Sziasztok!
Megint Én. Kicsit részletesebben is leírom a történetünket.
2002-ben házasodtunk össze, és próbálkoztuk már vagy 1 éve a babával, de sehogy nem jött össze.
Ekkor a feleségem egy ismerősétől hallotta, hogy a BMC egy jó hely. Így tehát 2002 novemberében elmentünk, és sajnos azt a hírt kaptuk a vizsgálatok után, hogy 2 oldali petevezeték-elzáródása van a feleségemnek, nekem meg kevés a spermaszámom. Így más lehetőség nincs, minthogy lombikkal kísérletezzünk. Első beszélgetésünk Wiegandt dokival volt, ő vette fel az adatainkat, de utána az Újvárihoz kerültünk. Kis összevisszaság után a Wiegandtnál kötöttünk ki, nagy megelégedésünkre. Nagyon szimpatikus volt, soha egy rossz szót nem tudtunk mondani róla, ha kellett bármikor állt a rendelkezésünkre, de természetesen csak munkaidőben. Ezután belekezdtünk az első lombikba, vagyis csak stimuláció lett belőle, azt is abba kellett hagyni, mert a feleségem (Niki) nem reagált sehogy a gyógyszerekre. Nagy elkeseredés után a második stimuláció során sem volt túl sok biztató jel. Koncz is megvizsgálta Nikit, de azt mondta ez nem stimuláció. Aztán 2002 húsvét vasárnap 8 és fél órányi várakozás után azt mondták, talán van valami. Április 23-án megtörtént a tüszőleszívás, és 3 tüszőből 3 petesejt lett (micsoda csoda), hát még hogy mind a három megtermékenyült és vissza is lehetett ültetni. Aztán 2 hétre rá megkaptuk a hírt, hogy a Niki terhes. El sem mertük hinni. És a gyerek születéséig semmi probléma sem volt. Mi nem a doki magánrendelésére járunk, lehet, hogy ezért kicsit nehezebben lehetett rábírni arra, hogy nála szüljünk. Kb. 6x-i kérésre, unszolásra, de elvállalta Nikit. A szülés kicsit kacifántos lett, egyszerű császárból lett egy 2 órás műtét, mivel menet közben elszakadt a húgyhólyagja (Rokonaink, ismerőseink között megoszlanak a vélemények a történtekről. Mi azonban nem gondoljuk, hogy a doki bármiben is hibás lett volna. Számítottunk rá, hogy valami történni fog, erre egy gyerekkori betegség biztosított jó alapot ezért is akartunk a Wiegandtnál szülni, mert bíztunk benne, hogy valahogy majdcsak megoldja a problémát ha lesz és lett is és meg is oldotta egy nagyon aranyos urológus főorvos segítségével. Utána a kórházban minden orvos mondta, hogy halotta mi történt. A nővérekkel is jól összeismerkedtünk az ott töltött 2 hét alatt.). De megszületett kisfiunk Péter, aki most már 2 éves. Sikeresen felépültünk, és 2 év után, visszamentünk. Nem vártunk semmi jót, hogy könnyű lesz vagy ilyesmi, de ami jött, az végképp letaglózott minket. Az következő stimuláció még rosszabb lett. Napi 200NE Puregon és 4 ampulla Menogon volt az adagunk. Először a doki azt hitte milyen jól kezdődött a dolog, és visszavette egy picit a dolgot. Ezután, hogy még véletlen se rontsuk el az adagolást, a feleségem lement az ügyeletre, hogy beadassa az amúgy könnyen adagolható injekciót. Ekkor a nővér, mint utólag kiderült, eladagolta az injekciót, nem is egyszer. Aztán a 2. vérvétel során kiderült, hogy mégsem olyan jó minden, így hát újra megemeltük az adagolást, és a végére sikerült 2 tüszőt összekínlódni. Mire persze leszívták volna, az egyik idő előtt megrepedt, és csak 1 maradt, amiből a petesejt bár megtermékenyült, de nem maradt meg. (ekkor a hormonszintünk 600 volt). Mindez tavaly májusban történt. Na akkor gondoltuk, jobban figyelünk az adagolásra, 3 hónap múlva visszamentünk (eközben a feleségemet felvették másoddiplomára, amúgy ő 30 éves), így lemondott a továbbtanulásról, csakhogy lehessen egy másik babánk. A köv. stimuláció során viszont már 200NE puregon és 8 ampulla menogonnal dolgoztunk, mindhiába, a petefészkek meg sem moccantak, 2. vérvételnél abbahagytuk, a teljesen lehangoló eredmény akkor 38-as hormonszint volt. Ugye ekkorra a minimum kb. 800 kell hogy legyen egy normális esetben. És a megbeszélések után közölték velünk, ha a köv. alkalommal, ha nem jön össze a stimuláció, akkor mindennek ellenére lemondhatunk bármiféle próbálkozásról, maximum a donor lehetősége adhat esélyt. Azt meg kitől? De próbáljuk ki, hogy 6 hónapig szüneteljünk, szedjünk fogamzásgátlót, hogy a petefészkek pihenni tudjanak, Elkezdtük ezt novemberben, és már csak 2 hónap maradt vissza, hogy újra kezdjük. Ekkor (azaz most pénteket este) szólt párom, hogy nézzem meg mert mintha folyna a melléből valami. Előszörre nem tűnt semmi komolynak, aztán másodszorra néhány csepp tejszerű váladék / folyadék jött ki préselésre. Hát tudjátok, nagyon kétségbe estünk. Vasárnap kellett volna újra nekiállni a fogitabletta szedésének, így nem volt más hátra, felhívtam a Wiegandtot. Szombat du. 2:30. Hát valszeg ti is tudjátok, nem épp a legjobb időpont egy doki felhívására, de reméltük, hogy most épp dolgozik. (mert hát sose lehet tudni melyik hétvégén dolgozik hát most úgy néz ki épp szabin volt) Teljes kétségbeesésemben kaptam a mobilt, telefon kicsörög, doki felveszi. A diskurzus 33 másodpercig tartott. Ebből kb. 20 másodperc bocsánatkérés, hogy ilyenkor zavartuk, de probléma van. Megemlítettem, hogy folyadék jött a Niki melléből, ő pedig - kicsit álmos hangon, valszeg - annyit mondott, hogy menjünk a területi onkológiára és lerakta a telefont. Hát mikor elmondtam a feleségemnek (mivel általában én beszélek a feleségem nőgyógyászával), ő teljesen taccson volt. Már nem akart semmit sem, főleg a meddőségibe menni, ezért szerettük volna megtudni a magánrendelője címét, ott hátha kicsivel többet tud foglalkozni velünk. Mert a BMC-ben ugyebár az a 2-3 perc vizsgálattal együtt nem sok. Feleségem meg pláne olyan, hogy inkább vár 5 órát, de ha a dokihoz bemegy, 1 percen belül legyen kinn. És inkább fizetünk azért, hogy esetleg többet beszélhessünk a problémáinkról vele.
Ezektől függetlenül soha nem gondoltam azt, hogy ő "bunkó", mindig készséggel válaszolt, csak a jó helyen és időben kellett hívni / felkeresni. Volt olyan is, hogy egy 14 pontos kérdéssort állítottunk fel, és kértem időpontot tőle, és akkor szánt rám 18 percet, tételesen, pontról pontra elmagyarázott mindent. De ha az ember kétségbeesett, akkor már csak egyvalaki marad, a doki, akivel a problémát meg tudja vitatni, akkor is, ha az hétvégére esik, bár tisztában vagyunk, hogy ezzel megsértettük a magánéletét de nem akarattal. És most már tudjuk kár volt hívni, mert a szokásos megnyugtatás helyett most először teljesen kétségbe ejtett. Nem beszélve róla, hogy az onkológiára beutaló is kéne? Akkor most szedje a feleségem a gyógyszert vagy ne? És most mi van? Ennyi volt a 4 hónap várakozásból? Tisztában vagyok, hogy nem telefonon kell a problémákat megbeszélni, csak a gyógyszerszedést akartuk tudni mi legyen. De most nem tudunk semmit, csakhogy menjünk az onkológára. Képzelhetitek, hogy milyen hétvégénk volt. Egyébként örülök, hogy Wiegandt doki ilyen népszerű, mert ahogy valami kedvezőtlennek tűnő dolog került szóba rögtön a védelmére keltetek. Amit meg is érdemel. Mi is azért járunk hozzá, mert Õ a legemberibb orvos. Orvosként szakmailag mindenki érti a dolgát csak azért hiányzik az emberi szó és ez sokszor többet ér (ezt tudja a Wiegandt) mint a legkiválóbb szakmai felkészültség persze az is kell, mert anélkül nem megy. A telefonszámot nagyon megköszönnénk, mert még a héten szeretnénk valahogy elmenni, mert nem tudjuk, mi van egyelőre szedjük a gyógyszert tovább. Bocs, hogy ennyit raboltam az időtöket és köszi a segítséget.
Röviden tömören
ennyi.
hogyi
