Új privát üzeneted érkezett!

Tűzmanó,
a védőnő a pisiben fehérjét néz. A vizeletben levő fehérje ugyanis a toxémia egyik tünete lehet, és nem olyan, mint egy felfázás vagy hólyaghurut. Szerintem a védőnő azért van, hogy ezt nézze, nem pedig azért, hogy hülye tanácsokat adjon (bocs). Hasfájás: most, hogy jött a meleg, hajnalban én is éreztem a hasamat...

Bunny,
mintha a májusi kismamában (vagy a külöünszámban?) olvastam volna erről. Talán a neten megtalálod a cikket.

Krisszi,
légyszi, írd meg, melyik számban volt a légzésfigyelő-összehasonlítás, megpróbálok utánanézni. Köszönöm.

Kép
Ákata
 
 


Tűzmanó:
nekem a védőnő talált fehérjét a múlkor a vizeletemben, és szólt is hogy biztos valami hüvelyfertőzésem van, menjek el a dokihoz. Mert a vélrnyomásom meg alacsony, így toxémia nem lehet. Szóval elég összetetten nézte. De azért mikor egy májenzimről érdeklődtem, akkor közölte, hogy ő már mindent elfelejtett, amit annak idején tanult... Mondanom sem kell nem jött meg a kedvem, hogy gyakrabban járjak :roll: (eddig csak 2* voltam).

ÁKata:
Pajzsmirigy nem vagyok érintett csak tanultam. (Első végzettség biológus). De egyébként, ha túl sok volt a tiroxintermelésed akkor magas lehetett a vérnyomásod is. Viszont többet is ehettél. :lol:
Légzésfigyelős cikkek és majd a linkek engem is érdekelnének.

Csíkok és cici:
nekem csajok teljesen ronda lett a mellem. A mellbimbóm nagyon rondán bebarnult, nekem egyáltalán nem tetszik!
Nagy is lett minden és teljesen függetlenül a kenegetéstöl körbe-körbe repedezik a bőr. Szomorú vagyok miatta, mert a mellemmel eddig meg voltam elégedve. :x
pocim eddig nem repedt, de annyira nő, és kizárólag előrefelé, vagyis tutira szét fog majd repedni...

De nem baj, Bendus miatt megéri! :P

Megyek denevérezni a babót.

Sziasztok!

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Sziasztok lányok!

Bunny75:
Konkrétan mire gondoltál a névnél a mássanlhangzo és magánhangzoval kapcsolatban?

A hasam nekem is elöre nött lassan elöre esek már.
Vendég
 

 
 

Dorka,
nekem inkább a TSH volt eléggé magas, de utóbbi időben a tiroxin is. Hogy többet ettem volna? Most kétszer annyit eszem :D
Védőnő: kedves... Vizeletet megnézetted az urológián is aztán?
Nekem a mellem nem nőtt annyira (bár a férjem szerint igen :D), a bimbók látványosabban. Színváltozás nemigen van, csíkok se, inkább csak néha izzadok alatta, ami eddig nem volt. És nagyon rossz, hogy melltartót kell viselnem, mert U T Á L O M :!: :evil: (Fel a fejjel, a férjednek tuti, így is tetszel! :lol:)
Has: a köldököm szinte teljesen eltűnt, ami nagyon mókás :D - biztos kifelé fog fordulni a végén... És a köldököm alatt lett egy pici világosbarna folt, amit szintén érdeklődéssel nézegetek... Csík lefelé nekem nem jött elő (még), terhességi csíkok sem. De én edzésben vagyok, mert előfordult már, hogy 8-12 kilót híztam/fogytam (és így tovább). (Ennek oka, hogy mivel magas vagyok, és valahogy eloszlik, 8 kiló rámugrást észre sem veszek, csak efölött tűnik fel a dolog.)
Jó babanézést! :lol:

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Mindent kitalálok, csak tanulni ne kelljen!!! :lol:

Védőnő: engem zavar, hogy más védőnője méricskél mindenféle távolságokat, haskörfogatot, minden alkalommal elvégzi a testcsíkos ellenőrzést, szívhangot hallgat, az enyém - bár fiatal és kedves - kizárólag olyan dolgokra hívja fel a figyelmemet, amit már tudok. Hozzáadott értéke eddig: nulla. A protokoll szerint ezeket a vizsgálatokat el kell végeznie minden alkalommal.

(Ja, még a mérlege is rossz, aszerint az első mérés óta fogytam három kilót, holott egyfolytában azt magyaráztam, hogy szerintem az első mért eredmény rossz volt...)
Mindegy, kiváncsi leszek, hogy majd ha meglesz a baba, milyen hasznos tanácsot tud adni.

A bacikra oda kell figyelni, ilyenkor tényleg fokozottan hajlamosak vagyunk rá. Ha megjelennek, azonnal kezelni kell őket.

Kata, odaadom az újságot szívesen, úgyis találkozunk!

Bunny, olvastam valamit a névválasztás "szabályairól", nem tudom melyik site-on, utánanézek.


Sziasztok,
Kriszta
krisszi
 
 


Kriszta,
köszönöm :lol:
Védőnő: sztem szólj neki, hogy szeretnéd ezeket a vizsgálatokat. Amit nekem csinál: vnyomás, vizelet, szívhanghallgatás, megkérdezi, van-e panaszom, vizesedem-e. És beírja az eredményt a kiskönyvembe. Haskörfogat: azt viszont nem mér. Ja, és súlymérés is van... És végre az összes adat ott van a kiskönyvemben - volt két hónap lemaradás, amíg nem találkoztunk.

Tényleg, lányok, erre is figyelni kell, hogy minden kötelező adat bent legyen, úgy tudom, ezután kapjuk majd a szülési pénzt (pontos nevét nemtom :oops:).

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok,

tegnap nem volt időm benézni, mert dolgozatot írtam (a virtuális közösségekről, hihi :D )

Köszönöm mindenkitől az együttérző szavakat. Az ácsok elismerték, hogy hibáztak. Mondtam nekik, hogy ugyanez nem történhet meg akkor, amikor már a gipszkarton borítás is fent lesz. Úgy döntöttünk a férjemmel, hogy a megállapodott végösszegből visszatartunk 15%-ot, az átadás után még egy hónapig, mert ha addig még kiderül valami gikszer, akkor azt nem is fizetjük ki.


Krisszi,

Komolyan, én is mindent kitalálok, csak hogy ne kelljen tanulni. Baromira nem megy a koncentráció. Tegnap is azon kaptam magam, hogy azt bámulom (tankönyv helyett) hogyan mozog a kiemelőfilc a pocakomon :lol:

Csengő,

Nagyon sajnálom, hogy fáj a forgód. Jó lett volna ha eljöttök ma délután

Rolex, Betti és a többiek,

Eljöttök délután a klubba? Én hozom apát is, bár túlzottan nem lelkesedik. Szerinte ez olyan, mintha engem cipelne el egy focimeccsre :roll:
sz_kata
 
 


Sz_Kata,
kiemelőfilc :lol:
Mi tavaly kora ősszel csináltattuk a tetőt, és bátran kijelenthetem, hogy az ácsunk nem volt százas. Rengeteget küzdöttünk vele, és az a döbbenet, hogy a tető gyönyörűen sikerült, és még nem is volt drága... De amit közben átéltünk... Uez volt most azzal, aki a földmunkát végezte - folyamatosan instruálnom kellett. Például betemette az eresz túlfolyócsövének végét... Sajnos, ilyen mindig van. A15 százalékkal okosan jártatok el. Gondolom, van műszaki kivitelezőtök, ő biztos megmondja majd, mennyire szaxerűen dolgoztak... Télleg, szomszéd nem jött át végül?
Az én férjem is kábé úgy áll a dolgokhoz, mint a tiéd. Így leginkább csak a Praxisba megyünk együtt, ahol 1. nem kell várni, 2. valóban élmény neki. Vizsgálatokra inkább egyedül megyek, és meg se próbálom elcipelni őt tanfolyamra. (Azt viszont érdeklődéssel hallgatja, amit az ilyen okításokról mesélek.)

Mit szóltok, megint hogy megroggyant az idő... Ma délután fugázzák (ha nem esik az eső) a teraszt, biztos ezért :( :evil:

Kép
Ákata
 
 


Ákata,

Annnyira utálom már ezt az időd. Az ember egyszerűen nem tervezhet előre. Nem szeretném, ha olyan lenne a nyár, mint tavaly, mert bár a kánikula sem kellemes, azért a napsütésre nagyon vágyom! Hiszen azért csináltuk meg a kertet, hogy kiülhessünk napozgatni, olvasgatni. ehelyett meg itt kuksolok bent a szobában, és próbálok a szociológiára koncentrálni. Nehezen :?

Egyébként, én is remélem, hogy azzal, hogy folyamatosan ellenőrizzük őket, jó munkát fognak végül átadni. Tegnap is, mielőtt elmentek volna, végigjártuk a tetőteret és alaposan megnéztük, mit műveltek. Én meg napjában százszor előadom, menniyre fontos, hogy kifogástalan munkát végezzenek. Ugye, a gyerek miatt.. :wink:

Fura, de mostanában nagyon kevesen irogattok.
Pedig olyan jó olvasgatni a sok hozzászólást..
sz_kata
 
 


Én is úgy látom, hogy nagyon megcsappantunk... Vagy mindenki dolgozik még?! Gyertek, Lányok, minél többen és gyakrabban :!:

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Védőnő:

Én nem várok tőle majd túl sokat, ha megszületik a gyermek akkor sem. Majd okosan bólogatok és inkább elolvasok valami jó könyvet. (pl. Kicsik és picik). Az elavult tudására nincs szükségem.
Amúgy éppen ez az: szerintem ezt a védőnői gondozást nem az ilyen magamfajta okoskodó kismamáknak találták ki, hanem azoknak, akiket tényleg fel kell világosítani a dohányzás és alkohol hátrányairól terhesség alatt.

Ákata:
Ja, mellügyileg a párom mindég vigsztal - neki így is tetszik. :lol:
A vizeletet meg megnézettem laborban, és nem volt semmi, vagyis tényleg valami fránya gombás hferttőzés volt (azt is megnézték), de már legyőztük!

Ez a tegnapi UH tiszta vicc volt. Elvileg 24. heti Uh volt, ami információim szerint nem kötelező.
Na mármost, az orvos meg akarta mutatni a gyerek nemét, ami annyira jól látszódott, hogy premier plánban megnézhettük, hogy fiú. Na, erre nem tudom milyen indittatástól vezérelve meg is mérte a méretét, és kaptunk is egy fotót róla. A párommal ezen jól elnevetgéltek, én meg szolidan reklamáltam szegény baba nevében, hogy mégiscsak az emberi jogai meg ilyenek. :D
És kérdeztem, hogy akkor nézzük már meg a fejkörfogatot, meg a combcsont hosszát, mire azt modnta az orvosom, hogy ilyenkor nem szoktak semmit sem mérni. Vagyis moziztunk egy jót és kész.
Amúgy tényleg nagyon jó hangulatban csevegtünk végig - nem is volt orvos feelingünk egyáltalán.

Nyilatkozzatok: nektek volt ilyen 24. heti és mértek méreteket?
(Szerintem ez azért lett volna fontos, mert a fejkörfogat és combcsonthossz aránya az nagyon jó jellemző, vajon normális ütemben fejlődik-e a gyerek. De már megint csak okoskodom...)


Ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:03-kor.
Vendég
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:03-kor.
Vendég
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:02-kor.
Vendég
 


Dorka,
nekem volt 24. - helyesebben 23. - heti UH, és a következőket mérték: BPD, HC, AC, FL. Meg persze a szokásos szöveg a gyomor- és hólyagtelítődésről, vesékről, magzatvízről, placentáról. És az van a papíron, hogy jó életjelenségek :D Engem azért küldtek, mert ikrekkel többször ajánlott. Legközelebb a 28. héten megyek, akkor 4D-re. A számokra és arányokra visszatérve: nekem mindkét bébinél mások a számok és az arányok, de mivel ezen nem akarok parázni, nem nézek utána.
Vizelet :) (Mármint hogy legyűrtétek a fertőzést.)

Gabi,
gratula a grátisz 4D UH-hoz! :D Állatkert fárasztó lehetett... Gondolom, ma pihensz.

Most, hogy ismét itt a hidegfront, bébik nagyban rodeóznak odabent. Én meg tespedek. Vhogy úgy hat rám a rosszidő, mint egy vastag dunyha, ami alatt csak aludni tud az ember... Mostanáig az ágyban heverésztem, de most megyek vasalni :(

Melinda, Jadey, Rejo és a többiek! Mi van veletek?! Nagyon rég jártatok erre...

Lányok, ti milyen ütemben híztok?

Kép
Ákata
 
 


Boróka
Én 18. heti Uh-n voltam utoljára és a 28. héten kell menni megint, ez jó hosszú volt, még jó hogy közben voltunk 4d-n a 21. héten.

Ákata
Hízás: én most nagyon beindultam, zabálok is rendesen, 2 napja mértem, akkor 7-8kg-nál tartottam, ez talán nem olyan sok, de nagyon látványos, olyan vagyok mintha felfújtak volna, mindenem dagadt, kezek, lábak, nyak, fej, hát, szóval minden.
Éjjelente iszonyúan fáj az egész pocakom, olyan mintha izomlázam lenne, csak nem belül, hanem kívül a bőrömben. Néha teljesen bekuporodik a kicsi a hasam legaljába és iszonyatosan feszíti a hasam. tegnap este is ilyan volt, lefeküdtem, olvastam neki mesét és könyörögtem, hogy jöjjön feljebb onnan, és aztán egy idő után feljebb jött a köldököm szintjéig.

Lányok
Akiknek még nincs gyereke, el tudjátok képzelni, hogy ott szaladgál körülöttetek? Én egyáltalán nem, erre ma jöttem rá és olyan megrázó volt. Aztán egyszercsak ahogy bele voltam merülve a munkába beugrott egy kép az arcáról, úgy képzeltem el, amilyen én voltam kisbabaként és az olyan valóságos volt, hogy elmosolyodtam és jóideig nem is tudtam abbahagyni a mosolygást.
Eddig idegennek éreztem egy kicsit, mert nem tudtam elképzelni azt sem, hogy milyen lesz. Kicsit zavaros vagyok, ugye?
Más is agyal ennyit mint én? :?

Kép
manka2
 
 


Sziasztok!

Nagyon le vagyok maradva az olvasással, sajna nem hogy írni, de még olvasni sem tudtalak Benneteket :( Most is csak ezt az oldalt olvastam és próbálok reagálni.

Dorka!
Mellbimbóm nekem is sötétebb lett már akkor is, amikor Marcit vártam és sajna be is repedt. De mindkettő halványodott a szopi alatt. Nyugi :wink: A pocakod nem feltétlenül fog berepedezni, azért mert a cici már repedezett: nekem semmi baja nem lett az első terhességem alatt. Remélem most is így marad :roll:
Húgicám is biológus :D

Krisszi!
Az én védőnőcim sem mér pocakot és szívhangot sem néz, viszont a tesztcsíkkal ellenőrzni a vizeletet. Nekem sem ad túl sok tanácsot, de nekem szerencsém van, mert már a második babát várom. Az tényleg rossz, ha az első babánál ilyen semmilyenke a védőnőci :roll:

Kata!
Te Érdre jársz védőnőcihez? Ha igen, és Neked itt nézik a szívhangot, akkor megnézetem a sajátommal is, legalább ennyi haszna legyen...
Nekem semmi kötelező adatot (mik ezek?) a kiskönyvben, amikor az anyasági támogatást adták. Egyébként a kórház, ahol szülsz, ad egy igazolást a szülést követően, hogy résztvettél a szükséges mennyiségű vizsgálaton és ezt kell benyújtani majd a támogatás igénylésénél, egyéb paperuszok mellett.
Nekem az elmúlt 3 hétben megszaladt a hízásom :( , simán felszedtem 4 kilót. Mostanság próbálok odafigyelni, de igazság szerint nincs is mire, mert nem eszek sokat. Szerintem amit én az elején nem híztam, az szaladt fel most. Ma töltöm be a 28. hetet és eddig 6 kiló jött fel rám. Te mennyinél tartasz most?

Sz_Kata!
Olyan jót nevettem a tanuláselhárító tevékenységeden: kiemelőfilc mozgás :lol:
Hú, mi is van a tetőteretekkel? Majd gyorsan visszaolvasok a levélkém után.
Érdekes ez a 24. heti uh, mert ez tényleg nem kötelező. De ha már megcsinálta a dokker, szerintem is mérhetett volna valamit a kukacán kívül is. De azért a kukacfotón jót mosolyogtam. Ja és ha valamit nem talált volna rendben, úgyis szólt volna, ezeknek a dokkeroknak már olyan szemük van... Ja és nekem sem volt 24. heti.

Gabi!
Én már nem merek kettesben elmenni sehová Marcival, mert már a lakáson és kerten belül is totál lefáraszt... Le a kalappal előtted :D
Gratulálok az ajándék uh-hoz, ügyes vagy!!! Jobbkor tényleg nem is jöhetett volna :D

Manka!
Ahogy Te agyalsz, úgy mindenkinek ajánlott :D Nagyon kedves dolgokat írtál. Én is agyalok, még úgy is, hogy a második babámat várom: mennyire fognak hasonlítani külsőleg és belsőleg a testvérkéjével egymásta, hogy fog viszonyulni Ketteskéhez Marci stb. Ez így van rendjén, hogy jár az agyunk :)


Mi tegnap voltunk dokinál. Szerencsére minden rendben, méhszájam zárt, szívhang is okés. Pár napja furán szurkált a hasam alsó része, de a doki megnyutatott, hogy amíg nem görcsöl, nincs semmi baj. Biztos csak nyom valamit Ketteske vagy erős növekedési fázisba került :D Június 6-án megyünk a 30. heti uh-ra. Ja és elkezd valaki helyettesítőt keresni augusztus 5-19 közöttre, amikor szabin lesz. Én ugye 18-ára vagyok kiírva.

Megpróbálok tovább is visszaolvasni, de sajnos Marci mintha már ébredezne.

Mindenkinek szebb és nem ilyen őrülten szeles időt kívánok!
Puszi: Melinda (28+0)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Köszi Bujka amit írtál, nagyon aranyos vagy, nyugtatólag hatottak rám a szavaid :)

Kép
manka2
 
 


Manka:

én sem tudom ŐT elképzelni. és emiatt egy kicsit lelkiismeretfurdalásom is van. Valahogy még nincs semmi kézzel fogható, amihez lehetne kötődni.
Többen írtátok, hogy odaúsznak a babák a kezetekhez. Hát nálunk ez sem működik. Aranyosakat rugdos, de nem irányul az érintés felé. :cry:

Viszont amikor láttam azt a babafürdetést, én akkor képzeltem el először, hogy majd milyen fantasztikus lesz kézben tartani és nézegetni őt. Már nagyon várom, de még 4 hónap van kb. hátra.

Ákata:
Te legalább hamarabb fogod látni a lányaidat!

Ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Manka,
ilyeneken még nem agyalok, csak azon, hogy egészségesen szülessenek... Egyébként nekem is furcsa érzés elképzelni, hogy anya leszek (bár én már most is annak tartom magam :wink:)
Hashúzódás: sztem nyúlik a hasad, ahogy nő. Nekem is szokott lenni ilyen, de ha gondolod, hívd fel a nődokid, biztos megnyugtat...

Hízás: a védőnő mérlege szerint 11 kiló jött rám, de azért kedden megmérem a klinikán is, aszerint általában 2-3 kilóval kevesebb vagyok. Ja, és a 23. héten (a klinikai mérleg szerint) csak 6 kilóval voltam több, mint kezdetben, ennél 10 nap múlva múlva 3 kilóval mért többet a védőnő, és most megint 2-vel. Tudjátok, ez a kézivezérlésű mázsálója van, fene tudja, mennyire pontos.

Melinda,
örülök, hogy itt vagy újra :D Védőnőhöz Érdre járok, a Felső u-i egészségházba. Úgy tudom, minden védőnő rendel ott egy-egy délelőtt. (Ahol a babás rendelés van, a saját körzetében, ott nem mér szívhangot, csak az egészségházban.) Ha gondolod, kedden megnézem, hogy a tiéd mikor rendel (csak írd meg, hányas körzetbe tartozol).
Kötelező cuccok: nekem azt mondták, csomó mindennek benne kell lenni a kiskönyvben, hogy kapjak pénzt. (Például: háziorvosi vizsgálat, terhesgondozás meghatározott alkalommal, fogorvos.) Elvégre ha ezeknek nem kell benne lenniük, akkor miért kötelező a kiskönyv? Nekem fontosabb vér- és vizeletvizsgálati eredményt bevezetett a kiskönyvbe egyébként. Lehet, ez túlzás, de én nem bánom...
Örülök, hogy minden OK volt a vizsgálaton :D Helyettes :( Mi erről még nem beszéltünk a dokival...

Most mennem kell, nehogy leégjen a kaja...

Kép
Ákata
 
 


Dorka,
kösz :D
Nekem sem mindig úsznak oda, csak ha koncentrálok/koncentrálunk. Van, hogy csak jó idő múlva rúg a tenyér alatt egyet-kettőt.... Ki kell várni...

Kép
Ákata
 
 


Na, csak sikerült az aláírás :)!

Eveka

Kép
eveka
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:02-kor.
Vendég
 


Gabi,
zsarolás :D Szerintem ettől égnek állhat a pszichológusok haja, dehát melyik hajszolt szülő nem alkalmazza néha?! Én mondjuk pocsék rossz gyerek voltam, nálam ez nem vált be. De más sem :wink: A férjem még nálam is rosszabb volt, úgyhogy kíváncsi vagyok, a csajok milyenek lesznek :roll: Ráadásul a féjem kreol bőrű, kék szemű, fekete hajú, finom csontozattal, én meg vastag csontú, világosbarna hajú, sötét szemű vagyok (a bőröm viszont világos). És az lenne a pláne, ha az egyik lány rám, másik meg rá ütne :lol: Ilyeneken szoktam morfondírozni azért :wink:

Kép
Ákata
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:01-kor.
Vendég
 


Gabi,
teljesen megértelek :D
Kapucsínó-babák :D Előfordul ilyen, de nagyon ritkán... Egyébként nekem azt mondják, kétpetéjűek a lányok, de biztosra csak a szülés után lehet ezt megállapítani... Hát kíváncsi vagyok :D A méreteik, arányaik most mindenesetre eltérőek.

Kép
Ákata
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:00-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

Sajnos így nyáron kevesebbet tudok jönni, mert múlt héten pl. Balatonon voltunk, Dominak már alig van ovi, nemsokára Pécsre megyünk, állandóan utazunk.

Domi mellett pedig baromi nehéz visszaolvasni, (írni még csak-csak) és ő már nem alszik!

Annyit át tudtam futni, hogy jun első hétévgéjén topictali??? Arra szívesen jönnék, nekem bármelyik nap jó.

Tegnap voltam a genetikai UH-n, és még a kórházi nagy gépen sem tudták biztosra megmondani a Kistesó nemét, de azt mondta a szonográfus, hogy inkább lányos. (A fiúkat sokkal könnyebb megmondani, hamarabb egyértelműek) Azt mondta, csak akkor szereti megmondani, ha egyértelmű.

Szóval reménykedek, hogy lány. ha jövő héten sem mondja meg a doki a rendelésén, akkor elmegyek 4D-re, pedig nem akartam, de kifúrja az oldalamat a kiváncsiság. :)

Csajok, csináltam én is vonalzókat, de nekem nem olyan szép mint a tiétek, mert ilyen csúnya írások maradnak felette. Azokat töröljem ki az aláírásnál? Akkor nem tűnik el az egész vonalzó? Aki ért hozzá segítsen plííz! :oops:

Domi saját maga választotta ki az övét, tegnapelőtt másfél óra és tegnap egy rövid órácska alatt. :lol:
Végigpróbáltuk szinte az összes vonalzót az összes figurával három weboldalon. :lol:

Azért próbálok majd visszaolvasni!

pussz:

Rejo

Kép

Kép
rejo
 
 


Rejo,
jó hírt kapni rólatok :D Azért vigyázz magadra (utazások)...
Szerintem nagyon édes mindkét vonalzó, sajna, segíteni nem tudok, mert a TickerFactory-t nem próbáltam... Domi vigyori rákja nagyon helyes :D

TOPICTALI: csajok, az már jövő hétvége, ugye?! Akkor szombat? Hány óra legyen? 3 túl korai (kisgyerekeseknek)? Akkor Városliget OK mindenkinek? Vmi olyan helyen találkozzunk, ahonnan könnyen elérhetünk sátrat, beülős helyet. Vannak tippjeitek?

Kép
Ákata
 
 


ÁKata
hát ha még látnád a homokvárat, amit a vigyori rák eltakar! :D Majd egy hónap múlva!

Azóta kitöröltem a felesleges írásokat.

Hát kicsit be is vagyok rezelve, mert most a hidegfrontoknál sokat keményedtem, gyógyszer ellenére. csütörtökön megyek Dokihoz, kiváncsi vagyok milyen lesz a méhnyak. Csak nehogy fekvésre ítéljen!

Kép

Kép
rejo
 
 


Krisszi, én ma voltam a védőnéninknél (ugyanaz van nekünk), hát lezavart egy perc alatt, kilo és vérnyomásméréssel.

panaszkodott, hogy neki van a legtöbb páciense, tele van a Rétköz és a Beregszász út kismamákkal, rengeteg embere van, ki se látszik a munkából, erre járt a gólya...
Meg sztem látja rajtunk, hogy velünk minden rendben, úgyse fogunk pálinkát vedelni meg kábszerezni.

Gyógyitárban lehet kapni vizeletellenörző csíkot, ha nagyon nyugtalanít!

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!

Dorka!
Most Téged nyugtatlak: sem Marci, sem Ketteske az a kézhez bújós baba a pocakban. Rendületlenül próbálkozom Ketteskével is, de úgymond tojik az anyjára és véletlenül sem rúg, ha én szeretném, vagy oda, ahová kérném. Ők kis egyéniségek már most, úgyhogy ez így van jól :D

Kata!
Ezt a kézimázsálót én is utálom az SZTK-ban, szörnyű. Nekem szerencsém van, mert van itthon digitális mérlegünk és nekem ez az etalon, tojok rá, hogy máshol mit mérek :lol: Szerintem, ha 11 kilót is híztál, két babával ezt tök jó. Ikrekkel nem lehet ugyanazokat az eredményeket hozni, mint egy pocaklakóval. Szerintem Te is érezni fogod, ha már valami gáz van a hízás során és visszafogod esetleg magad. Én legalábbis így állok hozzá. 8)
Persze én is az SZTK-ba járok terhesgondozásra hétfőnként. De akkor ezek szerint van lehetőségük szívhangot is nézni. Azt hiszem jól előveszem a lustácska védőnőcimet. Erikával közös védőnőcink van, kíváncsi vagyok, hogy Neki szokott-e szívhangot nézni... Azért köszönöm az infot :)
A törvényben, ami az anyasági támogatás folyósításának feltételeit határozza meg, csak a 4 terhesgondozáson való megjelenés (koraszülés esetén mindösszesen 1) szerepel, egyéb extra nem. Ennyi gőzzel a tüdőröntgen is kötelező lehetne, mert az is benne van a kiskönyvben, de én már Marcinál is kijelentettem, hogy nem leszek hülye beállni egy nagy adag röntgensugárba terhesen. Én pl. most fogorvosnál nem jártam, mivel épp karácsony környékén voltam egy kontrollon, amikor én már tudtam, hogy ott van a baba (Gábor csak szenteste tudta meg :) ), de még nem volt kiskönyvem. Így most valahogy a fogorvost nem tervezem újból meglátogatni.
Hirtelen azt akartam mondani, hogy ha a kiírásod időpontja körül nem megy szabira a dokid, akkor nem is kell helyettesítő. Aztán feleszméltem, hogy azért Nálad nem úgy van, hisz az ikrek kiszámíthatatlanabbak :?
Képzeld, Marcin megint jönnek ki az ekcémás foltok :( A szeme környéke tiszta gáz megint, tiszta vörös, amitől olyan kis beteges kinézete van már megint. A füle és a szája környéke is vörösödik már. Sajna viszket is Neki, amit vakar, amitől egyre vörösebb lesz :(

Gabi!
Tényleg olyan furcsa, hogy néha még azt sem hiszem el, hogy itt van nekünk Marci, meg ugye már milyen nagy stb. Aztán a kettőbe még bele sem gondoltam igazán. Párom már nagyon várja, hogy kibújjon Ketteske, de én még nagyon nem vagyok felkészülve rá lelkileg, tudatilag.
Bizony manipulálni kell a kölkeceket néha, nincs mese. Neked abban jobb a helyzeted, hogy Petid jobban megérti a dolgokat :) , viszont ott vannak a hisztijei :(

Rejo!
Jó utazgatást Nektek! Jó, hogy még Te bírod :D
Gondolom az uh-on mindent rendben találtak, és ez a lényeg! Kíváncsi vagyok, hogy Nektek összejön-e a vegyspáros :wink: Nálunk úgy néz ki, erősen férfitöbbségű lesz a kis család :P
Sajnos én is csak a Lilypies vonalzókat ismerem...

No megyek olvasgatni, pihizni!

Mindenkinek szép estét! Holnap kisbabás taliba megyünk, vasárnap pedig egy barátnőm jön a kisfiával, férjével hozzánk. Úgyhogy nem hiszem, hogy tudok majd írni, sütök-főzök, dumcsizok! Azért nem panaszkodom ám! :lol:

Millió puszi Mindenkinek: Melinda (28+0)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok!!

Szép hétvégét mindenkinek!!

Képzeljétek konferencián voltunk a kolléganőimmel,3-an,és mindannyian babát várunk.Vicces nem?
Szerencsére a főnökünk elég jól viseli.A konferencián is újságolta mindenkinek,hogy 2,4,6 hónaposak.Persze más meg viccelődött,hogy egy az apa?

Különben velem minden ok,lassan elmúltak a rosszullétek,csak esténként van még enyhe hányinger.Elkeztem kismamatornára járni ami nagyon jól esik.
Még csak 1 kg-ot híztam,dehát én még az elején járok.

Az én védőnőm se mond sokat,mivel szakmabeli vagyok,azt mondja én úgyis mindent tudok.
Pedig ez csak a babaápolásra igaz.na mindegy,ami érdekel megkérdezem.

Szörnyű,hogy még mindig ilyen szélszőséges az idő!!

A topctali jó ötlet,remélem összejön!!

KépKép
rönci
 
 


Sziasztok, Lányok,
épp most kaptam rajta hülye kutyánkat, hogy a vécéből iszik. A saját tálja már nem is kell neki :? Azért én ezzel a két disznófülűvel már "ráedzettem" a bébikre :D
Képzeljétek, milyen mákunk volt, tegnap fugázták a teraszt, két óra volt a száradási idő, és az eső volt oly kegyes, és kivárta :D A puding próbája - esetünkben a zuháré - alapján elég jó munkát végeztek a mesterek, sehol sem ázott ki az anyag :lol: Úgy terveztem, ma kipakolom a szöbanövényeket a kész teraszra, de a hajtépő szél miatt kénytelen vagyok ezt elnapolni. (Apropó, időjárás: két hete vettem egy jó kis pulcsit, őszre - le volt értékelve, nem tudtam ellenállni, gondoltam, a szekrényben eláll. Hát nincs alkalma megmolyosodni :wink:) Nem baj, Lányok, nemsokára füvesítünk, akkor aszály lesz! :lol:

Rejo,
keményedésekkel pihenj sokat! Én már nagyon lelassultam, a nap zömét végigfexem, csak házimunkázni kelek fel, de pihenőszakaszokat iktatok a melók közé. Tegnap találkozón voltunk a kollégáimmal, és két óra múltán már elfáradtam. Hiába, ilyenkor megváltozik a szervezet igénye... Én is - és a bébik is - érzem a frontokat, én folyton aludnék, a bébik meg nagyon ficeregnek :D. Védőnőrő: a pisiteszt kábé semennyi időt nem vesz igénybe, a védőnőd panaszkodása többet... Odacsúsztatod a pisisküblit, beleteszi a csíkot, és mire megméri a vérnyomásodat, kész is az eredmény. Szerintem az a védőnő, aki ezt elhanyagolja, lelkiismeretlen. Ezt őszintén így gondolom.

Melinda,
szerintem is kérd a szívhanghallgatást - körülbelül két perc az egész, nem is értem, miért hagyja ki a védőnőd. Marci ekcémáját nagyon sajnálom :cry: Evett valamit netán? Nekem anno irdatlan csalánkiütéseim voltak, lila hólyaggá fajultak a végén, és nagy nehezen kiderült, hogy a mikuláscsokit nem bírom (az egyéb csokis termékeket igen). Most már nemsokára itt az allergiavizsgálat, ugye? Kiskönyv: má' mindegy, ha eddig olyan akkurátus voltam, eztán is vezettetem majd... :wink: Nagyon jó szórakozást nektek a mai és a holnapi talin! :D

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Ákata!
Nekem biztos hogy jó a 3-a szombat délután, szerintem a 3 óra teljesen jó időpont, remélem mindenkinek megfelel. Gondolom, úgysem leszünk ott késő estig, csak amíg mindenkinek jólesik :)
Nekem van egy tippem a tali helyszínre, mit szólnátok a kis régi kőhídhoz a tó mellett? Azt könnyű megtalálni és közel vannak padok, stb.

Babamozgás:
A mi kislányunk mostanában nagyon lustácska, alig-alig mocorog, nem tudom mennyiben befolyásolja a front, de érdekes módon a múlt heti front előtt majd kirúgta a hasamat, most meg semmi nagy mozdulat... Ha leheverek és simizem a hasam, akkor kicsit rúgdos, de nem olyan erősen mint 1 hete. Nálatok mennyire változó a mozgás intenzitása? Van olyan, hogy szinte nem is érzitek, hogy odabent van?... Persze tudom hogy minden rendben, csak most éppen nincs kedve tornázni. De azért jobban szeretem, ha őrülten mocorog. Vagy már az is megfordult a fejemben, hogy ilyenkor már megváltozik a mozgás jellege, nem olyan mint az elején? Úgy értem mivel már kisebb a helye, esetleg nem tud akkorákat nyújtózni?

Szép hétvégét mindenkinek,

Kép
mamy
 
 


Rönci,
örülök, hogy jól vagytok :D.
Te, mint "bennfentes", tudnál olyan bébigondozási művet ajánlani, ami nem az elriasztásra megy rá, és nem azt az érzést kelti az emberben, hogy a kismama valójában robot, aki embertelen munkát végez utódja ellátása/fenntartása érdekében, és nem azt sugallja, hogy örülj, hogy élsz még egy hónap után... És persze praktikus tanácsokat ad, nem olyasmit, hogy "tartsuk mindig tisztán a csecsemőt". (Nekem nagyon rossz tapasztalataim vannak az ismeretterjesztő könyvekkel.) Olyan művet szeretnék, ami informatív és néhol mulatságos is. Magyarán az anyaság örömeiről szól... Nehéz a kérés? (Ha nincs ilyen, legfeljebb írok egyet majd két pelenkázás közben :D)

Kép
Ákata
 
 


Mamy,
sztem ne aggódj, nekem se mozognak egyforma intenzitással, még egymáshoz képest sem, nemhogy önmagukhoz :D Érdekes, én a nagy rúgásoknál mindig megijedek egy pillanatra - aztán később hiányolom az ilyen mocorgást... A kőhíd jó ötlet - bár én nemtom, melyik az :oops:; ami közel van a Hősök teréhez? -, de ugye van a közelben beülős hely, ha jönne az eső?! :evil:

Lányok, jó a 3 óra?

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!!!



Elnézést a zavarasért.Egy Quinny Freestyle 3XL tipusu sötétkék babakocsit szeretnék eladni.2005-ös tipus.Ha valakit esetleg érdekel irjon privit!!!!!E-mailben küldök képet.

Köszönöm a figyelmet és mégegyszer bocs a zavarasért.Zs.

Mindenkinek tovabbi kellemes babavarast!!!!!!
zsuu74
 
 


Ákata!

Igen, a kőhíd az ami a Hősök teréhez közel van, nem messze az Állatkerti krt-tól, a tó mellett. Nem lehet eltéveszteni :)
Mocorgás: végülis érzem, hogy mozog, csak sokkal enyhébben, mint amit a múlt héten produkált, ezért aggódom kicsit, (bár tuti hogy fölöslegesen :D ) hiszen tényleg annyira változó lehet, nem várhatjuk el tőlük, hogy állandóan nagy erőt fejtsenek ki. Ők is kifáradhatnak, biztos vagyok benne. Lehet, hogy talált egy jó kis pózt, ami tetszik neki, és sokat alszik, keveset mozog.
Egyébként neked (nektek) éjszaka mennyire mozgékonyak? Mert én amikor alszom, szinte sosem érzek semmit, nem nagyon mozog, legfeljebb hajnaltájban egy kicsit, de aztán megint elcsendesedik.

Kép
mamy
 
 


Ja, az előbb lemaradt:
Nem tudok konkrét beülős helyet említeni, de tuti hogy találunk valamit ha netán eleredne az eső. Egy étterem van ott, de az eléggé rongyrázós hely, leginkább turistáknak... Szerintem biztos hogy van lehetőség fedél alá vonulni valahol. :roll:

Kép
mamy
 
 


Ákata!
Most említette a férjem, hogy van ott egy nagy sörsátor, a Vajdahunyad vártól nem messze, oda be tudunk ülni ha esik.

Kép
mamy
 
 


Zsuu,

Engem érdekelne a kocsi, légyszi küldj róla némi részletes infót, a kati_szentgyorgyikukacyahoopontcom címre.
Köszi

Rolex, Jadey,

Tök jó volt a tegnapi "klubfoglalkozás" én most már kezdek képben lenni mindnnel. Most már lassan lapozok egyet, és a szülés fejezet után lekezdem beleásni magam a csecsemőgondozás témába. :lol:

Azért az a csajszi, tudjátok, kicsit gáz volt. Nekem úgy tűnt, mintha kissé ért fogyatékos lett volna :?

Megyek suliba, jó hétvégét mindenkinek
Kata
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Akkor ha jól értelmezem, jun. 3 szombat 3 óra városligeti kőhíd??

Mamy, el is fordulhat a baba és pl. ha hátrafelé néz, befelé rugdos, és azt nem érzedolyan intenzíven.

Bujka, igen rendben volt minden az UH-n. Reménykedek a vegyespárosban!

Tegnap óta írtó szarul vagyok, fáj a fejem, hányingerem van, és annyira szédülök, hogy moccani sem bírok. Asszem a hülye front meg a nagy szél miatt van. Elegem van ezekből a frontokból.

Ennek a babának medencevégű a fekvése, szóval lent a hasam alján rúg nagyokat, ott van a lába, majd leszakad ahasam alja, fent a köldökömnél alig érzek valamit, gondolom a kis keze még nem annyira erős. Domival pont fordítva volt, furcsa most így! :)

ja és képzeljétek, a lepényem felmászott teljesen jó helyre!! :D
Már el sem éri a méhszájat!
Tamesz, te hogy állsz a lepénnyel?

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!

Hát jó rég jártam erre, lesz mit visszaolvasnom. :wink: Három napot voltunk Siófokon, igazán nagyon klasz volt, megérte elmenni. Szerda kivételével fantasztikus időnk volt, szikrázó napsütés, de nem gatyarohasztó meleg, szél- és esőmentes idő. Szerencsére még nem indult be a szezon, úgyhogy alig voltak. Sajna szúnyog annál több... Jót pihentünk, bár a sok sétába eléggé elfáradta. De sose legyen nagyobb gondom. :wink:

Köszi Kata a képeket, megkaptam! :wink: Aranyérre nagyon jó az intimtorna. Legalább az a része, amit leírtam nem oly rég. A rendszeresség a kulcsa. És remekül lehet akár ülve, akár fekve végezni. :wink:
Ja egyébként keddenként itt Budaörsön van egy intimtorna tanfolyam, asszem a jövő héten idul megint. 5 alkalmas, ingyen van. Ha esetleg el tudsz rá jönni, nagyon ajánlom. Nem kell hozzá mozogni, akár fekve is végezhető. :wink: Szólj, ha adjak telefonszámot! Ja és a szüléshez és az utána való regenerálódáshoz is nagyon hasznos!
A tesco-beli cd-ket nagyon szereti a babám. :wink:

Erika, részvétem a lépcsőmászásos rosszullét miatt! :cry: Ha lehet, kerüld a lépcsőket! :wink: Igaza van annak a védőnőnek. :wink:
Gratulálok a kisfiútokhoz és örülök, hogy ilyen ügyesen megmutogatta magát! :lol: Képeket hol hagytad? Olyan kíváncsi vagyok...

Kriszkrosz, remélem azóta már jobban van a kezed!

Melinda, szegény Marci! Jobbulást neki! :cry: De az nagyon jó, hogy minden rendben a másik picurral! :wink: Hú ez a szentestei meglepi nem lehetett semmi öröm! :lol:

Tűzmanó, hogy lehet, hogy még nem is nézték a vasszintedet??? A picur tényleg elveszi, amire szüksége van, már ha van miből, de azért nekünk sem kellene a szülésre végleg kimerülnünk... Mert utána meg talpra kéne állni, meg hát szoptatni is kellene...
Örülök, hogy minden rendben van Nálatok. :wink: Türelem, eljön a Te időd is bébimocorgás kapcsán! :wink:

Timota, örülök, hogy jól vagytok! :wink: Miből fogsz államvizsgázni? A babát megkukkolni szerintem mindig remek! :wink:

Csengo, köszi az egészségpénztáras tippet, nekünk jól hasznosítható! :wink: Férjecském munkahelye fizeti.
Részvétem a comforgó-fájdalom miatt. :cry:

Krisszi, én is így jártam a babanetes linkkel... :cry: Gratula a vizsgádhoz! :wink: Biztosan rém okos bébid lesz ennyi tanulás után, nem gondolom, hogy ártanál vele! :wink: Nálam mindig csinál a védőnő vizeletellenőrzést.

Jadey, meddig dolgozol még? Részvétem, én nem tudom, hogy bírnám...

Mamy, a templomi esküvőhöz oktatásra kell járni. De ezt temploma válogatja. Mi először Kispesten akartuk, de ott 12 alkalom! lett volna. Végül Budaörsön tartottuk, ott nem ragaszkodtak az elsőáldozáshoz és a papnál háromszor kellett megjelennünk fél órára. Jól elbeszélgettünk vele. És utána mehetett a templomi esküvő. Ja gyónni kellett előtte, azt se csináltam sosem életemben. A keresztelő könnyebb dolog, elvileg a gyerekedet kötelesek mindenféle feltétel nélkül megkeresztelni. De sajna ezt is temploma válogatja, mert pl. Kispesten nagy úr a pap, és szóba sem áll Veled előélet nélkül, bár ehhez nem lenne joga. Budaörsön ez is sima ügy, csak be kell jelentkezni a keresztelőre. Egyébként a templomi esküvőt nem bántam meg, nagyon meghitt volt és csodálatos élmény. És mindig mondta a pap, mit csináljunk. :wink:
Tejszívárgás :wink:
Hogy sikerült a szülinapi meglepi?

Dorka, bébifürdetés, most egy kicsit irigykedem... :wink: Hogyhogy nem jön be a 4d-s uh? Voltál már és nem volt nagy élmény?
Csütörtöki uh :wink:

Rönci, köszi a légzésfigyelős infót! Én mindenképpen szeretnék, mert olyan paramami vagyok. :wink: Jó hogy jobban érzed már magad! :wink:

Sz_Kata, részvétem a beázás miatt! :cry: Nyugi, idegeskedés nem segít, ellenben a babának árt!!!! Az ácsok fizetségéből mindenesetre én is levonnám...

Manka, legalább Nektek jól jött az eső! :wink:

Siba, én is kíváncsi lennék a bécsi vásárolgatási tapasztalataidra...

Gabi, remélem mára sikerült kipihenni a fáradalmaidat! Máskor jó tudnod, hogy gyereknap környékén vannak az osztálykirándulások...
Hogy Te milyen mázlista vagy! :lol:

Rejo, azért örülök, hogy jelentkeztél és hogy minden rendben Nálatok! Ja és tök jó,hogy a lepény is jó helyen van! Ügyi vagy! :wink:

Meséljetek a tegnapi Aranytízes buliról!

Utálom ezeket a frontokat! A hidegfrontnál babóca alig mozog valamit, én görcsölök, a végén meg mindig beáll a fejfájásom is. Szerintetek ez normális? Szerdán megyek dokihoz szerencsére.

Mindenkinek jó hétvégét, bocs ha valakit kihagytam!
Melba

KépKép
melba
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:00-kor.
Vendég
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:00-kor.
Vendég
 


Szia Mindenki!

Egyszerűen ez az új forma nem akar műkszeni nekem. Valószínű béna vagyok. :(
Egyszerűen elkeserítő, hogy minden nap eszembe jut, hogy legalább felugorjak, és megnézzem, mi van Veletek; de egyszerűen még erre sincs időm. DE már csak 4-5 hét! :D
Nagyon sajnálom, hogy megint akkor lesz topiktali, amikor én nem tudok ott lenni. Mi éppen akkor töltjük a tavalyi és idei "nyaralásunkat"-kiváncsi vagyok hány fokban :lol: - a Fertő tó mellett egy kis panzióban. Igaz, már nagyon ránk fér!
Remélem a tali jól sikerül és hamar lesz folytatása, mert azon már én is feltétlenül szeretnék ott lenni :D
Amúgy szerencsére minden rendben, kicsi csillagom ennivalóan drága pofa! Épp ma vettük meg neki a bébihordó/biztonsági ülést akciósan. (Pedig még nem akartam vásárolni semmi komolyabbat, de hát csak pozitívan! :) )
Számomra sok új ember vált aktív taggá, úgyhogy lesz mit visszaolvasnom majd pár hét múlva. :lol:

Siba, Mamy
Kérlek, ha megtudtok valamit arról, hogy a Nyírőben mikor tartanak szülésfelkészítőt; vagy ha hallotok róla vmit-pl. szülőszobát meg lehet-e nézni, milyen a kórházi protokoll; akkor írjatok már pár sort priviben légyszi, mert ide 1,5-2 hétnél előbb sajnos nem jutok fel. :( Előre is köszi!! depinyije@citromail.hu-ezt szoktam nézni 2 naponta.

Mindenkinek szép hetet!!
sok puszi:
J.E. 23+6

u.i.: képfeltöltés még mindig nem megy, de majd szerzek segítséget! :D
macifülke
 
 


Gabi, nem is tudom, ki nyerte azt a 4d-s uh-ot... Úgy látszik, már el is felejtődött... :lol:
A nagymamik már csak ilyenek... :lol:

KépKép
melba
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 07:59-kor.
Vendég
 


Mamy,
sörsátor tök jó :D Hősök terén találkozzunk, Lányok?

Gabi,
lehet, kicsit elkiabáltam a dolgot, egy kőlap feljött :( Még jó, hogy folyt. köv. a bejárati ajtó előtt, így úgyis jön még a mester... (Mellesleg az utcánkban lakik, úgyhogy bármikor utol tudjuk érni.)
Tök jó, hogy Te még mersz nyaralni menni a 30. hét körül. Én már most sem. Igaz, ezzel a hatalmas hassal nem is nagyon vágyok rá... Persze, más lenne, ha még a lakásban laknánk, most viszont itt a kert, az árnyas terasz... Már csak be kell rendezni, és kész a nyaralás :D Azért ősszel szeretnénk elmenni pár napra a bébikkel.

Rejo,
jobbulást... Lepény :D Baba pedig majd megfordul, nekem is így tett Lizi (ő harántban feküdt a 23. héten) :D Bár: Liza fejvégű, és mégis a hólyagom irányába nyom, nem a köldökömnél...

Melba,
jó lehetett a nyaralás :D Itt rondán esett tegnap...

Macifülke,
nagyon jó nyaralást Nektek, gyere azért minél gyakrabban! Munkával meg csak lightosan... Kár, hogy nem tudsz jönni jövő szombaton :(

Kép
Ákata
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?