Új privát üzeneted érkezett!

Bejelentkeztem Istenhegyire!

Háromféle tesztjük van:

KOMBINÁLT:
12. héten UH(nyakiredő+orrcsontnézés)+ vérvétel(Papp-A,Béta-HCG)
eredmény fél órán belül, 90 %-os pontosságú
28 000 HUF

ITEGRÁLT:
12. héten vérvétel(Papp-A,Béta-HCG)
16. héten 4 markert néznek a vérből
95%-os
25 000 HUF

QUARTER TESZT:
16-20. hét négy markert néznek a vérből (nem csak Down-kór, hanem két másik betegséget is kimutat)
20 000HUF

na én egyenlőre a Kombinált tesztre jelentkeztem be, az tetszik benne, hohy nagyon korán meg tudják mondani a Down-kórt, ha esetleg el kell vetetni, még nem túl nagy a baba.

A gondom csak az, hogy ha meg akarom csináltatni a 16. heti vizsgálatot, az még pluszban 20 ezer forint? Szóval lehet, hogy jobban járnék anyagilag az integrált teszttel, de ott már olyan későn mondanak eredményt, hogy mire eldől mi van,(ha rossz a vérvétel eredménye akkor magzatvízsvizsgálatot kell csináltatni) már rendesen meg kell szülni a babátKép

Viszont a 12. heti még nem mutatja a két másik betegséget. Igaz, abból az egyik a nyitott gerinc, amit ugye AFP-ből rutinszerűen néznek sima terhesgondozáson is.

Szóval nem tudom melyik a legjobb, azért csak úgy állítják össze, hogy a legtöbbet legombolhassák rólad, ha biztosra akarsz menni!

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok Lányok!

Rejo
Engem nagyon érdekelne, hogy milyen volt a Szt. imrében szülni. Jó lenne, ha leírnád - szerintem másokat is!

Piciza:
Nagyon szimpatikus vagy, láttam a képeidet is. A Folsavszedés téyleg fontos, de azt olvastam egy Czeizel cikkben, hogy az sem mindegy mennyit szedsz naponta. Állítólag a 0,8 mg az ideális, az Elevitben ennyi van, s a családtervezési központban is ezt és ennyit ajánlanak.
(A Mastodynon cseppek egyébként nem hagyományos gyógyszer, hanem homeopátiás készítmény. Én már majdnem elkezdtem szedni, mikor összejött a babó.)

üdv mindnkinek,

megyek dolgozni

Dorka

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Iza!

Mi volt a betegséged decemberben, és milyen gyógyszert szedtél?

Bettus ugye szedsz magnéziumot???? Magne B6 vagy pezsgőtabletta???? Soha nem késő dokit váltani, maximum a szülőszobán ne tedd meg!KépKép

Napraforgó csini vagy, meg a pocid is, és tényleg hatalmas!!!! Dehát ikres pocak!KépKép

Manka iszonyú szerencséd van a férjeddel, klassz lehet a kertetek! Vállal kertrendbetételt, permetezést ilyesmit?
Hátha a gyerekre való tekintettel hajlandó lesz majd egy kis biozöldséget engedélyezni valamelyik sarokban...Kép

Kép

Kép
rejo
 
 

 
 

Gesztenye,Sima mandulagyulladasom volt,meg szerintem a tudomre is ramehetett mert fajt a hatam.Nem szedtem,csak nurofent az elejen.Tea fokhagyma en ilyeneken elek mikor beteg vagyok
Na mindegy nem farasztalak benneteket ezzel.Meg magamat se.

Persze Kata,tudom en is mindig ilyeneket mondok magamnak,hogy masok szesz,drog,bago mellet is kihordanak 5 gyereket,ha egeszseges a magzat ugyis megmarad.A mi picikenk sajnos nem volt az.
Vagy a sors kesobbre tartogatja nekunk a szuloi szerepet.Ki tudja...

Napraforgo nagyon kis csini vagy.Tessek feltenni pocakos kepet is.
pusz Iza
piciza
 
 


Napraforgó,
milyen szép a hasad Kép És érdekes, hogy az enyém szabályos félgömb, a tiéd pedig csúcsos Kép És csatlakozom Rejóhoz, télleg nagyon csini vagy Kép

Manka,
ne hülyéskedj, én találkoztam olyan lánnyal a 12. heti UH-mon, akiről azt hittem, velem épp egyidős, és kiderült, hogy ő már a 18. heti UH-ra jött. És még a régi gatyáit hordta, és semmi sem látszott... Kertépítő férj: csak gratulálni tudok Kép És milyen jó lehet az a spirál... Én is szeretnék ilyet... (Elvileg a terasz mellé gondoltam levendulát és citromfüvet, de a kertész aszonta, hogy a tető (mármint a teraszé) leárnyékolja. De ez a megoldás másutt is jól mutatna...) Miért nem akarja a paradicsomot? Nekünk lesz a kert végében kiskert - igaz, az a rész nemigen látszik. Viszont jó napos...

Bettus,
megértelek... Én is váltáson gondolkodnék a helyedben. Kórházi számon próbáltad? Lehet, szabin van. A lábaddal viszont talán télleg el kéne menned dokihoz...

Kép
Ákata
 
 


Ja azt elfelejtettem, hogy meg van az AFP eredményem: 0,73 MOM lett. azt mondták ez jó.

Kép
manka2
 
 


Na bocs kicsit elcsusztam a levelemmel,telfonaltam kozben ,es ez alatt jottek uj levelek meg Napraforgo hatalmas pocakja.Nagyon edes.
Dorka aranyos vagy .Koszonom a tippet.
Manka !Kertepito ferj ,ez egy aldas.
Iza
piciza
 
 


Rejo
Vállalnak kert rendbetételt és permetezést, de ő csak épít, a bátyja csinálja a kertfenntartást.

Ákata
Azért nem akar zöldségest, mert az nem illik bele a díszkertjébe, de én is találtam már helyet, a szerszámos házikó mellett, bennt a hátsó sarokban tuti lesz, oda süt a délutáni nap és közel van a konyhához, valamint el is lesz dugva.
csinálok a fűszerspirálról is képet és majd azt is felteszem ide, most elég kopár, mert csak a tavalyi elszáradt csonkocskák meredeznek, míg el nem kezdenek hajtani.
Nagyon szép kerek, formás a pocikád.

Napraforgó
A te hasadon is beparáztam, aztán olvastam, hogy szintén ikres, úgyhogy megnyugodtam.
Nagyon helyeske vagy.Kép

Kép
manka2
 
 


Manka,
gratula az AFP-hez Kép

Iza,
nekem egy felfázás (+antibiotikum) után ment el anno... De talán ezt már írtam.
Teljesen jól vagy már? Gondolom igen, ha a tengerparton is jártál Kép Nálatok is szép az idő?
Ja, és hiányoltam múltkor a nárciszt a közparkjainkból: hát mint kiderült, lesz a kertünkben rengeteg Kép

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Kata!
Én ülve nem tudok vasalni!!! Gondoltam már rá, de nem tudok elég nyomatékot kifejteni a ruhára Kép Úgyhogy marad az állás, a pocifájás, derékfájás, alias zselésedés Kép
Játszóterezni a régi strand területére járunk, ez a 70-es út mellett van közvetlenül, az Osváth cukrászda közelében. Nincs hozzánk sem közel, min. 15 perc séta, de Gáborral még bevállaltam. Egyedül szerintem nem indulnék el a Lurkóval... Van egy másik játszótér is, ami hozzátok közelebb van, majd megkeresem a címét. Az tény, hogy túl sokkal én sem találkoztam eddig Érden Kép
1 napos késés abszolúte nem gond az AFP-ben. Hol volt ilyen horrordugó?

Timota!
Én Marcival vagyok itthon gyeden Kép Mikor jössz Érdre? Nem látogatsz meg minket? Nekem a pénteken kívül mindegyik nap jó, meg szerdán megyünk kb. 4 után fodrászhoz. Na???!!!
Raktam fel képet, nem csodáltál meg?! Kép Kb. egy hete raktam fel, 19-ei vasárnapi, ill. 20-ai hétfői archívban keresd Kép

Jadey!
Isten éltesse Édesanyádat Kép
Jobbulást a takonykórból!
Köszi Kép

Kriszkrosz!
Ha nyugodtan elfértetek, akkor - szerintem - ez nem a nagy Bababörze volt, mert eddig csak annyit hallottam róla, hogy iszonyú sokan vannak rajta. A lényeg, hogy vannak szórólapok. Azt mi is anno annyit begyűjtöttünk, sosem lehet tudni, hogy melyikre lesz valamikor szükség Kép
Ha fogytál is két kilót, de mindent rendben érzel, akkor ne aggódj! Lehet, hogy vizet tartottál vissza, ami a mozgás kihajtott belőled, vagy esetleg a salakanyag is jobban kiürült (érted, mire gondolok, ugye?! Kép).

Rejo!
Örülök, hogy normalizálódnak Nálad a dolgok Kép Én állok elébe a születéstörténetednek! Kép

Bettus!
Combgörcs Kép "Panaszkodj" a dokinak mindenképp!
Dokid tényleg érdekes, hogy ennyire nem lehet utólérni. Orvost váltani sosem késő! Ha nem bízol benne, akkor gyorsan gyűjts infot és válts.

Napraforgó!
Nagyon csini vagy Kép De szeretnék még egyszer ilyen vékony lenni Kép
A pocakos kép nagyon édi Kép Annyira helyesen gömbölyödik ott lenn, ahol kell Kép Gratulálok!!!

Manka!
Nem agyalni!!! Mert nem gömbölyödik annyira, mint másnak, azért még ott van!!! Várjuk a fotót Kép
AFP-hez gratula Kép Na ugye, hogy minden rendben!


Ismételten köszönöm Marci nevében is a bókokat Kép Szegénykémnek ma hőemelkedése és kisebb láza volt délelőtt, gondolom az oltás mellékhatása jön most ki. Most alszik, remélem, mire felkel nem lesz semmi gond.

Nekem egyre többet kell pihennem, leülnöm, lefeküdnöm, mert fájdogál a pocak. Remélem semmi tágulás nem indult el odalenn, csak egyszerűen növekszünk Kép

Puszi Mindenkinek: Melinda (19+3)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Bettus!
Azért vagyunk, hogy megoszd velünk a problémáidat, úgyhogy ezért nem kell elnézést kérned. Sőt, ha tudunk segítünk is.

Napraforgó!
A pocid egyszerűen tökéletes. És nem kell magyarázkodni, hogy ikres poci, mert most már rájöttem, hogy mindenkinek a maga ütemében nő. Most már én is megnyugodtam és logikusnak tűnik, hogy nekem is kifelé nő inkább, mert a csípőcsontjaim nem elég szélesek és belül nincs neki elég hely Kép

Iza!
Egyáltalán nem fárasztasz, hogy juthat egyáltalán eszedbe ilyesmi. Irgum-burgum!!!

Van egy hírem az éppen aktuális kertrendezők és szobanövény őrültek részére. Most tudtam meg, hogy az Oázis kertészet április 1-jén akciót tart, amelyben annyi % engedménnyel lehet vásárolni, ahányas lába van az embernek. Ezért érdemes a fiúkkal menni és nekik fizetniKép Ennek a www.oazis.hu oldalon nézhettek utána. Jó böngészést!

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Melinda,
te mindjárt félidős vagy! Kép Szoktál mérni hasátmérőt? Ilyenkor - gondolom - már beindul rendesen... biztos ezt is érzed. Érdekes, nekem esténként szokott húzódni, meg például ha sok időt töltök mozdulatlanul, aztán felállok. Mozgás tök OK... De: ma magas sarkú cipőt vettem fel (nem tű, hanem tele), és fáj a derekam. Ebből most tanultam...
Játszótér: ha még itt lesztek Érden, járhatunk együtt játszóterezni Kép Köszönöm az infót Kép Vasalás Kép
Marcinak gyógyulást és sok puszit!

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok lányok!

Olyan nagyon szépek vagytok, hogy most már biztos, hogy én soha nem rakok fel képet...

Manka!
Én a 16. hetes vérvételen sírtam el magam annak idején, mert a többieknek volt hasuk, nekem meg nem... Sosem felejtem el, életem egyik legrosszabb élménye volt...brrr. És akkor még nem is tudtam, hogy ez még 3 hétig így is marad! De aztán csak megnőtt valamikorKép

Bettus!
Orvost váltani? Persze, máris, azonnal!!!! Nekem mondjuk pont ezért nincs, így nem lepődöm meg, ha leszarják a fejem...Kép
Ja, nekem a valagam szokott begörcsölni és akkor aztán nincs semmi mozgás, a budira csak ordítva tudok leülni... Miért? Gőzöm nincs.

Rejo!
Ezt aztán tényleg elég nehéz követni... Miért szeretnél az "általános szolgáltatástól" eltérőt is igénybe venni? Ennyire izgulsz? veszélyeztett korban vagy vagy rossz tapasztalat? És Te tudod, hogy biztosan elvetenéd a Down-babádat? Én erre most nem tudnék válaszolni, de nem is akarok gondolkodni rajta...

Bujka!
Tényleg nagyon édi a kölök, gondolom eléri, amit akar...Kép

Kriszkosz!
Igaza van Bujkának, ez előfordul és abszolut nem probléma... Egy pár ónap múlva nosztalgiázva meséled majd: "és emlékeztek, amikor terhesség alatt fogytam két kilót? Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz belőleKépKép

Iza!
A 0,8 folsavval nagyon egyetértek. Másrészt, - ha már Czeizelnél tartunk - elképzelhető, hogy már nem volt jó minőségű a petesejt a foganáskor és természetanyánk ilyen ronda módon orvoslta a bakit, amit elkövetett... Lehet, hogy már írtad, ne haragudj, mikor láttok újra munkának?

Írok majd a többieknek is, ne haragudjatok, de most már mennem kell!

Livi (13+3)

Livi

Gergő (13), Nándi (6),Nóci(ca) (4)
bali78
 
 


Köszönöm a bókokat, nagyon aranyosak vagytok!!!

Jó érzés, hogy végre nem szörnyülködnek a pocakomon, hogy: Úr isten mekkora?!?!?

Komolyan mondom, hogy sokszor a kismama környezete sodorja depresszióba a kismamikat, mert ugyebár mindenki mindent jobban tud!
Egyél kevesebbet mert ez túl nagy, vagy éppen neked 3 helyett kell enned!!!

Képzeljétek el hogy néznék ki, ha 3 helyett ennékKép

KépKép
napraforgo13
 
 


Sziasztok!

Jadey, mi van Veled, meggyógyultál?

Melinda, igazad van a C&A-ban tényleg jó cuccok vannak, divatosak és nem is horror az áruk. Marci egy tünemény, gratula hozzá! Igazi kiskrapekKép
Átírnál a táblában?
Krisszi(Kriszta) augusztus 28 Richárd. KösziKép

Dorka, mail megy külön, hogy ne borzoljuk a kedélyeketKép

Szamy, ma beszéltem a dokimmal: ugyanúgy magas a fehérvérsejtem (14) - ez egyértelműen terhességi tünet. Csakúgy, mint a süllyedés. Szóval ne aggódj!!!
Kérdezted, hogy kinek mennyire látszik már a pocak: hát nekem már igen. 18 hetes vagyok, két hete még nem volt ennyire egyértelmű.
(Kihívtam az IT üzemeltetést, hogy segítsenek a képek felrakásábanKép gondolom, nagyon örülnek nekemKép Kép

Timota, Napraforgó, Kata - nagyon helyesek vagytok!!!

Timota, jó lenne valahol a XI. kerületben a fórumtali, többiek mit szólnak hozzá?

Rejo, hogy vagy? Pihengetsz még? Õrület, hogy rohan az idő, mindjárt mész Te is a 12. heti UH-ra...

Ti hogy vagytok vele, milyen érzés, ha a pocitokat simogatják? Mármint ismerősök (nem családtagok)? Én utálom...Kép Mindig összerándul a hasam, ha valaki megfogja. Bezzeg az Apa nem meri simogatni, azt mondja, ne ijesztgessük a gyereket...Kép


Képzeljétek, ma reggel voltam a klinikai genetikai UH-n is... Nem bántam meg, hogy előbb az Istenhegyire mentem. Itt 5 perc alatt megnéztek mindent, kérdezni nem is mertem, mert az UH-s doki tök ideg volt. De azért kiszedtem belőle, hogy az AFP egy megbízhatatlan vizsgálat és azt is, hogy lát valami kis kukacot... Kép
Amúgy a vizsgálat nem volt egy nagy élmény, nem láttam semmit, csak néha a gerincet, a többi helyen csak pacákat.

Jók legyetek!
Puszi,
Krisszi

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Rejo!
Jó a kombinált is, de szerintem az integrált teszt 1. szakaszában is tudnak már mondani valamit. (UH+az általad írt vizsgálatok)
A dokidat nem kérdezed ki, hogy melyiket javasolja?
(Amúgy tök igazad van, hogy megcsináltatod a tesztet. Remélem, hamarosan térítésmentesen elérhető lesz mindenki számára, állítólag van erre kezdeményezés.)

Kata, Te is jól teszed, hogy nem a SOTE-n csináltatod a genetikai UH-t.Kép Az egy dolog, hogy pár perc alatt letudják az egészet, szemben mondjuk az istenhegyi 30 perces vizsgálattal, de a beosztott UH-s doki egyfolytában morgott,hogy "mennyi AFP-s kismama van! Fél tízig sem fogok végezni, ha mindet megnézem." Kicsit kiakadtam ezen a hozzáálláson.

Bettus, nekem is görcsöl néha a vádlim. A dokim szerint (ma kifaggattam ezügyben) nem kell parázni, magnéziumot kell szedni, akár az Elevit vagy Materna vagy más kismama vitamin mellett is.

puszi!

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Kata,köszönöm az érdeklődést,teljesen jól vagyok.Elmúlt minden aminek el kellett múlnia.Várom a soron következő menst.Sex még jövő hétig tilos.
Időjárás:Esős,szeles,borongós,kb.13fok.
Virulnak a virágok mindenfelé.Nagyon szépek!

Melinda!Remélem pici Marci nem lázasodik be az oltástól.A fejhallgatóval nagyon aranyos.

Livi,mi az,hogy nem teszel fel képeket?Te kis különc.Ez így nem ér.Tessék csak megmutatni a pocikád-pofikád!
És ez szól azoknak is akiket még szintén nem állt módunkban megcsodálni.Ugye lányok?
Szerintem augusztusban kezdünk megint a babaprojectbe.Az orvosom 5 hónap szünetet javasolt.De majd májusban kiderül.Akkor megyek hozzá legközelebb.Bár én szívem szerint már most hozzákezdenék/nénk.

Na pusz mindenkinek
Iza
piciza
 
 


Amíg nincs pocakos kép addig felrakom az esküvői képünket
Kép


Most már szivesebben maradnék otthon, olyan szép idő lett, dejó már csak negyed óra és magyek haza!

Kép
manka2
 
 


Ja, ez jó kicsi lett, úgyhogy rakok még egy közelit is
Kép

Kép
manka2
 
 


Sziasztok csajszik,

Szápek a pocis képek és egyáltalán nem nagy egyik sem. A kívülállók véleménye pedig le van ejtve. Ha valaki nagyon bántó lenne, akkor kérdezzetek vissza, hogy : Nem is tudtam, te is babát vársz, mert nő a pocakod.. NA az a cikiKép

Bujka, Krisszi: Sajna én ma kb. 100000 db zsepit használtam el. Szeretnék már jól lenni, utálom ezt a szitut. Na mindegy, remélem hamar meggyógyulok. Szerintetek a baba is rosszul van ilyenkor??? Csak őt féltem nagyon.
Köszönöm a jókívánságokat!

Remélem Marci kipihente az oltást.

Valaki küldjön egy új orrot!!!! KépKépKép

A tali nakem is jó a XI.-ben. Persze dátumfüggő is. Ha gondoljátok, majd oda viszek terhesgatyókat.

Én voltam genetikusnál, ha emlékeztek rá: a babőca előtt tüdőgyuszink volt, antibiotikum, stb... Rákérdeztem ezekre a hiperszuper istenhegyis vizsgálatokra, mire azt mondta: Ha már nem tudjuk hová rakni a pénzünket, akkor menjünk, amúgy lerántás... Én le is mondtam.
Pusz mindenkinek!!!

KépKép
Kép
jadey
 
 


Szamy! Hintaszékért irigyellek! Esténként egyre nehezebb eltalálni a megfelelő pózt (a kényelmes üléshez). Miből vizsgáztál? Nem izgulsz kevésbé, mint régen? Azt mondják, a baba ilyenkor valahogy annyira előtérbe kerül, hogy sokkal könnyebb a vizsga.

Kriszkrosz!
Használd ki ezt az érzést! örülj neki, hogy nem fáj semmi. Majd fog. Én is ezt élvezem most a legjobban.
Fogyás: teljesen természetes, hiszen többet mozogsz. Hízás is ugyanilyen természetes volt.

Csajszik! a köldökötök nektek is kijjebb van? Én a 15. hét után vettem észre. Olyan vicces.

Iza!
Mitől sunday roast? Netán a mennyiségtől? VAgy valamiben speciális?
Én mindenképpen örülnék, ha a tali akkor lenne, amikor Te is éppen hazajössz!!!

Egyébként nekem ( az idő múlásán kívül) a férjem mondása segített a legjobban, aki szintén hallotta valakitől a következőket: az egy próbaterhesség volt, lehet, hogy a szervezetem nem volt rá felkészülve. Most, amikor az elején olyan sokat paráztam, mindig ezt mondogatta: nem lesz baj, mert a szervezetem már tudja, mit kell tennie. Nekem segített.

Ákata! Egyszerűen odavagyok a tavaszi virágpkért. Nekem már van hagymám, de úgy érzem, sosem elég. Ha nektek tényleg nem kell majd, szívesen jelentkezem én is.
Nincs valakinek hóvirág hagymája? Sehol nem lehet kapni.
Manka! Hasakon ne parázz! Mindenki más. A lényeg, hogy az afp is jó.
Bujka! babörze ápr. közepén van valamikor.
Marcinak jobbulást.

Gratulálok minden képes pocakosnak, édik vagytok,az a szép, hogy mindenkinek annyira más.
Mostmár lassan én sem merek feltenni magamról, szerencsére nem is tudok.

Timota! Középuli Táncsics gimi, nem 22.ker. Hát, nem tudom. majd ha személyesen találkozunk.

Krisszi!
Eddig is tudtad, hogy fiú lesz? Örülsz neki? Jó, hogy írtad,hogy összerándul a hasad. Nekem este lefekvéskor szokott, amikor a férjem ráteszi vagy elveszi a kezét. Szegény már nem is mer hozzányúlni. ez vajon miért van?

Suezika, egyidős társam! Merre jársz?
Kívánok mindenkinek hasonlóan boldog napokat, nekem a tavasz okozza.
Erika
16+0
piciri
 
 


Sziasztok Lányok!
Remélem mindenki jól van!!
Még mindig nincs net a lakásban. Ami lehet, h szerencse?! Mert nem tudtam tovább idegesíteni magam a toxoplazma eredményemen. Valakinek élménye, tapasztalata ezügyben?
Egyébként ma voltunk UH-n és integetett nekem és GYÖNYÖRÛ!! Micsoda öröm ez lányok? Én nem gondoltam volna.
Irjatok!!
R
rolex
 
 


Iza!

A betegséged szerintem nem játszhatott közbe, akkor nem 12. hetesen megy el. én 4-5 hetesen kaptam el egy iszonyú vírusos betegséget+hólyaghurut, 38 fokos lázam volt(ez vetélést szokott okozni), szedtem antibiót(még nem tudtam hogy terhes vagyok), hánytam, hasmenésem volt, és megmaradt. Pedig ilyen pici korban nagyon érzékenyek. Gondolj a jövőre, remélem hamarabb elkezdtek próbálkozni, mint 5 hónap...KépKép

Manka!
Tudsz küldeni árakat és/vagy telefonszámot szolgáltatásokról? szisze@gmx.net. Köszi!Kép
Az a fűszerspirál ejha!!!

Bali!
30 éves vagyok. Azt olvastam, Downos babák nagy részét 30-35 közötti nők szülik, mert 35 fölött rutinszerűen csinálják a genetikai vizsgálatokat, 20 évesen meg gyakorlatilag 0 % esélye van, hogy downos babát szülsz. A férjem ragaszkodik egyébként a vizsgálathoz, mert ő ismert egy ilyen emberkét...(nem a családjában)
Amúgy ha biztosra mondanák, hogy pozitív a teszt, 100 % elvetetném. Nagyon nem tetszik, hogy mostanában úgy állítják be, a downos gyerekek milyen édesek, mosolyognak, meg mennyi szeretetet adnak stb. vannak fokozatok elismerem, de a nagyrészük súlyosan értelmi fogyatékos, dühkitörésekkel, egész életen át tartó ápolással. Én nem tenném ki a férjemet, magamat pillanatnyilag ilyen tehernek, plusz, ha már nem leszünk, ez Domonkos fiam gondja lenne egy életre. Ehhez nincs jogom, ilyet tenni a nyakába. Én így érzem. Mondom, szerintem a média nem fest reális képet róluk.

Krisszi!
van annyi eszük, hogy integrált teszthez nem raknak hozzá UH-t a 12. héten, csak vérévtel van...Akkor mindenki az integráltat csináltatná...nekem is ez volt a bajom.

Ki merészel hozzányúlni a pocakodhoz???? Apán kívül?? hajtsd el őket!Kép Engem megütne a guta, ha férjemen kívül bárki hozzányúlna!Kép

Jadey!
Olvasdd el a itt a babaneten a két down-szűrés topicot! Egyik anyukának istenhegyin mutatták ki a súlyos kromoszómabetegséget, pedig már volt a saját kórházában genetikai UH-n és AFP-n!!! Istenhegyi rossz eredménye után elment magzatvízvizsgálatra, és biztos lett. Szomorú lett a vége.
Azért szerinetm nem ilyen szar ez a vizsgálat, bár nekünk is drága, de azt beszéltük, annyi más hülyeségre is költünk...

Bocsi csajok, hogy ilyen témákat részleteztem, nem akarok borús témákat!!KépKép

Kép

Kép
rejo
 
 


Rejo,

Teljesen igazad van, mi is így tennénk, ha kiderülne. Megbeszéltük előre, ha nagy a baj, ne mtartjuk meg. Nyilván nem arra gondolok, hogy pl: hiányozna egy ujja, vagy nyúlajka lenne, ezek esztétikai dolgok. Lehet, hogy elítélsz emiatt, de nekem több orvos is azt mondta, hogy ott a klinikán is 50-50 százalék, hogy meg tudják mondani. Én szívesen meghallgatom az ellenverziót, sőt, még az is lehet, hogy meggyőzöl. Nálunk sem a pénzt sajnálom, talán félreértettél, de rettegek attól ,hogy megcsinálom és azt mondják: )ott is csak aránypárokat tudnak mondani) lehet, hogy bal van, lehet, hogy nincs. Akkor jönne a magzatvíz, tudod, hogy az meg veszélyes.

KépKép
Kép
jadey
 
 


KépKép

Az első kép az 14.héten, a második most készült...

Ezek a vérvételes tesztek NEM azt mondják meg, hogy beteg-e a baba, hanem azt, hogy mekkora az esély a beteg baba születésére...




Gigi 18+3
Vendég
 


bocsi: azt akartam írni, hohy : lehet, hogy baj van, csak félre ütöttem.

KépKép
Kép
jadey
 
 


Boszi: Gyönyörű a pocakod!!! Én is olyat szeretnék márKép

És hl maradt az arcocskád???

KépKép
Kép
jadey
 
 


hol-tök béna vagyok maKép

KépKép
Kép
jadey
 
 


Jadey!

Fogamzás, várandósság, szülés címszó alatt várandósság, ott down-szűrés vérévtelből topic.
Olvasdd el ha van kedved, szerintem tanulságos.(elég rövid topic) Azért ezek az aránypárok nem hazudnak, ha nagy baj van...(UH 18. hétig nem mutatott ki semmit, még magánklinikán sem)

www.downszures.hu oldalon nézdd meg a grafikonokat, hogy amit vizsgálnak a vérből, azért elég jól elkülöníthatő dolgok.

Mindegy, tudod én úgy vagyok ezzel a vizsgálattal, hogy eggyel több szem látja, bajunk nem lesz belőle...

Egyébként úgy tudom ez új, hogy most már nem csak nyakiredőt néznek Istenhegyin 12. héten, hanem orrcsontot is, mert az állítólag később alakul ki beteg baba esetén. valami ilyesmit mondtak.

Kép

Kép
rejo
 
 


lehet, hogy kb. annyit ér a vizsgálat, mint AFP szűrés, amiről tudjuk milyen szar, de mégis csinálják azt is...

Egyébként jó hogy mondod, meg fogom kérdezni nőgyógyászomat, neki mi erről a vizsgálatról véleménye

Kép

Kép
rejo
 
 


Gigi!

Édes a pocid!(bocsi, hogy ilyen darabos vagyokKép)

Kép

Kép
rejo
 
 


Gigi! Istenien nagy a pocid! Tréning gatyó van rajtad? Hol vetted? Te nem ikreket vársz, ugye?

Lányok!
Én nem ajánlom, hogy a down-os topicot olvassátok!! Amúgy is mindent beképzelünk magunknak, nem érdemes még több dolog miatt, konkrét esetek miatt aggódnunk. Abból induljunk ki, hogy minden rendben lesz!!! Én holnap után megyek afp-re és eszem ágában sincs megnyitni azt az oldalt. Egyébként szerintem nem lehet megállapítani, milyen fokú a betegség, csak azt, hogy beteg. Életet elvenni pedig nincs jogunk. Ez a mostani álláspontom. Aztán majd meglátjuk. Ja, és 33 vagyok, benne abban a bizonyos korban.
erika
piciri
 
 


Bocsi, de én sem vagyok hajlandó ilyeneket olvasgatni, pont azért, amit Piciri is mond. Ez nem azt jelenti, hogy mi csukott szemmel járnánk, vagy felelőtlenek lennénk, egyszerűen csak nem kell plusz aggodalom. A súlyos betegségeket viszont mérlegelni kell, hogy a baba szenved-e, milyen élete lehet úgy egyáltalán stb. Én rövidre zárom ezt a témát (részemről legalábbis )De itt senkinek semmi baja nem lesz, nyugiKépÉn is elmúétam 31.

KépKép
Kép
jadey
 
 


Igazatok van, télleg én is lezárom. A topicon mellesleg mindenkivel minden rendben volt/van, egyetlen csajszi van, akinek szerencsére kimutatta ez a vérvizsgálat a betegséget.

Piciri, egy kromoszómabetegség élettel összeegyeztethetetlen!(Egyébként ennek a nőnek nem down volt, hanem egy másik)
Na téma lezárva részemről is!

Egyébként én is érzem, hogy minden rendben!!!KépKép
Mindenkivel!

Kép

Kép
rejo
 
 


Akkor jó! Puszi Neked Rejo!!!

KépKép
Kép
jadey
 
 


Mónika,nagyon szépek vagytok.Mikor volt az esküvőtök?Szép a fátylad.Nekem nem volt,nem is tudom miért.Ja de,nem illett a ruhámhoz.Az én férjem is szakállas.Nekem már oviban is a szakállas fickók tetszettek.Szandokánba voltam szerelmes,meg Vágó Istvánba./4 évesen/Éljenek a szakállas pasik!

Erika a sunday roastnak azért az a neve,mert ez ilyen vasárnapi kaja.Általában vasárnap eszik.Sült hús,sült krumpli,párolt zöldségek.A próbaterhességes mondás tetszik.Én is gondoltam már erre.

Gigi,nagyon szép hasad van!!!Olyan szabályos,mondhatni tökéletes.Pofi fotót is kérünk ám!Ugye Jadey?

Ne nézegessetek rémtörténetes topicokat!Még én sem nézem/tem őket.Pedig nekem okom is lett volna.

Mega topic találkozó május 25. ??? Ki mit szól?

Iza
piciza
 
 


Vagy 26?
piciza
 
 


Csajok! A fiam! Mindig ilyen vagány kissrácról álmodoztam!

Kép

Kép

Kép

Kép
rejo
 
 


Sziasztok!

Egyetértek Livivel Kép Olyan szépek vagytok, nem való ide az én képem Kép

Piciri
Vizsgák miatt én nem nagyon szoktam izgulni (ha nem sikerül, megyek a következőre Kép), ráadásul a holnapi nőgyógyász látogatás miatt mindennél jobban izgulok Kép Viszont alapvetően parázós vagyok, és mióta babát várok, ez mintha megsokszorozódott volna Kép (Euro- és nemzetközi pénzügyekből vizsgáztam)

Krisszi
Köszönöm a fehérvérsejtes infót Kép Amiatt nem parázok, marad elég más Kép

Napraforgó
Én irígylem a pocidat Kép Szeretném, ha már nekem is ekkora lenne Kép

Manka
Hol volt az esküvőtök? Nagyon szép a háttér. Én is szívesen maradnék otthon Kép Tegnap azon gondolkodtam, hogy megkérdezem a nőgyógyászt, hogy esetleg ki tudna-e írni 1-2 hétre Kép Kép

Bocsi, hogy nem írok mindenkinek, elálmosodtam Kép Tegnap éjfélig játszottam, és az óraállítást is ki kell még aludni Kép

puszi mindenkinek

Regina
szamy
 
 


Szép tavaszi jóestét! Kép

Manka,
Díszkertbe télleg nem illik a vötemény, mi is eldugjuk Kép Én meg majd küldök képet a műemlék kutunkról (1800-as években készült, és olyan, mint az artézi, de mégse...) Fűszerspirált várom Kép Nagyon szépek vagyok a fotókon Kép

Gesztenye,
Kösz az oázis-infót, elmegyünk Kép

Bali,
Tessék csak felrakni azt a fotót! Jól vagy már?
Folsav: én az Elevit mellett szedek még napi plusz 3 mg-ot is.

Napraforgó,
Nekem szerencsém van, senki nem "osztja az észt" körülöttem... a hasméretemen néha meglepődnek ugyan, de én ezt büszkén viselem Kép

Krisszi,
Velünk múltkor rendes volt a doki, csak épp nem láttam semmit... De nem biztos, hogy uaz volt. Nem kellett órákig sorban ülnöd? Pocak: én nem engedném senkinek, hogy simogassa (mármint a férjemen kívül), de eddig nem is próbálta senki...

Rolex,
sógornőmnek a terhesség alatt lett egy pozitív toxoplazma-lelete (mármint nem úgy, hogy már régen esett át rajta, hanem hogy nemrég), kapott gyógyszert és gyönyörű kisfia született, most két éves, és teljesen OK.

Rejo, Jadey,
Nem szeretném folytatni a vitát, mindössze annyit: nálunk a SOTE II-n csinálják ezt a vérvételt (a 12. és a 18. héten), tehát nem lehet lenyúlás, mivel itt ingyenes, jobban mondva a TB fizeti – ergo egügy elismeri. Én megkérdeztem a dokimat, és ő ajánlotta, erre az I.hegyi úti klinikán azt mondták, ne menjek, mert a 12. heti SOTE-s eredményeim OK-k. Ez tetszett - mármint hogy nem akarnak rábeszélni. Ezt csak a kép kerekítése miatt tettem hozzá.

Gigi,
Nagyon szép kerek hasad van Kép Ekkora hassal szerintem nemsoká érezni fogod a mozgását Kép

Piciri,
Nagyon szívesen adok Kép Hóvirágunk sajnos csak egy tő van Kép Viszont ma találtam fehér és kék ibolyát is... röhej, hogy egy időben nyílnak a hóvirággal...

Iza,
Nagyon örülök, hogy teljesen jól vagy már. Szerintem konzultálj májusban a dokival, mit mond az újrakezdésre, hátha előrébb hozza az időpontot Kép Idő itt nagyon cool, bár mond esőt is...

Melinda,
hazafelé jövet Diósd felé jöttünk (kár volt), és láttuk a játszóteret... Nem rossz, de azért a közepével csinálhattak volna vmit... Te még láttad strandként működni a helyet? Kár, hogy felszámolták... Az Osváth cukrászda jobb, mint a Horváth? (Utóbbi a férjemnek nagyon nem jön be... Nekem ízlik, csak az árak...) Marci hogy van?

XI. kerületi tali nagyon OK! Jadey, terhesnaci Kép

Puszi mindenkinek!
Kata

Kép
Ákata
 
 


Iza,
időpont nekem tökéletes Kép

Rejo,
nagyon helyes, vagány fiad van Kép Szabad olyat mondani egy csepp férfire, hogy szép? Ha nem, akkor is mondom Kép Kép Mennyi idős?

Szamy,
ne hülyésked már te is azzal a képpel! Csak rajta! Kép

Kép
Ákata
 
 


Sziasztok!

Kata!
Hasamat még nem mértem, de lassan már tervezem, lehet, hogy a tényleges félidőtől. Estére biztos azért érzed a hasadat, mert a nap folyamán jól el tud fáradni az ember.
Játszóterezés, hát remélem, mire a picúrokkal már játszóterezni mehetnénk (kb. 1 év múlva), akkor már nem leszünk Érden. Bocsi!
Marcinak a jobbító puszikat köszönjük Kép
A játszótér melletti részt még meg fogják csinálni, rendbe fogják rakni, majd valamikor... Strandot csak lepukkant állapotban láttam, ez a mostani helyzet még annál is jobb.
Horváth cukrászda? Nem inkább Pataki? Az Osváthnál mindenképp jobb a Pataki, az Osváthnál alig van kínálat, enni nem ettünk náluk. A Pataki szerintem nagyon finom, viszont szörnyen drága!

Krisszi!
Eddig nem fogdosták Ketteskés pocakomat, maxi Marci dokinéni simmintott rajta egy picit és megdicsért, de nagyon kedves a dokinéni és tőle jól esett. Sőt ha jól belegondolok Marcival sem taperoltak. Egyébként a sok fogdosás, taperolás, simizés nem is tesz jót, a méhösszehúzódást okozhat. Marcinál a félidő után még én is keveset simizgettem a saját pocimat Kép

Iza!
Hidd el, olyan gyorsan el fog telni az a pár hónap augusztusig, itt lesz a nyár, szép idő és csak lestek, hogy már babaprojectelni kell Kép
Időopont egyenlőre jó Kép

Manka!
Nagyon helyesek vagytok a Pároddal Kép Nagyon szép menyasszony voltál! Kép Nekem is ilyen "láncom" volt.

Jadey!
Egy egyszerű megfázás, torokgyulladás nem okozhat gondot, problémát a babának. A nagyon magas láz már talán. Én Marcival tavasztól egészen őszig (4. hótól egészen a 7.-ig) trüsszögtem, fújtam az orromat, mivel szénanáthás vagyok. És tessék milyen gyönyörű kölkec lett, makkegészségesen Kép

Erika!
A köldököm még a helyén Kép Marcival a vége felé is csak kisimult, de kifelé nem fordult.
Pocak összerándulás: épp ezt írtam Krisszinek, hogy a taperolás méhösszehúzódást okozhat. Ezek szerinte Te erre érzékenyebb vagy.
Teljesen egyértek Veled, hogy sem fogom magamat rémíszgetni downos topikkal meg egyebekkel. Persze homokba sem akarom dugni a fejem, de rossz példákat, sorsokat sajnos mindig lehet hallani Kép

Rolex!
Gratula az integetős Gyönyörűséghez Kép
Mi is volt a toxoval? Hogy nem mutatta, hogy már átestél volna rajta?

Gigi!
Neked aztán szép nagy hasad van Kép Gratulálok!

Rejo!
Nagyon helyes a kisfiad, aki már nem is olyan kicsi Kép

Gesztenye!
Köszi az Oázis infot! Valamit kitalálunk, hogy mit vegyünk, mert ez nem lehet kihagyni Kép

Még mindig köszönöm Marci dícséretét Kép

Sajnos Marcinak egész nap láza volt, még lázkúppal is Kép Délutáni alvása után 38,8 fokos láza volt, aztán most lefekvés előtt szintén. Az éjszaka miatt nagyon parázok.
Én vagyok, de most elég sz@r kedvem van Kép

Pusz: Melinda (19+3)

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Bujka!

Domi két napja lázas, tegnapelőtt éjszaka 39,5 volt neki, tegnap éjjel 39,2. És pont most vitte el anyu hétévgére, hogy tudjak pihenni, míg elmúlik a vérzés. Gondolhatod hogy megijedt anyukám. Vitték éjjel a gyereket ügyeletre, de valami vírus van, attól ilyenek. Most nemrég nyomtam a gyerekbe nurofent, de éjszaka ő is biztos kelni fog, és kell majd még neki adni.

Kata, Doma most lesz 6 éves májusban, a kép tavaly nyáron készült, ott 5 éves!Kép

Lányok 11. kerületi tali is jó, Krisszi te át is szaladhatsz hozzánk, ha akarsz, ugyis itt vagy a szomszédban, de szívesen meglátogatlak én is, ha úgy neked jobb! Most van időm!Kép

Iza!
Májusi csoporttali ötlete is és időpontja is jó!Kép

ja, és képzeljétek anyu mesélte, hogy Domi azt álmodta, kistestvére van, egy kislány!!!KépKép
(Még nem tudja, hogy úton van a kistesó)

Kép

Kép
rejo
 
 


Rejo!

Jobbulást Domidnak! Szörnyű ez a láz Kép Nálunk több mint valószínű, hogy az oltás mellékhatása jött ki, de nem gondoltam, hogy ilyen magas lázzal fog járni. Meg igazán eddig nem is volt lázas, maximum az oltások után múló hőemelkedés. Ez nekem új.
Domi álma nagyon édes, milyen megérzéseik vannak ezeknek a törpéknek Kép Pláne, hogy kislányt álmodott!

Pusz és jó éjszakát: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Rejo!

Jobbulást Domidnak! Szörnyű ez a láz Kép Nálunk több mint valószínű, hogy az oltás mellékhatása jött ki, de nem gondoltam, hogy ilyen magas lázzal fog járni. Meg igazán eddig nem is volt lázas, maximum az oltások után múló hőemelkedés. Ez nekem új.
Domi álma nagyon édes, milyen megérzéseik vannak ezeknek a törpéknek Kép Pláne, hogy kislányt álmodott!

Pusz és jó éjszakát: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Rejo, Ákata:

Jobbulást a fiúknak!!!

Domi tényleg nagyon szép kissrác.Õt is lestipistopizom, feltévee ha lányom leszKép Bár, ha jól megondolom, Jade és közte nincs is olyan sok év...

Bujka:Köszi a nyugtatást, édes vagy. Ne legyen rosszkedved, Tőled nem ezt szoktuk megKép Ráadásul azt a babócád is megérzi.

Én beszélek, aki az előbb zokogott, mert 45 percig görcsölt a hasam. Nem sokon múlt, hogy megyük a kórházba. Remélem semmi komoly, a párom azzal nyugtatott, hogy az esti 10 paradicsom és a sárgadinnye együtt nem volt túl szerencsés választás. De hát úgy kívántam.
Manka: már várom a pocakos képet, szépek vagytok együtt!!!

Iza: Én is benne vagyok a nagytaliban!
Jó éjt mindenkinek.

KépKép
Kép
jadey
 
 


Sziasztok!
JO sokat irtatok amiota nem voltam, pedig nem volt rég.
Piciza:
Sajnos nem tudtam volna a férjemmel menni, mert nem fizette volna az utat a cég, meg egész nap előadásokon ül. Már unja is nagyon, hogy a kajárol ne is beszéljek Kép
Gesztenye 78:
Igen, dolgozni ment ki a férjem, a Samsungtol. Meg tanulni, okosodni. Azért is vagyok fenn sokáig mert az időeltolodás miatt ilyenkor tudunk beszélni. És sajnos az átállás miatt most meg még később. Itt éjfél van amikor ő kel 7-kor.
Rejo:
AZ jo lenne ha összefutnénk a szülőszobán, és egyszerre örülhetnénk a piciknek Kép UH-ra majd akkor megyek, ha a férjem hazajön, kb április vége felé, szeretném, ha együtt látnánk meg a babát. De én itt gyöngyösön megyek orvoshoz, meg ultrahangra, és utána elmegyünk pestre is beszélni a dokival. Hogy oda is milyen időközönként menjünk, stb.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Sziasztok Lányok!
Jó régen jártam itt, és azóta annyit írtatok, hogy nem tudtam mindenkit visszaolvasni.
Képzeljétek, ezt el kell mesélnem, hogy jártunk! Tegnap voltam a 18. heti genetikai UH-n, ami ugyebár a "nagy" genetikai UH. Legalábbis kéne, hogy legyen. Hát én úgy, de úgy fel vagyok háborodva!!! Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a múlt héten voltunk 4D-n egy magánklinikán, fantasztikus élmény volt, több mint fél órás DVD felvétel készült a Picikénkről, maga a vizsgálat is jó részletes és mindenre kiterjedő volt, bár sajnos a nemét nem mutatta meg, de hát gondoltuk, majd hétfőn a dokinál, remélhetőleg kiderül. A 4D-n mindent rendben is találtak, a méretei alapján pedig a gép 3 nappal idősebbnek kalkulálta, mint a számított idő. Teljesen elvarázsolódtunk a látványától, bár a 4D-n még nem voltak annyira kivehetőek a vonásai, de azért már látszott a kis arcocskája, stb. Na, erre tegnap elmentem a genetikaira, mondván hogy ez biztos legalább annyira részletes lesz, hiszen utánaolvastam, hogy ilyenkor mi mindent kell megnézni a Babócán. (végtagok, belső szervek, szív 4 üregének vizsgálata, koponya, agy, orrcsont, stb. stb. nem kell részleteznem úgyis tudjátok). Vittem még videokazit is (ott csak erre van lehetőség). És képzeljétek, a vizsgálatot nem is a doki csinálta, hanem egy számomra vadidegen nő, aki szerintem nem is volt orvos, (legalábbis a nevéből ez derült ki, nem volt dr.) és olyan benyomást keltett, mint aki nem is veszi komolyan az egészet, vihorászott az asszisztenssel, stb. De ami a lényeg, a legfelháborítóbb az egészben: a vizsgálat kb. 2 (KETTÕ)!!! percig tartott, és abból állt, hogy 1 másodperc alatt megnézte a fejecske átmérőjét, körfogatát. De azt is úgy, hogy kimerevítette a képet, pedig kigúvadt szemekkel néztem a képernyőt, hogy lássam akár egyetlen pici mozdulatát is a Babónak. Tudjátok hogy van ez, ezt nem lehet elmulasztani ilyenkor. De semmi, csak a kimerevített kép. Utána a haskörfogat, majd a combcsont következett (szintén kimerevített képen) ÉS KÉSZ!!!! Semmiféle egyéb szervet nem nézett meg!!! Közben közölte, hogy fiatalabb a baba, mint a számított idő. Erre már kezdtem kicsit furcsállani a dolgot. Majd hirtelen mozdulattal elvette a vizsgáló fejet, rám dobott egy papírtörölközőt, hogy kész vagyunk. Közben bejött az asszisztensnő, akivel vihorászni kezdtek, én meg bárgyún ültem az ágyon, hogy mi van???... Már vége?... Azt sem kísérelte meg megnézni, hogy kisfiú, vagy kislány! Mikor végre kiment a nőci, megkérdeztem, hogy ezt nem lehetne megnézni? Félvállról odavetette, hogy most nem úgy feküdt a baba. Na erre már kezdtem pipa lenni (teljesen szabályosan, hanyatt feküdt). Közöltem vele, hogy a múlt héten pár nappal még idősebbnek is mérték, egy magánklinikán. Azonnal faggatni kezdett hogy hol, és ki csinálta? Megmutattam neki a leletet, ami épp nálam volt. Eszerint pl. a BPD 4.24 cm volt, az ő mérése szerint meg csak 3.9 cm. Az FL (combcsont) a múlt héten 2.26 cm volt, szerinte már 2.9 cm. Az AC (has körfogat) 11.61 volt, szerinte 11.3 cm. Érdekes. Én valahogy jobban bízom a múlt heti vizsgálatban, kissé profibb volt az a gép, mint ez. Ezekre persze nem tudott mit mondani, közölte hogy "hát én ennyit számítottam, a baba úgyis akkor érkezik, amikor ő akar". !!!!! Ez volt a magyarázata! Ezek után adott egy leletet, melyen ez van: a vizsgálat során durva eltérésre utaló jel jelenleg nem észlelhető. Biometriai adatok alapján a terhesség nagysága: 17 hét 0 nap. (pontosan 1 héttel kevesebb mint kéne). Ezt persze én nem fogadom el, mert hajszálpontosan tudom mikor fogant a Picike, (hiszen inszeminációval estem teherbe). Ezt is közöltem vele persze, erre előkapta a korongját, de erre sem mondott semmi érdemlegeset. Ezen kívül még annyi van a leleten, hogy a magzatvíz mennyisége átlagos, a magzat fejvégűen fekszik, és a placenta mellső fali. Kész, ennyi. Ezek után felhívta a figyelmemet, hogy menjek be az asszisztens nőhöz, na persze, kifizetni az 5000 Ft-ot ezért a 2 perces semmiért. Csak összehasonlítás képpen, a múlt héten a 35 perces, részletes, 4D-s vizsgálat 9000 Ft-ba került...
Óriásit csalódtam, én lehet hogy hülye vagyok, de sokkal részletesebb vizsgálatra számítottam, hiszen ha nem megyünk el a 4D-re, (ami ugye nem kötelező), akkor most ez az 1 rossz minőségű képem van a Piciről, és ez a 3 db kimerevített kép a képernyőn, semmi mocorgás-nézés... Ja, mert persze még arra sem volt időm, hogy a videokazit egyáltalán elővegyem, már vége is volt. DÜHÖS VAGYOK!!! Még jó, hogy nem mondtuk le a 4D-t, mert filóztunk rajta, hogy nem lesz-e baj, 5 nap eltéréssel két vizsgálat.
Lányok, nálatok hogy történt a 18. heti UH??? Aki túl van már rajta, írjatok, mert nagyon dühös vagyok, persze semmit sem tudok már csinálni így utólag, de már bosszant hogy nem ragaszkodtam ott ahhoz, hogy részletesebben vizsgáljon meg.
Na, most megint sikerült jól felhúznom magam... Tegnap egész este tiszta nyomi voltam emiatt.
Írjatok!!!!
Amúgy remélem mindenki jól van!!!
Puszi mindenkinek,
Mamy (18+1)
(ja, egyébként tegnap léptem be a 18. hétbe, ma 1 nappal idősebbek vagyunk, ezért írtam így, tehát még nem töltöttük be a 18. hetet).

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Mamy nem csodálkozom, hogy felbosszantottad magad! Bár nekem még odébb van a 18. hét, igy nem tudok beszámolót tartani. Velem is ez a baj, hogy ha valami nem tetszik, magamban fortyogok, és gondolkodom, hogy szóvá tegyem vagy inkább hagyjam a pokolba. Aztán mire kellőképp felhúzom magam, már késő beolvasni. Meg persze mit is követeljen az ember? Még azt mondanák hogy ki akarjuk oktatni őket nagy tudósokat...
Nehéz ez... azért ne idegeskedj, legalább a 4D-s leletek biztosan jók!!!

Rejo - nagyon jóképű a kisfiad!!! Örülök, hogy jobban vagy, azért ne virgonckodj még túl sokat!

Gigi, Napraforgó - nagyon szép pocitok van

Kata - akkor majd ápr.-ban élnék a lehetőséggel, vmikor meglátogatnálak, ha majd nem zavarok.

Manka - ez a spirálos fűszeres kert engem is felcsigázott!!! Nagyon irigyellek, hogy a kertépítés nálatok ilyen profin megy! Én még azon görcsölök, mit és hová kellene majd ültetni, hogy pofás legyen meg praktikus, ami sok fejtörést okoz, mert a kert 1600 nm, és persze kissé nadrágszij telek, hogy még nehezebb legyen. Ja és a környékünkön a föld tiszta mészkő, van kb. 10 cm föld a tetején... szóval nem könnyű. Nem tud a férjed esetleg vmi jó netes oldalt, ahol vannak ilyen vacak telkekre kerttervek, ötletek? Vagy olyan kerttervezőt, aki nem túl drága? Csak érdeklődöm, hátha... bocs, hogy rögtön letámadlak a témával.
Nagyon szép pár vagytok a fotón.

Bettus - dokit váltani sztem sosem késő!!!

Melinda - Marcinak jobbulást, meg persze Neked is a pocidhoz.

Bali - köszönöm a nyugtató szavakat. És ne butáskodj már ezzel a fényképes dologgal. Nem szépségversenyt rendezünk egyébként sem.

Krisszi - engem nem zavar a pocisimogatás, bár az enyémet sem gyűrik még sokat, néha nagyim, párom meg egy-két barátnőm.
Az igazság az, hogy én is szivesen fogtam meg barátnőim nagy pocakját, mikor mocorogtak benne a babócák. Olyan jó élmény volt.

Jadey - neked is jobbulást!

Na most már megyek reggelizni, mert éhesek vagyunk.

Tegnap kaptunk szamócát a szomszédunktól, azt ültettük (én csak nézőközönség voltam az ültetésnél). Állitólag nagyon gyorsan elszaporodik, ha elterjed, abból én is szivesen adok majd.

Na puszkó

Kép
kriszkrosz
 
 


Sziasztok!
Kriszkrossz, hát igen ez a baj, hogy ilyen helyzetben csak magamban dühöngök, pedig máskor meg nem tudom befogni a szám... De olyan gyorsan történtek az események, hogy még arra sem volt időm szinte hogy kinyissam a számat, már a kezembe nyomták a leletet és kiküldtek. Egyszerűen nem akartam elhinni! Mindenesetre ha megyek a dokihoz legközelebb azért megemlítem neki, hogy mi történt.
De még mindig nem fér a fejembe az egész!!! Persze örülök nagyon, hogy a 4D-s eredmény jó lett, minden okés, hálistennek. De dühít, hogy 5000 Ft-ot elkérnek a nagy semmiért szó szerint, csak arra megy ki az egész, hogy ez a vizsgálat kötelező és akkor nehogy már ne ott csinálják meg, holott a 4D-s eredményekkel sokkal többre menne a doki is. Kicsit profi volt az a gép, ez meg valami kövület.
Na, mindegy... (most már).
Igyekszem túltenni magam a dolgon.
Azért írjatok lányok, ha valakinek van már tapasztalata, ugye igazam van, hogy sokkal részletesebb vizsgálatot kellett volna csinálni?
Szép napsütéses napot mindenkinek:
Mamy

Kép
mamy
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?