Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma már csak háromra megyek Bogiért. Megpróbálják uzsiztatni.
Már pénteken sikerült elaltatniuk, igaz csak kb 40 percet aludt, és így volt ez hétfõn is. Szóval elég jól haladunk. Odafelé még sír, de ha meglátja Ildikó nénit, kezd megnyugodni. Ma reggel már vissza se nézett, simán bement a csoportjába, igaz kicsit még pityergett, de rögtön a gondozónénit vette célba, miközben sírva mondta: Ildikó néni, homokozunk!

A hétvégén sikeresen leszokott a cumiról. Nem akartam ezt pont most, beszoktatás idején, de a drágám úgy eltüntette mindkét cumiját, hogy csak másnap találtam meg. Simán elaludt nélküle, kicsit kereste, de nem volt gond, úgyhogy már vissza sem adtam neki. Bölcsibe sem kéri, úgyhogy ezt a dolgot letudtam.

Üdv,
Kata
Névtelen
 


Sziasztok!
Ugyan már leírtam a Bölcsi topickba a kérdésemet, de úgy látom, hogy itt nagyobb a forgalom, s egy véleményt már kaptam, de szeretnék még többet.

PIldi! ha jól tudom, Te pszichológus vagy. Megtennéd, hogy leírd a gondolataid a kér(d)ésemmel kapcsolatban. Légyszíves!
Köszönöm elõre is! Kép

Tehát:
A pici lányom 12,5 hónapos. Nagyon barátságos (néha már úgy érzem túlzottan), nagyon erõs benne a társaság igénye ugyanakkor rettentõ anyás.
Arra gondoltam (s ebben vagyok tanácstalan), hogy el kéne járnia bölcsibe. Nem teljes napra, csak pár órára gondolok.

A túlzottan barátságos kijelentésem egy kis magyarázatra szorul. Az, hogy a gyerekekkel barátságos, hurrá! Viszont; a felnõtekkel is az, vadidegenekkel felveteti magát s mindent elfogad tõlük.

Légyszí segítsetek a véleményetekkel
köszönöm, Phaedra
Phaedra
 


egyáltalán, mi az az életkor, amikor már viszonylag könnyedén elválnak tõlünk a gyerekeink? az én fiam két éves, én is azért vinném bölcsibe, hogy gyerekek között legyen, de közben egyfolytában szorongok, hogy nem üt-e ez az igyekezetem vissza, és nem alakítok-e ki a gyerkemben valami dühöt magam iránt, hogy otthagytam egyedül...
Mika
Mika
 

 
 

Kedves Mika!
Nézd meg az elõzõben írt leveleket, és látni fogod, hogy még a legjobban szorongó anyukák babái is jókedvûen eljátszottak. Egy két éves ggerek már jól ismeri környezetét, nagy benne a vágy, hogy többet lásson, és a bölcsiben rengeteg új játék, társak, szituációk vannak. Én azt hittem, hogy csak játszanak, de ez nem így van, nekik is van megszabott "tanrendjük", hogy melyik hónapban miket ismernek meg, mirõl beszélgetnek, milyen dalokat és játékokat játszanak, mit fejlesztenek, és ez ki is van függyesztve. Miért lenne dühös a gyereked, hiszen nem egyedül hagyod? Attól, hogy napközben közösségben van, játszik, fejlesztik még nem válik el Tõled. Kép
Szia: Timi
vargat
 
 


Sziasztok!

Azért én hozzátennék még valamit, és érdekelne, van-e másoknak is hasonló tapasztalatuk. Az én lányom is remekül elvan már a bölcsiben, sõt dícsérik, hogy nagyon jól viselkedik, szótfogad, barátságos, cseveg, stb. Viszont: onnantól, hogy megjövök, "megbolondul". Kis vadóc lesz, türelmetlen, nyafi (állítólag csak nekem szól), hiszti, ha nem az van, amit õ szeretne - egyszerûen felpörög. És persze nagyon fáradt, ami összeadódik. Tehát, összességében, nekem ami pár óra megmarad, azért az nem a legjobb idõszaka, persze bízom benne, hogy késõbb ez lecsitul. De azért ilyenkor mindig elgondolkodom, ha most nem bolygattam volna meg az itthon kialakult napirendjét a bölcsivel, akkor milyen lenne. Persze a kérdés csak költõi, hiszen holnap elkezdek dolgozni, és nincs visszaút, de mégis. Kezdõdõ lelkiismeretfurdalás...?
Pkriszta
pkriszta (pkriszta)
 


Timi, azért kérdeztem ezt az anyával mérgeskedés dolgot, mert valahol olvastam, hogy három éves koruk elõtt a gyerekek nem igazából érettek arra, hogy rendszeresen hosszabb idõre elváljanak a szüleiktõl. Én nagyon izgulok, hogy korán viszem közösségbe, mert olyan kicsi még egy kétéves, ki tudja, mi zajlik le a kis lelkében... És mivel nem vagyok rászorítva arra, hogy egész napos bölcsödébe adjam és mindennap ott legyen (ebben az évben még itthon tudok dolgozni a gyes mellett), persze hogy kissé furdal a lelkiismeret, hogy talán nem kellene az a bölcsöde... Még akkor is furdal, ha azt látom, hogy a fiam mindenhol csodásan feltalálja magát, tök idegen környezetben elvan - ha ott vagyok a közelben... (máshogy még eddig nem próbáltuk).
valamelyik bölcsis topikban felmerült, hogy mennyire tolerálják az állami bölcsödékben, hogy csak hetente 2-4 alkalommal van ott a gyrek. Ez engem is érdekelne, mert mint említettem, nem kell mindennap "leadnom" a gyereket.
Mika
Mika
 


Még egy dolog: homeopátiás szereket is ismertek, ami hasonló szerepû, mint a Broncho Vaxom?
Mika
Mika
 


Mika!

Dr. Lengyel Boglárka honlapján találtam a következõt. Én most ezzel próbálkozom. A fõpróba két hét múlva kezdõdik. Kép

"A homeopátiás kezeléssel megadhatjuk annak a lehetõségét, hogy a szervezet felkészültebben várja a fertõzéseket. Ennek érdekében javasolható az Echinacea nevû szer 5CH-s hígításban. Naponta kétszer öt golyót kell két hétig adni, majd két hét szünetet kell tartani és utána ismét adni. Ezt a szert soha nem szabad ilyen potenciában folyamatosan, megszakítás nélkül adagolni. Az influenzás megbetegedés kivédésére használható az Oscillococcinum nevû homeopátiás szer, amelyet hetente egyszer egy fiolával kell bevenni, ennek folyamatos adagolása viszont már az influenza-idõszakot megelõzõen hónapokkal elõbb elkezdhetõ. Mindkét szert gyermekek és felnõttek is ugyanabban az adagban és módon szedhetik. A homeopátiás szerek mellett lehet, de nem feltétlenül kell C vitamint vagy multivitamin készítményt szedni. Ha úgy dönt, hogy szedeti gyermekével, akkor õsz végétõl tavasz végéig adja, és gondosan ügyeljen arra, hogy az utasításnak megfelelõen adagolja a vitaminokat. "

[url=http://drbogi.freeweb.hu" TARGET="_top]http://drbogi.freeweb.hu[/url]

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Kedves Pkriszta!
Nem ritka jelenség amirõl írsz. Valahol olvastam egyszer errõl egy érdekes cikket, csak nem emlékszem hol. Arról volt szó, hogy a gyerekek éppen a szüleikkel szemben, akiket a legjobban szeretnek, mindig keresik a határokat. Egy anya sosem tud annyira objektív lenni, mint pl. a gondozónõ, aki az elsõ dacos viselkedés láttán már tudja mirõl van szó. Az anyuka pedig rögtön megijed, lelkiismeret furdalása van, vajon hol és mivel rontottam el stb. gondolatok bolyonganak fejében, amit a kis dacosok persze éreznek. Tehát ezek a tünetek elkezdõdtek volna bölcsi nélkül is, mivel most épp egy normál fejlõdési szakaszhoz értetek. A kisebb fiam is csinált hasonlóak, de a gondozónénivel sokat beszéltünk róla, hogy nála mivel lehet ezt lekezelni. A bölcsiben számomra az is jó, hogy egy a gondozónéni személyében egy nagyon jó segítségre találtam, minden problémát megbeszélünk, mivel õ legalább olyan jól ismeri a fiamat, mint én.
Szia: Timi
vargat
 
 


Kedves Phaedra!

Szakirodalom szerint egy éves korban teljesen normális ha a gyermek barátságos az idegenekkel. Ilyenkor könnyû elkezdeni leválasztani - akár csak pár órára is - mert erre a gyereknek magának is igénye van. Ilyenkor kezdik a gyerekek megtapasztalni a függetlenedés, önállóság elsõ igazi örömét. Elszaladni a mamától aztán ismét vissza hozzá jó móka, kiélvezve így a frissen szerzett szabadság (most indulnak el) örömét.
Másfél-két éves kor körül a gyerekek rájönnek, hogy hiába képzelték azt, hogy most már mindent tudnak, a szomorú tény, hogy mégis szükségük van anyai segítségre dolgok elérésében. Ilyenkor ismét visszatérnek anyához, azonban ez már igencsak ambivalens, mert habár a segítségre szükségük van a frissen szerzett függetlenséget nem adják fel. Szóval ilyenkor kezdõdnek papír szerint a jól ismert két éves kor körüli dackorszak, dührohamok, amelynek ez az ambivalencia a magja.
Szerintem bátran kezd el a pár órás bölcsizést, meglátjátok, hogyan bírjátok, hiszen papír ide - elmélet oda, minden gyerek és anya ritmusa más és más.
Na ennyit a bölcselkedésbõl: annyit azért elárulok, pszichológusként hiába tudom az elméletet, beszoktatni 21 hónapos lányomat (õ már dührohamoknál tart) éppolyan gyötrelem.
kazsu
 
 


Kedves PKriszta!

Nálunk is hasonló a helyzet. Amikor megyünk reggel, sír, amint meglátja Ildikó nénit, megfogja a kezét és elhallgat. A bölcsiben állítólag nagyon jó kislány. Amint újból együtt vagyunk, megvadul. Beszéltem róla a gondozójával, aki szerint ez elég gyakori a gyerekeknél, amíg meg nem szokják teljesen ezt az új helyzetet. De érdekes, hogy hétfõn nem voltunk, mert hétvégén egy kicsit náthás lett és megfigyelés alatt tartottam, olyan jó kislány volt itthon is, mintha csak a bölcsibe lennénk.
Szóval, ezt az idõszakot át kell vészelni, aztán jobb lesz.

Üdv,
Kata
Névtelen
 


Kedves Kazsu!
Köszönöm "bölcselkedésed". Egyre biztosabb vagyok benne, hogy megpróbálom a bölcsit.
Még egy kérdést engedj meg: errõl a "túlzott" barátságosságról le lehet, illetve le kell-e szoktatni? Értem, amit írtál, de más e korú gyerkõcöknél nem tapasztalom e "túlzottságot". Igaz, ott kell lennem mellette és szinte rögtön vissza is kéredzkedik, de szinte bárkihez (akkor látja elõször) megy, úgy, hogy nem is hívják, de rögtön nyújtja kezecskéit. A késõbbiek miatt érzem ezt aggasztónak. Vagy kinövi ezt? ...és mi van, ha mégsem?

Köszi, Phaedra
***
Phaedra
 


sziasztok,
az én fiam is két hete kezdte a bölcsit, most 2 és fél éves. minden nagyon rendben van, jól eszik, alszik, játszik. egyszer sem sirt még, amikor reggel eljöttem. jó kedvû amikor érte megyek, délután is minden jól megy, de a lefekvés az nagyon keserves. misu eddig (3 hetes kora óta) maga altatta el magát, gyorsan egy hang nélkül. most iszonyatos sírás van, könyörgés, a már levett rácsot is vissza kellett tenni a kiságyára. nagyon hosszúra nyúlt a mesélés is, mert mindig hoz egy UTOLSÓ mesét. van-e ebben tapasztalatotok, hogyan tudnék neki segíteni, hogy megint könnyen és ne zokogva tudjon elaludni.
dori
idras (idras)
 


Szia Idras!

Ismerõs a "legesutolsó-mese" probléma, Fannival végigcsináltam. A megoldás az lett, hogy ugyan nagyon sokat olvastam neki, de soha nem lefekvés elõtt. A lefektetés ceremóniája kizárólag az alváshoz való praktikus elõkészületekrõl szólt, egészen addig amíg nem maga kezdett olvasni, stikában a sötétben. Mikor erre rájöttem, megbeszéltük hogy max. meddig olvashat. (én sem tudok olvasás nélkül elaludni)Hannával már el sem kezdtük az esti meséket. Persze ez a zavar a bölcsibe kerüléssel van összefüggésben, akkor nem sokra mész a jótanácsaimmalKép
F. Dia
fd (fd)
 


Kedves Phaedra!

Abból, amit írsz inkább arra lehet következtetni, hogy kisgyerekednek még nem igazán volt alkalma megtapasztalni, hogy emberektõl félni is lehet. Az, hogy ennyire barátságos inkább arra utal, hogy nagyon jó kapcsolatotok van, környezete is szeretettel veszi körül. A gyerekek ilyenkor kerülnek ki ált. elõször a védett szülõi környezetbõl, számukra még minden idegen egyforma, igazán egyetlen személyt emel ki - többnyire a masszából - és ez te vagy, ezért igazából félni sincs oka. Késõbb nyilván változni fog ez, hiszen õ is megtapasztal majd egyet s mást (jót is, rosszat is), a most már bontakozó egységes massza lassan különválik elhatárolható barátokká, közeli hozzátartozókká, illetve idegenekké (akiktõl majd szintén életkori sajátosságként kb. két éves kora körül tartani fog). Az idegenekkel való túlzott barátkozás igazából akkor veszélyes, ha már önálló, nagy gyerek, aki mellett már nincsenek ott a szülei, de hát ez még ugye nagyon messze van...
kazsu
 
 


Kedves Kazsu!
Köszönöm a válaszod, egy kicsit megnyugtatott.
Szia, Phaedra
Phaedra
 


Sziasztok!

Most jutottam hozzá, hogy ahogy régebben ígértem beszámoljak az elsõ bölcsis hetünkrõl.
Elsõ nap egy órát voltunk Tomi remekül érezte magát. Második nap két órát voltunk, Tomival megint nem volt gond. Harmadik nap már egy órára kiküldtek, és ebédeltünk is, ezzel sem volt gond, csak nehezen viselte, hogy nem Õ kapott elõször enni. Kép Negyedik napon, már egész délelõttre kiküldtek, csak ebédre mentem vissza. Tomi egész délelõtt játszott, egy kisfiú megharapta, de hamar meg tudták vigasztalni. Ebéd után altatás, mintha csak otthon lettünk volna 15 perc alatt elaludt, és a szokásos másfél órát kialudta. Pénteken reggel átöltözés után meg sem várt úgy rohant be a csoportba. Ekkor megint elküldtek, hogy majd ebéd után jöjjek vissza, hogyha nem sikerül elaltatni a közelben legyek. De ezzel sem volt gond, kivitték a kiságyába és megint hamar elaludt, több mint két órát aludt.
Itt tartunk most, de mivel lebetegedett a jövõhét valószínû kimarad, utána való héten meg már én is dolgozni megyek. Úgyhogy az elsõ hetünk jól sikerült, csak kicsit aggódom mi lesz egy hét kihagyás után. Remélem ilyen lelkes marad a Kismanó és akkor sem lesz gond, mikor már élesben megy a dolog.

Sziasztok
Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Sziasztok!

Sajnos a beszoktatás alatt mi is lebetegedtünk, úgyhogy most valszeg kiamarad egy hét. Ugyanaz a helyzet nálam is,mint Ancsánál,hogy kell visszamennem dolgozni,pedig szerettem volna még egy hetet,hogy rögtön alvás után ott lehessek érte.
Igazából gond nincs,szépen játszik,ügyesen pisil,kezet most,alszik,csak az evés. Eszik õ önállóan,de nagyon keveset.Pl:3-4 kanállal.Elõször azt hittem azért,mert nem izlik neki a koszt.De voltak olyan ételek,mint pl:szalámis kenyér,amit szeret és ott mégsem ette meg.A gondozónéni szerint minden gyerek máshogy dacol,õ valszeg ezzel az étkezéssel.Kicsit nyugtalanit,mert van,hogy se reggelit,sem ebédet nem evett és aludt és utána hoztam haza,de olyan rossz volt,hogy egész nap étlen volt.Persze itthon bepótolta,de azért nem mindegy.
Lányok,van valakinek ezzel kapcsolatban használható tapasztalata,ötlete v.valami?
Köszi:Giti
Giti
 


Sziasztok!

Gondolom már nagyjából mindenki beszokott... A következõ kérdés a bennmaradás - Ti hogyan viselitek egészségileg a bölcsit?

Mi ugyanis szeptember közepe óta, amióta dolgozom, egy hetet járunk, kettõt itthon vagyunk (mármint csak a gyerek, mert még egy napot sem kellett kivennem hál istennek, de szegény már az égegyvilágon mindenkivel volt ezalatt az idõ alatt, és folyamatosan orrot szívunk, váladékoldót szedünk, és még nem volt olyan nap, hogy ne köhögött volna, amikor bevittem. Talán holnap lesz az elsõ, mert most antibiotikumkúrára is fogták, és a mai napon egészségesnek nyilvánították. De kérdem én, hány napig fog ez tartani?

Kicsit pesszimista és elkeseredett lehet ez a kérdés, és tudom, hogy el fog múlni, de azért megvisel.

Ti hogy vagytok ezzel?
Puszi
Pkriszta
pkriszta (pkriszta)
 


Szia Pkriszta!
Nálunk a Broncho Vaxom jött be. Immunerõsítõ, amit kúraszerûen kell szedni amíg rossz az idõ, és fel kell íratni. A körzeti doktornõnk immunológus is, és ez jött be a legjobban. Tavaly a kisebb fiam (õ bölcsis) kétszer volt beteg, egyszer volt csak megfázva, és egyszer bárányhimlõs Kép
Emellett jó még a sok vitamin (a fiaim imádják a Humanpharma 500mg-os C vitaminját, aminek narancs íze van), gyümölcs, és nagyon bejött a lándzsás útifû szirup. Ez már akkor jó, ha a jelét látni a náthának.
A köhögésnél mi kapunk Calcimuscot és Zyrtecet is, ami hamar kihozza õket belõle. Mióta köhög folyamatosan?
Nem akartam a fél gyógyszertárat elírni, csak nekünk ezek jötte be.
Szia: Timi
vargat
 
 


Szia Timi!

Megpróbáltuk immunerõsítésként az Aloe Gélt, de egyszerûen nem bírtam vele lenyeletni, és nem volt energiám folyton valamibe belekeverni, és úgyis észrevette. Most a Bérest szedjük, ezt most be is veszi, C vitamin cseppekkel. + Multivitamin (Multitabs 1-10), ezt szereti is, cukorként eszi. + Váladékoldó (Ambroxol)
Az az igazság, hogy mostanra sikerült elérni, hogy be is vegye õket, eddig hol sikerült beadni, hol nem...
Mindezek mellett is szeptember óta szinte folyamatosan folyt az orra és köhögött, most egy Cedax kúra után néhány napja nem kellett szívnom az orrát.
Egyébként pedig ránézésre egy pillanatra sem volt beteg, nem volt láza, semmi levertség. Hogy vegyem így komolyan? És mikortól? (Most például akkortól, amikor a bölcsiben megvizsgálta a doktornéni, és azt mondta, hogy iszonyúan piros a torka. De nem fájlalta! Nem sírt, jól volt)
Hát, ez van. Tudom, hogy kinövik.
Üdv
Pkriszta
pkriszta (pkriszta)
 


Az én fiam a beszoktatás elõtti héten volt légcsõhurutos, arra helybõl Sumamed-et (antibiotikum) kellett szednie és kétféle orrcseppet adagolni neki. (Néhány héttel korábban folyós orr+piros torokra szintén antibiotikumot kapott.) A beszoktatás második hetére visszaesett, ismét elõjött a nehézlégzéssel járó légcsõhurut, jött az orrcsepp, a Spiropent váladékoldó és hörgõtágító szirup, és Augmentin antibiotikum (nem adtam be neki...), valamint az eukalyptus illóolaj citrommal kombinálva az aromalámpában párologtatva. Két hét múlva megint köhögés, nehézlégzés, jött a Spiropent meg a Cedax Baby, mint antibiotikum. Ma fogyott el, de ma meg is fogadtam, hogy ez lesz az utolsó, és alternatív gyógymódok fele nézek, mert ez nem normális, hogy egy 26 hónapos gyerekbe kéthetente antibiotikumot nyomok 5-6 napon keresztül. Ja, az elsõ légcsõhurut óta szedetem vele a Broncho Vaxom-ot. én szoktatom rá a drogokra ...
verbatim
verbatim
 


Kedves Verbatim!
Nem voltatok még fül- orrgégésznél?
Velünk ugyanez volt a nagyobb fiammal, szeptemberben kapta el az elsõ betegség, és novemberben már nem tudtunk kimenni az utcára, mert ha kiépett a lakásból, akkor másnapra 40 fokos láza volt. Nov-ben nem jött ki az ügyeletes, hiába hívtuk, másnapra kiszáradt, kórházba került néhány napra. Akkor nézte meg a kórházban a fül- orrgégész, és azt mondta, hogy nagyon nagy a mandulája, és jobb, ha nem várunk vele 3 éves koráig, december végén ki is vették. Azóta nincs gond, szedi a Broncho Vaxomot, és telente max 2-szer beteg (most legutóbb szárazon köhögött, folyt az orra, elég volt Calcimusc, c-vitamin, Zyrtec, Rhinatiol, és 3 nap múlva nyoma sem volt) És mi voltunk akkor allergia vizsgálaton, immunológián és kórházban is 3 hónapon belül, mert annak oka van, ha egy gyerek nem gyógyul ki a betegségbõl. És az sem jó, ha kéthetente antibiotikumot kap (igazad van, hogy nem adtad), mert teljesen legyengíti, és nem is használ. És még nem is volt igazán hideg!
Azért írtam ezt, mert nekem is volt ilyen gondom, lehet, hogy nálatok is áll valami a háttérben, mert ahogyan Te is látod, ezt nem lehet így tovább csinálni. Mielõtt sok pénzt fizetnél alternatív gyógymódokért, kérd a körzeti orvost, hogy küldjön el vizsgálatokra.
vargat
 
 


Bocs, elment, mielõtt aláírtam volna. Timi voltam Kép
vargat
 
 


Sziasztok!

Pkriszta hozzászólását akár én is írhattam volna, sajnos nagyon hasonló helyzetben vagyunk. Tomi már a beszoktatás második hetében itthon volt, mert lebetegedett, ezután két hetet sikerült járnunk bölcsibe, de most megint itthon vagyunk. Látszólag Õ sem beteg, nem lázas, jó kedvû, jó étvágya van, "csak" nagyon csúnyán köhög és a bölcsiben a doktornéni megállapította, hogy folyik vissza az orrából a genny a garatba, ugye emiatt pedig egy állandó gócforrás, amivel fertõzi a többi gyereket. Elmentünk gégészhez, most kaptunk egy orrcseppet amit 10 napig kell adni neki, utána kontroll. Mellette elkezdtük szedni a Bronho-Vaxomot. Én is csak reménykedek, hogyha sikerül teljesen kikeverednünk ebbõl a betegségbõl, hátha nem kap el olyan könnyen újra valamit. (Hiú remény? Kép) És még hálás lehetek a munkahelyemnek, mert teljesen megértõen fogadták, hogy megint nem megyek két hétig. KépKép

Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Timi,
valószínûleg tényleg van valami a háttérben, utána kell járnunk. A doktornénije szerint alkati kérdés, mármint az, hogy ez a bronchitis-szerû megbetegedés lép fel nála minden megfázásnál mostanában, mert féléves korában egy kvázi tüdõgyulladáson esett át, és õ akkor már sejtette a jövõt.
Remélem igaza van, és nincs nagyobb probléma.
üdv, verbatim
verbatim
 


Sziasztok!
Ezzel az immunerõsitõvel kapcsolatban kérdeznék ill. a vitaminokkal.
nekünk azt mondta a doktornõ,hogy nem javasolja a különbözõ vitaminkészitményeket,ezek mesterséges dolgok,inkább természetes úton kapja meg a vitamint és ne szokjon hozzá a szervezet,hogy naponta adagolva van a vitamin.
Tehát én inkább joghurt,gyümölcs stb. próbálom vitaminhoz juttatni.
Ez az immunerõsitõ mit tud?ez is vitaminok tömkelegébõl áll?
Mert olyat is hallottam,hogy vki szedett ilyen erõsitõt és addig jó volt,mig szedte,de mihelyst leálltak vele,mindent elkapott.Tehát,hogy addig jó,mig szedi a gyerek.

Nem kötözködés,csak tapasztalatot,véleményt szeretnék kérni,mert bizonytalan vagyok,hogy mi lenne a jó?

És kérdeztem korábban,hogy valaki járt olyan cipõben,hogy a gyermek nem hajlandó a bölcsibe enni? Mert mi igy vagyunk,itthon jól eszik a fiam,de a bölcsibe nem igazán eszik-olyat sem amit szeret.Erre vkinek tapasztalat,ötlet?

Köszi:Giti
Giti
 


Kedves Giti!
Nekem azt mondták többen is orvosok, hogy természetes úton nem lehet a vitamin szükségletet pótolni, mert a hosszú tárolás után, fõleg decembertõl, már sok felbomlik, + a fõzés, pucolás stb. alapján elvész a vitamintartalom.
Ez van a Broncho Vaxomban (ami légzõrendszer polivalens immunobioterápiája): 3,5 mg liofiéizált baktérium lizátum (Haemophilius influenzae, Diplococcus pneumoniae és ozaneae, Staphylococcus aureus, Streptococcus pyogenes és viridans, Neisseria catarrhalis). Egyáltalán nem értek ezekhez a dolgokhoz, de nekem ez hasonlónak tûnik a védõoltásokhoz. Nekünk nagyon bejött, és fõleg azért örülök, hogy amíg a többi gyerek minden betegséget elkap, addig õ nem, és akkor se, amikor jó idõ van, és nem szedi a gyógyszert.
A bölcsiben mit mond a gondozónéni? Nálunk is voltak rosszul evõ gyerekek, de egy idõ után már azt csinálták, amit a többiek.
Szia: Timi
vargat
 
 


SziasztoK

Mi ma kezdtük a bölcsit, 12 hónapos Bence fiammal. nem is igazán bölcsi, hanem egy aupair kft, ahol a gyerek mellet egy bébiszitter is van. Akik ugyan 2 hetente váltják egymást, de van 3 állandó kedves hölgy is, akik altatják, etetik õket. Szerencsére nem vagyunk sokan kb. 5*6 gyermek, vele egykorúak.
Tehát túl vagyunk az elsõ napon, elég jól viselte,úgy, hogy nem is voltam ott, mert nekem ezt javasolták. Könnyebb így, hogy nem vagyok. Csak délben tört el a mécses, de már fáradt volt.
Mennyi idõs kortól lehet szedni, ezt a Broncho vaxumot és hol lehet kapni. Allergizáló hatása van - e?

Sziasztok:Király Kati
Király Kati
 


Szia Kati!
A körzeti orvossal kell felíratni a Broncho Vaxomot. Nincs rajta, hogy mennyi idõs kortól, van gyerek és felnõtt változata. Az a jó, hogy a kapszulának nincs rossz íze, és ha nem tudja még lenyelni a kicsi, akkor bele lehet önteni a tartalmát valamilyen italba.
Nem tudok arró, hogy allergizál-e, nálunk ez az évek alatt nem jelentkezett.
Érdekes az a hely, ahová jártok. Ez hol van?
Szia: Timi
vargat
 
 


TImi!
Köszi a válszt.Akkor ez kapszula?Azt hitem a gyereknek vmi szirupszerûség.
A gondozónõk azt mondják dac,dehát már két hónapja jár és még mindig nem eszik csak egy-két falatot.Engem aggaszt a dolog.
Próbáltuk már úgy,hogy reggel citromlét adunk,mert az savat csinál,de semmi.(ezt a körzeti doki javsolta)
Szóval nem jutunk elõbbre és ráadásul a fiam sovány alkat is,úgyhogy pláne nem örülök,hogy fogy.
Giti
Giti
 


Giti!
A gyerekek fantasztikusan kitartóak, de egy idõ után, ha dacról van szó, úgyis gyõz az értelem Kép
Nálunk egy idõben a nagyobb fiam nem akart az ovibuszra felülni, aztán mindenféle megvesztegetést alkalmaztunk: cukor, ropi, csoki stb. Egy idõ után, kb. 3 hónap, már örömmel ment, de a finomság kellett. Egy kis idõ után pedig azt is elfelejtette, és scak egy rágó kell neki reggel. Nem mûködne ez nálatok is, hogy ha eszik a bölcsiben, akkor délután jutalom van? Vagy mi lenne, ha egyáltalán nem foglalkoznál vele? Lehet, hogy ezt azért csinálja, emrt haragszik rád a bölcsi miatt, de ha többször hangsúlyoznád neki, hogy ez téged nem zavar? Ezt a két lehetõséget próbálnám. Addig is sok vitamint kéne adni neki.
Ánizs tea, vagy menta tea is nagyon nagy éhséget tud csinálni. Gyógynövényboltban biztosan tudnak olyan dolgot ajánlani, amivel délben már nagyon-nagyon éhes lenne.
Szia: Timi
vargat
 
 


Szia Kati!

Én még nem adtam a gyereknek a Broncho Vaxom-ot, de megkérdeztem, két éves kor után lehet csak.
Mi most Béres-t szedünk + C vitamin cseppeket, + Multitabs-t.(amikor sikerül beadni)- de sajnos így is elkap sokmindent. 3 héten belül a második antibiotikum kúrán vagyunk, és összesen négy napot járt közötte bölcsibe.
Viszont baromi jó étvágyat csinál a Béres-csepp! Ez biztos - a gyerek csak akkor nem eszik, amikor alszik...
Lehet, hogy áttérek a Broncho Vaxom-ra, annyian esküsznek rá. Bár a beadás (bármié) az egy tortúra. Lassan már a hõn szeretett teájában sem fog bízni, mert csak oda tudom becsempészni a dolgokat. És ha csak sejti is, hogy van benne (nem érezni az ízén) már nem issza meg.
Viszont még nem elég okos (?) hogy bevegye magától.

Sziasztok
Pkriszta
pkriszta (pkriszta)
 


Sziasztok!

Nekünk is azt mondta a dokinénink, mielõtt Tomi bölcsibe ment volna, hogy nem írja fel, mert még nincs két éves. Na mikor egy hónapon belül másodjára mentünk hozzá, mert beteg volt a gyerek, és rákérdeztem, hogy nem kaphatná-e mégis, egy szó nélkül felírta. Igaz már nem sok híja hogy két éves legyen. Két hét szünet után, jövõhéten kezdünk újra bölcsibe járni, kiváncsi vagyok meddig fogja bírni.

Pkriszta!
A kapszula beadása egy darabig nálunk is elég nehezen ment, mert mindig kiköpte. Aztán megpróbáltuk amit a tájékoztató írt, hogy szétszedtem a kapszulát, és két vékony réteg lekvár közé rejtettem a tartalmát. Igy aztán hatalmas örömmel vette be minden reggel Tomi, egyetlen hátulütõje, hogy vannak olyan napok, amikor az éhgyomorra bevett lekvár meghajtja. Ma már ott tartunk, hogy reggel a szájába adom a kapszulát és kap hozzá egy kanál lekvárt, és lenyeli a gyógyszert is. Kép

Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Sziasztok, a segítségeteket szeretném kérni. A kisfiam nyáron lesz 2 éves és nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy vissza kell mennem dolgozni. Egy kicsit örülök is ennek, de egy-két dolog aggaszt a bölcsivel kapcsolatban. Teljesen járatlan vagyok a témával kapcsolatban, hogyan és mi alapján válasszak bölcsit? A munkahelyhez vagy a lakáshoz közelit érdemes? Nem tudom hogy megy az etetés és az altatás a bölcsiben. Még önállóan nem tud enni és elaludni is csak nyugodt körülmények között tud. Miket szoktak a bölcsödében enni a gyerekek? Egyáltalán hánytól hányig lehetnek ott a gyerekek? Ha van köztetek akinek bölcsis a gyermeke örülnék ha megosztaná velem tapasztalatait. Mik azok a dolgok amiket feltétlenül kérdezzek meg a bölcsödében?

Elõre is köszi Geva
Geva
 


Szia Geva!

Ha jól tudom, reggel 6 és este 6 között lehetnek a bölcsiben a gyerekek. Két gondozónõ van egy kb. 12 fõs csoportra, egyik reggel 6-tól 12-ig, a másik 10-tõl este 6-ig van bent (legalábbis a mi bölcsinkben). Aki még nem tud egyedül enni, megetetik. Nálunk fõzelékeket szoktak kapni ebédre, néha egészen meglepõ zöldségekbõl is :-) (pl. cékla, kukorica). Ehhez feltétnek reszelt sajt, husi, sajtfánk, stb. van. Minden nap kapnak gyümölcsöt is, néha süti is van ebéd után. Uzsonnára vajas, májas, lekváros, mézes, nutellás kenyér van, ugyanez vonatkozik a reggelire is. A "tízórai" nálunk általában 1 pohár ivólé. Persze lehet, hogy mindez más bölcsikben máshogy van.
Az alvástól én is féltem, de a többi gyerek és a nyugodt körülmények hatására még az én egyébként rossz alvó fiam is rendszeresen alszik a bölcsiben.
A mi bölcsink a lakásunkhoz van közel és ez nekünk bevált.
A bölcsiben szerintem érdemes megkérdezni, hogy akkor hozhatod-viheted-e a gyereket, amikor neked jó, vagy idõpontokhoz ragaszkodnak.
Most egyelõre ennyi jut eszembe. Szerintem érdemes még végig böngészni a többi bölcsis topikot is, biztos találsz benne hasznos infókat.
Móni
Móni
 


Hû köszi Móni, nagyon hasznos infókat kaptam. Kicsit tartottam tõle hogy hogy tudom majd megoldani, mert sajnos van hogy elég késõig dolgozom, de ezek szerint van olyan bölcsi ahol viszonylag sokáig lehetnek a gyerkõcök. Egyébként lehet hogy hülye a kérdés de gondolom fizetni kell, ha más nem a kajáért? Ugye jól gondolom?
Geva
Geva
 


Sziasztok, engem az érdekelne, hogy mennyibe kerül a bölcsi? Függ attól hogy kerületi vagyok vagy sem? Mert én pl. a munkahelyemhez közeli bölcsibe vinném majd a csemetémet, de nem abban a kerületben lakunk.
Ágota
 


Ágota!

Igen függhet attól hogy ott laksz vagy sem. Ahova a fiam jár, ott pl. a kerületi lakosoknak, ha bizonyos szintet nem ér el a család jövedelme (kb. 50.000 Ft/fõ) akkor ingyenes a bölcsi. Egyébként napi 220 Ft a térítési díj. Úgyhogy ennek érdemes utána járni.

Üdv
Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Geva!
Szerintem ha (idõben) távol van a munkahelyed akkor lehet, hogy érdemes a közelében bölcsit keresni. A hugom a óvodával volt hasonló helyzetben. Több mint egy óra volt az út a munkahelyéig, de sikerült az ottani oviba beíratnia, így a kicsi csak 8 órát volt az oviban, és nem tízet. Azt hiszem ez sem elhanyagolható szempont.
Üdv. Vacskamati
Vacskamati
 


Geva!

Szerintem nagyon fontos, hogy érdeklõdj körbe, igyekezz bemenni a bölcsikbe és beszélni is az esetleges gondozónõ jelölttel. Az is lehet, hogy a vezetõnõ kapásból unszimpi (nálunk ez volt az elsõ bölcsinél) és ezért nem tesz meg neked semmit (egy csoportba kerüljön egy már általad ismert csemetével, stb..), akkor a bölcsi sem biztos, hogy az lesz. HA tudsz, válassz olyan bölcsit, ahol nem járnak autók, illetve az udvart ne takarják magas házak, mert akkor nem süt oda a nap ha játszanak (persze ez nyáron nem baj). PErsze ezeket csak akkor tudod figyelembe venni, ha több lehetõséged is van. Ezek olyan dolgok, amit én a saját tapsztalatom alapján gondolok, de ugye nem lehet minden igényt maradéktalanul kielégíteni. A legfontosabb, hogy a gondozónõk legyenek szimpik és tényleg foglalkoztassák a gyerekeket.
Egynenlõre ennyi jutott eszembe.
Andimama
andimama
 
 


A XIII. kerületben a kerületi lakosoknak ingyenes a bölcsöde. verbatim
verbatim
 


Szia Verbatim!
Most keresek éppen bölcsödét a XIII.kerületben. Tudnál írni némi infót? Melyiket ajánlod?
Köszi
I.Ági
I.Á.
 


Sziasztok!

Kislányom 14 hónapos és gyönyörû. A terhességem és a szülés komplikáció miatt hetente kétszer járunk a Petõ Intézetbe tornázni, kicsit megkésett a mozgásfejlõdése, de úgy néz ki minden rendben van vele. Jókedvû, barátságos babóca. Anyagi okok miatt minél hamarabb munkát kellene vállalnom. Arra gondoltam, hogy heti két nap csak délelõtt beadnám bölcsibe. (Többet a Petõ Intézet miatt sem tudnám.)Szerintetek okozhatok-e ezzel valamilyen lelki törést nála? Jól döntenék, vagy inkább maradjak még itthon és húzzuk még tovább a nadrágszíjat? Amúgy imád az Intézetbe járni, nagyon szereti a gyerektársaságot, ott bármelyik konduktorral elvan, ha ki kell mennem pl. a WC-re. XVIII. kerületi lakosok vagyunk, azt hiszem itt a kerületben az állami bölcsiben vállalnak néhány napra is gyerekeket.
Ha a fentiekkel kapcsolatban van tapasztalatotok, nagyon megköszönném, ha megírnátok, olyan nehéz ezt így egyedül...
Elõre is nagyon köszönöm. Dóri
dóri
 
 


Szia Dóri!

Mikortól vinnéd bölcsödébe a kislányodat? Gondolom szeptembertöl, mert a nyári szünet elött nem biztos hogy vesznek fel új gyermeket.
Azt tanácsolom, hogy látogassatok meg néhány környékbeli bölcsödét (max 3-4-et) és válasszatok együtt a kislányoddal. Aztán a kiválasztott bölcsödébe menjetek el még 1-2-szer játszani és a nyáron beszéljetek róla, hogy mikortól járhat bölcsödébe a gyerekekkel. Valószinüleg várni fogja.

Mi igy csináltuk a kislányommal, és nagyon bevált. Boldogan mesélte egész nyáron, hogy szeptemberben megy a Márta nénihez a bölcsödébe... aztán 3 nap alatt beszokott. Igaz ö már 2 éves volt, de a kislányod is 1,5 lesz összel. Én is anyagi okok (apahiány) miatt döntöttem igy. Szerencsére nincs negativ tapasztalatunk a bölcsödével (leszámitva a hazahozott virusokat) és kettönk kapcsolata is ugyanolyan fantasztikus maradt.

Sok sikert, és jó egészséget a kislányodnak!
Cappuccino
cappuccino
 
 


Sziasztok!

Nekem egy épp egyéves kisfiam van, aki nagyon szereti a társaságot, közvetlen és nagyon barátságos az emberekkel-de mindezt idáig mindig a mi jelenlétünkben, ismerősökkel, barátokkal való kapcsolatban gyakorolta. Azt szeretném kérdezni a gyakorlottaktól, hogy az a rengeteg napközbeni jelzés egymásnak, a sok puszi, érintések, ölelések, amikkel elhalmozzuk a
piciket, nem hiányzik-e mindkét félnekKép, ha bölcsire kerül a sor.
Számomra nagyon nehéz kérdés, mit is tegyek, egyrészt a belváros közepén, ultraszmogban lakunk, hová is adjam majd be bölcsibe, előkészítőbe, másrészt nem szakad-e meg a köztünk lévő nagyon közeli kapcsolat valamennyire?!
Nagyon szeretünk együtt lenni, sokszor társaságban, de együtt.

É
rizike
 
 


Szia Évi!

Ha meghallgatsz egy ismeröst! Kép

Most még nagyon kicsi Sami, alig pár napja hagyta abba a csecsemö kort.
Majd te is észre fogod venni, úgy 2 éves kora környékén, hogy mennyire sokat változott. Sokkal jobban fogja érdekelni öt a többi gyerek társasága, mint most. Már nem lesz meg (remélhetöleg) az a láthatatlan köldökzsinór, ami most még összeköt benneteket. Talán abbahagyja a szopizást is, teljesen független lesz töled. Ezek természetes dolgok, változások.

Szerintem 2 éves kor körül már nagyon sok baba könyen beszokik egy számára kedves, ismerös, érdekes és izgalmas új környezetbe, a bölcsibe!
Nekünk Kittivel, (a sok betegséget kivéve) soha nem volt semmi problémánk a bölcsivel.
Arra azért ne gondolj, hogy az elsö évben sokat fog járni, sajnos a jellemzö az, hogy 1-2 hét bölcsi után jön 1-2 hét kényszerszünet a vírusok miatt. Persze ez csak erösíti öket, de azért nem kellemes.
Az biztos, hogy ha beszoktatod a bölcsibe, az oviban már sokkal vagányabb srác lesz, a vírusoknak is jobban ellenáll, de ha neked nagyon hiányozna és meg tudod oldani, hogy kivárod a 3 évet, az is jó megoldás ha otthon marad, és együtt jártok rendszeresen valahova.
Az biztos, hogy amikor Kittit beszoktattam, én többet sírtam mint ö! (Persze csak amikor a nagylány nem látta!)
Nálunk még nem tudom hogy lesz, valszin. 2 éves koráig nem eresztem ki a szárnyaim alól Petit.

Azért írhatnál ám a mi topikunkba is!!!!!Kép
De nem baj, én úgyis megtalállak! Kép

Pusz.
Andi

Ui.
Arról hogy hova adod be:
Én a lehető legközelebbi bölcsit választanám. Persze ha nagyon nem szimpi a gondozónő, akkor nem, de biztos van több csoport és talán az egyik szimpi lesz.
Én csak abból indulok ki, hogy reggel 8-ra ott kell lenni, ha dolgozol még korábban esetleg. Szmog mindenütt van, még Budán is, ráadásul ha mondjuk olyan messze van a bölcsi, hogy tömegközlekedni kell, szerintem sokkal többet ártasz neki, mint a szmog, amiben felnött.
Mi a Dob utcai bölcsibe jártunk, Petit is ide fogom vinni. Kicsit merevek a szabályok, de szinte minden bölcsi ilyen. Aranyos a gondozónéni, akihez Kitti is járt. Van nagy udvar és még medence is nyáron!
Nektek talán kicsit messze van, ezért nem is beszéllak rá, bár jó lenne ha együtt lenne a két jóbarát! Nem?
andi68
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?