Új privát üzeneted érkezett!

Mesi
Hát tényleg nem nyugtatott meg. Csak azt nem értem most akkor melyik dokinak van igaza? Két eltérő vélemény, hát nem tudom. Mindenesetre nagyon sajnálom, hogy most sem lettél előrébb.Kép Május közepe az elég hosszú idő, miért ilyen későn lesz eredmény?
Egyébként ha ebben a hónapban összejönne a baba, és ugye nem szedsz gyógyszert akkor mennyi az esélye annak, hogy valami baja lesz?
Csak bíztatni tudlak ne add fel, ha komoly baj lenne azt biztosan éreznéd és nem csak ennyi tüneted lenne. Fel a fejjel és próbáld meg valahogy elterelni a gondolataidat erről.
Abban pedig biztos vagyok, hogy lesz még babád.

Virág
Értem én mire gondolsz. Tudod ha anyósommal baj van én mindig arra gondolok, hogy végül is belőle is van a férjem és hogy tudnak ennyire különböző módon viselkedni. Az én anyósomnak is vannak hibái, de mióta nem lakunk együtt egészen elviselhető, igazán nem is tudok rá panaszkodni, csak nem tudom neki elfelejteni az akkori húzásait és ezért mindig lesznek fenntartásaim vele.

Na pihizek egy kicsit, amíg Dávid is alszik. Délután pedig beültetem a virágládákat az erkélyen, aztán megyünk egy kicsit csvarogni a jó levegőre.
Mindenkinek további szép napot!

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


sziasztok!beugrotta, csak irni nektek hogy holnap este tudok csak jönni mert ma jönnek a sogornömék és itt alszanak!

mesi hát ez szörnyü normális ez a doki?én kétlem!de bufonak igaza van ne aggodj lesz neked még babád!a másik meg hogy ha nem szedsz gyogyszert és összejönne a baba szerintem nem lenne gond vele!ugyhogy nem kell szerintem hanyagolni a babaprojektet!

bufo hát mi eddig sose voltunk vele együtt ugyhogy szerintem nekünk meg az tett volna jot!mert mindkét kislányával együtt lakott és igy nagyon ragaszkodik hozzájuk hozzánk nem!ez van nekem már nem hiányzik meg férjemnek sem!Nimrodka meg azt se tudta két hete se hogy kicsoda ez a nö aki jön a sogornömékkel!

képzeljétek tegnap elkóüldtem férjemet hajfestékért rábiztam a választást!hozott nagyon szép pirosat!majd csinálok képet!jol választottKép)

na megyek palacsintát sütni a sogornakKép
este ha elalszanak lehet még be tudok kukkantani de nem nagyon hiszem!mindenkinek szép napot és szép estét!pusziiiiii

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Sziasztok!

Messi!
Nem is tudom mit írjak. Szívem szerint én nem foglalkoznák most a pajzsmirigyel, mert ahogy Bufo is írta annak más jelei is kellene, hogy legyen.Te hogy gondolod? Azért próbálkoztok ebben a hónapban is? Mikor mész a nőgyógyászhoz? A teát még mindig iszod?

Momo!
Nekem február 22.-én volt meg utoljára, de peteérésem csak a 20 nap körül lehetett.
Még meg se néztem pontosan hány hetes lehetek. (6 vagy 7),de a doki jövöhéten remélem csak jókat mond. Most még izgulok, hogy minden rendben legyen.

Ági!
Nem vezettem a Fertyt, csak minden reggel megmértem a hőm, és mikor magas lett akkor akcióztunk. Mint írtam nekem az a 20 nap környékén volt. Meg persze ittam a cickafark teát.

Na keltem a kis drágám, mert este majd nem akar aludni.
Majd még jövök
Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 

 
 

Kismamik!

Van még egy gazdára váró apró kék kockás,vékony anyagú kertész rövidnacim is! Ez kifejezetten nagy pocira való szerintem.

Egyébként köszi a bíztatást.

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi!

Csak beugrottam.TUdom hogy ez mar a masodik dokid volt lehet,hogy megharagszol erte,szerintem el kellene vinned a leleteidet egy ujabb dokihoz,nem mondani semmit csak megmutatni ezeket. Lehet,hogy otthon nem igazan megy ez,de itt hidd el tobbszor bejott mar a dolog.Sajat tapasztalatbol beszelek,hogy nemelyik doki olyan vadakat mond...csak idegesit,megijeszt.Bar amig kesz nincs az a par teszt majusig addig tudom varnod kell.
De addig is ne add fel,biztosan ra fognak jonni hogy mi is lehet a baj.
A baba meg ugyis jon ha eljott az ideje majd meglatod!
Azt hiszem van kulon pajzsmirigy klinika is,mintha a 14.keruletben lenne.Nem biztos,csak remlik valami,anyukam volt valami ilyen helyen.
momo35
 
 


Sziasztok!

Merre vagytok? Mindenki a megasztárt nézi?

Momo!
Melyik nap érkezel haza? Izgulsz már az út miatt?

Eszterke!
Remélem a tesód már jobban van, és szerintem is azaz egy injekció nem vészes. Te hányadik hétben vagy?

Juci!
Majd meséld el a vacsit! Olyan kíváncsi vagyok. Biztos minden jól sikerült.

Koda!
Miért nem jöttél ma?

Virág!
Hogy sikerült az este? Palacsinta elfogyott? Hogyhogy nálatok alszanak a sógornődék?

Titi!
Te sem írtál még ma? Már akartam kérdezni, hogy milyenek a muskátlik?

Zseppy!
Kislányod túlvan már az oltási stresszen?

Olyan jó volt az iső egész nap. Gondolom ezért haldoklott ma a topik.

Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok lányok!

Sajnos nem tudtam ma hamarabb jönni, mert volt mit csinálni. A vendégek dél körül mentek el, úgyhogy utána álltam neki takarítani, meg ültetgetni a kis kertecskében. Aztán a drága férjem nem igazán engedett a géphez. Kép

De a lényeg, hogy végre itt vagyok veletek! Ha már egy nap is kimarad, tiszta hiányérzetem van!

Oné, a muskátlikkal még semmi fejlemény, remélem, nem fagynak le, mert elég hideg éjszakák lesznek a héten, de látom, hogy mások is kitették már őket. Ma a többi virágom is átültettem, már nagyon rájuk fért.

Mesikém, szomorúan hallom a dokis "élményed". Kép Hogy-hogy csak május végére? Addig nem tudsz ezek szerint mást tenni, minthogy vársz? Sajnos nem értek hozzá, de én sem igazán tudom, szerintem igaza van Bufonak. Ha úgysem kell gyógyszert szedned, talán lehetne tovább próbálkoznotok. Bár ha a hormon értékek leestek, akkor nem igazán fog összejönni a baba, ugye? Kép Jól gondolom? De most várni az eredményre, aztán a kezelésben bízva, hát nem irigyellek Mesikém!

Mesi, nem küldenél fotót a farmeringedről esetleg mailben? Ott meg is tudjuk majd beszélni a részleteket. Tudod, én pesti vagyok, úgyhogy ha gondolod, én szívesen elugrom hozzátok a rucikért, vagy találkozhatunk is valamikor, amikor össze tudjuk egyeztetni. Kép

Virág, a piros színű festék biztos marha jó lesz! Imádom az ilyen szép élénk színeket! Tényleg tegyél majd fel fotót, kíváncsi vagyok!

Momo, nem tudom, hogy számolat ki a doki, de nov. 5-t mondott, szerintem pedig október 28. Õ 1 hetet rászámolt, ha jól gondolom azért, mert a legutolsó ciklusom 35 naposra sikeredett.

Képzeljétek, ma is rózsaszíneztem egy kicsit. A múlt hét óta nem volt semmi. Én ezt már nem értem, de mindjárt itt a 19-e. Nem igazán tudom, jelenthet-e valami gondot a babánál. Ha elvetélnék, akkor több vérnek kellene lennie, nem? Remélem, feleslegesen izgulok. A férjem is nyugtatgat, hogy biztos minden rendben van, csak a mensi zavart meg. Meg persze a kimerültség. Nem baj, holnap csak szavazok, és pihizek!!! Kép

Na, megyek nézem tovább a Megasztárt!

Jó éjt lányok, holnap igyekszem jönni!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok Lányok,
Mesi,
Szerintem menj el homeopátiás dokihoz. Hátha tud segtíeni. Homeopatia.lap.hu úgy emlékszem itt találsz orvosokat is. És ha valamit kell is szedned, legalább nem lesz káros.

Juci,
Remélem jól sikerült a bejelentés. Írd majd meg részletesen!!!Kép

Momo,
Szerintem csak kb. értéknek vegyed a napot. Én pontosan tudtam, hogy kb. 3-4 nappal később van peteérésem, tehát kb. annyival későbbre tettem a számoláshoz képest, de amikor a dokim közölte, hogy febr.1 helyett febr.12, akkor azért elcsodálkoztam. Szóval mondtam is neki, hogy az teljességgel lehetetlen, mert nekem soha nem voltak ilyen hosszú ciklusaim...

Gyöngyi,
Ezer gratula. Nagyon JÓÓÓÓÓÓ. Tessék minden tugyanúgy csinálni, mint eddig és ne idegeskedj. NEm lesz semmi baj.

Oltás,
Csütörtökön alig evett, meg csak nyűgösködött és csak anya volt jó. Meg 37,4 volt a hőemelkedése. Éjszaka bepótolta a napközbeni éhezést, de már minden rendben.

Viszont, hasra fordul. ugyan még vissza nem tud fordulni, de hasra fordul. És magyaráz és vigyorog. Olyan hihetetlen. Szerdán megyünk csípőszűrésre... Szerintem semmi baj nem lesz, de megyünk.

Bufo,
Anyósom nekem borzalmas. Mosolyogva szúrja belém a nagykést. Párom meg észre sem veszi. Amikor mondom neki, akkor mindig azt mondja, hogy üldözési mániám van. A legjobb példa. Császárral szülte, másnap jön látogatni. Éppen csak kibotorkálok és leülök, közli Õ az unokájához jött, látni akarja. Persze ezt sem vette észre párocskám. De engem sem kell félteni. Rájöttem Páromtól nem várhatom, hogy helyre rakja, hát akkor én fogom rögtön mondani a véleményemet. Sokáig kértem Férjemet, hogy ő mondja meg anyósomnak a dolgokat, de nem hajlandó.

Zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 



Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Lányok, remélem, csak azért nem tudtok jönni, mert szavazni mentetek! KépKépKép

Képzeljétek, megint barnázok. Kép A fene vigye el ezt az egészet! Abbahagytam a Rutascorbint, lehet, hogy nem kellett volna?! Kép Lehet, hogy holnap írok a dokimnak.

Megyek főzni, de délután még jövök!

KépKép
titi_27
 
 


Megint beugrottam!

One!

Ha minden igaz,akkor szerdan es mar nagyon izgulok.SOkat repultem mar,de most ugye mas egy kicsit.Holnap doki,remelem minden ok.

Mesi!

Meg a homeopatia mellett a termeszetgyogyaszt is megprobalnam,vagy olyan dokit aki termeszetgyogyasz is egyben,azt hiszem a Melissa kozpontban(van ilyen ugye?)is van.Mert igazabol minden fizikai tunetnek erzelmi,lelki hattere van es lehet,hogy azt kellene orvosolni.

Titi!

Nem szeretkeztetek ti veletlenul tegnap?Mert ilyenkor a mehszaj erzekenyebb es lehet,hogy fel lett sertve.De azert hivd fel a dokid,biztos ami biztos.Kép

En mar azt se tudom milyen az...a ferjem mereven elzarkozik egy bucsu...-tol,vegul is igaza van,minek kockaztassunk.Azt mondta,hogy ne aggodjak,majd megoldja sajat maga.
Azert remelem hogy nyaron azert mar merunk csinalni valamit,mert nagyon frusztralt kismama leszek!Kép
Majd megijesztem hogy akkor sutit fogok enni,az szerintem hatni fog.Kép

Mindenkinek tovabbi szep hetveget.
Megyek ,port torolni.
OLyan finom lecsot csinaltam tegnap csipos paprikabol hogy csak na.

Puszi
momo35
 
 


<a href="http://www.baby-gaga.com/"><img src="http://tickers.baby-gaga.com/p/dev279pr___.png" alt="pregnancy" border="0" /></a>

KépKép
eszterke80
 
 


Itt kínlódok nem sikrül felrakni a vonalzót. Kép

KépKép
eszterke80
 
 


Sziasztok,

Oné ezt neked küldöm:
Kép

Mesi, a izotop amit kaptál, az ártalmas a babára??? Az én exemnek volt pajzsmirigy túltengése. Amikor ő kezelést kapott, akkor Vivitől 1 hétig távol kellett tartani...
A doki most végül mit mondott, hogy nem fogsz teherbe esni ettől? És ha mégis? Arra mondott valamit???

Virág, hol a kép a hajadról??? Kép

Momo, vigyázz magadra az utazásnál nagyon!
Amugy a fák elkezdtek virágozni, illetve inkább a fákon csak bimbók vannak még. Viszont az aranyeső (sárga) már virágzik és a metróknál mindenhol nárciszt árulnak!
Kép Nem csak ilyet,hanem sárgát is!!! Kép

Koda, olyan szép a dobozod. Megint megnéztem a honlapodat... Valamikor nekiállok és megpróbálok olyat csinálni. Milyen karton kell hozzá??? És enyvezett papírcsikkal szoktad ragasztani?
Ma én is kreatívkodtam a párommal.
A dobozkát ő csinálta, a szalvétatartót én:
Kép

Juci,
Mesélj, hogy sikerült??? Már olyan kiváncsi vagyok!
Amugy kinéztük a május 12-ei hétvégét, ha az jó.
Néztem szállodákat, és Kőszegen (Hotel Irottkő) találtam egy szimpatikusat, arra jártál már?

na, elég mostmár belőlem!
Pusza,
Ági

Jaaaaaa!!! ...ma végre a pg53 kristályos volt!!! (Vivim le is ment a játszóra egy kicsit Kép) Viszont a fertility szerint 6 nappal ezelőtt volt peteérésem Kép
csné
 
 


Eszterke,
Én megnyitottam a linket amit elküldtél, ha gondolod azt be tudom másolni neked!! (édes Kép)
csné
 
 


Zseppy!
Köszi a címeket,lehet, hogy fel fogok hívni egyet. Ártani tényleg nem árthat.

Mesi

Titi!
Holnap lefotózom, és elküldöm mailben. Ha gondolod, találkozhatunk valahol, és odaadom neked a cuccost. Meddig dolgozol hétköznap? Vagy hétvége lenne jó?

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Ági!
Elvileg ártalmas lehet a babára, ha most véletlenül sikerült volna. Ma vagyok a 19.napon, tehát már pé után voltam amikor megkaptam.
Zsoltitól is 24h-t távol kellett volna tartanom magam, de most ezt sem tudtam betartani, mert egyedül voltam vele itthon.
Ez a doki azt mondta, hogy szerinte nem emiatt nem leszek terhes... Szóval semmivel sem vagyok előbbre.

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


SziasztokKép

Hétvégéztünk a családdal, azért nem voltam. Most is a játszótéren van Marci apával, de én már nem bírtam lentmaradni, mert megfáztam. Fáj a torkom is, meg folyik az orrom. Azért egy fagyit az előbb megettemKép

Titi!
Feltétlenül beszélj a dokiddal szerintem is. Nem tudsz soron kívül menni Uh-ra? Kéne neki mondani, hogy nézzetek már rá a baára a sok barna miatt. legalább te is megnyugodnál. Vagy ne olyan egyszerű ez?

Ági!
Tutik lettek a dobozkákKép
Az anyaggal bevont dobozhoz pedig szürkelemz kell, 3 mm vastagságú. Ez a neve, így kell keresni. Nálatok nem tudom, hogy hol lehet kapni, de gondolom nagyon sok helyen. Itt Miskolcon 1 helyen lehet csak! És az összeragasztáshoz enyvezett papírszlag, jól láttadKép Ugye megtaláltad az oldalamon az ilyen doboz elkészítésénak a módját?

Gyöngyi!
Jól vagy? Újabb tesztet nem csináltál?Kép

Mesi!
Nagyon sajnálom, hogy megint nem vagy előrébb! Én bizony ahogy magam ismerem, mennék egy harmadikhoz is. Hátha így 3 véleményből valamit össze tudnék rakni.....

Eszterke!
Hogy van a tesód? Ugye minden rendben? Látom ti jól vagytokKép

Momo!
Hogy bírod megenni a csípőset? Nem ég a gyomrod tőle?Kép

ZseppyKép
nagyon gratulálok a kis hempergőhözKép Tündérke lehet!

Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!
Ma délelőtt takarítottunk Dáviddal. Ebédelni meghívott anyósom. Most voltunk náluk először,a férjem nélkül.Meglepően kedves volt, egész jól elvoltunk.Elmentünk szavazni is, Dávid dobta be az urnába a borítékot,nagyon tetszett neki.

Titi
Vigyázz magadra, pihenj egy kicsit!Az jutott eszembe, nem lehet, hogy összeszedtél valami fertőzést, mert attól is lehet barnázás.

Momo
Ne izgul a repülés miatt. Én 4 hónapos terhesen repültem és nem okozott gondot. Ha úgy érzed kívánod az együttlétet, akkor támadd le a párod. Hidd el hosszú lesz a külön töltött idő. Ha pedig eddig nem volt semmi baj akkor ettől sem lesz. Tehát hajrá!

Mesi
Igaza van a lányoknak, több szem többet lát alapon menj el máshoz is. Nem feladni, most örülj a jó időnek és Zsoltinak a többit pedig próbáld kizárni. Ne foglalkozz semmivel élvezd az élet szép dolgait, és meglátod hamarosan minden sikerülni fog.

Juci
Mi volt, hogy fogadták a jó hírt?

Csné
Nagyon ügyik vagytok a férjeddel, szépet gyártottatok. Mi sajnos ehhez antitalentumok vagyunk.Remélem ti is jól éreztétek magatokat, amíg Vivi a játszón volt.Kép

Zseppy
Nagyon ügyes ez a lány. Már most igazi ki mocorgó, mi lesz ha elkezd kúszni mászni.
Anyóssal kapcsolatban igazad van, ne hagyd magad.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Elég fárasztó napunk volt. Délelőtt vásárolni voltunk, délután meg a szüleimnél.

Koda!
Tesztet nem csináltam, de mielőtt megyek a dokihoz, akkor még egyet csinálok a biztonság kedvéért. Szerdán vagy csütörtökön szeretnék hozzá menni. Remélem addig nem lesz semmi gond, és a szíve is fog már dobogni.
Jobbulást kívánok.

Tücsi!
Ha nem fárasztó, akkor szerintem is menj el egy harmadik dokihoz. Hátha tényleg mondanak már valami okosat.
ja, azt akartam kérni, hogyha felteszel egy táblát, akkor engem még ne rakj át, csak ha már a doki is megerősítette. Még bármi lehet, izgulok is rendesen. A Rezivel is voltak gondok az elején, mert túl kicsinek látta, és két hét múlva kellett visszamennem.

Juci!
Én is kíváncsi vagyok, hogy mi volt a vacsin. Biztos mindenki nagyom örült. Én se szeretném a 12 hétig elmondani.

Zseppy!
Nagyon édes lehet a kislányod, meg persze ügyes is. Gratulálok! Tényleg a kisfiad hogy fogadta mikor hazamentetek a kislányoddal a kórházból? Nem volt féltékeny?

Titi!
Remélem a barnázás azóta elmúlt, de mindenképp hívd fel a dokidat holnap. Meg pihentél elegett a hétvégén?

Virág!
Vendégek elmentek már? A férjednek vissza kell most mennie?

Csné!
Tutik a dobozok, és hajrá. Nagyon szurkolok nektek.

Cupi, Fidoli!
Merre vagytok?

Momo!
Szerda már mindjárt itt van. Használjatok ki minden szabad percet a férjeddel. Az email címed leírnád mégegyszer, és akkor elküldöm a telefonszámom. Az én címem: gyongyi_gal@freemail.hu. Ide elküldheted a számod, és majd akkor felhívlak, ha következő hónapban kellene mennem a dokihoz.

Remélem senkit se hagytam ki.
Puszi:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Jo reggelt!Kép

Megintcsak beugrok,aztan irany a bank,vasarlas,doki bacsi.Mar varom,hogy lathassam uh-on Picurt,remelem jol van.

One!

Az email cimem joshuaca66@hotmail.com,de mindjart elkuldom a tel.szamomat a cimedre en is,jo?Kép

Bufo!

Ha oszinte akarok lenni abszolut nem kivanom a szexet jelenleg,csak miatta gondoltam.Nem baj,majd nyaron!!!!Kép

KOda!

Jobbulast kivanok neked,igyad a mezes harsfateat!
Ez a csipos lecso vegul is nem volt annyira csipos...de nem fajt a gyomrom tole.Sot ,kifejezetten jol esett.Ma is lecsot akarok csinalni,azt meg a ferjem is megeszi tojassal.Kép

Agi!

Az jo ha mar vannak viragok,alig varom mar hogy ultethessek a teraszra,locsolhassam oket,mindjart itt a nyar is!!!!!!!!!
En az orgonat imadom es a bazsarozsat.Kép

Rimar,JUci,tessek jonni!
Tobbieknek es szep napot kivanok!

Titi!

Ugye mar nem barnazol?Szerintem is menj egy ultrahangra,szerintem ha felhivod dokid biztos o is felajanlja.Azert van fogadva,hogy zaklasd egy kicsit.Kép
puszi
momo35
 
 


Sziasztok!

Titi!
Remélem nagyon sokat pihiztél, és most már minden rendben. Szerintem ha ilyen sokat barnázol, lehet, hogy a doki betegállományba fog venni. Azért számíts erre!!

Momo!
Most a héten jössz haza, jól értem?

Gyöngyi!
A táblát én is így gondoltam, remélem, szegény Anitával se azért történtek meg azok a szörnyű dolgok, hogy én áttettem a kismamik közé.

LÁnyok!
A kockás nacira nem írt senki, de azért dobok egy képet. 8-9 hónaposan hordtam, akkora pocira jó. Szeptemberi-októberi szülésűeknek kifejezetten ajánlom, mert jó szellős. Illetve másnak is jó, ha nagy a pocija!

Kép
Kép
Kép

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Kép
Kép

Koda!
Veled mi újság? Ha látom, már túlvagy a megadott ciklushosszon!

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


SziasztokKép

Rohanunk a szemészetre, de Mesi neked írom, hogy ma vagyok a 2. napon. Tegnap elfelejtettem megírni. Remélem a ciszta is kipukkadt vagy elsorvadt......

Később jövök, ahogy hazaértem és írok.

Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Titi!

Itt a kép a farmeringről.
Zsoltit nem adom!!! Kép Kép Kép

Kép
Kép

Ma van Zsolti névnapja, kapott egy játéktelefont, olyan édin játszik vele.

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


bizony, minden Zsoltnak boldog névnapot.

mesi,
nekem nem az ing tetszik...Kép tündéri a gyerkőc

zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Sziasztok!

Momo!
Megkaptam a mailt, és már én is küldtem neked. Mire hazaérsz, addigra már a bazsarózs is virágozni fog. Az orgonára még vérni kell egy kicsit.

Tücsi!
Nagyon szuperek a képek, és BOLDOG NÉVNAPOT a kicsi fiadnak.(Meg mindem Zsoltnak)
Nagyon édes, én is elfogadnám, de tudom nem adod.

Koda!
Remélem minden rendben lesz a szemészeten. A ciszta meg biztos felszívodik ne izgulj. Mikor kell következőleg menned a dokihoz?

Anita!
Nagyon régen írtál már!!!!Hogy állsz a készülődéssel? Már nemsokára elérkezik a nagy nap.

Rimár!
Merre vagy? Már rég írtál nekünk te is.

Titi!
Hogy vagytok? Barnázás még van? Felhívod a dokit?

Majd még jövök.
Puszi mindenkinek:Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Jó reggelt!
Beköszönök, aztán megyek reggelit csinálni, mert már kopog a szemünkKép
Aztán elolvaslak titeket, és beszámolok.

Rendeltem kismamanacikat, attól a varrónőtől, aki itt a babaneten hirdet.Remélem jó lesz!Ismeri valaki?

rimar
rimar
 
 


Jó reggelt lányok!

Gyorsan magamról pár sort. Tegnap akartam még jönni, de sajnos ismételten nem fértem a géphez, meg délután aludtam is egy kicsit, úgyhogy nem tudtam.

Természetesen a barnázás elmúlt, csak egy tegnap reggeli történet volt, úgy, mint a rózsaszínezés. Tudjátok, valahogy annyira nem izgulok! Már csak 1 hét, és megyünk dokihoz. Nem tudom, érdemes-e elmenni uh-ra, tényleg nem vagyok ideges! Főleg azok után nem, hogy a doki is azt mondta, ez lehetséges. Ja, és el kezdtem szedni újra a Rutascorbint. Szóval jövő héten úgyis találkozunk vele, és elmondok mindent, majd meglátjuk mit mond.

Mesi, még tartózkodom a betegállománytól, bízom benne, hogy nem kell szabira mennem emiatt, mert most még bírok dolgozni, és a pénzre is nagy szükség van. Szóval igyekszem vigyázni magamra! Majd ha idebent is kiderül, könnyebb lesz, mert sokmindent le fogok rázni magamról. Most még ugyebár senki nem tudja, és néha úgy megterhelnek. Nem mondhatom, hogy nem bírom megcsinálni... még azt hinnék, lusta vagyok. Kép

Mesi, írok ma mailt!

Bufo, hogy-hogy először voltál a férjed nélkül az anyósodnál? Tyűha! Pedig gondolom, elég régóta vagytok házasok. Én elég gyakran megyek hozzájuk Dani nélkül, az elején persze nagyon fura volt.
Fertőzés? Nem tudom, az tuti, hogy nagyon könnyen tudok összeszedni bármit is.

Momo, nem voltunk együtt a múlt hét óta... szerintem mi sem nagyon fogjuk túlzásba vinni, az én párom is nagyon aggódik, és fél az együttléttől. Momo, szerintem nem baj az, ha nem kínozzuk a szervezetünket a szex-szel. Ha a párod is kibírja, akkor gratula neki. Sokan azt mondják, hogy nyugodtan lehet, de én mégis picit elzárkózom tőle még egy darabig. Még egy hónapot jó volna kihúzni, aztán talán 1-2 hónap nyugis időszak jönne. Akkor talán én sem tartózkodnék a szextől.

Rimar, milyen varrónőről írtál? Tényleg, nem kaptál fotót a piciről? Nem tettél fel...

Juci, utólag vettem észre, hogy fizetős uh-n voltatok, ahol fotót kaptatok? Milyen uh volt ez?

Na, megyek dolgozni, muszáj.

KépKép
titi_27
 
 


sziasztok!bocsi de most nem tudok visszaolvasni kiscsaj lefoglalja minden idöm de este ha lefexik akkor bepotolom a lemaradást!tegnap elmentek sogornömék!kiscsaj meg nagy boldogan maradt itt anyja meg megsrtödött hogy a lánya elküldte és nem vágott szomoru arcot!
oné azt hiszem te kérdezted hogy miért van itt a kiscsaj!hát az ugy volt hogy eddig anyos vigyázott rá amig anyja apja dolgozott de egy hete anyos se szo se beszéd otthagyta öket!sogornöm me egy hét szabit kapott csak igy most egy hétig én vigyázok a kislányra!ugyhogy anyos öket is megszivatta!ez van!
a hajamrol rakok fel nektek este képet!
remélem mindenkinél minden oké
mindenkinek szép napot puszii

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Sziasztok!

Péntek délután rossz volt a rendszer, ezért nem tudtam jönni, hétvégén meg nem voltam netközelben.

Zseppy, Mesi,
Boldog névnapot kívánok az összes Zsoltoknak!Kép

Juci,
hogy sikerült a bejelentés?

Képzeljétek, tegnap az ebédnél megmozdult a baba! Határozottan más volt, mint az eddigi érzések! Este aztán nagyon belendült (színházban voltunk), majd éjfélig néztük a tévétKép (Egy szobaantennával "hangyafoci" szinten bejött az m1; egyébként, mint írtam, nincs tévénk, illetve antennánk...) De hát töritanárként az ember nem engedheti meg magának, hogy ne legyen naprakész!Kép

Cupicica
cupicica
 
 


Sziasztok lányok, szép hetet mindenkinekKép

Egy gyors beköszönés erejéig jöttem, aztán olvaslak benneteketKép
Hétvégén leruccantunk a Balcsihoz tesómékkal, olyan nagyon szép idő volt....hú, kedvem lett volna csobbanniKépKép
Jókat sétáltunk a parton és a városban, rengeteg ember volt lenn, csodálkoztam isKép

Néhány igazán tavaszi fotót csináltamKép
Kép
Kép
Kép

Lányok, ez pedig tegnap az adácsi tóparton készült: (a nyári lehetséges babanetes talihelyKép)
Kép
és a házikókkal a partján, háttérben a Mátra:
Kép

meg egy művésziKép fotó Bálintról:
Kép

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 


Lányok, bocsi a sok fotóért, de végre kiéltem művészi hajlamaimatKép, ugyanis szülinapomra egy digitális fényképezőgépet kaptamKép
Állandóan fotóztamKép
MindentKép

pusszantásKép

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 


Cupicica!
VégreKép jelentkezett a kismanóKépKépKép
Ugye milyen jó???KépKép

Ancsi

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 


De jó Cupicica!!! Örülök neki, hogy végre megmozdult! Micsoda öröm ez!

Ancsi, szuperek a fotók, én is nagyon szeretek fényképezgetni! És nagyon szépek a képek!

Lányok, jelentem, megírtam a mailt a dokimnak! Majd meglátjuk, mit ír rá vissza.

KépKép
titi_27
 
 


SziasztokKép
Na megjártuk a szemészetet. Kapott Marci szemüveget, majd 3 hónap múlva kontroll. Ragasztani nem kell egyenlőre. Az egyik üveg 3, a másik 3,5 dioptriás, plusszos. Nekem ez semmit de semmit nem mond. 3 hónap múlva nézik meg, hogy kell e- ragasztani, vagy nem. Az viszont tuti, hogy legalább 5 évig kell a szemüveg.

CupiKép
Jaj de jó, hogy megmozdult! Szuper estétek voltKép

TitiKép
Nagyon jó olvasni, hogy nálad is okés minden!

MesiKép
Sajnos én sem tudtam figyelni az ingreKép Annyira édes a kisfiad!

GyöngyiKép
Hát ma kell mennem a dokihoz, délután. Írtam is, hogy délelőtt Marcival megyek, dálután meg magam miatt, ráadásul ugyan oda. Csak 1 emelet van a két renedelő közöttKép Majd este megírom mit mondott a doki. Ha kész van a vérvétel eredménye!

AncsikámKép
Most már nincs mese, szervezd meg azt a találkozót! vagyis szervezzük meg! Férjemnek is nagyon tetszett a kép, úgyhogy mi tuti megyünkKép Az apukája ott a környéken lakik, így legalább őket is meglátogatjuk!

Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Nem tűntem el, vagyok ám. Csak kicsit elfoglalt vagyok. Az esküvőm már a jövő héten lesz, el se hiszem. Ma megyek a párom öltönyéért, aztán lassan meglesz minden. A virágomat pénteken megrendeltem, de nem volt elképzelésem így rábíztam a virágkötőre milyen lesz. Csak arra kértem ne legyen nagy és rikító. Szolid csokrot szeretnék tavaszi virágokból, amiben pasztel színű virágok vannak, hogy milyenek, azt őrá bíztam. Csak legyen szép.
A gyógyszert tegnap keztem, nagyon bízom benne, hogy ez segít.
Ha nem jövök sűrű az nem azért van, mert nem akarok, mert közben olvaslak titeket, csak nem biztos, hogy van időm írni.Kép De azért igyekszem!Kép
Minenkinek szép napot! Ha tudok jövök!!!

Anita
Kép
Kép
péknéanita
 
 


AncsiKép
Bálintot meg el is felejtett megdícsérni!Kép Olyan a kép, mintha kiskorunkba készült volnaKép

AnitaKép
Nagyon szorízok neked, hogy a gyógyszernek eredménye legyenKép Képeket ugye majd kapunk az esküvőről?Kép
Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


AncsiKép
Bálintot meg el is felejtett megdícsérni!Kép Olyan a kép, mintha kiskorunkba készült volnaKép

AnitaKép
Nagyon szorítok neked, hogy a gyógyszernek eredménye legyenKép Képeket ugye majd kapunk az esküvőről?Kép
Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Koda!
De jóKépKép Akkor pláne megszervezzzük!Kép
Hát igen, nekem is ilyen "dezsavű" érzésem van a fekete-fehér fotóval kapcsolatban..Kép
Talán azért csináltam így...Kép kicsit, mintha gyerekkoromból jött volna előKép

Anita!
Te jó ég! Már a jövő héten??Kép Hogy elment az idő..még most olvastam, hogy esküvő lesz és tessék, már itt is van!!Kép
Olyan izgi lehetKép
Neked is szép napot és jó készülődéstKép

Titi!
Növekszik a pocikád?Kép

Ancsi

KépKép
KépKép
régiancsi
 
 


Anita, tényleg hogy szalad az idő, már jövő héten? Akkor kitartás, és ezer drukk a jó idő miatt! Bár ott tudnánk lenni, és megnézhetnénk!

Ancsi, kb ugyanolyan mint volt, úgyhogy még tuti nem a baba, hanem az emésztés miatt dudorodott úgy ki, szóval azóta olyan.

Koda, én is szinte szemüvegesen kezdtem az életem. 1,5 évesen kaptam szemüveget, 3,5 plusz dioptriával. És láss csodát, középiskolára már ki is nőttem! Most egyáltalán nem hordok már szemüveget. Kép Biztos a kisfiad is el fogja hagyni egy idő után, ne aggódj!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Cupi!
Jaj, de örülök, hogy megmozdult. Olyan szuper érzés, igaz?

Ancsi!
Szuperek a fotok, és köszi, hogy feltetted. Kérünk még több képet is. A kisfiad olyan édes, ahogy mosolyok.

Koda!
Szórítok neked, hogy minden rendben legyen a dokinál, és este várjuk a beszámolót.
A kisfiadnak biztos jól áll a szemüveg. Nem raksz fel képet róla? Amúgy a tesóm, és a férjem is kapott szemüvegett kiskorában, és mostmár egyiknek sincs.

Titi!
Hú, de jó, hogy már nincs barnázás. Mikor akarjátok elmondeni a munkahelyeden? Az UH után?
A szüleitek már tudják, igaz?

Juci?!????
Már nagyon kíváncsiak vagyunk.

Virág!
Kérjük a képet a hajadról. Milyen idős a kislány? Nimróddal jól kijönnek?

Majd még jövök, csak pakolgatok egy kicsit
Puszi:GYöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok!

Tényleg nagyon jó érzés, hogy megmozdult, ma is éreztem néhányszor!Kép Néha úgy érzem magam, mint egy sci-fi szereplője, akinek idegen élőlény van a testében, aki rajta "élősködik".Kép

Tegnap a férjem szüleinél volt családi ebéd, már előkészítették a családfát és abból ajánlottak lehetséges fiúneveket. A férem még mindig a görög katolikus szentek és szerzetesek neveinél tart (pl. Jozafát, Atanáz, Timóteus), nem hajlandó komolyan venni a dolgot!Kép Azt már tudjuk, hogy mi nem lesz a gyerek neve: papa, nagybácsi, nagypapák nevei, közvetlen családtagok nevei+ nem lesz Józsi, Béla stb. De hogy mi fog maradni?! Ha csak rajtam múlna, Csaba Bence lenne a neve, de a férjem hallani sem akar a Csabáról...

Cupicica
cupicica
 
 


Cupicica, majd kialakul! Nekünk szerencsénk van, már évek óta fixek a nevek, tudjuk, hogy ha fiú lesz, Patrik, ha lány, Alexandra. Aztán a következő nevek a következő gyerkőcöknél lesznek problémásak, mert azokat már nem tudjuk. Végy egy naptárat, és olvasgassátok a neveket. Én tavaly kaptam anyukámtól egy utóneves könyvet, abban is rengeteg név van. Csak győzze az ember végigböngészni. Kép

Oné, jövő héten szeretnénk elmondani az UH után. Reméljük, minden rendben lesz, és tényleg be lehet jelenteni. Eddig csak a szülők tudják, meg egy-két barátnőm. Ja, és persze TI! Gondolom, már élsz-halsz egy UH-ért, hogy láthasd Te is a picurkát! Olyan hihetetlen, mennyire nem bíztál benne, és tessék!!! És amúgy hogy vagytok? Rosszullétek? Hő?

KépKép
titi_27
 
 


Titi!

Hőt két napja nem mértem, de reggel fogom. Most egésznap fáj a bal petefészkem, de csak akkor ha megyek. Remélem ez nem komoly.
Néha van egy kis hányinger, meg inkább csak a gyümölcsök jönnek be. Most is ettem ,mert délben csak a leves ment le.
Viszont reggel semmi bajom, mikor felkelek. Inkább este. Áállandóan a torkomban érzek valami furát.
Ti hogy vagytok? Tudsz rendesen enni?
Az Uh-t meg én is nagyon várom már. Szőrnyű ez a várakozás, nem?
Hűű.. rohanok készülödni, mert megyünk angolra. Majd este jövök. Addig írjatok sokat.

Kép

Kép
oné
 
 


Sziasztok!
Ma voltam dokinál, de csak kenetet vett. Holnap megyek uh-ra és AFP vérvételre. Ez most egy kicsit más lesz, mert nekem kell elvinnem a vért a Kútvölgyi izotópos laborjába. Persze én nem mehetek be mert veszélyes a babára. A szokásos AFP vizsgálaton kívül még néznek valamilyen kromoszóma rendellenességet is, és tök ingyen tb támogatottan. Ti hallottatok már erről valamit? Vagy csak az én dokimnak van protkója oda?
Már növöget a hasam, ha hazajön a férjem(nála van a fényképező) akkor próbálok képet adni róla.

Mesi
Boldog névnapot Zsoltikának!Kép Természetesen mindenkinek akit még így hívnak.

Titi
Örülök, hogy nincs több barnázás, de azért ne hajszold magad. Csak a munkahelyeden nem tudják még, hogy babát vársz?

Cupicica
Gratulálok a mozgolódáshoz, most már mindig jelen lesz és egyre jobban fogod érezni. Ne aggódj a nevekkel mi is hadilábon álltunk annak idején, de mégis sikerült dűlőre jutnunk. Most még a gondolkodás szintjéig sem jutottunk el, néha kicsit lelkiismeret furdalásom van miatta.

Koda
remélem a dokinál minden rendben lesz. A kisfiad pedig biztos kis vagány lesz a szemüvegében.

Anita
Te jó ég hogy megy az idő, már jövő héten itt is van a nagy nap. Sok erőt, kitartást az utolsó simításokhoz. Reméljük majd képeket is látunk az ifjú párról.Kép

Ancsi
Jó a kép a kisfiadról, tetszik a mi gyerekkorunk stílusa.

Virág
Szeretnénk látni a szép hajadat! már mindenki rá van kattanva.Kép
Nimród jól kijön a kislánnyal?

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Bufo, de jó, növöget már? Tényleg tegyél fel fotót, ha tudsz!!! Nagyon kíváncsi vagyok!

Tulajdonképpen még senki nem tudja. Se barátok, se ismerősök, se kollegák, csak a szülők, és nekem 1-2 barátnőm.

Virág, én is kíváncsi vagyok ám a hajadra!

Oné, az jó, ha nem vagy rosszul, ezzel nagyjából végig így voltam/vagyok én is. Néha olyan fura a torkom, és el kezdek öklendezni, de még csak kb 2x jött is ki valami.
Enni nagyon szépen tudok, bár sokkal több gyümit eszem, és inkább almát, meg mostanában epret, hogy olcsóbban hozzá lehet jutni.

A doki még nem írt vissza!!! De tudom, hogy este tutira fog, úgyhogy majd megírom, mit írt.

KépKép
titi_27
 
 


Lányok, én mára elbúcsúzom, holnap jövök.

Mesikém, nem tudtam ma írni Neked, de igyekszem. Tudod, csak annyit kérnék, hogy várjuk meg még a 19-ét, hogy megtudjam minden rendben, és utána lefixáljuk a talit.

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok Lányok,

Hát ezzel jár, ha ez ember főnöke visszajön: ma ki se látszottam a munkából.Kép Kép

Ancsi,

Nagyon szépek a képek, és hát a pálmát a KISFIAD viszi el....

Koda,

A +-os dipotriát sokan kinövik, ahogy többen is írták, szóval mire suliba megy Marci, már lehet, hogy nem is kell neki szemüveg!!

Titi,

MAjd feltétlenül írd meg, mit válaszolt a doki.

Kicsijuci,

Ha jól olvastam, a TE dokid is a MÁV-ban dolgozik, ott is fog szülni? VAn már tapasztalatod? Az én dokinőm is MÁV-os, de fogalmam sincs, milyen a kórház maga.

Lányok jó NEktek, hogy Ti már mozizhattatok, (Uh)Kép Képláttátok a Babócákat... Én még mindig csak reménykedek, hogy minden ok odabennt Kép

Gyöngyi,

Te mikor mész Uh-ra?

További szép estét Nektek, már csak holnap jövök. (remélem lesz több időm)

F.

Zita
KépKép
fidoli
 
 


Még mielőtt hazaindulnék...

Kicsijuci,

NAgyon örülök, hogy ilyen jól sikerült a vacsi, és a NAGY BEJELENTÉS Kép Kép A Mamid miatt meg ne izgulj, mert biztosan nem azon fog gondolkodni, mikor megmondod neki, hogy miért csak 3 hónap után mondod el és irgum-burgum, hanem, NAGYON BOLDOG LESZ, és Veletek együtt örül majd... Én legalábbis így képzelem Kép Azért szorítok nagyon !!! Kép
Amúgy nekem is teljesen hülye érzés, hogy nem mondhatom még el a Szüleimnek, mert még nem is láttuk, hogy egyáltalán mi a helyzet odabenn. Ápr 26-án derül csak ki, és 29-én megyünk haza, de akkor már nem fogunk titkolózni, pedig kb 7-8 hetes lesz csak a Babó.

Zita
KépKép
fidoli
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: