Új privát üzeneted érkezett!

Jó estéket kívánunk :)

Orsi,
sok gratula a legkisebbik baba érkezéséhez :lol: nagyon
helyes ahogy mosolyog, annyira békés, nem is látszik rajta
milyen izgalmakon ment keresztül :wink:

Köszi Alon, igyekszünk :) bár megjegyzem hogy visszaállt a
lelki békém mára már teljesen. Yessss !!
:)

Edus, a próféta szóljon belőled energiákat illetően. Bár én
hiszek neked :wink:
Örömmel látom, hogy Zsombinak nem sikerült teljesen szétkapnia az új gépet délelőtt :)


Übi, kki jobbulást !
kki, majd várjuk a fotókat ha sikerült :) bár így elmondva Benibaba se panaszkodhat berendezést illetően :)


Lányok!
ezek a keményedések mitől vannak? mennyi "megy el" egy nap?
ha az embernek nő a hasa mint a lufi amit felfújnak még jó, hogy feszesebb, nem?
Mi az ami már gázosnak számít és szólni kell érte az orvosnak?
Én úgy vettem észre, hogy egy nap kb. 5-6-szor van amire azt mondom na most jó feszes. És ebből mondjuk legtöbbször kaja után vagy ha ittam 2 pohár vizet!
Olyan nagyon fájósan kemény és nehéz szerda este volt a poci amit írtam is, még görcseim is kísérték.. de azt tudjuk miért..
szóval írnátok erről tapasztalatokat aki tud?

1000 köszi :)
pusssssz és Jóéjt mindenkinek, minél kevesebb éjszakai pisiléssel!


ui.: ma esti égbolt - holnap is szeles idő lesz???
Kép
lmkata
 
 


lmkata
 
 


Orsi!

Gratulálok és jó egészséget kívánok nektek! Borzongató volt olvasni, de aztán a lányod arcán látva az angyali mosolyt, megnyugodtam, hogy nem lehett ott semmi gond!

Vigyázz magadra, ne emelgess nehezet, már ha három gyerek mellett ez egyáltalán kivitelezhető :)

Még egyszer gratulálok! M.
mircike
 
 

 
 

Húúúúúúúú Orsi, ez nem semmi!
De Júlia gondolom minden fájdalomért kárpótol.

Kép Gyönyörű kislányotok született, szívből gratulálok az egész Családnak!!!!!!!! Kép

KépKép
logi
 
 


Kata- kiegészítések: mindkét szülésem természetes úton történt. Zsigusz: 54 cm, 3000g, 40. héten. Zsombesz: 54 cm, 3700g, 39. héten, dokibá mindkét esetben dr. Kaszás :D :D :D

Köszönjük a sok sok munkát!!!! :D
mazsolák
 
 


Kata jó ez az égboltos kép, nagyon tetszik!!!! :D Ja meg a kertetek, már azt is annyiszor szerettem volna írni, hogy nagyon szép!!!!!!!! :D Mekkorákat fogtok ott kergetőzni, játszani Lizus babával! Olyan gyönyörű zöld!! Felér egy angol kerttel!

Na most már :| , mert mennem kell!

pusza Mindenkinek!!! :D :D :D További szép napot!
mazsolák
 
 


:) köszi Edus, a sok locsolásnak azért csak meg van a hatása... elvégre az angol kertek titka is a sok eső (asszem) :wink: :roll: :wink:
írom a hiányzókat márissss :D

jelentem már csak a cumisüveg hiányzik hogy teljes legyen a baba-kelléktárunk :)
megvettük a pelenkadzsinnt is :lol: meg textilpelusokat is, meg pelenkázószivacsot meg mit is??? kisollót, ....ja meg 1 csomag newborn pelust.
Már nem tudom ki írta, hogy kicsi is volt a babának 1 hét után... :)


kérdés: orrszívó ?????????????
most kell/érdemes megvenni? olyan porszívósat? vagy milyet? én még nem is láttam porszívósat, nem horror?? otthon olyan volt régen, hogy ilyen kis gumi-valami aminek a vége műanyag és azt kellet az orrba rakni és akkor nyomogatni azt a gumi-cuccot és az szippantotta elvileg ki amit kellett. Most is láttam ilyet a boltban... :roll:
lmkata
 
 


Sziasztok!
Már megint olyan jó érzés olvasni Titeket!!!
Köszönöm a sok gratulációt!
Mindenkinek gyors szülést, és egészséges gyereket kívánok, tényleg csak pozitívan kell hozzáállni mindenhez!!!
Én is küldöm az energiákat!!!

Én a császár után most szedtem homeopátiás bogyókat is, ez jó a gátmetszésnél is. Staphisagria (remélem jól írom) a neve, akit érdekel. Én 2*5 golyót eszem belőle.

Porszívó orrszívót lehet már most is venni. Nekünk az van. Volt olyan kicsi is, de az nem igazán szív semmit. Nagyszülőktől kaptunk olyan elemeset is, de az sem szív semmit, ellenben jó drága volt. :-(
Porszívó orrszívót elég rossz hallgatni, főleg, ha a gyerekek utálják, mert még akkor ők is ordítanak. :(
De olyat is hallottam, hogy maguknak szívják ki, már ha nagyobbak, és semmilyen félelmük nincs tőle. Nálunk sajnos mindketten utálták, de mára már tudnak orrot fújni. :-) :D

Benedek: 4000gr
Zsófia: 3850gr
Júlia: 3300gr, 51 cm

Tehát nem volt nagy baba, ő a legkisebb a 3 közül. Talán azért mert nem szedtem annyi vitamint, nem tudom?

Puszi mindenkinek!
Jó éjt!
Orsi
Kép 3 tesó
orsi13
 
 


gyorsan éjszaka:

Orsi gratula!!!! kicsit újra éltem én is a császáros szülésemet... nem irigyellek- iszonyú lehetett de Júli naagyon cuki!!!!! és még a két másik gyerkőc!!! csodásan szépek!

kata drukk, ne idegeskedj, a kertetek csodaszép. orrszívóporszívót vegyél! mindenkitől azt hallottam hogy nagyon nyerő- és az elemes drága de rossz. ja és 41. hét indított császár vagyunk mi is.

cumisüveg vagy nuk vagy aventet vegyél. mi nukot vettünk de most lehet h beszerzek egy aventet is mert ott vannak hónapos lebontású cumik pl 1 2 3 hónapos babának való. sztem ez tök jó!

übi jobbulást!

pusza
jó hétvégét!!
kerekpocak
 
 


SZiasztok!

Orsi!
Mennyit gondoltam rátok! S most, hogy egy pár napra eltűntem, olyan jó volt látni, hogy jelentkeztél, s hogy jól vagytok.
Hatalmas gratula nektek!
Az élménybeszámolód közepén azt hittem, hogy amilyen gyorsan haladtatok a fájások sűrűsödésével, hogy pikk-pakk kicsusszant a leányzó. AZtán megijedtem, hogy nem találták a szülésznők, s hogy rögtön vittek a műtőbe. A hegg szétnyílását olvasva meg elkezdtem félni, hogy ilyen is lehet? Mi lesz nálunk a másodiknál? S végül olyan jó látni Júlia mosolyát! Gyönyörű baba Ő is! A tesós kép meg szuper!
Sok boldogságot és egészséget kívánok nektek!
Kép

Kata!
Ezek az égboltos képek :shock: ! NAgyon tetszenek!
Orrszívós porszívót már most vegyétek meg, meg a biztonság kedvéért egy labdacsoasat is. Hogy miért? Mert sajna nem lehet tudni, mikor támad az első taknyos kórság. Ne akkor kelljen rohangálni utána, amikor nem kap levegőt a babó. Előbb utóbb úgy is be kell szerezni sajnos.
A porszívós kütyü tényleg brutálisnak tűnik elsőre, meg néha gyakorlatban is (nálunk az Apósom az, aki kirohan a házból, amikor elkezdjük használni, mert a tudatától is rosszul van, nem hogy a hangjától és a látványtól + üvöltés), de egyben nagyon hatékony egy találmány. A labdacsos nálunk sem vált be, sokkal nagyobb kínszenvedések árán tudtuk leszívni a váladék felét, mint a porszívóssal. Hátránya egyedül, de ez belefér, hogy nehezebb tisztára mosni. A labdacsoat azért ajánlom, mert az belefér az utitáskába, hisz útközben ha esetleg kell, akkor rákényszerül az ember, hisz egy pórszívó nem mindig áll rendelkezésre.
(Húh, jó hosszú lettem...).
Cumisüveg: Amit Zsófi is írt: Avent + Nuk.
Bala az Aventből kapja a tápszert, meg anno az anyatejet, mert tényleg korosztályos cumifejei vannak, ami nagyon jó. Nukot használunk a napi itatáshoz, mert annak a cumija fogszabályzós. És nem utolsó szempont, hogy engem már a fogorvosunk is, meg egy logopédus ismerősünk is megdícsért, hogy Nukot használunk, mert állítólag tényleg sokat számít. Éppen ezért a cumijaink is Nukok.
A táblázat bővítést köszönjük! Még egy gyors javaslat, de csak ötlet szintjén: A már kint lévő babák dokiját is fel lehetne tüntetni, hogy ha egy új pocakos mami csatlakozik hozzánk, akkor tudja, hogy kihez fordulhat, ha a dokijáról szeretne infót. (Mi: dr. Sóvágó László)

Klári!
Üdv közöttünk!

Übi!
Remélem gyakrabban ránk tudsz majd nézni idővel, s hallunk felőletek!

Puszi mindenkinek, de most rohanok, mert félkészen vár még rám egy süti, amit be kell még fejeznem. (Én sem vagyok normális! :shock: )

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


sziasztok lányok

Orsi mégegyszer gyönyörűek a gyerekek és Júlia hát...... nagyon tetszik :lol:
Kata : érdekes dolgokról irtál tegnap én is úgy voltam, hogy meg ittam két korty szénsavmentes ásvány vizet és úgy érzetem, hogy mindjárt szétszakadok egész nap alig birtam mozogni mert majd meg fulladtam és azt hittem szét szakadok oda benn. Csak este csillapodott a dolog, de ma már nincs ilyen érzésem egyelőre....

Kerekpocak és Timi : bocs, de én igazán nem értem ezeket a cumisüvegeket tehát nem mindegy milyet vesz az ember bocs ha butaságokat kérdezeket ,de hát ..... én ezt még nem tudom


sziasztok
kki
Iza

Kép
kki
 
 


Sziasztok!

Orsi, mégegyszer gratulálok, gyönyörűek a gyerekeid!
Kata, klasszak a képek, tök jó helyen laktok! A kert is szuper, jó dolga lesz Lizának! :wink:
A Tábla szuper, beírnád a csajszi adatait? szül.dátum : 2001.október 21, 4000 gr., 55 cm. indított szülés,mely vakuummal zárult :cry:
orvos: Dr. Sóvágó László :wink:

Porszívós orrszívó tényleg szupi, egész pici kortól használható, kifőzhető, és nagyon hatékony! Még Borit is elkapom néha, ha nem akarja kifújni rendesen az orrát. Nekünk is van az elemes hiper-szuper készülék, egyszer kipróbáltam, azóta porosodik a szekrényben. Sokkal jobb (és olcsóbb!) a porszívós!

Cumisüveg: Marcinál még nem használtam (nem fogadja el). Borinál Avent és Tefal volt, mindkettőt szerettük.

pusza,Zsóka

KépKép
logi
 
 


na jóóól van! írok itt mint egy güzü, aztán meg elszáll :twisted: :evil:

na majd megpróbálkozom később, most megyek frappét csinálni anyunak :)

pussz
lmkata
 
 


Kki, nagyon designos lehet a Beni baba szobája, így ahogy leírtad, majd dobj képeket akkor, ha már dolgozol..
ez a lila kiságy különösen érdekel, mert ilyet még nem láttam !

Kata, kiegészítések:
indított szülés 41.héten, természetes úton, 3550 g, 55 cm.
orvos: dr. Varga

Alon

Marcsi

KépKép
alon
 
 


sziasztok!

na nekifutok noch einmal :)
szóval csak annyit írtam, hogy köszönöm a sok -sok tapasztalatot orrszívó és cuclisüveg témában !! megereősítést kaptam porszívós verzió ügyben, cuclisüveget meg vagy Chicco-t vagy Tefalt gondoltam hogy veszek, mert abban van olyan verzió aminek lecsavarható az alja és így sokkal könnyebb a tisztítás állítólag......
no meglátjuk! :)

Timi!
éjjeli sütögetés??? nekem ez az extrém-sport kategóriába tartozik! :wink:
Én 22:00 után k.o. vagyok :) na meg kedvesem is, úgyhogy le a kalappal, kiscsaládod remélem már csupán emiatt is nagyokat nyammogva ette a remekművet! bár bizti finom lett...
milyen süti készült?

adatokat köszi, mindenkit frissítettem :)

kedves kki, alias Iza? beírhatom az igazi név rovatba ? :wink:
azt hiszem hozzá kell szoknunk, hogy ugyebár jóval kisebb hely jut a gyomrunknak.. :roll:
bár én ha keveset eszem is jön a feszítős érzés... :roll: így minden kaja után kicsit lepihenek :wink:

Orsi!
gyermekek irtó aranyosak a képen! Zsófi hogy meg van illetődve, hogy ő fogja a legkisebbet :wink:
annyira édes !!!!
és milyenek az éjszakáitok? nagyoknak hogy tetszik a kistesó?
Te hogy vagy a császár után, bírod a "strapát"?

Tényleg ismét kérdezek: császár!
hol vágnak? mekkora? látszik a helye?? varratszedére vissza kell menni később a kórházba?

csak azért mert felmerült hogy lehet hogy így kellene majd születnie Lizának, hogy ne terhelődjön jobban a buksija... nagyon nem hiányozna az erőlködéstől még valami szövődmény... egyelőre elég kérdőjeles a dolog még, kérdeztem a dokit, és ő is mondta hogy gondolkodott már rajta, de még nem foglalna állást mellette...

és a végére valami amin én annyit nevettem... :wink:
aranyos...
"az év anyukája"
Kép
de nagyon remélem hogy csak így fotózták és szegény kiskacsák nem potyogtak be igaziból a csatornába :? :roll:
lmkata
 
 


Sziasztok!

Már rég jártam erre, de Márk ritkán alszik napközben és estére pedig hulla vagyok.

Orsi - sok szeretettel gratulálok a kislányodhoz és nagyon édi együtt a három gyerkőc.

Kata - császár - bikinivonalon vágnak (nem látszik ki fürdőbugyiból), kivéve, ha sürgős eset van, mert akkor függőlegesen vágnak, mert az rövidebb ideig tart. Nekem most már halvány rózsaszín, de szerintem pár év (5-10) év múlva nyoma sem lesz. Varratszedés - dokifüggő, nekem 10 nap múlva szedték ki, de valakinek már hazamenetelkor kiveszik.

Orrszívó
- nekünk nagy teljesítményű porszívónk van arra nem mertük rátenni, így a régi kézi készüléket használjuk több-kevesebb sikerrel, mert Márk kézzel, lábbal és erős hanggal tiltakozik ellene. Igaz még igazi náthája nem volt.

Cumisüveg
- mi Aventet "használunk". Az elején ment a cumisüvegből ivás, de aztán pár hétig a nagy kánikulában nem mentünk sehova, így Márk elfelejtette, hogyan kell belőle inni. Most a férjem által kivágott 1-es cumiból már iszik, de legalább 1 hét volt mire rájött, miért adom a szájába. Addig azt hitte játék és pörgette a szájában.

Jó éjszakát mindenkinek!

Panni

Kép Kép
panni_30
 
 


Sziasztok!

Szóval elég strapás dolog egyszerre 3 gyereket nevelni. Éjjel megpróbálok aludni, Júlia első éjszakái egész jók voltak, gondolom a kórház miatt, mert ott este 10-kor beadtuk és reggel hatkor megkaptuk. Most meg itt van mellettem és tegnap éjszaka pl. 3 óránként kért enni, persze utána rögtön visszaalszik, de akkor is fel kell hozzá kelni.
Így nappal is megrpóbálok aludni a gyerekekkel délben, ami nem egy egyszerű feladat, mert a két nagyobb néha egymást szórakoztatja, és nem akarnak elaludni. :-(

Császár: Vágás a bugyi alatt helyezkedik el, tehát olyan helyen van, ahol csak a párod látja. :wink: kb. 10 cm hosszú.
Nekem ez a második egy kicsit hosszabb lett, lehet, hogy a repedés miatt.
Varratszedés a kórházban a hazajövetel előtt volt.

Jó éjt!
Orsi
orsi13
 
 


sziasztok lányok

Orsi a táblába beirhatod persze a nevet.
Lányok honnan fogom tudni, hogy mekkora ruhát kell vennem Beni babának ? vagy egyáltalán hanyas méretű ruhát vegyek neki meg pelenka méret meg ilyenek mert mikor legutóbb kérdeztem a kaszást, hogy hány centi Beni azt mondta már nem tudja mérni ugyhogy ne is kérdezzem akkor most ???
Holnap már megyek dolgozni tök jó volt itthon nem mondom hogy nem hiányoznak a többiek de tök jó volt mindegy márcsak hét hetet dolgozom sajna muszály na mindegy...

megyek tovább takaritani képzeljétek most hogy beni szobája kész eldöntöttük, hogy akkor már máshol is festünk tegnap kész lett az előszoba később úgyis ezt nehezebb lesz megoldani egy kisbabával nem ????

kki

Kép
kki
 
 


Kki, látom nálatok is dúl a fészekrakási láz .. :)

ruhaméret: normál időre született babáknál az 56-os az alapméret, de célszerű egyúttal egy pár 62-est is beszerezni, mert Laura pl.az 56-ost pikk-pakk (2-3 hét) kinőtte. legalábbis nekünk jó volt, h. indulásnál is volt egy pár 62-es cucc, és mikor 62-es volt a mérete, már 68-sokat is vettünk.. szóval mindig átmenetek vannak a ruhái között egyelőre..
egyébként két egyforma számozású ruhácska közt is van különbség, pl. 2 különböző üzletben u.az a méretű rugdalózó más nagyságú. de majd úgyis kitapasztaljátok. pl. a Brendonban vett 68-as body az akkora, mint az Astiban vett 62-es, ki érti ezt. :shock: :roll:
amúgy mintha nemrég lett is volna itt a topikban egy pár hozzászólás erről.

pelenkából meg "newborn" a célszerű, asszem 2-5 kg-ig, meg 3-6 kg-ig vannak a méretek.

ja, meg a védőnő az utolsó hónapban ad egy listát (legalábbis én kaptam), h. mi a célszerű alapkelengye a babónak, meg mit kell vinni a kórházba. ami persze nem szentírás, de kiindulási alapnak esetleg használható. meg asszem még a kiskönyvvel együtt kaptam egy Baba-Mama kalauzt, abban is van vmi iromány ezzel kapcs.

Üdv.
Alon

Marcsi

KépKép
alon
 
 


sziasztok,

kki mi is kaptunk egy csomó ruhát meg vettünk is.. nem is olyan régen volt már erről sok szó itt :) ha visszaolvasol kicsit tuti megtalálod, már én is kérdezősködtem ezügyben a lányoktól, mondtak is sok jót mint mindig :wink: ...

Nekünk van néhány 56-os verzió (body+rugi, asszem 5-6-7 db), meg 62-es is. 56-os bizti jó lesz eleinte aztán ha nagyon nagy baba, hamar fog kelleni a nagyobb - ekkor elég ez a néhány!! Ha meg picike a babóc és sokáig kell az 56-os, akkor el tudtok / apa el tud menni beszerezni még belőle utánpótlást! (ezt Timi írta, hogy náluk így volt és sztem tök jó dolog, mert így apára is hárul valami igazán fontos, felelősségteljes dolog babakelengye ügyben.. :wink: )

Szóval véleményem: legyen néhány darab a kezdeti 1-2 hétre, aztán meglátjátok hogy nagyobbakat kell e beszerezni mert kinőtte, vagy esetleg még néhányat a kisebből mert még jó lesz pár hétig. De sztem nem nagy kaland manapság már ez a ruhavásárlás amúgy sem, ezer bolt van.. még apák is el tudják intézni egyedül :wink: :wink:

jelentem én most épp pelenkát mosok :wink: + napozom :roll: :D

pusszok
lmkata
 
 


Sziasztok!
új vagoyk még itt, 19 hetes vagyok és lombikos. Elsősorban a Dévainál szülőktől szeretném kérdezni, hogy kik közül lehet majd választani másik orvost, ha a Dévai nem ér rá, meg azt, hogy ti tudjátok, hogy nála a szülés mennyibe kerül?
előre is köszi a válaszokat.
soma0530
 
 


Sziasztok!
Hát a hidegfront ismét megviselt, de már túl vagyunk rajta egyben. :wink: Ma voltunk dokinál, minden ok, teljesen zárt méhszáj. Mondta a doki, hogy most már nyílhatna valamit. De megbeszéltük, hogy mi még benn tartanánk a fiatalurat két és fél hétig. :wink: Azért kezd izgi lenni, alig van már hátra... :roll:
Ja és a pocim megint nőtt, ellenben fogytam. :roll: :roll: :roll: Úgy látszik, ez a gyerek csak belőlem él... :roll: Pedig nem éhezem.

Edus, nem értettél félre semmit. A Dévai a dokim, de nem mindig tud ott lenni a szüléseknél, így kell egy társdoki. Ez lett a Molnár doki, a fiatal. :wink: Úgyhogy köszi a bíztatást, jól jön. :wink: Egyébként nagyon szimpi volt. :wink:
Ja és én is szívesen taliznék majd Veletek osztódás után! :wink: Olyan gyönyörűséges babáitok vannak!!!

Timi, Neked is köszi az infókat a Molnár dokiról, jó, hogy Neked is jók a tapasztalataid vele. :wink: Bíztatás mindig jól jön. :wink: És flow-ra is előre kell időpontot kérni?
Nem semmi vagy! :wink: Éjszaka még van erőd sütit sütni? Persze lehet, hogy majd Dominik baba kedvéért én is hajlandó leszek... Ki tudja? :wink:

Klári, rég hallottam Rólatok! De jó, hogy jelentkeztél! :wink: A tetejében Edus szobatársa voltál? Kicsi a világ! :wink: Köszi a jókívánságokat, ránk fér! :wink: Majd meglátjuk, sikerül-e Dévainál szülni... :roll: :wink:
Én is kíváncsi lennék azokra a képekre a leányzódról... :wink:

Orsi, óriási gratula a harmadik szépségedhez!!!
Hát nem semmi volt ez a szülésed sem... :roll: De minden jó, ha jó a "vége"! :wink:
Tüneményes a három gyerkőc együtt! :wink:
Hol lehet ilyen homeos bogyókat beszerezni?

Alon, több topikban olvastam, hogy ctg alatt gombot kellett nyomogatni, ha mozgott a babó. Úgy látszik, ez a Jánosban nem szükséges. Akkor jó. :wink:
A magnézium akadályozza a méhösszehúzódásokat, azaz gátolja a szülés beindulását. Nem ajánlott a betöltött 36. héttől szedni.
A flow-t a dokim kérte jövő hétfőre. Akkor leszünk 38 hetesek. Elővigyázatosság - gondolom. Be kellett előre jelentkezned, vagy csak felmentél?

Kki, én is kíváncsi lennék a szoba képeitekre... :wink: Ügyesek vagytok, hogy már itt tartotok! :wink:
Hát Kki, nem irigyellek a munkáért... :roll:

Üdv Soma05030 itt! :wink: Én is Dévais vagyok, csak inszemes. Bárkit választhatsz társdokinak. Engem három héten át faggatott Dévai az igényeimről. :roll: Végül a Molnár dokit javasolta, be is mutatott neki, nagyon szimpatikus. :wink: Véleményeket előző oldalon olvashatod.
Valaki a Dévais topikban válaszolt nekem a pénzes kérdésre. 50-70 között szokott kapni ált. De ez nem szentírás, adsz, amennyit tudsz, meg hát ugye mennyire is voltál elégedett...
Mesélj még magatokról!

Mindenkinek sok puszi!
Melba

KépKép
melba
 
 


Melba, homeos bogyókat én a helyi gyógyszertárban veszem, van ami van nekik készleten - van, amit másnapra megrendelnek. pl. Urtica Urens (tejszaporító) van nekik mindig, szülés előtt meg Caulophyllum-ot szedtem, azt 1 nap múlva hozták.
nem tudom merrefelé laksz, de Gazdagréten van egy kifejezetten homeopátiás gyógyszertár. nekem egy kicsit messze volt ez, így bepróbálkoztam itt a kerületben, és szerencsém volt...

flowmetriára nem jelentkeztem be. ahogy mondta az orvosom, h. na most flowmetria, akkor szépen felslattyogtam a másodikra, a nőgyógyászatra, ott a lépcsőnél balra van az UH-s szoba, és szépen kiültem a soromat. sajna ezren voltak, szó szerint órák kérdése volt :? . talán nincs is ott előjegyzésre lehetőség, de nem tudom igazából.
maga a vizsgálat 5-10 percnél nem volt hosszabb, olyan mint egy normál UH.. legalábbis páciensi oldalról-szemmel nézve... :lol:

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Sziasztok!

köszi a kedves fogadtatást!

Edus: én is nagyon megörültem, mikor láttalak! ZSombi is hatalmas lehet már!
Nekem úgy jött ki, hogy szombat volt, ezért Dévai ráért szülni, de a Sóvágó is ott volt, mert ő volt az ügyeletes, és éppen akkor senki nem szült és nem is vajúdott. Szóval ráértek mindketten :lol:


Azért néhány info: Juli 2005. november 26-án 40. héten, sima szüléssel 3,5 óra alatt született, 2700 gr 49 centi.

Most 9,5 hónapos, majdnem 8 kiló és 66 centi. :shock:
Hamarosan rakok fel képet csak még le kell kicsinyítenem.

Klári
ganti
 
 


Sziasztok!

Melba: homeobogyókat, mint alon írja a patikában lehet kapni. Tényleg vannak olyan patikák, ahol több van készleten, de ha nincs nekik akkor is meg tudják rendelni.

Flowmetriára az én orvosom mindig azt mondta, hogy később menjek, tehát olyan 11-12 felé, mert addigra már eloszlik a tömeg.

Jó éjszakát!
Orsi
orsi13
 
 


Sziasztok Lányok!

ebben a nagy szabadságban teljesen elmennek a napjaim :)

Edus, én benne lennék a tavaszi taliban!!!

Kata, valami gyönyörüséges a kertetek!!!!! a további drukkok Neked és Morzsának mennek, komolyan le a kalappal a pozitív hozzáállás miatt!!!!!

Anyukák, nagyon jó dolgokat, tanácsokat írtok, nem győzöm jegyzetelni :)

Orsi!!!!! Gratulálok, nagyon szép a pici lány! De a Benedek és a Zsófi is tündérek!!!

Mi jól vagyunk, ma megyünk az utolsó előkészítőre, aztán holnap doki :)
Itthon viszont még nagyon sok a dolog, de remélem még lesz rá idő :)
mangó
 
 


Kata, nekem is szokott keményedni a pocim, napi olyan 3-6 kb. úgy tudom ez normális.

Ja képzeljétek azt még elfelejtettem leírni, hogy ma éjjel azt hittem itt az idő, és menni kell, be is paráztam, hogy juj a táskámat össze kellene még pakolni, de aztán szerintem csak a tegnapi kinai kaja volt :oops:

M.
mangó
 
 


Kedves Pocakosok! :D :D :D

Most csak röviden, mert fogytán az energy, és holnap is lesz nap! :wink:
Orsi a gyerkőcők továbbra is csudaszépek, és nagyon klassz a kép, amit készítettek a 3 tesóról! Látszik Zsófi arcán az ijedtség, hogy húúúúú én foghatom a hugicát?! Benedek meg nagyon huncut, eleven kiskrapek!
Még egyszer GRATULA! Milyen fircsa, hogy Julcsi baba született a legkisebb adatokkal, és ez történt?! Nálunk Zsombesz jóval nagyobb adatokkal rendelkezett – ezért is kérdeztem. Ezért adódtak gondok... De ezek szerint ez sem szentírás.., de az a jó, ha a vége/minden jó! :D :D :D
Írtad, hogy nehéz, elhiszem :shock: :roll: :wink: , de 1 is, 2 is, és 3 is nehéz! :wink: De nem lesznek egyedül, hanem mindig ott lesznek egymásnak! Ez már egy hatalmas ajándék részetekről Nekik, és ha most nagyon nehéz is, utána sokkal jobb, és könyebb lesz! Főleg, amikor anyáknakpján 3 virágcsokrot kapsz..., és még sorolhatnám...:D :D :D
mazsolák
 
 


Soma neked is üdv közöttünk! :D :D :D

Kata a kacsás kép tuti, és remélem, a kiskcsákat csak a kép kedvéért „radírozták le”! :cry: :wink:

A többire majd később, mert már rábukok a klaviatúrára... :(

A „Dévai- Jánosos dokis témára mindenképpen reagálok, mert már Melbánál szerettem volna erre írni, de időm, mint a TENGER
:?: :!: :idea: :(
Vigyázzatok Magatokra Pocakosok és Kismamik! :D
Talán holnap már többet tudok írni... :shock: :roll:
Ja és nem olvastam vissza, így bocsi az esetleges hibákért...
mazsolák
 
 


Kedves Pocakosok! :D :D :D

Megpróbálom leírni, amit szeretnék, bár nem tudom, mi lesz belőle, mert jelenleg egyedül gyűröm a két Tökivel?! :shock: :roll:
Szóval, már Melba is kérdezte, hogy melyik dokit tudjuk javasolni...., :?: :idea: illetve hasonló volt a szülésnős téma is. :?: :idea:
Amiért én nem szóltam hozzá, mert úgy tudom, minden szülésznő nagyon jó :!: :D , és nem érzeném fair dolognak, hogy valakit ajánlok szemben mással, aki lehet, hogy szakamilag ugyan olyan jó, csak nem került szóba. :?: :idea: Illetve én beszéltem nem egy kismamával, és ahogy a mindennapi kérdésekben ebben sem vagyunk hasonlóak, hogy ki milyen szülésznőt szeretne maga mellett tudni, hiszen van, aki mosolygós, van aki segítőkész, mindegyik más és más, másmiért jó... :!: :)
Hétköznapi példa, én pl nem szeretem, ha bemegyek egy boltba, és körbeugrálnak. :( Én szeretem felmérni a terepet, ha találok kedvemre valót megveszem, ha nem nem, ill. Ha nincs időm, rohanok, akkor meg a lustább vásárlói példával élek, célirányosan kinézek egy eladót, és mondom, mit akarok, mit keresek, és kérem segítsen... Szóval erre gondoltam, még ha egy kicsit bonyolultul is hangzik... :D
Dokitéma szintúgy. :!: :?: :idea: Azért nem írtam neveket, mert azt sem érezném fairnek, illetve nem tudom, melyik doki mennyire elfoglat, meg hogyan szokás mindez?!
Példul az én doikm egy kicsit konzervatívabb felfogású, és minden kérdésemre megválaszol, megnyugtat. Teljesen elégedett vagyok vele. :!: :D De ez nem azt jelenti, hogy nincs más jó szakember rajta kívül. :D Én akikkel eddig találkoztam, meg voltam velük elégedve :!: , nem kezeltek rosszabbul, hogy nem az ő kismamájuk vagyok, így ha ezek közül a nevek közül elhangzik valamelyik, akkor azt tudom írni, hogy találkoztam-e vele, és milyen volt a benyomás róla. :D Valaki szereti, vagy elvárja, hogy körbeugráják, valaki nem, valaki szereti, ha azonnal behívják, nem akar várakozni, mondván, ha már fizet..., alapon, van, aki szereti, ha döntenek helyette, van, aki nem, iil a döntés részese akar lenni... Mások vagyunk, mást várunk el. Úgyhogy így utólag is elnézést ha én nem ajánlok senkinek semmit, de ez ezért van.. :shock: :roll: :wink:
De mintha Melba is írta volna, hogy megkérdezte a Dévai, hogy mik az igényei, elvárásai és ajánlott valakit, talán azért, mert ő már ismeri mindkét oldalt: a kismamát, és a kollégáit is. Na talán összeszedtem, amit akartam, és nem lett túl zavaros a dolog?! Ill. Túl hosszú, ha igen, bocsi :(
mazsolák
 
 


Pár dolog még... :D

Porszívós orrszívó: szerintem is nagyon jó, és hasznos dolog, :D bár ahogy már a többiek írták gyengébb idegzetűeknek nem való :roll: :wink: . ( az én szüleim sem bírják hallani se a gyereket, se a porszívót, de legalább már belátták az értelmét!)

Cumisüveg: nálunk mindkét gyerek játszott vele, így maradt a csőrös pohár, ill a régi idők kávéspohara, azóta is nagyon szépen isznak…
mazsolák
 
 


Timi –
Fogszabályzós cumi:, hát ez nem semmi?! :!: Mivel én sem vagyok nagy cumi guru :!: :idea: , így mesélj erről :?: :!: , mi, ill. Zsombor a mam cumit használja, az milyen? :roll: Ilyen szempontból? Remélem, nem lesz csámpás fogú?! Mondjuk, akkor sem esem kétségbe, marad a fogszabályzó..., csak ha lehet, előzzük már meg :!: :!: Zsigunál meg most van nyunyi leszoktatás…
Süti: hát le a kalappal, :D hogy Te így nyomod a témát, sajna én nem vagyok nagy ász benne :cry: , előre görcsölök, ha sütnöm kell. :cry: :(
Dokiötlet: jó ötlet,szerintem is! :D :D


Iza – a képekre én is nagyon kíváncsi vagyok! Ha lesz időd, tegyél fel! Örülök, hogy jobban vagy már! Vigyázz magatokra nagyon! Munkát ne vidd túlzásba! És ha lesz időd, adj magadról gyakrabban hírt!:D :D :D
mazsolák
 
 


Kata – vannak már új eredmények, fejlemények? :shock: :) Kicsit eltűntetek! :( Remélem, nincs gond! Vigyázzatok Ti is Magatokra! Minden jót, drukkok folyamatosan mennek! Vagy pihengetsz? Azt is kell, jól teszed! :D

Panni – vannak már eredmények az allergiáról? :roll: Örülök, hogy jelentkeztél, mert már felőled is rég hallottunk! :D

Klára – Várjuk a képeket! És ha időd engedi, és van kedved, akkor írj, mesélj Te is Julcsi babáról! :D

Mangó- örülök, hogy jobban vagy (engem is nagyon meg tudtak bántani, vagy csak én voltam néha nagyon érzékeny???, zsiguval még nem is, de zsomborral!!!)l! :D És jelentkeztél! Akkor én elteszem magamban ezt a tavaszi dolgot, és meglátjuk, milyen időket irunk majd (hiszen volt, hogy márciusban még havazott…), ill. Zsigu ovis beosztását, és ha közeledünk felé, akkor újra feldobom a témát, mikor hol, kinek mi volna jó…, és egyeztetünk, és összehozunk valamit!!! :mrgreen: :D

Na aztán: Gyertek Lányok/Pocakosok ligetre, ligetre! Hol vagytok?! Tessék írni!:D :D :D

Jó éjt, puszi!
mazsolák
 
 


Sziasztok !!

Edus, itt vagyunk mi is, csak apa el kellett hogy vigye a laptopot és 2 napig nem volt így netem !!!!
Szörnyűűű :shock: :? :lol: teljesen hozzászoktam már....

Na szóval jól vagyunk, nem unatkoztam mert 8 asztalos ember dolgozik 2 napja nálunk és ma is jönnek meg még jövőhéten is 1 nap szerintem. Kicsit megcsúszott a dolog, mert júliusban gondoltuk hogy befejezik.. mind1, mire Liza megérkezik, már nem betonlépcsőn fogunk járni legalább és elrakhatom a szobájából a fogasállványokat amin jelenleg a ruháinkat tároljuk szekrény híján.
No. :wink:

Háááát fejlemények vannak, ugyanis mégsem a Jánosban fogok szülni!
1. remélem ezért nem tagadtok ki a jánosos topikokból :oops:
2. így sokkal jobb lesz Lizi szempontjából mindenképp. Nem mintha azt érezném hogy bármi gond lesz a szüléssel, de a sote I. klinikán nagyobb bitonságban leszünk, és a továbbiak szempontjából (tudjátok menni kell majd agyi MR vizsgálatra :oops: :? :cry: ) pedig sokkal közelebb a tűzhöz, nagyon szuper szakemberekkel körülvéve.
Úgyhogy nem volt egyszerű döntés, meg főleg így a legvégén ez elég kellemetlen, de félre kell tennem most a "jajj remélem nem bántok meg ezzel mást" parámat, és csak azt kell néznem nekünk hogy a legjobb. És így. na ez van :)

Ma délután megyek a jánosos doktorbácsimhoz elmesélni a történéseket..... azért nagyon remélem hogy megérti.

Amúgy Liza jó erőben van :lol: tegnap este legalábbis majd szétszakadt a hasam :) apája elég ideges volt, mert külföldön volt, és amikor hazaért este bizony volt pár dolog ami nem úgy készült ahogy megbeszéltük az asztalos emberekkel anno... na ez szépen átragadt Lizára, aki őrült rúgásokba és feszítésekbe kezdett!! De rendesen fájt is néha. Úgyhogy mondtam nekik hogy ezt szépen beszéljék meg egymással és nyugodjanak le, mert én iszom meg a levét :) aztán rendeződött is a helyzet! Hihetetlen :wink:

Na megyek, ne pizsiben érjenek itt a gépnél :wink:

majd jelentkezem mik voltak du.

Pussssz
Kata és Lizzzi
lmkata
 
 


Sziasztok!

Ja Klári, azt szerettem volna még kérdezni, hogy miért a Sóvágó lett a társdoki Nálatok? Te választottad vagy a Dévai ajánlotta? Hogy volt? Köszi! :wink: És ha nem gáz, akkor lenne még egy kérdésem. Így, hogy mindkét doki ott volt a szülésednél, mindkettőnek adtál pénzt köszönetképpen? Mennyit? Bocs, ha túl indiszkrét a kérdés. :oops: Képeket várjuk ám! :wink:

Alon, köszi az infókat. Megnézem azt a gazdagréti gyógyszertárat a jövő héten, arra járok úgyis a Dévaihoz rendelésre, a Gazdagréti út és Farkasréti út sarkára. Meg a flow-ról is köszi az infókat. :wink:

Köszi Orsi Neked is az infókat! :wink: Sajna nekünk reggel kellene a flow-ra menni...

Mangó, mi volt tegnap a dokinál? Írok ma még privit, bocs az elmaradásért! :oops:

Edus, dokiválasztásos téma:
Lehet, hogy zavaros leszek, ill. lehet, hogy béna vagyok, ki tudja? Elmondtam végül a dokimnak is a gondolataimat, de ilyenkor mindig nagyon zavarban vagyok. :oops: Szóval annak idején, még huszonévesen, amikor először babáról álmodoztam, megvoltak a szülésről az elképzeléseim. Természetesen otthon szerettem volna szülni, biztosítani csemetémnek a "gyengéd születést". Aztán teltek-múltak az évek, baba sehol. :cry: Sok évet vártunk kisbabámra, sokat küzdöttünk érte. Itt lubickol, és ez elmondhatatlan boldogság számunkra! :wink: Nem mertem dokit váltani, egyrészt mert max. bízom a Dévaiban, másrészt neki köszönhetjük babánkat, harmadrészt, mert nincs másik dokim, babával a pociban meg nem mertem kísérletezni. Nekünk ez a baba a világ legnagyobb kincse. Nem igazán jó, hogy társdoki kell, de tudtam az elején, hogy a Dévai nem mindig tud ott lenni sajna. Vállaltam. Mik az igényeim? Gőzöm nincs róla. Ill. egyet tudok biztosan. Olyan dokit szeretnék, akinél max. biztonságban érezhetem a babámat. Akinél tuti nem lesz baj a szülésnél, mármint hogy max. a baba érdekeit nézi. Nem hagyja időnél többet a szülőcsatornában pl okozva ezzel neki későbbi sérüléseket. Stb. Persze erre garancia nincsen. Hol vagyok ebben én? Nem érdekel. Egyedül a picifiam érdekel. A tetejében sok választásom nincs. Hiszen azzal, hogy elfogadtam, hogy Dévai, azzal elfogadtam, hogy János kórház. Azzal elfogadtam egy csomó mást is. Pl. lesz beöntés, borotválás, gátmetszés, stb. Végigültem az előkészítőt, értem, mit miért csinálnak. Nem gondolom, hogy az anyukák ellen lennének ezek a dolgok. Persze, jó lenne kádban vajúdni és gátmetszés nélkül szülni. De ezek olyan apróságok szerintem ahhoz képest, hogy egy kisember érkezik közénk! Tehát ebben nem nagyon van választásom ugye. Igényeim lehetnek, de azért megvan a Jánosos gyakorlat, kedvemért ezen változtatni nem fognak, főleg nem akkor, ha nem a saját dokinál szülök.
Szerintem minden nő igényelné, hogy elmondják neki előzetesen, hogy mi fog történni vele és miért. Azaz szerintem ez alapvető. Hogy legyen beleszólásom? Nem értek hozzá annyira, hogy merjek irányítani egy orvost! Ez kb olyan, mint amikor a szülők megpróbálják megmagyarázni a tanároknak, hogyan is kellene tanítaniuk... És szerintem minden nő igénye az is, hogy a lehető legkevésbé legyenek kellemetlenek a vizsgálatok, vizsgálat alatt legyen figyelmes az orvos, legyen alapos és ha lehet, ne a kiszolgáltatottság érzését keltse a nőben, ami amúgy is megvan, hanem bizalmat sugározzon. És ehhez nem árt, ha egy kis mosoly is társul és pár kedves szó. Nem hiszem, hogy ne ez lenne mindenkinek az igénye.
Végül. Hogy a szülésnél mire lesz szükségem? Ott álljon végig az ágyamnál vagy elég, ha a végén jön be? Gőzöm nincs róla! Honnan tudhatnám??? Most fogok életemben először szülni. Nyilván jólesik ált. a gondoskodás mindenkinek. De hogy szülésnél mi lesz jó nekem? Lehet, hogy mindenkit majd a búsba kívánok magam mellől...
Ja és még valami. Kérdezte Dévai, rangban kit szeretnék, ill. milyen életkorút. Nahát szerintem ez meg baromság. Mert nem a rang dönti el, ki a jó doki. És még nem is az életkor. Valaki vagy ért hozzá vagy nem (rangokat nem ez alapján osztják), valakiben vagy van lelkiismeret vagy nincs, valakiben vagy vannak érzések vagy nincsenek, stb.
Az megnyugtató mindenesetre számomra, hogy mindannyian dicséritek a saját dokitokat, szülésznőtöket. Ez azért sokat elárul a Jánosról. Úgyhogy nem aggódom annyira. :wink: Köszi mindenesetre Edus, hogy megosztottad velem gondolataidat ez ügyben és bocs, ha nagyon zavaros voltam, vagy unalmas, stb.

Mindenesetre tegnap volt egy jó tapasztalatunk ismét. Ctg-re mentünk és utána felvittem a papírt aláíratni. Kerestem a Molnár dokit, mivel Dévai szerdán nincs a kórházban. Jött szembe a folyosón és előbb megismert, mint én őt. :wink: :oops: Megnézte alaposan a papírt, mondta, hogy remek és miért az, és kérdezte, mikor megyek uh-ra. Mondtam, hogy Dévai hétfőre kért egy flow-t. Mondta, hogy menjek inkább szerdán, akkor ő van az uh-on és akkor alaposan megnézne minket. Nagyon kedves volt, bizalmat-sugárzó. Nagyon örültem neki, hogy így törődik velünk és megismer, pedig múlt héten csak pár percet beszéltünk! :lol:

A ctg nem volt annyira jó élmény, mert babánk, mire odaértünk, bealudt. Egész úton hancúrozott, erre pont ott alukált. Kétszer is megrezegtették a pocimat. Szegénykém akkorát ugrott mindkétszer! Nagyon megijedt! :cry: :roll: Hogy erre miért volt szükség? :roll: Utálom, ha ijesztgetik a babámat! :cry: Mondtam a csajnak, hogy inkább megenném a banánomat, utána tuti mocorogni fog. Így is lett. Nem számítottam ilyen drasztikus módszerre! :twisted:
Ja és folyamatosan keményedek, lassan már nincs is olyan, hogy nem kemény a pocim. Ctg meg folyamatos méhösszehúzódásokat jelez, igaz csak kicsiket. Egy kicsit beijedtem... :oops: :roll: És hát tegnap óta nagy az izgalom is bennem, jó lenne egy kicsit megnyugodnom... :roll:

Edus remélem, Zsigu egyre jobban megbarátkozik az ovival! Vannak már barátai?

Kata, szerintem most az a legfontosabb, hogy biztonságban érezzétek magatokat! :wink: Sikerült a SoteI-en jó dokit találnotok? Ki irányított végül oda? Egy kicsit részletesebben is mesélhetnél... De nem lesz semmi baj és nem lesz szükségetek szupi szakemberekre, meglásd! Csak pozitívan, tudod! Mennek nagyon a drukkok!!! :wink:
Majd meséld el, mi volt ma a dokinál!

Szép napot Nektek!
Melba

KépKép
melba
 
 


Sziasztok Kismamik, Anyukák!

Kata, nem semmi, nálunk is még mennek a munkák, hétfőn jön szaki aki a fürdőben megcsinálja a falat :)
Szerintem Te már ide tartozol, ha nem is a Jánosban fogsz szülni! :wink:
és Kata, szerintem is tök jó a táblázát!

Melba, ok, várom, nincs gond, én is folyamatosan rohangálok! Amúgy hogy vagy? Dokinál minden ok volt, jövő héten (hétfő vagy szerda) már ctg-re kell mennem el sem hiszem!!! :) olyan gyorsan rohan az idő!!! Te mikor mész?

Edus, kiváncsi leszek a mai napotokra, remélem zökkenőmentes lesz az ovi. A tavaszi tali ok!

Puszi
Mangó :wink:
mangó
 
 


Mangó, jövőhéten már ctg :shock: :shock: :shock:
Hűűűha ! :)

Bár asszem nekem is next time (szept. 19) ha megyek, akkor már csinál ctg-t is... :?
de erre még rákérdezek majd.

eljött a mi időnk ! visszaszámlálás!

Aranyos vagy hogy "ide tartozom" - de bevallom én is így érzem :oops:
:lol: :lol:
Különben meg akármit is mondtok, én akkor is ide fogok írkálni és kész :wink: :P :wink:

pussssz
lmkata
 
 


Húúúúúúúú melba ez nagyon érdekes levél lett!
először is tök durva hogy már mindjárt itt van Dominik! most már tényleg bármikor bármi lehet. nagyon nagyon drukkolok.

az orvosos - kórházas téma. én is először találtam meg a dokimat aki az első volt hosszú idő után akiben megbíztam- csak ezután jött hogy akkor persze a jánosban kell szülnöm. én is úgy gondoltam mint te h a lényeg h a hozzáértő doki és a biztonság a legfontosabb. továbbra is ez a véleményem- de most már nagyon meg tudom érteni az alternatív szülőszobák kedvelőit. én korábban azt gondoltam minek a hókuszpókusz kád, aromagyertya, franciaágy stb a lényeg első babánál nekem a túlélés. fogalmam se volt h milyen a fájdalom- nekem milyen a tágulásom- nekem milyen a szülésélmény. hogy én hogy élem meg.
most már tudom. kell hogy legyen saját szülőszoba- borzalmas volt h csak egy függöny van! így vajúdni se lehet. nem tudsz úgy magadra koncentrálni h közben más fájdalmát éled át. persze vannak szerencsések akik 4 ujjnyival esnek be ruhástul az ágyra és annyira fájnak h már semmi sem számít csak a gyors szülés és mindent ki tudnak zárni. de nekem akinek megindították a szülését és ott a helyszinen ctgre kötve kellett kivárnom a tágulást és hárman megszültek mellettem nekem fontos lett volna h tudjak járkálni- zenéthallgatni- v akármi és ne kelljen a többiek fájdalmát átélnem.
sose értettem h miért akarnak dúlás szülést egyesek. most már ezt is tudom. mert egy szülésznő jut 3-4 szülésre és ha te csak vajúdsz akkor eltelhet 2 óra is míg rádnéz a szülésznő. ha az orvosod van éppen ügyeletben akkor 2 órán- 3 órán át SENKI nem néz rád. persze ott a férjed de ő is zöldfülű így fogalma sincs mi mit jelent ill. h hogy tud segíteni. a választott szülésznő- v dúla pedig szakszerűen segít tartja benned a lelket- kommunikál veled- tanácsot ad - elmondja mi mit jelent és így nem kell teljes tanácstalanságban-kiúttalanságban ott szenvedned míg senki nem ér rád mert valaki konkrétan éppen szül. ez persze mondom az az eset amikor ott vajúdsz és nem arra ébresz h 2 perces fájásaid vannak és kint van a baba fejebúbja.
az emberi oldal annyira fontos! fontos, h valaki együttérzően segítsen, meghallgasson, értse a fájdalmadat, lelkesítsen. nagyon fontos- de h ilyen e a szülésznőd, orvosod? az csak a szüléskor derül ki. ha szerencséd van akkor igen.
szal én ha nem császár lenne a következő- de az lesz- akkor amromás- kádas- dúlás-szülésznős stb szülést szeretnék.
de csaszi lesz szóval mindegy.

kata persze h azért jánosos maradsz! légyszi ne tűnj el! minden infot tudni akarunk! pl mit mondott a dokid??

sok puszi nagy drukk gondolatok nektek!!!!!!!!!!!!!!!!44
kerekpocak
 
 


gondolkodtam én is ezen a feldobott orvosválasztás témán, és igazából a következőket érzem:

- mindenkinek ugyanaz az igénye egy szempontból, ez pedig a kisbaba na és persze a saját egészségünk, biztonságunk

- vajúdás, szülés: úgy ahogy Zsófi írta. úgyis utólag tudod meg, neked mi lett volna a legmegfelelőbb, még ha elsőre azt gondolod neked nincs szükséged bizonyos dolgokra... ha meg minden totál jól sült el, akkor örülj neki :)

ez olyan mint amikor már kint van a baba és mindenki elmeséli ő hogy s mint csinálta a dolgokat. mást mond a védőnő, mást az orvos, az anyukád, a barátnőd, a topiktársak, az anyósod, a szomszédasszony. Mindenki a saját tapasztalatára esküszik. mert ő már úgy átélte és neki az vált be. jól jönnek az ilyen vélemények, de csinálod valahogyan aztán utólag fog kiderülni hogy neked az hogy sült el. mert mások vagyunk, és ez így van jól.

ez olyan hogy én szeretek itt lakni, ahol szomszéd is alig van, más meg el sem tudja képzelni hogy ne a Blahán lakjon a város közepén..

olyat is hallottam már hogy valakinek kifejezetten jól esett 3 ágyasban vajúdni és hallgatni másokat, mert így nem figyelt annyira a saját fájdalámra...(mondjuk nekem ez :? )

- beleszólás orvosi döntésekbe: nekem augusztusig nem volt beleszólásom, nem is volt rá igényem. aztán hogy kiderültek dolgok bizony nekem kellett kicsit kézbe vennem a szálakat. én ilyen vagyok. biztos maradhattam volna a fenekemen is, bízva abban csak tudják mi a helyzet, de valahogy úgy éreztem nem erről van szó. ezért léptem.
szóval ez is olyan hogy te eldöntheted az elején hogy teljesen a dokira bízod magad aztán mégis történik valami ami miatt hirtelen másképp érzed.

- persze kell hogy legyen valamiféle általános "elvárásunk", elgondolásunk arról mit hogyan szeretnénk csinálni akát terhesség alatt, akár szülést illetően, de nem szabad egy elvhez ragaszkodni, mert bármikor simán történhetnek másképp a dolgok, még ha azt megelőzően 10-ből 10-szer úgy történtek ahogy hittük. és akkor sem szabad kétségbe esni hogy most mi lesz.

valahogy úgyis lesz, és mindenből csak tanulunk, aztán legközelebb ezt a tudást használva már másképp állunk dolgokhoz.

még valami: mindig kérdezik tőlem hogy most akkor félek e már és kérek e edát vagy akármit.
mondom nem félek, mitől??? a szüléstől, fájdalomtól biztosan nem. hiszem hogy tudni fogja a testem mi a feladata, hiszem hogy az ösztöneim nem hagynak el, valahol ez az egész folyamat ösztönökre kell hogy épüljön szerintem.
nem félek a fájdalomtól, mert hiszem hogy ez a része ennek a folyamatnak, DE nem erről kell hogy szóljon!
MOST így gondolom, de nem állítom hogy ha megkérdezitek ugyanezt a szülés után, akkor nem fogok mást mondani :wink:
Ha túl leszek egyen, akkor majd meglátjuk miképp vélekedek a témáról :wink:
de a lényeg, hogy most így.

na nem filozofálok itt tovább nektek, indulnom is kéne lassan...
lmkata
 
 


Sziasztok,

Csak annyit akarok írni, Melba, hogy nekem Molnár doki volt az orvosom és nagyon elégedett voltam vele! Végig a terhesség alatt és a szülésnél is! Én mind emberileg, mind szakmailag nagyon jónak tartom! Remélem, ha úgy alakul, hogy esetleg nála szülsz, neked is pozitív tapasztalatod lesz!
Homeopátiás gyógyszert (én kifejezetten urticát akartam) sajnos nem lehet minden gyógyszertárban kapni, legalábbis mifelénk. Az interneten fenn vannak a homeopátiás gyógyszertárak címei az alábbi címen:
http://www.homeopata.hu/patikak.html

Kata, nagyon jó kis tablicskut csináltál, biztosan jó melós volt. De nagyon szupi lett!

üdv mindenkinek: Heni
hunny
 
 


Hú lányok, tényleg izgalmas ez a téma:

szinte mindenben csatlakozom hozzátok, nekem még nagyon régén voltak bizonyos elképzeléseim, hogy hogyan lehetne jól szülni, aztán teltek az évek és én is megtaláltam azt a dokit akiben teljesen megbízom és onnan kezdve nem volt kérdés a korházat illetően.

Nyitott vagyok sok mindenre, de valóban, majd csak az első szülés után tudom elmondani, azt, hogy nekem milyen volt és mit lehetett volna másképpen csinálni, természetesen most is készülünk pl. zenével, stb. De ezt meg nem lehet tudni, hogy hová kerülök 1 ágyas, vagy 3? mert ha 3ágyas, akkor már nem feltétlenül szólhat az a zene ami nekem teljesen relax, mert lehet, hogy a másik kismaminak az nem az. Természetesen azt most is látom, hogy jó lenne 1ágyasba kerülni, de ezt nem lehet tudni, hogy hogy fog alakulni......

De az minden esetre engem megnyugtatt, hogy olyan orvos és szülésznők vesznek majd körül, akik valóban értik a dolgukat!

Szerintem azért ilyenkor saját magunknak is rejtély lehetünk, hogy mi hogy fogunk viselkedni ebben a számunka is teljesen új helyzetben... :)

M.
mangó
 
 


Csajok! Köszönöm szépen, hogy reagáltatok a dologra, amit írtam, és bízom továbbra is abban, hogy nem bántottam meg vele senkit! :D

Egyetemi évein alatt én sem jártam gyakran dokibácsikhoz, illetve akkor még nem is pesten laktunk. Aztán a munka miatt felkerültünk pestre, meg a korom miatt illő volt eljárnom az éves kontrollra. Akkor találkoztam a mostani dokibácsimmal :D , akivel minden szempontból elégedett vagyok :D , így amikor kiderült, többen leszünk egy percig nem gondolkoztam, hogy kinél fogok szülni! :D Mivel a dokim fix dolog volt, így adva volt, hogy hol szülök. ( Korábban nem itt dolgozott!). Sokan engem is el akartak téríteni a János kórháztól :? , mert milyen konzervatív felfogású intézmény, illetve a dokik is..., :?: :idea: :roll: de én kiálltam a kórház mellett, mert semi pénzért nem váltottam volna dokit :!: . ( Istennek hála, nem kerültem döntési kényszerbe, mint Kata, mert akkor persze lehet, hogy mást írt volna a történelem.. :oops: ) Én is irigykedtem más kismamákra (pl Sz Imre, Máv, Péterfy..., ahonnan jöttek az infok...), hogy ilyen, meg olyan szuper alternatív szülőszobáik, eszközeik vannak /főleg, amikor megláttam a jános kórház szszobáját...!/, de nem mondanám, hogy megbántam volna :!: , hogy ott, azaz a Jánosban szültem! :D
Zsigunál a 3 ágyas szszoba volt, de ahogy vki írta annyira nem tudtam már magamról, hogy nem zavart semmi, kizártam a külvilágot. Zsombor az egyágyasban született, és minden hamar történt, bár mindig csúsztam le az ágyról..?! :shock:
Tudjátok én mit szeretnék, ha 3ra megyek szülni! Fájdalommentes szülést, ami persze nincs! :mrgreen: :P
Apropó fájdalom. Eda. Amikor zsigát szültem, mondtam a dokimnak én nem szeretnék edat, mert engem ne böködjenek, én nem bírom az ilyet... (bár az infz, és oxtc. is ugyanez a véleményem, amikor meg bekötötték, már nem is éreztem,...!) :roll: :shock: Erre ő azt mondta, majd ott meglátjuk, mert volt nem egy ksimamája, aki eda ellenes volt, viszont már annyira rossz volt a kismamának, hogy ő javasolta. :oops: Egyik szülésemnél sem ajánlották fel, talán azért, mert nem látták értelmét, illetve nem tartoztam abba a kategóriába, akiknek javasolni szokták?! :?: :!: Pedig bnőim, akik edaval szültek, mondták, tök jó dolog, de én még így is tartok tőle, de nem tudom, miért... :oops: :roll:
Aztán gátmetszés..., ettől is mindeki rémísztgetett! :twisted: Az első szülésnél jobban fájt, de mire mentem haza a kórházból, már nem is éreztem semmit! :) 2 ra gátvédelemmel indult, de túl nagy volt a két gyerek közti eltérés (700g), ill. Az ügyeletes doki úgy vett fel, hogy bár 2 éve szültem, de odabent ez nem látszik, mintha elsőre szülnék. Így még a dokim kért elnézés, hogy egy picit vágott, de kellett. :oops: Hátha ez a baba érdeke, nehogymá!!!!! És ott még hamarabb tudtam ülni, tényleg csak picit vágott! És le kell kopogjam, azóta sem érzem hátrányát!
Beöntés. Zsigánál volt, Zsombornál nem, azt is túl lehet élni.
Érdekes dolgok ezek! Én elsőre mentem az ismeretlenbe, minden elképzelés nélkül. 2jára már f....stam, hogy mi lesz, mert már tudtam, mi fog történni, 3ra is ez lesz, kiegészítve egy specko dologgal, ami a 2 szülésemnél derült ki rólam, így attól már most tartok, pedig még odébb van! :roll:
Én különben ilyenkor (vajúdás, szülés) nagyon tudok szenvedni, és már a legyünk rajta túl típus vagyok! :shock: :?

De a legfontosabb szerintem is a bizalom, hogy tudod, bármi történik, a Gyereked és Te is biztos kezekben van/vagy!

Nem is tudom, miért írtam le olyan részletesen, de valahogy kikivánkozott belőlem. :roll: :shock:
Így bocsi, ha hosszúra sikerült! :?
mazsolák
 
 


Kata- írj csak ide, meg az anyukásba!!!mert Te már ide tartozol, :!: :!: :!: :D
Nagyon is helyesen gondolod, amit írtál!!! És ez csak természetes, hogy első LIZABABA!!!! És én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi derült ki, hogy így döntöttél, illetve, hogy mit szólt a dokid ehhez az egészhet! :D

Melba-úgy tűnik, akkor biztos kezekben leszel, és nemcsak a mi tapasztalataink jók Molnár dokiról, hanem a te saját, személyes tapasztalatod is! :D :D :D

Csajok! Pocakosok! Kismamák! most egy darabig nem leszek, majd csak kedden tudlak titeket újból olvasni, ha lesz lehetőségem, írok is.... :cry: :( Addig is Mindenkinek puszi, és vigyázzatok magatokra. :D

Ja zsófi nyunyis témát ha tudom, még este a többi dologgal együtt megírom, ha nem akkor máskor...
mazsolák
 
 


sziasztok lányok

hát elég érdekes témáról kezdtetek el beszélni. Én megmndom őszintén nem ilyenek szoktam gondolkozni, hanem azon, hogy mennyire fog fájni és hogy fogom - e tudni, hogy megindult a szüés, fogom - e tudni, mikor kell elindulnom a kórházba. Azon még nem, hogy oda benn mi fog várni, vagy hogy milyen szülést szeretnék vagyis : gyorsat és fájdalommenteset mert ugy e a tűtől is irtózom. Meg olyan kérdések foglalkoztatnak, hogy muszály -e a beöntés, és fognak - e borotválni vagy ha előtte el megyek kozmetikushoz akkor nem ????? Az hogy egy vagy járom ágyas szoba fogok -e vagy készüljek -e zene hallgatással ezen még nem gondolkoztam. Lehet, hogy majd később jönnek elő ezek a dolgok. Ami még foglakoztat, hogy hogy nézhet ki és mi van akkor ha túl nagy lesz vagyis súlyában nagyobb lesz meg ilyenek miatt aggódom egyelőre....

Kata : szerintem jól döntöttél a baba és te vagy a legfontosabb azt hogy ki mit gondol azt le kell tojni..Egyébként hogy vagy ?

Zsófi : hogy telnek a napjaid ? gondolom nem unatkozol van időd a pihenésre vagy pl vásárlás, főzés???????????

Edus : vigyázz magatokra kedden jelentkezz

iza

Kép
kki
 
 


szépjóestéket :)

na túl vagyunk rajta.

hogy miért megyünk át?
nagyon összetett, nem akarok oldalakat írni.. ugyebár végeredményében ott is arra jutottak, hogy születés után tudunk tovább vizsgálódni, de egészen más a köztes dolog. nevezetesen ott hozzáértő ultrahangos szakember nézte végig amit kellett.. Illetve biztonságérzetet ad, hogy ott bármi van, helyben a segítség, hiszen ide hozzák az amúgy is zűrösebb eseteket.
hangsúlyozom, hogy szeretnék ott tartani utólag, hogy rémeket láttam és túlparáztam ennek az egésznek a jelentősségét...
meg aztán ott kifejezett gyerek neurológusok vannak, elég jó kapcsolatokkal, a Jánosban meg nincs is kimondott gyerekneurológia. Nyílván onnan is ide küldenének előbb, talán így - nem tudok másképp fogalmazni - "közelebb vagyunk a tűzhöz", illetve a "mi kutyánk kölyke feeling" is adott.
értitek? vagy nagyon zavaros... az a baj, hogy alapból elég zavaros ez az egész.....

az orvosom is megértő volt so-so :? , persze kicsit lehúzta a választásomat hogy nehogy azt higgyem ott jobb kezekben leszek.... de végülis még ajánlott is hogy kihez forduljak. az eleje jól indult.
ami a beszélgetés után jött azt nem kellett volna hagynom - mondta hogy azért nézzünk rá UH. mondom jó, a héten úgyis kimaradt :?
háááát :? :cry: - most azt mondta bár kisebb a tágulat, de két daganat van az agyában....ott ahol eddig érproblémát vélt látni....meg hogy a kisagy sem normális szerkezetű, és készüljek fel a legrosszabbra is......bármi megtörténhet de ne aggódjak lehet még gyerekem ezután ha úgy adódna..... de azért még ne a legrosszabbra gondoljunk, de fel kell hogy készüljünk rá. merő jóindulatból ilyeneket mondott - hogy minden eshetőséget számba vegyünk.Na. nem haragszom rá, érdekes.


erre nem tudok szavakat találni. most már nem remegek úgy ahogy egész délután, de nem értem .. illetve értem, megerősített abban hogy a lehető legjobban döntöttem hogy váltok. az elején kicsit el is bizonytalanított, meg ahogy próbált segíteni hogy ott akkor kihez forduljak, stb.
de ez !

megpróbálok nem figyelni a szavaira, de sejtitek mennyire felkavart és ott visszhangzik.....

na. lezárult ez a része. kedden új hely, kíváncsi vagyok mit szólnak ha ezt elmesélem.

Semmi más vágyam nincs a világon, akár szülök a folyosón is 100 ember közt, de ne legyen Lizával komoly baj!!! A pici, orvosolható bajokkal meg megküzdünk ha úgy adódik.

Szóval ezekért váltok. Aztán hogyan alakul a történetünk, az majd kiderül. De :) +++++++++++++
lmkata
 
 


sziasztok!

röviden... Kata nekem úgy jött le mintha azért csinálta volna a exdokid, mert váltasz... :?: :idea: :roll: :?
mazsolák
 
 


Jó reggelt

Bár ez a reggel nem is annyira jó most olvastam Katát mi történt vele és a dokin úgy felhúztam magam.........................mit képzel magáról tényéeg azt gondolják, hogy egy kismamával mindent aztán meg lehet tenni, csak hogy ne legyenek nyugodt napjai és nem is tudom mit tettem volna a helyedben, de ez dühítő miért kell még jobban stresszelni egy embert??????????????

FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ na most aztán

Nem elég, hogy tegnap a fönököm jól felhúzott persze dicséret helyett azátn, hogy tegnap is este 9 óra felé értem haza még ez is.

Este barátnőimmel megyek moziba remélem jó lesz és kicsit megnyugodok

iza

Kép
kki
 
 


nem azért írtam hogy mást is idegesítsek vele :) aranyos vagy Iza...
biztos jó lesz a mozi lazításképp :wink:

Edus, nemtom.. ki is nyomtatta az uh képet... én már nem tudom mit gondoljak, mit kell még kiállnom ezen a téren? miért van az hogy minden héten valaki elveszi a visszaszerzett nyugalmamat???
Nagyon remélem hogy innentől már nem fordul ez elő...... :roll:

Olyan szar most egyedül itthon lenni, nem tudom kiverni a fejemből a hülye gondolatokat, éjjel is baromságokat álmodtam.. :?
Mondjuk az a szerencse hogy kedvesem ma csak 13:00-ig dolgozik aztán jön haza :D
Addig meg próbálok lazítani meg lekötni magam :)

pusszok

ja, ma töltjük a 34. hetet ! Bizonyám! :)
lmkata
 
 


Sziasztok!

Kata, egyszerűen nem tudok reagálni arra, ami tegnap történt veletek... egyrészt nem akarok senkit megbántani (gondolom sokan olvassák a topikot), és egy orvos szavait sem bírálhatom, nem ítélhetem meg.
DE, EGYSZERŰEN NEM ÉRTEM, MIÉRT KELL MÉG MINDIG IJESZTGETNI TITEKET, ÉS FŐLEG A FRÁSZT HOZNI EGY 34 HETES KISMAMÁRA. Voltatok millió vizsgálaton, a legjobb gépekkel a legprofibb szakemberek nézték Lizát, mindenki azt mondta, hogy majd születés után derül ki igazán, van-e egyáltalán probléma. Akkor most miért kellett téged felidegesíteni :?: :?:
Én is hasonlókat érzek, mint Edus.... :twisted: :evil:
Nyugi, relax!!!!!!!! Próbálj lazítani, menj el csavarogni egy kicsit (nekem ez mindig jót tett ha felidegesítettek), beszélgess Lizával.
Jó kezekben vagy a SOTE-n, ne törődj senkivel, semmivel!
Millió puszi és nagyon vigyázz magatokra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++energiák Nektek!!! :lol:

A tali tényleg jó ötlet, már alig várom!! :wink: Olyan klassz kis csapat jött itt össze, nem? :)

Melba, ez a rezegtető tényleg borzalmas! Nekem dudáltak is :? , mert a rezgőre sem ébredt fel Marci. Szegény, akkorát ugrott, azt hittem, megszülök. A következő alkalommal is akartak dudálni :( , de kértem, hogy ha lehet, inkább lépcsőznék.

Sziasztok, Zsóka

KépKép
logi
 
 


Kata én nem is tudom mit mondjak. zsókához hasonlóan teljesen tanácstalan vagyok. ilyen kor azt gondolom h MINEK DOLGOZIK VKI ILYEN KÉNYES TERÜLETEN- KVÁZI A NŐI TESTTEL ÉS LÉLEKKEL HA NEM ÉRTI, NEM ISMERI, NINCS BENNE EMPÁTIA ÉS JÓÉRZÉS?????
ne törődj semmivel egy barátnőm anyukájának végig azt mondták h szellemi fogyatékos lesz a barátnőm és vetesse el. ő kitartott és megszületett a makk egészséges ma már évfolyamelső!! építész barátnőm!
szal liza is tudós, lesz- lehet h agykutató vagy csillagász- vagy csak egyszerűen egy nagyon boldog egészséges tündéri okos kislány!
ne aggódj- beszélj vele sokat zárj ki minden ilyesmit az agyadból.
tényleg volt arról szó h csaszi lesz. ezzel hogy álltok?

gátmetszés témában nem tudok nyilatkozni de:
-borotválás nekem házilag volt megoldva ott nem is kellett. (a férjem khm khm segített)
-beöntés: semmi para nekem már volt korábban is- egyáltalán nem fáj, nem kellemetlen, igazából még azt is megkockáztatom h jó érzés "tisztulni"
- eda: én rettegtem a tűtől (a mai napig még az injekciótól is!!!) de szó szeriint és ez nem költői stb túlzás EGYÁLTALÁN NEM FÁJT SŐT NEM IS ÉREZTEM! utána sem volt gond vele! szóval sima ügy! ha olyan a helyzet sztem nyugodtan lehet kérni.

na ennyi mostanra. sztem is nagyon klassz a csapat!
kerekpocak
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?