Sziasztok!
Remélem emlékeztek még rám, most egy rendkívüli hírrel jövök. MÉGIS MEGTARTOTTUK A BABÁT! Igaz nem teljesen önkényes volt a döntés...illetve nem is tudom. Eldöntöttük ugye, hogy nem tartjuk meg a babát, szerdára kaptam időpontot, befekvés, majd csütörtök (azaz ma) műtét. Tegnap azonban reggel kellett mennem még egy utolsó vizsgálatra, ahola dokinőm kitöltötte a papírjaimat, és azt mondta, hogy mivel ez már kockázatos (ma 11+3), nem dönthet egyedül, és egy másik dokinak is meg kell vizsgálnia. Eddig a pillanatig nem hangzott el ez a szó, hogy kockázatos, mondogatta, hogy hát elég sokáig gondolkodtunk, meg már utolsó pillanat stb, de ennyi. És ekkor ez a szó eléggé megijesztett...ekkor át a másik dokibácsihoz, megvizsgált...és éreztem, hogy gond van. Nyomkodott, mormogott, megint nyomkodott, aztán, leült, felállt, megint leült...nézegette a papírjaimat... Ekkor megkértem, hogy akkor most legyenszíves mondja el az igazat, hogy mi a szitu. És ekkor azt mondta, hogy "Megmondom őszintén, hogy inkább meg kellene tartania a babát, mert ez már veszélyes, a fejlettségi szintjét ő már 12 hetesnek érzi." Na ekkor teljes kétségbeesés, felmásztam azért az osztályra, ahol szintén kitöltötték a papírjaimat, és felvettek. Megkaptam a szobaszámot, stb....indulás kimenőre. Ekkor ment az sms az apjának, hogy gáz van, ez és ez történt. És mentem is egyből a munkahelyére, ahol már azzal fogadott, hogy most ő is belátja, hogy ez kemény szitu, és ha úgy döntök, akkor ő azt elfogadja. Ekkor jöttek nagy sírások, ő vigasztalt. És megszületett a döntés: MÉGIS MEGTARTJUK. 7-re kellett visszamennem befeküdni, 6.45-re oda is értünk, a portán felhívták nekem a doktornőmet, aki üzente, hogy menjek fel az osztályra, hol felvettek. Ott egy fiatal nővérke megkérdezte, hogy mijáratban, és mondtuk, hogy a doktornőt várjuk, bezsélni akarunk vele, mert nem fekszem be. Mondta, hogy oké, majd jön. Kb 5 perc múlva behívott, hogy aláírjam a maradék papírt, és közölte velem, hogy na akkor itt a karszalag, mutatja az ágyam. Ekkor néztem kicsit rá, hogy mivan, nm értette, hogy az előbb mit mondtam. És ekkor jól érthetően és lassan kimondtam, hogy "De én nem fekszem be, mert úgy döntöttünk, hogy nem vállalom a műtétet, és megtartjuk a babát" Ekkor nézett rám döbbenten kb 2-3 másodpercig, majd elvigyorodott, és teljesen kész votl, nagyon örült. Egyfolytában kérdezte, hogy komolyan, jajj ő úgy örül!!
Ekkor felhívta nekem a dokinőt, aki lent várt a szülőszobánál, mert gondolom ott volt dolga. Úgy fogadott, hogy menjek fel, írjam alá, hogy nem vállalom a műtétet, usgyi haza, és 4 hét múlva vár. Azt hiszem ő is örült. Után jöttünk haza, párom rögtön felhívta a legjobb barátját, hogy apa lesz, akkor még szinte vidáman, bár mondta neki, hogy még azért nem örül neki. Estére viszont sokkal jobban bereccsent, és most nagyon kivan szegény. De azt hiszem ez elmúlik....délután már arról beszélgettünk, hogy hogyan lesz majd a jövő, mondta, hogy hát neki most el kell akkor kezdeni keményen melózni, stb. Itthon is megtörtént a bejelentés, a szüleim teljesen le voltak/vannak döbbenve. Azt mondták, hogy hallgassam még meg egy 3. orvos vélemyényét, mert apám jól ismer vm nődokit, és utána döntsek, merthogy ne rontsam el feltétlen a jövőmet. Természetesen nem akarnak rábeszélni arra, hogy vállaljam a kockázatot, semmiképp sem akarnak nekem ártani, de a jövőmre gondolnak, és azt akarják, hogy még hallgassam meg az ő véleményét is. Azt mondtam anyámnak, hogy oké, én meghallgatom, de semmiképp sem fogok már másképp dönteni...ma megyünk hozzá fél1-kor.
Párom anyukája még hátravan, az nehezebb falat lesz.
Tehát ennyi a történetem. Ha lehet, akkor szeretnék újra csatlakozni hozzátok.
A keddi UH-n (11+1) 48mm-es volt a baba, és semmi baja.
Kicsit most el vagyok veszve, mert semmit nem tudok. A dokinőm elküldött a védőnőhöz, ahol majd állítólag megcsinálják a 11. heti UH-t, vért vesznek és megkapom a kiskönyvemet. Hozzá 4 hét múlva, tehát 15 hetesen kell mennem. De ennél többet nem tudok, remélem majd a védőnő elmond több dolgot, és az UH-n is kicsit több infót mondanak. Jó dokim van, de érthetően idáig nem úgy nézegette az UH-t sem, és nem is úgy vizsgált, mint egy várandós nőt, hanem csak ami a műtéthez kellett (volna). Úh most itt tartunk.
Veletek miujság? Rosszullétek kezdenek már elmúlni? Én már csak reggel érzem kicsit, meg ha már nagyon éhes vagyok napközben, és pl. hétfőn reggel hánytam egyet. De ez csak a 2. alkalom volt a 11 hét alatt....és azt hiszem már lassan elmúlik a dolog, nem lesz már több, még hányinger sem.
Na mostmár eldugulok, bocsi a kisregényért, de azt hiszem így kerek, hogy mindent elmeséltem. Jelenleg még furcsa érzés, örülök is, de most nagyon nehéz...mindenki kivan.
Ui: Még annyit szeretnék kérdezni, hogy nektek is vettek le vért a 11. héten? Ebből mit néznek? A védőnő vagy a kórházban a laborban vették le? Ezután a 16. heti AFP-s vérvétel jön, ugye? Utána szurkálnak még? Előre is köszi a segítséget!