Sziasztok lányok!
Momo, igen, ez 6. érzék hűtő, bár nagyon nem olvastam még el, mit takar ez a kifejezés. Én is felül fagyasztóst szerettem volna, ahová a mindennapi használatos dolgokat teszem, aztán szerintem úgysem ússzuk meg az életet fagyasztószekrény nélkül. Így legalább a hűtő jó nagy. Tegnap már tele is pakoltuk, és meglepődtem, hogy a kicsi hűtőbe ennyi minden belefért.
Baby Outlet... erről már többen írtatok. Mi is ez pontosan? Mik vannak benne? Itt is lehet babaágyakat kapni? Hol van ez lányok?
Mi a gond az építészekkel pontosabban? Nekünk szerencsénk volt, mert a férjem keresztanyja tervezte a házunkat, gondoltam, ajánlom Neked, de nem tudom, mennyi munkája van. Ha gondolod, megkérdezem, hogy hogy áll munkaügyileg, esetleg fel tudod venni vele a kapcsolatot. Nekünk nagyon rugalmas volt, bár annak idején a férjem egyedül terveztette a házat, de amikor én közbeléptem, akkor azért simán tudtunk még utólag is módosítani egy-két dolgot a közös elképzelésünk alapján.
Amúgy merre laksz most, hogy itthon vagy? Albérletben, vagy szülőknél, vagy hogy álltok most?
Juci, Babadiszkont a Lehel téren... esetleg tudnál pontos címet írni hozzá? Vagy pontosabban merre van? Itt is vannak babakocsik is meg ilyenek?
DVD... olyan ari vagy, de ha ideadod a tied, akkor mi marad Neked? Vagy átírtátok? 2 van belőle? Természetesen nagy örömöt okoznál vele, úgyhogy részemről OK a találka, csak időpontot lesz nehéz összehozni, de próbálkozzunk szerintem akkor. Most egy darabig Pesten vagy ugye? Merre vagy általában, hova tudsz mozogni? Én fél 6-ig dolgozom Kispesten, utána tudok indulni bárhová.
Ruhák... rám sajnos nagyok! Igen, én is úgy vagyok a ruhákkal, hogy csak gyűjtögetem, még a régi ruháim is megvannak, amik kicsit, hogy hátha majd egyszer rám fognak jönni. Azokat viszont sajnálnál kidobni, lehet, hogy nekem is el kellene majd ajándékozni őket? Hátha valaki örülne nekik?! Csak mindig úgy gondolom, hogy biztos nem örülne neki senki, hogy néz az ki, ha használt ruhákat akarnék valakinek ajándékozni. Pedig én imádom a mástól kapott rucikat, lehet, hogy más is így volna ezzel!
19 hetesen már 320 grammos a baba??? Ez milyen jó!!!
Rimar, és a tied tényleg milyen édi lehet már! Milyen nagy! Szedsz valami vitamint? Vagy csak egyszerűen így alakult? Reméljük, később nem nő óriásbébire, és a szülés is könnyen fog menni. De a fene se bánja, csak egészséges legyen!
Sziszi... igen, nekünk is sok a kiadás, de csak szenvedtünk, mert egy nagyon pici hűtőnk volt, és nagyjából 1 éve tervezgettük, hogy veszünk nagyobbat. Hát, most jött össze rá a pénz. Tudtuk, hogyha most nem haladunk vele, akkor a baba alatt tutira nem fogunk tudni venni semmilyen nagyobb dolgot.
Amúgy ma lettem 18. hetes!
Anitaaaaaaaaa!!! Nagyon örülünk, hogy itt vagy, és hogy olvasol minket. Szerintem mindenki tudja, hogy most picit csendesebb leszel, de azért gondolunk rád. Örülök, hogy nem hagysz itt minket, és bízom benne, hogy hamarosan gyakrabban fog jönni, hogy beszámolj a fejleményekről. Amúgy hogy vagy? Hogy bírod a "szünetet"? Sikerül a figyelemelterelés? Olyan jó volna, ha végre akár így, akár úgy, de összejönne a baba. Reméljük, hamarosan kopogtatni fog a gólya!
Cirkuszka... melléklet feltöltése a szövegablak alatt, és azzal tudod feltölteni az xls táblát. Próbáltad már? És nem sikerült?
Lányok, jól látom, hogy megint talit terveztek???
Jézusom, mennyit írtam!!!