Új privát üzeneted érkezett!

Rambóka!

Én vagyok, de segíteni nem tudok,sajnaKép
Szorítok, hogy elmúljanak,csak ennyit tudok de azt nagyon!!!Kép
Vendég
 


Kincsecske!

Én most nagyon élvezem az itthonlétet, pedig imádom a munkám, a munkatársaim.
Ameddig lehet itthon akarok maradni, elég volt a sok fezsültség, készenlét, de tudom, hamar hiányozni fognak a munkatársak, az emberek, szorít majd a négy fal, ahogy Okr írta.
Úgyhogy én kitaláltam, a legideálisabb megoldás, 3 gyerek, főállású anya, és mellette félállásban dolgozni, heti 10 óra, az két nap a suliban.
Akkor pihent is maradok, gyerekekre is jut idő, és szosöl lájving is ki van elégítve (pletykaKép)

Kép

Kép
rejo
 
 


Rambóka!

Hogy vagy?????? Elmúlt????

Kép

Kép
rejo
 
 

 
 

Sziasztok!

Köszi az aggódást!
Tegnap kicsit megijedtem, mert egész nap fura volt a pocim, elhatároztam, h. ha ma is folytatja akkor ügyelet, de hálistennek nem volt rá szükség!Kép
Az igazat megvallva én voltam a hülye pancser, mert már a 2 héttel ezelőtti vérképem is kalciumhiányt jelzett, csak elfelejtettem Calcimuscot felírni magamnak, valszeg emiatt voltak a keményedések, mert tegnap végül megittam 2 ampullát és ma már nem volt semmi baj!
De ma elmentem a patikába és feltankoltam minden földi jóval, több, mint 2000 Ft-ot hagytam ott!!!! Nálunk van egy tök normális patikussrác, ma ő segitett magisztrális készítményt felírni ( fogorvosként nem szoktunk patikában kikeverendő gyógyszereket írni), lediktálta a receptet Kép!
Simán beveszi a 100 db-os Merckformint, nem problémázik rajta!!!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Kincsecske!
Kedden megyek 9-re Uh-kontrollra!Képkukucska,hogy nem változott semmit tutiKép
Rambóka-Rejóka!
Pihizzetek,nem túlhajszólni MagatokatKépebben a jó időben!
Többiek merre csavarogtok?!Kép
(10cn)
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!!

Hogy vagytok??? Mindenhol süt a nap?? Itt igenKép Kép Kép Kép

Andi ne add fel!! Miért ne láthatnának v mit, hittel gondolkozz magadról és a babócáról.

Okr mizujs?

Aranykavics hazaértél??

Rambóka, Rejo, Norka jól vagytok??? Élvezitek a napfürdőt?

(49cn)Kép
Vendég
 


Sziasztok!
Bejelentkezem,hogy élek!
A gép szerviz alatt voltKépMost már jóóóóó!(kop-kop)
Viszont kitörlődtek a smilek!Kép

Szombaton voltunk Pesten állatkertben.Adának nagyon tetszett!!!!KépKép (apának is Kép )
Ma pedig 20 hónapos lett a drága!!!!

Voltatok már szavazni?Mi még nem,de mindjárt megyünk!!!

KépKép

KépKép
okr
 
 


Okr!

Végre előkerültél!
Örülök, hogy tetszett az állatkert! GépKépRemélem már sokat jössz!!
Ebben a hónapban mi lesz, pihi vagy closty?

Andika!
te mit ügyködsz ebben a hónapban, clostyzol? vagy csak simán UH-s követés van?

Kincs!
Mikor kapd meg a metformint?

ma sétáltunk, szavaztunk, pihentünk, nagyon jó volt.
Holnap megyek Istenhegyi klinikára down-szűrésre, lesz részletes UH, nem csak nyakiredőt, hanem orrcsontot is nézik. ha orrcsontot látják 13. héten, a lábaközét is fogják, szerintetek?

rejo(12+3)

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!

Okr! Sajna a mi gépünk is átesett mostanság ilyeneken "tudom mit érzel"Kép Kép Nagylány már Ada!!

Rejo REMÉLEM HOLNAP LESZ A NAPJA!!! De úgylátom neked is lesz miről beszámolnod!!

Én kerítést festettem Kép,és voltunk szavazni is
Vendég
 


Rejóka!
Clostyt szedtem,3.naptól!Kedden kuksizzuk meg....mi újsi....érzek valami szuri-murikat pár napja....de Én elég szarul reagálok....de mióta merckformint szedek (39.hete),még nem volt semmi rásegítésem...ez az első!Na majd kedden okosabb leszek!
Na majd holnap ...lesz új képed,remélem felteszed Nekünk is!Kép
Kincsecske!
Keritést nem szeretek festeni,pedig kéne nagyon!Szóval ha nagyon unatkozol....KépKépKép
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!!!!Kép

HazaértünkKép
HURÁÁÁÁ!!!Kép

Nagyon jó volt, Lillafüred csodálatos helyKép
Többet mászkáltunk a környéken, mint az előadásokonKépKépKép

Rejóka!
Szerintem nem fognak semmit sem látni a lába közöttKépKép Mert puncis leszKépKépKép

Kincsecske!
Kerítés festés!!!
iLYEN JÓ IDÕBEN, CSAK SZIGORÚAN FÜRDÕRUHÁBAN SZABAD!!!!Kép

Rambóka!!!
Vigyázz arra a pocakra!!Kép Nagyon!!!

Kandika!!
Ne kérdezz ki:KépKépKép Holnap így is be kell számolnom. Kép

Velem semmi, nagyon jól vagyok. Jó volt ez a hosszú hétvége. És most jön HÚSVÉT!!! Jajj de jóKép De addig 5 kemény nap, fűszerezve ügyeletekkelKép

Lesem ezt a választási eredményt!!! És roppant módon szurkolok!!!

Jók legyetek lányok!

Pussz!

Kavics
(9 cn.)
Vendég
 


Szia Kavics!

Örülök hogy hazaértél! Kicsit közelebb voltál hozzámKép,Lilafüred tényleg szép!

Én is izgulok ezen a választási mizérián.
Vendég
 


Sziasztok LányokKép

Húú,nagyon régen irtunk utóljára és nagyon keveset!
Igazából velem semmi extra,ezért nem is jövök sűrűn,meg már napok óta,taknyos vagyok,fáradt voltam stb...,de ma szabadnapos vagyok és még mindig pizsibe ülök ittKép,pedig takaritanom kéne nagyonKépKép

Kismamik mizújsi????
Többiek????
Andika????Este gyere ám!!!Kép

puszi

14cn.
Vendég
 


Sziasztok!

Hú, mennyi minden történt itt egy hétvége alatt!
És sajna csak a munkahelyemen tudok netezgetni, így pont este meg hétvégén nem.

Ma nagyon klassz dolog történt velem, és gondoltam megosztom Veletek!

Voltam egy dokinál a kettes nőin, elképedt, hogy micsoda hülyeségeket kaptam eddig, beszéltem vele a metforminról, és felírta.
Merckformin, 850 mg, napi 2x1. 2 hónap múlva kell visszamennem, akkor csinál egy vérvételes kontrollt.
Azt mondta az eslő 2 héten szédülhetek, meg lehet hasmenésem.

nektek milyen tapasztalataitok vannak? Ahogy nézegettem a levelezést, Kincsecske Te is most kaptál, vagy fogod kapni, nem?

Hogy vagytok! Jó húsvéti készülődést Nektek!
Nálam elég sűrű hét lesz, sok munka, vásárlás, stb, Húsvétkor szülőlátogatások, ilyesmi.

Puszi Mindenkinek, nagyon szép hete Nektek!
Csilla

Kép

Kép
csillagfény
 
 


Sziasztok!!

MEFORAL 850 mg napi fél !!!

Nehéz menet volt de van!!
Három órát vártam arra a főorvosra aki kérte az inzulin értékeket, mire a másik rendelőből kiszólt az aszisztens ,hogy aki nem ragaszkodik a főorvoshoz az mehet a doktornőhöz, most. MIvel a doktornő fiatal gondoltam megpróbálom, megkérdeztem az aszisztenst,hogy pco-metformin izével tudnak e mit kezdeni mert akkor én máris bemegyek,értetlenkedett aztán azt mondta várjam meg inkább a főorvost Kép . Visszajött és mondta menjek be!Kép Kép ( gondoltam tud valamit a dokinő,kihívás neki stb...) Bementem és megnézi a papírjaim, azt mondja minden érték jó, nincs semmi gond az inzulinommal, a 120 perces magas de az mindenkinekKép . Diétázzak sportoljak, pco-nak hormonális problémái vannak, a cukrosoknak is vannak ciklusaik pé-je stb... Elkezdtem magyarázni hogy mindent próbáltam az évek során interneten nagyon jó cikkek vannak,nem inzulin reznél is hat stb stb.. És a végén mondtam hogy ha nem lehet tőle bajom én csak a metforminnal megyek el innen. (ja közben érvelt a túlsullyal,patikkal szőrökkel ami nekem nincs, és a fődokit is megkérdezte aki szintén mindent rendben talált) Mondta hogy a másik doki 30 éves tapasztalata ellenére ő az én kifejezett kérésemre(papíromra is ráírta) felírja a napi fél szemet,ha nincs bajom egyre emelhetem.
Igazából hallott valamit a dologról azt mondta,de lehet jobban utánnanéz és ha bármi változás- akár jó akár nem -történik velem közöljem vele!!! Hátha valami forradalmit tehet azt mondta, mondtam neki a héten egy lány bizti felkeresi,aki hasonló cipőben jár, azt mondta jó!!
Hát nem volt egyszerű de megvan!,és a dokinő is rendes lett a végére, telefonszám felírva név miegyebek Kép Még jó hogy merészeltem megkérdezni,mert a főorvos kapásból elintézett volna..

Norcolut nincs mert a nődokihoz nem volt energiám elmenni,majd a 70cn-on Kép

SZÉP NAPOT NEKTEK!!

Várom a beszámolóitokat!!!

(50cn)

A
Vendég
 


Szia Kincsecske!

Klassz, lehet, hogy nem is kell norculut, mert magától rendeződik.
Nekem ma a doki azt mondta (olyat kerestem fel, aki az interneten cikkezett a metforminról), hogy tényleg a dokik nagy része nem is hallott róla, hogy 1-3 hónap alatt már lesz hatása.
Ha nem, ki lehet egészíteni clostyllal.

Bevetted már? Én ma este kezdem.

Nem kevés az a 850 mg fele naponta? Vagy az enyém túl sok, én 2x 850 kaptam.

Klassz, hogy ilyen jól viselte a dokid, hogy megmondtad mit kérsz. Azért ez is elég ritkaság....

Rambóka, Te it mondasz, mint orvos? Te mennyit szedsz?

Érdekes az én receptem is rajta volt a 2x1, és mégis 100 dbosat adtak. négyszáz akármennyi forint. Mondjuk az ötezer forintos szurikhoz képest....

Ettől nem volt olyasmi rosszullétetek, hogy nagyon leesett volna a vércukrotok? Édesapám is szedi, ő cukros, neki néha van rosszulléte, és akkor szőlőcukrot kell ennie, meg ilyemit.

A hasmenéssel mit csináltok? A doki azt mondta az első két hétben lehet. A gyógyszertárban meg azt, hogy menjek orvoshoz, ha mellékhatás van.

Még valami: a gyógyszerre rá van írva, hogy terhesség alatt nem lehet szedni, szoptatás alatt sem. Máshol meg azt olvastam, hogy kell is. Akkor ez most hogy működik?

Szép estét Nektek, jó társalgást!

Csilla

Kép

Kép
csillagfény
 
 


Kavicska!
Na mindent tudtál?Kikérdezzelek azért,a biztonság kedvéért!???!Kép
Csilla!
Szerintem bazi sok az első naptól kezdve bevenni 1700mg-ot!A normális dokik elmondják mindig,hogy fél tablettával kell kezdeni,elöször 2x (reggel-este) és ha ettől nem vagy rosszul,bevehetsz délben is felet....ha már ez a majd 1300mg nem okoz gondot,akkor lehet ismét emelni!
Mindenkinek okoz átmeneti rosszulléteket,szédülést,álmosságot stb. ha már az adott adagtól nincs semmi diszkomfort érzésed ,akkor lehet emelni!Én a 3xfelet szedtem vagy 1hónapig,annyira megterhelt...de ez egyéntől függő!Kép
Nekem speciel nem az első 2 hétben volt hasmenésem,hanem vagy 2hónapig....naponta csak 1x!Vagyis,nem szedtem hashajtót....pedig elötte,muszáj volt!
Az,hogy ha a metformin szedése alatt létrejön terhesség...na igen,erről a dokik véleménye megoszlik,de ha azt veszed,hogy a szervezeted a metformin szedése alatt érezte magát úgy,hogy létre jöhet a terhesség...ha ezt megvonod....az következményekkel járhat!Én biztos szedném végig!Jaaaa,ha viszont valaki úgy dönt,hogy nem szedi tovább...azt csak fokozatossan szabad...
Kincsecske!A meforál,az szó szerint az...amit Én szedek,csak más gyógyszergyártó cég forgalmazza!És a fél,az pont ideális!Harcra fel!Kép
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Gabóca!
Vagyok,és Tegnap is voltam....csak Te nem Kép...na majd ma talizunk!
Náthás lettél?nincs kedved,már végre megszabadulni ezektől a csúnya baciktól?Kép
OKrisztinke!
Na mi újsi?Ada élvezte a jóidőt?Miért nem szóltál,hogy mész állatkertbe?Küldtem volna egy pár képet magamról!Kép
Rejóka-Rambóka
Hol vagytok?Mi újság a pocakban?Kép
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Csillagfény!
Akkor egyszerre rajtolunk! Én már bevettem a felet, nem tudom kevés e. Ha nincs gondom felemelem egészre,de többet nem merek.
Neked mennyi a cukrod és inzulinod??
Ki az a doki? Hol találtad? Hány éves vagy? Jó sok kérdés,de csak arra válaszolj amire akarsz.Kép

Szióka!
Vendég
 


Sziasztok!

Újaknak:
Tudom h. kevés az időtök, de könyörgöm olvassátok végig a topicot!!!!!!!

Dióhéjban:
-Metformin 2-3X850mg/nap, de nagyon óvatosan kezdve!!!!!!! Napi 1/2, napi 2X1/2,napi 3X1/2, Este 1+ 2X1/2, 2X1 +1/2, 3X1, mindig csak akkor emelve az adagot, ha az agyonvertség, fosás, hányinger megszűnt!!!! Célszerü pénteken este elkezdeni és eleinte cukormentes diétával kombinálni, mert az egyidejű magas cukortartalmú kaja pl. nálam hígfosást eredményezett!!!!!!!Kép Szorulásosoknak mázlijuk van!! Kép
De van akinek semmi problémát nem okozott!

-Terhesség alatti szedés:
A papíron azért van az h. terhesség alatt nem szabad szedni:
-mert ez a bogyó Mo.-on egyenlőre csak 2. típusú diabetesre van törzskönyvezve, azokat pedig terhesség alatt inzulinra szokták átállítani.
-az előbbiek miatt senkinek eszébe sem jutott eleinte h. kísérleteket végezzen
DE!!!!!!:
Most fordítok egy csomó cikket, amelyek arról szólnak h.:
- a metformin alkalmas a PCO-ban gyakrabban előforduló terhességi diabétesz megelőzésére
- a terhességi diabeteses nők cukorháztartásának rendbentartására a metformin néha előnyösebb, mint az inzulin
- nem okoz semmiféle elváltozást a magzatban, sőt mivel stabilizálja az anya vércukorszintjét, megelőzi a nagysúlyú babák kialakulását, ezzel csökkenti a szülés körüli komplikációkat.
Én megmutattam ezeket a cikkeket a dokimnak és ő rábólintott h. szedjem nyugodtan végig.
Napi 2X850-et szedek (néha elfelejtem Kép ), majd a terheléses cukornál kiderül h. ennyi elég-e?

Kiskincs!

Majd ha időm engedi felteszek pár cikket, amiket legközelebb hagyj ott a dokiknál elolvasásra!!!
(Ez ám a népművelés: A beteg műveli a dokit!!!!! Kép Kép Kép )

Csakegy!

MI VAN VELED?????????????????????? CSAK NINCS VMI BAJ????????????????????????????? JELENTKEZZ!!!!!!!!!!!!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Sziasztok!

Rambóka!vagy Norka, vagy Kavicska, vagy bárki, aki tudja.
Szöget ütött a fejembe, amit Kincs írt. Hogy lehet az, hogy cukorbeteg nőknek van PÉ-jük, inzulingondjuk ellenére. PCO-ban miért okoz ekkora galibát az IR? Cukorbetegnél miért nem borítja fel a hormonháztartást?

Kincs!
gratulálok a gyógyszerhez!! nagyon ügyi vagy! Látod, sikerült! kívánom, hasson minél gyorsabban, és legyen meg az eredménye!!

Voltam ma Istenhegyi klinikán down-szűrésen, 1:15 000 az eredmény, azaz nagy valószínűséggel nem downos a baba!Kép
nagy csalódás volt ez az UH, tök szenvtelen volt a doki, szó nélkül csinálta végig a vizsgálatot, nem mondott semmit, mikor mit látunk, én néha kérdeztem, ez a talpa, ez a keze? Akkor válaszolt, de nem volt lelkes. kaptunk dvd-t, majd vágok ki belőle jó képet. Már 66mm a drága, gyönyörűen látszottak a bordái, a gerince és a keze megint, hát megvan az öt ujja, most is leszámoltuk. ja persze, gyerek végigaludta az egész vizsgálatot, doki 4-5 alkalommal erősen bökdöste a hasamat a vizsgálófejjel, de nem ébredt fel, viszont én ma erősen véreztem este, tuti hogy az UH-s bökdösésektől (hétvége óta nem volt vér egyébként). Lepényt meg se nézte, azt mondta, egy hét alatt még nem mozdulhatott semmit, fölösleges.

Szóval ide biztos nem megyünk vissza 4D-s UH-ra.

Rambóka, várjuk a cikkeket kiváncsian!

rejo
(12+4)

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!

Köszi a tanácsokat a metforminnal kapcsolatban!

Tegnap este bevettem egyet, de még semmi hatását nem érzem, de asszem hallgatok rátok, és ráállok a 2x félre. Mondjuk egy hét után lehet emelni?
Utána 3x fél, és utána 1 + 2 fél, utána mehet a 2x1, ha jól értem. Köszönöm!!!!!!!!!!!!

Csak így később hat, nem? A doki meg azt mondta, két hónap múlva kontroll, és esetleg ad még hormont is. Én viszont nem szeretnék hormonokat szedni, ha nem muszáj, már elég volt.

Tök jó, Kincsecske, hogy egyszerre rajtoltunk. Te hogy vagy? Én nagyon jól (most még), irtóan örülök ennek a gyógyszernek!
A dokit ács nándornak hívják. Úgy találtam, hogy olvastam egy cikkét az interneten a metforminról, és elegem volt abból, hogy senki nem írta fel, és mindenki csak hormonokkal kezelt, pedig jártam egy pár orvosnál, és a többség meg sem vizsgált, csak íróasztal mögül felírt valamit. Az egyik azt is mondta, adassam be magamnak valahol a szurit....
És amikor szeroidot akartak adni, besokalltam.

Ez a doki egyetemi tanársegéd, úgyhogy biztos ért hozzá. Fura, hogy nem mondta el ezt a szedési stratégiát.

De érdekes, hogy édesapám cukorbeteg, ő napi 3x1-et szed kezdettől, ugyanebből, és ő nem érzett semmit. Remélem ez is öröklődik :-)
Ti a mellékhatásokat azonnal éreztétek, vagy egy pár nap múlva?

Egyébként 29.5 éves vagyok, másfél éve vagyunk házasok, és örülnénk egy picinek. :-)

Nem mértek cukrot és inzulint sem. Illetve tavaly egy vérvizsgálaton a cukrom épp a normális felső határa alatt volt egy kicsivel, de terhelésest nem csináltak. Inzulint sem.

Szép mapot Nektek, megyek dolgozni!
csilla :-)

Kép

Kép
csillagfény
 
 


Sziasztok!

Csillagfény!

Nekem este volt egy kis hasmars, de lehet azért mert egész nap semmit nem ettem csak amikor hazaértem. Én 26 éves vagyok, mi is több mindenen mentünk át az évek alatt. Soha nem volt rendszeres a mensim, volt laparom, terminált együttlétek, clostis kúrák, lombikot akartak amikor mi is megálltunk. A dokiktól semmit nem tudtam meg, két év szünetet tartottunk és a neten januárban kezdtem keresgélni,megtaláltam a fórumokat ahol "kiokosodtam " KÖSZÖNÖM LÁNYOK!!! és belevágtunk megint a dolgokba!!

Azért nem semmi,hogy cukor és inzulin nélkül is kiírták, nekem meg kekeckedtek..

Rejo ez a cukor-Pé engem is érdekelne!!??

VIDÁM NAPOT,az idő ellenére is!!!!

(51cn)

Akik régen nem jelentkeztek, írjatok!!!! Norka,Mony,Okr, Aranykavics,Almodo,Orshe,Ella,Csakegy.......
Vendég
 


Sziasztok!

Ja. A doki azt mondta látszik a hormonvizsgálatomból is a pco, meg egy régi (1,5 éves) uh leleten is rajta volt.

Nekem eddig semmi mellékhatás! És nagyon jól érzem magam, szinte már félig egészségesnek! :-)
Azért nem semmi, mivel etettek Téged is.
Engem is akartak már hsgre küldeni....
Szerencsére nem tudták akkor megcsinálni, mert elfelejtett előtte nap megvizsgáni a doki, és anélkül nem lehet.

Na szia!

Mivel foglalkozol egész nap?
légy jó!
csilla

Kép

Kép
csillagfény
 
 


CSilla!

Tegnap dokinál voltam, buszocskáztam két órát(oda -vissza) és háromkor értem haza, akkor ettem és vettem be a gyógyszert. Tegnap nem dolgoztam,kell az egész nap a dokira ilyenkor.
Vendég
 


Szia!

Akkor vidéken élhetsz egy kisebb városban vagy faluban, nem? Elég macera így dokihoz járni. Még nekem is, pedig itt van fél órányira a munkahelyemtől. De volt, hogy egy héten kétszer is kellett menni, úgyhogy nem mindig ilyen egyszerű.

Azért szerintem figyelni kell a rendszeres evésre is.
A cukrosok is 5x esznek egy nap, mindig kevés szénhidráttal, de azért valamennyivel.
Reggel bevettem egy fél tablettát, délig nem ettem, és szédültem is rendesen.
Szóval szerintem nem baj, ha van nálunk mindig egy kis szőlőcukor, apámnak ilyenkor segít pl.

Sziasztok!
Csilla

Kép

Kép
csillagfény
 
 


Hello Csillagfény!
Csak megnyugtatásképpen irom, hogy én például abszolút nem voltam rosszul a metformintól, pedig kezdettől fogva teljes adagban szedtem (2*850 mg). Nekem is Ács a dokim és én rá is kérdeztem erre a fokozatosan emelt adagolásra, de azt mondta, hogy szerinte próbálkozzam egyből a teljes adaggal. Igy is történt, és még élek :-)

Kavicska,
csak azért kérdeztem, hogy milyen vizsgálatokra van szükség, ha metformint szed az ember lánya, mert nekem a doki a tavaly novemberi (régidokis) leleteim alapján írta fel a metformint januárban. Azóta semmiféle vizsgálatot nem végeztetett, se vérvétel, se nőgyógyászati vizsgálat, semmi. Vese és májfunkciót hogy nézik??

Espero

Kép

Képurl]
espero
 
 


Sziasztok!!!Kép
Bocs, hogy ilyen ritkán vagyok, de elég sokat dolgozom, du sok a meló, ügyeletek stb és amikor hazaérek, már nem sok kedvem van írni. Csak elolvasom!!Kép De követlek benneteket. Kép

Kincsecske!!! Kép
Nagyon örülök végre szeded!!!! Hurrááááá!!!! Jajj de jó!!!! Teljes boldogság!!!! Még bennem is!!!Kép

Csillagfény!Kép
Neked is nagyon örülök. Jó úton vagy!!!!Kép Lesz itt babó!Kép

Esperonak igaza van! Nem kötelező a rosszullét! Engem egy kicsit kiütöttKép De felálltam.KépKépKép Mostmár 2x850 mgot szedek! Azt nem tudom, hogy hat e?

Ami a cukorbeteg nők PÉjét illeti a következő a hozzászólásom:
Két tipusú cukorbetegség van:
1. tipus, inzulin függő, elsősorban fiatalokat érint, fiatal korban (akár már gyerek korban is!!!)jelen van. Itt a hasnyálmirigy inzulin termelő béta sejtjei károsodtak és nem termelnek inzulint.
Ezért alakul ki a magas VC szint. Nyugodtan lehet Péjük és szülhetnek gyreket!! (ha más ellenjavallat nincs)

A 2-es tip diabetes nem inzulin függő: ez idősebb korban jelentkezik, általában kövér, magavérnyomásos, zabáló, magas vérzsirszint stb tüneteket un Metabolikus X syndroma tüneteit produkáló betegeknél van jelen. Õk fiatal korúkban nem voltak diabetesesek, volt PÉjük, szűlhettek!

Ennek a két diabetesnek a kialakulása más és más.

Az elsőnek semmi köze az inzulin rezisztenciához. PÉ van!!!
A másodiknak nagyon sok köze van: a tudományos kutatások az inzulin rezisztenciát az elhízásnak tulajdonították. Sőt a legutóbbi gyógyszer bemutatón (metformin) amin voltam, ott is az elhízás okozta IRről beszéltek. De nem kötelező a PCO tünetek megjelenése.
Mamár egyre több cikk van arról is, hogy az IR nem az obesitasnak (dagiságnak) köszönhető, hanem közel 100 oka is lehet. Többek között genetikai háttér!!! Erre mi is "jó" példák vagyunk, az alacsony BMIvel (test tömeg index) IR produkálunk.
A PCOt régebb csak kövér, szőrős nők betegségének tartották. De ma már ez is megdőlni látszik (mégha sajnos sok doki nem is tud róla: pl sovány PCOst mutogatni kell mert olyan ritka, meg hasonló beszólások). Ez egy komplex betegség. Azon felül, hogy mindkét oldali petefészekben több 2-8 mmes cisztának kell jelen lenni, más endokrin eltérés is fennáll(hat)!!! Pajzsmirigy probléma, prolaktin, mellékvesekéreg problémák (emelkedett tesztoszteron, cortisol), LH/FSH arány stb.
Összegzésül azt mondanám, hogy az IR és vele társuló diabetes (2es tipusú) nem kötelezően vezet PCOhoz. Mintmár írtam ezek a betegek többnyire idősek.
Ez csak azért érdekes, mert ezek a kutatási eredmények, hogy fiatal, SOVÁNY PCOs nők anovulációjának hátterében a IR áll, nagyon frissek. Csak most derült ki, nincs még elég adat.
Lehet, hogy nagyon sok idős cukorbeteg embernek lehetett fiatal korában IRje, csak akkor még nem vizsgálták. Ki tudja??? Majd a gyógyszercégek sokat fognak kampányolni, hogy az IRre jobban odafigyeljenek a dokikKép
Látjátok ti is, hogy közelharcot kell vívni egy 5 pontos cukorterheléses IR vizsgálatért!!! Nem beszélve arról, hogy ezt valaki megfelelően kiértékelje!!! Aztán a Metformint fel is írja!!!!
Arra, hogy a PCOra törzskönyvezzék a Metformint még várni kell. !!!! De az eddigi leírások szerint, nincs magzat károsító hatása!!!!! Ezért szedjük. Szedem én is, annak ellenére, hogy a gyógyszertan könyvemben ott éktelenkedik, az, hogy terhesenknél és szoptatós kismamáknál ellenjavalt a gyógyi!!!!

Jó sokat beszéltem! Lehet, hogy kissé értehetetlen vagyok, mert sietekKép Ha valami nem világos, kérdezzetek!!!

Espero!
A lényege a Mteforminnak, hogy veseelégteleségben nem lehet szedni!!! De nekünk fiataloknak az nincs!!!
Tehát a következő vizsgálatokról van szó
Vese: kreatinin, carbamid, hugysav
máj: GOT, GPT, GGT
De azt hallottam, hogy elég fél-egy évente ezeket nézetni!!! Itt az öreg, n+1 belgyógyászati nyavalyával rendelkező betegekkel van gond!!! Mi egészségesek vagyunk!!! Relative!KépKépKépKép

Készülök a Húsvétra. De csak lélekben!Kép A takarítás elmarad. Nincs erőm hozzá!

puszika nektek!!!!!!!!!

Kavics
(11 cn.)
Vendég
 


Sziasztok!

de jó hogy jöttél végre Kavicska! Fene egye azt a sok melót!

na itt van a bibi az én gondolatmenetemben is. A kettes típusú diabosok ugye valószínű, hogy sokáig IR-esek voltak fiatalabb korukban, ez lehet az előszele a cukorbetegségnek. DE mégis volt fiatalkorukban PÉ-jük, és szültek is. Hát ezt nem értem.

Itt a nagymamám példája, időskori diabétesz, időskorban el is volt hízva, fiatalkori képein írtó vékony. Háború miatt későn, 33 és 35 évesen szült, tehát nem lehet azt mondani, amit Rambóka mondott, hogy régen fiatalon szültek, amikor még nem hatalmasodott el a PCO. Szerintem tuti hogy volt fiatalkorában IR-je.

Még egy érdekes. Anyu mesélte, most először beszéltem vele a PCO-ról, biztos, mert már nincs tétje. Szóval 18 éves korában, mikor először vizsgálta nőgyógyász a munkahelyi felvételéhez, valami öreg prof vizsgálgatta. Azt mondta neki, hogy cisztásak a petefészkei (!), de ne aggódjon, minden második nőnek ilyen, ez nem jelent semmit. UH persze nem volt még akkoriban.

Kézzel ki lehet tapogatni a megnagyobbodott petefészkeket? Anyu is sokáig pattanásos volt, és masszívan hasra hízik, mint egy manó. hasi háj. Fiatalon írtó vékony volt. Két pillanat alatt teherbe esett anyu velünk.

Szóval nem tudom, nekem néha azért olyan zavaros a kép PCO és IR ügyben.

Csilla!
Ács doki állítólag szeret hormonozni, jól gondolod, nem biztos, hogy szükség van rá. Azért szedni kell pár hónapig a gyógyszert mire hat,(két hónap nem biztos, hogy elég, szerintem, de én nem szedtem) aztán lehet elég lesz egy kis closty, az mégse hormon.

Okr, rambóka mostanában ti is keveset jöttök!

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok, csak bekukkantok. Kép

Már úgy csinálom csak, hogy napközben egyszer-egyszer bekapcsolom a laptopot készenlétből, és akkor ide-oda beírok egy rövidebbet, de már igyekszem kijönni a függőségből, mert a tanulás rovására megy.
7kincs, nagyon örülök, hogy megszerezted ezt a fránya gyógyit! Kép Mégiscsak elesett Debrecen vára is. Kép

Azért sem írok, mert PCO témában én már semmi újat nem nagyon tudok mondani, velem meg nem történik semmi mostanában. Talán még annyit, hogy anyámat megdiagnosztizáltam utólag PCO-val, 6-8 hetes ciklusai voltak, fiatalon még szép vékony volt, minden dettó ugyanaz, velem 3,5 év után lett nehezen terhes stb. stb, most pedig számomra cukorgyanús (az apja, vagyis nagypapa miatt is, kemény diabos volt míg élt), csak lökött és nem nézeti meg magát. Gondolom megvárja, míg előkapja valamilyen frankó szövődmény. Ja, vérnyomása, ilyenek, azok már az egekben vannak. Kép

Tanulok mint a güzü, mai nappal mind a 80 tétel át van véve, csak az a baj, hogy elővettem az elsőt, és úgy néztem rá, mintha sosem láttam volna. Kép Gyanítom, ezt el fogom játszani kb. a 40.tételig. Ebbe a mennyiségbe csak belehőbörödni lehet, mindegy, lesz valahogy. Meg valahogy az orvoslányok előtt nincs pofám panaszkodni, képzelem, az orvosin mit kellett összetanulni egy-egy keményebb vizsgára. Kép

Meg hát elég keményen nyűgös is vagyok. Máshova elpanaszoltam, de csütörtökön megkattant valami a csípőmben, azóta a baba fejét a két lábam között érzem néha, elkezdtek szétcsúszni a csontok, és főleg ilyen frontos időben fájnak is veszettül. Szóval úszás kivételével mozgás kilőve (nem visz rá a lélek), viszont állandóan éhes vagyok. Én nem is tudom mennyit fogok hízni így a végére. Kép
Csütörtökön lesz kontroll UH, ahol meghallgathatom újból, hogy Bogi akkora mint egy dinó, és a magzatvizemmel Dunát lehetne rekeszteni. Letojom.

puszka mindenkinek Norka (30-31)
s_norka
 
 


Rejóka!!!

Nagy valószínüséggel igazad vanKép
Egyébként még nem sikerült anyummal a PCOról beszélni, de szerintem neki is lehetett. Már csak abból gondolom, hogy rám közel 3 évet vártak. Állítólag nagy meglepetés voltam, hogy hoppá.... Aztán nem esett többet teherbe. De nagyon vékony, most is régebb is. Bár azért manapság már nem annyira....Kép De ő is hasra hízik. Én isKép Bár teljesen más az alkatunk. Õ is szőrös. Amióta tudom mindig is gyantázta az bajszátKép Én isKépKép

Norka!
Nagyon örülök, hogy jól vagy!!! Hát nő ez a Bogi baba!!! Kell a hely!!! KépKép
Jó tanulást neked! Nehéz lehet. 40 tétel. Pocakosan.
Ismerős az a helyzet, hogy átveszed az anyagot és amikor ismételsz mintha ....semmiKép Rettenetes. Ezért utáltam az ismétléseket!!! Húha. Nyeltem a sok édességet, mindig híztam vizsgaidőszakban. Más fogyottKépKép Én legalább 3 kgt szedtem magamraKép
De a legrosszabb mindig a vizsga előtti 48 , majd 24 majd 8 óra volt. Ajjajj.KépKép De jó hogy vége!!!
Bár most is tanulok. De ez már másabb!!! Itt már nem diákként vagy hülye, hanem dokiként sülsz fel a nagyobb előtt ha nem tudsz valamit...KépKépKép
De nem panaszkodás. Minden vizsga vizsga! És hát doktorálni... nem könnyű.
Vigyázz nagyon magatokra. Szerintem ne foglalkozz annyira a kilokkal. Esetleg ne egyél veszélyes kajákat!! És este 7 után semmit!!! Bár nem tom terhesen ezt hogy lehet betartaniKép Kép

Amint elkészül a baba szoba tegyél fel róla több képet isKép OK?

Puszika!
És jó éjt!!!
Legyetek jók.

Képzeljétek szurkál mko petefészkemKép 1-2 nap múlva megyek dokihoz. De mérem a hőmet.
Ja még el szeretnék menni május végén a Tátrába egy túrára. Esteleg babásan???? Majd meglátjuk. De most valahogy betojtam a baba gondolattól. Magam sem értemKép

Na most tényleg befejezem, mert a párom rámszólt, hogy nincs virus irtó bekapcsolvaKép
Kavics
(11 cn.)
Vendég
 


Sziasztok!

Norka, Aranykavics,Espero jó olvasni benneteket!!!Kép Kép Kép Kép Kép

Csillagfény! Igen eltaláltad.. Nekem a mai adagtól nem volt bajom,talán picit szédülök és nagyon sok édességet eszekKép

Érdekes amit a felmenők "problémáiról" írtok.
Nagymamám (apum anyukája) 33 évesen szült és csak egy gyerek lett,nem tudom ciklusai milyenek voltak, apum meg bajlódik a cukrával és vérnyomásával de dokihoz nem hajlandó elmenni....
Anyum részéről nincs gond van 3 gyerek, és mi is hamar jöttünk Kép
Vendég
 


Sziasztok!
Na voltam ma Uh-on és nagy csodám van ámKép,19mm-es tüsző na meg jó pár kisebb!A méhnyálkahártyám az soványka ,csak 5mm....és kaptam rá Estrofem 4mg-ost ez humán ösztrogén!Csütörtökön megyek ismét!Akkor kiderül minden...Kép
A lényeg,hogy nagyon örültem ennek a hírnek,mert,már jó pár éve nem lehet stimulálni engem!
Na szóval ennyi rólam...
jó éjt
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Rejo!
A kérdést megírtam Dr. Fedorcsák Péternek Norvégiába, kíváncsi leszek a válaszra!

Bocs h. ritkán jövök, fáradt vagyok, esik, esküvőt szervezek, választási műsort nézek stb.

Ma volt egy hülye betegem, nem bírom ki h. ne meséljem el! ( h. megfeleljek az orvosi titoktartásnak, semmilyen azonosításra alkalmas adat nem fog szerepelni! Kép )
Felnőtt ( főiskolás) férfi, gyáva nyúl, mi ezt akceptáljuk, próbáltuk poénokkal lazítani a hangulatot, de amit ma művelt az minden képzeletet felülmúlt! Akkora cirkuszt csinált, de nem ám a szuriból vagy a fúrásból, hanem olyan dolgokból, amik sokkal kevésbé megterhelők, pl. körbematricázom a fogát erre közli, h. akkor ezt most kiveszem!!!!( de így ám!!!), mondom szó sincs róla, muszáj h. megadja a fog formáját, aztmondja "na mibe fogadjunk!", szívem szerint kiraktam volna a székből azon nyomban, de már ki volt fúrva a foga muszáj volt betömni! Azthittem megüt a guta!!!!!!!!
Utána ecsetelem(!!!) a fogára a bondot, mire közli h. szédül és most rögtön ültessem fel!, mondom ha szédül, akkor vízszintbe kell hoznom, mert még elájul, erre meg az volt a baja! 5 percenként volt vmi, alig tudtam befejezni, a következő beteg (egy kisgyerek), meg már kinn várt! Komolyan, már én örültem h. végre vége!!!Mondtam a recepciósnak, h. nem akarom többé látni, menjen ahova akar!!!!!! Nem beszélve arról, h. állandóan visszamondja az időpontjait, mert beparázik, mi meg szervezhetünk a helyére az utolsó pillanatban mást! Ja, és általában a barátnője kíséri (szegény csaj ég, mint a Reischtag !), de akkor a csávó egy fokkal visszafogottabb szokott lenni!
De ma nagyon felnyomta az agyamat!!!!!!!!!!
Na kidühöngtem magam!!!!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Andi!

CSAK ÍGY TOVÁBB!!!

Rejo!

Megkaptam a választ, megpróbálom feltenni!:

"A PCOS jellemzôen a pubertás alatt vagy közvetlenül utána jelentkezik
egyre súlyosbodó cikluszavar ill. hirsutismus formájában. Mivel a tünetek
igen változatosak, gyakran akár észrevétlenek is lehetnek, sok esetet nem
is ismernek fel addig míg a beteg gyereket nem szeretne. Ezzel szemben a
diabetes II tipikusan nem a reprodukciós korban kezdôdik (40-50 éves kor
közül, de a határ egyre süllyed), talán ez az egyik oka, hogy kevés ilyen
beteget látnak a meddôségi klinikák. Egyébként a súlyos örökletes
inzulinrezisztencia szindrómák nôgyógyászati tünetei igen hasonlítanak a
PCOS-ra (petefészek elváltozás, cikluszavar, meddôség, hirsutismus, stb).

2. Ugyan az inzulinrezisztencia (IR) fontos a PCOS klinikai képének
alakulásában (pl a súlyos IR fokozza a hirsutismust ill. cikluszavart), az
egyelôre nem bizonyított, hogy a PCOS kiváltásában kizárólagos szerepe
lenne. A PCOS tulajdonképpeni oka egyelôre ismeretlen. Az egyik jelenleg
divatos elmélet szerint a lánymagzatot már terhesség alatt érhetik olyan
hormonális ill. anyagcsere hatások (pl magas anyai tesztoszteron szint),
amelyek már magzati korban átprogramozhatják a lánymagzat
hypothalamus-hypophysis hormonrendszerét, és közrejátszhatnak a PCOS
kialakulásában pubertás alatt/után. Ez és hasonló elméletek remekül
müködnek állatmodellekben (pl az elôzô birkában), de egyelôre nem
bizonyitott, hogy emberben is.

A tapasztalatok szerint IR csak a PCOS esetek kb felében van jelen --
döntô részben, de egyáltalán nem kizárólag azokban akik elhízottak. Tehát
a betegek kb fele nem inzulinrezisztens, így elméletileg a metforminnak
semmi értelme. A gyakorlat azonban azt mutatja, itt is segít a metformin
(javul a cikluszavar, de a hirsutismus alig), de hogy mennyire azt
lehetetlen tudni. Sajnos az inzulinrezisztencia diagnózisa gyakran nehéz,
így még azok akik cikkeket írnak a témából sem vizsgálják, hogy van e a
betegnek ilyen, hanem adják a metformint mint a cukrot.

A PCOS oki kezelése egyébként egyelôre majdnem reménytelen. A 70-80-as
évekig sokan azt hitték, hogy az ok a sok petefészekszövet (ezt egyszerűen
ki lehetett vágni), de azóta a hypothalamus-hypophysis,
inzulinrezisztencia, stb hormonelméletek alaposan összezavarták a képet.
Ennek ellenére a legtöbb esetben a klomifén-inszemináció-lombikbébi
útvonalon a legtöbben teherbe esnek. Ha nem, annak vsz. nem a PCOS hanem
valami egyéb baj az oka. Ami sajnos nem megoldott, az a PCOS hosszútávú
következményei: sokan úgy gondolják, hogy a PCOS növeli a szív-érrendszeri
betegégek kockázatát. Szintén nehéz, ill reménytelen gyógyszerrel kezelni
a hirsutismust: itt a legjobbak még mindig a kozmetikusok.

Egyébként Pesten a Baross u klinikán Szendi György nagy PCOS szakember."

Na pillanatnyilag ennyi!

Én annyit tudok, h. anyu szoptatás alatt vmi egyfázisú fogigátlót szedett, ami akkoriban Mo.-on még új volt( a nevére sajnos nem emlékszem, majd megkérdezem), de azthiszem azóta elterjedten használták.
Kérdezzétek meg a tiéteket is, hátha volt vmi hasonló!

Na jó éjt, megyek pihizni!!!!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Sziasztok!

Tök jó, hogy ismeritek a dokimat!!!!!!

Espero, te mióta vagy nála? Rejo, te honnan ismered?

Remélem, ő olyan, akinél kitarthatok, meg, hogy lehet vele kommunikálni is, pl ha nem szeretnék még hormont szedni, és várni vele. Ha metformin mellett clostiloznak, nagyobb a túlstimulálás esélye, nem?

Kincsecske,

azért ne egyél sok édességet :-)
Én próbálok arra figyelni, hogy reggeli - ebéd - vacsi kb 40 gr szénhidrát legyen, a kettő között meg egy kis kajcsi, ott kevesebb, mondjuk 20g.
Vagy ez hülyeség? Te mikor mész vissza kontrollra?

Szerintem ha cukrosoknak való gyógyszert szedünk egy kicsit ellenhatás, ha becsókolunk egy dobostortát. :-) Mondjuk Húsvétra felfüggesztem a diétát. :-)

Egyébként nálam még mindig semmi mellékhatás, és nagyon jól érzem magam, amióta ezt a vacakot szedem. Igazából annyira éhes sem vagyok állandóan, mint korábban.

Legyen nagyon szép napotok, mégha az idő nem is az. Legalábbis itt nálunk :-)
Puszi mindenkinek!
csilla

Kép

Kép
csillagfény
 
 


Jó reggelt,

a soros bekukkolásom is ide vezet. Kép

Kandi, ez szuper, hogy van pé-d!!! Kép Látod-látod, mégiscsak dolgozik ez a metformin!! Kép Mindent bele!

Kavicska, most mi ez a baba-dolog elbizonytalanodás benned?? Várom az UH-s híreket. Ja: este 7 után nem enni terhesen??? Szívem, 30.hét után a baba kb. 2-3 óránként követeli a kaját. Ez nem vicc. Van olyan, hogy felébredek arra éjjel 2 órakor, hogy paprikás krumplit vagy fahéjas tejbegrízt ennék. A múltkor este elküldettem a páromat a Camponába, hogy akár a pokolból is, de szerezzen nekem mogyorókrémes palacsintát, mert nekem már nem volt erőm nekiállni. Õrület. Na majd megtudod nemsokára! Kép

Csillag, nem, a metformin mellett épphogy KISEBB szokott lenni a Clostys stimunál a túlstimu veszélye. A kezeletlen PCO-s nők egy részénél a Closty úgy hat, hogy ciszták nőnek tőle (nagyok), de tartósabb metformin szedés hatására a reakció is úgymond "normalizálódik".
Egyébként én is ismerek egy lányt, aki ezzel jár Ácshoz, de tapasztalataim szerint a "hormonális ékrezekció" feltalálója Kép a magánpraxisában ma már nem szívesen hormonoz. Ezt a lányt pl. továbbküldte a Kaáliba Krizsához, mert sajnos a metforminra sem reagál, igaz, az ismételt inzulinmérés azt mutatja, hogy még mindig nem állt helyre, tehát valszeg még több idő kell neki.
A másik, hogy szerintem ezt a szénhidrát-megszorítást azoknak kell csinálni, akik fogyni is akarnak, tehát min. 5-10 kg súlyfeleslegük van. Egyébként elég csak a GI kreszt betartani, aminek a lényege, hogy jöhet a szénhidrát, de csak egyszerre kis adagban és inkább a komplex, nem pedig a gyorsan felszívódó.
Ugyanakkor viszont nem gondolom, hogy metformin mellett szabadna tortákkal bűnözni... Kép Kép

Rambóka, érdekes amit Fedorcsák ír. Hogy lehet az, hogy most aki csak megcsináltatja az inzulinmérést (az NLC-n is sorban jönnek be a leletek), azoknak 90%-nál magas az inzulinszint?? Nem mondanám, hogy 50% az arány... én ezzel vitatkoznék!! A másik, hogy a családinetes bariknál tényleg elenyésző azoknak az aránya is, akiknek bejött ez a hormon-inszem-lombik vonal!! Most akkor mi van? Mi ilyen selejtes minta volnánk a nagy PCO-sok táborából? Kép

pusz mindenkinek Norka
s_norka
 
 


Sziasztok!

Rambóka, nagyon szupi amit írtál! Honnan szedted ennek a Fedorcsáknak a nevét és elérhetőségét?
baromi érdekes.

Szerintem jó dolgokat ír. javíts ki, ha nem így van, de én azt vettem ki a soraiból, és így Norkának is stimmelni fog, amit ír, hogy a "Egyébként a súlyos örökletes
inzulinrezisztencia szindrómák nôgyógyászati tünetei igen hasonlítanak a
PCOS-ra (petefészek elváltozás, cikluszavar, meddôség, hirsutismus, stb)." Tehát ez nem PCO, hanem IR, és az IR tünetei hasonlítanak a PCO-ra????? Tehát itt a topicokon a legtöbb lány IR-es, aminek a tünetei hasonlítanak a PCO-ra?????

Az a baj, hogy nincs jól és pontosan megfogalmazva, mi az a PCO. Egyik doki írásában sem.

Ami nálam nagyon nem stimmel, az a pubertás vagy közvetlen utána kialakuló PCO, nekem akkor, pubertás idején hajszálpontos görbéim és ciklusaim voltak. nekem szülés után kezdtek jönni a problémák.

Egyébént kezdem magam megfejteni. Szőrösödés nálam valszeg nem PCO-val függ össze, hanem családi vonás, mediterrán típusuak vagyunk.
Szülés után egy évvel pedig iszonyatos stressznek voltam kitéve, 1,5 éves gyerek mellett kellett KÜLFÖLDÖN, minden segítség nélkül felkészülnöm két államvizsgára, egy nyelvizsgára, és megírni egy szakdolit, Zsoltival nagyon megromlott a kapcsolatunk a sok feszültség miatt, és NAGYON NEM AKARTAM még egy gyereket. Akkor. + anyám minden telefonbeszélgetés alatt kihangsúlyozta, nehogy most szülj még egy gyereket. Szóval szerintem a testem csak vette az adást. valszeg iszonyú magas lehetett a kortizolszintem a stressz miatt, és ezért jöttek a tüszők.

Rambóka, mit szólsz az öndiagnózisomhoz?
(Egy valami nem illik a képbe, a pattanásaim, amik jöttek egyetem alatt is, mikor egyszer abbahagytam a Dianét, de utána rögtön szedtem megint hogy ne legyenek.)

Bocs, hogy ennyit foglakozok magammal, ne haragudjatok!!

Rambóka, anyu nem szedett semmilyen fogigátlót vagy hormont se előttem, se alattam, se utánam!KépKép

Az ilyen beteget én jól móresre tanítanám!!Kép Mint egynémely kamasszal csináltam a gimiben!KépKép
Az volt ám a jó móka!KépKép De csak egyszer kellett kimutatnom a fogam fehérjét, onnantól tudták, hogy meddig az addig.
Biztos neked is lennének jó módszereid a fogorvosi székben!! Úgyse akarod többet viszontlátni!!KépSztem megoldható a dolog a recepciós nélkül is!KépKép

Andika!!!!
nagyon örülök!!! Nagy gratula!! Ez szuper jó hír!! Mindenképp tudósíts a továbbiakról is!!

Norka!
Én hajnali 3-4-kor az épp soros pisimenet után kell hogy egyek valamit, mert különben nem tudok visszaaludni!Kép

Csilla!
Én is a netről ismerem csak Ácsot, olvastam a cikkét, meg a hormonális ékrezekciós elméletét. ne hagydd magad hormonozni, csak a legvégső esetben!

Kavicska, mikor mész UH-ra?

Okr!!!! Mi van veled???? Mi lesz ebben a hónapban, pihi vagy closty?

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!
Gyors bekukk!Visszaolvasni még nem sikerült,de majd este.Kép

Rejo
Jól esik a hiányolás!KépKöszike!
Most closty ismét ,holnap UH.

Andika
Grat!!!!!

Puszó:Este tényleg jövök,olvasok ,és írok bővebben

Kriszta
(11 cn)

KépKép

KépKép
okr
 
 


Sziasztok!

Mi az a hormonális ékrezekció?????

Sajnálnám, ha behormonozna, és nem tudnám vele megbeszélni, hogy inkább ne.
Mondjuk már egy párszor váltottam dokit, de azért ez sem túl szerencsés, mindig máshoz járni.

Na minegy, remélem használ a merckformin. Lehet, hogy egy hónappal később megyek hozzá vissza, mint mondta, akkorra talán jobban látszik, hogy használt-e.

Espero, téged kezel hormonnal is, vagy csak merckformint szedsz? Jók lettek a leleteid? Mióta?

Norka, köszönöm a válaszodat, Rejo köszi a biztatást! Szerintem a stressz minden betegségnek lehet az oka, úgyhogy igazad lehet. nekem egy évig volt teljesen rendben a mensim, én pont akkor voltam külföldön, és iszonyatosan jól éreztem magam, teljesen gondtalan voltam.
Mondjuk lehet egy tényezős faktor ez is.

Nálunk a családban soha sem volt senkinek gondja a teherbeeséssel, bár anyukámnak nagyon stresszes időszaka volt, amikor velem terhes volt. Úgyhogy lehet valami abban, amit mondasz.
Viszont, ha megpróbálod ezeket a tényezőket csökkenteni, amennyire tudod, akkor biztos ez is egy fontos tényező.

Rambóka, érdekes betegeid vannak valóban.
Mondjuk egy fokkal jobb, mintha az anyukája kísérte volna. :-)

Sziasztok, holnap jelentkezem!
csilla

Kép

Kép
csillagfény
 
 


Sziasztok!!

Csak benézek

Andi !!
Látod látod alakulnak a dolgok, csak nem feladni!!!!


Csillagfény!
Nem tudom mikor megyek kontrollra, ha történik valami vagy elfogy a gyógyi, aszem...

Rambóka!
Köszi a beszámolót,érdekes. Mennyi energiád van!!


A babanet nem akart beengedni a kedvenceknél, csak a főoldalnál kerülőúton. Mi ez,nektek is van???

Sziasztok, holnap jövök.
Vendég
 


Sziasztok!
Köszönöm,hogy Velem örültök...még jó,hogy írom foly.,hogy mi történik...na jó az éjszakai akciókat nem részletezem...ok?KépKépHolnap megyek Uh-ra és délután már tudni fogtok mindent,igérem!
Nekem is csak a főoldalról jön be az összes topikKép
Lassan 10 hónapja szedem a gyógyszert...jó lenne kézzel fogható eredménye lenne KépKépNa most kicsit nagyra vágyó vagyok....mert tegnap annak is nagyon örültem,hogy akkora nagy és az enyim....mintha legalábbis azt mondták volna,hogy terhes vagyok!-de komcsira!
....na majd még jövök,jók legyetek!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


sziasztok!
Újra itt!Kép

Kincs
Örülök,hogy végre sikerült felírtnia metformint!KépNagy grat!
(nekem is felírta a dokim cukor-insulin nélkül)

Andika
Holnapra drukk+++++++++++++++++++++++++
Nekünk nincs kerítésKépNem kell festeniKép

Norka
Én az utolsó 2 hónapban 8 kilot híztamKép
Tanulás:Irigykedem ám,mert én nem haladok veleKépGyerkőctől alig van időmKép


Képzeljétek el,csupa patti lett az arcomKépKépKépA metformin ellenéreKép
Rambóka cikkéből kiindulva nálam lehet nem az IR a gond?Vagy nemcsak?
Mert szombat estére jöttek ki a pattik,és hát előtte vagy két nap kimaradt a bromoKép(elfelejtettem bevenni)
Az IR mellett szól viszont,hogy Apu cukorbet(már insulinos),és egyedüli gyerek,ráadásul mama már 30 körül járt,mikor mgszületett.
Igaz,én is egyke vagyok,de direktKép
Anyu biztosan sokat stresszelt terhessége alatt,uis nagypocakkal ment férjehez(nálunk ez már családi hagyomány) KépKépKépKép
Viszont Adával spontán teherbe estem,elég gyorsan(4 hó)
Egyébként én is szedtem egyfázisút szopi alatt.Azt okolom ám,a hormonjaim kuszaságáért leginkább(előtte mindig 3 fázisút szedtem)Mert szülés után úgy 8 héttel megjött az első mensi,akkor el is kezdtem a fogigátlót,és aztán már nem jött meg,csak mikor abbahagytam(akkor viszont hetekig véreztem)


MáS:
Kaptam állásajánlatotKépszuper!Nagyon várnakKép
Holnap megyünk bölcsinézőbeKép

KépKép

KépKép
okr
 
 


Sziasztok! Kép

Nem tudom, mennyir emlékeztek rám, kb. két hónapja már jártam "nálatok" Kép azóta sokminden történt, nem volt erőm írni... de minden nap elolvastalak Titeket, úgyhogy tudtotokon kívül segítettetek amikor csak sírni tudtam, és ezt köszönöm mindenkinek! Kép

Gondoltam megosztom Veletek a történetem, most hogy már tudok beszélni róla:
Kb. 15 évnyi PCO-s múlt után, az utóbbi időben egyre gyakoribb hypoglycaemiám volt, amivel igazán senki nem tudott mit kezdeni. Ráadásul én is orvos vagyok, aneszteziológus, tehát eljutottam a Merckforminhoz Kép ami a szénhidrát háztartásomat néhány nap alatt rendezte, a ciklusaim, amik régebben 45 és 100sok nap között mozogtak, most 29 naposak. Négy havi Merckformin szedés és egy havi aktív próbálkozás után kisebb csoda történt: terhes maradtam. Sírtam-sírtunk a boldogságtól. A hasam ugyan már az első hetekben is fájdogált, de a nőgyógyászom, akihez régóta járok, és aki egyben kollégám is, azt mondta, semmi baj nincs, ennyi belefér. Műtőben dolgozom és intenzív osztályon, ahonnan nem engedtek el betegállományba, mert azt mondta, addig nem ír ki, amíg nincs szívhang, addig dolgozhatok. Az ötödik héten egyik reggelre barnás vérzésre és iszonyú görcsökre ébredtem. Azonnal megnézett, és az UH alapján azt mondta, ez a baba már menthetetlen, el fog menni, jobb lenne ha "kibírnám" műszeres befejezés nélkül. Hát kibírtam, öt nap kellett hozzá... Napopkig sírtunk. Ezután hívtam időpontért, de azt mondta talán később csináltassak magamnak egy hormonprofilt, aztán csak próbálkozzunk... ettől végképp padlót fogtam, úgy érzem ez már az a határ, ahol a saját történetemben végre nem szeretnék orvosként szerepelni.
Végső kétségbeesésemben a neten keresgéltem, hátha rábukkanok valakire aki ért a dologhoz, tud és akar is vele foglalkozni, és akinek menteni való érték, kincs egy PCO-s spontán terhessége...
Fájt az is, hogy orvosként tudnom kellett volna, mi fog következni, de azzal a pici emberrel odaben eszembe sem jutott, hogy a fenyegető vetélés lehetőségével és szakmai hátterével foglalkozzam - errről ma is azt gondolom, hogy azoknak a nőgyógyászoknak a felelőssége lenne, akik felvállalják az ilyen betegek kezelését, még akkor is, ha véletlenül az is orvos, akit kezelnek.
A neten végül rábukkantam Valakire, aki szakmai tudásával, megértésével és odafigyelésével visszaadta a reményt. A történetet visszagondolva, utánajárva, leginkább sárgatest elégtelenség okozhatta a bajt, ami PCO-ban igen gyakori, viszont hozzáértő kezekben kezelhető, menthető a terhesség, vagy ha nem is, de legalább megpróbálható.
Most végre úgy gondolom, hogy hosszú évek után olyan orvoshoz kerültem, akire rábízhatom magam. Néhány ciklus szünet után Clostilbegit, szigorú UH kontroll mellett... remélem beválik Kép

A történetnek számomra a baba elvesztésén túl a legszomorúbb tanulsága (amit még belülről nézve az orvostársadalmat sem gondoltam volna) hogy olyan orvos számára, aki problémamentes "átlag" páciensekkel foglalkozik, és nem küzd meg minden egyes fogantatásért a 'betegével' együtt, sosem lesz annyira értékes egyetlen terhesség sem, mint annak akihez csak a "problémás" esetek kerülnek.

Rambóka!
Írtad, hogy találtál cikkeket, megtennéd, hogy átküldöd őket? Az emilem: trapiti@hotmail.com
Az abbahagyni-folytatni dilemmában én is a folytatnit látom jobbnak, főleg azoknál akiknek vércukor gondjuk és IR-uk is van, de erről még a legtöbb nőgyógyászt meg kell győzni, túlságosan bevette magát az orvosi köztudatba, hogy terhességben p.o. antidiabeticum nem adható. Kép

Remélem most már semmi rossz nem történik, és jövök hozzátok rendszeresen Kép
andem
 
 


Sziasztok!

Csillag!

Képzeld van olyan is akit a mamája kísér, pedig már felnőtt férfi!!!!!!! Kép Kép Kép
( mondta is az asszisztensem, h. a mama megy majd vele nászútra is!!!!! Kép Kép Kép)

Norka!

Hogy is jön össze a GI kresz és a fahéjas tejbegríz meg a mogyorókrémes palacsinta??? Kép

Kriszta!

Nem az a gond h. az állás miatt paráztál egy kicsit? Attól is előjöhetnek a pattik!!!!

Rejo!

Akkor már téged is elért az éjszakai pisilés? Kép
Én már útvonalterveket állítok össze ha be kell menni a városba, h. időben eljussak WC-re! Bár most h. Mütyűrke feljebb jött, már akár 2-3 órát is kibírok, de 2 hete óránként kellett mennem, az Árkád WC-s nénije már előre köszönt!!!! Kép Kép Kép

Andem!

Nagyon sajnálom, ami veled történt!Kép Kép Kép
Egyfelől felelőtlennek tartom azt a dokit, aki egy PCO-snak nem ad hormonpótlást ( Én Utro mellett is kirügyeztem a 12. hét körül és lehet h. Utro nélkül már nem lennék terhes!!!!!)!!!!!
Másfelől próbáld meg úgy felfogni h. lehet h. beteg volt és emiatt nem maradhatott meg!Kép Tudom, h. sovány vigasz, de az ilyen korai vetéléseket inkább fejlődési rendellenesség okozza!
De majd legközelebb!!!!!
Miért kell szünetet tartani? Ha jól értettem, nem volt műszeres befejezésed. Lelkileg nem érzed magad felkészültnek?
A másik: Te anesztes vagy, nem nőgyógyász, te sem fogod azt mondani a más szakterületű doki páciensednek, akit esetleg altatnod kell, h. ezt v. azt miért nem tud magától!
Az a baj, h. úgy veszik h. te orvosként mindent tudsz, és paradox módon orvosként kevesebb törődést kapsz, mint az átlag! Másrészt mivel spontán teherbeesel, azthiszik a többi is sima ügy lesz, pedig nem biztos!!!!!

( Csak mellékesen jegyzem meg anno nagyon felháborított annak a lombikosok küzdelméről szóló tvműsornak az a része, ahol az ikres pár végül csak 1 babát tudott hazavinni, mert az előzetesen megbeszéltek ellenére nem császározták meg hanem megpróbálták természetes úton levezetni a szülést, csak éppen az egyik baba nem élte túl!!!!!!!
Nem baj, ha a doki a természetes szülést preferálja, de ne olyanoknál akik ikreket várnak és csak nagy nehezen, sokadszorra, lombikkal jött össze!!! IRGUMBURGUM!!!! (Írhatnék csúnyábbat is !)

Na, azt akarom még mondani, h. legközelebb a + tesztet követően irasd ki magad táppénzre, nem végleg csak pár hétre!!!!! (Azt sem kell tudniuk, h. baba miatt!)Azért az ITO nem igazán bababarát munkahely, túl sok a stressz, még ha esetleg nem is tűnik fel! ( De szerintem azért feltűnik!)Pihizz soket és nézess 21-24 nap közt progiszintet!
Cikkeket előbb-utóbb küldöm!
Ki a dokid?

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
rambóka
 
 


Sziasztok,

csak egy gyors bekukk, kéne nekem egy gyors segítség.

Ella, jól emlékszem, te jársz/jártál tatabánya környéki dokihoz, aki végül metformint írt fel???
Ha te nem jársz itt, akkor Kandi, tudsz ebben segíteni, mit tudsz róla? Nagyon kéne egy szlovákiai magyar lánynak az elérhetősége, mert PCO-s és minden arra vall, hogy metforminra van szüksége. Köszi szépen!!

Majd még jövök!!

Norka

ui: Rambóka, majd megnézlek téged 30.hét után, étvágyilag... Kép Kép
s_norka
 
 


NorkaKép
Nem én voltam,Sajna nem tudok segiteni!

Ennyi voltam,rohanok,mert most megyek a dokihoz!!!
puszi
Vendég
 


Sziasztok csajócák!!!!

Hú ez a sok meló, kiveszi belőlem az energiát, de baromira élvezemKép

Vagyok!!!!
Kandi!!KépKépKép
Ez csodálatos!!!! Nálad is hat a Metformin!!! HURRRRÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! Micsoda jó hír!!!!KépKép Van PÉ!!! Hú ez kezd nagyon izgalmas lenni!
Lányok bele kell húzni (jaj ez politikai kampány duma) kellene egy két kismami áprilisban.
Kandikám elképzelhető, hogy rajtad ez nem fog múlniKép

Andem!!!Kép
De örülök, hogy újra életjelt adtál magadrólKép Emlékszem ám rád. Vitattuk a MetformnitKép Aztán csak úgy eltüntélKép

Norka!
BocseszKép De tényleg nehéz tanácsot adni egy kismamának, hogy mit igen és mit ne egyen!!!Kép Haha majd meglátom magam, mert én így is rettenetesen kívánós vagyok. Nem dicsekszem vele, de elfogadtamKép
GI kresz! Hát nekem ez nem megy! Ügyeletben mindig becsókolok egy kis sütit, babánt, és egyéb nyalánkságot. Ma is ettemKép
Nem megyek UHra mert egyszerűen nem fér bele az időmbe. Lesz hormon nézés a 23-ik napon. És mérem a hőmet. Ezzel be kell érnem. Majd a következő hónapban.
Megfoghatatlan ez a bizonytalankodás, inkább csak az zavar, hogy nem vágyom úgy gyerek után ahogy eddig. Kép Furcsa de ez vanKép De talán ez nem is baj. Szedem a bogyókat. !!! És egy két ciklus múlva (amit nem fogok hosszúra hagyni) kb 4-5-6 hó metformin szedés után bedobom a Clostyt. Addig nem!!! Most pihi van.
De a hőmet!!! nagyon méremKép Egyelőre cikk cakk.
Egyébként furcsa tüneteim vannak, hogy foglalkozzak egy kicsit magammal: mell duzzanat, mko petefészek szurkálás, méhemet is érzem. Egykét pattanás. De nem fejtegetem. Ilyen érzés csak Closty mellett volt, de akkor csak a petefészek!!
Norka! Mikor lesz a vizsga???? Hányadikán. Nagyon fogunk szorítani ám!!! Kép lehet, hogy már írtam de kína és india öt évi sz.r termését kívánom neked!Kép

Jól vagyok, ne érts félre akarok babát, de hihetetlenül békés vagyok. Nagyon sok a kismama körülöttem és a baba is, látom őket szinte nap mint nap és SEMMI! Csak pozitív életérzés. Ja és elképzelhető, hogy a Metformin okozta tesztoszteron szint csökkenés miatt, de nagyon békés vagyok. Már nem vagyok olyan pattogi, mint kb egy -két hónapja ezelőtt. Ezt a párom is megjegyezte!Kép

Rejóka!!!
Neked is Zsoltod van????Kép

Rambóka!Kép
Vannak roppant idegesítő páciensek, de szerencsére nem ez a jellemző. Kép
Úgy látszik a doki is hasonlóan látja a PCO IR diabetes és PÉhiány kérdést.
Mindannyiunknak lesz babája! Kép
Nem könnyű az esküvő szervezés. De majd akarunk látni képet! Rólad, a párodról és a tortáról!!!! Kép

Kriszta!
Én csak azon szórakozom, hogy elkezdesz dolgozni és elmész táppénzre. És a főnök cifrákat mondogat majd magában, hogy megint egy fiatal nő...KépKépKép

Most nem is írok többet, remélem ma még sikerül gép mellé kerülni, ha nem akkor holnap és ha akkor sem, akkor

BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!!!!!!

Mert mi anyósékhoz megyünk, ott gyűl össze a család. Nem leszek net közelben, majd csak hétfőn.

Kavics
(13 cn.)
Vendég
 


Sziasztok!
Norka!Sajna nem Én ismerem a Tatabányai dokit,de már olvastam máshol....hogy kéne!Kép
Andem!
Üdvözöllek itt és nagyon sajnálom,hogy min mentél át...kívánom,hogy most sikerüljön ezzel az új dokival!Kép
OKrisztinke!Mesélj az új munkáról és a bölcsinézésről....na jó akkor kerités nélkül!Kép
Gabi!
Várom a híreket,na meg az új orvosról a véleményedet!Gyere este!
Rólam:-szóval 24mm-es a bal oldalon,m.ny.7mm,ma no szex,pénteken lesz,szombaton ismét nem lehet,vasárnap ismét kell.....és hétfön meg akar locsolni a dokim,szóval feltétlenül mennem kell Uh-ra!Továbbra is kell szednem a m.ny. vastagításra a napi 1tbl.Estrofem-et!Na majd meg meglátjuk...Képde nagyon örülök,hogy eddig eltudtam jutni.Nati 23mm-esből lett,na meg a másik 2 tesó 22mm-ből....de az már több mint 8éve volt....na lesz,ahogy lesz!
Jók legyetek,majd még jövök!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Rambóka, Andem, érdekes, hogy Ti orvosok is hogy jártok. Az ember azt gondolná, hogy legalább a kollégákkal...
Ki az a szuper doki????? Hol rendel? Te már nem szedsz merckformint?
5 napig... sokat szenvedthettél, lelkileg meg még inkább.

Ha már ennyi orvos van nálunk, akkor írjátok meg kérlek, a hormonális ékrezekció az, hogy kapsz clostilt + szurikat, vagy valami szörnyűbb dolog?

Sziasztok, szép estét!
Csilla

Kép

Kép
csillagfény
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?