Sziasztooook!
(Vasárnap este kezdetm írni, de csak most tudtam befejezni - kicsi fiunk borzasztóan hasfájós).
itt vagyunk megint, de már végre valahára Anyuciként!!! és itthon.
Először is MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNJÜK A SOK_SOK DRUKKOT és ránk gondolást - biztos hogy segített.
Ja, képek: mivel ide tök bonyis feltenni nekem, ezért Bendegúz első születésnapi képeit megtalálja:
http://.rovidzar.hu/~misi/bendeguz
(most megnéztem, de éppen nem működik a szerver, ezért kis türelem).
Röviden a szülinapról:
Bementünk a kórházba, jól elkésve érkeztünk meg és mindannyian nagyon kialvatlanok voltunk én meg ideges is.
A dokim oxitocinos szülésindítást javasolt - ne kérdezzétek, hogy miért nem a zselét.
Így aztán beöntés - olyan rengeteg, kételkedtem, hogy annyi sok víz belémfér, brnül a csuklómhoz - nem is vészes ez gondoltam.
CTG mellé telepedve bekötötték az oxitocint, hogy megtudják egyáltalán reagálok-e rá.
Hát persze hogy reagáltam, nagyon gyenge fájásokkal, de a gép szép görbéket jelzett. Na, utána sétálgathattam is az infúzióval, és persze hogy járkáltam, mert én ERŐS FÁJÁSOKAT szerettem volna - hittem benne, hogy én megszülöm Bendust.
Utána felemelték az oxitocin adagot a kétszeresére - fájások erősödtek, de azért tudtam, hogy ezek nem elég jók még mindég. Ekkor elment a magzatvíz egy része.
Sajnos eléggé magamra hagytak az elfojt vízzel, mert éppen szültek minden szobában körülöttünk, de valaki azért rátett egy CTG-re, így megnyugodtam, hogy a szívhangok jók - nincs köldökzsinór probléma.
Utána egy órával megvizsgáltak: 2 ujjnyi tágulás (nem sok) és mivel még a méhszájnál állt a burok, megrepesztették - rengeteg sok víz kicsorgott. Állítólag mondták (párom hallotta), de én nem, hogy ekkor már magzatszurkos volt a víz (kb. délután egykor).
Újabb oxitocin szint emelés, CTG, én egyre türelmetlenebb lettem, mert éreztem, hogy nem haladunk. Mikor végre beerősödtek a fájások, akkor megint CTG-re tettek. S végül már határidőt kaptam, hogy még egy órát várunk, ha nem javul a helyzet, akkor sajnos császár.
Na, ezt az órát ki szerettem volna használni járkálással, ezért leszedtem magam a CTg-ről, és igyekeztem mozogni, sétálni.
A fájások mostmár elég erősek voltak, párom vállán töltöttem őket (közben Anyám beállított a szülőszobára hivatlanul - szülésznő kedvesen kitessékelte a folyosóra) meghitt volt nagyon. A szülésznő meg is jegyezte, hogy ne szerelmeskedjünk - pedig erről nem volt szó.
Mindez együtt is kevésnek bizonyult, délután négykor utolsó vizsgálat: sajnos a baba feje még mindég kimozdítható, vagyis nem várunk tovább, az ítélet császár.
Hát én ezt rezignáltan vettem tudomásul, valahogy már máshol jártam, és úgyis egés nap benne volt a levegőben a császárral fenygetettség érzése. Ők biztos már reggel tudták, hogy nagy az esély a műtétre, de nem akarták megmondani, mert én végig hajtogttam, hogy meg szeretném szülni a gyereket és nem akarok műtétet. Azért jobb lett volna, ha felnőttként kezelnek, és elmondják az esélyeimet előre.
Mindegy utána gyorsan történtek az események - oxitocin ki, kósza fájások még jöttek. borotválás, katéter be.
Vetkőztetés, ágyra átmásztam, nagyon rendes szállító fiú segít, betolnak a műtőbe, ismét átmászás, és indul a cspatmunka.
Fiatal anesztes lány szimpatikus, bemutatkozik, elmondja, hogyan zajlik majd a spinál és már teszi is a dolgát. Fertőtlenítik a hátam, görbüljek előre, támaszkodjak a nagyon kedves műtősegédre - és ne mozduljak. Na, ez az idő végtelennek tűnik - mikor szúrnak már? Nem szabad megmozdulnom hajtogatom magamnak. Nagyon soká tart, pici villanás, áramütés szerű és már fektetnek is le és zsibbad a lábam.
Utána jönnek is az orvosdoktorok, és fertőtlenítenek, matatnak, kicsit rángatnak - nehezen jön ki Bendus, nagyon nagy baba - ketten réngatják a hasam, de felsír és már viszik is el - csak fél szemmel látom óriási kék mackó.
És tovább tart a matatás - szinte végtelen idő, de a gyereksírást hallom a hétam mögül és az jó. Ansztes lány sokat simogatja a kezem, nyugtatgat - tényleg kedves tőle.
És végre behozza nekem a gyereket, már nem lila, de megfogni sem tudom. Beteszi a zöld steril lepedő alá a mellemhez, hogy kinyissa a szemét és rámhunyorítson. Rámnéz a kis drága, kis mandula szemeivel, mondják 4,5 kiló . el sem tudom hinni. De csak egy perc és már viszik is el Apjához, aki odahozza a mútő ablakához, ahol félig láthatom őket - végre nem figyelek a lenti matatásra - olyan hosszú ideig tart.
Fölöttem nevetgélnek, politizálnak, de meg sem hallom, csak nézem őket - olyan hihetetlen az egész. Végre megvan a babánk, de nem látom, csak félig - a fejem most nem emelhetem meg.
Utána sokáig varrnak, látom, kivisznek sok vért egy nagy üvegben - de már ez sem fontos és semmi sem fáj már.
Egyszer csak vége lesz, mostmár nem mászom át, hanem átemel gyengéden a műtős fiú, ami nagyon abszurd, mert nem érzem a lábam, mintha nem is az én testem lenne. Kitolnak, segít ősszeszedni a táskákat, párom jön de baba már elment (nagyi tolhatta át az osztályra), és eltolnak minket a szülészeti osztály örzőjébe.Ott kell tölteni 6 órát. Közben nagyon elkezdek remegni, nem tudok uralkodni rajta és fázom is. Páromon látom nagyon aggódik, ott is töltötte az első 4 órát, attól tartott, hogy komoly bajom lehet.
Közben a gyrek sokáig sehol, inkubátorba tették, de este 9 körül végre kihozzák és mellre tehetem. Velünk van egy fél órácskát utána egész éjszakára elviszik, de reggeltől az enyém lesz majd újra.
5-kor műtöttek, hatkor toltak át, és este 11-kor már a saját lábamon zuhanyozok és megyek át a kórterembe.
Mindent összevetve a kórházi tartózkodásunk jó volt, sokat segítettek a csecsemősök, megtanultunk szopni és szoptatni, és beindult a tejünk is. A sebem szépen gyógyult és az első nap után már egyre kevésbé fájt.
A gyerek végig velem lehetett, csak akkor tltam be, ha aludni szerettem volna amikor ő is aludt, és tényleg kihozták, ha felsírt. Pótlást nem adtak neki egyáltalán, csak vizet, ha kértem. Viszont cumit dugdostak a szájába, de azt nagy ívben kiköpte mindég.
Mivel már a kórházban is hasfájós volt Bendus, sokat segítettek őt masszírozni, altatni, kakiltatni.
Kicsit hosszúra sikrült, de így hiteles.
Puszi,
Dorka