, amin végigmentetek. Lényeg, hogy baj nem lett. A párodnak pedig jobbulást kívánok.

Nomi, CsHeni, Sosi, Évi!
Boldog szülinapot! :D

Pupy!
Igen, én garázdálkodok az iwiw-en. Köszi a visszaigazolást.
És itt köszi, aki eddig visszaigazolt.

Allergia: Az én férjemnek is van (por és parlagfű). Nálunk nagyon jól bevált a vény nélkül kapható Rhinospray plus. A régi párnáinkat pedig lecseréltük antiallergén töltetűre.

Jucmuc!
A párod meggyógyult már? Sajnálom, hogy így alakult a lombik .De ne keseredj el, bár tudom eléggé mellbevágott. Legyen meg benned az az életöröm, vidámság és erős hit, amivel megismertelek. Biztos, hogy sikerülni fog.
Örülök, hogy megismerhettelek.

Pussz: Hangyi
hangyolca77
 
 


Narco!

Van-e tejecske kérdésre: igen a válasz. A többi egyrészt senkire sem tartozik, másrészt meg elhanyagolható tápszert esznek, ahhoz képest, hogy ikrek. Nem kell mindenkinek magyarázkodni! Mosolyogjál, de ne nagyon csevegj, mert olyan marhaságokat fognak kérdezni, amit még nem is gondolsz!

Mindenkitől bocsi, rohanok, mint mindig.

tjuca
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a szülinapos jókívánságokat!

Sosi, Nomi, Csheni!

Én is köszöntelek titeket, bár kicsit megkésve :) Sok puszi nektek!

Tündi!

Óriási gratula a 22 mm-es bébikéhez! Nagyon kis édes lehet! Sikerült levadászni a védőnőt?

Nárcisz!

Nagyon tetszik a babakocsitok! És jók a képek a lányokról :) Sírdogálnak még nappal?

Annácska!

Jól rám ijesztettél ezzel a középfülgyulladással! Figyelem a nőci fülét, eddig nem látok semmi bajt, remélem nem is lesz :(

Beus!

Nekem is Pesztonka mellszívóm van, én szerettem. Jó erősen szív, sokszor vettem jó hasznát, és még a tejleadó reflexet is sikerült kiváltanom vele, úgy aztán ment a fejés :) Szerintem kézi fejőt csak akkor vegyél, ha nem tervezel naponta többször fejni, mert kikészül a kezed tőle.

Jucmuc!

Nagyon örülök, hogy ilyen hamar kezdhetitek a lombikot! Én a főnővért juhásznak küldeném el, a juhoknak mindegy lenne, hogy naprakész-e a jogszabályokból :(

Monyóka!

Na, akkor megvan a baj, szerencsére időben elcsípték! Drukkhegyek!

Adriana!

Még a hideg is kirázott, szegény Levi, és persze szegény Te... De biztos nem nagy a baj, szépen meggyógyítják, és egy éves korára csak egy rossz emlék marad majd! Annak viszont nagyon örülök, hogy rendeződni látszik a pároddal a kapcsolat!

Niki!

Én is fejtem akkor, mikor a csajszim többet aludt a szokásosnál, és bedurrantak a cickók. Én úgy csináltam, hogy az egyiket jó alaposan lefejtem, a másikat csak kényelmesre, én így voltam nyugodt. A mellgyulladástól nagyon féltem, ezért inkább fejtem, ha szükségét éreztem. És cumisüvegből adta neki apa pl. akkor, mikor osztálytalálkozón voltam, és nem tudtam megszoptatni. De csak pár ilyen alkalom volt, a maradék lefejt tejcsit eltettem a főzelékes időszakra.
Nagyon nagyfiú már Zazi, azon a kantáros gatyás képen egyenesen csúcs!

Kacsa!

Rázós egy sztori... A szénmonoxidtól én is úgy félek, mint a tűztől... Minden jó, ha vége jó, párodnak pedig jobbulást!

Pupy!

Szegény párod, jobbulást neki is! Allergiához hálistennek nem értek, így nem tudok segíteni :) :(
Tatyó :twisted: Ennél már csak jobb lehet a hét folytatása :)

Angie!

Köszi neked is a jókívánságot, a próféta szóljon belőled :) Szeretném én is elhinni, de egyelőre annyira tűnik igaznak, mint a télapó :lol: :lol: :lol:

Hangyi!

Sajnálom a 2. cn-t... Engem is bejelölsz? Gyurcsics Éva néven futok :)

:cry: :cry: :cry: A mosógépem megadta magát :cry: :cry: :cry: Pénteken ki kellett hívnom egy szerelőt, mert Zsuzsikám (így hívják a mosógépem :)) "gyengélkedett". Sajna motorhibás, így a szerelő bácsi elvitte a motort. Ma délutánra derül ki, hogy van-e cseremotor, vagy a mienket kell újratekercseltetni. Ha nincs csere, akkor két hétig nem tudok mosni. Ez katasztófa egy kisbabás családnál, ahol a kölköt napi 3-szor át kell öltöztetni :( Már felajánlotta itt a házban egy babás barátnőm, hogy hozzájuk nyugodtan átmehetek mosni, de most két héten át naponta őt se zavarhatom ezzel... Francba, ez nem hiányzott :(

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


sziasztok megérkeztem.A hétvégét a szülőknél töltöttük. Jóvolt hogy mindig volt otthon valaki.Köszi a jokivánságokat valamivel jobban vagyok.Csak ez a rossz hangulat meg az erős sirásinger nem akar elmulani.De remélem idővel az is megszűnik.Na de rolam elég ennyi. Minden szülinaposnak sok boldogságot kivánok Én is.

Pankaa!
Köszi a virágot nagyon szép.Látom azért Te tudsz enni 3-szor az szerintem nagyon jó.Én max 2-szer de a második evésnél már csak minimálisat max 1szelet kenyér mennyiséget.Te szeded még az elevitet?Én jövő héten hétfőn megyek dokihoz 32hetes ultrahangra nagyon kiváncsi vagyok hogy mekkorák a babák.

Jucmuc!
Olvastm hogy Bogához jársz.Ő egy nagyon barátságos doki szerintem.Szerinted?Én Kőrősihez jártam és amikor Ő szabadságon volt akkor Boga kezelt.A beültetésemet is Ő csinálta meg egy inszemet.Továbbra is sok sikert és kitartást kivánok. Mikor mész legközelebb?

Timika!
Neked is köszi a tippet a melszivóhoz.Azt hiszem az aventnál maradok mert a többség azt ajánlotta.Meg is veszem a héten mert nekem vinnem kell a korházba.És már nem akarok várni mert nem tudhatom mikor kell pontosan.Veled mi ujság?

Kacsa14!
Hát nem volt egy egyszerű hétvégéd.De jol tetted hogy elmentél otthonrol mert fő a biztonság.Köszönöm a gratuláciot.Eddig ugy néz ki hogy két kislány lesz.A párodnak jobbulást kivánok. Most mi a helyzet nálatok,veletek?

Fleur!
Csak azért kérdeztem hogy mennyi inszemet csinálnak mert hallottam olyat hogy valakinek 5-öt csináltak beültetés előtt,De remélem neked nem kell odáig eljutni.Mikor mész legközelebb dokihoz?

Pupy!
Köszi valamivel jobban vagyok.A párnát még nem rendeltem meg mert nem voltam itthon majd a héten sort keritek rá.Veled mi a helyzet?

Narco!
Kitartást jövő hétig utánna pedig azért,hogy minden simán menjen hogy vagytok?Babák?Esznek rendesen?
kovacsné
 
 


Sziasztok!

Először is:

Évi!

Kép

Többiek!

Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat + Apának küldött jobbulásokat! Remélem, használni fog! Most van dokinál. Reggel már nem volt lázas, de még volt hőemelkedése, úgyhogy mára még marad a karantén. Pedig már nagyon hiányzik! Szerdán aludtunk utoljára együtt!!!

Beus!

Gratula a 2 kislánynak tűnő babához! Én is még óvatosan fogalmazom + mindig rákérdezek UH-nál, hogy ugye még kislány?!? Ha mégis növeszteni vmit, amit azért már kétlek, akkor meg lesz sok szép csini rózsaszín rucikája! :)

Dokimat egyébként kérdeztem, hogy mi a helyzet a névadással, azt mondta, hogy normál szülésnél nem kell előre nevet mondani, úgyhogy, ha nem lesz komplikáció, Apa megússza a fiú név keresést ... Ha meg a természet tréfálkozik és rögtönöznünk kell, akkor lehet, hgoy lesz egy Pistikénk vagy Ronaldónk! :lol:

kacsa14
 
 


Lányos Anyák!

Lánykáitoknak van fülbevalója, ill. terveztek? Vélemények, mikor és hogyan jó lyukasztatni?

kacsa14
 
 


Kacsa!

Kinga elmúlt három hónapos, mikor kilőtték a fülét. Kisebb sírással járt, mint egy oltás. Viszont, mikor hat hét múlva beletettük az igazit :twisted: fültépő volt, pedig az nem fáj egyáltalán. Gyulladni nem gyulladt, csepegteteni kellett valami lötyivel, ennyi.
Kép alant, melyen a négy fog is láccik :-)

Kép

tjuca
 
 


Juca!

A fülbevalók, a 4 gyöngyszem és az egész kiscsaj továbbra is tündéri!!!

Még annyit, hogy a belövős fülbevaló az rendes bizsu volt, vagy az is vmi. spéci arany?

Egyébként arra én is emlékszem, hogy a bebújtatós fülbevaló berakása nekem is mindig nagyon fájt, még nagyobb koromban is. Szerintem a végén,a hol meg van hajlítva, azt rossz átdugni, lehet, az nem tetszett Kingának sem + nekem sem!

kacsa14
 
 


Kacsa!

Egy nagyon pici aranyozott bogyós kis fülbevaló volt, azt "lőtte be" a gép. Egyébként nem fájt, hanem már nyűgös volt, és mi ölben akartuk kivitelezni az akciót, úgy, hogy én állok. Szóval kicsit lebecsültük a lányt. Aztán lefektettük hasra, és én bolondoztam neki, úgy seperc alatt benn volt a fülcsi. Hogyhogy Neked fáj? Én meg sem érzem.
Köszi a dícséretet, átadtam a hölgynek, aki megint a mosógéppel szemez :-)

tjuca
 
 


Juca!

Nem is az, hogy fájt, hanem szerintem csak olyan kellemetlen volt, de nagyon rossz élményként maradt meg bennem a kapcsos fülbevaló betétele ...

Mostmár évek óta belövős fülbevalóm van, azzal semmi gondom. Egyenesen bemegy a lyukba és kész. Nem is nyomja a fejem a bogyó a végén.

Kinga lehet, szeretne segíteni Neked mosni. Pöttöm múltkor vasalás közben állt neki virgonckodni. Mondtam is neki, ha ennyire csípi a dolgot, akkor majd a saját motyóit ő vasalja! Azokhoz a kis vackokhoz úgyis külön tudomány kell!

Évi!

Nekem is a mosógép a rémálmom, hogy mikor mondja be az unalmast! Szegény Artúr már nagyon nyikorog ... De szerelőt hívni is félek, mert ha meg nincs baja, elkér egy vagyont, csak a kiszállás + a bekukkantás miatt is.

Esetleg nem tudna addig kölcsönözni a szerelő egy gépet, amíg bütyköli a Tiéteket?

Majd a kazánhoz is jönnek a héten és a szerelő riogatott minket, hogy anno, aki bekötötte, már eleve kispórolta belőle a cuccot, ami miatt lehet, hgoy cserélni kell egy kütyüt, ami potom 50 e Ft ... Aztán majd a számlával mehetünk verni magunkat a kivitelezőhöz, mert elvileg, aki bekötötte, annak nincs is jogosultsága ilyen kazánt bekötni ... Úgyhogy ennyit a kész lakásokról is! De ha meg építkezik az ember, akkor meg kiköltözhet az építkezésre, miután kijárt mindenféle szakiskolát, hogy egyrészt ne lopják ki a szemét a munkások, másrészt meg, hogy ott is minden úgy legyen, ahogy kell. Na, de nagyon elkanyarodtam a témától ...

Szóval Zsuzsikának jobbulást!

Uram is volt dokinál. Hétfőig ki van írva tp-re. Úgyhogy ma még tutira marad a karantén. :cry:

Az ebédemet meg elnyelte az internet. Most rendeltem először a foodexpress-től, de vmit elcseszhettem a rendelés leadása közben, mert se mail-es visszaigazolás nem jött (pedig úgy rémlik, hogy korábban, mikor melóba rendeltem, akkor mindig jött), se a kajám nem ért még ide ... meg szerintem már nem is fog ... Marad a sonkás kenyér ubival + sajttal.

kacsa14
 
 


Apócám még mindig vacakul van, nem tudom, mikorra lesz ebből nyugodt hazaköltözés ...

kacsa14
 
 


Juca!
Nagyon aranyos Kinga, én is tervezek majd fülbevalót, csak kérdés, hogy mikor?Én nehezn szoktam meg az átdugósat, eleinte nyomta hátul a fejemet, de a kapcsosat sem egyszerű betenni.Hát majd látja az anyaszívem, hogy mikor szánom rá magam. :roll: Egyébként az én gyerekkori fülbevalómat fogja "megörökölni".

Évi!
Zsuzsikának jobbulást, remélhetőleg nincs drága baja :D
Szerintem nyugodtam vidd az ismerősödhöz aruhákat mosni, max. a kisebbeket, kézzel moshatókat mosod te, de centrizni így sem tudsz.Rokonok nincsennek a közelben?
Dórika hogy van?
Én is bejelöllek az iwiwen, ha nem baj?:-)

Beus!
Nem szedem, és már egy ideje Gravidát szedtem, most áttértem a Hippnek egy kismamáknak készült rostos ivólémultivitamin készítményére.Hipp natal aktív a neve, patikában lehet kapni, és nekem a széklet ügyben nagyon jól beválni látszik.
Nálam egyáltalán nincsennek kaja gondok,jöhet minden :wink:
Biztos szép nagyon már a babák!
Mi pénteken voltunk uh-on.
Miért vagy sírós?Nézd az élet napos oldalát, azt most nem is nehéz! :wink:

Nárcisz!
Mint már írtam nem nagyon parázok a méretek miatt, bent nem fog maradni, az tuti :lol:
Majd szólj, ha vannak újabb képek!A szopipárnán alvósbabát megmutattam a férjemnek is(nekem is ugyanolyan huzat van rajta, így könnyebben beletudja képzelni a babánkat), és azt mondta, hogy neki is "ilyen kell", de most izibe, mert meg akarja ölelgetni :lol:
Mondtam neki, hogy majd lesz nekünk is "ilyen", csak várjon még egy kicsit, bár mostmár neki is kezd fogyni a türelme,a cél előtt nehezbb türelmesnek lenni. :roll:

Képzeljétek, anyósék már a keresztelőt szervezik! :roll:
Húsvétkor lesz, mert állítólag akit ilyenkor kerezstelnek az első szenteltvízből, abból vagy híres, vagy hírhedt ember lesz! :lol:
Hát majd meglátjuk, most keresztszülöt is kéne találni, de úgy néz ki a sógorom lesz a kerseztapa. :D (amerikai nagybácsink már van
:lol: )

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Évi!
Bocsi, teljesen szita agy vagyok, hiszen én már rég bejelöltelek! :oops:
Létszik, milyen sokat iwiwezek. :roll:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Ha már az iwiwről van szó engem is jelöljetek be, aki még nem jelölt be! Légyszi! Szalai Henrietta néven vagyok és Gógyi becenéven. Köszi!

Puszi
Heni
szalai heni
 
 


Annácska
Nem mi néztük a lakást, hanem a barátaink lakását néztük meg:). Mi egyenlőre nem tervezünk költözést
egy pár évig.
Kitartás a fogas küzdelemhez..

Pupy
És a táska is szétrobbant, vagy csak narancsleves lett minden?? Nahát egy helyre járunk:) Mi most
éppen Murber Ákoshoz. A másik pasinál is voltunk 2x konzultáción, de egyáltalán nem volt szimpi.
Ő nekem is nagyon szimpi :).

Angie
Nahát mostmár kifúrja az oldalunkat a kiváncsiság :).

Pankaa
Az jó mikor valaki elkészíti helyetted a finomságokat. :).

Nárcisz
Azt hiszem a hétvégét mindenképpen megvárom, mert utálok csalódni és ilyen már volt..szóval
nem akarok egyenlőre arra gondolni, hogy baba. Egyenlőre mindenféle más elméleteket gyártok:).
Hétége már 42 nap, szóval az már valami.

Évi
:( de csak meg lehet javítani. Nagyon répgi?

Beus
Csak 3-mat támogat a TB úgyhogy nem is engedem, hogy 5öt csináltassanak. De amúgy sem lesz rá
szükség :) Bizakodó vagyok. Amúgy mostanában kezdenénk 3.cn, de késik a menszeszem már egy
ideje, úgyhogy fogalmam sincsen. De mindenesetre még valamikor januárban.
Amúgy még nem volt alkalmam a dokival lombikról beszélni, mert még csak 1 inszem volt. Amúgy nálunk
velem minden ok, a férjem sperma számával van gond, de pontosan nem tudjuk mekkor csak annyit, hoyg
elég kevés :) ennyit osztott meg velünk az orvos.

Kacsa
Na mi lesz ha bosszúból növeszt valamit neked az utolsó hónapra:) csak, hogy ne kelljen a kis
rózsaszín rucikat felvenni:).
+ energie küld a férjednek, hogy meggyógyuljon.

Húú marhára nincs kedvem dolgozni. Nagyon nyűglődöm. Főleg mivel hajnalban 3 kor felébredtem. Tök rosszul éreztem magam, de végül reggelre elmúlt. Nem tudom mi volt a baj.
De legalább süt a nap és meleg van:).

Puszi

Én is rajta vagyok ám iwiw-en:)

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Fleur!
Be vagy jelölve :lol:
Gyanús vagy te nekem, nagyon várom a 7végét!Ha addig semmi, akkor biztos tesztelsz?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Virág!

Mikor csinálsz tesztet? 43. napon? :wink:

tjuca
 
 


Kacsa!

Dóri a 3. hófordulóján kapott fülbevalót, és úgy ordított, mint akit nyúznak. Mondjuk ő minden bajért ugyanakkora hangerővel volt képes visítani, akkor is, ha fájt valamije, ha éhes volt, ha melege volt, ha hozzászólt egy idegen, szóval mindenért. Ti is tervezitek a fülbelövést?

Juca!

KInga továbbra is egy virágszál :)

Panka!

Igen, én már az ismerősöd vagyok :) Senkink nincs itt Pesten, egész család 200 km-re lakik innen, így marad az ismerősnél mosás. Pedig még csak 5 éves a Zsuzsi :(

Fleur!

A fene meg fog enni hétvégéig :) Drukkolok!
Szépen jelöjjjé' be az iwiw-en :)

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Fleur!

Köszi!

Ha Pöttöm növeszt vmit, csak magával tol ki, mert a rózsaszín cuccot akkor is ráadom!!!

Évi!

Tervezek én mindent ...

Egyelőre még csak tájékozódom, hogy mi a szokás, ki, mikor, hogyan tetetett be fülbevalt.

Egyébént én szeretnék, attól is kislány egy kislány, hogyha fülbevalója van!

kacsa14
 
 


Kacsa!

Szerintem is legyen egy kislánynak fülbevalója :) Ha másról nem , arról talán megismerik, hogy lány. Ezt azért mondom, mert ma is jól elcsodálkoztam a péknél. Dóri parkol a babakocsiban az ajtó mellett, pár lépésre tőlem, hogy lássam. Nénike megáll mellette, és beszél hozzá: "Te biztos kislány vagy, mert olyan szépen mosolyogsz!" Az nem számít, hogy atomrózsaszín overall van a gyereken, piros sapka, fülbevaló, meg szerintem a pofija is tök nőcis, ő a vigyorából állapítja meg, hogy kislány. De az még jobb, mikor meg is kérdezik, hogy fiú, ugye? Perszecsókolom, mi más lenne rózsaszínben...

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Sziasztok!

Ismét egy köszöntés ereéig térek be... :oops:

Évi!
Nagyon boldog szülinapot Neked! :D
Kép

Bocsi Mindenkitől... (a beton már szárad, most lomtalanítunk... van mit :roll: )
Puszó
Brill Kép

Kép
brill
 
 


Évi!

Hát igen, ez sem egy utolsó szempont! :D

kacsa14
 
 


Sziasztok!

Ismét csak egy gyors bekukkantás.

Heni!
Évi!
Nagyon boldog születésnapot kívánok Nektek!!!

Mindenkinek szép hetet!

Sziasztok!

Kép
Kép
tina82
 
 


Sziasztok :)
SzalaiHeni :)
Örülök, hogy jól vagytok :) Drukkolok a lombikhoz :)

Pupy :)
Sajnálom, hogy sikerült táskát robbantanod :( Remélem azért a falat nem kell újra festenetek :D
Sajnálom Lacit, remélem azért találtok valami megoldást. A gyógyszerei nem használnak? :roll:

Panka :)
Nekem a párom a 36. héten vallotta be, hogy ő is több mint 3 és fél kilóval született :shock: Na akkor én is el kezdtem aggódni, de Peti kihúzta a 39. hét közepéig és még sem lett olyan hatalmas :D
Bent tuti nem marad, olyan baba még nem volt

Narco :)
Az ilyen típusú kérdéseket meg kell szokni :D
Van pár ötletem tejszaporításra, ha gondolod leírom :wink:
Én is imádom nézni az ikreket, de vállalni nem vállalnám :P

Hangya :)
Sajnálom a mensit :(

Évi :)
Szerintem most már megússzátok a középfülgyuszit :) Nem akartam rád ijeszteni :oops:
Mosógépedet sajnálom :(
Nagyon boldog szülinapot :)
Kép

Juca :)
Gyönyörű ez a kiscsajszi :D

Kacsa :)
A lányom is kb 3 hónaposan kapta meg a fülbevalóját. A belövés után egyből rendes fülbevalót kapott és nincs vele semmi gond mind a mai napig :)
Sajnálom az ebédedet :( Párodnak jobbulást!

Fleur :)
Már azt hittem ennyire nem figyelek :P

Rólunk:
Petikének sikerült csak egyszer kelnie az éjjel, egész kipihent voltam ma :) Holnap megyünk babatalálkozóra :) Már nagyon várom :D A gyerkőcök jól el vannak egymással, mi meg közben nyugodtan pletyizhetünk :lol:

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Jó reggelt szép napot mindenkinek.Ma korai voltam. Légyszi irjátok meg hogy vagytok fenn az iwiwen.Én is fenn vagyok. Kovácsné Bódis Beáta néven.Tegnap egész türhető napom volt.Délután elmentünk vásárolni a párommal és olyan jó idő volt meg minden jol sikerült.Utánna segitett főzni.Ma meg estig dolgozik ezért anyu bejön hozzám délelőtt .Ti mit csináltok ma?

Kacs14!
Köszi a gratulát.Én hétfőn megyek 32hetes uh-ra akkor én is megkérdezem megint hogy biztos-e.A nevük Lili és Kata lesz ha becsuszik egy fiu véletlenül akkor Ő az apa nevét kapja Zoltánt. Mi is tervezünk fülbevalót csak azt nem tudom hogy mikor célszerű. Mekkora most a babád?Jol vagy?

Pankaa!

Hétfőn megyek uh-ra arra vagyok a leginkább kiváncsi,hogy mekkorák lehetnek a babák.Hogy miért vagyok sírós?Azt Én is szeretném tudni ugyanis Én mielött terhes lettem volna imádtam az életet mindig nevettem.Egyszóval egy nagyon életvidám ember voltam.Ez kb 2hónapja van ennyire rámerősödve de multhét péntek óta tetőzik.Nem tudom mi okozza de már nagyon idegesit, mert ez nem Én vagyok.Remélem elfog mulani.Keresztelőt mi is husvétra tervezzük.A két keresztszülő a párom öccse s az én nővérem.Mit mondott pénteken a doki mekkora a babád? Jol vagytok?

Fleur!
Remélem azért késik mert van ott valaki.Nem akarsz tesztet csinálni?Nagyon drukkolok.Ha valamit tudsz azonnal jelezd.
kovacsné
 
 


Sziasztok!

Jucmuc, Brill, Narco, Évi, Tina, Anikó, SzHeni, Tjuca, Fleur, Rolly, Angie, Kancellárka, Junkó, Kacsa: nagyon szépen köszönöm a tortákat, virágokat és a szülinapi kívánságokat!!!:))

Narco: köszi neked is a véleményt. Az a baj, hogy néha nagyon magam alatt tudok lenni. Most már nincs egy petevezetőm és ha elkezd szúrni a petefészkem, akkor már megijedek, nehogy megint baj legyen. Minden áron nem akarom a lombikot, de félek...Ma megyek a dokihoz és akkor meglátom mit mond. Nagyon bízok benne és a véleményében...

Jucmuc, SzHeni: drukkolok a lombikhoz!!

Majd délután részletesen bejelentkezem, hogy mi volt a dokinál!

Puszi:

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Pankaa, Timika, Norwell, Tina, Tündi:

Nagyon köszönöm a szülinapi jókívánságokat!

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Lányok!

Az aláírást hogyan tudjátok formázni?

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Heni!

Aláírást úgy tudod formázni, hogyha szeretnél vonalzót, akkor valamelyikre rámész, amelyik teccik, és végigcsinálod, amit kér, ha kész van, akkor kiír kódokat, ott neked a BBCode kell, azt másolod a profilodba. Azt pedig fenn találod, ott, hogy segédletek, ott legörgeted, rá a profilra, és ott az aláírás menübe bemásolod a kért kódot. Ha nem akarsz vonalzót, akkor csak írj valamit az aláírás menübe. Nem tudom mennyire volt érthető :-) 8)

Puszi, és várom a híreket délután.

tjuca
 
 


Pankaa
Te pedig vissza vagy jelölve:)
Legyen igazad, bár én azért nem is bizakodom, mert ilyen már volt.

Juca
Valamikor hétvégén, ha addig semmi. Szombaton vagy vasárnap.

Évi
Mindjárt megyek és meg is teszem:).

Kacsa
:)csak vicceltem. Biztos már előre tetszenek neki a rózsaszín cuccok.
Naggggyoon jóó ez a kacsás vonalzó:)

Annácska
Ezek szerint kiverekedte magát az a fog?

CsHeni
Nagyon szorítok és várom mit mondott a doki..

Én már nem is írok semmit. Marha álmos vagyok, tegnap jó későn értünk haza:). Holnap meg jön a nagyfőnök...Osztrákiából. Ja amúgy ő most új, úgyhogy most fogok vele először találkozni. Na majd meglátjuk idén mit talál ki a számunkra.

Pusza

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Jó reggelt!

CsHeni!
Nagyon dtukkolok mára, és várom a beszámolót!
Aláírást a profilodban tudod módosítani:kitörlöd a régit,és beírod az újat, és mented 8)

Beus!
Be vagy jelölve :D
Nekem azt mondták, hogy 2 és fél kiló körüli, a feje 88 mm volt.
A hangulatingadozást biztosan a hormonok okozzák, el fog múlni.(ha szülés után is tapasztalod, szólj a védőnőnek, van rá segítség!)
Egyébként jól vagyunk, köszi. :)

Szép napot!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Fleur!

Ez azért izgi kicsit, valld be. :)
Nagyon szeretném hogy sikerüljön neked végre!!

Csheni!
Nagyon kíváncsi vagyok mit mond ma a doki Neked!

Lányok ne haragudjatok én egy figyelmetlen nem nagy felköszöntő típusú ember vagyok, de mindenkinek előre is utólag is boldog névnapot, szülinapot kívánok!

Pl. Nomi, Zsúka merre jártok?

Sziszka, egyszer mostanában te is felbukkantál...vagy rosszul emlékszem?

Mink javulgatunk. Férjemnek szerdán varratott szednek, és jó volna hétvégén utána nézni, működnek-e még a régi reflexek... :shock:
Vendég
 


Sziasztok!

Először is:
CsHeni, Évi, Nomi, Sosi!
Kép

Annácska!
Köszi a drukkokat. :) Sajnálom, hogy ennyire megkínozza Petit a fogacska. Mi is hasonló cipőben járunk. :?

Pupy!
Sajnbálom a párodat, jobbulást neki. Táska-narancslé... :shock: :lol:
Levi egyébként még nem eszik liszteset, sem tejterméket, és most már nem is adok addig, amíg ki nem derül, mi a baja.

Pankaa!
Köszi neked is a bíztatást. :) Már akartam mondani a múltkor is, az Emili nagyon szép név! Ki választotta?

Narco!
Kitartást jövő héttől! De ügyesen megoldod ezt is.:) Puszi a csajsziknak. :)

Évi77!
Ó, engem aztán nem kell sajnálni, a kisfiam mindenekelőtt. Egy anyának már luxus magát sajnálnia, nem igaz?? :wink: De azért remélem tényleg hamar kiderül mi a baj. Mosógépet sajnálom. :(

Timika!
Utánanéztem én is ennek a vírusnak, amit írtál. De aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot. Nem akarom tudni, kinek milyen esete volt, mostanában mindenki ezzel jön nekem. Bocsi, ez enm ellened szól, köszi, hogy leírtad, csak nem akarok ilyenekkel foglalkozni amíg ki nem derül konkrétan. Fölöslegesen nem idegesítem magam, van elég bajom így is...:wink:

Bocsi, de nem tudok most mindenkinek írni, be kell még mennem a munkahelyemre.
Holnap pótolom.
Puszi

Kép

Kép
adriana
 
 


Sziasztok!

Minden igyekezetünk ellenére engem is útolértek a vírusok. Úgyhogy a család hamarabb egyesült, mint hittük. Még viszonylag jól vagyok, csak egy reggeli rókalátogatás és az azóta tartó hányinger keseríti meg meglehetősen a óráimat ...

Megyek is vissza az ágyikóba, csak gondoltam, lejelentkezem.

Beus!

28+4 vagyunk.

kacsa14
 
 


Sziasztok!

Évi!
Sajnálom Zsuzsit! :( Mielőbbi felépülést neki.

Beus! :D
Én még nem is irtam neked.Gratula a két babához. A hangulat ingadozás a szülés után biztos elmúlik. Én is bejelöltelek.

Fleur! :D
Drukk!!!

Juca! :D
Kinga még mindig tüneményes csaj! :D

CsHeni! :D
Kiváncsi vagyok mit mond az orvos.Biztos, hogy megfogjátok találni a legjobb megoldást.

Monyoka!
Sajnálom! De legalább tudjátok már, hogy mi a baj és tudják kezelni. Ne keseredj el.Neked is lesz majd babád.

Pussz: Hangyi
hangyolca77
 
 


Narcisz! :D

Köszönöm az együtterzest! Hat tenyleg nagyon durva de ugy nez ki semmit nem tehetünk.
Az OEP ma azt mondta hivjam az APEH-ot, ahol fel sem veszik a telefont.
De ezen kivül is rengeteg helyröl kertem mar informaciot. Az a baj, hogy nagyon nagy kaosz van ma Magyarorszagon. Total ki vagyok mar ettöl a nyomozastol is.

Rengeteg eröt kivanok Neked a jövöhettöl amikor egyedül leszel ezekkel a kis gyönyörüsegekkel!
Ja, es nagyon tetszett amit Juca irt a tejecske kerdesröl! En is igy valaszolnek!


Panka! :D

Köszönjük a hoviragot nagyon szep!

Hangyi! :D

Annyira aranyos vagy, köszönöm! Igen, meggyogyult mar a ferjem, csak a köhögese van meg.
En is nagyon örülök, hogy megismertelek! Kepzeld sikerült vennem mehpempöt abban a boltban!

Evi! :D

Köszi! Jo fej vagy! Igazabol nem az volt a legnagyobb baj amit mondott, hanem AHOGY mondta.
De nem baj alenyeg, hogy kezdhetünk hamarosan.
Sajnalom, hogy bedöglött a mosogep! Mit mondott a szerelö? Meg lehet javitani?

Beus! :D

Orülök, hogy jol telt a hetvegetek, s remelem a rossz hangulat is muloban van! Szerintem is nagyon rendes, kedves a Boga doktor. Legközelebb febr.8-an megyünk es akkor mar ott is maradok.

Cs.Heni! :D

Köszönöm szepen! Mi volt ma a dokinal?

Aniko :D Angie :D Brill :D Hogy vagytok?

Rolam:
Vegre ma megjött, telefonaltam a Kaaliba, 9.-re reggelre kaptam idöpontot uh-ra az a 25. nap, igy 8.-an indulunk. Aztan az azutani 2. ciklusnapon kezdödik a stimu. Majd valamikor febr. Vegen a leszivas, marcius elejen a beültetes. Hat mit mondjak mar nagyon varom.


Most megyek az iwiw-re es megkereslek titeket mert vasarnap ota en is fent vagyok! :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sziasztok!

Szerintetek az tényleg igaz, hogy ha egy elsózott ételbe belefőzök egy krumplit, az elveszi a sósságot??? Olyan sós lett a pörköltem, hogy jajj... :roll: :oops: :twisted:

Ráadásul csak csütörtökhöz két hétre lesz mosógépem :cry: Brühühüüüüüüüüüü :cry:

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Évi!
Igaz!
Pucolj meg kettőt, vágd ketté tedd bele, aztán ha megfött kiveszed!

Adri!
Elfelejtettelek üdvözölni. csak így tovább a pároddal, Levinek meg jobbulást, remélem végére tudtok járni ennek a betegségnek.

Beus!
Azt hiszem még téged sem üdvözöltelek!


Jucmuc!
Na, megy ez. Mindjárt itt a lombik. Nekem is ma jött meg...
Vendég
 


Sziasztok!

Évi!
igen, igaz, ahogy Junkó is írta, tégy úgy!Szerelmes a szakácsnő??? :wink:
Mosógép miatt részvétem :( Ezek szerint 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. :?

Jucmuc!
Sajnálom ezt az OEP-es ügyet.Ezek szerint fizetnetek kell??És az a pénz amit eddig befizettél?Nem számítják bele a költségekbe?Ablakon kidobott pénz volt?Sajnos Mo.-on ez van az egészségügyben, és még mi várható!!!! :shock:
De a jó hír, hogy nemsoká te is kismami leszel!!!! :D Csak ez lebegjen a szemed előtt, és máris nem olyan keserű a fekete leves!
Sok türelmet kívánok addig is!
Iwiwen milyen néven lehet megtalálni?

Adri!
Köszi, én választottam, még gyerekkoromban 8)
Akkor tudtam, hogyha lányom lesz, így fogják hívni.A másik név még az Emma.Ha a 2. is lány lesz, akkor így fogják hívni. :)

Junkó!
Férjednek jobbulást kívánok, remélem a varratszedés nem nagyon fog neki fájni :roll:
Hétvégi reflex-teszthet sok sikert! :wink:

Képzeljétek, ma beszabadultam egy turiba, és olyan vagesz csajos cuccokat vettem, hogycsak na!Nagyon édik, nem tudtam ellenállni nekik. :oops: :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Evi! :D

Latom irtak mar masok is, hogy müködik a krumplis korrekcio! :lol:

Junko! :D :D :D


Panka! :D

Igen, fizetünk. Nem volt kidobott penz, mert ha sikerül elsöre ha nem mindenkepp vissza megyünk majd tesoert, es addigra mar jogosult leszek. Majus 20.-a utan valok jogosultta.
Nagyon rendi vagy, hogy biztatsz köszönöm.
Batari Judit neven talalsz meg. :)

Puszi mindenkinek!

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sziasztok!

Hosszú hónapok óta most sikerült először benéznem hozzátok!
Mindenkinek köszönöm a gratulációt, az SMS-eket, leveleket!
Megtiszteltetés, hogy még mindig a táblában tartottatok, így remélem, nem bánjátok, hogy visszalestem, kivel mi újság.

Anikó!
Hogy ti már itt jártok! Hihetetlen, hogy telik az idő...

Évi77!
Tesóprojekt! Huhuhúúúú!!
Ne haragudj, hogy nem válaszoltam, de levegőt venni sincs időm.
De szerencsére a kezdeti depin túllépve, már igazán élvezem a babázás perceit!

Dido!
Látom, újra aktív topiktag vagy!
Remélem, hamarosan megtalál Benneteket egy spontán gólya!

NarcoSorstárs!
Gratulálok a lányokhoz! Minden tisztelem a Tiéd, amiért tudod Őket szoptatni!
Nagyon ismerem az érzést, amit a segítségről írtál. Bizony még most csípd el az ilyen problémák gyökerét.
Nálunk sajnos a hasfájás miatt Luca nagyon hozzászokott a mindenhol elalváshoz, így elég ágyfóbiás. De szoktatgatom lefelé.

Juca!
Még mindig élmény olvasni soraidat!
Kingakiscsaj még mindig mindent olyan korán és aktívan csinál, mint régebben?
Már ő is kész nő! Hihetetlen! :)

Brill!
Kíváncsi vagyok, mikor futunk össze megint a környéken.
Vagy kénytelenek leszünk megbeszélni valamit? :) :)

Annácska!
Megható látni a családi fotóitokat!
Jó olvasni Rólatok!

Fleur!
Örülök, hogy aktívan írsz!
Kívánom, hogy olyan eredménye legyen az inszemeteknek, mint nekünk!
Vagy a fele is elég lenne? ;)

Adriana!
De jó, hogy újra aktív vagy! :) Bár nekem is volna erre időm!
Mindig az a kicsattanó-kerekedő csajszi van előttem, ha Rád gondolok, akivel a Móriczon találkoztam kb. ezer éve! :)

A mi kis törpéink már mosolyognak, gügyögnek, szépen tartják magukat hason.
Nagyon vigyáznak ránk a koraszülöttségre való tekintettel, havonta kontrollra járunk a Péterffy-be. A legnagyobb problémánk a vérszegénységre kapott vas okozta székrekedés.
És kezdjük kinőni a hasfájást is.
Biztos elfogult vagyok, de szerintem nagyon okos csajszik és íme egy fotó is: Kép

Remélem, nem bánjátok, hogy ennyi idő után volt képem jelentkezni. Ha lesz tali, valaki írna nekem egy mail-t, hogy biztosan tudjak róla? Hátha sikerül elmennünk... sosem lehet tudni....

Kívánok Mindenkinek minimum ekkora boldogságot, mint a miénk, de lehet százszor nagyobb is!
Puszi:
réka
Vendég
 


Reka! :D

Gyönyörüseges szepek a kislanyaid! Gratulalok!!!

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sziasztok!

Sajnos vacakol a babanet és nem tudom az előző oldalt visszanézni :(

Évi77 :) Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok!!! :lol: Sajnálom, hogy Zsuzsit nélkülöznöd kell majd egy időre :(

Pankaa :) Ha jól emlékszem, te kérdezted, hogy megérte-e mellszívót venni. Hát én szerencsére megörököltem, egyébként nekem nem érte volna meg, mert szinte csak kb. 1 hétig fejtem.

Szheni :) Drukk a lombikhoz!!! Én is bejelöltelek az iwiw-en :)

Beus :) Téged is :)

Adriana :) Megértem, hogy ideges vagy, nem akartam ezt még tetézni is :oops:

Kacsa :) Jobbulást kívánok nektek!

Jucmuc :) Nagyon szorítok nektek a lombikhoz!!! Sajnos Mo-n nem csak az eü-ben van káosz, az egész ország egy nagy káosz – és csak rosszabb lesz! :evil: :evil: :evil:

Duddu :) Jó, hogy újra jelentkeztél – gyönyörűek a kislányok!!

Korábban téma volt a fülbevaló is – én nem hiszem, hogy kilövetném a fülét a kórházban, szerintem meghagynám neki ezt a döntést. Ha majd pár évesen akar fülbevalót, akkor elmennénk kilövetni.

Lányok! Szívesen megjelölnék többeteket is az iwiw-en, de nem tudom mindenkinek a nevét. Eddig Évit, Jucát, Anikót, Pupyt, Szhenit és Beust tudtam bejelölni. Ha még vki esetleg megadja a nevét (jöhet priviben is), szívesen bejelölöm!

Jó éjt mindenkinek!

Timi

KépKép

KépKép
timika
 
 


Timika!

Köszönöm, jol esik! Kép En batari judit neven vagyok :wink:

Evi! :D

Nem talaltalak az iwiw-en! :(

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Szép napot kívánok Mindenkinek! Kép

Ma 2. cn :lol: :lol: :lol:
Rég örültem ennyire, mert ez jó "cisztaűző" :twisted:

És így végre újra számolhatom a napokat és nem idegeskedem a nap 24 órájában (még álmomban is), hogy most mi van, nem csavarodik-e meg, és egyébként is tűnjön el valami békés módon! Hát, remélem, most eltűnt (vagy eltűnőben van), az mindenesetre jó jel, hogy végre kivonta belőlem a hormonjait, és ezért örültem nagyon tegnap az 1.cn-nek.
Köszönöm nektek a drukkokat, nem gondoltam, hogy még 1.nm-es drukkoknak is így fogok örülni!!!

A héten igyekszem írni nektek, most megyek öltözni, ma 6-ig vagyok a suliban, gyűjtöm az erőt.

Sok puszi és még eyszer köszönöm!!!

És még valami: A táblát elnézve: FLEUR Ugye hamarosan tesztelsz??? :wink: :P

Kép Kép Kép Kép Kép
rolly
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?