Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok régiek és újak!

Végigolvastam az elmúlt pár hónap termését, hát volt miből szemezgetni! Jók ezek a szüléstörténetek, mindig nagyokat nosztalgiázok rajtuk. Nálunk sajna még mindig nincs újság harmadik baba-ügyben, igyekszem optimista maradni, bár ennyi idő után (2004 októbere óta) már néha nehéz.

Katica, úgy láttam, a fülbevalóval kapcsolatos kérdésedre még senki nem válaszolt. Nekünk viszonylag friss az élmény, Réka fülét most februárban lyukasztották ki, a 4. szülinapjára kapta a fülbevalót. Különösebb gondunk nem volt vele, kicsit sírt ugyan, de vérbeli nőként hősiesen odatartotta a másik fülét is :D. Azért ilyen későn került rá sor, mert amíg pici baba volt, nem akartam "bántani", sajnáltam, nnna, és úgy döntöttünk, megvárjuk, amíg ő kéri. Amint ovis lett, és látta a többi kislányét, mondogatni is kezdte, hogy ő is szeretne egyet. Azóta állandó mozdulata lett minden öltözködésnél, hogy ellenőrzi, nem kapcsolódott-e ki.

Most láttom, milyen régi kép van fent a kölkekről, mindjárt teszek fel egy frisset.

Sziasztok!
Tünde

Úgy látom, az előbb csak a kép ment át, a szöveg nem, de szerencsére - rossz tapasztalataimból okulva - mindig elmentem a megírt levelet, mielőtt rákattintanék az "Elküld"-re, szóval, technika ördöge, ÉN NYERTEM :lol:

T.
tünde28
 
 


Sziasztok!
Most találtam rá a topicra. 8 éve lakunk Erzsébeten 7 éves fiunkkal és az 5 éves lányunkkal. Nagy rosszcsontok.
A leányzó kb. 1 éve nyúz fülbevalóért, hamarosan szeretném megejteni a dolgot. Viszont még nem láttam olyan helyet a környéken, ahol megcsinálnák. Ti hol tetettetek be fülbevalót és milyen módszerrel csinálják manapság? (A hely jöhet priviben is) Bár lehet, hogy a fájdalom sem különösebben érdekli, annyira szeretne fülbevalót. Az oltásokat a dokija szerint is meglepően jól viselte még annak idején.
Ha már a doki szóba került: eleinte Závodszkyhoz jártunk, akkoriban a Vörösmarty, ma a Vas Gereben utcába, aztán felváltva mentünk a Zilah utcai dokihoz és hozzá. A Vas Gereben utcába csak azért, mert időnként táppénzes papír kellett. (Egy baráti házaspár gyereke akár ki is száradhatott volna, ha követi a tanácsát, ekkor kezdtem kritikus szemmel nézni a dokit.) Viszont nekem az a tapasztalatom, hogy az esetek 90%-ában olcsóbban jövök ki, ha a Zilah utcába megyek, mintha a házi gyerekorvoshoz, ui. általában olcsó gyógyszereket ír. Mostanában szerencsére ritkán voltunk betegek, de a héten a fiam mandulája belobbant. Antibigyót kapott, 400 Ft-ot sem hagytam a patikában.
lszg
 
 


Szia Tünde!

Köszönöm, hogy megosztottad tapasztalataidat fülbevaló-ügyben. Borka végül jún. 24-én kapott egy fülbevalót a fülecskéjébe. A sebbel minden rendben volt/van, de 5 nap múlva ékszert kellett cserélnünk, mert az elsőnek nem volt jó a kapcsa, s ki is esett egyik éjjel. Viszont némi "levedzés" még most is van, panaszt azonban nem okoz, általában rászárad a fülbevalóra, s simán lemosható. Remélem, ez nem jelent rosszat...

Ezt most már Iszg-nek is írom: én nem mertem másra, csak orvosra bízni a fülbevaló berakását. Soroksárra mentünk a doki magánrendelésére (Dr. Pál András - a Dél-Pestiben orvos). Ő csak szúr, belövést nem vállal. Így viszont biztos voltam a higiéniában, s jó volt az a tudat, hogy bármi gondunk akadna, visszamehetünk hozzá (nem úgy pl. egy fodrászatba). Boróka azért sírt főként, mert le kellett fognunk a művelethez, s ezt érthető módon nehezen viselte.

A háziorvosokról: mi Csabayhoz tartozunk, de betegség esetén már én is Kápolnási doktor bácsihoz megyek, háziorvosunknak marad a popsikrém, fürdetőkrém recept felírása, meg a különféle vizsgálati papírok gyűjtése. De ha még egyszer mogorván, hülye stílusban talál beszélni velünk, Ganami tanácsára hivatalosan is orvost fogok váltani. Végül is nem ez lenne az első eset, váltottunk már nézeteltérés miatt felnőtt-háziorvost s szülészt egyaránt... (Ja, és védőnőt is!!!)

Üdv. Ktc
ktc
 
 

 
 

Sziasztok!

Rékának nem orvos végezte a füllyukasztást, mivel nem mertem a hagyományos, kiszúrós módszernek alávetni a lányomat. Valószínűleg persze ez sem fáj jobban, de féltem, hogy milyen lesz a reakciója a "na most szépen egy tűvel átdöfjük a füledet"- mondatra. A háziorvosunk egyébként elég idős is már, nem voltam benne biztos, hogy az ő kezére akarom mindezt bízni... A belövés legalább egy pillanat alatt megtörtént. Én 14 évesen mentem el fülbevalót belövetni, elég fiús kislány voltam, addig nem volt rá igényem, és emlékszem, mennyire meglepődtem, hogy nem is fájt. Igaz, Réka szerint azért nem volt ez annyira fájdalommentes, valószínűleg 14 évesen azért már magasabb a fájdalomküszöb... Kis levedzés nekünk is volt, de mi vártunk egy hónapot a fülbevalócserével (tuti édes kis katicás fülbevalónk van!), mert nem mertem a friss sebet bolygatni. A csere így is horror volt: kivenni még csak sikerült a régit, de rögtön elkezdett vérezni a füle, nem láttam a lyukat. A gyerek az apja ölében ült, zsebkendővel törölgettem a vért, gondosan ügyelve, hogy Réka meg ne lássa a piros foltokat, Balázs fiam az ajtóban állva vágott aggódó fejeket...

Katica, most láttam a profilodban, hogy te is pedagógus vagy. Itt tanítasz a kerületben? Hol? Évekig a Hajósban tanítottam, tavaly ilyenkor döntöttem úgy, hogy nem megyek vissza GYES-ről, hanem megpróbálok a saját lábamra állni.

Iszg, iskolás már a fiad? Hova jár? És a kislányod melyik oviba? Nem túl jó ez a megújult profil, a régibe sokkal több adat belefért (vagy csak én nem találtam meg...). A fiam most megy ötödikbe, a Stromfeldbe jár, a lányom a Mártonffy utcai oviban "végezte" idén a minicsoportot.

További szép hétvégét (bár épp most jön valami égzengés, jó esőszagú a levegő)!

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok!

Hogy nekem mennyi időm van :D ! Tettem fel új képeket az albumba, "Lippai Balázs és Réka (új)" néven fut. Ha van kedvetek, nézzétek meg!

Üdv!
Tünde
tünde28
 
 


Tünde, a profilomat nem töltöttem fel, még nem volt hozzá türelmem. Ha leülök a gép elé babanetezni, akkor kb. 50% esélyem van arra, hogy nagyon lassú. Mint pl. most is.
Köszönöm Katicának is és neked is a fülbevalós helyeket, most egy kicsit alább hagyott a lelkesedés (azaz nem nyaggat a lányom naponta 3x a fülbevalóval), de rögtön pattanna, ha azt mondanám, hogy kap fülbevalót.
Norbi fiam az Attila u-i iskolában volt elsős, a lányom pedig a Gyermekmosoly oviba (Bíró Mihály u-i) jár, vegyes csoportba.
lszg
 
 


Sziasztok Erzsébeti Lányok!

Örülök, hogy ismét van mozgás a topikban, és üdv minden újnak. Én többnyire az időhiány miatt nem jutok ide, de az elmúlt négy hétben kivételesen időm lett volna, csak nem láttam. :( Még most is csak homályosan látok, úgyhogy bocs, ha lesz néhány elütésem.
Vírusos kötőhártya-gyulladást szedett össze az egész család, a párom hozta haza a Tömő utcai szemklinikáról, ahol kivettek a szeméből valamit. Az egyhetes lappangási idő után rémes lett szeme (persze a lappangási időt csak utólag állapítottuk meg), de ezt hetekig allergiának, majd „hagyományos” kötőhártya-gyulladásnak diagnosztizálták. Ezalatt pedig szépen végigfertőzött mindenkit. Igaziból csak akkor derült ki, hogy mi is a baj, amikor már Lili is elkapta. Mindannyiunknak iszonyúan fájt és rémesen nézett ki a szeme (bedagadt, vörös volt, folyt belőle minden). Ráadásul minimum két hét a betegség lefolyása és nincs rá gyógyszer, mivel vírus okozza. A legjobban egyébként én szívtam meg (ahogy a szemész fogalmazott :) ), mert nálam a szaruhártyát is megtámadta a betegség, ezért a gyulladás elmúltával még két hétig nem láttam csak nagyon homályosan (számítógépen dolgozás ki volt zártva), most kezdek helyrejönni.

Ebből kifolyólag Lili már három héttel a zárás előtt abbahagyta a bölcsit, és most már nagyon hiányzik neki. Folyamatosan emlegeti Dodót és Lalát, a két barátnőjét. Remélem, még ők is visszajönnek a szünet után, mert Lili még marad egy évig. A gondozónők rá sem fognak ismerni, annyit fejlődött, amióta nem jár bölcsibe. Most kezdett el igazán beszélni, és nagyon hirtelen csaknem teljesen szobatiszta lett nappalra. Persze, ha nagyon belefeledkezik valamibe, akor még előfordulnak balesetek.

Cucó,
Ezek szerint a Lurkóházba fogtok járni? Melyik csoportba, melyik óvónénihez?

Fülbevaló-ügyben talán azért érdemes, hogy még én is hozzászóljak, mert nekem volt szerencsém mind az átszúrást, mind a belövést kipróbálni, ráadásul ugyanazzal a gyerekkel. Én is azon a véleményen voltam/vagyok, hogy a lányokat csak saját kérésre vagyok hajlandó szúrkáltatni. Nekem sincs fülbevalóm, és soha nem éreztem a hiányát. Heni persze úgy 6 éves kora körül mindenképpen szeretett volna, és gondos anyaként én is úgy gondoltam, hogy bízzuk ezt orvosra. Az unokatestvéremnek van egy fülész barátnője, és úgy gondoltuk, hogy ő nagyon alkalmas lesz egy fül kilyukasztására. :) Unokatestvérem vállalta, hogy elviszi a gyereket, mert én nem éreztem magam késznek az események végignézésére. Később kiderült, hogy az unokatestvérem sem tudta, hogy mire vállalkozott, azt mondja, ha tudja, hogy ott ennyi vér folyik, fel nem ajánlja, hogy ő viszi el a gyereket. A lényeg, hogy Heni füle annyira begyulladt, hogy a gyerekorvos tanácsára (több hét után) ki kellett venni belőle a fülbevalót, mert különben soha nem gyógyult volna meg. De mire a seb begyógyult, addigra a lyuk is beforrt. Doktor nénink ugyan felajánlotta, hogy újra átszúrja, de Heni köszönte, nem kért belőle. Kb. két év után kezdte el megint mondogatni, hogy ő mégiscsak szeretne fülbevalót, és késznek érzi magát egy újabb tortúrára. Én pedig bevittem az első szembejövő fülbelövő helyre, ahol 10 perc alatt túllettünk a dolgon, semmilyen utóhatása nem volt, nem is váladékozott, néhány óra múlva már semmit nem érzett Heni, aki azóta is boldog fülbevaló tulajdonos. Egyébként nem biztos, hogy az orvos hibája volt, lehet, hogy csak nem volt szerencsénk. De mindent összevetve nekünk sokkal kevesebb vérrel és fájdalommal járt a belövés, mint az átlyukasztás. Természetesen Lilinek sincs egyelőre fülbevalója, nem is lesz, amíg nem kéri, és biztos, hogy a fülbelövést fogom választani.

Fogtok menni nyaralni, lányok? Mi jövő hétfőtől két hétre megyünk Hajdúszoboszlóra. Még szerencse, hogy családbarát a munkahelyem, ahol azt is tolerálják, hogy négy hét munkaképtelenség után két hétre szabira megyek. Az az igazság, hogy ha nem lenne befizetve, akkor lehet, hogy nem is mennék, de így nincs mit tenni. Lap-top-ot viszont sajnos vinni kell, mert a fránya betegség miatt minden szinten le vagyok maradva.

Üdv mindenkinek!

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!
Tinalila, gyors gyógyulást nektek! Nem semmi, ami veletek történt!
Fülbevaló ügyben én is inkább a belövést pártolom, kislányként nekem is belőtték a fülbevalót, inkább kellemetlen volt, de nem fájt. Csak az a hang, egyenesen a fülembe, ami kellemetlen volt.
Nyaralni a jövő hét közepén megyünk Sopronba. Már nagyon várom én is.
lszg
 
 


Sziasztok!

Csak pár percem van bekukkantani, mert megint 3 gyerekem van, Bogi az öcsémék 2évese) épp az enyémekkel fürdik, náluk ui. a héten nincs meleg víz.
Anna, örülök, hogy hallok felőled, bár nem épp ilyeneket szerettem volna:(. Remélem, már átvészeltétek, és azért tudjátok élvezni is a nyarat!

Üdv mindenkinek!

Tünde
tünde28
 
 



Sziasztok!

Mindenkinek köszönöm a gyógyulással kapcsolatos jókívánságokat. :) Szerencsére már nagyjából túl vagyunk rajta, de én még mindig egy picit homályosan látok. Remélem, mire hazajövünk a nyaralásból, elmúlik.

Lszg,
Mi is gyakran megyünk Sopronba, nagyon szeretjük. Mi inkább télen megyünk, de két éve (Lili első nyarán) mi is ott nyaraltunk, és nagyon klassz volt. Jó pihenést Nektek!

Vera,
Ti most merre laktok?

Tünde,
Én is örülök, hogy hallok Rólatok. :) Balázs várja a felsőtagozatot?

Mindenkinek jó nyaralást, én most két hétre elutazom, remélem, írtok sokat, mire visszajövök. :)

Puszi:

Anna
tinalila
 
 



Sziasztok!

Ma érkeztünk haza bő egy hetes fonyódi nyaralás után, csokibarnán és kipihenten :D ! Szerencsére a meteorológia nagyot tévedett nyár elején, amikor is hűvös, esős nyarat ígért nekünk (bár a "szerencsére" kitételt lehet, hogy 1-2 nap Budapesten eltöltött nap után visszavonom majd...)

Sajnos itthon nem indult zökkenőmentesen a nap, a konyhánkat ellepték a hangyák, brrrrrrrrr! Kint az udvaron tömegesen sem zavarnak, 1-2 hangya a lakásban sem hozza rám a frászt, de amikor csapatokban nyüzsögnek a konyhabútoron, járólapon és egyéb helyeken, nem tehetek róla, a hátam is borsódzik tőlük! A férjem elrohant egy vasárnap is nyitva tartó boltba, hozott valami sprayt, lekezeltük őket. Most várjuk, mennyire volt hatásos az akció.

Balázs holnap indul táborba, Battonyára,a világ végére, életében először. Már most hiányzik :cry: !!!

Anna! Balázs nagyon várja a felső tagozatot, Hont Éva lesz az osztályfőnöke, aki ott lesz most a táborban is, így legalább megismerkednek majd (remélem, a fiam nem a legrosszabb arcát veszi majd elő!).

Lszg, Anna, jó nyaralást nektek is!

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok!

Bocsi a hosszú eltűnésért, de Borókának keresztelője volt, nagy volt a vendégjárás, nem értem rá írogatni, csak néha belenéztem, írtok-e.

Tünde! A Tátrában tanítottam 1 évet, közben vártam Borókát. Jó neked, hogy a saját lábadra tudtál állni, érdekenének a részletek is, hogyan csináltad.

Most mennem kell, este még írok!
ktc
 
 


Sziasztok!

Csak most tudom folytatni levelem...

Anna! Hogy vagytok? Remélem, a nyaralás jól telt, nem csak a munkával foglalkoztál.

Nyaralás... Még sosem nyaraltuk Boróval. Tavaly még kicsi lett volna hozzá. Most akartunk 3 napra elmenni Versegre, le is foglaltam az apartmant, de le kellett mondanom a szállást, mert úgy volt, hogy az ünnepség után 2 hétre marad velünk keresztlányom s apósom. A sors fintora, hogy mégsem maradtak... Nem tudom, mikor tudunk oda elmenni, pedig nagyon jónak tűnik a hely. Talán még augusztusban lesz módunk pihenni ott, már 2 éve nem úsztam egy jót medencében! Most már nagyon hiányzik!

Legyetek jók! Üdv mindenkinek!
ktc
 
 


Sziasztok!

Ma reggel beszéltem a fiammal telefonon, úgy tűnik, nekünk jobban hiányzik a kölök, mint mi neki... szóval jól érzi magát a táborban, nnna!

Ktc, sajnálom, hogy elmaradt a nyaralásotok, remélem, adódik az idén még alkalom rá!

Kérdeztél arról, hogyan sikerült otthagyni az iskolát és önállósodni. Mivel angolt tanítok, szerencsémre ez nem volt nagyon nehéz, eljárok cégekhez is, de főleg itthon dolgozom. Amióta az eszemet tudom, vannak magántanítványaim és évek óta fordítok is, inkább csak az elhatározást volt nehéz meghozni, végül is a havi fix helyett a bizonytalant választottam, ráadásul a fizetett szabadság is a múlté. Ezzel együtt azt mondom, megérte, sokat dolgozom ugyan, de én osztom be az időmet, a válogatós fiam minden nap itthon tud ebédelni, nem gond, ha orvoshoz vagy egyéb helyekre kell vinni a gyerekeket, stb.

Anna, remélem, még nyaraltok, azért nem jelentkezel, nem pedig a felhalmozódott munka miatt. Mi újság van a gyerekekkel? Kristóf Ildikó nénijével összefutottam nemrég, mondta, hogy jár még hozzátok. Láttok eredményt?

További szép napot/estét mindenkinek!

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok! Ma jöttünk meg a soproni nyaralásból. A városból nem sokat láttunk, mert ebben a melegben csak nagyon keveset tudtunk sétálni az épületek között. Azért a Tűztoronyba felmentünk :wink: Inkább a környéken csatangoltunk, pl. felmentünk a Károly-kilátóba, megnéztünk 1-2 kastélyt (többet a gyerekek nem bírtak, pedig ott még a nagy melegben is jó hűvös volt), és persze kipróbáltunk néhány strandot, mivel máshol nehezen viseltük a kánikulát. Mikor lesz már ennek vége???

Tünde, kicsi a világ, a férjem is angol fordításokkal foglalkozik, időnként mellékesen én is, szakmai szövegeket.
lszg
 
 


Sziasztok!

Lszg, jó lehetett Sopronban, mi is nyaraltunk már ott, gyönyörű város! Ha minden igaz, a jövő hét második felében megint elutazunk a szüleimhez Fonyódra, állítólag pont akkor várható egy jelentősebb lehűlés. Ha így alakul, mi is kirándulásokat tervezünk.

Milyen jellegű szakmai szövegeket fordítasz? A férjed főállásban csinálja?

Mi újság van fülbevaló-fronton? Úgy látszik, kár volt a múltkor elkiabálnom, hogy Rékának semmi gondot nem okozott: a balatoni nyaralás alatt begyulladt az egyik fülbevalójánál a füle, ki kellett vennünk, folyt belőle a trutyi. Pár nappal később visszatettük neki, de nem volt egyszerű menet. Valószínűleg az is lehetett a gond, hogy folyton piszkálta, ellenőrizte, hogy nem kapcsolódott-e ki (betegesen fél attól, hogy elveszíti a Balatonban!), mindezt persze a kétes tisztaságú kezével! Mindenesetre azóta gyakrabban mos kezet :D !

Szép napot mindenkinek!

Tünde
tünde28
 
 


Jó nyaralást! Hová szoktatok menni kirándulni Fonyódról? Tavaly Révfülöpön voltunk, a nyaralás előtti néhány hét nagyon meleg volt, a lehűlés pedig az érkezés napján jött, esővel,széllel. Végig ilyen maradt az idő, akkor mi is kitaláltunk mindent, szerencsére épp akkor volt a Művészetek Völgye is, és sikerült esőmentes, ám kellemes napot kifognunk ott.

Férjem főállásban fordít, most is a gépet veri. Én pedig időnként gazdasági témában fordítok, mostanában nagyon ritkán.

Fülbevalót még nem kapott a lány, nyaralás előtt nem akartam, most még mennek egy kicsit Balatonra, úgy gondoltam, ráér utána, ha gond van vele, itthon egyszerűbb ellátni.
lszg
 
 


Szia Lszg, sziasztok!

Úgy látszik, mindenki nyaral, vagy csak lusta a gép elé ülni ebben a hőségben...

Fonyódról minden évben átruccanunk Badacsonyba, általában az öcsémékkel együtt a gyerekek már most nagyon várják. Évek óta nem voltunk már Keszthelyen, idén szeretnénk újra elmenni oda is, a Festetics-kastély az egyik kedvencem. Kicsit távolabb van ugyan, de beterveztük a nagyvázsonyi Kinizsi-várat is. Persze azért még reménykedünk, hogy sikerül strandolni is.

További terveink egyelőre nincsenek, majd alakul valahogy. Ha hazajöttünk, még Vértesszőlősre szeretnénk elmenni, Balázs most megy ötödikbe, végre tanulhat történelmet (már nagyon várja).

Ti merre laktok Erzsébeten? Mi a Mártírok útja-Kossuth L. u. kereszteződésénél, egy családi házban. A kislányodat hogy hívják? (A fiadról írtad, hogy Norbi.)

További szép napot!

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok!

Örömmel tudatom, voltunk nyaralni! Igaz, a tervezett 2 napos kiruccanásból mindössze egy lett :( , mivel Borka nem bírta az éjszakát. Amikor megérkeztünk Versegre, nagyon tetszett neki is minden, még locsizott is a kis medencében, pedig épp felhős volt az ég. Nagyon elfáradt estére, igen hamar elaludt, de ezután jött a feketeleves. Gyorsan elmentem vacsizni (8-kor), de 3/4 9-kor már jött a riasztás férjemtől: Boró ordít. Ettől kezdve mellettünk volt, de egész éjjel mocorgott, forgolódott. Sokszor úgy aludt el mélyen, ha rajtam feküdt. Leraktam, aludt 2 órát, aztán újra kezdte. Itthon is sokszor ébredős, de ez már túlzás volt. Így hát kényszerből lemondtuk a másnapot. Nem mertük újra megkockáztatni a dolgot (máskor a nagyszülőknél is nehéz még a második éjjel is, ezért ott is csak 1 éjszakát töltünk).
Az is rossz volt, hogy sosem tudtunk egyszerre enni a férjemmel, mindig csak váltásban. Remélem, jövőre már javul annyit a helyzet, hogy el merjünk indulni valahová hármasban...

Tünde! Jó neked, én a szimpla tanítói végzettségemmel nem tudom önállósítani magam. Jövőre szeretnék felvételizni logopédia szakra, azzal talán sikerülhetne... Keszthely valóban gyönyörű, mindenkinek szívből tudom ajánlani!!!! És a környékét is!!!!

Végre lehűlt a levegő, ez viszont annyira megviseli Borócit, hogy teljesen felborult a megszokott napirendje. Most mindketten szenvedünk.

Most sem aludt el. Már nem is engedem neki estig, hátha kibírja.

Üdv. mindenkinek!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ktc 2009.11.22 21:42-kor.
ktc
 
 


Sziasztok, szia Ktc!

Sajnálom, hogy nem úgy sikerült a nyaralásotok, ahogy terveztétek, de legalább megvolt az első, ez a lényeg! Holnap megyünk megint Fonyódra (én meg ott nőttem fel, én is balatoni lány vagyok :) ). Öcsémék is jönnek, együtt lesz az egész család!

A logopédia szak biztosan jó kiugrási lehetőség, van olyan logopédus ismerősöm, aki nem tud új gyerekeket elvállalni, annyira tele van (és olyan kevés a logopédus). Drukkolok, hogy felvegyenek! Miből kell felvételizni? Hány féléves a suli?

Láttam, hogy szoptatási tanácsadással is szeretnél foglalkozni. A La Leche Liga keretein belül, vagy más módon? A sógornőmet (aki eredetileg mérnök) felvették az Egészségügyi Főiskola szülésznő szakára (régebben már írtam itt róla, hogy oda készül), nagyon boldog. Igaz, halasztania kell, mert októberben várható a második babájuk.

Üdv mindenkinek!

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok!

Jelentem, megvagyok én is. :D Vasárnap jöttünk haza, és nagyon jól éreztük magunkat. Peresze a lap-top-ot hiába cipeltem magammal, ebben a hőségben elő sem vettem. Ez viszont azzal járt, hogy amióta megjöttünk, egyfolytában dolgozom. Ma kivételesen felébredtem 5-kor, és mindjárt arra gondoltam, hogy kihasználom az időt és írok Nektek. :)

Tünde,
Hogy sikerült Balázs táborozása? Kristóf is volt táborban, még a nyaralás előtt, ráadásul úgy, hogy nem voltak közeli ismerősei. Egy lány osztálytársa volt ugyan, de a lányok nála jelenleg egyáltalán nem számítanak. :) Egy fél éve jár a Csilibe Harsányi Gábor színitanodájába. Nem mintha színészi ambíciói lennének, hanem terápiás céllal. Több osztálytársa is jár, egy kivételével csupa fiúk, és nagyon szeretik. Az ő táborukban volt, úgy volt, hogy megy a barátja is, de nekik végül közbe jött valami. Ezek után Kristóf sem akart menni, de én úgy gondoltam, hogy nem árt neki egy kis önállósodás, ha már úgyis be van fizetve, csak menjen. Nem volt messze (Szentendrén), érte tudtunk volna menni, ha kiderül, hogy nagyon nem érzi jól magát. Nehéz szívvel maradt ott, de már az első estétől (amikor közösen megnézték a foci VB döntőjét) nagyon jól érezte magát. Az utolsó előtti este volt a darab bemutatója, amit egész héten próbáltak (a Herculest adták elő és nagyon szuper volt). Erre elmehettek a szülők is (Újpesten volt). Amikor Kristófot otthagytuk, úgy tervezte, hogy a darab után haza is jön velünk. De ezt a gondolatot két nap alatt elfelejtette. Mert addigra már annyira jól érezte magát, hogy ki nem hagyta volna a búcsúbulit. Mint utóbb kiderült, egész éjszaka nem feküdt le, rengeteget táncolt (az én mackó fiam! :) ), lányokkal is még keringőztek is. Azt azért megnéztem volna. :D
Ildikó nénivel folytatjuk a fejlesztést jövőre is. Én mondjuk nagy javulást nem látok, igaz, hogy valószínűleg a baj sem olyan nagy, csak én szeretném, ha tökéletes lenne a gyerek. J A bizonyítványa nem lett rossz, egy négyese van csak környezetből. Nem véletlenül abból a tárgyból, amit lexikálisan kellett volna tanulni, mert ahhoz semmi türelme.

Ktc,
Én is sajnálom, hogy nem úgy sikerült a nyaralás, ahogy terveztétek. De tényleg egyre könnyebb lesz, majd meglátod. Mennyi idős is Boró pontosan? Miért kellett mindig külön ennetek? Miért nem mentetek hármasban enni? Én mindig az első perctől vittem a gyerekeimet étterembe, meg szinte mindenhova. Nem mondom, hogy néha nem lett belőle botrány (főleg amikor már hárman voltak), de azért az esetek nagy részében semmi probléma nem volt.

Lszg,
Annak viszont örülök, hogy Ti jól éreztétek Magatokat Sopronban. Mi is sokkal kevesebbet kirándultunk, a hőség miatt, mint ahogy terveztük. A szállásunk udvarán volt ugyanis egy medence. Hát többször nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy egész nap ki se mozduljunk belőle. :D A hajdúszoboszlói fürdőbe csak egyszer mentünk ki, de annyian voltak, mint a heringek, ezért többet soha. Kétszer voltunk a Debreceni Akvaparkban, ami méreg drága, de nagyon jó és nincs zsúfoltság. (Ezt úgy oldják meg, hogy percenként kell fizetni, ezért mindenki csak addig van bent, amíg konkrétan csúszdázik :)). Debrecenbe esténként is bementünk, mert nemzetközi kórusverseny és folklórfesztivál volt, esténként hangulatos programokkal a főtéren a Nagytemplom előtt. Jártunk a nyíregyházi Vadasparkban és egyszer átmentünk Nagyváradra is.

Ktc,
Nekem pedig a testvéreim nőttek fel Keszthelyen (féltestvérek), a bátyám ma is ott él a családjával, fogorvos. Én is nagyon szeretem azt a várost.

Tünde,
Gratulálok a sógórnődnek! Nem is mondtad, hogy végül teljesült az álma és felvették szülésznőnek.
Jó pihenést Nektek Fonyódon!

Puszi mindenkinek:

Anna
tinalila
 
 


Helló mindenki!

Tünde!
Remélem, az időjárás ellenére jól telik a nyaralásotok.
Elvileg 6 féléves a másoddiplomás logopédus szak, hogy miből kell felvételizni, az évenként változik egy kicsit, majd dec. 15-e után pontosabban megmondom. A tanulásban akadályozottak pedagógiája is érdekelne, nem tudom, melyikkel lenne több esélyem elhelyezkedni, ill. önállósodni.
Igen, a Liga tanácsadója leszek akkreditálás után, de addig még van mit tanulnom. Képzeld, ők kértek fel engem, mondván, hogy ilyen indulással, ami nekünk volt, nem sokan érnek célba. (Jó tudni, hogy más is van, aki ismeri a Ligát! :D )


Anna!
Borka két éves múlt másfél hete. Azért kellett külön ennünk, mert ő nem képes egyhelyben maradni olyan hosszú ideig, amíg megrendeljük, kihozzák majd megesszük a kaját. Még nem eszi ugyanazt, mint mi, bár ez ügyben újabban van némi haladás! Nem így akartuk, nem akartuk ennyire burokban nevelni, de hát ez van!

Lányok! Olyan sok helyet említettetek már, ahol jó volt nyaralni! Nem írnátok le néhánynak a címét, elérhetőségét, s azt, hogy milyen volt ott lenni? Szeretnék ötleteket gyűjteni jövőre (meg azutánra), nemcsak nyaralásra, hanem bármikor egy kis kikapcsolódásra. Ha nem akarjátok közkinccsé tenni véleményeteket, írjátok meg privátban! Előre is köszike!

Ktc
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára ktc 2009.11.22 21:40-kor.
ktc
 
 


Sziasztok!
Megjöttünk a nyaralásból (ma reggel), és bár nem volt jó időnk, azért klassz volt. Voltunk rokonlátogatóban az unokatesóméknál Nagykanizsán (Zsófi, a kislányuk 2,5 hónapos!), éjszakába nyúló Scrabble-partikat zavartunk le az öcsémékkel, meg persze kirándultunk is. A veszprémi állatkertet néztük meg, majd a nagyvázsonyi Kinizsi-várat. Itt elvileg minden nap 11 és 15 órás kezdettel várjátékok vannak, igyekeztünk is, hogy odaérjünk időben (14:55-kor szálltunk ki a kocsiból), de a rossz időre való tekintettel elmaradt a program :(. A vár azért így is szuper volt! A lakótoronyba 86 db. csigalépcsőn lehet feljutni, Réka hősiesen meg is mászta (bár utána mondta, hogy ő máshova már nem szeretne FELmenni...). A vár pincéjében kalodába zártuk a gyerekeket, de aztán a jó magaviseletre való tekintettel szabadon engedtük őket :lol: .

Anna, Balázsnak nagyon tetszett a tábor, de azért volt egy kis honvágya is. Ez azon volt lemérhető, hogy az első 3-4 nap még én hívtam fel és átlagosan 3 percig "ért rá" a gyermek, utána viszont ő hívott, és bő negyedórákat beszéltünk... Az egyetlen gondot az jelentette, hogy volt egy fiú (ráadásul az egyik osztálytársa), aki szerint Balázs mint első táborozó, újoncnak számított, és ennek megfelelően elvárta volna, hogy a fiam kiszolgálja őt, stb. Tisztára mint anno a kiskatonáknál! Balázs persze nem szólt a tanároknak, mert az árulkodás lett volna... Ennek ellenére nagyon jól érezte magát, és jövőre is menni akar. Örülök, hogy Kristófnak így tetszett a tábor! Heni nem ment valahová az iskolával?
A sógornőm halasztani szeretne (októberben fog szülni), de elvileg ez csak egy teljesített félév után lehetséges. Azért reménykedünk, hogy sikerül neki, de elég ideges lett, amikor rábukkant erre a kitételre a tájékoztatóban.

Ktc, nekem szerencsére nem volt különösebb gondom a szoptatással, bár Balázsnál kicsit nehezen indult be a tejem, de a kezdeti nehézségek ellenére elég sokáig szopizott. Réka a második szülinapja után szokott le az esti szopiról, mivel akkor kezdtük tervezni a harmadikat. A Liga szerintem nagyon sokat segíthet azoknak, akik szeretnének szoptatni, de a környezetüktől nem kapják meg a kellő támogatást és segítséget. Sok sikert kívánok ehhez a munkához, na meg a felvételihez is!

A lányom közben felépítette Nagyvázsonyt Duplóból :lol: !

Szép napot mindenkinek!

Tünde
tünde28
 
 


sziasztok, érdeklődnék, hogy van-e valakinek információja a csipet csapat családi napköziről?

előre is köszönöm
nkriszti
 
 


Sziasztok Lányok!

Üdv. az újaknak is.

Nagyon rég jártam felétek :oops: , de hol szabin voltam, hol a szabi alati lemaradást kellett pótolnom. Öt hét böliszünetet segítsgé hiányában csak úgy tudtuk megoldani, hogy váltva szabiztunk a párommal Együtt nem is tudtunk. :cry: Nekünk, Kobakkal még szerencsénk volt, mert az egyik bölistársáéknál nyaralni is tudtunk. Ráckevénél van egy dunai szigeten telkük, nagyon klassz volt. Eredetileg a hétvégére mentünk volna, de hívtak, maradjunk még, ha tudunk és jól érezzük magunkat. Remek volt, a legjobb kikacsolódás, a gyerekek is lefoglalták egymást.

Most újra bölcsizünk, Kobi viszont valahogy nagyon nem jól viseli, legalábbis a reggeli bemenetel keserves. Szinte minden nap sírva megy be, az első héten minden nap bepisilt. Nem tudom mi lesz, szeptembertől az ovival. Nem tervezek hosszú szoktatást, hiszen már bölis, megszokta, hogy elmegyek dolgozni, nem akarok most heteket szabin lenni emiatt, mert tartok attól is, ha eleinte előbb hazahozom, hozzászokik és azután lesz nehezebb...

Puszi: Cucó
cucó
 
 


Sziasztok!

Így, munkaidő végén kivételesen van pár percem bekukkantani. :)

Ktc,
A másik topic-ban olvastam az indulásotokról (nem tudom, hogy itt írtál-e róla, ha igen, akkor nekem elkerülte a figyelmemet), tényleg nem semmi, hogy ennek ellenére ilyen sikeresen szoptattál. Ezek után az is érthető, ha burokban nevelitek Borkát, pontosabban ebben az esetben ez nem is burokban nevelés. Az étteremben egyébként Lili (aki 2,5 éves) sem képes egyhelyben maradni, de általában viszonylag kevés vizet zavarva szokott fel–alá mászkálni. Azután persze néha nem, és olyankor valamelyikünknek valóban le kell foglalni vagy ki kell vele menni.

Kérdezted, hogy hol nyaraltunk, itt: http://www.aladdinapartman.net/
A hely annyiból gyerekbarát, hogy az udvarban vannak fajátékok (hinta, csúszda). Van egy medence is, de nem Borka-barát, mert mély, nálunk a nagyok viszont ki sem jöttek belőle. De Lilinek vittünk felfújható medencét, amit az udvaron fel lehetett állítani. (Az más kérdés, hogy a második naptól kezdve Lilit is csak a 1,5 méteres víz érdekelte, abban pancsolt egész nap karúszóval.) Ellátás itt egyáltalán nincs, amit nem szoktak szeretni azok, akik egész évben főznek. De mivel én évközben nem főzök, engem nem zavart, hogy most viszont főzőcskéztünk. Grillezni is lehet az udvaron, az úgyis a párom feladata volt. Az apartmanok szépek, igényesek, elég jól felszerelt konyha van (hűtő, villanytűzhely, mikro, mosogató és a legszükségesebb edények). És szerintem nem drága. Majd teszek fel fényképeket, csak be kell szkennelnem őket, mert őskövületként még hagyományos gépünk van. :)

Tünde,
Örülök, hogy a vacak idő ellenére jól telt a pihenés. És annak is, hogy Balázsnak tetszett a tábor. Heni most megint elég antiszociális korszakát éli, ezért tábor az idén szóba sem jöhetett. De legalább barátkozni azért hajlandó. Csomó barátnője van, de egyik sincs túl közel, ettől persze még találkozhatnának, mert most már kiválóan tömegközlekedik. De túl lusta az egész csapat, inkább chat-elnek. :) Azért teniszezni jár, meg néha sikerül elkergetnem egyik-másik barátnőjéhez is. :) Szerencsére sokat olvas is, de mostanában a TV előtt is többet ül, mint kéne. Állandó küzdelem az élet, hogy az ember rávegye a gyerekeit a normális dolgokra ebben a hülye világban…

Kriszti,
Sajnos én nem ismerem a Csipet-Csapatot. :(

Cucó,
Már nagyon szeretném tudni, hogy melyik oviba fogtok járni. :) Kobi várja már a váltást? Lili már most minden reggel, amikor elmegyünk a Lurkóház mellett jelzi, hogy ő hamarosan oda fog járni, mert nagyon tetszenek neki a játékok az udvaron. Pedig még egy évig bölcsis marad, csak jövőre megyünk tovább. De persze a bölcsit is nagyon szereti, a – betegséggel együtt – 8 hét szünet alatt végig emlegette a barátnőit és a játékokat. Most már Terit és Timit is (gondozónők) :) .
Szerintem is jobb, ha kezdetektől úgy jár, ahogy később is fog, és akkor első perctől az lesz a természetes. Megy más is a bölcsis csoportjából ugyanoda?

Puszi:
Anna
tinalila
 
 


Kriszti :)
Lánykám oda jár. Priviben jobb lenne. kontir@torzsasztal.hu
kyrandia
 
 


Sziasztok!

Remélem, mindannyian jól vagytok az augusztus 20-i borzalom után!

Újra itthon vagyunk, a változatosság kedvéért ismét Fonyódon töltöttünk egy hosszú hétvégét. Kellőképpen el is fáradtunk, egy nagyobb társasággal voltunk. Átmentünk hajóval Badacsonyba, az éjszakát Földváron mulattunk át (a gyerekekre a nagyszülők vigyáztak), nem is emlékszem, mikor volt utoljára, hogy hajnalban mentem haza:). Persze ennek azért megvan a böjtje, a kölyköket ugyanis nem túlzottan érdekli, hogy a szüleik nem egészen 3 órát aludtak, nekik fél 8-kor már délelőtt van...

Szóval, ha nem is kipihenten (két nap alatt sikerült 8 órát aludni), de legalább feltöltődve tértünk haza. Idén először fordul elő, hogy Balázs egyáltalán NEM várja az iskolát:(. Talán azért, mert az idei nyár nagyon mozgalmasra sikeredett, július közepétől a fiam alig volt itthon, most sem volt túl lelkes, hogy haza kell jönni (ő már korábban lement Fonyódra, az egész hetet a nagyszülőknél töltötte). Réka viszont számolja, hányat kell még aludni, míg oviba mehet:).

Allergiás sorstársaim, hogy vagytok?! Éd bostadábad csak így kobbudikálok:(. Az orrom mintha nem is szolgálna más célt, csak hogy legyen mit fújnom, lélegzésre ugyanis teljességgel alkalmatlan, szemem, mint az albinó nyúlé. Ráadásul a 2 éve húzódó babaprojekt miatt gyógyszert sem merek szedni, a Pollengrape tea+kapszula pedig nem használ túl sokat (igaz, csak akkor kezdtem szedni, amikor már a tünetek jelentkeztek).

További (lehetőleg szélcsendes és pollenmentes) napot kívánok mindenkinek!

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok!

Tünde! Próbáltad már a Luffeel nevű homeopátiás tablettát? Én házipor-atkára és fekete ürömre vagyok allergiás, bár lekopogom, terhességem óta mérséklődtek a tünetek (állandó reggeli orrfolyás, tüsszögés, gyakori orrvérzés - ez azért megmaradt). Az üröm miatt azonban nyár közepétől ősz közepéig fokozódnak gondjaim... Nekem annak idején ez segített, kaptam ugyan Claritine-t majd Zyrtec-et is, de hát ugye, tervezett terhesség esetén abbahagytam. Azóta voltam vissza az allergológusomnál, mert a megfázások után nálam visszamarad egy asztmatikus köhögés, az inhaláló szereket viszont most is, szoptatás idején is használhatnám (ha kéne). Szerintem érdeklődj homeopátiás szerek után, hacsak nem idegenkedsz ettől a megoldástól.

Anna! Köszi a nyaralási tippet, megnéztem a honlapot, s rémlik, hogy már nézegettem ezt a helyet. Remélem, egyszer módunkban lesz itt pihenni :D .

Ha van még valakinek bevált nyaralóhelye, továbbra is várom szeretettel az ötleteket!

Szerencsére én még élvezhetem az itthonlétet pici lányommal, remélem, még 2 évig. Jut eszembe! A két éves mérésen Boró 8,35 kg volt, s 85 cm!!!!!!!! Ez azért egész jó, nem?

Legyetek jók!

Üdv. Ktc
ktc
 
 


Sziasztok!

Most látom csak, hogy milyen régen nem írtam. Most igyekszem pótolni.
Tünde, a lányom Anna, és a Nagy Győri I. u. végén lakunk, mi is családi házban. 2 hete megvan a lányom fülbevalója, a piacnál levő ötvösnél csináltattam és is a belövést. Nagyon bátran állt a dologhoz, aztán kicsit meglepődött, hogy bizony ez fáj. Eddig semmi gond nem volt a fülével, bár az is igaz, hogy strandon sem voltunk.
Te is parlagfűre vagy allergiás? A férjemet is elérte ez a kór, pont azután jött ki rajta, hogy megszületett Anna. Első években Claritine+ szemcsepp és orrspray, majd kipróbálta a sópipát. Ez annyit segített, hogy gyengébb pollenkoncentrációnál egyáltalán nem kellett gyógyszereznie magát, csak aug. végétől. Tavaly vettem neki egy RhinoBeam nevű készüléket, ez valamilyen fényterápiás kütyü, így sikerült annyival megúsznia, 2 hétig szedte a Claritine-t és alkalmanként orrspray-t és szemcseppet használt. Ebben az évben még nem szedett gyógyszert, orrspray-t egyáltalán nem, szemcseppet pedig egyszer-kétszer használta a pázsitfű korszakban (máj-jún), de lehet, hogy csak a sok számtógépes munkától fáradt el a szeme akkoriban.

Ktc, mi most Sopronban a Haller villában nyaraltunk, sajnos honlapot nem tudok mutatni, mert az idén újították fel, és az új tulaj még nem töltötte fel képekkel. A villa a 19. század végén épült, nekem különösen tetszett, mert szeretem a régi épületeket. A felújtás után nagyon szép lett, de nem mindig praktikus (amolyan franciás). Szép angolparkja van, jókat kergetőztek, bújócskáztak a gyerkők, a gyerekjáték viszont csak egy hinta. Ezt ellensúlyozta, hogy a közelben van egy jó játszótér. Az épület főút közelében van, de elég messze azért, hogy ne legyen nagyon zajos. Medence nem volt, mi jártunk strandra.
lszg
 
 


Megint hosszú hallgatás után bekukkantottam Lányok, sziasztok!

Jelentem, szerencsésen átszoktunk az oviba, Kobi imádja. Míg a bölcsibe egész augsztusban nyafogva, sőt sokszor sírva ment be, ide egy szó nélkül, vissza se néz. Nagyon aranyos a két óvónénin és a dadus nénik is. Szerintem már be is lopta a szívükbe magát a kis Kobold, amilyen puszis. Száját csücsörítva szalad az óvónénikhez, "pusziért".

Anna!
A Mártírok úti Lurkóházba járunk, és 5-en mentek egy csoportba a régi bölis csopiból. Köztük a szerelme, Moncsi is, akivel továbbra is "seveledsenélküled" kapcsolatban leledzenek. :) Vagy csókolóznak, vagy pofozkodnak.

Tünde, sorstársam!
Dehezed viselem éd is... Főleg a múlt héten azokon a szeles napokon szenvedtem rendesen. Nem szedek semmit, mert mi is babaprojektelünk. Sajna, még mindig sikertelenül, tegnapelőtt teljesen padlót fogtam lelkileg, mert 33 napra képes volt megjönni. :cry: Már épp kezdtem reménykedni....

Ktc!
Boró szép nyúlánk lányka.
Kobi három évesen alig magasabb. Persze ő kisebb a kortársainál, az oviban is álmélkodnak az anyukák, hogy "de aranyos picike, van már három éves?"


Puszi: Zsuzsa[/img]
cucó
 
 


Sziasztok!

Tünde és Zsuzsa!
Most olvastam egy könyvajánlót: Zita West: Gyereket szeretnénk, avagy hogyan essünk teherbe
Lehet, hogy már hallottatok e könyvről, itt elég jókat írnak róla az újságban (2006. augusztusi Baba-patika).

Nálunk is beindult a szeptember, minden délelőttünk foglalt a hétköznapokon. Hetente kétszer fejlesztő, kétszer játszóház, a maradék egy délelőttre meg mindig jut valami elintéznivaló. Ki vagyunk fáradva mindketten. Ráadásul ez azzal jár, hogy reggelenként kelni kell, nem lehet addig aludni, ameddig ki nem dob az ágy. Ez a része a legnehezebb.

Csütörtökön megyünk vissza szemészetre, akkor derül ki, kell-e még ragasztgatni Boróci szemét, vagy szemüveg, esetleg megjavult... Majd beszámolok róla.

Most mennem kell, pici lányom felébredt!

Ktc
ktc
 
 


Sziasztok!

Október közepén nyílik a MAMAVÁR foglalkoztató ház Kőbányán!

Két tornaterem,megörzős játszórész,kávézó,masszázs és szauna szoba vár Titeket!
Ízelítőnek:
Pocaklakóknak:jóga,terhes torna,táncterápia,terhes masszázs
Picikéknek Anyuval:baba-mama torna-,jóga,baba masszázs,zenebölcsi,beszéd és készségfejlesztő tornák,foglalkozások.
Fogyni vágyó Anyuknak:alakformáló tornák,intimtorna,gerinctorna,masszázs.Ez idő alatt gyermekedre vigyázunk!

Cím:X.Kis Gergely u.3
T:06 20 9 604 214
aja
 
 


Helló Mindenki!

Hová tűntetek?

Jó híreink vannak:
- Borónak már csak levezető ragasztgatás kell, rendbejött a szeme. November közepén végleg elhagyhatjuk a takarást (már csak heti 2 nap kell csinálni), karácsony előtt újabb kontroll.
- Voltunk ortopédián is, minden rendben.
- S most már biztosnak tűnik (júniusban lesz tuti, amikor aláírják), hogy 1 évig még maradhatok itthon pici lányommal!

Nálatok mizu? Várom a híreket!

Ktc
ktc
 
 


Hellóka!

Úgy látom, kezd elhanyagolt lenni ez az oldal! Merre jártok, lányok?

Jó lenne halani felőletek! Írjatok, még ha csak két sort is, amikor legközelebb benéztek! :cry:

Üdv: Ktc
ktc
 
 


Szia mindenkinek!

Nagyon megörültem ennek a topiknak, de aztán el is szomorodtam, hogy igen ritkán látogatjátok....

Én még csak másfél éve élek itt Erzsébeten. Sok ismerősöm nincs errefelé, de tavasztól sokat leszek itthon, jó lenne környékbeli "sorstársakra" találni. Május végére várom az első kisbabámat, és bár a barátnőmnek van két kisfia, örülnék olyan új ismerősöknek is, akikkel nagyjából egyszerre kezdenénk babázni.

Remélem fellendül ez az oldal, írjatok!

Kép
fable
 
 


Sziasztok!

Igaz, én már nem nagyon járok erre, lassan kinövünk a Babanet-korból, de azért minden erzsébeti mamának, babának és papának, valamint a nagy- és kistestvéreknek nagyon boldog ünnepeket kívánunk!

Anna + Lili + a többiek
tinalila
 
 


Sziasztok! Én is nagyon megörültem mikor láttam van 20 ker. topic de ahogy látom nincs nagyon itt senki :( :? Azért probálkozom hátha beindultok erzsébeti kismamák!!!!Én május elejére várom az első babámat és a Jahn Ferencben fogok szülni.Olyan rossz mert járok más topicba de nem igen találkozom olyannal aki ebben a kórházban szülne. íRJATOK lÁNYOK!!!!!!!! :roll:
Vendég
 


Kedves Bacsbern!

Amint írtam, én már nem nagyon vagyok babanet-korú, a legkisebb lányom is 3 éves lesz ebben a hónapban. Sajnos a kórházról sem tudok semmit mondani, mert nem ott szültem, de úgy tudom, hogy a "délpestis" topik elég aktív szokott lenni. Még orvosok és csecsemősök is írtak bele régebben. Ott nem próbálkoztál?

Még egyszer BUÉK mindenkinek, aki erre téved.

Anna
tinalila
 
 


Babcsern:

Örülök Neked, üdv erzsébeti elsőbabásként! Két hónappal ezelőtt én próbáltam feléleszteni ezt a topicot, de nem sok mozgás volt. Sajna azóta a netezésre használható időm is lecsökkent, de néha benézek. Azt hiszem Téged látlak néha a "2007-ben fogok szülni" topicon is. Én is májusra várom a babámat, de csak a legvégére. Szintén a Dél-pestiben fogok szülni, de mire odajutok, Te már mindent fogsz tudni...

Szia

Kép
fable
 
 


Sziasztok!
Ajánlom figyelmetekbe a Kőbányai MAMAVÁR Szabadidőházat!
Bővebbet:

http://www.mamavar.hu/
aja
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem találtam az Ady bölcsiről semmit sem, és Gerink szeptembertől fog oda járni. Ha valakinek van tapasztalata azt szívesen venném ha megírná. Már előre izgulok, hogy milyen lesz....

Előre is köszönöm.
milia1
 
 


Sziasztok!

Rég jártam erre, mert sajnos ritka itt a mozgás. Az újaknak (fable és bacsbern) kitartást kívánok, remélem, hamar többen is kitüntetik figyelmükkel ezt a topicot.

Milia! Sajnos nem tudok segíteni, kislányommal nincsenek bölcsis tapasztalataink. Amúgy jókat hallottam arról a bölcsiről - a játszóházban megpróbálok utánakérdezni.

Ja, és nem is a Jahn-ban szültem - pedig úgy terveztük.

Azért néha még benézek, s ha tudok valamiben segíteni, szívesen teszem.

Üdv.: Ktc
ktc
 
 


Ktc: előre is köszi, ha valamit megtudsz a bölcsiről a játszóházban.

Tényleg a Mediterrán játszóházon kívül (Kincses sziget) a kerületben hol van még játszóház? Én sajna csak ezt ismerem....
milia1
 
 


Szia Milia!

Ez a játszóház a Vörösmarty utcai bölcsődében van. Nem "hagyományos" játszóház, inkább egy bölcsi, ahol a szülő is ott lehet. Reggel fél 9-től kb. délig, majd du. fél 2-től fél 4-ig van nyitva. Egyszerre 15 gyerek lehet ott egy nap, közülük többen ott is ebédelnek. Mi nagyon szeretünk oda járni. Abban is más ez a játszóház, hogy az utcáról beesve nem lehet ottlenni, várólista van, majd viszonylag rendszeres látogatás (ebben hasonlít a bölcsihez). Ha komolyabban érdekel, priviben szívesen küldök több infót, elérhetőséget. El lehet egyébként jönni megnézni - annál meggyőzőbb nem tudok lenni.

Üdv.

Ktc
ktc
 
 


Sziasztok !!!


Én egy 33 éves anyuka vagyok és

van egy csodálatos de nagyon akaratos

6 hetes kislányom.Ha van valaki akinek szintén kicsi még

a csemetéje szivesen dumcsiznék vele.

Pl: nem akar az én kicsi lányom a kiságyba aludni !!!!


ÜDV MINDENKINEK
nyuszo 73
 
 


Sziasztok!!!


Látom az erzsébeti anyukák nem valami

beszédesek!!!



ÜDV Nyuszó
nyuszo 73
 
 


Sziasztok[/color]! Megint írok bár már jó régen nem jártam erre hátha most neketek is megjön a kedvetek![color=red] Nyuszo hát igen jól látod az erzsébeti anyukák nagyon szégyenlösek :shock: Fable igen én abba a topicba járok ott nagyon jó a mozgás :D és a társaság is jó! Ha van kedved nézz be :D Te kinél fogsz szülni a Jahn Ferencbe? Merre felé laktok Erzsébeten? Remélem kicsit összekapjuk magunkat Kismamik és együtt tán sikerül feléleszteni ezt a topicot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÜDV Detty
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?