Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Erika!
Ugye,nem vetted komolyan?Alapból irtózom a kutyáktól.De a Marci olyan mostanában,mint egy kölyök kutya.Mindent (amit nem kellene) megrág!Ma a fürdetőkád álványának vázát ette,míg az Olit fürdettem.Oli meg ezerrel fröcskölt a lábával.Így a Marci is kapott a nyakába egy kis vizet.
Szóval csak azért írtam,hogy nem gond-e ha ilyen "finomságokat",mint papucs,küszöb,lábtörlő stb. megkóstol!Mert ha gond,akkor valami szájkosarat be kell szereznem addig!

Rena!
Megjött 3 napon belül.Tegnap meg is kapta a Tamás szülinapi ajandékképpen.

Angi!
Tündéri a közös kép!Biztos örült neki a férjed!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Rena!
Én a múltkori akciónál rendeltem fényképet a Rossmann-tól, akkor semmi gond nem volt. Sőt, akkor lehet, hogy kétszer is rendeltem, azt hiszem. Akkor annyiban rontottam el, hogy a legkisebb méretet rendeltem, és nem néztem meg, hogy az mekkora. És tényleg kicsi. Nembaj, itthon az is jó lesz nézegetni.

Nem tudom teljesen követni a tanulás miatt, hogy ki az új közöttünk, úgyhogy ha nem is név szerint, de üdvözlök mindenkit.

Jó ötlet lenne összegyűjteni, hogy ki kicsoda a babákkal együtt. A honlap elkészítéséhez nem értek, de ha más nincs, egy Excel táblázat elkészítésére szívesen vállalkozom. Azt fel is lehet ide tölteni, és frissíteni is könnyen lehet.
De megadom a Dávid adatait is, hátha valaki elkészítené: 2005. jan 1-jén született, 3,14 kg (szóval pí súllyal) 48 cm. Milyen adatokat gyűjtsünk még össze? Tesó nálunk még nincs.

Képzeljétek, a Dávid ma megtette első lépéseit. Hamar elfáradt, és nem is ismétli sűrűn, de nagyon aranyos volt. Volt, amikor nem előre lépett, hanem oldalra saszzézott, mikor hogy sikerült. Úgy örültünk neki! Most ki tudja, hogy innen milyen hamar fog járni. Lehet, hogy egy darabig még csak 4-5 lépést lesz hajlandó megtenni, úgy mint ma. Egy kis trükköt vetettünk be, adtam mindkét kezébe valamit, és így egy kicsit olyan érzése lehetett, hogy kapaszkodik.

Hugi!

Írtad, hogy a Benya dokinál szültél. Mi volt vele a problémád? Én is nála szültem, azért persze kivácsi lennék más véleményére is, hátha egyszer lesz nálunk tesó. Nálunk nem vele volt gond - legalábbis nem hiszem, hogy ő tehetne róla - hanem Dávid nem vett levegőt. Miért nem voltál megelégedve vele - persze, ha meg szabad kérdezni, és nem veszed tolakodásnak. Fogadtunk szülésznőt is, aminek nagyon örültem utólag, mert ő viszont rengeteget segített azalatt a 10 nap alatt, amíg bent voltunk.

Megyek, most már lefekszem, mert nagyon fáradt vagyok. Készültek a Dávidról új képek, remélem valamelyik nap lesz időm feltenni őket.

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok!
Megnéztem a babanetes találkozókról készült képeket,mindenki nagyon aranyos rajta.Remélem mi is eljutunk a péntekire.Mit is kell majd vinnünk?Pléd,játék?
Erika:hozzátok mit vigyünk?
Mindenkihez:Dorkát próbáljuk átszoktatni a napi egy alvásra(eddig kétszer aludt napközben).Szerintetek mennyi idő kell neki,mire megszokja?Elég nagy alvásigénye van,eddig ez volt a napi rend:
8:30 ébredés
11:30-13:00 alvás
16:00-17:00 alvás
21:00 alvás
Most 13:30-15:30-ig alszik,viszont este legkésőbb fél kilenckor beájul.
Szóval tanácstalan vagyok,mert látom rajta,hogy fáradt,de egyre tolódott a délutáni alvása és előfordult,hogy 17:30-től aludt és este nem tudtuk ágyba dugni,csak 11-kor.Azt meg nem szeretném,hogy olyan későn legyen a lefekvés.
Előre is köszi a segítséget!Jó éjszakát mindenkinek!

Sziasztok:Nóri
vnora
 
 

 
 

Sziasztok!

Angi
akkor jó az arcmemóriámKép
én is jártam oda is meg Dózsakertbe is klubba kismamaként.
Jártok a babás fészekrakó klubba is?

Ez nagyon jó,Reni,te és én majdnem együtt szülinapozunkKép
Mindegyikünknek június végén van a szülinapjaKép

Ügyes vagy,hogy nem adtad fel a szoptatást,lényeg,hogy van minden cseppje kincs.

Edit
nem vettem komolyan csak egy kicsit megijedtemKép
Gondoltam,hogy a fiadról van szó,mert a neve ott volt zárójelben.
Semmi gond a rágcsálással,Viki is szerette enni a ruhaszárító fém vázátKép

Lilla
gratulálok a Dávidnak az első lépésekhez,nagyon ügyes kisfiú!
Csináljatok róla fényképet legközelebb,ha van babanaplója akkor be tudjátok oda tenni.
Én ilyen fényképező mániás csaj vagyokKép
Várjuk az új képeket.

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Szia Nóri!

Most pénteken volt babaklub Dózsakertben,majd két hét múlva lesz megint ott.Igen oda plédet,játékokat,enni-innivalót szoktunk vinni.

Szerdán hozzánk játékokat,enni-innivalót hozzatok csak,nem tudom mit szoktak enni a nagyobb gyerekek,meg kinek mi ízlik.
Örülj neki,hogy ilyen jó alvókája van a lányodnak,nem úgy mint a Vikinek.Az ő napirendeje éjjel 10-11 órát alszik,délelött 1-et,délután 2-3 óra.Örülnék neki,ha kicsit többet aludna,de ez van.Sajnos nincs ötletem,hogy hogyan lehetne visszaállítani a régi napirendjét,talán a tapasztaltabb anyukák tudnak segíteni neked ebben.
Hétfőnként a máltai játszótéren van babaklub 10-12-ig,oda csak enni-innivaló kell,minden más van.


Gesztenye tortátcsinálok az anyukáknak jó lesz?

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Szia Erika!
Nem szeretném,ha Dorka vissza állna a napi két alvásra,csak sajnálom őt,hogy fáradtabb,de remélem hozzá fog szokni.
A felnőtteknek mit vigyünk?Üdítőt?Rágcsálni valót?
Szerintem jó a gesztenyetorta,a lényeg,hogy ne kelljen sokat dolgoznod vele.Viki elfoglalja magát?Mert Dorkától bármit csinálhattm,amikor kicsi volt.Most is,csak minden kelléket elvisz és mindig láb alatt van.
Sziasztok!
vnora
 
 


Sziasztok!

Végre sikerült egy kicsit ideszabadulnom!

Olvastam, hogy elég sokan betegek vagytok, mindenkinek jobbulást először is. Virág hál istennek kicsit jobban van, láza, pöttyök már nincsenek és egész szépen eszeget. Most elkezdett nagyon köhögni, úgyhogy az éjszakai alvás kész szenvedés, de nappal egész jól elvan. A gyógyszereket nem szereti bevenni, pedig állítólag banános íze van. Most még lent alszik a férjemmel, mondtam neki, hogy feljövök egy kicsit, nagyon le vagyok már maradva.

Szerintem is nagyon jó ötlet lenne összeírni az adatokat és a képeket feltenni, szívesen megcsinálom én is, a tesómat megkérdezem hogyan kell, ha gondoljátok. Valahogy úgy kellene, hogy más is tudjon benne javítani, hozzáírni, ha én nem tudok pl. jönni. Szerintem az általános adatokon kívül még azt is oda lehet írni, hogy a babaneten hol található róluk fénykép, és a közös babatalik képeinek címét is fel kellene tenni.

Melinda:
hál istennek szerencsém van babavigyázás szempontjából, anyósom a kórházban dolgozik a gyerekosztályon, ott 12 óráznak, így elég sűrűn előfordul, hogy szabadnapos hétköznap, vagy éjszakába megy, így reggel el tudok menni. Sokat segítenek, ebből a szempontból szerencsések vagyunk. Van egy barátnőm, neki 8 éves a kislánya, elvált, a szülei két háztömbbel arrébb laknak, de morognak, ha vigyázni kell a lányra, amíg anyuka német tanfolyamon van. Ez szerintem tök szörnyű, mert azért egy 8 éves kislány már jobban elvan, nem kell állandóan ott állni mellette, mint mondjuk egy kicsi baba mellett. És ráadásul nem is szórakozni megy a barátnőm, hanem tanulni, de morognak vele.

Kár, hogy te nem tudsz így elszabadulni, de viszont vannak elég későn is órák, érdemes lenne egy órarendet elhoznod.

Erika:
Bocsi, én valahol lemaradtam, nem értem miért akartok termet bérelni a Közösségi Házban. Írd meg légyszi!

Lilla:
Perszer, megkérdezheted, de az az igazság, hogy pont azért bizonytalanodtam el, mert nem én csalódtam benne, hanem egy ismerősöm, de elég rendesen. Nálam csak annyi volt a gond, hogy a varratszedés (ami egy hétfői napon este 10-kor történt) kb. annyira fájt, mint a szülés (na jó, ez így nem igaz, de elég durva volt, ahhoz képest, amit a többiek meséltek), de ez nem az ő hibája, állítólag eltették előle az éles szikéket és egy életlen ollóval kellett varratokat szednie, aminek eredményeképpen szét is nyílt. Ez valószínáleg azért volt, mert nem szeretik a külsős dokikat.
A barátnőm nagyon meg volt vele elégedve évekig, most nem nagyon akar összejönni nekik a gyerek, kétszer már el is veszítette. Az első után csináltak neki egy kaparást, a második után azt mondta a doki, hogy nem kell kaparás, várjon pár hónapot, aztán majd szednie kell valami gyógyszereket. Õ nem nyugodott bele és elment Pestre egy másik dokihoz, az meg másnap befektette és megcsinálták neki megint a műtétet, mert állítólag ha nem, akkor tényleg nem lehet soha többet gyereke. Szóval kicsit furcsa, mert nagyon nem mindegy és nagyon nem egyforma a két doki állítása.
Nem tudom mit tegyek, szerintem mindegyik orvosnál találnék olyat, aki dicséri, és olyat aki abszolút nincs vele megelégedve.
Téged látogatott a kórházban, vagy neked is csak varratszedésre ment vissza? Amikor megszültem Virágot annyit mondott, bármi van hívjam a mobilján, aztán legközelebb a varratszedésre jött. Mondjuk mikor hívtam, hogy be kell most már menni a kórházba hál istennek hamar odaért, pedig Pestről jött.

Most ezt gyorsan elküldöm nehogy eltűnjön, aztán visszajövök még.

hugodugo
 
 


Erika:
Én is szeretem a gesztenyetortát, bár lehet hogy most a fogyókúrámnak nem tenne jót. Tényleg csak akkor csináld meg, ha van rá időd! Én is gondoltam, hogy egy kis üditőt, rágcsálnivalót viszek.

Remélem nem pont akkor lesz álmos majd Virág, előfordul, hogy ebéd előtt szokott aludni, bár elég ritkán.

Lilla:
Nagyon ügyes a kisfiad, lassan majd nem győztök utána szaladni. Már én is várom nagyon, mikor fedezi ezt is fel, olyankor mindig nagyokat nevet, ha valami újdonságot tud csinálni, vagy elkezd ooooo-zni, amit mostanában elég sűrűn csinál.

Elfelejtettem neked az előbb írni, hogy szerintem nagyon jól tetted, hogy szülésznőt is fogadtál, már több embertől is hallottam, de most szülés után azt mondom, hogy tényleg érdemes.

Ha valamire elfelejtettem válaszolni, akkor bocsi, majd este visszanézek megint.
Úgy sajnálom, hogy nem tudok olyan sokat itt ülni, mindig lemaradok valamiről!

Délelőtt kimegyünk korizni, szerintem oda fogunk fagyni a jéghez, bár aztán lehet hogy annyit fogunk esni, hogy teljesen kimelegszünk.

Szép napot addig is mindenkinek!

Sziasztok

hugodugo
 
 


Sziasztok!

Nóri
rátok bízom,hogy hoztok magatokkal valamit vagy nem,de itt lesz minden/rpoi,innivaló,süti/.
Nem bonyolult a torta készítés,én imádok ilyenekkel bíbelődni,Viki is szokott hagyni.Sütiket mindig késő este szoktam csinálni,akkor nem zavar senki és nyugodtan alkothatokKép

Hugi
most szerdán ide jöttök babatalira hozzánk.
A közöségi házat csak megkérdeztem,mert eleinte érdekelte a többieket.
Jobbulást Virágnak!Remélem szerdáig meggyógyul,ha mégsem akkor majd eljöttök legközelebb.
Jó korizást!

sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok lányok!

Elkezdtem csinálni a honlapunkat. Még nagyon béna, ezért még nem adom meg a cimet. Kép
Szerintem úgy kéne, hogy mindenki megkapná a jelszót és a saját oldalára azt tenne fel, amit akar. Azt is meg lehet csinálni, hogy csak a regisztrált tagok láthassák az adatokat, és akkor megadhatjuk az elérhetőségeinket is, pl. msn, skype, stb.
Ha van ötletetek, csak szóljatok.

Réka
remka
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk a korizásból, nemsokára megyünk a nagymamához szülinapozni.
Eléggé kifáradtam, fogóztunk, most fáj is egy kicsit a térdem. Már nagyon éhes vagyok, lassan kész lesz az ebéd is.

Erika:
Én is nagyon szeretek sütögetni, mostanában muffint szoktam, kaptam sütőt karácsonyra.
Ja, most már értem! Szerintem tudunk menni szerdán, már egész jól van, csak elég sűrűn kell porszívózni az orrát, hamar bedugulni neki és akkor nem tud aludni.

Réka:
Szerintem jó dolog ez a honlap. Csak azt akarom kérdezni, hogy a jelszótól függetlenül a többiek meg fogják tudni nézni pl. majd az én dolgaimat is? Vagy csak akinek megadom a jelszavamat?

Most mennem kell, jók legyetek!

Sziasztok

hugodugo
 
 


Szióka mindenkinek!
Pénteken írtam egy csomót, de Soma ugrabugrálása közben meglökte az egeret, így elszállt minden!

Angi! De jó hogy csatlakoztál, köszi! Úgy bírom, hogy mindig majdnem egyidőben csatlakoznak 2-3-an. Gondolom ahogy olvasnak minket, bátorítást ad, ha más is most ír ide először!!!

Szóval már tényleg szükség van erre a honlapra. Remka, jó ötlet volt.
Angi, én is (és Rena is mindkétszer) a Varjúnál szültünk! Szerencséd volt, hogy visz. könnyű szülésed volt!
Nagyon édes a kis gengsztered, gratula hozzá! Apukája után kapta a nevét?

Edit! Belegondoltam, hogy milyen apró dolgok tudnak ünnepet hozni a mindennapokba, amikor írtad, hogy a férjed nyugodtan tud újságot olvasni, míg ti a talin lesztek! Kép

Nóra! Nekem is pont ennyi idősen kezdett átállni a Soma a 2-ről 1 alvásra. Kicsit korábban kelt, mint a tied, úgy 7.30 fele, de sokszor már 11-kor le kellett tennem, így nem a de.-i (10 körüli) alvás maradt el, hanem eltolódott. Próbáldd meg olyan 12 körül már lerakni, max. az esti alvás is előrébb jön, de ez csak pár hét, vagy 1-2 hónap, aztán fokozatosan átáll. Ha nem gond a napirendetekben, hogy már 8-kor alszik! Én mondjuk - de szerintem itt közülünk sokan - ha már ilyenkor bealudnának! Olyan jó, ha után még van szabadideje az ember lányának!
Szerencsés vagy, hogy tudsz főzni Dorka mellett, én meg sem tudtam mozdulni a fiam 6 hós korától, balesetveszély volt a konyhában, amíg minden szekrényre és fiókra nem szereltünk babazárat. Kipakolt mindent, a földön hevertek az edények, tálcák... Kép

Hugi, majd küldök át neked rengeteg muffin receptet, mert én is imádok azt sütni, elronthatatlan és mindig finom, gyors!
Hol voltatok korizni?

Mi most ha felkelnek a fiúk, a Stopba megyünk sütizni-fagyizni, már ezer éve nem voltam, már nagyon édességehetnékem van! Kép

Erika,Angi,Rena! Én akkor csókolomot köszönhetek nektek, Kép mert én is idén leszek 29., de csak decemberben!

lola77
 
 


Hugi, nem találtam a profilodban email címet. Add meg légyszi, hogy küldhessem a harmincvalahány oldalnyi receptet!

Ha még valakit érdekel, szívesen átküldöm bárkinek!

lola77
 
 


Ja, Remka az én adataimat le tudtad venni a profilomból, vagy berakjam ide is, mert onnan nem lehet másolni?

Berakom, biztos könnyebb így:
Lola77, Soma-2002. 12.19., 1. "baba", evi.szotak@citromail.hu, msn:szotak@chello.hu, albumok:
http://www.babanet.hu/album/main.php?album=3766
http://www.babanet.hu/album/main.php?album=4240
http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=14482
http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=14715
http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=14989

Hát lesz vele dolgod Remka...! Kép

lola77
 
 



Bocsi nagyon nincs időm, de azért beleolvastam majd holnap tüzetesebben.
Lola milyen receptek???? És melyik névre gondolsz? a gengszterre vagy a LAckóra?
Tudod mit küldd el ha nem kell majd kitörlöm :DD gangi@t-online.hu

Mindenkinek jó éjt!

Angi+LAckó

Kép
Kép
gangi
 
 


Szia Lola!

Én is szeretném a recepteket,köszi:cseriviola@citromail.hu

Erika

cseriviola
 
 


Angi! A Lackóra gondoltam, hogy biztos az apukáját így hívják, vagy rosszul tippeltem?

A muffin receptek között persze biztos vannak olyanok, amik nem annyira szimpik, én is csak a mi szájunknak megfelelőeket nyomtattam ki.

Erika, a te címedet tudtam volna! Kép

lola77
 
 


Sziasztok!

Csináltam egy albumot a Dávidról, Szente Dávid címmel.
Egy kicsit sokat kicsinyítettem a fényképek méretén, így a minőség már hagy kívánni való maga után, de most már ebből is tanultam legalább. Viszont lusta vagyok előröl kezdeni. Majd a következő fényképeknél ügyesebb leszek.

Én is kérek szépen muffin-recepteket! Köszi...

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok!

Lola:

Bocs, csak én is elkérném a muffin recepteket, ha még nem gond. Most fogyózok, de ha vendég jön olyan gyorsan készen van. (még ki sem próbáltam a muffin sütőmet)Köszi

v.kekesi.renata@citromail.hu

Rena

KépKép
renáta29
 
 


Lola!

Igen az apja nevét kapta (sajnos) apja nagyon odavolt, hoyg ez legyen a neve én meg totális hülyeségnek gondoltam, de hát ez van már beletörődtem. Csak akkor áll a hátamon a szőr, ha valaki Lacikának hívja akkor harapok :D

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Mindenkinek csodaszép hétfő reggelt kívánok, ha már az idő ilyen otromba pfáááááááájjjj.

Vídításként megmutatjuk, hogy birkózunk a kedvenc macinkkal:
Kép

Puszi

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Át tudnátok nézni, hogy nem hagytam-e ki valakit a listából? Köszi!

Lola77, Renáta29, Cseriviola, Lillaka, Gangi, Hugodugo, Vnora, Edit73, Vkhajni, Lrita, Cirmike77, Oslany, Emeseanyu, Remka

Réka
remka
 
 


Sziasztok!

Fél pillanatom van csak, Virág itt hervadozik a kezemben. Majd este visszajövök, akkor többet tudok írni.

E-mail címem: simonkotra@citromail.hu
Köszi a recepteket, bár kaptam könyvet is, azért átnézem a tieidet is.

Ja, számomra egy fontos kérdés: hogyan kell átszoktatnom a darabosabb ételre? Adtam már neki kekszet, de valamikor fuldoklik tőle. Mivel próbálkozzak? Össz-vissz két foga van alul, nem is lesz több egyhamar.

Köszi a segítséget.

Sziasztok

hugodugo
 
 


Hugodugo

Én a kiflit hallottam, igaz mi még nem tartunk ott. Nekem azt mondták, hogy olyannal kell kezdeni amit ha benyálaz akkor málik azt ez nem bizti

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Réka!
Az én memóriám nem az igazi, nem tudom megmondani, kimaradt-e valaki. Szerintem nem, de én mindig mindent elfelejtek, úgyhogy a többiek biztos meg tudják mondani. (Ági?)

Lányok, egy kis info kellene. El kell mennem intim-tornára. Nem tudjátok véletlenül, mostanában hol szerveznek ilyen, és milyen paraméterekkel? Az árát azt tudom körülbelül, inkább az érdekelne, hogy az adott torna melyik napon, és hány órán keresztül tart. Sajna nem nagyon húzhatom tovább, mert nagyon gyengék azok az izmok. Azért persze a vizsgáimat jó volna megvárni.

Hugi!
Próbáld meg úgy, hogy ne legyen neki túl száraz. Lehet, hogy a keksz száraz neki. Nekünk legalábbis ilyen problémáink voltak. A főtt krumpli sem kellett először neki, csak ha egy kis tejet (akkor még anyatejet sikerült) hozzákevertem. Vagy a gyümölcsöt ne pépesítsd, hanem darabold inkább össze neki. Hátha...
Az nem baj, hogy csak két foga van, ha azért puha amit kap, akkor a nyelvével szétnyomhatja, vagy az ínye is elég erős ezeknek a picuroknak. Bár a Dávid inkább egybe lenyeli, minthogy rágcsálja... Figyelnem is kell mindig, nehogy túl nagy darabot kapjon.

Lilla

Kép
lillaka
 
 


Sziasztok!

Lola
köszi szépen a recepteket,hamarosan kipróbálom őket.
Emeseanyuval szoktál találkozni?Nagyon itt hagyott minketKép

Lilla
megnéztem az albumotokat,nagyon jó lett,semmi gond a kép méretekkel.
nekem a fürdős képek tetszenek a legjobban.
Sajnos nem tudok segíteni intim torna ügyében,de itt a lakótelepünkön van az ONKO /gyógytorna,kismama torna szokott itt lenni/ott megkérdezhetnéd,hátha tudnak segíteni.
Szerdán úgyis jöttök,majd megmutatom,hogy merre van,mert szinte a szomszédunkban/Bánhidai ltp.103./.Lemennék megkérdezni,de ma nem érek rá sajnos,de holnap megpróbálom,biztos lesz ott valaki.

Gangi
édes a kisfiad a mackóval!
Nálunk is ez a szitu,ha legközölebbi babánk fiú lesz akkor az apja nevét kapjaKép
Nem rossz a neve a férjemnek/Albert/de már a kisfiúnk lenne a 4-dikKép
Én úgy szeretném,ha Éder Balázs Albert lenne,de ezt még meg kell vitatnunk,ha aktuális lesz a téma.
Így mindkettőnk kívánsága teljesülne.
Te milyen nevet akartál a kisfiadnak?
Terveztek tesót ?

Remka
ugye magadat nem felejted ki?Kép
Sznékata és Csibemanó is itt voltak és Ági01 is,de ők eltűntek egy ideje.
Emeseanyu meg már elég régóta nincs.

Hugi
Viki is szokott néha bokákolni a darbostól.Ilyenkor több folyadékot adok neki.
Amúgy ő szokta jelezni,ha valamit kér az én kajámból,és ilyenkor édesen berakja a szájába.
Arra tényleg figyeljél,hogy csak kisebb darabokat adjál neki.
Fogínyével és két foggal is ügyesen tudnak majszolni.
Én babapiskótát próbáltam meg legelőször,persze ezek közül is van 100 féle,keményebb,puhább.
Mi a szőllősi CBA-ban vettünk nagyon fini,puha babapiskótát aminek a külsején nincs cukor.
Babatalin megmutatom és megkóstolhatjátok.
Viki ,ég nagyon szereti az almagerezdet elrágcsálni/héj nélkül persze/,és a banánt.

Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Erika!

Igazad van, őket is beirom. Emeseanyut azért bennehagyom, mivel ő volt a topicinditó. Kép Reméljük még visszajön valamikor.

Úgy gondoltam, hogy az alapokat megcsinálom, aztán a sajátját mindenki megszerkesztheti magának (nem túl bonyolult).
Aztán mindenki eldöntheti, hogy publikussá teszi a saját adatait, vagy csak a regisztrált felhasználók láthatják.
Van esetleg ötletetek, hogy milyen menüket tegyek bele? Arra gondoltam, hogy legyen chat, és akkor azon beszélgethetünk is, meg tettem bele egy receptek menüt, oda mindenki felthet majd recepteket. Kép
Ha bármi más eszetekbe jut, légyszi irjatok.
Amint kicsit normélisabban kinéz a honlap, megadom a linket.

Réka
remka
 
 


Sziasztok!
Hugi:én az almát pucoltam meg,vékony csíkokra szeltem és a kezébe nyomtam.A babapiskótát is szokták mondani,bár én sosem adtam neki.Mostanában ropizik.Én elrontottam az elején úgy,hogy nem adtam neki ilyesmit,nehogy félrenyeljen...így nem tanult meg rágni,pedig már 10 foga van.Kb.1 hónapja eszik darabos dolgokat ilyen ügyesen.A bátyám fiának is 2 foga van,de még a szalonnát is szétrágja.Az nem lesz akadály.
Lilla:itt Tatán volt intimtorna,de nem vagyok benne biztos,hogy még van-e.Megkérdezzem?(nekem is kellene járnom)
Réka:kell megadnunk valamilyen adatokat?
Sziasztok!!!!!!!!!
vnora
 
 


Nora,
Nem kell, mert majd mindenki kitöltheti a saját oldalát.
Majd megadom a jelszót, amivel be tudtok lépni.
remka
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan irok...
Ezen a linken találjátok meg a honlapunkat:
http://www.gportal.hu/portal/tatabanyaianyukak/

Sajnos még nagyon kezdetleges, nem volt időm többre. Nem szeretném ide leirni a jelszót, nehogy illetéktelenek poénból beleirjanak, vagy kitöröljék, ezért aki még nem kapta meg, légyszi küldjön egy mailt a remka@freemail.hu-ra és elküldöm neki.
Ha valakinek van ideje és kedve, csak szépitgesse nyugodtan, akár a képeket is kicserélhetitek, ha találtok jobbat.
remka
 
 


Sziasztok!

Akinek tudtam az e-mail címét annak írtam e-mailt amiben van pár fontos infó a honlaphoz.
Én részemről készen vagyok a mi adatainkkal.

Ugye mindekinek jó még a szerda?

Sziasztok:Erika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Belekukkantottam a honlapba, majd ha lesz egy kicsit több időm, megírom én is.

Először is: korizni itt voltunk Tatabányán, a koripályán, bár a barátnőm először a tatai tóhoz akart menni, de aztán lebeszéltük erről. Jól éreztük magunk, fogóztunk, jól megizzadtam. Mivel elég korán mentünk 9-11-ig, nem voltak túl sokan, sőt láttam egy-két nagyon aranyos kisgyereket, akik elég jól koriztak.
Összebarátkoztam egy három év körüli kisgyerekkel, aki eljött volna velem egy körre, de képzeljétek nem engedte az apukája. Persze nem vittem volna, csak úgy csúsztunk volna egyet. Karácsony előtt az Auchanban voltam, ott is összebarátkoztam egy kisfiúval, az meg annyira szégyenlős volt eleinte, hogy még a nevét sem akarta elárulni, csak a testvéréét. Megbeszltük, hogy ha legközelebb találkozunk, akkor majd elárulja. Persze "véletlenül" megint találkoztunk, de mivel nem volt hajlandó, így elneveztem Bendegúznak. Én megmondtam, hogy Erzsinek hívnak, így aztán mikor harmadszor is összefutottunk, hallom hogy valaki nagyon kiabál: Erzsi, Erzsi. Õ volt az :-)

Rágcsával kapcsolatban nekem a doktornő a kiflicsücsköt és a kekszet mondta, a babapiskótát nem ajánlotta. Megpróbáltuk a kekszet, fuldoklott tőle, így szinte minden nap kap kiflicsücsköt, a papa gondoskodik róla. A babapiskótát ledaráltam neki, és gyümölcshöz tettem, de nem ízlett neki, nem ette meg. Megpróbálom majd egészben odaadni neki.
Elég sokszor szokta ő is nézni azt, hogy mi mit eszünk, van amikor meg is kóstoltatjuk vele. Érdekes, mert először úgy csinál, mint akinek nagyon nem ízlik, savanyú arcot vág, aztán meg tátja a száját és kéri a következőt. Pl. a narancsnál.

Azt mondta a doktornő, hogy már adhatok neki vajas kenyeret, gépsonkát, paradicsomos húsgombócot főtt krumplival, meg még valamit mondott, de azt már elfelejtettem :-(

Megpróbálom majd az almát meg a banánt is, hát az jobban megy. A doktor nő is azt mondta, hogy már nem szabad neki pürésíteni, mert nem fog rászokni a főtt kajára. Félek, de muszáj lesz megpróbálni.

Elég hamar rászokott a kanálra is, a csőrös pohárral viszont el vagyunk maradva. Azt kell legközelebb megtanítani neki.

Erika: igen, jó még a szerda, remélem Virág is úgy akarja, hogy megismerkedjen veletek. Remélem nem lesz álmos, mert akkor nyűgi.

Valamit még akartam tőletek kérdezni, de elfelejtette, ha eszembe jut, megírom.

Azt hiszem mára ennyi, még egy dolgot megnézek, aztán visszajövök, hátha van itt valaki.

Jók legyetek, sziasztok!

Hugi

hugodugo
 
 


Lilla:
megnéztem a képeket, nagyon aranyos a kisfiad! Miért sírt olyan keservesen? Egyből megsajnáltam! A fürdőzös kép tényleg nagyon ari!

hugodugo
 
 


Sziasztok!

Lányok, ki töltötte fel a kreditet? Szerettem volna elküldeni az sms-t, de látom, hogy valaki már feltöltötte.

Réka
remka
 
 


Szia Réka!

nem tudom,hogy ki töltötte fel,de köszönjük neki.
Ezt neked küldjük sok szeretettel amiért megcsináltad a honlapunkat:
KépKép

Szia:Erika

cseriviola
 
 


Erika!

Nálunk is a kisfiam a 3. László nekem a Balázs név tetszett meg is kapta második névként.
Tervezünk tesót, de még később, mondjuk úgy hogy az 5 éves tervben benne van :D

Mi ez a kredit? és miért kell feltölteni?

Angi+Lackó

Kép
Kép
gangi
 
 


Sziasztok!

Feltöltöttem az oldalunkat. Nekem azt írja ki, hogy -20-ban vagyunk és töltsük fel a kreditet.

Nagyon rossz éjszakánk volt, hajnal háromkor jelenetet rendezett a kisasszony, de isten bizony nem tudtuk kitalálni mi baja van. Kapott tiszta pelust, inni, ennivalót, odatettük hozzánk a nagyágyba, de nem akart aludni. Először olyan volt, hogy na jól, én kialudtam magam, most már mehetünk játszani, rázta jókedében a kiságyat, aztán mikor rájött, hogy még aludni kellene, akkor csapott át bőgésbe. Nekem elég hosszúnak tűnt, de a férjem azt mondta reggel, hogy fél órát bömbölt, aztán elaludt. Ilyet még soha nem csinált.

Próbáltam neki délelőtt 8 hónapos bébiételt adni neki, őszibarack sertéshússal, ami darabos, de nem akarta megenni. Szerintem azzal van baja, hogy darabos, mert ilyet már evett, igaz az őszibarack-pulykahússal volt és 6 hónapos kortól, azaz pépes. Félek, hogy nehezen fog menni a darabosra való átállás.
Viszont kipróbáltuk a kukit is, először nem tudta mit kezdjen vele, aztán rájött, hogy hamika, akkor már vígan rágcsálta.

Most alszik a járókában. Annyira "örülök", hogy csengetett a postás, de most hál istennek nem ébred fel. Volt egy időszak, hogy mikor letettem aludni, éppen, hogy álomba ringatta magát vagy a telefon csörgött vagy csöngettek. De ez így volt napokon át, így aztán mindig levittem altatni hozzánk. El is szokott a járókában való alvástól, ott max. 1 órát alszik, lent az ágyában néha még 3-at is képes.

Most megyek, megnézek még valamit, aztán visszatérek.

hugodugo
 
 


Lola: nem tudom megnyitni a recepteket, el tudod küldeni megint?

Köszi

hugodugo
 
 


Sziasztok!

Valószinűleg én néztem félre az előbb valamit.
Mindegy, most már feltöltöttem, minden OK. Kép

Lola,
Nincs kedved feltenni a recepteket a honlapunkra?

Réka
remka
 
 


Majd mindenki jelölje be a modulkezelőben, hogy bárki láthassa az oldalát, vagy csak azok, akik regisztrált felhasználók.
Köszi!
remka
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan, mert lehet megint mindjárt kikapcsol ez a hülye gép, tegnap is ezt csinálta állandóan.
Szóval megnéztem Dávidot, nagyon édes! És gratula az első lépéseihez!

Remka, nagyon ügyi vagy a honlapunkat szépen megcsináltad, bár még csak futólag néztem meg. A recepteket feltöltöttem, remélem Ti is látjátok majd.
Azért az sms-ért meddig lesz jó a honlapunk? (Bocs a hülye kérdésért! Kép)
Mert majd legközelebb más küldd, hogy ne csak a te pénztárcádra menjen.

Hugi, elküldtem azért újra neked is, ha nem sikerül, szedd le a honlapról.

Most megyek, ha nem lesz gond a géppel, jövök még!

lola77
 
 


Sziasztok!

Már megint csak rohanok...

Lilla: Kriston Andreától kaptam pár hónapja egy telefonszámot, :Ezen lehet érdeklődni, hogy lesz-e Tatabányán intimtorna. 06302121637-ES SZÁMON 9-12-IG. Engem is érdekel, ha esetleg felhívod.
A www.intimtorna.hu oldalon is találsz infókat, hgoy hány óra a tanfolyam.

Remka: Ügyes vagy, hogy elkészítetted a honlapot. Köszi.

Lola: Nem hülye kérdés, én azt se tudtam, hogy mi az a kredit.

Melinda: Mostanában minden nap jön hözzánk a GLS futárszolgálat! Kép
4-szer jött könyv, és holnapra várok az Ottóból ruhákat. Kép))))))))))))


Mennem kell "dolgozni".

KépKép
renáta29
 
 


Sziasztok!

Most én is csak gyors bekukkantottamKép

Egész nap a holnapi talira készülök,de már csak a tortát kell összeállítanom és minden készen van.

Viki ma nagyon nyűgös volt a fogzás miatt,remélem holnap nem lesz ilyen,szerintem a sok gyerek láttán elfelejti majd a fájdalmatKép

Lilla
ne haragudj,de ma nem volt időm elmenni megérdeklődni amit ígértemKép

Most mennem kell Vikit fürdetni és altatni.
Holnap mindenkit szeretettel várunk:Viktória Lili,Erika
Kép

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, alszanak a fiúk!!! Kép
Ilyen is már régen volt, Martint 10 előtt ritkán tudom ágyba parancsolni. Ma nem aludt délután és annyira nyűgös volt, hogy már 7-kor lefektettem.

Lola,
A honlapra csak egyszeri alkalommal kellett 200 Ft-ot fizetni, szerencsére nincs havidij.

Rena,
Képzeld, abbahagytam a pelenkázást. Túl sok időmet vette el az e-mailek megválaszolása és sokszor úgy éreztem, hogy a gyerekektől veszem el az időt.

Most megint irigykedem ám rátok a holnapi babatali miatt. Tavasszal majd elmehetünk egyszer mi is?
Vagy ha bárki közületek Esztergomban jár, akkor én is nagyon szivesen látom. Kép

Réka
remka
 
 


Sziasztok!

Én is csak egy gyors bejelentkezésre kukantottam be:
Holnap ott leszünk Erikáéknál remélhetőleg 10-re.Bár nem tudom,mit fognak produkálni a fiúk,mert ma akkorát üvöltöttek,amikor egy régi ismerős jött hozánk látogatóba.Hiába,már tudják,hogy idegen.Bár lehet,hogy csak az zavarta őket,hogy leültünk a habtapira és az ismerős fogdozta a játékaikat (játszani akart velük).A fiúk meg finoman szólva se akartak vele barátkozni.Mert egyébként ha jön valaki és a folyosón,konyhába vagyunk,akkor érdeklődve figyelik.
Nahát majd elválik!Remélem,a sok baba látványa érdeklődést és nem félelmet ébreszt bennük!

Akkor holnap talizunk!Addig is mindenkinek nyugodalmas,szép éjszakát!!!

Edit

Kép

Kép
edit73
 
 


Sziasztok!

Remka
persze,hogy eljöhettek akár holnap isKép
Kár,hogy olyan messze laktok,de majd csinálunk egy csomó képet az majd egy kicsit kárpótol hogy nem tudtok eljönniKép

Csajok!
aki tud és akar hozzon magával fényképezőgépet vagy kamerát,minél többen csinálunk képeket annál jobb.

Jó éjt mindenkinek,sziasztok:ERika

cseriviola
 
 


Sziasztok!

Na, most megint nem tudtam jönni egy jó darabig. Kép Hol azért, mert itthon sem voltunk, hol meg azért, mert Gábor lefoglalta a gépet.

Tehát, ha jól rakom össze az innen onnan összeolvasott infóimat, van saját honlapunk. Kép És áll. mindenki kapott e-mail-ben jelszót. Én sajna nem kaptam. Bár lehet, hogy azért, mert van egy pár e-mail címem, és mindegyik másra van.
Szóval megköszönönném, ha valaki elküldené nekem a belépéshez szükséges infókat az r.meli@citromail.hu címre.

Na, most lépek is, mert készülünk Erikáékhoz. Kép


Kellemes napot együtt, és persze azoknak is, akik nem tudnak ma jönni. Kép


Sziasztok!
Melinda
oslany
 
 


Erika!
Már nagyon várom a képeket! Kép

Jó lenne, ha a honlapunkon mindenki regisztrálná magát a saját nevével is, mert akkor tudnánk körlevelet küldeni egymásnak. Vagy chatelni. Kép

Lola,
én nem tudom megnyitni a honlapon a muffin recepteket. Én vagyok béna, vagy másnak sem működik rendesen?

Réka
remka
 
 


Sziasztok!

Nagyon jól sikerült a babatali,de én akkor is szomorú vagyok egy kicsitKép

Csináltam 50 db képet de nem tudjuk az összeset letölteni,mert rossz a kártya a gépünkbenKép
Vasárnap megyünk anyósomékhoz ott majd a kártyaleolvasóval megpróbáljuk.
Kicsit később felteszem azokat amiket sikerült lementeni.

Reni
van nektek esetleg kártyaleolvasótok?
Ha van megkérhetlek,hogy ha jöttök elhozzátok?

Melinda
megkaptad már a honlaphoz szükséges adatokat valakitől?
Itt maradt a Gergőnek a sárga mentő autójaKép
Bármikor eljöhettek érte,csak előtte e-mailben egyeztessünk. cseriviola@citromail.hu
a sütid neve nem nap és est?Nagyon ízlett a férjemnek is .

Remélem mindenki jól érezte magát nálunk.
Sziasztok:ERika

cseriviola
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?