Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok lányok

köszi a vonalzó ügyben a segítséget, most jön a próba sikerült - e vagy sem. mára egyébként elbúcsúzom megyek haza mert holnap is van nap és valószinű holnap dög meleg lesz kinn lehet,. hogy már ma is az van???

köszi mégegyszer mindent
sziasztok

Kép
kki
 
 


Sziasztok!
Mi is itt vagyunk az éterben, csak nem volt időm eddig reagálni, mert vanish barátnőmmel együtt küzdünk a makacs foltok ellen (főleg a banán, az a fő ellenség! Annyira „bele tudja venni” magát a ruhákba)!
Pár dolog, ami nekem is eszembejutott, de először:
Timi! Nagyon jó pihenést, és kényeztetést mamáéknál! Majd mesélj!
Logi! A kispasi zabálnivaló abban az „eszkimó” kabátban! Annyira kiemeli a csodálatos kék szemeit! (Tök jó, hogy vannak ilyen szép ruhák. Vannak, amik nálunk is még szépek maradtak, de a bodykon látszanak a hozzátáplálás nyomai, de még így is teljesen jó!, csak más, ha az ember eladni, vagy venni szeretné..). Továbbá Nektek is jó időtöltést a holnapi naphoz!
Sajna nekem sem volt szoptatóspárnám, helyette egy klasz ikea-s „szoptatós” székem! Mindig ott ringattam álomba a hasfájós zsigát. Meg sem mozdulhattam, mert egyből felébredt, így már rutinból ott volt a tea, ásványvíz, pléd....
Ch. Tipusú kengurunk volt, mert azt szinte már a kezdetektől lehet hordani. Annyira gyakran én sem használtam, a gyerekeknek szó, szó tetszett, és annak ellenére, h. nekem nem nagysúlyúak a gyerkőceim, éreztem utána mindig a hátamat...Mivel mi elég gyakran túráztunk/unk, így vettünk egy (deuter, de van vaude, tatonka tipusú is...) hordozót. Annál jobb a súlyelosztás, az Apának, gyereknek egyaránk király! (képeken látható.) Rengeteget aludt benne zsigusz a túrák, séták alatt, amikor nem vittünk babakocsit. Egyik barátaink síeléshez használták, nekik is nagyon bevállt..., szerintem a mérleghez hasonlóan ez sem SOS. Illetve vannak barátnőim, akik a hordozókendőt istenitették.. nem tudom, nekem nem volt, és nem is próbáltam.
gyerekhordozó:
http://www.tengerszem.hu:hátizsákok, táskák.../gyerekhordozók
Kép ikea szék/fotel:
mazsolák
 
 


Ja amiről még szerettem volna írni. Nekem a végére már nem is volt magzatvízem, észre sem vettem, úgy elszívárgott! :shock: :oops: A párom szerint, volt ha 10 ml, amikor burkot repesztettek, abba is sajnos egy picit belekakilt zsiga. :? De nem volt semmi gond! De utánaolvastam, hogy az sokkal rosszabb, mint ha több van. De tudjátok, ahány könyv, annyi jó tanács, és társai..., :?: :idea:
mondjuk, annyiból éreztem, hogy mindig olyan érzésem volt, mintha „kopogna” a gyerek?! (Il. amikor utána olvastam, akkor ja ez az??!! volt :shock: :shock: :?: :?: :idea:
A magzatvíz mennyiségének megítélés, mint minden dolog a világon, relatív! Erre egy nagyon jó példa: nekem és egy közeli ismerősömnek (egyidőben voltunk várandósak) is közepes mennyiséget mondtak mg.v. mennyiségre, ehhez képest ő, amikor elment a magzatvíze 3x öltözött át, mire beértek a kórházba, és dőlt belőle, nekem meg semmi. :D :shock:
Zsomborral sem volt olyan sok, de több, mint zsigusszal. Szerintem ne aggódj, nem lesz semmi! De én minden problémát már előre mondok, így arra külön figyelnek... :!:
Kki-eredmény? Lehet, hogy csak én csúsztam el a gyors olvasásban, de nem láttam. :?: :roll: De tudod, írtam neked priviben az 2x esetemet....
Na menni kell a boltba, feltölteni a kamrát, hogy legyen elemózsiának való!
Puszi Mindennkinek, vigyázzatok magatokra, jó pihenést!
Ha lesz időm, még benézek, és írok...
mazsolák
 
 

 
 

Edu, jót nevettem a Vanish barátnődön :lol: !
Ez az Ikeás szék tényleg nagyon tuti, nekünk is van, én is abban szoptatok. Nagyon-nagyon kényelmes! Csak mindig megy érte a harc, hogy ki üljön bele.

Nekem egy bébierszényem van, amíg nagyon pici volt Marci és olyan helyre mentünk, ahova nem lehetett babakocsival menni, pl Bori ovija (sokat kell lépcsőzni),akkor abban vittem. A gond vele csak annyi, hogy nagyon hamar kinövik a bébik és drága :( .
De tény, hogy nagyon kényelmes nekem is meg a babának is(fekszik benne).

Sír Marcus, megyek. puszi,Zsóka

KépKép
logi
 
 


kki, jó lett a vonalzód!!!! 8)
logi
 
 


mi az a bébierszény???? képeed van róla Zsóka? hol lehet venni?
kerekpocak
 
 


Sziasztok!
Én sajnos nem vagyok naprakész a topicot illetően. :(
Olyan sokat írtok, hogy nem tudom követni. :shock: Ez nem mintha baj lenne, örülök, hogy ilyen pörgős lett a topic. :)
Edus kutyánk sajnos nincs, és egy ideig nem is lesz, míg kicsik a gyerekek. Pedig Zsófi nagyon szereti az állatokat. Úgyhogy sajnos ilyen történettel nem tudok szolgálni. :oops:

Én ma voltam orvosnál, és a méhszáj zárt. Az uh alapján 20-án vagy 23-án esedékes a szülés.
De még semmi jele nincs a szülésnek. Egyelőre csak keményedéseim vannak.

Köszi Kata a vonalzóleírást, erre én is kiváncsi vagyok, hogy meg tudom-e csinálni?
Benedek képét nem veszi be, de most már nem próbálkozom új képpel, mert már mindjárt itt alszom el.
Na jó éjt mindenkinek!
Orsi

Kép
Kép
Kép
orsi13
 
 


Sziasztok!

Jók lettek a vonalzóitok :)

Hűű Orsi, akkor most érted fogunk drukkolni, de jóóóó !! :lol:
És ilyenkor minden héten van méhszáj-vizsgálat is?? Vagy a ctg-ből jósolják mikorra várható a baba??

Nagyon aranyos Zsófi lánykád!!!! :lol:
És ha mész szülni akkor nagyi lesz riadóztatva hogy vigyázzon a gyerkőcökre?

Nálunk úgy volt.. anyuék rohantak, mama bepattant a taxiba és robogott át hozzánk, bár én már nagy voltam, 11 éves :)
anyunak mondjuk eléggé kellett sietnie mert fél óra alatt kicsusszant a Kicsi :) negyedikként nem csoda :) velem még fél nap volt a "dolog" :)


Jaaaaj tegnap nagyon rosszul tudtam elaludni, ami nem jellemző rám amúgy.. alig kaptam levegőt és szúrt bal oldalon a bordámnál a szívem :?: :?: :?:
Ez vajon azért van mert jönnek felfelé a szervek a pocaktól????
Még a bal kezem is zsibbadt kicsit, aztán az elmúlt de akkorákat kellett sóhajtanom hogy kellő oxigénhez jussak hogy na....
Liza is rengeteget mozgott, egész este ! Ilyet sem szokott...
Vagy front is volt??

Mindegy, most teljesen okés vagyok.

Na megyek reggelizni, szép napot Nektek !!!
lmkata
 
 


Edus, éléskamra megtelt ? :wink:
lmkata
 
 


Zsófi, a carolino-bebiteka.hu oldalon meg tudod nézni a bébierszényt. Én tőlük vettem, de több gyártó is van. Ez volt a legolcsóbb :? újan.

puszi,Zsóka
(mindjárt indulunk és ahogy látom, jó időnk lesz! 8) )

KépKép
logi
 
 


sziasztok lányok

Beni fenn van itt oldalt is meg a www. egy kis kép igyekszem minnél több képet fel rakni magunkról
ma még jelentkezem

Kép
kki
 
 


Sziasztok Lányok!

Edus, Kata, én nem bánom, ha jó sokat írtok, úgy hogy hajrá!!!! :lol: :lol:

Lányok még egyszer köszönöm én is a tippeket és ha valami még eszetekbe jut írjatok, nekem nagyon hasznosnak bizonyul!

Timi, tegnap voltam a dm-ben és nem találtam azt a bizonyos alátétet, be van valahogy csomagolva picire, vagy hogy kell elképzelni, bocsánat az értetlenkedésért, de gondlom ez teljesen más, mint amit mindenhol lehet kapni, olyan vastag műanyag pelenkázóra való (vagy nem?) :roll:
A léghajót végeztétek el?

Melba, a fürdő áll! A szerelő nyaral, aki meg tudja csinálni és olyan számlát ad amit a biztosító is elfogad....... Mi is próbálkozunk ingatlanos segítségével, de én eléggé csalódtam bennük, mindenki addig lelkes amíg nem írjuk alá a megállapodást, de remélem van kivétel is :)

Kata, köszi a szalag dolgot, én is a Tiedet szoktam nézegetni, meg azt hogy hűha már nincs sok hátra :) Ilyen mell alatti szúrások nekem is vannak, a doki és a védőnő, meg itt a lányok azt mondták, hogy ez valóban annak az oka, hogy a szervek feljebb kerülnek, de irtó kellemetlen tud lenni, nekem éjszaka szokott belenyilalni.
A hely átadás, hát az nem semmi, mi már úgy szállunk fel a párommal a villamosra, hogy no lássuk milyen lesz a mai statisztika. Pl. kedden is mentünk a Jánosba a tanfolyamra és ketten is álltunk kismamik, és azért lehet látni a pocit, de senki nem állt fel...........

Enci, ez a Bálint fiú tündéri!!! Nekem az utolsó mosolygós kép nagyon bejött :)

Zsófi! meghatódtam a szülés történeteden, és klasszok vagytok a Pároddal hogy végig bírtátok hallgatni a plusz 3 szülést...... Kedden éppen szülőszoba látogatás volt, egy picit paráztam, és végig arra gondoltam, hogy milyen volt a Te szülésed.
Samu egyszerűen fantasztikus kispasi!!!!! Nagyon édes, és azok a pólók, annyira cool-ok!!!!! :) Neked is köszi a tippeket. ettől a bezártságtól egy picit én is tartok és ahogy Kata írta, ugye mi majd októberben szülünk, akkor azért már hideg és rideg is lesz.... :?

Kki, nagyon édes lett a vonalzód!!!! :)

Orsi, nagyon szép a lányod, remélem Benedekről is teszel fel majd képet :) és megy a nagy nagy drukk!!!

Mi tegnap voltunk Baltschiknál, minden ok! :lol:

Csak azért vagyok egy picit szomorú,. Mert az egyik főnököm (kettő van) nem akarja tudomásul venni, hogy én szept. 4-től már nem szeretnék dolgozni……. Tudom megtehetem azt, hogy egyszerűen csak kiíratom magam, de nem akartam így elmenni, meg nem is gondoltam volna, hogy ez lesz a reakció…….. de ez életem egyik legfontosabb eseménye, biztos, hogy nem fog érdekelni, hogy mit mond….

Na most én is jó hosszúra nyújtottam a szót……
:oops: :oops: :oops:

Mangó
mangó
 
 


ja a fotoalbum nem sikerült bocs, Beni itt egyébként 23. hetes

Kép
kki
 
 


lányok, hogyan tudom azt megcsinálni, hogy az a kis házikó megjelenjen és ti is megutdjátok nézni a képerket ?

Kép
kki
 
 


az első nehezebb éjszaka. samu felkelt éjfélkor, majd kettőkor, ötkor, hétkor. vajon a kóla miatt van amit 6-kor ittam jegeskávéval? asszem 6 óra míg átmegy a tejembe, nem? szóval el kellene felejtenem az ilyesmit, igaz? jó lenne ha maradna a nyugis íccaka, mert napközben én nehezebben pihenek.
most alszik a szentem, kimerült az éjszakai haccacárétól...
már akkor is azt hallom hogy sír, amikor nem is...

kki Beni vigyorog? mintha..

Zsóka nekem nem műk ez az oldal :(

Hajrá Orsi!

jók a vonalzók!
kerekpocak
 
 


na végre sikerült szóval ugyanaz a kép van még fenn.

Zsófi : szerintem is mosolyog egy picit nagyon sokat beszéltünk hozzá Uh közben mert nem akarta magát megmutatni és egyszer csak elvette a kezét egy pillanatra és a dokinő szerint is olyan mintha mosolyogna.
Én korábban egyébként azt olvastam, hogy szoptatás alatt nem ó ha az ember kólát iszik, de én ezt még nem tudom, de lehet, hogy csak tényleg ezt a nyavalyás frontot érzi.
Edus : a cukor szint 6.1 lett azt olvastam, hogy az jó.
Bár a karom még tegnap is rohadtul fáj. Nem tudom ti hogy vagytok vele, bár a Jánosban jól veszik le a vért mégis a két vérvétel után azt hittem leszakad a karom.

Kép
kki
 
 


Sziasztok!
Kki- cukor OK!, A kép nagyon klassz lett, és mint írtátok, szerintem is mosolyog BeniBaba!
Kata-éléstár megtelt egy időre..., állandóan boltba járunk, annyit eszik a család!
Orsi- drukk megy! kutyás sztorik ezek szerint nem lesznek - különben én is teljesen egyetértek azzal, amit írtál! Főleg a toxop. miatt, bár az a cicásoknál gyakoribb! De állatot egy darabig én sem!-, de helyette bizti lesznek más történetek, amiket megoszthatsz majd velünk! Már ott vagy a finishban! Zsófi lányod nagyon szép! Reméljük, Beniről is majd sikerül a képfeltétel!(Ja és zsigu kedvence van a vonalzón: "Bob, the Builder..., nem is merem nagyon mutatni neki, mert ha meglátja...)
Kki- a Te vonalzód is klassz! Ügyik vagytok, aztán ha lesz időt, töltögesd a www-t képekkel!
Zsófi -sajna én is kávézom, reggel, különben nem bírnám kiásni magam az ágyból! Nem jó, tudom, de akkor meg nem bírnám. Én elég light-osan iszom, és csak reggel, ehhez képest a nappali alvásokban nincs gond, csak az estivel....., na néha én is félrelépek egy kis kólával de figyelek...
Na még benézek, addig is mindenkinek szép napot, megyek kaját csekkolni, meg vasalni!
mazsolák
 
 


sziasztok,

na most történt megelőször amit már sokan átéltetek.... írtam hosszan (csak a szokásos :) ) erre elszállt..... :twisted:

no a lényeg: most jöttem Brendonéktól, megérkezett a bútor úgyhogy kifizettem, este hozzák :) jujjj de izgi ! hétvégén szerelünk, ha kész akkor majd jól teszek fel képet róla :)

Persze ha már ott jártam.... neeem, nem vettem sok mindent, de tényleg ! :wink:
2 kis plédet (még nem is volt 1 se), meg még 1 fehér lepedőt, az is tervezve volt, meg egy rugit, meg egy zenélős cicát - hogy már tudjuk hallgatni, ahogy Timi is írta egyszer. És akkor majd megismeri Lizu ha kint lesz és nem fog sírni :) hopefully...

Edus,
Én is iszom nescafét reggelente, erről nem tudtam (nem is akartam) lemondani. Múltkor mérte a védőnéni a vérnyomásom, 90/55 lett :?
mondta igyak kávét ha hazaértem - mondom úgy jöttem ide hogy ittam, ráadásul akkor épp főzöttet.... :oops:

kki,
BeniBaba tényleg mosolyog :) majd még tegyél fel !!!

Mangó,
de jó hogy rendben minden Veletek! kicsit irigyellelek, úgy szeretném én is ezt hallani a keddi ultrahangon, nem a fancsali arcokat nézni, ahogy közlik hogy tágabb az agykamra, jajjjj.. nagyon szar rohadt feeling, 2 napig depizek utána :cry: :cry: míg végül nagy nehezen újra ++++ lesz a hozzáállásom.

Rendes vagy nagyon hogy nem akartad őket cserben hagyni, de szerintem 1000ből 1 munkáltató érdemli meg hogy rendes légy.
Én sem akartam volna ennyire korán abbahagyni, de annyira szemetek voltak hogy miután esténként tök kemény volt mindig a hasam és reggel gyűlöltem bemenni dolgozni, azt mondtuk hogy ennyit semmi nem ér..... volt hogy betegen!! este 9-kor hagytam abba a munkát !!! és megkérdezte kedves főnököm: biztos hogy kész vagyok mindennel és hazamegyek most? Mondom, nem vagyok kész de hazamegyek.
Következő héttől már nem mentem dolgozni !
Ezt tudjátok kivel .........
persze biztos vannak kivételek.... szívesen dolgozgattam volna még tovább, bár elég gyakran kellett repülnöm külföldre.... egyszer még elmentem terhesen - reggel ki, éjjel haza - de köszönöm, az sem esett túl jól......
Szóval NE HAGYD MAGAD !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
SEMMI NEM OLYAN FONTOS MOST MINT TI !!!!


Zsóka,
megnéztem a bébierszényt az oldalon, és tetszett nekem is !!! Lehet hogy benevezek egyre.. tényleg kényelmes volt hordani? meg Marci is szerette? Meddig tudtad használni vele?
Más pózban nem tudtad őt benne hordani? Azt írják az oldalon hogy lehet.... vagy az csak duma?

na megyek táplálkozni ismét :) majd benézek még.
pusz
lmkata
 
 


Sziasztok!

Kata- hazaút. Már nagyon készülődünk, főleg a párom várja a pihenés miatt, mert sajna a hu cége úgy engedte el, hogy inkább kifizeti neki az időarányos szabiját, de nem engedte el előbb..., így szegény eddig nem sokat pihent! Zsigu ezerrel készül, hogy láthassa a rokonokat, zsombesz meg még nem sokat ért belőle, én is várom, a pihenés, kényeztetés, találkozások miatt! Jövő hét ilyenkor este indulunk, de csak egy hetet leszünk, mert karácsonykor több időt szeretnénk otthon lenni! Ja és persze a pihenés mellett azért kell ügyeket is intéznünk! Úgy tűnik, a szigorítások lazulnak, de addig még sok minden lehet..
mazsolák
 
 


Zsófi-depi. Mint írtam, az elején ugye nem volt időm erre gondolni. De különben utána mindenki csodálta, hogy volt tejem ilyen kevés pihenés mellett?! Legalább eggyel kevesebb probléma.Aztán jött a pihenés, utána a fogzás, aztán a „nem hízik a gyerek” lemez, aztán a kórház, a tejallergia vizsgálat, és társai, tehát a dokik nem engedtek unatkozni, illetve a gyerek sem! Mindig újabbnál újabb próbatéteket kellett kiállnom. Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem voltak hullámvölgyek?! De hol nincsenek. Az a jó, hogy párom vhogy mindig észrevette rajtam a bezártság jeleit, és próbált tenni ellene. És szerintem ez vhol természetes, hiszen, amíg te figyeled a babád minden kívánságád, próbálsz a legjobb anya lenni, mellette a háztartás, addig te egy picit háttérbe szorulsz, és erre mindenkinek oda kell figyelni.
Egy kedves szomszédasszony-bnőm mesélte, amikor jött hozzá egy ismerőse gyereknézőbe:”én megkérdezem, mi van veled, mert nekem elegem volt abból, hogy mindenkit a gyerek érdekel, mintha én nem is lennék..., jó ez nem szó szerint van így, de van benne igazság.
Amiben szerintem én is hibás voltam, hogy az elején nem tudtam elfogadni, hogy fáj a hasa. Szerettem volna rajta segíteni, bántott, hogy sírt, és nem tudok rajta segíteni, ez az idegesség biztos átragadt a gyerekre is, érezte rajtam a labilítást. Persze itt is mindig ellentétekbe ütköztem az igény szerinti szoptatás, és a rendszeresség között, ürül a pocak, túletetés, és hasonló témák. (ilyenkor jól jött volna a mérleg, hogy mennyit eszik a kisember?! Már a LLL-tól elkezdve mindekit hívtam, és mindenki mást mondott, ill. Mást olvastam, mi a jó) Innen visszanézve nekem is nyugodtabbnak kellett volna lennem, és hagynom néha, hogy sírjon, elmúljon a hasfájás. De azt a sírást nem kívánom senkinek, amikor szegénynek sehol semmi nem akar távozni. (már ajánlották a beöntést, és társait, de én nem akartam.., na mindegy, aztán elmúlt. És utána az én életem is könnyebb lett!) Ja igen a parázások okai: van-e elég tejem, jó-e neki, és stb..., ilyenkor annyi kérdés merül fel bennünk. De aztán vki azt ajánlotta, felejtsem el, mikor lehet először levegőztetni! Bugyoláljam be jól, vigyem sétálni! És tényleg, az maga volt a megváltás, bár én nem aludtam, de legalább neki jó volt, nem szenvedett! Zsombesznél is tutira bevállt, és ezt szeretném majd később is alkalmazni.
Ami még a bezártság mellett nekem furi volt, az az egyedüli kajálás. Én elég társasági emberke vagyok, és nem szeretek magamba enni. Emlékszem, az már olyan klassz volt, amikor odaültettem zsiguszt és ő szórakoztatott, amíg ettem. Illetve az volt még jó, amikor már „bemutatozott”. Nemcsak aludt, sírt egész nap, hanem jött az első mosoly, a próbálkozások az átfordulással, felüléssel, kacarászott, az már olyan klassz volt, együtt játszottunk a szőnyegen. Hidd el, csak az eleje ilyen, illetve itt most a Te életedben is egy hatalmas változás ált be, hiszen már nem te vagy a saját időd ura, hanem egy kisember! Egyik nap még oda, és akkor mész, ahova Te szeretnél, utána élesváltással minden megváltozik.
Na remélem, nem húztam el, és másokat sem utattam a neked szánt szöveggel – ami egy kisregénnyel/Örkény 5 percessel is felér-. Szóval most természetesek az érzések, amik feljönnek benned.
mazsolák
 
 


Most visszaolvasva, látom, pár helyesírási hiba belecsúszott! Bocsi érte, nézzétek el nekem!
mazsolák
 
 


Ja igen Orsi, még azt szerettem volna kérni, hogy ha lesz egy kis időd, akkor mesélj/válaszolj a Timi kérdéseidre, mert engem is érdekelne: korkülönbség, milyen könnyű, nehéz..., segítség.. :shock:
előre is köszi:edu (nálunk elsőre bejött a 2 év korkülönbség, most a 3. agyalunk, hogy legyen, azért is kérdem. Tudom, nincs 2 hasonló gyerek, élet-, anyagihelyzet..., munkahely, amik a gyerekkérdés körül a választ adják, csak jó minél jobb tapasztalatot olvasgatni, kinek mi jött be és miért..., még egyszer köszi:e
mazsolák
 
 


Logi- a széknél nálunk is megy a harc! Főleg az volt ciki, amikor vmelyik vendég szemet vetett rá, és finoman fel kellett állítanunk belőle, hogy itt a szopi ideje. Erre ő: de ez olyan kényelmes, nem szoptatnék inkább fekve?! :shock: :?
Mire én: gyors leszek..., na szóval vannak szituk. én is nagyon szeretem a székemet, most hiányzik is. :( na mindegy, ez van.
na most elteszem magam egy kicsit, mert megint felturboztam magam! Írjatok ti is, hogy én is olvashassak!
Na jó pihit mindeninek! A Pocakosok nagyon vigyázzanak magukra!
puszi:
mazsolák
 
 


Mai uccsó fárasztásom hozzátok! :)
Mielőtt félreérthető lettem volna, és tudatlan: Örkény István: Egypercesek-et írt, csak a mennyiség miatt írtam az „5” :!: :idea:
mazsolák
 
 


Zsófi, itt a kép, pontosabban képek a babaerszényről. Már fekve nem fér el benne Marci, csak így ülve. De így is kényelmes, nekem jobb, mint a kengurú. Most készültek a képek, még melegek. 8)
(a fejem lemaradt, de strandoltunk, nem akartam horrort a neten :twisted:

Kata, szerintem nagyon kényelmes, pici babának szuper! De látod, még Marcit is bele tudom tenni, pedig szerintem már majd 9 kilós :? .

Holnap bővebben jelentkezem. puszi Kép Kép

KépKép
logi
 
 


Magát csodálja ám Marci! Ez a férfi hiúság már most benne van, őrület!( tükörnél fotóztam, mert Bori nem volt hajlandó lefotózni minket :mrgreen: .)

Sziasztok, Zsóka

Edus, én értettem a poént! :wink: puszi
logi
 
 


Zsóka, Kösz a poént!!
Ja és a fiad annyira gyönyörű kiskarapek!!!!!!!!Annyira klasszak a képek! Ti is szép gyerekeket (+Bori)tudtok kreálni!!!!!! :D :mrgreen:
(Ja igen, és nem hiszem,hogy ilyen gyönyörű gyermekeknek horror szüleik lennének?! :shock:
Na ez mán tényleg az uccsó volt, a másik meg az uccsó előtti. Főleg, hogy már gépelni sem tudok, csak gépelek össze vissza tele hibákkal!)
na most viszem a pasikat sétálni, így tényleg megszabadultok mára tőlem!!!:mrgreen:,:mrgreen:
mazsolák
 
 


korrekció:köszi a képeket, és kiskrapek! A többi hibámat meg nézzétek el, köszi:e
mazsolák
 
 


Zsóka, ezek a képek ! Nem is a babaerszényt csodáltam rajta, hanem Marcit ! Épp mondom is: na ez nem semmi, 4 hónaposan így FIGYELI magát tök tudatosan a tükörben !!!!!!
Erre olvasom a köv. bejegyzésed arról hogy férfi hiúság........

zabálnivaló !!!!! :lol: :lol:

na visszamegyek megnézem jobban azt az erszényt :D :D
lmkata
 
 


Edus,
akkor azért itthon is mindenki kíváncsi rátok, nem? látogatások, jövés-menés.. stb .. Bár azért jó lesz neked olyan szempontból, hogy gondolom mindenki "rácuppan" a fiúkra. :lol:

Így Te kicsit hátradőlve szemlélődhetsz majd, hm??? 8) 8)
De asszem az utóbbi éjszakáitok után Rád is fér....

Drukkolok hogy ne legyen gubanc a repcsivel!
Sógornőm (de fura, még nem hívtam soha így ..) szóval ő 28-án utazik Amerikába.... háááát az is izgi lesz.

Amit írtál depi témában - ez az evés dolog érdekes ! Megfogalmaztad mi volt nekem olyan furcsa mióta itthon vagyok!
Kedvesem ugyebár dolgozik. Valahogy azóta az ebéd mindig olyan "csak úgy gyorsan túlesem rajta mert éhes vagyok" történés nálam is, nem az a jóízű hosszabb valami mint amikor 2-en / többen kajcsizunk együtt....
Na ezt jól leírtad !!!!!!!!!!!!!! :roll: Most esett le a tantusz hogy akkor ezért érzem így :)
lmkata
 
 


Még valami új tünet amit felfedeztem magamon:

- tegnap este ugye a nem kapok elég oxigént feeling, meg a szúr a szívem effekt
- ma meg égett a gyomrom ! :? :? eddig életemben ha 2-szer volt ilyen.... de nem durván, csak lightosan, 1 órácskát... :wink:

Anyukám azt mondta nő a gyerek haja.
(én 2 éves koromig, Apuka 1 éves koráig kopasz volt :oops: )
lmkata
 
 


sziasztok lányok !

MArci milyen csodálatos gyerek tök jó pasi lesz belőle szeritem csak úgy fognak utánna futni a nők, bár lehet, hogy már most is.

Imkata : nekem is előszokott fordulni ez a kapkodom a levegőt című történet, te mit teszel vagy mit lehet tenni olyankor tök szar tényleg azt hiszem itt a vég, gyomorégés nekem még nem volt, hál az égnek. Én azt hiszem érzem ezt a meleget vagy hideget , de kész roncs vagyok bár most a fej fájás elmúlt ittam egy fincsi kávét remélem ma már többször nem jön elő. Ma sajnos megint dolgozni kell és augusztus 20-i vasárnapra esik így csak két nap áll pihenésre...ja és persze az egész Budapestet lezárják nem is tudom hogy megyek haza

:roll:

Kép
kki
 
 


Sziasztok!!! :)

Kata, édes vagy, hogy reagáltál :) és teljesen igazad van, nem is fogom hagyni magam, nagyon szeretek itt dolgozni, mindenki nagyon kedves (kivéve aki nem :wink: ) de igaz, hogy ez egy olyan fontos esemény az életünkben, hogy most van az az idő, amikor nem engedhetek :)
Amúgy hétfőn lesz a nagy beszélgetés, akkor minden kiderül, de én elhatároztam, hogy szept. 4-től nem dolgozom.......
Egyébként, minden rendben van Lizababával, majd meglátod!!!!!!!

Edus!! nekem is tök érdekes volt, amit írtál a depiségről, elraktározom magamnak :lol:

Zsófi, hogy vagytok?

Zsóka, hát valóban ez a Marci, ez nem semmi :) édes!!!!! amúgy eddig kengurun gondolkodtam, de lehet, hogy egy ilyen erszény lenne jó :roll:
mangó
 
 


Kki, Ti hol laktok, Tökölön, vagy rossul emlékszem? bocsánat :oops: Te meddig tervezed, hogy dolgozol?

Zsóka, egy "ez"-zel több lett, bocsánat.........

egy picit szétszort vagyok ma reggel ..................... IS! :?

M.
mangó
 
 


szia Mangó

Én Tökön lakom, Zsámbék mellett lévő település pont a zsámbéki medencében. Én mikulásra vagyok iirva és azt tervezem, hogy novemberig dolgozom ha pedig bírok akkor utánna is egy héten legalábbis kétszer szeretnék bejönni, de majd meglátjuk. Nekem szerencsém van mert a fönökömnek nemrég született gyereke és 10. hetesen már szóltam mert egyrészt már lehetett látni másrészt voltak problémák és kértem néhány besoztás alól a felmentésem szóval velem tök rendes volt és megértő még szerződést is hosszabított velem határozatlan időre és mondta : ha nem bírom nyugoidtan álljak fel és menjek haza mert a gyerek a legfontosabb. !!!!!! szóval ebből a szempontból jó és a kollegák is tökre odafigyelnek mindik hoz valaki gyümölcsöt meg kényeztetnek meg ilyenek

Kép
kki
 
 


sziasztok Mindenki :) !

kki,
szerencsére csak egyszer volt ez a szúrós-nem kapok levegőt feeling, tegnapelőtt este. Akkor amikor hanyatt feküldtem. Úgyhogy azt csináltam, (asszem olvastam is hogy ez jó) hogy a szupi kis tönköly szopipárnámat a hátam mögé tettem, arra a kispárnát = félig ülő pózban feküdtem, de abszolute kényelmesen. Meg olyan az ágyrácsunk aminek emelhető a magassága fejnél/lábnál, úgyhogy azt is megemeltem fejnél.
Így egy 15 -20 perc alatt rendeződött kicsit a dolog. :)
Amúgy a frontra is gondoltam, mert pont másnap (tegnap) érkezett meg az afrikai légáramlat, és szerintem kicsit nyomott is volt a levegő alapból..
Meddig dolgozol még ?? (jaj most látom h Mangó is ezt kérdezte :) )

Mangó,
csak keményen szept. 4-én !!! :lol: :lol: :lol:
(persze én is mindig hangsúlyozom, hogy tisztelet a kivételnek.., akik rendesek azokkal én is..)

Zsóka,
strandolós képek? :)

Tegnap meghozták a bútort! Kiságy, pelenkázós komód (később átalakítható simává), falipolc, nagy szekrény, meg fiókos szekrény.
Azt hiszem tegnap kimaradt viszont a kókuszmatrac.... megyek kicsomagolom a dobozokat, hátha eldugták valamelyikbe :roll:

ha nem, akkor mehetek reklamáni :evil:

Legalább Lizának van már szekrénye, nekünk még mindig nincs, az asztalos júliusra ígérte... :?
remélem október elejére azért elkészül... :lol:


puszik
kata&liza
lmkata
 
 


kki, kérdésem tárgytalan - előbb írtam mint olvastalak volna ... :)
lmkata
 
 


Kki, akkor csak egy betűvel tévedtem :)

Kata, ok!!! Jaj, Neked már csak 10 hét!!!! :)

Lányok, én megkérdeztem a dokitól, hogy mennyit lehet hanyat feküdni, és pont ezeket a tüneteket mondott, amit Kata Te is produkáltál, hogy akkor alakulhat ki ilyen légszomj! Vagyis azt mondta, hogy lehet, de ne sokat ha egy mód van rá, de ha párnákat használsz, ahogy Kata Te is, akkor nincs gond. Kki, Neked mikor volt, vagy akkor éppen mit csináltál?

pusz
M.
mangó
 
 


tegnap samu mintababa volt, éjjel is meg egész nap szóval nagyon klassz volt. este elmentünk 3-an fodrászhoz- engem vágtak apa meg vigyázott babára. (jól megtéptek...)
ma van apa szülinapja, este megyünk neki ajándékot venni.
minden pocakosnak nagyon nagyon ajánlom a Suttogó titkai című könyvet!!!! a bab nevelésről szól és nekünk nagyon hasznos tanácsokat tartalmazott!!!!! sztem nagyon klassz!

Edus köszönöm az élménymegosztást!! ja és marha jó a video a fotóalbumban!!
Zsóka köszi a fotókat!!! Marci gyönyörű!!

mikor kezdenek a babák gőgicsélni? samu állandóan csuklik- ami azért bosszantó, mert amikor leteszem aludni, elkezd csuklani és persze felébred. lehet hogy nem büfiztetem meg jól..
tapasztalatok?
kerekpocak
 
 


Sziasztok!

Kedves Zsófi - csuklás - Márk is rengeteget csuklott, én adtam neki egy csepp citromot attól elmúlt. megfigyeltem, hogy mindíg hanyatt fekvésben csuklott, például nem sok pelenkázást úsztunk meg csuklás nélkül. Nekem azt mondta doktornéni altassam hason, így már két hetes kora óta hason alszik és így legalább alváskor nem csuklott, csuklás kb 1 hónapos koráig volt sűrűn aztán ritkult, mostmár alig csuklik.

Panni

Kép Kép
panni_30
 
 


tényleg Mangó, én is hallottam még terhességem előtt, hogy nem jó hanyatt feküdni nagy hassal. ezek szerint ezért...

Nálam csak 1 bibi van: hason ugyebár nem megy (meg se próbálom, jajjjj szegény Lizu) :) pár héttel ezelőttig oldalt fekvés még ment, de manapság nem engedi a Kispocok... egyik oldalt sem :) marad a hanyatt - akkor ezek szerint féig ülve :lol: :lol:
Tök vicces :lol: még szerencse hogy nem vagyok kényes egyik pózra sem :)

Mi az hogy nekem már csak 10 hét ???? ÉS MAGÁCSKÁNAK??? 9 meg egy pici :shock:

Orsinak meg alig pár nap!!!!!!!!!!!!!! :shock: :shock:

De izgi !!!
lmkata
 
 


Panni !
Épp tegnap olvasgattam régi topikos dolgokat és eszembe is jutott Márk t.i. tegnap volt a szülinapja, mármint olyan hófordulós :)
Sok boldogságot! Friss képek esetleg? Annyira cuki baba ő is ! Mint mindenki itt amúgy.... :)
lmkata
 
 


Edus,
hááááát nagyot bővült az a fotóalbum !!!
nem semmi ez a két gyerkőc, annnnnnnyira helyesek, mindig nevetnek, két kis csibész !!!!!!!!!
Az mennyire cukor amikor Zsigu még a kórházban, és Zsombival összebújva fekszenek, ahogy nézi a Nagy a Kicsit !!!!!!!! Azt hiszem ezek elég kemény (++ értelemben) pillanatok egy szülőnek, nem?
Látom alvós rongyocska meg van :)
Hugicámnak is, de selymis legyen (lassan 15 éves...) - bár nem kell messzire mennem, én 25 vagyok és a macim a mai napig az éjjeliszekrényen karnyújtásnyira... (1 éves korom óta - szegény annyira kopott már :( )
:lol: :lol:
klasszak vagytok! :wink:
lmkata
 
 


Imkata megnéztem a fotókat tök jók!!!!!!!
milyen szép menyasszony voltál!
Pnni köszi a tanácsot, kipróbáljuk, a baj az hogy samu csak oldalt meg háton szeret aludni...
na majd tesztelem..
kerekpocak
 
 


Kata!!!!! igen 9 meg egy kicsike!!!!!! :lol: :? :shock:
ha belegondolok, akkor nagyon kevés :)

én még tudok az oldalamon aludni, de igazán, csak a bal oldalamon, hason sosem tudtam jól aludni.

Mangó
mangó
 
 


Zsófi,
köszönöm szépen, igyekeztem... :wink:

eredetileg aug 19-re terveztük az esküvőt (holnap !!) csak közbeszólt Liza hogy jött.. de így utólag sokkal jobb hogy előbbre tettük...

én meg épp ma a wiwen láttalak egy ismerősöm ismerőseként :wink:
lmkata
 
 


Mangó, majd a végén amikor már csak 2 hét lesz hátra !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! és írjuk, hogy "emlékszel amikor még 9/10 hét volt és azt mondtuk alig van hára valami??" és majd úgy érezzük hogy szülessenek már meg !!! :)
tök izgi ez az egész dolog...

jajj sokat p...fáztam ma megint, sorry. :oops:

Megyek mert az ebéd meg sehol, aztán én is éhenhalok itt a laptop melett :?

Jó étvágyakat Mamáknak és Babáknak/Pocakoknak !!!!
lmkata
 
 


Zsófi, azért a Ti albumotok is bővül, csuda drága a kicsi Samu :)))
mangó
 
 


imkata ki a közös ismerősünk????
mangó köszi!!!!

lányok az jutott eszembe hogy ha én most szülnék én választanék szülésznőt!!! Annamarit! iszonyú kedves, jófej készséges, segítőkész stb volt!!!! (nem mindenki volt ilyen!!) pedig közben volt műszakváltás és nem kellett volna velem törődni és mégis...
mert pl ha nagyüzem van mint nálam, hogy mindenki csak szül és szül és mondjuk ti csak vajúdtok, akkor nem lesz ideje a szülésznőnek veletek törődni. pedig az nagyon jól eshet. szóval Annamari naaaaaaaaaaaagyon naaaaaaagyon kedves!!!
kerekpocak
 
 


Mangó : nekem a fulladás vagy nem is tuodm minek nevezzem, nem fekvés közben jött elő volt, hogy ültem és akkor csak úgy de volt hogy épp sétáltam és akkor jött rám. Képzeljétek az előbb voltam kinn hát nem tudom leírni milyen meleg van.....
Jó bekajáltam és most rosszul vagyok.... :oops: :oops:

Kép
kki
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?