Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ma voltam dokinál mindent rendben talált. Az uh-on is jó sokat nőtt a múlthét óta. Nagyon pozitív, hogy 1 óra alatt mindennel együtt végeztem.(Vérvétel, uh, vizelet, doki).
Ma nem voltam rosszul, pedig nem is ettem semmit. Számomra ez most felemelő érzés.

Tücsök
Végre rendesen sikerült lefényképezni, a múltkori uh képet(most nem kaptam), de még mindig nagyon nagy és nem tudom feltenni ide. Elküldöm neked mailbe, ha te tudsz rajta kicsinyíteni és berakni akkor megköszönöm.
Hőd hogy áll?
Jó elfoglaltságot a munkahelyeden.

Titi
Ne keseredj el, neked amúgy is alacsonyabb a hőd.
De igazad van jobb pozitív irányban csalódni.

Oné
Nagyon tündéri a kislányod.
Sajnálom a negatív tesztet. Most mit fogsz tenni, mégy dokihoz, vagy vársz?

Eszterke
Szerintem lesz kézi vizsgálat is. Meg persze kenetvétel. Legalább is nekem mind a kétszer így volt.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Zsuzsa, nyugodtan küldd át nekem, ha gondolod, mert Mesi írta, hogy nem lesz ma napközben, megpróbálok segíteni, lekicsinyítem, és felteszem. Hmmm? lehner.krisztina@freemail.hu.. ha gondolod.
Tényleg jó gyorsan végeztél, 1 óra az mesés! Örülök neki, hogy minden rendben van!

Amúgy tényleg úgy vagyok már vele, hogy nem akarok csalódni, úgyhogy nem élem bele magam, sőt, semmi arra utaló jelem nincs, hogy babás lennék sajna.

KépKép
titi_27
 
 


Titi

Ok küldöm neked is. Nagyon nagy az eredeti 1,1 mb. arhiválva küldöm, úgy csak 800 valamennyi giga lesz.
Köszi.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 

 
 

sziasztok!Oné lehet a teszted azért lett negativ mert este csináltad!nekem itt a csajok mindig azt irják addig reménykedjem amig nem jön meg most én mondom ezt neked!A kislányod meg gyönyörü!És tök jo hogy angolra viszitek!Nálunk nimrod most kezdte tanulni oviba a németet már elég jol beszéli!suliba meg angol lesz kötelezö ugyhogy 3nyelvü lesz ami szerintem tök szuper!és majd ha tanulja angolt biztos nekem is visszajön az angol tudásom!

Titi még nem jött meg de nálam ez nem hihetetlen!mert már irtam hogy volt hogy két honapig nem jött meg!most megfog már érzem a hasam alján!A hödre ne figyelj anitának is ezt ajánlottam és tessék babája van!de tényleg hol van már anita????tök idegesitö hogy nem tudunk rola semmit!

Bufo közeledsz a 12.héthez ugyhogy mulik el a rosszullét!szupiii

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Sziasztok!

Titi
Elküldem a képet. Nagyon ügyi vagy ha tudsz vele kezdeni valamit. Sajnos én ehhez totál hülye vagyok.Kép

Virág
Nagy előnnyel indul a kisfiad, ha tényleg sikerül 3 nyelven megtanítani. És hát miért ne sikerülne. Én franciául tanultam és vizsgáztam is belőle, de mivel nem tudtam sehol gyakorolni kb 8 éve így totál nullán vagyok szerintem.
Nem tudom, hogy most örülsz, hogy lehet, hogy megjön, vagy el vagy keseredve?

Anita
Hol vagy? Már nagyon aggódunk miattad,remélem nincs baj veletek? Jelentkezz, ha tudsz!

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok lányok!

Köszönöm a biztatásokat,na meg azt is,amit a REZI-ről irtatok.
A férjem is mindig azt mondja,hogy ne legyek elkeseredve, hiszen ő már van nekünk.

Virag!

Tényleg szuper, ha a kisfiad három nyelvet fog tanulni. Az én férjem is állandóan angolozna a kicsivel. Az anyukámék ovodájában a nagycsoportosokhoz meg csak németül beszél az ovonéni. akik minden megértenek, és mire suliba mennek már tök jól megy nekik.(német nemzetiségű az álltalános iskola is)
Megjött már?

Bufo!
Meg ezt a hetet megvárom szerintem, és utánna megyek a dokihoz.
Szinte hihetetlen, hogy ennyit késik. Múlt hónapban mikor a hormonvizsgálat miatt voltam nála,akkor azt mondta, hogy akkor menjek következőleg hogyha megjön. Jó mi???
Most csak mennek a napok és én egyre messzebb kerülök attól, hogy 2006-ban szülök.

Kép

Kép
oné
 
 


Ez itt Bufo kis pocilakójaaa!!! KépKépKép
Még egyszer gratuláloooooook!!! Aztán Te elemzed a képet, mert én nem tudom pontosan, mi hol van. Kép

Kép

KépKép
titi_27
 
 


SziasztokKép

ZsuzsaKép
Hát nagyon aranyos ez a kis pocaklakóKép Örülök, hogy jól vagytok! Minden maradjon is ígyKépMikor kell menned újra? Milyen vizsgálatok következnek?

GyöngyiKép
Remélem nagyon hamar pontot tesznek az ügy végére, hogy miért késik nálad. Bár jó lenne, ha az a pont a pocakban lenne! De ha mégse, akkor ki kell deríteni a késés okát. Gondolom kicsit a hormonokat kell rendbe rakni és minden okés lesz!

EszterkeKép
Köszönöm, hogy megérdeklődted a tesztet. Én is telefonálgattam emiatt. Holnapra megmondják, hogy a nagykerből tudtak -e beszerezni ilyet.

Én még mindig stagnálok 36,6-on 4 napja. Ez a 14. nap. Szerintem én is költözök a 2007-es topikba....

Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Titinek nagyon köszönöm, hogy ilyen ügyes volt.Kép
A nagy fekete lyuk alján van a baba, ami most még csak egy kisebb sejthalmazhoz hasonló. A fekete lyuk a magzatvízzel teli üreg. A többi szürkés rész a méh.
A mai uh-on már kétszer ekkora, és olyan kisbaba formálya volt. Csak ma nem kaptam képet.Kép

Lányok nem szabad elkeseredni és feladni. Az sem baj ha jövőre jön az a baba csak jöjjön igaz.

Koda
Ma voltam vizelet, vérvizsgálat, uh, doki. Mindent 1 óra alatt sikerült elintéznem, úgy , hogy nem volt sehol időpontom. Mindent rendben találtak, az eredmények(vér, vizelet) jövő hétre meglesznek.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Gyöngyi!
Kép
Sajnálom a negatív tesztet. Fogadd ezt vígasztalóul: Kép. csak nem a B betűvel kezdődő faluban laktok. Ott laknak az unokatesómék, a nagymamámék meg Dabason.

Anita!
Hol vagy?

Titi!
Szerintem a te hőd így is jó, mert alacsonyról indult. látom megelőztél UH képileg.

Bufo!
Tündéri a baba. Boldog növekedést kívánok neki, neked meg panaszmentes 9 hónapot!!

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesikém, nagyon várom az infókat, hogy állsz a hőddel? Már lassan itt az idő, és izgulhatunk magunkért is végre.

Nekem ismét kezd érzékeny lenni a mellem, egyelőre pattanások sehol, majd meglátjuk. Minden esetre holnap jön Miskolcról egy barátnőm, péntekig vele leszek, mert a férjuram elutazik külföldre, szóval, talán nem fog minden gondolatom a mensim körül forogni. Így könnyebb lesz átvészelnem ezt a néhány napot.

Bufo, irigykedem!!! Nagyon-nagyon, de nagyon örülök a sikereteknek!!! Most olvastam vissza, napközben biztos átsiklottam felette, hogy-hogy 11 óra után még nem ettél semmit???!!! Remélem, nem csak azért került el a rosszullét. Azóta már biztos túl vagy az ebéden, sőt a vacsin is, és remélem, attól sem lettél rosszul. Hátha vége az émelygős időnek.

Oné, nincs semmi fejlemény? Mensi jelének nyoma sincs?

Virág, ezek szerint még téged sem talált meg ebben a hónapban a mikulás. De ha érzed, hogy meg fog jönni... annyira sajnálnám.

KépKép
titi_27
 
 


sziasztok!még nem jött meg!

Igen a kisfiam két nyelvet mindenképp megtanul mert a magyart én beszélem vele az oviba meg csak németül beszélnek hozzá és kénytelen megtanulni!az angol meg majd a suliba elsö osztálytol!

Csajok ne keseregjetek van még idönk 2006os szüléshez még lehet probálkozni márc végéig!ugyhogy mindent bele!

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Jóóóó reggeeeelt!

Titi!
Az érzékeny melleid miatt irígy vagyok, nekem nem azok. Mennek neked a drukkok ezerrel!!!


Kép

Kép

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


MesiKép
Ez káprázatos görbeKép
Az enyémet látnád.....ma is pontosan 36,6 volt a hőm. A hőmérő tuti jó, vadi új. Szerintem 1 gramm hormon sincs bennem.....drukk-drukk!!!!!!
Bár olvastam, hogy olyan érzésed van, mit amikor megjön??Kép

VirágKép
Oda is megy a drukk ezerrel!!!!Kép

TitiKép
Mit fogtok csinálni a barátnőddel? Merre mentek?


Na ez az enyém. Jó mi?
Kép

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszönöm a jókívánságokat. Én is ezeket kívánom nektek. A próbálkozóknak pedig gyors sikert. Titi, Tücsök újra a finisben vagytok, nagyon drukkolok!Kép

Tücsök
Továbbra is nagyon bíztató a görbe. A cicik feszülése nem jelent semmit, nekem sem feszült most. Dáviddal meg nem bírtam hason aludni és a melltartó is nyomta.
Kicsit reménykedsz ugye?

Anita
Jelentkezz! Remélem nem azért nem jössz, mert baj van.

Titi
9-kor ettem, 11-ig ki sem bírtam volna, olyan éhes voltam. Csak mikor hazaértem nem volt időm rögtön írni. Ma újra érzem a gyomrom, de közel sem olyan rossz mint amilyen volt.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Lányok!
Én attól félek, Anita azért nem jön, mert baj van!!
A héten mikor kéne dokihoz mennie?

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Mesi
Kedd vagy csütörtök rémlik nekem.
Nekem is az az érzésem valami nincs rendben. Ennyi ideig nem szokott eltünni, még akkor sem ha sok a munkája.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Sziasztok!

Bízzunk benne, hogy Anitával nincs semmi baj, és csak a munka miatt nem jelentkezik. Azért csak jelezné, ha gond van, nem? Hisz tudja, hogy sokat gondolunk rá... vagyis remélem, hogy tudja.

Mesi, a görbéd fantasztikus még mindig!!! Tudod, hogy a mellem feszülése a múltkor pl a mensit jelezte, úgyhogy a fene tudja. Az meg, hogy Neked nincs, szerintem sem jelent semmit.

Virág, nincs is ennél jobb dolog a nyelvtanulás terén, mint amikor a gyerek már gyerekkorában egyszerre két nyelven tud kommunikálni. Nekem a férjem német, az anyukája 3 éves koráig csak németül beszélt hozzá, de már Magyarországon, úgyhogy mind magyarul, mind németül anyanyelvi szinten beszél. Irigylem is érte. Nagyon jó lesz Nimródnak, több eséllyel indul az életben!

Koda, hát még nem tudom, sajnos nem tudok szabit kivenni, úgyhogy csak munka utáni csalingázás lesz. Ma este vacsizni megyünk, mert itt dolgozik a párjának a fia (szakács), holnap pedig moziba valószínűleg. Csak azért jön fel, hogy ne legyek egyedül, és mert még nem látta az új házikónkat. (Ugyanis még sosem aludtam egyedül ebben a nagy házban, és félekKép)

Bufo, hátha tényleg vége az émelygésnek!

Még a görbém felrakom...

Kép

KépKép
titi_27
 
 


Titi

Lehet, hogy nincs 37 fölött, de bíztató ez a görbe is.
Kertes házban laktok? Kutyátok van, mert az jelzi, ha valami nincs rendben.
Igazad van nem jó egyedül lenni, még akkor sem ha kicsi a lakás.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Titi!
Szerintem nagyon szépen alakulsz.
Merre laktok?
Mi most szeretnénk költözködni, hát, nem tudom, összejön-e, nemigen jelentkeznek a lakáshirdetésünkre.

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Lányok, most néztem vissza, Anita pénteken jelentkezett utoljára, és holnap (16-án) délután megy orvoshoz. Reméljük, időközben nem jött meg neki, és esetleg azért keseredett el, bár ha + volt a tesztje... azért igazán jöhetne már megnyugtatni minket!!!

KépKép
titi_27
 
 


Novemberben költöztünk ide Kispestre (itt is dolgozom), itt építkeztünk. Nagyon szeretem ezt a környéket, végig családi házak vannak körülöttünk. Előtte Budán laktunk a Petőfi híd lábánál. Hát, az nem volt fenékig tejfel.

Bufo, kutyusunk még nincs, de igen, találkoztam már az esettel, az anyósomék kutyája a múltkorában simán megmászott... megérezte a mensimet. (Ha erre gondolsz.)

Mesi, Ti merre laktok? És Te Bufo? Látom, Te is budapesti vagy.

KépKép
titi_27
 
 


Titi
Mi a 11.ker.-ben lakunk. Sajnos nem családi házban. Panel, Dávid születése előtt 1 hónappal költöztünk ide, addig albérlet. Erre volt akkor pénzünk de szeretnénk innen elmenni. A környék jó nem költöznék el innen, de itt a kertes házak árai az égben vannak. Körülöttünk sok a családi ház, jó lenne megcsípni egyet, de nehéz, mert nem nagyon van eladó.

Mesi
Ti merre laktok?
Van azért egy két érdeklődő a lakás iránt? Mióta hirdetitek?

Nem erre gondoltam a kutyával kapcsolatban. Hanem ha félsz egyedül akkor a kutya megvéd, vagy jelzi a bajt.

Jól emlékeztem, hogy talán csütörtökön megy dokihoz Anita. Lehet, hogy holnap tényleg jelentkezik, a doki után.

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


Kép Akkor ezt a kutyát jól elbeszéltük... KépKép

Hát, igen, nekünk még saját lakásra sem lett volna lehetőségünk, de hál' Istennek kaptunk hitelt, úgyhogy így tudtunk építkezni, most 75% készültségnél járunk, és szinte csak hitelből van a ház, szóval fizethetünk kapitányosan havonta 15 évig. De megéri, mert tényleg szeretem ezt a helyet. Mi is a 11-ben laktunk, a közlekedés miatt jó volt, csak elég zajos.

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Nagyon kedvesek vagytok, hogy így aggódtatok értem. Sajna mindent nem volt kedvem visszaolvasni.
Szombaton este bevéreztem, de el is múlt. Vasárnap hajnalban ismét rázendített és nagyon megijedtem. Felhívtam a kórházat, mondván van két halvány pozítiv tesztem, és közölték velem, hogy úgy cuccoljak, hogy bent kell maradnom.
Megvizsgáltak még aznap turkesz meg hüvelyi UH és semmi. Másnap vérkép és hcg teszt. A vérkép jó a teszt negatív. Tegnap ismét csináltak egy tesztet, ami szintén negatív lett. A vérzésem mára elmúlt. Ma ismét volt egy UH, ami szintén nem mutatott semmit. Teljesen le vagyok törve.

Mikor az előbb végigszaladtam miket írtatok elkezdtem sírni, nagyon aranyosak vagytok. A volt férjem neve Gyula, a mostani Attila. Egyébként nincs titkosítva a számom, de lehet, hogy még a volt férjem nevén vagyok bent a telefonkönyvben. Nagyon jól esett mennyire akartátok tudni mi lehet velem.
Hát semmi jó. Jövőhéten még csinálnak egy HCG-t és két hét múlva egy UH-t.
Nem tudják mi lehet a probléma. Az UH képen csak annyit láttam, hogy 3,5 mm nyálkahártya vastagság. Semmi nincs rajta egy árva lélek sincs.
Kérlek Mesi tegyél vissza kérlek a próbálkozók közé, mert nem tudom akkor mi lehetett, a dokik meg nem mondanak semmit. Sajnos ez történt azért nem jöttem. A kórházból is most értem haza 1 órája.
Anita

Anita
Kép
Kép
péknéanita
 
 


Jaj, Anita, annyira sajnálom!
Nem is tudok mit mondani: KépKép

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


AnitaKép
Ezt el sem hiszem! Pedig mennyire drukkoltunk. A vizsgálatok szerint volt terhesség? Bár ahogy olvasom, nem sok okosat mondtak nekedKép De akkor mitől volt a 2 csík, még ha halvány is volt,! Borzasztóan sajnálom!

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Anita

Nem találok szavakat. Bortasztóan sajnálom.Kép
Annyira bíztunk benne, hogy minden rendben van. Próbálj meg pihenni. Ha szomorú vagy sírjál nyugodtan az egy kicsit megnyugtatja a lelkedet.

A vérképben miket néztek, csak a hcg-t vagy más hormonokat is. A vérzés milyen volt, darabos, vagy élénk piros? Valamilyen módon megállapították, vagy felismerték a terhesség tényét?
Nem értem miért várnak az újabb vizsgálatokkal ilyen sokat?
Bocsánat, hogy sokat kérdezek, de nem tudom felfogni.

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


sziasztok!gyors visszaolvastam!Tücsi és titi nagyon bitato a hötök!reménykedem hogy van valami nektek a pociba!

Anita!ezt nem akarom elhinni legszivesebben sirva fakadnék!ugy sajnálom!ilyen nincs!megint bekövetkezett volna amitöl féltél?dokik ezt nem mondták?jajjKép(most pihenj sokat az a lényeg és bufo jol mondja ha sirni akarsz sird ki magad!

A tefonszámod én kerestem hogy felhivjalak és beirjam a többieknek mi van veled!de hát ajkán két pék is van és mind a kettö pék egy utcába és egyik gyula a másik attila és ezért nem tudtam melyiket kell hivni!

Hát most nagyon elkenödtem mert ugy voltam vele ha nekem nem sikerült akkor milyen jo hogy neked igenKépKár volt elkiabálnunk:'(

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Anita!
Egy másik topikban is járt így két lány, az egyik éppen ma mondta, hogy egy halvány + teszt után megjött neki. Igazuk van, tuti baba volt (neked is), meg is tapadt, csak nem tudott megmaradni a terhesség. Ennek lehet progeszteron gyengeség az oka, az pedig egyszerűen orvosolható egy bogyóval. Ezt mindenképpen beszéld meg a dokiddal még a következő peteérés előtt, és legfőképpen ne add fel. Szerintem is ez lehetett a gond. Van pé-d, a baba meg is fogant, csak nem tudott ott maradni a pocidban. Segítségre van szüksége! Fel a fejjel és beszéld ezt meg a dokiddal!

Bemásolom, amit a másik topikban írtak a lányok:
"Ancsa, nem lehet, hogy ez egy korai vetélés progihiány miatt? Szerintem beszéld meg az orvosoddal, mert lehet, hogy megtapadt szegényke, de kevés volt a progi, hogy nem lökődjön le a nyálkahártya. Ahhoz, hogy poz. teszted legyen meg kellett, hogy tapadjon, mert csak akkor kerül kapcsolatba az anyai keringéssel és csak így tud HCG kerülni a Te vizeletedbe."

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Te jó Ég! Anita, szörnyen sajnálom. Én bevallom őszintén, egy pillanatra sem gondoltam, hogy tényleg baj lehet, pedig Bufo, Mesi és a többiek is sejtették, lehetséges, gond van. Én meg csak hajtogattam, hogy biztosan sok a munkád.

Viszont nem értem, most akkor mi a csuda lehetett? Azért az a teszt nem véletlenül lesz pozitív. Ez azt jelenti, hogy terhes voltál? Kép Vagy inkább ne is kérdezzek? Nem tudom, ilyenkor mi a jobb, ha az ember kibeszéli magából, vagy igyekszik nem beszélni róla, és elfelejni. Én a beszélősebb kategóriába tartazom.

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok lányok!Még nekem se jött meg!

Anita!
Borzasztóan sajnálomKép.Szomorúan olvastam, ami történt veled. Már nagyon hiányoltunk.Szerintem is pihenj most sokat.

Tücsi és Titi!
Tényleg biztató a görbétek. Szurkolok nektek.

Tücsi!
Nem a B betűs faluban lakunk, hanem Hernádon. Jártál már arrafelé? Igaz én nem vagyok törzsgyökeres hernádi,(csak a férjem).

Koda!
Biztos, hogy jó a hőmérőd? Elég érdekes a görbéd tényleg. De tudod a hónapnak még soká lesz vége. Még bármi megtörténhet.

Eszterke!
Nagyon eltűntél? Holnap mész a dokihoz?

Virág!
Január előtt neked, hogy volt meg? Nem akarsz dokihoz menni? Szerintem én jövöhéten meglátogatom a dokit.
Mennyi ideig szoptatad a kisfiadat?
Gyöngyi

Kép

Kép
oné
 
 


Most hoztam haza a zárójelentésemet a kórházból. Aszerint minden rendben. Késett. De azért jövő héten újabb HCG teszt és 4 hét múlva UH. Semmit nem mondtak arról, hogy esetlegesen lehettem-e terhes. Szóba sem került. Nem tudom... Hagyjuk...
Már feladtam a reményt. Nagyon nagyot csalódtam.Kép
Virág! Mindegy lett volna kit hívsz, mert szomszédok vagyunk. A Gyula az apósom és közvetelen szomszédok vagyunk. Köszi, hogy ilyen aranyos vagy, hogy nyomoztál, hogy valamit megtudj. De sajnos semmi jó hírt nem tudtam mondani nektek. Csak egyet nem értek akkor miért kell további teszt és UH? Mit akarnak megtudni? Hogy terhes vagyok mégis vagy mégse? Tök jó nem ?
Engem tesztelnek én vagyok a kisérleti nyúl.

Anita
Kép
Kép
péknéanita
 
 


Anita!nem akarlak elkeseriteni!de lehet hogy méhenkivülire gyanakodnak és azért kell a késöbbi UH!Addig nem mondanak semmit amig nem biztosak az eredményekbe!

Oné!nekem novemberbe meg decemberbe nem volt mensim és január elsején jött meg,elötte oktober 27én volt utoljára!de igen szeretnék menni dokihoz de egy kicsit parázok is töle!félek hogy rosszat mond!utálok dokihoz menni!a kisfiamat 2évig szoptattam!

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Anita, kérdezz mindig mindent, hisz nem tudhatjuk, mi zajlik az orvos fejében. Magánrendelésen voltál már? Holnap mentél volna a dokidhoz, nem? Szóltál neki a problémáról? Ha nem, szerintem azért menj el hozzá, csak jobban elmondja neked a problémát. Lehet, hogy végre megtudnád, mi miért történt.
A lényeg, hogy KÉRDEZZ!

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok!

Anita!
Nagyon sajnálom... Egyetértek Titivel, kérdezni kell!

Virág!
Ma már nagyon fejlett az orvostudomány! Ha esetleg lenne valami problémád - ami ugye egyáltalán nem biztos, hogy vanKép -, akkor az esetek zömében tudnak segíteni! Tessék szépen elmenni a dokihoz!

Sajnos a tegnapi UH-ról nem tudok nektek képet mutatni, mert nem kaptunk, nem volt nyomtató.Kép Videokazit pedig elfelejtettünk vinni...
Egyébként minden rendben van a babával, látszott mind a négy végtagja, meg a fülei is Kép, a szíve is szabályosan vert. Nagyon izgett-mozgott, a dokik is nevettek rajta. Lehet, hogy ezért vagyok én még mindig rosszul?!
4,85 centi, és 11+4 naposnak mondták tegnap, azaz most már "csak" 1 nappal "kisebb", mint mensi szerint lennie kellene...

Cupicica
cupicica
 
 


Na, megvettem a digitális hőmérőt. Remélem, szerencsét fog hozni. Reggel már azzal mérem a hőmet, kíváncsi vagyok, mennyire fog más értékeket adni, mint a hagyományos.

KépKép
titi_27
 
 


TitiKép
Nekem 3 tized különbség van. A digitális mér kevesebbet.

CupicicaKép
Örülök a jó híreknek!!

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Jó éjt mindenkinek, megjött a barátnőm is, úgyhogy megyünk beszélgetni. Holnap jövök, már az új digitális hőmmel. KépKép

KépKép
titi_27
 
 


Sziasztok Lányok!,

TitiKép
Na? Hogy szuperál a digid? nagyon kíváncsi vagyok, hogy neked van -e eltérésed.


Képzeljétek, nekem megugrott a hőm reggelre 36,6-ról 37,2-re..vagy nagyon elszúrtam valamit vagy nem tudomKép Ugyan akkor mértem, ugyan úgy. Na de nem lehet tudni....

Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


KOda!

Ez az ugrás nagyon jóóóó! Volt akció is hozzá?

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


Sziasztok!

Titi
Mit mutat az új hőmérő?

Koda
Ez szuper. Együttlét volt? Ha még nem gyorsan cserkészd be a párodat!Kép

Mesi
Még mindig szépen fönnt van a hőd? Én nagyon szurkolok!

Zsuzsa

Puszi!

Kép

Kép
bufo
 
 


SziasztokKép

Az LH tesztem is pozitív lett! A páromat már tegnap délben elkaptam, biztos ami biztos alaponKép És nem tettem rosszul ezek szerint.
De már reggel is kilátásba helyeztem neki egy kis ungi-bungitKép
Ezért jó, hogy magánvállakozó a férjem és itthon tud dolgozni. Marcitól esélyünk se lenne az együttlétre. Este 11 mire elalszik....addigra mi is kidőlünk.Kép
MesiKép
Tényleg, te nem is mutattad a hődet!

ZsuzsaKép
neked hogy alakult a reggeled rosszullétileg? Remélem jobban vagyKép

GyöngyiKép
Merre vagy? Nálad mizújs?

VirágKép
Nálad? helyzetjelentést szeretnénk.

AnitaKép
Neked meg egy nagy ölelést küldök!

Koda

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Kép

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


MesiKép
Húúúúúúú...ennél szebbet rajzolni sem lehet! Most már csak az a kérdés ugye, hogy fent marad -e? Mennek a drukkok!

Koda

Kép

Kép
koda
 
 


Sziasztok!

Mesikém, ez a görbe!!! Maga a fantasztikum. Remélem, azért még nem vesztetted el minden reményed a doki miatt... ugye még azért izgulsz???!!! Mert Ti aztán mindent megtettetek a babáért ebben a hónapban.

Anita, végülis ugye elmész ma dokihoz?

Koda, ez nagyon jó! Akkor a hőd valós lehet, hisz ha az LH teszt is pozitív, és akcióztatok is... de jóóóó!!! Ügyi vagy, csak így tovább!!!

Hát, ez a digitális hőmérő... Koda, igazad van, nekem is tök mást mér. Reggel ugyanúgy mértem, a hagyományossal 36,8, a digittel 36,5. Úgyhogy maradok a hagyományosnál... egyelőre, ebben a hónapban. Részemről tegnap este már fájt a hasam, amit nem is csodálok, mert ma vagyok a 27. napon. Lányok, ebből mensi lesz. Érzem!!! És tudjátok, mi a fura? Most valahogy nem vagyok annyira besózva, mint a múltkor, most talán nem leszek annyira csalódott. Talán kezdek pesszimista lenni? Az nem volna jó!!!

Kép

KépKép
titi_27
 
 


Titi!
Ebből még baba is lehet, nemcsak mensi.

Én már elvesztettem a reményt, hétfőn tuti megjön. Nem is számítok másra. Szombaton vagy vasárnap úgyis leesik a hőm.

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


sziasztok!mesi nagyon szuper a görbédés ne panaszkodj nem fog megjönni!de titi te se panaszkodhatsz tiéd is olyan mint mesié csak alacsonyabb hökkel!ne felejtsétek ez a honap a tiétek!!!Kép

Koda!én jol vagyok fáj a hasam alja mert én marha megnyomkodtam hátha észlelek valami változást!nem éreztem és most fáj!a mensim még nincs meg!Most anyukám reménykedik helyettem(feleslegesen ugysincs semmi)

tényleg csajok nem tudjátok a doki mikor nyomkodja a hasat mit tapint mikor baba van?

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 


Virág!
Szerintem a doki nyomkodáskor a méhed méretét tapintja. Ezt is írja be a terhes könyvedbe.

Mesi

Mesi

Kép
tücsök13
 
 


azt gondoltam!de arra lettem volna kiváncsi mit kell éreznie!na sebaj!

Virág
Kép
Kép
virág22
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?