Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Bocsánat az OFF-ért, de a véleményetekre lennék kíváncsi.

Pontosan arra hogy szerintetek lenne e igény itt tatabányán egy baba bizományi bolt nyitására.Tudom hogy van egy bánhidán, de a sját tapasztalatom az hogy ott én még sosem kaptam azt amiért bementem.

Szóval ez egy jóval nagyobb bolt lenne, és hozni, vinni lehete a babaholmikat.Kiságytól a kompig, a babakocsitól az autósűlésen, etetőszéken keresztül a ruhákig minden lenne.

Szóval szerintetek van benne fantázia, vagy a többség úgy is újat vásárol?!

Köszönöm hogy válaszoltok!

Szép napt mindenkinek!Ági

Kép
maguskaa
 
 


Sziasztok!

Angi:
Érdekelne a dvd, majd személyesen megbeszéljük a részleteket. Én se szeretem Réka és Norbi stílusát, de a Réka tornája tetszik, és a lényeg, hogy kisebb legyek. Meg a szöveget este úgyse hallom, mert alszanak a gyerekek.
A Cindy új dimenzió megvan, de az A-B program elég gyér, meg a gyakorlatok se tetszenek.
Nagyon ügyes Lackó, hogy már feláll. jó korán.

Lívi:
A talira nem tudok mit mondani, Benedeknek még folyik az orra, bár a doktornő azt mondta, hogy nem fertőz.

Ági:
A bánhidai bizományi tényleg nem valami jó, én próbáltam levinni hozzá ruhákat, de soha nincs helye, amit kerestem(testvérfellépő)az nem volt. Azt nem tudom, hogy lenne-e rá igény, mi már inkább csak eladogatunk dolgokat. De szerintem ha jó, nagy bolt, akkor igen.

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Ági
Üdvözlünk köztünk,jó hogy végre írtálKép
Erika vagyok,mi már ismerjük egymást régóta.

Nagyon jó ötlet lenne egy nagyobb bababizományi én is és a szomszédasszonyom is szeretünk ilyen bababizományikba járni,de tényleg nincs itt Tatabányán egy normális!
Meg szerintem a többiek közül is vannak akik ugyanígy vannak vele.

Mi mindenképpen amellett voksolunk,hogy legyen egy
jobb,nagyobb bizományi valahol itt a központban.

Szia:ERika

cseriviola
 
 

 
 

sziasztok.

Csak benéztem,egy kicsit.Olvastam,hogy péntekre tervezitek a talit.Én is szivesen mennék csak légyszi irjon valaki sms-t hogy lesz e az egészből valami.o67o5797995.

Ági légyszi valahogy más néven irj be,mert tők zavaró,hogy kinek irnak a lányok.

Sziasztok Ági

Kép

Kép
ági01
 
 


Lívi!

Köszönöm szépen aztán taliztam ám a Renivel, megadta a tatai doki számát és mondta hogy ne menjünk a Káfonyhoz nagyon rossz véleménnyel volt róla Kép
Szóval úgy néz ki Tata lesz a befutó :D

Maguskaa
Szerintem is jó lenne egy jó bizományi ez a bánhidai egy nagy c@r nincs soha semmi utálom!!!

Reni!
Szólok a barinőmnek, de lehet hogy megírja és csak úgy adja oda. Korán állt fel??? és ez nem baj??? nem lehet hogy baja lesz a gerincének? mikor kéne?

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Angi!
Hány hónapos most Lackó? Nekem 7,5 hónaposan állt fel először Soma, szintén a kiságyában! Ezek után pont 10 hónaposan ment, totál karika lábai voltak, mostmár ha egyenesen áll, összeér a térde!

Maguskaa!
Igen, szerintem lenne rá igény! Én is sokat járok turiba, sokszor a minőségi használtruha JOBB, mint a kínai, vagy a piacos, tescós, sőt nemritkán a butikosnál is!!!!! Sokat vásárolok én a babaszobán is, de onnan csak akkor érdemes, ha többfélét egy embertől... Sok jó turi van Tb-án, ahonnan legalább a játszós ruhát be lehet szerezni, csak szanaszét a városban, sok idő sűrűn bemenni, szóval ha központi helyen lenne egy bizományi, biztos sokan élnének a lehetőséggel! Ha nem lestrapált, 1000-szer használt eszközöket, felszereléseket vennél be és nem szállnál el az árakkal, akkor biztos menne, de szerintem CSAK hosszútávon, 1 év alatt biztos nem hozza be az árát!
Amúgy én Soma 3 hónapos korában már mentem rugikért, kisgatyókért bizományiba, de kevés volt, pedig ha az ember nem örököl, nem kap ajándékba és nincs kedve 2-3 hónapra több mint 2ezret kiadni EGYRE, akkor szívesen venne 1-2 babáról lejöttet is!

Ági!
Én felhívlak, ha lesz tali, már a múltkor is kérted, szegény nem válaszoltunk Neked!

Lányok, nekem a péntek du. 4-6 között, ha a Máltai játszón taliznánk, az jó lenne! Többiek?

Erika!
Most hogy már tudjátok a Viki kevés gyomorsav-gondját, többet eszik? Amúgy eléggé megdöbbentem, mert eddig csak olyanról hallottam, hogy sok a sav-felnőtteknél (férjem pl.), az idegeskedéstől, de hogy kevés és hogy attól nincs étvágy.... jó tudni, tényleg olyan sokat tanulunk itt egymástól lányok! Kép

Holnap de. megyünk az Ortopédiára, Somának sokat fáj éjjel a lába, annyira hogy keservesen sír (lehet már írtam) és aggaszt kissé ezért kértem beutalót. Remélem nem találnak semmit... vagy megnyugtatnak v.mivel!

Puszi mindenkinek! Kép

lola77
 
 


Sziasztok!

Angi
nagyon ügyes a Lackó hogy ilyen hamar felállt,bár szerintem ez nem olyan korai,mert van pár ismerősöm is akinek ilyen korban álltak fel a gyermekeik.
Azt szoktam hallani,hogy minél később áll fel egy gyerek és indul el annál jobb a gerincének,dehát nem lehet őket leköztözniKép)

Nekünk jó a holnapi tali,mikor lesz délelött vagy délután?
Viki 12-15 óra között szokott aludniKép
Tegnap mondjuk rekordot aludt délután 12.20-16-ig aludt,de ilyen csak szökőévben egyszer vanKép)))))))))

Lola
igen a gyomorsav hiánya okozza az étvágytalanságot.Én is ilyen voltam kicsinek,aztán kaptam savpótlót és rendbe jöttem.
Vikinek sok paradicsomot,uborkát,narancsot,citromos teát adok meg ezeket kéri is.

Szép napot mindenkinek,sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok

Maguska
Mi is gondolkoztunk a párommal hasonló jellegű dolgon.Szerintem tök jó dolog lenne.Én például vennék használtam babakocsit de normálisat nem találtam a bizományiba,neten meg nem merek használtan rendelni,mert az elég rizikós.

Üdv Lívia

Kép
slivia
 
 


Üdv ismét.

Elfelejtettem írni hogy nekünk nem jó a holnap délután.De délelőtt igen.

Lehet hogy jövőhétre kéne lefixálni egy napot és akkor mindenki tudna rá készülni.

A Timi új módszert talált ki arra hogy haladjon.Hátról hasra fordul utána meg hasról hátra és így tovább.Tök aranyos,csak még akkor is próbálkozik amikor már elfogyott a hely,mert még csak az egyik oldalra megy neki nagyon a dolog.Úgyhogy most már szigorúan csak a földön vagyunk.Biztos ami biztos,bár így is lesz szerintem baleset.

Na üdv mindenkinek

Lívia

Kép
slivia
 
 


Sziasztok!

nekünk sajnos mégsem jó a holnapi napKép((((((((a babatalira.

Szerintem inkább jövő hétre kéne lefixálni valamit,remélem,hogy jó idő lesz hozzá.

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!


Köszi az ötleteket a gyümölcskiegészítésre.
Néztem a gabonapelyhet az Auchanban, de aztán másfajtát vettem. Majd holnap beszerzek egyet,
aztán kipróbáljuk.

Angi,
nagyon ügyes a Lackó, hogy felállt!! Igaza van Lolának, lekötni nem tudod. Szerintem csak arra kell figyelni, hogy az első időkben ne álljon sokat, és akkor jól fog fejlődni. Tudod 6 gyerek után már csak tudom Kép)))

A Máté még csak csücsül. De olyan édes!

Kép

Magnuskaa,
csatlakozom az előttem szólókhoz, jó lenne egy bizományi itt tbányán is. Szerintem már sokunknak megfordult a fejében, hogy mennyire hasznos lenne. Csak tényleg figyelni kell, hogy ne legyen túl drága (lásd sárberki turi) illetve túl gagyi (lásd kodály téri turi). Én is sokat járok turizni, általában angol cuccokat, jobb minőségüek, mint a magyar áruk - sajnos. Természetesen eszközökben is hasonló a helyzet.
De ez már csak így van itt nálunk Tbányán, itt semmi sincs Kép(( sajnos. Én is inkább interneten - babaszoba, vatera stb. vásárolok, hála istennek eddig jók a tapasztalataim.

Csatlakozom, hogy tegyük át jövő hétre a talit, mert nekünk sem igazán jó.

Zsanett

Kép

Kép
zsanka
 
 


Sziasztok!

Angi:
Ha magától állt fel, akkor nincs semmi baj, de nem akarom ismételni a többieket. Én csak megjegyeztem, hogy milyen ügyes. Egyébként nem tudom, mikor "kéne", nincs is ilyen, nagyon változó. Mi általában később csináltunk Benedekkel mindent. Õ 14 hónapos, és még nem megy, viszont mindenhova felmászik, a játszótéren is nevetnek rajta, hogy mennyit mozog, meg nem áll.
Egyébként mennyi idős Lackó? (bocs, hogy pontosan nem tudom, 6 hónapos? )
Mindenképpen érdekel a dvd, akár mind a három, ha megvan neki.

Lola:
Mi ma mindenképpen megyünk a Máltaira, ha nem esik, mert minden nap megyünk, csak nem túl korán, szerintem 5 körül. Ha esetleg van kedvetek, gyertek.

Nem tudod, hamarabb nem írják ki az oviban, hogy kit vettek fel?



Lányok, jó lenne egy táblázat, amiben minden baba benne van, hogy mikor született, mert én sose tudom, ki mennyi idős. Csak sajnos én béna vagyok, a férjem tudná, de ő meg ma is estig dolgozik, lehet, hogy holnap is, ha meg nem, akkor tanul, vagy játszik a gyerekekkel, nem nagyon ül a gép előtt.
El tudja valamelyikőtök készíteni?

KépKép
renáta29
 
 


Lackó 16án tölti be a 8. hónapját tehát egy kicsit túl van a 7,5 hónapon. Köszönöm szépen a megnyugtatásokat. Mondták nekem is hogy lehet görbe lesz a lába de úgy gondoltam hogy egy fiúnál ez nem nagy gond. Kép kiscsajnál gondba lennék Kép

Nekem is jobb lenne a tali jövő héten, mert ma 15-17ig megyek tornára. Szerdára se rakjuk okés? Íg előzetesen mit szólnátok a keddhez igaz az időjósok még meg se néztem mit mondanak, de ha valaki messzebbről jön hozzánk bejöhet, ha elered hirtelen az eső.

Puszmák
Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Én bevállalom a táblázatot!
mindenki írja meg az adatokat amit szeretnétek feltüntetni.

Angi

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok.

Előreláthatólag nekünk is jó a kedd.A Szerda az tutira nem jó,de a többi napok igen.

Angi
Milyen tornára mész ami 2 órát vesz igénybe?Egyébként szerintem látszik hogy fogytál.Úgyhogy csak így tovább.
Én tegnap vettem bikinit,de hát még kicsit kéne rá gyúrnom,de annyira nem izgat.Azért nem fogok egybefürdőrucit venni.Abban is ugyanúgy látszik minden.

A Táblázatban szerintem legyen benne az Anyuka neve/felhasználónév,gyerkőc neve,meg szülinapja.
Úgyhogy én máris írom a születése napját,a többit úgyis tudjátok:2005.11.18.(15:45Kép).

Nem tud valaki a közelben jó helyet üdülés szempontjából ahol elfogadnak üdülési csekket?

Na üdv mindenkinek Lívia

Timi kezdő próbálkozásai a technika felé(Apukája informatikus,lehet hogy már a génjeibe vanKép):
Kép

Kép
slivia
 
 


Sziasztok!

Válaszolok Angi helyett is, intim-tornára megyünk. Nem ebbe fogunk beleizzadni, az biztos.
Egész héten a végbél-izom rebbentését gyakoroltuk Kép

A táblázathoz: Dávid 2005. 01. 01.

Képzeljétek voltam focizni a múlt hétvégén. Még mindig izomlázam van. Kép
Látszik, hogy nem szoktam rendszeresen mozogni...

Babatali nekünk is jobb lenne jövő héten, a most szombatunk már tele van.

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok!

Látom mindenki a szabadban töltötte a napját nem is csodálom olyan csodaszép időnk volt, de sajna holnap már rosszabbat mondtak Kép

Lívi!
Köszönöm a dícséretet igyekszik az ember Kép
Fürdőruha ügyében én is így látom aztán ha valakinek nem tetszik nem kell rámnézni semmi sem kötelező Kép

Lilla gondolatát továbbvíve most nem a végbél izmot rebbentettük hanem a hüvelyizmokat egyre jobb és persze egyre nehezebb dolgokat csinálunk!

Mindenkinek nyugodt éjszakát!

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Hát igen,ma tényleg nagyon szép idő volt,mi is kihasználtuk ezt és anyukáméknál voltunk Kertvárosban.

A táblázathoz az adataink:Viktória Lili,2005.03.27. 13óra 05 perc,CseriviolaKép

Csajok!

Május 20-án jövő héten szombaton a máltai játszótéren gyermeknap!!!!!!!!!!

Többiek hol vagytok?
Hugi,Rita,Cirmike,Nóra,Anita,Melinda?

Jó éjt mindeninek,sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Látom mindenkinek jól telt a hétvége és kihasználtátok a jó időt,mert senki nem írtKép

Mi is sokat voltunk levegőn,ma anyóséknál tegnap meg anyukáméknál,olyan jó,hogy mindig tudunk hova menni,nem kell itthon lenni ilyen jó időben.
Pár kép a hétvégénkről:

KépKép
KépKép
KépKép
KépKép

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Még mindig nincs itt senkiKép((((((((((((

holnap akkor lesz a Csónakázó tónál babatali?
Mikor?

Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Nekem jó a holnapi babatali nem tudom, hoyg mikor érdemesebb délelött vagy délután. Holnap meleg lesz ezt is figyelembe kell venni! Majd napozunk :D

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Nekünk nem igazán jó a holnap, megyünk úszni. Max. délelőtt le tudunk sétálni.

A táblázathoz: Máté született 2005.10.24 22ó30kor


Szép napot mindenkinek!
Zsanett

Kép

Kép
zsanka
 
 


Sziasztok!

Kicsit lemaradtam a történésekről.Remélem,nem haragszotok és ha ritkábban is,de még jöhetek hozzátok!

Erika!
Nekünk is ilyen bébitaxink van.Ti nem matricáztátok fel?

Kép

Édes ebben a rózsaszín ruhában a Viki!
Milyen szokott lenni a gyereknap a máltain?
Úgy elmennék!Dávid nem lesz itthon,talán az uramat is rá tudnám venni,hogy vigyen át minket!

Lolla!
Mi lett Somával?Mit mondtak az ortopédián?

Angi!
Nagyon ügyes Lackó.Ha menni akar,úgy se tudod lekötözni!Így szerintem se agyalj azon,hogy korai-e!Pont akkor indult el,amikor itt volt az ideje.
Táblázathoz:
Olivér,Marcell és Benjámin 2005. 05. 02. 11óra 3,4 és 5perc, Dávid 1997. 02. 25. 10óra 50perc

És még néhány kép a szülinapról:
Nekem is ez kell! (Marci és Beni)
Kép

Anya,elvette!
Kép

Oli a játékok között
Kép

Pizsamás reggelt!
Kép

És egy kedvencem:Dávid és Oli
Kép

Mindenkinek napsütéses délutánt!
Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Viki olyan "nagylányos" már a képeken!

Mi vasárnap eljutottunk a győri állatkertbe, mindenkinek ajánlani tudom, nem vészes a belépő (felnőtt 700, 2 éves kor felett 600!) és szép nyugodtan 1,5 óra alatt végig lehet nézni, mert nem túl nagy. A gyerekek szaladgálhatnak, nincsenek igazán veszélyes helyek, könnyen szemmel tarthatóak, rengetek totyogó+babakocsis volt!
Van simogató,játszótér,ugrálóvár, vattacukor, mosdó,Wc.

A képeket itt tudjátok megnézni, amik készültek (az utolsó 5 kép!)

http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=17370

A többi kép:

http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=17762

1 év alattiak:
http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=17369

Nekünk ugye csak a du. jó, de attól Ti még találkozhattok de., ha a többségnek az a jó... majd legközelebb talizunk du!

lola77
 
 


Angi,a táblázathoz:
Soma, 2002. 12.19. Lola77: Évi

Edit!
Majdnem egyszerre írtunk, tényleg az ortopédiát nem is írtam: Soma kissé telitalpas, megnézték uh-val, maunálisan, illetve mondta a Babos dr., hogy mutassa meg ott egy szőnyegen, hogy-hogy megy. Persze elbohóckodta. Azt mondta, csak betétes cipőt vegyünk neki, tornáztassam, járassam lábujjhegyen, sokat legyen mezítláb kavicson, homokon. Ez utóbbi menni fog, ha tényleg jó idő marad, mert állandóan le akarja venni a szandiját a játszón! Fél év múlva kontroll!

És Ti mentetek már szemészhez?

Édesek az ikrek, nagyon jók a képek, így egy-egy pillanatot elkapva olyan mókás lehet az élet 3 picivel...
Sokat megy a harc a játékokért amúgy közöttük? Hogy teszel igazságot? (Költői kérdés volt Kép)

Jó éjszakát!

lola77
 
 


Sziasztok!

Na látom a holnapi napból sem lesz semmi Kép Mindegy csajok nekem a délelött nem jó délután ott leszek a csónitó környékén ha minden jól megy Kép

A táblázathoz az apa megpróbál valami jót csinálni adjátok meg a születési időt is aki nem írta meg azt utólag kérem pótolni :D

Lola!
Azt nem mondták miért lett telitalpas? Nem lehet hogy azért mert korán felállt? Tudom tudom de rögtön kombinálni kezdtem Kép

Edit!
Tényleg találtál valami jó szemészt? Mikor kell a picurkákat először ilyen vizsgálatra vinni? Nekünk meg ilyen hintánk van az anyósoméknál mint nektek Kép

Reni!
A gyümölcsbe hogy teszel gebonapelyhet vízzel jó sűrűre főzöd aztán belerakod a gyümit?

Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát!

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok

Hát kicsit hamar jött hogy akkor kedden tali.Szerintem nem lehetne lefixálni hogy akkor péntek mondjuk 11 óra,és akkor arra mindenki tudna időben készülni?
Egyébként a baba mama klubb mikortól szünetel?

Edit
Nem lehet könnyű egyszerre ennyi gyerekkel.Nagyon aranyosak.Nem is csodálkozom hogy nem jössz olyan sűrűn,biztos fárasztó lehet.

Holnap viszem a Timit a 6 hónapos vizsgálatra.Kiváncsi vagyok mennyit fejlődött,meg hogy mit mond a doki.

Na most hamar gyorsan ennyi.
Akkor esetleg a pénteken gondolkozzatok,hogy nem lenne e jó.

Üdv mindenkinek Lívia

Kép
slivia
 
 


Sziasztok,

Erika, aranyos vagy, hogy hiányolsz már minket.
Sajnos nem túl jól vagyunk...

A múlt hét még ok volt, pénteken szuper volt az anyák napja az oviban, Roli aranyos volt, csinált mindent csak mindig lemaradva.
Én sokat rohangászok, intézkedek, segítek Andrásnak, készülök a Réka keresztelőjére, Roli szülinapjára, névnapomra. 21-én lesz megtartva egyszerre. Az egész nagy család jön hozzánk. 20-an leszünk.

Péntekre már mind a négyünknek folyott az orra. Aztán péntek este Réka dörzsölgette a szemét, másnap (bár egész éjjel aludt) centi vastagon volt a takony az orrán és csipa a szemén. És mosolygott rám csukott szemmel. Majd megzabáltam! Felhívtam a dokinőnket: pont elutazott. Gyorsan felhívtam a Nagy Anna szemészt (egy lépcsőházban laktunk sokáig), mondta ha tudok menjünk át hozzá: kötőhártyagyulladás, szerencsére hamar javult, de az orrdugulása az nehezen szűnik.
Roli még nem kapta el 4 nap alatt, remélem már nem fogja. Tegnap nem vittem oviba ugyis itt volt nálunk anyukám, de mivel nem látom jelét fertőzésnek ma már ment.
Pénteken megyünk az ovival a fővárosi nagycirkuszba a Medrano cirkusz előadására busszal. Szombaton szőlői családi nap lesz. Vasárnap meg az ünnepség itthon. Hozzák a kerti játszóteret is, amit már régen megrendeltünk.
Aztán jövő héttől indul a kertépítés, esővízelvezetés, öntöberendezés szerelés majd végül júniusban a füvesítés. Inkább nem megyünk sehova nyaralni (pedig már 4. éve nem voltunk) csak ez legyen készen végre.

Lányok! Gabonapehely: én a gyümibe délutánonként instant bio gabonapelyhet teszek. Bioboltból (egy ismerősünknek van Móváron és nagyker áron adta 550 ft-ért) Holle márkájú zabpehely, rizspép, kölespép. Sokáig elég, mert minden nap csak a gyümibe teszek 1X 2-3 kanállal elkeverem és kész. Vagy babakekszet (6 gabonás) reszelek bele.

Adatok: Roland 2003.05.28. 02:35, Réka 2005.09.08. 12:30

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Pénteken babaklubb lesz nem??? Én oda szeretnék menni! Vagy nem most lesz? Péntek délután nekem megint nem jó mert tornára megyünk a Lillával.
Legyen 1 hét múlva. Na? Az elég hosszú idő a felkészülésre!

Cirmike!
Nem tudom a rendes neved Kép írd meg légyszi! Bocsi

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Pénteken lesz babaklub,mi is oda készülünkKép
Sztem is jobb lenne a jövő héten mondjuk pénteken délelött 9 vagy 10-től délig?Mit szóltok hozzá?
Csak ne a nagy melegben legyen,azért gondoltam inkább így.

Angi
Cirmike rendes neve Szandra

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Angi
szerintem a csajok közül vannak egy páran akik mostanában nem igazán vannak gépközelben,de remélem megengedik,hogy megadjam az adataikat a táblázathozKép
Én már múltkor kiírtam szinte mindenki adatát,mert nem igazán voltam képben,hogy kinek mekkora a gyermekeKép
-Hugi/Erzsébet:Virág 2005.04.28.
-Ann26/Anita:Kevin 2002.01.19.,Roland 2005.10.18.
-Lrita/Rita:Hanna Kiara 2000.08.26.,Attila Márk 2003.04.22.
-Vnora/Nóra:Dorka 2004.12.01.
-Smariza/Aranka:Izabella 2005.05.21.

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Tudom,hogy már volt ez itt körkérdés,de azóta többen lettünk és hátha valaki tud nekem segíteni,nagyon megköszönném!
Van egy hagyományos videókamera kazettánk rajta Viki születése és nem sikerült eddig digitalizáltatni,mert a kameránk anno csak kölcsönben volt nálunk.
Próbáltam a kenteaurban Sárberekben megcsináltatni,de nem vállalták mert vagy a kamerával együtt kellett volna vinnem vagy pedig a kamerakazit átvenni videókazira.

Tehát!
ha van valakinek kamerája és segítene átvenni videókazira vagy pedig olyan kazi amibe bele lehet tenni a kamerakazit,kérem jelentkezzen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Már úgy megnézném a felvételt újra,olyan régen láttam........

Előre is köszönöm a segítséget,sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Nekem tetszik Erika ötlete a jövőhét pénteki napja. remélem jó időnk lesz! Nem olyan mint ma Kép utálom az esőőőőőőőtttt!!!!

Erika!
Sajna én nem tudok neked ebben segíteni Kép

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Erika: Sajnos nem tudok segíteni kazi ügyben, de megértem, hogy nagyon szeretnéd. Lehet, hogy máshol is kellene érdeklődnöd, pl. a nők lapja cafén, hátha van valami ilyesmi topic.

Angi: A Milupa 7 gabonás pelyhet sem kell főzni, csak beleteszek a gyümölcsbe 1-2 kanállal, és kész. Finomra van darálva, 7 féle bio gabonából készült.
Bálint: 2003.03.08. 3.30
Benedek:2005.03.16. 17.15

Cirmike:
Jobbulást kívánok Rékának, biztos jó lesz a vasárnap, gondolom Réka nagyon csini lesz. Majd tegyél fel képeket!

Lola:
Tegnap voltunk mi is a győri állatkertben, most nagyon kevesen voltak, jó volt ez is. Benedek nagyon élvezte, sikongatott, meg akarta őket fogni, mondta, hogy mam-mam(esznek), integetett. Bálintot eddig mindig jobban érdekelte a játszótér, de most átragadt rá is Benedek lelkesedése. Õ is szaladgált, hogy anya, nézd, mi van itt! Csak néha jutott eszébe a játszótér.
Azért én a belépőjegyet kicsit drágállom, vagyis azt, hogy 2 éves kortól 600 Ft. + a két szülő 1400. Tudom, hogy a pesti még drágább, ott tavaly voltunk, attól is rosszul voltam.
De azért megérte, nagyon jól éreztük magunkat.

KépKép
renáta29
 
 


Néhány kép rólunk:
Benedek taxija is ilyen: Kép
Kép
Kép

KépKép
renáta29
 
 


Lívia!

Elküldtem az emilt, ha megkaptad azért jelezd okés???

Angi

Kép
Kép
gangi
 
 


Sajnos már Roli is elkapta a szemgyulladást (csipás lett), kihívtam a dokinőt is mert közben nagyon csúnyán kögög Réka és Roli is kezdi és én sem vagyok vmi jól... Kaptak Cedax-ot, köptetőt és a szemcsepp éjszakára pedig a kenőcs.
A lényeg, hogy hétvégére meggyógyuljunk. Illetve péntekre, mert a cirkuszba szeretnénk menni.

Jövő hét péntek sajnos nekünk nem jó, mert Roli megy a mamához Móvárra, mennek színházba, már megvette a jegyeket.

Erika, még jómultkor, mikor itt volt a tali nálunk említettem, hogy nekünk van olyan videokazettánk amibe bele lehet tenni a kis kazettát, csak nem egyeztettük a méretet. Szívesen kölcsönadom, csak meg kellene nézni, ha gondolod egyeztetés után kiugorhatsz érte.

Rena,
jó lehetett az állatkertben, sztem jobb is hogy kevesen voltak. Mi 28-ra (az igazi szülinapi dátumra) tervezünk vmit, csak félő hogy gyereknap révén mindenhol zsúfoltság lesz.

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sajnos már Roli is elkapta a szemgyulladást (csipás lett), kihívtam a dokinőt is mert közben nagyon csúnyán kögög Réka és Roli is kezdi és én sem vagyok vmi jól... Kaptak Cedax-ot, köptetőt és a szemcsepp éjszakára pedig a kenőcs.
A lényeg, hogy hétvégére meggyógyuljunk. Illetve péntekre, mert a cirkuszba szeretnénk menni.

Jövő hét péntek sajnos nekünk nem jó, mert Roli megy a mamához Móvárra, mennek színházba, már megvette a jegyeket.

Erika, még jómultkor, mikor itt volt a tali nálunk említettem, hogy nekünk van olyan videokazettánk amibe bele lehet tenni a kis kazettát, csak nem egyeztettük a méretet. Szívesen kölcsönadom, csak meg kellene nézni, ha gondolod egyeztetés után kiugorhatsz érte.

Rena,
jó lehetett az állatkertben, sztem jobb is hogy kevesen voltak. Mi 28-ra (az igazi szülinapi dátumra) tervezünk vmit, csak félő hogy gyereknap révén mindenhol zsúfoltság lesz.

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Gyerekek a mamával (anyukámmal)

Kép

Roli az anyáknapján (bárányfejjel)
imádja a dadus nénijét (ő van a képen)

Kép

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok

Akkor legyen jövő hét péntek a tali.Most pénteken mi nem biztos hogy tudunk baba klubba menni,majd kiderül.

Cirmike
Jobbulást a gyerkőcöknek,meg persze neked is.Aztán jó bulizást.Rékával mi újság,megszokta már a hason fekvést?

Angi mingyárt megnézem az e-mailomat,aztán majd mailozok vissza.
Eddig nem tudtam gépközelbe kerülni,mert áramszünet volt.

Ma voltam a Timivel a 6 hós kontrollon,elmondásuk szerint minden rendben van.7140 gramm 67 cm,a fejkörfogata meg 39cm.Ehet már majdnem mindent,meg már a 2-es tápszert adhatom neki,amit már a boltokban is lehet kapni.Mondtam a dokinéninek hogy sokat odanyúl a füléhez,mind a kettőhöz,de azt mondta hogy ezt csak jáccásiból csinálják a gyerkőcök.Nektek csinált ilyeneket a gyerkőc?

Erika
Nekünk sincs ilyen kaziátalakítónk sajnaKép.

Na üdv akkor mindenkinek Lívia

Kép
slivia
 
 


Hellóka!

Cirmike, nagyon édesek a lurkók a képen és anyukád milyen fiatalos mami Kép Somának ugyanilyen cipője van, mint Rolinak...
Somáéknál a bölcsiben is sokan kötőhártyások, úgyhogy lehet, hogy a napokban mi is elkapjuk... Kép

Rena!
Azok a puputevék jó sokat tudnak enni, mi? Az egyik úgy bekapta Soma kezét, hogy könyékig tiszta habos-nyálas lett...
Még jó, hogy tegnap mentetek, ma nem lett volna jó időtök! Férjed kapott szabit, vagy direkt nem hétvégén akartatok menni?
Nem fáj már azóta Benedek pocija? Kiderült végülis, hogy a táptól volt-e?

Angi, Rena, Nóra, Erika és már több mint 1 hete nem tudok belépni az iwiwre... Ti?

Remka!
Nem értél még haza? majd képeket tegyél fel ám!

Anita!
Megvolt a nagy nap, gratula! De jó lenne, ha Te is tennél fel képeket, én olyan kíváncsi vagyok!

Tényleg elállhatna ez a fránya eső!

lola77
 
 


Sziasztok!


A tegnapi uszás füstbe ment, feltörték az autónkat a parkolóban.. Kép azért volt valaki a csóni-tón? Angi? Gondoltam, hogy arra kanyarodunk a rendőrségről hazafele, de aztán olyan fáradt voltam.

A Máté ráadásul megfázott porszívózni kell az orrát, de szerencsére nem lázas. Vettem neki tengervizes orrcseppet, Steinmar-t, remélem jobb lesz szegénykémnek. Az orvosnál megmértük 9980gr mondjuk érzem is a karomon.. Kép
Jó, mert már kezd "anyásodni", bújik meg minden Kép Nagyon jó érzés Kép

A jövő hét pépntek nekünk OK, ha Máté jobban lesz megyünk pénteken is a klubba.

Cirmike, nagyon édesek a gyerekek. Mint kiderült van közös ismerősünk a S. Márti, kolleganőm és nagyon jó barátnőm.Már sokat mesélt rólatok régebben is!

Rena,
jó lehetett nagyon az állatkertben. Mi is tervezzük hogy elmegyünk majd, de nagyobb társasággal - sok a gyerkőc a csapatban, inkább majd uis ők élvezik - nem tudtam, hogy Győrben is van. Oda jobb elmenni mint a Pestibe Kép

Zsanett

Kép

Kép
zsanka
 
 


Sziasztok!

Cirmike
holnap ha nektek jó akkor 17.30-ra kimennénk a kaziátalakítóért.
És tényleg mondtad múltkor,csak elfelejtettemKép
Köszi szépen előre is!
Jobbulást nektek!
Fiatalos anyukád van nagyon.
Édesek a gyerekek a képeken!

Ha nem jó az időpont akkot e-mailben egyeztethetünk máskorra:cserivila@citromail.hu

Most nincs időm a többieknek írni,bocs,majd holnap bepótolom,sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


cseriviola@citromail.hu

ez a jó,csak sietek és elrontottamKép

cseriviola
 
 


Húúú, Zsanka ez a kocsis dolog elég gáz! Sajnálom!
Ha jöhetnek a hülye kérdéseim: a kocsit nem vitték el ugye? Nem volt benne riasztó? (szerintem amúgy is hülyeség, mert minden 3. kocsinak ugyanolyan...) Mit vittek el? Rendőrség bíztat azért?
Nem törtek fel akkor más kocsikat is ott?

Jó éjt!

lola77
 
 


Zsani!

De gáz! Jó hogy nem mentél a csóni tóhoz mert én sem tudtam kimenni 1000dolgot ruháztak rám Kép rohangásztam mint pók a falon

Cirmike!
GYógyulást nektek!!! Sok-sok gyógypuszi! Nagyon édes a kis bárányfej :D Anyud tényleg fiatalos.

Lola!
Nekem minden oké az iwiw-vel

Nyugodalmas jó éjszakát!

Angi

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Csak egy-két gyors reagálás, aztán megyek aludni.

Erika!
Viki most már eszik rendesen? Most a Dávid kezdi, sokat kell vele küzdeni. Válogat, és állandóan hadonászik kaja közben. Alig eszik meg pár dolgot, hogy etessem így változatosan (sok vitaminnal)?

Lívia!
Nekem Dávid rendszeresen a füléhez nyúl, ha fáradt. Lehet, hogy azzal nyugtatja is magát. Egyszer olvastam valahol, hogy a foga miatt is nyúlhat oda, mert hogy ott végződnek azok az idegek(?). Ezt az utóbbit nem tudom, nekünk akkor szokta cibálni a fülét, ha álmos.

Lola!
Nekem is működik a iwiw. Megnéztem az albumokat, és látszik, hogy már picinek is ezek a vonásai voltak a Somának, mint most.

Zsanka!
Roppant bosszantó lehet ez a kocsifeltörés...
Nekünk is egyszer feltörték, kivették a cd-s magnót. Rendőrt is hívott a férjem, de nem sokat értünk vele, hamarosan jött a levél, hogy lezárták az ügyet.

A jövő hét péntek egyelőre jó, de még "messze" van, még addig kiderül.
Jó nézni a képeket, amiket feltesztek!
Mi is voltunk állatkertben, de a Dávidot inkább azok az állatok érdekelték, amelyek mozogtak Kép
Úgy fáj a fejem ettől a hülye időtől...
Holnap szurit kap a Dávid. a 15. havi oltást, csak kicsit elcsúszva.

sziasztok:

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok!

Próbáltam feltölteni a profilomba képet, lecsökkentettem a méretét, 50-40- ...........a végén már 4 !!! százalékra, de még mindig nagy neki.
Szerintetek hogy kell? Én Paintban szoktam.

Már megint esik az eső. :(

Azért ezek a színek jók, nem?

Rena
renáta29
 
 


Hát nekem fura ez az új rendszer, hiába már lehet, hogy öregszem, mert én a megszokott dolgokhoz ragaszkodom...

Na mindegy, pedig belépni sem volt könnyű, megszoktam, hogy Lola 77 vagyok, most pedig mindenki kisbetűs, de mire rájöttem, hogy mostantól lola77 vagyok...

Rena, képzeldd felvették a Somát a Kodály oviban, nagyon örülök! És egy csoportba kerül a bátyámék lányával, szóval sógornőm is örül, így talán könnyebb lesz neki a közösséget megszokni (ő nem járt bölcsibe...)

Ja és külön köszönet Emeseanyunak (régi topikos, ő indította is!), hogy szólt nekem telefonon!!! Mert amúgy csak du. tudtam volna meg!

:D
lola77
 
 


Sziasztok!

Hűha, micsoda űj design! Nem rossz...
ez tök jó jel: :twisted:


Lola,
az autónk hála istennek megmaradt. Profik voltak, lepattintották a műszerfalat, rátették a laptopot, hogy kiüssék a gyári indításgátlót és elvigyék. Marha nagy mázlinkra kb 3 hónapja tettetünk bele speciális indításgátlót, ennek köszönhető, hogy megmaradt. Nem jöttek rá a trükkre. A kocsiból nem vittek el semmit - megmaradt az MP3as CD, a gyerekülés stb. - kivéve 2 db csavart, amin valószínüleg rajta volt az ujjlenyomatuk. Aműgy semmi nyom. Addig próbálkoztak, míg lemerült az akksi, ill. a vezető oldali zár lett megbuherálva ennyi a "kárunk". Szóval mázlink volt. Amúgy Skoda Fabia Combink van riasztóval, indításgátlóval.
Ha elviszik, nem is tudom mi lett volna. KP-ért vettük, hogy ebben majd elférünk a gyerekkel is. Ha elviszik bukjuk az egészet. Most kötünk Casco-t, meg nézünk garázst. Csak errefelé nehéz találni.


Ma nem mentünk baba-mama klubba, mert 3/4 10kor ébredtünk, nagyon későn értünk volna oda , gyalog.. :D


Reni,
én photo editorral csökkentem a képeket, ott tudsz cm-re ill. pixel-lel csökkenteni.

Nekem is fel kell tennem vmi sztárfotót :)

sziasztok
Zsanett
zsanka
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?