Új privát üzeneted érkezett!

Nem az "én" macim. Kép

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok Lányok!

Most ide írok, mert két helyre nem megy.

Kati, Evey! Örülök, hogy jól éreztétek magatokat. Kati! Persze, hogy lehet csak dumálni is a bulin, mert az bent van, az asztalok meg fedett teraszon. Szóval úgy veszem, hogy jösz.

Virág! 1000 Ft kötelezõ fogyasztás van a vacsinál. Téged is úgy veszlek, hogy jösz. Gyors regenerálódást!

Anikó! Hát ez nem túl vidám hír. Szabinak jobbulást, most zsufi leszek, de hívlak majd.

Évi! Jók a képek, köszi.

Judó! Te milyen szépeket mondasz. Gyermekedet nem is láttam sajna. Kitartás, már hamarosan jobban leszel. Én Pankával sokkal kevésbé voltam émelygõs mint most, csak most meg nem tudom, ki van a a pocakbanKép

Lányok! tartsatok még ki egy kicsit fogyi ügyben. Szülés után együtt tornázunk, és meglátjátok saját magatokra nem fogtok ráismerni.

Mi nagyon jól éreztük magunkat a Balcsin, csak kevés volt. Barátoknál voltunk, volt kertben pancsi, csak Pankának nem volt hozzá kedve. Viszont az egyik pár 2,5 éves kislánya belement a medencébe úgy, hogy mindannyian 1 méterre álltunk és annyira dumáltunk, hogy nem vettük észre. Az annyja véletlenül fordult hátra és a kislány akkor már lebegett hason a víz tetején. Beugrott, kihúzta, kiráztuk belõle a vizet.....Nem lett szerencsére semmi baja, de mi órákig sokkban voltunk. Hát még a szülei. Annyira kell vigyázni.
Voltunk még aznap vidámparkozni, 1 menet gyerekenként 300 ft-ba került és az átlag 3 gyerekes volt és volt vagy 4 érdekes játék. Számoljatok. Kiakasztó. Ma meg nyári boboztunk, mondjuk Panka nem, de András bevállalt gyereket maga melléKépSzóval jó volt.

Kapolcsot mi is tervezzük.....

Moni! Vikinek jobbulást!

Pele! Én is félek ettõl a lépcsõs dologtól, dehát mit lehet tenni. Reménykedni, hogy kicsit esnek.

Na megyek szunyálni, mert mi is hajnalig beszélgettünk, reggel meg keltettek a gyerekek. Holnapután meg jönnek a vendégek....

Jó éjt:Pankamama
PM
 


Sziasztok lányok.
Évi irányitott felétek, és nagyon örülök neki.
Igaz csak belepillantottam az elözõ témakba, de jó hogy van egy ilyen hely ahol mindenki tulvan már a nagy kezdeten!
Nekem két kislányom van.Kincsõ juliusban töltötte a hármat és Biborka szeptemberben lessz kettö. Erdélyben Marosvásarhelyen élünk.
Már sok mindenen tul vagyok.
De a cumiról még mindég nem szoktunk le, a kicsi hallani sem akar a bilizésrõl.
Amugy az apum besegit a gyerekcsöszködésbe, igy valamivel könnyebb.
Most már rajtam a sor, három évig vagy áldott állapotban voltam vagy szopiztak a babák.
De most már csinálnék valami mást is.
S ha ebbõl a valamibõl pénz is jönne az még jobb lenne.
Most megyek, mert fõ a leveském.
Sziasztok.
nimfa
 
 

 
 

Sziasztok!

Nimfa üdv közöttünk!

Lányok csak azért ugrottam be mert összefutottam ld-vel meg a kis Bálinttal, hát nagyon édes az a kisbaba! Mondjuk éppen éhes volt úgyhogy követelte a jussát rendesen, de nagyon aranyos, szép kisfiú.

PM. Nagyon elgondolkodtató volt a történet amit a kislányról írtál, és egyben nagyon nyugtalanító is. Na ezért nem bízom szívesen a lányaimat az anyósomra. Ott van az a nekik nyakig érõ vízzel telt medence, és a múltkor is mikor õ bent volt a házban, én szoptattam szintén bent, akkor mondja na lányoknak hogy nyugodtan odamehetnek és lógathatják bele a lábukat. És ha valamelyik meglöki a másikat??? Belegondolni is rossz. Tényleg nagyon résen kell lenni sajnos! Ezek szerint a budapesti nagy Vidámpark sokkal olcsóbb mint ezek az utazóvidámparkok?! Tegnap voltam a lányokkal és a nekik való dolgok 100-200.- Ft-ba kerültek.

Puszi, sziasztok, itt is kívánok Bigacsigáéknak és a többi nyaralónak jó idõt!

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!
Verus!
Nagyon Boldog Szülinapot kívánok!
Hasonlóan Szile Boriának és késve Liesel Márkójának!!!

Túl vagyunk a két hónapos oltáson. Szegény tündérkémnek nagyon fáj a lábinkója! Olyan keservesen sír , még álmában is!Kép
Aki beadta az helyettes doki. Úúúúúúúútálom!!!Gergõnél azt mondta , hogy felelõtlen vagyok , hogy még az egy éves gyerekemet szoptatom. És mi az , hogy nem akar mást enni?!
Most azzal a beszólásával örvendeztetett meg , hogy már adhatnék gyümölcslevet Blankámnak! Én csak annyit mondtam , hogy jó! Ja és azt is mondta , hogy kössem ki ajobb kezét a kiságyhoz , mert nagyon arra húz a fejecskéje és akkor asszimetrikus lesz a tartása. Már elindultam láncot venni !Kép Ennyiben maradtunk , jó gyorsan kijöttem még mielõtt több okosságot tukmált volna rám.

A védõnénink (nekünk nem támadKép)felhívott itthon , hogy hallotta , hogy megkaptuk az oltást és érdeklõdik , hogy van a kicsi. Meg most õ szabin lesz , de ha bármi van akkor a mobilján és e-mailen elérem. Szokott nekem kedves képeket küldeni. Szoval ilyen is van nem csak támadónõ!!!

Virág!
Örülök , hogy jól vagy! Hogy mégjobban legyél , viszek szombaton virslist és ha késnél , akkor elmentek neked párat!Kép
Pele!
Ne izgulj neked is mard!Kép
Ki jön még???
Én csak Blankussal megyek , a fiuk itthon maradnak.

Most megyek .MIndenkinek kellemes további csütörtököt !
Kanga

Ui.Milyen volt a mai tali?
Kanga-Zsebibabák
 


Sziasztok csajok!

Kanga!
Köszönjük a fiunkat ért dícséretet, és képzeld, csak úgy nõtt itt nálunk! Kép
Asszem, ha ezt a segítõ szándékot tapasztalom a tömegközlekedési eszközön, akkor odamegyek ölemben a gyerekkel egy fiatal hölgyhöz, vagy úrhoz és megkérem szépen, hogy ugyan álljon már fel legyen kedves!
Még egy ilyen h*lyét, mint ez az orvos!

Szombati szopis séta. Éjfélkor is lesz még? Vagy meg tudjátok vesztegetni a meterológusokat most is?

Rájöttem!
Azért akarok Balatont átúszni, mert szeretnék végre úszni ezen a nyáron!
Eddig kb 500 méterig jutni egyszerre. Múltkor ugyan teljesen jó helyen voltunk ketten Zsombival. Cocinak folyt az orra, nem akartam bevinni a vízbe, ha nem akar menni, de túl hidegnek találta. Így egészen lábszárközépig bementem a gyerekmedencébe, hogy kivadásszam a játékokat, amiket kidobált. Nem volt, akire rábízzam a rohangászós kisfiamat, aludni pedig abszolút nem akart, ennek érdekében még gyümölcslével is leöntött, amire persze jöttek a darazsak. Annyi idõre a barátságosságot mutató idõsb házaspárra bíztam az ördögfiókát, amíg zuhanyozni elfutottam. Ennyit voltam vízben.Kép
Ma 2 bébiszitternek alkalmas barátnõmmel elmentünk az Omszki tóra, hogy õk fürdenek a Mazsival, amíg én úszom. Odaértünk, beborult. Mazsolán és rajtam kívül senki nem lelkesedett a vízbe menésért. Így a gyermeket megfürdettem. (nyakig merültem a vízbe!!!!, YEEE!) Mire felmerült, hogy kivigyem és folytassam az úszást,addigra ömleni kezdett az esõ. Mindenki megfutamodott. Hazaérésünk után 14 perccel kisütött a nap. Kép KépKépKép

Pele!
Pontosan erre gondoltam pl a koncertekkel kapcsolatban.
Egészen sok jelentkezõ van, nem gondoljátok?

Pankamama!
Horrorisztikus a fürdõs sztori. El tudta mondani a kislány utána, hogy mi történt pontosan?

Mára elég a litániából
Snoopy
snoopy
 


Szoasztok Lányok!

Már megint le vagyok maradva, de nagyon.
Iboly, köszi a meghívót, én szívesen mennék, de sajna erre a szombatra kötelezõ anyóslátogatás van beiktatvaKép. Vajon most mivel akarja majd megtömni a 10 hónapos gyereket a múltkori csokitorta után?Kép
Verus, Nagyon Boldog Szülinapot kívánok én is.
Virág, örülök, hogy ilyen simán átvészelted az egészet, gyors gyógyulást kívánok!
Pankamama, kiráz a hideg a sztoritól. Már megtanultam a saját káromból, hogy még pislognom is veszélyes a lányom mellett, mert máris csinál valami butaságot. Múltkor két kézzel kapaszkodott bele a sütõajtó fogantyújába, az persze vele együtt kinyílt, és akkorát esett, hogy a feje a szemközti falba koppant Kép.
Lányok, adjatok valami okos tanácsot, mert teljesen kikészít a lányom! Mindjárt 10 hónapos, és egy pillanatra sem lehet egyedül hagyni a játékaival, mert üvölt. Sõt a legtöbbször azt akarja, hogy kézben hurcolásszam a lakásban és a kertben. Tegnap az egész délutánunk egy egybefüggõ hiszti volt, a párom ki volt akadva, és berakta a gyereket a járókába, majd abbahagyja a hisztit jelszóval. Nem jött beKép. Lassan semmilyen házimunkát nem tudok elvégezni, mert egy percet sem játszik egyedül a gyerek. Eddig mindenki csak azt hajtogatta, hogy azzal nem lehet elrontani a babát, ha az ember annyit hurcolássza magára kötve, amennyit az igényel, de ebben most már kezdek erõsen kételkedni. A járokát hónapok alatt sem volt hajlandó megszokni, hiába látott engem is közben, sõt annál rosszabb volt, mert követelte, hogy vegyem ki. Az etetõszékben is csak 5-10 percig van el, a konyhai eszközök (fakanál, mûanyag dobozkák) sem kötik le a figyelmét, még reggelizni se tudok tõle. Anyósom persze már kinyilatkoztatta, hogy elkényeztettem a gyereket, de lassan a saját anyukám is hajlik erre a feltevésre. Már mindenki azzal traktál, hogy tegyem le a lányt a járókába, vagy a szobájába és hagyjam üvölteni, majd csak belefárad. Szerintetek van ennek értelme? Kérlek, segítsetek, mert így terhessen tényleg nem cipelhetem álló nap a lányomat!

Bocs a sok panaszért, de borzasztóan el vagyok keseredve.

Üdv
Momo


Momo
momo
 
 


Momo,
nem tudom sajnos. Kép Együttérzek veled. Remélem, hamarosan megoldódik. Amire gondolni tudok (Javíts ki, Pele, ha hülyeséget beszélnék), hogy a gyerek azt érzi, hogy már megint meg akarsz szabadulni tõle. Talán, ha pár napig leülnél vele játszani, és akár az egész napot végigjátszanátok, talán megnyugodna, és elengedne. De ez az egész meglehetõsen hasonlít Zorkanya Zorkájának kakimizériájához... (Szobatisztaságos topic) Pele bizti jobban tudja, mint én, de hátha segíthetek.

Lányok, indult egy topic itt az Anyaságban Szoptatás - kitõl ne fogadj el tanácsot címmel. Szerintem ott a helyünk. Kanga, friss élményes, különösen. Kép KépKépKép Lánc: Kép Fanta Kép De mindenki. Szerintem nézzetek el oda.

Kanga,
imádlak. Annyira kedves vagy! Kép Számítok ám arra a virslis finomságra! Kép A BKV-n meg állj már a sarkadra, nyuszikám! Nem csak arra van a szád, hogy virslis nyamit burkolj be vele, na! Esküszöm, megmutatom neked, hogy állítok fel akár egy fél buszt is! Kép

Nimfa, szia!
Levesed fincsi lett? Kép

PM,
én is úgy veszem, hogy megyek. Kép A férjem lehet, hogy nem úgy veszi, de hát nálunk az engem érintõ dolgokban a közmondás módosult: "Ember tervez, Virág végez." KépKépKép Tegnap sem akart elengeni a Peléhez, meg a szopis sétára sem, de olyan könyörgõn tudok nézni! Kép Csak vigyázni akar rám, dehát én olyan sajtkukac vagyok. KépKépKépKép Imádni való hapsi.

Csáó:

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Mivel hallottam Anditól, hogy hiányoltatok, most már lejelentkezem én is. Kép Az a helyzet, hogy a modemünk már megint meghalódott, és most nem telik újra, ezért nem tudtam jönni. Most egyet kölcsönkaptunk párom egyik haverjától, de ez nem tudom meddig maradhat. Na mindegy amíg van, addig megpróbálok gyakrabban jönni. Kép
Nálunk megint esemény van, úgy néz ki, hogy szeptembertõl mégis vissza kell mennem dolgozni, és most vad bölcsöde keresésben vagyunk. Ugyanis a kerületben, ahol dolgozni fogok csak olyan bölcsik vannak, ahol nincs udvar (ilyen helyre nem szívesen adnám az örökmozgó fiamat), ráadásul csak a kerületi gyerekeket veszik fel.
Kicsit utálom magam, hogy mégis bedugom bölcsibe Tomit, de ha most is azt mondom, hogy nem megyek, akkor többet már biztos nem fognak visszahívni, és hát azért anyagilag is lendít rajtunk egy kicsit.
Úgy néz ki hogy holnap mi is bemegyünk a szopis sétára, hol találunk meg titeket?

Na most csak ennyi, mert hetekkel le vagyok maradva, és nem is vagyok biztos benne, hogy be tudom hozni.

Puszi mindenkinek
Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Kiírjuk a mellkasunkra a neveinket?

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Kanga, hogy van a Picur? Remélem már el is felejtette azt a fránya szurit! Ez az orvos! Hát én úgy kiakadtam! Gyereket kikötni a kiságyhoz? Ez egyszerûen felháborító! De komolyan, hány évtizede olvasott ez utoljára szakkönyvet? Nem is tudom, mit csináltam volna a helyedben?! Gondolom a békesség kedvéért csendben elvonulok, aztán dühöngök magamban, ahogy Te tetted.

Nimfa, örülök, hogy átjöttél. De most már meg ne futamodj, írj gyakrabban, ez itt a legklasszabb társaságKép
A férjem nagyszülei Marosvásárhely mellett laktak (nagybátyjáék még mindig ott élnek) egy pici faluban, a neve Jobbágytelke, ismered? Éppen azon filózunk, hogy jövõ héten megyünk anyósomékhoz, és elmenjünk-e arra is! Cumihoz, bilihez keveset tudok szólni. A cumit Csongi egy betegség után eldobta, és azóta el is felejtette. A bilivel meg még most ismerkedünkKép

Virág, Te aztán tényleg nyüzsi vagy!!!Kép

PM, nem akarom elszólni magam, de valószínû, hogy 10-én Pesten leszünk. A Margitszigeten alszunk. Ha mennénk a züllésre meddig kell elõtte szólnom? És ha a férjem jönne, esetleg egy haverjával, akkor külön vonulhatna? Tudod, kicsit nehezen bontakozik ki a drágám!

Anikó, férjed?

Ancsa, már tényleg hiányoztál. Nos ez az élet. Mindig akkor kell a lehetõséget kihasználni amikor lehet! Még az is lehet, hogy Tomi imádni fogja a bölcsit!!! Sok sikert a kereséshez!

Momo, gondolom nem vígasztal, de tudod a Csongi dettó ugyanilyen. Bár vannak jobb napjai és rosszabbak. Pl. Hétfõn kedden mozdulni nem lehetett tõle, aztán 3 napja egész jól elvan, akár még fél órát is eljátszik úgy, hogy rám-rám nézKép
Sokat gondolkodtam már rajta, vajon én rontottam el, vagy gyárilag ilyen? Az biztos, hogy egész pici kora óta mindig ott volt ahol én éppen valamit csináltam. Sosem dobtam be a kiságyba, mert fõznöm kellett, mosogatnom kellett stb. Addig ült pl a pléden vagy etetõszékben. Talán ez csúcsosodott most ki. De az is lehet, hogy õ egyszerûen ennyire igényli a foglalkozást, hogy vele legyek. Mondom, nem tudom.
A legjobb az az egészben, hogy a játszótéren meg én szaladok utánaKép
Talán ha Pele jön, akkor okosabb leszel/ünk! Kép

Sziasztok Évi

Ui: Jázminmama írt, jól vannak, a tesók nagyon szeretik egymást, és puszil mindenkit

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Sziasztok Lányok!

Üdv körünkben Nimfa! Pankától / 18 hó/ egyik napról a másikra elvettem a cumit 3 hónapos korában. Azóta az ujját szopja KépSzobatisztaságot én majd 2,5 éves kora után fogom próbálgatni.

Momo! Panka ugyanilyen, vagyis mindenhová jön ahol én vagyok. A wc-n vagy ül az ölemben, vagy ha bezárom az ajtót akkor az ajtó elõtt üldögél ameddig ki nem megyek. Mondjuk könnyebb, hogy õ már nagyobb sok mindent megért és be tudom vonni a munkákba, mondjuk nem is haladunk gyorsan. Minden nap kellene ugyanabban az idõben 1-2 óra, amikor csak rá figyelsz. Ha dolgod van mondd el neki és azt is, hogy most nem cipelheted ezért és ezért. És ne is tedd csak amikor muszáj. Lehet kicsit sírni fog, de türelmes magyarázással meglátod jobb lesz a dolog. Hajrá!

Snoopy! Hát akkor jó úszást!

Évi! Örülök, ha jöttök. Én holnap lefoglalom, hogy legyen hely, de feltétlenül szólj elõtte ha nem jönnétek. A férjed vagy elmegy egy sarokba, vagy másik asztalhoz, vagy a mi asztalunknál ül és beszélget a haverjávalKép

Virág! Már ilyen jól vagy? Örülök, hogy jössz.

Lányok! Akkor az aug 10-i bulira a névsor:

Momo 2 fõ asztallal
Andi 3 1 fõ asztallal
Snoopy 1 fõ asztallal
Barika 2 fõ asztallal
Szile 2 fõ asztalllal
Virág 1 fõ asztallal
Liesel 1 fõ azstallal
Evey 1 fõ asztallal
Cs Kati 1 fõ aztallal
és mi 2 fõvel

Másvalaki? Ki ér oda 8-ra? Mert én csak 9-re.

Lécci ha változás van még ma írjatok, emilezzetek vagy bármi. Köszi. Vagy telcsi.


na elég a regénybõl, puszi:Pankamama
PM
 


Sziasztok!

Csodák csodája, már megint hulla vagyokKép, úgyhogy most csak Momó írására reflektálok:

Virág, nem hiába bújod a szakkönyveket, fején találtad a szögetKép Szóval, Momó, a lányod nagyon is érzi, hogy itt bizony nagy dolgok vannak készülõben (értsd:tesó). Ehhez járul még a Te elbizonytalanodásod abban, hogy jól csináltad-e a dolgokat, és hogy egyre inkább "le szeretnéd rázni". Ez aztán fokozódó szorongást és bizonytalanságérzetet vált ki a babában, amit persze, hogy görcsös kapaszkodással próbál enyhíteni.
Fontos, hogy mindenképp beszélj Timinek a kistesóról, akkor is, ha úgy látod,hogy hülyeség, mert úgysem érti vagy nem képes felfogni. Hidd el, veszik az adást. Másrészt meg, amit Virág is javasolt, próbálj meg ellazulni, pont minél többet vele lenni, és közben NEM arra gondolni, hogy mikor csinálhatnád már a dolgodat. Gondolj bele: ezek az utolsó hónapok, amit (szinte) kizárólagosan vele tölthetsz úgy, hogy csak az õ igényeit kell figyelembe venned! Amikor muszáj csinálnod vmit, akkor is próbáld magad mellett tartani, közben beszélni hozá, énekelni. Határozottan, de kedvesen mondd el neki, hogy miért nem tudod felvenni, de a lehetõ legtöbbször próbáld meg cserébe átölelni, leguggolni hozzá, babusgatni, az öledben ringatni. Szóval erõltetett elszakadás helyett pont az ellenkezõjét kell tenni!!!!!
Rengetegszer írtam már különbözõ dolgok kapcsán, hogy ez az ún. elkényeztetés NEM LÉTEZIK!!!!! Szeretettel, odafigyeléssel NEM LEHET elkényeztetni, hanem ellenkezõleg: magában és a világban bízó emberke lesz belõle!!! Persze ha sírni hagyod a szobában, akkor valóban leszokhat pár nap alatt arról, hogy hozzád forduljon, csak épppen a bizalmát játszottad el egy életre!!! Azt tanulja meg, hogy felesleges kifejezni az igényeit,mert úgysincs senki, aki meghallgatná. Azt az érzést veszíti el, hogy élni jó, mert a világ figyel rám!!!
Az alapvetõ lelki igények kielégítése nem elkényeztetés! Elkényeztetni úgy lehet egy gyereket, hogyha nem tartatjuk be vele azokat a szabályokat, amik a család normális mûködését lehetõvé teszik, és amik másokra nézvést kötelezõek. De ez nem a 10 hónaõpos életkorra vonatkozik.

Puszi: Pele
Pele
 


sziazstok!

Olyan rég írtam már ide, olvasni próbálok jönni sûrûn, de nem mindig sikerül, csak a méleket követem rendesenKép

Kedden voltunk Vikivel gyereknõgyógyásznál. A Heim Pál rendelõjében -Rottembiller utcai- találtam végre egyet. Szóval nagyon aranyos volt a dokinéni. Mikor bementünk elõször is az ölébe vette Vikit és kb 10 percig CSAK vele beszélgetett, mesélt stb... teljesen levette Vikit a lábáról. Nem kellett felfektetnem az ágyra, hanem az ölembe vettem Vikit és úgy nézte meg és egyetlen egy nagyon határozott mozdulattal megnyitotta az összetapadást. Krémmel. Kaptunk gyulladás csökkentõ szirupot, A vitamint és neogranormont, ezzel a kettõvel kell kenegetni, vagyis mostmár csak az A vitaminnal, ez megakadályozza hogy újból összetapadjanak a kisajkak és a hüvelynyílás. viszont azt is mondta hogy nem kellett volna hallgatni a dokikra akik azt mondták eddig hogy elég ha picit van megnyílva, mert a pisilésnél ez igen csak fájhatott nekiKépKép A végén meg is igérte a dokinéninek hogy visszamegy hozzá. Igaz elõtte minden nap megbeszéltük, hogy megyünk majd a dokinénihez, megnézi a puncit, de nem fog fájniKép Meg is dicsért a doki, hogy jól állítottam be a kicsinek a kezelést, hogy mindketten ügyesek vagyunkKépKép végül minden rendben van, haragszom is magamra hogy hittem itt a gyorvosoknak, és nem vittem egybõl máshová... de kb Pesten a 10. korház tudott gyerekorvosrólKép
Viszont Viki 3 napja teljesen szobatiszta!!!!KépKépKépKép szinte egyik napról a másikra... két napig bilibe ment minden, ma már a wc-be. annyira aranyosKép olyan büszke vagyok ráKép és 25 hónapos a drágámKép)
Noémi pedig már két hete elmúlt 6 hónaposKép és már igencsak 9 kiloKépKép (Errõl jut eszembe, ma este fürdés elõtt Viki ráállt a mérlegre és csak az hajtogatta: 'Viki kilo? Anyus! Viki kilo??) Ja, a gyerek is nagy Barátok közt rajongó, mióta nyári szünet van a tvben mi anyus és apus lettünkKépKépKép biztos hiányzik nekiKépKép (pedig nem szoktuk nézni, csak megy minden este)
Mimike kóstolgetja az ízeket, a sárgarépa nagy kedvencKép abból viszont teljes adag le is megy már, a többi nem igazán. De ráérünkKép Tejcsi is van még bõven.
A fogyis tanácsokat köszi...két hét alatt 6 kg le is ment. 3óra után gyümi és ásványvíz, elõttem pedig eszem rendesen.
na, most eldugulok, nagy nagy bocsi hogy ilyen hosszú lettem, és csak magunkról írtam, de hamarosan reagálok rátok isKépigérem
Puszi
Hajni
0611viki
 
 


Sziasztok!
Vagyok én is,csak az ösök nyaralni mentek a féjem látástól-mikulásig dolgozik,a gyerek pedig csak egyszer alszik napközben.De hála este legkésöbb 9kor már alszik és reggelig!Szóval minden házimunka most rajtam van.A férjem meg ma hazament anyukájához.Szóval csak a hugom és a Dórika van itthon.Három grácia!Ilyenkor még aludni sem tudok,mert akár hiszitek akár nem félek a lokneszi szörnytölKépKép!Na jó ez nem annyira tréfás!Sajnos nekem is van egy problémám!A pánik betegség!De nem adom fel nem gyözhet!!!!

Évi:Teljesen elvoltam bûvölve Csongitól.Igazi fiú!Szegényt már sajnáltam,hogy nem tudott elaludni.Mi is már szaladgálunk!

Dia:Ne haragudj,de az utazóágy probléma megoldódott.A barátnömnek pont akkor nem kell és így oda tudja adni!Köszike még egyszer a segítséget!Bori fürtöcskéi olyan édesek és Õ is annyira aranyos és barátságos épp elnéztem szombaton.

PM:Eddig oké az aug.10-e remélem a párom nem kever bele a dolgokba.Mert szeretnék egy kicsit felnött bulizni is!Ja szeretnélek megkérni arra,hogy tudsz nekem csinálni asztrológiás dolgot.Ha jól tudom te foglakozól valami ilyesmivel!

Evey:Remélem jól tellik a nyaralásotok?Hiányoltalak a taliról!!!!!!!

Verus:Ifás dologgal egyetértek!Ez felháborító!KépKép!

Pele:Nagyon aranyos a kisfiad és gyönyörü!

Kanga:Helyes,hogy repkedsz!Tényleg nem látszik,hogy nem rég szültél!KépKép!Én meg kínlódok már 1 éve,hogy lemenjenek a kg.

Hajni:Nagyon ügyes és bátor a kis Viki,nem minden kislány engedi,hogy a punciába turkáljanak!SokKépKépKépa bátorságáért!
Sziasztok!Többieknek legközelebb írok!
barika_andi
 
 


JAMINA:NAGYON GRATULÁLOK!KépKépKépKépKép!
barika_andi
 
 


Sziasztok!

Írok már végre, nem tûntem el teljesen.
Sok dolgom volt/van, van egy itthon végezhetõ munkahelyi feladatom (gyakorlatilag nemigen bújhattam ki alóla, igazából nem is baj, csak idõm nem nagyon van rá), így azt csináltam, de még nem is vagyok teljesen kész. Bálintot is "leadtam" 4 napra Debrecenbe, persze nagyon hiányzott.
A hasam már egyre nagyobb, és nem is túl kényelmes például itt a számítógép elõtt ülni. (Ezért sem haladok a munkámmal.) Holnap megyek UH-ra (30. hét), remélem mindent rendben találnak.
Bálint (23 hó) nagyon édes és egyre okosabb. Még csak szavakat mond, de azt nap mint nap többet, és mindent becéz. Báika (= Bálintka), vauvauka, dodidika (dodidi = túró rudi), innika (inni, mint inni Kép), bácsika, stb. Ha valami nagy (nagy autó, nagy kapu), akkor azt hangerõvel érzékelteti (GABUUU!!). Ha megkérdezem tõle, mi van a hasamban, azt mondja, Bái (azt is egyre hangosabban!). Ezek szerint az is Bálint lesz és nem kell másik néven gondolkodni Kép.
Gyerek nélküli talira nemigen tudok mostanában elmenni, de egy gyerekes tali jó lenne. Azzal van valami, amit Adri javasolt, 16-a körül? Jó lenne már találkozni veletek bár igaz, egyre nehezebben mozgok babakocsival. Anélkül pedig azért nehéz, mert hosszú az út, akárhová megyünk, és Báinak azért fárasztó egész nap talpon lenni. (Meg nekem is utána rohangálni.)
Férjemmel békében vagyunk, meglepõen kiegyensúlyozott, és nem veszekszik velem, még akkor sem, ha valami borzasztóan felidegesíti (eddig ilyenekért mindig én voltam a hibás.) Nem tudom, mi (vagy ki???) van emögött. De azért (vagy pont ezért?) nem vagyok teljesen nyugodt, és valami rettenetes hiányérzetem van a kapcsolatunkat illetõen.
Na ennyit magunkról.

ld!
Neked még nem is gratuláltam, ebbõl látszik, hogy milyen régen nem írtam ide. Szóval gratulálok, legyen sok örömötök a kisbabátokban!

Jamina!
Neked is gratulálok!

Snoopy!
Jó volt az átúszás? Mennyi idõ alatt úsztad át? Nekem tavalyelõtt is kimaradt, amikor Bálintot vártam, meg most is, tavaly viszont sikerült elmennem. Közben arra gondoltam, jobb lenne inkább terhesnek lenni Kép. De persze azért nem hagynám ki semmi pénzért, már amikor nem vagyok terhes!

Bocs, hogy nem írok másoknak, megpróbálok mostmár gyakrabban jönni, meg jobban képben lenni.
A nyaralókat nagyon irigylem!

Puszi mindenkinek,
Ági
Ági
 
 


Sziasztok Lányok!

Lefoglaltam a züllésre a helyet, jövõ szombatra, aug. 10-re a Széchenyi kertbe / XIV. Állatkerti stny 9-11./ a Széchenyi fürdõ után van, majdnem az állatkerttel szemközt.

Csak 9 órától volt hely ennyi fõre Kép , tehát 9 re gyertek. Aki csak vacsizni szeretne és dizsizni nem, az éjfélig maradhat úgy, hogy nem fizeti be a 700 ft-os belépõt. ha befizeti akkor hajnaligKép A vacsi szabadtéri, sátortetõ alatt, tehát pulcsit célszerû hozni, a dizsi zárt helyen van.
Azért remélem minél tovább tududnk maradni együtt és mulatni, koktélozni egy hatalmasat. Mondom én, pocakosKép

Szóval várunk mindenkit és a vacillálóktól még várok addig visszajelzést!

Üdv:Pankamama
PM
 


Sziasztok!

Itt vagyok, olvasok, van mit bepótolnom, aztán írok is.
Puszi
Iboly
iboly
 
 


Sziasztok,

Ági, köszönöm a gratulációt, kivánom, hogy Neked is annyi örömöd legyen az EGÉSZ családodban, amennyi nekem van! Kép (milyen helyesek a kölykök: amikor mi kérdztük Krisztát, mi legyen a kistesó neve, õ is a saját nevére szavazott Kép)

Pankamama, aztán nehogy felborits valakit tánc közben a nagy hasaddal! Kép

ildikó
ld
 


Sziasztok!

Pele, nekem is nagyon hasznos volt, amit Momónak írtál!

Momo, én még annyit tennék hozzá, hogy vannak olyan napok, amikor a gyerkõcök különösen nyûgösek. Úgy tudom pl. nagyon érzékenyek a frontra. Érdemes esetleg azt is figyelni, hogy van-e nála is ilyesmi, mert akkor már az idõjárás jelentés után is tudhatod, másnap mire számíthatszKép Nálunk például az esõs idõ a nappali alvási igény triplázódásával jár, s nagyon nehéz szórakoztatni Borcsa leányzót a vihar elõtti órában. Ez persze mindig csak utólag esik leKép

Szülinapi jókivánságokat köszönjük!

Szile
Szile
 


Drága Pele!

Köszönöm a jótanácsokat, igyekszem betartani õket. Egyébként a kiborulásom óta Timinek már voltak jobb napjai is, azért néha lazít a pórázomonKép.

Szile, a lányom tényleg frontérzékeny, akárcsak a kutyánkKép.

Pankamama, mi amúgy is csak kb 10 körül érünk oda, mert a lyány nem fekszik le nélkülem.

Üdv
Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!
Pelééknek nem jó monitoruk , így most nem tud minket olvasni!Kép

Ki jön még a Szent István parkba csütörtökön?

Krisztiknek boldog névnapot!
KingAndinak meg boldog szülinapot4

Üdv
Kanga
Kanga-Zsebibabák
 


Sziasztok lányok!


Verus! Elég bunkó dolog az IFA-s ügy, bezzeg, ha ne adj isten történt volna valami, vagy vmelyik fömufti gyereke is ott lett volna, akkor biztosan másképp állnának a dologhoz.Kép

Lányok! Mi ez a Kapolcs dolog?

Snoopy! Elég pechesek vagytok a fûrdözéssel kapcsolatban! Mi most szerdán voltunk Leányfalun a strandon és nagyon kultúrált volt mindegyik medence és úgy általában minden! Gyerekek is élvezték nagyon. Kép

Momo! Én pedig úgy csináltam, hogy betettem a járóba és mielött sírni akart volna, valami érdekes játékot, vagy egy sima vekkerórát a kezébe adtam és úgy el volt, de csak akkor, ha nem látott, ha látott közben, akkor sírt és ki akart jönni.

Nimfa! Üdv itt közöttünk a kedvenc helyemröl (úgy általában, Erdély)! Nagyon szép magyar neveket adtál a lánykáidnak!Kép

Évi, Évi, Évi! Gyere 10-én!!!! Végre találkozhatnánk! Tudod, már azon keseregtem, hogy sosem talizunk! És mi van már Csongi kiütéseivel?

Ancsa! Én is sok olyan babát ismerek, akik kifejezetten imádják a bölcsit!

Nálunk is zajlik az élet. Kikkó (4 és fél) jár most oviba egy hetet, aztán megy a másik mamához, mert most volt anyunál is. Adrian (14 hó) fogzik ezerrel, már 7 foga van. Próbálgatja a szavakat, de azért többnyire még halandzsa nyelven beszél, biztosan nem fog olyan gyorsan megtanulni, mint Kikkó annak idején. Kati Kittije viszont szenzációsan jól beszél. Ügyesen lépeget most már, átlépi kapaszkodva a küszöböt.

Most ezt felteszem, aztán visszaolvasom amit hétvége óta írtatok.

Puszi, Evey
evey
 
 


Sziasztok!

Írtam egy csomót, aztán elszálltKép

Már nincs kedvem újra írni, így csak röviden!

PM, ne foglalja asztalt, mert bár Pesten leszünk (vagyis Diósdon) de nem tudom, hogy be tudom-e csalni a társaságot.Kép

Evey, írok emilt!

Tud valaki Krisztáról és KingAndiról? Olyan régen nem jelentkeztek!

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Sziasztok!
Csütörtökön hánykor taliztok a Szent István Parkban?
Épp csütörtökre terveztem, hogy bemegyünk Pestre a kölykökkel. Hugomék elutaztak, így ott alhatunk, Állatkertezni is akarunk majd.
Szóval kik és mettõl meddig, ezt fontos lenne tudnom, hogy hogyan szervezzem a programot.
Eredetileg csüt. lett volna az Állatkert, de nyitva lesz az még pénteken isKép
És én se maradok le minden talirólKép
Jó táncolást hétvégén. Párom nem egy táncoskedvû, elég feszített is neki ez a hét.
És beindult a Nagycsaládosok Egyesülete Érden, históriás tábor lesz jövõ héten a gyerekeknek, 24-én szünidõbúcsúztató program, úgyhogy kicsit belemerülök ebbe is.
Munkalehetõség is felmerült, meglátjuk, mi lesz belõle.

Iboly!
Biztos ügyi voltál!Kép A szopis sétára még lett volna kedvem, de valahogy elnéztem a napokat, péntek éjszaka jöttem rá, hogy másnap reggel lenne, és már nem jött össze a szervezés...

Magunkról:
Fanni nagyon lelkesen várja a sulit, most lesz elsõs. Elkezdtünk már vásárolgatni, még csak apróbb dolgokat. Hálistennek olyan táska még nem érkezett a boltokba , amilyet venni akartunk, mert utána felhívtam egy barátnõmet, és kiderült, hogy õ újat akar venni a lányának, és a tökéletes állapotú, gyönyörû Budmil iskolatáska a miénk lehet Kép Kép Apró örömök az életben! Így is lesz mit beszerezni!
3 iskolás lesz õsztõl, kíváncsi vagyok, mibe fog kerülni az iskolakezdés... Elhatároztam, hogy írom az összegeket, mert Imre szerint 50000 biztos elmegy a könyvekkel, év eleji befizetésekkel. Én ezt soknak tartottam, meglátjuk, kinek lesz igaza.
Nehezen, de megszületett a lakásátrendezés ötlete is, azaz a gyerekszobák újrafelosztása (tudok én még szülniKép). Ma el is kezdtünk rámolni, õrületes mennyiségû kacat, szemét van mindenütt...
Juló, a nagylány külön szobát fog kapni, a 3 kisebb együtt fog aludni, az lesz egyben játszószoba is (meg az egész lakás!), Fanni és Viktor tanulószobának megkapja a legkisebb szobát, ott lesz egy ágy is, ha valaki kitalálja, hogy külön alvásra vágyik.
Tök egyszerû, most hogy kitaláltam, eddig pedig megoldhatatlan nehézségnek tûnt...
Azért annyira mégse egyszerû, mert festeni is kéne, ha már....8 éve lakunk itt, azóta 2 szoba nem volt festve....

pussz mindenkinek és a csütörtöki taliról referáljatok holnap estig!!!

Edóka
Edóka
 


Sziasztok!

Kanga a lelkére beszélt a monitornak, és ez hatott! Még szerencse, mert elvonási tüneteim lennének!Kép

Ma elképesztõen pocsék napunk volt. Bálinton úgy jött ki a többnapos fáradtság, hogy szegény csak sírt-sírt, akár szoptattam, akár magamra kötöttem, akár letettem, hogy hátha úgy elalszik. Azért aludt 3 nagyot napközben, és este is beájult. Hannus meg belázasodott estére, bár õ nem volt különösebben elesett.

Edóka!
Írtam már SMS-ben, de most itt is: jó a szám, csak nem mindig hallom meg a csörgést. Úgyhogy többször kell próbálkozniKép
Mi megyünk csütörtökön, hacsak nem fajul el nagyon ez a betegség-dolog. Kb. 10-tõl este 6-ig leszünk.

Momó!
Örülök, hogy segítettem valamit, meg hogy javul a helyzet. Ahogy Te magadban megnyugszol, rögtön õ is nyugodtabb lesz.

Szile!
Kép Frontérzékenység nálunk is dúl, velem az élen!

Evey!
Kapolcs: Snoopy javasolta, hogy jövõre menjünk többen együtt, akkor a bébiszittelés is megoldva meg a jó társaság isKépKép

Hajni!
Nagyon ügyik voltatok!!! Örülök, hogy találtatok egy jó dokit, és megoldódik a probléma.
6 kg???!! Irígy-irígy!!!!

Puszi mindenkinek: Pele
Pele
 


Sziasztok!

Mi is reggeltõl estig leszünk a SZIP-ben Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Iboly:Boldog Névnapot kívánunk!Most csak ennyit!
barika_andi
 
 


Sziasztok

Minden nevnaposnak boldog nevnapot.
Minden szulinaposnak boldog szulinapot.
Hiaba van Kata jo kisd tablazata en mar csak ilyen osszevontan fogok tudni egyenlore ilyeneket kivanni. sakjnos idom alig alig. Mire volna idom addigra gephez ferni nehezkes.

Ha valakinek nagyon sok ideje van azoknak a profilomba van egy ip cim amirol elerheto itthoni gepem es lanyaim sok sok kepe.

Liannam egyre inkabb kierdemli a szabadulo muvesz cimet. Mar uj gyerek ulest kellet venni neki kocsiba mert kb 2 masodperc voln neki kimasznija a csatolasbol. anelkul hogy kikapcsolta volna. Mondjuk eehez hozza tartozik azegy ajandek gyerek ulesunk volt es itt gyerekulesek jo reszebol ha a gyerek ki akar maszni akkor ki tud. De kb 10 ules vegig probalgatasa utan talaltunk olyat amibol nem tudott kijonni egyenlore. Ezenkivul imad szekrenybe maszni es magara zarni ajtot. Meg jo hogy csak a tv alatti szekrenyt nezte ki maganak ami uveg ajtos es hatul ket nagy lyuk ektelenkedik kabeleknek es igy nem kell felnem hogy megfullad. Itt nem is olyan regen 3 gyerek fulladt meg ugy, hogy jatekbol dobozba masztak es magukra zartak. Ugyhogy figyelni nagyon kell ezekre a picurkakra.

Nagylanyaimmeg tunderek okosak szepek en meg egy elfogult mama vagyok.

Minden kismamanak jo gombolyodest, Minden kisebb es nagyobb gyerekeecskeknek tovabbi szep nyarat a hatralevo idore. Minden uj tudomanynak nagy gartulacio es mindenkinek sok mosolyt es jokedvet.

Napocska
napocska
 
 


Sziasztok!

Ide is beírom, hátha nem mindenki olvassa a levlistát, hogy jövõ szombaton (17-e, esetleg 1 héttel késõbb, még a jelentkezõ számától függ) kerti partit rendezünk (Luca 1 éves lesz). Ha itt is lesz jelentkezõ, jövök a részletekkel.

A mai talira sajnos nem mentünk, szakad az esõ... Majd legközelebb. Tényleg, mikor legyen legközelebb????

Puszi
Andi

Andi
andi3
 
 


Andi!
Holnap állatkert? Vagy valaki más esetleg? Ha nem esik, mi megyünk, már nyitásra.

Edóka
Edóka
 


Sziasztok!

Nagyon halódik a babanet, ide már alig írtokKép Kép Kép
Holnap megyünk Szegedre, barátaink jöttek haza a nagy AmerikábulKép néhány hétre, és meglessük a 3 hónapos Medárd fiúkat.
De estére száguldunk vissza a züllésre. Szereztünk bébisittert is. Kis csemeténket (1év) most fogjuk elõször elalvás után másra hagyni, de szerintem csak én parázok ettõl, nála biztos nem lesz gond. Azért jól esne egy-két bátorító szóKép

Evey, háztervezés tarifa ügyben vannak aránylag friss tapasztalataink, holnap este elmeséljük.

Pankamama! Már korábban is említettem, hogy Borcsa (1év) borongós idõben néha 3x annyit alszik nappal, mint egyébként, vagy feleannyitKép

Szile
Szile
 


Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy egy kétéves mellé mennyibe kerülhet a bébiszitter óránként?
Elõre is köszi.

Zsunya

zsunya
 
 


Sziasztok!
Hát esett....Nem esett, szakadt az esõ, míg az állatkertben voltunk pénteken... Már indulni akartunk volna haza (a tesómékhoz), amikor esni kezdett. Így beszorultunk a Barlang Étterembe, egy idõ után oda is befolyt a víz, az összefolyó nem gyõzte nyelni..
A kölykök nyûgösek, fáradtak, elkeseredettek voltak.
És jött a mentõ ötlet: VIRÁG!
A férje eljött értünk és hazafuvarozott, ami nem volt egy egyszerû dolog. Állt az összes troli az Állatkert ooldalában, kicsit odébb a MÁV-kórháznál a vasúti felüljáró alatt térdig érõ víz volt. Aki oda bement autóval, ott is maradt.
Így az egész kocsisor felment a járdára, és úgy át az "alagúton".
Kalandos volt, így utólag fõleg Kép
Virág: köszi még egyszer!!!
A gyerekek azt mondták, mikor mondtam, hogy jön értünk valaki: meg vagyunk mentve!!! Kép

Lányok! Ötletem van!
Mi lenne, ha 24-én kijönnétek Érdre, arra a bizonyos szünidõbúcsúztató bulira? A nagycsaládosok szervezik , kaja, pia, játékok versenyek, jó hangulat, nagy tér, minden együtt lesz.
Így Andi3-én se gebednének bele a vendéglátásba, és Ismerd meg hazádat mozgalomban is jó eséllyel indulhatnánk.
Mit szóltok hozzá?
Levlistára is jöhet válasz, de most nem otthon vagyok, így oda nem tudok írni.

Remélem, jót züllötök, sajna nem jött össze, párom sokáig dolgozott...Pedig meglepetésként készültem...

Edó
Edóka
 


Sziasztok!
Gólyára várók!
Van egy történetem egy másik költözõ madárról!Kép
Tavaly Balatonon nyaraltunk augusztus végén.Már javában a tesón dolgoztunk , de semmi.
Egyik reggel berepült a szobánkba egy FECSKE. Gergõvel boldogan újságoltuk a többieknek , hogy milyen látogatónk volt , mire valki elmondta , hogy vigyázzak , mert az azt jelenti , hogy babánk lesz!!! Boldogan meséltem , hogy már ideje is lenne! (Õk nem tudták , hogy már folynak a munkálatokKép)
És azóta sem jött meg csak Blankababám!KépKépKép
Lehet , hogy ezek a költözõk összedolgoznak?!Kép
Így hát elõbb a fecskélket várjátok!!! A gólyának ugyis csak a kézbesítés a dolga!Kép

Blnkámra nagyon büszke vgyok! Már egy hete meg tud fordulni! Rengeteget mosolyog és nagyon boldog baba.

Milyen volt a züllés??? Készültek képek??? Látni akarom!!!

Edó!
És aki még csak tervezi a nagycsaládot? Kép
Nekem tetszik az ötlet!

Sajnálom , hogy csütörtökön nem jött össze a tali! Az összes sütit meg kellett ennünk!Kép De azéert gondoltam közbe rátok!Kép

Vera!
Katának boldog szülinapot kívánok!

Pocakosok!
Van olyan homeopatás szerem ami könnyíti tágulást.
Nekem sajna nem volt rá szükségem csak pár szemre (az hatott), ha valakiek kell szívesen odaadom!!! Norcsi is ismeri.

Most már eldugulok!
Puszka
Kanga
Kanga-Zsebibabák
 


Sziasztok!
Kanga, köszönjük a megemlékezést!
Épp csak hazaugrottunk Nógrádból szülinapozni, holnap meg Velencére megyünk. Igyekszünk kihasználni a maradék nyarat.
( Mondjuk a nyár is igyekezhetne egy kicsit, mer különben nemtom micsinálunk majd Velencén. Bár ha így halad a dolog, esetleg lehet majd korcsolyázni.)
Mindenkinek üdv: Vera
vera
 
 


Sziasztok!

Hazajöttünk. Vili és én. Kép A 400 lev. listás levél elolvasása és aug. 19. után jövök még, akkor bõvebben beszámolok.

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Zsóka!!!
BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK!!!!!!!!!!!!!
Kanga
Kanga-Zsebibabák
 


Sziasztok!

Ide is bekuukantok egy kicsit, ha már Pankamama olyan kedvesen invitált az elsõ naok hetekbõl, bár nem tudom, hogy azt mikortól nõjük ki.

Norci vagyok és Vili nevõ kisifam holnapután 11 hetes lesz. Gondolom sokan ismertek más topicból, meg a chetrõl.

Kanga!

Nem mondod, hogy Blanka már megfordul? Hátárõl a hasára, vagy hasáról a hátára. Vili oldalfekvésbõl bármelyik irányba, meg ma oldalfekvésbe elõször félig hasra, majd átlendült teljesen a hátára, de szerintem véltetlen, biztos csak a lendület. Ha hason fekszik akkor a teljes felsõ testét felemeli és a kezével megtámasztja. Büfit is olyan ritkán tudok kicsikarni és sokszor azt egy félóra múlva így megoldja magának.

Norci
Norci
 


Sziasztok lányok!

Nem volt idöm olvasni sehol, mert Adrian (14hó) szombat éjjeltöl tegnapig lázas volt és nagyon nyûgös, szinte csak kézben volt el. Kikkó közben nagymamázik.
Megpróbálok olvasni és jönni.

Kati! Két kép már nem ment át, de vettünk ma egy CD írót, így felírom Neked, aztán odaadom személyesen.

Edó! Bevallom én nem szívesen megyek ilyen össznépi bulira 24-én, így inkább Andiékhoz mennék, ha megtartja végül.

Szile! Írd le légyszi egy emailben, vagy itt, hogy hogyan is van ez a zajszint dolog a könnyûszerk. házaknál, amit a férjed mondott a züllésen!?

PM! Köszönjük a szervezést, a zökkenösen induló eleje után végülis táncoltunk egy jót!

Snoopy! Köszi a képeket, mekkorát nött a fiad! Az úszópelust azóta sem mondták meg, de szerintem kb. annyi lehet, mint itthon, így adtam nekik 2000 forintot. Annyi a DM-ben. Jó így nektek is? 1000-1000? Orfün kipróbáltuk és nagyon jó, megszáradt, újra fel lehet adni, amíg nem kakil bele.

Remélem mindenki jól van,

puszi, Evey
evey
 
 


Sziasztok,
Most sikerült magam végigrágni az elmúlt majd' 3 hét levlistáján és babanetjén. Huh!
Nincs is sok idõm írni, mert Ábel szája mellõl vmi ragya már több mint egy hónapja nem múlik el, viszem bõrgyógyihoz, plusz Emese pospijára jobb nem is ránézni... KépKép

Kanga!
Nagyon szépen köszönöm!!!!!!!!! Komolyan nagyon jól esett. Ui. egy kezemen meg tudom számolni, ki köszöntött fel, és (persze nemcsak emiatt) eléggé magam alatt vagyok mostanság... KépKép

Viszont a páromtól olyan, de olyan csodás mélt kaptam szülinapomra, a legszebb szülinapi ajándékom. Kép Ha jó lesz a nyomtatónk, kiníyomtatom és bekeretezem. Kép

Hát ennyi, este remélem jövök vmi hosszabbal.
puszi mindenkinek, újaknak is
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Sziasztok!

Pele, Pankamama,
szeretnélek benneteket megkérni, írjatok nekem magánba az végig nem aludt éjszakákról. Iboly mesélte, hogy itt volt ez már téma.
Pele, te mint pszichológus, és gonodlom tapasztalt anyuka,
Pankamama, tapasztalt anyuka.
Elõre is köszönöm, címem a profilomban. A kisfiam különben 8,5 hónapos, nyugodt, kiegyensúlyozott, kb. 2 hónapja kezdõdtek a felriadások, felébredések. Közben jöttek a fogacskák is.
Köszönöm:
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Szia Ágci!

Nagyon szivesen leírom a tapasztalataimet, csak jó lenne tudni, hogy hogyan altatjátok, külön szobában-e, szopik-e még éjjel, mibõl állnak ezek a felriadások, meddig tartanak, ti mit csináltok ekkor stb. Most ide gyorsabb volt írni.

Üdv:Pankamama

Lányok! Tényleg halódik így ez a topic. Nem lehetne, hogy mégis inkább a mindenkit érintõ élményeket, dolgokat ideírjuk, Mások is szivesen csatlakoznának, de így lassan nem lesz mihez. A levelezõt meg tartsuk meg titkoknak, sürgõs dolgoknak. Na?
PM
 


Sziasztok!
Azt hiszem már kinõttem Az elsõ napok, hetekbõl, bár csak a hét elejétõl tudok netezni, azelõtt pocakosan aktív Friss kismama voltam.
Szóval Ábel nevû gyermekem 2002. 03. 26-án született 2700g-al és 51 cm-rel. Most 4 1/2 hónaposan 70 cm és nemtom hány kg, de 3 hónaposan volt 7! Szóval tonnás baba, már jó nehéz. Sokat van kézben, hasfájós volt (de nem olyan nagyon). Már elég jól megy a kiságyban alvás is, persze nem alussza át az éjszakát. Volt olyan, hogy egyhuzamban aludt 7-8 órát,de a védõnõ: nem szabad! kis súllyal született, éjszaka is enni kell neki! Persze én: nyüsszögött egyet és már a cicin is volt. De ez egy másik topic. Mindegy, ma már máshogy csinálnám.
Ja és 3 hónapig kapott pótlást, de azóta csak szopik, és erre nagyon büszke vagyok! Nemtudom miért nem sikerült elõbb. Bár a jobb cicimet nem tudta bekapni (persze ebbõl dõlt a tej), túl nagy a mellbimbóm és bimbóvédõt kellett használni, de ezt egyik napról a másikra elhagytuk, nem volt semmi gond, de a tejleadó reflexnek nem sokat segített. Gondolom! Jó sokat csicsregtem magunkról, megpróbálok bekapcsolódni és figyelni titeket, bár nemtudom, van-e ilyen pici babás köztetek.
Majd még visszanézek ma, a párom dolgozik úgyhogy van idõm.

Pusz
Helena
helena
 


Sziasztok,
PM, egyetértek veled. Bár ezt már többször felvetettük, mindig visszatértünk a levlistához... Kép Néhányan már csak azt olvassák, mert arra van idejük Kép.

Csajok,asszem nem lesz energiám nyári élménybeszámolóra. Legyen elég annyi, hogy a szüleimnél voltunk Kálban (Juca, sokszor eszembe jutottál), a babanetes nagytalis megszakítáast figyelembe nem véve több mint 3 hétig. A gyerekeknek nagyon jó volt, egész nap kint a kertben, barnák, mint az arabok, néha olyan, de olyan koszosak voltak estére KépKépKép... Nekem már nem volt olyan jó, mert a szüleimmel nincs túl jó kapcsolatom, és amikor velük vagyok, mintha a saját rossz tulajdoinságaimat láétnám tükörben KépKép.

Helena,
üdv köztünk! Ababád nagyon szpen fejlõdik, csak így tovább! És a neve külön nagyon tetszik, ügyesek vagytok névválasztás terén KépKépKép (ui. az én fiam is Ábel KépKép)

Ágci,
a babáknál általában fél éves kor körül jönnek az egyre gyakoribb felriadások, ébredések éjszaka. Lelki okát Pele gondolom elmondja, egyik oka lehet a fogzás. Kitartás különben, nekem a fiam 21,5 hónaposan aludta át az éjszakát, a lányom még mindig nem, pedig már 23 hónapos Kép. Holnap kiraom a nappaliba a kiságyát. Nem tudom, átnézted-e már az idevágó topikokat.
Anno a fiamat egy utazás miatt kétszer kellett alvásra szoktatni, egyszer a vizesd módszerrel (cici helyett vizetkapott, két ájjel után végigaludta az éjszakát), egyszer pedig az elsõ léjel 5 percig, második éjjel 10 perrcig, harmadik éjjel 15 percig sírni hagyás módszerével. Harmadik éjjel már fel sem ébredt.

legyetek jók,
üdv
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Sziasztok!

Akkor én most ide írok.
Ha jól értettem, Kata készített egy szülinapos táblázatot, ugye? Elküldené nekem valaki, mert én biztos akkoriban íratkoztam le átmenetileg a levlistáról, és most elég sokáig tartana végignézni a yahoo-t érte.

Köszi elõre is!

Zsóka, isten éltessen sokáig, ne szomorkodj, légy vidám!

Puszi
Iboly
iboly
 
 


Szia Helena!
Üdvözlünk közöttünk!!!
Még sokkal kissebbek is vannak! Kép
Most csak ennyit!
Mennem kell!
Sziasztok!
Kanga
Kanga-Zsebibabák
 


Sziasztok!

Akkor én is ide írok! Sajnálnám ha a topic végleg kihalnaKép

Már éppen írni akartam, hogy úgy látszik csak a mi "nyaralásunk" sikerült balul, amikor olvastam Anikó Lilijének gipszes kezét. Nos, nekünk legalább bajunk nem lett. De az egész évben várva várt nyaralást az idõjárás finoman szólva elrontotta.

A múlt hét végén Bp. voltunk szombaton öttusa versenyen és a barátainknál, vasárnap este meg egy fogadáson (egyedül). Csodálatos idõ volt, egész délután a telefonon csüngtem, hogy lesz-e a fogadásból valami, mert ömlött az esõ, jött az árvíz a Dunán, mi meg sétahajókázni készültünk. Végül addig autókáztunk a budai esõs forgalomban, hogy negyedórás késéssel megérkeztünk, engem várt 500 ember meg egy hajóKép
Nagyon klassz volt, ott volt majdnem mindenki akinek az öttusához valaha is köze volt. Olimpia bajnokok, világbajnokok, vezetõk, és még én is aki mezei snassz titkárnõ voltam a szövetségben. Mindemellett nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy ott lehetek, jókat dumáltunk, ettünkKép

Hétfõn irány anyuékhoz Csongiért, onnan pedig tovább Romániába anyósékhoz. Na, ahogy kiértünk ha lehet még jobban elromlott az idõ. Kiszámíthatatlan viharok, szél, ömlõ esõ. Nagyon nekikeseredtünk, mert úgy terveztünk, hogy elmegyünk Székelyföldre, de ilyen idõben egy másfél éves gyerekkel nem mertem nekivágni a hegyeknek.
Eszméletlen csalódottan jöttünk haza (jó idõben) tegnap. Erre vártunk egész évben. És lehet ha kicsit jobban szervezzük át lehetett volna tenni ezt a hetet. Késõ bánat.
Mikor hazaértünk anyukámat itt találtuk a lakásban a vasaló mellett. Kiderült, hogy amíg oda voltunk, kitakarították a szõnyegeket, kimosott és kivasalt mindent, és vacsival várt bennünket.Kép Én meg úgy elérzékenyültem, hogy a heti méreg kibukott belõlem és bõgtem egy fél órát nekiKép Jó kis hála mi?!Kép

Na, mindegy. Néztem az árvizet és arra gondoltam, ennél nagyobb bajom ne legyen!
Tényleg Evey, annyit gondoltam rátok, hogy vagytok?

Bár Csongi nincs olyan okos, mint Lili, de rengeteget változott, tanult egy hét alatt. Egyre több szót mond, mindent megért, megértet. És 3 napja "szól", hogy kakilt, persze a pelusba, de én már ennek is nagyon örülök,mert eddig abszolute nem jelezte!Kép
Úgy rúgja a labdát, hogy lepattintja, és röptében rúg bele! Papája azt mondta, õ a kis "Beckham"Kép
Nagyon menõk nála a traktorok, buszok, motorok és a kamionok!
Ja, és 10 foga van, végre!
Éjjel már csak egyszer-kétszer ébred!

Rólunk egyenlõre ennyi. Még van egy történet amit le szeretnék írni, talán majd este, mert most gyorsan ledõlök én is Csongi mellé aludni!

Zsóka Isten Éltessen Sokáig!!! KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Sziasztok!

Anikó!
Szegény Lili, nagyon sajnálom Õt! Persze neked sem lehet könnyû. Kép Mielõbbi jobbulást kis családodnak! Hogyan zajlott végül a költözés?

Helena!
Üdv közöttünk!

Zsóka!
Isten éltessen! Kép

Évi!
Sajnálom, hogy nem úgy sikerült a nyaralásotok, ahogy elterveztétek. Kép Ügyes fiú ez a Csongi! Kép Tomi is mostanában kezdi mutatni, ha bekakil, bár nála még vannak téves riasztások.

Andi!
Neked mégegyszer nagyon köszönjük a szervezést, nagyon jól éreztük magunkat nálatok. Sajnálom, hogy nem tudtunk ott aludni. Ma reggel Timi azzal ébredt, hogy megyünk a Zsófihoz? Kép Tegnap ahogy elindultunk már a kocsiban elaludt, és egészen reggelig fel sem ébredt. Jól kifárasztották egymást Zsófival. Kép Õ is hamar elaludt? És Luca? Hogy bírod velük a mai napot?
Tominak ma itthon csak 1 órát sikerült aludnia. Meg is fenyegettem, hogy megyünk hozzátok aludni. Kép

Cory!
Ha olvasod. Örülök, hogy titeket is megismerhettelek. Nagyon aranyos kissrác Balu! Kép Hazaértetek rendben?

Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?