Új privát üzeneted érkezett!

MamyKép
küldtem neked levelet a kismamarucikkal kapcsolatban de az utolsóra nem kaptam választ.
Nem tudom hogy nem kell vagy nem ment át az üzi.
géptelepítés volt ami pár napig tartott (más is jelezte, hogy nem tudott küldeni levelet) de már minden a helyére került és jönnek mennek a levelek.

kérlek jelezz vissza:
Vikta

vikta8@freemail.hu
vikta
 
 


Sziasztok!

Ma sikerült ismét nagyon rosszul lennem... Kép Pedig nem törekedtem rá, elhihetitek. Mikor lesz már vége? Persze a doki azt mondta, legkésőbb 21-22 hét múlva. Kép No mindegy.

Gabi, ez azért nem semmi, amit az AFP-ről írtál! Hátborzongató. És hány kismami kerül tőle padlóra! No meg hány szúratja meg magát!
Gratulálok mindkét gyerkőchöz! Kép De azt nem írtad, hogy a másodikkal hány hetes vagy! És fiú vagy lány? Lehet már tudni?

Rolex, szorítok, hogy mielőbb megnyugodhass. Egyébként a 4markeresnek, mint az esetem is bizonyítja, két napon belül eredménye van és az sokkal pontosabb. Kedden érdemes levetetni a vért hozzá. Már bánom, hogy elsőre is nem azt csináltattam. Mikorra ígértek Neked eredményt?
Nekem a gyomromból kiindulva a rosszullétek áradnak szét. Kép De egyébként, ha jobb passzban vagyok, sokszor elönt a boldogság engem is. Kép Kismanó olyankor mindig válaszol rá. Kép
Vannak még udvarias hölgyek a világon... Kép Kár, hogy a pasikról ezt nem nagyon lehet elmondani.

Kata, örülök a jó élményeteknek! Kép

Bali, gratula a fiúhoz! Kép Remélem, hétfőn nagyobb élményhez juttatnak Benneteket! Nyugi, nem lesz semmi baj! Drukkolok!

Ilba, nagyon köszi az infókat! Kép Nagyon tetszik nekem is! Persze húzós az ára, de sok minden benne is van, nem?
Jó mázlitok volt annak idején. Kép

Sz_Kata, azért ne idegeld magad, mert néha szar a babanet! Árt Nektek!

Mamy, lesznek még Neked is jó képeid, ne aggódj! Kép Persze azért disznóság volt ennyi pénzért! Kép
Gratula még egyszer az inszemetekhez!

További jó pihenést a hétvégére!
Melba (18+5)

KépKép
melba
 
 


No akkor én is bemutatom Nektek a kislegényünket. Ekkor 14+5 voltunk. Kép
KépKép
KépKép

KépKép
melba
 
 

 
 

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:28-kor.
Vendég
 


Sziasztok!

Ma tettünk egy kisebb fajta kiruccanást az Ázsia Centerbe és a mellette lévő áruházba, ahol vettünk nekem egy Cactus Clone-os tréning ruhát (derekába kötő van és nem gumis)+ térdgatyót hozzá, 2 db aranyos kismama stílusú felsőt és 1 db melltartót. Mindez kijött 10.000 forintból és még 3-4.000 között fogok venni egy kismama fürdőruhát is, de most nem volt a méretemben. Lehet, hogy nem mindenki van oda a kínai cuccokért, de szerintem erre a pár hónapra ez is megfelel. A jövő héten pedig valószínűleg felkeresem az egyik kismama gatyót varró nőt, mert 3.000 és 5.000 között lehet tőle választani nadrágot, amit ha kell még méretre is szab. Hát, én így próbálok meg spórolni és azt hiszem eddig egész jól ment a dolog, aminek a párom is nagyon örül Kép

Rolex!
Ne aggódj az AFP miatt, mert nem érdemes. Inkább, ha nem vagy biztos magadban és az eredményben, akkor csináltassátok meg a 4 markeres vérvizsgálatot. Egyébként tudsz jönni holnap a szoptatásos és kismamajógás előadásra? Én valószínűleg ott leszek.
Puszi mindenkinek: Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!
Melba, Praxis:Ö Nagyon jók a képek, hihetetlen, hogy csak 14 hetesek voltatok... Láttam 28 hetes babáról olyan rossz képeket, hogy felismerhetetlen volt. Amúgy a SOTE II-re járok, elégedett vagyok a kórházzal, megnyugtató, hogy van spéci koraszülött osztály és tetszenek az ottani szabályok is. (pld nem kötelező a beöntés, látogatót kórteremben nem lehet fogadni, stb.)

Kata, szerintem odamegyek délre én is, nem szeretném kihagyni. Azt viszont nem tudom, hogy lesz-e akkor felkészítő? Az UH-t egy fekete hajú csaj (Andrea) vagy világosbarna, vékony lány (Kata) csinálta?
Ja, már 98 centis a hasamKép De úgysem tudlak behozni... Kép

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Kata, mintha láttam volna a Babycenter nyitási akciós szórólapján (Kismama magazin vagy Anyák Lapja mellé adták) 3kerekű kocsit akciósan, pont ez a Jane márka volt, de talán sötétkék... Feltúrtam a lakást, persze szórólap seholKép

Melba, azt akartam írni, hogy Praxis Kép

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Jó estét, Kismamik,

a sógornőm nagyon ajánlotta:
http://www.ipage.hu/babaholmiolcson/
ők több cuccot is itt szereztek be...

Krisszi,
ha nincs ellenedre, cseréljünk telefonszámot e-mailben, hogy megtaláljuk egymást kedden. A mailcímem: mezeicsiga kukac freemail.hu (azért írom ki, hogy ne kapjak spam-et). Az UH-s doktornő keresztneve Katalin Kép (Fiatal, szemüveges.)

Melba,
a képek csodásak - akár egy-egy festmény... Kép

Melinda,
rég jártál erre. Miújság?

Kép
Ákata
 
 


Gesztenye,

Úgy néz ki, ebéd után indulunk csak haza Szegedről, úgyhogy a Születéshete rendezvények elejéről lemaradok. Ha esetleg hallassz valami érdekeset, majd kérlek írd meg.
köszi
Kata
sz_kata
 
 


Melba!
Nagyon jól sikerült az UH felvétel. Még a párom is megcsodálta, hogy mennyire jól ki lehet venni a kis testrészeit.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Melba,
Gyönyörű képek. Még nem is láttam ilyen tisztán kivehető uh-t. Bravo a kisfiúhoz.Kép 2 hét múlva lesz eredményünk. A 4 markerest, hol lehet levetetni? Nem késő a 18. héten? Igen, a nők valóban empatikusabbak.
Gesztenye,
Akkor szerdán!
Simigabinak köszi a biztatást. Csak annyira rossz hullám volt az utóbbi időben...
Boldog ANyáknapját minden kismamának!
Még 2-3 év és a mi babáink is köszönteni fognak. (egy kis külső behatásra...Kép)
Rolex
(17)
rolex
 
 


Sziasztok!

Hú, nem is tudom, hol kezdjem, mert magamhoz képest, régen jártam errefelé. Először is köszönöm Gabinak, Katának és mindenki másnak, aki hiányolt. Nagyon jól esett és igazán ez kellett ahhoz, hogy újra írjak. Mostanság megint beborult felettünk az ég: Anyukám a rossz vérnyomása, még egyenlőre ismeretlen szívprobléma miatt szerda óta kórházban van Kép Húgomék itt voltak csütörtöktől tegnapig, így emiatt sem tudtam jönni, meg igazán nem is tudlak már Benneteket nagyon követni. Én meg az a tipikus maximalista vagyok, szeretek mindent visszaolvasni, és lehetőség szerint mindenki kérdésére, problémájára reagálni, segíteni, de ez valahogy most nem ment. Na - ha nem is röviden - ezek miatt nem jöttem egy ideje.
Sajna a táblafrissítéssel is lemaradtam, így kérek mindenkit, hogy akinek frissíteni kell az adatain, írja le újra. Bocsi, és köszönöm!
Az újakat (úgy látom vannak Kép) is kérném ugyanerre, hogy a táblába kerülő adataikat írja le. Én pedig próbálok most már figyelni és frissíteni!

A fentieken kívül egybéként mi jól vagyunk Kép Ketteske mocorog rendületlenül, ami 100%-osan megnyugtat. Különösen azért, mivel Marcinak az egri út alatt sikerült totál erővel beletenyerelni a hasamba, ami apró tapintásra a mai napig fáj (olyan, mintha beütöttem volna valahová). Marci is jól van, egyre csibészebb, forgatja a szemeit ravaszul, vigyorog, szétszedi a lakást, a kertet imádja és eszik három ember helyett is Kép Párom sokat segít Marcival kapcsolatban. A lényeg: szűk családban minden oké Kép

Minden már és leendő édesanyának nagyon szép napsütéses vasárnapot kívánok:

Kép

Puszi: Melinda (25+2)

ui: a beígért egri képeket elkezdem feltölteni

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Halihó!

Egerben Marciról készült tömérdek közül 4 darab Kép

Kép
Kép
Kép
Kép

A szállodánkról is rakok fel néhányat. Nagyon klassz volt, mindenkinek csak ajánlani tudom egri pihenése során.
Kép
Kép
Kép

Pusz: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Melinda,
nagyon sajnálom, hogy anyukád beteg. Annak viszont örülök, hogy veletek minden rendben van. Marci nagyon édes a képeken :o Nem volt nagyon pocsék időtök?

Nem tudom, szükséged van-e még virágra, nekem ajánlottak itt az utcánkban egy bácsit, aki nagyon olcsón árul növényeket (melegháza is van), holnap odasétálok. Tőlünk kábé 200 méter, csak pont azon a részen, ahol az életbe' nem jártunk. Nem muris?! Kép Majd megírom a tapasztalataimat.

PS: vedd természetesnek, hogy hiányoltunk Kép

Puszi - Kata

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok Lányok!
Megint eltelt jópár nap és nem fértem ide a géphez.
Újaknak üdvözlet!
Rolex! Szeritnem feleslegesen ne vetest le a 4markerest, várd meg az afp eredményt. Én is nehezen bírtam ki, de többek közöztt erről is szól a várandósság: türelem.
Villamosos jeleneted én is pont a minap éreztem át, jólesett. Bár a hölgy nem volt túl biztos a dolgában, de én megköszöntem és így egyértelművé tettem. Még mindig olyan a pocakom, hogyha nem feszül rajta aruha, nem egyértelmű. Bár ez alkat kérdése is.
Siba, Bali! Drukkolunk, írjatok ha van eredmény!!!
Melinda!
Sajnálo Mamádat! MArci tünemény még mindig. Légyszíves küldj magadról is egri fényképet, kiváncsi vagyok rád. Mi elvileg a hétvégén tervezük egy kis gyulai kiruccanást. Tud valaki jó és persze olcsó panziót?
Kata! Virágok engem is érdekekelnének, majd figyelek.

Jövő héte utáni héten jó lenne talizni, nagy tali vagy érdi tali?
Erika
piciri
 
 


Piciri,
nekem OK, már nem dolgozom Kép Virágokról holnap beszámolok Kép
Has: azért amikor majd csak bűvészmutatványokkal tudsz lábkörmöt vágni, és a zoknidat a férjed húzza fel, lehet, nem kívánsz majd nagyobb pocakot Kép Egyébként az enyém óriási, ezzel együtt a fentieken kívül nem érzem hátrányát Kép

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Köszi a keményedéses infót, ma éreztem...hát, nem valami szuper, de kibírható..

Gesztenye, köszi a szülésfelkészítéses infót, de szerdánként még óráim vannak...nem tudom, mikor fogok eljutni.
Melba, a vezetést szeretem, ellentétben a kuplunggal, amit utálok...de muszáj most megcsinálni. A fél jogsim a fiamé lesz...
Ákata, gratula a 110-hez! nekem 97!

Tényleg ilyen jó ez a praxis? Most elbizonytalanodtam, hogy mégse a hattyúházba megyek...

Tudja már valaki, hogy hogy szeretne szülni? (simán, érzéstelenítés, császár,?)

Egy ismerősöm eda-után kómába esett...állítólag nem tudni mítől. Nem szülés volt, csak egy sérvműtét, de akkor is...
Orvos ismerősök szerint rosszul adták be. Ti tudtok ilyenekről? Én "fapadosan" szülnék, mert rettegek a tűtől...

Puszi: Kriszti
20+1
Vendég
 


Angel79,

a 79 a születési éved? Mert ha igen, egyidősek vagyunkKép Nekem elég konkrét elképzeléseim vannak arról, hogyan szeretnék szülni, de nem tudom, hogy végül mit hoz az élet. Az biztos, hogy ha csak lehet, szeretném végigjárni az utat. Tehát nem akarok fájdalomcsillapítást, különösen EDA-t nem, és rettegek attól, nehogy megcsászározzanak. Azt szeretném, hogy úgy szüljek, ahogy a babának jó, és ő akkor szülessen meg, amikor neki jó, és ne akkor amikor a dokinak. Szóval, ha lehetséges, nem akarom mesterségesen gyorsíttatni a folyamatokat.
Aztán meg ki tudja.. Azt mondják, az első szüléshez mindenki így áll hozzá, azután a másodiknál már jó előre bejegyezteti magát epidurálra Kép Igaz, Csengő? Kép

Az EDA-val kapcsolatban pedig nekem is csak rossz tapasztalataim vannak, sajnos már műtöttek ezzel a fájdalomcsillapítóval. Fontos, hogy tudjátok, hogy ez egy méreg, tehát a szervezetet nagyon megviseli. (én kínok közt fetrengtem utána egy napig, annyira fájt a fejem tőle, hogy azt hittem szétloccsan az agyam. Csak a tisztító tea segített, az gyorsította a méreganyag kijutását a szervezetből) A várandós klubban egy dúla megemlítette, hogy a dózist az anyuka súlya alapján számolják, el tudod ugye tehát képzelni, hogy ebből a méregből a gyereknek is jut bőven, nem is kevés..

Születés Hete: Csak késő délutánra értünk haza a szülőktől, úgyhogy nem sokat láttunk. A férjem kérésére az apaság és férfiszerep előadásra ültünk be, de a negyvenedik percben el is húztunk, akkora pasi még mindig saját magáról mesélt, arról, hogy miket dolgozott Svédországban. A feminizmus Svédországban kezdetű mondatnál álltunk fel....

Azután átnéztünk a Lélekben felkészülős előadásra, az már nekem tetszett, apa egy kicsit unta. Mondtam is utána neki, hogy egy igazi hős! Kép Ennek örültKép

Ja, és találkoztam az egyik dúlával a várandósok klubjából, és panaszkodtam neki, hogy a kispapák nem kapnak igazán jó felkészítést. Megbeszéltük, hogy valamelyik klubestre elhozhatnánk a párjainkat, és olyan irányba terelnénk a beszélgetést, hogy ők is választ kapjanak a kérdéseikre, esetleg megerősítést, támogatást. Mit szóltok? Szerintem tök jó lenne megszervezni egy ilyen találkozót. Én már elkezdtem rábeszélni a férjem, aki most már egy valódi szuperhős lett a szememben!

Puszi:
Kata
sz_kata
 
 


Sziasztok!

Kata!
Köszi a virágos infot, de én csak balkonládába tudok virágot ültetni, mert a kert többi része totál füvesített, terülő bokros és sövényes. De drukkolok, hogy szépeket találj olcsón Kép
Ha jól láttam, engem kifelejtettél a fiú-lány táblából Kép Igaz, hogy fiút mondtak és ennek ellenére próbálok nem csak kisfiúként gondolni rá, azért támogatnánk a fiútábort Kép
Egerben nem volt a legjobb időnk. Ha esett, akkor a szállodában csináltunk programot. De a hideg nem volt túl nyerő, viszont próbáltunk nem figyelni rá Kép Tényleg Nektek milyen volt a balatoni "nyaralás"?

Erika!
Hát egri képet keresek magamról, de nem ígérek semmit, mert én valahogy lemaradtam róluk. Viszont, ha valamelyikre rácsúsztam, akkor azon szörnyen néztem ki Kép Kép
Mi ezt a szállót a www.udulesicsekk.hu -n találtuk. Szerintem Ti is próbáljatok meg így gyulai szállót keresni, hátha. Én sajna nem ismerek semmit arrafelé. Sok sikert a keresgéléshez Kép

Kata, Erika!
Köszönöm Marci nevében is a bókokat Kép Az tény, hogy egyre szebb lesz Kép

Szüléssel kapcsolatban lehetnek elképzeléseink, de az élet lehet, hogy teljesen áthúzza majd a számításainkat, ahogy tette velem is Marci születésénél. Nagy katasztrófa nem történt, mindösszesen annyi, hogy én is epidurál nélkül szerettem volna szülni, de nem így jött össze. Annak ellenére, hogy jó a fájdalomtűrő képességem, a hirtelen jövő, baromi erős fájások miatt inkább kértem EDA-t, mert féltem, hogy a végére nagyon kifulladok. Az EDA nálam sem lett 100%-os (féloldalas lett: egyik oldalamba hamar visszajött a fájdalom, míg a másik teljesen érzeketlen volt), emellett sajnos le is lassította a szülés folyamatát. De a mai napig senkit nem hibáztatok ezek miatt, mert lehet, hogy az én anatómiám miatt volt féloldalas a dolog stb. Kész így történt, ez legyen a legrosszabb, ami egy nővel a szülése alatt történhet. Én most a másodiknál már nem tervezek, "határozok el" semmit, maximum annyi titkos vágyam maradt, hogy hüvelyi úton szeretném világra hozni a Babámat, de ha az ő egészsége, épsége a császárt teszi szükségessé, hát akkor jöjjön.

Azzal vitatkoznék, hogy az EDA méreg és az sem tuti, hogy mindenkinél kellemetlen tüneteket, panaszokat okoz az alkalmazása után. Nálam speciel semmi probléma nem történt utána. Nagyon sok cikk, hozzászólás foglalkozik vele baba-mama magazinokban, neten, így én mindenkinek azt ajánlom, hogy olvasson utána és próbáljon kialakítani magában róla egy véleményt. Emellett fontos lehet, hogy a saját orvosa, hogyan vélekedik róla, illetve a kórház, ahol szülni fog, mennyire nyitott rá. A Péterfy-ben speciel (ahol én is szültem és szülni fogok) a nap bármely szakában adják, de vannak kórházak, ahol előre jelezni kell, ha valaki élni akar vele.

Na azt hiszem, egyenlőre elég lesz belőlem ennyi.
Puszi mindenkinek: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.20 08:28-kor.
Vendég
 


Sziasztok!
Az EDA-val kapcsolatban. A sógórnőm mindhárom gyermekét EDA-val szűlte, mindenféle utóhatás nélkül. Õ nagyon ajánlja. Én a két fiamat EDA és mindenféle fájadalomcsillapítás nélkül szűltem. Az elsővel 8, a másodikkal 4 órát vajúdtam (remélem most ez a tendencia folytatódik, 2 óra vajúdásban kiegyeznék Kép ). Most a harmadik babával eleinte úgy terveztem, hogy mindenféleképpen kérek EDA-t, de ahogy telik az idő (most vagyok 23+4) egyre inkább úgy gondolom, hogy őt is EDA nélkül szeretném a világra hozni. Egyrészt ha már kétszer kibírtam, akkor ki fogom harmadjára is Kép, másrészt olyan jó érezni (még a fájdalom ellenére is), hogy mi történik odabent, hogy hogy haladnak a folyamatok bennem...harmadrészt pedig valószínűleg most fogom utoljára átélni ezt az élményt.

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!
Én a nagylányomat természetes uton szültem igaz 8 orát vajudtam vele.Sajnos volt egy vesekövem rá 8 hónapra amit EDA-val csináltak utánna a kibirhatatlan fejfájás következett, végül a korház 1 héten keresztül infuzioztak mire elmult azota frontérzékeny vagyok iszonyatos fejfájás gyötör minden eggyes idöjárás változáskor.Szerintem én maradok a hagyományos modszernél.De ez szerintem változo mindenkinél.
Melba:Nagyon édes a pici fiad tényleg mint egy festmény.
Bujka:Tetszik a hotel fel is dobtam páromnak az ötletet,mivel idén nagyon nem tudunk menni pocaklakoval nyaralni igy talán hétvégékre szervezünk majd kissebb kirándulásokat.Szép helynek tünik.Aranyos a kisfiad.Gyönyörüek a szemei.
Pusszancs mindenkinek.
Tina
(19+2)
Ezuton is kicsit megkésve is kivánok minden anyukának és leendö anyukának boldog anyák napját! (sajnos tegnap nem jutottam gép közelébe)
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi a sok gratulációt! Kép Igen, a Praxis nagyon jó hely, legalábbis Nekünk nagyon jók a tapasztalataink. Nekünk az uh-ot Győrfi Mátyás csinálta, nagyon alapos volt, kedves és türelmes. Kép Szombaton hozzá megyünk genetikai uh-ra is. Már nagyon várom. Egyébként a múltkor könnyebb dolga volt a fotóknál, mert a picinyünk úgy bealudt, hogy az istennek sem tudtuk felébreszteni. Ilyenkor is mozognak, csak kevesebbet és lassabban. Így könnyebb őket fotózni, ha jó pózban vannak. Igaz, így viszont nem mutatta meg a pofikáját. Talán majd most szombaton. Kép

Képzeljétek, szombaton a férjem hazaállított egy nagy csokor rózsával, mondván, a fiam kérte rá. Kép Hát én sírva fakadtam, nem számítottam rá, nagyon jólesett. Kép Gondoltam elmesélem Nektek, még mindig annyira meg vagyok hatódva.

Az EDA-ról már sok mindent olvastam, de így első szülőként gőzöm nincs róla, akarom-e majd. Meglátjuk, hogy alakul, azért köszi mindenkinek, aki leírja a tapasztalatait! Kép

Melinda, nagyon tetszenek a képek, Marci pedig nagyon aranyos! Kép Azért remélem, hamarosan elmúlik a fájó érzés a pocidból, ahol Marci megnyomta! Remélem, anyukád mielőbb jobban lesz és a kórházat is elhagyhatja!

Rolex, a 4markerest a Bolgárkerék utcában tudod levetetni (Õrs vezér terénél), www.downszures.hu-n találsz leírást. Kedden érdemes levetetni, mert akkor már csütörtökre van eredmény. Nekem a 18. héten vették le, az még jó időpont. De ha eddig vártatok, szerintem is várd meg most már a hivatalos AFP-eredményedet és ha azzal van gáz, akkor menj csak erre. De engem megnyugtatott, megérte megcsináltatni.

Gesztenye, kismama cuccok Kép Ügyi vagy!

Gabi, örülök, hogy rendben vagytok! Kép

Szorítsatok, ma megyünk a SOTEI-re genetikára! Egy kissé izgulok.

Szép napot Nektek!
Melba (19+0)

KépKép
melba
 
 


Sziasztok kismamák!

Rolex!
Ha lehet várd ki az AFP eredményét. Én most fogok menni a 4markeresre, de már az utolsó pillanatokban (mensi szerint: 18+3, UH szerint:19+2). Egyébként főleg azoknak érdemes elmenni, akiknek alacsony lett az érték, mert az kromoszóma problémát mutathat, ami az UH-n nem látható. Viszont, ha magas, akkor nagy valószínűséggel az UH-n ki tudják szűrni a nyitott gerincet és egyéb ilyen jellegű problémát. Én az Istenhegyire megyek ma délután vagy holnap reggel.

Bujka!
Micsoda kis huncut lurkót produkáltatok elsőre. Gondolom ezek után már kíváncsi vagy a másodikra is Kép Nagyon szép helyen voltatok és remélem kellemesen kipihentétek magatokat.

Angel!
Én ha lehet nem vennék igénybe fájdalomcsillapítót és természetes úton szeretnék szülni, de ez majd a körülményektől is függ.

Sz_Kata!
Kár, hogy nem találkoztunk tegnap. Én a szoptatásos előadáson voltam és kipróbáltam a kismamajógát is. A szoptatásos előadáson nagyon sokmindent megbeszéltünk és sok hasznos információval távoztam, amit magamtól nem tudtam volna. Teljesen megnyugtattak azzal kapcsolatban, hogy szoptatni mindenki tud. A papás klub találkozó tényleg jó ötlet, bár nem tudom mikorra lehetne összehozni (a májusira mi valószínűleg nem tudunk menni).

Simigabi!
Nekem elég erős mensis görcseim voltak 12 éves korom óta, de mindenki azzal bíztatott, hogy szülés után már meg sem fog kottyanni. A te példád alapján én is ebben bízom Kép

Melba!
Fantasztikus férjed van, ritka az ilyen, úgyhogy becsüld meg jól!
Szurkolunk sorstárs (én is ma megyek genetikai Uh-ra)!!!!

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!
Hát sajnos az ausztriai babacucc vásárlás nem jött össze a hétvégén, mert mire odaértünk, zárva volt az üzlet... Nem tudom miből gondoltam, hogy vasárnap is estig nyitva vannak?... Kép Szóval bocsi de nem tudok beszámolót tartani.
Melba!
Fantasztikus képeket csináltak a Babádról már a 14. héten!!! Nem semmi!!! Hát most már tuti biztos vagyok benne, hogy legközelebb mi is a Praxisba megyünk. Nyilván gépfüggő is a dolog, bár ahol voltunk, égre-földre esküdöztek, hogy milyen szuper gépük van, Bp-en egyedülálló, stb. De véleményem szerint nem csak a gépen múlik a dolog, sőt, leginkább a vizsgáló türelmén!... Ahogy beszámoltam róla a múlt héten, (23. hét 2. nap) és képet is tettem fel a Babócánkról, láthatjátok milyen pocsék képet csináltak. De legközelebb a Praxisba megyünk, valamikor a 32. hét tájékán. Attól függ, hogy a 28. heti kötelezőn mi lesz?
Egyébként bocsánat hogy még nem reagálok mindenkire, de még nem olvastam vissza, hétvégén ugye nem voltunk itthon. De igyekszem bepótolni a lemaradásomat. Kép
Puszi mindenkinek,
Mamy (24+0) Kép

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Remélem, most enged a rendszer...

EDA
Ami gyógyszert adnak, az nagyon hamar lebomlik a szervezetben... a fejfájás a szúrás következménye...
Én amíg lehetséges, baba nincs veszélyeztetve, addig természetesen, EDA nélkül szeretnék szülni... A DOTE szülészete elég haladó szellemű...

Ákata
Debrecenben tudok BabycentertKépKépKépKép

Bujka
Marci gyönyörű!

Drukk mindenkinek!

Látom, most több a fiú... majd megverekszenek a lányokértKépKép

Gigi 24+3
Vendég
 


Sziasztok!

Láttam volt szó az EDA-ről. Én is írtózok a gerincbe szúrt tű gondolatától is. (habár még nem volt részem benne), de én is natúr szülést tervezek, tele fájdalmakkal Kép Bizti mazoista vagyok Kép De jobban félek a szúrástól mint a fájdalmaktól. Tiszta zizi vagyok Kép

Hétvégén sikerült leparkettáznia a férjemnek a lakásba, úgyhogy most már valószínű a hétvégén költözünk, otthagyjuk az anyóst magába Kép Már nagyon várom!!!

Helyátadás
Nekem is volt benne részem, de pont akkor szálltam le, úgyhogy nem éltem tudtam élni veleKép Elég keveset utazok Bkv-n, és akkor is 1-2 megállót..

Szülésznő/dúla
Aki úgy döntött hogy szülésznőt v. dúlát választ magának, az már felkérte őket? Mert nekem azt mondták, elég a 30. hét felé megkérni őket. Aztán én pont 2 hete 22 hetesen kértem meg egy "csajszit" legyen a segítségemre, erre mondta hogy meglátja mert augusztusban én lennék neki a 6. kismama és ezt már kérvényezni kell. Most akkor mikor kéne felkérni őket, 15 hetesen?

Na mindenkinek szép (esőmentes) napot kívánok: Bettus

Kép
bettus79
 
 


Melinda,
tyű, ezer bocsánat! A fiú-lány táblázatban először lányosként szerepeltél, onnan aztán az új fejlemények tükrében kihúztalak, viszont elfelejtettelek beírni a fiúsokhoz... Kép Nagyon sajnálom, de most pótolom! Kép

Melba,
akkor mennek a drukkok! De ne izgulj, nem lesz semmi baj!

Mamy,
hát ez pech Kép Képek: én kétszer is voltam a Praxisban, és a 16. heti képek jobban sikerültek, mint két hétre rá. Ugyanis akkor még jobban beleférnek a monitorba a babák. Legközelebb a 30. hét táján lehet majd jó fotókat csinálni - én legalábbis úgy tudom.

Kép
Ákata
 
 


Melinda,
tyű, ezer bocsánat! A fiú-lány táblázatban először lányosként szerepeltél, onnan aztán az új fejlemények tükrében kihúztalak, viszont elfelejtettelek beírni a fiúsokhoz... Kép Nagyon sajnálom, de most pótolom! Kép

Melba,
akkor mennek a drukkok! De ne izgulj, nem lesz semmi baj!

Mamy,
hát ez pech Kép Képek: én kétszer is voltam a Praxisban, és a 16. heti képek jobban sikerültek, mint két hétre rá. Ugyanis akkor még jobban beleférnek a monitorba a babák. Legközelebb a 30. hét táján lehet majd jó fotókat csinálni - én legalábbis úgy tudom.

Kép
Ákata
 
 


Kata!
Köszi a tippet, mi is úgy tervezzük, hogy a 30. hét tájékán megyünk legközelebb 4D-re. A 28. héten úgyis jön a "kötelező" orvosi uh. Egyébként tudom, hogy ilyenkor már nem férnek bele a képbe, de azért biztos hogy jobb felvételeket lehet róla csinálni, mint amit nekünk csináltak a múlt héten (a 23.-on!!!) szóval dühítő. Valahogy olyan elmosódott volt az egész, ha olyan minőségű kép készült volna, mint Melbának akkor tuti hogy még a pici orrlyuka is látszott volna. Na, mindegy (most már)...
Pusz,
Mamy (24+0)

Kép
mamy
 
 


Gigi,
Babycenter: és télleg jó? Olcsók a bkocsik?

EDA-kérdés:
én ilyeneken még nem tűnődöm. Úgy vagyok vele, az élet hozza majd, hogyan szülök. Úgy tudom egyébként, hogy a SOTE-n inkább az altatást preferálják császárnál. A gerincszúrástól én is rettegek...

Bettus,
azért 6 kismama egy hónapra nem lehet annyira sok, elvégre nem mind egyszerre szül Kép Nem is értem... Költözés: gratula Kép Mi most keresünk parkettát. Ti milyet választottatok?

Eső:
most eredt el, biztos azért, mert nemsoká hoznak irdatlan mennyiségű építőanyagot KépKép

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!
Olvasgattam a hétvége termését, és látom szóba került a szülés, és az EDA. Hát mondanom sem kell, hogy még nekem sincs fogalmam róla, hogy kérem-e majd, vagy sem, mivel még nem éltem át, nem tudom hogy milyen. Elsősorban én is a természetesség híve vagyok, de olyan sokat olvastam arról, hogy aki úgy indult neki, hogy nem kér fájdalomcsillapítást, lesz ami lesz, azért amikor oda került a sor, akkor könyörgött a fájdalomcsillapításért, bármilyenért. Szóval szerintem ez egyénfüggő is, hogy ki mennyire bírja a fájdalmat. Elvégre biztos hogy nem véletlenül "találták ki", biztos vannak olyan fájdalmak amiket nagyon nehéz kibírni. Persze mindent ki lehet, de ha lehet rajta segíteni?...
Egyébként találtam egy írást erről, itt olvashatjátok:
http://www.inetcom.hu/andrea/babasmamas/erzestelenites.html
Pusz,
Mamy (24+0)

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Melba,
utolsó mensi szerint most vagyok 18+4 napos, tehát nagyon kevés idő van köztünk Kép Viszont a legutolsó uh (még március végén!) már több mint 1 héttel jelezte idősebbnek a babát. Ma megyünk mi is genetikai ultrahangra, ott majd kiderül, hogy mekkora a pocaklakó, és talán azt is megtudjuk, hogy kisfiú vagy kislány Kép
A 4D-s képek tényleg nagyszerűek a kisfiadról! Gratulálok hozzá! Kép

Gabi,
ne haragud, hogy átkereszteltem a kisfiad!!! Én elvileg szept. 28-ra vagyok kiírva, de Zsoltikám is a kiírás előtt született, spontán, szép súllyal és hosszal. Õ szept. 30-ra volt kiírva, és 10-én született Kép Amilyen ütemben Pindurka növekszik a pociban, szerintem (és a doki szerint is) ő is hamarabb fog megszületni. Bár a szept. 6. talán túl korai lenne... Kép

Az EDA-val kapcsolatban nekem saját tapasztalatom nincs, Zsoltikát fájdalomcsillapítás nélkül szültem. Én is nagyon félek a hátbaszúrástól Kép Az altatástól meg talán még jobban. De tényleg bármi lehet, és akárhogy is szeretném természetes úton világra hozni a kis pocaklakót, de ha egyszer baj van, akkor muszáj beavatkozni. Szerencsére az én orvosom sem császározna ok nélkül, legalábbis eddig ezt tapasztaltam nála.
Nem vagyok biztos benne, de mintha azt hallottam volna, hogy EDA után feküdni kell, talán 24 órát? Na nekem ez sem tetszik! Zsoltika születése után is feküdtem persze, talán 2 órát Kép aztán zuhanyoztam, persze akkor még segítséggel, de utána már hozták is ki a picit Kép Így szeretném megint!

Ahogy írtam, mi ma délután megyünk genetikai uh-ra, és nagyon izgulok! Remélem, mindent rendben lát majd az orvos! Viszont most, hogy ilyen sokat olvastam itt a 4markeres vizsgálatról, már sajnálom, hogy korábban nem csináltattam meg Kép Az biztos, hogy ha lesz még egy babánk, akkor elvégeztetem!!!

Sziasztok!

pgaboka
 
 


Sziasztok!

Tina!
Köszönöm a bókokat Marcikám nevében Kép Örülök, hogy megtetszett a szálloda, ha mentek, akkor nagyon jó pihenést Kép

Melba!
Köszönöm Neked is a kedves szavakat, mind Marci, mind Anyukám, mind pocifájás kapcsán Kép
A Babócátok tényleg nagyon helyes, annyira édesen össze van kuporodva. Nekünk is Győrfi doktorúr csinálta az uh-ot most is, és mindkettőt anno Marcinál. Annyira jó volt, újra elmenni hozzá, hogy már Marcit is vihettük és láttuk Rajta, hogy örült, hogy egy előző "vizsgálatának eredményét" élőben is láthatja Kép
Párod nagyon kedves volt a rózsacsokorral Kép
Szorítok a genetikára! Minden rendben lesz! Várjuk a jó híreket Kép

Gesztenye!
Marci tényleg egyre huncutabb, még a szeme sem áll jól Kép Remélem Ketteske is legalább ilyen klassz kissrác/csaj lesz Kép
A mensigörcsök enyhüléséről/elmaradásáról már én is hallottam szülés után, sőt Anyukám is ilyen kellemes mellékhatásokat tapasztalt a szülései után Kép Úgyhogy hajrá!!!

Mamy!
A Praxis nagyon jó tényleg, de sajnos nem csak gépfüggő a felvételek eredménye. Sokat számít a baba, lepény elhelyezkedése. Anno Marcinál elől volt a lepény és Õ mindig elbújt mögé, így amiatt lett homályos a felvétel. Most pedig Ketteske helyezkedett úgy, hogy alig láttunk belőle valamit és persze jót durmolt az egész vizsgálat alatt Kép Kép A mi Babócáink már csak ilyen szégyenlősek... De kívánom, hogy Nektek nagyon jól sikerüljön a vizsgálat és a felvétel is Kép
Shoppingolás Kép

Bettus!
Költözködés Kép Vigyázz közben magatokra, csak irányítsd a Párod Kép
Marcinál mi csak az utolsó hetekben gondoltunk szülésznőre, de szerencsénk volt a miénkkel, mert nem volt ilyen probléma, hogy nem tudna elvállalni. Most is nála szülnék, de a kiírás előtti két hétben - hasonlóan a dokimhoz - szabin lesz... Szerintem kérdeződködj több szülésznő felől és esetleg a dokid is tanácsot tud adni, hogy kit ajánl és mikor érdemes "előjegyeztetni" magad nála. Egyébként a szülésznőmet a dokim ajánlotta, szerintem szeretnek együtt dolgozni, ami sokat számít! Kép

Ákata!
Hol tartotok a ház körüli teendőkkel? Terasz alakul már?
Tényleg jó kis zuhi volt itt Érden, de én jelen pillanatban nem bánom (bocsi), mert a fűnek nagyon nem árt Kép

Gigi!
Neked is köszönöm a bókot Kép

Nálunk semmi különös, max. annyi, hogy szétmegy a fejem, mivel a szomszédban házépítésbe kezdtek (jobban mondva a 10 éve félbehagyott házat most fejezik be). Épp a tetőn vernek valamit szét Kép
Pocak jól van, tegnap olyanokat rúgdalt, hogy már kezdett kellemetlen lenni. Mi lesz később?! Kép Lehet, hogy megfordult a Drága, a menetirányba, mert 1,5 hete még faros volt.

Pusz: Melinda (25+3)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Szia Gaboka!

Már van egy Gabink, remélem nem gond, hogy így neveztelek Kép
Az EDA után nekem nem kellett feküdnöm 24 órát, meg is hülyültem volna. 2 órás szülőszobai megfigyelés után, kitoltak a kórterembe és akkor kelhettem fel, amikor jónak láttam, sőt buzdítottak is a gyors felkelésre, pisilésre stb. Kép
Drukkolok a genetikai uh-ra! Biztos minden szép és jó lesz Kép

Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Ime a tábla! Szerintetek kiket kéne kivenni a táblából, tehát ki volt nagyon régen? Sajna az elmúlt 1 hét nálam totál kiesett... Sz_Katan, Pgabokan, Tinan kívül érkezett hozzánk új kismami?

Kép
Kép

Melinda, aki egyenlőre eldugul Kép

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Sziasztok Lányok!

Rég nem voltam, mert konferenciára kellett mennem Boszniába. Az ország még mindég tele van szétlőtt házakkal és útmenti márvány sírokkal - nagyon szomorú látvány volt.

PGaboka:
Üdv a csapatban!
és úgy látom, Te a MÁV-ban szültél. Ki az orvosod? És milyen tapasztalataid voltak? minden érdekel, mert a MÁV-os topicban nehéz bármit is megtudni.

Gesztenye:
plüssrugi anyaga a szélein foszlik, és a plüss a levegőbe kerülhet, ami belélegezve asztma veszélyt növelheti. De azért szerintem nem kell túlaggódni.

EDA:
A érzéstelenítésnek két módja van az epidurális, ami után azonnal felkelhetsz, ezt császárnál nem nagyon alkalmazzák. A másik a spinális érzéstelenítés, amit kétféle tűvel adhatnak be, az egyik 6 órás, a másik 12 órás. vagyis azt jelenti, hogy utána ennyi ideig szigorú fekvés van, a fejed sem emelheted fel.
Ebből eredően én csak az epidurálist vállalnám be önszántamból és azt is csak, ha már nagyon nem bírom a dolgokat.

Ákata:
Szerintem inkább bármelyik a fenti módszerek közül, mint az altatás. Az altatás utóhatásai nagyon kiszámíthatatlanok, állandó memóriazavart is okozhat (3 esetről is hallottam, 2 a családban), és a babót sem kapod meg amíg teljesen fel nem ébredsz, ami 6-8 óra. Addig szoptatni sem tudsz.

Ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Sziasztok!

Kata, mail ment a telefonszámommal! Találkozhatunk holnap a kórházban.

Bujka, gyönyörű a kisfiad, hatalmas gratula hozzá!Kép

Rolex, az istenhegyi klinikát ajánlom a Quartettre, nagyon profik! www.gendiagnosztika.hu
Szerintem ennyit megér a dolog, nagyon megnyugtató volt az eredmény birtokában, utána mintha kicseréltek volna...

Angel, majdnem egyforma a kerületünk, nekem 98 centiKép Hány hetes vagy? és milyen magas? (Én 24+3 és 173 centi)

EDA - tudjátok, elég sok olyan sztorit hallottam már, hogy "Én tutire természetes úton szülök majd, érzéstelenítésről hallani sem akarok - aztán jött a leírhatatlan fájdalom és üvöltve követelték az EDA-t. Kép

Semmit sem határoztam el, bár nekem "könnyű": gerincsérvem van, szóval EDA szóba sem jöhetKép

Lányok, szerintetek a 28. vagy a 30. héten menjek 4D-re? A kórházi 28.heti kötelező vizsgálatot kihagyom és ehelyett megyek a Praxisba.

Puszi,
Kriszta

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Íme a javított tábla:
(Ha valaki kimardt, lécci jelezze Kép)

Kép

Kép
Ákata
 
 


Fel vagyok háborodva, a Brendonban egy fa etetőszék 34.900 ft, a lenti - általatok küldött linken, ugyanaz a design, ugyanaz a funkció 7500 ft!!! A Brendon egy rablóbanda.Kép

http://www.ipage.hu/babaholmiolcson/shop.php?kat=egyeb

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok Lányok!

Rég nem voltam, mert konferenciára kellett mennem Boszniába. Az ország még mindég tele van szétlőtt házakkal és útmenti márvány sírokkal - nagyon szomorú látvány volt.

PGaboka:
Üdv a csapatban!
és úgy látom, Te a MÁV-ban szültél. Ki az orvosod? És milyen tapasztalataid voltak? minden érdekel, mert a MÁV-os topicban nehéz bármit is megtudni.

Gesztenye:
plüssrugi anyaga a szélein foszlik, és a plüss a levegőbe kerülhet, ami belélegezve asztma veszélyt növelheti. De azért szerintem nem kell túlaggódni.

EDA:
A érzéstelenítésnek két módja van az epidurális, ami után azonnal felkelhetsz, ezt császárnál nem nagyon alkalmazzák. A másik a spinális érzéstelenítés, amit kétféle tűvel adhatnak be, az egyik 6 órás, a másik 12 órás. vagyis azt jelenti, hogy utána ennyi ideig szigorú fekvés van, a fejed sem emelheted fel.
Ebből eredően én csak az epidurálist vállalnám be önszántamból és azt is csak, ha már nagyon nem bírom a dolgokat.

Ákata:
Szerintem inkább bármelyik a fenti módszerek közül, mint az altatás. Az altatás utóhatásai nagyon kiszámíthatatlanok, állandó memóriazavart is okozhat (3 esetről is hallottam, 2 a családban), és a babót sem kapod meg amíg teljesen fel nem ébredsz, ami 6-8 óra. Addig szoptatni sem tudsz.

Ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Sziasztok,

Már megint vacak egy idő van Kép De a füvem zöldül Kép

Gesztenye,
Holnap benézek én is egy szoptatásos előadásra az aranytízbe. Sőt, ha már ott vagyok, a kismamafitnesszt is kipróbálom. Szerdán és csütörtökön nyílt nap lesz az Istvánban, arra is tuti elmegyek. Van még jelentkező ?

Bettus,
A szülésznő és a dúla nem ugyanaz. Dúlát érdemes minél előbb választani, mert ő a szülésre is fel tud készíteni. Bár én is csak vizet prédikálok, mert nekem még orvovom sincs, meg kórházat sem választottam...

Boróka,
Én is próbáltam infókat összegyűjteni más topicból (Istvános topic) de mintha nem is írtam volna, le sem reagálták. Kép Pedig udvariasan kérdeztem Kép

Bujka,
A táblázatba rólam az alábbiakat tedd be légyszi:
szülés időpontja: szept 7. baba neve: Péter (de ha a dokiknak nincs igazuk, akkor LiLi ) első baba, és még nem dőlt el, hol szülök.. Köszi
sz_kata
 
 


Hali!
Krisszi:
Igy jártam a kisággyal én is brendon:49.900ft
A linken amit adtatok 15.500ft.Felháboritó.
Vendég
 


Tud valaki olyan boltot, ahol kismamanadrágot lehet venni, lehetőleg nem huszonezerért? Köszi
sz_kata
 
 


Hello Sz_Kata,

Nacivásárlás:
C&A árkád, de ott csak ha van leértékelt. Normál áron olyan 8000 Ft.
És mammut I aljában a manu arts, ha bírod a lazább stílust kb. 4-5000. Ha nem vagy turkáló ellenes, akkor pedig Ármánia a Schöpf Méreyvel szemben, én ott vettem 3 gatyát, ebből kettő nagyon szép, elegáns és max. 2500 Ft. de ki kell fogni.
A többiek közül sokan ajánlották a Ráday utcában (Kálvin tér) lévő üzleteteket, azok közül is az egyiket, aminek nem tudom a nevét, de könnyű megtalálni.

Ja, ezekkel a régóta üzemelő kórházas topikokkal az a baj, hogy már összeszokott banda levelezget rajtuk a napi ügyekről és a megszületett babócákról, és az újonnan jövők nehezen tudnak ebbe beleilleszkedni. Persze ez nem baj, csak jó lenne olyan topik is, ahol az újak kérdezhetnének, ismerkedhetnének meg. Mondjuk a MÁV-os topikban rendesek voltak, mert válaszoltak a kérdéseimre, csak olyan kismamit nem találtam, aki ott fog szülni mostanában.

ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Hello Sz_Kata,

Nacivásárlás:
C&A árkád, de ott csak ha van leértékelt. Normál áron olyan 8000 Ft.
És mammut I aljában a manu arts, ha bírod a lazább stílust kb. 4-5000. Ha nem vagy turkáló ellenes, akkor pedig Ármánia a Schöpf Méreyvel szemben, én ott vettem 3 gatyát, ebből kettő nagyon szép, elegáns és max. 2500 Ft. de ki kell fogni.
A többiek közül sokan ajánlották a Ráday utcában (Kálvin tér) lévő üzleteteket, azok közül is az egyiket, aminek nem tudom a nevét, de könnyű megtalálni.

Ja, ezekkel a régóta üzemelő kórházas topikokkal az a baj, hogy már összeszokott banda levelezget rajtuk a napi ügyekről és a megszületett babócákról, és az újonnan jövők nehezen tudnak ebbe beleilleszkedni. Persze ez nem baj, csak jó lenne olyan topik is, ahol az újak kérdezhetnének, ismerkedhetnének meg. Mondjuk a MÁV-os topikban rendesek voltak, mert válaszoltak a kérdéseimre, csak olyan kismamit nem találtam, aki ott fog szülni mostanában.

ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Hello Sz_Kata,

Nacivásárlás:
C&A árkád, de ott csak ha van leértékelt. Normál áron olyan 8000 Ft.
És mammut I aljában a manu arts, ha bírod a lazább stílust kb. 4-5000. Ha nem vagy turkáló ellenes, akkor pedig Ármánia a Schöpf Méreyvel szemben, én ott vettem 3 gatyát, ebből kettő nagyon szép, elegáns és max. 2500 Ft. de ki kell fogni.
A többiek közül sokan ajánlották a Ráday utcában (Kálvin tér) lévő üzleteteket, azok közül is az egyiket, aminek nem tudom a nevét, de könnyű megtalálni.

Ja, ezekkel a régóta üzemelő kórházas topikokkal az a baj, hogy már összeszokott banda levelezget rajtuk a napi ügyekről és a megszületett babócákról, és az újonnan jövők nehezen tudnak ebbe beleilleszkedni. Persze ez nem baj, csak jó lenne olyan topik is, ahol az újak kérdezhetnének, ismerkedhetnének meg. Mondjuk a MÁV-os topikban rendesek voltak, mert válaszoltak a kérdéseimre, csak olyan kismamit nem találtam, aki ott fog szülni mostanában.

ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Hello Sz_Kata,

Nacivásárlás:
C&A árkád, de ott csak ha van leértékelt. Normál áron olyan 8000 Ft.
És mammut I aljában a manu arts, ha bírod a lazább stílust kb. 4-5000. Ha nem vagy turkáló ellenes, akkor pedig Ármánia a Schöpf Méreyvel szemben, én ott vettem 3 gatyát, ebből kettő nagyon szép, elegáns és max. 2500 Ft. de ki kell fogni.
A többiek közül sokan ajánlották a Ráday utcában (Kálvin tér) lévő üzleteteket, azok közül is az egyiket, aminek nem tudom a nevét, de könnyű megtalálni.

Ja, ezekkel a régóta üzemelő kórházas topikokkal az a baj, hogy már összeszokott banda levelezget rajtuk a napi ügyekről és a megszületett babócákról, és az újonnan jövők nehezen tudnak ebbe beleilleszkedni. Persze ez nem baj, csak jó lenne olyan topik is, ahol az újak kérdezhetnének, ismerkedhetnének meg. Mondjuk a MÁV-os topikban rendesek voltak, mert válaszoltak a kérdéseimre, csak olyan kismamit nem találtam, aki ott fog szülni mostanában.

ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Akata, nalunk fiu lesz.
Mar a multkor is rosszul volt a tablaban, csak elfelejtettem irni.

EDA: ha valaki kizarna a mellekhatast, nemcsak nekem de a babanak is, akkor johet. AMugy semmikepp. Ja, nem a gerincbe szurjak, hanem melle. Ez nem mindegy.

mennem kell mert a nagyfiu nyugos:

csengo
Vendég
 


Sziasztok!

Régen adtam hírt magamról, sajnos jó hírem nincs.
Ápr.10-től 1 hetet Egerbe "nyaraltunk",péntek hajnalra elkezdtem vérezgetni-pirosan-bementünk a kórházba, ahol az ultrahang kimutatta, hogy "elhalt a terhesség":megmaradt a baba 15mm-es,és szívhangja se volt.A 13.hétnél tartottam, így egyértelmű volt, hogy nagyobbnak kellett volna lennie.
Nem akartam hinni a szememnek,azt hittem, biztos nem jól látják,és tévednek,de én is láttam a méretét,és már nem dobogott a kis szíve.
Így beleegyeztem, hogy "elvegyék" "kímélő"módon(altatásban).Természetesen tágították a méhszájamat,hogy ne sérüljön, és a további terhességnél ne legyen gond a méhszájjal.
Egerbe nagyon rendesek voltak a nővérkék, és az orvosok is.Vad idegen volt minden igyekeztek vígasztalni,nyugtatni,engedték, hogy a Krisztián szinte mindíg mellettem legyen.
Az orvos látva, hogy ideges vagyok elmondta mikor mit csinál,a művi dolognál pedig hangsúlyozta, hogy megvárja amíg elalszom addig semmit nem csinál.(Erre ott a kórházban a mellettem fekvőktől hallottam negatív példát.)
Okokat nem lehet tudni, mondtak különböző gondolatokat,de a vége mindíg, hogy nem lehet tudni, nem bizonyított semmi sem.
Nagyjából összeszedtem már magam,és igyekszem a jövőbe nézni, meggyógyulni,megerősödni.Visszamentem dolgozni, ha megjött az első menszim elmegyek egy maszek orvoshoz aki több figyelmet tud Rám szentelni,és kivizsgál!Hiába jó orvos az SZTK-s, hozzá millióan mennek és érthető, hogy nem tud...odafigyelni,bár a 8 hetes ultrahangon még minden rendben volt, utánna történhetett valami.
Felhívtam a dokit miután hazajöttünk, az aszisztenssével beszéltem:"Nem szükséges bemennem, majd a zárójelentés is csak akkor kell,amikor egyébként is mennék hozzá"
Már csak később esett le, hogy az "egyébként",az a következő teherbeesést,vagy mit is jelenthet Neki?!

Nem olvasok vissza,mert az kicsit még nehéz!Kedvesek vagytok, hogy így befogadtatok!
Mindenkinek(anyáknak-babáknak) jó egészséget és sok boldogságot kívánok!
Lehet, hogy később még hírt adok mi újság, minnél előbb szeretnénk újra próbálkozni,(orvos mit javasol, kivizsgál-e).

Puszi Anett.
tnéanett
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?