Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Heni, este fent lesz a táblázat.Kép Természetesen immár ti is benne lesztek.Kép

Képzeljétek, Hanga este 10-tõl reggel 6-ig aludt.KépKép Nem is tudom, mikor aludtam utoljára 8 órát egybenKép. De nagyon jó voltKépKép.

Üdv
Szila
Szila
 


Sziasztok!

Fogyás ügyben: ez nagyon érdekes: nekem pl. 15 kiló ment le a 18 kilóból eddig, most egy kicsit nem rég megállt, de úgy néz ki, hogy most megint megindult.

Nemrég indított vki egy topicot Fogyjunk együtt címmel (Életmód) ott biztos sok hasznos dolgot már összeírtak a lányok. Még a mozgásról annyit, hogy otthon nyugodtan tornázhattok, persze módjával heti 1-2 alkalommal. Pl. ajánlom mindenkinek Kállai Ildikó terhestorna kazettáját. Ez nem megerõltetõ, kíméletes, ugyanakkor jól átmozgat. De csak fokozatosan szabad neki kezdeni, fõleg, ha szoptattok.

Szila,
nekünk is volt ilyen, micsoda jó érzés, mikor kipihenten kel fel az ember, igaz?Kép Aztán visszaszokott a hajnali evésre, de már nem izgat, mert addig teljesen feltöltõdött a szervezetem.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Hosszú idõ után Hanna is este fél9-tõl reggel fél7-ig húzta. Nekem is jól esett az alvás, mintha fáradtabb lennék.Kép
Lányok! Mi elutazunk 1 hétre, így nem biztos, hogy foglak tudni olvasni Benneteket, de majd bepótolom. Mindenkinek kellemes hetet kívánok, jó pihenést, gyógyulást, akik betegek és minden ficánkolónak egy kis nyugalmat küldök, hogy tudjatok pihenni.Kép
pussz
Tikk
tikk
 
 

 
 

Sziasztok!
Nekem az elsõ csemeténél akkor mentek le a kilók (5-tel több , mint ami feljött!!!) amikor elindult a drágám! Onnantól egy perc pihim sem volt , mert mindíg le kellett valahonnan szednem!
És miután még mindíg ilyen kis "nyugodt" a drágám , ezért (gondolom)a mostani terhességnél nem is híztam annyit , mint vele és az is csak a pocakra ment. Lett is jó nagy! Kép
Attól zavarodom meg , hogy állandóan megkérdezik , hogy "Még mindíg ekkora a hasad?!" Pedig Gergõvel nagyobb maradt. És különben sem tudom mit gondolnak amikor csak két hete született Blankababa és ráadásul császárral.

Üdv
Kanga

Ui.: A Pecsa melletti rét nincs tele kutyasz...ral? Csak mert oda szokták hurcolni õket.
Kanga-Zsebibaba
 


Sziasztok!

Balázs ma 3 hónapos és már 7 kg. Úgyhogy a súlyzózás nekünk is megvan. "Örömmel" olvastam, hogy másoknak is gondjaik vannak az elalvással. Éppen arról akartam irni, hogy Balázs milyen nyûgös volt tegnap, s látom a világ túlfelén Andyjséknak is ilyen napjuk volt. Tehát az idõjárással nem nagyon függhet össze. (De akkor mi ez ??????)
Ti, hogyan altatjátok a babákat? A legnagyobb gondom az, hogy csak kézben hosszas ringatás, járkálással fûszerezve tud nagyon nehezen elaludni (ez a súlya miatt egyre nehezebb). Ilyenkor általában hasra teszem, de gyakran felébreszti a pocija, meg a fel nem jött böfik, (pedig elõtte legalább fél óra-egy óra böfizés is van néha) és még ilyenkor is sokat bukik. És ha felébredt akkor nem tud magátol sajna vissza aludni.
Szóval nálunk az esti 8 órás evés után kb. 11-12 körül alszik el és 5-7 között ébred.
Nálatok napközben mennyit alszik egy három hónapos baba? Balázson látni, hogy néha el szeretne aludni, de nem tud már, mert annyira felpörög és ekkor megfeszüléses sirásba kezd, ami nagyon riasztó, mert néha már levegõt is nagyon össze-vissza vesz.
Kérdezném az idõsebbektõl, hogy tapasztalta e valaki, hogy az idõk elõrehaladtával egyre többet bukott a baba. Bano anyatejhez már tápszeres kiegeszitést is kap, abbol is a bukás ellenit, és ennek ellenére mindig nagy placcsanások kisérik a kajálást.

No most jó hosszú voltam, és tudom, hogy ezekrõl a kérdésekrõl ti már biztosan sokat beszéltetek, de azért érdekelne a véleményetek.

A pocakosok klubjához én is csatlakozom, mert a szülés óta
szerintem az elsõ 10 kg után semmi nem akar lemenni, és sajnos,ha valami "vészhelyzet" van akkor az édességhez menekülök. De ez a pocak igazán bosszantó...tényleg úgy látja néha az ember mintha még mindig terhes lenne.

Szép napot mindenkinek sziasztok
kuga
kuga
 


Sziasztok!

Végre mi is átaludtuk az éjszakát, Peti fél7-kor ébredt.Kép Annyian mondják, hogy szeretnének már kistesót a babájuk mellé, hogy lassan én is kedvet kapok.Kép Á, nem, kb.1 évet akarunk még várni a köv. terhességig - legalábbis én, a férjemtõl akár holnap szülhetnénk a következõt, meg a következõt, meg a ...Kép Addigra remélhetõleg lemennek a kilók is, és akkor "tiszta" lappal vághatunk neki a dolognak.
Heni, Barni irtó édes a képen.Kép

Na megyek, mert Peti a kezembõl akar szopizniKép
A hétfõ nekünk is jó.

szép napot
Gorsi és Peti
gorsi
 
 


Nekem amúgy inkább a fenekem-combom lett nagyobb. Persze van hasam is, de azt nem tartom annyira vészesnek, mivel sosem volt lapos.

Gorsi
gorsi
 


Sziasztok!

Ágci! Ügyi vagy, hogy ennyit sikerült leadnod! (De vigyázz, pár napon belül küldöm az ígért recepteket, és azok tényleg nem diétásak!Kép Azt én nem bírnám ki, hogy a férjemnek megsütöm és én meg csak nézegetem.)

Rajtam kilóban nem sok maradt, de az izmaimon lenne mit erõsíteni... A tornát mostanában nagyon hanyagolom, de mászó gyerek utáni rohanásban csúcsokat döntök (miközben a másik az ellenkezõ irányba szalad), és sokat sétálok (hasamra kötve a 10 kilós picinyem). Azért nem ment le több, mert az édességeket nem tudom teljesen számûzni... (De legalább nem híztam.)

Kanga! A PECSA mögötti rétrõl nekem is ilyen élményeim vannak. Jobban tetszik a másik sarokban a játszótér, az be is van kerítve. (Ott a nagyobbak tudnának játszani, van fû, meg padok, ahová le lehet ülni.)

Puszi
Andi

Andi
andi3
 
 


Sziasztok

Oké, akkor legyen az a bekerített játszótér a találkozóhely. Csak azt nem tudom, hogy aki nem tudja hogy hol van annak hogy tudnánk elmagyarázni.
Akinek van ötlete leírhatná

Kuga:Szép nagy baba a Balázs. Mi még ugyan csak 2,5 hónaposak vagyunk de csa 5500gr. Minden héten hízik, de csak 10-15dkg-ot.
Én úgy altatom, hogy lefektetem az ágyba, hol hasra, hol hátátra és elalszik. de elalszik a babakocsiba is séta közben, de ott, már inkább félig ülõ állásba. Már nem szeret benne feküdni.
Hála istennek ezzel nincs gond.
Viszont az alvás idõtartama nagyon változó, van úgy hogy fél órák van úgy hogy 3 óra. Este viszont max 9-kor elelszik, de általánosabb a 8. Kicsit húzhatná tovább, mert így ma is fél 6-kor etettem, de hála istennek utánna ismét elaludt és fél8 körül ébredt, de van olyan hogy 9-is elhúzza. Ritkább az, hogy nem alszik vissza.
A bukással kapcsolatban nincs tapasztalatom, meert talán kétszer bukott amióta megszületett és akkor sem sokat.

Ezt a sétálós elalvást nem tudom meddig fogod bírni ilyen súllyal.

Sziasztok
Zkati
zkati
 
 


Sziasztok!
Az elkerített játszóteret "Iskolások játszóterének" hívják.
A DEmbinszky utcának az úgymond folytatása. Mellette van egy focipálya meg egy kisház ahol a gondnok lakik. Itt van wc is (50ft).
Mi a DEmbinszkyben lakunk és mindennap idejárunk. A barátaink is itt vannak. Gergõvel csak a homokozót használjuk , mert a mászókák nagyok még nekünk.

Kanga
Kanga-Zsebibaba
 


Sziasztok!

Andi3,
igazából én nem akartam fogyni (akarattal), ezek így mentek le rólam. Szóval ettem (bár a hesfájás miatt, nagyon kiválogattam, hogy mit), még tornázni sem tornáztam, nálam nagyon bejött a szoptatás fogyasztó hatása. Bár biztos az is szerepet játszott, hogy 3 hónaposan több mint 6,5 kiló volt Gabó, most már majdenm 9 (6,5 hónapos). Konditerembe nem nagyon kellett járnom!KépKépKép

Kuga,
A bukáshoz: mi extra bukósok voltunk, sajna még mindig nem múlt el teljesen. Kicsinek nem volt annyira, most mióta el kezdett forgólodni. Azt tudom tanácsolni, hogy szopi közben legyen kicsit feljebb a fejecskéje (ha fektetve szoptatod akkor is), és ne csak a végén büfiztesd, hanem szopi közben is, 3-4x min.
Ha ez sem használ, lehet kapni rizslisztet. Ezt egy kis anyatejjel keverd össze, és szopi elõtt(!) kanállal add oda neki (ezt amúgy sûrítésnek hívják). 1-2 kiskanálnyi, jó sûrû legyen-anyatejberizs.
Ha nem használ várni kell, majd elmúlik.
Megkérdezhetem, hogy miért adsz tápszert is? Csak emiatt, vagy van más oka is? Szopi elõtt vagy után? Ja, és milyen a placcs? Túrószerû vagy csak kifolyik a szájából?
Ha nagyon nem tud napközben elaludni, én azt tudom neked mondani, tedd be a babakocsiba és sétálj vele egy nagyot. Biztos elpilled. A kilóknak sem árt, és a baba is alszik. Általában a babák megtanulnak aludni, de ha nem olyan bizony meg kell õket tanítani! De érdemes rá áldozni 1-2 hónapot, mert megtérül!Kép

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Szeretnenk mi is csatlakozni a tarsasaghoz, Balazs 2002. marcius 20-an szuletett Budapesten, a SOTE II. Noi Klinikan, O az elso baba es a VI. keruletben lakunk.
Ugy lattam, ennyi adat eleg :-)

Andi, Agci!
fogyas tema: en a felszedett 18 kilobol 17-et adtam le 2 honap alatt, havonta merlegelek, kivancsi vagyok, 20-an mennyit mutat majd :-) Balazs is feler egy igazi fogyokuraval: 12 hetesen 6245 gramm!!!

Annamari
muter
 
 


Sziasztok!

Récike ébredés nélkül alussza végig az éjszakát, már napok óta. Ma 3x másfél órát aludt nappal, én is csak nagyokat nézek. Néha már csak 1x aludt 2 órát, ma meg már a reggelin elaludt Kép

Kuga! Réci is nagyon bukós baba volt, néha már sírtam, hogy ebben a gyerekben nem marad meg semmi, meg állandóan mosni kellett rá. Naponta 3x 4x át kellett öltöztetni, szakálka nélkül egy lépést sem tudtunk menni. Nem szerettem másnak az ölébe adni, mert biztosan lebüfizte, én meg kérhettem elnézést. Nekünk nem segített a tápszer (nutrilon A.R.)azt egy az egyben kihányta, sem a fejénél megemelt pózKép
6 hónapos volt, amikor egyszer csak észrevettem, hogy nem kell átöltöztetni naponta többször. Szinte egyik napról a másikra elmúlt. Súlyban mindig az átlag felett volt, most 8 hónaposan 9150g. Egyszóval kitartás, sokat fog majd segíteni, ha elkezded a hozzátáplálást, és szilárdabbakat is fog enni. Viszont inkább az oldalán altasd, a hátát támaszd meg egy összetekert törölközõvel vagy textilpelussal. Altatásban nem tudok segíteni, Születésétõ kezdve egyedül alszik el, külön szobában. Segítségül a cumit vagy a feje fölött lógó zenélõ-forgót használjuk, ha kell. Séta közben nagyon szeret aludni, elfárad a nagy nézelõdésbe Kép

Fogyás!? 18 kg-t híztam, és ennyivel vagyok több most is, viszont én nem tudtam sikeresen szoptatni. Ez persze nem mentség Kép Ha valakinek van tippje, tanácsa, szívesen fogadom. A havi mérlegelés most 2 kilóval kevesebbet mutatott, szóval van még remény...

Puszi mindenkinek
Rema+Réci (8,5 hó)
rema
 
 


Sziasztok

A hétfõi találkozó színhelye változik mivel sokan nem ismerik annyira a ligetet, hogy könnyen megtalálják a megbeszélt helyszínt.
Szóval a legutolsó módosítás szerint hétfõn 11-kor találkozó a XII.ker Szent István Parki játszótéren, a duna felöli oldalon. (WC van) Tiszta, és nagyon rendesen karbantartott.
Megközelíthetõ a Jászai Mari térrõl akár gyalog is, de a 76-os és a 79-es troli megáll pont a park bejárata elõtt

A játszótér és ezzel együtt a park bekerített. Sok fa van és zöld fû ahová le lehet teríteni a pokrócokat.
A Park közepén van egy szobor, mindenki meg fogja találni.A szobor közelében fogunk letelepedni.


Bocsi lányok a sokszoros kavarásért, de tény hogy a nagy ligetben ha valaki nem ismeri nehezen találna meg minket, fõleg úgy, hogy nagyjából még nem is ismerjük egymást.

Gyertek minél többen

Sziasztok
Zkati
 


Bocsi, a kerületet elírtam nem XII hanem XIII

sziasztok
Zkati
 


Hello lányok!Kénytelen voltam ma felmenni Ajsikával Budapestre ugyintézni valamit,amit személyesen nekem kellett csinálnom-hát,kocsi nélkül katasztrófa közlekedni gyerekkel+ még ez a kánikula!Egy olyan kissebb fajta összecsukható kocsival vittem Ajsit,ami viszonylag könnyü,de a metróban és a pályaudvaron majd megszakadtam a lépcsõkön.Mert ugye egész napra kell pár pelus,1-2 váltás ruha minden esetre,egy kis innivaló,egy kis üveg bébiétel...szóval kivagyok,reggel 6.30 kor indultunk,és este 8 kor érkeztünk meg.
Fogyás ügyben nem tudok tanácsot adni,én nagy sullyal lettem tehes,nem hiztam,de rengeteg viz volt bennem,iszonyuan felpuffadtam.szülés után picit karcsubb voltam mint a terhesség elején,de sajnos mostanában inkább hiztam-a sok kutyafuttában bekapott szendvics és a kajával való vigasztalódás hatására.Lehet hogy fogytam volna a szoptatás alatt,ha nem eszem ennyitKép,de ezt már soha nem fogom megtudni.Örök problémám a fogyás.
megyek aludni,lehet csak egy-két nap mulva irok.Jóhétvégét mindenkinek!Kép
bea
 


Sziasztok!

Annamari, Heni,
ne haragudjatok, de csak holnap tudom feltenni a táblázatot, mert a párom éppen gépet frissít, és BSD-böl (nincs hosszú ö) nem tudom berakni a táblázatot.

Bea,
ne is mondd a budapesti közlekedést. Én amikor tornáról jövök haza, és állok a hévmegállóban, megfigyeltem, hogy a pasik (általában idösebbek) módszeresen másik ajtóhoz állnak, amint meglátnak. Magától senki nem segít, akárkit meg én sem tudok megkérni (pl. kilós diáklányt).

Fogyás:
hát, én a szülés után ugyanannyi kiló voltam, mint amikor kiderült, hogy Hanga útban van. Aztán a szoptatás alatt szépen felszedtem vagy 4-5 kilótKép. De majd ledolgozom.KépKép

Na, megyek, mert az én drága férjecském még tovább akarja bíbelni a gépet.

Üdv
Szila
Szila
 


Zkati,
az együtt fogyózást támogatom egy együtt tornázással megspékelve! Olyan babás tornával. Tali: nagyon szerettem volna menni, és a ligetbe el is jutottam volna, de 4 gyerekkel a XIII. kerületbe nem merek elindulni. Szerintem mindenkinek jó volt a liget. Miért kéne változtatni? A túl az elsõ napokon talija is ott volt, soha nem voltam ott elõtte, de simán odataláltam. Kaptam egy mobilszámot is eltévedés esetére, ráadásul mi azért már elég sokan ismerjük egymást személyesen. Szerintem maradjunk a ligetnél.

Rema,
fogyáshoz küldj nekem egy mélt. Lehet, hogy tudok segíteni. Kép

Virág
Virág (fiore)
 


Sziaztok!

Itt a táblázat!Kép

Ti miben altatjátok ebben a nagy melegben a babcikat? Szerintetek nyitva hagyhatom az ablakot éjszakára a gyerekszobában?

Üdv
Szila
Szila
 


Sziasztok!

Szóval, akkor tényleg itt a táblázat!KépKép

<pre>
Anyuka neve Gyerkõc neve Születési idõ Születési hely Lakóhely (város-kerület) Többi gyerkõc
Zsuzska(Mazsi) Bence 2001. június 16. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budapest, XIV. ker.
Sophi Robert 2001. június 18. Budapest, Szent Margit Kórház tesó(3 múlt)
Zsorka Zsófi 2001. június 20. Budapest, Szent István Kórház Budapest, Soroksár
Katus Peti 2001. június 30. Budapest, SOTE II. Üllõ
Goanna Andris 2001. július 25. Budapest, MÁV Kórház Budapest, XVIII. ker. Peti(1998)
Moni Viktória Kitti 2001. július 31. Szombathely
Andi3 Luca 2001. augusztus 16. Budapest, Kútvölgyi Kórház Kerepes Zsófi(3,5)
MancsiManó Dorka 2001. augusztus 17. Budapest, Szet István Kórház Budapest, Rákoshegy
Cory Balu 2001. szeptember 12. Budapest, Szent Imre Kórház Budapest, XXII. ker.
Heni Barnabás 2001. szeptember 21. Budapest, MÁV Kórház Budapest, X. ker.
Peni Benedek 2001. szeptember 23.
Remama Réka 2001. szeptember 25. Debrecen, Kenézy Kórház Debrecen
Momo Timi 2001. október 8. Budapest, Szent István Kórház Albertirsa
Lara Hanga 2001. október 24. Szeged, Nõi Klinika Szeged
Ildianyu Lili 2001. október 28. Szeged Szeged
Orsi Sziszó 2001. október 29. Pécs Budapest
Norcsi Bánk 2001. november 1. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budapest, Kispest Annus(6), Julcsi(3)
Bencemama Bence 2001. november 1. Budapest, Kútvölgyi Kórház Diósd
Rebi Ildikó CSENGE 2001. november 7. Budapest, MÁV Kórház Budapest, II. ker.
Christi Bálint 2001. november 9. Nagykanizsa Nagykanizsa
Márti Ármin 2001. november 15. Budapest, MÁV Kórház Budapest, IX. ker.
BGabi Noémi 2001. november 18. Nyíregyháza Nyíregháza Flórián(2000.január 24.)
Tikk Hanna 2001. november 21. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budapest, XIX. ker.
Bea Ajsa Soreya 2001. november 29. Budapest, MÁV Kórház Bicske
Laura Romola 2001. november 30. Budapest, Péterfy Kórház Budapest, XVI. ker.
Zsuzsi Dorottya 2001. november 30. Budapest, MÁV Kórház
Ágci Gábor 2001. december 4. Szeged Szeged
Kata Sári 2001. december 17. Budapest, Kútvölgyi Kórház Budapest, Gazdagrét Dani (2)
Zafi Réka 2001. december 18. Budapest, MÁV Kórház Budapest, Kõbánya
Bogancsi Tomi 2001. december 18. Budapest, MÁV Kórház Telki Zsófi (1986), Juli (1987) és Dani (1990)
Szila Hanga 2001. december 25. Budapest, Péterfy Kórház Budakalász
Pocaklakó(Andi) Liliána 2002. január 21. Cegléd Nagykõrös Dávid(3múlt)
Gorsi Peti 2002. február 1. Budapest, MÁV Kórház Budapest, IV. ker.
Menta Helena 2002. február 3. Budapest, MÁV Kórház Budapest, III. ker.
Jandora József (Kisjósti) 2002. február 15. Budapest, MÁV Kórház Budapest, Kelenföld
Kuga Balázs 2002. március 14. Budapest,
Virág Ráhel 2002. március 14. Budapest, MÁV Kórház Budapest, XV. ker. Ruben (5), Rebeka (4), Abigél (2)
Annamari Balázs 2002. március 20. Budapest, SOTE II. Budapest, VI. ker.
Andysj Madison Shannon 2002. március 22. Carrolton, TX USA Dallas, TX tesó(8)
Zkati Máté 2002. március 27. Budapest, MÁV Kórház Budapest, XV. ker. Gábor(14), Barbara(8)
Zsunya Peti 2002. május 8. Budapest, Szent János Kórház Budapest
Dojika Máté 2002. május 10. Budapest, Schöpf-Merei Kórház Budaörs
Borcsa Barbara Luca 2002. május 24. Budapest, HIETE Budapest, Kelenföld Réka Sarolta (1993)
Kanga-Zsebibaba Blanka Flóra 2002. május 27. Budapest, Szent István Kórház Budapest, VII. ker. Gergõ Tibor(3)
Évi Csongi 2001. Március
</pre>

Üdv
Szila
Szila
 


Sziasztok!

Köszönöm a segitségeteket.
Balázs egyébként 4,4 kg-val született és már a kórházban végigsirta az éjszakákat (és én is ). Mivel nem tudtam akkor szoptatni még már akkor adtak neki tápszert. Persze utána mindent próbáltam (sokszor mellre, fejés, kiskanál), de nekem sem lett több tejem, Balázs sem szopizott elég inntenziven, igy hamar kikötöttünk a szopi, majd tápszer sorrende mellett, igy kb. 1/2-1/3 arányban kap anyatejet. A bukásai van amikor csak kifolyik egy kicsi, de álatlános, hogy sok folyékony állagú jün vissza (ez placcsan mögöttem), ill. túrószerû is szokott lenni.
Ágci! A rizslisztet 4 hónapos kor felett lehet adni?

Az alvást majd megpróbáljuk valahogyan rendszeressé tenni. Tegnap este megkezdtük a programot. Kb. 10 percig nézelõdött a félhomályban, elég nyugodt volt, de azután elkezdett sirdogálni (ez még nem fogott ki rajtunk!) majd nagyobb fokozatra kapcsolt , na ez lett a vesztünk. De után a karomon viszonylag hamar kb. 15perc után el szunnyadt.
Szóval próbálkozunk!!
Remama igazán irigyellek a jól alvó babád miatt Kép
A séták eddig beváltak, de most már inkább a nézelõdésé a fõ szerep és az alvásra már nem jut ideje a fiatalurnak.

Holnap lemegyünk a Balatonra (még nem õszni, csak a barátainkhoz). Hát lehet, hogy butaságot csinálok, mert ma reggel is már már olyan meleg van. Kiváncsi vagyok, hogy fogja birni a baba.,

A mai program pedig lakás nézés lesz, mert lassan kinöjjük a mostanit. Hát az árak már most lenyûgözõek.....Kép

jo pihenest
sziasztok
kuga
kuga
 


Szia mindenki!

Szila! Köszönjük szépen!

Bevallom, nekem is jobb a Liget, olyan nagyon azért nem lehet eltévedni benne! A Millenáris viszont azért volt még jobb, mert végig lehet odáig metrózni, nem kell átszállogatni... Nekem tetszett is. De a Liget is ok.

Rám múlt héten tört a szülés utáni depresszió, jobban mondva gyes-betegség, biztos az is közrejátszott, hogy apu sokat tanult a vizsgáira, alig volt itthon. De egy kis kényeztetés a lelkemnek (jó könyv, jó film), ill. a testemnek (napozás), azért megtette pozitív hatását.

Na meg a babanet Kép! Átolvastam az archívot, hogy képben legyek, milyen témákról beszéltetek eddig.
1. Volt a megszólítás. Azt hiszem, én bármitöl elolvadnék, még attól is, hogy (b)anya! Kép Az a baj, hogy nem vagyunk elég következetesek, össze-vissza szólongatjuk egymást. Na, nem ÚGY Kép
2. Cipö: én nem tudtam ellenállni egy cipellönek, igaz, tavasszal nem is volt felesleges, mert a zokni azért még kevés volt, a bundazsák meg sok Kép Falcon márkájú, bör, elsö cipönek sokan szeretik, nem is drága (kb fele a Siestának). Sok színben kapható, uniszex.
3. Alvás. Ajajaj, könyvet tudnék írni róla. Egyetértek azzal (Ágci?), hogy meg kell tanítani a gyerekeket aludni. Viszont bennem mindig ott motoszkál a kétség, nem a belém vetett "ösbizalma" sérül-e Barninak, ha megfosztom az éjszakai hozzámbújástól???
Mi amúgy mindig nyitott ablaknál alszunk! Apu ennek nem annyira örül, mert reggelre tombol az allergiája, de nyugodtabb így az álmunk. Bea: nekem még a 8 óra is kevés...
Na, megyek robotolni...

Puszilok mindenkit, alacsony UV-B sugárzást mára! Kép

Heni+Barnika

Ui. Gorsi, köszi szépen, nagyon büzkék vagyunk rá! Kép
gesztenye
 
 


Sziasztok!
A tali helyszínét illetõen nekem is kényelmesebb lenne a Liget, úgy látom, nem vagyok vele egyedül. A másik helyre is elmennék, de kicsit bonyolultabb a 2 gyerekkel (Virág megértelek, 4 gyerkõccel nem is tudom, mit csinálnék).
Van, aki nagyon-nagyon ellenzi a Ligetet??

Szila! Mi nyitott ajtónál alszunk, szerintem nyugodtan nyitva hagyhatod az ablakot éjszakára. (Különben meg is fulladnék ilyen melegben.)

Virág! Fogyi-témáról majd beszéljünk!

Heni! Csak semmi depi ilyen gyönyörû legény meg szép napsütés mellett! Kép

Jó hétvégét mindenkinek!
Puszi
Andi+Luca

Andi
andi3
 
 


Sziasztok!

Annamari,
most olvastam egy másik topikban, hogy mentek a Dévény Anna Alapítványhoz. Voltatok végülis? Mit mondtak? Fogtok járni kezelésekre? (Csak azért kérdezem, mert mi is járunk oda "masszázsra.)

Lányok, iszonyú meleg van.

Most milyen jó lehet Mártiéknak!KépKépKép (Látod, Márti, meglett a sok napocskaküldés eredménye...Kép)

Nekünk sajnos a Liget nem nagyon jó, mert az egyes villamosra nagyon nehezen tudom csak felpakolni a babakocsit. A kendõ meg ilyen melegben nem igazán nyerõ.

Üdv
Szila
Szila
 


Sziasztok!
Nekünk azért lenne jó a liget , mert oda csak kigyalogolok. Sajna a friss császárral nem emelhetek semmit , nemhogy babakocsit meg a nagyobb csemetét. Pedig nagyon szeretem a Szt. István Parkot! De pár hét és reméljük visszaáll a normális kerékvágás!
Üdv
Kanga
Kanga-Zsebibaba
 


Szila,
én kendõben lévõ gyerekkel + 3 "gyalogossal" megyek. Kép

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Szila!
Voltunk, ez egyelore csak az allapotfelmeres volt, jovo csutortokon lesz az elso kezeles.
Remelem, eredmenyes lesz, bar Balazs - hala a hasaltatasnak - mar nagyon sokat javult.
Nalatok is eros izomtonus miatt kell a gyogytorna?

Puszi:
Annamari
muter
 
 


Sziasztok!

Annamari,
nalunk 3,5 honaposan a gyermekneurologus (akihez, a helyettes haziorvos tanacsara mentunk) generalizalt izomhypotoniat allapitott meg. O javasolta az alapitvanyt. Sok hasonfekvest javasolt + a kezelest az alapitvanyban. Mi is csutortokon megyunk (reggel 9-re). Ti mikor, es kihez?

Ti hogy birjatok ezt az orult nagy meleget? Es a babcik?

Udv
Szila
szila
 
 


Sziasztok

Le lettem szavazva, úgy látom. Nekem jó a liget csak mindenki odataláljon a megbeszélt helyre...
Akkor legyen az Iskolások játszótere?, vagy tudtok jobbat?

Zkati
Zkati
 


Sziasztok!
A beton most engedi ki a meleget, a gyerkõc egy szál kombidresszben izzad, "csak" 28 fok van a szobájában este tízkor. Megnéztem a meteorológiai elõrejelzést, csütörtökig olyan meleg lesz (a további elõrejelzést nem kértem le), hogy 35 fok közelében mutatja a déli hõmérsékletet a hõmérõ!! Mi holnap este lemenekülünk a szüleimhez,árnyas diófa, hûvös ház...
Gondolni fogok minden topictársra, jó találkozót és kitartást itt az aszfalt közepén!
jandora
jandora
 


Sziasztok!

Millenáris most nem jó, mert fûben ülõs VB-nézés van ott. Nekem mindegy, hogy hol találkozunk, de én nagyon nem ismerem a Ligetet. Hogy találok oda???????

Fogyókúra érdekel engem is.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Azért mégis jobb a szép idõ, mint az a esõs szeles!

Mártiéknak mégis csak szerencséjük lett az idõvel!!!

Fogyás:
én 20 kg-t vagy 22-t híztam, a szüléskor lement rögtön 13 kg, de kb. még 2-3 héig tele voltam vízzel és szép fokozatosan ment le a többi. Most "csak" 5 kg-val van több rajtam, mint terhességem elõtt, bár nem ártott ez a kis hízás, mégis olyan érzésem van, mintha szétfolyna a testem, fõleg a formás popómat sajnálom, most csak egy ormótlan seggem van :-(

Bukás: Dorka kb. 2 hónapos kotára tanulta meg, hogy hogy kell böfizni és onnantól nem bukott, csak akkor, ha túl sokat evett és a felesleg kiment belõle. Elõször 2 cicibõl szoptattam és ez volt a baj, mert ez túl sok volt neki, mikor átálltam 1 cicire, nem bukott többet.

Képzeljétek Dorka ül, sõt felül!! És kijött a 2. foga is és a 3. is készülõdik!
Ma voltunk a Kopaszi-gátnál bográcsban fõztünk a barátainkkal pörköltet, nagyon élvezte Dorka a nagy társaságot és a jó levegõt, végig jó kislány volt, bûvölte az embereket, nagyokat mosolygott, sikongatott, így nem voltunk terhére senkinek sem :-)) A facér pasik megnyugodtak, hogy nem is olyan borzasztó ez a baba-dolog :-)))

Írtátok, hogy gondolkodtok a kistesón. Én is így voltam ezzel kb. mostanáig, de most mégis várnék a következõ babával 3 évet. Szeretném visszaszerezni a régi formámat és a férjemmel is jó lenne felélegezni, hogy a nehezén (terhesség, szülés, elsõ pár hónap, beletanulás) túlvagyunk. Valahogy a szülésrõl nem maradtak jó emlékeim, pedig az orvos is, a kórház is, a szülésznõk, szobatársak is jók voltak. Maga a fizikai megpróbáltatást nem bírtam. Erre jobban fel kell készülni, legalábbis én így érzem. Ha nem szoptatok, muszáj lesz az erõnlétemen javítanom, mert a második babát fittebben szeretném kihordani.

Na befejezem, mert hosszú lettem.
mindenkinek kellemes hétvégét és vigyázzatok a napon!
üdv:
Zsuzsi és Dorottya( 6 és fél hónapos)
zsu26
 
 


Sziasztok!

Úgy lehet viselni a meleget, hogy tegnap elmentem a Komjádiba vízitornára, meg uszikálni, isteni volt, addig pedig apu bement Babóval a WE-be (nem vásárolgatni, munkaügyben), ott van légkondi.
A vízitorna egyébként klassz volt, jobban bírtam, mint gondoltam, de azért most minden tagomban érzem. De kezdésnek nem rossz.
Fogyóhoz még annyit, hogy én régebben sokat fogytam, azaz nagyon jó formába hoztam magam a callanetics nevü tornával, mindekinek csak ajánlani tudom. Egyetlen titka van: csinálni kell! Az elején, emlékszem, majd belepusztultam, mire végigszenvedtem az egy órás gyakorlatsort, de egy hét elteltével már hiányzott, ha egy nap is kimaradt. Szülés után elhatároztam, hogy fogom csinálni... Tényleg...
Van amúgy könyvben, videokazettán is, és tanfolyamok is indulnak mindig. Azért is jó, mert kevesebbet kívánsz enni utána, meg persze azt mondod, nem éri meg tönkretenni az egészet egy süti kedvéért!
Zsu, edzettség-ügyben egyetértek! De a 2. állítólag könnyebb mindig!
Puszi mindenkinek:
Heni
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Jó reggelt Mindenkinek!

Hát azért jól esik ez a kis hûvösebb idõ, bár most is (nyittott ablakoknál) van vagy 25 fok a lakásban. Mi gyorsan ki is használjuk az idõt egy kis sétára, és kimegyünk a Corába.

Akik csõrös pohárból itatják a babikat:
Ti hogy tanítottátok meg a gyerkõcöt a csõrösbõl inni? Megvettük az Avent varázsitatóját, amikor benne van a szelep, akkor nem folyik ugye, hanem szívni kell a benne levõt, viszont amikor kiveszem a szelepet, ömlik Hanga szájába, és vagy mellé megy, v. félrenyeli. Ti hogy csináljátok? Azért érdekel a dolog, mert ebben a nagy melegben többször szomjazik meg, és hát nem tudom mindenhol elõkapni a cicit.Kép

Zsuzsi,
így gondolkodunk mi is a kistesó-projektrõl.Kép

Jandora,
pihenjetek sokat!Kép

Virág,
még gondolkodom a kendõnKép, igazából még élesben nem próbáltuk ki, csak itthon mászkáltam benne. Megnéztem a gyerkõceid, naggggggyyyyyyyyyon tetszenekKép. Szeretnék én is ilyen nagy családotKépKép.

alvás: megint felébredt Hanga hajnali négykor. Mondjuk ebben az irtózatos melegben nem csodálom. Bár este kilenckor már aludt.Kép

Legyen ma is szép nap!

Üdv
Szila
szila
 
 


Sziasztok!

Szila,
Mi fel 12-re megyunk az ottani orvoshoz es 12-re gyogytornara Vargane Balogh Andreahoz.

Annamari
muter
 
 


Sziasztok!

Balu tegnap ismét leesett a franciaágyról, úgyhogy ezentúll szigorúan csak a kiságyban van nappali alvás. Az ágy közepén a fal felé aludt el, bementem, megnéztem, ugyanúgy aludt, ahogy az elején. Épp hogy kijöttem, mikor hallottam a puffanást, és utána a sírást. Ekkor már pont fordítva volt az ágy másik végén, fejjel elõre. Nem értem, hogy csinálta.
Ma is érte egy kisebb baleset. Mászott a szobában, és hopp, egyszer csak kinõtt elõtte a földbõl egy popsitörlõkendõs doboz. A kis butus, meg átesett rajta. Lába égnek állt, feje a földön Kép

Valaki mesélje el, merre van ez a játszótér! Vagy találkozzunk valahol! Mi kisföldalattival megyünk. Széchenyi Fürdõ megállónál jó valakinek? Mondjuk 3/4 11-kor?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Fogyi témában szerintem is beszéljünk.

Zsuzsi
Én is így vagyok a szülésemmel, ezért is várok még kb. 1 évet, hogy megerõsödjek és terveim szerint jó kondiban is legyek. Akkor talán nem félek majd annyira a 2. baba érkezésétõl (Petinél egy csepp félelem sem volt bennem a szülés elõtt-szerintem nem voltam felkészülve).

cory
Én sem tudom, hogy hol van a helyszín, de találkozzunk akkor a fürdõnél 3/4 11-kor - mi gyalog közelítjük. Együtt majd csak odatalálunk, fõleg ha csatlakozik még valaki, aki ismeri a ligetet.Kép

Oda fogunk sülni, ugye tudjátok?

kellemes éjszakát
Gorsi és Peti
gorsi
 
 


Sziasztok!

Hú, Cory, tényleg vigyázni kell! Mi is még a nagy ágyon altatjuk Barnit, de valóban nem kéne megvárnunk, amíg leesik róla... Érdekes, hogy ott már valami mászásfélét is produkált, de a földön még nem. Biztos túl keménynek találja. Kép Ezek miatt a balesetek miatt várom is meg nem is a "helyváltoztatós" idöszakot. Na jó, inkább várom. Kép
Amúgy kétlem, hogy Barni fog mászni, mielött járni kezd, annyival jobban szeret függölegesen lenni. Simán feláll már belénk kapaszkodva, és egész nap csak ácsorogna!

A nap másik újdonsága, hogy Babó egyedül ivott pohárból! Anyuéknál csináltunk neki egy lavór vizet pancsolni a nagy melegben, és játszani megkapta az Avent cumisüveg öblös tetejét. Szépen telemerítette vízzel, a szájához emelte két kézzel, és ivott belöle! Olyan ügyi!

Ja, és csütörtökön mérték, 10 kiló 5 deka!

Lehet, hogy mégsem megyünk holnap a talira, ne haragudjatok. Ebben a nagy melegben nem akarom kínozni Bait a bumlizással, meg millió dolgom is lenne itt a ház körül, amit most eléggé elhanyagoltam... Majd legközelebb!!! (De még lehet, hogy meggondolom magam.)

Kérdés: van valakinek müanyag, kertbe kitehetö járókája? Megéri venni olyat? Kb mennyibe kerül?

Másik kérdés: mit tegyünk a fokcsikorgatása ellen??? Megörjít, arról nem is beszélve, hogy nehogy ártson neki...

Na sziasztok, mindenkinek szép jó éjszakát!

Heni
gesztenye
 
 


Sziasztok!

Gorsi: ok, majdcsak lesz valahogy! Kép

Heni: a fogcsikorgatást szerintem tûrni kell. Valahol nemrég olvastam (sajnos passz, hogy hol), hogy kinövik, és nem kell vele csinálni semmit.
A másik kérdés passz, nincs kertünk.

Kistesó: érdekes, engem a szülés abszolút nem viselt meg. Mi azért várunk még vele, mert nagyon nem bírnám a bezártságot, és ezért szeretném, ha Balu már a saját lábán tudna jönni, ha a kistesóval megyünk valahova. Úgyhogy mi majd kb 1 év múlva vágunk tesó projektbe Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok, csak most láttam, hogy itt ilyen is van.
Csatlakozhatok?
Máté fiam 2001. július 18.-án született a SOTE I-en.
Óbudán lakunk, elsõ gyermekem. Van a profilban kép róla.
8-9 foga van, naponta egyszer-kétszer még szopizik, de már csak csemegének.
12 kg kb. 85 cm, és 21-es cipõ lenne jó rá, ha vennék neki, de még nem jár önállóan, csak a Brendonban volt egy ilyen todományos lábmérés, pont amikor ott jártunk.
Szívesen találkoznék már én is veletek, de logisztikailag megoldhatatlan jelenleg. Nincs autónk, viszont van egy hatalmas és nehéz babakocsink. Máté kendõbe, kenguruba már nem fér, taxiban pedig babaülés nélkül visít. Sebaj, mindjárt megtanul járni.
Itt is nagyon meleg van, az én fiam rövidujjú badiban(!) alszik takaró nélkül és minden nyitva van!
Éva
Évaiii
 
 


Na megvagyunk mi is! Sziasztok!

Sajnos nekünk se jó a tali mert holnap megyünk UH-ra.Igaz, hogy az délután lesz, de ebben a melegben sem Helenát, sem magamat nem akarom túlkínozni. (Ezt jól kifejeztem Kép!)

GOrsi! Mi is pont egy év múlva szeretnénk majd újabb tesó-projectet. Én a szívem szerint már most benne lennék, csak a férjem ragaszkodik az eredeti elképzelésünkhöz és hát ehhez 2 ember kell... Kép

Cory! Hát vigyázz arra a nagylegényre! Biztos olyan édes, a kis fogaival! Kép

Heni! Én is benne lennék a közös tornába.! Szimpatikusnak tûnik ez a Callanetics (Jól írtam?) Pl. meg beszélhetnénk, hogy mindenki mindennap megcsinálja (esetle kétnaponta) és aztán számonkérnénk egymáson. Ha más nem, azért csinálnánk, hogy kicsit versenyezzünk, meg drukkoljunk egymásnak... meg ilyenek! Ez tök jó lenne! Ma néztem a kazettát, de sajnos a férjem nem engedte meg, hogy megvegyem. Szerencsére a nõvéremnek megvan a könyv, talán a hó végén kölcsön is adja!

Szila! Szerintem egy csoda a kendõ! Én imádom! Már "kóstolgatjuk a csípõn ülést is! A férjem röhög rajtam mert szoptatás közben a használati útmutatóját szoktam olvasgatni! Már többször is elolvastam! Jobb, mint egy regény! Kép

Rólunk annyit, hogy megvagyunk, kicsit nehezen tûrjük a meleget! (Óránként szopi, és szegény kis Helenámon rengeteg meleg-kiütés Kép)
Mostanában azzal ijesztget, hogy a reggeli elsõ szopit, úgy ahogy van kibukja. Valószínûleg sok egyszerre és persze mohó a drágám. Ma próbáltam többszöri büfiztetéssel, nem sok sikerrel. Hát lányok! Sokkal jobb volt ilyen szempontból , amikor szopizott éjszaka. Tudom: megvertek, de én meg azt szeretném, ha még felébredne éjszaka!

Egyébként egyre szebb kis hangokat ad ki, megeszi a lábacskáit és hangosan kacag. Még a kutyaugatásra is kacagással válaszolt tegnap! Tetszett neki! Olyan ennivaló volt! Kép

Sziasztok!
Menta és Helena (4 és fél hónapos tündérkirálykisasszony)
menta
 
 


Sziasztok!!!

Mi sem tudunk menni a talira, mert doki nénihez kell menni... Mire ott végzünk, már iszonyú meleg lesz, nem merek nekivágni.. Csenge nagyon rosszul tûri... Kép

viszont újabb gyümi került az étlapra Kép az alma, meggy után imádja a jóóó savanyú ribizlit is ... Kép inni még mindig nem hajlandó mást, csak tejet...

na megpróbálok aludni picit ... Tegnap engedélyezett egy kis alvást, hátha ma is így lesz .. Kép

Rebiék

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok!

Lesz ott valaki egyáltalán??? Nem szeretnék átvágni a városon potyára!

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziaztok!

Na, végignéztem a topicot, és ha mindenki ott lesz, aki nem mondta vissza, akkor annyira nem gáz a helyzet Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory,Gorsi,
én ott leszek, megpróbálunk 3/4 11-re ott lenni, tudom, hová kell menni.

Éva,
mekkora Máté, hogy nem fér a kendõbe?????? A húgom a 2 éves fiát is abban hordja, ha muszáj.

Virág
Virág (fiore)
 


Mi is kinézünk!
Kanga-Zsebibaba
 


Virág
Megnyugodtam. Már csak arra kell koncentrálnom, hogy ne egy hosszú sötét hajú "néni"-t, hanem egy rövid szõkét keressek.Kép

Gorsi
gorsi
 
 


Sziasztok!
Hát én nem tudom eldönteni, mit csináljak. Szívesen mennék, de oda-vissza gyalogolnunk kellene, és a meleg miatt nem tudom, hogy bírnák a lányok. Még gondolkodom, lehet, hogy megkockáztatjuk...
Ha még olvassa valaki: ti meddig akartok maradni?

Andi

Andi
andi3
 
 


Sziasztok!

Andi: szerintem mi kora délutánig maradunk, de nehogymár ezért ne gyertek. Én a város másik felébõl bumlizom át. Kép

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok

Mi is megyünk, bár a Máté nagyon nem szereti ameleget, de majd keresünk valami árnyékot


Sziasztok


Zkati
zkati
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?