Sziasztok!
Én végigcsináltam ugye a szülést is, meg az örökbefogadást is. Volt vetélésem és majd meghaltam lélekben a veszteségbe. Olyan furcsa, képzeljétek mintha nem is lettem volna terhes, semmi kézzelfogható emlékem nem maradt róla, mintha csak fantom baba lett volna. Szerettem volna uh képet kérni, de amikor olyan vizsgálóban voltam, ahol tudtak képet csinálni nem látszott a baba, amikor látszott nem tudtak képet csinálni, nem hallottam szívhangot sem , mintha nem is lett volna. A vetélés után az orvosok minősíthetetlenül viselkedtek, mintha nem is történt volna semmi rossz (Még most is ráz a hideg, ha rágondolok).Ráadásul a korházban az összes orvosi papíromat is elvették. Nyilván jobb így, mint egy sérült babával,de azért mégis meghalt a gyermekem , és ezen már semmi sem változtathat. A terhességem Rolival emiatt végig szorongással teli volt, rettenetesen féltem, hogy őt is elveszítem. Mániákusan minden momentumában mást és máshogy akartam csinálni,mint az első alkalommal. (Másik orvoshoz, védőnőhöz jártam ,máskor mondtuk el a terhességet a munkahelyen, meg a családban stb.) Az örökbefogadás ehhez képest sétagalopp volt : elterveztük , megkaptuk a papírt, látogattuk és hazahoztuk. Remélhetőleg most sem lesz másképp, már a férjem is kezd lázba jönni, azt mondta úgy érzi, hogy most tényleg jönni fog a hugi. Ez nagy szó, mivel idáig abszolút visszafogott volt a témában.
Mondjuk ő azért is izgul, mivel a készülő foci csapatra való tekintettel le kell cserélni a kocsinkat egy kisbuszra, vagy valamire amiben elférünk. Na és a kocsicsere igazán férfiembernek való elfoglaltság!
A plusz kilók mostanra mentek le, a melleim viszont már biztos nem lesznek a régiek
. A szülés sem volt egy leányálom, vagyis inkább a császár utáni egy hét, amikor úgy tudtam csak ágybakerülni, hogy eldőltem az ágyon, mint egy darab fa. Ráadásul ferdén vágták szét a hasam, ami miatt most olyan furán buggyozódik a hájam a pocakomon.
A szoptatásról meg ne is beszéljünk, rémálom!! Akkorra jöttem bele, mikor elment a tejem, Roli fél éves korában.
Persze más a kapcsolatom a nagyokkal, mint Rolival de ez csak az életkornak tudható be. Hiszen minden gyermekünket máshogy és másért szeretünk (és mégis ugyanúgy), mindegy milyen úton került hozzánk. Tudom , hogy ez a kis hugival sem lesz másként.
Úgyhogy lányok aggodalomra semmi ok, mindenki anyuka lesz csak valaki így, valaki meg úgy. De a vége a baba és ez a LÉNYEG!!!