Új privát üzeneted érkezett!
INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK

Sziasztok!

Álom manó sajna visszaköltözött Valiékhoz. :( Éppen most altatja apa. De sztem nemsokára aludni fog. Nem tudjuk mit csináljunk már vele. (22:30, és már alszik is. Tök jó!)
Tegnap sikerült 9 előtt elaludnia, aztán fél 10-kor fent kukorékolt. :(
Azt vettük észre, h kell neki, napközben 3x aludjon, különben elalszik ugyan időben, de fel is kell kb. 1 óra múlva. Majd okoskodunk valamit apával, remélem be fog jönni a számításunk, és akkor nem lesz ez. Most az a legnagyobb probléma, h 9 körül már aludjon. Nem jöttünk rá, h mi történt vele, h ilyenkor is pörög. Egyszer alukált 6- fél 7 helyett 7-ig, akkor kezdte ezt a későn elalvását. Nah, ez nem most volt. Már az sem érdekli apát, h sétálgatni kell vele, úgy vagyunk ezzel, h előbb ezt oldjuk meg, h vissza térjünk a 9 órás fekvéshez.


Dancsi!
Gondoltunk erre mi is, meg próbáltuk is, h már hálózsákba szopizzon, de 1 – kicsit belepenészedik, mire végzünk, 2 – direkt olyan hálózsákot vettünk, ami végig zipzáros, nem csak derékig, így nem kell akrobatázni vele, h bele tudjuk varázsolni, miután elalukált.

Anita!
Uhh, sajnálom Botit. De nyugodj meg, ezek nem vészes bajocskák. Persze tudom, h nem hagy nyugodni, engem sem hagyna.

Annácska!
:( Sok sok gyógymanó Petikének!

Cory!
Srácoknak is küldök még gyógymanókat! Mi volt a dokinál?

Nyúlanyó!
Hmmm. Megnevettetlek? Tudom, nem vagyok eccerű, anyukámtól örököltem. :) Párom csak úgy szólít olyankor, h Agyas :) De azért tudok én is lájtos depit összeszedni, pl most, de azzal nem oldok meg semmit, ha befordulok magamba…. (mikor Alex alszik napközben, azért van, h eltörik a mécses nálam, de lyánykoromból maradt ez a módja a feszültség oldásnak.)
Édesek a törpék :)

Livi!
Az szép. Eddig mennyiket evett Tündi?
Hmmm, Alex sokat eszik nagyon akkor. 2 üveg kaját eszik meg 1 nap, meg mellé 4-5x szopizik Meg plusz az a 2-3 altatás cicin. Jah, meg néhanapján egy kis sinlac befigyel, úgy natúrba. Hihi, csodálkozok, h mér kekszel 4-5x naponta :D Szopit elhagyni, nem toom. Én nem hagytam el még egyet sem. Lenne is VH, ha nem kapna cicit… Bár cicim szabadságért kiált, még most sincs teljesen rendben.

Barti!
Altatás fent. :)

No, akkor a horror kézleszúrás. Voltam dokinál, megmaradok. Leszedték a bazi nagy kötést a kezemről, kaptam mezei tapaszt, meg gumikesztyűt :) Panaszkodtam, h férjecském kivan, h 2 napja Ő mosogat, és, h lehet-e kapni gyógyszertárban ilyen kesztyűt, aztán jót röhögtek az ápolók, és kezebe nyomtak kőkemény 2 darabot :) Most fájdogál egy kicsit, van helye mozogni, néha el is felejtem, h nem kéne mozgatni. Amúgy szépen be van vérezve, úgy néz ki, minha rávágtak volna egy kalapáccsal. Érdekes, h a kézfejemen mért lett ilyen véraláfutás. :shock:

Jah, Alex így nyitja a száját kaja közben… :D

Kép

Kép

Kép
nancsika
 
 


SZiasztok!
Vagyok én is. főleg olvasva mostanában... ami nem jó, mert ha nem reagálok azonnal, akkor már sehogy se megy :?

Ami biztos: a képek nagyon jók :) :)

Nancsi: kezed :( Gyógyulj gyorsan! Ha hiszel az ilyesmiben: aloés kence nagyon jó, gyorsabban/szebben gyógyulnak a bibik :)

Rólunk: Gergő ma de.-i hatállyal 10 kg 41 dkg és 74 cm :) Már 4 fogú.
Mászik mint a szélvész :) Ilyenkor, főleg ha a pelus elől szökik, ő a kis tűzoltóautó :lol: Pakol, és magyaráz, főleg azt, hogy aba-aba.

Szopielhagyás: távlati tervektől függ.
Én most se fogok szopit elhagyni :) Majd elhagy Gergő :) Amit másképp tervezek csinálni mint Lucánál: a vigasz szopikat 2 éves koront túl igyekszem majd egyéb dajkálásokkal kiváltani. Meg jobban résen lenni - 2,5-3 éves kora körül Luca nagyon sokszor kért szopit csak azért, mert unatkozott. Erre viszont csak utólag jöttem rá :) Szóval az unatkozom-szopikat is meg szeretném előzni :D
De ha ő is maratonista lesz, mint a nénje, akkor se dőlök a kardomba :)

A klasszikus elválasztós módszer szerint szilárd kajcsi szopi előtt, és talán 2 dl pép fölött már nincs is utána szopi. Viszont így 9-10 hó körül elég sok babó felhagy a szopival, ha sok szilárd étkezés van már. pl. én is így választottam el magam anno.

Átmeneti módszer: szopi utáni szilárd egy éves korig, utána váltás, és a szopik fokozatos elhagyása.


Ja meg pár kép:
Voltunk ovis fotózáson :)
Kép

Meg hintázni (még jó időben :D )
Kép

És persze fürdeni is :lol:
Kép

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok,

Utólagos Bori napot Borcsának, és Borinak! :wink:

Anita, sajnálom, nem lehet valami jó érzés. A refluxot, főleg ha enyhe, kinövi lassan Boti, a szívzörej is remélem javul. :? Doki :shock:

Annácska, uhhhhhh, szegény, erre már szavakat sem találok. Tényleg, végülis a torna hatásos volt legalább??

Barti, Bence nem eszik kevesebbet este, most kb. 250 ml az adagja, délben is, van, hogy kevesebb, van, hogy több. :) És még mindig napi 4-5 szopi van. Én nem tudom, hova teszi ez a gyerök az energiát, bár most egy hónap alatt majdnem fél kilót felszedett, MÁR 7700. 8)
Kijött az 5. és 6. fogacska, is persze szünetekkel közötte, mit ne mondja, elég egyedien néz ki - még. :wink:

Nancsi, jó ez a tátogi, Benyófi is hasonlóan.

Bence most már frankón jár, ha nem siet valahová, akkor már járva közelít, csak akkor mászik, ha sietős dolga akad. :wink:

Cory, hogy van a család? Remélem, legalább ti maradtok talpon. Fiúk? Doki?

Borcsa, Gergő is szép súlyban van, furcsa, hogy az én törpemanóm meg még milyen pincuri hozzá(juk) képest.

Ma mi játszóházazunk, holnap meg Mikulás ünnepségre megyünk, szóval van program dögivel.

Szép napot
Vendég
 

 
 

sziasztok mamócák!

rég nem voltam, vissza is olvastam, de mire a végére értem elfelejtettem az elejét! :oops:

Igy csak néhány sort:

Cory és a többiek: Martin 4 éves volt, mikor a bilit a fejünkbe vágta! de tisztába se hagyta magát tenni. És ime, 12 éves múlt, és már nincs pellus... ! :lol:

Cory, gyógyuljatok!

Nancsika: én Esztert úgy altatom, h beleteszem egy párnába, és akkor tudja h alvásidő van. De nagyon fontos, h lássam rajta az álmosság jeleit! A kezdetekben én is sétáltam vele, de a suttogó szerint '' úgy kezdd, ahogy folytatni akarod'' én csak ennyit tartottam be a könyvből. Tudtam, h nem fog jót tennia karomnak-hátamnak a hosszútávú sétafika... Próbáld te is a párnát és feküdj mellé...

Rólunk:

Van egy db fogunk, és tudunk táncolni. Igaz, medvetánc, de kezdetnek megteszi. :lol: és fénysebességgel mászunk szanaszét a lakásban.

Itt egy videó rólunk:
http://s119.photobucket.com/albums/o154 ... ure033.flv

KépKép
gaby70
 
 


Sziasztok!
Tudom nem nagy szám, de egyértelműen kúszik Alex.:) Olyan boldogságos vagyok. :D
Édesen nyomja, csak az a gáz (vagy az nem gáz?), h csak a bal lábát használja, viszont mindkét kezével húzza magát, úgy, h nem megkapaszkodik valamiben. 8)

Kép

Kép
nancsika
 
 


Sziasztok!

Köszi az érdeklődést, megmaradunk. Doki szerint szívjam őket továbbra is, tüdejük tiszta... A tegnapi napot Zsomának sikerült megkoronáznia azzal, hogy dokihoz menetel előtt belekakilt a fotelba. De nem ám csak úgy egyszerűen, hanem a párna, és az oldalfal közötti résbe.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 



KépKép
gaby70
 
 


cory:

Ha csak ott volt hely....? :lol:

KépKép
gaby70
 
 


Cory :oops:
Vendég
 


Jó reggelt!

Borcsa! Hol van ez a játszi, ahol ilyen hinta van? A legtöbb játszin nincs egészen kicsiknek való hinta-sajna. Nagyon cuki az ovis kép! Nagyon hasonlít egymásra a két gyerek! :)

Nancsika! Akkor drukkolok továbbra is! Mi is azt vettük észre, hogy ha 3x alszik, vagyis van még egy fél órás alvása 5-6 között, akkor jobban alszik éjjel. Szóval próbálkozzatok!

Eszti! Benya nem semmi! :shock: Na jó, csak azért kérdeztem, mert Pötyi is megeszik már 220-akat délre, de este nem bír ennyit. De feleslegesen aggódtam, így is aludt éjjel megállás nélkül... :lol: :lol:
Melyik játszóházba jártok?

Livi! Közben bekavartak a programomba! Ha még olvasol, akkor a pénteket szeretném belőni! Otthon lesztek?

Angi! Megvettük a szemetest, és majd úgy spórolunk, hogy csak a kakis pelus megy abba, a pisis a simába. Már napi három kakinál járunk... kész anyagi csőd!!! :shock:

Na megyek, alvás van, én meg ilyenkor csinálom a kaját, mert a kisasszony mellett már nem lehet.

Puszi:
Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Cory, csak most olvastalak... ez nem lehetett egyszerű kivitelezni sem. :wink:
Tényleg ilyenkor bünti jár?

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Barti: dehogy jár bünti, nem direkt csinálta.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Szép jó reggelt Mindenkinek!

Bartika!
Nem kell halasztanom! Ha minden igaz, jövő ilyenkor már a diplomáért küzdök.
Tüncinek ugyanilyen gatyója van, mint Pötyinek, csak mi a sötétebb változatot választottuk. De keresztben már ki is nőttük.
A péntek jobb lenne, mert csütörtökön 1-re megyünk bőrgyógyászatra. Pénteken ráérek.

Nancsika!
NÁlunk így nézett ki a tegnapi este: kb nyolckor fürcsi, utána alvás. Utána fél órával felébredt és este 11-ig mászkált az ágyban. És az éjszaka kb négyszer szopiztunk. Most reggel töbször sírva kelt (nem volt sleep and play ébredés) de cicire mindig visszaaludt és csak kilenckor kelt fel.
Tünci eddig fél-egy deci kaját evett meg egy evésre. Én délelőtt tíz előtt adok gyümis kaját, délután valamikor (szopitól függően) pedig valami zöldséges-husisat. Januártól tervezem bevezetni a déli szopi mellé a kaját.
Alex nagyon édesen nyitja száját. Néha a Tündi is kitátja ennyire, de mire odaérek a kanállal, addigra félig becsukja.
Kezedet sajnálom. Szerintem azért lett véraláfutásos a kézfejed, mert oda "tárolódott" el az a vér, ami nem tudott a kötés miatt kijönni. Ez csak én-féle logika.
Ja és amit még akartam: ha anyát baleset éri, rögtön a férj lesz a "valaki" a családban. Valaki mosogasson el, valaki vigye le a szemetet.... :D

Cory!
Tünci a pü vizsgám előtti induláskor pisilt bele az ágyunkba. Mire hazaértünk megszáradt.

Ti szoktatok inni adni a babának? Mert Tündi eleinte ivott (csak vizet volt hajlandó inni), de most már csak belebugyborékol a pohárba. A folyadékszükséglete én vagyok. Ez normális?

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Sziasztok!

Már igen régen voltam, már ha még emlékeztek ránk :roll: , csak már nekem is elkezdődött a vizsgaidőszak, és ez igen megvisel :? .

Szóval Toncsi továbbra sem hízik egy grammot sem, pedig már kap kb. egy hete vasat étvágyjavítónak, de múlt héten is fogyott 20 g-ot. Nem eszik sokat, nincs kedvence, nem is tudom, mit adjak neki.

Cebion cseppet fel kell íratni a dokival, vagy meg lehet venni a patikában? Úgy tudom, az is talán étvágyjavító.

Anita, Toncsinak is van szívzöreje. Neki még csak most vették észre, és kiderült, hogy ínhúr van a szívében. De ez nem zavaró, nem okoz gondot, úgy hogy kontrollra sem kell járni.

Bartika, nekünk is van szagzáró kukánk, én isteni találmánynak tartom :) . Fő a lustaság :D .

Nálunk az éjszakák mostanában szörnyűek, általában elszundít este 7-8 körül, majd ébred 11-12 körül és aztán jöhet a móka :shock: . Tegnap 2-ig bírtuk! Mivel Apa dolgozik, így ez rám marad :( . Ha beteszem a kiságyba, 5 perc után üvölt, így inkább kiteszem a szőnyegre, ahol jól eljátszadozik. Aztán 2-kor megelégeltem, betettem a kiságyába, leoltottam a lámpát kb. 3 perc sírdogálás és nyüszi után elaludt :) . Gondolom már addigra elfáradt, de azért ma is megpróbálom, hátha bejön korábban is.

Toncsi is már elkezdett kúszni, ha ez annak nevezhető. Csak két kézzel húzza magát, miközben a lábaival rugdos. De halad :) . Ücsörögni már nagyon sokáig szeret és tud, de felülni még nem tud. Amikor ülésbe felhúzom, meg rögtön feláll :shock: , de magától még az sem megy. Csütörtökön megyünk neurológiai kontrollra, meglátjuk mit mond, mert mostanában mindig kifliben alszik el. Az nem jó, ugye?
Ma megyünk miki nézőbe, alig várom! Én :lol: .

Teszek valami frissebb képet is a kisasszonyról:
Kép

Bosco, Fanninak milyen gyönyörű haja van, mi csak álmodozunk már hajról. Ebbe lehet már csattot tenni :lol: ?

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Livi: Liza nem iszik, max a fürdővízből :)

Csilla: nem receptköteles a cebion, és én a c-vitamin étvágyjavító hatásáról nem tudok, de ha valaki tud, szóljon, mert akkor leállok vele!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory, én csak a magam példájából gondoltam, hogy a vitaminok étvágyfokozók :lol: .
Különben az csak C vitamint tartalmaz, vagy más vitamint is?

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Csilla: csak c-vitamin.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Nancsika, gratula a kúszáshoz! Át tudom érezni az örömödet :D Tomdi a lábával csak ritkán segít, amikor nagon igyekszik, de különben kalimpál velük és a kezeivel húzza magát :D

Cory, úgy látom jobb színben látod a világot :) Fotel résbe való kaka nem semmi...érdekes lehetett kiműteni, bár gondolom neked nem volt semmi érdekes benne....

Én mindig ámulok, hogy mennyit esznek a kortárs babák :shock:

Megint hörg hurutja van a mininek, enyhe kivitelben. Hajlamos rá Toppi, ezért egy síma takonykórság átmegy hörghurutba, a gyógytornászunk szerint a belső izmai is lazák és gyönguszok, és ez is közre játszik.

Csilla, Toncsi nagyon huncut az ágyikóban :) Én nem hagynám játszani éjszaka, mert rafkósan ezt ki is használják. Fogyás :(

Gyopárosfürdőn voltunk élményfürdőzni. :D

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Sziasztok!

Nancsi, gratulálok a kúszáshoz! Fülike is többnyire csak az agyik lábát használja, a másikkal inkább egyensúlyoz. Viszont amióta kúszik, óriási kupi van a nappaliban! Egyszerűen mindent szétszed, kinyit, kirámol, de legalább feltörli a padlót! :lol:
Ja, és csúcs, ahogy Alex hamizik!

Csilla, Toncsi tündéri, nagyon zsivány a mosolya!

Cory, ne haragudj, de kicsit nevettem a fotelbakakin! (Persze, ha velem történne, bizti nem lennék ilyen vidám!)

Annácska, Petikének gyógyulást és mindkettőtöknek kitartást a gyötrelmekhez!

Szívzörejünk nekünk is van, voltunk EKG-n de doki azt mondta, hogy felejtsük el az egészet. Egyébként is gyakori a babáknál és csak nagyon ritkán fordul elő, hogy következménye lesz!

Egyébként a mi napjaink sem telnek túl vidáman, sajna hétvégére összeszedtem egy jó kis hányásos-hasmenéses-lázas vírust, alig vonszoltam magam! Férjecske nagyon édi volt, mert szinte mindent csinált helyettem (csak a fürdetést nem meri bevállalni)! Még kakis pelust is cserélt és ez nagy szó nála! (azért is dicsérem, mert néha beleolvas :D )
Remélem a törpe nem kapta el, minden esetre vettem én is c-vitamint.
Köszi a hozzászólásokat, most már tuti, hogy karácsonyra babataxi lesz!

Na asszem elég lesz belőlem!
Természetesen minden beteg babónak jobbulást!

Üdv: Ildi + Fülike

Kép
tildiko
 
 


Sziasztok!

Most láttam, hogy írtátok a Pluszban kapható bébitaxit 2400 Ft-ért, láttam ugyanezt a Regio honlapján 1890 Ft-ért, bár nem tudom, lehet-e még kapni? Meg van rengeteg játék, remélem mi is eljutunk Miskolcra a Regioba.

Hát nem tudom, mit tegyek az esti, azaz inkább éjszakai játékkal, mert ha beteszem a kiságyába, sír rendületlenül. Lehet nincs elég kőszivem, mert pár perc után kiveszem :cry: .

Apuci éppen süti a halacskát vacsorára, úgy hogy internetezhetek kicsit :roll: .

Csináltunk néhány képet ma Toncsiról, majd teszek fel belőle.

Manóka hiányol, megyek.

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok,

Ne haragudjatok, hogy most nem írok senkinek külön-külön, de csak azért ugrottam be, hogy megkérdezzem, szerintetek hol kapok én ilyenkor télen bébinek való úszógumit????? Ugye nem igazán most aktuális szezonális termék ...
Pénteken megyünk hosszú hétvégézni, és még Aliznak be kellene szereznem valahonnan :roll:

Mindenkinek köszi, aki ír valami tippet :D

Babaképeket megnéztem, egytől-egyig nagyon szépek :)

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Sziasztok!

Boldog Mikit mindenkinek!

Kép

Pusszancs
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, de inkább csak olvasó üzemmódban.

A betegeknek jobbulás, a vizsgázóknak egy nagy kalappal!

Önzően, magunkról:
- Martin 3 foga, egyszerre jön. Ezt, még megtetézte egy kis
takonykór+ 3 napig nem volt hangja. A köptető mit sem ért, így
kipróbáltam nála az én bevált kis laposüvegemet (Lándzsás
útifű). 2 nap alatt elmúlt minden nyavajája. :D :D
- F.P tanulószék, nálunk a kárácsonyfa alá kerül. + a F.P. viziló és
egy Disneys babytaxi és még ki tudja mi.... Az F.P. dömper és zsiráf, reggelre ott lesz a
kiscipő melett. A kutyust Martin is imádja. Ezen kívül imád
labdázni, kispoharakat a nagyokba beletenni, karikákat a rúdjára
tenni, stb. Egyszer kell neki mindent megmutatni, utána magától
próbálkozik. Nagyon kitartó, és nem engedi, hogy segítsünk, csak
akkor, ha ő nem boldogul.
Ja, és már puszit is ad és bújik, öleleget. Imádom.

Kolping Hotel- Alsópáhok:
Volt már valaki itt? Tapasztalat? Januárban, apával és persze Martinnal itt ünnepelnénk a 10. évfordulónkat.
Köszi az infókat.

Véletlenül, Martin fejére ömlött a hajnövesztőszerem :D
Kép

Jó éjt

ERA

KépKép

KépKép
lingelera
 
 


Cebion cseppet én is adok Martinnak minden nap! Kiskanállal, és nagyon szereti.

KépKép

KépKép
lingelera
 
 


Kép Kép

BOLDOG MIKULÁS ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK, MINDEN BABÁNAK ÉS MAMÁNAK!!!!

MARTIN és ERA

KépKép

KépKép
lingelera
 
 


Boldog Télapót mindenkinek!!!!


Kép
Kép Kép Kép Kép
vas
 
 


Vali!!! Basszus reggel óta azon gondolkodom hol a manóba láttam kipakolva úszógumikat... :( ÉS nem emlékszem. :evil:
De szívesen külcsönadom a miénket ha el tudsz érte jönni! Aztán jövőre már úgyis másmilyen kell. Tettem is fel róla szeptemberben képet. :) Ha újra küldjem el csak szólj. Sárga kacsás. :)
Puszi:
Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Csajok!
Nem tudja valaki véletlenül, hol lehet FELIRATOT készíttetni pólóra? Mindenhol csak fotót készítenek, de én a póló hátuljára is szeretnék tettetni egy feliratot.
Valami ötlet????

Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Barti: www.polomania.hu legalábbis én itt láttam ilyet. Van kép is, szöveg is...
Ja, a fiúk nem túl sokat betegek. Náthából ez a második a télen, de ez sajnos még jócskán normális, sőt, a dokinéni megjegyezte, hogy milyen keveset lát minket.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Kép Kép

Remélem jók volotatok, és mindenkihez jött a Mikulás sok-sok meglepetéssel!

puszi
Betti

Kép

Kép
bettiflame
 
 


Mindenkinek Boldog Mikulást! :D

Era: Nagyon jó a hajzuhatagos kép Martinról. :D Mi is próbáltunk hasonlót, de nem sikerült ilyen jól, mert nem ilyen hosszú a hajam.

Bartika: Ma még elmegyünk hiper-szupermarketekbe bevásárolni, ha nem kapok, akkor valszeg élek a lehetőséggel, nagyon köszönöm. Majd írok pü-t.

Itt Óbudán az Eurocenterben asszem nyomnak szöveget is, de 100%-ig nem vagyok biztos benne, majd megkérdezem apát, ha végre felébredt :roll:

Cory: Jobbulást a fiúknak!

Ahogy "vártam", utazás előtt minket is megtalált a takony :( Egyelőre Sterimar + orrszívás, de lehet, hogy délután meglátogatjuk a dokibácsit, biztos ami biztos alapon :(

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Boldog Mikulást kívánunk Mindenkinek!!!

Kép
angi79
 
 


Sziasztok!

Boldog Mikulást minden babának!

Kép

Boldog Mikulást minden mamának!
Kép



És még néhány kép:
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép



Szombat éjjel így aludt:
Kép

Hogy mikor vágta be ezt a pózt nem tudom, de kerek 7 órát aludt egyhuzamban :shock:
Azóta mi történt nem tudom de már 2.-ik éjjel kel 15-20 percenként :roll: :cry: :lol:


Kérdés???
Lassan másfél hete meg kellett volna jönnie piroskának. De nem jött. Csináltam egy tesztet és negatív.
Vajon nem mutatja ki, vagy csak a szopik miatt késik???


Vali!
Nem tudom aktuális még, de Boglárka spenótot eszik.
Simán megpároltam só nélküli vízben és összeturmixoltam egy kis párolt krumplival.


Kép
Vendég
 


Boldog mikulást mindenkinek :)

Kép

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 


Sziaszok!

Boldog Mikit Mindenkinek!
:)

Barti!
Váci úti Tecsóba csinálnak feliratot pólóra.... asszem...

Kép

Kép
nancsika
 
 


Kép

Hegyen, völgyön mély a hó -
lassan lépked Télapó.
Ősz szakállán dér rezeg,
Messzi földről érkezett.
Kampós botja imbolyog -
Puttonyába mit hozott?
Mindenféle földi jót:
Dundi diót, mogyorót.
Lassan lépked, mély a hó -
Siess jobban, Télapó!


Kép

Kép
nancsika
 
 


Meli: a sűrűbb szopi simán kitolhatja a mensidet. 1-2 hét múlva, ha addig sem jön, szerintem tesztelj újra.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Boldog Mikulást!

Kép
tildiko
 
 


Olyan cukik ezek a mikulás babák :lol:

Meli: Köszi szépen a spenótos infót. Most már tényleg nekiállok csinálni Aliznak valamikor. Eddig még csak Holle bébikajában láttam olyan spenótfőzeléket, amiben nem volt tejszín, de 2 deciért nem adok ki 510 Ft-ot. Eddig még sosem főztem spenótot, mert én utálom :roll:

Nekem a menzim 45-50 napra jött meg eddig, a dokim azt mondta erre a múlt héten, hogy ilyen gyakori szopi mellett ne várjam, hogy normális ciklusom lesz. Persze van akinek az.

Megnézte Alizt a gyerekdoki, szerencsére a tüdeje tiszta, úgyhogy megint a foga miatt taknyos. Állítólag jön neki a másik alsó, meg a fölsők is. Én nem vettem észre, hacsak azon nem, hogy írtó hisztis, most is fél óra alvás után itt nyafizik a kezemben :(

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Esti fürdés:
Kép
Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Szép jó napot Mindenkinek! Illetve éjszakát!

Sok boldog Mikulást Mindenkinek!

Kép

Ma itt voltak a szegedi kolléganőm és az ikergyerekei. Hát, kiakadnék két gyerekkel. De amúgy aranyosak voltak.

Cory!
A fürdővíz nálunk is nagyon bejön, de inni pohárból nem akar. Maximum a pohár szélét rágja. Micsoda sorozat leledzik a fürdőkádatokban!

Era!
Martin kislánynak is nagyon szép lenne, de azért kisfiúnak sokkal szebb!

Betegeskedő babáknak és mamáknak jobbulást!

Rólunk: ma semmi rendkívüli. Férjecskémnek gyógyul a foga, ugyanis tegnap felvágták az ínyét, mert beletört egy gyökér. Bezzeg Tündinek a változatosság kedvéért még ma sincs foga.

Jó éjszakát!
Kép

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Cory, ezen a képen a fiúk, mintha ikrek lennének..........nagyon kész. :)
Vendég
 


Sziasztok!

Őszintén megmondvan, remélem nem vagyok terhes. Valahogy félep tőlle mit kezdenék két kis törpel, mikor még a nagyobbik annyt sem tud mondani, h mi a baja. :oops: De azért vágyok is rá :P

Ezt ismeritek? www.colostrum.hu
Tegnap mutatta a párom.

Állítólag 6 hós babáknak már adható, csak akkor nem értem, h tejféleségeketmiért csak 1éves kor után :roll:
Vendég
 


Meli: a tejféleségek allergizálhatnak jócskán. De azt már eddig is láttad, hogy a gyártók tojnak erre, és simán lehet kapni tejet tartalmazó dolgokat 4-6 hós felirattal. ATtól én még tuti nem adnék ilyesmit.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


JajCory dráda, nem is azért mutattam, mert mindjárt rohanok és bespájzolok belőle...Szerintem ezt még nálunk nem is lehet kapni.
Vendég
 


dráda=drága :oops:
Vendég
 


Meli: gondoltam, csak mindig eldurran az agyam, mikor eszetlenül nyomják a dolgokat.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Meli!
A kolosztrum konkrétan az anyabocinak az előteje, ami ellés után pár napig ürül. ez védőanyagokat tartalmaz - csakúgy,mint az embereknél. Viszont szvsz a kisboci számára és nem az emberek számára. Gzdasági vonatkozásban: pár napig (3-5) ezt szopizhatta a kisboci, utána tejporból készült tápot kap. Hát most már ezt is elveszik szegény bocitól és eladják.

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Ó, szegény kisboci, már ebből is üzletet csinálnak,??
És neki mi marad??? :shock:

Nagyon szupik a télapós képek!!!
Sapis kis mini télapócskák!!! :D :D

Cory, helyes a fürdős csapatod!! :D :D

Vali, akkor nincs semmi gáz Alízkával, mehettek pancsizni???
Jó szórakozást!!
Hova mentek? :D

Képzeljétek, Natikának meg annyira édesen jönnek a fogai.Két alsó már kinnt van neki, és most nől a harmadik a kettő mellett.Aztán észrevettem, hogy fönt is nől egy , de nem az első kettő(ahogy a nagykönyvben megvan írva), hanem az is mellette,tehát pont egymás alatt jön kettő, olyan kis cuki. :D
Aztán szombaton meg ő is feltérdelt(végre), aztán csúszott egyet-kettőt, és ráhasalt a dobozra:
Kép
Kép
Kép

Levente meg itthon van egész héten, mert mandulagyuszija volt, de szerintem már semmi baja, mehetne már igazán suliba.
Cory, tiédek hogy vannak???
Még szerencse, hogy most nálunk a két kisebb nem kapta el(egyenlőre)

puszzsz
vas
 
 


Ildi: enyémek már túl jól :D Balu hétfőn megy oviba, de már rá is fér. Holnap nekiesek végre a karácsonyi vásárlásnak, igaz a saját 3-am mellé lesz egy kölcsön gyerekem is, de most már nem halogathatom a dolgot.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?