Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Orsi!
Holnap én is nagyon szorítok, bár már most is, azért, hogy inkább önszántából kerekedjen fel ez a babuka.

Ágci, Enikõ!
Én is megkaptam a címet, nagyon köszi, de megint nem valószínû, hogy el tudunk menni. Miért kell nekem ezen a hülye Makón laknom??? (Bocs, Gabómamó, nem akarlak megbántani.)

Ildianyu!
Mi volt tldképpen a baj a csípéssel? Allergiás reakciót váltott ki? Vagy valami fertõzést kaptál általa? Remélem, jobban vagy már!

A csornai gyerekorvosunk (mert nekünk az ország minden szegletében kell, hogy legyen egy, ugyi), írt egy tök jó fürdetõkrém-receptet. Nem olyan tapadós vacak, amit azután alig lehet lesikálni a baba bõrérõl. Én most, hogy több nap éri, és többször is pancsizik naponta, ezzel fürdetem Marcit. Majd elõkeresem, és leírom nektek, OK?

Gratulálok a sok új fogacskához! Marcinak a jobb felsõ egyese bújt ki a héten végre-valahára. Nagyon sokat kínlódott vele, a végén be is lázasodott. Neki egyébként csak a 10. hónapban jelentek meg az elsõ fogacskái!
Majd jövök még, sziasztok!

Anita
fanita
 
 


Szija lányok!

Enikö! Nagyon szép a lakásotok, a konyha pedig olyan jó nagy!
Hanga már hazafelé az autóban elaludt. Alig lehetett álmos:-))))

Akkor én 2 hétig nem leszek, de ha jöttök szombaton babaúszásra akkor még úgyis talizunk, feltéve, hogy szombaton jó idö lesz, mert hidet mondtak, bár 7före is hideget mondtak, aztán tök meleg volt.

Na megyek, mert Hanga már megint felállt a kiságyban..

Szijasztok, Lara
lara
 
 


Sziasztok!

Bocsika a bepofátlankodásért, egy másik topic lakója vagyok. Igazándiból ÁGCI-t keresem.

ÁGCI: irtam neked a múlt héten ill. a héten, megkaptad? Várom a válaszod, ha tudsz, irj légyszi!

ENIKÕ,
Neked is irtam...

Üdv,

KnéRita
knérita
 
 

 
 

Sziasztok!

Nohát, hogy elcsendesedett mindenki!
Csak annyit szeretnék írni, bár nyilván mindannyian tudjátok már, hogy MEGSZÜLETETT ORSI FIACSKÁJA! HURRÁ!

A nevét viszont nem tudom, pedig nagyon szeretném!

Anita
fanita
 
 


Sziasztok,

napok ota olyan faradt vagyok este, hogy mar 10-kor megyek alukalni. Azert sem tudok irni este, mert a ferjem jatszik ezerrel.
ma megyunk ebedre egy kerti grillezesre. Remelem jo lesz es nincs nagyon hideg.

Agci,

csutortok este odaadtam Jazminnak az Avent cumi. Ha lattad volna a gyonyoruseget az arcan. Klasszabb dolgot nem is kaphatott volna. Fel oraig csak azzal jatszott. Asszem inkabb jatek neki, mint cumi, de imadi. Most is azzal jatszik es ariazik kozben. Az agyaba is beraktam es tegnap reggel az volt a szajaban. De az igazi azert a Babett (130 Ft)
Kiprobaltam a kexet. A haztartasit probaltam, de ki fogom a Milupat is . Nu, a vilmoskortebe raktam es ette. Szerencsere nem evett kevesebbet. Nagyon finom igy, olyan mintha suti lenne.

Majd este benezek, ha tudok,
csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok
Pénteken délelõtt voltunk bent Orsiéknál a klinikán, meglátogatni õket. Olyan kis pici a baba (de majdnem 1000 grammal nehezebb mint az én Bogim volt, csak azt már én el is felejtettem) Kép
Nagyon édes Tamáska. Hosszú fekete haja van és kis turcsi orra.Azt mondta Orsi orvosa (összefutottunk a folyosón), hogy olyan a baba orra mint egy boxolónak Kép
Lefényépeztem õket. Még aznap elõ is hivattam. Anyukám el van ájulva a kép láttán.
Sajnos nem tudom nektek elküldeni, mert nincs scennerem.

Orsi: Engedd meg, hogy még egyszer gratuláljak, sok-sok boldogságot és jó egészséget kiívánjak nektek.Ha szükséged van valamire kérlek szóljál, és ha tudok repülök hozzád!

Ágci: Köszi az irodalmat a szoptatással kapcsolatban.Azt hiszem megpróbálom más pózból szoptatni Bogcit, hátha úgy többet, jobban tud szopizni, csak az a baj, hogy iszonyatosan fáj a hátam és a fekvésen kívül mást még nem sikerült kipróbálni.
Max 15 percig szopizik egyszerre, de ez idõ alatt 1szer legalább fel kell vennem büfizni. 15 perc után -szerintem- úgy elfárad, hogy nem akar tovább szopni és csak ordít.

Lányok: Képzeljétek a Bogi tegnap este 22-tõl reggel 6-ig egyhuzamba végigaludta az éjszakát! Ez volt a második alkalom, hogy nem kellett felkelni hozzá egyszer sem.Az elsõ aznap volt mikor Orsi szült-szerintem ennek örömére-! Akkor 21-tõl reggel 7-ig! Hajnal 4-kor felébredtem arra, hogy be vannak durranva a cicijeim, és hogy megnézzem mi van a gyerekkel él-e még, miért nem áriázik KépÁtmegyek hozzá, hát látom alszik, de olyan mélyen, hogy csak a kis szája dolgozott -szopóreflex- Kép
Olyan jót aludtam Kép Kép Kép Kép Este szopott utána benyomott 120 mililiter tápot és húzta reggelig. Én is csodálkoztam, hogy olyan sokat evett, de hát õ kért még, nem én tömtem beléKép
Tegnap evett barackot (saját termés) és nagyon ízlett neki. Most amedig lesz barackunk, minden nap adunk neki egy kicsit, hogy szokja az ízét.
csak az a baj, hogy iszonyatosan fáj a hátam és a fekvésen kívül mást még nem sikerült kipróbálni.
Max 15 percig szopizik egyszerre, de ez idõ alatt 1szer legalább fel kell vennem büfizni. 15 perc után -szerintem- úgy elfárad, hogy nem akar tovább szopni és csak ordít.

Van egy srác akivel már nagyon régóta ismerjük egymást. Józsinak hívják. Õ is Vajdasági, Zentai. Néhány éve már udvarolgat nekem, de hát mindig érdekesebb az elérhetetlen, mint aki "kéznél" van Kép
Na a lényeg, hogy megkérdezte tõlem lenne-e kedvem gyereket szülni neki és együtt élni vele, na meg összeházasodni. (fordított sorrendben Kép ) Magyarul megkérte a kezem Kép Úgyhogy most erõteljes gondolkodásba vagyok esve. Igazából nagyon rendes srác, kedves, segítõkész,szorgalmas,családcentrikus és imádja Bogit. Júniusba voltunk lakodalomba (õt hívtam el kísérõnek) és olyan jól el voltak a Bogival, gügyörészett neki meg tologatta az udvarban, este segített megfürdetni...stb....
És már 28. éves, épp ideje lenne, hogy családot alapítson. Azt mondta legalább 3 gyereket szeretne. Az jó mert én is 3-4-et. Szóval most azon töröm a fejem, hogy belevágjak vagy sem. Tudom, hogy minél tovább várok annál nagyobb az esélye, hogy nem fogok apukát találni a kislányomnak, meg társat magamnak. Szerelmes egyáltalán nem vagyok bele, de emberileg mélységesen tisztelem és szeretem. Õ viszont -állítólag- nagyon szerelmetes Kép Enikõbe Kép Nagyon régóta ismerjük egymást, és lehet, hogy ez jó megoldás lenne.Mármint összeállni vele. Én igazából férjhez menni nem szeretnék, de egy élettársi viszonyt szivesen bevállalnék. Na meg hát egyedül nem lehet 3-4 gyermeket vállalni. Nem az elkészítés a gond Kép, hanem ami utána van. (tuti program úgy egy 30 évecskére)
Na nemtom mit csináljak. Nekem elég nehéz természetem van, és nagyon emancipált,önnálló vagyok. Furcsa lesz újból megszokni, hogy valakivel együtt élek. De szeretnék újból babát. Eddig 2004-re terveztem, de azt hiszem elõbb szeretném Kép És ebben a tervemben Józsi biztosan támogatna. Sõt!!! Szerintetek merjem bevállalni? Mi a véleményetek. Tudom, hogy nekem kell eldöntenem, de az eszem azt súgja, hogy igen, a szivem (mivel nem vagyok szerelmes) meg azt hogy nem.

Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett a mondandóm, és köszi, hogy elolvastatok.

Puszi mindenkinek!!!!
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Helló csajok,
Bocs, hogy már megint én, de Orsi most jelentkezett. Úgy volt, hogy vasárnap varratszedés és hétfõn már haza is engedik õket a klinikáról, de sajnos besárgult a babuci így fényezni kell Kép Hogy mikor engedik ki õket, sajnos nem tudja, de már nagyon menne, hisz a kislánya és a férje már nagyon várják Õket otthon.

Puszi
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Enikõ!
Mi sajnos nem találkoztunk, és azt hiszem, még így, "képernyõn keresztül" sem szóltunk személyesen egymáshoz. Az imént olvastam a soraidat és annyira elérzékenyültem... nagyon szimpatikus a nyíltságod!
Igazándiból tanácsot nehéz adni. Én nem vagyok racionális típus, mindig-mindig a szívem vezetett. Tehát én várnék. Nem biztos, hogy másra, lehet, hogy csak arra, hogy megérjen "szívügyileg" is a kapcsolat. Én 28 évesen ismertem meg a férjemet, elõtte már sokan "temettek", mondván, "kire vársz még, nem vagy már fiatal!"(így!). Hát, megérte várni! 33 évesen szültem a kisfiamat, és örülök, hogy így történt. Az öreg Popper Péter bácsi is megmondta, hogy ha valamin elgondolkodunk, egyáltalán megtegyük-e vagy sem, ne tegyük meg. Várjunk. (Bár lehet, hogy könnyen beszélek, valóban egyszerûbb szólóban várni, mint egy babával, akiért már felelõsséggel tartozol...)
Na, lehet, hogy csupa marhaságot írtam, ne haragudj. De úgy éreztem, reagálni kell a gondolataidra. De valahol mélyen talán már tudod, mit szeretnél.

Puszi mindenkinek!

Anita
fanita
 
 


Szia Anita
Köszi, hogy megtiszteltél figyelmeddel és, hogy elmondtad véleményed.

Azt hiszem leülök Józsival diumcsizni.Felsorolom amit nyújtani tudok neki, és felsorolom az elvárásaimat is. És azután Õ is az övéit. És ha ezek után megfelelünk egymásnak és össze tudjuk egyeztetni a terveinket, elveinket, egyebeket akkor belevágunk. Szerintem ez így korrekt. Nem?
A szerelem, meg idõvel így is úgy is elmúlik, és marad a szürke valóság. Én így legelább rögtön a szürke valóságot látom meg, és nem lesz rózsíszín hitegetõs, megtévesztõ felhõ elõttem! Kép
Így is meg lehet közelíteni a dolgotKép
Az viszont biztos, hogy én Õt nagyon tisztelem és szeretem, mint embert, barátot. Õ az -kevés ember közül az egyik- akire mindig lehet számítani és aki mindig ott van ha szükségem van rá.
Azt meséltem, hogy õ volt az elsõ aki ajándékot hozott a babának? Kb 8 hetes terhes lehettem amikor beállított egy csokor virággal, meg egy kék színû csacsis kiscipõvel a fiamnak Kép Emlékszem, azt mondta, hogy tuti, hogy fiam lesz, mert egy ilyen vagány, "rosszaság" lánynak mint én, csak egy még "rosszabb", csintalanbb fia lehet Kép Hallod ezt Boglárka? A fiamat úgy hívják Bogi Kép
Õ volt a legjobban meglepõdve amikor megszületett a lányom!És õ volt az elsõ (a szüleimen kívül) aki meglátogatott bennünket a klinikánKép
Az apja (Jani) sose vette a kezébe a babát, Józsitól nem lehetett elvenni, annyira élvezte a játékot (gügyögést,tornázást) vele.
Minél többet írok itt nektek róla, annál inkább úgy érzem, hogy bele kellene vágnomKép Még a végén itt beleszeretek a sok jó miatt amit írok róla Kép Kééééééész Kép
Hoppá mennem kell, felébredt a picúr
Puszi Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok,

Eniko,

nagyon komoly dologba vagod a fejszedet. Igaz, hogy a szerelem elmulik, de szerintem szukseg van ra. En sosem tudtam olyan fiuval komolyabban jarni, akibe nem voltam szerelmes. Anelkul olyan szaraz az egesz. A masik veglet pedig tenyleg az, hogy nagyon nehez lehet egyedul elni, foleg gyereket nevelni, arrol nem is beszelve, hogy Boginak is jobb, ha van apuci. Most ide kellett hoznom Jazot, mert hisztizett. n b v b .Ezt o irta.
Biztos nagyon kedves fiu, es asszem en is megprobalnam vele, ha ilyen helyzetben lennek.
Az elobb Jazo olyan ablakot nyitott meg, amit en sem tudom hogy kell.
Hallgass a jozan eszedre+szivedre.
Egyebkent a vaganysag meg az emancipaltsag elmulik idovel. En is eleg vagany voltam regen, es ebbol mar semii sem latszik szerintem. Total megkomolyodik az ember.

Agci, merre jarsz??
Bezzeg fagyizni van idod?? Kép Kép
Ha kesz vagy a vasalassal, johetsz hozzank is.Kép Kép
Tenyleg jo az az oldal, amit irtal.
Csak a kalkulatort nekunk nem szabad hasznalni.

Ildianyu, nem jottetek meg vissza? A darazscsipes elmult???

Martianyu miert tunt el, nem tudjatok????

Jazmint leraktam, de kezdi szetszedni a lakast.

2 napja a foldon alszom+gyogyszert szedek. Egeszen jo. Kép

Nu meg benezek,
csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Szia mindenki
Már megint én, szóljatok rám nyugodtan ha rámuntok.

Az elõbb elfelejtettem írni, hogy Orsiékat ma hazaengedték.KépValami csoda folytán kisárgult babulek. Kép Nagyon boldog volt az smseKép

Ágci: Tényleg hol vagy? Miért nem jelentkezel már egy ideje?És a többiek hol vannak? Olyaqn kihalt a topic.

Gabomamo:
Igen igazad van a szerelem dologgal kapcsolatban, de nekem speciel nincs rá szükségem a szerelemre ahhoz, hogy valakit szeretni tudjak. -Lehet, hogy ezért nem jött össze senkivel olyan igazán hosszú távon a dolog? Kép Eddigi csúcsom 2,8 év volt-
Tudom, azt is, hogy a vagányság,emancipáltság nem tart örökké, de pl az én anyukám még mindig az, pedig 55 éves!

Tudod attól félek, hogy ha sokat vacillálok, akkor hagy a fenébe és megpróbál keresni valaki mást (bár már 4 éve udvarolgat-jól bírja,kitartóKép )És nem akarok "lekésni" róla.

ps.Miért alszol a földön? A hátad miatt? Nekem is iszonyatosan fáj. Ki írta fel a gyógyszert és milyet? Nem tudok normálisan szoptatni sem, mert annyira fáj.Több pózból kéne -ugye- de nem megy mert úgy fájKép

Többiek hol vagytok????????Írjatok!!!!!!!!

Puszi
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Szervusztok Kedveseim!Kép

Ja, ja fagyizni van idõm, de most egy ideig nem lehet. Képzeljétek el, a kiütéseimmel elmentem egy természetgyógyászhoz, aki szigorúan eltiltott minden tejtõl, tojástól, se csoki, kakaó, magvak, kávé. Sõt még olyat sem lehet, amiben ezek vannak. Kapok kezelést, és hát várom, hogy elmúljanak a csúnyaságok. A vesék nem mûködtek normálisan, úgy néz ki. Most már beindultak. A fogamzásgátlót is abbahagytam, mert a hormonok sem olyanok mint kellene lenni. Hát ez van. Ha nem tévedek egy jó kis tej, tojás allergia áll a hátterében, úgyhogy lehet, hogy nagyon korlátozni kell a fogyasztását a késõbbiekben is. Nesze neked hozzátáplálás 30 évvel ezelõtt. Anyukám is megerõsített benne, hogy biztos szerepet játszik ennek a korosztálynak az ilyetén fajta megbetegedéseiben.
És képzeljétek a termgyógyi is azt mondta, hogy 1 éves korig próbáljam meg szoptatni Cumit, mert akkor kisebb a veszélye, hogy kialakuljon nála is! Hát ez van mifelénk!

Enikõ,
nagyon szép a lakásod!Kép Kellemes, de gondolom anyukádéknál most jobban érzed magad.
A fenti kérdésrõl csak annyit érnék, hogy azért gondold át! Az élettársi kapcsolat jó lehet, hisz ugye lakva ismeri meg egymást az ember. A házasságot ne hamarkodd el! Én próbáltam a nagy Õ nélkül, (pedig akkor azt hittem õ az), aztán rá kellett jönnöm, anélkül nem megy. De attól, hogy nekem nem sikerült, persze másnak bejöhet!Kép

A hátfájást leginkább egy kis tornával tudnátok kilazítani. A júliusi Anyák lapjában jó gyakorlatok vannak, ha gondoljátok én is összeszedek néhány nagyon egyszerû, de hatásos gyakorlatot. Napi 10 perc és megoldódik a helyzet. Különben nekem is nagyon fájt úgy 3 hónap körül, de ma már nem érzek semmit. Megszokja a terhelést az ember lánya.

Nem fontos a szoptatási pózokat változtani, én szinte végig fekve szoptattam, mostanában szoktam csak rá a napi 3-4 ülve szopihoz. Van egy ismerõsöm 2 éves koráig a kislányát csak fekve tudta szoptatni, mert máshogy nem akart.Kép

A vasalással még mindig nem vagyok kész, tegnap inkább elmentünk csavarogni Cumival, egyszerûen uuuutálom már a látványt is. No, megyek összekapom magam, mert itt ülök egy szál pendelyben, aztán megyek vasalni!Kép

Majd még jövök! Megpróbálok felrakni egy új képet Cumkóról.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok lanyok,

Agci,

a termeszetgyogyo mibol jott ra ezekre az allergiaidra?
Nekem a tejallergiamat verbol mutattak ki es mellette meg a marhahusallergiat.
Jol letiltott a legjobb dolgokrol. Csoki. Lehet, hogy egy csomot fogyni fogsz?
Amikor terhes voltam es magas lett a vercukorszintem, engem is dietara fogtak. attol, hogy odafigyeltem a szenhidratra, 1 het alatt 3 kg-ot fogytam. Epphogy visszahiztam a terhesseg vegere.
Igen majd en is megyek valamikor gyogytornaszhoz, hogy betanitsa a McKenzie tornat. (lehet, hogy nem igy kell irni) Ez a foldon alvas nagyon bejott. Azert remelem nem kell eletem vegeig ott aludni. Kuldhetsz gyakorlatokat .

Eniko en mindig 1 pozban szoptattam, szoptatok, csakis ulve. En ugy tanultam meg es az ember a szokasok rabja. Fekve probaltam, de nem esett a kezemre.
A hatfajasomrol annyit: alapban van egy jo kis gerincferdulesem, kamasz korom ota. (20-22 eve).Egyebkent is hatfajos voltam. Erre rajott a terhesseg, most pedig a szoptatas, nagyon nehez Jazmin, babcsoki emelgetes.

Ma 2x mar tapot sem fogadott el Jazo, csak fozit, meg gyumit. Csak az ember gyozze kitalalni a kivansagait.

Nu, csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!

Elõször is nagy-nagy gratuláció Orsinak a kicsi fiacskájához!!! Kép

Végre Szegeden vagyunk! Kicsit zûrösek mostanában a napjaink.

Annyira sajnálom, hogy nem tudtunk elmenni a talira! Pedig nagyon úgy szerveztem a dolgokat, csak a Klinikán elég sokat vártam, onnantól meg már borult minden. A csípésem már nagyon szép, alig látszik valami. Kiderült, hogy nem allergia, hanem a csípéssel valami kórokozó jutott a bõr alá, és attól lett olyan csúnya. Orbánc a neve. Most már csak 2 hét múlva kell menni vizeletvizsgálatra, mert állítólag 1000 esetbõl egyszer elõfordulhat valamilyen vesebetegség.

Ágci!
Igen, úgy látszik, Lili is nagy utazó, bár ezt az utat most nem terveztük, de sajnos menni kellett. Végig rohangáltunk, szegény persze alig tudott aludni, nagyon kiborult. Ezért vártam már nagyon, hogy visszajöjjünk, és kicsit nyugi legyen.
Ti mikor mentek nyaralni?

Lara!
Jól hallom, hogy már Hanga is áll? Jaj, de jó! Nagyon édes lehet!

Gabómamó!
A hátad miatt szedsz gyógyszert? Mi van Veled?

Enikõ!
Csatlakozom az elõttem szólókhoz. Tényleg Neked kell átgondolni az egészet, és mérlegelni, hogy mi lenne a legjobb. De azért a szerelmet nem pótolja semmi. Kép

Lilinek kijött a második fogacskája is. Otthon voltunk, és ott kétszintes a ház. Hazamentünk, letettem Lilit, elkezdtem kipakolni, és amire kijöttem, már 3-4 lépcsõfokot felment. Utána állandóan mászni akart, de még csak a fordulóig tudott menni, mert elfáradt.

Szerintetek mit csináljak vele? Nagyon rosszalkodik. Állandóan papírt enne, kijön utánam a konyhába, kipakol mindent, a szobában is mindent pakol. Tudom, hogy ez normális, de nem nagyon tudok elpakolni úgy, hogy semmit ne érjen el, állandóan meg nem tudok vele lenni.

Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok!

Hát hazaérkeztünk! Nem mondom, hogy minden zökkenõmentesen zajlik, de majd belejövünk Kép. Ide írom le a szülés történetét, így akkor nem kell többször e-mailen keresztül. Csütörtökön bevonultam a Klinikára az emlõ stimulációra, a gép mutatott fájásokat, amit én nem éreztem. A baba szívhangja viszont nem volt valami bíztató, az orvos mondta, hogy valószínû rátekeredett a köldökzsinór (így is volt), ezért jobb lenne ha útnak indítanánk. Elõkészítettek és bevittek a szülõszobába. (Lara! Én is a hiper-szuper szülõágyra kerültem! Kép Kép) 12-kor a doki megrepesztette a burkot. Majd mondta, hogy sétálgassak egy órát, hátha sûrûsödnek maguktól a fájások. Hát én sétálgattam lelkesen, jöttek is fájások, de nem voltak az igaziak. Ekkor bekötötték az infúziót, ami meg is hozta a várt hatást. Innentõl kezdve mellõztem az ágyat, a labdán ücsörögtem végig. Ez a labda mint fájdalomcsillapító nagyon bevált! Ültem rajta, jöttek a fájások, amikrõl a gép azt mutatta, hogy olyan 30 %-os erõsségûek, pedig én már csillagokat láttam. Gondoltam is, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy nem kértem epidurált vagy bármi más érzéstelenítést, ha ez az érték felkúszik 100 %-ra azt már nem bírom ki. Mindenesetre egy szó nélkül tûrtem a fájdalmakat, hiszen egyfolytában azt hittem lesz ez még sokkal rosszabb... Aztán szülésznõ mondta, hogy ezek a gépek már elég régiek, nem mutatnak pontos eredményt, ha kicsit máshová tenné a tappancsot valószínû más értéket mutatna. Igaza lehetett, mert egyszercsak minden átmenet nélkül székelési ingert éreztem. Szóltam a szülésznõnek, hogy valami nem stimmel, úgy érzem már jönne kifelé a baba. De ezt magam sem akartam elhinni, hiszen 2 órája még 4 centi volt a tágulás. Gyorsan megvizsgált, majd rögtön telefonált is a dokinak, hogy jöjjön, mert perceken belül baba lesz Kép Kép! Ripsz-ropsz feltettek az ágyra, már jöttek is a tolófájások, és a következõ pillanatban már kinn is volt a babuci. Elképesztõ gyorsan zajlott le az egész szülés Kép! Pedig jó nagy baba lett 3700 gr és 52 centi. Nem is viselt meg annyira mint az elsõ valószínû a gyorsaság miatt. Volt nagy fényképezkedés, majd küldök mindenkinek fotókat. Összevarrtak, majd átvittek babástól a megfigyelõbe, pár óra múlva pedig átköltöztünk a gyerekágyra. Hát így történt. Nálam bevált az, hogy a második baba fürgébben jön a világra, ha így haladunk a következõ csemetével tényleg nem érünk be (már ha az nem indított lesz) Kép. Összességében sokkal jobb élményeim vannak errõl a szülésrõl, sokkal szabadabban mozoghattam, minden kívánságomat teljesítették (hála a fogadott szülésznõnek). A gyermekágy viszont rosszabb arcát mutatta, mit az elsõ szülésemnél. Csupa mosolytalan, rosszkedvû nõvér, a segítõkészség teljes hiányával. A babák éjszaka is kinn lehetnek, rátok se néz senki, te méred le a súlyát és írod be a könyvbe is. Az ötödik napon már haza lehet jönni ha nem sárgul be a baba. Tomi sajnos sárga lett, amit csak vasárnap vettek észre (pénteken, szombaton senki nem vizsgálta meg), így picit tovább kellett bennmaradnunk. Hál istennek valami csoda folytán pillanatok alatt kisárgult Kép. A szobatársak nagyon aranyosak voltak, jókat röhögtünk és beszélgettünk, ráadásul szerencsére egyik sem hurcolta be a rokonait a kórterembe, így nyugalom volt. Kedden 3-kor jött értünk a férjem, elmentünk Jázminért, majd hazamentünk. Le is videóztam a tesókat, olyan aranyosak voltak. Jázmin szaladt oda hozzá, fogta a kezét, simogatta a kobakját. Azóta is igen intenzíven ismerkedik vele, folyton nézni kell, mit csinálnak Kép Kép. Most hogy írom ezeket a sorokat Tomi, Jázmin és a párom békés egyetértésben szundikálnak az ágyon. Olyan szépek Kép! Eddig két éjszaka telt el, amitõl eleinte nagyon féltem, hogy majd sírni fog, nem akar aludni, felkelti Jázmint is stb. De szerencsére nagyon jól veszi az akadályokat, este a fürdés és szopi után leteszem, elalszik, aztán 3 óránként enni kér, de nem kel fel teljesen, megszoptatom, visszateszem az ágyba és alszik tovább.
Remélem mindenki jól van, puszi a babák orrára, írjátok meg mindig mikor lesz a következõ tali, valamelyikre majd megpróbálunk elmenni, hogy bemutassam a csapat legifjabb tagját Kép!
Sziasztok!
Orsi
jázminmama
 
 


Sziasztok lányok,
Olyan jó kis esõ esett, egész felvillanyozódtam.Nagyon kellett már a növényzetre is meg nekem is az esõ meg a lehûlés! Kép
Képzeljétek babónak adtunk barackot és egyszerûen imádja.Már 3. napja, napi két alkalommal eszik egy kis barackot. A gyümölcscenrifugán átdolgoztam neki egy barackot meg meggyet keverve, és kiskanállal legalább 0,5 decit bevett a kis drága! Eleinte furcsállotta, de mára már úgy örült az új finom íznek, hogy hangosan kacarászott amikor meglátta a közeledõ kiskanalat Kép

Orsi:Nagyon örülök hogy hazaengedtek benneteket.Kívánom, hogy teljen nagyon sok boldogságotok Tomiban, na meg persze Jázmin babában.

Ildianyu:
Ne csinálj semmit Lilivel. Örülj neki, hogy olyan kis eleven, mert az azt jelenti, hogy egészséges! Kép Biztos nagyon sok türelem kell hozzá!! Sok türelmet és kitartást kívánok!

Gabomamó:
Hogy van a hátad?Mi a gyógyszer neve amit szedtél?Jobbulást!

Üdv mindenkinek:
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Orsi!
Még egyszer sok szeretettel gratulálok, alig várom a képet Tomiról!

Ildianyu!
Szóval orbánc! Milyen szép költõi nevû dolgot szereztél magadnak... Örülök, hogy jobban vagy.
Lili miatt ne csüggedj! Marci ugyanezeket a dolgokat mûveli, és én is teljesen kétségbeestem. De szerintem csak idõ kell nekünk, hogy átálljunk az új "stílusra", kicsit tényleg át kell alakítani a lakást és a mindennapokat is.

Ágci!
Mindig akartam írni, hogy én szeretek vasalni...

Gabómamó!
Tényleg, áruld már el, mi történt a hátaddal? És javul már? Biztos, hogy nem akarsz megpróbálni fekve szoptatni?

De jó ez a kis hûvös! Végre alhatnak egy jót a babáink. Marcicsek legalábbis nagyon szenved a melegtõl. Ráadásul ezek a fogak is... én már csak Háromfogú Haraldnak hívom, olyan muris így.

Lányok! A keresztfiam most lesz egy éves. Szeretnék neki valami igazán emlékezeteset, kesveset, személyre szólót adni. Ha valamelyikõtöknek lenne ötlete, nagyon megköszönném! Régen sajátkezûleg is gyártottam ajándékokat, most is azt kellene, no de idõ, az nemigen van...
Elõre is köszi!

Sziasztok!
Anita
fanita
 
 


sziasztok,

vegre Ildianyu itt vagy. Szerencsere jobban vagy mar. Lili aranyos lehet. De hidd el jazminnal sem konnyu. Nem is tudom mi lesz, ha elindul. Kép Kép bar az meg odebb van.

Orsi,

nagy gratula Tomihoz. Lattalak benneteket a Delmagyarban. Orsi, neked milyen szep neved van!! Ugy egyutt a vezetekneveddel. Most is igy hasznalod?

Anita a hatmmal annyi van, hogy faj ejszaka. Reggel mar alig tudok mozogni. De bejaratodik es elmulik. De amiota a foldon alszom, minden rendben. (van egy ketoldali gerincferdulesem is)
Voltam vele neurologusnal es irt fel Voltarent gyogyszert es kenocsot. Ahogy telik az ido folottem egyre rosszabb lesz. Ugye gyogyszert nem szedhetek orokke, ezert uszni kellene+tornazni+masszazs. Holnap jon a sogorom, majd egy kicsit meggyuratom magam. (gyogytornasznak tanul)
Fekve nem megy aszoptatas, meg sajnos mar csak ejszaka szopik a kisasszony es nem akarom hurcolaszni masik szobaba.

Lanyok,

jovo heten lehetne nalunk egy tali. hetfon kivul jo barmikor. Delelott, ahogy szokott. irjatok mikor jo. Lara nincs, Eniko te vagy? Az se baj, ha csak paran leszunk. Kell a kikapcs. A cimet majd kuldom.
Anitak, tudtok jonni?
Norcsi, remelem olvasgatsz!
Orsi, te elindulsz mar Tomival? (En nem indulnek, de a 2. gyerekkel mar lazabb az ember, nem?)
Milyen az a hiper szuper szuloszek????
Nekunk meg papas-mamas szobank sem volt, olyan sokan szultek.
Ki volt a fogadott szulesznod??

Nu, csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Orsi!
Én is gratulálok mégegyszer. Sok boldogságot, jó egészséget és sok tejcsit kívánok!KépKépKép


Nekem jó a tali jövõ héten, bármelyik nap, kivéve talán a péntek.

FAnita,
hozzánk jöhetnél, szerintem két hét alatt elmenne a kedved a vasalástól. Eszméletlen, hogy mennyit mosok, vasalok (nék, kellene, ha lenne hozzá kedvem)!

Gabómamó,
aki keres az találKép :
Zabpelyhes recept:
két evõkanál zabpelyhet tiszta kávédarálóval ledarálunk, 1,5 deci vízben folytonos kevergetés mellett sûrûre fõzünk. Hozzáadunk két púpozott evõkanálnyi puhára fõzött sütõtököt (gondolom más gyümi is jó, vagy bébikaja, mert ugye most nincs szezonja). Ha szükséges turmixoljuk. Fogyasztás elõtt egy kávéskanálnyi napraforgó- vagy tökmagolajat keverünk bele. 6 hónapos kortól ajánlott!
Keresek még bébikajcsikat, begépelem és szívesen elküldöm majd anyukák, ok?

No, megyek kotyvasztok egy kis ebédet. Ezt én találtam ki, kíváncsi leszek milyen lesz?!Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok.
Nekünk tali ügyben csak a csütörtök lenne jó! Csak mert csüti reggel megyünk át Szegedre. (Lagzi lesz Szombaton Józsikával és azért megyünk kicsit elõbb mert rucit kell vennem, hogy szép legyek Kép Kép )

Lányok: Mi van Edelweisal?Remélem jól írtam a nevét. Olyan rég nem jelentkezett. Tud valaki róla valamit? Sikerült a baba????

Csók mindenkinek
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Anita!
Akkor jó, meg vagyok nyugodva, hogy nem csak Lili ilyen "rosszaság". Már kezdek hozzászokni. Ma egyébként nagyon örültem, mert egész nap nem pakolta le az újságokat, akkor sem, ha egyedül volt. Gondoltam, megtanulta. De sajnos nem, mert este mégis kipakolta. Közben nézett ránk, és vigyorgott. Meg ma azzal szórakozott, hogy nyomta befelé a szájába a papírt, én húztam ki, és ez nagyon tetszett neki, hangosan kacarászott.

Gabómamó!
Nekem is nagyon hiányoztatok már! Olyan jó végre itt lenni!
Remélem, hamarosan rendbe jön a hátad. Vagy legalább jobb lesz egy kis masszírozástól.
Nekem ok a tali.

Ágci!
Hogy te mennyi receptet tudsz!
Milyen lett az ebéd? És mit találtál ki?
Egyébként Anitához hasonlóan én is szeretek vasalni, csak nagy melegben vagyok képtelen rá.

Enikõ!
Nagyon jó szórakozást kívánok a lagzihoz! Biztos jó lesz. Én imádok lagziba járni. Kép

Megy valaki holnap úszni?

Lili megtanult integetni. Nagyon aranyos. Azóta szinte megállás nélkül integet, akkor is, ha nem kellene. Az öregasszonyok a házban teljesen el vannak tõle ragadtatva. Kár, hogy nincs itt egy szem fiatal ember sem. Kép

Adtam Lilinek levesben fõtt répát, meg krumplit, és csak összenyomogattam villával, darabos volt. És megette! Kép Még nem is fuldokolt! Kép

Szerintetek mikor kell cipõt venni a manócskáknak? Nekem az tûnik logikusnak, hogy csak akkor, ha már önállóan mennek. Vagy nem? Ma sétáltunk, és leültünk a szökõkútnál. Volt ott egy másik baba is, kb. annyi idõs lehetett, mint Lili. Lehet, hogy kicsit idõsebb volt. Volt rajta cipõcske is. Gondoltam tud járni, de amikor elkezdtek vele járkálni, akkor láttam, hogy csak úgy tud lépegetni, ha fogják a kezét, azt is elég nehezen. Annyira már Lili is tud "menni". Szerintetek nem felesleges ilyenkor még a cipõ? Nekem nincs kedvem most csak azért venni egy cipõt, hogy ha kint vagyunk, tudjon lépegetni. Azt a pár lépést meg tudja tenni mezítláb is, vagy zokniban. Aztán amire rendesen járna, már ki is növi azt a cipõt.
Egyébként Lili lába nagyot nõtt. Május eleján voltunk egy esküvõn, akkor volt rajta egy 16-os kocsicipõ, de majdnem kétszer akkora volt, mint a lába. Most meg már pont jó rá.

Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok!

Orsi,
gratulálok a kisfiadhoz, nagyon tündéri!

Gabómamó,
én inkább nem szólok bele a tali idõpontjába, mert költözésben vagyunk, úgyhogy nem tudom még megmondani, hogy mikor lenne jó.

Sziasztok: Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Sziasztok!

Ha lesz tali, Norcsiék nem tudnak jönni, mert hazautazik anyukájához. De én már nagyon várom!Kép

Ildianyu,
úgy tartják az okosok, hogy amint el kezd járni a baba, akkor kell cipõ. Tudom, hogy ez nem olcsó mostanság, de mivel Lili nagyon hamar lábra állt, sõt mászkál is, szerintem szerezzetek be egy nagyon jó minõségû cipõt, a késõbbi problémák elkerülése végett (lúdtalp...stb.).
[url=http://www.hazipatika.com/services/articles?aid=20020417153200" TARGET="_top]A korszerû gyerekcipõ[/url]
Amit megspóroltatok ruhán, mert ugye nem nõtt villámgyorsan, azt most kötehetitek cipõre!Kép De én mindenképpen ajánlom, mert azért az nem szokványos, hogy 7-8 hónaposan már áll és lépeget. Mégha ezt nem is erõltettétek, hanem magától kezdeményezte!Kép
A kaja az nem igazán sikerült, majd legközelebb, tanulva a hibákból.
A bébirecepteket különben a Kismama újságból halászom, most, hogy így odaírják hány hónapos kortól, tök jó!Kép

Tegnap Cumi kapott egy kis babapiskótát, annyira mondta a magáét míg ebédeltünk. Nagyon édes volt, ahogy szorította a kis kezében. Ízlett neki, bár a darabos részektõl nem volt elragadtatva. Rendszert azért nem akarok belõle csinálni, de azért kóstolgatunk ezt-azt. Képzeljétek szombaton babulek 2 óránként kelt éjszaka.Kép Azt hittem megzakkanok. Reggel, mint a mosott k... Tegnap aztán mivel a bõgetésre nem nagyon akartam rászánni magam, este fürdés után adtam neki tejpépet, aztán szopi. 5 perc alatt elrendezte, de ez nálunk mostanában esténként amúgy is így van. Beraktam az ágyba, ott meg indult a buli! Értsd: négykézláb áll, rugózik, meg egy kicst lépeget is, és nagyokat vigyorog. Kb. 20 perc múlva megint megszoptattam, akkor el is aludt majdnem félóráig szopizott, aztán reggelig fel sem kelt! Gyanítom, hogy az éhség kelti fel mostanában éjszaka, mert sokat szokott szopizni, ha kiveszem, de több anyatejet nem tudok beletuszkolni, mert rendszerint vagy gyorsan lezavarja a vacsit, vagy bealszik, és akkor is gyorsan. Tejem az lenne még. Így aztán tejpép anyatejjel kikeverve lesz a fõfogás, utána szopi. Jó lenne, ha nem kelne fel ennyire gyakran, mert akkor napközben sem olyan vidámka.

BAnita,
kitartást a költözködéshez! De azért te vigyázz magadra!

FAnita,
nekem olyanok jutottak eszembe, hogy játszószõnyeg, falvédõ, estleg frottírból vmilyen állatos kispárna (nyuszi, jegesmedve stb.), textilkönyvecske. A Praktika újságban szoktak lenni jó ötletek. De itt is van sok ötlet:

http://www.kezimunka.lap.hu

A többieknek is ajánlom!Kép

Most nagy matrica készítésben vagyok, Micimackó már készen Cumi ablakára, Malacka, Zsebibaba már félig, most akarok majd elmenni rózsaszín meg szürke festéket venni, mert az nincs itthon. Szerintem jó lett! Még akarok majd felhõket, virágokat meg lepkéket.
Megyek is ügyeskedni!Kép

Gabómamó,
milyen volt a hétvégétek? Nagyon hallgatsz! Minden rendben?

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Megint itt vagyok:
közben eszembe jutott még 1-2 dolog:
A Tescoban a zöldséges résznél, lehet kapni néhány zöldségfajtából biot. Nézzétek meg, ha érdekel benneteket. No, az áruk is "bio", de 1-2x ki lehet próbálni. Én ott akarok majd céklát venni Gabónak.

Képzeljétek tegnap volt az 1 éves házassági évfordulónk!Kép Nem is igaz, hogy olyan "régen" volt.

Nem tudjátok véletlenül, hogy hol lehet fényképet bögrére, egérpadra stb. rakatni itt Szegeden?

Még akartam kérdezni, de rövid az eszem. No, talán estére eszembe jut!
Puszi:
Ágci

U.i.:
Edelweisnak volt "bébiprogram", most várja az eredményt, szombaton tesztelhet. Szorítsatok neki ti is!

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!
Új vagyok a topicban, tudtok még nekem helyet szorítani? 6 hetes terhes vagyok, valamint nemrég költöztem Szegedre, így, ha nem haragszotok, többször szükségem lenne tanácsaitokra. Elõször is: valamelyikõtök hallott már Dr. Szabó Elek nõgyógyászról? Én jelenleg hozzá járok, (eddig kétszer láttam) de még bizonytalan, hogy maradjak-e nála a terhességem alatt, vagy keressek mást? Elsõ babánk lesz, 30 éves leszek augusztusban, a párom 38 éves. Egy kissé félek attól, mi lesz, ha a munkahelyemen fél év után bejelentem, hogy terhes vagyok... Vajon visszavesznek?

Mindenkinek a legjobbakat,
Mityka
mityka
 
 


Sziasztok,

Kulon szia Mityka, mar jo regota nem csatlakozott hozzank senki. van meg hely persze. Csak a nevet hallottam a dokidnak, amugy nem ismerem. Szerintem, ha problemamentes a terhesseged, majdnem hogy mindegy ki az orvosod. Gratulalok a babuhoz. Kép Kép. Szerintem most mindegy a munkahely. Gondolom elso a baba.
Honnan koltoztetek?

Nu a tali akkor csutortokon lesz, mivel mas idopont nem merult fol. Remelem jo mindenkinek, kb 10 korul, de akar 9-re is johettek, addigra kesz vagyok mindennel. Sajnos a 3. emeleten lakunk, a taroloba nem fer kocsi, fent elfer a folyoson. Majd segitek.

Nincs velunk semmi kulonos, csak lusta vagyok.
Hetvegen voltunk a Tiszan+a Sorfesztivalon.

Agci, neked mikre van idod???? Ez orulet.
En Jazmint mostanaban ugy etetem este, hogy furdi elott kap enni utana meg eszik valamennyit.

Nu, csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!

Mityka,
örülünk, hogy végre megint egy kismamát köszönhetünk!Kép
Nagyon örülünk!!!Kép
Látogass minél többször ide! Sajnos a dokidról én még nem hallottam, de ha orvost akarsz váltani, szerintem mindenki készségesen elmondja a véleményét! Õ a kórházban vagy a klinikán dolgozik?
Csatlakozom Gabómamóhoz:
A munkahellyel kapcs ne aggódj, most legfontosabb a baba! Mi a foglalkozásod? Ja, külöben is, lehet, hogy megszületik a babuci és olyan kedvet kaptok, hogy jönnek majd sorban!Kép

Gabómamó,
mi ott leszünk csütörtökön, de valszeg vagy elõbb vagy késõbb mint 10. Ha megvárom, hogy aludjon délelõtt, akkor biztos késünk. De majd meglátjuk, hogy mikor kel reggel!
Aki ott lesz csütörtökön mindenki kap ajándékot!Kép Norcsi küldi!
Általában este csinálok ilyen "baromságokat". Miért is ne pihennék helyette? A párom a gép elõtt ül, a tv-ben meg nem igazán van nekem való! Így aztán gyártom a képeket.
De ma kiakadtam: Elmentem matricafestéket venni. A múltkor a Corában 300 valamennyiért vettem, Dunaújvárosban 540-ért. No, ez utóbbit ma az egyik hobbi boltban 800-ért árulták, a nagy áruházban még drágább volt, bár az más fajta. Gondolom ez már magától rámegy a fóliára!Kép úgyhogy lehet, hogy Malacka csak késõbb kerül az ablakra.Kép (közben mondanom sem kell a Corában meg elfogyott...!)

No, majd talán még jövök, ha nem, akkor holnap délelõtt.
Ezt találtam, mindenki moslyogjon:
Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok

Én is szeretettel üdvözlöm MitykátKép
Kívánom, hogy érezd jól magad a szegedi babanetes csajok között!!! És gratula jövendõbeli picúrhoz. Mikorra vagy kiírva?
Szerintem se foglalkozz azzal, hogy mi lesz a munkahelyeddel. Most Babó a leges legfontosabb. Fõleg azt nem engedheted meg magadnak, hogy idekeskedj ez miatt. Fõ a nyugalom! Élvezd ezt a csodálatos állapotot. Olyan gyorsan el fog suhanni ez a 40 hét, hogy észre sem veszed. Most csak a Babával és magaddal törõdj! Engedd, hogy a párod kényeztessen. Nekem is jól esett volna - ha lett volna Kép- valaki aki a tenyerén hordoz Kép (Nem baj, majd a következõ babánál biztosan lesz!)
Én a klinikán szültem. Az orvosomból kicsit kiábrándultam (mert túlhordtam a babát és sürgette volna szülést, mert ment szabira, pedig Bogi még nem akart kibújni) ezért õt nem javaslom mostmár senkinek. De Orsi is nála szült 2 hete, és Õ elégedett volt a dokival :0
Lehet, hogy csak peches voltam a a nõdokimmal. De a szülésznõm fantasztikus volt!!! És igazából a szülésznõ az aki a szülésnél segít neked, tartja benned a lelket. A doki csak néha néz rád. A szülésnél, szülésznõm volt választott a doki meg az ügyeletes volt. Majd írj légyszi pár sort magadról, az életedrõl a babáról....stb...stb Jó? :0

Ágci: Az Oskola utcában az Alabárdos étteremnek srégen által van egy fényképészet (Fotex,Ofotért,Kodak vagy nemtom miKép valami hasonló,és ott lehet csináltatni pl naptárat, bögrét ilyesmit a baba fényképével. Nekem július 25.-re van idõpontom, viszem Bogcit sztárfotót szeretnék róla csináltatniKépIdõpontot kell kérni, mert nagyon nagy az érdeklõdés!!!
ps. Nagyon édi a képKépKépKép

Gabomamó: Akkor találkozunk csütörtökön.Légyszi a címed küld el emilbe, ha lehet még holnap, mert szerdán hajnalba megyünk át Szegedre és akkor már nem lesz lehetõségem e-mail checkket csínálni. Köszi :0

Orsi: Remélem nem hesfájós a Tomi baba. Engem teljesen kicsinált a babám szinte állandó sírása. De 2 hónapos és 1-2 hetes korába, egyik napról a másikra elmúlt 'hál Istennek. Hogy boldogulsz a 2 babával? Férjed otthon van még veletek? Jázmin féltékeny? Mennyit tudsz aludni átlagban egy nap? Sok-sok kitarást és boldogságot kívánok nektek!!!

Norcsi: Hogy vagytok? Olyan régen nem jelentkeztél! Sajnálom, hogy nem tudsz jönni a talira.

Anitákat is üdvözlöm, tényleg hol vagytok Ti is elveszve?

Ildianyu: Ha annyira szeretsz menni legziba, elmehetnél helyettem Kép, csak mert nekem baromira nincs kedvem abba a 40 fokba ropni a csárdást. De lehet, hogy megjön, ha hallom majd a zenét Kép

A Lara meg sütetti a hasát lenn a plázson, és közben fütyül a világra....Istenem milyen jól teszi.....Kép

Lányok mi a véleményetek. Magyarországon hova lehet elmenni egy kicsit kikapcsolódni -babával-!??? Valójában mindegy, hogy hegyvidék vagy vízpart avagy termálfürdõ, de meg vagyok kattanva egy kis nyugis nyaralgatásért. Csak egy ici-piciért.

Mindenkinek puszz.Vigyázzatok magatokra. Kezeket a babákra (Mitykának a pocakra)! Éljenek a csajok (azaz mi)! És ne feledjétek a cici a tej hazája.......csak úgy szabadon Fábry után.....Kép
Enikõ -néni-Kép
ps. Na jó megígérem, hogy többet költeni azt nem fogok. Énekeljek inkább???Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk mérésen, rekordot döntöttünk. Lili 5 hét alatt 60 dekát hízott. Kép Pedig beteg is volt, és alig evett. Viszont hosszra semmit nem nõtt, sõt kevesebbet mértek, mint a múltkor. Szerintem akkor rontottak el valamit, csodálkoztam is akkor, hogy mennyit nõtt. A dokinéni azt mondta, hogy nemsokára kinõnek a fölsõ fogai is.
Ma szörnyû este volt. Szerintem a babulekek összebeszélnek. Miután letettem, Lili kétszer is felkelt egy órán belül. A második alkalommal fél órán keresztül sírt, de sehogy nem tudtam megnyugtatni. Kép Odaadtam neki a cicit is, azzal visszaaludt, de 10 perc múlva megint ordított. De a szeme csukva volt, olyan volt, mintha félig aludt volna. Vagy a foga, vagy a hasa fájt szegénykémnek, vagy rosszat álmodott. Sosem volt még ilyen. Azért remélem, az éjszakánk jobb lesz.

Mityka!
Üdvözlünk itt közöttünk. Örülök, hogy bõvült a csapat. Sajnos a dokidat nem ismerem.

Ágci!
Hogy te milyen ügyes vagy! Én is csak csodálkozom, hogy mikor csinálsz ilyeneket. Azt hiszem, kifogyhatatlan energiáid vannak. Kép Irigyellek!
BOLDOG HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓT NEKTEK!
Azt hiszem, akkor beruházunk egy cipõbe. Bár még nem megy magától, csak ha fogjuk a kezét. Tényleg, olvastam valahol, hogy valamelyik gyártó gyárt 16-os mérettõl is cipõket, csak nem emlékszem, melyik. Nem tudja véletlenül valaki? Csak mert Lili lába 16-os.
Egérpadra tesznek fényképet a ... Elfelejtettem hogy hívják. Az a fénymásolós, ami a passzázson a Burger King mellett van.

Enikõ!
Na jó, megértem, 40 fokban én sem szívesen ropnám, de este már hûvösebb van, nem?

Gabómamó!
Láttam ma egy babát, Jázmint hozzá képest Lagzi Lajcsi. Annyira szörnyû élmény volt. Majd elmesélem.
Címet én is kérek.

Lányok, annyira várom már a talit! Én a múltkorit is kihagytam. Kép Kép Már Lilinek is babahiánya van. Ma alig akart eljönni a dokinénitõl, mert haverkodott a babákkal. Kép

Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok!

Köszi az infokat.

Ildianyu,
megpróbálok írni ma neked. 16-os utána nézek. Valamelyik babás újságban volt szó róla.

Gabómamó,
címet én is kérek!Kép

Norcsiék jól vannak amúgy, Eszter nagyon édes baba!

Enikõ,
van sok hely már Mo-n is, ezeken az oldalakon a bababarát szálláshelyek közt biztos találsz:
[url=http://www.bebilap.hu/nyaralohely/nyaralohely.htm" TARGET="_top]http://www.bebilap.hu/nyaralohely/nyaralohely.htm[/url]
[url=http://www.babapont.hu/pages/friend/babahotel.html" TARGET="_top]http://www.babapont.hu/pages/friend/babahotel.html[/url]
[url=http://krea.bke.hu/~gabo/gyerekbarat.html" TARGET="_top]http://krea.bke.hu/~gabo/gyerekbarat.html[/url]

Kérdésem:
hol találok cipészt? De olyan cipész-cipészt?

ÁgciKép

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok,

elkuldtem a cimeket, remelem megkaptatok. Orsinak nincs meg az emil cime, telefonjat sem tudom, tudja vki ertesiteni?
Jon az egyik baratnom is, akinek dec vegen szuletett a baboja. (terhesgondozason ismerkedtunk osze)

Ildianyu, hol lattad azt a babot?
En meg nem vennek cipit Lilinek. Most olvastam valahol, hogy legjobb ha mezitlab maszkal otthon, akar az utcan is.
Hihetelen mennyit hizott Lili. Akkor mar tobb mint 7 kg? Jazo meg nincs 6. Jol elhagytatok minket. Pedig mar Beres cseppet is szedunk.Mi holnap megyunk meresre.
Itthoni merleg szerint semmit sem hizott.

Agci, latom van mar fitt mamad!

Csok mimdenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm, hogy ilyen kedvesen üdvözöltetek! Kicsit hosszú leszek a bemutatkozással és a válaszokkal együtt.

Gabomamo:
Dunaújvárosból költöztünk, januárban, anyukám után jöttünk. Jelenleg az egyetemen dolgozom, mint titkárnõ. Remélem, hogy problémamentes lesz a terhességem, eddig szerencsére minden tökéletes, de ugye sose lehet tudni elõre, mi fog történni.

Ágci:
Az az igazság, hogy amikor ideköltöztünk, akkor én azonnal el akartam rohanni nõgyógyászhoz, ugyanis Dunaújvárosban kétszer ismételték a rákszûrésemet, és még mindig nem akart jó lenni (sejtszám kevés jelszóval) és én ettõl úgy beijedtem, hogy azonnal kerestem egy maszek nõgyogyit. Õ lett a Szabó Elek. Szimpatikus volt, megnyugtatott, és szerencsére minden rendben volt. Beszéltünk a babáról is, hogy készülünk rá, stb. Azért voltam nagyon beijedve, mert anyukámat 32 (!) évesen "pakolták ki" méhnyakrák miatt.
Mivel abszolút nem ismertem a várost, és a körülményeket, ezért nem tudtam, hogy hol van a "mezei" nõgyógyászat, hová lehet fordulni, meg abban a lelkiállapotban ez látszott a legjobb megoldásnak. Anyukámat nem akartam kérdezni, nehogy õ is bepánikoljon (gondolhatjátok).
Ennek folyományaként most sem tudom, hogy ha nem maszek, hanem ún. TB-s nõgyógyászatot keresek, hova kell mennem? Sétáljak be egyszerûen a Nõi Klinikára? Ott hova? Vagy a kórházba? Azon túl, hogy nem egy szimpatikus hely, fogalmam sincs, melyikbe, hová kell menni. Így, amíg bírjuk anyagilag (remélem fogjuk) addig megyek a maszekhoz. Eléggé pánikolós vagyok, így nekem a nyugodt körülmények megérnek ennyit. (3000/vizsgálat)

Enikõ:
Ahogy számolgatom, március 6-án kellene találkoznunk a picivel, de mivel ma du. megyek dokihoz, hivatalosat csak ezután tudok mondani. Nagyon érdekelne az is, hogyan lehet (kell) szülésznõt fogadni. Mondjuk egyet sem ismerek, de ha ti ajánlotok, azt megköszönném, de akkor hová kell fordulni, mikor, és hogyan?
Tetszett a Fábry-átiratod! Jobb mint az igazi!

Kissé gyámoltalannak tûnhetek.... de hát az is vagyok Kép

Ha nyaralni akartok menni, nagyon tudom ajánlani Eger mellett Noszvajt, mi két éve voltunk ott egy panzióban, üdülési csekkel lehetett fizetni, olcsó volt, a város tíz perc autóval, 20 perc busszal, a környék gyönyörû, lehet nagyokat kirándulni, csendes, nyugodt, de ha bulizni akarsz, a városban azt is lehet. Még gyerekkel is meg lehet reszkírozni, fõleg ha van kocsitok, de vonattal is el lehet oda jutni. Ha ajánlhatom a Travelport.hu-t nézzétek meg, minden magyarországi szálláshely benne van, minden részlettel, lehet-e kutyát, gyereket, stb. vinni, ugyanígy éttermek, látnivalók, minden.

Mára ennyit, mindenkinek szép napokat!
mityka
 
 


Szia Matyki!
Kép

Ezt ugye nem mondod komolyan, hogy Dunaújból költöztél ide!!!KépKépKép Mi is!Kép Rakjál képet a profilodba, vagy küldjél nekem, e-mail címem a profilomba! Hát ilyen nincs!
Leírom neked levélben, hogy hogy van Szegeden ez az egész, jó? De most mennem kell!

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Gabómamó!
Köszi, megkaptam a címet.
Azért még nincs 7 kiló Lili. 6890 gramm kombidresszestül.
Szerintetek nem baj, hogy nem nõtt? Tudom, hogy egyszer híznak, egyszer nõnek, de akkor is.

Mityka!
Azt tudod, hogy hol dolgozik a dokid egyébként? Mert attól függ, hogy hol fogsz szülni. De Ágci gondolom mindent leír majd. Amikor olvastam, hogy Dunaújvárosból jöttél, egybõl arra gondoltam, hogy ismered Ágcit, de ezek szerint nem. Vagy csak nem tudtok róla. Kép
Melyik tanszéken dolgozol?

Edelweissnak szorítunk!


Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok,

Ildianyu, szerintem borzaszto nagy baj, hogy nem nott Lili Kép Kép
Annak orulj, hogy ilyen sokat hizott. En nagyon orulnek. Mar 1 kiloval lehagytatok minket. Mityka nem is biztos, hogy a Jaten dolgozik. Olyan elfogult vagy. Kép Kép
Biztos Szoten dolgozik. En is.

Agci, Mityka nem Matyki Kép Kép
Lara irja nekem mindig azt, hogy gabomano.
A babapiskotat daralva vagy egeszben adtad?

Ma jo ido volt, de holnap meg jobb lesz.

Nem tudjatok mit lehetne Jazminnal csinalni, hogy ne csak fel orat aludjon nappal egyfolytaban?? Jo neha tobb ideig. Erre nincs vmi modszer?

Nu csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok csajok,

Mityka: Akkor csütörtökön tudsz jönni a talira? Vagy dolgozol délelõtt? Mikor szándékozod megmondani a munkáltatódnak, hogy babát vársz? És tervezel elmenni elõbb táppénzre, vagy megpróbálsz minél tovább a dolgozni?
Ha rendben vagytok a Pici is meg Te is, akkor szerintem csak az utolsó hetekben menj el táppénzre. Én veszélyeztetett terhes voltam, ezért szinte az egész várandósságot otthon töltöttem -feküdnöm kellett-, és baromira unatkoztam. Talán az volt a baj, hogy igazából semmi mással nem tudtam foglalkozni, és a kelleténél jóval többet olvastam a a babavárás és szülés rejtelmeirõl. Én ennyi szakirodalmat még soha semmilyen témáról nem olvastam, mint a szülésrõl. Szinte az összes ezzel kapcsolatos könyvet megvettem, letöltöttem az internetrõl és utánaérdeklõdtem. És ezért elképzeltem-beterveztem- magamnak, hogy hogy fogok szülni, milyen lesz,mikor mi fog következni...stb...stb...Kép Naná, hogy nem jött össze.Kép Sõt! Na mindegy, ebbõl azt szerettem volna kihozni, hogy ha dolgoztam volna, akkor más körül is foroghattak volna a gondolataim, és nem csak a babával lettem volna elkenõdve. De hát a baba érdekében le kellett állnom munkaügyileg, és a baba az elsõ és legfontosabb. Szóval ha okések lesztek szerintem maradjál még nagy pocakkal isKép
Úgy irigyellek, olyan jó volt pocakosnak lenniKép Na majd nemsokára ismét a lovak közé csapunkKép
Mi volt az orvosnál? Ma voltál ugye? UH volt? Mesélj, mi a pálya?!

Ágci: Sajna cipész ügyben nemtok segíteni. Egyetlen egy cipészt tudok az egész világon, és az Palicson vanKép De biztos ezen az eggyen kívül van még több isKép

Gabomamó: Képzeld lemértem Gézát (Bogi) és 61 cm. Ez azt jelenti, hogy 2 hét alatt 2,5 centit nõtt! Teljesen el vagyok ájulva. Szabályosan látszik, hogy a kis hurkácskák a combiján "lesoványodtak" és helyette a virgácsai hosszabbak lettek Kép Olyan édi, és mostmár egész jól alszik. Este 8-tól reggel 4-ig is akár!!! Ti hogy álltok az éjjszakai szundikkal?

Orsi: Hogy vagytok? Nem írsz semmit, minket meg kinyír a kíváncsiság!!!!! Ha van idõd, erõd, alkalmad, pár üres perced, írjál légyszi két sort, csak a megnyugtatásunkra, hogy minden a leges legnagyobb rendben veletek. De lehet, hogy kitolok veled és felhívlak!!!! Kép) Kép

Na most mennem kell késõ van. Akkor a csütörtöki viszont látás reményében üdv mindenkinek.
Puszi

Enikõ-néni

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Gabomamo: Tényleg a SZOTE-n dolgozom. Bõvebbet egyelõre nem, amíg meg nem mondom itt, nehogy valakit meglepetés érjen... Azt lehet tudni, hogy te melyik tanszéken vagy?
Enikõ: Köszönöm a kedves meghívást, de csütörtökön de. sajna dolgozom. Milyen gyakran jöttök össze? Mindig délelõtt? És hol? Egyszer feltétlenül benézek. Annyira jó, hogy ilyen klassz csapat vagytok. Írtad, hogy egyedül voltál a terhességed alatt - mi történt?
Tegnap voltam a dokinál, manuális vizsgálat volt, eddig minden rendben. Aranyos volt, de csak helyettesítette a Szabó Eleket, vásárhelyi nõ. Ágci küldött info-kat, asszem abból szemezgetek majd. Holnap lesz az UH, kissé izgulok, de remélem minden rendben lesz.
Ágci: Nagyon köszönöm a rengeteg információt. Szerintem ismerlek, legalábbis a nevedet feltétlenül hallottam - gondolom a sport miatt. Válasz mailben megy.
Szerintetek normális az, hogy tegnap a vizsgálat után - és ma is - kicsi barnás folyásom van? A doki mondta, hogy lehet egy kis vérzés, ne aggódjak, de én mintha görcsölnék is. Vagy eltúlzom az aggódást. Na mindegy, holnap rákérdezek.
Már látom, nem lesz egyszerû az aggódásomat féken tartani. Sürgõsen kell keresnem valami relaxációs tanfolyamot, mert becsavarodok. Kép
Addig is, ha lesz egy kis szabad idõm "utánatok olvasok", hogy valamennyire megismerjelek benneteket.
Mityka
mityka
 
 


Sziasztok!
Most nem igazán érek rá, csak annyit, hogy holnap megyünk, igyekszünk.Kép
Mityka, bocsi, hogy lematykiztalak!Kép

Lehet, hogy ma már nem is jövök, majd holnap dumcsizunk. De jó lesz!Kép Mit vigyünk, Gabómamó?

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok,

Agci, ez a lematykiztalak szo nagyon jo Kép Kép
Mit s hozzatok? Eloszor is toltott kaposztat, sut kobaszt es ma este fozott sargabarack lekvart.

Mityka, az Anatomian dolgozom.
Gorcsolesrol annyit, hogy nekem a teherbeeses masnapjatol a szules napjaig fajt a mehem. Sokszor gorcsoltem is. Sok kabitoszert is szedtem erre. Kabitoszer=allandoan aludtam a gyogyszertol. Volt, hogy du 6-kor beszedtem a gyogyot es masnap reggel 10-ig aludtam. Na nem mintha gyogyo nelkul ez nem menne, foleg hogy 8 honapja nem aludtam at 1 ejszakat, de mostmar csak 4-5-6x kelek.
A barnas verzes allitolag szokott lenni normalis terhesseg alatt is. Az enyem nem volt az, igy inkabb nem irom le a verzessel valo tapasztalataimat.
Gondolj arra, hogy semmi baj nem lehet. Mindig ugy fekudj le, hogy egy cuki egeszseges kisbabat fogsz szulni es punktum.
En meg vagyok elegedve a babommal, pedig .... Majd ha belenezel az archivumban rajohetsz.
Altalaban delelott vannak a talik, kb 2 hetente es mindig valakinel, altalaban Agcinal van, aki a foldid. Majdnem egyidosek vagytok Agci mamaval.

Ma voltunk megmerettetesen. Az eredmeny nulla, sot fogyott Jazmin 10 g-ot. Nu de ugye minden viszonyitas kerdese. Orulok, hogy nem fogyott tobbet. Az ottani vedono azt mondta, hogy ejjel is etessem. Mondtam igen 8 honapja. Kép Kép


Anitak kozul jon valaki?

Nu, holnap varok mindenkit,
csok,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!!!

Gabómamó!
Jól van, na! Te nyertél! Kép
Sajnos nem tudom az ellenszert, amivel Jázmint alvásra lehetne bírni. De ha megtalálod, szólj nekem is. Érdekes, emléxel, hogy a múltkor a kánikulában mindegyik baba aludt? Na, most már nem alszanak.

Enikõ!
Nem semmi ez a Bogi lány! 61 cm! Lili 6,5 hónaposan volt pontosan ennyi! Hát még Jázmin!

Mityka!
Szerintem még mindig jobb, ha aggódsz, mint ha nem foglalkozol a dolgokkal. Mindenképpen kérdezz rá, hogy miért van ez?

Ildianyu
ildianyu
 
 


Szia Mityka!

Ha még olvasod, mielõtt UH-ra mennénk: ha nem tudod, ne lepõdj meg, hogy nem hasi, hanem hüvelyi uh-t csinálnak. Én kicsit meglepõdtem, mikor elõször csináltak uh-t, mert nem tudtam. De a látvány minden megért, mikor láttam, hogy dobog a kis szíve!Kép Hol csinálják a klinikán vagy a Vasasban? Ja, és biztos minden rendben lesz!Kép
Errõl a pánikolós, aggódos kismamaságról meg még majd beszélünk. El kell, hogy rettentselek, sajnos Mo-n ezt leginkább csak a otthon a 4 fal között lehet "gyakorolni". De mire letelik a 9 hónap te is anyatigrissé válsz, hidd el!

ÁgciKép

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Hogy sikerült a délelõtti találkozó? Mi sajna' nyakig benne vagyunk a költözködésben ezért nem tudtunk elmenni. Hátha a következõ már összejön...

Szia Mityka!
Az orvosoddal kapcsolatban nekem sincs túl sok infóm, de ismerõs a neve. Õ a Klinikán dolgozik? Ha gondolod megkérdezem egy barátnõtõl (most végzett az orvosin) hogy hallott-e róla valamit.

Sziasztok: Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Sziasztok!

Jó volt a tegnapi tali!Kép Csak utána gyõztem összekapni magam, hogy a jobbik arcomat mutassam, mikorra hazaért a párom. Nagyjából sikerült!Kép Még a fodrászhoz is odaértünk idõben, Cumkó is aludt egy kicsit, meg még kimentünk a Corába hûsölni egy kicsit.
Lányok,
a Corában most van kiskecskés bébiétel-, ital akció. Én csak õszi-alma desszertet vettem 109,- volt. A húsos kaja azt hiszem 125, ital is kb. ennyi. Egy-két üveggel nem árt.
Megyek pakolászok, már nagyon be vagyok sózva anyaralástól!KépKépKép
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Na, megvolt az elsõ UH, egyelõre annyi derült ki, hogy ott van, de az is nehezen. A Nõi Klinikán voltam. Bementem a dokinõvel a Hitachi UH-ra, ott nézte hasival, nem látta, nézte hüvelyivel, nem látta. Kezdtem megijedni. Mondom - ott van egyáltalán? Azt mondta igen, csak nem látja tisztán. De átküld a nagy UH-ra. Hát, a szívem majd kiugrott. De rendes volt, betuszkolt az UH-ra, pedig sokan ültek sorba, én viszont csak ebédszünetre ugrottam ki a melóhelyemrõl... Ott futószalagon pörgették a szerencsétlen nõket, lefeküdtem, hasi, semmi, hüvelyi, hopp, megvan, már mehetek is. 9x5 mm!
5 hetesnek felel meg állítólag. Én pedig min. biztosan 6 hetes vagyok. Ez normális? A dokinõvel beszéltem utána, nem mondott semmit, csak hogy még nagyon pici, azért nem látta a kis UH-n. Egy hónap múlva megyek újra, addig intézzem el a védõnõt, vérvételt, belgyógyászatot. Hát, remélem addig még nõni fog, és nem gondolja meg magát. Néha úgy érzem, nem is vagyok terhes, mert semmi tünetem nincs. Semmi hányinger, rosszullét, csak néha egy kis görcs, de mintha meg akarna jönni.

Anita: köszi,ha megkérdezed a dokit, hálás lennék érte. Bár úgy tûnik, ha sikerül elérnem Ágci dokiját, akkor õt fogom választani, de még nem biztos, hogy el is vállal.

Ági: Azt tisztán látom, hogy senkit nem fog érdekelni, hogy én miért és mennyit aggódom, saját szocproblém. Én eddig, ha orvoshoz vagy egyéb hivatalos helyre kellett menni, elég gyámoltalan és szerencsétlenkedõs voltam, de már látom, hogy ezzel a stílussal nem fogok boldogulni, tehát kezdem keményíteni magam. Végül is most már a gyerekrõl van szó!

A párom nagyon boldog, nem is hittem volna, hiszen azért eléggé hirtelen érte a hír. De már azon viccelt tegnap, hogy minimum kosaras vagy vízilabdázó lesz a gyerekbõl (õ sem több, mint 160 centi, én 165) meg hogy már most ránk hasonlít, hogy ilyen pici... Úgy veszem észre, hogy fiúban gondolkozik, de ha véletlenül kimondja hogy kisPisti, akkor mindjárt hozzáteszi, hogy kisAndi. Szerintem mindkettõnknek tök mindegy, de valahol természetesnek veszem, hogy egy férfi titkon fiúban reménykedik.

Azoknak, akik nyaralni mennek, jó pihenést. A többieknek hûvösebb napokat kívánok!

Andi (alias Mityka)
mityka
 
 


Szia Mityka!

Nagyon jó, hogy végül csak sikerült a picit látni. Lehet, hogy tényleg 5 hetes, ezért ne aggódj! Mikor volt az utolsó mensid elsõ napja? Utánajárunk rögtön a dolgoknak!
Addig örülj, amíg nincs ilyen-olyan problémád, ami a rosszullétekkel kapcsolatos. Nem törvényszerû! A barnásság, ha hétvégén sem szûnik, tessék menni dokihoz!!! Inkább feleslegesen!
Majd mi kiokosítunk, és akkor semmi probléma nem lesz a szerencsétlenkedéssel sem!KépKépKép Én is ilyen voltam, de aztán a szerelemért meg a gyerekvárásnál, mit meg nem tettem?!Kép Fõleg így visszagondolva!
Ha a védõnõt megkeresed (ráérsz), akkor õ tõle megkapsz minden beutalót, ami 1 hónap múlvára (úúú, micsoda magyarosan hangzik) el kell intézni.
A doki biztos elvállal, ez nem kérdés.
Szóval, küld a dátumot.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Ágci!

Kösz a bíztatást Kép
A utsó mensi elsõ napja: május 30. És ez tuti, mert nagyon pontosan figyeltem (mert ugye készültem) és mindig azonnal precízen beírtam a kis naptáramba. Ahol ugyancsak jelöltem az akciós napokat, annak idején pedig a gyógyszeres napokat is. Tehát ez teljesen pontos. A ciklusaim átlag 29 naposak, max. 1-2 nap eltéréssel. Akció pedig volt ugye június 13-án és 16-án ami esélyes. A doki tapintásra is 6-7 hetesnek állapította meg. Ezen nem fogok görcsölni, de azért jó lesz látni a következõ UH-n, hogy dobog a szíve!!!
(Még mindig olyan felfoghatatlan, hogy van egy ilyen "akció", és utána benned ott dobog egy élet!!)
A barnásozásom csak a vizsgálat napján volt, meg másnap egy nagyon pici, azóta semmi (kop-kop-kop) De bármi jelentkezik, azonnal megyek. Hogy hova, még nem tudom Kép Védõnõhöz szerintem jövõ hét után megyek, addig ki kell nyomoznom, hová tartozom körzetileg. Meg akkor leszek valszeg szabin is, és akkor mégiscsak egyszerûbb...
Akkor küldöd a telefonszámát a dokinak?
Andi
mityka
 
 


Andi,
küldtem, írtam.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok Lanyok,

remelem jol ereztetek magatokat a talin.

Banita,

te mikorra vagy kiirva? Hogy birod pocival ezt a meleget?

Eniko,

jo mulatast holnapra. Bogira ki vigyaz ilyenkor?

Ildianyu,

Lili kialudta magat delutan?

Andi,

az elso UH-n nekem nem is latta a doki a babat. Persze a Hitachin nezte, ami szerintem sz.r. Elotte par nappal csinaltam tesztet es azt mondta, lehet, hogy mar nem vagyok terhes. Ujra csinaltam tesztet, 1 het mulva ujra UH es mar latszodtak a kis petezsakok.
Tenyleg hihetetlen a terhesseg. En asszem nem is fogtam fel igazan, neha meg azt is hihetetlennek tartom, hogy van egy 8 honapos babom. Agci orvosa UH-ban nagyon jo szerintem. Az en dokim is nagyon jo es en azt szerettem benne, hogy ejjel-nappal lehetett mobilon hivni, minden hulyeseggel. En persze hivtam is mindig. Volt, hogy vasarnap is bement a klinikara uh-ra a kedvemert. Agci mar gondolom megirta, hogy marcius 5-en varhato a tronorokos. Szerintem nagyon jo idopont. Kép Kép

Kepzeljetek ujra faj ejszaka a hatam. 5 nap ujra agyban mar sok volt neki. Matol ujra a foldon alszom.

Lara, beszamolot kerunk a nyaralasrol. Hanga hogy birta a strapat? Szopizik meg?

Tegnap a Kismama ujsagban megneztem Lilit, hogy o mikor ult es megnyugodtam, hogy csak 8 v. 9 honaposan. Pedig o nagy baba, jazonak meg van meg mit behoznia.

Andi, ajanlom a Kismama ujsagot nagyon jo. Vegyed. En terheskent faltam. Most mar nincs mindig idom kiolvasni.

Nu csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!

Gabómamó!
Köszönjük szépen a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat.
Jázmin nagyon jól viselkedett. Nem is igaz, amiket róla írsz ! Kép Kép Kép

Mityka!
Ne aggódj, hogy nincs még semmi tüneted. Egyrészt tényleg nincs mindenkinek, másrészt lehet, hogy majd csak ezután lesz. Tudom, hogy könnyû mondani, hogy ne aggódj, de akkor mi is nagyon aggódtunk. Legalábbis én igen.

Enikõ!
Sikerült Anita fehérnemûs boltot találnod? Tényleg lányok, nem tudjátok, hol lehet a Brendonon kívül Anitákat kapni?

Ildianyu
ildianyu
 
 


Asszem a Micimackoban is van Anita.
gabomamo
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?