Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!!

Örülök, hogy jól éreztétek magatokat!!

Ági:
tök jó, hogy sikerült vennetek gyereküléstKép
Ráadásul chiccotKép Nekünk römmer van mi is használtan vettük.

Móni:
Te szegény, nekem is fájt az orrom már a végén és teljesen kiszáradtKép És ha sokat fújom az orrom akkor kisebesedik a szám isKép
Krémezd be hátha meggyógyul.
Flóra sem ebédelt , mert tele ette magát pereccelKép
Negyed 2-től aludt 5 óráig .már úgy kellett felébresztenem, de alig bírt kiébredni.
Jól lefáradtKépKép

Évi
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kicsi_evi 2010.02.01 12:33-kor.

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 

 
 

Hali!

Én még várom a Zsoltit,azt mondta éjfél körül ér haza.Igaz máskülönben is olyankor szoktam lefeküdni.
Csak még gyorsan elmosogatok(amit nagyon utálok).
Nagyon jók lettek a képek,holnap majd megmutatom a törpéknek.
Reggel biztos megint akkora lessz a gyomrom mint egy pinponglabda.
Msn-n nekünk is van mindjárt be is írlak.
Mi beszereztünk egy kamerát meg mikrofont,mert a Zsolti nővére Londonban él,és így könnyebb vele beszélgetni.Befejezem mert mindjárt elalszom.

Holnap jelentkezem.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Hali!

Megjöttem,hát sajnos nem vagyok terhes.Kell mennem majd vérvételre hormonszintet néznek.
Gondolom utánna megint kell szednem a bogyot.De lehet,hogy kiprobálunk valami alternatív modszert.

Hamarossan jönnek haza a többiek,ma déliessek.
De nem hiányzott ez az esső,még jó,hogy tegnap megusztuk.
Vettem magamnak cola-t,és koffeinba fojtom a bánatom.
Megyek felébresztem a manót,kint alszik az erkélyen.
Du-án majd még jövök.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Sziasztok!!

Móni:
Sajnálom, hogy most nem jött össze, de majd legközelebb!!!
Kép
Jobbulást kívánok, talán hamar vissza jön a hangod!
Kép

KépIszogatunk, iszogatunkKép

Mlyen alternatív módszert???

Ági drága!
Merre járszKép?
Kép

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Kép

Kép
leeloo
 
 


Kép
Kép
Kép

vagyok, csak gyermekünk ma reggel 8 ora ota fel orat aludt, igy eleg nyügös, nincs el egyedül, apja dolgozna, en meg ebed, mosas, ilyenek...

Moni, legközelebb biztosan összejön, ne aggodj! Kép

üdv
Agi
leeloo
 
 


Hali!

Én talán annyira nem vagyok elkenődve,de a Zsolti nagyon.Mondjuk én nem is számítottam arra,hogy gyorsan összejön.
Van egy gyogynövényes bogyó ami álítolag nagyon hatásos.A DM-be lehet kapni olyan 3000 ft körül van az ára.
Majd a jövőhéten lemegyek megnézem.
Maca-vibe a neve,csak ezt az apukáknak is kell szedni,a Zsolti azt mondta,hogy ő szedi csak legyen eredménye.
Ha ez jó akkor nem szedek hormont.

Nagyon jók a képek,elmentettem őket.
A Dávid is megvan kergűlve,lehet,hogy az időjárás miadt.
Most itt van mellettem és rajzol,a többiek meg nézik a Harry Potter 4-et.Megyek rendet rakok a szobájukban,olyan mind ha bomba robbant volna bent.

Legyetek jók és vigyázzatok magatokra,meg a törpékre.

Puszi:Móni.

Kép
memó
 
 


Sziaztok!!

Móni:
Örülök, hgy nem vagy elkeseredveKép Nem szabad, mert akkor annál nehezebben jön össze!
Tök jó neve van ennek a bogyónakKépKép
Én egyenlőre beszedem a closty-t, de kiváncsi vagyok az eredményre, hogy nálatok az beválik-e???
Flóra ma szerencsére nincs megkergülveKép
Az eső miatt jó nagyot aludt.Addig legalább szerkesztgetthettem az oldalamat.

Ági:
Mit dolgozik a férjed??
Ma én is mostam vagyis mosok, mert még megy a gép.

További szép estét mindenkinek!!!

Évi

Este még jövök ha nem alszom el Flóránál mint tegnapKépKép

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


haho,
en tegnap aludtam el Enikövel. :D :D
ma sikerült jo hamar elaludnia, mondjuk ennyit megerdemlek az egesz napi "nemalvasert" ;)
Peter informatikus, es most valami gyors munkaja van, valami honlapot gyart nonstop. ;)

holnap megyünk uszni, remelem enikönek tetszeni fog megint! Kép

na megyek meg eszem valamit, meg visszanezek. Kép
leeloo
 
 


Sziasztok!!

Ági:
Az én férjem is informatikusKépés közgazdász.

Jó éjszakát!!

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

Mi most rendelünk pizzát.Ti holnap mit főztők?
Nekem még ötletem sincs.
Csinált az uram pár képet csak egy kicsit sötét lett,a kamerával csinálta.

Évi a te párod mit dolgozik?
Most,hogy tudom nem lessz baba elkezdtem kikurálni magam,már nem vagyok olyan náthás.Nem mertem eddig semmit sem használni.Jövőhéten megyek fodrászhoz.
Megyek,megjött a kaja.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Sziasztok!!

Az elöbb Msn-en megbeszéltük, hogy én anyóshoz megyek így nem főzökKép
Ha én főznék akkor vagy pulyka combot sütnék, vagy pörköltet nokedlivel, mert már régen ettünk ilyet, de az aranygaluska is számításba jönneKépKép

Tényleg Móni most csak kúráld magad!!!Esetleg neocitran?? Coldrex??
Daueroltatod a hajadat?
A férjem a T-comnál dolgozik ponosabban a T-pont ügyfélszolgálati irodában boltvezető helyettes.Csak azért volt itthon, mert beteg már egy hete nem bír kilábalni a betegségből begyulladt a légcsöve(ez már elmúlt) a nátha meg nem akar múlniKép

Holnap nem lesz itthon Flóra, mert anyukám kitalálta, hogy aludjon kint náluk.Napközben anyóséknál leszünk, hááát nem tudom majd mennyir akar anyuéknál maradni????
Ha nem lesz Akkor apa elvisz a gekkó kajáldába(nem tuom , hogy kell írniKép Tök minegy elvisz valahová és ez a lényegKép

Most már tényleg mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!!!

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


sziasztok!
nekem is van msn is, meg icq
az msn: kisparnahuzat@hotmail.com

en is mindjart megyek aludni. Kép

nalunk pörkölt lesz holnap, meg husleves, es meg lehet kitalalok vmi edesseget is. talan palacsinta? Kép

Evi: jo szorakozast holnap! Kép

nathara: homeos cuccok: Coryzalia, es Oscillococcinum
nalunk bevalt.

a neocitran, coldrex-szel ovatosan, karositja a majat...

ma fürdes közben levagtuk enikö hajat, mert mar nagyon a szemebe logott, nem nagyon hagyta, eleg "erdekes" frizuja lett... Kép

na joejszakat netek, jo hetveget!

AGi
leeloo
 
 


Sziasztok!!

Ági:
Felvetelek a partnerek közéKép
ezeket a homeós bogyokat csak úgy kérem a gyógyszertárban?? Mennyibe kerülnek egyáltalán??
Még sose vettem, de szándékomban van.
Tudom óvatosan coldrex neocitran cak gondoltam az egyikcsak segítKép mivel homeóban nem vagyo jártasKép

Flóra szokta hagyni, hogy levágjam a hajátKép
Most már 2-szer fodrász vágta le, hagyta, de azért bizalmatlan voltKép

Móni:
Hogy vagy??

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

De jó,hogy mind a kettőtök párja informatikus,mi még csak most kezdünk beletanulni,hogy a gépet hogy kell használni.És van amikor kicsit elrontjuk,legalább tudunk kitől segítséget kérni.

Most már jobban vagyok,de felírtam a két homeos nevét.A Kisfaludi utcai patikában is lehet ilyeneket venni,ha nincs akkor megrendelik.Ági te jól ismered a homeos készítményeket?
Beírlak téged is a partnerek köze.

Én ma húslevest és vadast csinálok,de a holnapit még nem tudom.Meg kéne valami sütit is sütnöm.

Most még csak festetek mert már nagy a töve,csak eddig nem mertem,nem tudtam,hogy terhes vagyok-e.
Majd ha hosszabb lessz akkor daueroltatok,de az valószínű,hogy a negyedik után lessz.Addig csak had nőjjön.Oda járok a piros házak alá a Zabó Erikához.
Nálunk én vágom a törpék haját,a fiúkét nem nehéz az övűkét csak letolom,a Brigi meg növeszti fenékig érőt akar.
Tudtok egy jó kozmetikust itt a közelben?
Az enyém elköltözött Egerbe.

Barbi!
Hogy vagy?Régen írtál.Reméllem minden ok.

Befejezem mert nem lessz kaja.Du-án még jövök.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


sziasztok,
a Zarda utcai patikaban altalaban lehet kapni homeos gyogyszikat, ami nincs, rendelik. de Oscillococcinum altalaban mindig van, 6 adag azt hiszem 900.-ft körül van, ez eleg egy betegnek 3 napra, /2*1 adagot kell enni, amig nem javul, 1-3 napig/. nalunk altalaban 2 nap alatt elmulik influenza, natha. mi megelözesre is esszük, heti egy adagot. azota enikönek nem is volt semmi baja. Kép

moni: igen, ismerem, eleg regota nem szedek semmi gyogyszert, csak ilyeneket, es pecsen van egy homeos dokink, akihez megyünk idönkent. ;)

nem szeretem a gyogyszereket, föleg "antibiotikum-ellenes" vagyok, tul sok mellekhatasa van.
a homeobogyoknak nincs. es enikö is szivesen elnyeli a picuri bogyokat.

persze neha nyilvan szükseg van gyogyszerekre, de sokkal ritkabban, mint ahogy felirjak a normal dokik...

kozmetikusom a Zarda u. környeken van, a Somsich utcaban, nem messze a körforgalomtol. Réka. ha kell leirom a szamat. Kép

holnapra meg en sem tudom mi lesz a kaja...

evi: merre voltatok " edes kettesben"? ;)

üdv
Agi
leeloo
 
 


Sziasztok!!

Móni:
Hamar belelehet tanulni a gépezésbeKép
Nem tudok kozmetikust a közelben, mert én a somogy pavilonsor emeletére járok.
Vagyis tudok a kisfaludy hambis mellett.A kapura van kiírva Éva,Kinga mindd a ketten kozmetikusok.
Én nem voltam még náluk, de anno egy általánosba jártunk.Talán látásból ismerjük egymást.
Talán őket próbáld meg?.

Ági:
A Gecco étteremben voltunk a Bajcsy-Zs.utcában.
Nagyon fincsi volt a kaja.Ez egy mexikói étteremKépÉn csirkemelet ettem apa meg valami füstölt steak-etKép
Aztán sétáltunk egyet a fő utcán.

Ma anyuékhoz megyünk mivel ott van flóra meg amúgy is ott szoktunk kajálni vasárnap.
Cukorborsós gombás rostélyost csinálKép

Szép napot!!

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

Itt vagyok én is,csak a de-töm nagyon zsufi volt.
Most tudtam csak ideülni.Most meg megyek majd filmet nézni,megszereztük a Le a fejjel-t.Kiváncsi vagyok rá,biztos nagy baromság.

Ma azt hiszem nem megyünk sétálni,nagyon fúj a szél.Tegnap elvittem őket,lementünk a sétálóra rohangálni.Megyek mert a Zsolti már elkezdte nézni.Később még visszanézek.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


sziasztok,

enikö vegre elaludt. ma sem aludt sokat, es sztem megint foga jön, nyügös is volt kicsit.

mi sem voltunk kinn, itt is erös szel van.
remelem holnap jobb idö lesz.

jo ejt nektek! Kép
leeloo
 
 


Sziasztok!!

Ági:
Akkor homeós bogyóból a Oscillococcinum-ot ajánlod?? Az unokahúgom hetente beteg láz, piros torok, antibiotikum. Úgy gondoltam veszek neki hátha segít és nem lesz annyít betegKép

Nem kell először dokihoz menni?? Recept nélkül kaphatók??

Nem sok infót találtam róla a netenKép
Remélem a gyógyszertárban van fogalmuk róla vagy van tájékoztató füzetük???

Móni:
jó volt a film??
mi se voltunk kint, mert akkora szél voltKép

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!!!

Szerencsésen hazaértünk,jol kifogtuk az uton,nem esett a ho.Hamar hazaértünk.Viszont nagyon sajnälom hogy nem tudtam veletek talizni.Ott voltam 10 napig és eza sok bacilus-betegség elcseszte az egészet.na majd tavasszal,remélem akkor senki nem lesz beteg és egy jol sétällhatunk -dumcsizhatunk.Most itt van egy barätnöm az 1 éves kisfiäval ,ugyhogy zajlik az élet.majd jelentkezek.Puszi mindenkinek.Zsuu

Évi!!!Köszönöm a kedveshangos bokot!!!Viszont!!!!
zsuu74
 
 


Hali!

Nagyon jó volt a film ,ma is moziztunk egész nap.Ma sem vittem ki a Dávidot,ez a szél nem akar elálni.Pedig jó lenne már egy kis napsütés.
Holnap még ünneplűs ruhát is kell keresnem.

Vettem ma olyan Oscillococcinum-ot,nem nagyon akar elmullani a náthám,reméllem ez majd segít.
Holnap még itthon lessz a Zsolti,olyan furcsa hétköznap nem szokott itthon lenni.

Fejfájásra nem tudsz valami homeos bogyot?

Befejezem,mert már hulla vagyok.Holnap jövök.

Puszi:Móni.

Kép
memó
 
 


sziasztok,

Evi, elvileg van tajekoztato füzet a gyogyszertarban, kerdezz ra. dokihoz nem kell menni, legalabbis egy natha-influenza miatt.
mekkora a kiscsaj? ha nagyon mags a laz (39 vagy afölött akkor lehet neki Viburcol kupot adni)
egyebkent az Oscillo-t probalja ki. ha mar nem beteg hetente egy adag. finom, edes kis bogyok, biztosan szeretni fogja.

sajnos fejfajasra mar speci bogyo kell, amihez tenyleg kell doki, mert "alkati" dolog a fejfajas, es ezer dologtol lehet.
pl. lehet a nathatol is! Kép

ocillo elött utan 20 percig ne igyatok-egyetek semmit, ugy hatasosabb, es a nyelv ala kell önteni, onnan szivodik fel a legjobban.

par oldal: http://www.homeopata.hu/leiras.html
http://home.tvnet.hu/~a3807/

innen sok helyre el lehet jutni:
www.homeopatia.lap.hu

persze a homeopatiaval kapcsolatban is igaz, ami barmiröl: a "tulzas" itt is karos, szerintem. ;)
meg lehet talalni a közeputat.

jo ejszakat mindenkinek.

mi sem voltunk kinn, irto hideg van... jöhetne mar a tavasz! Kép

zsuu: jo, hogy hazaertel, es legközelebb biztosan talalkozunk! Kép
leeloo
 
 


Sziasztok!!

Tegnap este írtam már, de nem tudom hova lettKép

Voltam gyógyszertárban, kértem tájékoztatót is.
és vettem Oscillococcinum-ot.anyu már el is vitte.Most éppen nem beteg kop kop... Megelőzéstre vettem neki hátha több nyavaját nem kap elKép
Az unokahúgom 4 éves múlt januárban már nem olyan pici.

Móni:
Egy csomó minden van abba a tájékoztatóbanKép
Holnap lesz az oviban az ünneplés mi??Kokárda szép ruha.
Csak meggyógyulsz most már??!!

Borzasztó hideg volt vasárnap a szél annyire fújt, hogy alig tudtunk beszállni asz autóbaKép

Zsu:
Örülök, hogy éppségben hazaértetek!!Legközelebb már remélhetőleg egyikünk se lesz beteg és akkor nincsd akadálya egy talinakKép
Jó barátnőzést! Hogy jön majd haza?

Ági:
Jártam már a homeós oldalakon.
Menéztem egy csomó mindent, de inkább csak azt találtam, hogy mi a homeópátia.
Egy oldalon találtam csak azt, hogy mire milyen bogyót lehet szedni.
Most már van füzetetcském így már sokkal jobbKép

Remélem ma nem lesz olyan hideg, de látom esett egy kis hóKép

Barbi:
hogy vagytok??

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

Ma kitudtam vinni egy kicsit a manót.De-t itthon hagytam a fiúkat,és elmentem csavarogni.Vettem az uramnak ajándékot,holnapután lessz a házzassági évfordulonk ( 7 éve vagyunk házasok).Holnap itthon lesznek a szélhámosok,de-t megyünk játszani az eggyik ovistárshoz.

Évi,holnap otthon leszte du-án?

Nekem elég sokat fáj a fejem,sajnos frontérzékeny vagyok.Hideg,meleg,esső,hó általában mindegyiknél fáj már 14 éves korom óta.
Már csak a Voltaren kúp szokott használni,de ha lenne amivel nem mérgezem magam az jobb lenne.
Ezt sajnos a mamámtól örököltem,reméllem a Brigi nem lessz fejfájós.

Zsu,ti hol laktok?

Holnap ti mit főztök?
Én sárgaborsófözeléket,sült kalbászal.De a levest még nem tudom.Ma aranygaluskát ettünk.

Felírtam a homeos oldalakat,majd megnézegetem.Én is jobban szeretem ezzekkel a bogyokkal gyogyítani a törpéket,ezeknek nincs mellékhatása.

Most megyek,késöbb még visszanézek.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Sziasztok,
en is neha benezek, bar mar eljottunk Kaposvarrol.
Mi is neha homeozunk, en is keveset tudtam errol, aztan kaptam egy fuzetet a Boiron termekeirol, meg mi mire jo. Neha meghuzom magam, marmint megemelem, arra Arnicat szedek olyankor. Ket baratnom mar hasznal ilyeneket, ok dicserik. Az osccocc.-t is, amirol mar irtatok.
Egy masik topicban hallottam, hogy a Remedia ceg termekei jobbak, de errefele mindenhol ez a Boironos van. Ki tudja....amugy a mi gyerekdokink homeos.
Fogzasra a multkor folyamatosan adtam napkozben tobbszor a chamomillat.
Varom, nektek milyen a tapasztalat.
Szep napokat .
Rahel
rahel
 
 


Sziasztok!!

Móni:

Anyósékhoz megyünk nem leszünk itthon!

flóának tegnap hőemelkedése volt, de nem tudom mitőlKépEgész nap alig evett és ivott, délután mondta, hogy fáj a pocakjaKép
Este kakilt lehet, hogy azért fájt a pocija, de miért volt hőemelkedése??
doktornővel is beszéltem, de semmit nem tudott erre.
Ma meglátom majd, hogy beteg lett vagy nem....most nem úgy néz ki..

Rahel:
jó, hogy írtálKép
Nekem is van már tájékoztató füzetem, én nem ismerek homeós dokitKép

Szép napot mindenkinek!!

Kép

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

Végre idetudok ülni a géphez,most raktam le őket aludni.Hosszú volt a mai nap,a Dávid de-t úgy elfáradt,hogy elaludt evés közben,felvettem videóra tök édi volt.

Nektek,hogy telt a mai nap?Reméllem a Flóra nem lessz beteg.

Megnéztem tegnap a homeos oldalakat,az egyiket beraktam a kedvencek közé.

A Zsolti meg még nem jött haza,az elöbb telefonált,hogy késni fog mert balhé volt.

Vettem olyan bogyot ami segít teherbe esni,4800 ft volt,100 db.Az a neve,hogy MACA-VIBE perui zsázsa gyökérport tartalmaz.Hatása:növeli a szexuális képességet,gátolja az anémiát,növeli a termékenységet,felgyorsítja a nemi érést,növeli az ondósejtek számát,erősődik a spermiumtermelődés.
Reméllem hatásos lesz és akkor nem kell hormont szednem.3X1-et kell bevenni,és az apukáknak is szedni kell.

Megyek még elmosogatok,de utálom meg a vasalást.
Késöbb még visszanézek.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Sziasztok!!

Hogy vagytok??

Móni:
Msn-en megbezséltünk egy csomó mindent így most neked nem tudok mit írniKépKép

Ági:
Mi van veletek??
Enikő?

Flóra az előbb hánytKép

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok! Jó régen sikerült írnom, mert elromlott a gépünk és szervizben volt! Egyébként minden oké velünk kedden voltam a kórházban vizsgálaton, kicsit tovább nyílt a méhszájam ,de azt mondta a doki, hogy ez már ilyenkor nem olyan gáz a jövő héten szerdán megyek uh-ra a 36 hetesre, kíváncsi vagyok, hogy mekkora a leányzó.
A kórházban uralkodó állapotoktól teljesen kiakadtam, rosszabb mint 3 éve volt. A Wc-be ahol vizeletet kell adni se papír, se szappan se víz ja és az ajtót sem tudod bezárni, úgyhogy másodpercenként rád nyitják, na ettől voltam tisztára kiakadva.
Olvastam, hogy jól sikerült a tali, láttam a képeket is remélem a legközelebbin mi is ott leszünk.
A Mátéhétfőnkapta meg a 3 éves oltást és képzeljétek olyan ügyes volt nem is sírt és szerencsére nem is lett tőle baja.
Üdv mindenkinek! Barbi
Évi! Gyógyuljatok meg!
barbi_
 
 


Sziasztok!!

Móni:
Flóra este sokat hányt így nem jöttem msn-re!!
Most alszik megyek én is mellé, hogy lássam.

Barbi:
Örülök, hogy jobban vagytok!!

Kórház:
Atya égKép 3 éve se volt vaalmi luxus helyKép
Legközelebb mmajd ti is jöttök talizniKép

Jó éjszakát!!

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!

Megígértem, hogy gyakrabban jövök...és tessék. Kissé elfoglalt voltam az utóbbi időben, szinte minden héten utaztunk valahova. Főként orvosi vizsgálatokra (6 hetesek voltunk), na meg közjegyzőhöz. Most már senki nem ment meg titeket tőlünk, megkaptuk a lakáshitelet, aláirogattunk mindent, még néhány földhivatali intéznivaló, s onnan számítva 10 napon belül utalják a lóvét. Szerintem kb 3 hét múlva költözhetünk.
Látom homeos téma volt, egyetértek az osscilos "szerrel", egész ősszel azt szedtem, három antibiotikum kúra után és tényleg szinte az segített a legtöbbet, na meg az útifű szirup.
Kérlek ne haragudjatok, hogy tényleg ilyen ritkán jövök, de ha egyszer Kaposvárra érünk, akkor jön a pótlás. Még valami, ha valakinek kevesebb a GYES, GYED, GYET-je mint bruttó 85000 Ft, akkor nézze meg az udulesicsekk.hu-n az együtt pihen a család című részt és kattintson a pályázatra (ápr. 30 ) a határidő. Na pussz mindenkinek: Anna és Sári
annaviola
 
 


Hali!

Itt vagyok én is,csak van mikor nem tudok ideülni egész nap.Most raktam le őket,egy kicsit csúsztunk itt voltak a sogoromék.
Volt ma sikerélményem,megtaláltam a Dávid cumiát (két napig kerestem).Néha úgy eltudja dugni,külön tehetsége van hozzá.Vagyis minden gyereknek.

Megnéztem az üdülési csekkes lapot,jó de mi az idén nem hiszem,hogy megyünk nyaralni.Igaz a 7 év alatt is csak kétszer voltunk.

Anna,ideköltöztök Kaposvárra?

Most már én is meggyogyultam,ezentúl nem is használok mást.A maradékot megetettem a törpékkel.
Sütöttünk gyümölcstortát (kettőt),az egyiket már meg is ettük,kb 5 perc alatt.

Nekem egyre kevesebb lesz a gyed-em,dec.-ben 74 ezret kaptam,jan-ban 65-öt most meg 54-et.Lehet,hogy a jövőhonapban nekem kell majd fizetni.

Barbi,én mindig vittem vizeletmintát a kórházba is meg a terhesgondozoba is.A Bence születése után megszívtam,összeszedtem egy jó kis gombás fertőzést a kórházba,a Dávidnál már felkészűltem.
Itt semmi nem változik,úgyanolyanok a szobák,a fürdő a w.c. még a gyerekekre is azokat a ruhákat adják mint 6 éve mikor a Brigi született.
Sokan ezért szülnek Pécsen,nem csodálom.

Elkezdet korogni a hasam,megyek enni késöbb még visszanézek.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Haliho!!!!

Remélem minden mama és baba jol van.Mi elvagyunk.Giuliano egész jol ,én kicsit mégy ramatyul,vagy ujra elkaptam valamit???Nem tudom,de összevéve jol vagyunk.Nekem mär az is öröm ha a gyerek nem beteg.
Ilyen szar hazautazäsom még nem volt.Ilyen szar telem sem.Ällandoan beteg volt valamelyikünk.

Giulianonak kibujt 2 foga egy hét alatt.Remélem most nyugalmunk lesz egy ideig.Elég jol alszik az elmult 1 hétben.

Itt kezd jo idö lenni,igaz meleg még nincs ,de szép napsütésesek a délutänok.Remélem hamar itt lesz a tavasz.

Msn-em nekem is van. picizsuzsi@freemail.hu a cimem.

Na most megiszom a Neocitran-omat és lefekszek!!!Kellemes hétvégét kivänok mindenkinek!!!!!!!Zs.
zsuu74
 
 


Sziasztok!!

Flóra csütörtök éjszaka is hánytKép 3.után már nem mertem inni se adni nekiKép
Reggel mentünk a dokinénihez kapott kúpot a hányásra és B6 vitamint.
Tegnap hányt délután mikor fölkelt, de akkor adtam neki kúpot és azóta csak tegnap este hányt.
Igaz a kúp úgy elnyomta, hogy 3órától 5-ig aludt még 2 órát.
Éjszka nem hányt, csak reggelre tiszta kaki lettKép
Ma délelött 5x kakilt pelust kellett ráadnom.

Lányok help!!!!!!!!!

Mivel kenjem a fenekét nagyon piros és már fáj is neki. Kicsípte a kakiKép

Sudokrémmel kentem, tegnap óta kamilla teával törölgetem.
Van valami jó krém???

Anna:
Örülök, hogy jelentkeztél!!
Már nemsokára költöztök, nagyon jó!!Kép
Pici babát, hogy van , nagyot nőtt már bíztosKép

Móni:
cumi keresésKép

Mért lett kevesebb a gyeded?? Én gyest kapok jól megélünk belőleKépKép
Még jó, hogy az uram jól keresKép

Jó ötlet ez a vizelet vitel akórházba.A terhesgondozóba szoktam vinni, de akórházba nem vittem, pedig jobb lett volna vinni mint a kávé autómatás poharakba pisilniKép
Majd most felkészülökKép
Éna fürdőn akadtam mi nagyon!!!!!!!!!!! Szoba még csak csak.

jó lett a hajad!!! Sokkal jobb ha nincs összekötveKép
Aranyos a többi gyerkőcőd is!!

Zsu:
Jó, hogy jelentkeztél!!Giuliano nem beteg már az is valamiKép
Flóra sajnos betegKép
Megyek és felveszlek msn-reKép


Sziaszok

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!!

Móni köszi a lámpát!!
Nem zavartál fennt szoktunk lenni még ilyenkor, kivétel mikor elalszom FlórávalKép
sudocremmel szoktam kenni a fenekét ha egy kicsit piros, de most nem hazsnáltKép
Canestent és aneorganormont mondta az orvos.
Ikább a canestenel kenem , mert a neorganormon ugyan olyan szerintem mint a sudo..

Felhívtam a dokinénit, hogy mit adjak a hasmenésre. Vettem neki egy port amit megkéne vele itatni.Na most jön a neheze, mert nem tudom átverniKép
Próbáltam üdítőbe, teába és most egy ki kakaóba, na itt némi sikert elértem , mert fél decit megivott belőleKép holnap majd odadom neki reggel is hátha megissza,szegénykém fél hátha kihánnyaKép

Ági:
Mi van veletek???

Jó éjszakát mindenkinek!!

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

Úgy látszik én csak ilyenkor jutok ide a géphez.Főleg hétvégén mikor a gyerköcök is itthon vannak.
Ma elmentünk egy nagyot sétálni,jól elfáradtak.Meg én is.
Most azon töröm az agyam,hogy holnap mi legyen a kaja.Lehet,hogy csinálok mákosgubát az már régen volt.

Azér lett kevesebb a gyed-em mert a munkahelyemen elfelejtettek szolni,hogy kérem-e a 9000 ft-os adóleonást.Így egész évben ennyivel több adót vonnak,jövöre visszaigényelhetem,de nekem most kéne.

Látszik,hogy késélezés volt tegnap én vágtam el az újjam ma meg a Zsolti.Tiszta bénák vagyunk.

Megyek mert még ezer dolgom van.
Legyetek jók és vigyázzatok magatokra.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Szaisztok!

Móni:
Köszi a lámpát, ki is próbáltuk.
Flóra érdeklődve figyelte mit is akarok én, de szerencsére hagytaKép
Mondtuk neki, hogy kifényezzük a popójátKépKép

Kérdezte is, hogy na fényes lett már?Kép
Aztán hülyéskedett így jól tartom anya apopómat, így jó lesz??Kép

Kés élezésKép Vágtam már el én is úgy az ujamat, hogy csak annyit bírtam, hogy leültem a székre .
A férjem kérdezte elvágtad az ujjadat?? csak bólogatni tudtam.Kis idő múlva azért jól lettemKép

Én spárgaborsó főzeléket csináltam fasírozottal.Tegnapról meg maradt leves.

Délután megyünk anyuékhoz Sándor napozni.

Szép napot!!

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

Én maradtam a mákosgubánál,hát nem sok maradt belőle.Vacsira bundáskenyér lesz.Holnap már nem kell föznöm,megyünk kajáér,csak azt nem tudom mi lesz nincs étlapom.

Én is szeretem a lámpát,igaz a Zsoltit úgy kelett rábeszélnem,de megérte.2 éve vettük akkor volt 156 ezer ft szinekkel ,álvánnyal meg a krémekkel együt.De nagyon sok mindenre jó.

Én mikor a Bencével voltam terhes leturmixoltam az újjam tetejét botmixerrel,fájdalmas volt.
Még szerencs,hogy van protekciom a balesetin így hamarabb sorrakerültem.

Megyek,mert a gyerekeim men bírnak magukkal.Késöbb még visszanézek.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Sziasztok,

bocsanat, hogy eltüntem, Pesten voltunk, nagyszülöknel par napot, tegnap meg elaludtam Enikövel, napközben meg eleg nyügös volt, de szerencsere semmi baja. ;)

Evi: Flora hogy van, szegeny?

Rahel: A Boiron termekei ugyanolyan jok, csak a REmedia gazdasagosabb, mert aprobbak a bogyok, es több van egy adagban. de a hatoanyaguk ugyanaz. ;)
mi szoktuk mondani a gyogyszertarban, hogy ha lehet ne a boiron-tol kerjenek. altalaban sikerül is. Kép
föleg az altalanos szerekböl /amikböl több fogy/ erdemes a nagyobb kiszerelest venni.

A chaomilla nalunk is bevalt, en szedtem Urtica-t is, az a tejtermelest fokozza.

szombati uszas egesz jo volt, csak enikö nagyon faradt volt, nem mindig volt kedve azt csinalni, amit kellett volna.. ;)

Moni: en is pont azt vettem eszre, mint te, nekem is kb. ugyanannyi gyed-ek jönnek, akkor lehet az enyem is ezert kevesebb. holnap hivom a munkahelyem, remelem lehet modositani, nekünk is most kene az a penz...

jo ejszakat nektek!
Agi
leeloo
 
 


Hali!

Ági most már nem tudsz semmit sem csinálni ha az adó miadt kevesebb.Jövöre visszaigényelheted.Elötte kell rendelkezni mielőtt az adóbevalásos papírt aláirod.Ilyenkor elvileg a munkahelynek értesíteni kell,hát nálunk ez nem történt meg.
Igaz nálunk a hivatalos papírjaimat is aláirják helyettem és ha szolok még ők vannak megsértődve.

Sajnos most már nem lehet megbízni a munkáltatoban ott vágnak át ahol tudnak,jó ha tisztába van az ember a jogaival.

Évi ha holnap jó idő lesz elmegyünk sétálni?
16 óráig ráérek.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


Helló!!

Kép

Móni:
10-óra körül?? jó lesz addigra össze rámolok, kiteregetek.
Délután Flóra kitudja meddig alszikKép 4-ig, fél 5-ig szokott.

Ági:
Jó, hogy jelentkeztélKép
jó volt nagyszülőzni? Enikő talán érzi az időjárás változást.
flóra tegnapra meggyógyult, igaz még nem eszik rendesen, de jókedvű és beszélKépKép

Gyönyörűen süt a nap!!!!!!!!

Zsu, Anna:
Merre jártok?

Zsu:
Megyógyultál?


Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 


Hali!

Végre megjött a jóidő,már nagyon vártam meg a törpék is.Nem kell az a sok ruha.Londonban 6 c° van.

Évi akkor holnap 10 óra körül találkozunk.Már csak azt nem tudom,hogy hol.Este fent leszel MSN-en?
Kilenc körül már ráérek,akkor beszélhetünk.

Most megyek rendetrakni,meg fürdetni.

Legyetek jók.Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


sziasztok!

mi is megyünk fürdeni. ;)
Enikö is jol aludt ma mar, aztan voltunk a varosban setalni, meg vasarolni. szep idö volt! Kép
ha tartosan jo idö lesz, majd mi is megyünk jatszoterre, meg setalni, amikor Peter megy be Kaposvarra, majd szolunk, hatha raertek ti is! Kép

puszi, meg visszanezek
Agi
leeloo
 
 


sziasztok,
a multkor a korhaz jott elo...hat en is kiakadtam a vizeletvizsgalat, stb. korulmenyein. maradt a pici uveg otthonrol.
Semmi higienia, de megugy az osztalyon.
Nekem nagyon rossz tapasztalatom volt szules utan, de ezek ellenere pl. volt 2 nover akik tunderek voltak.
Mas meg mint a katonatiszt, vagy kikepzo.
Szep napot, mi kicsit betegesen...
rahel
rahel
 
 


Hali!

Évi remélem jobban vagy.Egyszer majdcsak eltudunk menni együt sétálni.Holnap megyünk beiratkozni a suliba.Este msn ?

Az én gyerekeim meg megvannak bugyanva,biztos érzik az essőt.De szerencsére mindjárt vacsi ,fürdés és alvás.Utánna már csend lessz.

Ági,hogyan kell átutalni a pénzt?
Tök jó az a játék,már kaptam egy csomó helyről pénzt.Este dumcsizunk? Milyenek a játékok?
Az Évivel is szoktunk dumcsizni.

Rahel,velem normálisak voltak a nővérek.Lehet,hogy azért mert én is az vagyok.
De sajna van köztük egy pár tapló.
Most befejezem mert a Bence szeretne játszani.
Később még visszanézek.

Puszi:Móni

Kép
memó
 
 


sziasztok! Kép

Moni:
a bal oldali menüsorban talalsz olyat, hogy "Adomanyozas", ott tudod a szemelyes vagyonodat a legalso sorban a varosodnak utalni. ;) remelem erthetöen fogalmaztam... Kép
faj a fejem egesz delutan, lehet bealszom Enikövel, de ha nem, akkor meg jövök! Kép

üdv
AGi
leeloo
 
 


Szaisztok!!

Most nem reagálok , mert beteg vagyokKép
Tegnap lázas voltam, nem tudtam felkelni
Ma hasmenésem van, elég szarul érzem magam Kép

Puszi mindenkinek!!

Flóra száj: (anyukámmal beszélgetett)
a tesómnak kukija lesz!
A:Lesz testvéred?
F:Igen
A:Mekkora lesz?
F:Óriási!

Évi

Évi

Kép

Kép
kicsi_evi
Budapest XVII. kerület
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?