Új privát üzeneted érkezett!

Kriszta, a amit én ismerek ökopiacot az a XII. kerületben van, a a Csörsz utcában (ez a MOM bevásárlóközpont mellett fölfelé menő utca), a Művelődési Ház mögött. Szombatonként van 7-től 13-ig. Azt hiszem, Budapesten ez a legnagyobb ilyen jellegű piac. Vannak nagyon elszállt árú termékek, de azért lehet jó dolgokat is találni.
kathleen
 
 


Kathleen!
Azt hiszem akkor kihagyom, hacsak nem látok jövet-ment valahol. Egy kis édeskrumpliért nem megyek a világ végére Kép

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Gyuri, akkor én most valamit nem értek. Ha a terhelés szerint nem voltam cukorbeteg, de diétáztam mégis és folyamatosan ellenőriztem otthon cukormérővel a cukrom, akkor ennek ellenére, hogy lehetett hypoglicaemiás a baba?? Egy héttel előbb született, be is sárgult nagyon. Lehet, hogy nem a cukor miatt volt ilyen állapotban, hanem mert előbb született? Egy hét is ennyit számít?

Kép
Kép
callyee
 
 

 
 

Callyee!
Igen, ezt a teljesen jogos kérdést vártam, mert egy hét nem számít és a sárgaság is beletartozik a képbe (ezt eddig nem írtad) Légy szíves válaszold meg: mit jelent a terhelés? Cukros vizet itattak (75g OGTT, reggel 7 órakor kezdődően előtte nem volt semmi diéta) és a 7.3 két órával azután mért érték, vagy ez egy zsemle tejes "terhelés?"
"Én akkor a 32. heti terheléses vizsgálat szerint 7,3-as értékkel nem voltam cukros..."
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri: igen! 75g OGTT 7 óra körül, két óra múlva vérvétel, eredmény: 7,3. Előtte semmi diéta. (A 26. héten 6,5 volt ugyanez.) A 7,3 után pedig 150g diéta az általatok leírtak alapján (bár akkor is azt írtad, hogy nincs szükségem diétára, és az orvosom se akart diétára fogni, csak a cukrot és kenyeret vonta meg). Valamelyik étkezés után 1 órával minden nap ellenőriztem. Az értékek ritkán haladták meg a 6-ot.

Kép
Kép
callyee
 
 


Callyee!
Eszerint nem volt terhességi cukorbetegséged, a leírt jelenségek ritkán, minden babánál előfordulhatnak, Nálatok eszerint ez lehetett az ok. (illetve ismeretlen ok)
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri, köszönöm a megnyugtatást. Kép Remélem, a mostani terhességemmel minden rendben lesz. üdvözlettel, Csilla
(Azért majd még biztosan jövök kérdésekkel.)

Kép
Kép
callyee
 
 


Várom
gyuri
Szeged
 
 


Kriszta, (Ági)
Köszönöm a táblázatokat, megkaptam. Kép

Sikerült kiderítenem a korábban említett oktatófüzet címét:
Életmód tanácsok cukorbetegeknek
A Lilly Hungária Kft. adta ki. (Az van beleírva, hogy kizárólag HumaPen Ergo inzulinadagolót használó cukorbetegeknek adható ki gyógyszertárakba, gyógyászati segédeszköz boltokban HumaPen Ergo recept felírása mellett. Esetleg ismerőstől, vagy dokitól tudnád kölcsönkérni.)

Maci
maci_2
 
 


Maci!
Köszi a füzetcímet.

Ági!
Neked megvan? Kép
Mert ha lehetne kifénymásolnám belőle a készételeket amiknek CH tartalma menzákon adott adagra van számítva. A többi része engem nem érint, meg már van egy csomó jegyzetem a témáról.

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!
Lenne egy kérdésem.
Kaptam egy vércukorszint mérőt. Mikor érdemes mérni? Az éhgyomor az oké, de kaja után mennyi idővel és meddig jó az érték?
Ma ebéd után 2 órával megmértem (csülökpörkölt krumplival és utána gesztenyepüré) 5,9 lett. Szerintem az jó. Ugye?

Egy kismama akit az orvosa cukorbetegnek nyilvánított. (erről már írtam korábban)

Pircsi &
Kép
Kép
petri
 
 


Petri!
Étkezés előtt közvetlen és étkezés után 1 órával szoktuk mérni. Érdemes a főétkezésekkor. (7 óra, 13 óra, 19 óra)

Egyes laboratóriumi anyagcsere-jellemzők kívánatos értékhatárai cukorbeteg terhes nők kezelése során:

Éhgyomri 3,3-4,5 mmol/l
Étkezés előtt 3,3-5,5 mmol/l
Étkezés után 1 órával 4,0-7,0 mmol/l
Étkezés után 2 órával 3,5-6,0 mmol/l

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Üdv mindenkinek!

Lenne egy nagy kérésem. Én PCO-s vagyok, amit valószínűleg inzulinrezisztancia okoz (magas trigliceridszint, magas terheléses cukor - valszeg apukámtól örököltem). Emiatt a béka feneke alatt a hormonháztartásom, peteérésem lényegében nincs.

Úgy tűnik, metforminra lenne szükségem.

Nem találok viszont olyan nőgyógyászt, aki felírná nekem és kontrollálná is a dolgokat - mert ezt állítólag a terhesség alatt is szednem kell majd, hogy megmaradjon a baba (és szoptatás alatt is, hogy rendben menjenek a dolgok).

Az lenne a kérdésem, hogy tudna-e nekem valaki egy olyan nőgyógyászt ajánlani, aki otthon van ebben a témában és hajlandó egy nem cukorbeteg, és csak enyhén inzulinrezisztens PCOst Metforminnal kezelni.

Köszönöm a segítséget!
csakegysokadnick
 
 


Hol laksz?
gyuri
Szeged
 
 


Csakegyso.....!
Gyere át a 2006 nyári kisbabák topikba és keresd Exdeust. Õ most félidős terhes és azt hiszem azt a gyógyszert szedi, mert szintén PCO-s. Gondolom nem haragszik meg, hogy hozzáirányítottalak. http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/7486/270393.html?1138048823
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Budapest

Nyanya: Köszi!
csakegysokadnick
 
 


Csakegy..!
Olyan helyet válassz, ahol van cukorbetegséghez értő szülész és belgyógyász és neonatologus, mert a metforminről, ha terhes leszel át kell állítani, diétára mindenképpen, lehet hogy inzulin is szükséges lehet a terhesség alatt. Továbbá nagyobb az esélyed a terhességi magas vérnyomásra is. Ugyanis a PCO mai, korszerű neve: multimetabolikus szindroma (sokanyagacsrezavarral járó tünetcsoport) melynek ezek is részei.
Ilyenek Budapesten: Szabolcs u, Délpesti Kórház, I. Női Klinika, Péterfi S. u kórház, Rókus.
Neveket elvből nem mondok.
gyuri
Szeged
 
 


Kedves Gyuri!

Én is a véleményedet szeretném kérni, látom, hogy már sokaknak megnyugtatóan segítettél. Előző terhességemnél (2003) terhességi diabetest állapítottak meg, inzulinozni kellett, mindenki azt mondta a következőnél is tuti az leszek.
Na most 2003-ban a köve. volt a helyzet: 27 héten éhomi: 4,71 majd 75g OGTT után 120 perc: 8,47
2 hét diéta után kellett befeküdnöm cukorprofilra.Ekkor a 31. hétben voltam.(Szent Imre, DR. Wudi) Eredménye: RE 4,71 - RU 1h 6,97 EE 4,57 EU 1h 6,77 VE 4,79 VU 6,94 RE 4,49 RU 7,34
HGB A1c: 5,2%
Ezután inzulinra fogtak, Actrapid Re 5E, EE 3E, VE 4E. Valamint azt mondták, ha az evés utáni érték 3 egymást követő napon 6,7 fölé megy, akkor emeljek egy egységet az adott étkezés előtti inzulinon. Így a szülésig 7-3-5-re kúszott fel az adag.Így végül is, betartva a diétát, nagyrészt 6 altt tartottam az étkezés utáni cukrokat.
Kérdéseim:
1.valóban indokolt volt-e az inzulin, hiszen a cukorprofil eredményei 7 alatt voltak és ha jól tudom ez a határ? Vagy lehetett arra számítani, hogy a helyzet csak rosszabbodik? Mintha azt olvastam volna itt, hogy csak a 34. hétig emelkedik az inzulinszükséglet, utána már csökken, vagy stagnál?
2.Valahol azt olvastam, hogy a normál terheseknél (tehát ahol nincs cukorprobléma), alapból alacsonyabbak a cukorértékek, mint nem terhes állapotban. Tehát lentebb kell tartani a cukrot a betegeknél, és ezért van a 7 helyett inkább 6 közeli értéket igyekeznek elérni?
3. Azt mondták, ha megindul a szülés már nem kellett inzulinoznom és a diétát is felejtsem el, no persze nem kell tortákat falni, kerüljem a cukrot, de a 150 g CH-s diétát felejtsem el. Miért nem kell szülés közben inzulin? Pedig úgy tudom a fájdalom még pontmegemeli a cukrot? HOgyan kellene zajlania egy ilyen szülésnek?
4. A babának milyen baja lehet? Leeshet a cukra, az hogyan vehető észre? A baba végig velem volt, mit kellett volna észrevennem? Szerencsére nem történt semmi. Persze a délelőtti viziteken megmérték a baba cukrát és jó volt. Tényleg milyennek kell lennie egy újszülött cukorértékeinek?

diéta elhagyása után a 6 hetes kontrollon: éhomi 4,8 75g 120 perc 5,9. Tehát visszaállt.

Most 2005-2006-ban a labor szerint nem alakult ki a diabetesem, holott a saját cukormérőmmel egy zsömle 2dl tej reggeli után 1 órával 9-et is mértem nem egyszer. Ennek ellenére 22. héten éh: 4,6 zsömle és 2dl tej 1h 6,4, HG A1c: 4,9 %, Glikohg: 5,50% majd a 24. héten éh 4,4 majd 75g 120 perc 7,8.
(Megjegyzem az én cukormérőm 9,1-et mért)
Felhívtam az itteni diabetológust (DR. Thaisz)De azt mondta ez még jó. Mondtam, hogy az előzőnél is volt, azt mondta, tartsam a diétát, és ha 6,5 fölé megy jelentkezzem. Én tartom, de máig sem értem a laboreredményt, mert ha néha csináltam próbaképp egy tesztreggelit, hát 8 fölött volt. Így diétával próbálom 7 alatt tartani az értékeket. Többször van, hogy eléri, vagy megközelíti a hetet.
Kérdéseim:
5. Elég ha így 7 alatt tartom az értékeket, vagy kellene már inzulin? (Ugye diagnózis szerint nem is vagyok beteg, ezt is csak önszorgalomból csinálom.)
De a multkor inzulinnal inkább 6 alatt voltak a cukraim. Ez most árthat a babának?
6. Lehet-e valahogy szigrítani a diétán, és úgy lejjebb vini inzulin nélkül?
7.Eshet-e a baba súlya a diéta miatt? Az elsőt túlhordtam 7 nappal és mégis csak 2900 gramm lett. (Mondjuk férjem is, én is picik vagyunk)

Hú, bocs, marha hosszú lettem! De nagyon várom a válaszokat! Nyulijo
nyulijo
 
 


Nyulijo!

Nem leszek teljesen kiterjedő minden kérdésedre, de a cukormérőd kontra labor probléma megoldása lehet, hogy egy cukormérő kalibrálást csinálsz, csináltatsz. Azaz megnézeted, hogy jól mér-e. A fentiekből az derült ki, hogy nem.

Dr. Thaisz érdekes, hogy ezt mondta. Mármint a 75 gr-os terhelés utáni 7,8 az nem jó. Jobban szólva az a határ. HOgy a határral egyenlő értéket hogyan kell értelmezni, az már Gyuri reszortja, de nem hinném, hogy az jó lenne. Főleg, hogy én 3 éve egy reggeli utáni (legalább 80 gr CH-s) 1 órás 7,8 alapján lettem cukorbetegnek nyílvánítva éppen nála. Na de sebaj.

5. kérdésedre. A labor eredmények a döntőek. Nem a saját méricskéddel mért, főleg ha nem mostanában lett kalibrálva, ill, ellenőrízve kontrololdattal. Jó ha 7 alatt tartpd a cukraid, de azért ne vidd a végtelenségig a diétát.

7. kérdesedre: A baba súlya nem esik attól, hog yte diétázol. Õ elveszi ami neki kell, inkább neked ne maradjon. A természet ezt jól kitalálta.

Remélem így első körben sikerült segítenem, és még lesznek kieg-ek a többiektől...

Pann
uran
 
 


Köszi Uran!

Egyébként a 22. heti cukormérés előtt elvittem bekalibráltatni, és az mondták, hogy jó. Még elemet sem kellett cserélni a gépben, mert az is jó volt.
Dr. Thaisznak én is mondtam a telefonba, hogy ez a határ és tekintve, hogy előzőleg gondok voltak... Lehet, hogy túl sokan voltak már aznap a rendelésen? Vagy ez még éppen határon belül van és azért? De az biztos, hogy diéta nélkül nincsenek rendben a cukrok, mert reggel ha tejet iszok, akkor felviszi. De diétával 7-en belül vagyok. Csak ez elég-e?
És még valami: ha diétával rendben vagyok, akkor nem érdemes most (32.hét) újabb terhelést csinálni, csak azért, hogy legyen diagnózis, ugye? És melyik terhességi héttől nem romlik már tovább a cukorhelyzet? Nyulijo
nyulijo
 
 


Nyuli!
A kollégiális ellentmondásokról és a labor-mérő kérdésről Urannal értek egyet.
válaszok:
1. A RU 7 felett volt ... Bár lehet hogy további diétás tanácsokkal ezt még lehetett volna uralni (volna...)
Az inzulinigény az egész terhesség alatt emelkedik, a végén kevéssé, de ha nem vagy csökken, az nem jó jel, mert a lepény "elöregedésést" jelzi, mert ekkor már kevés hormont terhel.
2. a 7.0 érték egy tapasztalati adat, egészséges terhesnek ált. nem megy 7 fölé sosem. (Rigo Jancsi kivétel)
3. Szerintem szülés alatt is kell, utána 6 hétig diéta, a 6 hetes kontrollnál 3 nap "zabálás" majd OGTT (75g) ezt hivják reklasszifikációnak.
4. Az újszülöttet a szülés után KELL 1-6 órán át ellenőrizni, kezdetben fél óránként, majd óránként elég. Az első etetés (szopás) után, ha addig nem ment le már vszeg nem is fog. Később tehát felesleges. Kivétel a nagyon nagy baba, azt tovább kell ellenőrizni, evés után is.
gyuri
Szeged
 
 


Kedves Gyuri!

Az előző válaszodból vmi nem hagy nyugodni. Egy diabeteses terhesség után most újra terhes vagyok. A 26. heti 75g.-os terhelés eredménye két óra után 4.6.
Az orvosom szerint ez jó, azt jelenti, hogy nem lesz szükség inzulinra, de diétázzam tovább.
Lehetséges, hogy a lepény működése nem kielégítő, vagy szerencsém van?

Kunde
kunde
 
 


Kedves Gyuri!

Köszönöm a válaszokat, akkor tehát ha diétával 7 alatt vannak a cukraim, akkor oké és nem kell inzulin, s ezzel a babának sem ártok. A szülés után pedig mondom, hogy nézzék a baba cukrait. Ja és ilyenkor mitől áll helyre a baba cukra? csak úgy magától? Úgy emlékszem azt mondták, pont ilyenkor kell a cukrosvíz, ha lemegy, és hogy pont ez a cukordolog is benne van ebben a cukrosvizes kórházi gyakorlatban. Még arra a kérdésemre várom a választ, hogy szerinted kell-e újabb terhelést csinálni, vagy most már nem?
Köszi! Nyulijo
nyulijo
 
 


Kedves Gyuri,

A Sote1-en voltam (meddőségi központ), de ott hallani sem akarnak a metforminról (le vannak kicsit maradva), azonnal Clostyl lenne. Az általam megkérdezettek szerint pedig a metforminnak terhesség és szoptatás alatt is mennie kellene (a Kaáliban azt hiszem a 7. hétig szokták adni). Persze állandó ellenőrzés mellett.

Diéta: már most sem eszek cukrot (kb. 1,5 éve) csak néha bűnözök egy kicsit (csoki formájában) és csak mézet eszek. Kenyérből csak teljes kiörlésűt eszek és a finomliszttel készített dolgokat is kerülöm. Tejet sem iszok, stb.

Most kecskerutafű teát iszok - jellemzően napi 1/2 litert (kb. 3 teáskanál teafűvel) bár most elkezdtem a napi 1 litert (kb. 5-6 teáskanál fű).(ez így jó?) KösziKép

Ja és azt várom, hogy végre legyen peteérésem és terhes legyek...
csakegysokadnick
 
 


Csakegy!
Ácsi! Metformin csak akkor hatásos, ha a feltételek ehhez adottak (pl. ha túlsúlyos vagy lefogysz, ha magas az inzulinszinted) ezeket előbb tisztázni kell. (lehet, hogy tisztázták és ezért nem akarják, esetleg nincsnek is lemaradva?)A PCO egyik hatásos szere tényleg a Clostylbegyt.
Ha tényleg metformin kell, akkor diéta is szükséges, azt meg kell tanulni, pl. méz biztosan nincs benne, és bűnözni sem szabad.
gyuri
Szeged
 
 


Gyuri!

Köszönöm a tanácsot, de valszeg nagyon nem lehetsz képben a PCO és a Metformin című dologban. Nézz át a PCO-s topikbaKép

Azért kösziKép

(Ui: a Clostylben csak az okozatot kezeli és peteérést csinál, de ha az okot nem szüntetik meg, hiába lesz terhes az ember, simán elmegy a baba... én meg rühellem azokat az orvosokat, akik csak a tüneteket kezelik, az okot pedig nem...)
csakegysokadnick
 
 


Csakegy!
Képben vagyok. Amit írtál nem igaz. Ha megfogan kb 80%-ban szülés lesz, éppugy mint az összes többi terhesség.A Clostybegyt kezelés, ha a terhesség létrejött akkor épp az okot szüntette meg, ugyanis a meddőség oka PCO esetén az, hogy nincs peteérés. Ugyanis ez a szakmám, és ebben a témában nem a topikot, hanem a szakirodalmat olvasom. Valamint a saját sokéves praxisomra hagyatkozom. Többek közt ezért merek tanácsokat adni. Aki kéri. Megfogadni persze nem kötelező, pláne ha rühell a beteg.
gyuri
Szeged
 
 


Sziasztok!

Sajnos én is csatlakozni szeretnék a csapathoz, ha lehet.
120 perces vércukorterhelésem végeredménye 8.1 lett. Az orvosom 160 g CH diétát írt elő.
Olvasgatom a diétás könyvemet és néhány dolog nem igazán tiszta előttem. Remélem tudtok segíteni ebben.
Azt olvastam, hogy pl. krumpliból egy nap 200-300 g mennyiséget meg lehet enni, de nem egyszerre, hanem elosztva. Tényleg így kell? Vagyis pl. ebédre nem ehetek annyi krumplit ammennyi belefér az 50 g CH-ba? Én azt hittem elég ha csak azt figyelem, hogy ne lépjem túl a CH-kat, nem gondoltam, hogy még ez is megvan szabva.
Úgy gondoltam, hogy pl. csinálok rakott krumplit, annak kiszámolom az össz. CH tartalmát, majd kiszámolom, hogy mennyit ehetek belőle, ami belefér az 50 CH-ba. És most kiderül, hogy krumpliból sem ehetek "korlátlanul", csak napi 200-300 g-ot és azt sem egyszerre.
Rizsre is pl. azt írja a könyv, hogy csak max. egyszer egy héten lehet enni és abból sem sokat. Szóval most teljesen tanácstalan vagyok.
Ti hogyan csináljátok? Segítsetek, hogy milyen köretet egyek akkor a husi mellé?
A másik kérdésem az lenne, hogy az élelmiszereket nyersen méritek le, vagy készen? Pl. rizs, krumpli.

Válaszotokat előre is megköszönöm
Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigo!

Köret: zöldségek, saláták, savanyúság ami kiegészítí a húst, vagy főzelék.

rizs, krumplit nyersen kell lemérni.

Ja és úgy gondolom, hogy terhesen nem kell azért ennyire extra mértékben betartani a diétát. Én legalábbis nem tettem, de aztán lehet, hogy Gyuri majd jól lehurrog. Alényeg, hogy rendben legyenek a cukorértékeid. Mérd meg egyszer az értéked egy nagyobb adag krumpli után (persze ami még belefér az 50 gr-ba) s ha jó utána a cukrod, akko rszerintem akkorát nem bűnöztél. Egyébként hányadik hétben vagy, mert ez sem elhanyagolható info.

Panni
uran
 
 


Panni köszi a gyors választ. 24 hetes vagyok most. Sajnos az értket én nem tudom mérni, mert nincs mérőm. A dokim azt mondta, hogy most 2 hétig diéta és utána újabb cukorterhelés lesz. Persze ha az jó lesz a diéta marad a szülésig.
Főzelékeket mivel sűrítitek?

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigo!

Panni megválaszolta a kérdéseidet.
Én csak annyit tennék hozzá, hogy dobd el azt a könyvet, s valami használhatóbbat olvass...

Ági
aszemenyei
 
 


Sziasztok!

Csatlakoznék a hozzászolásokhoz.
Én nem vagyok ugyan terhes (2005 júniusában szültem), de én az egész terhességemet szinte az elejétől a végéig diétával majd később sajnos inzulinnal csináltam végig.
Indigo,
a 160gr Ch-ot elosztva kell megenni és minden alapanyagot nyersen lemérve. Az ebédnél az 50gr Ch-ba mindennel együtt kell számolni.Pl.ha levest eszel+sült húst+krumplival+diétás üdítő akkor ennek az egésznek az értéke = 50gr Ch legyen.
A diétát igenis szigorúan bekell tartani .Én is a diétát lazábban vettem és a vége inzulin lett.
Ez pedig együtt járt azzal , hogy a szülésig minden héten bekellett mennem a kórházba 1 napra cukor profilra (legalább is a II.SOTE-n.)+
naponta 4x szurtam magam.Nem volt egy leány álom.

Ráadásul az sem mindegy , hogy mekkora babát szülsz.
Era
era35
 
 


Indigó!
Szerintem épp hogy terhesen kell szigorúan betartani a diétát, mert itt nem a Te, hanem a baba egészségéről van szó. Én annó szigorúan betartottam és megis inzulin lett a vége. Érdemes lenne cukormérőt venned, mert akkor tudnád, hogy neked mi viszi fel a cukrodat. Ez ugyanis egyedi. Pl múltkor megettem ebédre egy egész csilibab konzervet, amire rá volt írva, hogy 100g-ban 19 CH és 200g volt az egész. Ez csak 38CH az 50 helyett és mégis 9.9 lett a cukrom. Krumplitól mindig 7,4 körüli lesz, pedig az se haladja meg az 50-et. Még a tésztával is vigyázni kell. Zöldség pl. soha nem emelte a cukromat, pedig nagyon sokat szoktam enni és azt nem is mérem. Én legtöbbször húst eszek vagy halat zöldséggel. Nekem pl a pékáru se emeli meg , persze a megengedett CH mennyiségen belül.
Én még most is sokszor bajban vagyok, hogy mit hogy, pedig már a második cukorterhességem és tényleg (majdnem)mindent tudok, mégis érnek meglepetések.

Pl nem értem, miért kell olyan nagyon szigorúan betartani az időpontot, amíg még nem vagyok inzulinos. Néha olyan nehéz, mikor pl. épp ebédidőben a kocsiban ülök és próbálok a dugóból kikavarodni, közben meg idegeskedem, hogy már rég ennem kéne.
Kriszta
15. hét

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Köszönöm a válaszokat. Fura amit írtok, mert a dokim azt mondta, hogy csak számoljam ki, hogy egy nap 160 g CH jöjjön ki. Ha reggelre megeszek 50 g-ot, akkor a többit osszam el. A lényeg, hogy 160 g CH jöjjön ki a nap végén. Én direkt rá is kérdeztem, hogy nem kell 3 óránként ennem stb. Azt mondta nem.
Most nem igazán értem. A dokim felelőtlen?
Mondjuk az első terhességemnél a 2 órás 75 g-os terhelés 8,7 volt. Ekkor nem mondta, hogy diétázzak, csak a cukrot kellett elhagynom. Egy hét múlva ellenőrzésképpen egy átlago reggelim után ha jól emlékszem 1,5 órával nézték meg a cukromat, az ha jól emlékszem 5 alatt volt. Így azt mondta rendben vagyunk.
Most akkor nem értem, akkor ezek szerint ártottam a babámnak? Egyébként a picur 39. héten 2830 gal született. Besárgult, de nem kellett kékfényezni.
Most kicsit aggódom, hogy ártottam neki. Bár én csak az orvosomban bíztam. Gondolom ez utólag nem derül ki. Vagy lehet, valami jele, hogy beteg?
A 160 g CH-t hogyan kell elosztani?
Az baj, ha mondjuk reggel 8-kor:30 g 10-kor:20 g 12:30-kor:50g 15:30-kor:30g és 18:00-kor:30 g CH gondoltm enni? Mivel az orvos nem adott ezügyben tanácsot magamtól ezt gondoltam ki.
Segítsetek, mert nem akarok ártani a mostani babámnak.
Egyébként miért van, hogy ilyen eltérések vannak orvosok között? Felelőtlen az orvosom?

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Kriszta!

Azért kell szigorúan betartani az időpontot , mert ha nem eszel akkor le is eshet a cukrod.Az pedig nem hiányzik egy kismamának , hogy elájuljon.Én vittem magammal megkészített kaját.Oda készítettem az anyósüllésre és ha kellett akkor ettem.Volt amikor gyümölcsöt ( összeaprítva , hogy csak a számba kelljen tennem)vagy ha pont ebéd ill. vacsi időm jött akkor nem főtt ételt ettem hanem szendvicset.
Era
era35
 
 


Era!
De nem vagyok inzulinos, mitől eshet le a cukrom annyira, hogy hirtelen elájuljak? Ha meg mégis, hát megérzem és bekapok valamit, mert pl keksz mindig és legtöbbször alma is van nálam, csak sajnálnám ha ebéd helyett is ezeken rágódnék, csak mert 1 órával később vagy fél órával előbb jutok ebédhez. Elég uncsi.

Indigo!
Lehet, hogy az orvosod nem felelőtlen csak tudatlan. Bár ha valamihez nem ért és nem ad át szakértő orvosnak az felelőtlenség.
Kaja elosztás:
7 óra: 25CH
10 óra: 25CH
13 óra: 50CH
16 óra: 20CH
19 óra: 30CH

Én pl néha tudnék aludni 9-ig de 7-kor csörög az órám, félálomban kimegyek bekapok 25CH-t és visszafekszem. Símán átaludnám a 7 órai kajálást, ha lehetne.

Gyuri!
Szerinted pl a reggel 7-es 25Ch és 10 órai 25CH helyett nem lehetne 9-kor 30-40 CH. Ez sokkal jobban esne és könnyebben tudnék alkalmazkodni hozzá.

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Kriszta, köszi az infókat. A kaja elosztásod viszont 150 CH-ra vonatkozik, nekem pedig 160 CH-t kell tartanom. Akkor hová tegyem azt a 10 CH-t?

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Ja egyébként vércukormérőt hol lehet kapni és milyen árban van?

Egyébként ma kezdtem a diétát, de állandóan éhes vagyok. Pedig a CH-t mindig megeszem. Miért van ez? Tudtok tippeket adni reggeli, tízórai, uzsonna, vacsora ügyben. Ebédnél még tudok változatos lenni, de a tööbi étkezés. Olyan nehéz összeválogatnom a dolgokat és úgy érzem 3,5 hónapon keresztül ugyanazt fogom csak enni. Nem túl izgalmas. SOS!

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigo!
Én is ettől szenvedek, hogy unalmas az étkezésem és állandóan agyalni kell. És nekem 7 hetes terhességem óta. Most csak a 15. héten járok, de alig várom a végét. 10CH-t pl este 10-kor ehetsz. Ezt szokták utóvacsorának hívni. Nekem pedig pont az ebéd, ahol nem tudok változatos lenni, a többi nem okoz gondot.
Reggeli 7-kor: pl 2 szelet vajas toast kenyér diabetikus lekvárral. Én annyira imádom, hogy nem is szoktam változtatni, max a lekvár ízén, de lekvár helyett lehet szalámi +paradicsom vagy paprika +sajt, főtt tojás. Felvágottakat, paprikát, paradicsomot sajtot szinte bele se kell számolni, mert minimális a ch tartalma. Ha nem szereted a toast kenyeret akkor 1 kifli pont 25CH (a zsemle már 30CH) Esetleg egy rántotta, omlett, tükörtojás. Ennél az étkezésnél lassan felszívódó szénhidrátot ajánlanak.

10 óra: lehet egy bögre kakaó vagy tej (ez 10CH, ha 2dl iszol) Ehetsz hozzá egy nagyon vékony szelet kalácsot vagy 1 toaszt kenyeret vagy kekszet.
Vagy 1 joghurt (vitalinea csak 7 ch/100g) vagy kefir, tejföl. +valami keksz vagy kevés pékáru.
Vagy valami gyümölcs.

Ebéd: na nekem ez okoz gondot, mert már unom a zöldséget, de a rántotthúst, rántott tonhalat natúr húsokat sose unnám meg. Főzelékeket is szeretem de nem tudom hogy lehetne finomra csinálni rántás nélkül.

16óra: én álltalában almát eszem vagy más gyümölcsöt esetleg joghurt vagy fél kifli tejföllel.

Vacsora: hering vagy egyéb halkonzerv vagy felvágott vagy rántotta 1 zsemlével vagy kiflivel. De sokszor eszem vacsira is zöldséget hússal.

Korpovit kekszet szoktam enni a pótláshoz. 1 db-ban van 3CH. PL ha almát eszem és az csak 17CH-ra jön ki, akkor megeszem egy kekszet. A diabetikus háztartási keksz 5ch/db.

Én sose vagyok éhes. Sokminden van amiben alig van ch és inkább azokból eszem sokat, mint egy tenyérnyi krumplit.

Esetleg más is leírhatná mit szokott enni, hátha színessebbé tehetném az étrendemet. Biztos vannak jó ötletek, amik nekem nem jutnának eszembe.

Van CH táblázatod? Ha nincs szívesen küldök, ha írsz egy mail címet.

Mérő: 2 féle van
1. Accu-Chek : forgalmazza Roche Magyarország Kft (tel.: 06 80 200-694)
12. ker. Győri út 20. Nyitva 8-16
2. Dcont Personal: forgalmazza 77 Elektronika Kft (tel.: 203-5117, 206-1495, 206-2851)
XI. ker. Fehérvári út 98. (Andor u. sarok) Nyitva: 7.30-16.30

Ezekre a címekre viheted később calibráltatni, de sok más helyen is megvásárolható. Szerintem gyógyszertárakban is vagy gyógyászati segédeszközboltban.
Azt hiszem a Dcont-hoz olcsóbb a tesztcsík és a támogatás is több rá ezért ezt érdemes megvenni.

Inzulinosoknak féláron van. Egyébként kb 10-14eFt

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Indigó!
Érdemes lenne dietetikussal is beszélned, ha eddig még nem tetted meg. Én sokat tanultam a Szabolcs utcai dietetikustól, de a Fehérvári úton, ahol a cukormérőt kalibrálják (cím fent) szokott lenni dietetikus, aki étkezési tanácsokat ad. Legalább is mikor én ott voltam akkor volt. Na jó én csak 1x voltam. Hívd fel, hogy mikor van ott.

bocsi a szófosásért. Kép

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Kriszta, nagyon hálás vagyok az ötleteidért. És hogy volt türelmed leírni nekem. Ezer hála. Adtál egy két jó ötletet.
És ezeknél a vércukormérőknél a tűt belövi, vagy nekem kell beszúrni. Remélem érthető mire gondolok. Ha jól értelmezem tesztcsíkot mindig venni kell majd pótlásnak. És tűt?
És mikor kell mérni? Étkezés után mennyivel? És egy nap hányszor? Bocsi, hogy ennyit kérdezek.

Tök jó Neked, hogy nem vagy éhes. Én most is az vagyok, pedig 1,5 órája ettem meg 30 g CH-t. (50 g-os kenyérszelet, 3 virsli, 2 tojás)
Attól nem lesz baja a babának, ha állandóan éhes vagyok? Attól félek, hogy fogyni fogok, ami nem túl jó terhességben. Vagy rosszul gondolom?

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigo!
A baba elveszi ami neki kell, emiatt ne aggódj. Neki csak az a rossz, ha több CH-t veszel magadhoz, mint kéne.
A tűt is cserélni kell néha, de amit alapból adnak a mérőhöz az nagyon sokáig elég. Nem te szursz, belövi a tűt és alig érezni. Nekem az accu chek tű nagyon bejött, de a másik is jó. Külön is kapható, de a mérőhöz adnak. Teszt csíkot mindig venni kell. Sajnos amíg csak diétás vagy nem írnak fel receptre és elég drága. Ha esetleg ismerősöb van egészségügyben az szerencse Kép
Érdemes a főétkezések után 1 órával mérni (reggel 8-kor, 14-kor és este 8-kor) de nem kell minden nap. Eleinte mérhetsz sűrübben, hogy kitapasztald mi hogy emeli a cukrodat.

Fiamnál, ahogy elkezdtem a diétát fogytam és makk egészséges Kép

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Kriszti, köszi megnyugtattál. Lenne még pár kérdésem:
És első használat előtt is lehetséges, hogy be kell kalibrálni? Mert most a diabet. hu oldalon február 28-ig akciósan lehet kapni a Dcont Personalt, és meg lehet rendelni postani úton is. Ami nekem kényelmesebb lenne. De ha már az első használatnál rosszul mérhet akkor inkább elmegyek személyesen érte. És milyen gyakran kell kalibráltatni? Honnan tudom meg, hogy nem jól mér?
És Te melyik márkát ajánlod? Van egyáltalán különbség köztük?
Akkor a tűt többször fel lehet használni? És miért kell cserélni? Elkopik? Bocsi, ha hülyeségeket kérdezek.
Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigo!
Első használat előtt nem kell kalibráltatni, csak kb fél évente. Ha tapasztalt vagy talán észreveszed, hogy rosszul mér vagy a laboros vizsgálatnál Te is nézed és össze tudod hasonlítani, de viheted sűrűbben is, ha nem vagy biztos benne vagy csak gyanús, hogy nem jól mér. Ez egyébként ingyenes, legalább is a Dcont-nál az. Hogy mi a különbség köztük azt nem tudom, pedig mindkettőt használtam már, de én is csak terhességi cukros vagyok és voltam, így akkora tapasztalatom nekem snincs. Ha a Dcont most akciós akkor érdemes megvenni. A tűt én már 2 hónapja használom csere nélkül. A lényeg, hogy csak Te használd. Mondjuk ha napi 6x szúrnál akkor azt tanácsolnám, hogy 2 hónap múlva cserélj, de különben fogalmam sincs, ez ügyben csak találgatok. Szerintem is elkopik. Kórházakban úgy tudom csak a Dcont-hoz van tesztcsík és ha pl befektetnek, akkor ott szoktak adni vagy ha van ismerősöd esetleg hozathatsz. emiatt ajánlom a Dcont-ot.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Indigo!

1. kérdés: Miért kell még egy terheléses? És az is 75 gr-os lesz? Vagy már csak a reggeli utáni. Előbbi értelmetlen, sőt, káros. Utóbbi az ok. Mérőt próbálj venni szerintem, ha belefér a költségvetésbe.

sűrítés: Miért kell főzeléket enni? Tudom mert írtam. De egyél levest, vagy párold a zöldséget. Avagy csináld úgy pl a tökfőzeléket, hogy csak nagyon kicsit legyen több a víz, mint ami kell, és akkkor nagyon kevés liszttel be tudod habarni. De egyébként az étkezési keményítőt hallottam használni, de én nem használtam, így nem tudok róla több infot adni.

Bocsánat amiért azt írtam, hogy nemkell annyira szigorú lenni diéta ügyileg, nem úgy értettem, természetesen oda kell figyelni a diétára, én csak arra utaltam, hogy nemkell ennyire merevnek lenni, hanem a saját tapasztalat alapján beállítani az étekezéseket, attól függően, hogy kinek mmi viszi fel jobban a cukrát. Pl. annak idején Ági írta nekem, hoyg a zöldbaba neki inkább lejjebb vitte, mint fel.

Egyébként nagyon jó az éhség ellen, a tojással dúsított reggeli. Vagy pl. most el lehet felejteni egy kicsit a light-os kajákat. Azaz nem kell az 1,5-ös tejet inni, hanem lehet a 2,8-asat.... Most nem a fogyás a cél, de az sem baj. Én mindkét terhességem végén diéltátztam, és mindkettőnél fogytam így néhány kilót a végén, semmi baja nem volt a gyerkőcöknek. Kép

Sel a fejjel,...

Panni

Aztán vannak fincsi kaják: túrógombóc, vagy ugyanaz a masza olajban kisütve. A kedvencemet, itt már sokan hallották, az egy kocka túró, egy doboz joghurt, és hozzá sok gyümi. Ami belefér, egy kis édezsítő, és isteni vacsit kapsz, amitől nem leszel éhes, és ráadásul fincsi.
uran
 
 


Még egy info:

Annak idején Ági küldött egy link gyűjtményt ide a topikba a következő időpontban:

Elküldve 2005 Május 14 szombat - 22h 12:

Ott is találhatók receptek, nézzetek körül. Kép

Panni
uran
 
 


Sziasztok!

Kriszta, köszönöm a válaszokat, azt hiszem meg is rendelem.

Panni, igen 75 g-os terhelés lesz 2 hét múlva. Én sem értem miért, én is úgy gondoltam, hogy én is itt számolgatok meg minden és akkor meg 75 g cukrot igyak meg. Kicsit sokallom. Főleg, hogy most max. 50 CH-t eszek. Értettem én, hogy mire gondoltál a szigorúsággal kapcsolatban. Kép
Főzelék sűrítésére én is keményítőt hallottam, de még nem használtam. Azért kérdeztem hátha van valakinek ötlete.
Tök jó, hogy a tojást írtad. Pont most ettem meg reggelire kettőt egy kis kenyérrel és tejjel. Nagyon jól laktam. Csak minden reggel ezt enni?? Ti nem untatok rá? Jó ötlet a 2,8-as tej is. Váltanom kell mert én 1,5-t ittam.
Nagyon köszönöm az infókat.

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Szia Indigo!

Ismerős vagy egy másik topikból, amit csak olvasgatni szoktam. A MÁV-ban is van terhességi diabetes szakrendelés. Szerintem kérdezz rá a dokidnál, hiszen ezzel az eredménnyel már nem kellene tovább terhelgetni, hanem megfelelő szakorvosnak kellene foglalkoznia veled, lehetőleg minél előbb.

Én szoktam keményítőt használni, és nem olyan nagy a különbség a rántáshoz képest, úgyhogy bátran ajánlom. Persze annak is be kell számítani a ch tartalmát. Én annak idején rengeteg rakott zöldséget csináltam, nagyon kevés rizzsel, sok husival, tejföllel, nagyon finomak (pl. zöldbab, karalábé, kelkáposzta stb.)
Dóri

Dóri
KépKép
KépKép
lipi
 
 


Kedves Gyuri,

Ma voltam egy belgyógyásznál és felírta az Adimetet. Az egyik indoka pont az volt, hogy így nagyobb valószínűséggel marad meg a baba - és nagyobb valószínűséggel lesz egészséges + én sokkal kisebb valószínűséggel leszek cukorbeteg a terhesség alatt. A metforin (adimet) terhesség alatt is menni fog valszeg. Csak előbb jöjjön össze a baba (arra kiegészítő módszert is javasolt - állítólag nagyon magas sikerrel kezelték ezzel a PCO-s nőket). A PCOval és a Metforminnal kapcsolatban Petrányi Gyula publikált anno egy cikket (Orvosi Hetilap 2005. május 22. 146:1151 o.)- a belgyógyászom hála a jó égnek elég nyitott volt rá.

(magas vérnyomás: alig várom... most olyan alacsony, hogy ébren lehetne műteniKép)))

Azért köszönöm a tanácsokat - ha összejött a baba, valszeg kérdezek még.
csakegysokadnick
 
 


Szeretitek a frankfurti levest? Én ma azt főztem, és olyan isteni volt! Másodiknak köleslepényt túróval (v. tejföllel), és nekem egyáltalán nem vitte föl a cukromat. De pl. a vöröslencse (meg úgy egyébként a hüvelyesek) is kifejezetten jó a cukrosoknak! Szóval nem muszáj állandóan rizst v. krumplit v. tésztát enni (akár zöldséggel) ebédre.. én már rühellem a húst is Kép
nikolade
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?