Új privát üzeneted érkezett!

Hello Lányok,

Haga,
helyes a baba. Kép Sok boldogságot kívánok hozzá, de asszem már megvan.

A 7vége nekem nagy dögrovás volt, hányinger, hasfályás folyamatosan, nem ettem, csak vizet ittam. Ma szinte vizet fostam, (bocsi Kép), aztán vacogtam, és aludtam egész nap. Most már elmúlt a rosszullét, csak punnyadt vagyok. Kép De megint van étvágyam! Kép Szóval most már egyre jobb. Kép
Ezalatt apa összerakta a 2 gyerekbútort (pelenkázó, kiságy), nagyon büszke vagyok rá! Kép
Tegnap berezeltem, hogy szülök, azért fáj a hasam, és hevenyészve összedobáltam egy kórházi cuccost, meg a baba hazahozós holmiját. Kép
Hű, csajok, mostmár olyan konkrét az egész, tényleg babánk lesz! Kép Sokat mozog, egyre erősebb, az egész hasam már egy baba. Kép Bárhol nyomom, mindenütt van valamije. Kép

Betti,
már lejjebb szállt a hasam, 3 ujjam is befér a szegycsontom és a méhboltozat közé, a bordáim sem érzékenyek már. Kép
És már vannak félelmeim is, igen. Kép Főleg azért, amiket tanultam ez egyetemen, szerencsére ilyenekkel nem kell foglalkoznod. Kép Tartok a szüléstől, a fájdalomtól is, hogy hogyan fogunk az elején boldogulni a babával, hogy biztos egészséges lesz-e, ilyenek...Kép Gondolom, ezek a félelmek természetesek. De azzal bíztatom magam, hogy a szülés során a mi kisbabánk fog megszületni (na, ez értelmes volt, Kép), és a sok pozitív érzelem tompítani fog a félelmen, fájdalmon...vagy az eda. Kép Ja, és nem akarok több szüléstörténetet sem meghallgatni, mert annyi értelmét látom, mint mikor vizsgaidőszakban egymást kérdezgettük, hogy milyen volt a vizsga. Kép
Remélem ezzel nem bántottam meg itt senkit. Sajna én már a napokban kaptam a fejemre, hogy minek gondolkodok edán, az úgy nem igazi szülés, úgyse fáj, utána is minden oké lesz...stb. Persze én kérdeztem, de nem kellett volna. Kép Nem akarok szuperanya lenni, akinek minden a kisujjában van, nem gondolom, hogy a szülés nekem lesz nagy szám, inkább a végeredményKép, csak azt akarom, hogy a babám kijöjjön, és bolgok legyünk 3asban. (Bár remélem, még bennmarad 1-2-3 hétig, hadd zsírosodjon. Kép)A többi meg majd jön magától, nem igaz?! Kép
Te hogy vagy ezekkel?

Sajnálom, ha off voltam, de ez most kijött belőlem, mint a víz ma. Kép

Na,lefekszem, mert még nem vagyok 100as.

Ági
37+2
potter_76
 
Sziasztok!
Potter!Sajnálom amiért rosszul voltál.
Biztos cuki lett a bútor. Kép

Kép
breni
 
Sziasztok!

Haga, gratulálok babócához!!!!!!!!!!!!!!!!! Kép Kép Kép
Azt hiszem nem megyek hámlasztatni, azért mégiscsak nyár jön, félek, hogy foltos maradok! Fel is hívom dokinkat, hogy toljuk őszre a fagyasztást!

Ági, megértelek!Kép

A legjobb barátnőm ma reggel csinált egy pozitív tesztet!Kép Nagyon örülök, de sajnos mégiscsak irígykedek egy kicsit. Utálom is magam miatta, dehát ez belülről jön.Sajnos.

Valaki tud nekem abban segíteni, hogy HSG-t mikor csinálnak? Úgy értem fontos e, hogy a ciklus első felében, második felében, vagy teljesen mindegy?
Julcsi2
 
Sziasztok!

Pár kép rólunk, hogy élünk és virulunk.
Kép Kép
Kép

Mindenkinek további szép napot és hetet kívánunk.

Marcell, Inci és Apa

Kép
Kép
incike
 
Szia Julcsi!
Sajnálom hogy el kell tolnod a hámlasztást.Egyébként alakul az arcod?
Én is irigykedem ilyenkor mikor pozitív egy teszt.Gondolhatod milyen rossz most nekem hogy a bnőm 2 hete szült,kolléganőm pedig 3 hete.Szar ügy.De édesek.
A HSG-be én nem tudok segíteni. Kép
Táblát teszel fel ha tudsz?!Köszike

(8 cn)

Kép
breni
 
Szépek vagytok Incike! Kép

Szia Reni! Most tűrhető az arcom: iszom az aloet és infraszaunázok. De gyorsan le is kopogom!

Megpróbálok ügyködni egy táblát!
Julcsi2
 
Incike
Nagyon szépek vagytok!!!!!KépA tesó tervbe van már véve?Kép

Haga
Gyönyű a pocaklakód!Grat!!!!Kép

Potter
Egy ilyen hasmanős,hányingeres dolog szülés előjele is lehet ám!KépMajd írj,hogy tudjuk ,egyben vagytok-e még!!!!Kép

Julcsi
A HSG-t sztem közvetlenül mensi után jó megcsináltatni,de ez csak az én véleményem.Egyébként nekem még nem volt.
Ha tudsz,légyszi javíts a táblában:4.cn ,és 4. clostys ciklus
Köszike!

Reni
Szióka!!!!

KépKép

KépKép
okr
 
<pre>
Nick Mióta próbálkoznak Ciklusnap Ciklus hossza Lakhely Életkor Megjegyzés -
Potter_76 2004.július 37+3 30 nap Budapest 29 év baba érkezése: máj.20 Kép
Betti 73 2005. június 34+5 29 nap Budapest 32 év baba érkezése:június 8. Kép
Banya 2005. febr. 179 28-30 nap Pécs 25 év - Kép
Adi 2005. aug. 24+0 ? Rendszertelen Pécs 28 év baba érkezése: augusztus 20. Kép
Beuka 2004 szept. 14+2 30-34 rendszertelen Bács- Kiskun 25 év 1. baba Kép
Haga 2004.nov 12+3 26-28 nap rendszeres Veszprém környéke 28 év - Kép
Vk Hajni 2003. júl. 51 26-28 nap rendszeres Tatabánya 23 év - -
O. Kriszti 2005. febr. 31 30-50 nap rendszertelen Salgótarján 29 év 2. baba*3.clostys ciklus -
Kamilla 2005. máj. 25 24-26 nap Budapest 27 év - -
Ancsa 2003. okt. 18 31 nap rendszertelen Kistarcsa 24 év 2. baba 5.Closty+3.Choragon ciklus
Lara 2005. ápr. 17 24-36 nap Komló 27 év - -
Julcsi 2005. márc. 12 23-27 nap rendszeres Budapest 25 év - -
Reni 2005. szept. 8 32-34 nap rendszeres Debrecen 24 év Esküvő miatt babaproject mellékes -
Móni 2005. márc. 7 28 nap rendszeres Szombathely 31 év 3. Baba *vizsgálatok folyamatban - </pre>
Julcsi2
 
Kriszti, éppen elkerültük egymást, de a következőben javítalak! Kép
Köszi az infót. Ilyenkor bosszankodok, hogy akkor még azzal is várni kell, de kb 3 hetet, az nem olyan sok. Lehet nem is adnak akkorra időpontot!
Veled mi a helyzet?
Julcsi2
 
Sziasztok,

Kriszta,
egyben vagyunk még, jó, hogy nem a szülés kezdete volt ez a nyavalya, mert tegnap már olyan voltam, mint a kocsonya. Kép Szóval nem voltam a toppon. Kép

Már jobban vagyok, reggeliztem is. Kép

Julcsi,
a HSG-t a ciklus első felében csinálják, ha jól tudom leginkább a mensi után közvetlenűl. Angyalnak így volt.
Poz teszt: megértelek, én is voltam hasonlóan...

Incike,
helyesek a fotók. Kép

Reni,
táblában a megjegyzés Kép

Mi lehet Hajnival, Katával???...régen írtak.

Móni,
jó, hogy jelentkezel néha. Kép
potter_76
 
Kriszta,
hány clostys ciklus van neked tervezve?
(Gondolom, szíved szerint ez az uccsó...Kép)
potter_76
 
Julcsi
Persze,a holnapiban is tökéletes lesz ,ha javítasz!
Velem semmi extra,vérzemKép

Potter
Örülök,hogy jobban vagy!!!KépKépLehet vmi vírus volt,vagy rossz kaja?Kép
Konkrétan 6 db ciklus van betervezveKépPersze,ha az utolsó 2 elmaradna.............KépKép

KépKép

KépKép
okr
 
Sziasztok!

Potter, örülök, hogy jobban vagy. Most már mármikor szülhetsz! Ez olyan izgi!!!!

Julcsi! Az HSG-t azért csinálják lehetőleg mensi után, hogy semmiképp ne forduljon elő, hogy esetleg terhes vagy.

Kérhetek önző módon egy ici pici kis drukkot tőletek? Bár már tulajdonképpen én magam sem hiszek ebben az egészben, de azért hátha...

Potter, ha esetleg szülni indulsz, dobsz egy sms-t valamelyikünknek?

Kép

Kép
kamilla306
 
Kamilla,
mikor mész HSGre pontosan???
Persze drukk-drukk ezerrel. Tényleg nem bízol? Én bízok akkor helyetted is. Kép
Persze, hogy dobok smst!
De még min 2 hétig szeretnék egyben maradni. Kép

Kriszta,
Kép meg Kép
Gőzöm sincs, mi volt. Lehet, hogy csak a gyerek fékezte le a transzportot. KépDe biztos nem tesz ilyet többet, mert fogytunk 2 kilót, és gondolom a böjt őt se dobta fel. Kép
potter_76
 
Potter. nem tudom még mikor megyek. A hét második felében szerintem meg fog jönni, aztán május 10-én megyek vissza a dokimhoz a leleteimmel és gondolom a köv. mensi utánra fogja adni a HSG időpontot, ami úgy júni eleje lesz.

Szerinted május 11-én még egyben leszel?

Kép

Kép
kamilla306
 
Julcsi!Köszi a táblát.Az infraszauna tényleg jó?Már én is gondolkoztam rajta.
Okr!Szia Kép
Potter!Ez így van.Mármint a megjegyzés.De azért a ciklus végén izgulok Kép.De jobb így.
Kamilla!Én is nagyon drukkolok és izgulok érted.

Kép
breni
 
Kamilla,
azon leszek. KépKépKép Valójában gőzöm sincs.
Azért még nem tuti, hogy megjön neked, nem? Kép
potter_76
 
Hol vagytok?????

Kép
breni
 
Sziasztok Kislányok!

Pocsék hétvégém volt, apa a gáton homokzsákolt három napig. Pénteken derült ki, hogy menniük kell segíteni. Katona, így a parancs az parancs.

Ági!

Sajnálom a rossz hétvégédet, vigyázz magatokra. Remélem, hogy csak egy kóbor gyomorrontás volt. Gyerkőc nekem még piszkálja a bordáimat, ülni a legrosszabb, mert akkor mindenem útban van neki. Nekem is vannak félelmeim és rémálmaim is. Én sem akarok szuperanya lenni, ha úgy érzem, akkor kérek EDA-t. Engem is az érdekel, hogy szülés után hamar összerázódjunk hármasban és boldogan éljünk.... Kép Cuccost hamarosan én is összepakolom, anyukám nyomására, mert a nővérem éppen 4 héttel korábban érkezett a vártnál és még sehogy sem álltak. Én is korábban születtem két héttel, így felkészülök mindenre. Kép Pénteken már megyek NST-re. Azért remélem, hogy még legalább 3-4 hetet ad nekünk a kis Pocok, mert még sok intéznivalóm van. Egyelőre csak keményedéseim vannak, még teljesen zárt vagyok.

Azért tényleg dobj egy sms-t, ha lenne valami. Kép Olyan izgi!!!! Kép

Kamilla!

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a konzultáción. Majd kérjük a beszámolót.

Betti
34+5

Betti
betti73
 
Betti,
örülök, hogy nem csak nekem vannak ilyen gondolataim. Kép
Sajnálom, hogy apának mennie kellett. Ha éppen rádjön a szülés akkor is parancs a parancs???
potter_76
 
<font color="0000ff">Okr
A tesó még 1 darabig nem lesz tervbe véve majd úgy 4-5 év múlva visszatérhetünk erre a kérdésre addig nem.Nem szeretném, ha úgy jönnének egymás után mint az orgonasípok.
Képgrrr-grrrrr

Inci</font>

Kamilla, köszönöm, hogy válaszoltál, így már teljesen logikus! Persze, hogy mennek a drukkok!Kép Kép Kép Kép

Betti, Ági, pocsék hétvégék Kép Kép RémálmokKép Kép Én is hajlamsos vagyok rá, tutira nem fogom hagyni a férjemet aludni!Kép
Kitartás, már nincs sok hátra!!! Kép Kép Izgulok értetek!
Reni, nekem úgy tűnik eddig, hogy jó az infra. Hetente kétszer izzasztom magam. kihasználom még most, mert babásan nem lehet! Kép

Julcsi!Örülök hogy alakul az arcod.Lehet én is elmegyek infrázni.

Kép
breni
 
Sziasztok!

Julcsi!Örülök hogy alakul az arcod.Lehet én is elmegyek infrázni.

Kép
breni
 
Szia Reni.
Csak két hét múlva kaptunk időpontot a Krióba. Erre nem számítottam. Kép Ez + egy hónapot jelent a HSG miatt. A doki azt mondta,, hogy addig nem csinál HSG-t míg nem tudjuk az eredményt, mert az is lehetséges, hogy csak lombik lehet és akkor fölösleges megkínoznia.
Az a baj velem, hogy ha eldöntök valamit akkor most rögtön szeretném, míg meg nem gondolom magam. Ha várni kell, elmegy a kedvem az egésztől.
Kép Na jó összeszedem magam.

Nagyon sajnálom.Én is ilyen vagyok ha akkor azonnal nem teljesül amit elterveztem,hisztizek.
Sajnálom.Én is írtam a dokimnak e-mailt,írtam hogy még nem sikerült a baba,azt írta hogy szerinte is meg kéne várni az 1 évet és utánna menjek hozzá.

SziasztokKép

Mindenkitől elbúcsúzom, és minden jót kívánok!

Sajnos, nem vesznek vissza dolgozni, mert az egyik nyanya bekevert. Ezek után elköltözünk apával albérletbe. Õ 100km-re dolgozik amúgyis, és az hogy találkozzunk egymással, havonta nagyon sokba kerül. Meghát ha a babuci melgesz, úgysem lenne más megoldás. Nálunk nem valami jó a családi légkör, mert a szüleimet csak a kivagyiság érdekli, ahelyett hogy valahogy segítenének nekünk, a férjeméknél meg hely sincs, meghát az anyósom... (még annó majdnem sikerült megmérgeznie, eltenni láb alól, bemocskolt mindenki előtt, merthogy én el akarom venni a pici fiát. mindenkinek elmondott engem mindenfélének -alaptalanul-, és azok az emberek nemis ismernek igazán, pofákat vágnak, stb.. tehát hozzájuk szintén nem megyünk)
ígyhát marad az albérlet. Nem tudom hogy milyen élet vár ránk, de legalább együtt leszünk. Biztos nem visszük a babát minden évben külföldre, de szeretetben és nyugalomban fogjuk felnevelni.
Bocsi, hogy ilyeneket írok, de nagyon kivagyokKép

Elbúcsúzom, mindenkinek minden jót kívánok, és remélem mindannyiótok álma mielőbb válóra válik!!!

SziasztokKép
Vendég
 
Sziastok csajok!!!!

Nem vagytok valami aktívak mostanában!!!!

Kismamiknak kitartás,már nincs sok hátra!!!

Haga!!

Sajnálom,hogy elmész,vigyázzz magatokra nagyon,sok boldogságot a picurkához,és ha tudsz írj ha megszültél!!!

Mi jól vagyunk,Regina edzi a bordáimat rendületlenül,mocorog sokat.Elég jól állunk vásárlás terén,kiságy megrendelve,babakocsi kinézve majd apa megveszi,kisruhákat a héten kimosom,kivasalom.

Kismamik!!!

Ti vettetek mellszívót?????És légzésfigyelőt????Mondjuk mellszívót veszünk csak nem tudom milyet kéne,annyi féle van.

Szép napot mindenkinek!!!!

(32)kezd izgi lenni!!!

Kép
csanita
 
Anita!

Ez a mostani pocid? 2-3 hónapja nekem is küldtél egy tök ugyanilyet.
Vagy én tévedek?Kép

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
Anita!

Ez a mostani pocid? 2-3 hónapja nekem is küldtél egy tök ugyanilyet.
Vagy én tévedek?Kép

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
Haga!Nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültetek,de minden jót kívánok nektek.Nagyon vigyázz magadra.Szia. Kép

Kép
breni
 
Haga!Nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültetek,de minden jót kívánok nektek.Nagyon vigyázz magadra.Szia. Kép

Kép
breni
 
Haga!
Szomoúan olvastam amit írtál. Én is csak csatlekozni tudoka többiekhez, hogy vigyázz nagyon magatokra és minden jót kívánok!Kép

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
Haga!
Szomoúan olvastam amit írtál. Én is csak csatlekozni tudoka többiekhez, hogy vigyázz nagyon magatokra és minden jót kívánok!Kép

Kép
Kép
Kép
vica1982
 
Vica!!!

Hogy Te ilyen figyelmes vagy????Csak kiváncsi voltam,követed-e a dolgokat!!!Viccet félre téve,Én tévedtem,apa tegnap ide-oda rakta a képeket a gépen,és Én meg amelyiket este kinéztem azt gyorsan fel is raktam.De a frisset meg nem találom.Na majd holnap!!!!

Mosom a kisrucikat!!!!!jaj olyan jóóóóóó!!!!!!

Sajnálom!Kép
Mi is albérletben lakunk.A szülőkkel sokkal rosszabb lenneKép
A munkahely miattKépKép

KépKép

KépKép
okr
 
Haga
Sajnálom!Kép
Mi is albérletben lakunk.A szülőkkel sokkal rosszabb lenneKép
A munkahely miattKépKép

KépKép

KépKép
okr
 
Anita!
Akkor várjuk a -tényleg- friss képet!Kép

Krsizti!
Én se tudnám elképzelni, hogy újra a szüleimmel lakjak. Pláne nem anyósomékkal. Imádom őket, de együtt élni képtelen volnék.

Haga! Kép

Ne szomorkodj lesz még ennél szebb pillanatai az életnek!
Sok sikert a továbbiakban!
Minden jót kivánok nektek!!!

Kép
lara26
 
Sziasztok!

Haga! Kép

Ne szomorkodj lesz még ennél szebb pillanatai az életnek!
Sok sikert a továbbiakban!
Minden jót kivánok nektek!!!

Kép
lara26
 
Sziasztok Lányok,

Haga,
Kép...de sok boldogságot kívánok, biztos így is meglesz.

Csanita,
én nem vettem mellszívót, lebeszéltek a boltban!, azt mondták ráérek, ha már szoptatok. Kép (pl ha kézzel is tudom fejni, vagy nem is kell fejni, vagy nem lesz tejem)
Légzésfigyelőt tegnap vettünk a Madarász utcai Gyermekkórházban, ahol oktatás is van hozzá. Érdemes szerintem elmenni, bővebben: www.bolcsohalal.hu "kedvzsináló"-című oldalán. Kép Megtudhatod, hogy ez egy marha ritka dolog, és nem is biztos, hogy kell ilyet venni, gondoljátok át.
Hát, én marha lusta vagyok hozzád képest, se babakocsi, se rucimosás. Én mosva kaptam őket, vagy vettem újat, asszem ezzel megelégszem. (Szólt az "antikismama") Kép Szóval tégy úgy, ahogy gondolod! Kép

Betti,
neked is ajánlom a bolcsohalal.hu honlapot, főleg az előadást! Minden kedden du 4től van a Madarászban. Csak mert eccer beszéltünk róla...

Voltam ma dokibácsinál, UH szerint okés a gyerek, 3 kiló körül van, tehát a Taigetoszt megússza. Kép

Julcsi,
én is ilyen vagyok, úgyhogy nem írom, hogy (türelem)...Kép
Ez a kriós dolog megint katonavizsgálat, vagy az már a hsg? Bocs, hogy értetlenkedek. Kép
Nekem azért nincsenek rémálmaim, mert a rémeket valóságban láttam. Jó nekem, igaz?

Bocs, ma asszem kissé morbid vagyok. Kép

Szegény Angyal, de vack lehet most Cipruson! Kép

Á.

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

X
EZT MÁR OLVASTAD?