Új privát üzeneted érkezett!

Tündike,

csak megerősítem a többiek által írtakat, én 3 hete szültem és nemhogy kaptam EDÁ-t, de ha kellett volna könyörgök érte! Én is úgy indultam, hogy ez egy lehetőség, de nem biztos, hogy kérek, csakhogy mikor már 6 órája 5perces fájásaim voltak és a falat kapartam, akkor az sem érdekelt hova szúrják, mikor, hogyan. Én speciel nem éreztem, ahogy beadták, még kellemetlen se volt, annyira erősek voltak a fájásaim (én annak éreztem), hogy csak arra figyeltem mikor múlik már el. Nekem egy áldás volt, 2 óra nyugalom és az utána következő adagot már nem is kaptam meg, mert jöttek a tolófájások.
Nem ijesztgetni akartalak, mindenkinek más a szülés, másképp viseli a fájdalmat, másképp éli meg. Lehet, hogy Neked tök könnyű lesz és nem is kell majd a fájdalomcsillapítás. Mindenesetre ne zárd ki a lehetőségét. Ja, és persze, hogy nem kell utána mozdulatlanul feküdni! Nekem semmi mellékhatása nem volt.

Petra

petra73
 
 


Tündike
szintén eda pártiKép
A lányok már mindent leírtak amit tudni kell róla.

Kriszti
én a Sztanyik dr-nál szültem és most várom a második babánkat.

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, és nem ettétek fulladásig magatokat. Kép

Kriszti,
én is így voltam vele, még a kórházat se tudtam, hogy meylikben is keressek dokit. Az a lényeg, keress fel egyet, aki megállapítja a terhesség tényét, a szülés várható időpontját, és erről ad egy igazolást. Erre a papírra kell vigyáznod, ezzel keresd fel a területileg illetékes védőnőt, és ő eligazít, elmondja mit kell tenned, és szinte minden kérdésedre adhat választ. Nekem szerencsém volt, mert a kezdő vizsgálatokra ( vérvétel, EKG,stb) mind ő írt ki, így ráértem érdeklődni, gondolkodni, és dokit keresni.
Ha a régi hozzászólásokban akarsz esetleg keresgélni, akkor használd a Google-t. ( http://www.google.co.hu/ ) Itt beírhatod a doki nevét, és a lap elirányít azokra az oldalakra, ahol csak előfordul a név. (Nem tudom, mennyire szoktad ezt használni, de ha nem, akkor annyit segítek, hogy a teljes nevet tedd idézőjelbe.) Remélem sikerül jól választanod. Az én dokim dr. Lacza Tibor, és ő is nagyon barátságos.


Szilpa,
köszönöm, megkaptam a kelengye listát, így gyorsan átfutva egy kérdésem lenne: Az angol pólya mire kell? Használják azt még manapság? Mert anno (30 évvel ezelött is) amikor anyukám hazavitt engem, és a gyerekdoki meglátta, közölte vele, hogy azt gyorsan felejtse el, hagy mozogjon a baba lába szabadon.

Petra,
remélem kezdesz jobban lenni, és rendeződnek nálad a viszonyok. Nem tudom, hogy mennyire hatásos, de régi népi hagyomány, hogy rántott levest kell enni a kismamának, hogy legyen teje. (Anyósom még a kutyámnak is főzött amikor kicsinyei lettek, és csak azt volt hajlandó megenni, meg a hideg dinnyét :D )Mindenesetre egy próbát megér.

Lányok,
ha így haladunk, átkeresztelhetjük a topicot baba-kutya névre :D Mindegyik kutyus nagyon magával ragadó, imádom őket Kép Úgy néz ki kicsit többet kell keresgélnem olyan képet, amit enged feltölteni a rendszer az én kislányomról (mert hát eddig ő volt nálunk a gyerek :D )

amandi
 
 

 
 

Andi, az angol pólya nem a klasszikus pólyaKép
Ilyesmi:
Kép
Kép

Btw: Boldog névnapot!Kép
Verus

Kép
verus
 
 


Verus,
Köszönöm szépen Kép
Anyu is ilyesmiről (is) mesélt, de nem is láttam sehol ilyet. Egy sima zippzáras (vagy gombos) lábzsák nem praktikusabb? Ahogy elnézem ugyanazt a feladatot látja el.

amandi
 
 


Andi, a kh.-ban ebben lesznek a babák. Tul.képpen egész pici korban praktikus, könnyű rájuk adni. (sztem) A hálózsák is jó, de az vhogy sokszor a nyakába csúszott a Picinek, ennél meg derekán kell megkötni a ... vmitKép, így meg olyan strammul rajta marad, akár egész éjjel. Kép
Nálunk (Pécsen Kép) egy no-name bababoltban is láttam már..sztem ha ezt keresel, fogsz találni. (vagy pl. most 7végén van Bababörze a BNV-n..ott tuti találhatsz.)

V.

Kép
verus
 
 


Amandi!
Boldog névnapot neked! Kép
Én angol pólyát itthon egyáltalán nem használtam, és bevallom hősiesen, hogy amikor a kórházban én tettem tisztába Aisát, és ilyenben volt, sosem tudtam neki úgy megkötni, hogy jó legyen. Mindig kilógott belőle a lába, vagy úgy köré tekeredett, hogy csak na. Éjszakára szerintem egy sima body+rugdalozó is megteszi, plusz egy egyszerű hálózsák.

Jó éjt!
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Amandi
sztem fölösleges ilyen pólyát beszerezni, legalább is nekem volt egy kölcsönbe, de nem használtam.
Az igaz, hogy a kh-ban ilyenben vannak a babák, de az a nyakatekert megkötős módszer nekem nem jött be. Én, -ahogy írtad is- normál zippzáras hálózsákot használtam, nem rég szokott le róla a fiam (2,5 éves). Ez van különböző vastagságúban attól függően, hogy milyen az idő és hogy mit adsz még alá.

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
mucus
Tm
 
 


Lányok nagyon szépen köszönöm!!!!! Kicsit tartok a szuritól, de hát az ember általában mindentől tart ami új. Köszi a bíztatást, ha nem bírom, tuti kérni fogom!
Viszont mi az Oxitocin, erről még nem hallottam?

Amandi! Boldog névnapot!

Tünde
tundike
 
 


Köszönöm a névnapi jókívánságokat.

Mivel a fiam nyári baba lesz (Jún. végére várható), túl sok ruhába nem kell majd bugyolálnom az elején Kép Szóval a kórházban kórházi pólyába rakják, vagy vinni kell? Hát venni nem hiszem hogy fogok, ha nagyon kell, majd körbenézek a családi/ismeretségi körben, annyi kisbaba született az elmúlt időszakban.
Kicsit elakadtam ennél a témánál, mert erről még nem hallottam Kép

Verus,
Pécsről jársz fel a Margitba, vagy csak a szüleid élnek ott, és ti már Budapesten laktok?

Andi

amandi
 
 


Amandi!
én sem tudtam az angolpólyát megkötni, pedig két gyereken is volt lehetőségem gyakorolni Kép
mindketten hálózsákban alszanak, pedig a nagy mindjárt 3 lesz és szerintem még jó sokáig használni is fogja.
A kórházban ebbe rakják, nem kell saját ruhát vinni neki, csak a hazahozatalhoz.

Kriszti!
én Sztanyiknál szültem kettőt is. Egyszer menj el hozzá, és meglátod, neked szimpatikus-e. Én csak dícsérni tudom.
elérsz privi is, a profilban a címem

Tündi!
én az elsőnél nem akartam, de rábeszéltek és tényleg jó volt. A másodiknál akartam, de nem volt idő rá, úgy is túl lehet élni Kép
kár ezen izgulni Kép
az O. segíti az összehúzódásokat

Odex!
a tiplis hasonlat nagyon jó és nagyon találóóóóó
szilvamag
 
 


Tündi!
Ott észre sem fogod venni, ha megszúrnak! Az oxitocin egyébként egy általunk termelt hormon, ami a méh összehúzódásokért felelős. "Normál" eseteben termel annyit a szervezet, hogy elég legyen ahhoz, hogy kibújjon a baba, de elég sok esetben be szokták kötni a vajúdás során infúzióba, hogy erősödjön a fájástevékenység. Nekem pl. anélkül nagyon sokáig elhúzódott volna a vajúdás (nekem indították a szülést), előtte nagyon gyengécske fájásaim voltak, de miután bekötötték, és egyre növelték az adagot, hamar beindult, és alig két, két és fél óra múlva már meg is volt Aisa! Kép

Aisa és Hajni
odex
 
 


Köszi lányok!
Ma reggel volt CTG, rendben volt. Holnapra vagyok kiírva, próbált magzatvizet venni a doki, de mivel tök zárt a méhszáj nem sikerült, azt hittem a belemet húzza ki, fájt. Ahogy felültem az volt az első gondolatom, hogy lesz epidurális.
Lehet, hogy szombaton neki kezdünk, de többet nem tud mondani, míg nem látja a vizet. Azt sem akarja, hogy sokáig legyen bent a baba. Szerintem ha rendben a víz, akkor nem kéne siettetni. (?!)
tundike
 
 


Tündi,
Nem küldött inkább flowmetriára? azzal megnézhetik a méhlepény állapotát (ha el van öregedve, akkor már nem látja el a fnkcióját, nem kap babó elég kaját)+ látják, hogy milyen a magzati vér ellátottság, magzatvíz mennyisége. És ráadásul nem is fáj.Nem tudom mennyivel másabb, mint egy sima uh, de uh-val csinálják.Szerintem azt is meg akarta nézni dokid, hogy mikóniumos-e a magzatvíz. Ez azt jelenti, hogy belekakilt-e babó, mert akkor azonnal ki kell vegyék valahogy. Nekem nagyfiam belekakilt, Anyukám azt mondta hogy anyjára ütött, mert én is.KépKépSzerintem egyébként ha ennyire zárt a méhszájad semmi gond nincsen bent, jól érzi magát babókaKép

A kórházban nekünk azt mondták vihetünk nyugodtan be saját ruhát. Csak szólni kell és megkérdezni hova tegyed. Nálunk az angolpólya egyszer sem jött be. két törpicsek gyerekemnek mindig a nyakába felcsúszott az egész. Szóval vihetsz be bodyt, rugdalózót. Babás szobánál azt mondták tegyem be a tárolórkeszbe reggel, meg este amikor vissza kell tolni és azt adják rá akkor.

Igen, sajnos csaszi volt...KépKép

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat.
Megpróbálok rákeresni, ahogyan Amandi javasolta.
HA van még kérdésem jövök hozzátok.
Kriszti
sweet_home
 
 


<font color="ff6000"><font face="Comic Sans MS">Sziasztok!

Sweet-home!
Én Magenheim doktornőnél szültem. Szívből ajánlom mindenkinek!! Csak jókat tudok írni róla. Már terhesség előtt is hozzá jártam. Mindig is kedves, türelmes, nyugodt, halkszavú, megértő volt. Mindent elmayarázott úgy, hogy én is megértsem. A kezei között soha nem féltem semmitől. Tudtam, hogy jó helyen vagyok. Nagyon szeretem, és mindig követni fogom akárhová megy is.

Tundike!
Én kaptam Epit is, meg használtam gázt is.
Epi:
Valóban kicsit kellemetlen, amikor beadják, de akkor ott ez érdekelt a legkevésbé. Ezután kell egy kicsit egyenesen feküdni, hogy egyenletesen szét tudjon oszlani, de később, meg másnap már nem kell.
Nekem nem volt sem fejfájás, sem más tünet tőle.
Valóba nsegít, hogy több erőd legyen a kinyomásra, és abban is segít, hogy gyorsabban túl legyél rajta. Szerintem hasznos dolog. Szerintem kérjed, mielőtt elmegy az összes erőd. hisz az majd kell a kitolásra, meg az örömre!! Kép A szüléstörténetemet majd elolvashatod, ha megszültél. Kép Addigra talán el is készül. Kép Valahogy sosincs időm rá, hogy írogassak. Ja, és én is kaptam előtte oxitocint. !! Ez segíti a tágulást is.
Gáz:
Hát, azt mondták rá, hogy ez is fájdalom csillapító, de nekem ez nem tűnt fel, csak bódult voltam tőle. de szívtam egyfolytában, mint a kisangyal, mert vártam a hatást. Azt hittem, később jön, és kell egy kis idő. A végén jöttem rá, hoyg nem. Kép Viszont kába voltam az tuti. A szorongásra biztos jó, de szerintem ott már ninsenek szorongások. Engem pl egyáltalán nem zavart, hoyg 5-6 ember vesz körbe, és mindenki a lábam közére koncentrál.
Húúú! Már nagyon izgi a helyzet nálatok! Feltátlenül írj, ha beindult valami. Vagy kérd meg apát, hogy értesítsen minket, ha örülhetünk!! Kép


Amandi!
Az angolpólyában szabadon mozoghat a lába, és nem rúgja le, mint egy takarót. Nagyon jól bent tartja a meleget, ami egy ilyen picinek fontos. A kórházban is ezt adják a babákra, Én itthon csak egyszer használtam, az első nap, de van olyan, aki minden este ebbeen altatja eleinte, hogy meg ne fázzon. Ezután döntsd el te, hogy kell-e nektek. A hálózsak is megteszi, csak előfordul, hogy a nyakában találom meg. De nem mindig. Egyébként én hálózsákot is csak a hidegebb estéken adok rá, nehogy megfázzon, ha lerúgja a takaróját.
Nekem bejött, én mindig meg tudtam kötni. Nekem mondjuk volt gyerekkoromban a játékbabámhoz is, és már akkor megtanította anyu a kötését. Kép Semmi gondom nem volt vele. De vihetsz be saját ruhát is. Szerintem ez felesleges.
Rántott leves:
Tényleg igaz! Nekem mindig bejött tejcsinálásra!!! Pedig nem hiszek az ilyen "népi módszerekben". Igaz, már a szülésnél is bejött. Kép
A rendszer minden képet enged, ami 600*600 pixel maximum. Kicsinyítsd le a képet valamilyen programmal, és akkor fel engedi tölteni!</font></font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Zseppymano!
A nagyfiaddal akkor mit csináltak, megindították, császároztak?

Ma beszélgettem a szülésznőkkel, és mondták, először a vizet nézik meg, és utána szokták a flowmetriát. Ma sikerült egyből és nem is fájt annyira, rendben volt, tiszta volt, és a méhszáj még mindig zárva. A CTG-én viszont nagyon nehezen ébresztették fel a babát, szegény szülésznő már a kezével rázogatta. De mivel jó volt a víz, így hazaengedtek. Azt mondta a doki, hogy ha nem indul be, és rendben vannak a leletek, akkor keddig vár, de aznap már belekezdünk.
Tegnap szekrényt mostam hátha beindul, de mondta mosolyogva a szülésznő, hogy teljesen fölösleges, odasúgta, hogy csak az segít ha apával összebújunk.

Szlipa!
Köszi Neked is!
Mit keresett ott 5-6 ember??? 1 orvos, 1 szülésznő, a végén gondolom a csecsemősök, de 5-6.

Még 1 utolsó kényes kérdés. Nem fogadtam szülésznőt, de gondolom illik valamennyit adni neki utólag. Ezt hogyan tudom oda adni, a folyosón nem tehetem, és nincs szobájuk, mint a dokiknak. Ti hogy csináltátok?
tundike
 
 


Tundike,
Sajnos mindkettő eleve császár volt (először miattam, aztán fiam is rátett egy kis szívhang leeséssel). Szóval nekem nem indítottak, meg sem várták, hogy elinduljon. Befekvés a kórházba előre megbeszélt időpontban, és másnap csaszi. Hát mit ne mondjak, annál a várakozásnál nem volt rosszabb.

5-6 ember, gondolj bele, választott orvos, választott szülésznő, esetleg ügyeletes orvos és szülésznő, aki megy veled és csecsemős.

Én megmondom őszíntén a csazi miatt nm adtam pízt a szülésznőnek. Mondjuk hozzáteszem nem is foglalkozott velem semmit még a csaszi után az örzőben sem. (e volt a végső löket, hogy ne adjak).

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Tundike
Nekem nagyon aranyos szülésznőkkel volt dolgom (épp műszakváltás volt), és mindkettőjüknek adtam, noha nem voltak fogadottak.
Én rögtön a szülés után megkérdeztem, mikor lesznek még bent, akkor megkerestem a szülőszobánál, és megoldottuk, hogy ne a folyosón kelljen átadni az ajándékot. Kép Õk tudják, hol van egy kis csendes zug. Kép
A másiknak pedig a férjem vitte be másnap, hogy hazajöttünk.

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Tündike, én nem pénzt adtam nekik, mert nálam is műszakváltás volt, és a szülést egy gyakorló szülésznő vezette, a kitoláskor meg már ott voltak egy csomóan (mert épp nem volt más szülés és "unatkoztak"). Egy nagy ajándéktasakban kaptak csokit, kávét, teát stb. Ezt közösen el tudták fogyasztani, és ilyet kaptak a csecsemősök is. Az ilyet meg nem annyira "ciki" átadni!

Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!

Kedden lesz a harmadik császárom. Valaki meg tudja mondani, most hogy van a gyerekfelszeerlés? Kell vinnem pelust, törlőt, vagy adnak? Már nem emlékszem, hogy volt két éve.

Köszi,
Éva
evaanya
 
 


Evaanya
Én tavaly márciusban szültem, akkor én csak popsitörlőkendőt, cumisüveget és tartalék pelust vittem be, a többi az volt.
hmmc
 
 


Éva,
Most februárban volt a 2.csaszim. Szóval amíg a csaszis szobában vagy, addig mindent adnak neki. ha átmentél babás szobába, akkor érdemes vinni tartalék pelust, popsi törlőt. Ha akarsz vihetsz cumis üveget meg akár ruhát is. Mondjuk az ajándék csomagban van pelus, popsi törlő minta és popsikenőcs. Szóval én azokat is elhasználtam. Csak pelust hoztak be még kb. 5-6 db-ot.

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Lányok köszi a tippeket!

Már várom a végét, igen fáradt vagyok az állandó fájdalmaktól.
Tegnap egyedül voltam itthon elkezdtem szédülni és térdre estem, vérnyomi 160/100 volt, bementünk a kórházba és kiderült keveset ittam aznap, de ott már120/80 volt. Ma fowmetriától kezdve minden volt, minden rendben, DE a leányzó 4367-re saccolták, nem semmi, remélem tévednek. Ma Sárvári foglalkozott velem, hát ő egy tündéri doki! A Musztafa viszont finoman szólva nem volt szimpatikus.

Evaanya!
Akkor mi találkozunk bent, tegnapra voltam kiírva, és hétfő max kedden indítanak, ha addig nem lesz semmi, és a doki szerint nem.
Mi megkérdeztük a szülésznőt, és csak azt a cuccot kell bevinni majd amiben hazahozod.
tundike
 
 


Köszi a tippeket mindenkinek. Akkor majd apa behozza utánam, ami kell.

Tündi,
én már hétfőn befekszem. Valszeg összefutunk. Ne izgulj, nem a súlya a legfontosabb. Nálam az első 3650, a második 3500 gr volt, mégis csaszi lett mindkettő. Nagy és keményfejű krapekok voltak mar akkor, nem fértek volna ki. Ja, és mindkettőt 4 kiló fölé becsülték. Szóval lehet, hogy tök jól tágulsz, a lányka feje még rugalmas, és simán kicsúszik...
Nekem is már fáj minden lépés. Csak akkor jó, ha ülhetek, de ez egy négy, meg egy kétéves kisfiúval nem túl gyakori...

Éva
evaanya
 
 


Éva!
Gondolom nekem is hétfőn kell befeküdni.
Hogy ismerjük meg egymást? Az én nevemet láthatod, a felhasználónál, megkereshetnénk egymást. Mivel pénteken felvettek, a bal oldali, utolsó előtti szobában vagyok, a hármas kórteremben, az első ágyon.
tundike
 
 


Tündi,

majd megkérdem a nővérpultnál.
Most már szinte várom, hogy hétfő legyen. Nem szeretem a kórházat, de fájdogálok, érzem az időmet, és nem szeretnék itthonról rohanni. minimum egy óra a kórház innen.
evaanya
 
 


Tündi, Éva!
Mit is szoktak ilyenkor kívánni??? Na, azt mind kívánom nektek, és jelentkezzetek majd ha lesz egy kis időtök! Kép
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


<font color="ff6000"><font face="Comic Sans MS">Sziasztok!

Tundike!
5-6 ember: apája(1), doktornőm(2), szülésznőm(3), gyerekdoki(4), csecsemősnővér(5), még egy szőke néni, akinek nemtommi a foglalkozása(6), és egyszer beugrott egy időre még egy pasi, aki nemtomki volt, mert nem láttam.
Szülésznő pénz: Én úgy oldottam meg, hogy vettem neki Merci csokit, és annak az aljához fogtam oda a borítékot, amiben a pénz volt. Ezt fogadott, meg nem fogadott szülésznőnél is lehet így szerintem. Mivel nekem fogadott szülésznőm volt, raktam bele fényképet a fiamról, meg rólam. Nagyon sokat köszönhetek neki. Végig sokat foglalkozott velem a terhesség alatt is, pedig volt bajom lelkileg is rengeteg. Bármikor bármit megbeszélhettem vele. Nagyon megszerettem, és ha legközelebb sikerül még egy babó, akkor is nála, meg a doktornőmnél akarok szülni. Senki másnál!!!!!!

Evaanyu!
Tundike!
Az nagyon jó, ha sikerül ismerőssel összefutni a kórházban!! Szerintem egy pici biztonságérzetet is ad ott a nagy ismeretlenben ilyen lelki állapotban!!
Egy kalappal mindkettőtöknek!!!!
Gyors, könnyű szülést, jó egészséget, sok pihenést, sok tejcsit, és nagy-nagy boldogságot kívánok nektek!!</font></font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Finiselő lányok: csatlakozom az előttem szólókhoz.
Tündikének könnyű szülést, Évaanyunak gyors felépülést a műtét után, és természetesen mindkettőtöknek egészséges, szép babákat, és sok boldogságot kívánok!Kép

Verus
29+3

Kép
verus
 
 


Íme az ígért kép. Tegnap készítettem.
Kép
Most 6 hónapos és kb. 25 kiló Kép
hmmc
 
 


Hmmc
Az a kis gombóc milyen gyorsan megnőtt?! Kép
Nagyon szép kutyu!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Hmmc,
Hát Beni már nem is kiskutya. KépKép Lassan kinövi a kertet. KépKép Tényleg tudtok majd füvesíteni tőle?
myra
 
 


<font color="ff6000"><font face="Comic Sans Ms">Hmmc!
Nagyon éééééééééééééédes!!!!</font></font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Évanayu és Tündike már biztosan boldog anyukák!!! sok boldogságot nektek és babáitoknak.

Hmmc,
Nagyon jó fej a kutyátok. most kaptuk vissza a kábelt, megpróbálok felrakni én is képet ma...

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


hmmc
 
 


Kép Kép Kép Kép Nem tudok szavazni, mert azt írja, hogy erről az IP címről már szavaztak!!! ???
Még nem is szavaztam eddig. Ez hogy lehet???? S.O.S. Kép Kép Kép Kép


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Nálam is ez a hiba jön be...

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Hmmc véletlen rossz linket másolhatott be.
így jó: http://work.netrix.hu/szuletes7/index.php

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Tényleg iq-light voltam. Bocsi!!
A vége már nem kellett volna. Csak kipróbáltam, hogy hányszor lehet szavazni, de sajna csak egyszer.
hmmc
 
 


oké, így már sikerült Kép))


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Hmmc! Én továbbra se tudok szavazni!!! Kép((((

-cs-

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sancsi
Klikkelj erre a linkre:
http://work.netrix.hu/szuletes7/index.php
hmmc
 
 


Sancsi, de ha már véletlenül a "rossz"-ra kattintottál, sajna nem fogsz tudni szavazni..Egy IP-címről csak egyszer lehet, és az már egy szavazatnak számít.

Újdonsült anyukáink remélem jól vannak, és vígan babáznak már -otthon.Kép

Hmmc, mikorra is vagy kiírva?

Kép
verus
 
 


Vmi nem stimmel, mert nekem meg kétszer is sikerült szavaznom. Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas, na az nem stimmel..;)Kép
Én a "jó" linkre kattintottam, szavaztam, majd -hehe, a furmányos magyar- a férjem gépéről is akartam. Nem engedte, mert a router miatt egy IP-címünk van, és erről már szavaztak...

Kép
verus
 
 


Bár lehet, hogy ha ma is megpróbálnám, akkor már menne;)

Kép
verus
 
 


A jó linkre kattintottam, de semmi!!!!
nem lehet valami más úton elérni az oldalt? Mondjuk próbálkoztam, de ne sikerült. Hátha Nektek van tippetek!

Verus!
Lehet te vagy a kulcsa mindennek!
Lehet nővéremék már szavaztak!!!!
Minden nap lehet szavazni?

-cs-

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Sancsi, nem, nem arra gondoltam, hogy mindennap szavazhatnánk, hanem hogy elméletileg az IP-cím dinamikus, minden egyes csatlakozáskor más-más IP-címet kapsz. Bááár ez ugye a külső IP-cím...
Na, nem akarok én itten okoskodni;), tovább passzolom a kérdést.Kép

Kép
verus
 
 


hihihihi Kép Kép
Én kipróbáltam, ma is tudtam Kép Kép


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?