Új privát üzeneted érkezett!

Nárcisz!
Úgy tudom a Brendonban is lehet ilyen Tena betétet kapni.Állítólag az első napokban az éjszakai betét kevés, de én úgy állok ehez, hogy inkább gyakrabban cserélem, ami amúgy sem árt, minthogy egy olyan nagy pelus legyen a lábam közt! :lol: :oops: Én láttam olyan Tena betétet, azért mondom.

Bea!
Látom a vonalzódat!Az enyém is a vége felé baktat, de azért nekem még van egy kis időm! :wink: .De az tény, hogy repül az idő!
Nemsokára babázhatsz a kis Ádikával! :D

Lányok!
Találtam ezt a cikket a toxoplasmosisról:http://informed.hu/friss_hirek/?article_hid=84082

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Panka!
Hát úgy vagyok vele,, hogy inkább megveszek több félét, amit mondtok, persze nem a pelenka formájút. Nálam azt is figyelembe kell venni, hogy nem tudom a két baba mellett mennyi időm lesz. Tehát ilyesmire gondolok, hogy tudom-e majd negyed óránként a betétcserét.

Évi!
Tena lady extra, ami még hasonlít egy szimpla betéthez. Ok, akkor még allways éjszakai is.
Köszönöm.
Tudom, hogy szívesen segítesz, de igazából nem hiszem, hogy menni fog.

Kép
narco
 
 


Narco!

Sajnálom, hogy Évi nem tudott meggyőzni, pláne, hogy lesz a "handi" club fél négytől. Nálunk a gyerekek nyafognak, na és ők aztán nem fogják vissza magukat :twisted:
Nekem a Jessa éjszakai betét is elég volt. Bár én bevállaltam volna a liberot is, az ott nem szépségverseny :P Viszont a hálós bugyi hatalmas találmány! Ja és nekem sem volt valami borzalmasan erős vérzésem, gyakran csereberéltem. Ami viszont jól jöhet, aranyérre kenőcs. Reparon jól bevált.
Egy pici szurka. Tudom, hogy a természetes szülésre gyúrsz, ez így helyes, de azért a tudat alattidban barátkozz a csaszival. Én is edzettem rá, mert ha úgy jön, hogy az ember el sem tudja képzelni, akkor nagyon megvisel.

Évi!

Fél négy tájban ott leszünk :-) Írtam mailt!

Heni!

Nem tudok mit írni. Szörnyű az egész. Isten adjon erőt, és kevés idő kelljen a testi lelki felépüléshez. A priviben írtak még mindig állnak, és sajnos álltak is. Sok erőt kívánok!

Na megyek, mert a lányom a tiltitt zóna közepén :shock:

tjuca
 
 

 
 

Sziasztok!

Junko!
Nagyon sajnálom! :cry:

Jucmuc!
Jobbulást kívánok a férjednek.

Monyoka!
Akkor drukk a jó labor eredményekhez.Ennyire későn lesz meg?

SzHeni!
Drukkolok nektek nagyon.

CsHeni!
Sajnálom, ami veled történt. :( Remélem sikerül hamar túljtnod rajt.
Gyógyulást kívánok neked!!!!!!!!!!!!!!!!

Faul! Drukk ezerrel!!!!!!!!!!!!!!

Pupy!
Sajnálom a munkahelyedet.És felejtsd el, hogy genetikai selejt vagy.Mindenki sorra kerül és össze fog jönni. Neked is!!!!!!!!!!!!

Narco!
Bizz magadban. biztos hogy sikerülni fog a lányokat megszülni .az ilyen okostojásokkal meg ne foglalkozz.

Rólam annyit, hogy szeretném megtudni mi zajlik tulajdonképpen a szervezetemben.19 napra megjött, ma 1 cn. De apának csütörtökön sp vizsgálatra kell menni, úgyhogy a házasélet szünetel :oops: . De így legalább biztos, hogy nem esünk kisértésbe.

Puszi mindenkinek: Hangyi
hangyolca77
 
 


Sziasztok!

Milyen sok rossz hírre jövök :cry:

Anikó!
Remélem, hogy már jól vagytok, és ezután minden rendben lesz Veletek!!! Pihenj sokat, és remélem, hogy már pénteken otthon lehettek!!!

CsHeni!
Most olvastam, hogy mi történt Veletek. Nem is tudom, hogy mit mondjak... :cry: Nagyon-nagyon sok erőt kívánok Nektek.

Monyóka!
Úgy sajnálom, ami történt..., :cry: sok-sok kitartást kívánok Neked.

Junkó!
:cry: , de azért még nem szabad feladni, lehet, hogy a Lányoknak van igazuk, és ez csak a beágyazódástól van.
Egyébként nyugodtan keressél priviben is ha gondolod, úgy hamarabb tudok válaszolni is.

Virág!
Köszi, próálkozom, de már ez is nehezen megy.
Nagyon drukkolok Neked péntekre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jucmuc!
Sajnálom a Férjed :( , és jobbulást kívánok Neki. Lehet tudni, hogy mitől történt?

Juca!
Ami késik... :D majd belakjátok bútorokkal is a szép új lakásotokat. A lényeg, hogy szeressetek ott lakni.

Panka!
Köszi! Nagyon jól sikerült a hétvégi velencei út. Most voltunk először és Velence tényleg csodaszép. Szívesen visszamennék :lol:

Angie!
Ne aggódj, idővel jönnek majd a kilók is. Szerintem nincs jelentőssége, ha az első trimeszterben 1/2 kiló minúszban vagy, majd úgyis az utsó 3 hónapban indultok csak igazán gyarapodásnak. A Barátnőm ikrekkel -2 kilóval zárta az első 3 hónapot, annyira nem bírt a gyomra a kajával kibékülni. És szép nagy fiai születtek a végén :D .

Csibe, Rolly, Jucmuc!
Köszönöm :D

Norwell!
Köszi, bár a türelem nálam már rég keresett hiánycikk.

Nárcisz!
Ez igen :D , ez már pocak, látom kényelmesen berendezkedtek a Lányok :D

Éva!
Köszi szépen jól vagyok, csak már nagyon-nagyon türelmetlen.
Virág nagyon szép Kislány, holnap élöben is megcsodálhatom???

Rólunk:
A doki áttette a műtétet most csütörtökrő övő hét csütörtökre :? , most végig kínlódhatunk még egy hetet várakozással :(

Lányok!
Bocsi, hogy csak ilyen kivonatosan, és véletlenszerűen, ennél többre mostanában nem futja.
Ott lesztek még 5 körül??? holnap a talin, mert akkor én is benéznék hozzátok.

puszi:

dido
dido
 
 


Nárcisz :)
(már megint idedugom az orrom :) ) Nekem az always éjszakai bőven elég volt. Még annyira sem véreztem, mint menzikor. Igaz, én menzikor is éjszakait használtam, annyira megvolt az utóbbi időben. De szerintem a legrosszabbra készülj, legfeljebb kellemesen csalódsz. Az eldobhatós bugyi nekem nem igazán jött be. Mondjuk lehet, hogy túl nagy méretűt vettem. :) A kórházban is adtak betétet, de nekem nem volt szimpi.

Pankaa :)
Köszi az infot! Apa megy valszeg oda dolgozni. Lehet, hogy 2 év lesz belőle. Én pécsi vagyok (apa is), ez sem olyan nagy hely, mint Bp. És Győr sem, ahol most lakunk jan. végéig; itt is albiban. Hallottam, hogy szép város, csak nem tudom, hogy fogom megszokni, hogy nincsenek hegyek-dombok. Igaz, Győrben sincs, csak ott nem tűnik fel. :)
gtünde
 
 


KoRéka!

Köszi szépen!
Mgadról nem is igazán írtál. Mi van Veled? Hogy vagy?

dido
dido
 
 


Dido!

De jó! Mi kb. fél hétig vagyunk hitelesítve Kingával, majd meglátjuk hogy bírja. Viszont most itt esik az eső :-( Na esőben még nem mászkáltunk, most ezt fogjuk kipróbálni :evil:
De jó lenne találkozni Veled! Gyere feltétlenül!!!

tjuca
 
 


Sziasztok!

Narco!
Betétügyben: nekem a Tena vált be nagyon, ja, és nekünk nem adtak a kórházban... :roll: Én elég erősen véreztem, de ez csak kb. 3-4 napig tartott, utána már elég volt a sima betét, még éjszakai sem kellett. De addig kellett a Tena, szvsz vedd meg azt, még mindig jobb, ha inkább nagyob a betét, mintha állandóan átázol (bár Jucának igaza van, ott és akkor az embernek tökmindegy, a lényeg, hogy a látogatók mire megérkeznek, egy kicsit rendbe legyen az ember lánya... :wink: ). Gyógyszertárban kapsz Tenát, nem is volt drága, én azt hittem, többe kerül.

Csheni!
Nagyon megrendített az, amit írtál... Most megyek, és adok még két jóéjtpuszit a kisfiamnak... Neked pedig sok-sok erőt és kitartás kívánok!

Bea!
Finisssssssss.... :) A szülésznődnek pedig toll a fülébe, már bocsi... :? Nem hiszem, hogy a szülési fájdalmat le lehet így írni. Teljesen más a kettő! A mensis fájdalom görcsös, és bár a méhösszehúzódás is az, érzed, hogy közben dolgozik a tested, és a babád készül megszületni! Úgyhogy az, hogy ötvenszer nagyobb, szerintem mellékes kérdés... És még egy jótanács, ha megengeded: ne túlélni akard a szülést, hanem átélni!

Hangyi!
Mikor lesz eredménye a spermavizsgálatnak?

Panka!
Csúcs egy férjed van! Tartsa is csak meg ezt a jó szokását, hogy takarít Helyetted, mert a szülés után pár hétig nem biztos, hogy lesz erőd... :wink: Jobbulást kívánok Neki!

Jucmuc!
Szegénykém, Nektek is összejön minden... Mielőbbi gyógyulást a férjednek!! A dokikra meg nem írok semmit... :evil: Nem ismerték a gyogyi mellékhatását???

Mégsem mentünk ma a doktornénihez, mert ma már nem dörzsölgette a szemét... Csak huncutkodik velem ez a gyerkőc, asszem... :wink: Most elég hamar bealudt, mert öt után nem hagytam elszunnyadni, én gonosz anya, pedig az uzsiba nagyon szívesen belealukált volna... :P

Jó éjszakát mindenkinek!

Kép
Kép
norwell
 
 


Sziasztok!

Elvagyok nagyon keseredve, de remélem hamar átmegy rajtam. :cry: Kérlek ne haragudjatok, de muszáj leírnom és Lacinak már annyiszor mondtam, nem akarom terhelni megint.Úgy vágyom arra,h. újra babát várjak. Tudom,nem lenne szabad, de ma megint előtört belőlem ez és nem bírtam visszatartani a könnyeimet. :cry: Remélem újra mérséklődik ez az érzés.
Remélem holnap én is eljutok a talira. Köszönöm a sok bátorítást munkaügyben. :D Én is bízok benne,h találunk hamarosan. Holnap megyek be a céghez,h. kérjek igazolást a munkaviszonyomról, januárban ugyanis indul egy műköröm építő tanfolyam amit nagyon szeretnék elvégezni. Remélem nem nevettek ki érte,de engem ez a szakma már nagyon régóta érdekel, és mások szerint lenne hozzá tehetségem. Úgyhogy most belevágok, ráadásul ebben a szakmában akár kismamaként is tudnék dolgozni.

Kati!
Gratulálok Petrához, nagyon ügyes!Kép És köszönjük,h. írsz nekünk Anikóról is.

Anikó!
Nagyon remélem,h. az UH-n már minden rendben lesz, és hazajöhetsz. Köszönöm a bíztatást az sms-ben. :D

Gracey!
Szurkolok nagyon,h babát várj! Kedden várom a jelentkezésedet a vérvétel után. Akkor én is áldásomat adom arra,h. igazam legyen. :lol:

SzHeni!
Örülök,h. végre elkezdődnek a dolgok, nagyon fogok szorítani,h. minden rendben legyen!!Kép

Nomi!
Köszönöm a bíztatást, igen én is nagyon örülök,h. újra itt lehetek,mert már nagyon hiányoztatok. :) Most azért nem vagyok annyira letörve,mint pár hónapja,hisz akkor főleg a baba elvesztése miatt voltam, de most nem álltunk le a babaprojecttel.

Monyoka!
Ahogy Nomi szavaiból kivettem… nagyon sajnálom! KépRemélem jól vagy! Hidd el tudom mit érzel és február hamarabb itt lesz,mint gondolnád.

Juca!
Nem csodálkozom,h. Kingának kezet csókoltak, hisz olyan gyönyörű. :lol: A fogmosós dolgon le vagyok kicsit döbbenve. Hol szokjon rá a gyerek a fogmosásra,ha nem az oviban. Ezt a macerás dolgot meg végképp nem értem, ha egy óvónőnek ez macerás akkor ne dolgozzon ezen a területen.

Norwell!
Tündériek a képek Kendéről. Köszönöm a bíztatást én is remélem,h minél hamarabb találok normális állást. Úgy tetszik ahogy írni tudsz Kendéről. Jó ez a gonosz anyuka szöveg, tudod Norwell szerintem Te vagy az egyik legjobb anya a világon. :lol: (A többiek mind itt vannak a babaneten) :lol:

Junko!
Nagyon sajnálom a mensit….Kép

Nárcisz!
Örülök nagyon,h. jól vagytok és annak is,h. az orvosod ilyen rendes. Húha a csajok jó sokat nőttek mióta utoljára voltam fent. De jó! KépÉn is elmentettem a lángos recepted, majd beszámolok róla hogy sikerült. :wink:

Brill!
Hogy vagytok?? Jó lenne már látni Titeket.

Jucmuc!
Rettenetesen sajnálom, azt ami a pároddal történt, remélem hamarosan rendeződnek a dolgok és folytathatjátok a babaprojectet is.

Panka!
Mégegyszer megnéztem a képet és még most is azt hittem,h te vagy, hisz úgy látom (bár rossza a szemem)h. neki is göndör a haja. Nagyon örülök,h. már nem hullik a hajad! Kép Biztosan semmi gond nincs a vércukroddal. Én is csak mézzel iszom a teát, főleg,h. az utóbbi időben rászoktam a zöldteára, illetve palástfűteát iszom,mert ennek progiserkentő hatása van.

Hangyi!
Erről jut eszembe,h. még régebben kérdezted,h. mire is jó a barátcserje, csak én már nem tudtam rá válaszolni. Szóval a barátcserjének elsősorban hormonális hatása van.Luteotrop jellegű tevékenységet fejt ki, vagyis a sárgatest képzésre hat.Illetve az agyalapi mirigyre olyan hatást fejt ki,ami csökkenti a prolaktintermelést, ezáltal nő a teherbeesés esélye. Ez mind szép és jó, agond csak egy: Magyarországon nem lehet kapni egyenlőre. Kapszula formájában ismerik egyébként. Bementem egy herbáriába,ahol azt mondták,h. nézzem meg sima gyógyszertárban,mert végülis ez gyógyhatású készítmény. A gyógyszerésznő azt sem tudta,h. fiú vagy növény-e a barátcserje. Szomorú,h. ilyen emberek a gyógyszerészek. Óbudán találtam egy Herbáriát és ott azt mondta a tulajdonos,h. most fognak behozatni külföldről. Ezért iszom addig a palástfűteát. Neked is nagyon köszönöm a bíztatásodat. Sajnálom a mensit. Én is kíváncsi vagyok,h. miért 19 napra jött meg a mensid.

CsHeni!
Szomorúan olvastam a soraidat, de be kell valljam teljesen megértelek. :cry: Tényleg rengeteg borzalmon mentél keresztül ebben az évben, de hiszek benne,h. az élet kárpótolni fog Téged is. Csak annyit tudok tanácsolni,h. pihenj, kapcsolódj ki, szeressétek egymást a Pároddal. Én személy szerint nagyon örülök,h. megismerhettelek és tiszta szívemből kívánom,h. az Élet kárpótoljon minden egyes könnycseppért! És remélem még találkozunk itt is és személyesen is. :D

Fleur!
Annyira örülök,h. boldogságot olvasok ki a soraidból. :D És milyen hamar itt az inszem időpontja, szorítok nagyon. A munkahely úgy kerül Miklósra,h. a cég átköltözik oda és csökken a fizunk,meg rosszabb körülmények lesznek. De igen gondolkodtunk, aminek ebben az esetben következménye is lett. Otthagytuk a céget, most munkát keresünk.

Kacsa???

Bea!
Drága köszönöm még1x a szülinapi sms-ed. :D Tényleg nagyon dúrva,h. már a 36. hétben vagy, remélem azért még áll a meghívásod a kórházba. Tényleg szeretnék majd bemenni hozzád, oks?

Évi!
Nagyon büszke vagyok rád a vasalás miatt. :D Én is így szoktam magam érezni ha sokat vasalok. Én is hajlamos vagyok ám felhalmozni. Lehet,h. én is ott leszek holnap a talin.

Dido!
Dejó hallani Rólad is. :D Milyen műtétről van szó? Ne haragudj, csak lemaradtam.. :oops:

Jó éjt!!
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Csak gyorsan egy pár sort:
Ma voltunk dokinál és egy kicsit elkeseredtem :( , mivel a testvéremnek később jött meg tíz nappal ezért csúszik az egész nem is kicsit. Az idén már nem lesz lombik. A tesóm ugyan elkezdte szedni a fogamzásgátlót, de most egy darabig szedni is fogja. Várhatóan január 28 és február 4 között várható a lombik, tehát a leszívás és beültetés. Valahogy most kicsit szeretcsétlen idők járnak ránk babákat várni akarókra, mert ahogy így olvasom, valahogy senkinél sem stimmelnek a dolgok. Szerintem bár ez az én véleményem, az időjárás is beleszól a nők termékenységében most.
Lányok fel a fejjel és higgyétek el, eljön a mi időnk is.

Puszi Mindenkinek
Heni
szalai heni
 
 


Narco :D :
A te babaid lombik babak?Riogatnak a csaszarral?Csak neeem lesz.
De ne felj mert nem fogsz erezni semmit.
Otthol lehet epiduralast kerni vagy csak kivaltsagosoknak jar?

Tjuca :D:
Gondoltam hogy valami ilyesmi elol menekult a ferjed fonoke a maganyba .Csaladi problemak mar megint.
Jo volt amit leirtal errol az egeszrol.

Panka :D :
Meg ne eroltesd magad azzal a hulye takaritassal maaan.Ferjed meg jol tette talan O ra is rajott a feszekrakas.
Nem esik le az aranygyuru az ujjarol ha besegit nem de bar?

Evi77 :D :
Mi van veled ritkan irsz nekem igaz valahogy elkeruljuk egymast .
De miert...........!?

Csheni26 :D :
Kepzeld nekem is volt tavaly mehenkivuli terhessegem .Pont egy inszem utan.
Ugy sirtam mikor mondta az akkori orvosom (nem ahhoz akihez
most jarok), hogy mi az abra mar tudtam akkor mi lesz a vege ...........mutet lett.
Ha tudom a mostani dokim mar akkor nem egy csaszarnyi heg diszelegne rajtam , hanem csak par kis heg.
Ugyanis ezt a mutetet meguszhattam volna laparoszkopiaval is.
Tul vagyok rajta meg jo hogy idoben eszre vettek.
Te hany hetes terhes voltal akkor mikor aztan eszre vettek?

Fleur :D :
Mennek a drukkok pentekre ezerrel :!: :!:

Bea27 :D :
Jaja , latom mar telleg a finishben vagy.
Ha ennyire felsz nem akarnal inkabb epiduralt vagy kejgazt vagy mit tom en ,ugy tudom ezekkel lehet elni.Ja meg kapszkodni a parodba jo erosen ,meg huzkodni a kezet es ugy szoritani hogy majdnem vizcsoppeket fakasztasz vele.
En mar kapaszkodtam igy bele.................. :D :!:

Angie34 :D :
Nem sok minden tortent veled vagy megis!

Hangyolca :D :
Nekunk is volt ilyen megtartoztatas meg meg most is tart meg tom erteni mert altalalaban mindig akkor lenne jobb mikor nem szabad :D :!:

Dido :D :
Milyen muteted lesz?

Norwell :D :
Na ez jo hir ha Kendet nem kell orvoshoz cipekedni.
Csak ne legyen semmi baja.

Puppy :D :
Na . orommel hallom hogy valtani akarsz .De nincs tul sok kormos Pesten?En is elvegeztem itt egy tanfolyamot de megmondom oszinten nem keltette fel annyira az erdeklodesemet. Szal. nem tetszik :oops: nekem.
Az a baj egyhelyben kell uldogelni.
De gondolom ha jo forgalmas helyre kerulsz es tehetseges is vagy akkor az elismeres es a vele jaro anyagiak sem maradnak el.
Ja, es a felszerelesrol nem is beszeltem...........!
Fel a fejjel leszel Te meg allapotos aaaaam! :D

Szalaiheni :D :
Ja, biztos ne riogass ilyenekkel mert en nem akarok csuszni sehova.
Nekem mar jo lenne ha vege lenne es terhes lennek mar vegre.

Rolunk:
Holnap megyunk vervetelre de 9.45-re .
Otthol van akkor du 3.45 .
Mire megtudjuk az eremenyt holnap du -tan addigra ti mar alszotok.
De este megirom nektek.



Moni




















[/i]
gracey
 
 


Sziasztok lányok!

Ma van talinap :D Gondolom már várjátok. Meddig lesztek ott?

Megpróbálok mindenkinke kimerítően válaszolni, ma kialudtam egy picit magamat :)


Lányok!
Köszönöm a betétes válaszokat, amit még várok tőletek :)
Lassan körvonalazódik, hogy akkor veszek Tena extrát, allways éjszakait, aztán majd adja magát tovább, hogy mi kell még.
Köszönöm, hoyg bíztattok, legalább ti bíztok egy kicsit bennem, és ez jól esik. :)

Gracey Móni!
Kívánod még a savanyú uborkát? :D
A babáim spontán fogantak, de gondolom az zavart be nálad, hogy genetikusról beszélek. Csak arról van szó, hogy a családomban különlegesen magas a vetélések száma, nekem csak 1 volt (egy nagyon korai), így inkább elmentüknk a dokihoz.
A babák miatt nem szeretnék császárt. Voltam már műtva, de az nem különesbben érdekelt. Igazából szeretném őket normál úton megszülni, ha meg lehet. Ez fontos, hogy utána együtt tudjunk lenni az őrzőben, és ne fél kómában várjak rájuk egy napot. De ezeket a dolgokat még most fogom megkérdezni a dokimtól. Hátha lesz csütörtökön rám ideje.

Sz.Heni!
Sajnálom :(
De végül is miért kellett gyógyszert szednie a húgodnak?? Főleg ha beültetésre készültök? Ezt nem értem.

Pupy!
Én személy szerint üdvözlöm az ötletedet. Tudod, te egy nagyon szép csajszi vagy, különlegesen szép. Ha elmégy a kozmetikai iparba, akkor biztosan nagy sikered lesz, mert a kozmetikákban szívesen foglalkoztatják a dekoratív lányokat. Hajrá. Másrészt egy picit mással elfoglalod magadat. Azt kell csak átgondolnod, hogy így a tanulásod alatt a háztartás fenntartható-e, de gondolom ezt már nagyon átbeszéltétek.

Norwell!
Örülök, hoyg Kende meggyógyult. Legyen huncutka, biztosan nagyon aranyos :)

Gtünde!
gyere csak nyugodtan. Személy szerint nekem mindenféle tapasztalatra szükségem van :)

Dido!
Mi van veled? Magadról is írjál légyszi!!
Hiányzol.

Hangyi!
Sajnálom az 1.cn-t. Tudod nekünk a spermavizsgálat azóta is emlegetett, felejthetetlen élmény, főlega mintavételezés :D
Tudod a sok okostojás szinta mind férfi.
A párom munkatársai egy kiköpött cigi melett, csak úgy hozzámvágják, hogy mit küzdök, úgyis az lesz. A tesómmal beszéltem telcsin a múltkor. Beszélt a haverjával, aki nőgyógyász volt Tapolcán. Na ő felvilágosította kedves bratyómat, hogy ott 90%-a császtár volt az ikerszüléseknek. Na szuper, ezt is megkaptam, hogy ne pattogjak.
Remélem a dokim, és a férjem még bízik azért bennem.

Juca!
Akkor Reparon elmentve :)
egyébként az aranyér tünetei hamarabb is ijönnek, vagy csak a szüléskor , illetve után jelentkeztek?

Kép
narco
 
 


sziasztok.

rosszul ereztem magam tegnap,hianyzott potyi:(
na mindegy.

virag.nagyon nagyon drukolok.

szheni.sajnalom hogy csuszik a dolog:(

cs,heni.sajnalom.

hangyolca,panka.azert lesz ilyen keson mert dec kozepere varom a menzit,akkor veszik le azelso vert aztan gondolom januar vege mire ujra megjon,tehat a masodikat januarban es biztos kell egy kis ido meg megjon az eredmeny.

tpbbieknek jo dumcsizast,erezetek nagyon jol magatokat a talin:)

Kép
monyoka
 
 


Sziasztok Lányok!
De jó! Ma talizunk!!

Anikóról van egy két hírem. Kezdem a jóval: a babával minden rendben, és úgy néz ki, hogy kisfia lesz. Ahogy Kati is írta, szerdán tudják megmondani, hogy a méhlepény mennyit mozgott felfele (a baba növekedésétől), és ha eleget, akkor engedik haza, de otthon is el lesz tiltva minden komolyabb tevékenységtől. Ő már érzi egy ideje a baba mocorgását.
Sajnos van egy kis rossz hír is: az infúzió bekötésétől (a tűtől, amit beszurtak több napra), begyulladt a karja, egész fel a válláig, és tegnap belázasodott. Rögtön antibiotikumot adtak neki, nehogy a láztól baja legyen a babának. Reméljük, minden rendben lesz.

Dido!
Én is ott leszek még 5-kor, úgyhogy nyugodtan gyere, sőt, nagyon boldog lennék, ha újból láthatnánk. Ezek a fránya időpont eltolások!!! :evil: :evil: :evil: Játszanak az ember idegeivel. Én nagyon drukkolok, hogy a műtét megoldja a gondokat annyira, hogy akár spontán is babás lehess. Este akkor dumcsizunk.

Pupy!
Annyira jó, hogy tudsz többet jönni. Én nagyon számítok ma rád!

Nárcisz!
Én annyira bíztam benne, hogy nem tudsz majd ellenállni Évi ajánlatának! Jó lenne látni még így egyben! Hátha még meggondolod magad :)

Évi79!
Ti tudtok ma jönni? De jó is lenne!!!

Móni!
Nagyon drukkolok a pozitív eredményhez. Velünk a költözés óta semmi izgi nem történik. Anyuéknál lakunk, és el vagyunk kényeztetve. Most pihenjük ki a pakolás fáradalmait, és készítgetjük magunkat a beköltözés/kipakolás fáradalmaira. Ahogy van eredmény, gyere! Tűkön ülünk.

Junkó!
????? Milyen a vérzés? Rendesen megjött?

Hangyi!
Sajnálom a mensit, de valami valóban nincs rendben, ha 19 napra megjött. Reméljük, ahogy Sz.Heni is írja, ez az időjárásnak köszönhető. A férjed sp vizsgálatához mennek a drukkok.

Sz.Heni!
Nagyon sajnálom, hogy tovább kell várnotok. Kitartást kívánok, és mindenkinek sok egészséget, hogy ezen nem múljon a következő beütemezett időpont.
Anno még azt írtad, hogy 21-én ráérsz a talira? Tudsz jönni?

Bea!
Hihetetlen, hogy már csak néhány hét kérdése, és Ádika veletek lesz. Emlékszem, amikor bejeltetted, hogy pozitív lett a teszted. Mintha tegnap lett volna! Kitartást, egyáltalán nem biztos, hogy annyira nehéz szülésed lesz. Ezt előre nem lehet megitélni, és simán lehet, hogy neked is minden olyan jól fog menni, mint Nikinek. A szülésznődön én is kiakadtam. Hogy lehet ilyet mondani? Nekem például nem szoktak menstruációs görcseim lenni. Azt szorozhatnám 50-el, akkor is nulla maradna. Tehát ez az elmélet nem állja meg a helyét.

Gtünde!
Megnéztem Réka képeit! Cuki kislány. Nagyon édes! Megmondom őszintén, hogy az avataron annyira mandulaszeműnek látszik, hogy kíváncsi lettem, az apukájára :lol: :D

Kacsa!
Merre vagy??? Tudom, hogy írtad, hogy Pöttömre szeretnél jobban odafigyelni. Na de ennyire? Hogy már nem is jössz közénk? Remélem, minden rendben, nincs semmi baj! Adj életjelt magadról, plíz!

Niki!
Ti hogy vagytok? Zazi?

Csibe!
Nagyon édes Gáborka, és ügyes babó. Kajcsizással hogy álltok?

Annácska!
Te is már nagyon régen jöttél. Minden rendben a gyerkőcökkel? Annamari kezecskéje? Petike? Hiányoztok! Biztos, nagyon sok a feladat. Megértem!

Tjuca!
Engem meg lehet kövezni. Én tényleg nem írtam neked mostanában. Igaz, másnak sem nagyon, csak akinek égetően fontos volt. De ugy-e nincs harag :?: Ma mindent bepótolunk. Ti mivel mentek haza? Busszal a Duna Plázától?

Évi!
Nagyon aktív, nagyon belevaló háziasszonyka vagy! Na meg szuper anyuka! Majd példát veszek rólad :D

Pankaa!
A férjed egy tündér! Viszont ő is férfiből van, ha egy kis házimunkától így kikészült :wink:

Emlékeztetőül felteszek egy táblát, hogy ki ígérkezett be a mai talákára:
Kép
Vendég
 


aniko nagyon szoritok ertetek++++++

lanyok mivan akkor ha a hormont epp egy anovu ciklusban veszik le?az nagy gaz ugye?
ja a masik.muszaly hogy a vervetel egyazon ciklusban legyen.tehat nem lehet hogy mondjuk most levetetnem a 21 ik napit a a menzimnel meg a harmadik napit?
olyan turelmetlen lettem:(
ja mar talatam egy olyan vervevos helyet ahol le lehet fekudni:)ezert anyira mar nem felek.

Kép
monyoka
 
 


Sziasztok Csajszik!

Akkor ott leszek, felírtam a címet. Évi köszönöm.
Remélem megtalállak titeket. Sok baba meg pocakos:):) csak feltűnő vagy ott mindenki más is ilyen?

Én fél 4-ig gyógytornázom a Moszkva közelében, tehát szerintem kb. egy háromnegyed óra mire odaérek. Szóljatok, ha addig nem lesztek ott.

Nárcisz
Köszke a receptet:):). Ki is próbálom úgylehet a hétvégén. Nagy buli lesz nálunk a férjem 30 éves lesz szombaton.:)

Pusza nektek!

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Virág :)

Virág anyukája :(
Vendég
 


Sziasztok!

Juca, Angie!
De jó, akkor Veletek mindenképpen találkozom

Éva!
Sajnálom, hogy nem talákozunk :(

Pupy, Gracey!
Nem nekem lesz műtétem, hanem a Férjemnek. Van egy viszere a herén, és ez bizony visszaveti a kiskatona termelődést, ezért kell megműteni.

Akkor olyan 1/2 5 körül találkozunk :D

dido
dido
 
 


Pupy! Angie!

Köszönöm az érdeklődést!

Igen, ennyire elvonultam. Bekukkantok, olvasok mindnet, csak nem írok. Most kicsit jobban esik a lelkmnek csak külső szemlélőként, elvonultan remetéskedni.

De ígérem, amint túl leszünk a vizsgálaton jövök!

Addig is legyetek jók!

Puszi!

kacsa14
 
 


Kacsa! szegény kicsi Kacsa!
Gondolom nagyon izgulsz, de nem elsz semmi baj. Biztos vagyok benne.

Kép
narco
 
 


Kacsa!
Én is bízom benne, hogy minden rendben lesz. Holnap lesz a vizsgálat? Szegényke, nagyon izgulhatsz (el tudom képzelni).
Vendég
 


Sziasztok!

szánom-bánom,de nem tudok visszaolvasni! :oops:

ráadásul napokig nem volt gépünk.

jól vagyunk, szépen növögetünk!

ha manócska elalszik, megpróbálok visszaolvasni!

látom most van tali!de jó nektek!jó pletyizést!

puszi

Csibe, Gábor és Péter

Kép
Kép
csibe78
 
 


Sziasztok!

Most van a tali!De jó nektek!Gondolatban veletek vagyok ám! :wink:

Férjem ma nem ment munkába, reggel, meg éjjel is nagyon fájt a feje, a tarkójánál.Talán ez a 7végi hasmars okozta, nem ürült ki belőle rendesen ez a kórokozó, annyi hasfogót vett be. :roll:
De legaláb eggyütt voltunk, pihiztünk(én nem, főztem :lol: ).

Csibe!
Örülök, hogy jól vagytok!Fotók?

Tünde!
Mivel foglalkozik a férjed, hogy ennyit vándoroltok?Igen, itt nincsennek hegyek, de én alföldi lány lévén nem is hiányolom őket.Viszont a férjem Heves megyei, a teraszukról látszik a Mátra, de neki sem hiányoznak a hegyek, nagyon megszerette az Alföldet, nem kell kaptatni fönek, meg lönek:-)

Anikó!
De jó, hogy jól alakulnak a dolgok a Gyöngyszemmel!De a branülös dolognak nem örülök :( Főleg, hogy gyakran ez csak ápolási hiba.Remélem hamar meggyógyulsz!Jobbulást kívánok!És gyere haz mihamarabb!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Panka!
A férjednek jobbulást kívánok! Vigyázzatok magatokra!

Kacsa!
Örülök, hogy jelentkeztél. Próbálj meg nem idegeskedni (persze könnyű mondani). Holnap akkor vizsgálat? Nagyon szorítok Nektek!

Csibe!
Jó, hogy jelentkeztél! Hogy megy az idő! Szinte hihetetlen, hogy Gábor már elmúlt 1 hónapos!

Pupy!
Szörnyű ez a munkahelyi mizéria. Szerintem talán jobb is, hogy kiléptetek. Hosszú távon ezt már úgysem lehetett volna bírni. Jó, hogy találtál egy olyan szakmát, ami a kedvedre való. Azért azt leírnám, hogy a férjem unokatestvére elvégzett egy műkörmös tanfolyamot, nagyon szereti csinálni, de a kezdő csomag elég sokba került. Viszont ha beindult, akkor már jó és visszahozza az árát. Remélem nem baj, hogy ezeket leírtam, bár bizonyára Te is tájékozódsz ezekről a dolgokról. Kívánom, hogy sikerüljön! :)

Móni!
Túl vagy a vérvételen? Kiváncsian várjuk az eredményt! Szorítok nagyon!

Röviden, emlékzetből ennyit.
Ja! Egy kérdésem lenne. Csináltam az egyik weboldalon egy vonalzót, csak nem tudom, hogy hogyan lehet felrakni ide. :oops: Tudna valaki segíteni? Előre is köszönöm!
tina82
 
 


Évi79!

Én megkaptam a privit, ma válaszoltam is, de valamilyért nem az elküldött üzik közt van, hanem a kimenő fiókban. Nem tudom hol lehet a gond!
Vendég
 


Egy kép tegnapról:

Kép
Vendég
 


Angie :)
Köszönjük a dícséretet! :) :oops: Mondjuk nekem nem újdonság, hogy cuki meg szép, mert ugyi egy anyukának mindig a saját gyerkőce a legszebb. De mástól is uezt hallani nagyon jól esik. Apa nem ferdeszemű; gondolom láttad. :lol:

Pankaa :)
Apa annak a német cégnek dolgozik, akik az Árkádokat építtetik. Biztos meg fogom én is szokni a síkságot. Az mondjuk tényleg előny, hogy nem kell hegyet mászni. Különben is, minden tájnak megvan a maga szépsége. :)
gtünde
 
 




Sziasztok Lanyok!


KEPZELJETEK OSSZEJOTT ALLAPOTOS VAGYOK . :D
POZITIV LETT A TESZT :!: :!: :!: :D :D :D :D :D :D

Nem mondtam el nekted de ma reggel mielott mentunk volna el csinaltam itthoni tesztet es pozitiv lett.........................Hat tudjatok milyen erzes volt.......................ropkodtem egyedul a furdoszobaba mig a parom fel nem erbredt magamba motyogtam el se hiszem.
Jaj nagyon nagyon jo erzes!
:D :D :D :D :D :D

Remelem nem lesz semmi baj .Dokim szerint szivhangokig 30% esely van hogy nem marad meg utana csak 5% a veteles kockazata.
Penteken ultrahang es ket heten belul kb tudni fogjuk hanyan vannak.
Nekem allandoan pisilnem kell ................fura erzes parom meg csak nevet rajta huncutul.
Lanyok : Ki tudja miert kell ilyen sokszor pisilni menni?


Narco :D
Nem a savanyu uborkat kivanom hanem a balzsamik ecetes paradicsomot.En azt hittem lombik babak .
Telleg :Milyen ketto a pocakban?

Monyoka :D :
Telleg sajnalom ami veled torent de tessek pozitivan latni a dolgokat az sokat segit.Tudod?!

Angie :D :
Na mar akkor lassan bekoltoztok vagy meg nem ?
Tok jo dolog lehet el foglalni a az uj birtokot.

Fleur :D
Nem irtal semmit. :shock:

Evi79 :D :
Virag baba gyonyoru mi is kislanyt szeretnenk.................remelem ossze jott.

Dido :D :
Ertem szal akkor nem neked es mivel biztat a doki ettol majd minden ok lesz?

Kacsa14 :D :
Eltunesed kozepedte is vigyazzkodjal magadra!

Csibe78 :D :
Nem baj megertheto meg amugy is a pottom sok idot el vesz.Etetes bofi,mosas egyebek es mar megint kezdheti elolrol az ember .Ugye?!

Panka :D :
Hogy vagy panka?

Tina82 :D :
Kosz kerdesed a fentiekben mar el is mondtam mindenkinek a jo hirt.Vonalzoba nem tudok segiteni mert a kepfelrakashoz is jelenleg meg hulye vagyok nekem Aniko csinalta meg.

Kati76 :D :
Jaj de edi Petra .Mikor kicsi voltam nekem sem sok hajam volt ugy nez ki majdnem mint es anno.
Kosz hogy feltetted a kepet mindenki gyonyorusegere.



Pusszancs:Moni :D [/u]
gracey
 
 




Puppy :D :
Most neztem vissza kimaradtal a sorbol draga Puppy :!:
Igeeen igazad lett latod!
Az elozoben megiram neked is a velemenyemet .Olvasd vissza!




Pussz: Moni
gracey
 
 


Szép jó reggelt Mindenkinek!

Micsoda jó hír fogad!
Gracey!
Nagyon nagyon gratulálok!!!! :lol: Problémamentes pocakosodást kívánok!
Pisilni azért kell gyakran, mert a méhed meg van duzzadva, és nyomja a húgyhólyagodat :D .
Egyébként mi jól vagyunk, babókám most rúgta szét a babalak falát!:-)Majd nemsokára megtudod te is!:-)

Kati!
Petra nagyon édes!A fülbevalót mikor tetettétek a fülébe?Régen berakták még a kórházban, de én akkor még korainak tartom.Nem nyomja a fejét, fülét, ha oldalt fekszik?

Lányok!
Ilyen sokáig tartott a tali???Élménybeszámoló, fényképek???
Meséljetek, mi volt! Biztos jól éreztétek magatokat! 8)

Férjem nevében is köszönöm a jókívánságokat, jlentemmár jól van, tegnap kipihente magát.Bár a vérnyomása még magas egy kicsit, de majd összehozunk egy kivizsgálást már neki.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Hello Lányok!
Jó volt tegnap veletek és babáitokkal kikapcsolódni egy kicsit. Kár, hogy sokan nem tudtak eljönni, de majd legközelebb bepótoljuk.
Akik ott voltak: Juca, Kinga / Évi, Dórika / Annácska, Peti, Annamari / Nárcisz / Didó / Fleur / Angie (Remélem nem hagytam ki senkit. Tiszta szita az agyam :oops: :oops: :oops: )

Pankaa!
Képek most nem készültek. Végül nem is a kávézóba mentünk, mert ott nem tudtuk volna a gyerekeket letenni a földre, az etető székekben pedig 0 percet bírtak volna ki. Így átmentünk a Brendon babajátszóba, és a padlószönyegen ücsörögve dumcsiztunk és játszodtunk a babákkal. Szuper jó volt.

Móni!
Hatalmas GRATULA!!!! Aztán most tessék megnyugodni, lenyugodni, és egészséges életmódot folytatni. Sok gyümölcs, zöldség, fehérje dús táplálkozás, és NO CIGI, még gondolatban sem. A párodnak is le kellene szoknia, hogy passzívan se szívd.

Kati!
Lányod nagyon édes. Formás kis buksija van!

Tünde!
Igen, láttam, hogy nem mandulaszemű az apuka. Viszont lányod nagyon orientál, de azt mondják, sok kisgyerek ferdeszemmel születik. A barátnőmé is kis kínainak született, aztán 4 hónaposan nyoma sincs a kínai beütésnek :D :D :D

Puszi MINDENKINEK!
Majd még jövök.
Vendég
 


Helló!

Gracey!

Gratulálok, boldog kilenc hónapot kívánok!
Kép

Lányok!

Tegnap nagyon jó volt a tali. Bocsi mindenkinek, hogy ilyen nyűgösre vetük a figurát, legközelebb nem fárasztjuk agyon magunkat :-)
Ettől függetlenül angyaliak voltak a gyerkőcök, és nagyon jó volt trécselni. Virág! Neked külön örülök, hogy megismertelek :wink: Így még jobban drukkolok pénteken.
Még mindig áll a játszóház+kávézó ötlet, csak valaki valósítsa meg! Nem hiszem, hogy ez még senkinek sem jutott az eszébe, de nagyon hiánytermék!

Angie!

Tegnap katunk fotókat. Összesen kettő készült rólunk a gratulációkor. Meg egyet feltennék a főszereplőkről is :lol: a lány volt osztálytársam gimiben.
Természetesen Kinga a csokrot támadta, na meg Éva nyak és fülékét 8)
Kép Kép Kép

Szép napot mindenkinek!

tjuca
 
 


Lányok!

SOS etetőszékből mit ajánlotok, és miért? Fa versus műanyag!

tjuca
 
 


Juca!

Nekünk műanyag van, a könnyű tisztíthatóság miatt, és levehető tálcás, szintén ezért. Iszonyú kupit tud vágni a csaj evés közben, így nekem fontos volt, hogy könnyen rendet tudjak teremteni a dorbézolás után. Így nem kell infarktusközeli állapotba kerülnöm, mikor látom, hogy tenyérrel csapkodja szét a lecsöppent főzeléket :twisted:

Móni!

Nagy-nagy gratula a legújabb zebratulajdonosnak!

Bocs mindenkitől, kicsit bővebben majd később tudok jönni. Eltaláltátok, főzni megyek :lol:

Kép

Kép
Évi77
Szigetszentmiklós
 
 




JAJ LANYOK NEM TOM LEHET HIGY BAJ VAN :!: :!:


Kepzeljetek tegnap este ugy 11 korul elmentem pisilni megint es hat a wc-papir rozsaszin lett.
Aztan jobban nekilatam a csekkolasnak es tegla barna volt !!!!

Nagyon megijedtem na akkor most mi van!?




Most keltem fel es irok nektek.Olyan furin erzem magam mert nincs most reggel az az nyomo pisilo inger.
Ma reggel a wc-papir jo indulattal is sotet barna halvanyan.
Nagyon rajtam van a para.Pedig minden este kapom a progi szurikat.
Mihelyst 10 ora lesz maris hivjuk a dokit.



Hat ez van es nem tom mi lesz.....................


Majd jovok jelentkezem.




Moni




gracey
 
 


Sziasztok!

csak olvasok-olvasok és ugy érzem sose érek a végére.de nagyjából tudom a dolgokat.

Jucmuc!
Sajnálom ami a férjeddel történt remélem már jobban van.

narco!
látom szépen gyarapodtak a csajszikák.neked be kell feküdnöd?
most nem vagyok képben hogy hanyadik hétben vagy?

Norwell!
Sajnálom hogy a ti családotokban is van ilyen.Történtek még dolgok amiken én csak nevetek.A férjemnek én mondtam el és anyósom kérdezte hogy ő tudja e mi tettük a" hülyét" én mondtam hogy sogornőm azt mondta nem mondhatom el senkinek erre anyosom elkezdett sugdolozni.na mindegy a vége az lett sogornőm sirt és a férjem testvére beszélt a férjemnek a helyzetről.én mondtam nem igykellett volna közölni hanem eljönnek hozzánk és ugy mondják el.na hosszú

Angie!
Kafi a házatok.

Puppy!
Örülök hogy jelentkeztél de annak nem ami veletek történt na de egyszer mindennek vége kell hogy legyen hogy kezdődjön egy új, jobb dolog.

nem is tudom de még valakinek írni akartam de nem tudom mit.Bocsika.
A jegyzet papíromra még írtam neveket Hangyi,Monyóka,Tjuca de nektek nem tudom mit is akartam talán annyit hogy köszi a sajnálatot.
mindenkinek pocakodást a kismamiknak pocisimi.
Kár hogy ilyen messze vagytok a tali miatt nekem 180km pedig mennyivel könnyebb volna ha a közelben volnátok és tudnánk beszélgetni is.nem csak internet.nincs valaki csongrád megyéből aki hasonló cipőben jár itt van a fórumon és volna kedve néha duncsizni.

legyetek jók megyek és takarítok.

Kép

Kép
bellanitta
 
 


Móni!
Remélem, a progi miatt van, és a szurik majd segítenek. A dokival mindenképp beszéljetek. Ő majd kitalál valami okosat.
Drukkolok!
Vendég
 


Gracey!

Azonnal hívd a dokit menetfelszerelésben! Aztán spuri.

Kati!

Nagyon édi Petra, olyan mint egy kis szemesbagoly :wink: nagyon ügyes, és amint látom már teljes mellszélességgel bitorolja az ágyatokat :twisted:

tjuca
 
 


Puppy!

A körmös szakma nagyon jo ha van hozzá kedved.Én is a szépségiparban dolgozom nem tudom írtam e már(fodrász,kozmetikus) csak azerintem dolgozni nem ajánlott állapotosan mert hát a sok por és a szagok,lakkok,zselék sem egészségesek.de hát te látod igazából ezt nem azért irtam hogy elkeserítselek vagy lebeszéljelek teljes szívemből támogatom az ötletet csak tájékoztatás.én tudom ha végre babát várnék nem dolgozhatnék:hajfestés,dauer,melír csak vágás szárítás és a kozmetikát részesíteném előnybe.nekem is műkörmöm van nagyon szeretem olyan ápolt a kezem és végre nem foja be a körmöm a fránya festék.nálunk kevés a jó körmös,

Kép

Kép
bellanitta
 
 





Csajok kossz a tanacsokat elegge be vagyok parazva.

Volt valakinek hasonloja?Gorcseim eddig nincsenek.


Meg 1.5 ora mulva tom hivni a dokit.



Moni
gracey
 
 





Csajok kossz a tanacsokat elegge be vagyok parazva.

Volt valakinek hasonloja?Gorcseim eddig nincsenek.


Meg 1.5 ora mulva tom hivni a dokit.



Moni
gracey
 
 


Volt :cry:

tjuca
 
 


Szisztok Lányok!

Képzeljétek tegnap beszéltem a főnök asszonyommal, hogy mire készülök és teljesen megértő volt. Azt mondta, hogy szóljak amikor orvoshoz kell mennem és bármikor mehetek és azt is mondta, hogy ő drukkol nekünk, hogy összejöjjön. Annyi volt neki a kérdése, hogy ha megtörténik a beültetés utána el kell-e mennem betegállományba, csak hogy tudja mire számítson. Én erre annyit mondtam neki, hogy két hétig biztos, azután még nem tudom, de amíg lehet, addig dolgozom.
Szerintetek mikortól nem dolgozhatok?
Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam menni, de elég későn végeztem és hulla fáradt voltam és még vásárolni is kellet valami kaját.

Puszi
Heni
szalai heni
 
 




Es mi lett Juca?
gracey
 
 


Gracey!

Pár hét múlva meghalt a baba, nem fejlődött rendesen. Viszont én nem kaptam progit.
Nem akarlak rémisztgetni, de a hurráoptimizmusnak sincs itt az ideje. Tényleg azonnal menj orvoshoz. Lehet, hogy csak az egyik baba halt el, lehet az is, hogy semmi gond nincs, viszont a jelek vetélésre utalnak.
Bízom benne, hogy nincs semmi baj, írd meg, ha tudsz valamit!

tjuca
 
 


Heni!

Ez nagysezrű, hogy így áll a főnököd a dolgokhoz! Nem is tudod mekkora kincs az ilyen!
Ja időjárással kapcs. Az egyik ismerősöm mondta, hogy a legtöbb vetélés novemberben meg decemberben van. Nincs rá logikus magyarázat. Ja és novemberben fogan a legkevesebb baba. Már csak azért sem értem, mert ilyenkor még azért van a nyárból tartalék. Én azt gondolnám, hogy február, március veszélyes, de valamiért nem.

tjuca
 
 


a köv. hozzászólást figyeljétek!

tjuca
 
 


a fél évesem első hozzászólása, az én 1400. üzim :twisted:

zufgligpit áiiffzfouguggggigug

:wink:

tjuca
 
 


Lányok!
Még két hete írtam az Egészségügyi Minisztériumnak nagy felháborodottságomban, és ma kaptam rá választ hivatalos Egészségügyi Minisztérium fejléccel.
Bemásolom ide a szövegtörzset:

A Kormány tervei szerint a jövőben akkor kell a várandós nőnek a szülési költségek 30 %-át kifizetnie, ha nem a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint ellátására kötelezett, illetve az ezen kívül választható két másik kórház valamelyikébe megy szülni. Ha ezek valamelyikébe megy, akkor csak abban az esetben kell fizetnie, ha nem a munkarend szerinti orvost választja.

A részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, de a tervek szerint a hatályba lépéstől számított 6 hónapig még nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha a biztosított a törvény hatályba lépését megelőzően már igénybevett ellátáshoz kapcsolódó további ellátást vesz igénybe ugyanannál a szolgáltatónál. Tehát ha valaki terhesgondozásra ugyanahhoz a szakorvoshoz jár, akinél szülni fog, akkor nem kell majd fizetnie a szülésért, amennyiben az a törvény hatálybalépését követő 6 hónapon belül történik.


Ez rám tekintve megnyugtató, de akik most esnek teherbe, nem fog segíteni rajtuk.

Juca!
Már korábban is akartam írni, hogy Kinga nagyon édike volt a habos-babos ruhácskában. Viszont te is nagyon kafán nézel ki. Szuper csini voltál, mondom én neked!!!

Heni!
Örülök, hogy ilyen megértő a főnökasszonyod. Akkor elgördült ez az akadály is. Tegnap vártalak a talira, mert bent voltál a táblában, hogy jössz, és nem jelezted, hogy mégsem. Hiányoztál!

Anitta!
Érthető, hogy nem tudtál most 180 km-t utazni a tali miatt. Egyszer hátha pont úgy alakul, hogy el tudsz jönni. Köszönöm a ház dícséretet.

Évi!
Én is műanyagot fogok venni, és pont olyan okokból, mint te. A mások, hogy a legtöbb fa etetőkének az asztal része teljesen lapos, azaz nincs pereme, és arról még könnyebben le tudja tolni a baba a kajás tálkáját.

Virág!
Jó volt megismerni személyesen is. Jövő hétfőn megyek a szomszédotokba. Néha visszavágyik a szívem a régi munkahelyemre, és olyankor meglátogatom őket. Nagyon drukkolok péntekhez. Pontosan hánykor kell nagyon rád gondolni?

Dido!
Jó volt látni téged is. Az bizniszről nem is kérdeztelek, pedig érdekelt volna, hogy most épp hogy megy. Ilyenkor gondolom uborkaszezon van. Vagy pont ilyenkor tervezgetnek az emberek, hogy tavasszal el tudják kezdeni az építkezést? Mi azt hiszem, novemberben kezdtük a munkát a tervezőnkkel.

Puszi MINDENKINEK!
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?