Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok!
Elsősorban Katához (nem tudom kki, hol voltatok?). Szóval, ha továbbra is kérdések maradnak benned, akkor tudom ajánlani a PRAXIS rendelő-t (Cím: Budapest, XI. ker., Bartók Béla út 92-94. IV. em. 20. (Kosztolányi térnél),Bejelentkezés: 30/414-8886 ). Én ott egy genetikus dr-nőnél voltam, nagyon alapos, precíz! Mivel Timiékhez hasonlóan, nálunk is zsombesz felhúzta kezét, lábát úgy takarta a kis arcát, erre a drnő nem adta fel, állandóan kitalált vmit, hogy láthassa! aztán, amikor már minden cselt bevetett,akkor mondta: Ok! Te győztél! Nekünk nem kellett várni, egy szombati napon voltunk de! Én elégedett voltam velük! Sőt olyan hosszan vizsgált, hogy a végén már az egész pocim fájt, de mindent olyan alaposan megvizsgált!!!!!!!!Én őt tudom ajánlani, sajnos a nevét nem tudom, és most nincs időm utána se nézni, de úgy tudom, itt csak ez az egy dokinő van, a másik pasi, aki szintén nagyon jó, csak én már úgy voltam, ha megyek, akkor genetikus szakdokihoz...
na 100 szónak is 1 a vége: nekem bejött, tudom ajánlani, ha vki már ott volt, és csalódott bennük, akkor passz! de nagyon gondoljtátok meg, hova mentek, mert állítólag, már itt is megy az átverés...
pusszancs!Gondolunk Rátok Kata!
Zsófi, talán Te pedig már otthon kortyolod a déli ebédet ( tudod -1óra)!
mindenkinek minden jót!E
mazsolák
 
 


Sziasztok!

Köszi Edus a bíztatást, a súly miatt nem aggódom annyira. Családunkban kisebb babák születtek eddig, én sem vagyok egy óriás méretű valaki, az előző uh-hoz képest meg rengeteget fejlődött a babánk. Bár eddig mindig hozta a korának megfelelő méretet, most meg nem, de ha kivárja az idejét, akkor tuti 3 kg körül lesz, az meg szerintem pont ok-s. :wink: Picúrok alatt a Te fiaidat is értettem, természetesen az összes fotót megkukkoltam. Imádok ilyen helyes pasikat nézegetni. :wink:

Kata, azért remélem a babánál egy vesetágulat nem okoz vesegörcsöket! :roll: Nekem az egyszer volt, mármint vesegörcsöm, de az rohadtul fájt. :cry:
Nem csodálom, hogy bepánikoltál azon, amit a két doki mondott, ill. nem mondott! :( Én is padlón lettem volna tőle és az agy tényleg nem vicctéma. De kérlek próbálj megnyugodni (tudom ezt mondani marha könnyű), mert ezzel csak magatoknak ártasz. Te könnyen görcsölhetsz miatta és a babának sem tesz jót. Nem is tudunk még biztosat és szerintem mindenki agyában vannak eltérések, csak nem tudunk róluk és ez így van rendjén. Komoly baj szerintem nem lehet, mert az már rég kiderült volna. Másrészről: 1. nekünk csináltak rossz AFP miatt szívuh-ot is a babánál a 20. héten. Találtak valami hypoallergén (valami ilyesmi) papilláris izmot a szívecskéjében. Mondták ez nem fejlődési rendellenesség, de jelezhet valami nagyobb bajt. Na persze a frász tört ki minket. Aztán hazajöttünk és utánaolvastunk, ami nem volt könnyű, mert kevés info volt róla. De mint kiderült, ez csak annyit jelentett, hogy az egyik szívbillentyűje egy kicsit előrébb tartott a fejlődésben és vastagabb volt, mint a többi. Rá egy hétre már semmi nem volt! De hát miért is kellene ugyanúgy fejlődniük a babáknak??? 2. Olvasgatom a 2006. őszi babás topikot. Ott van egy csaj, neki a genetikai uh-on 3 cisztát találtak a babája agyában. Persze halálra rémítették, aztán most sehol semmi, nyomtalanul eltűntek, ha egyáltalán voltak!
Szóval nyugi, valószínűleg csak a fejlődési ütemek eltérőek, meg aztán ki tudja, a dokid mennyire jó uh-os. Piszok dolog tőlük, hogy ránkhozzák a frászt, miközben nem is biztosak semmiben. Nyugi, minden ok lesz, minden jel erre is utal! Nagyon szorítok!!!

Orsi most be fognak indulni a fájások! :wink: Csak erre gondolj és beszélgess róla a babáddal!

Mircike, köszi a bíztatásokat, igazán nagyon aranyos vagy! :wink: Azért remélem, nem leszünk problémás esetek, és nem kell megismerkednünk a fődokival! Sokat mondogatom kismanómnak, remélem hatásos lesz! :wink:

Kki, mi a Praxisban voltunk kétszer 4d-n a Győrfi dokinál. Nagyon profi, fantasztikus volt! :wink: Időre mindig bemehettünk, várni sosem kellett. Türelmes volt, klasz felvételeket készített, egyszerűen nagyon profi. :wink: Én csak javasolni tudom.

Timi, Te mindig olyan kedves vagy, de tényleg! :wink: Köszönöm! :wink:
Remélem, mi is úgy járunk, mint a barátnőd kisfia! És semmi tünete nem volt, csak megfigyelni kellett? Mármint a vesetágulatot...

Tegnap szupi napunk volt! Végre megkaptuk az építési engedélyünket, fél évet húzták a dolgot, semmiképpen sem akarták megadni. Így persze az idei nagyfelújításnak lőttek, de tavasszal legalább kezdhetünk, addig meg be tudunk vásárolni akciós cumókat. (Most csak a használható két szoba felújítása folyik.) Aztán átküldték a lakásunkra a szerződéstervezetet, úgy néz ki pénteken szerződünk és sikerül túladnunk a lakásunkon, amiből majd a felújítást fedezzük. Ez is tök jó, mert már februás óta áruljuk... Szóval két tök jó dolog történt és mindez a babánk megérkezése előtt! :lol: Nagyon fel vagyok dobva! :lol: Persze picifiú rögtön meghálálta, bulizik nagyokat odabenn!!! :lol:

Szép napot Nektek, hasonlóan szuper hírekkel!!!
Kata, mennek a drukkok!!!
Melba

KépKép
melba
 
 


Melba: Zsiga éppen 3 kg lett 5 nap túlhordással, és "elég" volt megszülnöm. / mint látod, mi is ilyenek vagyunk. (zsombor már kontrázott, hiába jött könnyen, volt utóhatás)/, /ja és persze mindenki riogatott, h. nem lesz egészséges, nem fejlődik rendesen, mert pici, és mert én nem híztam legalább 15 kg?! néha az ilyan tanácsoktól?! a falnak tudtam volna menni?!!!/
Mangó - ha jól emlékszem, te kérdezted az etetőszéket-, tettem fel képeket róla, sőt egy videót is, ahogy zsiga eteti zsombort!!!! :D
mazsolák
 
 

 
 

itthon vagyunk tegnap óta, ha lesz minimális időm, jelentkezem. Samu most áll be a földi létre, néha nem könnyű de alapvetően 3 óránként szopizik. tegnap mondjuk naaaaaaaaagyon sokat sírt, de aztán kiderült mi volt a baj és szerencsére megvígasztalódott.

írok hamar, köszönöm mindenki drukkját és jókívánságát, hamarosan lesznek feltöltött képek is!!!

puszi

zsófi
kerekpocak
 
 


Sziasztok Kerekpocak Család! Gratula még egyszer, jó pihit, és akkor várjuk a beszámolót, amint lesz erőd, időd, kedved, stb! :D :D :D
Edus és a Pasik!
mazsolák
 
 


Szia Kata! Tudsz már valamit????????? :oops: :oops:
mazsolák
 
 


írok amint lesz időm, most csak annyit hogy ma éjjel samu 1-től 7-ig aludt csak 4-kor kelt föl 10 azaz TÍZ percre szopizni!!!!!!!!! szóval kb átaludta az éjszakát!
ugye ez ilyen marad?? (jó magam is belátom, hiú reményeket táplálok....)
kerekpocak
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, csak tegnap itt aludt a barátnőm, kicsit elterelte a figyelmemet estére...

Zsófi,
nem biztos, hogy hiú remény - egy ismerős baba nálunk születésétől fogva átalussza az éjszakát a mai napig, és már 7 hónapos! Van hogy este 6-kor már alszik és reggel 7-kor ébred :) de persze ez azért elég ritkaság...
Várjuk a képeket majd :)

Melba,
ne haragudj most ahogy visszaolvastam látom milyen hülyén írtam hogy nekem vesegörcsöm volt... nem ezt akartam ezzel mondani, hanem hogy nekem is tulképp tág volt a vesém és hipsz -hopsz elmúlt :) de úgyse engem hasonlítsunk a babákhoz, mert én már rég voltam magzatocska :wink: Kis Drágák!

Igazából ezzel is nyugtatom magam, mármint hogy elmúlnak ezek a tágulatok, mert tegnap az ultrahangon megállapították hogy bizony jól látták, nem tévedés, sajnos a hátsó agykamrái nagyobbak Lizának mint kéne :(
A bal oldali 4 mm-rel, de a jobb majdnem duplája :cry: :cry:
Okot nem tudni, szóba jöhet vírusfertőzés, toxoplasma, vagy egyszerűen csak most a növés miatt van így és szépen visszahúzódik. El nem tudom képzelni az első két okot - gyakorlatilag itthon vagyok, alig megyek valahová - milyen vírus, honnan??????? Macska a közelemben nincs, ha látok a kertben akkor elzavarom. Kutya van a tesóméknál, de az lakótelepi szobakutya, ágyban alszik, azt eszik amit mi, fürdetik rendesen stbstb amúgy is jó ha hetente látom 1 napot... meg a kutyát el is vetette a doki is, inkább macska a gáz.
Szóval reménykedem hogy a harmadik lehetőség marad, hogy majd úgy ahogy Melba is írta el fog szépen múlni a mi Kisbabánknak is ez az egész.
Sokat beszélek erről vele, mást nem tudunk teneni, várunk.
Azért 2 hetente meg kell nézni UH-on hogy nem nő-e....
Hétfőn megyek a Söfibe is, de alapvetően ott is csak UH-gal nézik meg majd.
Vérkép eredmény most hétfőhöz képest 20 munkanap...

Azért megpróbálok nem görcsölni, igazából vannak teljesen happy pozitív, optimista és eléggé beparázós periódusok, de azt hiszem ez így is marad amíg nem javul :) másra nem is gondolok inkább egyelőre.

A dokik sem tudnak mit mondani, mert nem tudni még 1. a vérkép erdményt 2. milyen irányba fog változni -- ezektől függ majd minden további lépés. De azt mondta az UH nőci, hogy szoktak ilyet látni és ha nem vírus akkor szépen visszahúzódik magától születés előtt.
Barátnőm sógora genetikus nőgyógyász (eddig nem is tudam) és ő is szokott sok ilyet látni és azt mondta nagyon kevés az amikor tényleg lesz vmi gubanc a végén...
Jó-jó tudom ezt mondogatom én is de tudjátok azért majd szeretnék már ott tartani.....

De minden más teljesen rendben van!!! 1286 gramm, a buksija is egyébként teljesen normális méretű, most a mért adatok alapján stimmel az okt. 27 mint várható érkezés, múltkor azt mondták lehet hogy 1 héttel előbb jön majd a Kisasszony :)
De hát ez legyen a legkevesebb mikor jön, csak szépen intézze el hogy rendeződjön ott az a kamra-dolog :)

Barátnőm eljött velem, azt mondta biztos csak stréber és belehúzott a fejlődésbe rendesen :)

Teszekk fel képet a tegnapiról, nagyon jól lehetett látni a pofiját, bár kicsit bebújt a lepénykébe, de békésen szuszmákolt miközben a dokinéni vizsgálgatta :)

Edus, köszi a Praxis-tippet, el fogok menni oda is majd a Söfi után - az lesz a köv. kontroll....

Puszi
K&L
lmkata
 
 


Sziasztok Lányok!

Kata, én is vagy parázok, vagy hepizek, nyilván ez így a jó.... megértelek, ha parázol, de azért tényleg próbáld meg nem idegesíteni magad ezen, tuti, hogy elmúlik ahogy növekszik a pici Lány! Pláne, hogy eddig minden vizsgálat ok volt.
Hétfőn nálam megint megkopogtatta a kijáratot a Pici, akkor éppen torna előtt voltam és egy picit siettem is, így valószínű az van amit mondtál Kata, hogy amikor állok, vagy ülök akkor csinálja ezt :)

Melba, jó hogy itt vagy Te is! Örülök, hogy jól alakulnak a ház és a lakás körülötti dolgaitok! A Pici srác miatt szerintem Te se aggódj (tudom, tudom könnyű.....) de Nálatok is tuti, hogy minden ok, meglátod! :wink:
Nálunk a fürdőszoba kérdés még nem oldódott meg, sajnos..... :( mert a biztosító és a közös képviselő húzzák az időt, mivel kiderült, hogy a ház csövével van a gond, így más eljárás van, de már egy másik szerelőt kellett hívni. Aztán az is benne van a pakliban, hogy ezt a lakást mi is áruljuk, és hát megmondom őszintén nagyon jó lenne még a Baba érkezése előtt eladni, de azt hiszem ezt nem kell ecsetelnem Neked ... :)

Zsófi, de jó, hogy otthon vagytok már, majd írj ha úgy adódik!!! Tegnap voltunk előkészítőn és lestelek, de közben reménykedtem is, hogy már rég otthon vagy :)

Timi, hát ezek szerint ez a nyuszi, nagyon pörög, mindegy hogy milyen idő van :)

Edus! valami tündériek ezek a fiúk!!!!!!!!! Ahogy a Zsombi elaludt az valami tüneményes!!!!!!! Az etetés is nagyon cuki!!!! :lol: :lol: az etetőszék meg nagyon profinak néz ki!

Kki, én is azt hallottam, hogy a Praxis nagyon jó!

M.
mangó
 
 


Mangó, látod akkor kopog ha azt üzeni: Lassíts/pihenj kicsit Anya !!
:D :D
Tessék rá hallgatni ! :D
lmkata
 
 


Sziasztok!

Végre ide is sikerül írnom. Már kétszer is olvastalak titeket az utolsó üzenetem óta, de mire elkezdtem volna írni a hozzászólást, mindig közbejött valami.

Melba
Ne izgulj, minden rendben lesz.

Kerekpocak
Gratulálunk Nektek, várjuk a képeket.

Szerintetek mikor érdemes 4D ultrahangra menni? Milyen időszakokba? Most vagyunk a 23.héten.
Az amnio rendben, megkaptuk a leletet és fotót is kértünk.

Van valakinek tapasztalata a mózeskosaras babakocsikkal kapcsolatban? Mennyire lehet biztonságosan bekötni a kocsiba?

Mindenkinek sok puszi!
übi
 
 


Sziasztok!

Kerekpocak - de jó, hogy már otthon vagytok! Samu baba tudja, hogy Neked sokat kell pihenned, ezért alszik ilyen szépen. Márk is sokat segített a csaszi utáni felépülésben, azzal, hogy igazából csak evett meg aludt. És a sírását is csak akkor hallotuk, ha éhes volt, vagy szüksége volt ránk.

Übi - mózeskosaras babakocsi - mi csak mózeskosár betétet vettünk a babakocsiba, mert nem volt dönthető vízszintesig. Kb 10x aludt benne Márk mert kinőtte. Azt hallottam, hogy a mózeskosár hátránya, hogy gyorsan kinövik a gyerkőcök. Azt sajnos nem tudom, hogy mennyire lehet biztonságosan bekötni a kocsiba.

Jó pihenést mindenkinek.

Panni

Kép Kép
panni_30
 
 


Jó reggelt !

Übi, itt a 4D-ben azt mondták, hogy az ajánlott szűrővizsgálati időpontok: 12-13. hét, 18-20. hét, 28-30. hét és 36. hét körül.

De szerintem elmehetsz nyugodtan most is... nekem először azt mondták a 18. hetet várjam meg mert akkorra már kifejlődnek a szervek és jól látni a babót. :)
A 21. héten voltam - láthatod a képeket a www-men, nagyon jók lettek :lol:

Eredetileg most a 32. héten akartam menni, de ugye közbeszólt a sors hogy elrohantam most a 29. hétben... a múltkorihoz képest egy kis pufi-lufi lett :)
(ezek is fent vannak már az albumomban)

szóval döntsd el szerintem hogy hányszor akarsz elmenni ilyen 4Dre és ha belefér több alkalom (pl. 2) akkor menj most - meg a vége felé, de ha csak 1-szer tudsz akkor várj még szerintem min. 1 hónapot amikor már tényleg nem csak a kis csontjai látszódnak...

szerintem... :)

puszi
Kata&Liza
lmkata
 
 


sziasztok lányok

Először is Zsófi : örülök, hogy jól vagytok, tök jó, hogy a baba ilyen sokat alszik, már nagyon várom a részleteket meg a körülményeket.

Kata : remélem azért jól vagy annak llenére, hogy aggódsz és idegeskedsz. Ez egy rohat dolog egyébként csak tényleg vigyázz arra, hogy ne nagyon görcsölj, meg ha esetleg nem bizol a dokidban akkor keress fel más orvost is....

Lányok egyébként köszönöm a tanácsokat a 4D - vel kapcsolatbna. Most hétfőn megyünk a SOTE Klinikára. A praxist próbáltam többször is, de a mobilszámon ami meg van adva nem lehet őket elérni sajnos

Na hétvégén megint jön a hideg...

kki
kki
 
 


Zsófi, sajna engem egyik pasi sem kényeztett el, talán még az elején..., de most is szoktam éjszakázni, talán most már a fogak gyötrik..., de reméljük, Samu továbbra is ilyen jó, anyakímélő Babóca lesz! Amiért csak irigyellek Téged!
Kki: probáld meg az interneten, hátha ott felhoz egy másik elérhetőséget is, ill. lehet, h. ők is szabin vannak. nem is tudtam, hogy a SOTE-n is csinálnak már ilyet?! gondolom, az is jó lehet, na majd mesélj!
Kata: érted drukkolok,sok, sok +++++++++ENERGIÁT!, remélem, nem lesz semmi komolyabb, és ez csak egy ideiglenesen meglévő dolog.
Mangó: köszönjük! jól esett!és neked is kitartást a fürdőszoba dolgainak intézéséhez! Gondolok rád is, hogy jólmenjenek a dolgok!
Übi: gratula az amnio eredményedhez!
Melba: kitartást, és ++++ drukkok a lakáskörüli teendőkhöz!
Összességében: amióta megfogantunk állandó aggódásban vagyunk! Minden ok legyen odabent, kezek, lábak, végtagok, köldökzsinor.., aztán amikor kibújnak, akkor megint kezdődik egy más(ik) aggódás..., és ez így lesz egy jó darabig.
(Emlékszem édesanyám szavaira, amikor "még bulikba jártam, és hajnalba mentem haza,mondta másnap, hogy akkor aludt el, amikor hallotta, hogy hazaérek". Most már kezdem sejteni, mit érezhetett, és hogy én is ilyen leszek.. bocsi, ha tul sziruposra sikerult, nem ugy kartam.., kozben zsombesz megint atallitotta a klaviaturat...
Edus
mazsolák
 
 


Sziasztok!

Edus,
végre megnéztem a videót a fiúkról - hááááát eszméletlen páros :lol:
a kicsi eteti a még kisebbet :lol: :lol:
amúgy az én anyukám is ilyen a mai napig a tesóimmal is ...

köszönöm mindenkinek a +++energiákat :) érzem hogy ma már jobb a hangulatom sokkal - mondjuk a barátnőm is kedd óta itt van velem, úgyhogy nincs is alkalmam magamban hülyeségeken agyalni szerencsére ........

ma vettünk szépséges kis rugdalózókat is, inkább 62-eseket mert az ultrahang szerint apukájára hasonlít a kicsilány és nagy lesz :wink:
no meglássuk ! :shock:

sok pussz
lmkata
 
 


Sziasztok!

A babakocsi vásárlásával még várunk, de jó lenne legalább eldönteni, hogy milyen legyen. Én azért gondoltam a mózesra, mert télen a hidegben ha bebugyolálom Rolit, akkor nem tudom bekötni a hordozóba, és nem hiszem, hogy egy újszülötnek jót tenne ha beletuszkolnám egy overálba. Nem tudom meddig lesz jó a kosár, nem szeretnénk fölöslegesen megvenni, hiszen amúgy is lesz elég kiadás, ezért az lenne az ideális, ha 5-6 hónapos koráig bírná, és akkor már lehet olyan gyerekülést kapni, ami 2-3 éves koráig jó. Na ezt újra kéne fogalmazni, de remélem értitek.

Imkata
Megbeszélem apával, és lehet még mostanság elmegyünk az elsőre. Szeretem nézegetni a képernyőn, és akkor legalább itthon is láthatnám amikor akarom. Nektek mennyibe került és hová mentetek? Mi a Brendonra gondoltunk elöszőr, de aztán hallottuk, hogy a Barossba is csinálnak 12.000Ft-ért, és lehet ott jobb szakemberek vannak.


Mindenkinek köszönöm az ötleteket, és továbbra is várom szerintetek mit érdemes megvenni a babónak, és mit nem!
Mi a véleményetek a fürdőállványról? Elég egy külön kád, és egy ágyra rakható pelenkázó, vagy praktikus az állvány. :roll:


Pusza!
übi
 
 


Sziasztok!

Mi a 4D Ultrahang rendelőben voltunk. XIII. ker. Kárpát utca Ipoly utca sarok. (vmi újépítésű ház 5. emeletén van)
www.4dultrahang.hu

Úgy van, hogy vizsgálat 9 000.- Ft
DVD-re felveszik az egészet ha kéred, rajta a baba szívhangja meg végig amit ott látsz a kivetítőn (zenei aláfestés Celine Dion.. :)). Na a DVD az 3 000.- Ft
és kérhetsz még fényképeket is CD-re mentve, az még 2 000.- Ft.
A fényképeket a mozgóképből mentik le úgy,hogy megállítják egy pillanatra. Én most a másodiknál már nem kértem mert itthon a PC-n én is meg tudom csinálni a DVD néző szoftverrel, hogy lementek a mozgóképből fotót... szóval ha tudtok ilyet akkor felesleges az a plusz 2 000.- Ft (amúgy kb 20 fotót mentettek a CDre).

A vizsgálatról kapsz még egy kinyomtatott papírost, rajta az összes mért adattal (fej, has - körfogat, súly, combcsont hossza, becsült érkezés menses alapján ill. a mért adatok alapján, - más kapásból most nem jut eszembe de ezek a legérdekesebbek..)

De gondolom mindenhol ilyeneket kap az ember, nem?
Valakinek más tapasztalat ??


Kád ügyben mi készítünk egy fa keretet amit a kádunkra lehet tenni, (az alján gumicsík hogy ne csússzon) és veszünk egy szimpla műanyag kiskádat, amit meg majd erre a keretre téve tök egyszerűen lehet fürdetni a fürdőszobában a Babát.
Ez nekünk a legpraktikusabb, a kádállványok amiket eddig néztem tök instabilak voltak - persze ha töltesz vizet a kiskádba a súlya lenyomja... de eleinte úgysem rakod teli a babának vízzel...
Meg szerintem kisebb helyen elfér így a cucc. :lol:
(ilyen volt otthon is anno a legkisebb tesómnak és iszonyat praktikus így az egész....)

Nekem lesz pelenkázós komódom úgyhogy az megoldott...

Nem tudom kinek van olyan vagy hogy vagytok vele, de vannak ezek a kiskád+pelenkázó egyben állványok. Hááát szerintem tiszta hülyeség... amiket eddig láttam abszolute használhatatlannak tűntek..

Nálunk még az is szempont hogy parkettás a szoba és azért nem szeretnék ott pacsálni a káddal sem.

Na jó hosszú lettem - ma van tök sok időm, pihi nap van :lol: :lol:

Puszi mindenkinek !!!!!!!!!!!
Kata és Liza
lmkata
 
 


szia Übi! Az én tapasztalatom:
mózeskosarat nem vettünk, nem láttam nagyon értelmét. Szerintem sokkal biztonságosabb az autósülés! Mivel az én 2. babám szinte téli, ezért vettem egy ( nem tudom a nevét pontosan) "olyat", mint a hálózsák, a két kis lába között középen lyukkal, ahol a biztonsági övet át tudod bújtatni. A corába vettem sokkal olcsóbban, mint más babaáruházakban..Szerintem nagyon jó! És én amint lehetett, kint altattam zsombort a babkocsiban, jól bebugyolálva. Nagyon jókat aludt, élvezte nagyon!
4d. fent írtam, hogy a praxist nagyon tudom ajánlani! nekem nagyon bevállt. részletekre -mi mennyibe került- már nem emlékszem, de a honlapjukon utánanézhetsz. Egyik bnőm a XIII. ker.-be volt, ahol Kata, és elégedett volt velük, másik a Brendonba, és nagyon bánta, hogy odament. Több tapasztalatom nincs.
Fürdőállványunk szintén nem volt, hasonló okok, mint amiről Kata is írt (instab, hamar kinővi a gyerek, tárolás?!). zsigusznál volt kiskád, zsombornál már nem is használtam..., együtt fürdettem/tem őket. Egy darabig guggoltam mellette (nem derékkímélő, az tuti), aztán, amikor már szépen ül, akkor könnyebb! De amit Kata leírt, nagyon jó ötletnek tartom! Érdemes lenne megcsinálnotok...
Röviden, ez az én tapasztalatom, biztos a többiek is írnak majd, tudsz csemegézni az ötletekbők, tanácsokból
mazsolák
 
 


Ja és még: pelenkázós komód, nekem is külön van. (olyan, amilyen KerekpocakZsófiéknak, IKEA-s, szerintem nagyon jó, praktikus!, itt kint is olyat vettünk.)
és ami még a mi tapasztalatunk, mi így csináltuk:mivel a gyerköcöknek nem jó a túlzott meleg, ha alszanak, viszont a fürdetésnél meg tudnak vacogni (elvégre odabent jó meleg volt!), ezért mi mindig csak a fürdőt melegítettük fel. Mindent odakészítettünk (pelus, krém, ruhák, stb.., ) vettem egy önálló, pvc pelenkázót, rátettem a mgépre, ott mindent elintéztem, így felöltöztetve vittem ki a kicsit hűvösebb szobába altatni.
Visszatérve az ágyra rakható pelenkázóra, akinek olyan volt, mondta csak kb hat hónapig tudta haszni.
mannam kell
mazsolák
 
 


Nekem volt mózes, hat hónapos koráig bírta, utána faltól-falig fért csak el benne.
A kádállványunk is volt, azt addig használtuk, amíg stabilan ülni nem tudott (8 hó), utána kiskád a nagykádban max. 1 hónapig, aztán csak nagykád.
Pelenkázó 'szekrényünk' is, de az igazából a kiságy végének van építve. Ma már csak kakinál használom (napi 1x) de akkor nagyon jó, a többit már állva intézzük, mert bugyipelusunk van. Ágyon megőrülnék a hajolgatástól, illetve már pár hónaposan is elmászkálnak, és esetleg összekennek mindent. Legalábbis nálunk tuti. Ezért jó a szekrény, mert ott max. a pelenkázó szivacsot kell letörölgetni.
De aztán vannak ügyesebb anyukák is, akik megoldják ágyon... Szerintem nem kényelmes, főleg picinek.
M. :)
mircike
 
 


Sziasztok!

Mindég csak a másikba írok, de most van egy kis időm és benéztem ide is!

Zsófi! Gratula Somához!!! Most olvastam, hogy megszületett :oops:

Übi!
Nekünk beköthető mózesunk van és Niki most kezdi kinőni. Vagyis hát nem marad már meg benne, mert nem lát ki belőle :lol:
Egyébként nagyon, nagyon örülök, hogy volt! Mi nagyon kihasználtuk, sokat autóztunk hosszú úton is, és neki kényelmes volt, főleg az elején amikor szinte mindég aludt az autóban! Szerintem biztonságos. A babát a mózesban is belehet kötni spéci biztonsági övvel. Nekünk Peg-Pérego complettónk van, igaz az ára húzós, de megéri! Főleg, hogy a tesó is reméljük ezt fogja majd használni egyszer majd.

A kiskád és pelenkázó egyben állítólag nagyon gáz... Nekünk anatómiailag formázott jó nagy kiskádunk van állvánnya. A kád csúszásgátlóval van ellátva. Az egyik felén a még félig fekvő cseszemőnek van kialakítva ( a popsiánál egy valami ami megakadályozza, hogy elcsússzon), a másik fele a már ülő babának. Én nagyon szeretem! Nem kell hajolgatni, biztonségos stb. Nálunk pelenkázó szekrény van, mivel kellet a szekrény része. De már kezdi kinőni a nagylány :lol: Lassan lelóg a lába... Szóval nem hosszútávú, de praktikus (derékkímélő).

De szerintem mindenkinek a saját igényeihez stb. kell mindent beszerezni.

Mondjuk én az a fajta vagyok aki inkább megvesz minden vackot biztos ami biztos alapon :oops: Főleg ruhák terén viszem túlzásba...A legtöbb ruci max 4-5 alkalomal volt rajta :oops: De most jól jött a melegebb ruci a hüvösebb időben.. De mit csináljak, ruhamániás vagyok. Szakmai ártalom... De most legalább nem magamnak halmozom :lol:

Na írtam jó sokat, megyek aludni.


Üdv mindenkinek!

Reni

KépKép
Kép
szuvajdzsity
 
 


Bocsánat a gyors lezárásért, de lázadás volt a háttérben!
Szóval az ágyra rakható pelenkázót, addig tudták igazán csak használni, amig nem mozgott nagyon a gyerek, utána kissé instabilá vált. (bnők, szomszédok tapasztalatai)
na de már nem szaporítom a szót, átadom másnak is a terepet!
Mindenkinek jó pihenést a hétvégére és szép álmokat!
mazsolák
 
 


Sziasztok!

Kata!
Nagyon jók lettek a képek Lizusról! Nem szégyenlős a kis csaj! :lol: Kicsit irigyellek titeket :oops: , anno úgy vártuk, hogy lássuk Balát, azt nem mutatott semmit magából :evil: .

Übi!
Mi is a Praxisban voltunk anno, csak a múltkor nem jutott eszembe a neve :? , s nagyn rendes volt a szonográfus nő. Csak BAlázs nem akarta mutatni magát, hosszas unszolás ellenére sem. Anno 10000.- volt.
A Brendont többen szidták már régen is.

Babadolgok:
Fürdőkád:
2 variációt használunk (otthon, nagyinál)
1.) Ua. mint amit Kata írt: a Nagyim kiszuperált gyúródeszkáját alakítottuk át, s azt tesszük a kádunkra. Ez a legtutibb szerintem. Stabil és a derekunk sem szakad le, plusz olcsó kivitelezni. Nem egy nagy flikk-flakk.
2.) Jó nagy szennyestartónk van Anyuméknál, s annak a tetejére tesszük a kádat. Ez is bevált.
Az állványos kád egy idő után kicsi, helyet foglal, meg nálunk nem is fért volna el a fürdőszobában, a szobában meg nem praktikus fürdetni, hiszen minden tiszta víz lesz, a kisebb légterű fürdőt meg sokkal könnyebb felfűteni a fürdés idejére. Plusz a fürdőben minden kéznél van. És könyebb is elpakolni a pancsi után (Kád le, a deszka meg befér a mosdó mellé, vagy a mosógép mögé.)
A pelenkázós fürdetőállványt már anno hülyeségnek véltem, hisz annak használatához minimum két segítség kell. Míg kiveszed a babót a kádból, valakinek le kell kapnia a kádat az állványzatról, s át kell varázsolnia pelenkázóvá. Addig Te meg bűvészkedhetsz a picivel, hogy mit is csinálj vele.

Mózes:
Nekünk nem volt, s nem is hiányzott, pedig rengeteget autóztunk Balázzsal. A hordozónknak volt babyszűkítő fejrészre, meg babyderéktámasza, így teljesen kényelmesen és egészségesen utazott Bala. Kb egy hónapja nőtte ki ezt ahordozót, így jól kiszolgált minket időben. Télen meg az a megoldás működik, amit Edus írt (lábközötti lyuk a zsákon).

Pelenkázó komód:
Nagy hasznát vesszük. Kényelmes és a szekrény részébe jól lehet pakolni, rögtön késznél van minden. Nem kell elfordulni a gyerkőctől pelenkázás közben. Csak kihúzom a fiókot, s ott vannak a ruhák, pelusok, krémek ... rögtön a kezem ügyében. De mostmár mi is csak az esti pancsinál és a kakis dolgoknál használjuk, mert mi si bugyipelusozunk. Ha meg már nem kell mint pelusozó, a hátsó toldalék részét le tudjuk szedni, s így egy teljes értékű komódot kapunk majd, ami a gyerekszoba része lesz.
Anyuméknál helyhiány miatt ágyra helyezhető pelenkázót használunk, ami szintén jó, de a komód sokkal komfortosabb a fent leírtak miatt. Plussz azt állandóan le-föl kell pakolni. Na most amikor éppen a gyerek lóg az oldaladon, nem mindig egyszerű kivitelezni a dolgot. Plussz Apának már lassan egy éve fekete a körme a nagylábujján, mert egyszer ráesett, amikor levette az ágyról. Még sose hallottam úgy káromkodni a Lelkemet, mint akkor.
Szóval komódpárti vagyok!
Vagy középút: ágy végénél lévő pelenkázó rész. Ilyet nem használunk, de szerintem az is jó lehet.

Aztán ha még igényled a kimerítő "nálam bevált babdolgok" listáját, írok még, meg szerintem a többiek is, csak már jó hosszúra nyújtottam így is a mondandómat. :oops:

Jó éjt mindenkinek és jó hétvégét: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok,

Hűű Timi, te hogy bírsz ilyen sokáig ébren lenni ??? :shock:


Én mostanában hajnali 1 körül ébredek először, aztán meg 5-kor pisilni.... így készít a testem/lelkem a babázásra??? :roll:

ez azért ki van találva :D

pusz
lmkata
 
 


Sziasztok!

Kata,most olvasom a történteket, hogy mit állapítottak meg Liza babánál. Szerintem ne izgulj (nagyon), tudom, könnyű ezt mondani, én is iszonyú parázós tipus vagyok, pláne, ha a gyerekeimről van szó, de annyi mindent tudnak produkálni a babák növekedésük során a pociban, hogy őrület. Tudnék mesélni példákat, ha érdekel, szívesen leírom, és mindig makk egészséges gyerekek születtek.
Szóval próbálj lazítani, olyan szuper ez a 9 hónap, én nagyon élveztem, irigyellek is kicsit! Liza meg már most gyönyörű, nagyon szép a képeken!

Babaholmik:

Borinál volt egy fém álványunk a kiskádhoz, és a szobában fürdettünk. Vödörben be a víz, ki a víz. Nem volt valami leányálom.
Marcit a mosdóban fürdetjük, jó nagy Ikeás mosdónk van, olyan, mint egy kiskád, de már kezdi kinőni, meg minden úszik, mire megfürdetjük, így mostmár gyakran Apával pancsol a nagykádban.
Nekünk is pelenkázókomódunk van, mindkét gyereknél ezt használtam/használom, én nagyon szeretem. A telkünkön van ilyen ágyra szerelhető, de azt nem kedvelem, mert kicsi, és az én óriás fiam mindig le akar fordulni róla. Szóval én a komódra szavazok. :wink:

Mózesem egyik gyereknél sem volt. Ahogy írták a többiek is, szerintem nagyon hamar kinövik a lurkók, és nem ócsó :?
Nekünk egy vizszintesig dönthető babakocsink és egy autóba szerelhető kagylóülésünk van. Nem hiányzott a mózes!

Ruhákkal és is úgy vagyok, mint Reni. Iszonyú mennyiséget tudok felhalmozni, abszolút felesleges dolgokat veszek meg, van, amit én is csak 1X,2X adok rájuk.De mit csináljak, imádom öltöztetni Őket,és is ruhamániás vagyok! (mondjuk sokat használtan veszek a Babaszobán).

Na ,ennyi.
Puszi mindenkinek, szép hétvégét, Zsóka

KépKép
logi
 
 


Sziasztok!
Hát nem mondom, hogy könnyű, 2 kisgyerekkel, de megéri. Mostanra már összenőttek, és elválaszthatatlanok, főleg a kislányom ragaszkodik nagyon a bátyához.
Zsófi már nagyon várja a kishugát. Mindig simogatja puszilgatja a hasamat. Ilyenkor Bendi is néha odajön, megpuszilgatja és rámnéz, hogy most ő milyen jót tett. De ez csak nekem szól, hogy "Nézd mama, milyen aranyos vagyok. " De hát ő fiúból van. Viszont nekem nagyon tud udvarolni. Rózsaszálnak szólít, meg tulipánnak. :)
A féltékenynek nem féltékenyek, csak néha ha rossz napjuk van, vagy ha már nagyon fáradtak, akkor szoktak veszekedni, kötekedni, de akkor is inkább a nagyobb kezdi.

Nekünk van pelenkázó komódunk, az IKEÁS. Most már a 3. babóca ruháit pakoltam bele, mert mindig azé, aki a legkisebb. :)
Mózeskosarunk nem volt. Viszont most egy olyat vettem babakocsistul, de azt nem lehet bekötni az autóba, csak textil. Mivel most be sem férne a 2 gyerek mellé.
Én azt mondom, hogy inkább minőségi babakocsit vegyél, mert az több gyereket kibír.
Nekünk a Pierre Carden babakocsi 1,5 gyereket bírt ki. :(
Most egy Hauckot vettem használtan, de olyan mintha új lenne, és szerintem még kibírna 2 gyereket is.
Na most már leállítom magam.
Jó hétvégét mindnekinek!!!
Orsi
orsi13
 
 


Jajjj Zsóka, de aranyos vagy Te is !!!!!
Meg mindenki, köszi szépen tényleg nyugodtabb vagyok sokkal mint hétfő-kedd-szerdán
az durva volt... :cry:


Most voltunk a Kenguruban kiskádat venni :) és annyi édes babát láttam, de tudjátok akkor is az a legelső gondolatom azóta hogy jajjjj remélem Liza is ilyen egészséges baba lesz !! nincs ennél fontosabb, ezt most még erősebben érzem mint eddig bármikor...


pusssz Mindenkinek :)
Kata &Liza
lmkata
 
 


JUJJJ SAMU-KÉPEK A LÁTHATÁRON !!!!!

Zsófi, nem is szóltál! :evil: (vagy csak én nem láttam????)
:lol: :lol: :lol:

Megyek is nézegetni !

puszi
lmkata
 
 


Jajjj de ééééééédes !!!!
Szegény kis pocok hogy fázhatott amíg méricskélték meg minden, nagyon tiltakozott - de aztán kis békésen aluszkált a végén Anyunál már jól bebugyolálva !!!

GRATULÁLOK MÉG EGYSZER !!!
Olyan jó látni ezeket a képeket !
:D :D :D

Jajjjjjj de várom már Lizát (de ezt csak halkan mondom - nem akarom sürgetni szegényt) :D

Pussssz
Kata&Liza
lmkata
 
 


sziasztok lányok

hát SAMU baba..... tündéri vagy, gratulálok mégegyszer.
Olvastam a pelenkázóról és a kádról szóló hozzászólásokat. Nálunk a kisággyal van egybe a pelenkázó (sogórnőmé volt ) úgy gondolom nem veszünk újat a fürdő káddal viszont bajba vagyok mert egyrészt zuhanzós a fürdünk, a fenti részen van kád de nincs kész. Szóval én is az állványt néztem ki, de ezek szerit lehet, hogy mégsem jó ötlet, de akkor most mit csináljak????,
Na mindegy majd megolddóik decemberig van idő... nem ,

kki
kki
 
 


Sziasztok!

Zsófi - Samu baba nagyon édi, remélem jól vagytok. Egy kicsit én nosztalgiáztam és visszarepültem a kórházi szobába, amikor először a kezemben tartahattam Márkot. Minden jó kívánok Nektek!

Még jövök a tapasztalataimmal babafelszerelés ügyben, csak Márk szólít.

Panni

Kép Kép
panni_30
 
 


Samu baba nagyon-nagyon aranyos, szép kisfiú! Büszkék lehettek egy ilyen klassz pasira!!!

Pannihoz hasonlóan én is nosztalgiáztam egy kicsit, olyan jó volt megnézni a képeiteket. Nagyon jól sikerültek! :wink:


Zsóka

KépKép
logi
 
 


Zsóka, megnéztem a másikon a nyaralós képeiteket :) nagyon szép ez a nagylány meg a kisöccse :)
ez az etetős annyira aranyos ! Már Edusnál is megnéztem vagy 3-szor a videót.. :)

Képzeljétek most fedeztem fel a DVD-n amit a legutóbbi ultrhangon kaptunk, hogy kinyitja szemét Liza egyszer rajta !!!! Hűű hát eléggé furcsa látvány... :)

Na megyünk aludni, ma hosszú nap volt.

Szép álmokat Mindenkinek, a pocakosoknak kevés éjszakai pisilést!!
:wink:
lmkata
 
 


Sziasztok!

Kata köszi. :P

Ultrahang:

mi 3X voltunk 4D-n, az egyiket nyertem :) . Ebből kétszer a Kárpát u.-ban 1x a Praxisban voltunk. Én mindkettővel maximálisan meg voltam elégedve, a Praxisban sokat kellett várakozni, pedig időre mentünk, viszont valamivel tisztább képeket tudtak csinálni. Szerintem finomabb felbontású az ultrahangjuk. De a Kárpát u-i is szuper és nagyon kedves, alapos a doktornő.
A 30.héten láttam én is először nyitva Marci szemét. Tényleg elég furi látvány, kész kis emberkék.
A Brendonos UH-ról én is rosszat hallotam. Az egyik kolléganőm volt ott és elég mufurc volt aki őt vizsgálta, kérdezni nem mert semmit, úgy érezte magát, mint egy futószalagon.

Mindjárt indulunk csavarogni. Borinak nagyon mehetnéke van, az idő jó, hát nekivágunk. Busszal is megyünk, kiváncsi vagyok, Marcipánom mit szól hozzá. Még soha nem ült buszon.

sziasztok, Zsóka

KépKép
logi
 
 


Sziasztok Lányok!

Először is megnéztem Samut!!!! Nagyon édes!!!!!!! Zsófi gratulálok hozzá!!!! Igazi pasi!! :lol: :lol: :lol:

Kata, ilyenkor én is arra gondolok, hogy milyen jó lesz már a kezemben tartani a Pici Fiúnkat! De aztán persze én sem sürgetem, van még idő :) És hidd el, én is sokat gondolok arra, hogy csak egészséges legyen, mert az a legfontosabb!!!! De tudom, hogy minden rendben van, Lizával is!!! :)

Mi is vettünk olyan IKEA-s komódot, mert azt találjuk praktikusnak, sok cucc fér el, meg később felhajtod és kész. Mi sem veszünk fürdőkád állványt, valahogy a nagy kád fölött oldjuk meg, mondjuk nagyon tetszett Timi ötlete, köszi :wink:

Zsóka!!! de jó, hogy újra itt vagy!!!

Anyukák! én nagyon kíváncsi vagyok a tapasztalataitokra, írjatok ha van időtök hogy nektek mik váltak be és mit nem érdemes megvenni.
Pl. mit gondoltok a légzésfigyelőről?

tök jó, hogy vagytok!!! :oops:

Mangó
mangó
 
 


Sziasztok!

Kata!
Háááááát... én már csak ilyen éjjeli bagoly vagyok. A 0:15 korai időpont nálam. VAn, hogy 3:00-ig is fent voltam, bár ezt mostanában Bala mellett már nem bírom, mert reggel 6:00-kor, de legkésőbb 7:000-kor kelt a Prücsi. De az 1:00 óra az általános lefekvési időnk. Családi vonás. Mindenki ekkor tér nyugovóra. Este szoktam netezni, kézimunkázni, rámolni, mosogatni, takarítani, hogy egy kicsit utolérjem magamat.

HIdd el, pillanatok alatt elteleki a hátralévő pocakos időtök, s ti is kézetekben tarthatjátok Lizátokat! Egészségesen!
Végül is vettetek kádat?

Mindenkinek jó időt, s jó napot!

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Hoppsz!

Közben nem frissítettem, s most látom csak, hogy Te is írtál Mangó! :shock: :lol:

Légzésfigyelő!
Nekünk Angel Care van.
Meg voltam vele elégedve, igaz többször riasztott, de a mai napig nem tudjuk, hogy tévesen vagy valósan. Ettől anno tiszta ideg voltam, de így utólag nem bánom. Nekem nagy biztonságot nyújtott.
Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy úgy ér csak valamit, hogyha tudod mit kell tenni, ha baj van. Mi voltunk tanfolyamon, ahol elmagyarázták az újraélesztést, meg a könyvecskét is többször elolvastam.

Amit még vennék, mert nem bántam meg:
Szoptatós párna: a mai napig használom, jó vele aludni :)
Mikrós sterilizáló: az első hónapokban kell csak, de praktikus
Fejőgép: kézi, nem elekromos, bár ezt többen vitatják
Bőlcsőpárna, amivel Balát ki lehetett támasztani, hogy ne hanyatt feküdjön, hanem oldalra döntve.
Porszívós orrszívó: ez mindenféle képpen kell, már rögtön a startcsomagban, ki tudja, mikor jön az első taknyos kórság.
Anyatejgyűjtő zacsik: lefagyasztáshoz.
Anyatejgyűjtő poharak (Avent): a lefejt tejcsik gyűjtésére. Higénikus és praktikus. Mai napig használjuk, csak már mást tartunk benne. Utazáshoz is nagyon jók.
Cumicsipesz: hogy ne hagyjuk el a kedvenc cuminkat a piacon.
Pelenkázó alátét (DM-ben kapható. Az alja nejlon, a teteje nedszívó textil vatta): hát ez már tapasztalat, hogy kelleni fog alád is :D , amikor éjjel elönt a tejcsi. Én sokáig nem is tudtam, hogy van ilyen, s csak akkor vettem, amikor Bala alá kellett, mert elutaztunk, s ezen pelenkáztuk a kocsiban. De így utólag tudom, hogy alám is sokkal praktikusabb lett volna, mint három törülköző, ami átázott, s foltos lett az ágy, meg kényelmetlen is volt.
Textil pelus: jó sok.
Felhúható zenélő játék: már a pocakban hallgattattuk Balával a dallamot minden reggel és este, s bevált. Már újszülöttként felismerte a dallamot! :lol: Figyelt rá és megnyugodott tőle. :lol:
Egy jó kenguru: erről lemaradtunk, de a következő Babónál majd beruházok.

Amit nem vettem, s nem is hiányzott:
Cumisüveg melegítő.

Hát most ennyi, mert az Öcsém vár a gépre... :evil:

Kiváncsi vagyok, a többieknek miről mi a véleménye. Meg még én is agyalok, hogy mivel bővíthetem a témát.

Puszi: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Timi, köszi szépen ezek tök hasznosak!!!! Nagyon édes vagy, hogy szántál erre időt :)

én is kiváncsi vagyok, hogy miket írnak még a többiek és persze ha még valami eszedbe jutt, akkor is, remélem a többi kismama nem bánja :oops:

M.
mangó
 
 


Timi, köszi szépen ezek tök hasznosak!!!! Nagyon édes vagy, hogy szántál erre időt :)

én is kiváncsi vagyok, hogy miket írnak még a többiek és persze ha még valami eszedbe jutt, akkor is, remélem a többi kismama nem bánja :oops:

M.
mangó
 
 


opsz, úgy látom kétszer sikerült elküldenem az üzenetet, bocsánat :oops:

Timi, még annyi, hogy mi is elvégeztünk egy tanfolyamot, a léghajót csináltáták?

Puszi

Mangó
mangó
 
 


Sosincs rendesen időm írni, de tudom , hogy tartozom a szülés-születéstörténettel szóval megpróbálom röviden összefoglalni. Bocsi ha zavaros és össze-vissza, khm nem sokat alszunk mostanság…
Tehát szerda éjjel alig aludtam az izgalomtól és csütörtökön fél hatkor a ctg már szabályos méhösszehúzódásokat mutatott. Utána fölhelyezték a méhszájamhoz a kapszulát egy óra fekvés és vártunk. A fájások erősödtek kb két percenként volt egy 40 másodpreces, de a méhszájam semmit sem tágult így visszaküldtek a szobámba, hogy holnap újra megpróbáljuk. Nagyon csalódott voltam és persze nekem elég erősnek és rendszeresnek tűntek a fájások. Mire felértünk elment a magzatvíz magától, szóval vissza a szülőszobába.
Oxytocin és ctg és sajna bár addig az egyágyas szülőszobában vajúdhattam most átkerültem a függönyös 4 ágyasba. Ez volt a legrosszabb, mert amíg vajúdtam 3 szülést kellett végighallgatnom, az elsőt végigzokogtam annyira félelmetesnek tűnt. Ha a férjem nincs ott, én nem tudom mi lett volna. Az orvosom volt az ügyeletes és ugye egy szülésznő volt és szüléses nagyüzem, így engem hagytak szépen tágulgatni magamban. Senki nem ért rá a lelkemet masszírozni miközben folyamatosan mellettünk szültek. Így viszont néha nagyon reménytelennek tűnt minden. Főleg, mert egyáltalán nem tágultam, viszont nagyon de nagyon fájtam. Én legalábbis rémesnek éreztem és a vizsgálatokat is. Fél ötkor már nagyon el voltunk csigázva. A férjem is és én is. Ekkor tartottunk 1.5 ujjnyinál. Vizsgálat után, épp próbáltam pihenni, elment Samu szívhangja. Orvos, szülésznő, infúzió, telefonok, műtő, epidurál, császár. Öt óra öt perckor megszületett Samu 3450 gramm és 53 cm volt 10/10 apgarral. Az arcomhoz tették kicsit később és megmarkolt, ez katartikus érzés volt. Igazából nekem a császár volt maga a megváltás. Mint később kiderült Samura a köldökzsinór vállpántszerűen volt rátekeredve, így nem tudtam volna megszülni, ha még ezer órát vajúdok se.
24 órán át feküdtem, de amint az letelt járkálni kezdtem, pl hajat is mostam. A seb semmilyen problémát nem okozott, a vajúdáshoz képest minden elhanyagolható mértékű fájdalomnak érződik.
A csecsemős nővérek, a nővérek és általában mindenki rettentő segítőkész, készséges és kedves volt, a kórházzal és mindennel nagyon meg voltam elégedve. Mi nem töltöttünk bent 5 éjszakát, mindketten jól voltunk így előbb hazaengedtek.
Samu jó fiú viszonylag keveset sír sokat alszik és eszik, szerencsére kb azonnal volt tejem (én nem tapasztaltam hogy a császárosoknak később lesz) és segítettek is mellre tenni. Persze vannak jó napok pl a mai és nehezebbek, pl amikor a kórházból hazajöttünk 12 órát üvöltött egyhuzamban, nekem kiegyenesedett a hajam. Azóta igyekszünk valamilyen napirendet követni. Kb az igaz, hogy amikor alszik alig várom, hogy fölkeljen, amikor fönt van akkor azt, hogy elaludjon. Szóval szokjuk egymást.


ja és képek:

a www-re tessenek kattintani!!!

puszi
Zsófi
kerekpocak
 
 


Üdv Mindenkinek !!!

Hááááát Zsófi és Samu !! le a kalappal !!! Nagyon örülök hogy a vége ilyen szépen alakult :)
Azért amit írtál - végighallgatni a 3 szülést, hááááát ... na szóval egy a lényeg, hogy egészségesek vagytok és szépek !!!! :)
Jó volt olvasni azért a szülés- tapasztalatot, köszi hogy leírtad :)


Anyukák, Zsóka, Edus, Timi, tényleg nagyon hasznos ötleteket mondtok, nagyon kell ez szerintem nekünk kezdőknek, mert a mai fogyasztáson alapuló világunkban hajlamosak vagyunk sok szir-szart összevásárolni, hogy aztán ne is használjuk őket :evil:
Szóval én mentegetem soraitokat és majd szépen kinyomtatom és úgy megyek vásárolni :lol: :lol:

LÉgzésfigyelőből én is Angelcare-t hallottam hogy nagyon jó, úgyhogy olyat fogunk venni.

Kiskádunk meg van, szép bézs, tök szimpla, semmi extra :) Már noszogatom apát hogy csináljon majd szépen hozzá olyan tartót a nagy kádra.

Voltunk Söfiben ultrahangon most reggel, itt is megmérték a szokásos adatokat: BPD, OFD, FL, AC, becsült súly, vesék, szív, gyomor, végtagok, gerinc, mellkas épsége... (ezt nézték a 4D-n is)
Mindenünk teljesen szép és jó, csak... a jobb oldali hátsó agykamra nagyobb.......... itt a bal oldalra azt mondta a doki teljesen okés.
Múltkor a dokim és a 4D is azt mondta az is tágabb de nem annyira mint a jobb.......
Most vagy tényleg és akkor tök jó, mert javul, vagy csak másképp látták..... :?: :?: :?:
who knows? én már inkább nem gondolok semmit, csak bízom benne változatlanul és egyre erősebben hogy kinövi Liza ezt az egészet és az van hogy csak észrevettek valami amit évekkel ezelőtt észre sem vettek volna...

Viszont olvastam egy drnő írását, hogy mióta ilyen nagy felbontású az ultrahang és bevezették a kötelező csecsemő-ultrahangot is, azóta SOKKAL TÖBB rendellenességet találnak a babáknál, amiknek semmilyen klinikai jelentőssége nincs és nem is okoz gondot !!!!
Magyarul, belevágják az ideget az emberbe - köszi :)

Látod, Melba?? Ne aggódjunk! A vese a másik amit említ, hogy azt is sok babánál találják tágabbnak, stb.
Ha érdekel pontosan amit az a drnő írt, szólj és elküldöm emailben!
itt nem akarom tovább növelni soraimat - fosom a szót eleget ha rámjön :P :P már elnézést :)

No megyek teszek-veszek valami hasznosat, ja, a vicc!
Holnap mehetek megint vissza a Söfibe a ma kapott lelettel és akkor majd a genetikus (aki a rossz AFP értéknél szokott kockázatszmítani) mond valamit. De mit??? Majd kiderül.....
Múltkor az AFP miatt amikor voltam (nekünk az is húzós volt ám 0,8-tól jó és 0,7 lett.... de végül minden oké) akkor is kb 4 órát töltöttem ott.....
No comment, úgy látszik amúgy unatkoznék itthon ....


Na tényleg megyek, pussssz Mindenkinek !!!!!!
Kata és LizaBaba
lmkata
 
 


Ja még valami:
Mangó, olyan jó látni a mércéden hogy 10 hét alatt vagy a hátralévő időben :) még ha csak pár nap is hivatalosan a különbség köztünk :lol: :lol:
tudom lökött vagyok

Edus - Mazsolák, minden okés? :D Jól vagytok?
Mikor jöttök haza látogatóba? Mintha említetted volna valamikor... ilyenkor repcsivel?

no pá :)
lmkata
 
 


Kép

Samu ma, amint csak pillog (5 és fél órát aludt napközben egyfolytában... már aggódtam...)

tök sok új képet tettem föl amúgy a honlapra
kerekpocak
 
 


Kép

itt még a kórházban
kerekpocak
 
 


szia Kata és LizaBaba! Köszönöm szépen érdeklődésedet, vagyunk!
Alvokából kevésbé jól, mert Zsombeszom fogzik, így eléggé gyakran éjszakázok. Vasárnap lustizhattunk Zigusszal, mert Apa sétált reggel Zsombesszal. Mivel zsombesz fogzik, így gyengébb az immunrendszere, és még mindig folyik az orra is, és ha nem kap levegőt, plussz fáj a foga, nyűgösebb, mellette ott a háztartás..., szóval röviden ennyi. Olvasgattam, mindig egy picit, csak reagálni nem volt időm! Képeidet megnéztem, és nagyon édes Lizababa! Nagyon szépek vagytok! Ha tudsz képet készíteni, amikor kinyitja a szemecskéjét, akkor azt megnézném! Még nem láttam ilyet!
Zsófinak is GRATULA! Nagyon szép kissrác Samu!!!!!!!!! Babakocsisképek, 1. hét/11.kép, 16.kép, azok annyira édik, illetve, amikor apa alszik SamuBabával! Minhta az én páromat láttam volna vissza! Szegény kispapák is jól elfáradnak! A születéses képeknél, meg minhta én is időtutaztam volna, feltódultak az emlékek... (ja igen, és le a kalappal előttetek, 3 szülést végighallgatni?! Még egy nőnek sem jó, hát még egy kispapának! Én biztos, megijedtem volna az egésztől! Az első szülésemnél, szinte 3 szültünk együtt fél óra csúszásokkal, és én nem hallottam semmit, mer az endorfin, meg a fájdalom elnyomta, de a párom mindenre emlékezett, és ő mesélte el, a kieső részeket! Ez első szülés volt, a 2. egyedül, és pikk pakk. Szóval más úgy hallani az egészet, hogy még „magadnál/tudatodnál” vagy! Nagyon ügyik vagytok/voltatok! Különben ezt a köldökzsinorosdolgot nem lehet látni uh-n? Én olyant már láttam, amikor 1x tekeredett rá, de ami nálatok volt, olyat nem. )
Zsóka a nyaralásos képeitek nagyon tetszik! Hát Bori meg fantasztikus, az uszógumival, Marcus pedig, amikor „napfürdőzik”!
Kata, Timi és többiek köszönöm a kedves szavakat a fiaim nevében! Timi szavait azért nehéz überelni (kedvet kaptam a 2. babához..)
mazsolák
 
 


Kép

na ez az utolsó. apájával alszanak :))
kerekpocak
 
 


Tanácsok: szerintem Timi remek munkát végzett! Én osztom az ő véleményét, szinte mindent ugyanúgy tettünk, mint ők! Először nem volt légzésfigyelőnk, mert nem futotta rá. Rossz volt hazajönni a kórházból, ahol ott volt a rendszer, állandóan figyeltem zsiguszt, rendesen lélelgzik-e. Aztán, mivel diagnosztizáltak nála egy örökletes betegséget (asztm. Hörgh.), és főleg fiúk öröklik, így nem is gondolkodtunk, vettünk egy légzésf., a fent említett márkát. Nagyon jó! Nálunk nem riasztott!!!! Ismerősök, barátok vettek olcsóbbat, de az gyakran tévesen riasztott, illetve 6 hónaposan, amikor már egyre többet mozog a baba, akkor nem úgy érzékelte a dolgokat, amikor lemászott az érzékelő részről a baba egyből riasztott! Ang.C. nem hallottam hasonlókat, csak jókat, így mi is ez mellett döntöttünk, + megvettük hozzá a wt. Részt is. Csak arra kell figyelni, ha mások is használják, akkor válasszatok más sávot (A,B), mert akkor azt a Babát, és személyeket halljátok...
Most hirtelen nem tudom, még milyen kérdések merültek fel, de ha eszembe jut, akkor írok...
mazsolák
 
 


Ja mérleg, talán arról nem írt Timi. Felesleges dolognak szokták tartani. Nekem azt is kellett vennem, mert Zsigusz nem hízott papírforma szerint. Engem cseszegettek vele, aztán, amikor meglátták Apukát. Akkor idézem a védőnő, és drnő szavait:”Anyuka, előbb Apukát kellene felhízlalni..”, na azóta senki nem zaklat a kérdéseivel...Na ezt megelőzve vettem az interneten egy mérleget, ami hasonlóan jó, mint a Tefal, sőt még jobb is, és ha interneten rendeled, olcsóbb is, fele annyi! De nem ez az általános...,szóval a mérleg tényleg nem SOS.

Ja Timi tetszett az a „lábas sztory, amikor káromkodhatott a Lelkem...”Annyira jól leírtad!

Pocakosok! Kitartást! Tudom, én is ha hallottam, hogy XY megszült, én is egyből babázni szerettem volna! Tudom, ilyenkor annyira nehéz viszafognia magát a Kismamának!
Na már nekem is szófo... van, bepótoltam,a múlasztást. Remélem, nem untattalak Titeket, ha vmi még eszembe jut, megosztom!
Zsóka! Milyen volt Marcus első Buszozása?
Ja igen, Zsófi. Én is azt hallottam, hogy a császárosoknál később indul be a tejci! Szóval ebben is nagyon ügyik vagytok!
A Tanácsoknál érdemes Timire hallgatni, én is mindig hálóinget és ágyneműt mostam, ja meg türciket!
Ruhavásárlásba meg nagyon át lehet esni a ló túloldalára, ahogy írta Niki és Zsóka is, én már Apával megyek, mert ő tart vissza. Ráadásul itt az akciók olyan jók, hogy ”halálra soppingolhatnám” magam, idézve a szavakat. Már csak csukott szemmel járhatok, és egyedül TILOS!
(És még egyszer köszönöm Kata! A hazaútról később, mert már én töltöm ki a topikot! És most már tényleg lakatolom a számat és kezeimet! Bocsi a szómenésért!
mazsolák
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?