Szia Bocika!
Sajnálom, hogy még a sűrűjében vagy! Ezek szerint igen kiszolgáltatott helyzetben... eléggé megalázó lehet számodra ez az egész.
Nagyon sajnálom, hogy a saját szüleiddel nem vagy olyan viszonyban, hogy melléd álljanak és segítsenek. Ha vissza is mehetnél hozzájuk, ahogy írod, nem lenne jó megoldás.
Más rokon esetleg, aki talán befogadna titeket, és akkor nem kell eltűrnöd a férjed dolgait? Testvéred, nagynénéd vagy barátnőd esetleg?
Az jó, hogy anyósodék szeretnek téged. Azért én talán elmondanám nekik, mi folyik a háttérben.
Engem anyósomék kezdettől fogva utáltak, ezért nem is meglepő, hogy a kisfiúkkal karöltve kicsináltak engem és a saját unokájukat. Egyenesen én voltam a hibás mindenért. Anyós feltette nekem a kérdést, hogy mit csináltam a picike fiával, hogy ezt kellett, hogy tegye velem...? Azóta is én vagyok a szar szemét az egész családjuknál, amiért a fiacskája 6 hónapos terhesen elhagyott. Szerintük én provokáltam ki, mert mertem depresszióba esni, amikor elvetéltem az első babámmal. Jó mi??? Ez pont olyan, mikor az alkoholista férj, megmagyarázza, hogy azért veri agyba-főbe a feleségét, mert az megérdemli.
Nem tudom anyósodék hogy reagálnának, de legalább magad tisztázhatnád előttük, hogy nem te vagy az, aki borított. Később nehogy az legyen, hogy minden a te hibád. Ismerek olyan lányt, akit egész addig imádtak anyósék, amíg a kisfiúk le nem dobbantott egy másik csajjal. Onnantól kezdve a fiacskájuk mellé álltak és fújtak a menyükre és az unokákra, mint a veszett macska. Undorító.
Egy olyan esetet ismerek itt a közelben, amikor is az anyósék a menyük mellé álltak, nem pedig a fiacskájukat védték. A lány súlyos cukorbeteg létére a férjével együtt(!) bevállalt egy gyereket. Majdnem ráment ő is meg a baba is. A manusz menetközben meggondolta magát, hogy ő még élni akar, szórakozni, csajozni stb. Otthagyta a lányt a kisbabával együtt. Anyós a lány mellé állt, és azóta sincs jóban a saját fiával! Szóval ilyen is van, csak sajnos nagyon ritka, mert a fiús mamák akkor is védik a kis csemetéjüket, ha az nagyon nagy szemétséget, becstelenséget csinált.
Lehet, hogy anyósodék melléd állnának, és még segítenének is minden téren. Nem kéne megpróbálni?
Nem kérdeztél meg egy ügyvédet, hogy mit tehetnél? A lakás az ő nevén van, így sajnos abból nemigen jár semmi. Az hogy kifizeti a rezsit épphogy csak kisegít benneteket. Gyerektartás, besegítés a kajába egyébbe ilyesmi?
Helyrehozható még a házasságotok szerinted? Meg tudnál még bízni benne? Meg tudnál bocsátani neki? A férjed, ha mást választott, hogy hogy még nem adta be a válókeresetet? Talán meghagy téged kiskapunak? Te még reménykedsz, hogy visszatér hozzátok?
Ha nem lehet a viszonyt rendezni, akkor válni kell. És akkor lehet kérni asszonytartást, gyerektartást. És az évek alatt közösen szerzett vagyon felosztását. A házasságotok alatt a részedről bevitt munkabér is számít!
Keress egy ügyvédet, érdeklődj mik a lehetőségeid.
Én anno nagyon sok mindent eltűrtem neki. Sajnos.
Többen mondták, hogy ne legyek ilyen, ne hagyjam már, hogy mindent megtegyen velem. Nagyon fogom magam utálni érte később. Nem marad semmi önbecsülésem, emberi méltóságom, ha hagyom, hogy állandóan porig alázzon. Sokan fogták a fejüket, hogy mi mindent megbocsátok neki, és engedem, hogy lábtörlőnek használjon. Nagyon meg fogom bánni!
És igazuk lett. Nagyon utálom magam érte! És nagyon nehezen sikerült csak újra felépíteni magam. Mert elhitette velem, hogy szar vagyok mint ember, mint nő és mint anya. A minimális tiszteletet sem kaptam meg, ha másért nem azért a 8 évért és a közös emlékekért...
Ezért én mindenkinek azt mondom, senki ne vívjon szélmalomharcot. Csak saját magának árt, és nehezíti meg magának az egészet. Ne kapaszkodjon. Aki menni akar, annak segíteni kell csomagolni.
Nagyon sokat elárul valakiről, hogy hogyan száll ki egy kapcsolatból, meg kell nézni a tetteit; a lehető legkevesebb fájdalmat okozva, korrekten, vagy a másikat hibáztatva azért, mert ő csalt, és tiporja meg a másikat, olyan hihetetlen lelki rombolást végezve, hogy egy életen át nem lehet kiheverni. A szakítás mindig fájdalmas, de nem mindegy hogyan teszik: gerincesen vagy féreg módjára.
Ilyenkor örülök, hogy én már túl vagyok rajta. Mármint a váláson. Pont egy éve váltam el, miután be kellett látnom, hogy a házasságunkat csak én akarom mindenáron megmenteni. Érzelmileg még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy az az ember, akit mindenkinél jobban szerettem milyen ocsmány, aljas módon tudott csak úgy csuklóból elárulni, tönkretenni. És ami a legrosszabb: még a gyereke sem számított, csak ment a farka után.
Az ex csak minél nagyobbat akart kiszakítani a közösből lehetőleg kp-ban.
Nekem az volt a szerencsém, hogy a szüleim mindenben segítettek/segítenek, most is náluk lakom a pici lányommal egy kis kétszobás lakásban.
Gondolkoztam már korábban is azon, hogy leírom a történetem. Lehet, hogy le fogom írni egyszer részletesen, mert még mindig feszíti és mérgezi a lelkem. Hátha segít, ha kiírom magamból. De talán majd legközelebb. Ocsmány dolgok vannak benne, de nem az én szégyenem, hanem az exé.
Most röviden csak ennyi: 8 év házasság, szintén álompár és hűdeszeretaférjed deirigylünktéged, lakás, kocsi, munka. A baba nehezen akart jönni, először meghalt méhen belül a picim, depresszió, majd másfél év után jött össze kezeléssel. Óvott, figyelmes volt, puszilgatta a hasam, aztán egyik nap átment bunkó parasztba. Semmi magyarázat, azon kívül, hogy én milyen egy szar alak vagyok, dobbantott, mikor 22 hetes voltam. Eredmény: kórház iszonyatos gyötrelmek között. A baba megállt a fejlődésben a hasamban. Végső szalmaszálként beengedtem a szüléshez, hátha rájön, mi vagyunk a családja. Hiba volt. Semmi hatás. Két hónapos a lányom: kiderül becsajozott, visszafogadtam. Ő esküdözött. Majd nem sokkal ezután rajtakaptam a k.-nál.
Beadtam a válókeresetet. Elváltam egy éve. Itt tartunk.
No, felfedezel hasonlóságokat?
Nagyon sajnálom, hogy ennyire patthelyzetben vagy. Elég kilátástalannak néz ki, így hogy a lakás az övé, és a szüleidhez sem mehetsz.
Nem tudlak mivel vigasztalni, pedig nagyon szívesen megtenném!
Puszi
D.