Új privát üzeneted érkezett!

Su,
hurrá! Mármint, hogy nem bari- vagy egyéb himlőd van. Születési súly és egyebek: asszem, annak idején ezeknek a dolgoknak nem kerítettek olyan nagy feneket, mint manapság. Az én anyukám pl. arra nem emléxik, hogy mumpszos voltam-e... Szerencsére a rubeolára jól emléxem, mert teljesen meg voltam sértődve, hogy örült neki. Aztán persze elmagyarázta, hogy miért Kép

Mozgás: megfigyeltem, hogy a bébik egyes zenére aktívabbak - ugyanis ilyenkor már ők is hallják a dallamokat. A túl hangosat, agresszívat az én babáim nem szeretik, a férjem gitározását viszont igen Kép Úgyhogy lehet, egyik-másik tanítványod "váltja ki" a heves mozgásokat... próbálj otton vmi lágy zenével korrigálni Kép

Belső szerveimet nekem is szokták "taposni", van, hogy én is úgy érzem, nem érek el a klotyóig Kép Meg néha a köldökömnél fejelgetnek... Mi lesz még itt, ha nagyobbak lesznek Kép

Lányok, összeszámolta már vki közületek, hány fiút és hány lányt várunk eddig? Lehet, nekiveselkedem Kép

Kép
Ákata
 
 


Kata
Vagyok....
A héten suli volt, mikor erre jártam, írtam is és nem tudtam elküldeni...KépKép

Most rohanok a vonathoz.... 4 óra vonatozás KépKép

Gigi
Vendég
 


Sziasztok Hasasok!
Gesztenye, én is szeretnék menni 28-án. Szerintem is találkozzunk előtte. Majd írjunk személyleírást.16.15 metro?
Gyertek minél többen, jó lenne már találkozni!
Melinda, szerintem se kockáztass! No honey! Kép
Skarlát van az iskolában a kicsik között. Mit csináljak???? Menjek, ne menjek? Persze, h nem voltam még skarlátos.
Rolex
(15)
rolex
 
 

 
 

Sziasztok!

Jó rég nem jártam itt.
Örülök, hogy a legtöbben jól vagytok. Akik nem, azoknak jobbulást.

Túl vagyunk az AFP-n, meg az Uh-n. Minden teljesen rendben van. Ezentúl megtudtuk, hogy kislány lesz. :-) Nagyon örült a férjem.

Nekem is mozog a babóm, már 4. napja. Nem rúg nagyokat még, de ha köldökömnél csinálja, vagy felfelé, vagy lefelé bent, az nagyon rossz.
Amúgy, meg olyan édes.

És nem tudom, hogy hogy vagytok vele, de én szinte minden nap kidőlök kb. 2 órára. koncentrációkészség 0. :-)

Puszi mindenkinek
Piró
20+1
pitypalatty
 
 


Örülök Sue, h nincs bárányhimlőd.
Kata, remélem marad a jó közérzet! Hajrá! Nekem is csak órás séta után jön ki a gerincfájás.
Üdv,
Rolex
rolex
 
 


Gigi,
jó utat... Örülök, hogy minden OK Kép

Lányok,
íme a várható "ivararány", az eddigi ismeretek szerint Kép

Kép
Ákata
 
 


Kép

Kép
Ákata
 
 


Piró,
jaj, de jó, hogy újra itt vagy! Hogy sikerült a berendezkedés?
Javítom is a táblázatot, gratula a kislányhoz Kép

Rolex,
én már egész kripli vagyok... Csak a kertben csámborgok... Órás séta már nemigen megy Kép

Kép
Ákata
 
 


Íme, a javított - már csak 1 az eltérés Kép
(Melinda, én titeket lánynak vettelek - remélem, nem baj - legfeljebb javítjuk. De én tuti lányra tippelek, fiú már bőven látszana Kép)

Kép

Kép
Ákata
 
 


Lányok! Egy gyors kérdés: a holnapi bababörze (bnv) belépője mennyibe kerül? Érdemes elmenni?
Erika
piciri
 
 


Sziasztok!

Erika!
Nekem 800 Ft ugrott be belépőnek, valahol láttam vagy hallottam. Én nem tudom, hogy érdemes-e, mert még nem voltam, azt viszont tudom, hogy iszonyatosan sokan szoktak lenni már délelőtt. Ha az állapotod megengedi, akkor próbálkozzatok. Mindenesetre sok szerencsét!

Kata!
Már tényleg javulgatsz, ha van türelmed, és nem fáj a derekad a fiú-lány arány kiböngészésére Kép Rögtön "tiltakoztam" volna, de megelőztél, hogy én még nem veszem tutira a kislányt, sőt én a táblából sem veszem ki a fiúnevünket. Én valahogy ebben babonás vagyok, akkor biztos a dolog, ha már kibújt a babóca Kép Marcinál 150%-ra mondták, hogy kukacos, de én a terhesség végéig nem beszélgettem Vele Marciként, hanem semleges becézéseket használtam.
Hú, ezt még olvasni is szörnyű volt, hogy már a 34. héttől be kell feküdnöd. Persze tudom, hogy a babák és a Te egészséged a legfontosabb.

Piró!
Én is nagyon örülök, hogy itt vagy újra, pláne, hogy minden rendben Veletek! Gratulálok a kisleányhoz és a mozgolódásához Kép
Én is pihenek (netezek, olvasok, alszok) napi 2-3 órát, amikor Marci alszik: a Kisördög és Ketteske minden energiámat elszívja Kép

Rolex!
Tudtommal a skarlát nem veszélyes a babócára, max. Neked nem tesz jót. Általában ezeket a gyerekbetegségeket a felnőttek sokkal nehezebben vészelik át, mint a gyerekek. A dokid/háziorvosod lehet, hogy tudna segíteni, mennyire tartják veszélyesnek a számodra. Drukk, hogy ne kapd el azért! A rubeola és a bárányhimlő, ami mindenképp veszélyes a pocaklakóra is.

Suezika!
Örülök, hogy nem bárányhimlőd van Kép Ez a legfontosabb és nem kevésbé, hogy már túl is estél rajta Kép
A babócák még a bordáinkat is ki fogják rúgni a helyükről, a gyomrunk pedig a tüdőnk helyén fogjuk érezni Kép Szerencsére nekem annak ellenére,hogy Marci óriási baba volt, nem volt túl vészes, de hallottam már sok panaszt utolsó idős anyukáktól.
Bocsi, de ezekben nem hiszek, hogy bármi kaja rosszat okozna a babának. Ha van is ilyen, akkor szerintem ipari mennyiségben kellene fogasztani. Ha komoly lenne a helyzet, akkor a dokik is felhívnák a figyelmüket. Persze, Te tégy ahogy jónak látod Kép
A 4,5 kiló nem sok a félidőig Kép A lényeg, hogy tudd kontrollálni és nem lehet baj! Nekem 2 kiló ment fel, de most 2 hét alatt ismét felszaladt 2 kiló, azt hiszem nekem most kell majd odafigyelnem.

Mindenkinek szép hétvégét!
Puszi: Melinda (23+0)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Ákata!
Bár én csak olvasok, és ritkán szólalok meg Kép, de javítanám a lányok arányát, hiszen nekünk egy Jázminunk lesz Kép

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Rolex
Méhlepény védi a babát... ha te véletlenül megkapod, penicillinnel nagyon jól gyógyítható...

ELEGEM VAN A BABANETBÕL!

Gigi 22+1
Vendég
 


FELMERÜLT BENNEM MÁR AZ IS, HOGY KÖLTÖZZÜNK EL EGY MÁSIK FÓRUMRA....
Vendég
 


Szép jó reggelt mindenkinek!
Két dologhoz szólnék most csak hozzá: egyik a babakocsi téma, szerintem (ha valakinek nem az számít hogy Pierre Cardin-ban tologassa a babát, hanem sajnos a pénztárca a mérvadó) érdemes megnézni a Tesco, Auchan, Cora üzletekben. Mi a Tescoban láttunk nagyon jó kis babakocsit kb. 20 ezerért, olyat ami újszülött kortól használható, állítható, többfunkciós. Persze Noname, de nem ez a lényeg, hanem hogy biztonságos legyen, és elég jónak meg strapabírónak tűnt. Valószínűleg mi ott fogunk körülnézni...
A másik, hogy sajnos én még nem tudok a baba neméről nyilatkozni, mivel eddig még nem mutatta meg magát a kis szégyenlőske Kép Május 3-án megyünk ismét 4D-re, ott már remélem tutira kiderül (a 23. héten). Addig még bizonytalan, de bízom benne, hogy 4-én már meg tudom írni! Kép
Egyébként ez a Babanet most már tényleg kiborító, nem rossz ötlet a költözés!!! Én benne vagyok. Gigi, tudsz egy másik jó helyet?
Szép napot mindenkinek,
Mamy (21+5) Kép

Kép
mamy
 
 


Gigi, Melinda!
Köszönöm, ma reggelre megtudtam, h babucira nem veszélyes. Köszönöm!!!! Nem tudom, h menjek e dolgozni?!
Szép hétvégét mindenkinek!!!!
Rolex
rolex
 
 


Szióka mindenkinek!
Tegnap voltunk a párommal a 3D UH-on. Egész héten állandóan mocorgott,de persze tegnap este mire a dokihoz értünk addigra elaludt és nagyon nehezen tudtuk felébreszteni. Nagyon szégyellős volt mert nem akarta megmutatni az arcát.Mindíg hátat fordított nekünk. Megpróbálok feltenni egy képet rola amit nagy nehezen tudtunk kicsikarni belőle.
Kép

A doki szerint minden rendben van vele és megközelítőleg 3619 DKG- mal fog születni.
Üdv mindenkinek!
Andi ( 20+7)
andrea82
 
 


Piciri!
Én 900ft-ra emlékszem, tegnap olvastam a nők lapjában.

Ma teljesen elkeseredtem ,ugy nézek ki mint egy tehénke....
Kép
Auchan mellett megnyílt a Bay-Way és van egy bolt A&H telis teli kismama ruhákkal.
felpróbáltam két nadrágot ,hát majdnem sírtam,Gergő meg csak vigyorgott az eladó nő meg azzal vígasztalt ,lesz ez még nagyobb is.Pedig tegnap megkérdeztem Gergőt híztam e fenékbe és azt mondta nem.Igaz ez a nadrág hátul is gumis volt és azért néztem ki benne viccesen.de majd még keresgetünk boltokat.
Megyek ,mert éhesek vagyunk.
Ja ma Gergő is érezte Picurkánk rugdosását ,végre .
su
és amit igazán akartam, azt majdnem elfelejtettem ikrekről kép ha sikerül.

KépKép
suezika
 
 


Kép
Ikrek,
szegény unokatesómék alig tudnak aludni.
Kép

KépKép
suezika
 
 


Suezika:
Ikerbabák eszméletlenül aranyosak! És nagyon szép a kép is.
Szuper, hogy nem kell aggódnod a bárányhimlő miatt.

Voltam kinnt a bababörzén, és sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Vettem egy babahordozót sokkal olcsóbban, és egy kupac használt ruhácskát.(Remélem nem lesz gond, h. ilyen hamar vásárolok!?) De annyira elfáradtam, hogy utána aludtam... Én is tiszta kriplinek érzem már magam.

Valaki más is vett valamit?

Hízás: bár még csak kb. 2 kilót híztam, de valahogy az nem túl előnyös helyekre ment. Kicsit félek, hogy mi lesz később a kilókkal, és nyáron fizikailag?!

Üdv,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Jubi,
ne haragudj, Jázmint beleveszem a táblázatba, és akkor már 8:8 Kép

Gigi,
egyetértek... nézzünk körül, tuti van olyan, ami jobban működik...

Su,
nagyon édesek Kép Én is szeretnék már itt tartani Kép Ma voltam osztálytalálkozón, és azt mondták a csajok, hogy mindenképp kell nekem majd segítség az ikrek mellé az első hónapban... Hát majd meglátjuk Kép

Fene vigye, olyan helyet sikerült kifognunk a volt osztálytársaimmal, hogy a mellettünk lévő helyiségben egy zenekar próbált. Érdekes, a babák nem mozogtak, nyugtalankodtak a hangos zenétől, de azért húzódott a hasam... Most fexem, és nyomok egy magnéziumot. Majd megkérem a férjem, gitározzon nekik egy kicsit, arra mindig mocorognak, mert azt szeretik KépKép

Kép
Ákata
 
 


sziasztok!

www.babafalva.hu
Nézzétek meg... nekem tetszik a társalgója... ha benne vagytok nyitok ott egy 2006 őszi babás topikot...

Suezika
nagyon szépekKép

Én pironkodva vallom be, hogy eddig 8 kiló jött fel rám...
Vendég
 



Gigi,
megnéztem, már ott is vagyok Kép Jó lenne, ha minél többen... Könnyen kezelhető Kép

Melinda, milyen volt a kertészet?

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Én is regisztráltam a másik honlapon, mert sajnos nálam is gyakran bedöglik a babanet.

Eddig azért nem jelentkeztem, mert kicsit elfoglalt voltam, nálunk könyvelőknél a 20-a elég strapás időszak.

Sajnálom, hogy többeteknek van valamilyen problémája, mindenkinek azt kívánom, hogy mihamarabb panaszmentes legyen. Nekem továbbra sincsenek különösebb problémáim, mindössze annyi, hogy estére bedagad a lábam a sok üléstől. Ezért az orvos is azt javasolta, hogy pihenjek többet. Szerencsére a vérnyomásom és vizeletem rendben van.

Amúgy én is alszok minden nap ebéd után, mert egyébként én sem bírom a strapát.
Eddig én is 4 kg-ot híztam, amire azt mondták, hogy nagyon tökéletes (21.hét).

Babakocsi ügyben én annyit tudok mondani, hogy itt felénk, Békéscsabán 50-60 ezer forintba kerülnek az újak, ezek nagykerekűek - a járdáink miatt ez előnyös - mélykocsi és sportkocsi egyben, két oldalról tolható, mózes is van hozzá (márkájuk Roan, Deltim). Igaz ezeket a kocsikat internetes áruházakban sokkal drágábban láttam.

Mi még mindig nem tudjuk, fiú vagy lány lesz a kismanó. Remélem legközelebb (3 hét múlva) kiderül.

Mindenkinek további szép napot és pihenjetek sokat!

Üdv: Erika
erika30
 
 


Sziasztok!

Hogy őszinte legyek nekem nem annyira tetszett ez az átjelentkezéses dolog, mert a másik rendszer feleannyira sem kézenfekvő, mint a babanetes. Már a regisztrációnál is gondok voltak és jól felidegesítettem magam a rendszer hülyeségén. Ettől függetlenül, ha mindenki átmegy akkor én is fogom használni, de addig is két helyre írjunk, hogy mindenki elolvassa???

Suezika!
Ez tényleg jó hír, bár tényleg furi, hogy a mamád nem emlékezett egy ilyen betegségre, ami elég sok macerával jár. A kollégákra pedig ne figyel, csak irigykednek Kép
Melyik Auchan mellett nyílt az a bolt?

Rolex!
Én is benne vagyok, hogy előtte találkozzunk valamikor a metrónál, mert ott úgyis le tudunk ülni a kezdésig. Szerintem ne menj suliba!!!!

Pitypalaty!
Gratula a leányzóhoz, remélem most már nem nő oda semmi Kép

Bujka!
Talán te ajánlottad nekem az inno rheuma krémet. Pár napja vettem, mert előjött az ínhüvelygyulladásom és 2 nap alatt rendbetette. Nagyon köszi a szupi tippet.

Puszi mindenkinek: Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!

Én nem szeretnék elköltözni, én már 1,5 éve itt vagyok a Bneten és annyira megszoktam, megszerettem a sok-sok hibájával együtt. Kis türelmet kérnék tőletek, volt már ilyen gubancos időszak máskor is és rendbehozták a rendszeres fiúk! Másrészt ahhoz túl sokan vagyunk, hogy mindenki vegye a lapot, hogy már nem ide kéne írni. Személy szerint én tuti nem fogok/tudok két helyre írtakat követni...

Kata!
A kertészet nagyon szupi volt, mi a Sárd utcába mentünk ki. Jó pár fólia dugig volt muskátlikkal, de nekünk nem kellett végigjárnunk, hanem a választékot megmutogatták, mi kiválasztottuk, melyikből mennyit szeretnénk és hozták a kért muskátlitöveket. Annak ellenére, hogy nem mi válogattunk, nagyon szépeket hoztak! Tegnap már el is ültettem őket Kép 350 Ft volt mindegyik fajta egységesen. Én Nektek is ajánlom!

Gesztenye!
Örülök, hogy bejött az Inno Rheuma krém Kép Igen, én ajánlottam.

Juborka!
Gratulálok a kislányhoz! Nincs időd írni, hogy csak olvasol?

ERika30!
Pócold fel a lábadat munka közben is - már ha megteheted Kép

Suezika!
Csodaszépek az Ikrek Kép
Fel a fejjel! Biztos csak a ruha és a tükör volt előnytelen. Most ez hülyén hangzik, de nekünk van egy tükrünk, amit imádok, mert abban egész jól nézek ki Kép, a másik már nem mutat ilyen rózsás képet, csúnyít! Én egy barátnőmtől kaptam pénteken kismamarucikat és azokban nagyon csininek érzem magam. A lényeg, hogy szerintem az előnyös rucit kell megtalálnod! A ruhában van a hiba és nem benned!!!

Andi!
Nagyon édes a babóca Kép Grautulálok! Látod, ezért nem értem, miért nem ajánlják a mi "korunkban" a 4D-t, amikor ilyen csodás képeket lehet készíteni a babócákról Kép

Rolex!
Ha megteheted, akkor szerintem hagyj ki pár napot, amíg lemegy a járvány.


Babakocsi: nekünk Bergon babakocsink van, amit 2 éve pelenkázó táskával cirka 40-44 ezer forintért vettük. Mi terepjáró-kerekeset vettünk a "csodás" érdi utak miatt. Szerintem strapabíró, erős.

Mindenkinek jó éjszakát és sok puszit: Melinda (23+2)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Melinda,
örülök, hogy tetszett a kertészet Kép
Vehettetek 50 tőnél kevesebbet is?
Érdekes, a benzinkútnál is ennyi volt az ár - ezek szerint nem raktak rá felárat Kép
Átmenés: megértelek - egyébként az sokkal jobban működik... Én asszem kétlaki leszek - időmbe bőven bele fog férni, ha csökkentem a munkát Kép
Vissza a muskátlikérdéshez: mennyire kell nekik nap? (Ettől függően ültetem majd el őket.)

Kép
Ákata
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Itthon maradtam. Oly mértékű torokfájással, h nyelni sem bírok. Remélem nekem nem lesz bajom a méztől. Már megettem egy fél üveggel.
Ébresztő! Írjatok!
Rolex
(15+4)
rolex
 
 


Rolex!

Homeogene 9, aztán tátott száj és hideg vizes ruha... Kitartás!

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


Köszönöm. Homeopátiás?
rolex
 
 


Sziasztok!

Bemásolom ide azt, amit a babafalvásba írtam:

Gigaboszi!
Először is alig találtam meg a regisztrációs lehetőséget, mert kisbetűvel volt írva és el is volt dugva. A párommal háromszor néztük át az oldalt, mire kitotóztuk hol lépjünk be. Pedig a párom hamarosan műszaki informatikus lesz, úgyhogy nem velünk volt a gond. A babanetes regisztráció is egyszerűbb és valahogy az egész babanetes rendszer annyira kézenfekvő volt még a legelején is, amit erről nem mondhatok el.

Egyébként már van olyan ember aki nem szívesen jönne át és én velük is tartanám a kapcsolatot, viszont kétfelé nem tudok szakadni, mert a babaneteset is alig tudtam követni naponta.
Mi sem örültünk annak, hogy néha lefagyott a rendszer vagy nem tudtunk belépni, de ott kezdtük el a kapcsolatépítést és több hétre lenne szükség ahhoz, hogy mindenki átjöjjön. Véleményem szerint a magja (akik 1-2 naponta jelentkeztek) ott fog maradni, mert nem akarunk senkit megbántani azzal, hogy ott hagyjuk egyedül. És nekem az a véleményem, hogy nem is olyan ember kezdeményezte ezt a költözést, aki nap mint nap benézett volna hozzánk és tartotta volna velünk a kapcsolatot. Bár lehet, hogy ez csak az én meglátásom.
Bocsi, hogy ilyen őszinte vagyok, de szerintem így fair mindenkivel szemben.

Puszi mindenkinek: Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Gesztenye, akkor lehet ezt konkrétumnak venni? Mármint a pénteket? Metro 3/4 5?
rolex
 
 


Rolex!
A péntek tuti, 17.00-kor már kezdődik a klubcsevej. Legyen legkésőbb 3/4 5 (de tőlem 1/2 5 is lehet - ezt döntsétek el), hogy biztos odaérjünk, a fenti metrókijáratnál (Arany János) a trolik felé néző oldalon (nem a főút felé), esetleg a mozgólépcső mellett vagy a Burger King előtt?
Bocsi, ha bonyolultan írtam le.
Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Rolex!
Igen, az! Az egész család ezt eszi, de sajna van egy olyan stádium aminél nekem már nem segített,. remélem, Te még nem tartassz ott. De a vizes ruha a torkon tényleg jó! Puszi

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


Sziasztok kedves pocakos társak!
Én a tavaszi babákhoz szoktam irni, mert a napokban már megszületik Marcink.
Azért irok ide, hogy ajánljak egy jó programot, ahol mindenki találhat kedvére valót.
Május 7-14-ig rendezik meg a 4. születés hete rendezvény sorozatot az egész országban. Lesznek nagyon jó programok, előadások és műhely munkák. A www.szuleteshete.hu oldalon részletes program, helyszín és előadó mutató van. Lesz felkészítő, természetes dolgok, babamasszás, és mindezt jobbnál jobb szakemberek, több kórházba szabadon be lehet menni. Jó böngészést és további jó pocakoskodást!
Orsi

https://babafalva.hu">https://babafalva.hu/tickers/g4.png" alt="babafalva.hu vonalzó" border="0"/>
omo
 
 


Köszönöm Bali!
Gesztenye, legyen fél 5. Burger előtt! Ott kevesebben szoktak állni, mint a metrókijáratnál.Véleményem szerint. Ott leszek.
Ugye most péntek?
Rolex
rolex
 
 


Sziasztok!

Én is csatlakoztam a Babafalva fórumhoz, bár még itt is előfordulok majd néha Kép

Omo!
Köszi szépen az infót!

Szép napot mindenkinek,
Mamy (22+0) Kép

Kép
mamy
 
 


Rolex és többiek!

Igen most péntek (ápr. 28.). Akkor 1/2 5-kor a Burger King előtt találkozunk azokkal akik erre igényt tartanak, a többiekkel pedig majd ott.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!
Akkor én is bejelentkezek, csak mostanság nem törpénik semmi sem.
Mocorgások vannak már minden este, a múltkor a papát is fejberúgta a picur Kép Ott hallgatózott a párom a hasamnál amikor kapott egy nagyot a fejébe Kép Muris volt!
Amúgy én is kezdem magam bálnának érezni Kép Főleg hogy minden reggel azt hallom valakitől, hogy mekkora a pocid?! Kép Az agyamra mennek!!! Na nem baj ők is lesznek várandósok 1*.
Akkor most mi a helyzet a vándorlással, menjek vagy maradjak?? Babanet v. babafalva? Na majd benézek oda is.

Bettus
Ui: Most bekukkantottam a falvára, jó de meg lehet fordítani valahogy az olvasási sorrendet, mert elég zavaró lentről felfelé olvasni. Vagy csak én vagyok béna? Kép

Kép
bettus79
 
 


sziasztok Lányok!

Szerintem adjunk még egy esélyt a bnet-nek, egyelőre ne költözzünk, jó?

Rejó, nem jelentkezték, ugye nincs semmi baj????

Kata, annyira sajnálom a hátad, pihengess sokat! Gondolom, a SOTE felkésztőt kihagyod, majd jegyzetelek helyetted isKép
(voltam a Baby outletben, nagyon tetszett, vettem is leértékelt chicco krémet terhességi csíkok ellen és egy kis kék plüss rugitKép nem bírtam ki!!!!Kép

Mamy, a 23. héten már biztosan látszani fog a neme, egyél előtte csokit, hogy aktív legyen a baba!

Andi, 3619 grammot akartál írni, ugye?Kép durva lenne 3619 dekás gyerekKép nagyon aranyos amúgy a kép!!!

Babakocsi - egyesek azt mondják, hogy érdemesebb márkásat venni, álltólag megbízhatóbb, mint a noname. Sajna ebben semmi tapasztalatom nincs...
(többnyire egyetértek ezzel, hogy jobb a márkás, de a babakocsi árak horrorisztikusak!!!)

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!

Kata!
Tegnap el is felejtettem megköszönni, hogy ajánlottad ezt a kertészetet! Örök hálám Kép Nem kell 50 tövet venni! Akkor még most ülném az árát Kép Mi 15-öt vettünk. Napigényre nem kérdeztem, de mint a mezei muskátlik, bírják a napot. Nálam 3 ládával szinte egész nap a napon vannak, a másik 2 láda a déli óráktól kapja a napsütést, de bírják. Persze minden este locsolás rendesen Kép Anyukámnak néhány muskátlija csak a délelőtti napból kap valamennyit, aztán végig árnyékban vannak és azok is csodaszépek Kép
Én csak azt sajnálom ezzel az átköltözéssel, hogy szétszakad a csapat. Esetleg aki itt marad nem tud meg olyan dolgokat Rólatok, amit esetleg ide nem írtok le Kép

Rolex!
Isten ments, hogy igazam legyen, de a skarlát gyakran kezdődik torokfájással, mandulagyulladás tüneteivel Kép Szorítok, hogy csak a torkod fájjon és az is gyorsan elmúljon!

Orsi!
Gratulálok Marcitokhoz! Sok boldogságot, sok-sok tejcsit Nektek! Kép
Köszönjük a programajánlót!

Bettus!
Apuci fejberúgása Kép Annyira klasszak ezek a dolgok!
Eddig azt vártuk, hogy nőjjön a pocak, most meg csak nem az a baj, hogy mindenki csodálja, hogy megnőtt!!! Kép És nem vagy bálna, csak pocakos kismama, aminél szebb nincs a világon Kép Én minden percét próbálom kiélvezni, mert azt hiszem, többet nem lesz részem benne az életben.

Gesztenye!
Tisztelem az őszinteségedet és egyetértek! Én is maradok Kép

Krisszi!
A fene se tudja, hogy babakocsiban mi a jó. A Bergon sem egy nagy márka, de strapabíró, ezzel szemben, márkás olasz kocsiról hallottam, hogy 1 év utáni használat után szétesett. Erre sincsenek szabályok... De a márkások ára egyik pillanatban nevetésre ingerel, másik pillanatban felmegy tőlük a pumpám.

Babanet vs. Babafalva: én is azt pártolom, hogy adjunk még egy esélyt a Bnetnek, ahogy azt már tegnap este is írtam. Sajnálnám, ha pár napi probléma azt eredményezné, hogy szétesik ez a klassz kis csapat. Személy szerint én mindenképp itt maradok.

Mindenkinek szép napot, este jövök!
Pusz: Melinda (23+3)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Gesztenye
Demokrácia van... mindenki elmondhatja a véleményét... (ha a babanet-rendszere engedi)....

Azt írtad:
És nekem az a véleményem, hogy nem is olyan ember kezdeményezte ezt a költözést, aki nap mint nap benézett volna hozzánk és tartotta volna velünk a kapcsolatot. Bár lehet, hogy ez csak az én meglátásom.


ÉN mondtam ki, hogy gondolkozom rajta... elég régóta irogatok ide, szinte mindennap... az utóbbi időben viszont a rendszer miatt nem mindig tudtam jelentkezni...
Egyéb módon meg nem tudom veletek a kapcsolatot tartani, van köztünk 250 km...


Gigi
Vendég
 


Teljesen kidöglöttem én is torokgyulladás. És mivel határidős munkám van, bejöttem...
Bali, Köszi a tippet, kirpbóbálom!

Ma voltam a kórházi genetikai UH-on a MÁV-ban, ahol az első és jó időpontban levett AFP miatt alküldtek genetikai tanácsadásra.
Hát ez sem dob fel valami nagyon.

Jobb lenne itt maradni, mint átköltözni oda.
Kettőt én sem hiszem hogy fogok tudni nézni.

Ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Teljesen kidöglöttem én is torokgyulladás. És mivel határidős munkám van, bejöttem...
Bali, Köszi a tippet, kirpbóbálom!

Ma voltam a kórházi genetikai UH-on a MÁV-ban, ahol az első és jó időpontban levett AFP miatt alküldtek genetikai tanácsadásra.
Hát ez sem dob fel valami nagyon.

Jobb lenne itt maradni, mint átköltözni oda.
Kettőt én sem hiszem hogy fogok tudni nézni.

Ciao,

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Dorka!

És? Milyen volt az uh? Te is láttad?Kép Mit mondott a doki?
Jaja, próbáld ki, nem árthat!

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


Gigaboszi!

Mostanában tényleg ritkábban láttalak itt (babaneten), de azt nem tudtam, hogy a rendszer miatt. Nekem eddig csak kétszer nem sikerült fellépni, de 2-3 óra múlva már megoldódott a probléma. Egyébként nem akartalak megbántani és remélem, hogy nem vetted zokon az írásomat. Ez az egy gond van az írással, hogy nem lehet megmagyarázni a dolgokat és könnyebben félreérti az ember a másikat. Jó lenne már találkozni Kép
Azért, ha időm engedi babafalvára is átnézek, mert szeretném mindenkivel tartani a kapcsolatot.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!

Én ugyan beregisztráltam magam babafalvára is, de ott még nincs ilyen élet, és nekem is bonyolultabbnak tűnt a kezelése kicsit. Én azt hiszem mindkettőt fogom olvasni, mivel az elején ott még biztos nem lesz ilyen forgalom. Meg gondolom a babanet is azért dágványozódik időnként mert sokan vagyunk. Én szoktam írni a békéscabai körházban szülőkhöz is, de ott például alig van élet sajna. Ide meg csak azért nem tudok írni naponta, mert egyrészt nincsen semmi komoly panaszom, másrészt a legtöbbőtöktől igen messze vagyok, így virágvásárlás és találkozók terén nem tudok mit hozzászólni.

Azt sajnálom, hogy sokatoknak ilyen-olyan problémával mindig szembe kell néznie, én a terhességem előtt azt hittem, hogy azért a nagy többség teljesen panaszmentesen viseli át a terhességet. Mióta terhes vagyok, és több kismamával találkozok, már tudom, hogy örülnöm kell ennek, mert a környezetemben is szinte mindenki szenved valamitől.
Mondjuk nekünk elég lassan jött össze ez a manócska, mivel 2002. ősze óta nem szedtem fogamzásgátlót, aztán 2003. tavaszán megműtöttek polycisztás petefészekkel, és akkor döntöttünk úgy, hogy akkor ha jön, akkor jön. De nem jött a bébi. 2005. szeptemberében meg elmentem megnézetni a korábbi vesekövecskéimet, amik szerencsére eltűntek, de találtak egy jó nagy cisztát. Aztán azt is megműtötték, és most nemsokkal később sikerült. Először persze nem is a bébire gondoltam, hanem arra, hogy már megint mi bajom lehet, hogy nem jön meg.
Miután beigazolódott a terhesség, eldöntöttem, hogy nem fogok szenvedni, igyekszem majd jól viselni. Azt mondták, hogy ez nem rajtam múlik. Én azt gondoltam, hogy igen. Elhihetitek, hogy ezek után elég parázós vagyok egyébként, de ki kellett iktatnom ezeket az érzéseket a babóca érdekében. És szerencsére sikerült is. Persze nem állítom, hogy ezért nincsenek problémáim, de azt hiszem, hogy ez segít benne.

Na jó nem fársztok senkit tovább, pihenjetek és gyógyuljatok! További szép napot!

Üdv: Erika
erika30
 
 


Sziasztok!

Piró
Örülök, hogy újra felbukkantál, látom Neked is lányod leszKép

Végre kiderült miért fájt annyit a hasam: ma voltam védőnőnél, 2 hét alatt 3cm-t nőt a haskörfogatom, azt mondta a védőnő, hogy az nagyon sok, jó sokat nőt a baba. Ezért volt tehát az az iszonyatos feszülés. A súlyom nem változott két hét alatt, most 59 kg vagyok.
Azt nem tudom, hogy a hízást az eredeti súlyomtól kell-e számolni, vagy pedig attól a súlytól amire lefogytam, amikor rosszul voltam.
Ma este megyünk 4D-re!

Mónika(21+3)

Kép
manka2
 
 


Erika
Ezzel a "ki hogy áll hozzá, úgy viseli" dologgal nem értek egyet, mert én azt gondoltam tök fasza csaj leszek a terhesség alatt és jövök-megyek semmi gondom nem lesz sé tök happy leszek, eszembe nem jutott, hogy bármi gondom lehet, ehhez képest két hónapig olyan rosszul voltam, hogy majdnem beledöglöttem. Előtte majd meghaltam már egy kisbabáért, ha reklámot láttam babával, már elsírtam magam, mégis az alatt a két hónap alatt csak azt akartam, hogy vége legyen, vagy így vagy úgy.
Akartam, hogy jól legyek és semmit nem beszéltem be magamnak (nagy marha lettem volna), de annyira kiszolgáltatott voltam, a szervezetem átvette a hatalmat.
A terhesség viselése nem azon múlik, hogy ki hogyan áll hozzá, hanem hogy kinek hogy dolgozza fel a szervezete a változást. Szerintem

Kép
manka2
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?