Helló!
Áfonya, sajnálom, amit altatás után átéltél, hát nem volt könnyű helyzet. És micsoda megértés vett körül, nem semmi, hogy ilyen mocsok módon bánnak egy frissen műtöttel!
Anyukám dolgozott gyermekotthonban, és én is majdnem elhelyezkedtem oda, de amikor megéreztem, mennyire vágynak ott a gyerekek a szeretetre, és hogy milyen nagy felelősség ez, nem vállaltam el, pedig imádom a gyerekeket, de egyszerűen nem tudtam volna elviselni nap mint nap azt, hogy szomorúnak és csalódottnak lássak ennyi gyermeket, akiket a drága szüleik okkal vagy ok nélkül, de eldobtak. Ez olyan szörnyű! Én pedig túlérzékeny vagyok, a végén örökbefogadtam volna valamennyit!
Régen úgy gondoltam, hogyha nem megyek soha férjhez, akkor 18 éves koromban majd örökbefogadok egy kisbabát. Szerencsére mégiscsak férjhez mentem, és lett saját babám, igaz sokára, de mindig hálás leszek érte a sorsnak és a jó Istennek, hogy Őt nekem adta.
A császárról annyit, hogy nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy ilyen módon akarok szülni, mert jobb. De már meg vagyok győződve róla, hogy mind én, mind pedig a gyermek jobban járunk úgy, ha természetesen megy végbe a szülés, hüvelyi úton. Persze sajnos ezt valamikor nem lehet véghezvinni.