Új privát üzeneted érkezett!

Szia Manó!

Mi járunk a Tigrisbe, csak most kicsit tartok a dologtól, mert mindkétszer pénteken voltunk zenén és szombatra betegedtek meg a fiúk, így most szerintem nem megyünk! Különben fertőtlenítenek meg minden de ilyenkor kevés! És a fiúk valszeg apjuk vacak gyomrát örökölték, amitől nekem semmi bajom, attól Robi kifekszik, lázas, haldoklik!
Különben mi is járunk ki, bár inkább a ház körül és az új játszóig!

Kinga
döngy
 
 


Sziasztok!

Jól vagyunk, habár az éjjelek nem zökkenőmentesek. sokszor 2 óránként kell szopizni, ami azt jelenti, hogy én kb 1 órát alszom. Remélem nem tart sokáig és áttérünk a 3-4 órai szopira.

Oviról kérdeztetek. Biatorbágyon 1 óvoda van, azaz a Fő utcai oviba kell menni, ott van a beiratkozás. Igaz, hogy 3 épületben működik, illetve lassan 4, de azt a vezető óvónő, meg egy bizottság dönti el júniusban, hogy ki hova fog járni, melyik épületbe és melyik csoportba. A beiratkozásnál mondhatod, hogy te mit akarsz, de nem valószínű, hogy figyelembe veszik. Különben mindenhol vegyes csoportok vannak. Kincsőéknél is van aki most jan-ba töltötte a 3-at és van aki 5 éves. De ettől függetlenűl kiscsoportnak hívják őket. Kép

Sziasztok

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Sziasztok!

Ez bizti ez a csoportos dolog, hogy mindenhol vegyes csoportok vannak?
Az uncsitesóm kisfia a vasútállomáshoz közelibe jár, és én úgy emlékszem hogy azt mondta hagyományos csoportok vannak!
A Szent lászló úti bizti vegyes, mert a házból jár oda kisfiú!

Kinga
döngy
 
 

 
 

Sziasztok!

Mi is a Fő utcai oviba járunk (állomáshoz közel) és mint írtam nem csak 3-4 évesek (évvesztesek), hanem 5 éves gyerekek is vannak a csoportba. A másik (sünibe) is van 3 éves meg 6 éves is. Az ősszel mind a 2 csoportba (sün és mókuska) vettek fel kicsiket. A mókuskába azért több 3 éves van, így őket nevezik kiscsoportnak vagy kis- és középső csoportnak már nem tudom pontosan.

Sziasztok

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Sziasztok!

Mi is a Fő utcai oviba járunk (állomáshoz közel) és mint írtam nem csak 3-4 évesek (évvesztesek), hanem 5 éves gyerekek is vannak a csoportba. A másik (sünibe) is van 3 éves meg 6 éves is. Az ősszel mind a 2 csoportba (sün és mókuska) vettek fel kicsiket. A mókuskába azért több 3 éves van, így őket nevezik kiscsoportnak vagy kis- és középső csoportnak már nem tudom pontosan.

Sziasztok

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Sziasztok,


Kinga,Képzeld tegnap voltunk du. TigrisezniKép
Végre elvánszorogtunk,mert már olyan régóta akartam, csak valahogy de. azért nem mentünk mert akkor ugye foglalkozások vannak, du.-ra meg mire Eszti fölébred már sötét volt!EddigKépmert szerncse azért már hosszabbak a nappalok, így még világosban, 5-kor elindultunk!Ja, és képzeld babakocsi nélkül sétálvaKépKépTetszett neki nagyon a lámpák fényében levő gyaloglás. A játszóház amúgy tök jó, tetszett nagyon, de amíg ilyen kicsi nemtom, hogy érdemes-e igazán menni.Ugyanis alig játszott valamivel, gyakorlatilag majd egy ezresért ua.-t csinálta mint itthonKépKépbeletett egy babát az egyik babakocsiba, és tologatta!EnnyiKépJa, meg volt mégegy kislány, és vele vitáztak össze, hogy kié legyen a kocsi.Igaz van még ott 4 másik, de ua. játszódott le mint a játszónKépTudod, mindíg a másé, és meg kell szerezni!KépKép
Szóval legközelebb talán úgy kéne mennünk, ha mondjuk más gyerekek is vannak, hátha tudnának már valamit együtt játszani!Igazán ebben látnám értelmét a "ház"nak!Mondjuk a nagyobb gyerekeknek azért már biztos sokkal élvezetessebb.
A fölső játszón is voltunk már egy-kétszer.Biztos elkerültük egymást.Ja, és ott jó mert nincs kutyaKépKép

Csajok, nekünk ugyan még nem aktuális, de kicsit belekotyogok az ovis beszélgetésetekbe,ha nem bajKépMért is jó ez a vegyó csoport?Szerintem ugyanis nem túl jó dolog!Legalább is nekem egyáltalán nem szimpi. Egy kissebb gyereknek a fejlődése szempontjából lehet, hogy jó, de egy nagyobbnak???!!Hogy visszafele fejlődjön, vagy?Én nem szeretném, hogy ilyenbe járjon majd Eszti!Járja csak szépen végig az ő korosztályával, és megfelelő ütemben okosodjon, és fejlődjön!Nekem ez a véleményem. De lehet, hogy ez baromi kevés, és nincs választás??
manó
manóci
 
 


köszi az ovis válaszokat. elég furcsa, hogy a szülők kérését nem veszik figyelembe Kép, szomorú vagyok emiatt Kép
Manó, a vegyes csoportok azért lehetnek jók a nagyoknak is, mert megtanulja, hogy kell bánni, vagy játszani a kicsikkel, ő maga tanítja a kicsit a játékra, vagy éppen az evőeszközök elhelyezésére, szóval több "felelősségteljes" feladatot kap, ami által ő is tanul-fejlődik, nem a kicsitől tanul, hanem vele és általa. otthon sem fejlődik vissza, ha kistestvére van, és ahogy az anya, úgy az óvónő is tudja, milyen feladatot kapjon a nagy és milyent a kicsi... jó esetben

ja, és sajnos nincs választás, legalábbis a fentiekből ítélve Kép na, ez tényleg nem szimpi Kép mert mindazok ellenére, amit leírtam, is lehet joggal a meggyőződésed, hogy a hagyományos csoport a jobb Kép

panu
panu
 
 


Sziasztok!

Visszatérve az ovirs, tényleg szomorú hogy nem veszik figyelembe a szülők véleményét. Szerintem bazi igény lenne egy játszócsoportra, étkezés nélkül, csak de. Bár valszeg nincs kapacitásuk rá, sem hely sem személyzet! Akik otthon vannak a kicsivel szerintem nem azért akarnák oviba dugni a nagyot, mert uncsi foglalkozni vele, hanem mert közösséget igényel!!
Na mindegy.
Képzeljétek a héten összetűztem a postással. Felcsöngetett hogy ajánlott levél és fáradjak le. Mondtam hogy 2 gyereket öltöztetek, megvárja? Kértem jöjjön fel , közölte nem. Bazira berágtam, aztán lent közölte hogy szabály, nem jöhet be a lépcsőházba(?????)Erre felhívtam a postavezetőt és értetlenül állt a dolgok előtt, mondta nincs ilyen szabály. Tök ciki volt én 2 gyerekkel, a szomszéd kismama egy szál polóba, a másik srác köntösben álltunk sorba a hideg lépcsőházba és váruk hogy kihalásszák a levelünkwet. és ez már nem az első eset!
Szóval blama volt, én meg jól felhúztam magam. Mit csinál anya az újszülöttel, ha a 2.-3.-ról kell lemásznia és többperc míg visszaér?? na és a szomszéd lépcsőházba az alig mozgó nénike?
Szóval a beszólásom miatt ezután sem fogja szerintem felhozni!

Üdv mindenkinek

Kinga
döngy
 
 


Kinga, akkor ezután erélyesebben kell szólni!Menjenek, a .....a!Mi meg az EKMÛ szla hordókat panaszoltuk be! Nem vagyok egy "felnyomós"tipus, de már baromira untam, hogy állandóan késve hozta, és egy csomó mindenkiét ide dobta be hozzánk, mert ő lusta volt felmenni az utcába az emelkedőn, vagy éppen megkeresni a címzetteket!
Én meg a gyerekkocsival botorkálhattam, és hordhattam szét a számlaleveleket! Aztán a jópofa az volt amikor meg az egyik fölső szomszéd hozta a miénket, már a befizetés lejárta után 2 héttel.Mi meg kaptuk a felszólításokat!KépSzóval kijött egy fönök, el kellett neki is mondani mi történt, és láss csodát, azóta rendesen be van dobva a szla levelünk, és csak a miénk!Kép
Szóval ne add felKépKép

Panu, nemtom majd meglátjukKépAzért én inkább maradnék a hagyományosnál, pedagógiai tanulmányaimból kiindulvaKép

manó
manóci
 
 


Szia Manóci!

Akkor ezek szeint Esztit beviszed a városba oviba majd? Mert itt az infok szerint csak vegyes csoportok vannak!
A tigrisbe miért nem jöttök valamilyen foglalkozásra? Eszti már élvezné, hiszem Domi kisebb és neki is tetszik! Hétfőn és pénteken van zene 10-től, és most indul kedden egy új torna! Árban ugyan annyi ha jól tudom és többet kapsz érte, és bizti vannak gyerekek és általában ugyan az a gárda. Szerintem próbáljátok ki. Mi eddig pénteken mentünk, de most Levi elkezdett rendes úszároktatásra járni és ez péntek du. van, így ez sok egy napra. A tornát is kipróbálnám, de sok lenne a program pl. hétfő zene, kedd torna, szerda Domi úszik,csüt üres péntek Levi úszik! Szerintem ezt idővel és pénztárcával sem fogom bírni!
Aztán még annyi van hogy Domi újra beteg volt, 2 napos láz semmi más tünet! De már jól van. Kicsit megijedtem mert bárányhimlő van a házban de Eszter mondta hogy az nem ilyen magas lázzal jár. de 21 nap a lappangás így.....
üdv. Kinga
döngy
 
 


Szia Kinga,

nakünk még odébb van az ovi, de nem hiszem, hogy beviszem majd.Mivel nekem akkor már talán itt lesz egy másik gyerek, és nem akarom cibálni őket!De én nem 3 évesen szeretném vinni Esztit, így max 1 évet kellene majd járnia talán a vegyó csoportba!Mert asszem, hogy a suli előtti évben már nem vegyes.De addig még lehet ez is az is!Meglátjuk!
Akkor nektek mondjuk jó zsúfolt a programotok, és ez már most sem lehet piti anyagilag!Gondoltam én is, hogy esetleg meg kéne nézni azt a most induló tornás foglalkozást, de azért az így egymagában sem valami occsó!Nekünk legalábbis!Szóval még meglátom, nemtomKép
Remélem szegény Domi nem lesz barikásKép
manó
manóci
 
 


Sziasztok!

Olyan régen nem voltam hogy még a gratulákat sem köszöntem meg, pedig Bence ma 3 hónapos! Kép Kép

Panu! Köszöntelek Én is kicsiny falunkban (amíg még az) Kép


Nagyon gratulálok Borókához és Szabolcshoz! Kép
Remélem mindkét lurkó jól viselkedik! Kép

Velünk minden rendben, Bence szép nagy baba, mint írtam ma 3 hónapos és 7300 gramm. Kép Ma ugyan kicsit nyügi, de egyébként nagyokat kacarászik már, és imádja ha mesét vagy verset olvasok neki. Megállás nélkül dumál közben és nevetgél!

Most mennem is kell fürdetni, de igérem jövök gyakrabban! Kép

Szép estét mindenkinek

Anide

3 hónapja: Kép
és most: Kép Kép

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Halló! Sehol senki???

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


hallóóóóóóóóóóóóó

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Sziasztok!

Nem tudnátok ajánlani nekem egy segítséget (vasalás, takarítás) ! Elég sürgős lenne!

Előre is köszönöm!

Anide

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Szia Anide!
Sajnos nem. nekem is mind visszamondták.

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Sziasztok!

Én tudom ajánlani, aki hozzánk jár.
A profilomban van a címem.

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Pirus! Küldtem mailt! Kép

Mincso! Nekem csak az a problémám, hogy aki most jár hozzánk, ezentúl csak szombatonként tudna jönni, ami nekem nem jó. Ha esetleg nektek jó az időpont szívesen megadom a számát!


ITT A TAVASZ!!!!!!!! Kép


Szép napot mindenkinek

Anide

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Bence már ilyen nagy:

Kép

4,5 hónapos már! Kép

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Szia Anide!

Nem jött át a mél Kép
Milyen nagy már Bence és nagyon édesKép

Jé, Szabinak is ilyen járókája vanKép Legalábbis a fejvédő mintájából gondolom.

Szabi sem panaszkodhat, már 6800 gr, így 2 hónaposan és 1 hetesen.

Ime:


Kép

Én pedig egy fiatalos pótnagyit keresnékKép

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Szia Pirus!

Arra a címre írtam ami a profilodban van. Végülis csak annyit hogy megköszönném, ha megadnád a takarító nénitek számát.

Szabi nagyon édi! Kép Mennyi haja van, és milyen kis husi! Kép

Néztem a honlapotokat. Foglalkoztok még babaruhákkal? Bencének lassan el kéne kezdenem a tavaszi-nyári cuccait beszereznem.

Iwiw-en fennt vagy? Én ott is adtam fel hírdetést a biai fórumon. Hátha ott találsz pótnagyit!

Kellemes hétvégét mindenkinek! Kép

Anide

ui: Járóka, kerek Brendonos. Tiétek is?

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Sziasztok!

Hú mindenki hogy nő!!!! Kép
Bence milyen kis ügyes mosolygós.
Szabi meg a komolyság megtestesítője. Kép
Mi Boróval ma voltunk tornázni. Pátyon van egy dévényes gyógytornász hozzá járunk, mert kiscit ferde a tartása, azt mondták az ortopédián és az Eszter mondta, hogy próbáljuk ki. Már 2-szer voltunk és utána minidg 3 órákat alszik. Most is.

Köszi a segítséget, de már nem kell takarító néni.
Anide : Akkor ezek szerint került valaki, mert aki Kincsőt hazahozza az oviből, ő is mondta, hogy vállal takarítást is, de szerintem nem olcsó. Ha érdekel megadom a számát.
Pirus: Az Évi gyerekfelügyeletet is vállal. Nem tudom, te hogy érted a pótnagyi dolgot. Néha-néha vagy állandóra?

Mincső

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Sziasztok!

Már ezer éve nem írtam.
Talán emlékeztek, Panka nevű 2 éves kislányom van. Kingával már személyesen is ismerjük egymást és azt hiszem, Manócit is láttam már a játszón.
Pillanatnyilag én is takarítónőt keresek, úgyhogy, ha valaki tud ebben segíteni, légyszi az nmskriszti@t-online.hu címre küldjön egy emailt. Előre is nagyon nagyon köszönöm!!!

Mostanában néztem körül bölcsi ügyben, ha valakit érdekel,van néhány infóm. Ja, és felfedeztünk néhány játszóházat, játszóteret is a környékben.

Kriszta
titike
 
 


Kriszta,legközelebb ha látsz szólj rám nyugodtan, mert én nemtom ki vagyKépKép
Kingát ismerem, valóban és lehet, hogy láttuk is már egymást!KépA játszóról ismerek egy pár embert, de neveket nem mindenkihez tudok ámKép
üdv, manó
manóci
 
 


Sziasztok!

Én is régen írtam!
Figyeljetek! Csak én vagyok ilyen elmaradott hogy magam takarítok két égetően rossz gyerek mellet! Ez olyan távoli tőlem hogy takarítónő járjon és nem azért mert nem engedhetnénk meg magunknak!

Kinga
döngy
 
 


Sziasztok,
én is nagyon régen írtam, mert olyan kicsi volt a forgalom, hogy nem is nagyon néztem meg az oldalt Kép bocs.

Szép nagy fiú Szabolcs, és Bence kis vigyori Kép Kép
helyesek a kislegények Kép

Nem emlékszem, kinek is hívják a nagyfiát Zsombornak és jár a bébihotelbe? mert az én csajom egyik "állítólagos" barátja ott Zsombor, legalábbis a múlt héten még az volt Kép és jellmezően csak a fiúneveket tudom, a csajokét nem. azt hiszem nagyon fiús lány lett Liza Kép

láttátok, hogy ezerrel építik az új ovit? még hétvégén is szoktak dolgozni. az oviban (Fő utcai) nem is nagyon álltak szóba velem, mondván, hogy úgyis oda fog járni a gyerekem... nem tudjátok, van nyílt nap valamelyik oviban? azért kíváncsi lennék. de tervezem, hogy beszélek a vezető óvónővel... van egypár kérdésem... nem csatlakozik valaki, akit mostanában érint a dolog??

szép napokat mindenkinek!

Panu
panu
 
 


Panu, azut hiszem a nyílt napról már lekéstél. Ha jól tudom valamikor márciusban már volt. Én is elmentem volna, de már későn olvastam a hírdetőtáblán. Kép
Mi az hogy nem nagyon álltak veled szóba?
Az új ovi is ide tartozik majd, úgy értem, hogy annak is a Terézke lesz a vezetője. Az más kérdés, hogy a Liza abba az épületbe jár majd.
Mit mondtak? Valószínűleg felveszik vagy csak akkor ha dolgozol?

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Mincső, azt mondták, oda talán minden olyan gyereket fel tudnak venni, akit eddig el kellett utasítani. ránk vonatkozóan semmit nem mondtak, mert nem "Terézkével" beszéltünk, mert ő nem ért rá, értekezett. más ott lévő dadákkal és óvónőkkel beszélgettünk. kedvesen fogadtak, de semmit nem tudtak mondani, ezenkívül, amit nem írtam.
úgy fogalmaztak, hogy az újabb részen lakók gyermekeit oda fogják felvenni. a hivatalos felvételit még nem adtam be, éppen azért, mert kérdezni is szeretnék. azt már hallottam, hogy itt is "full" létszámos csoportokra számítanak, de arról még nem tudok, hogy teljesen új gárdát vesznek fel, vagy a régi óvónők közül páran idejönnek és lesznek újak is..., vagy hogyan gondolják egyáltalán. ez a hirdetőtábla dolog... jó, persze, nem tudnak értesíteni, de ezt nem láttam a boltokban úgy, mint a mostani beiratkozási felhívást, bár lehet, hogy én voltam figyelmetlen Kép
elvileg, ha dolgozom, akkor is utasíthatnak, hogy a munkahelyemhez legközelebbi oviban is próbálkozzak, vagy apáéhoz közeliben, és ha ott nem sikerül, akkor kötelesek dolgozó szülők mellett felvenni a gyereket.
ugyanakkor azt hallottam, hogy az iskolák is dugig vannak, de új iskoláról még nem gondolkodtak. pl. már az egyikben a könyvtárat is megszüntették, hogy tanterem legyen. én ezt nem értem, ilyen szűklátókörűség. persze, lehet vitatkozni, hogy az iskola más, és hogy beviszik a szülők Pestre, de ha már most zsúfoltság van, akkor ez sem lesz jobb, sajnos.
na, nem bosszankodok tovább... Kép
jól vagytok? bírod a két gyermekkel? lányod jár oviba néha? vagy egyáltalán nem?

panu
panu
 
 


Sziasztok!

Csak kutyafuttában vagyok, mert Zsombi már megint betegKép

Panu, az enyim fiam Zsombor Kép Úgy látom nagyon népszerű, mert a múlt héten egy anyuka mesélte, hogy a kislánya hozzá szeretne menni feleségül. Kép No comment...

Hol épül az ovi? És mikor lehet beiratkozni? Bár az szinte 100%, hogy Zsombit nem veszik be Szabi miatt.

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok,

Kinga, KépKépédes vagy!Ha ez megnyugtat én válaszolnék a kérdésedre, hogy nem csak te vagy ilyen elmaradott!Én is az vagyok, és az is maradok!Sajnos mi annyira nem is engedhetnénk meg magunknak, mert ha ki is gazdálkodnánk, azért inkább azt a heti akármennyit is a gyerekemre költöm!Arról nem beszélve, hogy most itthon vagyok, ez a dolgom, hogy őt nevelgessem, és ellássam a háztartást!Én ezt így gondolom, de mások vagyunk!Így is mindíg minden meg van itthon csinálva, egy vasalnivaló nincs ami egy napnál tovább várna,akkor meg?Mit csinálnék én, ha ezt is más végezné el helyettem?!Kép

Pirus, ovi a Dévay utca tetején épül, szeptemberi átadással.Én úgy hallottam, hogy elég nagy létszámos lesz, de egyenlőre nem indítják fullon!Viszont akik itt laknak a környéken azoknak a gyerekeit tuti ide kell fölvenni, mert a lakhely szerinti legközelebbibe tartozik mindenki!
Beiratkozás meg asszem április 25-26!De az Önkormányzati híradóba benne van!Ha nincs szólj, és kikeresem neked pontosan!

manó
manóci
 
 


Pirus, kapós srác! Kép Kép
Liza sem ment ma, de ő már a múlt héten volt beteg, mára teljesen jól van, és csütörtökön megy is, legalábbis remélem Kép

Manó, igen a csoportlétszám lesz a maximum, arra gondoltam én is Kép igen ügyes vagy otthon Kép nekem nem sikerül a vasalnivalókat gyorsan eltüntetnem Kép és néha bizony rendetlenség van Kép takinénin még nem gondolkodtam... de úgysem tudnánk összehoni egy normális időpontot.

panu
panu
 
 


Úgy tudom 100 gyereket fognak tudni felvenni az új oviba. 4 csoport indul, u h szerintem 120 is elfér ott. Nálunk is 30 a létszám, így is beteg a fele.
Kincső márc 1-től ismét jár oviba. Eddig mg nem volt beteg, kopp-kopp. Most szünet van, utána meg meglátjuk, hogy ez az áprilisi időjárás milyen betegségeket tartogat nekünk.

Kinga te tényleg ügyi vagy, hogy a srácok mellet ilyen jól megoldod a dolgokat (takarítás). Sajnos én nem tudom. Az viszont igaz, hogy a legjobban így is te csinálod meg. Nem hiszem, hogy van olyan takinéni, aki olyan lelkiismeretesen dolgozna, mint ahogy te megcsinálod magadnak. Épp ma gondoltam, hogy nem fog ez sokáig működni vagy én vagyok maximalista, amit nem hiszek.

Na, nem filózok többet
Sziasztok

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Sziasztok!

Az oviról!
1,5 hete taliztunk vasárnap du. az új ovi mellett "Terézkével" ,én nem ismertem, bemutatkozott. Azt mondta hogy reméli tud indulni az ovi, bár még embereket is kell felvenni, 2 csoport mindenképp és a másik kettőt lehet hogy csak novembertől indítják ha elkészül!

Nálam a 2 fiú mellett nem fogy egyből a vasalnivaló, főleg ha jó idő van, mert de. du. kint kell lenni velük, vagy szétkezik romhalmazzá a lakást! A takarításba Robi is besegít, de állrtalában morgolódva, ezért inkább már szerdától nekiállok szépen lassan, fokozatosan, bár amíg alszanak max. egy capuccino erejéig ülök!
Az igazsághoz az tartozik hogy én csak vacsit főzök az ebédet rendelem! Én ezt adtam fel és ez a része szupin működik már 1,5 éve Domi születése óta! 2 gyerek mellett nem voltam biztos hogy Levinek mindig tudok 12-re főtt ételt tenni az asztalra, főleg amíg a pici nagyon pici volt!

Pusz mindenkinek!
kinga

Ui. én kérdeztem az oviban hogy be lehet e menni körülnézni, válasz: majd beiratkozáskor körbevezet az ovónő, no comment, akkor hogy válasszunk (?), bár nincs is minből!!!!!
döngy
 
 


Mincso, én is maximalista vagyok és tény, hogy én magam is mindig szebben és alaposabban kitakarítottam. De az min. 5 óra egyhuzamban, ez pedig 2 gyerek mellett kivitelezhetetlen. A kapkodós takarítást pedig nem szeretem, ezért van a takinéni. Az extra időt pedig a gyerekekre vagy a munkámra fordítom.

Na, megnézzük mi is ezt az új ovit magunknak. Hol van a Dévay utca? Itt a lakóparkban? Bár kétlem, hogy felvennék Zsombit. Ha nem veszik fel, akkor marad a bébihotelben. Oda nagyon szeret járni, és ez a lényeg.Kép

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Pirus,
a pékség mellett van, a fehér-szürke sorházakkal szemben.
takarítás nálunk is darabonként, néha az anyukám is segít, ha itt van, főleg a vasalásban, mert azt szereti Kép

Kinga, a választás lehetőségének korlátozásával egyetértek Kép

panu
panu
 
 


Sziasztok,

Panu,kedves vagy, köszi a bókotKépde szerintem nem vagyok ügyesebb mint más csak talán ráérősebb. Azért ne felejtsd el, hogy nekem egyenlőre 1 gyerekem van, és nem dolgozom!
Így már csak az időbeosztáson múlik.Nálam most nagyon jól működik minden, és tényleg mindenre van időm.Mondjuk én már a legelején kialakítottam egy rendszert, így be tudtam osztani az időmet. Eszti 3 hós korától tudom mikor alszik, eszik, mikor megyünk ki sétálni, játszani stb.Tőle sose veszem el az időt, de azért vannak bizonyos dolgok amit csakis mellette tudok megcsinálni. Pl, porszívózás. Azt úgy nem lehet ha alszik.De bevonom őt is, és naon élvezi, hogy segíthet.Van játék takarító szettje,és már vágja mikor milyen fázis következik, és hozza a felmosót meg ami kell.MegzabálomKép
Vasalni ablakot pucizni csendesebbeket meg tudom csinálni amikor alszik.Főzni meg reggel szoktam, de azt simán lehet mellette.Így az ebéd is már 10-re kész, és utána egészen 3 órán át tudunk játszózni, sétálni.Du. meg általában már nem marad semmi, így uzsi után szintén kerti játszó.Rossz időben meg bentiKép
Szóval így oldom meg.Nem mondom néha van olyan nap amikor én is fáradtabb vagyok, és valamit otthagyok, de akkor másnap tuti bepótolom.Én már csak ilyen vok.Nem tudok úgy leülni a s....re, hogy ott egy koszos pohár a mosogatóban, vagy valami nincs elpakolva!Maximalista vagyok? lehetKép
Majd, ha kettő lesz biztos másképp kell a kis rendszeremet kialakítani, de valami megoldást akkor is muszáj leszek kitalálni!

Ovi, de jó minket "csak"jövőre érint a téma!Remélem addig bejáratjátokKépKépKépa rendszert, hogy működőképes legyen!
manóci
 
 


Kedves Anyukák ,Apukák,Kismamák,Kispapák!

Mostantól a pelenka házhoz jön!
Szeretnél időt és pénzt megtakarítani?
Szeretném figyelmedbe ajánlani új pelenkafutár szolgáltatásunkat.
Kedvező áron vásárolhatók Libero és Pampers minőségű légáteresztő pelenkák.
Mini: 2 kg-6 kg = 33 .-Ft /db
Midi: 4 kg-9 kg = 35.-Ft/db
Maxi: 8 kg-16 kg = 37.-Ft/db
Junior: 12 kg-25 kg-ig =38.-Ft/db

Minimum rendelés 100 db. Az első,úgynevezett próba csomag amit a cég összeállít 10 , a kért méretnek megfelelő, de különböző mintájú pelenkából áll. Így több féléből tudsz válogatni a következő rendelés esetén. Szállítás 2-3 hetente. Fizetés a pelenka átvételekor a futárnak. Készpénzkezelési költség: 200 .-Ft/ szállítás
Ha felkeltettem az érdeklődésedet kérj bővebb információt Holló Krisztinától írj a hollokrisztina@invitel.hu ra, esetleg a hollokrisztina@hotmail.com MSN címre.
Vagy látogass el honlapunkra a www.pelenkacsomagkuldo.tar.hu ra.
Az ország bármely részéről veszek fel rendelést.

Köszönöm,hogy megtiszteltél figyelmeddel:
Holló Krisztina

Kellemes Ünnepeket Kívánok:

Kép

málna2162
 
 


Sziasztok!

Utólag is
Mindenkinek Kívánok Kellemese Húsvéti Ünnepeket

Rég nem jelentkeztem, mert tavaszi nagytakarítás és keresztelő volt. Kép
Anyósomék szombaton érkeztek, addigra meg kellett főzzem az ünnepi ebédet is, emrt vasárnap nem akartam dógozni.
A keresztelő elég jól sikerült, hétfőn volt és nem esett. Izgultam, hogy ne legyen rossz idő.
Viszont keddre Boró belázasodott. Mégsem bírta ki a tömeget, pedig csak 20-an voltunk. Az volt a baj, hogy anyósomék meg 5-en jöttek és ők 4 napot voltak itt. Ez viselhette meg a leányzót.
Már jobban van viszont most meg nekem kezdett el fájni a törköm.Kép Így a 3 hónapos oltás is csúszik. Jövő hétemn meg az eszter nem lesz. Szóval egy kicsit felborult a menetrend.

Ja és mondanom sem kell Kincső megint nem akar oviba menni. Kikészít ez az ovi. Soha nem lesz jobb.

Sziasztok

Kép

Kép
Kép
mincso
 
 


Sziasztok! Nagyon nagy itt a csönd! MIndenki eltűnt? Pedig nincs is jó idő... :roll:

Bence már ilyen ügyi: Kép

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


sziasztok, én új anyuka vagyok itt biatorbágyon, 2 kisfiúval. Piroskánál olvastam a bébihotelről, -ez pontosan micsoda, tudnál nekem erről pár infót adni??
nagyobbik kisfiám 2éves múlt, és neki keresek heti 1-2alkalommal társaságot/elfoglaltságot.

köszi,
fivett
 
 


Sziasztok!

Megnyílt a biatorbágyi GEKKO. Szeretettel vár minden 0 és 12 év közötti – játszani és játszva fejlődni akaró – gyermeket a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak Országos Hálózatának új tagja a GEKKO Biatorbágy.

Címünk: Biatorbágy, Nagy u. 56. Tel.: (06-23) 319-252, (06-30) 261-7276, biatorbagy@gekkonet.hu

Nézzétek meg a központi honlapot, érdemes: www.gekkonet.hu

Üdvözlettel:
Timár Julianna
jtimar
 
 


Sziasztok!

Azt hallottam van Biatorbágyon is baba-úszás, tud valaki bővebbet róla, hogy hol és mikor?

chrisi
chrisi
 
 


http://www.lindasport.hu/
Szerintem ez új itt találsz infot!

Kinga
döngy
 
 


teszt

KépKép
fivett
 
 


Sziasztok! Csak bekukk, hátha már van itt is élet, de nincs :( sajna.

Pirus! Sikerült eladni a lakást? Láttam a Wiw-en a hírdetést.

Szép napokat mindenkinek!!! :lol:

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Sziasztok! Nem tud valaki zenebölcsit a környéken? Előre is köszi!!!

Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Szia Edina!

A Vass Miklós alapítványnak van valami szerda de. és csüt du.
De lehet hogy ez inkább mondókás!
Most a Baross utcában a Mandzárt nyelviskola épületében vannak!
Az egyik időpont a piciké a másik a nagyoké!

Menjél be szerintem és kérdezz rá, illetve www.drvma.hu

Kinga
döngy
 
 


Szia Kinga!

Köszönöm!!! Akkor nincs is messze, a Baross G. utcában lakunk! :lol:

Üdv mindenkinek!!



Anide Bence Gergő

Kép

Kép
anide
 
 


Sziasztok,
én is új kismama vagyok itt, 3 hónapos kicsimmel. Tudtok ajánlani baba-mama klubot a közelben?
köszi előre is,

Beusa
Kép
beusa
 
 


Sziasztok,
én is új vagyok és nekem is 3 hónapos. Alapítsunk egy baba-mama klubot? :D

Nono
nonó
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?