Új privát üzeneted érkezett!

Hajni: www.gynevac.hu
Hátha.... nem részletezem, majd olvasd el...

Emeseanyu

emeseanyu
 
 


Sziasztok!

Köszi még egyszer a névnapi jókívánságokat
Bálint nevében is!


Benedek 8200 gramm, nem hízott semmi egy hónap alatt, de azt mondják, nem baj, mert amit eszik, le is mozogja. Doktornő megnézte, hogyan kúszik(a sztetosztkópért), nagyon tetszett a 2 védőnőnek, meg az asszisztensnőnek.Doktornő szerint rendben van, csak még nem jött rá, hogy mászni könnyebb. azt mondta, néha emeljem fel a hasát. Vettek tőle megint vért, Kép Megint kevés a vasa Kép Még 2 hónapig szednünk kell a cseppeket.
Meg sok húst, májat enni. Én még céklát is fogok adni neki.


Cirmike:
Nekünk is most van évfordulónk!!!!! Igaz, mi nem ekkor ismerkedtünk meg, ismertük egymást már 1999. augusztus óta, de az első randink 2000. február 14-én volt. (nem a valentin nap miatt, akkor értünk rá) Aztán 2 év múlva lepett meg a gyűrűkkel, de a esküvő augusztusban volt. Na, nem nosztalgiázom, egyébként mi nem tartjuk a valentin napot, nem szeretjük.

Amit Roliról írtál, nem tudom, bár inkább az újaknak szólt. Én nem tudok tanácsot adni, én sem tudom, hogy Bálinttal mit tegyek. Most olvastam el Vekerdy Tamás két könyvét, jókat ír, de sokmindenre így sem kaptam választ. Például, hogy ha szépen mondok valamit 25-ször, akkor miért nem jó, ha elkiabálom magam, akkor rendben van. Ezt meg is szoktam mondani Bálintnak. Meg miért kell egy orrtisztításból akkora hisztit csinálni, mintha ölném, miközben elmagyarázom rengetegszer, hogy ez kell, nem fáj, inkább az orrszívást választja, de az orcsepp, orrspray is horror. A hajmosás az olyan, mintha malacot vágnánk. Minden nap megkérdezi, hogy anya, nem mosunk hajat?
Most láttam kiírva a doktornőnknél, NÁgl Katalin, hogy elvégezte a gyermekpszichológiát. De mikor van idő tőle ilyeneket kérdezni? Most is annyi kérdésem volt. Bálint köhögése-allergia, oltás, kuki, Benedek mászás, vas stb.
Bálintnál most haladunk a szobatisztasággal, ha pelenka van rajta, akkor is szól, ha pisil, belepisilhet-e, biztos zavarja. Várjatok Rolival egy kicsit, lehet, hogy ez is dac nála.

Nóra:
Rendeltem börzejegyet, meg egy kísérőt, azért így húzós, 4100 Ft. És akkor a férjek még be se jöttek. De nekünk is van járókánk, babakocsi, gyerekülés, biztos bejön a jegyek ára is.

Melinda:
Jobbulást Gergőnek!


Erika:
Pont akkor sétáltatok, amikor bent voltunk a doktornőnél, láttalak az ablakból!

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Cirmike!
Szerintem a verés a ti esetetekben nem/sem jó,mert csak további agressziót szül.Ez olyan,mint a kiabálás.Ha sokszor teszed,megszokja.Tudom,hogy nehéz magunkat átnevelni,de próbálj meg nem ütni olyankor,amikor úgy érzed,hogy most már itt az ideje,mert túlment minden határon.
Nálunk a Dávidnál az vált be ( és ezt fogom a kicsiknél is bevezetni),hogy előre megbeszéltük a szabályokat,ha elmentünk valahová vagy jött valaki vendégségbe.Szerintem ehhez már Roli is nagyfiú.Szóval mond el neki,mi az amit nem szabad (verkedni,harapni stb.) és azt is mond meg neki,hogy ha nem fogad szót,mi lesz érte a büntetése.Ha túlvagytok az adott programon,mindig beszéljétek meg vele!Ha ügyes volt,dicsérjétek meg!Ha viszont megszegte a szabályt,akkor büntessétek meg az előre megbeszélt módon!Olyan büntetést találj ki,amiről tudod,hogy neki kellemetlen!Nem nézhetsz tv-t,10-20stb. percig ülni egy széken,nem játszhatsz valamivel vagy nem mehetsz le ma a játszótérre stb.Keményen tartasd be vele ezeket a szabályokat!Nálunk a sarokba állás volt a bünti.Ha kijött,akkor újra betettem és előről kezdődött a büntetés.Ha sokszor próbálkozott,akkor megmondtam neki,hogy plusz 5perc minden kijövetelért.
A dolog lényege a következetesség!Neked és a férjednek is ugyanazt a módszert kell alkalmaznotok.Mindig,mindent ugyanúgy.Akkor ráfog jönni a Roli,hogy feleslegesen megy szembe,ő húzza a rövidebbet.Gondolj arra,hogy nincs biztosíték arra,hogy nem fogja a Rékát bántani!Mert előbb-utóbb a Réka mászni fog,eléri az ő kedvenc játékait és ugyanúgy veszélyezteti az ő kis pozícióját!Ne akkor cselekedjetek,most kell erről a nem túl szerencsés szokásáról leszoktatni!

Rena!
Gratula Benedeknek!Mi volt tanácsadáson?

Lolla!
Azért az nem véletlen,hogy a mozgásfejlődésnek megvannak a tól-ig határai.Az hogy egy 12hós baba nem mászik,nem biztos,hogy jó.Lehet emögött olyan oxigénhiány vagy a méhen belüli rossz fekvés okozta következmény,amit még egy neurológus sem tud diagnosztizálni.Érdemes ezeknek a dolgoknak utánna járni!Közhiedelemmel ellentétben lusta baba nincsen!Minden csecsemő fölfelé törekszik,hiszen onnan jobban lát és több mindent elér.Ha ez a törekvés valamiért megtorpan,annak oka van!
Sajnos,sok orvos és védőnő sem látja be ezt a mai napig,így sokszor nagyon rossz tanácsot adnak az anyukáknak!Legtöbbször elintézik a jól ismert "lusta a baba" szöveggel.

Most mennem kell,mert a fiúknak még uzsira gyümiszószt akarok csinálni!Este jövök,ha tudok!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 

 
 

Edit!
Már megint egyszerre írtunk, majdnem. Ahogy írtad, Benedek törekszik felfelé, most már egyre többet áll fel, persze nem egyenes gerinccel, hanem alacsonyabb támasztéknál. De tartja magát sokáig a lábán. Fel is mászik így a kihúzott ágyra. Sőt, mindenhova felmászik, csak éppen a földön nem gyakorolja. Térdelve játszik.
Megnézte a doktornő is a fejlődési papirunkat, csak a mászással vagyunk elmaradva. De pl. a férjem se mászott soha.
Nálunk azért mondta a védőnő, hogy beszéljek a doktornővel, ő sem mondta azt, hogy lusta, és nem kell vele foglalkozni. A doktornő azt mondta, hgoy szerinte amikor egy hónap múlva találkozunk, amikor egy éves lesz, már mászni is fog Benedek.

KépKép
renáta29
 
 


Nagyon ráérek....Kép

Még van a mászáshoz egy jó sztorim:

Az egyik ismerősünk gyereke se mászott. Az anyuka elvitte valahova(nem tudom pontosan hova) kérdezik tőle, mi a probléma. Azt mondja, nem mászik a gyerek. Letették a földre, és a gyerek szépen elmászott. Kép Kicsit hülyén érezte magát az anyuka!!!! Jól kitolt vele a gyerek!

KépKép
renáta29
 
 


Jó hogy ennyit írtatok, szeretek olvasni!
Mi a férjemmel egymásnak Valentin-emilt küldtünk, nincs ajándékozás! De ez jól esett, olvasni melóba, hogy gondolt rám! Kép

Cirmike, igen emlékszem tavaly is írtad ezeket az egyszerre-évfordulókat!
Tökéletesen egyetértek Edittel a sarokbanállás, előre megbeszélni hogy hogyan viselkedjen és ha nem... nálunk is beválik ez 90 %-ban és tényleg tök büszke magára, ha utána megdícsérem! Egyetlen dolgot csinálok másképp, hogy percekben nem határozok meg neki semmit, mert szerintem még nemigen érzékeli az idő múlását úgy-hogy mennyi az 5-10-20 perc. Inkább valamihez kötöm, hogy amíg el nem ismétli többször, hogy többet nem verekszem, többet nem rongálom a játékaimat... (nálatok harapás, papírtépkedés)! Amúgy nálunk is a hangos szó - sajnos - KELL! Pedig nem akarom sűrűn használni, szóval szoktam előre figyelmeztetni, hogy Anya mindjárt nagyon hangos lesz, ha nem fogadsz szót, nem jösz ide felöltözni, meg ilyenek!
Ja, és az tuti, hogy Roli azt próbálgatja, hogy hol a határ, erről én olvastam egy nagyon jó könyvet: Gyerekre hangolva! c. Érdemes elolvasni, én könyvtárból kölcsönöztem ki, úgyhogy nem tudom kölcsön adni!A GYEREKNEK KELL A KORLÁT, mert ha nincs, ha mindent ráhagyunk, az olyan, mintha NEM SZERETNÉNK!- röviden ennyi a lényege.

Rena, a hajmosás nálunk is kriminális. Mostanában azt találtam ki, hogy olyankor mindig van valami a szárítón (mikor nincs??? Kép), a kád fölött és mondom neki, hogy sorolja hogy kinek a ruhái lógnak, addig felnéz és én háta mögött ülve (ha nem fürdessz vele, akkor hátulról) műanyag pohárral leöblítem gyorsan a sampont, így nem megy az arcába!
Na ennyi mindennel biztos bejön az ára a jegynek!

Erika!
A mi ülésünk is majdnem ugyanilyen, biztos szeretni fogjátok!

lola77
 
 


Ja, megint mi "öregtopikosok" válaszoltunk, pedig Cirmike most talán az újak véleményére volt kíváncsi a verekedéssel kapcsolatban.

lola77
 
 


Lolla!

Én sem azt gondoltam,hogy a gyerekkel kell idő mennyiséget egyeztetni.ezt inkább a szülőknek egymást közt a gyereket ismerve kell meghatározni.Mert pl. ha az 5perc számára már nem hosszú idő,akkor annak a büntetésnek semmi értelme.Én nem ismerem a Rolit,így nem tudom,hogy mennyi ideig képes egyhelyben ülni.De azt gondolom,hogy ha azt megtoldja a Cirmike 2-3 perccel,az már kellő bünti ebben az életkorban.

Rena!
Azt nem tartják annyira vészesnek,hogyha nem mászik.De csak akkor ha szimmetrikusan kúszik.Az ugyanaz a mozgás.Itt azt kell látni,hogy a kúszás-mászás ellentétes kéz-láb mozgás,csak a testsúly van máshol.
Benike nálunk is csak 2-3 lépésnyit mászik,de tökéletesen kúszik,ül és már majdnem föláll.
Ettől függetlenül persze valószínűleg a Benedek meg fog tanulni mászni!Úgyhogy semmi gond vele,tényleg ügyes kisfiú!Tavasszal meg már 2gyereket kergethetsz az utcán!:-)))Lehet,hogy neked is kellene gyerekhám?:-)))

Erika!
Nagyon jól néz ki ez az ülés és tényleg jó ára volt!remélem,beválik!használtátok már?

Lilla!
Te vitted a páromnak a mekibe a cd-t?

Volt nálunk a védőnéni!
(Látod,Rena,neki fel sem tűnt,hogy gond van az Olival,pedig látta kúszni)
Lemérte a srácokat:
Olivér 77cm és 9100gr (2hónap alatt 58dekát hízott)
Marci 76cm és 8800gr (ő 62dekát hízott)
Benike 76cm és 9200(!)gr ( Poci Macim 1kilót hízott)

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Rena!

Ha esetleg fontosnak tartod a mászást,minket a következőképpen tanít a gyógytornász:
mindig ugyanazokat a vezényszavakat használja!
A derekánál megfogja az Olit és "gyí paci" kifejezéssel négykézlábra állítja (persze ez nála nem ennyire egyszerű,mert közben egy adott pontot masszírozni kell,hogy ő csinálja és ne a gyógytornász - de ez már jól megy).Aztán előre húzza az egyik kezét kb. 5-8 centivel és megvárja,hogy az ellentétes lábát maga után húzza.Majd jön a másik kéz.Közben mondja,hogy jobb kéz,majd bal kéz - éppen amit mozdít.
Én közben egy játékot zörgetek előtte vagy labdát gurítok,hogy akarja is csinálni.A Bálinttal vagy a férjeddel egy kipihent,nyugodt pilanatban esetleg próbáljátok ki,hogy mit csinál a Benedek!

Ennek a vezényszavasdinak az a hatása,hogyha én megfogom az Olivér derekát és azt mondom neki,hogy gyí paci,akkor magától négykézlábra áll. És ez már eredmény!Sőt most már önállóan is csinálja,ha eszébe jut.

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Viki szereti az ülését,jól kilát belőle és 5 perc alatt elaludt benne az első alkalommal.

Reni
kár,hogy nem tudtunk sétálni együtt,jó lett volna beszélgetni.
Ha ráértek valamelyik nap a héten gyertek át nyugodtan.
Mivel még szoptatsz,szedjél te is Ferrofolgammát,én is szedem és mivel átmegy a tejbe,nincs gondunk szerencsére Viki vérképével.
Tetszik a mászásos sztoriKép

Edit
férjed mikor tud jönni a cd-ért?Írtam e-mailt,megkaptad?
Jó súlyban vannak a fiúk és szép szál legényekKép
Lehet,hogy már kérdeztem tőled is,te mit adsz a fiúknak ebéden kívűl enni?Reggelire,délelött,uzsira meg vacsira?
Viki semmit nem eszik szinte,legyen az pépes vagy darabos,tejpépet látni sem akarjaKép

Cirmike
gratulálok az évfordulókhoz!

Sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Először is Boldog Valentin Napot Mindenkinek!

Cirmike:
Igazándiból nem tudok neked mit tanácsolni, Virág még kicsi ehhez a problémához, de van egy rokon kisfiú (most 5 éves), akit szintén úgy szoktattak le az ilyen dolgokról, hogy beküldték a szobájába, és addig nem jöhetett ki, amíg egyrészt abba nem hagyta a hisztit, másrészt le nem nyugodott és játszott, viselkedett rendesen. Náluk bevált.
A Virág unokatesója (Patrik) hál istennek nem verekszik, nem rongálja a játékait (sőt, vigyáz rájuk), de ha gond van nála, akkor egy pár percig szoktuk hagyni hadd hisztizzen, aztán utána kikészítjük a pohár vizet (egyszer a papa leöntötte vízzel, többször nem kellett, csak odakészíteni a poharat), végül mikor már lehiggadt és szipog, akkor leülünk vele és megbeszéljük a dolgokat.
Az nagyon jó dolog, hogy ti kimutatják felé az érzelmeiteket, szeretgetitek őt, fontos, hogy érezze ezt.
Sok kitartást, és TÜRELMET (nekem néha kevés van) kívánok.

A hajmosáshoz annyit, hogy ugyanez a rokon kisfiú mindig ijesztgetve lett a hajmosással (apja), ő is mindig kérdezte, hogy ugye nem mosunk hajat? Aztán mondtuk neki, hogy ne csinálja már ezt vele, hiszen így mindig is utálni fogja a hajmosást, az meg senkinek sem jó, aztán azóta már az is rendbejött.

Nagyon jó, hogy minden évfordulótok egy napra esik!!!

Edit:
Szép nagyok már a fiúk!

Képzeljétek el, délután kicsit felugrottunk Virággal Erikáékhoz, és amikor levetköztettem őt a szobába, akkor mondta először, hogy ba-ba! Annyira megörültem, valószínűleg a Viki miatt mondta ezt.

Van egy másik ismerősöm, neki a kisfia most 8 hónapos, ha jól emlékszem 12 kg körül van. Nem is csinál semmit az a baba, csak az anyja kezéből nézelődik, de úgy eldőlve, mint egy krumpliszsák. Panaszkodik az anyja, hogy nem csinál ez a gyerek semmit, olyan lusta. Könyörgöm, egyrészt ha állandóan ő cincálja, nem motiválja semmivel, akkor nem is fog semmit csinálni, másrészt talán nem kellett volna már kiskorában olyan ételeket adni neki, amit még nem szabadott volna, csak jóval később, talán most nem lenne ennyire nagy súlyú, valószínűleg nem is bírja el magát. Érdekes, mert nem is látszik kövérnek, jó igaz eddig még csak ruhában láttam, biztos vannak hurkái, de eléggé hosszú is.

Most nem tudok többet írni, megyek megnézem kicsi családomat.

Sziasztok

hugodugo
 
 


Erika!

Talán csütörtök délelőtt értekezlet után,de írtam e-mailt is.Azért majd még addig lefikszáljuk,jó?!Nekem megvan a tel.számod is,lehet,hogy sms-ben egyezkedünk!
Kaja:
nekem aránylag szerencsém van a fiúkkal.Olivér mindenevő.Tök mindegy,hogy mit kap enni,megeszi.Kifli,vaj,lekvár vagy parizer reggelire.Megeszi a joghurtot is,de azt csak ritkán kap.Ebédre főzelék:paradicsom,finomfőzi,vegyes zöldség,almás krumpli,
sóska,spenót,brokkoli,spárga stb.Délután gyümi vagy tejpép (ízesített vagy natúr). Este tápszer.
Hasonlóan jóevő a Marci is,csak már 3hete hurutos és mivel a dokinéninek már nincs ötlete,hogy mitől,ezért most étel allergiára gondolt.Így ő most teljesen tejmentesen eszik:szójás tápszer (Humana SL) illetve tejpép,valamint nincs joghurt,parizer.Így neki vajas kalács és lekvár (hecsedli) a reggeli,főzelék az ebéd szójás tápival sűrítve sajt és egyebek nélkül.Max egy kis husi bele.Délután gyümi,este tápszer.
Na a Benike, az egy igazi pacák!Nem is tudom,mitől hízik?!Ma evett hajnal 1/2 4-kor tápszert 170ml-t,reggel 8-kor 150 Sinlac pépet és este 7-kor 200 Sinlac pépet.Ennyi! Bár kicsit köhög,talán ezért is.Õ hullámokban eszik.Hetekig tök jól eszik,aztán meg szinte semmit.Most is csak azért eszik meg ennyit,mert 2hete leváltottuk a régi tápszerét,mert abból egyáltalán nem volt hajlandó enni.
Én megpróbálnék abból adni a Vikinek,amit ti esztek.Kifli?Oli azt imádja illetve mindegyik szereti a babapiskótát ( na a Marci azt sem ehet).Vagy egy kis joghurt? Kakaós kalács?Vagy van bölcsis pogácsa receptem (élesztő nélküli).Szerintem azt is ehetne már:túró,tojás,liszt,vaj van benne.
De igazából ha egy kicsit "békén hagyod" és kevesebbet eszik,szerintem az sem gond.Én nem láttam őt véznának,nem gond ha most kevesebbet hízik.Én a Beninél vagyok így!Amíg nem nyüszög,addig nem kínzom,mert biztos nem éhes.

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Edit:
Szimmetrikusan kúszik, de majd lehet, hogy tornáztatom. A doktornő is ezt mondta, csak vezényszavak nélkül. A felállást gyakorolja folyamatosan, és előbb is csak odanéztem, és már fel is mászottt a kihúzott ágyra. (most is éppen)
Szépen híztak a fiúk. Te ezeket az ételeket főzöd? főzelékek, húsok... ?

Erika:
Én szedtem Ferro Folgammát a terhességek alatt, de most nem vagyok vashiányos, így nem szeretném szedni. (bizonyos mellékhatásai miatt) Az kevés is lenne, ha én szedném, nem megy át annyi, mintha ő kapná. A doktornő írt fel a Benedeknek Maltoffer cseppeket. Ezt szedtük november óta, csak ha beteg, vagy székrekedése van, abba kell kicsit hagyni.

Lola:
Nálunk nincs ruhaszárító. Bálint kiskorától ilyen. A pelenkázást is utálta. Míg Blanka nyugodtan feküdt, ő soha. Múltkor nevetett a nővérem, hogy Benedek ugyanilyen. Rugdos, forog, menni akar. Kap egy játékot, akkor gyorsan rádobom.
Bálint azt is utálja, ha bekenem testápolóval, pedig jártunk babamasszázsra, amikor kicsi volt.

KépKép
renáta29
 
 


Köszi a hozzászólásokat...
Tényleg az lenne a legjobb, ha amikor rosszul viselkedik akkor mindig uazzal a dologgal (nincs mesefilm, vagy hasonló) büntessem.
Egyébként ha elmegyünk v. jönnek hozzánk mindig megbeszéljük előre, hogy nem bánt senkit és ha szépen viselkedik (volt már ilyen) meg is dícsértük.
Eddig az volt a baj a következetességgel, ha megvontam vmit büntiből, akkor annyira szépen kérte, jött kedveskedett, megígérert jó fiú lesz és estére valamelyikőnk szíve mindig ellágyult.
Szóval nagyon ravasz kis krapek, nagy dumagép. Ettől általában az ismerőseink is elámulnak, nagyon tud udvarolni, kedveskedni.
Egyébként a kérésekkel kapcsolatban (szépen kell kérnie és nem nyüszítve) következetesek voltunk és bevált. Mindent szépen megköszön.

Reni,
Ne haragudjatok, tepnap el is felejtettem, hogy Bálint nap is van: Boldog Névnapot Bálintnak! (bocsi még egyszer)
Egyébként Roli nekem is kúszott csak sokáig, nem mászott, utána meg már járt. Ráadásul féloldalasan kúszott, és nagyon gyorsan haladt így elért mindent, kedve sem volt ezen a taktikán változtatni.

Edit, (külön köszi a jó ötleteket)
Szépen fejlődtek a fiúk! Gondolom most még több időt vesz el a főzöcske és etetés, hogy Marci mást kell kapjon.

Cirmike

Kép
[KépKép
cirmike77
 
 


Sziasztok!

Megírtam az egyik vizsgát, sajnos a nehezebbik csak most jön. A tegnapinak sikerülnie kell, minden kérdésre sikerült válaszolni.

Edit, én voltam valóban a Mekiben. Sajnos a férjedet nem tudtam, hogy hívják, érdekes lehetett, ahogy ott magyaráztam, hogy akit keresek, szemüveges, és hármasikrei vannak Kép

Kép

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok lányok!

Sajnos amióta a Kevin /4 éves/ oviba jár, és a kistesója Roland /4 hónapos/ megszületett, nem úgy viselkedik, ahogy azelőtt Pl: felöltözni, levetközni, fogat mosni, játékot összepakolni, hiába tíltunk meg dolgokat, nagyon önfejű. Na meg persze a hiszti, pedig tudja, hogy nem ér el vele semmit. Mostmár javúlt, mert mindent megcsinál csak beletellik néha akár 2-3 órába is.Bántani semmi kép nem akarom, az nem old meg semmit. Viszont azt sem akarom csinálni, hogy valamivel megjútalmazzam, ha esetleg hajlandó volt felöltözni, fogatmosni, összepakolni..., neki ez a feladata, amit el kell végeznie. Mert szerintem mi sem kapunk valami ajándékot, csokit, azért mert, elmosogattunk, megfőztünk, vagy kitakaritottunk. Nem? Amúgy a Kevin nem verekedős ezzel már nincs baj, 1 éve még ő is sajnálta a játékait, nem akarta odaadni senkinek. Ma már szivesen játszik más gyerekekkel is.

Képzeljétek el, tegnap este megkérdezte tőllem a Kevin " Anya mosogathatok?"-Igen, jól olvastátok! Mondtam neki: Jó, rendben! És természetesen mindenből volt egy kicsi a mosogatóban, én csak öbblitettem, meg ami túl nehéz volt neki azt tartottam. Felált a kisszékre és mindent tényleg gyönyőrűen elmosogatott. Már ez nem az első alkalom volt, hogy csinálta.
Vendég
 


Szia Lilla!

Boldog névnapot kívánunk!
Kép

Erika

cseriviola
 
 


Szia Lilla!
Mi is sok Boldog névnapot kivánunk számodra még!!!Kép
Kép


Még egy kép mindenkinek:
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Köszönöm a névnapi jókívánságokat.
Tegnap készült a kép, persze nem most fedezte fel először a kukiját Kép

Kép

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok!

Lilla:
Mi is nagyon boldog névnapot kívánunk! Anyukámnak is ma van, ő Julianna.

Angi:
Ma ott voltunk a házatokban!
Először csak a neved volt ismerős, mondogattam magamban, aztán a Lászlóról rájöttem. Hozzátok ment a doktornő? Csak nem beteg Lackó? Nem zavart az a nagy zenebona a szomszédból?
Egyébként egy emelettel feletettek voltunk az Ádikánál. Bálinttal nagyon jól kijönnek.

Anita:
Bálint is segít. Múltkor töltöttem fel a virágok földjeit, adtam neki lapátot, és ő is segített. aztán meglocsolta, utána a kisseprűvel felsepert, nem akarta, hogy segítsek, aztán olyan aranyos volt, hogy a felmosókannájába vizet is adtam, és fel is mosott, még máshol is, ahol valami koszt látott. Meg ágyazni is mindig segíteni akar, simítja a lepedőt, takarót, régebben meg port törölt. Nagyon ügyes Kevin, hogy így mosogatott, biztos több idő, de hát hagyni kell, ők annyira szívesen csinálják. Bálint is önállósodik, egyedül ül be az etetőszékbe egy ideje, nem akarja, hogy segítsek az evésben, inkább ő, kérdi, hogy nem baj, hogy lecsöpögött, modom: nem.

Tegnap vettünk egy 140x200-as matracot, bukfencezni, meg aludni is. (az éjszakázásokhoz) Hazajöttünk, kibontottuk, dobtam rá egy takarót, párnákat, nagyon tetszett nekik.

Lola:
Írtad, hogy valahol Tatán csináltattok tortát, valakinél aki most gyesen van, igaz? Nem kérhetném el a számát? Hamarosan 3 tortát kellene csináltatnom.
Megkaptad a recepteket?

KépKép
renáta29
 
 


Lilla boldog névnapot!
Kép

Ja, Dávid nagyon édi Miki egérke, a fürdős kép is jó!

Rena, megkaptam, köszi, ki is nyomtattam melóban! Ja és múltkor a windowscolor-os oldalról egy csomó mesefigurát+mindenfélét nyomtattam, nagyítottam, fénymásoltam és hoztam haza Somának színezni+ bölcsibe is egy csomót! Nagyon örültek neki!

Kinyomozom a telcsiszámot, Editnek és Erikának is megígértem!


Anita!
Tartsa meg a jó szokását a Kevin még vagy 30-40 évig, a jövendőbeli menyed nagy örömére! Kép

Most ennyire volt időm, megyek fürdetni!

lola77
 
 


Sziasztok!

Megint csak pár mondatra van időm. Kép Szóval Gergőnek hőrkurutja van, vagy mi. Kép Kapott egy csomó gyógyszert. Az orrcsepp valahogy nem a kedvence. Kép

Már kezd jobban lenni, de most meg én kaptam el valamit. Kép Kezdek lázas lenni. Még jó, hogy holnap itthon lesz Gábor, tud majd segíteni.

Anita!
A e-mail-em: r.meli@citromail.hu. De ha van msn-ed, akkor ott is dumcsizhatunk, ha van kedved (csajok ez mindenkire érvényes ám! Kép ) melii11@hotmail.com

Lilla!
Nagyon boldog névnapot!


Sziasztok
Melinda
oslany
 
 


Sziasztok!

Már megint hozzátok fordulok egy kis segítségért,mert nektek olyan jó ötleteitek vannakKép
Anyukám márc.2-án lesz 50 éves és nincs ötletem,hogy mivel lepjük meg.
Ékszert nem szereti,ruhája rengeteg van.
Tortát és virágcsokrot kap,de még szeretnénk mellé neki valamit.
Gondoltam gravírozott kulcstartóra/szöveget még nem tudom,hogy mit iratattnék bele/,jó ötlet?
Vagy van másnak esetleg jobb?

Köszönöm előre is a segítséget,sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Erika!

Mi anyukám 50. évfordulójára asszem hogy olyan pezsgőt csináltattunk, amire fényképet tetettünk, lehet rajta ő gyerekkoris fekete-fehér képe, vagy Ti hárman és Boldog születésnapot, vagy nagy 50-es a másik oldalon. Lehet, hogy nem iszik pezsgőt, de ez akkor is szép és maradandó dísz, ha megisszátok akkor az üveg, ha nem akkor felbontatlanul. De sajna azt nem tudom, hogy hol lehet mostanában ilyet csináltatni. Talán a Béla kir. krt-i Copylandot kéne megkérdezni, hogy tudnak-e ilyenre nyomtatni, ha viszel képet Cd-n!
Vagy párna, amin olyan kép van, amin 3-an vagytok, aláírás: 50. szülinapodra szeretettel!
Ilyet lehet itt a neten rendelni!

lola77
 
 


Na, akkor közkívánatra a tatai tortát sütő lány telcsiszáma:
Andi: 30/566-30-40
(Mondjátok, hogy Nikitől kaptátok a számot!)

lola77
 
 


Erika!

Mi anyunak Hollóházi porcelánt vettünk. Mert azt szereti egy nagyon szép vázát vettünk.
HA anyukád szerti, szeritnem nagyon szép aji és emlékezetes.

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!
Erika:www.laserpictureshop.hu eztis nézd meg az ajándék miatt.Mi ilyet csináltattunk anyunak karácsonyra a bátyámékkal.Ott helyben lefotóztak minket és 1,5 óra múlva kész volt.Ez egy üveg,amibe lézeres eljárással 3d-s képet gravíroznak.

Sziasztok,Nóri
vnora
 
 


Nóri!

Ezek gyönyörűek!!! Nincs arról képed amilyen a tiétek lett??

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek az ajándék ötletet,olyan jók,hogy nem is tudom,mit válasszak.

Pár kép Vikiről:

Kép
Kép
KépKép

A honlapunk szinte hetek óta ugyanolyan,arra kérném azokat akik még nem töltötték fel a saját részüket,hogy legyenek szívesek pótolni,köszönöm.

Mindenkinek nagyon jó hétvégét kívánok!

Sziasztok:ErikaKép

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Angi:nincs kép a mienkéről,de majd lefotózom és felrakom ide.Tényleg szépek,bár mi hibáztunk ott,hogy azt hittük,ahhoz,hogy ennyien jól látszódjunk(4 felnőtt,3 gyerek),a legnagyobb formát kell választanunk.Pedig bőven elég lett volna a kisebb is,mert így még 7 arc mellénk férne.
Erika:én nem tudom a jelszót(honlap).Elküldenéd?

Sziasztok,Nóri
vnora
 
 


Sziasztok!
Angi:majd csinálok képet a mienkéről,bár mi rosszul csináltuk:azt hittük,hogy a legnagyobb formába fog beleférni 7 arc,de elég lett volna egy kisebb is,mert így sok a felesleges hely az arcunk mellett.

Erika:nem tudom a jelszót(honlapon),elküldenéd?
vnora
 
 


Sziasztok!

Tegnap láttam, lehet, hogy az Intersparban lévő fotósnál is csinálnak ilyen 3D-s gravírozást. Legalábbis ki volt téve nekik néhány fajta.

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok!

Már megint van egy körkérdésemKép

Tud valaki egy jó fogorvost?
Jól dolgozzon és alaposan.

Várom válaszaitokat,sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Erika!
Én a Muraközyné Jutkához járok, ott van a rendelője lennt a dózsakerti suli mögötti 4-esben. Õsszel voltam nála, talán 4-5 ezer egy tömés, többi árat nem tudok! Szerintem szépen, jól dolgozik. Tel.: 312-397-es számon lehet időpontot kérni!
Nagyon édi Viki ahogy a CD-ket pakolja és bebújik a szekrénybe, gondolom elvolt egy darabig.
Én meg nosztalgiáztam 1 kicsit, Soma kiskori képei között:
www.zottyofamily.kepeim.hu-n megnézhetitek.

Most berakok egy miből lesz a cserebogár összeállítást:
9 hónaposan:

Kép

Múlt héten:

Kép

lola77
 
 


Sziasztok!

Erika:
Én Tatára járok, Dr. Sárossy Bendekhez, nagyon jó fogorvos, de nincs magánrendelése sajnos.

Lola:
Milyen aranyos Soma azon a pici kori képen! Ügyesen állt már. Most meg már komoly nagy fiú. Én nem tudtam megnyitni a többi képet, de lehet, hogy a mi gépünkkel van baj.

Gyerekek betegek, Bálintnak 39 fokos láza volt péntek-szombaton, ügyeleten kaptunk antibiotikumot, utána lement 37-re. (lázcsillapítót adtunk, Nurofent és antipiretikus kúpot.)Nagyon csúnya a torka, fáj is neki, alig eszik. Benedeknek is fáj szerintem, sír szoptatás közben, pedig a tej jön. Õ nem lázas. Ma megyünk a doktornőnkhöz.
Holnap meg lesz egy előadás a dózsakerti közösségi házban a Bálint korosztályáról. remélem eljutok. Ha van kedve valamelyikőtöknek biztos lehet jönni.

Angi:
Nem olvastad, amit csütörtökön írtam? Nem válaszoltál.

Lola, köszi a telefonszámot.
Még nem tudom, milyen tortát csináltassak a fiúknak. A férjem nem nehéz, Bálinnak volt már katica és süni, de most nem lehet élőlény, mert nem fogja megenni. Nem eszi meg a Győri Édes Kismackót se. Mindent sajnál. Talán vonat, vagy autó. Benedeknek meg fogalmam sincs. Van valami ötletetek? Egyszerre tartjuk a 3 szülinapot.

Jobbulást a betegeknek!
Sziasztok

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Voltunk az Intersparban,láttuk a lézerrel készült ajándéktárgyakat amit mondtatok,valószínű,hogy olyat fogunk anyukámnak csináltatni.

Lola
nagyon aranyosak a képek Somáról,megnéztem mindet.

Reni
Lola képeit úgy tudod megnézni,hogy te írod be,mert ha ide kattintasz akkor nem tudja megnyitni a .hu-n miatt.
Szegény fiúk megint betegekKépmegint tolódik a talinkKép
Mielöbbi gyógyúlást kívánunk nekik!
Én a Vikinek Micimackós tortát fogok csinálni,szerintem Benedeknek is valami rajzfilm-vagy állatfigurásat csináltassál.

Szép napot mindenkinek,megyünk sétálni,sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Reni
vagy pedig a fiúknak saját bébiképeset,az is nagyon édes,ilyenre gondoltam:
Kép

cseriviola
 
 


Rena!
Jobbulást a fiúknak, Bálint majd biztos bepótolja az evést később. Érdekes, hogy Benedek nem lázas, lehet ő nem olyan lázasodó típus! Gondolom most megint mindkettő bújós lett!

Erika, majd ha csináltatsz olyat, légyszi fényképezdd le Te is, kíváncsi vagyok! Köszi

Akkor leírom így: www.zottyofamily.kepeim.hu

lola77
 
 


Rena!

Bocsi olvastam, de biztos idő közben a kisfiam megzavart és azért nem válaszoltam. A dokinéni hozzánk jött mert megkaptuk az oltásunkat. Milyen zenebona??? Én nem hallottam semmit. Edinával olyan régen taliztam jól van??

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!


Angi:
Persze, én se érek rá mindig írni, csak ha hagynak a fiúk. Most alszanak.
Edináékkal minden rendben, jól vannak.
Mellettetek a bal oldali lakásból tök hangos zene szólt. Ezek szerint Ti nem hallottátok. Akkor jó.
Akkor hívott meg a dokinéni a keddi előadásra, amikor hozzátok ment.

Lola, Erika:
köszi, olyan béna vagyok, csak reggel siettem. Megnéztem a képeket Lola, nagyon jók. A fekete-fehéreket is a saját gépetekkel csináltátok?

VOltunk dokinál, kaptunk gyógyszert. Sokan betegek, még jó, hogy 1 éves korig nem kell sokat várni.

Felébredtek.

Ja, köszi a torta ötleteket. Erikának már mondtam az utcán, hogy lehet, hogy Bálintnak vonat lesz, Benedeknek meg mosolygós napocska(sík).

ui.:Benedek megtanult köpködni. Nagyon ügyes, főleg, amikor tele van a szája. Kép Nem is fog leszokni róla, mert látja, hogy az apa és Bálint nevetnek rajta.

Megyek, mert itt rugdossa a kicsi a billentyűzete. Bálint még alszik.

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok
Szivesen beszélnék olyan anyukákkal akik a tatabányai szülészeten szültek. Minden tapasztalat érdekel.
Köszönöm
amnam30
 
 


Sziasztok!

Üdvözlünk itt nálunk Ani,én a kislányomat itt szültem a tatabányai kórházban és minden szempontból pozitív tapasztalataim vannak.
Én a Pazár Dánielnél szültem,nagyon rendes volt ő is és a szülésznő is.
Konkrétan mi érdekel?Te is itt szeretnél szülni?
Mesélj egy kicsit magadról.
Tatabányán laksz?Mi a Bánhidai ltp-en lakunk a férjemmel és kislányunkkal,Viktória Lilivel.

Szia:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Lilla
hogy sikerült a vizsgád?Sokat gondoltam rád ma.

Többiek hogy vagytok?Élvezitek a jó időt?
Mi 3 órát sétáltunk ma délelött,nagyon csípem ezt a jó időt,persze Viki is.

Sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Szia Cseriviola!
Igen Tatabányán lakom és szeptemberre várom a babánkat. Már van egy nagylányunk (9 éves lesz márciusban), ő Pesten született.
Nekem is a Pazár Dániel az orvosom. Minden érdekel a szüléssel és vele kapcsolatosan amit megosztanál velem!
Szülésznőt még nem választottam, de nem is ismerek senkit, ha jó tapasztalatod volt szivesen veszem a szülésznő nevét.
Azt nem írtam, hogy a Dózsakertben lakunk.
A héten töltöttem a 12. hetet. Pazár Dánielhez a véletlen folytán kerültem, de eddig csak pozitív tapoasztalataim vannak vele szemben.
Örülök, hogy írtál és várom az infókat.
Sziasztok
amnam30
 
 


Sziasztok!

Mit szóltok ehez a jó ídőhöz? Remélem már csak jobb lesz. A Rolandal voltuk csütörtökön tanácsadáson, kapott oltást is, és egy hangja nem volt.De utánna eléggé fájt a lába. Aztán anyósom és a sógornöm is eljöttek hozzánk, mert jöttek vigyázni a gyerekekre, hogy mi el tudjunk menni pénteken a Heti-hetes felvételére. A Laci kapta töllem a jegyeket Valentin napra. De nagyon jó volt, nektek is ajánlom.

Szia Anna!
Üdv közöttünk! Kép Anita vagyok, a Gálon lakom, 2 fiam van a Kevin 4 éves, a Roland 4 hónapos. Tavaly Szeptember 18.-án szültem, itt a korházban a Hermándinál, akkor még főorvos volt. Ha valami kérdésed van, csak nyugodtan kérdezz! Kép
Vendég
 


Szia Lola!
Nagyon aranyosak a képek a Somáról!KépSzerintem nagyon hasonlít az apukájára. Sikerült már nektek valamilyen DV kamerát venni? Meggyogyultál már?
Vendég
 


Szia Ani!

Ugye szólíthatlak így vagy hogy szereted?
Akkor nem lakunk egymástól messzeKép
E-mail címem:cseriviola@citromail.hu,kérlek ad meg a tiedet,és akkor oda leírom a szüléstörténetemet.
Szülésznőt én nem választottam,de így is nagyon meg voltam elégedve vele,aranyos csaj volt.
Hogy hívják a lányodat?Kép van rólatok?
/tudod én ilyen fénykép nézegető és fényképező mániás vagyokKép/
Már régóta laktok Dózsakertben?Lehet,hogy látásból ismerlek is,mert az ottani Sparban dolgoztam szülés elött.

Szia:Erika

cseriviola
 
 


Szia Anita,
Köszi, hogy te is írtál hozzám néhány mondatot. Megköszönném ha a korházról írnál néhány mondatot.
Szobák, tusoló. Minden érdekel.
Köszi
Sziasztok
amnam30
 
 


Szia Anna!
Majd este még írok neked, de most sajnos mennem kell, mert a Kevinnek ma lesz a farsangi bulija. De te is írj magadról egy kicsit többet. A mi képeinket meg tudod nézni a következö web-oldalon: www.karo-comp.hu
Vendég
 


Szióka lányok!
Üdv Annamari köztünk, gratula a babóhoz! A szobák 3 ágyasak a kórházban, így tartozik hozzá 1 tusoló-1 wc, ami egyben van és a szobából nyílik! Szépek, tiszták-ha a szobatársak is normálisan tartják, de 1 nap 2-szer takarítják. Van fizetős baba-mama-papa, családi szoba is, asszem tavaly szeptemberben Cirmike volt, ő tudna árakat is talán!
Feleslegesen nem zaklatnak a nővérkék, csecsemősök. Viszont én mikor mentem a nővérpulthoz, ott is ritkán voltak, pedig a szoptatásban elkelt volna a segítség, de a kórházi védőnő meg a legtöbb csecsemős nagyon sokat segített!
Mondjuk én több mint 3 éve voltam, vannak itt frissebb tapasztalatokkal is topiktársak! Soma lurkóm dec-ben múlt 3 éves, Újvárosban lakunk, a sárberki kereszteződésnél, Soma a sárberki bölcsibe jár!

Anita, még nem vettük meg a kamerát, majd ha az adóvisszatérítést megkapjuk! Kép
Várjuk az élménybeszámolót a farsangi buliról, Te is ott voltál, mi volt Kevin?! Ja, és képeket is "követelünk" persze!
Megkérdezhetem mennyi volt a jegy a Heti 7-esre?

lola77
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?