Új privát üzeneted érkezett!

Aisa,
Isten éltessen sokáig!!!!
Kép

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Katival remélem nincsen gond, csak zár, meg nyit, meg adóbevallás, megkönyvvizsgálat stb. Szóval szerintem ez a gond...

Lányok
Tettem fel új képeket.http://www.babanet.hu/album/main.php?album=9062

Ilba,
A Batyin lakunk, sétálni a Vár aljában szoktunk, vagy lemegyünk a Dunapartra. Még nem kaptam meg az elektromos mellszívót. Bár tegnap sikerült 100 ml-t kifejnem egyszerre (mondjuk csak egyszer). Majd sétdurrant az egyik cicim. Viszont éjszaka megint olyan szépen szopizott. Ja, rájöttem a titkára. Az a baja, hogy fürdök. Általában reggel és lefekvés előtt is szoktam. Most csináljam azt, hogy ameddig szoptatok nem fürdök? Végülis csak egy hétig ragad, utána kopikKépKépKép Szóval most esett le, hogy azért nem akar szopizni. Biztos az illóanyagok ahogy a szájába mennek nem ízlik neki. Napközben meg eléggé magánál van evés közben, hogy emlékezzen. Éjszaka meg már félkómásan nem foglalkozik vele.

Odex,
nem semmi, hogy ilyet megcsinálhatnak az orvosok... Hozzá teszem nálunk még mindig nem volt védőnéni (még telefonon sem). Szóval eldöntöttem én nem fogom neki bejelenteni, hogy megkaptuk a 3hós oltást.

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Beni, neked is nagyon boldog fél éves szülinapot kívánunk! Kép
Hajni és Aisa

Aisa és Hajni
odex
 
 

 
 

Sziasztok

Először is boldog féléves szülinapot mindenkinek. Kép

Odex
Szar ami történt az orvosnál. Azóta sikerült eljutni hozzá?
Nem tudom írtam-e már, de masszázs után mehetünk sétálni, ha a térded is bírja.

Szilpa
Legközelebb ilyen égi tüneményes dolgokat kapsz engem hagyj ki belőle légyszi, mert szörnyű volt olvasni, mindjart látod majd miért. Kép

Zseppy
Azóta minden oké a szopival?

Na képzeljétek tegnap voltunk dokinál, a pupilla miatt. El kell mennünk koponya UH-ra (mert a fejbőrén van az a vérömleny, s ki kell vizsgálni, h belül is van-e), beszélnem kell egy sebésszel a Heim Pál kórházban. Lehet, h műteni fogják, persze csak ha befelé is növekszik, illetve olyan helyen van amit műteni lehet. (Na most az égi tüneményt egy nappal korábban olvastam, tehát rendesen kikészültem tőle). Na mármost az érdekes az egészben az, h a gyerekdoki mindig azt mondta mikor rákérdeztem, h semmi probléma ne is foglalkozzak vele. A pupilla is azt mondta, h nincs különbség a kettő mérete között. Hiába bizonygattam. Kép Na szóval lehet, h azért nagyobb a pupillája, mert nyom valamit az a vérömleny. Jó, mi? Vicces. Még jó, h erőszakos voltam.

S most nem tudom mit csináljak. Váltsak orvost? Ne váltsak? Mi van ha a régi megtudja, s az új meg emiatt nem lesz velem lelkiismeretes, Mert összetartanak az orvosok ugyebár. Kép

Odex
Nem a te orvosodról van. De nevet direkt nem írtam ki, az ördög sosem alszik Kép

Zseppy
Tejci ügyben, próbáltad már az alkoholmentes sört, meg a 7-7-5-5-3-3 fejési technikát? Nekem azóta annyi a tejem, h szinte minden alkalommal túleszi magát a gyerkőc (kop-kop-kop). Kép Kép

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Otyka,
mit? tegnap csináltam tojáslevest. Na annak is meg van a hatása, csak épp nem hasba megyKépKép Szóval továbbra sem oldódott meg. meg ez a fejési technika ez micsoda???

Doki váltás,
szerintem nyugostan tedd. A háziorvosok szerintem annyira nem összetartóak, mert pénzt jelentesz neki. Szóval szerintem ha így érzed nézz körbe nyugodtan

Odex,
voltál azóta dokinál?

Ma kaptuk meg a 3 hós oltást. egy nyikkanás nem volt. mér van hőemelkedésünk, de szerintem jól bírjaKépKépKép

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Sziasztok! Kép

Szilpa, ez az égitünemény nem semmi! Mostanra sikerült nagyjából átolvasni a történetet, hát valóban nagyon szörnyű. Kép
Örülök, hogy javult valamelyest a derekad! Kép Vigyázz magadra azért továbbra is, ne erőltesd a dolgokat! Kép
Tudom, hogy nem az én gyerekdokimhoz jártok ti. Viszont talán nem a legszerencsésebb az enyémhez menni, mert ha jól tudom, akkor ők együtt szoktak rendelni és jól ismerik egymást. Nehogy egyszer összefussatok ott a rendelőben, elég kellemetlen lenne mindenkinek. De szerintem is nyugodtan mutasd meg más orvosnak is, és ha úgy van, akkor válts egészen nyugodt szívvel!

Én azóta nem jutottam el a térdemmel dokihoz, mert párom tegnap későn ért csak haza. Kép De most már sokkal jobb, a lépcsőzés is egészen jól megy már! Mire legközelebb lesz rendelés (jövő hét hétfőn) addigra szerintem már teljesen rendbe fog jönni, úgyhogy nem fogok már elmenni. Már előre hergeltem pedig magam tegnap, hogy jól beszólok, ha megint kitalálnak valamit, hogy miért nem tudnak fogadni.

Otyka, ha olyan idő lesz hétfőn akkor menjünk sétálni egyet persze! Akár egy fagyit is ehetünk, már olyan régóta ennék egyet! Kép
Ez a fejési technika engem is érdekelne. Hallani hallottam már róla, de meg nem tudnám mondani, hogy mi is ez pontosan! Kép

Zseppy, remélem nem lesz nyűgösebb Enci az oltás miatt. Megnéztem a képeiteket, nagyon helyes baba, és a nagytestvére is egy igazi kispasi! Kép
Otyka, próbálj meg nem nagyon aggódni, minden rendben lesz veletek. Panna erős, egészséges kislány. Ha van valami híred majd, azért írd meg, de biztos nem lesz semmi gond. Gondolom, így az égitünemény után az ember pláne jobban aggódik, mint alapból.

Kati, Ilba többiek merre vagytok? Hogy álltok a hozzátáplálással? Mi ma a céklát kóstoltuk meg, ízlett a kiscsajnak nagyon! Bár elég hülyén nézett ki a nagy vörös folttal a szája körül! KépKép

Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Ez a fejési technika a következő:
Egyik mell 7 perc fejés, másik mell 7 perc, aztán megint az első 5 percig majd a másik 5 percig, aztán megint az első jön 3 percig, utána a másik 3 percig. Akkor is kell fejni, ha nem jön belőle. Én naponta egyszer csináltam. 2x Kép Tehát összesen két alkalommal Kép S ez összesen 30 perc lesz, én etetés után csináltam.

A másik pedig az alkohol mentes sör. Az is remekül bevált. Báűr én utálom a sört, de lenyomtam 2 nap alatt 0,5 l-t Kép De annyira örülök Kép Mindig marad a végén tejcsim. S már elég egy ciciből etetnem. Kép Nem kell a másikat odakínálnom Kép
Remélem maradandó marad a mennyiség Kép

Odex
Séta, fagyi rendben. Akkor hozok babakocsit KépDe lehet, h egy kajcsit be kellene oktatnom. Nálatok megtehetem, vagy menjek fel anyuékhoz.

Képzeljétek a gyerkőc tartja a cumisüvegét mikor teát iszunk Kép annyira édes ahogy fogja.
Azt írtam, h ébresztett? Egymás mellett aludtunk, Õ hamarabb felébredt, s odanyúlt a nyálas kezével, s felébresztett finoman simizve, vagy legábbis inkább volt simi, mint ütés. Kép S mikor kinyitottam a szemem rögtön elkezdtett vigyorogni Kép Majd megzabáltam Kép

Mikor megyünk állatkertbe?

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Lányok,
Állatkert a jövő hét után jöhet nálam szóa (meg kell írnom a szakdolimat addig)KépKépKép

Otyka,
Nem semmi igaz? Olyan jó figyelni, ahogy fejlődnek. mi határozottan nyúlunk a kajcsi után. Ahogy koncentrál az nem semmi, majd megpróbálom lefényképezni. szerintem hétköznap menjünk, mert akkor kevesen vannak...
ki is próbálom ezt a fejést. köszke. A sörrel nekem is az íze a legnagyobb bajom. de lehet tényleg kipróbálom. elvileg meg kell kapjam az elektromos fejőt is napokon belül.

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Nekem állatkertre JÚNIUS ELSÕ HETE lenne jó. Leghamarabb.

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


milyen olajat használtok babamasszázsra? s hol lehet kapni?

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


hidegen sajtolt növényi olaj legyen. nekünk mandula olaj van. állítólag az extra szűz oliva olaj is jó

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok!
Voltunk ma csípőszűrésen. Megröntgenezték Enéht! Szegény úgy sajnáltuk! Lefektették a röntgen asztalra, apának le kellett fognia a lábát, kiterítették mint krisztust a kereszten, és a kezére kapott súlyokat hogy ne tudja felemelni. Mondta dokinő hogy nem fáj neki, csak kellemetlen. Elhiszem, de akkor is! Nem volt valami kellemes látvány, de cserébe jól lepisilte az asztalt! Kép
Jah! És lényeg! Teljesen rendbe jött a csipője! Majd csak akkor kell visszamenni kontrollra, ha már egyedül jár.

Jah! És a legjobb hír!!!! A lányom már úgy alszik el, hogy nem kell ott ülnöm az ágya mellett! Igaz a szobából még nem merek kimenni, de majd ha külön teszem, bepróbálkozom azzal is. Igaz még nem alussza át az éjszakát, olyan 10-től alszik 4-ig, de már teljesen megszoktam.

Masszázs!
A Johnson’s baba olaj nem jó? Mondta a védőnő, olyan kell, amire nem allergiás. Bekentem a bokáján egy picit, de nem látok semmi elváltozást, úgyhogy szerintem nem allergiás rá, de ha nem jó, akkor veszek valami mást.

Tejci-fejés!
Otyka! Lehet minden alkalommal is csinálni ezt a 7-7-…? A sörtől nem elsz keserű a tejci? Mert akkor veszek 1 rekesz alkoholmenteset! Kép Vajon van barna alkoholmentes sör????

-cs-

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sancsi
Nem tudom lehet-e minden nap, de van aki naponta 2x csinálta. Bár mintha az jött volna le, h nem kell mindennnap, mert egy idő után már nagyon sok lesz.

Sör
Nyugodtan lehet barna sört is inni. Ismerek olyat aki itta. Én utálom a sör minden formáját. Kép

Jó a johnson uis, csak nekünk extra érzékeny bőrünk van, ezért kérdeztem ki mit használ.

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Lányok,
Állítólag az a baj ezekkel a "gyári" olajakkal, hogy száríthatja a bőrét. Ezért ajánlják a hidegen sajtolt növényi olajakat. És állítólag minél több olajat érdemes használni.

Otyka,
Te kézzel vagy fejővel csinálod ezt a 7-7-5-5-3-3 fejést? nekem már alig bírta a cicim a fejőtKépKép

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


avent isis-el csinálom, de én nem használom azt a gumis tölcsért

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Sziasztok!

Otyka, amikor én jártam masszázsra, az egyik csaj sima mezei Vénusz étolajat használt a masszírozáshoz. Nekem Babylove volt otthon (Katicától kaptam Kép), én azt használtam, bírta Aisa bőre.
Egészen nyugodtan megetetheted majd nálunk Pannát a masszír után. Kép Akkor majd holnap beszélünk, remélem jó idő lesz,és el tudunk menni egy kicsit sétálni.

Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Zseppy!
Én úgy csináltam hogy a 7-7-5-5-öt géppel, a 3-3-at kézzel fejtem le!
Most ott tartok, hogy éjjel felkeltem fejni, mert szét akart durrani a cicim.

Otyka!
Mi van akkor, ha már elég 1 cici is? Akkor is le kell fejni mindkettőt? Tegnap este, éjjel, és most reggel is elég volt neki 1 cici! Remélem marad ez az állapot. Nagyon örülnék neki,he nem kéne tápozni!
Énse vagyok egy nagy sörös, de ha az jó, akkor legyen. A barna sör meg édesebb, inkább azt iszom ha már sörözésről van szó!

Olaj!
Köszi az infókat!
Egy ismerősöm mondta hogy felforralt-lehütött napraforgó olajat használt.

Megyek, mert éhes a kisasszony!

-cs-

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Hahó!

Most talán van egy kis időm írni többet is! Kép Aisa épp alszik, megkajált egy fél banánt, egy fél üveg őszibarack+almát, és szopizott kb. 5 percet! Kép
Tegnap voltunk Etyeken a tavaknál. A fiúk pecáztak és főzték az ebédet, mi meg babáztunk, napoztunk stb. Kép Egész nap kint voltunk a levegőn, és nagyon jól bírta a leányzó! Kép Kicsit féltem attól, hogy megpirul a kis bőre, de jól bekentük és semmi nem látszik szinte rajta! Kép Estére jól elfáradt, az úton hazafelé végig aludt, és ha hagytuk volna, talán reggelig aludt volna. Csak hát a hordozóban nem jó egy éjszakát eltölteni! Kép
Én viszont szépen leégtem, de szerencsére nem fáj, csak szép piros az egész karom! Kép

Képzeljétek már 4 éjszakát külön szobában aludtunk! Az elsőn be volt kapcsolva a bébiőr, de az állandó ki-be kapcsolástól én nem tudtam rendesen aludni, így fél 2-kor visszaköltöztem Aisához. A következő éjszaka pedig nyitva hagytam az ajtót, és nem kapcsoltam be a bébiőrzőt, reggel úgyis a kutya ébreszt, aztán kb. 20 perc múlva ébred Aisa is. Kiengedem a kutyát, befekszem Aisához az ágyba, megvárom amíg felébred, és utána visszaköltözünk apához a nagyágyba! Kép Tök jó így, sokkal jobban is tudok pihenni, meg a nagy ágyunk kényelmesebb is persze! Kép

Kati, ez az Etyeki tó, ahol voltunk az az, amiről beszéltünk! Hihetetlen szép környék, és nagyon kultúrált. Igaz, nagyon sokan voltak de így sem volt gond semmivel. Kép Ajánlom mindenkinek szabadtéri programnak, ha apukák szeretnek pecázni! Kép

Na, asszem felébredt a kiscsaj! Kép
Sziasztok:
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Kép

Aisa és Hajni
odex
 
 


na mi van veletek?

Képzeljétek, este elaludtunk 9-kor, majd 4-kor ettunk, ujra aludt 5-ig egy orat dumalt, kajat kovetelt visszaaludt, s 9.45-ig aludtunk. Kép Úgy ki vagyok pihenve. Kép
Ennyit sem aludt mióta megvan Kép
De én semKép

Nos nektek jó a június első hete állatkertre?

Zseppy?
Kati?

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Szipla??
Petra??

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Lányok,
szombaton voltunk állatkertben. Hát elkeserítő!!! Alig van valami, amit így babakocsival meg tudunk nézni. De attól még mehetünkKépKépKép Nekem jó az első hét. Én jún.16-án megyek államvizsgázni.

Odex,
olyan jól néztek kiKépKépKépKép

Otyka,
KépKépKép akkor tessék ma nagyokat sétálni.

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Na megvolt a csípőszűrésünk. Minden okés. Megkaptuk a "szabad, stabil csípő" pecsétet Kép

Tök jól tűrte a kiscsaj. Az odautat már korántsem bírta annyira Kép De én sem. Míre odakeveredtem kocsival sík ideg lettemKép De sikerült odaérnem.

Ja és elkezdtünk forgolódni. Ma mióta hazaértünk mást sem csinál, mint hasra fordul, ott körül néz elkezd sírni, visszafordítom. S kezdi elölről. Kép
A kezét simán kihúzza. Azt hittem azzal lesz a baj Kép

Merre vagytok csajok????

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Sziasztok!

Otyka!
Biztos a masszázs tette. Enéh is jól aluld!
Te magtaláltad azt a dobozt amit a védőnő mondott? Én kerestem, de nem láttam sehol. Lehet hogy ilyen vak lennék?

Már Enéh csipője is "szabad, stabil"! Kép

Odex!
Nagyon jó ez a kép!

-cs-

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sziasztok!

Odex,
Hogy van a térded? Az én térdem is sz@r, már kétszer műtötték, igaz, ehhez a 16 év kézilabda is belejátszik.
Hű, nagyon jól haladtok, akkor már 1 vagy 2 evést ki is váltottál?
Mi továbbra is szenvedünk, úgy néz ki, hogy a Hipp almapüré és a Hipp sütőtök-alma jön be, illetve ezt legalább nem hányja ki. Ma volt a csúcsunk, ebédre 40 mili sütőtök-alma. Amúgy is nagyon rosszul eszik mostanában, örülök, ha a napi 700 mili megvan. Majd szombaton kimegyek a biopiacra és veszek krumplit meg répát hátha.
Összeszorított szájú Aisa nagyon cuki, nagyon hasonlít Rád! Kép
Nagyon jó lehetett Etyeken, nagyon szeretek arra járni, a borospincéket, a szőlődombokat ...

Szilpa,
Köszi a linkeket! Kép
A Bababónuszra nemrég jött postán megint egy szórólapszerű, amin van egy ilyen kupon. Viszont ahol én akartam beváltani (Stop-Shop), ott nem volt csak mini méretben.
Benedek dicséretet köszönjük. Kép
Szereti már Kende a hordozót?
Nekem Anyukám ott lakik közel hozzád. Egyik hétvégén majd, ha megyünk ebédre, akkor lenne kedved összefutni egy délutáni sétára? Kép

Otyka,
Felháborító a budapesti közlekedés úgy ahogy van, sajnos passzol hozzá az emberek segítőkészsége (tisztelet a kivételnek).
Az utolsó hónapban, mikor terhes voltam, muszáj volt a 4-6-os villamossal mennem. Tömve volt, senki nem adta át a helyet. Egy középkorú nő szólt rá két kamasz kiscsajra, hogy álljanak már fel. Felállt az egyik és mit mondott az ülve maradt csajnak? Persze úgy, hogy mindenki hallja: én egész nap otthon vagyok, ők meg a suliban voltak, ők lehetnek igazán fáradtak! Hát majdnem pofán vágtam. De remélem egyszer úgy hozza a sors, hogy az ilyen emberek visszakapják ezt az élettől.

Zseppy,
Mi van a szopival?
Jó ez a nem fürdés. Kép

Etetőszéket és autósülést (0-18kg-ig) akarunk venni. Tud valaki valamilyet ajánlani?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Sziasztok

Kicsit eltűntem, mert lakást renováltunk, de most már vagyok :o)
Végigolvastam a lemaradásomat, nagyon szépen fejlődik minden baba.

Mi már 73cm-esek, és 8,35kg-osak vagyunk. Szerencsére kajagondunk mostanában nincsen. Viki napi 2-szer eszik gyümit, vagy gyümi-zöldséget. Másfél decit eszik meg átlagban. Már van kedvencünk is. A Milupa fruttapurájától sikongat, annyira szereti. Már 2 dobozkával benyomat belőle, és néz rám, hogy adjak még Kép
A főzelék bevezetés most zajlik, kevesebb sikerrel, mint a gyümi volt, de azért haladunk. Sajna még nem tudunk kaját kiváltani a hozzáetetéssel, csak tolni tudom 1-2 órát. Aztán bezabál tejciből is. Még mindig 7-szer szopik naponta.

Sajna mi alergiásak vagyunk az olajok nagyjára. A mandulaolaj és a szezámolaj az egyetlen, amit használni tudunk.

Aisa ajakbeszopós képe nekem is ismerős, Viki is sokat csinálja, így masszírozza az ínyét.

Nekünk már két hete nő a fogunk, de még mindig nincsen kint. Éjszakánként nagy sírások vannak, sokszor már fájdalomcsillapítót adunk neki. Pár napja pedig már estére be is lázasodik. Már tényleg imádkozom érte, hogy jöjjön ki a foga, és ne szenvedjen tovább.

Ezt a sörös dolgot én is kipróbálom, de nekem nem esik nehezemre, mert szeretem a jó sört Kép)

A júniusi állatkert nekem is jó.

Ilba, a Mattiba jókat láttam, és a baba-mama kalauzban, amit a kórházi csomagban kaptunk, van egy 8%-os bónusz is.

Sancsi, örülök, hogy túl vagytok a kengyelen, gondolom most ezerrel belehúz a forgolódásba.

Viki már mindenáron ülni akar és felállni. A doktornéni megnézte, és azt mondta, hogy hagyjam, had csinálja. Általában a nagy babák nehezebben mozognak, de ez ránk szerencsére nem igaz.

Aludni továbbra sem szeretünk napközben, de szerencsére egyre jobban lekötik a játékok.

Otyka, bevált a járóka?

Otyka, hol voltatok szűrésen?

Odex, írnál többet a horgásztóról?

Most rohanok mert felébredt.

Vannak új képek a honlapon:

http://viktoria.try.hu/

Niki&Viki & Kati

Kép
Kép
zkatica
 
 


Sziasztok! Kép

Otyka örülök, hogy minden rendben volt a csípőszűrésen. Kép És gratula az átfordulásokhoz! Kép Hétfőn ha jó idő lesz megint mehetünk sétálni, Sancsi ha jössz te is masszázsra és van kedved utána egy kis sétára, akkor gyere te is velünk! Kép

Ilba, a térdem szerencsére meggyógyult már! Kép Semmi bajom, de még nem merek újra belekezdeni a futásba... Kép Még én sem váltom ki a szopizásokat, megeszi a főzeléket vagy gyümit, aztán várunk kb. 10 percet (egy-egy büfiig), aztán még szopizik is. Kép 8 hónapos kora előtt nem nagyon szeretném hogy kimaradjon a szopi. Beni is szépen lassan megszokja az ízeket. Aisa is köpködött előszőr a főzelékeknél most meg már úgy tolja befelé. Kivéve a céklát, az nem igazán jött be neki. Kép Most sárgabarackos gyümit vettem neki, az lesz a következő amit megkóstolunk!
Etetőszék / autósülés ügyben nem tudok segíteni, mert etetőszéket kaptunk, autósülést meg még nem néztünk, bár lassacskán időszerű lesz nálunk is.

Kati örülök ,hogy vagy megint! Kép Szép nagy már Viki, nem is csoda, ha naponta 7x eszik. Kép Azt a Fruttapurát már én is meg akartam kóstoltatni, majd veszek ha ilyen nagy sikere van nálatok.
MIt írjak a horgásztóról? Lehet családi napijegyet venni (24 órára érvényes - akár sátrazni is lehet) 6000 pénz és 5 bottal lehet pecázni. Zuhany nincs, viszont a WC egész kulturált. Szúnyogok estére jöttek elő, főző-sütő helyek vannak kialakítva. Kis játszótér van nagyobb gyerekeknek. Kérdezz ha valami még érdekel. Kép

Aisa sajna tegnap estétől lázas volt. Éjjel adtam neki egy kúpot, ma reggel meg átvittük a dokihoz. Azt mondta, hogy valami vírusos betegség, de szerencsére még semmi más tünete nincs, nem is nyűgös a lány. Azt mondta lehet, hogy elkezd majd köhögni meg taknyos lesz, akár kiütéses is lehet, remélem nem így lesz. Kép Alig bírtam éjjel mellette feküdni, úgy tüzelt a kis teste. Kép Nálunk nem a fog miatt van sajnos. Kép

Na, most megyek, lassan fürcsi és alvás! Kép

Hajni

Ui.: köszönjük mindenkinek a dícséreteket!!!

SZILPA, HOL VAGY?????????????????

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!
Itt vagyok, csak ritkábban jutok a babanet közelébe. Általában átdumálom az éjszakákat MSN-en valakivel. MIre idejutnék, épphogy olvasni van erőm. :)

A féléveseknek nagyon sok boldogságot!!!!!!!

Otyka!
Ne haragudj, nem akartalak megbántani az égi tüneménnyel. Persze, ha tudtam volna, nem küldöm el!! Tényleg ne haragudj! :cry:
Nagy gratula a hasra forduláshoz! :roll:

Sancsi!
Enéh már nagyon ügyes! A Johnsons-ra aa ababamasszőr azt mondta, hogy ezek mind kőolajszármazékok, és ezért nem ajánlotta. Ezért mondta a hidegen sajtolt növényi olajat! Hogy milyen növény, az már mindegy. Nekem pl tökmag van.

Odex!
Hogy-hogy befekszel Aisa mellé? A kiságyba????? :lol:
Nagyon jó a kép! :)
És javulást a kicsi lánynak!! Úgy sajnálom őket, ha betegek. :cry:

Ilba!
Persze, ha jöttök erre, csörgess meg, és ha tudunk, lemegyünk egy sétára. :wink:

Zkatica!
Még 7* szopizik???? Az nem semmi! Attól nőttök ilyen szépre!!!
:D

Állatkert: Remélem, tudok majd rendesen mozogni, akkor ok. Az idő nekünk mindegy, nincs semmi dolgunk.

Kende a fejét már szépen emeli. Biztos emlékeztek, abból elég szépen le voltunk maradva, mivel utál hason lenni. De tornáztunk Még a tengelye körül ugyan nem forog, még mindig csak az oldaláig jut, de a hátán mint a búgócsiga. Volt, hogy letettem magam mellé az ágyra szopizni, és mire kikapcsoltam a melltartót, már keresztbe volt. :) A kiságyban is mindigkereszteben találom meg. A legújabb szórakozása, h ha a hátán fekszik, mindent a fejére pakol. Sokszor már alig kap levegőt. Hallom, ahogy szuszog, mintha tele lenne az orra. Már nem merek semmi pelust, ruhazsepit, plüsst bent hagyni mellette. de ha odamegyek, és leveszem róla, akkor nagy vigyort találok alatta! Leveszem róla, elfordulok, és már megint a fején van minden. Meg nagyokat tudunk már kacagni.

Derekam:
Múlt hét hétfő óta kenem a Fastum gélt, és azóta nem fáj. Már hajolni is tudok, kipróbáltam. Persze nem erőltetem még. A jövő hétfőn fel is hívom a gyógytornászt, hdogy indulhat a torna!!!! :lol:


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Ja! Ma kötelező-utált-hasonlét közben anyu megtámasztotta Kende talpát, és a kis drága mászásfélét produkált. Szépen egymásután tolta előre a kis lábait, és utána az ellentétes kezét előre rakta. Lehet, hogy ez csak az ösztönös talpunkhoz ér valami-elrúgjuk magunkat volt, de akkor miért váltott lábbal-ellentétes karral csinálta? Lehet, h csak véletlen jól jött össze, de én akkor is örültem, hogy haladt előre vagy 20 cm-t így. :lol:


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Az unokatesóm (bal oldalon) 1 éves szülinapján:
Kép 1148000882.22.jpg

Az új sapimban majdnem olyan vagyok, mint apa:
Kép 1148000923.88.jpg

Ez anya legújabb kedvenc képe:
Kép 1148000980.03.jpg

Persze anyás is van:
Kép 1148001017.29.jpg


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok Lányok!

Ki akarnám cserélni a képet rólam, de nem hagyja ez a szerencsétlen...

Szilpa,
nagyon összeilletek Kendével :lol: :lol: És a beszélgetésekkel mi a helyzet? APa tudja??

Otyka, Ilba
háát. már nem igazán ízlik neki a tejcsi. Vettem ezt az elektromosat. Ennek eredményyeként egyszerre kb.100 ml-t le tudok fejni, de nem issza. Se kiskanál. se pohár, se cumisüveg. Szóval láthatóan nem ízlik neki. mondjuk az látható, hogy a mennyisége az nőtt, viszont kezd teljesen átlátszó lenni... Szóval tutti higul. de ez van. Nagy fiamnál is kb.ilyenkor kezdett el teljesen híg lenni :( :( :( És megint elkezdett hullani a hajam :( :(

Katica,
megnéztem a képeket. Még mindig milyen nagy haja van Vikinek :P

zseppy
zseppymano
 
 


Sziasztok! :)

Kati,
Nagyon ügyes Viki, szép nagy baba, tök jó, hogy szeret enni. Mi eléggé nyűglődünk. A Frutapura (alma-banán) egyáltalán nem jött be, annyira öklendezett tőle, hogy majdenem én is sírva fakadtam. A Hipp almapüré, ma talán a banán-őszi a gyümik közül, de a max. eddig 40 mili volt és a sütőtök-alma és sütőtök-krumpli. Ebből is 40mili volt a max.
Ma voltam bio piacon, bevásároltam, jövő héten kotyvasztok majd mindenféle finomságot, hátha az jobban fog csúszni. Bár a saját készítésű almát semmilyen formában nem ette meg.
Szerinted a 40 mili valami 40 mili tejnek felel meg? Szóval mennyit kéne még utána tejcsiből enni? Kap Viki vizet? Leírnád, hogy mikor, mit eszik?
Köszi! :)
Köszi az ötletet, azt hiszem már tudjuk hol és mit veszünk. Csak olyan drága minden! Nem baj, majd a következő baba (és talán a harmadik :wink: ) is fogja használni.
Szuperek az új képek!!!! :)

Odex,
Jobbulást Aisának! Sajnos Beni is picit megfázott, remélem hamar rendbe jön.
Ezeket a kajás dolgokat Te is leírod, hogy hogy csináljátok?

Szilpa,
Akkor majd szólok, ha megyünk.
Tök jó, hogy ilyen jól vagy, akkor tényleg nem hiába hirdetik ezt a Fastum gélt.
Nagyon ügyi Kende és eszméletlen mennyire hasonlít Rád! :wink:
Lassan szaladhatsz utána! :lol:

Zseppy,
Lekicsinyítetted? Mert lehet, hogy túl nagy, nem?
Mennyi idős is most Enikő?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Ilba,
3,5 hónapos (15 hét 3nap). Szóval szerintem még elég picike, dehát nem tudok mit csinálni. Már Apa is megjegyezte, hogyha ennyire látványosan nem ízlik neki a tejcsi ne nagyon erőltessem. azért még próbálkozom, hátha csak a párnapos beindulás a problem...
Hát kipróbáltuk az almát. Mit ne mondjak, nagy sikere volt:(:(:(:( Úgy fordul már el és köpi ki, mintha tanulta volna. És, amilyen képet vág hozzá:):):):) de tápszerezni nagyon nem akarom. mármint, hogy csak tápszert egyen...

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


És a legújabb társasjátékunk:

PELENKÁZZ BE HA TUDSZ!!!

1. lépés:
megfeszül, és oldalra fordul...
Kép 1148255143.69.jpg

2. lépés:
lábat oldalra kirak...
Kép 1148255171.86.jpg

3.lépés:
még feljebb húz...
Kép 1144060895.78.jpg

4. lépés:
gyorsan kifeszít...
Kép 1148255238.94.jpg

5. lépés:
Megnézzük, hogy az "ellenfél" bírja-e még cérnával...
Kép 1148255275.34.jpg


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Így találom meg mostanában keresztben, fején takaró. Hátha anya frászt kap. Itt éppen emelgeti, mielött a fejére tenné:
Kép

Kukucs!!!
Kép
Kép


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Otyka!
Hát ez a légzésfigyelő nem lehetett semmi. Én tuti nem bíratm volna cérnával. :x Persze, hogy apja nem ijedt meg, hiszen ő nagy, erős féfri a családban!! :lol:
Én pl amikor legelőször átaludta Kende az éjszakát, és 6-kor megébredtem, nem mertem odamenni a kiságyhoz, hátha rosszat látok benne. :evil: Majd az ájulás szintjén odacsúsztam valahogy, és persze rögtön azzal az aggyal nem is láttam, hogy mozog a kis mellkasa. Kész. A mai napig leizzadok, ha eszembe jut. Alig mertem hozzányúlni, de akkora kő esett le a szívemről, amikor hozzáértem, és megrándult a kis keze. :D Életem legnehezebb 10 másodperce volt. :cry: Megértelek.

Zseppy!
Köszönjük. :P
Sajnálom nálatok ezt a tejcsi mizériát! :?
Szerintem tudja, mert valahogy mellékesen megemlítettem neki. Sőt! Biztos tudja, mert valami féltékenységet vettem észre a fején, amikor megemlítettem, hogy megszereztem attól a sráctól egy filmet. Illetve megnyertem interneten keresztül snapszerben. :D először nem akartam elárulni, kitől van meg, hogy húzzam egy kicsit. Eltereltem a témát, de fondorlatosan vissza terelte a szót, és akkor mondtam neki. Erre elhúzta a száját! Hihihi. :lol: Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Végüli rosszabb nem lehet... :x

Ilba!
Neked is köszike. :P

Odex! Zkatica! Petra73! Sancsi!
Veletek mi a helyzet???

Ata!
Szia! Te nálunk csak próbálkozol? vagy jösz is hozzánk??? :?:

Kendének ma extra nyűgös napja volt. :evil: Semmi nem volt jó neki. Csak sírt, sírt, sírt... :x :cry: És amióta keresztanyámtól hazajöttünk kb 1,5- 2 hónapja, azóta nem volt iylen: Az esti szopi után is sírt tovább, nem aludt el, csak cicin. 15 perc cici, ha kicsúszott a szájából arra megébredt. :roll: Egyszercsak már nem ébredt meg rá. Még 10 perc várakozás, és amikor már vagy 8 felé álltak a kezei, meg a szája tátva :) , feje félig hátra billenve, akkor leraktam végre. :P És nem ébredt meg rá. Remélem holnap jobb idő lesz, mert az ilyen vacak időben mindig kiakasztóan nyűgös. Már sírtam én is a nap végén. :( De azért valahol jól esett itt belül. :oops:


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok,

na végre, hogy megint működik a rendszer....furcsa volt nem olvasni Titeket. :)
Képzeljétek, Bálint baba 4 napja 'elromlott'. Újszülött korától jó alvó volt és kezdetektől 4-5 sőt mostanában 6-7 órákat aludt éjjel. 4 napja viszont óramű pontossággal 3 óránként felébred és napközben is szinte alig bírja ki a 3 órát a kajálások között. Nem győzöm hogy elterelni a figyelmét vagy teát adni neki (ez persze nem tetszik neki), hogy ne zabáljon már annyit. Ugyanis már 160-190ml-ket eszik és 5650g!!! Szerdán lesz 8 hetes. Szóval nem tudom mi van, és hát az éjszakai kelésektől pedig én is kiborulok, mivel nem ehhez szoktatott hozzá és nem tudom mi a baj. Mondjuk lehet, hogy melege van mert itt a belvárosban harmadik emeleten szinte áll a levegő. Na de miben altassam? Egyszál bodyban?

Szerinetek mi lehet a gond? Ja, és még annyi, hogy kb a 'megzavarodásával' egy időben váltotta, 2 lyukúról 4 lyukú cumira, amit aztán visszaredukáltam 3 lukúra, hogy ne tudja olyan gyorsan behabzsolni ( a 2 lukúval 'órákig' tartott az evés). De nem hiszem, hogy ennek a cumis dolognak lenne köze a változáshoz.


Petra
petra73
 
 


Sziasztok!

Na itt vagyok én is! Egyelőre tele a hócipőm ezzel az új rendszerrel itt. Tegnap nem győztem kivárni, hogy beléptessen. Ma meg írtam már egy csomót, csak éppen nem egyszerre, és mire elküldtem volna, már kidobott, és nem jelent meg az üzenet. Azt hittem felrobbanok. :twisted:
De most már Word-ben írok, aztán ha kész, bemásolom és úgy küldöm.

Szilpa jók az új képek, nagyon aranyos Kende. Sokat változott mióta nem láttam! :lol:
A pelenkázás nálunk is hasonlóan zajlik, illetve még nehezebben, mert Aisa már átfordul a hasára. Pont ma gondolkodtam rajta, hogy szólok Liberoéknak, hogy fejlesszenek ki egy olyan pelust, amit hason fekve lehet ráadni a gyerekre. Vagy kifejlesztem én, és jó pénzért eladom az ötletet! :lol:
A keresztbefordulás kiságyban detto: Aisa viszont már 180 fokban fordul meg, ami azért érdekes, mert a kiságy 60 cm széles, Aisa pedig 67 cm hosszú. Egyik este ott álltunk apával és leskelődtünk, hogy hogyan csinálja. Ott nevettünk az ajtóban miközben leselkedtünk! Olyan édes volt! :lol: :wink:

Zseppy sajnálom, hogy ilyen gond nálatok a szoptatás. Most már tényleg jönnek a fini gyümölcsök, elkezdheted a hozzátáplálást, és akkor már könnyebb lesz! :cry: :wink:

Otyka gondolom, mennyire megijedtél a légzésfigyelő megszólalásakor. De legalább nem történt semmi komoly, és jól be tudtátok takargatni, hogy ne fázzon.

Ilba a kajálás nálunk így zajlik: reggel 6-7, és 9-10-kor szopizás, ebéd főzelék és utána szopi, uzsonna gyümölcs és utána szopi, este 9-kor üvegből anyatejci. Ha új főzit vagy gyümit kóstoltatok vele, akkor a kaja elején adok neki néhány kanállal, aztán kapja a jól megszokottat. Első nap 3-4 kanállal adok, másnap kicsit többet, és ha nincs semmi gond, akkor harmadik nap már kap egy egész adagot. Tegnap uzsira már tejpépet kapott gyümölccsel, az is nagyon ízlett neki. Esetleg kóstoltasd meg vele te is, lehet könnyebben elfogadja a dolgokat, új ízeket.

Petra a babáknál van olyan időszak, amikor megnő a kajci-igényük. Lehet, hogy pont itt tart ő most, és azért kelt fel többször. Szerintem ilyenkor adj neki, ne húzd az időt nagyon, mert akkor csak jobban felhergeli magát, és nehezebb lesz megnyugtatni. Az anyatejes babák nem lehetnek túl elhízottak, a doki úgyis szól, ha gond van. Csak példaképpen a barátnőm kislánya amikor 2,5 hónapos volt 6,6 kg-t nyomott. Szóval ne aggódj, etesd nyugodtan a gyereket, lehet, hogy néhány napon belül úgyis visszaáll a régi rend.

Egyébként Aisa is „elromlott” az utóbbi pár napban. :lol: Mondtam is a páromnak, hogy vigyük vissza garanciába, mert mi nem ilyet „vettünk”. :P :oops: Sehogy nem jó neki, egy idő után mindent megun. Eddig elvolt magában is, most ahogy elmegyek mellőle, már kiabál. Nem sír, hanem nagyon elkezd kiabálni, és addig nyomja amíg nem történik valami. Nem akarom rögtön felkapni, nehogy azt higgye, hogy minden úgy van ahogy ő akarja. De egy idő után már nagyon idegesítő, és csinálni kell vele valamit, mert nagyon uncsi hallgatni. És velem meg az a baj, hogy ilyenkor ideges és ingerült leszek, és nem tudok türelmes lenni a gyerekkel sem. Próbálok minden nap „jobb” lenni, és felfogni, hogy ez egy gyerek, nem azért csinálja, hogy engem bosszantson. Barátnőm megnyugtatott, hogy ez csak a kezdet, ettől csak rosszabb lesz.... Úgyhogy kell tréningelnem magam a türelemre! :roll:

Na, most megyek, iszok egy fincsi kávét, és kimegyünk a teraszra, hátha a friss levegő jót tesz Aisának is!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Petra!
Ne izgasd magad! :wink: Kende is óriási kajagép volt. Havonta fel jött rá 1 kg!! Egészen a 3. hónapig. 3900-al született, és a 3. hós mérésen volt 6900g. És zabált. :o Hasonló adagokat. Éjjel is kétszer kelt fel enni. Utána egyszercsak egyszer kelt, és pár nap múlva már nem kelt fel. 2,5 hós kora óta átalussza az éjszakát. :D Persze ez mindenkinél más. Vannak akár 1 évesek is, akik felkelnek éjjel. Akár többször is. :? Mi most átestünk a ló túloldalára. Alig eszik. :( Napi egyszer van 160-180 kb, és a többi az 80-100-120 csak, és nmapi 5*, vagy max 6* eszik. Nem is hízott ebben a hónapban, csak 25 dkg-t. Nem értem igazán. Kezdek néha megijedni. :shock: De úgyis holnap megyünk a 4 hós oltásra, és akkor majd megnézi a dokinéni, hogy minden okés-e.
Ha éhes, akkor adjál neki, és ne tát, hanem tejcsit. Tudja ő, hogy mi kell neki. Látod, Kende is vissza zökkent. És nem tudsz ilyenkor elhízlalni egy csecsemőt.
Lehet, hogy lemaradtam, de miért eszik üvegből? Nincs tejcsi, tápszer van? Vagy csak lefejve üvegből hajlandó enni?

Odex!
Köszike. :oops:
Van olan pelus: Libero Up&Go. Nadrágszerű, csak fel kell húzni rá. 8)
Megfordulós Aisa biztos aranyos. :D
Kende is az utóbbi pár napban lett hisztis. :evil: Mi van a levegőben?


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Odex,Szilpa,

tápszeres Bálint.
Köszi a biztatást, én is remélem, hogy helyreáll a rend.
Ma is van vmi baja a drágámnak, egész nap fél órát aludt. :x
petra73
 
 


Sziasztok

Na mi is megjöttünk. Ma egész nap nem voltunk itthon, s tulajdonképpen egész jól viselte a kiscsaj. Nem is volt nyűgi, csak amikor hazajüttünk. :) De akkor nagyon :) Alig bírtam elaltani. :)

Nálunk is elromlott vmi, mert néhány napja nappal alig akar enni. Teljesen jól elvan ilyen 5-6 órákat is kaja nélkül, úgy h korábban 2 óránként evett.

Mi is forgunk állandóan. Csak hasról vissza még nem megy. :shock: :shock: Így jön a sírás :?

Viszont a kiságyban Ő is állandóan pörög. Soha nem úgy találom meg,ahogy leteszem. Keresztben már Ő sem fér el, de képes 180 fokos fordulatot venni. :D

Sőt van fent a honlapunkon is kép, h egyik reggel milyen pózban találtuk. :D :D

Egyébként nekem is tele van a hócipőm az új rendszerrel.

Szilpa
Egyszerűen fantasztikusan néz ki Kende. Gyönyörű kissrác. Apa is bizti büszke rá. Ez a pelenkázás :D :D :D

Zseppy
Sajnálom ezt a tejmizériát. El tudom képzelni min mehetsz keresztül. Nekem is van gondolm elég a tejcivel. Bár most lekopogom (kop-kop-kop) mintha táplálóbb lenne a szokásosnál.

Odex
Én mindig a piacra akartam kivinni eladni, ha nem volt jó :lol: :lol:
Remélem jobban van már Aisa. Bocsi, h nem mentünk át, függetlenül attól, h elmaradt a mai masszír, de voltunk vásárolni, s nem is siettem miután felhívtak.

Petra
Ne aggódj az alvás miatt, a mi kis drágánk ennyi idősen soha nem aludt nappal, 1,5 óránál többet
:x :shock: :)

Na most jó sokat írtam, már el is felejtettem mivel kezdtem, kinek mit írtam. :shock: :roll:

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Csajok

Már tépem a hajamat. Nem bírtam mostanáig belépni. Megváltoztatták a felhasználói nevemet Z.Katicáról zkaticára. Nem semmi, hogy ennyi gond van a váltással.

Petra, nálunk is volt többször kaja ugrás, olyankor ezerrel evett, akár 3* is éjszaka, aztán visszatért a kettőre. Adjál neki kaját, ha éhes! Max 2-3 hétig fog tartani az átállás.

Szilpa, mi is így pelenkázunk, csak hasra fordulunk mellé, vagy félig lecsúszva lóbáljuk a lábunkat a levegőben. Egyre nehezebb lesz őket tisztába tenni. És ez még csak romlani fog, ha felállnak!

Ilba, kajálás nálunk most rendkívül össze vissza, mert nő a fogunk és 3 hete éjszakai műszak van. Mostanában csak cicin tudom megnyugtatni, így éjszaka van, hogy 6* eszik egy keveset.

Napközben 8 körül szopi. 11-kor zöldés+gyümi. Általában 1,5-2dl-t fogyaszt el. Fruttapurából csak a vegyes gyümiset szeretjük, ami 6 hónapos kortól adható. Azt nem próbáltad?
Fél 1 felé szopizunk utána. Majd 4-kor megint szopi. Fél 7-kor újra gyümi, fél 8-kor tejci. Lefekvéskor fél 10-kor megint tejci.
Mi is voltunk biopiacon. Lehet ott gyerek biokaját kapni Sunval a márkája. Ezek is nagyon finomak, és nem vészes az áruk. Ebből az alma-mangótól megint eksztázisba jött Viki :P

Odex, mi is forgunk a kiságyban a 74cm-rel. Nem gond neki már a legkisebb helyen sem forgolódni. Hétvége óta pedig elkezdett négykézlábra állni. Olyan helyes, ahogy hintáztatja magát.
Tegnap este pedig először hason aludt a kiscsaj, vagy 2 órát, utána visszafordult az oldalára :roll:

Zseppy, szerintem próbáld meg elrakni a tejet. Minél hamarabb szoktatni a gyereket a főzelékhez és abba belecsempészni az anyatejet. Hátha úgy már tetszik neki. Az új képek nagyon helyesek, csak nehéz őket megnézni, mert állandóan eltűnteti az oldal őket!

Otyka, nem lehetett semmi a riasztás. Bizti leállt volna a szívem.
Lehet Auchan-ban Huggis dobozt kapni popsitörlővel akciósan.

Most a 8-14-es Huggis pelust használjuk. Olyan, mintha ráöntötték volna a gyerekre. Ha 8,5kg-osan tökéletes, akkor hogyan fér ebben el, egy 14-kgos gyerek?

Ebben az időjárási őrületben Viki is nyűgösebb, de szerintem ez normális. Nekünk is nehéz elviselni, nekik biztosan hatványozottan az.

Kati
zkatica
 
 


Voltunk ma 3 hós oltáson. Annyira édes volt. Majd megszakadt a szívem miatta. Ott feküdt az ágyon nem sejtett semmit, mindenkire vigyorgott, s közben pedig már készítették elő a szurit. Annyira rossz volt látni. :( De aztán egy kis sírást követően tovább vigyorgott. :)

Agyon lettünk dícsérve, először. Aztán kiderült, h nem hízik eleget. :( Ha jövőhét keddre nem hízik 100 g-ot, akkor el kell vinnem vér vizelet vizsgálatra. :(

Szegénnyel nem csinálok mást, mint orvoshoz járok :shock: :shock:

Zseppy
Szerintem is tegyél el tejcit, amit később a főzelékbe csempészhetsz :) A fagyasztottat sem eszi?

Jövő héten menjünk akkor állatkertbe?

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Ti gondolkodtok bébi úszáson???

Vagy jár valaki?

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Sziasztok!

Petra bocsi, rosszul emlékeztem! :oops: De szerintem ettől függetlenül is adjál neki kajcit ha éhes! Esetleg javult már azóta a helyzet?

Szilpa ismerem az Up&Go pelusokat, de az ilyen korban még korai. Ebből a fajtából kéne kitalálni a hátul"gombolósat" . :)

Otyka hogyhogy elmaradt a masszázs?? Pedig gyúrtam a sétára... :oops: :wink:
Hány kilós most Panna?? Pedig eszik tök sokat, nem? Nem hiszem, hogy gond lenne. Mennyit szokott hízni hetente?? Vagy már nem méritek?

Kati ez még mindig az első fog, vagy már a többedik?? Nagyon nehéz elviselni ilyenkor a nyűgösséget? MÁr előre félek, hogy nálunk mi lesz. :oops:

Mennem kell, fürdetünk!

Aisa és Hajni
odex
 
 


Odex

Azért maradt el, mert beteg a Mariann. Jövő héten ha fúj, ha nem megyünk. Oksa?:) :)

20 nap alatt 150 g-ot hízott. :? :shock:
Viszont sokat mozog. Nem értem én ezt. No majd meglátjuk.

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


frissítettem a honlapot :)

nem írom ki, elvileg ha alul ráklikkeltek a www-re, akkor be kéne jönnie :)

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Sziasztok!

Ilba!
Bocsi, lemaradtam... :oops:

Otyka!
Köszi. :)
Panna már fordul? Nem semmi! Gratulálok! 8)
Ti is ma votatok oltáson?? Ügyes nagylányod van, hogy ilyen hamar vigyorgott utána!! :P
Szegény! Mirért nem hízott eleget? Mennyit hízott? :?
Bébiúszás: Én már gy csomó helyet nyomoztam. Van jópár, még a környéken is. Én olyat nyomozok, ahova lehet vinni szombaton is, mert apás program lenne, és pja csak szombaton ér rá. Hétköznap későn jön haza. Majd össze szedm, és átküldöm mélben amiket kiderítettem. :wink: Egyébként a bébiúszás.lap.hu-n van sok.

Zkatica!
Tudom, lesz ez a pelusozás még érdekesebb is! :wink:
6* éjszaka????? :shock: Még ha keveset is, de akkor is fel kell kelni... :roll:
Édes lehet, ahogy 4 kézláb hintázik. :D

Mi is ma voltunk oltáson. csak mi a 4 hós-on. Kettőt is kapott, mert most kapta meg az agyhártyagyulladás elleninek a második részét is. Szegénykém. Az első szuri még csak-csak elment volna egy rövid kis nyafival, de arra nem számított a drága, hogy ennyire a lelkébe gázolnak, és kap még egyet a másik combijába is. :cry: Akkor már volt nagy sírás, de szerencsére hamar meg tudtam nyugtatni. Csak nézett utána nagy szemekkel. :shock: e lett egy kis hőemelkedése. :( De még szerencse, hogy a hűvösebb fürdővizet szereti(34-35 fok), és ez kicsit lehúzta neki. Szopi közben mértem neki, és már csak 36,7 volt. :) Most ideraktam magam mellé éjszakára, hogy tudjam figyelni. Annyira hálás volt. Adtam neki sok puha jóéjt-puszit, és mindegyik után boldogan-fáradtan elmosolyodott. Majdnem elbőgtem magam. :oops:


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa,
Én nem kaptam meg a receptet a másodikhoz... Akkor azért hívjam fel doki nénit?

Lányok,
befejeztem a szakdolimat. most éppen negyed órája. többet nem akarok vele foglalkozni.

Petra,
remélhetőleg csak átmeneti állapotról van szó. ha nem, akkor beszélj doki nénivel, mert tápinál sajna mindenre oda kell figyelni. nekünk ma is nagyon fájt a hasija, lehet én is telefonálok mit csináljunk...

bébiúszás
engem érdekelne, de tutti első alkalommal összeszednék valamit:(:( Apa sajnos ilyenekhez kiszámíthatatlanul dolgozik:(:(

Otyka,
szerintem ne aggódj a súlya miatt, ezeket gondold át:
mennyit sír és milyen gyakran, mennyit eszi és milyen gyakran. szerintem teljesen normális, ha most ilyen sokat mozog, hogy nem hízik. Mondjuk hozzáteszem és nem vérvételre, hanem kardiológiára mennék ilyen esetben...

huh,
most jut eszembe, kell mennünk vissza csípőszűrésre. be kell jelentkeznem...

Lányok,
mikor fogunk tudni találkozni? jó lenne...mikor is sétálunk?

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Sziasztok,


úgy tűnik rendeződik az alvása Bálintnak. Tegnap éjjel már kétszer 4 órát aludt, ma pedig 4órát, majd nyűglődött ugyan 2 óra múlva, de elaludt a kezemben, ahogy kivettem megetetni úgyhogy visszatettem és aludt még 2 órát. Most meg megint alszik, szerintem az utóbbi napok melege kiakasztotta és most alszik egy jót a már hűvösebb szobában. Legalább én is aludtam egy jót. :D
Mi jövő hét után kapjuk a 2 hós oltást, szegényt előre sajnálom. Bár eddig nagyon jól tűrte a kórházi tortúrákat.

Petra
petra73
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?