Sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben az orvostudomány és az egészségügy, de azt minden benne dolgozó tudja, hogy számtalan olyan neuralgikus pont létezik még, ahol jól jönne egy kis segítség. A technikai sportok világában...
Az öcsémnek nagyon nem ment, még iskolás korában is segítségre szorult, ha a cipőjét kellett bekötnie. Nálunk a gyerek valahogy mindig sikeresen kijárta a csomót, így séta közben is sokszor meg kellett állni, hogy hasra ne...
Sok minden összeköt minket, anyákat, hasonló gondokkal küzdünk, hasonlóak a céljaink és az örömeink is. Mégis akad pár olyan téma, amin képesek vagyunk habzó szájjal egymás torkának ugrani, és körmünk szakadtáig védeni a...
Vannak történetek, amelyek visszaadják a hitemet az emberekben. Amikor úgy érzem, talán lenne esélyünk egy szebb és élhetőbb világra, talán képesek vagyunk egymás felé nyitott lélekkel és szívvel fordulni. Ez is egy ilyen...
Hogy az első gyerekért mennyire aggódik az ember, és hogy ez az aggódás mennyit csökken, mire megszületik a második, az bizony rengeteg komikumot hordoz magában. Viccelődtünk is ezen a Facebookon, egy-egy mondattal...
Vannak olyan városi legendák, melyek szerint léteznek apró emberkék, kiket csak letesznek a kiságyukba, és máris szundítanak édesdeden. Nekem egyszer sem jutott ilyen gyermek, minden utódom rosszul alvó volt kicsiként....
Szeretek itt a Babaneten blogokat és topikokat olvasni, belepillantani az újdonsült kismamák életébe. Én már valószínűleg sosem fogom ezt újra átélni, de annyit tudok, a mostani eszemmel nagyon sok mindent másképp csinálnék.
Néhány évtizede még tökéletesen normálisnak számított, ha egy 18 éves lány – mit lány, nő, feleség, háziasszony – gyereket szült. Ma azokra is furcsán nézünk, akik a húszas éveik elején vállalnak babát. Aki mégis családot...
Fürdetni a picit, vagy együtt fürdeni vele egy kalandos nap végén a baba és a mama legmeghittebb élményeinek egyike: a törődés, a szeretet, a játékosság pillanatai, egy kevés fürdőhabbal megbolondítva. Különleges...
Nem tartom különösebben előítéletesnek magam, és úgy gondolom, hogy nem nagyon van jogom beleszólni abba, ki hogyan neveli és gondozza a saját gyerekét. Mégis van egy-két olyan dolog, ami kiakaszt. Az egyik ilyen az, amikor...
Hogy a köznyelven csak babaiparnak nevezett ágazat gyártóinak fantáziája végtelen, azt minden szülő tudja. Nem lehet olyan vágyunk és kívánságunk – sőt, félelmünk -, amire ne létezne egy megfelelő termék a boltok polcain. Ám...
Szinte nincs olyan gyermek, akinél ez a panasz nem hangzik el. Néha csak rövid ideig tart egyéb betegséghez társulóan, másoknál huzamosan esetleg visszatérően és sokszor egyre fokozódó problémaként jelentkezik.
A Szoptatás Világhete alkalmából egy remek fotóösszeállítás jelent meg a Mothering.com oldalán. Csupa régi fénykép, melyen a múltbéli anyák éppen anyatejjel táplálják gyermekeiket.
Augusztus elsején ünnepeljük minden évben az Anyatej Világnapja, és ezzel a nappal veszi kezdetét a Szoptatás Világhete is! Az idén a jelmondat: "Szoptatás támogatás – Közel az anyákhoz”.
Azt mindenki tudja – ugye? -, hogy gyereket, főleg kisbabát egyedül hagyni a kocsiban szigorúan tilos! Többek között azért, mert nyári melegben az autó belseje annyira felhevülhet, hogy ez a kicsi egészségére káros...
Múlt héten, csütörtöktől vasárnapig elutaztunk a barátainkkal egy Ganna nevű édes kis faluba. Egy szép vendégházban laktunk, tíz felnőtt - szingli fiúk és lányok, párokkal vegyesen - , az én két kis gyerekemmel kiegészülve.
A pelenkakiütés az egyik leggyakoribb probléma a babák körében. Bár ez nem komoly probléma, mégis zavaró lehet a baba számára. Az enyhe pelenkakiütést a kipirosodott bőrről lehet felismerni, míg a komolyabb már gyulladt bőr...
Végre itt a strandszezon, a szabadtéri fürdőzés ideje. A kisgyermekes családok nagy része előszeretettel választja ehhez a változatos elfoglaltságokat kínáló élményfürdőket, illetve azokat a bababarát szállodákat, melyek...
Magasabbra juthatnak a társadalmi ranglétrán azok, akiknek gyermekkorban az anyatej jelentette a fő táplálékforrást - állapította meg egy új tanulmány.
A Szoptatás Világhete alkalmából, ami 2013. augusztus 1-7. között lesz, a La Leche Liga Magyarország és a Szoptatásért Magyar Egyesület közös pályázatot hirdetett.