Sziasztok!
Kamilla és Kamilláné!
Nehogy már itten összevesszetek! Ti most igen fontos idõszak elõtt álltok, anyós ide vagy oda! Ezt összetartás és megértés, empátia és türelem nélkül nem tudjátok végigcsinálni, még ezekkel együtt is néha igencsak nehéz.
Kamilla! Szerintem is lehetséges, hogy félreérted a dolgokat! Majd ha meglesz a baba, egy idõ után bizony jól fog jönni az, ha anyós elvállalja egy-egy estére vagy délutánra. Amikor az ember már bezártnak érzi magát, és hiányzik neki a felnõtt társaság, bizony néha pont a baba miatt nem tud kimozdulni, akármennyire szeretne. Ha viszont ott egy anyós, aki örömmel rohan, hogy te mégis elszabadulhass pár órára, áldásnak fogod érezni, mert utána friss élményekkel feltöltõdve, lenyugodva tudsz megint anya lenni.
Nem lehet, hogy anyósod csak egyszerûen szeretne egy kicsit könnyíteni neked a szüleid halála felett érzett fájdalmadban? Nem arra gondolok, hogy szólítsd õket anyukának meg apukának (ezt én sem tenném, nem is teszem), hanem hogy felajánlotta, hogy melletted lenne a szülésnél, stb. Ha nem élne az anyám, nekem bizony jólesett volna, fõleg, ha a párom is úgy döntött volna, hogy nem jön be a szüléshez. Egyedül borzalmas lehet végigcsinálni a vajúdás óráit, az anyósod meg végülis valahol IGENIS családtag, hiszen a férjed anyja! (tudod, a családtagokat nem választhatjuk, hanem készen kapjuk õket.
)
Félreértések: ezer helyen félre lehet értelmezni egy mondatot. Mondok rá példát: Mivel én már elég korán visszamentem dolgozni, ha apa nem ért rá vigyázni a kislányára, bébisintért kellett hívni. Nem is volt vele gond, mert a lányom imádja, de ugye az anyagi részét nem kell ecsetelnem. No, az én kicsi párom elkezdte pedzegetni, hogy majd az anyja vigyáz a kicsire. Tudni kell, hogy ekkor a gyerek már volt vagy másfél éves, és a mamáját kb. 5-6 alkalommal látta, tulképp ugyanolyan idegen volt neki, mint valaki, aki szemben jön az utcán. Szóval, én mondtam a páromnak, hogy nem örülnék neki, mert nem is ismeri a nagyiját, nem tudom, hogy fognak kijönni egymással, jobb lenne, ha az anyja elõször eljárna hozzánk unokalátogatóba, úgy, hogy mi is ott vagyunk. A párom a dologból annyit szûrt le, hogy nem akarom, hogy az anyja vigyázzon a gyerekre, mert utálom és mert primitívnek tartom. Szó sincs ilyesmirõl. Többszöri beszélgetés után, és viták után sikerült vele elhitetnem, hogy néha egyszerûbb elhinni, amit mondok, és nem a szavaim mögé újabb értelmeket építeni. Aztán egyszer, amikor senki nem ért rá gyerekre vigyázni, (apának lehetett volna, csak akkor egy melót át kellett volna ütemezni), a hátam mögött odahívta anyóst. Úgy, hogy az unokalátogatás még nem volt meg. Hát, mit ne mondjak, kikeltem magamból.
Végülis a dolog jól sült el, a gyerek és anyós kapcsolata azóta már kölcsönös imádattá fejlõdött, mióta ismerik egymást, én sem aggódom, a párom is látja, hogy tényleg nem az anyja személyével volt bajom, csak a gyerek érdekeit próbáltam volna szem elõtt tartani. Anyós azóta is viszonylag gyakori vendég nálunk, és ha jön, bizony elkezd takarítani, mosogatni is, ami miatt nekem külön áldás a személye, mert sokszor meló és egész délutános-estés játszóterezés után nekem már nincs sok kedvem és erõm nekiállni csiszatolni. A lányom imádja az õ Jutka mamiját, és én is örülök, hogy a nagyanyjával van, jobb ez így, mintha egy "idegen" bébisintér vigyázna rá, ha dolgom van vagy elmennénk valahová.
Annyit mondanék még, hogy nekem szerencsére jó a kapcsolatom az anyósomékkal. Apósom imád (egyszer kijelentette a páromnak, hogyha bármi miatt összevesznénk, és szakítanánk, haza ne is menjen, mehet a híd alá aludni.
), én is, anyósom is szeret, bár szerintem vannak gondjai velem (mivel én sem vagyok tökéletes, pl. a takarítás és a házimunka nem tartozik a kedvenc hobbijaim közé), én is szeretem, bár neki is vannak dolgai, amiktõl a szõr feláll a hátamon, dehát emberek vagyunk, vagy mi a szösz. Viszont ha gondunk van, bármikor fordulhatunk/hatok hozzájuk, bármilyen ügyben. Bizony sokszor sokkal normálisabban állnak hozzá dolgokhoz, mint a saját anyám-apám. (A múltkor még a tejbegríz arányait is tõle kérdeztem meg, mert már elfelejtettem, hogy kell készíteni.
)
Mondjuk, nem élnék együtt velük, de a saját apámékkal sem. Viszont annak kifejezetten örülök, hogy a lányomnak teljes létszámú nagyszülõsége van, király dolga lesz, mindenkinek õ lesz a kedvence.
Hadd meséljek még valamit: apám és anyai nagyanyám (vagyis ugye, apám anyósa) nem nagyon kedvelik egymást. Apám ezt nyíltan vállalja is, nagyanyám nem, de persze, õ a konfliktusait nyíltan sosem vállalja fel, csak hát, szegénykém az utálatát nehezen bírja leplezni. A lényeg, hogy végülis nem uszít õ senkit, nem is ezzel van a baj, mert megtanultak apámmal viselkedni, nem bántják egymást, annak ellenére, hogy nem kedvelik egymást, tudnak kultúráltan és udvariasan viselkedni. Még viccelõdnek is, ha úgy alakul, de az tuti, hogy sosem fogják egymás vállán kisírni a saját bajukat. Viszont nagyanyám totálisan zsarolja érzelmileg anyámat, anyám meg lapít, mint egy kisnyuszi. Na, ez az egyetlen dolog, ami miatt apám kiborul. Utálja azt látni, hogy anyut úgy rángatja, mint egy bábot, de ugye szólni nem szól, mert anyu nem akarja, és õ meg anyut nem akarja megbántani. Így csak puffog magában, anyu meg csak tûr. Ki tudja meddig. Mert ha egyszer apám robban, ahhoz képest egy arizonai meteor-kráter kutyaf.sza lesz, de ha anyám robban, akkor meg kõ kövön nem marad. Ugyanis, van egy másik oldal is...
Sejtitek? A másik nagyanyám... Õ meg csak próbálja apámat érzelmileg zsarolni, de nem megy neki, mert a fater pikkpakk lerázza. Így aztán csak megy a háttérben a kavarás-keverés, amit meg anyám nehezen visel el.
Hejj, hányszor hallottam én olyan vitát, kisebb veszekedést, hogy a te anyád, meg a bezzeg a tiéd...
De aztán mégiscsak úgy döntenek, hogy nekik a legfontosabb a másik, és nem az anyja, és újra szent a béka.
Én meg gyerekként irtó szerencsés voltam, mert bizony két nagyi kényeztetett, leste minden óhajomat, csinálta a kedvenc kajám, vitt az állatkertbe, strandra, vagy szállt fel minden ódzkodása ellenére az óriáskerékre.
És bármilyen keverõs mindkettõ, bármilyen a kapcsolatuk a szüleimmel, egymással vagy velem, én bizony imádom mindkettõt, és remélem, hogy még sokáig fogják színesíteni a családunk életét! És remélem, hogy a lányom is legalább olyan sokáig élvezheti majd a nagyszülei szeretetét, mint én.
Csajok, fijúk! Mindannyiunk szüleiben vannak hibák. Mi sem vagyunk tökéletesek. Viszont az is igaz, hogy nem lehet mindenkit szeretni. De az is tuti, hogy olyan rövid az élet, hogy kár lenne gyülölködésre, családi perpatvarokra elpazarolni. A nézeteltéréseket meg lehet beszélni, egy taktikázó anyóst is meg lehet szelidíteni, ha okosan megfordítod a játszmát, és átveszed az irányítást. Csak ezt úgy tegyétek, hogy ne a negatív érzelmeket erõsítsétek, hanem próbáljátok meg pozitív irányba befolyásolni a dolgokat. Ne növeljétek a szakadékot, mert a szélén mindig áll valaki, akit szerettek, aki a párotok, és akinek a másik parton állók is fontosak. Nehogy már beleessen abba a lyukba szegény!
Csók mindenkinek, és minden jót:
Dia