Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon hosszú bejegyzés következik:

Hello Lányok!
Megpróbálom bepótolni a lemaradásomat (elég lehetetlen feladatnak tűnik, hiszen több oldalt kellene ahhoz visszaolvasnom, de megteszem, ami tőlem telhető :) )

Pupy!
Először hozzád szólok, hiszen annyira megdobogtattad a szívemet az összefoglalóddal, sőt, könnyeket is csalogattál a szemembe, pedig a telefonomról néztem meg, ami nem tudta betölteni a képeket, így képek nélkül is könnyekre fakasztottak a szavaid. Köszönöm szépen, nagyon szép karácsonyi ajándék volt.
Örülök, hogy végre sikerült munkába állnod, és a soraidból valóban az derül ki, hogy jól érzed magad (pedig én az első napokon mindig nagyon furin érzem magam az új munkahelyeken). Drukkolok, hogy az eredményeiddel minden rendben legyen, és felhőtlenül koncentrálhassatok a babaprojektre. Néhány hónap azért még belefér, mert ha a próbaidőben leszel terhes, akár el is küldhetnek, és neked megszakadt a TB-d így nem biztos, hogy ez jó ötlet lenne. Ez csak jó tanács, bár tudom, hogy nem könnyű várni, ha egyszer a fejünkbe vesszük mi nők a gyerekszülés témát :) Lacinak is gratulálok az új munkához. Itt is hasonlót csinál, mint a Lorealnál?

Évi!
Nagyon sajnálom drága kis Dórika barátnőmet, hogy ennyit szenved az orrával. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki. Lehet, hogy ki kellene próbálni ezt az Oscilocco…. akármit. A képek a kis pipiről nagyon jók, annyira tündi-bündi kislány, és azt veszem észre, hogy egyre nőiesebb. Jó lenne újból látni titeket :)
Egyébként te elektromos mellszívós orrszívót használsz. Kaptam egyet az öcsémtől, de van aki azt mondja, hogy gyenge. Az öcsémnek egyébként azt mondta egy fül-orr-gégész professzor, hogy a porszívós módszert el kell felejteni, mert a porszívó csöve tele van mindenféle atkákkal, allergén anyagokkal, ami visszaszivároghat a legbiztonságosabb orrszívó csövébe. Hát nem tudom, mit higgyen el az ember.

Juca!
Kinga is nagyon cukorfalat. Olvasom a blogodat. A te összefoglalód is tetszett 2006-ról, meg ahogy éreztél Kinga megfoganásával kapcsolatban. A zebra-összefoglalót is nagyon köszi. Most látom, hogy milyen szépet kaptam Tőled :)

Brill!
Te is régen jártál (bár nem régebben, mint én, így egy szavam sem lehet :) ). Biztos apázol ezerrel. Sokat gondolok Rád/rátok. Mr. Minibrill miatt nem aggódom, hiszen ott minden a legnagyobb rendben. A barátnőm talált jó kis lakást, azaz szobát, társbérlőkkel. Remélem, nálatok is megoldódtak a gondok. Emiatt sokszor eszembe jutsz. Marshall-nak 1000 csók a nyálas pofijára. Talált magának fotelpótlékot?

Anikó!
Köszi, hogy ilyen hűségesen nyomod a táblákat. Itt jön ki, hogy mennyi kitartás van benned. Marcitesó jól van a pocakban? Bővítgeti a lakosztályát? Te hogy vagy? Méhlepény följebb kúszott már? Rád is nagyon sokat gondolok.

Nárcisz!
Nagyon köszönöm a részletes születéstörténetet. Nagyon ügyi voltál, és tök jó, hogy ilyen kedvesek voltak veled. Azt hiszem, szükséged is volt rá. A lányok pedig nagyon szépek. Kapunk róluk újabb képeket? Te hogy érzed magad? Kezdett valamiféle rutin kialakulni már? Van segítséged?

Pankaa!
Szegényke, elég sokat lehetsz egyedül. A férjed járja az országot, vagy külföldre is küldik? Ha megszületik Emili, akkor is ennyire egyedül leszel? Nagyon vigyázz magatokra. Emili pedig az utolsó pillanatig fog mocorogni, meglátod :)
Az albérletkereséshez sok sikert kívánok. Sajátot talán nem találtok ilyen rövid idő alatt, de hosszabb távon mindenképp megéri sajátba költözni. Nem másnak fizetsz albérleti díjat, hanem inkább a banknak a saját törlesztésedet.

Bogárka!
Ritkán jössz (pont én mondom ezt! :) ). Hogy teltek az ünnepek? Sütés-főzésbe nagyon belefáradtál? Munkahely? Megkaptad az állást? Milyen területen keresgélsz? A szülinapodra pedig babát kívánok Neked.

Jucmuc!
Köszönöm érdeklődésed, jól vagyok, sőt, nagyon jól. Azt hiszem, értem, mire mondják, hogy a kismamák a második harmadban kivirulnak. Nem émelygek, nem fáj semmim, nem érzem magam fáradtnak. Még a hasam mérete is enged hajladozni. Tehát nagyon jó. Szívből kívánom, hogy hamarosan, de legalább idén valamikor megtapasztald te is ezt az érzést. Nagyon-nagyon megérdemelnéd. Összes drukkom a tiéd január 8-án, hogy minél előbb kapjál időpontot.

Rolly!
Előbb-utóbb (inkább utóbb, amikor szebb idők lesznek, és hosszabb nappalok) útba ejtünk, amikor utazunk anyósékhoz. Mindig eszembe jutsz, amikor azon a környéken járunk. Képzeld, lemértem az időt, és kocsival 20 perc tőlünk az út. Majd, ha otthon leszek Manócskával, akkor lehet, hogy sűrűn meglátogatunk :)

Tündi!
Lehet, hogy még nem ismersz sokunkat, de mi ismerünk téged, mert én már írogattam, amikor te elemtél. Sokunkat inspirál a kis történeted, ezért jót tesz a jelenléted a topiknak. Nem beszélve arról, hogy rengetegen olvasnak minket, akik szintén merítenek az itt történtekből. Hogy van a kismama? Mikor mész dokihoz legközelebb?

Tina!
A francba ezekkel az 1cn-ekkel. Hogy megy a munka? Nem zavar a sok kisbaba? Tisztellek, hogy a gyerek utáni vággyal a szívedben is lelkiismeretesen tudod végezni a munkádat.

Gracey!
Nem sokat írtál magadról. Hogy vagy lelkileg? Voltál UH-n? A köldökzsinór vizsgálattól ne félj. Babák szépen növekednek? Ugy-e nem cigizel? Egy kicsit elijesztésképpen: az egyik ismerősöm nem régen vetélt el, mert rengeteget dohányzott, pluszba még kocsmában is dolgozott.

Zsúka!
Elkezdek drukkolni neked. A hőd szépen fent van. Olyan boldog lennék, ha te is hamarosan jönnél a nagy hírrel. Suttyóban feldobnál ide egy pozitív tesztet. Már olyan régen lepett meg minket valaki pozitív teszt fényképpel. Lehetnél például te, a képkirálynő :) Na?!?!?!?
Reméljük, a nátha nem lesz ennek akadálya. Szedjél Tantum Verde cukorkát, sok C vitamint és mézes teát igyál.

Monyóka!
Örülök, hogy ilyen jól sikerült a buli. Azért ugy-e vigyáztál közben magadra? Orvosügyileg hol tartasz most? Mi van a PCO-val? Végül diagnosztizálták, és gyógyszert is kapsz rá?

Syry!
Gratula a tesódnak. Hamarosan megszületik az unokatesó. Már nem sok van neked hátra. Izgulsz? Dolgozol még?

Bea!
Én egyetértek Anikóval. Vissza kell kerülnöd a táblába, mert te közénk (is) tartozol. Hogy megy a babázás? Tejci?

Unique!
Laurának gyönyörű szemei vannak. Úgy látom, játékból sincs hiányotok. Én elraknám felét, aztán amikor jól elfelejtette, lecserélném és úgy érezné, mintha új játékokat kapna.

Hangyi!
Mi újság veled? Babaprojekt hol tart?

Anitta!
Rólad is régen hallottunk. Merre jársz? Inszem mikor lesz legközelebb?

Ági!
Te is nagyon ritkán jössz, és akkor is csak szűkszavúan. Hogy vagy? Nektek mikor lesz inszem?

Timi!
Kristóf nagyon helyes pasi. Tetszenek a halacska szemei :)

Norwell!
Igen, Kende nagyon hasonlít az apukájára :)

Annácska!
Hogy vagytok? Régen írtál magadról. Petike? Annamari? Hogy teltek az ünnepek?

Niki!
Zazika nagyon cuki. Képzeld, a férjem el kezdte Zazizni a kisfiúnkat. Nem lesz Zalán, de mégis ez a becenév ugrott be neki. Milyen érzés anyának lenni?

Sosi Ildi!
Remélem, hamar jön a tesóka, és nem kell már sokáig dolgozni járnod. Drukkolok neked.

Virág!
Örülök, hogy jó a hangulatod, és pozitív vagy. Ez az év a te éved is lesz!

Többen kérdeztétek, hogy sikerült-e berendezkednünk, beköltöznünk. Hát igen, nem volt kis meló. Eléggé lefárasztott a be és kipakolás. A kipakolás pedig csak félig sikerült, mivel nincsenek még szekrényeink. A lakásunkban volt egy nagy gardrób, ahová rengeteg mindent be tudtunk pakolni. Itt sajnos nincs ilyen lehetőség, így addig az egyik szobában lesznek a dobozok amíg szekrényt nem csináltatunk (és hát az nem mostanában lesz). Hetente átpakoljuk, ha valamit keresünk. A lényeget kipakoltuk (konyhai felszerelések, ruháink), de néha mégis kell valami, és akkor jön a pakolás. Még nagyon szokatlan a környezet. Például tegnap busszal mentem haza először, amióta építkezünk vagy kint lakunk. Leszálltam a buszról, és azt sem tudtam merre kell elindulnom az otthonom felé, aztán besétáltam az utcánkban, ahol még eddig gyalog nem jártam. Furcsa érzés fogott el, mintha nem is haza mennék. De majd megszokom. Annyit tudok, hogy költözni mindenképp jobb tavasszal, vagy nyáron, amikor legalább a nap süt, hosszabbak a nappalok. Így sötétben megyek el otthonról, és sötétben érek haza.

Sikerült jól kiírnom magamat. Egész nap írtam a levelet (egy kis munkával megtűzdelve :) ). Bocsánat, ha valakit kihagytam.

Puszó,
Vendég
 


Sziasztok!

Nárcisz!
Nagyon jó volt olvasni a szüléstörténeted!Mégegyszer gratulálok a gyönyörű lányokhoz! :lol:

Rolly!
Köszönöm szépen babóca dícséretét! :lol:

Most nem tudok többet írni, Gáborbaba ugyanis itt ül az ölemben és már nagyon nyugtalan.
Egy gyors képre, azért van időm. :lol:
Puszilunk Mindenkit!
Kép

Csibe, Gábor és Péter

Kép
Kép
csibe78
 
 


Sziasztok!

Csibe!
Nagoyn helyes kis család vagytok, és Gáborbaba nagyon nagy már!

Angie!
Nem ingázik a férjem, itt dolgozik, 9-18-ig.Csak a múlkor volt szerencséje Tokióba menni. :D

Reni!
Köszi, hogy leírtad, csak kíváncsi voltam, hogy abban a korban mekkora egy baba, átlagban.Vagy ez nem átlagos méret?Bocsi ezt nem tudom.De örülök, hogy nem volt sok probléma!!Én voltam 1 évig koraszülött osztályon dolgozni, és most ez a rémálmom, hogy nehogy koraszülött legyen.Bár ahogy telnek a hetek, úgy nyugszok meg én is.

Én ma nagyon fáradt vagyok, 3 óra hosszat voltam fent éjjel nagyon fájt a derekam, hátam, és ma is sokat keményedett a hasam.
Pedig nem idekgeskedek.Ma is megyünk lakásnézőbe, meg minden nap.
Viszont pozitív fejlemények vannak a kinézett lakés ügyében, állítólag hajlando engedni az árból a tulaj, majd 7végén megyünk megint tárgyalni.Drukkoljatok, légyszi!!!!
Jó lenne megálapodni, és nem keresgetni tovább, már csak az idő szűke miatt is.Már nagyon rendezgetném a babaszobát :wink:

Most lepihenek, puszi.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 

 
 

Sziasztok!
Pupy
örülök, hogy jó kedvvel kezdtél neki a munkának. és hogy hamarosan meg lesz a hormoneredmény. Ahogy Angie írja azért pár hónapot el kell tölteni ezen a helyen, hogy tényleg megkaphasd a terhességi gyermekágyi segélyt jó összeggel. (2005 augusztusában én is akartam mhelyet váltani és igaz sajnos, hogy próba idő alatt terheseknek is fel lehet sajnos mondani, elég nagy szemétség, de így van. ne is gondolj ilyenre!!)

Panka
az éjjel én sem aludtam jól, kimentem pipilni, és utána jó másfél óra hossza után tudtam csak visszaaludni. A velünk lakó 87 éves nagyi is panaszkodott, hogy rosszul aludt. Asszem mostanában volt telihold. Derekam nekem is fáj, főleg fekvőhelyzetből való felkelésből. Meg most előjött a gyomorsav probléma is. Neked ilyen gondod nincs? Szerencsére nem minden nap van, de azért gyakran. Drukkolok nektek lakásügyben, hogy összejöjjön a lakás kívánságotok szerint. Már nincs sok időtök, de azért van esély hogy sikerül. Mivel a Te telszámodat tudom, majd írok neked sms-t, ha megszületett Máté és megkérlek, hogy írd meg majd a topiknak. köszi előre is.

Monyó
örülök, hogy jó hangulatban telt a szilveszter és hogy a munkahelyed is bevált. Baba téren pedig ne felejtsd: új év új REMÉNYEK.

Megpróbálok két képet feltenni a Húgomék kibővült családjáról.
üdv
syry
(nem sikerült, előbb le kell kicsinyítenem, ígyekszem valamit összehozni.)
syrynx
 
 


Talán most fel tudom tenni.
Üdv
syry Kép Kép
syrynx
 
 


Sziasztok!

Jól telt a mai napom, sőt ugyan még félve jegyzem meg, de jól érzem magam a munkahelyemen. :lol: Azt hiszem ez az a hely, ahova majd szívesen megyek dolgozni. :wink:

Junko!
Örülök,h. jelentkeztél. :D Köszönöm a jókívánságodat. Én sem értem, és ráadásul maga a főnököm is tudja,h. ez egy kínos kérdés. :roll: De végülis ő azt is megkérdezte,h. ugye akkor 5 éven belül szeretnék babát? Én erre igenlő választ adtam,hisz akár 3-4 hónap is 5 éven belül van, ő meg megnyugodott. :wink: Én azért örülnék nagyon ha néha-néha hírt adnál magadról!

Panka!
Nagyon örülök,h. minden jól alakul lakásügyben. Várom,h. mit mondanak majd hétvégén és nagyon-nagyon szorítok!!!

Monyo!
Örülök,h. jól telt a szilvesztered, mindegyik teljen így azt kívánom. Remélem,h. minél hamarabb eljutsz a dokidhoz, és elkezdődik a kezelés. :D Mit csináltatok?

Zsúka!
Méghogy nem mrvadó?? Szerintem csodás, és nem akarok elkiabálni semmit, de már nagyon várom,h. tesztelj!! :lol: Mikor is fogsz?

Jucmuc!
Tényleg bízom benne én is,h. kapunk majd mi is egy-egy zebrát. :wink: Hamarosan már itt a 8-a, szorítok!:D Örülök,h. örülsz a telefon ez a Nokia tényleg jó!Angie is gyakran szokott netezni a telefonján. Kíváncsian várom az eredményt!

Évi!
Aranyos volt amit írtál a mai napotokról! Örülök,h. kicsit jobban van Dóri!Tündéri ez a hálózsákos kép!

Éva!
Hogy vagytok? Virág?

Timi!
Te jobban vagy? Kristófnak mit mondott a doki?

Virág!
Jobbulást kívánok a Párodnak és Neked is, és drukk,h. minél hamarabb jöjjön az a mensi. :D

Wish!
Örülök,h. jól vagytok, és nagyon boldog új évet kívánok!

Renáta!
Nagyon örülök,h. a kisfiad ilyen szépen fejlődik és annak is,h. Te ilyen szépen látod a világot!

Angie!
Nagyon tetszett a hosszú leveled, és örülök,h. örömet tudtam szerezni. :D Igen tudom,h. a próbaidő alatt megszüntethető a munkaviszony, de hát először legyenek jók az eredményeim, aztán megy legyek babás és utána ráérek gondolkodni ezen. :roll: Laci sajnos itt is ugyanazt kell csinálja mint a Lorealnal, ezért folyamatosan keresünk neki munkát e mellett is. Most volt diszkózni, ott nagyon jól érezte magát. :D Örülök,h. sikerült beköltöznötök, és hidd el hamarosan meg fogod szokni,h. ez az új otthonotok. A hármótok otthona. :D (ezt lehet,h. rosszul írtam) Képet kapunk majd a lakásról?

Csibe!
Dejó,h. jelentkeztél, nagyon örülök. Gábor baba pedig nagyon kis tündéri! :D

Syry!
Már tényleg nincs sok idő hátra Neked, hamarosan megszületik Máté. :D Sajnálom a gyomorsavat, de a kismamik itt biztos tudnak majd segíteni neked. Gyönyörűek a képek a tesódékról! :D

Juca!
Nagyon jók a képek a blogon, Kinga tündéri.Jobban van már?

Jó éjt és sok puszi!
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Közben itt utána néztem jobban ennek a hőmérőzésnek és rájöttem, hogy nekem nem is jó ez az egész. Akkor mértem a hőmet, amikor éppen ébredtem, ami nem jó, mert minél később kelek fel annál magasabb lesz a hőm. Tehát a peteérés előtti 36.7 meg a többi magas üres karika, mind 8 körül mért értékek. Kerestem olyan görbéket, amelyek egy kicsit is hasonlítanak erre de nem találtam. Múlt hónapban egészen 36.00 -ra lement a hőm, bár mindig fázok. Apu mindig azt mondja nekem, hogy káposztalé folyik az ereimben.:D A peteérés utáni helyzet pedig lehet jó is, mert azt is mondták a másik topicba a lányok, hogy nem kell felmennie 37-re a hőmnek csak legyen magasabb mint az átlaghő. A tegnapi 37.1 pedig a náthámnak és a fül fájásomnak tudható be, mert ma már nem fáj semmi csak az orrom folyik.
Szóval itt tartok, de nem lesz ebből se semmi. Valószínűleg el fogok menni egy természetgyógyászhoz, akit a dokim ajánlott. Visszaolvasok és jövök, addig is puszi Mindenkinek.

zsúka
Kép
zsúka
 
 


Jó reggelt!

Pupy!
Örülök,hogy tetszik az új munkahelyed!
Köszi a drukkokat!Holnap megyünk megint tárgyalni a tulajjal, de azért nézelődünk folyamatosan, meg albit is keresünk.
Munka miatt ne aggódj, én is így voltam vele, lejárt a próbaidő, és utánna lettem babás :D Remélem te is "így jársz". :wink:
Ma még megyünk bankab is, érdklődünk a hitelekről,keresünk saját ügyvédet(az iroda ügyvédjében állítólag nem lehet megbízni).

Syry!
Nagyon édes ki családja van a tesódnak, mégegyszer gratulálok Nekik!Ok, nyugodtan híradózz, remélem még lesz netünk akkor is, ha mégsem, akkor előtte úgyis jelzem itt a topikban.
Nekem is van gond a savval, nem mindig, függ a kajától, meg hogy mikor ettem este.Rennie-t szedek rá, az nagyon jó.Ágyból felkelés elég vicces, ha "kéznél van" a férjem, belé kapaszkodok, mint egy öreganyó :lol: Zokni felhúzást már nem is részletezem. :D
Ami még kényelmetlen, hogyha sokáig fexek az egyik oldalamon, akkor Emili "kifekszi, és a másik oldal nagyon húzódik, ha meg megfordulok, akkor majd széz szakadok, de gondolom ez neked is ismerős.A csípőízületem is nagyon elfekszem, és egész nap sajog.De ez nem panasznak mondom, biztos már is így van vele.És ez még csak fokozódni fog. :wink:

Képzeljétek, ma azt álmodtam, hogy "zebrát" pipiltem :lol:
Mondtam is,hogy "már megint"???!!!Remélem vkinek a zebráját álmodtam meg!!!!!!!!! :D :wink:

Nárcisz!
Hogy vagytok?Hogy telnek a napjaitok, éjszakák?

Szép napot!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Zsúka!
Szerintem is nem a hő nagysága a lényeg, csak hogy magasabb legyen a pé.előtti értékekhez képest.Én mindig akkor mértem, amikor felébredtem, és így is működött, kivehető volt belőle, hogy volt-e emelkedés, vagy sem.De ehez hónapokig kell mérned, hogy kitapsztald a testedet.Egyébként én a hőmérés mellett használtam a PG53 tesztet, és bejött! :wink: Szerintem még ne írd le ezt a hónapot, én is azt hittem, hogy nem lesz jó, és mégis!Ez a hő dolog csak egy támpont, sokminden befolyásolhatja, ezért nem lehet rá annyira alapozni szerintem.

Lányok!
Szeretném megkérdezni, hogy gátolajról mit tudtok?Emléekszem, hogy régebben volt itt róla szó, de a nevét nem írtam fel.Ha vki használt ilyet, elmondaná a tapasztalatait, hoyg érdmes-e használni, és ha igen, melyiket?Köszönöm.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Először is Mégeygszer nagyon boldog új évet kívánok Mindannyiótoknak :D !

BReni!
Gratulálok, és nagyon sok boldogságot és egészséget kívánok Nektek!

Timika, Évi, Unique, Csibe, Norwell, Niki!
A babócák nagyon édesek, olyan kis harapni valóak.

Junkó!
Szerintem mindenképpen leborotválják. Nekünk előre szólt a doki, hogy azon a tájékon alul-felül mindenhol borotválkozzon meg, de még így is volt ami kimaradt és bizony azt a kórházban után iazították. Gondolok rátok 9-én!!!

Lányok!
Lenne ey kérdésem, tudom, hogy már sokszor volt róla szó, de mivel akkor még nem érintett így nem is igazán jegyeztem meg. Milyen bogyókat lenne célszerű szednie a Férjemnek a jobb kiskatonaszám eléréséhez? És ezeket hol lehet beszerezni? Gyógyszertárakban?

dido
dido
 
 


Kép Kép Kép

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Sziasztok lányok! :D

Kacsa! :D
Gratulálok a zebrához annak a lánynak!
Borzaszto kedves helyes lány!

Panka! :D
Örülök,hogy már tudtok nézelödni lakásügyben!

Angie! :D
Örülök,hogy jol vagy!
Mikor kell legközelebb menned?

Reni! :D
Gratulálok Marcihoz!
Ahhoz képest,hogy mennyire igyekezett kifele szép méretekkel született!
Nem lehet hogy elszámolták a heteket nálad?

Évi! :D
Bübáj a kis menyem!
Édes ahogy a zsákban áll az ágyban!
Jobban van már kicsit?

Unique! :D
Az internet cím.:www.jatek-makett.hu
Én innen rendeltem a játékokat karácsonyra!

Jucmuc! :D
Én is olvastalak a másik forumon!
Aranyosak a csajok!
Igen nagy elánnal és bizalommal lendültem neki a lombiknak!
A progi szuriba fektettem minden bizadalmam!!! :wink:
Ezért irtam neked is!

Heni! :D
Sajnálom,hogy rosszul voltál szilveszterkor!
Viszont az évkezdés az szuper lesz!

Pupy! :D
Örülök,hogy tul vagy a vizsgálaton,most már csak az eredmény a fontos!
Szuper hogy ilyen jo munkahelyet találtál!!!

Junko! :D
Szoritok nagyon 9.-ére!

Monyo! :D
Örülök,hogy szuper lett a szilveszteri buli!

Zsuka! :D
Jobban vagy ma?

Juca! :D
A blogot én sem tudom megnyitni! :(

Wish! :D
Örülök,hogy ilyen jol birod!
Végül mikor kezdtek vásárolni?

Csibe! :D
Gyönyörüek vagytok a képen!

Syry! :D
Aranyosak a hugodék!
Hu,de jo neked hogy már itt tartassz!!!!



Rolunk:
Tegnap voltam az orvosnál.
A méhszáj zárt.De a lepényem az istennek sem akar rendesen elindulni! :(
Feljebb ment minimálisan de ez kevés igy a fekvés marad!
Láttuk a picikénket mutogatta magát nagyon édes volt!!!!
És csináltak rákszürést is,állitolag kötelezö! :shock:
Igy három hét mulva kontroll!

KépKépKépKép
aniko24
 
 


Sziasztok!

Anikó!

De a picivel minden oké? Miért van ez a méhlepény probléma? Nem lehet tudni? Köszönöm a szorítást. meglehetősen félünk ettől a műtéttől. Nem tudom miért.

Csibe!
De szépek vagytok! De a bárpult sem rossz. :D

Dido!
Ok, akkor lehet megoldjuk mink is.
A férjem szedett egy ideig Maca Vibe-t, a DM-ben lehet kapni, olyan 4000-5000 Ft körül van. Valahogy nem volt hozzá bizodalma. mostanában E és C vitamint adok csak neki, és ezt be is veszi rendesen. Az urológustól meg is kérdeztem (E vitamint) és azt mondta ezzel ugyan nem oldjuk meg a problémát, de segíti a csíraképződést (remélem nem mondok hülyeséget) a sejt regenerálódást. Úgyhogy szedjük nyugodtan. Én ezeket javaslom.

Zsúka!
Én nem teljesen értettem a hő-s elmélkedésed, de azért sztem a 37 fok körüli hő a biztos jel. Sztem a 36, 7 így a végén nem az igazi. Főleg ha régebb óta méred és midig e körül szokott lenni. Én onnan tudom hogyha nem sikerült, hogy a hőm 36,8-37,00 körül van a második felében a ciklusban. ha tovább nem megy, már látom, hogy bebuktam. Ám azért kérlek cáfolj meg!!!:)

Pupy!
Ja így az 5 éven belül teljesen rendben van. :)
Hát sok minden nem történik velünk, de azért nem jövök majd sztem ritkábban mint eddig.

Monyó!
Egy kicsit én is pityeregtem éjfélkor és azért ez a karácsony sem volt már az igazi... A szilvesztert is kíbírtam volna berugás nélkül, de hát még ugye utoljára kiélveztem én is (és úgy olvasom te is), nem igaz? :wink:
Vendég
 


Tündi!
Talán már nem is emlékszel rám :oops: :wink: , megint megjöttös voltam. most látom, hogy babát vársz.
Sok szeretettel gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
amica
 
 


Ja és WISH!

Örülök, hogy jelentkeztél és midnen rendben van veletek.
Vendég
 


A teljesség igénye nélkül:

Angie!
Nemsokára te is megtudod, hogy a világ legcsodálatosabb dolga anyának lenni!
Amúgy a Zalán nekem onnan jött, hogy a HAjósnak volt egy száma, hogy Zazi az ágyban, vagy hasonló, és ott szerettem bele a Zaziba, aztán így lett belőle Zalán...

Csibe!
Ilyen szekrényünk volt nekünk is, mint ami nálatok látszik a háttérben, most cseréltük le, mert költözni valami félelmetes vele és mivel a mienk már párszor eg lett cibálva eléggé instabil lett.

Tündi!
Én még asszem nem is gratuláltam neked, nagyon örülök, hogy sikerült pocaklakó. Nagyon tiszteltelek és mér akkor is emelgettem a kitartásod előtt a kalapomat, hát most aztán teljesen megemelem!!!!

Anikó!
Neked jobbulást. Nekem is csak a huszadik hét környékén indult el felfelé a méhlepényem, még van ideje, csak tényleg pihizz, és kitartás!

Juca!
Ha jól emlékszem te írtad, hogy Kinga arra kelt mindig ha a buksiját az ágynak verte, hát Zalán épp akkor alszik a legjobban ha végre sikerül az ágy végéhez kúsznia és a fejecskéjét hozzáérinteni az ágy végéhez, a legviccesebb, mikor mindezt a sarokban csinálja, majd lefotózom egyszer.

Syry!
Igen telihold van. Ilyenkor Zazi is megébred hajnali kajálásra. Megtörtént most is, ja és mellette valami front is van.

Évi!
Dóri nagyon tündéri és milyen ügyes!!!

Rólunk:
Túlestünk a 2 hós oltáson a vizsgálatot és a szurit végigóbégatta, de nem lázasodott be, viszont a következő napot végigdurmolta :) 5030 g és 59 cm, végre normál ütem szerint gyarapodik, vagyis már nem eszi túl magát, viszont a kaksi még egyszer egyszer beragad. De azért jól vagyunk, egyre többet van fenn és akkor imádnivalóan sokat mosolyog és új hangokat gyakorol. Már kezdi a kezecskéit is felfedezni, remélem talál magának valami kedvenc játékot, vagy rongyot, mert se a cumi se az ujja nem az igazi neki.

Mindenkit üdvözlünk. Megyek pihenni míg ő is alszik, mert nekem az éjjel nem sokat sikerült.

kancellárka
 
 


Sziasztok !
Nem tudom sikerül e írni, mert egy szám.tech antitalentum vagyok :-) Nagyon tetszik ez az oldal ! Mi még csak pár hete kezdtünk próbálkozni és nincs még babánk, szóval nálunk ő lenne "elsőke" :-) Nekem azt mondta a doki, hogy csak folsavat szedjek, azt szedem is pár hónapja.
Üdv.
Gabi
U.i. Nagyon aranyos babáitok vannak, ahogy így elnéztem a fényképeket !
gabi_27
 
 


Zsúka :)
Ez a fázós dolog... Pajzsmirigyeddel minden OK? Azért kérdem, mert én is fázós voltam mindig, nehezen is jött össze Laura,de mint kiderült, pajzsmirigy alulműködésem volt...

mindjárt írok még...

KépKép
unique
 
 


Évi :)
Nagyon édes Dóricica! De jó, hogy ő bírja a hálózsákot! Laura nem alszik rendesen, ha hálózsákba dugom. :( Így jól fel kell öltöztetni éjszakára, hogy ha kitakaródzik, akkor sem fázzon...
Fura, hogy erősebb a piri, mint előtte. Ennek meg mi lehet az oka... :(
Dóri még éjjel is kel szopizni? Laura végigalszik 10-11 órát, ha kel sem emgyek ki hozzá, szépen visszaalszik, nagyon gyorsan. 1-2 szer ha el is rikkantja magát, utána csönd van és béke. :)
Te mit csnálsz a másodikkal? :twisted: Alig hiszem el, hogy Dóri is ugyanabból kapott kettőt! :twisted:

REni :)
A dejlődésbeli dolgokat sokszor nem a szülőktől öröklik a gyerekek, de akkor nem tudom, kitől :)
De tényleg így van. :)

Angie :)
Jó ötlet, köszi! :) Már én is gondoltam rá... :) Aranyos vagy... :)

Pupy, Juca :)
Utólag is köszönöm az összefoglalót én is! Nagyon klassz volt! :)

Wish :)
De jó hallani felőled is! majd még meggondolod ezt a napi 2-3x kuka dolgot. sokszor pisilni nincs időm és lehetőségem, nemhogy kukához kimenni :)

Anikó :)
köszi a címet. megnéztem, egyelőre a fisher price részleg nem nagyon akar bejönni... de próbálkozom még!
örülök, hogy azért a lehetőségekhez képest minden rendben van veletek!

Panka :)
ne vidd túlzásba a mászkálást, az sem tesz ám jót a pocikeményedésnek!

Jucmuc :)
köszi Laura dícséretét!

puszilok mindenkit

KépKép
unique
 
 


Dido!
A férjem Béres Actival multivitamint szedett, amiben benne van a napi cinkbevitel 100%-a, plusz megivott napi egy ginseng ampullát, amiben volt méhpempő is (Bio patikában lehet kapni, vagy a DM-ben is egy kicsit drágábban). Brill férje Maca Vibe-t szedett, az is jó.

Rohanok a vonathoz.
MINDENKINEK szép estét!
Vendég
 


Unique!

Ha anyukádnak megvan a játék blokkja, akkor lehet még kicserélik a boltban. Ha nem, elrakod majd a másik Picurnak. :D
Szerencsére nincs semmi probléma a pajzsmirigy hormonjaimmal, de köszönöm, hogy próbálsz segíteni. :)

Timi!

Nagyon helyes kisrác Kristóf, ha lesz majd lányom…………… :lol:

Jucmuc!

Ebben az évben tuti, hogy babásak leszünk, nem reméljük, hanem hiszünk benne. Rendicsek? :wink:
A telefonod pedig biztos szupi, így bárhol tudsz minket olvasni. :) Remélem a fogorvost túlélted és az eredményed is tökéletes lett. :)

Reni!

Üdvözöllek és gratulálok a szép egészséges fiacskádhoz. :)

Heni!

Remélem már jobban vagy. A paradicsomos dolgokat pedig tessék elkerülni. :?

Pupy!

Nagyon örülök, hogy sikerült egy normális munkahelyet találnod, már igazán Rátok fért, hogy valami jó dolog is történjen munka terén, ami lehet, hogy meghozza a várva várt kis Pöttömkét. :D A hormoneredményed pedig tuti, hogy jó lesz, csak nyugi. :)

Évi!

Dóri babával nem lehet betelni. :D Sok gyógy puszikat küldök. Sajnos a hőm csak a tegnapi ramaty állapotom miatt volt jó, de azért köszönöm a drukkokat. :)

Junko!

Valószínűleg igazad van, csak hát az ember az utolsó hajszálba is belekapaszkodik. Én mondtam a dokimnak, hogy lehet a második fázisommal van valami baj a hőmérőzés alapján, de nem nagyon reagált rá. Egyszer néztek progi szintet 24. napon és akkor 14,2 volt, amire az előző dokim és a mostani is azt mondta, hogy jó. Mondtam azt is, hogy szoktam barnázni mensi előtt és után, hogy nem a progi hiánytól van? Mindkettő azt mondta ez normális. Megpróbálok hinni nekik, hisz az elsőt többek között ezért hagytam ott, de ha a másik, aki fiatal, ő is ugyanezt mondja. :? Szedek Elevitet, folsavat, jódot, aloe verás méhpempőt, nem tudom mit kellene még csinálni. :cry:

Panka!

Drukkolok, hogy összejöjjön a lakás, amit kinéztetek és nagyon vigyáz magadra és a kis Emilire. :) Hát én ezzel a hővel kapcsolatban már nem tudok mit mondani, azt hiszem még egy hónapot mérem aztán annyi. Legalább annyi kiderült belőle, hogy viszonylag jól működök és van peteérésem, csak azt nem értem ha a férjemnek 40 millió kiskatonája van nekem meg van peteérésem, miért nem találkoznak már végre.
:?:
Monyoka!

Annyira jó volt olvasni, hogy tetszik a meló, jó volt a szilveszteri buli és pozitívan állsz a jövő felé, csak így tovább meg lesz a gyümölcse. :)

Juca!

Nagyon köszönöm a jó tanácsokat, majd ma megpróbálom beszerezni azt az izét. :) 27. napon vagyok, de már nincs sok hátra és kezdem előröl. :(

Virág!

Ne várd azt a mensit majd csak 1 év múlva jöhet legkorábban, de előbb nem. :wink: Jobbulást kívánok Nektek.

Angie!

Mindig meg tudsz nevettetni ezzel a képkirálynővel. :D Nagyon szeretném, hogy így lenne, de majd, nem hiszem, hogy most. Örülök, hogy túl vagytok a nagy költözésen, majd azért fényképet dobhatnál nekünk. :) Nagyon ismerős volt a buszos hazameneteled, én is pont ugyanezt éreztem annak idején. Nem akarod abbahagyni a munkát és egy kicsit pihenni? Simogasd meg helyettem a pocakodat. :)

Csibe!

Nagyon szépek vagytok! :)

Syrynx!

Gratulálok húgodék Picurjához. Hamarosan érted fogunk szorítani. :wink:

Dido!

Nagyon kis helyes pár vagytok és karácsonyfátok is nagyon szép. :) Mi van Veletek?

Anikó!

Úgy izgulok értetek és gondolok Rátok. Remélem, hogy 3 hét múlva tökéletes lesz minden. :wink: Köszönöm kérdésedet ma már sokkal jobban vagyok. :)

Gabi!

Üdvözöllek a csapatban és mielőbbi babásodást. :)

Niki!

Nagyon örülök, hogy hallok Rólatok. Sok sok puszi Zalánnak tünemény lehet.

zsúka
zsúka
 
 


Sziasztok!

Próbálok "belerázódni" az írogatásba ismét... :lol:

Junko!
Elődrukkjaim mennek Nektek! Elhiszem, hogy izgultok.

Dido!
Halkan jegyzem csak meg, hogy esteleg a Junko által felsoroltak mellé egy "kis" Bio-Cink... :wink: :lol:
Tudod, mindenki arra esküszik, ami nála bevált...

Pupy!
Örülök, hogy tetszik az első nap után a melóhely! Kívánom, hogy maradjon az elkövetkező időben is ez az érzés!
Hormonok eredményét várom, de sztem nem lesz gond. :wink: Most már elmúlik a munkahelyi stressz időszak Mindkettőtöknél... és hamarosan lesz zebrád is! :wink:

Angie!
Hát igen, Apáztam. :lol: Meg karácsony napján beadta az unalmast a gép alaplapja is :twisted:... Szerintem ezért volt ennyi gondunk állandóan a számítógéppel, mert ez hibásan működött... Igaz ezt csak a józan paraszti eszem mondatja, mert szakértelmem az nincs :lol: Mindegy is, már Apa kicserélte. :D
Örülök, hogy talált a barátnőd megfelelő társbérletet! :D Nálunk még változatlan a szitu...

Aniko!
Azért a rövidke idő, amit felkelhetsz már előrelépés!
Rákszűrés valóban kötelező. Nekem tavaly év elején volt, ennek ellenére még az első trimeszterben ismét megcsinálták.

Wish!
Örülök, hogy jól vagytok és, hogy szófogadó a kicsi fiad! :wink: Meg az is megnyugtat, hogy nem csak nekünk nehéz a névválasztás... :lol:

Jucmuc!
Már csak pár nap!!! :D
Nagyon drukkolok Nektek is! :D :wink:

Renáta!
Gratulálok! :D

Zsúka!
Csak, hogy megnyugtassalak és összezavarjalak :lol: ..., én is fázós vagyok,( a baba is nehezen jött össze... ) de jól műkszik a pajzsmirigyem... Alaphőm 36,4!!! A peteérésed szépen látszik, függetlenül attól, hogy mikor mérted..., úgyhogy majd akkor írd le a hónapot, ha már biztos a sikertelenség! :wink:

Csibe!
Jó látni Bennetekket a fotón! :D

Juca!
A blog remek! :D Hogy van türelmed???

Nárcisz!
Szüléstörténetet köszike! :D
Azóta gondolom akad tennivaló... :lol:

Évi, Unique, juca!
Őrületesek a csajszik! :D

Syry!
Grat a hugidnak! :D
Most már Te vagy a tábla tetején! :wink:

Panka!
Remélem találtok megfelelő lakást!
Elméletben tudom, de jó előre tájékozodni, hogy mi vár még rám a pocaknövekedés miatt! :lol:

Gabi27!
Üdv itt! Kép
Gyors babásodást! :D

Puszó Mindenkinek! Sorry aki kimaradt...
Brill Kép

Kép
brill
 
 


Sziasztok!Bea vagyok.Mi is megjártuk a Kaálit,most már 29hetes ikertehes vagyok.Szivesen társalognék ikerterhesekkel,vagy akit érdekelne a történetünk.
kovacsné
 
 


Sziasztok!Bea vagyok.Mi is megjártuk a Kaálit,most már 29hetes ikertehes vagyok.Szivesen társalognék ikerterhesekkel,vagy akit érdekelne a történetünk.
kovacsné
 
 


Sziasztok!Bea vagyok.Mi is megjártuk a Kaálit,most már 29hetes ikertehes vagyok.Szivesen társalognék ikerterhesekkel,vagy akit érdekelne a történetünk.
kovacsné
 
 


Sziasztok!Bea vagyok.Mi is megjártuk a Kaálit,most már 29hetes ikertehes vagyok.Szivesen társalognék ikerterhesekkel,vagy akit érdekelne a történetünk.
kovacsné
 
 


Sziasztok :)
Na ahoz képest, hogy ma egész anp jöttem-mentem most van energiám még netezni :) Lehet, hogy máskor is takarítás és főzés helyett ezt kellene csinálni :)

Pupy :)
Visszakerestem az összefoglalódat. Nagyon aranyos lett, olyan kedves vagy, hogy így összeszedted :)

Juca :)
Örülök, hogy az én malackám képe megvan :) Én is eltettem :)

Didó :)
Amit nekünk még javasoltak az a Q10 koenzim és az Aurum Metallicum CH 15 homeos bogyó 5-5 szem reggel és este. Maca tartalmú szere (multi maca) van a Forever livingnek és nekik van egy A-Beta-Care nevű cuccuk is, ami A és E vitamint tartalmaz. Mi ezeket szedtük, illetve én adtam a férjemnek mellé multivitamint is kiegészítésnek. Reggelente jókat nevett, hogy már kész gyógyszertárat kell egyen. Ja, igen méhpempőt is etettem vele én is :)

Anikó :)
Hát ha minden igaz, amit a családban ígértek, akkor szinte semmit nem kell vennünk. Eddig felajánlottak két babakocsit, két autósülést, kiságyat, ágyneműt, kádat, ruhákat. Februárban megyünk és begyűjtjük, amit adanak, aztán a maradékot (pl cumisüveg) megvesszük. Karácsonyra kaptunk ajándékba légzésfigyelőt és hidegpárásítót.

Junkó :) Monyó :)
Én meg azért sírtam karécsonykor, hogy egy éve még milyen reménytelennek tünt, hogy valaha babás leszek :) Kívánom, hogy jövőre már ti ezért itassátok az egereket!

Unique :)
Te meg várj, míg csak szilárdat eszik Laura :twisted: De a viccet félretéve, reggel a férjem mindenképpen le tudja vinni, mikor megy dolgozni, mi meg mikor megyünk sétálni. Ha meg nagyon gáz, akkor kirakom az erkélyre már a pelenkás szemetest, nem a gyereket :wink:

Brill :)
Három nevünk volt short listen évek óta, erre az egyik pont a szülés kiírt napjára esik (Zsolt), a másikat most minden második várandós ismerősőm favorizálja és adja (Balázs), a harmadik meg a Levente lenne, de így hogy csak ebből lehet választani nem tudunk mégse dönteni mellette. Az abszolút alternatív névjavaslatom a Tasziló, bár azt csak végszükség esetén választjuk ;)
Próbálok egyezkedni a gyerekkel, hogy morzézza le azt a nevet, amit szeretne, de csak összevissza kopogtat. Vagy tényleg azt szeretné, hogy EGZBTAX legyen a neve? ;)

wish
 
 


Zsúka :)
Sajna nincs meg a blokkja anyumnak, ezt már próbáltuk :)
Csak a fázásodról és a fülfájásodról jutott eszembe a pajzsmirigy. Annyira tipikus. :(

Wish :)
Hááát... Laura szilárdat eszik. Messziről érzem, ha esemény volt :twisted: Büdi is nagyon. Én nem érzem, hogy átengedne a Sangenic zacskója, pláne, hogy illatosított verzió. 4 hótól felfele másmilyen van, mint 0-4 hóig, pont emiatt. Ez strapabíróbb és sokkal masszívabb anyag. :)
Azért elképzeltem, ahogy kiteszed a gyereket az erkélyre :) :) :)
Örülök, h jól vagytok! Hogy áll a babaszoba?

Puszi

KépKép
unique
 
 


Dido :)
Énférjem is Ginseng-et evett és az helyrehozta a kiskatona mennyiségét. :) DM-ben vettem neki, már nem nagyon emlékszem mi volt a neve, Ginseng...

Puszi

KépKép
unique
 
 


Szia Bea!
Üdv köztünk, gartulálok a babákhoz!Meséld el a történetedet, engem biztos érdekel! :D

Gabi!
Neked is üdv!Te is mesélj magadról.

Brill!
Hogy vagytok?Hát igen, nemsokára Te is megtudod, hogy milyen nehéz lehet egy zoknit felvenni!Én a cipőmet nem tudom bekötni, így a cipzáras csizmámban járok, azt még vhogy föl tudodm aplikálni a lábamra :lol:
A férjem meg jót szórakozik a látványon :twisted:
De azért megtámaszt, nehogy elboruljak :oops: :lol:

Anikó!
Hát ez a lepény nem tudja ahelyét?! Remélem azért 3 hét múlva már feljebb tornázza magát!A lényeg, hogy a babó jól van!Már kevesebb van hátra,mint előre, kitartást!

Zsúka!
Én is pont így gondoltam, hogy olyan nagy a túlerő a petesejttel szemben, hogy nem tudják becserkészni, dehát erre csak egy napjuk van, sok az akadály, és ha összetalálkoznak az egy dolog, annak a petesejtnek még vándorolni, osztódni kell, ki kell szabadulni egy burokból beágyazódás előtt, és ha bármelyik fázisban bibi van, akkor annyi.Ilyen alapon, már lehet, hogy egy csomószor megfogant vki, csak nem is tud róla, mert elakdt a gépezet, és menstruált a végén, így nem derült ki a dolog.De ha minden simmel, akkor jönni fog az a baba, hidd el.Csak egy kicsit még kéreti magát :wink: De az is lehet, hogy már útban van! :wink:
Egyébként én is barnáztam mindig mensi előtt.

Unique!
Köszi a tippet, pont most akartam leállítani magam, dehát így nem tudom hogy fogok majd pihenni? :roll:
Minden este lakásokat nézegetünk.Igaz, hogy kocsival, de ma is bankba mentünk, szóval van dolog ezerrel.És még össze is kell majd pakolni!Hát ettől ráz a hideg.Bár ha a saját lakásunkba sikerülne beköltözni...

Lányok!
Holnap estére sok drukkot kérek, megyünk tárgyalni a tulajjal!
Köszi!
Gátolaj ügyben tud vki vmit?

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


szia pankaa!2év probálkozás után és 1 év Kaáli-ba járás után lettem terhes.a terhesség elejét korházban kezdtem,mert a hormon injekciok miatt felvizesedtem.most meg már sokat fáj a hasam.veled mi újság?Bea
kovacsné
 
 


Panka :)
észre sem veszed, annyit mászkálsz napközben! Egyszer írd majd fel, mennyit vagy ülő vagy fekvő helyzetben. Meg fogsz lepődni...
Gátolaj: nekem a szülésznőm ajánlotta, Gátmasszázsolajnak hívják, nincs más neve. A MOM Park egészség részlegben Jolit kell keresni csütörtökönként délelőtt (ő is egy szülésznő a Szt Imréből), őnála lehet kapni, elég drága több ezres nagyságrend. Az enyém, ami megmaradt, odaadtam a szülésznőmnek, hátha jó lesz még valakinek. Mást nem ismerek.

Puszi

KépKép
unique
 
 


Sziasztok!

Norwell, Kancellárka, Évi, Timika, Unique,Csibe! :D
Nagyon aranyos babáitok vannak!

Pupy! :D
Nagyon szép összefoglalót csináltál.Örülök, hogy jó munkahelyet találtál és, hogy jól érzed magad.Drukkolok, hogy jók legyenek a hormon eredmények.

Juca! :D
Nagyon jó a blog.Meghatódtam rajta.

Panka! :D
Hát nem semmi ez a lakásügy.Szórítok, hogy sikerüljön, de a bankhoz azért gyüjts egy kis erőt, kelleni fog.

Évi! :D
Dóri baba jobban van már? Gyógyulást kívánok neki.

Anikó! :D
Kitartást kívánok a további fekvéshez.De hát a cél érdekében mindent.

Renáta! :D
Gratulálok a kisfiadhoz.

Narco! :D
Jó a szülés történet.Ügyes voltál.

Jucmuc! :D
Várom a hívásod.Mire jó az a Berry??

Junko! :D
Drukkolok nektek!!

Gabi :D , Bea :D !
Üdv köztünk!

Rólunk: Elteltek az ünnepek, sajnos elég gyorsan, jó lett volna még egy kis időt a családdal együtt tölteni. A szilveszteri buli jól sikerült, megérte a konyhában két napig sütni-főzni. Hajnali félhatig birtuk.
A páromnak még vissza kell menni az andrólogushoz vizsgálatra, hátha tud még javítani valamit,aztán hajrá.



Pussz: Hangyi
hangyolca77
 
 


Sziasztok!

Wish
Látom, mégiscsak olvasgatsz itt is. Én is írtam neked, 2-szer is, és egyikre sem válaszoltál, amin meg is lepődtem, mert nem vall rád. Írjál, mert érdekel, hogy mizujs veled. Telszámod nem változott egyébként?

Angie
Köszönöm a kedves szavaid! Jól vagyok, minden rendben, érdekes átélni ezt az egészet, a szinte napi változásokat. Majd jövő szerdán megyek a dokimhoz, illetve reggel UH-ra. Ha minden rendben (már mért ne lenne?), utána már meg kell keresnem a védőnőt.

Évi77
Dóri már 10 hónapos? Te jó ég! Bennem még a tavaly februári kép él, amikor nagy pocakkal ültél az Árkádban a talin... :)

Zsúka
Mi régen sokat beszéltünk itt a hőmérőzésről, és többen is csináltuk. A lényeg, hogy ugyanabban az időben mérd reggel az ébredési hődet. Ha a 8 órát későinek tartod, akkor állítsd be az órádat 7-re, pár perc a mérés, aztán visszaalszol. Hidd el, van használható jelentősége. Azon kívül még fontos, hogy a hőmérséklet különbség 0,5-1 fok körül legyen. A görbén, amit felraktál, jól látszik, hogy a 17. napon lehetett tüszőrepedésed. Hiába ment le előtte is annyira a hőd, azután viszont nem volt látványos emelkedés. Szóval a különbség a fontos. Ha meg vagy fázva, az persze befolyásolja a hődet. És a végén túl nagy az esés, meg 36,7 kevés a babához többnyire, 37 közeli érték kell, nem baj ha nincs pont 37.

Junko
Ne haragudj, nem tudom, milyen műtétre mentek 9-én?

Amica
Nagyon szépen köszönöm! Sajnos tényleg nem emlékszem rád, abba topikba viszonylag ritkán írtam, de jól esik a gratulációd!

Kancellárka
Zavarba hozol... :oops:

Tündi
tündi30
 
 


Sziasztok!

Csibe!
Nagyon szép család vagytok! :)

Pupy!
Nagyon örülök, h megtaláltad „álmaid munkahelyét”! :)

Zsúka!
Azért a helyedben nem írnám le azt a hőt, amíg nem biztos… :wink:

Panka!
Jó, hogy alakul a lakás-ügy. :)

Anikó!
Örülök, h Csöpp jól van, a lepény meg költözhetne feljebb egy kicsit… :wink: Rákszűrés ilyenkor??? :shock: Nem volt ez egy kicsit felelőtlenség most? Nekem a doki csak szülés után csinálta meg, pedig letelt az év még terhesség alatt.

Kanci!
Hihetetlen, hogy Zazi is már két hónapos! Gratula az oltáshoz! Kende sem cumizik, se az ujját, se a cumit, és nincs is neki semmilyen kedvenc dolga (még).

Bea!
Gratulálok a babáidhoz, és üdv köztünk!

Köszönöm a dicséreteket Kende nevében is. Jutalmul megmutatom Nektek legújabb tudományát (és ha kell, mellékelem a születési anyakönyvi kivonat beszkennelt változatát, hogy elhiggyétek, valóban csak féléves… :twisted: )

Kép


Kép


Kép

Kép

Puszi mindenkinek (és bocsánat, akit kihagytam...)!

Kép
Kép
norwell
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a gratulációkat!

Anikó!

Nem, biztos, hogy nem számolták el. A doki szerint jobban is jártam, hogy kibújt előbb , mert a 40. hétre 5-6 kg is lehetett volna és olyan 60cm. Vigyázz magadra nagyon, de gondolom ezt nem kell mondani. És ha jobban belegondolsz most jó előre kipihened magad, mert ha megszületik a kis Gyöngyszemetek, akkor erre elég kevés lehetőséged lesz :D

Pankaa!

34.hét: "ettől a héttől kezdve a magzat már elég érett ahhoz, hogy alkalmazkodjon a méhen kívüli élethez intenzív orvosi ellátás nélkül is. Hossza 32 cm, és körülbelül 2250 grammot nyom. Az anyai immunvédelem mellett elkezdenek kifejlődni a saját immunreakciók, amelyek már segíthetnek kivédeni az enyhébb fertőzéseket. A magzatmáz egyre vastagabb a kicsi bőrén, míg a lanugo ekkorra teljesen eltűnik. " Marciról akkor még nem tűnt el teljesen, gyantázni lehetett volna a hátát, vállát :D

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a gartulációkat, nagyon jól estek!A háttérből továbbra is szurkolok mindannyiótoknak, hogy teszteljetek egy pozitívat, könnyen-gyorsan szüljetek egy-két-három egészséges kisbabát, legyen sok tejcsitek és fejlődjenek szépen a pöttömök.Mindannyian megérdemlitek, hogy végre teljesüljenek a vágyaitok és mindent meg is tesztek ezért!Emellett nem is gondolnátok, hogy hány embernek segítetek, és adtok példát, hányan merítenek belőletek erőt, akik bár olvassák ezt az oldalt, de nem aktív részesei a topiknak!Kívánom, hogy a 2007-es év a Ti évetek (is) legyen!

Reni és Marci
b.renáta
 
 


Wish! :D

Köszönöm! De jo, hogy jelentkeztel, mar reg ‘hallottalak’. Orülök, hogy jol vagytok es szepen nödögel a baboka!

Angie! :D

Nagyon szepen köszönöm!!! Orülök, hogy jol vagy es, hogy a faradtsag is elmult teljesen!
Csodalatos lehet birtokba venni az uj hazat, es egyben furcsa is mint, ahogy azt irtad is. Teljesen bele tudtam kepzelni magam a helyzetbe, ahogy battyogsz a hazatok fele es meg soha nem jartal arra gyalog. Viszont ez az erzes biztosan csak az elejen van igy hamar termeszetes lesz a hazamenetel.


Csibe! :D

Nagyon szepek vagytok a kepen!


Panka! :D

Sajnalom a faradtsagot, viszont örülök a lakas-dolognak! Nagyon szoritok, hogy összejöjjön es a tulaj engedjen rendesen az arbol!



Syry! :D

Pihengess, sajnalom, hogy Te is rosszul aludtal! Nagyon szep a hugod baboja!


Pupy! :D

Huuu nagyon örülök, hogy igy bevalni latszik a munkahely! Kép Köszi a drukkokat is!


Dido! :D

E vitamin, Zink, Ginseng, C vitamin, Q10 koenzim, hirtelen ezek jutnak eszembe. Aztan van meg az un. Maca Vibe ami segithet. Ha elmesz egy herbariaba lehet, hogy talalsz complex szereket.
Sok sikert!


Junko! :D


Minden drukkom a Tietek 9-ere!!! Ne izgulj, minden rendben lesz!


Aniko! :D

Igen, tenyleg nagyon aranyosak segitökeszek a lanyok. A progi szurit mindenkepp mondom majd a dokinak.
Sajnalom, hogy a lepeny nem mozdult sokat, viszont az jo, hogy a mehszaj teljesen zart.
Biztos nem könnyü mindig csak pihenni, kitartas! Orülök, hogy lattatok a picurkat!


Gabi! :D


Udv. Közöttünk! Mielöbbi babasodast kivanok! Kép


Zsuka! :D


Hat meg szep, hogy rendicsek!!!! Igazabol a telefonnal meg nem probaltam netezni, csak mint modem hasznalom a PC-re csatlakoztatva.
A hepatitis mindkettönknek negative, minden rendben. A fogdokinal is minden okes volt, csak egy kis fogkö eltavolitas volt. Hat en azt sem nagyon szeretem, de egy evben egyszer ki lehet birni. Kicsit leszidott amiert nem hasznalok fogselymet. De en azzal annyit benazom mindig…


Brill! :D

Köszönöm!!! Holnaputan reggel indulunk!


Bea! :D

Udvözöllek! Kép Engem nagyon erdekelne a törteneted! Melyik Kaaliba jartatok?


Hangyi! :D

Nagyon örülök, hogy jol teltek az ünnepek megha kicsit gyorsabban is mint azt szeretnenk!

A berry allitolag barmilyen jellegü infertilitas eseten ajanlott. Hetfön majd többet tudok mondani, mert szombaton kapom meg es valszeg lesz hozza valami leiras. Köszi a mail-t, mentettem mindent, hetvegen hivlak. Keresek magamrol en is valami szalonkepes fotot, elküldöm mail-ben.



Norwell! :D

Köszi a fotokat Kende babarol, nagyon jok!

Jo ejt mindenkinek!

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sziasztok!

Zsúka!
Mikor kezdted el vezetni a hődet a fertilityn? Ez a program, csak a jól megadott hők alapján tud rendesen számolni. A hőd egy fél órás intervallumban mozoghat. Én ezért kelek minden reggel 5:45-kor, még hétvégén is. Tényleg nem mérvadó az,h. felmenjen 37 főlé, mert annak idején nekem is csak 36,9 volt a hőm eleinte, aztán már később ment fel. Azért a reményt nem kell ám feladni, ez csak egy görbe, ami olykor csalóka is lehet. Nekem az elmúlt 2 hónapban tökéletes trifázisos „terhesnek tűnő” görbém volt, mégis megjött. Egyébként a PG53-at én is ajánlom, annak idején is használtam,mikor babás lettem, és azóta is mindig nézem. Örülök,h. elmúlt a fülfájásod! :D

Panka!
Örülök,h. haladtok a lakással.:D Egy saját ügyvéd pedig mindig jól jön. Én is remélem,h. majd követhetem a példád. Az álmod nagyon jó lehetett, bárkié is én nagyon örülök Neki. :lol: A gátolajról, ha jól emlékszem akkor Annácskát kellene megkérdeznek. Holnapra sok sikert!

Dido!
Ha jól tudom serkentőleg hat a ginzeng és a maca vibe is. Ezeket pedig egy egyszerű DM-ben is megveheted. Vagy tudok egy jó helyet, ahol nagyon sok féle gyógyhatású terméket lehet kapni, és itt van Maca Vibe, meg ginseng is és sokkal olcsóbb minden. Én is itt fogom megvenni a folsavamat,mert 300 Ft-al olcsóbb,mint a gyógyszertárban. Ez a HERBAHÁZ. A cím: VIII.ker. Százados u.18. A Hős u.-nál kell leszállni az 1-es villamosról és a TTL mögött egy kék cserepes ház. Remélem tudtam egy picit segíteni. :D

Anikó!
Örülök,h. teljesen zárt a méhszáj, és nagyon szorítok,h. feljebb menjen még egy picit a méhlepényed. Ezen a rákszürés dolgon meglepődtem, mert szoktak ugyan csinálni, de nem a 21 héten. :shock: Vagy tévedek?? Vigyázz nagyon magatokra és pihenj sokat! :D

Junko!
Szerintem Nekünk még megengedett volt az az 1-2 pohárka ital szilveszterkor. Én is megittam 2 pohár bort. :wink:

Kanci!
Én is nagyon szeretem Hajóst, meg az Emil Rulezt, és konkrétan ezt a számot is. :wink: Örülök,h. Zazi jól van, és nagyon kíváncsi vagyok én is arra a sarokban alvós fotóra. :evil: :lol:

Gabi 27!
Üdv. A csapatban és mielőbbi babásodást kívánok Neked! :lol: Előljáróban teljesen elég amit a dokid mondott, szedd a folsavat és szeressétek egymást!!!Kép Írj magadról egy pár sort!!! Közöttünk is sokan vannak akik még az elsőkét várják, van akinek már vannak angyalkái és olyanok is akik épp kistestvért szeretnének!

Unique!
Nagyon örülök,h. tetszett az összefoglaló!

Angie!
Várlak holnap és azért remélem csak képletesen írtad,h. rohansz. :wink: Mert tudod a kismama nem rohan, hanem nyugodt, örül a babájának és megsimogatja Pupy helyett is a pociját!!! :wink:

Brill!
Nagyon örülök,h. ismét velünk együtt rázódsz. :lol: Én is remélem,h. végre egy kis nyugalom költözik az életünkbe. Most tudom,h. butaságot kérdezek, de mi az az alaphő?? :oops: Az a hő, ahol meghúzza pl. a fertility a vonalat?

Bea!
Üdv. Közöttünk! Gratulálok az ikrekhez! :D Én ugyan nem vagyok babás (még) de kíváncsi vagyok a történetedre, és itt vannak köztünk olyan lányok is akik már megjárták, vagy a jövőben mennek a Kaáliba.

Wish!
Örülök,h. tetszett a táblázat! Hogy érzitek magatokat? Nagyon tetszett,amit a névválasztásról ítál. Elképzeltem ahogy kiteszed a gyereket az erkélyre, és jót mosolyogtam. :lol:

Hangyi!
Nagyon köszönöm a drukkokat, remélem, de nem igazán bízom benne,h. minden rendben lesz a hormoneredményekkel. :roll:

Norwell!
Köszönöm,h. Velem együtt örülsz! Csúcs ez a képsorozat Kendéről! :lol: Anyuka utólagos engedélyével, elmentettem. :D

Reni!
Nagyon köszönjük a jókívánságokat, de ez úgy hangzott,mintha búcsút akarnál venni tőlünk?! :oops:

Jó éjt Csajok és sok-sok puszi és pocak,meg buksi simi!!! :lol:
Vendég
 


Sziasztok :)
Restellem, de nagyon le vagyok maradva az olvasással. Holnap megpróbálom bepótolni :oops:

Pupy :)
Szenzációs volt a kis összefoglalód :) Nagyon kedves tőled :)

Nárcisz :)
Örülök, hogy már otthon vagytok :) A csajok nagyon édesek :) Nagyon sok örömben lesz részetek :)
Könnyeimmel küszködve olvastam soraid :) Még ha nem is teljesen olyan lett a szülés, ahogy tervezted, legalább megtapasztalhattad az igazi vajúdást és társait :) Örülök, hogy két ilyen gyönyörűséges, egészséges babátok van :) Hívj, ha tudok segíteni :)

Rólunk: Az elmúlt két hét elég zűrös volt. Nagypapám (92 éves) 24.-én mentő vitte kórházba 40 fokos lázzal :cry: Hála az égnek most már rendbe jött és tegnap haza engedték :)
Peti is és Annamari is végig betegeskedte az ünnepeket és még most is náthás mindkettő.
Amúgy klassz volt a szünet. Annamari szerint ez a legjobb karácsonya volt :D Peti nagyon élvezte a fényeket, csillagszórót és az ajándékokat. Képeket majd teszek fel.

Mindenkinek szép álmokat :)

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Sziasztok Lányok!

Sajnos nem tudtam visszaolvasni nagyon:((

Az újaknak sok érdekességet és mély barátságot kívánok a babásodás mellett:))

Remélem mindenkinek fantasztikusan telt a karácsony és szépen elbúcsúztattátok a 2006-ot.

Részemről nagyon örülök, hogy lezártuk a 2006-ot, mert az maga volt a pokol. Szerdán leveszik a gipszemet:)))) Utána sűrűbben tudok jönni, és már a gépelés is megint menni fog. Amúgy a fülem megfázott, de amúgy jól vagyunk! 16-án megyek nőgyógyihoz, kíváncsi vagyok, mit fog mondani:)) Utána teljes gőzzel indulhat a babaprojekt!!! Mit szóltok? Én annyira örülök...

Akiknek az elmúlt időszakban szüli vagy névnapjuk volt, azoknak sok boldogságot!!!!!

Narco mama: rettentően örülök neked! Jó babázást!

Kismamik: hogy vagytok? pocakodjatok szépen:)

SzHeni: számolj be majd részletesen mik történnek veletek!!

Pupy: drukkolok nektek a 2007-re!! Nagyon megható volt a meglepi:)

Mindenkinek millió puszi

Heni

Kép
Kép
csheni26
 
 


Sziasztok!

Annácska!
Jobbulást a családnak!
Örülök, hogy jól teltek az ünnepek, biztosan nagyon más lehet, ha az ember a gyerekeivel ünnepelhet!De ezt idén mi is megtapasztalhatjuk! :wink:
Gyógytorna még megy?
Te tudsz vmit a gátolajról?

Reni!
Köszi az infót.Annyira nem izgatom magam, és már csak 5 hét van a 36. hétig, utánna már nemgond, ha megszületik. :D Egyébként miondig egy kicsit nagyobbnak mérték az uh-okon, és jövő pénteken megyek a 32. hetsre, majd ott is mondanak vmit. :wink:

Unique!
Hát tudom, hogy sok kicsi sokra megy, de a mi családunkban genetikailag kódolva van aportyázás :lol: Anyáék is 7x költöztek eddig(velük persze én is), ez már az 5. albérletünk, és most megyünk ugye a 6.ba, + jön majd a költörzés a lakásba is.Sajna nem tudok a fenekemen maradni, örülök, ha éjszaka bírok feküdni, nappal lilára ülöm a gumóimat.Napi 1 óra járkálás kell, különben eltunyulok.Meg most nem is lehet kibekkelni, menni kell nézni a lakásokat.Ezért is remélem, hogy kedvezően alakulnak a dolgok, mert akkor nem kéne lakások után járkálni.
Gátolaj infót köszi, Debrecenben lakunk. :wink:
De majd megkérdezem a szülésznőmet, hátha tud róla vmit.

Norwell!
Kende tényleg nagyon aktív, mindjárt szalad a csajok után! 8)

Hangyi!
Örülök, hogy jól telteke az ünnepek.Remélem sikerül javulást elérni a férjednél!

Kovácsné!
Nekem is keményedik a pocakom, de nem fáj.Szedek rá Magne B6-ot, és próbálok pihenni! :lol: Ami nem nagyon sikerül.

Nem ma megyünk "háztűznézőbe, hanem holnap de.
Köszönöm a drukkokat!

Puszi Mindenkinek!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Végre újra itt! :)
Nagyon nagyon hiányoztatok nekem ám!
Hosszú és nehéz küzdelem volt, hogy legyen netünk, de sikerült, épp
ma reggel hozta a futár a modemet! :)

Még nem volt időm visszaolvasni, de képeket nézegettem ám! :)

Minden gyerkőchöz gratulálok, csodaszépek a lánykák és a fiúcskák!

És szívből gratulálok minden pocakosodó kismaminak is!

Ne haragudjatok, hogy nem írok most mindenkinek külön...
DE:

Tündi
Neked külön is szeretnék gratulálni!
Alig hittem a szememnek, amikor megláttalak a táblában!
Nagyon nagyon boldog vagyok, örülök nektek nagyon!!!!

Most elköszönök, de később jövök ám! :)

Puszi mindenkinek!

Szisz
szisszka
 
 


Jucmuc!
Már én is számolom a napokat. 3... (de 2 az indulásig). Úgy várom, hogy mikorra kaptok időpontot. Remélem, hogy 1 max 2 hónapon belül. Elkerülte a sok üzenet között a figyelmemet, hogy pontosan milyen telefont is kaptál. Talán Black Berry-t? Az nagyon jó, mert e-mailt és netet is lehet rajta olvasni. Így semmiről sem fog lemaradni :)

Pupy!
Itt vagyok! :wink: Persze-persze, nem úgy rohantam, csak siettem, hogy elérjem a vonatot. Mert én aztán el tudok itt bent molyolgatni, ha arról van szó. De a vonat csak óránként megy, így ha nem sietek, egy órával később érek haza, és este az nem mindegy. Én is úgy gonolom, hogy lement egy nagy adag stressz rólatok, és ez lesz a kulcsa a Te babásodásodnak. Nem lesz gond a hormonjaiddal. Én nagyon drukkolok, hogy mielőbb lebabásodj. Az állásodra emellett nagyon vigyázz.
Az alaphő a pé előtti hődnek az átlaga, tehát akár az a csík is lehet a fertility-n, de csak a pé előtti részre vonatkozik.

Unique!
Én biztos azt fogom csinálni, ha sok játékot kap (és ahogy ismerem az anyósomat, nem fogja visszafogni magát a vásárlásban). Próbáld ki, és majd mond, hogy bevált-e a lányodnál. Ha igen, akkor majd én is alkalmazom :wink:

Norwell!
Nagyon cuki Kende, ahogy feltápászkodik az ágyában. És milyen ügyesen kapaszkodik a hálóba. Tényleg nagyon ügyes a kissrác. Gratula!

Pankaa!
Értem. Azt hittem, hogy az ország minden területére jár a férjed ügyfelekhez. Így azért nem lesz annyira nehéz, ha megszületik Emili. Gondolom, igyekezni fog, hogy minden szabadidejét veletek töltse. Japánba én is szívesen ellátogatnék.

Renáta!
Úgy-e nem búcsúnak szántad ezt a gyönyörű záró paragrafust. Holnap várlak? De vagy du jó nektek?

Wish! Brill!
A névválasztás nálunk sem egyszerű dolog. Nekünk két nevünk van, az egyik Wish listájában is szerepel. Hát majd meglátjuk. Az biztos, hogy a pocakban még Zazi a neve, mert valamiért így ugrott be férjecskémnek, amikor megtudta, hogy trónörökös születik a családunkba, de nem Zalán nevet fogja kapni.

Wish!
A barátnőm egyébként nagyon sokszor kiteszi a kisfiát a teraszra a babakocsiban (persze pluszban a napi séta mellett). Hatalmasakat alszik a friss levegőn. Jót tesz az a babának.

Brill!
Pedig én nagyon drukkolok nektek, hogy történjen végre valami albi téren. Még jó, hogy ilyen enyhe idők vannak.
Lényeg, hogy Mr. Minibrill jól érzi magát, és az ő albérletének a tulajdonosa is. Marshall? Mi volt a karácsonyi menűje?

Anikó!
Annyira sajnálom, hogy a méhlepény nem akar már feljebb mozdulni. Anyunál is voltak ilyen gondok az öcsikémmel, de aztán az öcsém magával rántotta, ahogy növekedett. Remélem, már nálad sem tart soká, és újból mozoghatsz egy kicsit bátrabban is. Egyébként anyukám végül az öcsémmel a munkahelyéről ment szülni, annyira jól helyreállt nála a dolog. Ezt kívánom neked is. Vasárnap megyek 4D-re, utána valamikor bejelentkezem a dokihoz is. Még fogalmam sincs, hogy hol fogok szülni. A korház tutira megszűnik :(

Zsúka!
Én azt mondom, hogy ne próbáld egyetlen sémához se hasonlítani a te hődet. Mindenkinek másképp működik a hőháztartása. Azt biztos, hogy ha minden nap ugyanabban az időben méred, pontosabb értékeket fogsz kapni. Az átlag embernek az alaphője 36,5-36,6. De van, akinek 35,9-36,4. Nekem például 36,3-36,4, és abban a hónapban, amikor teherbe estem, sem ment feljebb a hőm 36,6-36,7-nél (én szigorúan mindig ugyanabban az időben mértem). Azért is gondoltam, hogy biztos nem volt pé-m. Megtévesztő lehet, hogy sablonokat nézel. Katonákkal nincs gond, valószínűleg veled sincs gond, így előbb-utóbb beköszönt hozzátok is a baba. Biztos a te lányaid a legmegfelelőbb katonára várnak, hogy aztán létrejöhessen a tökéletes találka, és tökéletes baba, a Ti gyereketek. Én szívből kívánom Nektek.

Annácska!
Gyors gyógyulást a gyerekeknek. Sokat rohansz te is mindenfele, találsz mindig magadnak valami tennivalót. Ez így is van jól.

Szisz!
De jó, hogy jöttél. Látom, Pestre költöztetek. Végül mégis csak költöznötök kellett. Remélem, nem viselt meg nagyon. Ezután akkor úgy-e tudsz sűrűbben jönni. Babaprojekt téren hogy álltok?

CsHeni!
A tavalyi év már nem ismétlődhet meg, az tuti. Kívánom, hogy az új év kárpótoljon minden rosszért. Bízni kell benne, de úgy látom, ilyen téren nincs gond nálad. Hajrá január és február.
Remélem nem kérdezek rosszat: most hogy egy petevezetéked van, így minden második hónapban van esélyed? :oops: :roll:

Gabi!
Üdv közöttünk!
Én is folsavat szedtem. Egy ideig az Elevitet is, de miután nem estem teherbe, három hónap után abbahagybam. A folsav bőven elegendő, plusz élj egészségesen: kevés (max napi egy) kávé, még kevesebb alkohol, no cigi, sok zöldség, fehérje, és hamarosan jön a baba.

Junko!
9-én mennek a drukkjaim. Elhiszem, hogy izgultok, de túl lesztek rajta, és már nem lesz több akadály a lábatok előtt. Azért légyszi ne tűnj el, azaz ne csak ritkán gyere. Hiányoznál a csapatból.

Tündi!
Persze, miért is lenne gond. Nagyon helyesen gondolkodsz. Ez igen, ez a régi Tündi!!! Majd gyere, és számolj be minden apró részeltről. UH képet kapunk a vizsgálat után?

Tutira most is kihagytam valakit. Mea culpa, mea culpa!!

Pusza MINDENKINEK!
Vendég
 


Sziasztok!

Wish!

Olyan jó olvasni, ahogy a babádról írsz :) Olyan szívet melengető :) Aztán majdcsak lesz már neve is :) Mi annyira nem tudtunk fiúnévben megegyezni, hogy azt hiszem Kisfiamnak anyakönyveztettük volna, ha Dóri fütyis lett volna :) De az EGZBTAX is jól hangzik :) :) :)

Renáta!

Hát tényleg majdnem szerencse, hogy Marci ilyen korán jött! Igazi óriásbébi lett volna, ha kivárja a 40. hetet :roll: Így is csak fél kilóval volt könnyebb, mint Dóri a születésekor. És nagyon-nagyon ügyes a manó!

Angie!

Picit tényleg gyenge az elektromos orrszívó, de a porszívós is hagy benn cuccost. Bárcsak ki tudná fújni a csepp orrát, akkor nem kéne szadizni szegényt :( De határozottan javul a drága :)

Csibe!

Nagyon szép család vagytok, és Gábor már nagyon nagy fiú!

Syry!

Gratula a tesódáknak, szép gyerekei vannak :) Milyen jó lesz a lurkóknak, hogy majdnem pont egyidősek lesznek! (mármint az unokatesók :) )

Panka!

Gátolajban nem tudok segíteni, én nem használtam. De biztos lesz, aki tud :)

Anikó!

Sajnálom a fekvést :( Rákszűrést nekem az inszem előtt csináltak, így terhesen nem kellett. De a hat hetes kontrollon már nem úsztam meg :)
Ti hogy álltok a névválasztással?

Niki!

Jaj, de édes lehet Zazi, ahogy kuckózik a sarokban! Dóri a mai napig ezt csinálja :) Múltkor, amikor beteg volt, és egyszer közöttünk aludt pár órát, a mi ágyunkban is felmászott az ágy végéig koppanásig, és keresztbe fordult, úgy aludt. Édes kis manók :)
Jobb már a pocifájása?

Gabi27!

Szia, üdv nálunk! A folsav szedése jó, babásvitamint szedni akkor is ráérsz, ha már jön a baba! Hajrá :)

Unique!

Dóri is végigalussza az éjszakát, de most, hogy beteg, most többször kel. Ma már csak 4-kor kelt, ez határozott javulás :)
Ja, jó vicc, hogy mi is pont ugyanabból a játékból kaptunk kettőt :) Amit a sógornőm vett neki, azt otthagytuk anyósoméknál, így azzal majd ott játszik a pipi, amit mi vettünk, azzal meg itthon :)

Bea!

Engem is nagyon érdekel a történeted! Az én pipim is Kaális baba :) Hú, és te ikreket vársz, de jó! Fiúk, lányok, vagy vegyespáros? Mi lesz a nevük? Hol fogsz szülni?

Tündi!

Bezony, már 10 hónapos nagylány :) Közhely, meg minden, de tényleg repül az idő... Még csak most volt, hogy megszületett, és pihegett a hasamon mászkosan, mint egy kis kacsa, és már feláll, puszit ad, pakol, hisztizik :lol:

Norwell!

Nem hiszek a szememnek, már Kende is feláll?! Nagyon-nagyon ügyes!!! Az utolsó képen még a büszkeség is látszik a pofiján, hogy "Látjátok mit csináltam teljesen egyedül?" :)

Annácska!

De jó, hogy felépült a nagypapa! Szegények, gondolom, hogy megijedtetek :( Gyerkőcöknek jobbulást!

Heni!

Végre leveszik a gipszet, de jó! Az meg még jobb, hogy kezditek újra a babaprojectet! Végül hogy döntöttél az átjárhatóságival kapcsolatban?

Sziszka!

Jó újra hallani rólad is! Akkor most már gyakrabban jössz, ugye? :)






Csak csendesen kérdezem meg: nem csinálunk talit??? Akár Bredon játszóházasat, mint a múltkor, vagy Árkádosat, vagy bárhol? Tök jó lenne! Hmmm?

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Sziasztok!

Szisz!
Akár hiszed, akár nem, a "reggeli" ( :lol: ) kutyaséténál végig Te jártál az eszemben! :D Telepátia??? :wink: Örülök Neked ismét! :wink: Akkor most már sűrűbben látunk? :D

KovácsnéBea!
Üdv! Kép
Gratulálok az ikrekhez! :D
Segítségként megemlítem, van egy olyan nevű topik, hogy "Kaális babavárók..." tele ikres kismamikkal. Ott is biztosan örömmel látnak! Természetesen mi is kíváncsiak vagyunk a Veled történtekre, úgyhogy el ne menj!!! :D Lehet két helyre is írnogatni... :wink:

Panka!
Holnapra drukk a lakásnézéshez..., meg úgy általában. :D :wink:
Jól vagyunk, belül nyüzsi van ezerrel! :lol: Legnagyobb megnyugvásomra! :wink:

Pupy!
Talán nem szerencsés az alaphő megfogalmazásom... :roll: , de arra gondoltam. :D

CsHeni!
Elhiszem, hogy boldog vagy! Ez az év máris két jóval indul! :wink: Leveszik a gipszed ( igaz ez a 2006-os balszerencsés év következménye :twisted: ) és indulhattok a projektel! :wink:

Wish!
Jót nevettem én is! :lol:

Annácska!
Jobbulást a család minden betegeskedő tagjának! :)

Jucmuc!
Biztos minden gördülékenyen megy majd! :D Drukkolok, tudod. :wink:

Hangyi!
Nektek is hajrá 2007!!! :wink:
Remélem az andrológus csupa jó hírt mond majd! :D

Norwell!
Hihetetlen Kende! :D

Csibe, Niki, Timika, Norwell, Annácska, Bea!
Tegnap csak a lányokat dícsértem meg... :oops: úgyhogy a ma a fiúcskák vannak soron! Szuper fejecske mind! :wink:

Puszó Mindenkinek!
Brill Kép

Kép
brill
 
 


[Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Sziasztok lányok!

Alszanak a csajok, így megpróbálok írogatni egy picit. :)

Pupy!
Láttam az összefoglalódat, nagyon jól sikerült, köszi.
örülök, hogy jól bevált az új munkahely, tartsa meg jó szokását. És remélem, hogy a babaprojectnek sem áll majd útjában ez a hely.

Panka!
Olvastam a lakásos dolgot. Hát ez így elég nagy kiszúrás tényleg, de örülök, hoyg elindultatok másik lakás/ház felé. Remélem sikerül, és tetszik majd, amit ma néztek. Sok sikert hozzá.
Nálunk sima mandulaoljat javasoltak a gátmasszázshoz, gátvédelemhez.
Az éjszalkák szuperek. Nappal a manók 3 óránként kelnek, éjszaka 4-6 órénként, ahogy ürül a gyomruk. Van, hogy csak háromszor kelünk egy éjszaka, és regel 9-ig alszunk. Szóval még szuper az élet, de ki tudja ez meddig tart.

Csheni!
Természetesen veled örülök és is, és nagyon drukkolok. Igen vége a 2006-nak, és remélem a 2007 már mindenkinek mindenféle jót hoz majd :) Köztük neked is :) nagyon drukkolok.

Annácska!
Nagyon sajnáloma nagypapádat. Klassz, hogy a két picuródnak azért jól sikerült a karácsony, gyógyulást kívánok nekik :)
Köszönöm a felajánlásodat, jelenleg még boldogulok. Most egyedül vagyok, de felváltva jönnak a nagyszülők főleg főzni, és egy picit babázgatni is. A szülés nekem azért nagy élmény volt, jó lett volna őket normálisan megszülni, de hát nem ment, ez van. Picit csalódott vagyok miatta.

Reni!
Nagyon gratulálok nektek :) Pici Marci pedig nőjön nagyra idekint :)
Nekem is a pici 2000 gramm lett, és jól van :)

Norwell!
Kende tényleg nagyon ügyi baba, és milyen kis helyes :)
Köszi a képeket

Tündi30!
Még mindig annyira örülök neked :) Olyan jó olvasni rólad. remélem jól vagytok :)

Hangyi!
Tök jó, hogy egy jót bulizatatok. Nekünk a szilveszter valahogy mindig is kényszerünnep volt, plusz vizsgaidőszak :? Na így csináljon valamit felszabadultan az ember.
Most meg megittuk a gyerekpezsgőnket, és aludtunk :)
Persze Angi pont éjfélkor találta ki, hogy éhes, úgyhogy én a Himnusz alatt éppen szoptattam. :D

Bea!
Üdv a topikban, és nagyon gratulálok a babához, és a kitartásodhoz is :) Engem is érdekelne a részletes történet.

Wish!
Látom a humorod a régi :wink: :lol:
A levente nálunk is bejött volna, dehát az őszibarackszüret közbeszólt :)
Neked is anynira örülök, hoyg el sem hiszed :lol:

Brill!
tennivaló igencsak akad :lol: Bár most van egy pici időm, meg eddig azért sem írtam, merta nagyszülők felváltva jönnek, és nem nézik jó szemmel a friss anyukát, aki egy órát ül a net előtt :) :wink:

Gabi!
Üdv közöttünk, és mielőbbi babásodást kavánok :)

Niki!
Zalán is már milyen nagy baba.
Szóval akkor ez valami jóság szuri volt?
Nálunk a méhecske az ágyon, és a keresztben kifeszített oroszlán a menő, ezeket perceken keresztül képesek nézegetni, olyan aranyosak.

Junkó!
Hát jó, hogy kibulztad magadat, így utoljára. remélem azért nem volt gáz a másnap :lol: :wink:

Anikó!
örülök, hoyg minden rendben veletek :) A méhlepénynek pedig szurkolok, hogy végre kússzon feljebb :wink:

Csibe!
Gábor is már milyen nagy baba, eszméletlen. :lol:

Angie!
örülök, hoyg sikerült beköltözni a házatokba. Kép van róla, hogy végül is milyen lett így készen, nagyon kíváncsi vagyok :)
Igen, velem mindenki nagyon rendes volt, és csak ajánlani tudom a csapatot.
Újabb képek mindig vannak fent az oldalon, de majd írom megint, hogy hol, és mikro kerül fel újabb, de tegnap rakott fel a párom egy rakás jó képet :D
Rutin az annyiban van, hogy a kórházban is ugyanezt csináltam csak egyedül, itthon végül is könnyebb, mert nem kell mindenért a csecsemős szobába rohangálnom, és így fél óra egy babca megetetése, és nem egy. :)

Évi77!
Dórci még mindig nagyon gyönyörű baba :)
A pesztonka gép remekül bevált, amit ajánlottál, csak javasolni tudom mindenkinek. Bár az enyém állítólag már egy újabb változat számos prakikus kiegészítővel :) nekem nagyon szuperül kiszívja a kemény göböket is, amit már nem tudok szétmasszírozni.
Sajnálom szegénykét a betegsége miatt, és gyógyulst kívánok. Puszi.

Jucmuc!
Akkor már sokkal többször, és sokkal gyorsabban tudsz jönni :wink:

Monyo!
örülök, hoyg jó volt a szilveszteri buli. Ilyet tényleg többet kellen tartani.
Olvastam az eredményeidet, szuprkolok, hogy ami kiderült könnyen kezelhető legyen, bár én ismerek rá gyógyszereket. Csipiszben vagyok :)

Sz Heni!
Már csak pár nap??? Nagyon drukkolok innen a távolból is :)

Kép
narco
 
 


Akkor egy picit magunkról is.

Mindenkit a tejci érdekel a telefonálásokból si gondolom. Szóval a 80-90 %-át tudom nekik odaadni. de bármenniyt eszenk, akár az adagon felül is, akkor is kérnek 10-20 gramm tápszert. valószínűleg azért, mert hozzá vannak szokva, hogy az laktatóbb, szóval olyan a dolog, mint a desszert. Pedig borzalmas, kicsit keserű íze is van. de mivel a csecsemősök sokszor akár 130 grammot is benyomattak velük így nem tudunk mit csinálni.

Az éjszakák szuperek még, néha csak 5-6 óránként kelnek a csajok. Persze mivel műtétem volt, így sokszor még aludnom kell nappal is, de már érzem, hoyg kezdem kipihenni a kórházat.

Segíteségem van, csak most a 3 napban nincs, aminek örülönk, mert újra négyesben lehetünk. Végülis én mindent megcsinálok, csak főzni nincs már erőm.

Pici Angi jól van, csak szegényt minden eléri. Gennyes a szeme, amire antibiotikumos szemcseppet kap, de mindig belenyúl, a zoknit meg nem tűri a kicsi kezén. Volt pelenka dermatitisünk is, de az a neogranormonra most elmúlt, így nem tudom mikro jön ki újra. Nagyon érzékeny a kis bőre, így külön mosok nekik kézzel, és senzitív mosóporral. plusz az arcán szegénynek van egy naevus flammeus, amit meg kell várni, hoyg elmúljon. A dokink szerint olyan, mint az anyjegy.

De mindketten egyébként egészségesek, hason fekve emelik a fejüket, és hátról oldalra fordulnak egy picit, ha nem érzik jól magukat, és nem látják jól a méhecskéket. Minden nap 4-5 órát foglalkozunk velük a Tomival főleg estefelé, ilyenkor megy a katica, oroszlán nézegeteés, és az egymással való ismerkedés.

A férjem mindent megcsinál, fürdet, pelenkáz, etet (cumisüvegből). Nagyon hálás vagyok neki, és azt hiszem ő is élvezi a dolgot.

Mindannyiótoknak köszönöm a gratulációkat, nagyon aranyosak vagytok. Ha lesz időm, és újra egyedül leszünk, akkor írok nektek majd sűrűbben.

Addig is sok puszi: Nárcisz

Kép
narco
 
 


Nóciról: Nagyon szépen gyarapodik, már 3000 gramm :) Olyan igazi kis angyalka ő is. Sokat alszik, és nézeget is :)

Képek vannak újak a www.flogi.atw.hu oldalon.

Kép
narco
 
 


Nárcisz!

Komolyan könny szökött a szemembe a képeitek láttán... Olyan meghitt hangulatot árasztanak, öröm nézegetni! Félelmetes, hogy mennyire elfelejtettem már, hogy milyen érzés ilyen mini babát a karomban tartani. Klassz, hogy ilyen jók az éjszakáitok, drukk, hogy így is maradjon! De hát miért is ne maradna? Pusza a csajoknak! Ha bármiben tudok segíteni, akkor az én számomat is tudod :) Ja, és nagyon örülök, hogy bevált a Pesztonka, akkor nem adtam rossz tippet!

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?