Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Timka
Nagyon király ez a bilis kép!! És hogy olvasgat közben, zabálni való! Tényles nem semmi a napirend, örülnék, ha én is 10kor kelhetnék reggel, de este azért jó egy kis nyugi, ha már alszik a lány. Ilyenkor legalább lehet tv-zni, nyugodtan beszélgetni.
Én is szoptatok még: reggel, a délutáni alvás előtt, meg este lefekvéskor. Örülök neki, főleg reggel jó, mikor félálomban szopizik és többnyire vissza is alszik utána egy időre. Én sem tudom, hogy altatnék másként, de szerintem ez magától megoldódik majd Kép .
Papucsrágás nálunk is van, kiskutya módra. A múltkor mikor zuhanyoztam, ült Panni a fürdőben és mikor meglátta a papucsom, rástartolt. Lekapta az egyik zokniját és komolyan dolgozott azon, hogy felvegye helyette a kis lábára Kép

Mialatt szerveződik Tameszéknál a tali, mi zugtaliztunk ma Juccal a MOM PArkban. Nagyon jól éreztük magunkat, tök aranyos volt a két kis törpe. Panni még puszit is kapott Marcikától! Marci pedig edzett a szék-tologatós versenyre! Kölcsönösen összenyálazták egymás kis játékát, nagyon jól elvoltak Kép

Juc, nem kapott el a hóvihar titeket? Mi még beugrottunk vásárolni a DMbe, mire kijöttünk, alig láttunk a hótól. Csak úgy fújta az arcunkba a szél Kép

Teszek fel pár képet



Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép
fanka
 
 


Sziasztok,

Timka
Nagyon király ez a bilis kép!! És hogy olvasgat közben, zabálni való! Tényles nem semmi a napirend, örülnék, ha én is 10kor kelhetnék reggel, de este azért jó egy kis nyugi, ha már alszik a lány. Ilyenkor legalább lehet tv-zni, nyugodtan beszélgetni.
Én is szoptatok még: reggel, a délutáni alvás előtt, meg este lefekvéskor. Örülök neki, főleg reggel jó, mikor félálomban szopizik és többnyire vissza is alszik utána egy időre. Én sem tudom, hogy altatnék másként, de szerintem ez magától megoldódik majd Kép .
Papucsrágás nálunk is van, kiskutya módra. A múltkor mikor zuhanyoztam, ült Panni a fürdőben és mikor meglátta a papucsom, rástartolt. Lekapta az egyik zokniját és komolyan dolgozott azon, hogy felvegye helyette a kis lábára Kép

Mialatt szerveződik Tameszéknál a tali, mi zugtaliztunk ma Juccal a MOM PArkban. Nagyon jól éreztük magunkat, tök aranyos volt a két kis törpe. Panni még puszit is kapott Marcikától! Marci pedig edzett a szék-tologatós versenyre! Kölcsönösen összenyálazták egymás kis játékát, nagyon jól elvoltak Kép

Juc, nem kapott el a hóvihar titeket? Mi még beugrottunk vásárolni a DMbe, mire kijöttünk, alig láttunk a hótól. Csak úgy fújta az arcunkba a szél Kép

Teszek fel pár képet



Kép

Kép

Kép

Kép

KépKép
fanka
 
 


Na, ez miért ment el kétszer??? Bocs

KépKép
fanka
 
 

 
 

Sziasztok!
Esik a hó!!!!!!!! Én megmondtam!Kép

Timka,
apa utazása 4,5-5 óra, ha innen elindul 6-kor akkor 11-ig beér és este 7-ig minimum dolgozik, kivéve ha mi is kint vagyunk, akkor 6 körül hazarendelem!Kép Pénteken pedig 4-5 között beül az autóba és éjjel megérkezik, de most elvileg hamrabb fog jönni a buli miatt!
A bilis olvasós kép nagyon tetszik! Marci nem akar megmaradni a bilin, már mindent odahordtam és nem, majd később! Nem ahhoz a céghez megy, valami családi vállalkozás? nem értek hozzá! Viszont a Te férjed cégének a pénzügyi vezetőcsaja az én ált. iskolai osztálytársam volt, a múltkor láttam a honapjukon.

Juc,
gyerekorvos, én imádom, homeos, aranyos kedves, le nem cserélném, minden új oltásra ő hívta fel a figyelmemet, beadtuk együtt, nálunk sem volt soha semmi nyoma, és még hőemelkedés sem.

Nyuszkó,
honnan vannak ilyen hatalmas és gyönyörű szemei a gyönyörűségeteknek?Kép

Fanka-Juc,
nagyon jók a képek, szóval "zugtalizunk" ide meg nem jövünk, mert messze van? Megjegyeztem!Kép Jövő pénteken én is beszállhatok, akkor elröpítjük a pelust, ha apa hoz, na?Kép

Mi voltunk ma a védőnőcinél, hát nem sokat hízott Marci 9,6 Kg és 78-79 cm, szóval nem nőtt, csak minimálisat. Majd holnap megyek a dokinéninkhez délben, ő is látni szeretné az 1 éves szervízre, kifaggatom, hogy gond vagy sem, hogy csak ekkora, de hát egész nap rohan! Ma az opt-ban 50 perc alatt sikerült elintézni apuval a dolgainkat, hát már a virágföldet kaparta a dészákból, lerámolta az összes szóróanyagot, kiabált, szóval betöltötte a teret a gyermekem!

Na megyek, mert apu még itt van, majd este benézek! HOlnap szánkós buli Normafánál?Kép
tamesz

Mesekönyv,
az nálunk is nagyon kedves, van már jópár, és szereti, Marci nem nagyon eszi meg, lapozgatja olvassa és magyaráz ezerrel, azaz "mesél"!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Mi is nagyon jól éretük magunkat a zugtalin (Kép), Panni nagyon helyes kiscsaj a valóságban is, Marci adott neki puszit, de nem ám olyan harapósat, mint nekem szokott, hanem rendes nyálasat a homlokára... Kép Kép Igaz ugyan, hogy a legutóbbi talin Adrinak adott puszit, de hát micsináljak ezzel a hűtlen macsóval??? Kép Azért azt is megmutatta Panninak, hogy kell hisztizni... Kép

Fanka, mi még hazaértünk a nagyobb hóesés előtt, bár akkor is esett rendesen, de Marci persze egyből elaludt, így őt nem zavarta. Aludt jó 1 órát, azóta is pörög... Kép Küldtem rövidke mailt!

Tamesz, pelusos tali Kép , oké!!! Szánkózásban is benne vagyunk! Kép

Nyuszko, nagyon helyes a kislegény! Kép Kép

Hát úgy látom, mindenki szeret olvasni, csak az én műveletlen gyerekem nem... Kép De csak megjön hozzá a kedve egyszer...

Na, megyek is, mert szétrámolja a lakást.

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Végre elaludt ez a jómadár. Ma már kétszer írtam, de mintkét alkalommal idejött és valamit összenyomkodott a billentyűzeten és elszállta az egész.
Voltunk bent gyerekdokinál és gyógyultnak van minősítve. Mondott pár homeos bogyót a fosásra és a fogzásra, apával estére beszereztetem, aztán meglátjuk hogyan hat.
Én is gondolkodom néha a dokiváltáson, mert egy anyaálom beteg gyerekkel bekocsikázni Pestre. Hála az égnek nem volt eddig komolyabb betegségünk, de nem tudom mit tennék ha lenne és mondjuk naponta kellene szurni a fenekét. Nekem és a páromnak anno voltak olyan betegségeink, amit csak szurival tudtak meggyógyítani.
Viszont az én bajom az, hogy itt Veresen összesen két gyerekdoki van és egyiket se ajánlják, mind tele van gyerekkel. A pesti doki persze kijön ha nagyon nagy gond van, legalábbis azt mondta, de mégsem ugráltathaton ide mindig.
Amúgy nagyon rendes, Fanninak is a legújabb oltóanyagot adtuk be, igaz akkor még jó pénzért meg kellett vennem, jött gyakran hozzánk amikor még kicsi volt, otthon kapta az oltásait, nyugtatott engem amikor sírtam, hogy nem elég a tej a gyereknek (perszer eég volt, csak én voltam dili), szóval minden okés - csak a távolság nem.

Zugtalisok, nagyon jók a képek!

Juc
Nekem nem nagyon hiányzik a tévézés. Az én sorozatom a Barátok közt, na azt semmi pénzért nem hagynám ki, szonte hozzám se lehet közbe szólni. Náézzük még a Lost-ot, amiből sajna már csak epizód van, a mostani szériából és nagyon várjuk a Megasztárt is. Ha Fanni nagyon nyűgi akkor vesszük videóra és másnap megnézem a kimaradt jeleneteket. Amúgy ha apa itthon van szinte csak a sport tévék mennek, amire én nem vagyok kiváncsi.
Inkább olvasok olyankor, ha alszik a csajszi.

Nyuszkó, nagy szemű Ákos nagyon édes, látom ő is szereti az ásványvizes palackokat. Kép

Készítettem délután pár képet a csajról, felteszem a gépre, aztán ha van közte jó, ide is rakok.
Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Két aranyos kép van.
1. ugye hogy balerina leszek?
Kép

2. Felavatta az új szerkóját, amit csak úgy pelenka nékül felpróbáltunk. (így tutia nem cseréljük vissza)- jobb lábán folyik a pisi!
Kép

Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Jóestét!

Babus,
nagyon elvesztetek? csak nem ilyen sokat alszol mostanában? Hogy vagytok? Éjszakák? Fogak?

Timka,
nem semmi a csaj, nagyon dögös a szerkó, a kiscsajoknak sokkal több cuccot gyártanak, ez nem ér!!!!!!

Juc,
nem megyünk a Normafához mégsem, mert nem érünk vissza a dokinénihez délre, szerintem csak itt a dombon fogunk bobozni, ha nem lesz nagoyn minusz, de a jövő heti pelenkatalit majd összehozzuk!

Betegek? Javultok?

TV? milyen TV? kint csak a Duna TV jön be, amin alig van limonádé műsor, nagoyn sok érdkees beszélgetős van, de arra úgy sem tudok figyelni, de hát a kedvec esti műsoraim hiányoznak, nagoyn, de a 3 hetet azt hiszem elég gyorsan behoztam-felfogam, hogy mi történt a cselekményekben!

Na dobok gyorsan két tegnap esti lépcsős képet, apu fotózta, mert a kollégáitól kapott nyugdíjba vonlására egy szupi gépet!

Flames,
hogy állsz az ajándékokkal?

Megpihentem a lépcsőzés közben, és elgondolkodom, vajon megtépjem a Yukkát vagy sem?
Kép
Tudom, nem előnyös oldalam, de hát ha lentről fotóznak? Szóval így teperek fel fürdeni!
Kép
Szép estét!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Jó estét!

Timka, én is szoktam nézni a Barátok közt-öt Kép , mondjuk nem mindig, inkább rohamaim vannak, és akkor nagyon nézem, máskor meg egyáltalán nem hiányzik. Nekem tetszik az új kórházas sorozat is. Kép De mi csak akkor tudunk tévézni, amikor a kislegény már alszik, mert különben állandóan odamegy a tévéhez, és csapkodja a képernyőt, és nem tudjuk onnan elráncigálni, a szemének meg mégsem jó, ha onnan nézi... Kép Ti hogy csináljátok? Ja, tegyük magasabbra a tévét? Kép

Sztárfotók szuperek! Kép

Tamesz, lépcsőzős képek is helyesek! Nem félted Marcit a lépcsőn?

Pelustali oké, hol legyen? Tényleg eljönnél ide a MOM Parkig? Nem akarok így kitolni veled. Kép Lehet vmi hozzátok közelebbi hely is!

Flames, mi vettünk ma a kikában egy hasonló asztalt, amit te mutattál! Chicco, 8400 Ft volt Kép , de a férjem azt mondta, hogy ez tök jó szülinapi ajándék lesz, punktum. Ez zenél meg villog is. Vagy te azt nem szeretnéd?

Ja, és Tamesz, bobot is vettünk, köszi a tipet, azért mentünk ki... Kép

Gyors táblafrissítés, aztán megyek.

Jó éjt!

Juc

<pre>
Anyuka neve Anyuka kora Lakhely Baba neve Szülés ideje Kórház neve Születéskori méretek 6 hónapos méretek 1 éves méretek Baba kora
Rusovszky 29 Budapest Attila 2005. 01. 07. I. Női Klinika 3150g 50cm 8810g 11200g 76cm 13 hónapos és 0 hetes
Andi 31 Pilisvörösvár Miron 2005. 01. 14. Szt.Rókus 3200g 7780g 10000g 74cm 12 hónapos és 3 hetes
Bogacsi 30 Dunakeszi Szonja 2005. 01. 16. Szt.István 3860g 56cm 7590g 68cm 10390g 76cm 12 hónapos és 3 hetes
Bettimama 23 Dunakeszi Dorka 2005. 01. 17. Nyírő 3300g 53cm ? ? 12 hónapos és 2 hetes
Rahel 26 Kaposvár Peti 2005. 01. 17. Kaposvár 3200g 54cm 8040g ? 12 hónapos és 2 hetes
Babus 26 Gyöngyös Kristóf 2005. 01. 27. MÁV 2700g 52cm 7960g 66cm 10600g 77cm 12 hónapos és 1 hetes
Nyuszko 29 Marosvásárhely Ákos 2005. 01. 28. Marosvásárhely Megyei Kórház 3550g 55cm 8250g 70cm 10900g 79cm 12 hónapos és 1 hetes
Tamesz 33 Budapest XVII. Marcell 2005. 02. 08. Kistarcsai Kh. 3450g 53cm 7600g 68cm ? 11 hónapos és 4 hetes
Flames 28 Budapest XV. Adri 2005. 02. 10. MÁV 2700g 51cm 7080g 65cm ? 11 hónapos és 3 hetes
Juc 31 Budapest XII. Marci 2005. 02. 18. MÁV 3400g 60cm 7980g 71cm ? 11 hónapos és 2 hetes
Timka 30 Veresegyház Fanni 2005. 03. 04. SOTE II. 3420g 53cm 8200g ? 11 hónapos és 0 hetes
Fanka 28 Budapest XI. Panni 2005. 03. 06. Szt.Imre 3400g 56cm 7710g 70cm ? 11 hónapos és 0 hetes
Eveka 29 Budapest Marcell 2005. 03. 10. MÁV 3480g 55cm 8550g 67cm ? 10 hónapos és 3 hetes
Mukika 28 Szeged Aliz 2005. 04. 06. Szeged Női Klinika 2260g 44cm 6700g 64cm ? 10 hónapos és 0 hetes
Timurr 24 Kaposvár Maja 2005 .05. 13. Kaposi Mór Megyei Kórház 2600g 49cm ? ? 8 hónapos és 3 hetes </pre>

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!
Nem írtam pár napja, mert legutóbb mikor írtam azonnal eltüntette az egészet, pedig elég sok volt..:-(
A képek nagyon helyesek!
Timka, nagyon tündér a bilizős, olvasós kép.
Nekem olyan nehézkes ez a kicsinyítés...sajna.
Ja, az antibiotikumtól simán mehet a hasa. mi is a Normaflort szoktuk adni, vagy a Protexint. Igaz az utóbbi jelentősen drágább.
Fanka! Nagyon helyesek a képek a kiskocsiban!
Kakaót én is szoktam adni néha. Én a tápiban keverem el. Beba 2+ iszunk most, az amúgy is édeskés. Szereti Atesz.
Tamesz! milyen pelenkát tudsz szerezni! valami rémllik, de erről lemaradtam.
rusovszky
 
 


Kép
rusovszky
 
 


Kép
rusovszky
 
 


KépKép
Na, belejöttem...
rusovszky
 
 


Mégse....egy küldésre nem megy el két kép...Kép
rusovszky
 
 


Jaj! váltott a számláló a táblázatban! Ma már 13 hónapos a kisfiam! Gyorsan megy az idő!
rusovszky
 
 


Hali!

Szülinapi készülődés:
Végül ilyen kisautót vettem: http://www.walmart.com/catalog/product.do?product_id=4241432 Lehet a nyáron megkapja a bicajt a telekre, amit eredetileg terveztem, ha bejön ez a kisautó.
Két buli lesz, szombaton anyuéknál családi +barátnőm babával, vasárnap nálunk szomszédokkal, gyerek barátokkal. 2 tortát is kell csinálnom, apa anyóssal karöltve rendelt egy libero tortát
http://www.horvathcukraszda.hu/termekek.php?menu=6&almenu=18
P/199) KépKép Hát nem is tudom... mindegy
Még lufikat, díszeket kell beszereznem, no meg ki kell takarítanom.

A mi napirendünk szerint Adri 20kor fürdik max 21kor alszik, reggel ha minden jól megy 7-8 körül reggelizik, de rögtön visszaalszik min.9ig, mostanában sokszor volt, hogy 10ig is visszaaludt, így pl nem mentünk szombaton usziba Kép, de nem bánom, aludjon csak Kép Van hogy éjszaka, néha délután is többször felsír picit, de nem ébred fel, jobban álmos, mint éhes Kép Monjuk nála az alvás mindig is fontosabb volt, mint az evés. Szívem szerint én is szoptattam volna még legalább egy fél évet, de soha nem volt egy cici függő sajnos.
Adri sem rajong túlzottan a mesekönyvekért. Hamar megunja, inkább megeszi Kép A papucs, cipő rágás nálunk is nagy divat.
Jók a képek, a zugtalisak is. Marci a csábító Kép

Timka
Gyönyörű a combis balerinád Kép
Azért a 8 éves szopi kicsit túlzás. Egy rokon kisfia még 2 évesen (sőt tovább) is szopizott. Le akarta szoktatni és átbeszélték a dolgokat, tök ari volt, pohárból nem kellett, úgy nem volt finom, és mondta is, hogy pl azt sem szereti, ha a cici nagyon kemény (tele van tejcivel) nem a tejcit szereti, csak szopizni Kép

Tamesz, Juc
Basszus, láttam a kika honlapján a bobot qva jó.Kép Mi meg 6500.-ért megvettük a szánkót Kép

Eveka
Melyik kerületben laksz, hogy közel az Árkád? Adri is régebben megijedt a köhögéstől, ma már inkább utánozza, nevet.

Juc
Papucsos story Kép
Dokink nem is jó, nem is rossz. Úgy gondoltam, ha költözünk úgy is lesz másik. Ami egyenlőre nem valószínű, ahogy itthon állnak a dolgok...
Budaörsön voltatok a Kikában, mi? Hát az sokkal jobb, mint a Hungária krt-on, Budaörs most nagyon kiesik nekünk ebben a hidegben. Milyen asztalt vettetek, rakj fel képet légyszi

Tamesz
Hát én nem ilyen munkamániásnak ismerem a 03.08-án születetteket Kép Még mindig le a kalappal a teherbírások, optimizmusod miatt.
Szóljatok hol lesz a pelus tali, lehet mi is beszállunk. Holnapra Nagyon Boldog Szülinapot Marcinak!!

Rus
Írd meg wordben és másold be, így nem vész el, nekem ez a taktikám. Boldog 13. szülihónapot Atinak!

Lenne egy kérdésem. Nálatok az apukák hogyan foglalkoznak a törpökkel? Hát én egy kicsit ki vagyok akadva. De a nem rég tett fogadalmam miatt nem szólok neki egy szót sem. Nem beszélget vele, nem olvas, mesél neki. Nem ő hanem Adri játszik apával. Van, hogy csak ül mellette nézi, vagy az ölébe veszi tvézni, számítógépezni, amit persze hamar megun és megint a lábamon lógva köt ki. A múltkor a kezébe adtam egy mondókás könyvet, nézegessék, hátha közben olvassa neki a rímeket. Erre az volt a válsz: Nem gondolom, hogy Adri is néha le akar ülni pihenni? Kép Akkorát röhögtem. Egy 1 éves gyerek, leülni Kép Szóval nálatok mivel szórakoztatják a gyerekeket az apukák?

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Marcinak nagyon boldog szülinapot kívánunk!!!

Juc+Marci

Kép

Juc

Kép
juc14
 
 


Jóreggelt!

Juc,
köszönjük! Hihetetlen, egy éve ilyenkor hívtam a szülésznőt, hogy már 8 percesek a fájásaim, mikor mehetünk? Erre ő: még telt ház van 9-előtt semmiképpen!

Flames,
nagyon szupi a kisautó!

Juc,
Marcinak is tetszett a zenélő asztal én is hagytam vele játszani, de az túl nagy, hogy huroljuk oda-vissza, ezért nem vágtunk bele.

Eveka, Flames, és akinek van kedve,
Árkád nekünk is közel van, mi oda szoktunk járni ha nem kaját akarunk venni, szóval ott is összeröffenhetünk valamikor, bár mi jövő héten csak pénteken érünk rá!
Juc, Ti meg esetleg végigszáguldotok a piros metroval???Kép

Na megyek, mert 9-re emgyünk MArcival kozmetikushoz "tépődni", remélem nem fog mindent "kipróbálni"Kép
Szép napot, nálunk megmaradt a hó, bár nem túl vastag! MEgyünk bobozni!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sok-sok Boldog Szülinapot kívánunk Marcinak!

Erika és Ákos
Kép

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok én is, köszi a hiányolást, csakk úgy alakult, hogy pár napig be sem kapcsoltam a gépet.

A képek mind nagyon jók, aranyosak a Pöttömök rajtuk. Kettőt kiemelnék, de senki ne sértődjön meg, oké?!

Timka! Hát ezek a sonkicák nem semmik!Kép

Nyuszko!
Tényleg hatalmas szép szemei vannak kisfiadnak.

De mondom, a többiek is nagggyon cukikKép

Tamesz!
Nagyon-nagyon sok boldog szülinapot Marcinak!

Most megyek is, mert Lizi nemsokára ébred.

Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok!

Tamesz!
Marcinak nagyon sok boldog 1. szülinapot kívánunk!

Mostanában Szonja kész nyügi egész nap, estére én teljesen kifáradok, alig élek. Az elmúlt 2-3 éjszaka is többször ébredt sírva, de van úgy, hogy csak keservesen sír álmában. Mondjuk nem is csodálom, ma reggelre 2(!) rágófoga látszik már, vagyis az ínye már teljesen szétnyílt és látszik a foga. Így azt lehet mondani, hogy kb. 1 hét alatt kijött 4 rágófoga.

Flames!
Nekünk is chiccos játszóasztalunk van, amiben zongora van az egyik felén, a másikon pedig méhecskék, béka, hernyó és olyan tologatós kis ablakok. Régóta meg van és Szonja még mindig nagyon szeret vele játszani. Néha megfordítom, mert a legokat is szereti rá pakolászni.

Az összes kép nagyon jó, nagyon tündériek a babák rajta.

Rusovszky, én is kalocsai vagyok, ott nőttem fel és 3-4 hetente járunk is haza Anyuékhoz.

Most megyek, Szonja ismét háborús övezetet csinált a szobájában, kidobálta az összes fiók tartalmát.

Csilla
bogacsi
 
 


Sziasztok!

Tamesz, itt is nagyon boldog szülinapot kívánunk Marcell Szilárdnak! Kép

Flames
Jó lesz az a torta, meglásd. Én is szétnézek majd, de lehet hogy anyukámmal ketten elkészítjük Fanni első tortáját. Vmi túrós lenne jó szépen feldíszítve, mert abból ehetne ő is. Bár ő mindnet megkóstol, úgyoy ha csokis torta lenne az se lenne gond.

Nálunk apa, ha itthon van és persze hétvégén(főleg akkor) sokat játszik Fannival. Képeskönyveket nézegetnek, kockákkal építőznek, dobálja a levegőbe, kergetőznek, kukucs játékot játszanak, szóval szól elvannak együtt. Mikor egész nap egyedül vagyunk és este hazajön az apja fülég érő szájjal ugrik át az ölébe, ilyenkor ő is bolondozik vele. Egy csomó mondókát megtanult már tőlem és azzal is szokta szórakoztatni. Persze vannak közös játékaink is: együtt hintáztatjuk és fogom a kezét, apa a lábát, vagy felülteti a hátamra és körbejárom vele a szobát apa edig fogja le ne essen.
Próbáld esetleg közös játékokba bevonni a férjed, aztán mikor jól bemelegedett hagyd egy kicsit magukra.

Juc
Nálunk a TV egy számítógépnek szánt irodabútor-szerűn áll, amit nem ér el. Ez egy ideiglenes megoldás mert a nappaliba még nincs bútorunk.Ez is el van barikádozva, mert a videót és a dvd lejátszót simán le tudná rámolni, a hangfalakat pedig rendszeresen billegteti, aminek az apja nagyon nem örül. Nem igaz, hogy nem tudom megtanítani a gyereket, hogy ne bátsa!
MI nemrég cseréltük ki a régi tévénket egy LCD-s tv-re, ami ha jól tudom már nem károsítja annyira a szemet, de ezt se hagyjuk, hogy sokat nézze, főleg nem közelről. Bár rendszerint oda áll a puff elé (ezzel barikádolunk) és onnan nézi a tévéistent!
A másik házban ő is közelről nézte, ahogy kell és püfölte a képernyőt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nem tudom mit lehet ellene tenni?
(Nem kell tévézni Kép )

Nagyon szervezitek ezt a pelenkatalit, aztán ha Tameszapu nem hoz pelenkát, mi lesz?
Csajok, ki jön a Tameszék vasárnapi babatalijára?

Bogacsi, 4 rágófog 1 hét alatt?! Kép Gratulálok!
Én nem tzdom mi zajlik a lányom szájában, nem engedi, hogy belenézzek! Magánterület! Kép

Rus, még mindig nagyon aranyosak a gyerekeid, főleg a lányod tetszik!

Mukika, tessék gyakrabban jönni és kérünk modell Liziről képet!

További szép napot!
Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


sziasztok
Bogacsi!Még egy idősek is vagyunk...Lehet, hogy ismerjük is egymást?Melyik suliba jártál?
Ja ,ráadásul én is Csilla vagyok..VAN ÁM EGYEZÉS.
At ma megette a spenótot!Most először.Örülök, mert nehéz változatosan adni.Bár már soxor eszik a mi kajánkból, de nem kap mindenből.
Nem nagyon játszik el magában.Ti hogyan álltok ezzel?Folytón a nadrágomba kapaszkodna.Petra meg mást játszana...elég nehéz.
Mit kezdtek a lakásban magatokkal, nekem már nagyon bezártságérzetem van.r
rusovszky
 
 


Marcinak Boldog Szülinapot!
rusovszky
 
 


Képzteljétek, Fanni délben elaludt, ekkor írtam ide. 1 óra körül furcsa zajt hallottam, megyek be a gyerekhez, hát mászik le az ágyról (persze háttal, ahogy tanulta) és a lábával felborította az ásványvizes palackot. Még szerencse, hogy ott volt az az üveg. És töK csendben volt, szerintem még aludt, mert felvettem, visszafeküdtünk és a cicin aludt tovább. Na mostmár nem merem otthagyni.
Kell vennem egy tuti bébiőrt, mert ez a mostani nem az Angelcare légzésfigyelő bébiőre.

Kérdésem lenne a homeos bogyókat szedőkhöz.
Ti hogy adjátok be a gyerkőcöknek a bogyókat, már ha adtok nekik. Én a fogzására adnék Camomillát (15-öst), azt mondta a doki néni, hogy naponta 3x3 golyó mehet neki kis vízben feloldva. Viszont úgy tudom az lenne a legjobb ha a nyelve alatt elszopogatná. Egy golyót beadtam neki így, de hogy mi lett a sorsa, nem tudom. És ha vízzel adom be akkor utánna fél órig semmi kaja, pia nekik sem? És fogat se moshatnak mentolos fogkrémmel?Kép (na jó, ez csak poén volt)

Megyek kaját adni a csajnak, mert mindjért éhen hal.
Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Helyesbítés
...kell vennem egy tuti bébiőrt, mert ez a mostani nem a legjobb, az Angelcare légzésfigyelő bébiőre...
(egy pár szó kimaradt)

T.

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Tamesz!
Marcinak boldog, boldog, boldog születésnapot...!
Az Árkádos vagy akár IKEA-s találka nekünk jó. Mi 5 percre lakunk az Örstől. Zuglóban. Jövő hét pénteken viszont jönnek anyósék, így aznap nem tudunk menni. Viszont a jövő héten kedd, szerda, csütörtök egyelőre még szabad, de még óvatosak vagyunkKép.

Rusovszky!
Én már majd megőrültem itthon, mert Marci beteg volt és 3 hétig nem mehettünk (volna) sehova. Ma már nem bírtam tovább, beugrottunk a KIKA-ba. Gondoltam, 10-kor még senki nem lesz. Nagyjából be is jött. Csak néhányan lézengtek. Vettem Marcinak bobot!!! 4e Ft volt. Esik is a hó rendesen, így hétvégén felavatjukKép!
Vettem bodykat is a Kikában. 400 Ft/db. 100 % pamut, nagyon jó anyagúak. Egyedüli baja, hogy csónak nyaka van.
Marcinál változó, hogy mennyire játszik el egyedül. Õ még időnként kénytelen a járókában lenni, mert kicsi, zsúfolt lakásunk van (már nem sokáig Kép ), amit nem tudok számára biztonságossá tenni, részben pedig hideg is, így nincs más megoldás. Szóval a járókában eljátszik egy ideig, néha akár fél órát is. Persze közben kommunikál velem és mutogatja a játékait, de így tudok akár vasalni is. Ha "kint" van, akkor Õ is a nadrágomba kapaszkodik. Főleg, ha leülök, ha futok előle Kép, akkor időnként 5-5 percig leül és elszöszmötöl.

Ti adtatok a Gyerkőcre cipőt/szandált a lakásban, amikor még csak álldogált és csak kapaszkodva tudott menni? Én Marcira bevallom, még nem adtam. Most vettem neki egy csizmácskát a szánkózáshoz, de csak egy olcsóbbat (ez is 5e Ft volt és persze Kínában gyártották Kép ), a Siesta 15 lett volna. Nem vagyok zsugori, csak nem vagyok biztos benne, hogy szüksége van már rá. Nektek mit mondott a gyerekorvos erről? Ti hogyan csináltátok?

A képek nagyon jók! A balerinás, a WC-n-ülős-olvasós, a dagonyázó-hacukás és a fekete-fehér képek tetszettek a legjobban Kép.

Ma még az építkezés papírjait is beszereztük, elvittük a bankba is (persze be csak a férjem ment, mi csak sofőrködtünk Marcival Kép ). Egyszóval 1/2 9-től 1/2 2-ig úton voltunk. Marci nagyrészt az autóban, bekötve, de nagyon jól viselte. Örült, hogy végre csatangoltunk Kép.

Megyek is játszani a Nagyfiamhoz!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Sziasztok!

Kösöznjük szépen, mindenkinek a szülinapi köszöntést, kedvesek vagytok!

Na megjöttünk a dokinénitől, kifaggattam:
-Tej: új álláspont, hogy 3 éves korig nem adunk, de szerinte az ősszel már adhatok ha addig semmi nem jön ki rajta a felnőttkajáktól, mivel mától áttállhatunk!
-Bárányhimlő oltás: felírta, beadja, ha legközelebb jövünk.

Na most alvás lesz, majd még jövök, mert tép a gyerek!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Tamesz, milyen volt az éves szerviz? Kép Mit mondott a dokinéni a kis hízásra? Jó az Árkád a talira, majd vagy lemerészkedünk a metróba, vagy elvitetjük magunkat papival (még szabadságon lesz Kép). Még úgysem voltam sosem az Árkádban!!! Kép

Rus, jók a képek! Kép Bezártság ellen: Nem mentek ki szánkózni? Vagy felétek nincs rá mód? Hát sokkal nehezebb lehet két gyerkőccel bezárva, egyszerre kettejükkel játszani... Petra játékaiba nem lehet bevonni Atit is? Vagy szétrombolja?

Flames, szerintem nekünk ugyanolyan asztalunk van, mint Bogacsiéknak, chicco zongorás, de majd este teszek föl róla képet is. A budaörsi kikában voltunk, mi szinte mindenért Budaörsre megyünk, itt van 12 percre a sok áruház.
Apajáték: nálunk mindenféle van (mint Timkáéknál), kergetőzés (négykézláb Kép), dobálás, labdázás, kukucska, építőkocka (azt pl. velem csak pár percig hajlandó Marci, az apjával meg egy félórán át is...), de az is elég, ha magában rágcsál, bütyköl valamit a kissrác, az apja meg mellette ül vagy fekszik és olvas. Velem ált. nincs el ilyen békésen, állandóan rámmászik, összebújunk, puszipuszi, hammhammhamm, harapás, hajtépés, röhögés... Kép Szóval mi szinte nem is szoktunk játékokkal játszani, én próbálkozom mindenfélével, de előbb-utóbb lerohan... Kép Kép Ja, egyet elfelejtettem, az eldugós-megkeresős, az nagyon bejön, velem is.
Elképzelem Adrit, ahogy leül megpihenni... Kép

Bogacsi, gratula a rágófogakhoz! Kép Hát elég rémesen hangzik, szétnyílik az íny és ott kibukkannak a fogak, brrr... Kép

Timka, mi is ált. csak akkor szoktunk tévézni, ha Marci már alszik. (Így pl. néha lemaradok a Barátok közt-epizódról...) Barikádot próbáltuk, de egyszerűen mindent elpakol, eltol a kis vasgyúró. Kép Ti hogy oldjátok meg, hogy ott is maradjon?
Milyen rendes kislányod van egyébként, hogy még álmában is szépen háttal mászik le az ágyról, ahogy tanítottátok! Kép

Sziasztok, szép délutánt!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Alszik megint a jómadár, de ki tudja mikor indul el megint.

Juc
Barikád, majd felfotózom, ha rend lesz Kép
Egy fotel és a jároka közé van betéve a sarokba a puff, de nálunk is megy a tologatás, mivel a járóka gurul. Bár, most jut eszembe, hogy annak rögzíteni lehet a kerekeit. Kép Biztos idegbeteg lesz, ha nem tudja eltolni, ha nem sikerül neki valami nagyon kis duli-fuli!
Hátal mászást apa tanította neki!
Lécci tegyél majd fel képet a Chicco zongoráról, mert kíváncsi vagyok rá. Közeleg a Fanni szülinapja és nagyon megtetszett.

Eveka
Tegnapelőtt kérdeztem doki nénit a cipőről, azt mondta kérges cipőt, szandit adjak rá, de csak ha már rendesen jár.
Épp ma mondtam a barátnőmnek, hogy Fanni járkál már, de úgy folyamatosan nem, kébyelmesebb neki a 4kézlábazás. Õ mondta, hogy náluk is így volt, aztán egyik napról a másikra váltott és már nem mászott, két lábon ment mindenhova.
Tamesz, nálatok is így volt?

Tegnap olyan édes volt Fanni, az apja vacsizott az ebédlőben én pedig a nappaliban a tv előtt ültem. Odament hozzá 4kézláb, kapot tőle kaját és visszatotyogott hozzám, kb. 20-25 lépessel. És ezt így eljátszotta 3-4-szer. Nagyon tetszik neki a járklás, de még biztonságosabb neki mászva.

Csajok, még egyszer megkérdezem, Tameszékhez ki jön vasárnap? mindki az árkádos talira izgult rá?
Lesz egyáltalán vasárnap Tamesz-tali?
Tamesz, csinálj már valamit! Kép
Jó lenne tudni, mert úgy szervezném a 7végét!

Babus, mi van veletek? se kép, se hang, se semmi?

Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok, itt küldöm a képeket a chicco asztalról. Sajnos még nem raktuk össze, úgyhogy csak a dobozát tudtam lefényképezni, remélem, ez is segít.

Van egy bónusz kép is Kép , képzeljétek, ma ráültettem Marcit a vadiúj bilijére, és belekakilt! Kép Kép

Kép

Kép

Kép

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Elnézést a zavarásért csak egy linket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Új és használt babaruhák és még sok minden akár 1ft-ért.
Sok szép minőségi (ADIDAS,NEXT,ADAMS,REEBOK,stb...) darab van.
Érdemes megnézni

http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=juliebaba

További minden jót

Julie
Kép
juliebaba
 
 


Sziasztok!

Juc, ugyanilyen chicco asztalunk van nekünk is. Gratulálok Marcinak a bilibe kakiláshoz. Kép Tegnap vettünk mi is egy bilit, de még nem üzemeltük be.

Ti mikor szoktátok a manókat ráültetni?

Csilla
bogacsi
 
 


Hali!
Juc
Ilyen asztala van a 3.on lakó kisfiúnak Adrinak is nagyon tetszik, de mégsem vehetek olyat, amilyen a szomszéd gyereknek is van, azzal játszon, ha náluk vagyunk Kép
ilyet akartam, de nem lehet Mo-on kapni: http://www.amazon.com/exec/obidos/tg/detail/-/B000BQM4DY/qid=1138805121/sr=1-36/ ref=sr_1_36/102-9628534-8557706?v=glance&s=toys
Ilyen fajtát lehet kapni a Recontránál: http://www.amazon.com/exec/obidos/tg/detail/-/B000BQO84W/qid=1138805238/sr=1-92/ ref=sr_1_92/102-9628534-8557706?v=glance&s=toys
is kb 10.000.-

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Köszi az apukás válaszokat, igyekezni fogok rávezetni, a gyermek szórakoztatás titkára Kép Persze közös játékok, bolondozások nálunk is vannak, csak kettesben nem működik még a dolog.

Csilla & Adri
flames
 
 


Jóestét!

Na végre kidőlt a kisember, bár még rohanok le, mert rendet kell raknom a konyhában!!!

SZóval a súlyára azt mondta a dokinéni, hogy nem gond, hogy nem hízott, mert egész nap rohan, de annyi kaját eszik ami elég neki, ne aggódjak, és most már lassulni fog a hízás! Megnyugodtam!

Köszünjük Mindenkinek a köszöntést mégegyszer!!!

Találkozó: akkor most vasárnapra végül is csak Timkáék maradtak? Hát valamit nagyon elronthattam!Kép
"Pelustali" a jövőhéten, bár nem tudom apa tudott-e venni, majd holnap kiderül!

Juc,
gratula a bilibe kakihoz, hogy csináltátok? részleteket kérek, hogy mikor raktad rá, vagy csak úgy? Kép

Kimozdulás, hát én ma kimozogtam magam a hólapátolással, bár még mindig jobb, mint tavaly 9. hónaposan!Kép És képzeljétek, hogy tavaly volt egy kutyánk, de amíg elutaztunk meglógott és ma egy ugyanolyan, csak közben felnőtt kutya próbált bejönni a kerítás alatt a kapunál, lehet, hogy másfél év után hazatalált? Hát már nincs meg a helye, sőt a háza sem, és itthon sem lakunk, jókor jut eszébe!Kép

TImka,
gratula a járáshoz! Marci is dec 23-án elindult, mármint 2-3-nál többet lépett egyedül és azóta nem mászik, csak ha játszik, pl tologatja az elefántot! Nem tudom hány jelentkező van még rajtatok kívül vasárnapra, úgy tűnik a világ végén lakunk!!!Kép

Bogácsi,
nem semmi ennyi fog, gratula, nekem ez az 5,5 is elég, iszonyatosan harap!!!

Rus,
gyönyörűek a gyerekek és nagyon jók a fotók is!!!

Eveka,
igen, az IKEA még jobb ötlet, ott lehet tombolniuk az étteremnél a jétkokkal, de nekem sajna cska a péntek jó, mert csütörtökön és hétfőn dolgozom, kedd-szerdán egerbe megyünk, mert aput műtik. De nem kell hozzánk igazítani, ahogy a többségnek jóóóóó!

Babus,
elvesztél? csak nincs valami gond?

KEllemes estét!
tamesz és az 1 éves!!!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!
nálunk szakad a hó!
Lehetőség van a szánkózásra, csak amikor apa nincs itthon nem igen megy. Húzni a szánkót Petrával, atit tólni...Bár már őt is rá lehetne ültetni, de egyedül akkor is nehézkes.
Sajan Atit nem lehet még bevonni Petra játékaiba...Szétrontja, eltépi, a kirakót feltépi, a dominót széthajítja...szóval elég nehéz.
Próbálom élhetően mindkettő számára, de már jó lenne a jó idő, és akkor mennénk kifelé.
Leginkább családiház lenne jó. már elég rég áruljuk a lakást, remélem összejön, és mielőbb mehetünk.Bár a költözés se lesz semmi két ilyen kicsivel.
Fogtok tallizni?Mikor? Esetleg mi is mehetünk?
Én is gondolkodtam ezen a chicho asztalon, de nem tudom ,hogy lekötné -e még. annyira mozgékony, meg eleven...
Ma rájött, hogy hogyan hintázhat a hintalovon. Olyan cuki volt, mondogatta közben, hogy hinta-hinta.
rusovszky
 
 


Kép
Egyik kedvenc képem róluk.
Ja, a fekete-fehér képeket a picasa programmal csináltuk. Nem tudom ismeritek-e?
rusovszky
 
 


Jaj, lehet, hogy ezt a képet már csatoltam korábban???hát már kopik az agyam.Bocs! 2002 tavasza óta itthon vagyok...hiába az agyam nem a régi. :-)
rusovszky
 
 


Kép
Tavaly évvégi mozaik
rusovszky
 
 


Kép
Ati 9 hónaposan
rusovszky
 
 


Kép
Melyik-melyik?Kb ua.annyi idősen, ugyanabban a ruhában a tesók.
bocs, már több képpel nem bombázlak titeket....legalábbis mára.:-)
rusovszky
 
 


Jóreggelt!

Rus,
nagyon jók a képek, a fülbevaló azért segít megkülönböztetni a gyerkőcöket!Kép

Hóhelyzet: Itt hatalmas hó esett, és most azon töőrengek, hogyan menjek ki lapátolni, mert már Marci is ébren van, de őt nem akarom kivinni, ha bent hagyom akkor meg ordít! Jaj, de hiányzik ilyenkor az APA!!!! Na nem síránkozom! Szaladok, valamit kitalálok, lehet berakom a bobba és mégiscsak kiviszem!

Szép napot, remélem be tudok ma menni dolgozni és túrják már az utakat, csak a miénket sosem, mert ez földút és erre nem jár hókotró!!!!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Rus, nagyon helyesek a képek, és tényleg nagyon hasonlítanak a gyerkőcök egymásra! Kép

Ma remélem, mi is megyünk szánkózni, és végre-végre (kb. 1 hónap után) jön anyukám!!! Kép Eddig Amerikában volt az öcséméknél babázni.

Bili: ebéd után ültettem rá Marcit, mert az utóbbi pár napban akkor kakilt (egyébként nem teljesen rendszeres), és gondoltam, megpróbálom. Nem hittem volna, hogy egyből megy is... Kép Nagyon tetszett neki a dolog. De utána a bilit kivakarni, hááát... Csak később jutott eszembe, hogy tegyek az aljára papírt. Ti hogy csináljátok? Látom, megint kakitémánál vagyok, úgyhogy megyek is... Kép

Szép havas napot!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


SziasztokKép

Megvagyunk mi isKép

Most nagyon gyors leszek, kissrác egyhuzamban a nyakamon lóg.
Még visszaolvasni se nagyon volt időm, rengeteget írtatok.

Minden gyerkőc nagyon édiKép, a képeket mindig megnézemKép


Tamesz
Boldog 1.szülinapot a nagyfiúnakKépKépKép

Kép


Az éjszakáink már alakulnak. A titok nyitja a dupla vacsora volt. Nálunk bevált.
Fürdetés előtt kap Kristóf valami főzeléket vagy tésztát, utána pancsizás és utána jön a tápszer, illetve babatej.
Azóta csak átlag 1-szer ébred éjszaka és reggel is elalszik 7-fél 8-ig. Ettől nappal is kiegyensúlyozottabb és van, hogy képes akár 1-másfél órát is aludni délben.
Én pedig beveszek éjszakára most már 2 szem Valerána-t, és ettől relatíveg jól alszom. Reggel fél 6-ig, akkor ugyanis Apuci ébresztőórája felébreszt és már nem tudok visszaaludni.
Csak sajnos tegnapra náthás lett szegény Manó, folyton szívni kell a nóziját, amit ugye gyűlöl, így ebből adódik most egy kis zűrzavar. De ettől függetlenül este fél 9-től reggel fél 6-ig aludt egyhuzamban. Aztán arra ébredt, hogy szörcsög, alig kap levegőt, ettől ordított is tisztességesen, folyt szegénynek a nózija rendesen, és azóta vissza se tudott aludni, itt birkózik rajtamKép
Más baja szerencsére nincs, pörög rendületlenül, étvágya is van. Reméljük hamar rendbejönKép

Most már megyek is, mert nem bír nélkülem élni a srácKép


Babus

Kép
babus2005
 
 


A lényeg lemaradt:

KRISTÓFOM PÁR LÉPÉST ÖNÁLLÓAN JÁR!!!!!!!KépKépKép
Van, hogy csak 3-4 lépés sikeredik, de ha jó formában van, 10-20 lépst is megtesz. A lényeg, hogy érkezéskor legyen valami kapaszkodó, mert megállni még nem nagyon tud.
Meghát folyton a nyomában kell lenni, jobban mint valaha, mert még elég részegen jár és pillanatok alatt úgy eldől, jobbra, balra, hasra, arccal bele a parkettába, vagy hanyatt a földre, hogy rossz nézni. Azt hiszem élete legnagyobb esései előtt állunk.
Tegnap kimentem a szobából, utánam akart szaladni, mire odanéztem, már a földön feküdt, belefejejt a parkettába és úgy ordított.
Szédületes, hogy mennyire nem tud esni. Rá nem jönne, hogy járásból is lehet fenékre esni, nem csak állásból.
Egyébként nagyon édiKép Csak sokszor még fél elindulni, biztatni kell, de nagyon boldog, amikor sikerülKép


Még felteszek pár képet a nagyfiúról:

Kép


Kedden egy szülinapi babazsúron voltunk, ott készültek ezek a képek. Sajna Manómról nincsenek túl jó képek, azért ezt a kettőt felteszem:

Kép

Kép



Itt pedig engedélyezett bemászás a sütőbeKép:
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
babus2005
 
 


Hali!

Babus, jó hogy előkerültél! Kép Gratula Kristófnak a járáshoz!!! Kép És jobbulást neki! Aranyosak a képek is, ilyen strapabíró a sütőajtó? Kép

Ma fölavattuk a kikás bobszánkót, Marci elvarázsolva ült benne. Kép

Remélem, a többiek is szánkózni voltak vagy vmi más jó helyen, azért nem írtak! Kép

Szép estét!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Szivat a babanet! Megírom félig és egyszercsak frissít magától és eltűnik minden!

Jóestét!

Babus,
gratul a lépésekhez, gyógyuljatok meg minél hamarabb! Én nem engedem a sütőajtóra, mert szerintem leszakadna!

Pelenkatali mehet, apa hozza őket ma éjjel érkeznek!
Ötlet még találkozóra, van az állatkertben egy játszóház és esetleg egyszer elmehetnénk oda is amíg nincs meleg, itt a honlapjuk, ma volt az üzletben az egyik vezetőjük és mondta, hogy már fél évesekre is kibővítették a kínálatukat!
http://www.jatekmester.hu/jatszohaz_allatkert.php

Nálunk hatalmas a hó, reggel 45 percig lapátoltam, MArci addig a bejárati ajtó mögött ült és várt, majd 30 perc után ordított, de ki kellett ásnom a kocsimat, bántott is a lelkiismeret, de hát mit csináljak, hómunkást még sem hívhatok, hogy kiszabadítson!Kép Bobozás volt, és lesz holnap is!!!

Juc,
jó utat Nektek, kellemes pihenést, holnap indultok? Ugye milyen szupi a bob? nekem az tetszett benne, hogy nem borulékony a széles talpa miatt és nem is drága!
Ja 1 éves adat a táblázathoz!, 9590 gr és 78 cm.

Flames,
boldog szülinapot Nektek holnapra előre, nem tudom reggel mikor tudok jönni!!!

Éjszakák:
a héten nagyon rendes volt Marci, mert kb 10-től reggel 7-8-ig aludt, és csak 1 éjjel nyikorgott egy kicsit, de két korty tea után szundizott tovább! Remélem nem szólom el!!!!Kép

Szép estét, mi várjuk apát, mert holnap pesten kell dolgoznia, remélem hazaér épségben a nagy ködben, hóban!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Mi csak hétvégén avatjuk fel a bobot, de most már ennyi pozitív tapasztalat után nagyon várom Kép!
Felavattuk viszont egy rövid sétával (Marci az ölemben volt) az új csizmát. Nem tetszett neki. Már itthon üvöltött, mert leraktam a földre, amíg felvettem a kabátom, Marci pedig mozdulni sem tudott benne. Próbált mászni, de sehogy sem sikerült Kép.

Babus!
Tök jó sapija van Kristófnak! Tandembicikli Kép.
Gratula az első lépésekhez! Már én is nagyon várom, de azt hiszem még messze van a pillanat, mert Marci még nem tud egyedül állni.

Tamesz!
Mari nagyon rendes gyerek, hogy így hagy Téged aludni! Én is remélem, hogy a férjed épségben hazaér. Tényleg elég nagy a köd, de ilyenkor valahogy mindenki normálisan vezet, még a száguldozó őrültek is.
Egyébként Marci súlya szerintem tökletes. Állítólag egy egyéves gyereknek 9,5 kg-nak kell lennie. Az én Marcim egy kis dagi, de én borzasztóan szeretem gyurmázni Kép.
A dagonyázós vízhatlan ruha mennyibe került a C&A-ben?

Jó éjt Nektek!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Sziasztok!

Andi, írtam mailt! Kép

Tamesz, jó volt a bob, bár a szűz hóban kicsit nehezebb volt húzni, mindegy, majd a férjem húzza... Kép Kép
Egyébként délelőtt babakocsival sétáltunk, és egy csomó helyen nem bírtam eltolni a nagy hó miatt, mert más háztulajdonosok nem olyan lelkiismeretesek, mint te, és nem takarították el a havat... Kép

Csak holnapután reggel indulunk, állítólag van a szálláson internet, úgyhogy nem szabadultok tőlem... Kép

Akkor pelenkatali mikor, hol?

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?