Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,
voltam ma a szülésfelkészitő tanfolyam első előadásán, szerintem nagyon j volt, aranyos volt a Szőnyi doktor.Viszont még ott sem találtam senkit,aki Dr. Ita Jenőnél szülne vagy szült,ismeri.Köztetek sincs ilyen kismama?
Üdv:
Zsuzsó
zsuzsó13
 
 


Sziasztok!

Megvagyunk, jól vagyunk, sokat sétálunk, időm kevés gép elé ülni.

fülbevaló? szerintem leghamarabb ovis korban, de csak ha szeretne. Kincsőnek nem is lesz addig, amíg ő nem kéri.

Barangó egyik kezemben, Kincsőnek meg rajzolni kellene a másikkal. 3. kezem nincs, bocsi, megyek.

edina

ui: hamarosan talizhatunkKép

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok!

Fülbevalót szerintem semmi képen ne! A fül a test térképe. A szerveink mind megtalálhatók rajta. Ilyen kis korban nehéz úgy megszúrni a fület, hogy ne találják el valamelyik szervét. És ez bizony baj. Kárt lehet tenni benne. Szerintem majd ha már elég nagy lesz és mint ahogy az Edina mondta magától el tudja dönteni, hogy kell neki. Én sem rakattam be a lányomnak.



Edina!

Lehet tudni már, hogy milyen bacitok volt. Igen sokat aggódtam, miattatok és persze a Hannáért is. Hallottad mikor azt mondták, hogy figyeljem? Hát éppen, hogy hazaértünk és már lázas volt. Nem kívánom senkinek. Nem tudtuk, hogy ugyanaz mint a Barangónak, vagy valami más. Szerencsére mást szedtünk össze. Nagyon örülök, hogy most már jól vagytok.
hanna15
 
 

 
 

Sziasztok!

Teljesen új vagyok itt, első gyerekemet várom. Van még valaki, aki szeptemberben fog szűlni és/vagy a Szőnyinél?

Zsuzsó13: épp most voltam a babaszoba fórumán, s ott olvashatsz dr. Itóról a régebbi hozzászólások között.

Az előadás szerintem is jó volt, de a kórház viszont elég lepukkant.

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Ed,

Örülök, hogy jobban vagytok! Várjuk a jóidőt és a talit. Minden héten megyünk a KUSZÁBA így közel vagytok Kép

Boróka,

A másik Schöpfis topickban vannak a most babát váró kismamák Kép Szőnyi jó választás!!!!

Kriszti

cuiccolo
 
 


Sziasztok

Ismét segítettetek,hogy hogyan is döntsek fülbevaló ügyben.KépVárunk!Kép

Köszi a segítséget,a véleményeketKép

Pár napja "találta"meg a Vivikém az ujjacskájátKép
Egész nap megy a "bírkózás",azon dolgozik,hogy hogyan is tudna az a kis ujjacska a szánkba kerülniKépHa véletlenül sikerül bevarázsolnia,nagyokat cuppog.KépOlyan aranyosak,ahogy kezdik fölfedezni a testrészüketKép

Sziasztok

Melinda+Vivien (7hetes)

Kép
kmelinda
 
 


Nekünk Hanna tegnap talált rá és szerintem csak egész véletlenül sikerült bekapni. Nagyon felhúzta magát, hogy nem jön belőle semmi. Kép
Remélem hamarosan megbékél vele és szívesen fogja saját megnyugtatására használni. Tényleg nagyon édesek Kép Hanna egyébként 5 hetes és még nem tudatosan talált az újára.
hanna15
 
 


Szia Boróka,
köszi az infót, mindjárt megnézem a babszobát.
Egyébként én is szeptemberre vagyok kiirva.
Most vagyunk a 13. hétben. Gyere a szülésfelkészitő tanfolyamra,voltam az elsőn és szerintem érdemes volt elmenni.
Zsuzsó
zsuzsó13
 
 


Sziasztok!

Kriszta, mikor vagytok a Kuszában és mire jöttök? Már mi is szoktunk jönni-menni, most mondtam Apának, hogy hamarosan elkezdjük a táncot.

Hanna_mama, néhányszor elolvastam az üzenetet, mire rájöttem, hogy ki vagy.Kép Sajnos hallottam a dokinőtől, hogy belázasodott a leányzó. Nálatok mi volt? Barangónak a vérében baktériumot találtak, az okozta a betegséget. Hogy hol és mikor kapta el, azt nem tudták megmondani.Kép 10 nap intenzív, antibio és vizsgálat hegyek, de szerencsére már jól van. 3 hete vagyunk itthon, hízott már 1 kilót.Kép

Timili, ez komoly? Ha megvan még a K, akkor mi elfogadnánk. Jobbulást Márknak! Csak kérdés, hogy mikor és hol találkozzunk.

Nem tudom, mi van a levegőben, de Barangó egész nap alszik.Kép

Jó éjt!
Edina
ui: Kincső vasárnap lesz 2 éves! Rohan az idő!

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Szia Hanna15!

Nagyon ismerősnek tűnsz nekem. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Egyik ismerős lánynak is 5 hetes a kis Hannája és betegen vitte őt haza a kórházból. Lehet, hogy épp te lennél az?

Ti Pesten laktok vagy vidéken?
Mi vidéken lakunk egy panel 4. emeletén tán nem laktunk mi egymás mellett? Lehet, hogy már tudod is ki vagyok. De ha tévedek bocsi, hogy zavartalak.

Minden jót nektek Kép
Kisvirág

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Szia Ed,

Pénteken fél 10-től járunk táncra. Csatlakoztok? Van babahordozóban kistesó úgyhogy lenne társasága Barangónak Kép
Ha Barbiék eljutnak tücsök-zenére mi is benézünk!

KÉRDÉS: D vitamint még adtok a gyerekeknek? Ha nem ki meddig adott. Persze nem a friss kismamáknak szól a kérdés :d
Nekem azt mondta a doki, hogy tápszeres gyereknek megfelelő állapotú kutacsnál 1 évesen hagyjam abba, de most hallom hogy mindenki adja 2 (!) éves korig... Hmmmmm?!

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Kriszti,
Nekem az orvosunk 1 éves kort mondott.
masodik
 
 


Sziasztok!
D-vitamint nekünk a doki 1 éveskorig végig javasolta. Utána csak mikor nincs már napsütés, okt, nov-től tavaszig 6 éves korig. Én úgy tudtam, hogy 3 éves korig, nekem a nagy nov-ben volt annyi. De azt mondta,hogy adjam télen neki is 6 éves korig. De gondolom ahány gyerekorvos annyiféle válasz. Mi a vigantol olajat szedjük.

Iviki
iviki
 
 


Boróka,

én is szeptemberre vagyok kiírva, csak én a másodikkal.

A D-vitaminnal kapcsolatban én is kíváncsi vagyok, mert én is úgy tudtam, hogy 2 éves korig kell, de én is azt hallottam ismerősöktől, hogy már nem szedik. Nálunk pont most tört el egy üveg, úgyhogy hétfőn megyek feliratni a dokinénivel és akkor megtudjuk.

Gig,
a hazamenetel napján szúrják át, nem lövik és a csecsemősök csinálják.

Már mi is benne lennénk egy taliban, (az utolsó tali óta nem voltunk betegek).

J

KépKép
KépKép
ytong
 
 


Kriszta, milyen a tánc? Élvezi Marci? Szerintem hamarosan mi is benevezünk, talán már pénteken. Jó lesz egy kis kikapcsolódás.Kép

D vitamin: nekem azt mondták, hogy 2 éves korig kell adni, de csak télen, amikor nincs napsütés. Én kb 2 hete nem adom Kincsőnek, vagyis amióta le tudunk menni sétálni és persze ma 2 évesKép.

Judit, de jó neked, megint szülhetsz.Kép

Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok,

Csak gyors bekukk.

Boldog Szülinapot Kincső!
Kép

Manka és Jack

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Ed,

De jó, gyertek pénteken! Marci imádja, végig csinálja a feladatokat KépAnyukáknak is jó kis tornaóra.
Drűga Kincső!
Nagyon Boldog MÁsodik Születésnapot Kívánunk Neked!

K+ Marci

cuiccolo
 
 


Iza, Viki, Judit, Ed,

Köszi a válaszokat D vitamin ügyben. Marci nem kapja :o 1 éves kora óta. A válaszok alapján változatlan a helyzet vki. adja vki. nem Kép

p,
Kriszti

cuiccolo
 
 


Ed, Kincső!
Boldog szülinapot kívánunk!
Iza
masodik
 
 


Ed,Kincső!!

NAGYON SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT
kívánunkKép

Melinda+Vivien(2 hónapos)
Kép

Kép
kmelinda
 
 


Ed, Kincső!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk!KépKépKépKép

Képzeld, Ed! Szegény doktorunk összetörte magát.Kép
Csúszott az út és elesett a háza előtt. Úgy néz ki, műteni kell a térdét.

Örülök, hogy jól vagytok! Szépen hízik a kicsi Barangó!

Andi&Nati

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a köszöntéseket, majd teszek fel fotókat az albumba. hihetetlen, hogy rohan az idő.

Kriszta, szerintem megyünk. Mondtam Kincsőnek, hogy megyünk táncolni, egyből rázta magát.Kép Szombatonként aquafitnesre fogok járni, a tücsökzenén pedig még gondolkodok. Barbival beszéltem, most betegek, nincs gépe, de ő is gondolkodik a tücskönKép

Andi, szóval ezért nem volt a múlt héten dolgozni.Kép A napokban kellene mennem 6 hetes vizsgálatra, felhívom, hogy mi legyen. Valahogy nincs humorom most más dokihoz, inkább a magánrendelő.

Brrr... Barangó alszik, Kincső pedig sikít...megbolondulokKép

Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok

Vivcsi szeme 2 napja váladékos,a bal,és 1 picit "csipás"KépNaponta többször(kb.20*)letörlöm kamillás vattával.Mitől váladékozik 1 baba szeme?

Melinda

Kép
kmelinda
 
 


Edina!

Egy barátnőm nemsokára szül majd nála, tőle tudom, hogy elesett. Múlt héten még tuti rendelt magánban. Nem lehet olyan nagy baj, mert ugyan bicegve, de tud járni. Szerintem otthon rendel keddenként!

Melinda!
Nekem a dr.nénink nem engedte hogy kamillával törölgessem Nati szemét amikor váladékozott, mert allergizálhat.
Forralt vízzel törölgettem.

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Melinda,

a babák szeme a könnycsatorna elzáródása miatt váladékozhat. Javaslom, mutasd meg a dokinéninek. A kamillás borogatást én is úgy tudom, hogy nem jó.

Kincső,

neked még nagyon sok és boldog születésnapot kívánunk.

Ed,

ennyire jó élményeid vannak, hogy máris "irigykedsz"? Nekem az első szülés hiper gyors volt, de azért tartok a másodiktól, bár tudom, hogy általában az gyorsabb mint az első, de itt az általábanon van a hangsúly.

J

KépKép
KépKép
ytong
 
 


Melinda!

Ne kend kammillával, nem jó!!! Csöppents anyatejet a szemébe, két nap alatt helyre rakja. Úgy emlékszem a mulktor azt írtad náthás kicsit, lehet ráment a szemére. Nekünk is volt ilyen. Az anytejtől pikk-pakk helyre jött.

Iviki
iviki
 
 


Judit, az általában leggyakrabban bejön, ez a tapasztalat. Nekem is sokkal gyorsabb és könnyebb volt, pedig Barangó 1300grammal nagyobb volt. Igen, tényleg picit irigy vagyok, olyan jó ott lenni és hatalmas pocakkal élni!

Andi, köszi az infót, akkor tuti felhívom.

Anyatej a szembe? Barangónak is könnyezik, csütörtökön megyünk tanácsadásra.

Mennem kelll.
edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Ed26!

Igen az anyatej jó szemcseppnek is és orrcseppnek, csupa vitamin. A kismamában is lehetett róla olvasni már többször is. Nekünk a doki is javasolta, meg a kórházi védőnő is említette. Nekem mindkét gyereknél bevált. Nem kellet antibiotikumos szemcsepp, mert az anyatej helyre hozta. De mi nem könnyezésre használtuk, hanem mikor kicsit össze volt ragadva a szeme, csipás, kicsit váladékozott. (pl. kötöhártya)

Iviki
iviki
 
 


eD26

Igen jó az anyatej szemcseppnek is és orrcseppnek is. Már többször is olvastam róla kismamában is, a kórházi védőnő is ajánlotta. Nekem bevált mindkét gyereknél. 1-2nap alatt helyre jött. De mi nem könnyezésre használtuk, ha nem váladékozott a szeme, reggel mikor felkelt kicsit össze volt ragadva a csipától.

Iviki
iviki
 
 


Szia Melinda!

Jobban van már Vivi szeme?

Viki
iviki
 
 


Ed26

Bocsi hogy 2x küldtem be, de először nem akart bemenni az üzim. Viki
iviki
 
 


Iviki, köszi, ma már csepegtettem a szemébeKép Lehet, hogy kéne olvasni a kismamát?Kép
Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Kisvirág_30!

Hát valóban vidék, panel 4. Hát gratulálok a fiúcskához. Nagy az öröm gondolom. Dolgozol még vagy már otthon vagy? Ne dolgoz túl sokáig. Honnan tudsz te mindent? Kép Ki a közvetítő a lépcsőházban? KépCsak nem az Ági? Kép
hanna15
 
 


Sziasztok Lányok!

Segítsetek légyszíves. Az elmúlt napokban igen stresszes életet éltem. Az 5 hét alatt már másodszor véreztem. Kép Mint kiderült most csak menstruálok. /Ilyen gyorsan?/ Gondolom a stressz következménye, hogy az egyik mellemből csak 50g tudok lefejni ill. tud szopizni a Manó. A másik sem sokkal jobb, onnan is csak 100g. A Hanna van amikor 150-180g eszik. Bár ezen a héten nagyon furcsa, csak nyamnyog. Hol 40g és egy óra múlva még egyszer kér enni, hol 120g és akkor nagyon elégedett. Én viszont félek, hogy nem lesz elég a tejem. Kép Hogy lehetne visszaállítani az eredeti állapotot? Kép
hanna15
 
 


Halihó,Sziasztok!
Ne aggodj,nekem is megjött.Ilyenkor más a tejci íze,valószínü ezért nyammog rajta Hanna.És egyébként is,ne méricskélj állandóan,csak felidegesíted magad feleslegesen!Ha éhes lesz Hanna,etesd meg akár 1óra múlva is,a tejci így szaporodik.Szóval ne aggodj,bizti elég lesz a tejci,és egyébként is,ezek az adatok elég szépek!
Ed!Örülök,hogy jobban van Barangó!Örömmel olvasom,hogy hála égnek minden ok.
Ja,hogy ne keljen találgatni,a másik szobatárs vagyok,Szabolcs mami(Noémi).
Szabi hála égnek jól van,szopizik rendesen,bár kicsit hasfájós.Bár igaz eszik is jó sokat,és van is már vagy 5,5kiló.

mimi12
 
 


Mimi

Szia te drágaKép De, hogy van az, hogy az egyik a felére csökkent? Miért?? Kép
Adj egy puszit a Szabinak.
hanna15
 
 


Sziasztok

VikiKép

Vivcsi kapott szemcseppet a szemére,a könnycsatorna van elzáródva.Remélem helyre hozza a szemcsepp,mert ha nemjavul,(5-6nap),akkor át kell mosni a könnycsatornájátKép(Azt mondják,hogy fájdalmas)
Tegnap voltunk dokinéninél,az oltást nemkapta meg(2 hós),majd jövőhéten.Minden rendben,széppen fejlődik,4930 gr.Mostmár 130-150ml-ket eszik.Próbálgatja a hangját,bírkózik az öklével,hogy szopni tudja az ujjacskájátKép
Tejcsim már abszolút nincs.1 csöpp semKépA tápszert rögtön elfogadtaKép
Hanna,MimiKép

Nekem nagyon hamar megjött,(Vivi 6 hetes volt)talán ez is közrejátszott,hogy elapadt a tejem.Előbb a Vivcsi utasította el a cicit,de nemadtam föl,2-3 nap harc után,elkezdtem lefejni neki,de érdekes módon,üvegből sem fogadta el a tejcitKépNe aggódj,ne idegeskedj!!
A méréssel kapcsolatban:ha újra kezdeném,én sem méricskélném állandóan!!Rengeteget idegeskedtem,hogy lesz-e,elég lesz-e a tejci.-NEM kellett volna!!!


Jövőhéten megyünk koponya uh.kontrollra.
Remélem már csak a hült-helyét találják annak a vérömlenynek.


Sziasztok

Melinda+Vivi(2 hónapos)

Kép
kmelinda
 
 


Melinda,

Mi sokat járunk mostanság szemészetre, láttam azaz hallottam néhány átmosást. Anyukát kiküldték 1 perc ordítás majd mosolygós, anyánál megnyugvó baba Kép

Ed,

Szólj ha mentek tücsökre, csatlakozunk Kép Néptáncon tuti vagyunk pénteken.

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Sziasztok!

Kriszta, holnap megyünk a néptáncra!

MimiKépKépKép Mégegy Sz dokisKép

ANdi, mégegyszer köszi doktorunkról az infót. Tegnap szerencsére rendelt, így voltam 6 hetes vizsgálaton. Tényleg sántítKép
Bevittem Barangót, elájult a méreteitőlKép

Bocsi, megint csak ennyi, Kincső nyafog.
Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Hanna!

Örülök, hogy te vagy Kép Gratulálok kis Hannához Kép Nálatok is nagy lehet a boldogság. Kép
És persze, hogy az Ági mondta Kép Mindig kérdem tőle mi van veletek. De olvastam nem volt túl jó a szülés és az utána következő napok sem Kép
Ahogy a többiek is írták próbálj ne stresszelni, mert az csak árt nektek!
Egyébként mi a 6. héttől itthon vagyunk. Véreztem az elején és azt javasolta a doki, hogy ne menjek dolgozni. Hát így nem megyek Kép Amúgy most minden oké.

Puszi nektek Kép

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Sziasztok!

Szeretném megkérdezni tőletek, hogy nem ismeri valaki véletlenül Szajkó Kriszina szülésznőt? Szült valaki esetleg vele? Április végén szülnék, de még nincs szülésznőm.

Ildikó
lido23
 
 


Kisvirág_30!

Hát én nem voltam nagyon elégedett az biztos. Sem a kórházzal sem szülés módjával. Kép Egyedül Dr. Sorbán akire egy szavam sem lehet. Kép
Nagyon ajánlom. Kép Kép Kinél fogsz szülni? Légyszi küld el az e-mail címed és küldök képeket. hanna15@freemail.hu
hanna15
 
 


Kmelinda!

Kösz a tanácsokat. Kép Nekem sem nagyon akart enni. Csak 30-40g-ot evett. Nem adtam neki mást. Egy óra múlva persze megint próbálkozott. Éhes volt, hát mit volt mit tennie, elfogadta. Nem eszik annyit mint előtte, de remélem ez csak átmeneti. Mi már a második szemcseppen vagyunk túl. Nem segített. Most 6 hetesek vagyunk és két hónapos korában lehet csak megcsinálni az átmosást. A szeme szegénynek folyamatosan könnyezik. Itt olvastam, az anyatejet. Szerintetek ez tényleg használ. Ilyen esetben is jó? Nem merem megcsinálni.
hanna15
 
 


Na Hanna15!
Azért a szobatársakra sem lehetett,egy szavad sem.
Amúgy meg tényleg ne stresszelj,nem tesz jót!
Az,hogy te úgy érzed a felére csökkent az egyik ciciben a tejci,az nem bizti,hogy úgy is van.Idővel már nem érezzük,hogy annyira tele van,és mégis van bőven tejci.Meg nem bizti,hogy mindig,ugyan annyit tudsz fejni,és a Hanna sem eszik mindig ugyan annyit,épp úgy mint más gyermek.

mimi12
 
 


Hi! Te itt?
hanna15
 
 


Mimi12!

Hogy vagytok? Az éjjel nem nagyon akart aludni a picur. Nem tudtam mi a baja. Csak reggel vettem észre, hogy esett a hó. Még most délelőtt is megszenvedtük. Egy órája aludt el. Kép Szabikánk?
Mit csinál?
hanna15
 
 


Mindenki!

NAGYON JÓ SZOBATÁRSAIM VOLTAK! SZERETEM ÕKET Kép Kép
hanna15
 
 


Mimi!

Voltam, Hétfőn a doktornőnél és kicsit megvitattuk a szülést. Persze nem volt elragadtatva a véleményemtől és persze védte a kollégája. Érthető. Kép A lényeg, hogy nekem nagyon jól esett, hogy végre kimondhattam amit gondolok. Remélem azért nem sértettem meg. Kép Most már sokkal nyugodtabb vagyok és már nem rágódom a szülés körülményein. Nagyon jól esett, megkönnyebbültem. Kép Kép Kép
hanna15
 
 


Ed!
Örülök, hogy eljutottál hozzá!
Barangó tényleg szépen hízik!Kép
Jó táncit!Kép

Melinda!
Drukkolok, hogy Vivi megússza az átmosást!

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


sziasztok!
Hanna!
Bencém szeme is váladékozott ,könnyezett..neki 3 hetesen,de ez a lényegen nem változtat.
Kaptunk mi is szemcseppet,na meg az anyatej!Kép
A tejci az én gyerekorvosom szerint a babának a legjobb fül-orr-szemcsepp!!!!!én cseppentettem bele!Ne félj tőle,használ!!!
Remélem azért hamar rendbejön a kisHanna szemecskéje!

Melinda!
Nektek is szurkolok,hogy ne kelljen a tündérkédnek átmosni!

Üdv:Kriszta

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?