Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Erzsi!
Az időjárás valóban teljesen össze-vissza. De ez már a tavaszt jelzi, hiszen az ilyen szeszélyes. Nálunk a hóvirágok már egy hónapja kint vannak, csak még nem pattantak ki a bimbók. De már nagyon gondolkodnak rajta.KépKépKép

Jankica!
A tegnapi nap nagyon jól telt. Lementem Bábolnára egy kicsit dolgozni, meg egy kicsit ülésezni. Mindenki nagyon örült a hasamnak. Az ottani főnök azt kérdezte teljesen elszörnyedve: "Ki tette ezt veled?" Tudni kell róla, hogy nincs gyereke.
A férjem tegnap jött meg. Mivel útbaesett, kitették őt Bábolnán. Legalább Õ vezetett hazafelé az esőben. Összegezve a napot rettentően elfáradtam, de nagyon jó volt kimozdulni és nem is voltam rosszul. A forgóim annyira fájtak mire hazaértünk, hogy este már nem is tudtam rendesen kiegyenesedni. Nem tudom, hogy mi lesz később, amikor már komolyabb súlytöbbletem lesz. Ijesztő!

Remélem, hogy a hét közepe felé már kikívánkozik a babád, mert péntekre be szeretnék jelentkezni terhesgondozásra. Ha mégsem, akkor csak a következő hét elejére. Hány napot fogsz bent maradni a kórházban? Hüvelyi vagy császáros szülésed lesz?

Gina
banig
 
 


Sziasztok!

Olvastalak Benneteket, de bevallom, írni kicsit lusta voltam.
Na meg egész héten nyakamon lógott a kis családomKép
A párom már egész jól van, Patrik volt a legkevésbé beteg, Melissa néha még köhög egyet-kettőt, de holnap már viszem oviba.
Én viszont nem alszom jól napok óta, éjszakánként fáj a torkom ( nem nagyon, csak épp ,hogy kellemetlen legyen ) és állandóan fújni kell az orrom.
Ami bosszant: a kőkekényen betervezett torna-projekt is szünetel a nyavalyáim miatt, de ma újra kezdem. Jövő héten menzesz miatt kell úgyis egy-két nap szünetet beiktatnom.

Nem panaszkodom tovább, hiszen Ti kismamák remekül álljátok a saratKép

Jankica!

Drukkolok továbbra is! Mikorra is vagy kiírva?
Tizedike? Jól emlékszem?

Gina!

Pihenj sokat, nem lesz gond, meglátod!


Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok,
hát március..havazás..nekem már valahogy elég volt..gyerekeim mondták, hogy itt a hó, lehet, hogy megint jön majd a Télapó és a JézuskaKép

Jankica,
asszem kb egy hónap van köztünk Ginával, ha minden jól megy én vmikor júni20on után vmikor megyek császárra, a 38.héten, de a hegemtől is függ, ami remélem kitart ahogy kell..nemtudom milyen a hegvastagság mérés, mert a második terhességemnél nem figyelték..gyerkőcök már várják nagyon a tesót és már most úgy kezelik, mint családtag, pl ha fiam számolja, hogy hányan vagyunk mondjuk az asztalnál ebédnél, akkor mindig beleszámolja őt isKép
aztán jövő héten hajrá...) már biztosan nagyon türelmetlen vagy..

Sheila,
mindig is irigyeltem azokat, akik betudják tartani a torna-projektüket, én mondjuk mindig nagyon vékony voltam, nem is fogyás inkább erősödés szempontjából kellett volna tornázni..de vhogy mindig elblicceltemKép de megfogadtam, hogy a 3terhesség után, télleg fogok..márcsak azért is mert valószinű, hogy a hasamon már bizti megfog látszani a szülések nyomaiKép /remélem csak ott..Kép/
na puszi
Erzsi
erzsi100
 
 

 
 

Sziasztok!

Na, végre!!! Képzeljétek, holnap születik Ketteske! Ma voltam doki néninél, meg ctg-n és kiderült, hogy a fájásokat csak én érzem annak, műszer szerint ma majdnem homorú (!) volt a fájásgörbeKép, Lilus nagyobb lesz, mint Janka volt és az első is császár volt, úgyhogy holnap befigyel egy újabb császár. Reggel be kell mennünk, aztán majd valamikor délután születik Lilus, addig meg vérvétel, vizsgálatok, infúziók...
Ma délelőtt még jól bevásároltam a mamámmal, most még a munkahelyen is elrendezek mindent, aztán még egy-két dolgot összepakolok és holnap megyünk. Nagyon izgulok!

Gina,
küldj egy emailt az én címemre (fagyal.klara@famo.hu), hogy mi a telefonszámod és akkor tudok Neked sms-t küldeni (már, ha nem titkos a számod...Kép). Este még megnézem a leveleimet. A péntek, úgy tűnik jó a látogatás szempontjából, de erről is tudunk majd egyeztetni. De visszük a számítógépet is, hátha lehet ott is netezni.
Örülök, hogy jól telt a hétvégéd! A derékfájás bizony megkínozza az embert, én már alig bírok bármit csinálni: minden helyzetben fáj. Mondjuk, ma reggel, a férjem félálomban a következőket dünnyögte a fülembe: "Nem is tudod, hogy fáj a derekam a sok hólapátolástól." Mondtam neki, igaza van, fogalmam sincs a derékfájásról....Kép!

Sheila,
Fúj, tessék legyőzni a lustaságot és írni! Jobbulást a betegségedre, de csak akkor menj tornázni, ha valóban jól érzed magadat.

Erzsi,
Szerintem hegvastagságot uh-val mérnek, meg van valami "betapintásos" módszer, de erről nem nagyon tudok sokat, nekem nem voltak ilyeneim. De szerintem két császár után már nem nagyon van az embernek választási lehetősége, bár én még csak most járok a másodiknál...Kép.
Akkor még vagy három hónap hátravan a szülésig. Nagy a pocakod? Hány éves a fiad? Nagyon kedves, hogy a kistesót is mindig beleszámolja az ebédnél résztvevők közé!

Jankica

jankica
 
 


Sziasztok!

Most voltam magzati szívuh-n. Hát mit mondjak, nem vagyok boldog. A szíve rendben van, de folyadékot találtak a szívburokban. Sajnos nem is keveset. Valamilyen vírusfertőzésre gyanakszanak. Már beszéltem a Varsányi doktornővel is. Holnap megyek vérvételre, mert előírtak néhány vizsgálatot. Sajnos nem zárták ki a magzatvízvizsgálatot sem, mert lehet kromoszóma rendellenesség. Sőt, lehet, hogy nem is lesz semmi baj. Egy hét múlva kell visszamennem, akkor kiderül, hogy hogyan változik a folyadék mennyisége. Sajnos ez a dolog nem túl gyakori, így meglehetősen meg vagyunk ijedve.

Jankica!
Neked írok magánban.

Gina
banig
 
 


Szia Gina,

Most írtam email, mielőtt elolvastam volna a babanetet. Oh, ez sz.., hogy nem tudtak biztosat mondani és egy hétig kell várnod!!! Remélem, az derül ki, hogy semmi komoly. Nagyon szorítok nekek, hogy minden ok legyen.
Most mennem kell, de holnap gyere!

Klári

jankica
 
 


Jankica!!!!!!
ez szupiKép
de jóóóó nekeeeeeeddddKép
sztem pont mostanában bújt ki a kicsid... nemsokára már magadhoz ölelhetedKép
és holnap nőnapKép mondtam hogy kap a férjed egy babócát..Kép
nem birom abbahagyni a mosolygástKép
puszika mindenkinek
Erzsi
erzsi100
 
 


Sziasztok!

Jankica, Te már lehet, hogy ebben a percben kétgyerekes anya vagy!!!KépKépKépKép HURRÁ!!!
Majd jelentkezz, amint tudsz, és részletes beszámolót kérünk a szülésről és a kórházi élményekről!
Addig is szorítok nagyon!Kép

Gina!Kép

Szegénykém, Neked hosszú lesz ez a hét...Kép

nagyon szurkolok, hogy megnyugodhass és jó híreket kapj!!!
teljes szívemből kívánom, hogy jóra forduljanak a dolgok, meglátod: rendben lesz.
Lehet, hogy ez a probléma többször előfordul magzati korban, mint gondolják, csak kevés kismamát vizsgálnak ilyen alaposan.


Erzsi!

Nem vagyok irigylésre méltó...még nemKép
Bár ma és tegnap jól belehúztam az edzésekbe, és újra szent fogadalmat tettemKép
ezt most betartom, mert az idő szorít...már "csak"
3 hónapom van a tervezett babaprojektigKép

Irigyellek a vékony alkatodért, így komoly esély van rá, hogy valóban csak a hasad lesz érintett a terhesség utánKép
Nekem a hasam és a derekam volt eddig a büszkeségem, de a harmadik terhesség után azt vettem észre, hogy gigászi küzdelem lesz visszaalakulni pár évvel ezelőtti formámba.
azért szerencsém van, hogy annak idején rengeteget jártam konditerembe, de szerintem a szervezetem azért tartalékolja a párnácskákat most is, mert hirtelen megszakadt a sok mozgás.

Most hajtok kicsit, aztán jöhet a jól megérdemelt kismamatornaKép

az biztos, hogy mégegyszer nem szenvedek évekig attól, hogy nem tudok egy normális farmert venni magamnak, mert nem áll jól.Kép


Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltam a Telkiben vérvételen. Vírusokra és vércsoport összeférhetetlenségre csinálnak vizsgálatokat. A legtöbb eredménye hétvégére meg is lesz. Beszéltem a Varsányi doktornővel is és a Bábinszky doktornővel is. Mind a ketten biztattak. Egyáltalán nem biztos, hogy komoly baj lesz. Azt mondták, hogy az sem kizárt, hogy a jövő héten már nem is találnak semmit. Akkor pedig széttárják a karjukat, mert fogalmuk sem lesz, hogy mitől volt ez az egész. Remélem, hogy csak erről lesz szó, vagy esetleg vércsoport összeférhetetlenségről, mert ezek okoznák a legkisebb problémát.
Mindenesetre azért valamelyest megnyugodtunk. Egyrészt mert úgy sem tudunk mit tenni az eredmények nélkül, másrészt meg azért, mert a baba kitartóan mocorog, rugdos, tehát nagy baja nem lehet.

Tegnap meglátogattam Jankicát még a szülés előtt. Tényleg hatalmas (volt) a hasa. Szinte gurult, ahogy Õ fogalmazott. Egyébként ilyennek képzeltem. Életvidám, hatalmasakat kacag, mindíg mosolyog.Kép Remélem este felé vagy holnap már jelentkezik. Van bent nála számítógép.

Sheila!
Kitartást kívánok a tornához!Kép

Gina
banig
 
 


Drága Gina!Kép


Sokat gondolok Rád, és nekem is épp ez jutott az eszembe: legközelebb már nem is látnak semmi rendelleneset.

Örülök, hogy pozitívan állsz hozzá, és a Picikéd is igyekszik megnyugtatni a maga kis bölcs módjánKép
Most már méginkább szeretném látni ezt a KisManót, aki így Rád ijesztettKép

én is pozitív vagyok, így határozottan érzem, hogy júniusban sikerülni fog az új baba, és akkor úgy időzítem az első telkis vizsgálatot, hogy megcsodálhassalak BenneteketKép

irigy leszek ám nagyonKép

Köszi a drukkot, nagyon sokat segít!!!
Képzeld a héten ma lesz a harmadik edzés, ma felsőtestre fogok "gyúrni"
hihetetlen erőt ad a biztatás, köszönöm!

és megfogadom a tanácsod, alig várjuk már, hogy kitavaszodjon és megyünk lovagolni!!!
régebben Rédére jártunk a párommal, majd szombatonként összekötjük egy jó kirándulással.
Már felfedeztem egy lovaskellék szaküzletet is itt, Győrben.

Ha minden jól megy, ősszel kezdjük az építkezést az új telken, és most már biztos, hogy tartani fogunk egy pónit, és egy szelíd ,megbízható hátast.
esetleg, ha eljön az ideje tudnál segíteni abban, hogy kitől, honnan érdemes pacit vásárolni?

én mostanában kezdek "visszatalálni" a lovagló társadalomhoz, sok bepótolnivalóm vanKép
van egy kedves idős állatorvos, a győri állatpatikában szokott lenni heti 1-2x, anno. ott lovagolt Õ is a lovardában, ahol énKép
képzeld megismert, pedig 13 évesen látott utoljáraKép
Vele szoktuk felidézni a régi emlékeket, de eddig remélni sem mertem, hogy valaha saját lovam lehet...most úgy tűnik, nem is olyan elérhetetlen, és ettől nagyon boldog vagyokKép


Sétáljatok a Picurral ebben a jó időben és gondolj arra, hogy nemsokára babakocsiban tolod Õt!KépKépKép


Jankica!Kép

Te is sokat jársz az eszemben ám!!
Azt kívántam, egy év múlva bárcsak én lehetnék a helyedbenKép

Laptopra fel, és tessék jelentkezni!Kép


Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sheila!

Nagyon köszönöm a kedves szavakat. Ez is megnyugtat.

A lovakkal kapcsolatban pedig szivesen segítek, ha tudok, de én csak arabokkat foglalkozom. A többi fajtát nem igazán ismerem, a tenyésztőket meg pláne nem.
Egy hobbi ló (esetleg bélyegzetlen) ára elviselhető, de egy fajta tiszta ló már komoly pénzekbe kerül. Mindenképpen először magatokban kell tisztázni, hogy pontosan mire kell. Csak hobbi szinten lovagolni, vagy esetleg csikóztatni is. Előzetes tanácsként azt tudnám mondani, hogy azzal az idős állatorvossal mindenképpen tartsd a kapcsolatot (gondolom lovakkal foglalkozó állatorvosról van szó), mert ha elkezdtek keresgélni, akkor célszerű egy egészségügyi szakembernek is megmutatni a szóba jöhető lovacskákat.
És mindenképpen ki kell először próbálni. Akár többször is. Úgy gondolom, hogy Te jó lovas vagy, így ha visszarázódsz a lovaglásba, Te is meg tudod majd ítélni az idomítottságot és a megbízhatóságot, vérmérsékletet. De ha nem vagy biztos magadban, akkor célszerű egy lovas edzőt, vagy legalább tanult lovast megkérni a kipróbálásra.
Nekünk most tökéletesen nyugodt lovunk nincs eladó. Amelyiket szeretnénk eladni, az igazi élénk, arab vérmérsékletű, de kedves, jóindulatú paci. Terepen időnként megijed, de a lovasa szerint nem vészes. Mióta ez az új lovasunk lovagolja, azóta rengeteget higgadt. Úgy gondoljuk, hogy érzékeny a tulajdonosára (lovasára). Aki megfelelően, nyugodtan bánik vele, azzal ő is nyugodtabb.
Persze ez nem eladási kíslérlet, csak úgy elmondtam. Érzékeltetve, hogy bármilyen ló is tetszik meg nektek, nem biztos, hogy az eladó elmondását rögtön készpénznek kell venni. Sokan nem mondják el a teljes igazságot azért, hogy könnyebb legyen eladnia a lovát. Tapasztalatból mondom. Ezért kell többször kipróbálni. Annak inkább lehet hinni, aki nem tökéletesnek állítja be a lovat. Ugyanis tökéletes ló nincs!! Mindegyiknek van valami kissebb-nagyobb hibája. Csak elhallgatott probléma van.
Azért ne ijedj meg nagyon. Lehet jó lovat venni. De az nem a legalacsonyabb árkategóriába tartozik.

Azt hiszem, hogy most túl sokat írtam off-topik témában. De ha van valamilyen kérdésed, nagyon szívesen válaszolok, ha tudok, akár magánban is. A profilomban ott az e-mail címem.

Gina
banig
 
 


Sziasztok,
Gina, remélem minden ok veletek..
én ma kérek majd árlistát a Telkiből és leegyeztetem a dokim is..bár nemtom mért de annyira olyan érzésem van hogy a 38.hét előtt kibújik a pici..tegnap el is kezdtem számolgatni, hogy biztosan annyi amennyi hetesnek irnak??..én olyan nagynak gondolom, érzem, és elég erősnek találom a rúgásait..mintha a másik babócáim csak később dörömböltek volna ennyire...nemtom...
Ma megint szakad a hó...
puszika
Erzsi
erzsi100
 
 


Gina!

Ide írok, mert nem találtam a profilodban e-mail címetKép
de nem off-olok túl sokat.

nagyon köszönöm a sok jótanácsot ló-ügyben!!
igazából még nem sürgős a dolog, terveink szerint legjobb esetben kb. jövő év nyár-ősszel költöznénk át, a lóvásárlás akkor válik aktuálissá.

Nem fontos, hogy fajtatiszta paci legyen ill. talán a póni esetében.
A lényeg a nyugodt, megbízható , barátságos jellem.
Az sem fontos, hogy a lehető legolcsóbb legyen / az gyanús/, de nem szükséges full-extrás tenyészpéldány sem, mert az egészen biztos, hogy kizárólag hobbicélra kell/enek.

Már vettünk jó néhány szakkönyvet, hogy tájékozódjunk, és járni fogunk "lovas helyekre".
Az említett állatorvossal tartani fogom a kapcsolatot, imádja a lovakat és ért hozzájuk nagyon.


Babás témaKép

Nem tudsz valamit Jankicáékról?

Említetted, hogy régóta szeded az Elevitet:
én is szedtem tavaly májustól-októberig, a vetélés után abbahagytam, most kezdtem újra.
sajnos észrevettem, hogy sokszor székrekedésem van tőleKép

ez nagyon aggaszt, mert ha végre várandós leszek, nem szeretnék sokat erőlködni, mert a vérezgetésem is egy ilyen eset után jelentkezett előszörKép

nagyon rossz emlékeket idéz fel bennemKép


Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok,
Na, végre itt vagyok, csak idáig a férjem folyton elvitte magával a gépet, amikor meg ráértem volna, Lilus kezdett üvölteni….
Szóval, kedden, 14:38-kor megszületett Emília Sára, 3,62 kg-mal és 55 cm-rel.
Csak röviden írok, mert nemsokára felébred Lilus. A szülés nagyon gyorsan ment, 10-re értünk be, aztán csináltak ctg-t, vérvételt, beszéltem az anesztes orvossal, aláírtam papírokat, felrakták a katétert (brr….).
14:00 órakor kezdődött a műtét, aztán még 15:00 óra előtt be is fejeződött. Az érzéstelenítésnél rosszabb volt a múltkorinál: ez spinális volt, az pedig epidurális volt. Valahogy úgy érzetem, hogy az epid-nál utána jobban tudják a fájdalmat csillapítani. Most a spinálisnál az volt az érzésem, hogy csak kábít a fájdalomcsillapító és nem szünteti meg a fájdalmat: persze a műtét az tökéletesen fájdalommentes volt.
De mindegy is, tegnap reggel kiebrudaltak az ágyból, elküldtek zuhanyozni, azóta jövök-megyek…. Ma pedig már fényévekkel jobban érzem magamat, mint tegnap. Úgyhogy menni fog ez is, csak szokni kell.
Lilus egyébként rendes, jó sokat szunyál (ami szerintem annak is köszönhető, hogy élettani sárgasága van) és próbál enni is, remélem, a kaja is megjön nemsokára hozzá.
Hát ez van velem, majd otthonról írok többet is (vasárnap vagy hétfőn megyünk haza).

Gina,
Remélem, a jövő hét elején csak jó híreket hozol nekünk, nagyon szorítok és sokszor gondolok Rátok. Nagyon jó volt találkozni.

Vigyázzatok magatokra, majd jelentkezem.

Klári

jankica
 
 


Sziasztok Lányok!
Kicsit kimaradtam itt az izgalmakból, de itthon sűrű volt a program! Képzeljétek 19 hónapos lánykám már 3 napja igazi nagyágyban alszik!
Gina!
Kitartást és pozitív hozzáállást kívánok! Nálunk a 18. héten cisztát találtak a lányunk fejében, és a genetikai UH-t végző pasi nem mutatott túl sok együttérzést. Kérdezgettem, hogy mi a helyzet vagy teendő, de csak vonogatta a vállát. Volt egy rossz hetünk, de 1 hét múlva már teljesen eltűnt a ciszta. Megint vállvonogatás, aztán azt mondták, hogy előfordul. Remélem, hogy nálad is csak ilyesmi lesz!!!!
Sheila!
Múltkor hülyeséget írtam, a lovagi étterem Győrszentivánon van, de erre biztosan rájöttél. Hiába no, én csak tiszteletbeli győri vagyokKép!
Jankica!
Óriási gratuláció!!!!!!!
Majd néhány nap, vagy esetleg hét múlva azért írsz az élményekről, meg képet is szívesen látnánk a lánykádról!!!
Puszi mindenkinek
Annamari

Kép
Kép
ganami
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszönöm az biztatásokat. Az első vérvételi eredményeket ma várom a kórházból. Utána majd meglátjuk.

Sheila!
A lovas tanácsokat csak azért írtam, mert nem árt előre nézelődni, ismerkedni. De majd aktívan visszatérünk rá jövőre.
Az Elevittel nekem nem volt különösebb problémám. Az elején talán volt egy kis székrekedésem, de hosszú távon nem okozott ilyesmit. Próbálj meg sok rostosat enni (gyümölcsöt, korpás, magvas kenyeret). Nekem gyerekkorom óta bevált módszer a reggeli kakaó vagy tejeskávé. Az menetrendszerint meghozza az "eredményt".
Ha mégis van székrekedésem,akkor azt csinálom, hogy ráülök a WC-re, és várok. Nem erőlködöm. A gravitáció előbb-utobb meghozza az eredményt. Az igaz, hogy volt, hogy 20 percet is elücsörögtem.

Jankica!
Gratulálok és nagyon örülök, hogy minden rendben valatek. Már nagyon vártam, hogy jelentkezz. Most pihenj sokat. Rád fér.Kép

Annamari!
Kösz a biztatást. Mi is abban bízunk, hogy nem lesz komolyabb probléma. Egyébként a baba sokat mocorog. Tehát jól van.

Gina
banig
 
 


Sziasztok!

Megkaptam a vérvételek eredményeit. Minden negatív. Csak a Rubeola elemzése nem érkezett még meg, de voltam Rubeolás gyerekkoromban, így az is kizárt. Meg nem is voltam gyerek, vagy fertőzött emberek közelében.
Este az is kiderül, hogy mit mutat az UH. De egyre inkább azt gondolom, hogy ez az egész csak vaklárma volt és nem lesz semmi probléma.
EGYSZERÛEN NEM LEHET!!

Gina
banig
 
 


Gina!Kép

Nagyon-nagyon örülök a jó hírnek!!
Szorítok továbbra is!!
Ez a Picurka GYÖNYÖRÛ és EGÉSZSÉGES lesz!KépKépKép

Jankica!Kép

Nagyon sok szeretettel gratulálok, és sok boldogságot kívánok!!!Jelentkezz, ha tudsz!Kép

Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Szeretnék egy kis segítséget kérni. Van valaki köztetek aki Telkiben ikreket szült császárral? Milyen tapasztalataitok vannak a "normálistól eltérő" terhességek kezelése ügyében?? Nagyon el vagyok keseredve az állami kórházban tapasztalt helyzeteken. 2004-ben az Istvánban szültem a kislányomat és egy katasztrófa volt, nem szeretném még egyszer átélni.

Köszönöm:

SÁrimama
sárimamája
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogy csak most jelentkezem, de hétfőn este valamilyen karbantartás miatt nem fogadta a Topik a levelemet. Azóta meg nem volt időm még a gépet sem bekapcsolni.
Szóval, minden rendben van!!! Az UH-on mág alig látszott egy kis folyadék. 2 hét múlva megyek vissza még egy kontrollra, de a Hajdú doktornő azt mondta, hogy nem valószínű, hogy bármi baj lesz mostmár. Nem tudja mitől volt ez az egész, de most már megnyugtatott.
Ja! És KISLÁNYUNK lesz!!!Kép

Sárimama!
Üdvözöllek a fórumon. A magam részéről nem nagyon tudok hozzászólni az ikerterhességhez, de a Telkiről csak jókat mondhatok. Megbízhatsz bennük akár egy babáról, akár többről van szó. Odafigyelnek mindenre és mindenkire, de a problémásabb terhességekre fokozottan. Próbáld ki! Nem fogsz csalódni.

Gina
banig
 
 


Sziasztok!

Szia Sheila!

Örülök, hogy rád találtam. Azt hittem a vetélésed után annyira nekikeseredtél, hogy már nem jársz a Babanetre. Hiszen annyira nagyon vártad azt a babát! Örömmel látom, hogy nem így van. És milyen nagyon pozitív vagy, mennyire lelkesen, tudatosan készülsz, és várod, hogy ismét belekezdhessetek a babaprojektbe. Nagyon drukkolok neked!

Sziasztok!

Paga

Gabi
paga
 
 


Sziasztok!

Drága Paga!Kép

Nagyon aranyos vagy , hogy benéztél ide, teljesen meghatódtam a kedves szavaktól.
Köszönöm szépen a jókívánságokat!

Azt a bizonyos topikot olvasom rendszeresen, elsősorban miattad és Mandula miatt.
Igaz, írni már nem szoktam, de követem az eseményeket, és teljes szívemből kívánom, hogy Nektek is sikerüljön mielőbb egy aranyos kisbaba, nagyon megérdemlitek a sok szenvedés után.

Drukkolok én is, és nagyon boldog leszek, ha olvasom majd a jó hírt!!!
Legközelebb mindhármunknak baj nélkül sikerül, ebben egészen biztos vagyokKép

Vigyázzatok Magatokra!

Gina!Kép

HURRÁ! HURRÁ! HURRÁ!Kép

TUDTAM, ÉREZTEM, hogy minden rendben lesz!!!
Nagyon gratulálok a PiciLányhoz!!Kép

Jaj, olyan boldog vagyok!KépKépKép

Sárimama, üdv Neked!Kép

egyetértek Gina minden szavával Telkit illetően.
Szerintem tégy egy próbát ott, és utána már tudsz dönteni!Kép

Jankica!Kép

Ugye nem mondod, hogy Lilus mellett már fórumozni sem lehet?Kép

Szép kilátások...Kép


Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok,

Itt vagyok, nem vesztem el, csak kétgyerekes anyuka lettem...Kép.

Gina!
Nagyon örülök, hogy minden rendben!!!!!!!! A férjemmel nagyon szurkoltunk Nektek és örömmel olvastuk a híreket. Üdvözlet a kislányos anyukák táborában! A csajok szuperek.

Kicsit elkallódtam, de megvagyok, csak elég sok a teendőm mostanában. Lilus egy angyal, eszik (bár azt marha sok ideig teszi) - alszik és szerencsére csak keveset kiabál.
Janka most már elég jól veszi a kanyarokat, csak azt nem szereti, ha Lilus sír, akkpr ő is mindig sírva fakad. Kicsit zúzós egyszerre két gyereket vigasztalni.

Sheila,
Te aztán igazán tudhatod, hogy milyen egy ilyen helyzet...Kép Hogy oldottad meg a sok teendőt egyszerre? Most úgy érzem, egy idő múlva összecsapnak majd a fejem felett a hullámok...Kép Jársz tornázni?

Most megyek, mert Janka épp az ujját szeretné a konnektorba nyomni..Kép.

Igyekszem majd gyakrabban írni.

Jankica

jankica
 
 


Sziasztok,
GinaKép neked lány, nekem fiúKép az egyik ismerősöméknek az uccsó pillanatban is fiút mondtak az uh szerint és egy kislány bújt kiKép volt is döbbenetKép de nem is a nem a lényeg sztem..örülök h vaklárma volt, de kár hogy aggódnod kellett egy sort miatta..
JankicaKép szegénykém biztosan éjjel-nappal babázikKép
Sárimama, én is egy szép kis kórházi szülés után mondtam, hogy ezt mégegyszer nem!! és nagyon-nagyon meg voltam elégedve a Telkivel! itt télleg te és a baba a fontos, legalábbis én ezt tapasztaltam, a szombathelyi kórházban anno a fiamat szinte dobálták a csecsemősök, szegény gyerekeknek a fürdetés is egy rémálom lehetett, ahogy berakták őket a csap alá..itt a Telkiben a lányom szinte királynőnek érezhette magát, úgy bántak vele, mintha a saját babájuk lenneKép....
én holnap reggel megyek cukorterheléses vérvételre..kicsit tartok tőle, mert eddig nekem ilyen nem volt, nálunk Vas megyében most sem ez a fajta vérvétel van, hanem egy zsemle + 2dl tej, ahogy nekem is anno, hát majd meglátjuk, azt mondják meg lehet inni azt a löttyötKép
puszi mindenkinekKép
Erzsi
erzsi100
 
 


Sziasztok!
itt a jó idő..mindenki eltüntKép
puszi
Erzsi
erzsi100
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a segítségeteket és igazatok lehet abban, hogy egy próbát megér Telki. Nem tudom mi a menete a dolognak. Simán csak jelentkezzek be egy vizsgálatra? Vagy menjek be körülnézni? Nyilván nem a falak színe meghatározó, hanem az orvosok hozzáállása a dologhoz. Tudnátok segíteni, hogy kit érdemes választani, mert a honlapjukon sok orvost láttam és bár névről ismerek sokat, de ebben a helyzetben nem tudom kit a legjobb választani?
Köszönöm a segítségeteket.
sárimamája
 
 


Sziasztok!

Sárimama!Kép

Szerintem jelentkezz be vizsgálatra, utána már tudsz dönteni.
Én anno 2002-ben, mikor először jártam ott Melissával a pocakban, így tettem.
Akkor nekem Varsányi Hajnalkát kapcsolták mikor érdeklődtem/bejelentkeztem.
Sajnos akkor mégsem ott szültem, amit később nagyon megbántam / az arhívban még talán megvan a történetem/
tavaly ismét babát vártam, akkor már az első vizsgálatoktól Telkibe jártam, V.Hajnalkához és nagyon elégedett voltam Vele is és a kórházzal is.

Már a finisben lennék, április 22-re lettem volna kiírva, de sajnos elvetéltem a 9. héten.
A terhességet befejező műtét is Telkiben történt.

Ha nyáron újra összejön egy baba, megint ide fogok járni, remélem ezúttal szülni is fogok...

egyébként Jankicának és Ginának is a doktornő az orvosa, Õk is elégedettek.
Varsányi Hajnalka az oszt. vez. főorvos a szülészet- nőgyógyászaton.
Szóval én is tudom ajánlani jó szívvel.

Jankica!Kép

Fel a fejjel, lesz ez még nehezebb is!Kép
de viccen kívül: biztos vagyok benne, hogy hamar belerázódsz a kétgyerekes anyuka szerepébeKépKépKép

kérdezted, hogy birkóztam meg a sok teendővel:

feladtam a maximalizmusba vetett hitemet, és teszem ezt a mai napigKép

fel a fejjel!Kép

Gina!Kép

Remélem élvezitek a jó időt és azért nem jelentkezel...
egyébként úgy tűnik megoldódik az Elevit kontra székrekedés probléma kopp-kopp---
lehet, hogy csak meg kellett szoknia a szervezetemnekKép


Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!
Jankica! nagy nagy gratulació, ügyesek vagytok!!Kép
Sheila, remelem, nyaron "összejon" a baba!Kép
Gina, örülök én is, hgy minden rendben, és gratula a kislanyhoz!!Kép
Paga! SziaKép
Mi par hete "kiprobaltuk" a Telki gyerekorvosat. A lanyom egy kakilos hanyos vitrus mellett 40 fokos lazzal annyira kiszaradt, hogy infúziót kellett kapnia, és mivel a Telkiben volt arra lehetőség, hogy a parom legyen bent vele, és emberi körülmények között, ezért oda mentunk.
Nagyon jó a gyerekorvos aki felvette, Ritz Zsuzsanna, mi nagyon meg voltunk vele elégedve!
szóval szetm jó kórházat választottatok -- bár ezt Ti mar tudtátokKép
Most mar teljesen jól vagyunk!
masodik
 
 


Sziasztok!

Na, itt vagyok végre. Kezdek belerázódni a dologba,bár be kell vallanom, segítség nélkül nem tudom, hogyan boldogulnék. Úgy érzem, Lilus megállás nélkül eszik. Addig pedig valakinek Jankával kell foglalkoznia.
Tegnap voltunk kontrollon Lilussal (csípő- meg ortopédiai vizsgálat) és a gyerekorvos is megnézte a sárgaság miatt. Minden rendben van vele, a sárgasága is elmúlt. Nagyon rendes volt, egy mukk nélkül tűrte az egész vizsgálatot.

Sárimamája,
Ahogy Sheila is írta, én Varsányi Hajnalkához járok és nagyon kedvelem. Azt hiszem az a legjobb, ha felhívod a kórházat vagy elmész és személyesen megbeszéled vele a dolgot. Szerintem mindenben segítenek, amiben tudnak, ha meg olyat kérsz, emiben nem tudnak segíteni, azt is megmondják.

Erzsi,
milyen lett a cukor vizsgálat eredménye? Én majdnem rosszul lettem attól a létől. Nagyon rossz ízű...brrrr.

Gina,
Te hol vagy? Voltál azóta Telkiben valamilyen egyéb vizsgálaton? És most már, hogy tudjátok kislány lesz a jövevény, kitaláltátok a nevet?
Vettél már a babónak valamit? És dolgozol még (bár Te otthonról dolgoztál, ugye?)?

Sheila,
Mi a helyzet a tornával? Mindjárt itt a vége márciusnak... Már csak két hónap, igaz? Remélem, már irtó fitt vagy!!!!
A maximalizmust biztos, hogy fel kell adni, bár így, hogy van segítség, egészen jól mennek a dolgok. Később talán egészen belejhövök...Kép.

Második,
Mi már elég régen Ricz doktornőhöz járunk és nekem is ilyen tapasztalatom van, mint neked. Jó olvasni, hogy ha baj van, van olyan hely, ahol normálisan bánnak a gyerekekkel... Persze tudom, hogy a rendes kórházban is megtesznek mindent, de ez valahogy mégis más. Úgy vagyok ezzel, ahogy a szüléssel is. Egy ideig úgy volt, hogy Debrecenben a Klinikán fogok szülni, ott is volt egy orvosom, akivel szintén meg voltam elégedve. Aztán voltam bent a Klinikán és arra jöttem rá, hogy hiába fizetek egy halom pénzt a fogadott orvosomnak (zsebbe!) és ő rendes is velem, de az egész Klinikát nem tudom megfizetni, pedig nekem úgy tűnt, ott igencsak lenne van szükség.... Hát ez van, ráadásul ha a gyerekéről van szó az embernek, akkor minden apróság számít.

Jankica

jankica
 
 


Sziasztok,
végre hogy megint itt vagytokKép
olyan jó idő van...gyerekeim egésznap kinnt lógnak, már izomlázuk van a bicajozástólKép
Jankica,
Lili baba is örülhet a jó időnek, tudtok már nagyokat sétálni..
a cukor eredményem épp, hogy jó..csütörtökön megyek dokihoz, majd ő megmondja, hogy mi legyen, de a laborban azt mondták, hogy 7,6 még nem vészes, de már jó lesz vigyázni..
Sheila,
ahogy mondod...a maximalizmusba vetett hit, az jobb ha elszáll..az első babánál még nagyon akartam jó anya, feleség, háztartási alkalmazott lenniKép aztán rájöttem, hogy ez nem megy...hát igen ahogy öregszik, bölcsül az emberKép
puszi mindenkinek
Erzsi
erzsi100
 
 


Szia Sheila kedves!
Paga mondta hogy megtalált itt Téged!
Nagyon hiányolunk az oldalunkon, visszatérhetnél igazán!
Olvastam a szomoru eseményt, de látom ujra optimista vagy, ennek szivből örülök!
Látod én is megjártam a magamét, de mostmár 1 egészséges és gyönyörü kislány Emese boldog anyukája vagyok.
És nem állunk itt meg, juniusban szeretnénk ujabb babát beültetni. Talán együtt leszünk várandósak? Szivből kivánok Neked sok sikert!
Melcsi

[url=https://lilypie.com]KépKép[/url
melcsi1967
 
 


Sziasztok!

MelcsiKép

Köszönöm, hogy benéztél ide, nagyon jólesik, hogy nem felejtettelek el.
Ígérem, nemsokára én is "ellátogatok" Hozzátok.

A kicsi Emeséhez szívből gratulálok,nagyon jó olvasni, hogy milyen boldog vagyKépKépKép

júniusi projekthez nagyon szorítok, és én is bízom benne, hogy talán egyszerre leszünk kismamikKép

Második!Kép

Köszi a drukkot, szinte érzem, hogy ennyi ember jókívánságának misztikus ereje kell, hogy legyenKép
Örülök, hogy megosztottad velünk a gyermekorvosi élményt, jó érzés, hogy bátran vihetjük a Picurkáinkat is.

Erzsi!Kép

Kitartás, vigyázz nagyon Magatokra!
Nekem is volt 7,6 vércukor eredményem Melissával, a védőnő jól rám is ijesztett, én meg zokogtam, hogy 12 hétig "éheznem" kellKép
( imádtam az édességeket sajnos, és a szénhidrátokat sem vetettem meg, meg is lett az eredményeKép

aztán végül nem kellett diétáznom, mert a dokim csináltatott VC profilt, ami teljesen normális értéket adott, pedig az utolsó méréseknél úgy felbátorodtam, hogy "becsokiztam" előtteKép

Jankica!Kép

EZ AZ, bravó, így tovább!
Ugye megmondtam, hogy menni fog, klassz csaj vagy!Kép
Amiről nem írtál: Janka mit szól a kishúgához?
Lilus hányszor ébred éjszaka?
Felépültél már, nincsenek fájdalmaid?

Köszönöm kérdésedet, és büszkén jelentem:

tornaprojekt dübörög ezerrel!Kép

Nem járok sehova ( annyi időm nincs ),itthon edzek a fitness DVD-videokazetta arzenálomra,
(szenvedélyes gyűjtő vagyok, nincs olyan a magyar piacon, ami nekem ne lenne meg) ezért mindig az aktuális hangulatom alapján választok.

Béres Alexandra a kedvencem, Õ emberileg is szimpatikus, de Rubint Réka gyakorlatai is nagyon jót tesznek nekem.

ezenkívül van egy ellipszis gépünk, ezt nyúzzuk a párommal minden másnap, és nagyon vágyom egy futógépre is...

az edzéseimet infraszaunával kombinálom, ez utóbbit a párom a vetélés után szereltette be, hogy a kedvemben járjon, mert nagyon magam alatt voltam, és elég fázós is vagyok, télen nagyon jólesett melegedni benne, ha átfagytam...és a hangulatomon is sokat javított, hajlamos vagyok téli depireKép

hát így állunk...eljutottam arra a szintre, hogy ha kihagyok egy napot torna nélkül, iszonyú lelkiismeret furdalásom vanKép

és az is hajtóerő, hogy feszesebbek az idomaim, a csípőm is keskenyebb lett...de még kell az a három hónap, hogy igazán jól érezzem magam.

egyébként az egyik szomszéd néni jegyezte meg a múltkor, hogy nagyon kisimult vagyok, tele energiával.
Mikor tavaly azt a szegény kisbabát vártam, nagyon ki voltak apadva az energiaraktáraim, rossz passzban voltam testileg-lelkileg...
talán az is hozzájárult a tragédiához, ki tudja...


Gina!

Kérlek, írj pár sort, NAGYON hiányzol!

Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy mostanáig nem jelentkeztem, de az elmúlt másfél-két hét nagyon mozgalmas volt számunkra.
A múlt hét végén végre megjött a tavasz! Rögtön el is kezdtük a veteményest csinálni. El is tudtunk mindent ültetni.
Vasárnap du. találtunk a szántóföld szélén a házunk előtt (az utcánk szembeni oldalán már szántóföld van) 2 kirakott kb. három hetes kiscicát. Hétfőn, kedden őket istápoltam. Szerencsére tudtam venni cica anyatejpótló tápszert és volt otthon cicáknak való cumisüvegem is. Tehát 2 napig cumiztattam. A sógornőmék akartak tavasszal 2 kiscicát beszerezni, így szerencsére a cumiztatással együtt bevállalta a felnevelésüket és kedden elvitte őket. Mostanra már nagyon sokat fejlődtek, belejöttek a cumizásba, már szaladgálnak, játszanak. Tehát megúszták!Kép
Mellesleg nekünk is 2 kirakott cicánk és egy kirakott Huskynk van. Mi ilyen bolond állatbarátok vagyunk.Kép
Aztán szerdán voltam Telkiben terhesgondozáson és terheléses vércukor vizsgálaton. Mondanom sem kell, hogy a 2 óra utáni vérvétel eredménye nem lett tökéletes. A 7,8-as felső határértéket átléptem egyetlen tizeddel (7,9). Ezért a doktornő azonnal cukorbeteg tanácsadásra küldött péntekre.Kép
Csütörtökön a születésnapom volt. Már megint egy évvel öregebb vagyok!Kép
Pénteken megint Telki. Enyhe fokú terhességi cukorbetegnek nyilvánítottak. Diétáznom kell és időnként mérni a vércukromat. Szerencsére van itthon mérőnk.
Hétvégén megint a kert.
És most itt vagyok. Hát csak ennyi történt velünk röviden. Elég fáradt vagyok. A gépet se nagyon van kedvem bekapcsolni. De hát muszáj néha dolgozni is.
A baba egyébként jól van. Nagyon sokat mozog és intenzíven. A pocakom is szépen nő.

Jankica!
Örülök, hogy kezdesz belejönni a babázásba újra. Sok sikert kívánok hozzá!

Sheila!
Továbbra is irigylem az elszántságodat a tornázással kapcsolatban. Csak így tovább!Kép

Gina
banig
 
 


Hahó!

Gina, Állatmentők Gyöngye!
Neked aztán minden "jóból kijut".....brrrrr. Elképesztő dolog ez. Ha 7,8 lett volna a cukor erdeményed, akkor rendben lenne? Vagy akkor is el kellett volna menned rendelésre? Azért öröm az ürömben, hogy megúsztad "ennyivel". De már csak pár hónap és minden erőfeszítésért kárpótol majd Törpike.
A kert isteni. Én is imádok szöszmötölni, de azt hiszem a mi kertünk rendbehozatalára majd csak jövőre fog sor kerülni. Idén gyerekezünk..Kép.
A szülinap öröm - akárhanyadik is. Lehetsz például 25 is, csak akarni kell (és mindenkinek ezt mondani)...Kép. És különben is, ugyan idősebb lettél egy évvel: de hát ez igazán nem mérhető össze azzal, hogy mennyivel BÖLCSEBB lettél!!!

Csodálatos tavasz van!!!

Jankica

jankica
 
 


Sziasztok,
igen végre tavasz...nem rég jöttek be a gyerkőceim az udvarról nyakig koszosanKép bedobtam őket fürdeni, és most meg a fiam jön hozzám, hogy anya ráz a hideg és fázom...megmértem a hőjét:38....semmi baja nem volt, nem fáj torka..mostanában egy hetet megy ovi, egy hetet itthon...
miközben irok Nektek a pocaklakóm akkorákat rúg, hogy na!! csütörtökön voltam dokinál, és azt mondta hogy előbbre hozzuk a szülést, mert elég nagy baba..egy héttel előbbre csúsztunk..a 7.6-os cukor eredményemre ő is enyhe szénhidrát diétát javasolt..holnap beszélem meg a védőnővel--de nekem olyan furcsa, hogy néznem kell, hogy mit ehetek és mit nem..és most valahogy jobban kivánom azokat a dolgokat amikben sok a szénhidrát...a dokim most kapott 4D uhgépet és ki is próbálta rajtunk, ráközelitett a kicsi arcocskájára és láttam ÕT!!!!!Kép azóta ha megmoccan felvillan előttem az uhképKép
Banig,
szal nem irigyellek hogy figyelned kell a cukor miatt..és a cicák miatt nem féltél? tudod van az a dolog a cicaalommal.. a terheseknek vigyázni kell vmi baci miatt..már nem emléxem h pontosan mi a neve..ja és utólagosan BOLDOG SZÜLINAPOT! Kép
a többieknek is továbbo szép tavasztKép
Erzsi
erzsi100
 
 


Sziasztok!

Végre újra élet van itt!KépKépKép

Gina!

BOLDOG SZÜLINAPOT!!!Kép

Örülök, hogy jól vagytok!!!
A cicamentéshez pedig külön gratulálokKép
Mi ugyanilyen állatbolondok vagyunk ( cica, kutya, ló )stbKép

Nekünk is van két befogadott cicánk ( Firka, akit még a héthónapos sárvári tartózkodásunkból hoztunk magunkkal 1999-ben és ZUZu, akit decemberben fogadtunk be Melissa kérésére.
Akkor kb. 3 hónapos csenevész baba volt, most egy gyönyörű szürke selymesbundás kandúrgyerekKép

Jankica!Kép

Én is imádok kertészkedni, de jövőre inkább gyerekeznénk mi isKép
még mindig nem válaszoltál a fenti kérdéseimreKép

Erzsi!Kép

Remélem a kisfiad már nem lázasKép

A baci neve: toxoplazma gondii
és a macska csak harmadik a bűnlistán ( a baci terjesztést illetően ).
A nem elég alaposan megmosott zöldség-gyümölcs, és a nyers hússal való munka - kellő elővigyázatosság nélkül ugyanis megelőzi.
A macskaürüléktől valóban el lehetne kapni, de csak akkor, ha 24 órán belül nem takarítja a gazdi az almot, illetve ha utána nem mos kezet.

Az állatorvosunk szavaival élve: ahhoz meg kéne enni a cicakakit, hogy elkapjuk / elnézést /.
Ezt csak azért írtam le, mert mikor babát vártam engem is aggasztott ez a dolog, de takarításkor gumikesztyűt viseltem, simogatás után pedig rögtön kezet mostam.

A mai napig toxoplazma negatív vagyok, pedig öt éven kersztül tenyésztettem bengáli macskákat,
a terhesség alatt is.
Egyébként az emberek 80°%-a gyerekkorában átesik a fertőzésen, ezután már nem jelent veszélyt ez a kórokozó.

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a gratulációkat! Nagyon jólesett.

Erzsi!

Sheilának igaza van. Nem olyan könnyű azt a bacit elkapni. Hét éve van macskám, immáron 4 és én is toxoplazma negatív vagyok. Két hete derült ki az egyikről, hogy macska-leukozisra pozitív, de emiatt sem aggódom, mert az meg nem veszélyezteti az embert. Nem lehet elkapni.
Egyébként én is a beültetések alatt gumikesztyűvel takarítottam az almot. Mióta terhes vagyok, azóta a férjem csinálja a biztonság kedvéért.

Jankica!

A kertet mi sem bírjuk idén magunk rendben tartani. Én ugye veszélyeztett vagyok és nem is bírom a komolyabb fizikai munkát (megfájdul és bekeményedik a hasam), anyu elmúlt 70 éves, apunak a térdei totálkárosak, alig tud menni, a férjem meg csak hétvégén tud segíteni, de Ö nem nagyon szereti a kerti munkát. De le akalappal előtte, mert ennek ellenére az elmúlt 2 hétvégén nagyon sokat segített.
Mi az idén úgy akarjuk megoldani a kert-kérdést, hogy megbízunk valakit heti 1 napos munkára. Úgy néz ki a dolog, hogy össze is jön, már csak az anyagi vonzata a kérdés. Hétvégén jön megnézni a rá váró munkát.
Ha találsz megbízható embert, akkor próbáld meg Te is így.

Gina
banig
 
 


Sziasztok,
sajnos a kisfiam lázasKép az zavar a legjobban hogy ez már zsinórban a 3.alkalom, 1hét itthon 1hét ovi, antibiotikum kúra már 2szer..és csak szinte lázas..most a dokinéni nem adott neki semmi antibigyót, mert se a torka se a füle nem gyulladt csak láz..csillapitás után pár órára jól van aztán szépen visszakuszik a láza 38.5re...
Kertészkedés: mióta itt lakunk folyton konyhakertre vágyom, de először udvarrendezés..aztán tavaly ugy ahogy képbe kerültünk e téren, de akkor meg késő volt már veteményezni, most meg megmondom őszintén semmi kedvem hajolgatni..épp elég mikor takaritok ittbennt..igy idén se lesz semmi, mert a férjem nem hinném hogy veteményezni fog..amúgy mindketten betonházigyerekek lévén nem is igazán konyitunk hozzá, de szerintem bele lehet jönniKép
ma eléggé borus az időKép
mindenkinek további szép napot!
puszi
Erzsi
erzsi100
 
 


Sziasztok lányok!

Jobbulás a beteg manónak!
Én is diabéteszes lettem a terheségg alatt, sőt már a 10. héten kiderült, így végig diétáztam. Remek trükköket tanultam néhány cukorbeteg kismamától. Pl: ha nagyon vágysz már édességre egyél jégkrémet, de ne lightost, vagy "vizeset", hanem olyat amiben tejszín van, mert a tejszín zsírtartalama lassítja a cukor felszívódását így nem emeli annyira a vércukorszintet. Vagy például lehet enni sültkrumplit de sok nyers zöldséggel (salátával), mert a zöldségek rosttartalama szintén lassítja a felszívódást.
Ja és tésztából teljes kiörlésűt válasszatok.
Egyébként egyáltalán nem vészes a cukorszintetek (az enyém 9 fölött volt), de azért diétázzatok persze, ha az orvos azt mondta, de ne vigyétek túlzásba!
Puszi mindenkinek
Annamari

Kép
Kép
ganami
 
 


Hahó!

Sheila,
Bocsi, hogy nem válaszoltam, kicsit elnéztem a levelet...Kép. Janka mikor meglátta a kistesót, sírva fakadt és egy ideig minden alkalommal sírt, amikor Lilus is rázendített...Kép. Szerencsére ez hamar elmúlt és most már minden visszatért a régi kerékvágásba. Igazából nem nagyon vet rá ügyet, néha odamegy hozzá, mindja, hogy baba, aztán játszik tovább. Annyira kitölti még a saját egója a világát, hogy nem nagyon ér rá Lilussal foglalkozni.
Lilus kb. kétszer ébred éjszaka, gondolom azért, mert tápszert kap, a tejem most sem az igazi, nem tud eleget szopni, nincs elég. Na, mindegy, ez már nem zavar (Jankánál túltettem magamat rajta), így is fel fog nőni.
A sebem most is pitty-putty meggyógyult, már az elsőhét végére szuper volt, aztán a doki néni kiszedte a varratot, azóta legalább nem is viszket. Azt mondta, szép lett.

Erzsi,
remélem, hamar kilábaltok a betegségből, úgy tűnik, az ovi már csak ilyen, meg kell erősödniük a gyerkőcöknek. De csak jön (ha lassan is) a tavasz, aztán mindenki meggyógyul.
Eldöntötted már, hogy hol fogsz szülni?

Annamari,
Micsoda trükkök vannak. A barátnőmnek kellett diétáznia és ő nagyon utálta. Most megint babát vár és az orvosa azt tanácsolta neki, hogy a terheléses vc. vizsgálat előtt már diétázzon és akkor remélhetőleg jók lesznek az eredményei...Kép. Vajon ez hathat? Olyan furcsán hangzott.
Mondtad, hogy fogorvos vagy, így lenne egy kérdésem: mikor mossa Janka a fogát fogkrémmel és milyennel? Idáig csak simán, a fogkefével súrolgatja a fogát. Néztem a fogkrémet, de mindegyikre az van írva, hogy köpje ki a gyerek....he-he-he. Ugye nem kell mondanom, hogy ezt milyen könnyű kivitelezni...Kép. Szóval, van valami ötleted?

Jankica

jankica
 
 


Sziasztok!

Erzsi!

Tudom, hogy nagyon elkeserítő, hogy folyton beteg a Kismanó, de hidd el , ez teljesen "normális" dolog ovikezdéskor.

Melissával mi ugyanígy voltunk: 1 hét ovi ( ez még jó esetben volt, de inkább csak három napot ment ) aztán 1,5-2 hét itthon...
egyszer még antibiotikumot is szedett, sőt tavaly május végén ( május elején kezdte az ovit )
egyszer hajnali 3-kor rohantunk Vele ügyeletre, mert majdnem befulladtKép

az ügyeleten teljesen felpörgött a lányKép
mintha csak játszótérre vittük volna, nézett is furán az asszisztensnő, mert nekünk a kialvatlan képünkkel ( én smink nélkül, hálóingre húzott melegítőbenKép betegebb kinézetünk volt, mint a gyereknek.
De mint kiderült, nagyon jókor vittük, mert gégegyulladása volt, és nem tudott volna aludni egy percet sem (hát még mi ) mert folyton köhögni kellett szegénynek...és bizony be is fulladhatott volna, ha várunk.

aztán nyári szünet után szeptemberben újra kezdődött a betegeskedésKép
tartott novemberig, aztán megtörtént a csoda: kezdtük túlszárnyalni az addigi rekordot, már hosszú hetekig (!) járt folyamatosan oviba.
Azóta talán 1x volt itthon, enyhe kis orrfolyás, köhögés, hőemelkedéssel.
Az igazsághoz tartozik, hogy amióta szedi a Multi Tabs Immuno Kid-et, amit a téli hónapokban kiegészítettünk Béres csepp és C vitamin cseppekkel, tényleg nem volt beteg. Kopp-kopp

Tehát van remény számotokra is, hogy megedződik a kisemberKép

AnnamariKép

Még nem döntöttél baba ügyben?

JankicaKép!

Akkor szerencsés vagy Lilussal.
Janka pedig nagyon boldog lesz egy-két év múlva, hogy van egy kis játszótársaKép.
A szoptatással kapcsolatban nekem sincsenek már illúzióim azok után, hogy mindhárom gyerekemet csak egy-két hétig tudtam szoptatni úgy, hogy pótlás kellett mellé.
Sajnos bármit csináltam, hamar elapadt a tej, illetve Melissánál be sem indult igazánKép.
Emiatt állandó lelkiismeret furdalásom volt,
tönkre is tette a szülés utáni heteket, még depresszióm is voltKép
Persze a terhesség alatt mást sem olvastam, mint azt, hogy mindenki tud szoptatni, aki nem, az nem akar.
Hát én AKARTAM...nagyon is...és azt hittem, ha akarok, az elégKép

a következő babánál úgy indulok, hogy akarok szoptatni, de ha most sem sikerül, nem fogok a Dunának menni.


Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Szia Jankica!
Az én lányom is még csak sima vizes fogkefével mos fogat. Azt mondják az okosok, hogy kb 2 éves kor körül már meg lehet tanítani a gyereket, hogy köpje ki a fogkrémet. Az a lényeg, hogy gyerek fogkrémet vásárolj. Azért nem szabad lenyelni, mert a fluorid így beépülhet jobban a csontokba és a fogakba is ami egy fluorózis nevű állapotot hozhat létre. Ez a fluorid nagyon trükkös dolog. Ha kismértékben épül be a fogzománcba, akkor erősíti azt, ellenállóbb lesz a fogszuvasodással szemben, de egy bizonyos mértéken felül, már gyengíti azt. Lehet, hogy már láttál olyan embert akinek a metsző fogain nagyon fehér elszíneződés volt, mintha hósipka lenne egy hegyen így szokták mondani. Na az a fluorózis amitől törékenyebbek a fogak. Én csak azt tudom mondani, hogy én mit csinálok a saját gyerekemmel. Arra nincs nagyon ötletem, hogy hogyan lehet rávenni, hogy kiköpje a habot. Nálunk az van, ha mondom, hogy köpd ki, akkor rögtön lenyeli ami a szájában van. Ja most jut eszembe, léterzik olyan fogkrém amiben nincs fluorid. Talán azzal el lehet kezdeni a szoktatást. Gyógyszertárban tuti kapható ilyen. Márkát sajnos nem tudok.
Remélem nem voltam össze-vissza!
Ha kérdésed van válaszolok, legalábbis megpróbálok.
Annamari

Kép
Kép
ganami
 
 


Sziasztok!

Sheila,
végre valaki, aki hasonlóan járt, mint én. T...m tele van a Kismama meg a hasonló újságok írásaival, hogy csak az nem szoptat, aki nem akar. Hahhhhh! Még egy háborgó levelet is írtam a Kismama c. újságnak, hogy azért ez szerintem nem így van (ja, és aki császárral szül, azért az is lehet még jó anya...). Én is ezeken az újságokon szocializásódtam a terhességem idején és én is azt hittem, hogy majd csak szoptatok, aztán minden rendben lesz. Hát, nem teljesen így volt. A lényeg, hogy nekem is komoly lelkiismeretfurdalásom volt, mert nem úgy mentek a dolgok, ahogy ott le van írva. De mára megerősödtem lelkiekben és már ügyet sem vetek a hasonló baromságokra. Lilusnál valahogy olyan természetesen megy minden.
Igazából mindekinek a második gyereknél kellene kezdenie...Kép.

Annamari,
Köszi a választ, akkor maradunk a sima fogkefénél. Ahogy Jankát ismerem ő is csak azért is lenyelné a fogkrémet, mert azt mondanám neki, hogy köpje ki. Úgy tűnik ezek a törpik így vannak kitalálva...Kép.

Jankica

jankica
 
 


Sziasztok,
itt a jó idő és az áradás...
Marci most megint ovisKép de nálunk már nem ovikezdés van,mert már nagycsoportos, sőt azt kétszer járja épp, mert pont utolsó nap tölötte a 6-ot tavaly..remélem most a jó idővel talán kevesebbet betegeskedik majd.
Dettikém ma kapott bicajt, amit most tanul hajtani..hát nem egyszerű feladat igy 3évesen, de jó kis izmos lábikói lesznekKép

A szopiztatás témához csak annyit, h télleg nagyon hülyeség nyomatni, h aki nem szoptat az vmit nem jól csinál..mert van aki alkatilag olyan és kész..a barátnőm most szülte a 3. babáját, de egyiket se tudta egy hétnél tovább szoptatni, sajna az elsőnél olyan védőnénije volt aki emiatt rendesen lelkiismeretfurdalást csinált neki..pl elment hozzá a szoptatás világnapján és kiselőadást tartott róla, h a szoptatás milyen fontos dolog..szegényem teljesen depis lett ettől..mára már megerősödött mint szülő és tutira kirakná azt a védőnőt..hát igen, szülővé is érni kell..Marcival én is sokmindent lenyeltem ismerős/ismeretlentől de ma már helyreraknám az tuti..meg különben is ahány ember/baba annyi szokás..Marci pl 8hónapos koráig szopott, de már 4hónaposan kibujt az alsó két foga és szépen sorban a többi, igy már a kis lurkó rendesen harapott..Detti 14hónapos koráig, neki később jött a foga 7-8hónaposan, de eszébe se jutott harapni, pedig már vártamKép Marcinak szinte az elejétől ment egy kis pótlás, és hiába mondták, hogyha adok neki üvegből akkor már a mellem nem kell..ő abból evett amiből jöttKép Dettinek 6hónapig semmi nem ment le csak a cicizés volt...lehet h most a 3.babómnak nem lesz tejem, kitudja..én ettől nem érzem kevesebbnek magam..legalábbis én igy állok hozzá..
na ezt kiveséztemKép
további szép napot mindenkinek
Erzsi
erzsi100
 
 


Sziaztok Lányok!

Látom, tényleg itt a tavasz! Senki sehol!
Mi van veletek?

Én pénteken megyek 4D UH-ra. Nagyon kiváncsi vagyok, milyen lesz a baba.

Jankica!
Hogy van a picúr? Nagyon lefáraszt?

Sheila!
Hogy érzed magad? Még mennyi idő van hátra a startig?

Hát a többiek? Ki hogy érzi magát?

Gina
banig
 
 


Halihó!

Gina,
akkor várom, hogy mit állapít meg az uh holnap. Már jó nagy lehet a pocidKép! Babóval minden rendben? Felszerelések hogy állnak?
Mi ma voltunk Telkiben, Jankát vittem el, hogy beoltassam bárányhimlő ellen. Már állati régen ott fagyoskodott az oltóanyag a hűtőben (kb. januárban elhatároztuk, hogy beoltatjuk vele), aztán tegnap este láttavm a Tv2-es híradóban egy riportot egy Heim Pálos infektológussal és ott bemutattak egy két szegény kis kölyköt, akit elkapott az egyébként "ártalmatlan" bárányhimlő. Rettenetes volt látni. Szóval ma elmentünk és a csupa jókedv és elevenség gyerekemről kiderült, hogy nem lehet ma beoltani csak egy hét múlva, mert piros a torka. Szerencsére más baja nincs, de dolgunkvégezetlenül jöttünk el. Na mindegy.
Amúgy meg Lilussal megjártuk rohammentővel a János kórházat, mert félrenyelt egy kis visszajövő váladékot a pocijából és szegény beszürkült, mert nem kapott levegőt. Állati sz.. volt, nagyon megijedtük, ráadásul ez éjjel kettőkor történt. A János kórház egy borzalom, förtelem körülmények, nem is részletezem. Azóta már hazajöttünk és úgy tűnik rendeződött a dolog, kap anti-reflux tápszert, meg beutaltak minket alvásvizsgálatra, hogy sok kaja jön-e vissza. Kaptunk ugyan időpontot, május 17-re. Azért még erősen vacillálok, hogy elvigyem-e (valami csövet dugnak a gyerekbe, meg egy csomó tappancsot rákötnek és 24 óráig megfigyelik... brrrr).
Szóval ez van, amúgy vidáman zajlik az élet. Holnap megyünk MOZIBA, purdékat pedig a nagyikra bízzuk. Most ez naggggggyyyyyon feldob.

Sheila,
mi hír nálatok?

Erzsi,
összes gyerkőc meggyógyult már? Telkiben fogsz végül is szülni (lehet, hogy már írtad, de rövid az agyam...Kép)?

Milyen volt a húsvét? Nálunk nagy nyúlászás volt a kertben (csoki- és játéknyuszi vadászat).

Jankica

jankica
 
 


Sziasztok,
na igen a jó idő miatt kicsit ül a topikKép
kis hir rólunk: most 31.hétben járunk a kisfiammal, neve még nincs, láttuk pár napja 4Dben a pofikájából egy pici részt, de nagyon takargatta magát, nem baj, majd ha kibújik jól megnézzükKép a dokim szerint nagy baba lesz..
húsvét nálunk is kertben rohangálás voltKép nagyon élvezték, majd a nagyfiam mondott egy szép locsoló verset, amit az oviban tanult és napokig titkolta előttem, h csak a nagy napon hallhassamKép nyuszi mindkét gyerkőcnek bicajt hozott, Dettinek élete első hajtós bicaja és nagyon ügyes már vele, Marci pedig egy számmal nagyobbat kapott és már persze esett is vele, a könyöke szép térkép...
a kertet szépitgetjük, főleg a férjem, nekem semmi kedvem hajolgatni...
betegség most nincs/lekopogom gyorsan/ de Marcinak kilátásba helyezték a fülszúrást a legközelebbi fülgyulladására..
eddig még úgy van h a Telkiben szülök, de vhogy én úgy érzem előbb jön a babóm..majd kiderül..
Jankica, mit moziztok?? mi legutóljára 4-en /na jó..5-eKép / voltunk a gyerkőcökkel moziban a Jégkorszak 2-önKép
Többiek??
ha van időtök irjatok egy keveset magatokról
puszi
Erzsi
erzsi100
 
 


Sziasztok,

eddig ide még nem írtam, de Telkiben szeretnék majd szülni (moat 24 hetes vagyok) és gondosan végigolvasgattam a topicot. Hát elég megdöbbentő volt, főleg az eleje! Nem tudom, jár-e még ide valaki információért, ötletelésért, de ha igen, akkor megoszotm Veletek, amit ma szereztem, és rímel a topic egy korébbi sarkalatos kérdésére. A csecsemő-intenzívről van szó, illetve annak hiányáról. (Mint tudjuk Budapesten alig néhány kórházban van ilyen.) Szóval ma azt mondta az orvosom, hogy ez úgy megy, mint az összes többi intenzívvel nem rendelkező kórházban, hogy ha koraszülés van, ott van a gyermekorvos (minden szülés alatt egyébként) és kihívják a Cerny mentőt, akik koraszülött mentésre vannak szakosodva, ők ott várják, hogy a baba megszülessen, és ők viszik el a klinikára vagy ahova kell. A lényeg, hogy a mentőben UGYANAZ az inkubátor van, amelyet a csecsemő intenzíven is használnak, vagyis a gyerek UGYANAZT az ellátást kapja születése percétől, mint a csecsemő intenzíven. És minden kórházból ezzel a mentővel szállítják a koraszülött babákat, ebben tehát nincs különbség Telki és a közkórházak között.

Remélem, sikerült ezzel némi aggodalmat eloszlatni, én mindenesetre megnyugodtam.
Jó babavárást mindenkinek!

Doodle
doodle
 
 


Sziasztok!

Bocs a hosszú hallgatásért, de ez a meleg, ami az elmúlt napokban volt, teljesen kikészített. A lélegzéshez se nagyon volt erőm. De most, hogy lehűlt végre a levegő, nagyszerűen vagyok. Nem tudom, hogyan fogom bírni a nyarat! Előre rettegek a melegtől.

Szóval nálunk a múlt héten pénteken volt a terhesgondozás. Minden rendben van. Pár napos méretbeni elmaradását tartja a baba, de ez bőven belefér az átlagba. Valószínűleg nem lesz egy óriás baba. Nem baj! Ráér idekint megnőni.

A 4D UH számunkra nagy csalódás volt, mert nem látszott gyakorlatilag semmi. Néha valami felderengett, ami akár az arca is lehetett, de nem volt valami meggyőző. Egyébként végig égtelenül mocorgott, forgataa a fejét, takargatta a kezével, karjával az arcát. A kezét, néha a karját ki tudtuk venni, de semmi mást. Megerősítették, hogy kislány. A 4D-t nem erőltetjük egy darabig, majd talán a 34-36. hét körül újra megpróbáljuk. A sima 2D-n egyébként minden tökéletesen látszott.

A kertben már én sem tudok szinte semmit csinálni. Hajolgatni egyáltalán nem, mert megfájdul és keményedik a hasam. Egyébként elég sokszor keményedik, de fájdalmatlanul. A doktornő maximumra emelte a MagneB6-ot (3x2). Ha nem csinálok egész nap semmit, akkor használ. Csökkennek a keményedések. A kertben gyomlálni kéne, úgyhogy majd megpróbálom négykézláb, úgy nem nyomom a hasam. Szép látvány leszek!Kép

A koraszüléssel kapcsolatos tudnivalókat én is megbeszéltem a doktornővel és Õ is azozat mondta el, amit Doodle is leírt. Azzal kiegészítve, hogy ha hirtelem baj van, akkor nem kell feltétlenül a Telkibe menni, hanem a II.sz. Női Klinikával szoros kapcsolatuk, oda kell rohanni. A Bánhidi doktorral tartja elsősorban a Telki a kapcsolatot.
banig
 
 


Sziasztok!

Vegigolvastam a 2006-os evadot hat ... meg kell h mondjam tetszik amit irtok. azt hiszem vmi ilyen korhazra vagytam. meg nagyon az elejen vagyunk (6. het) es nagon izgulunk, h minden rendben legen. amiket a forumban irtatok segitett orvost valasztani, igy a Dr. Varsányi Hajnalka doktorno mellett dontottem. majus 9.-en megyek hozza.
segitseget kernek toletek: nem tudjatok veletlenul, hogy mit mondanak a repulessel kapcsolatban? az elso 3 honapban lehet-e. en eddig nem olvastam sehol olyat, h nem lehetne, es 2 orvossel is beszeltem, akik ugyancsak ezt mondtak. de mivel elso terhessegem, igy mindenben bizonytalan vagyok. ha tudtok a temarol vmit, kerlek irjatok meg.

sziasztok
Marica

Kép

Kép
mmarica
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?