Új privát üzeneted érkezett!

Simones,
Nekem a középiskolában soha nem volt beteg a matektanárom. Minket csak a jelenlétével szívatott. Kellett nekem az emelt matekra menni.
Magánbölcsibe jártok? Éljen a kiscsoportos foglalkozásKép

Bella,
Egyetértek azzal, hogy mértékkel minden jó. Szerintem nagyon rosszul érezné magát egy kisgyerek, ha csak ő nem ehetne csokit vagy nézhetne tv-t, miközben az összes ovis/iskolás társa igen. Nekem volt egy Cartoon Network-ös tanítványom, tökéletes angol kiejtéssel. Én csak azt nem tudom megérteni, amikor a tv elé napi jelleggel leteszik a gyereket és csak fürödni és enni viszik ki. Vagy még akkor sem.

Szia Mese,
Látom, egy teljesen újszülött vagy a babaneten. Ebben a topicban én is.

Irigylem azokat, akik akár főzésben akár rendrakásban, takarításban jók. Én sajna nem álltam sorba, amikor ezeket a készségeket osztogatták. Pedig még időm is lenneKép Ehelyett, mint most is, internetezek. Ha ennyit szánnék takarításra naponta, apuci rém elégedett lenne.

Edit,
Sajna nem tudok, én is csak itthon tanítok. Nemigazán vagyok mozgékonyabbKép Az ELTE angol szak az Ajtósi Dürer fasorban van, ha kiteszel egy hirdetést, szerintem aznap találsz valakit. Tudsz valamennyire? Unalmas délelőttjeimen beszélgethetnénk non profit angolulKép De csak akkor, ha nem árulod el, milyen rendetlenség van!

Kópé,
Ha vonz a pálya, igazgatónak még jó lehetsz. Azok nálunk úgysem tanítanak.

Klara,
Nekem egy angol nyelvtanárim van a Kodolányiról, angliában éltem egy darabig és tanultam a nyelvet.

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!

Mi is zuglóiak vagyunk, és szintén oviválasztás gondban, úgyhogy látom épp jókor találtam ide. Viszont fájó szívvel olvastam amit a Hétszínvirágról írtatok, mivel ez tőlünk kb. 3 perc sétára van, tehát helyileg ideális lenne.
Klara, megkérdezhetem, Ti miért menekültetek el? Ha itt nem szeretnéd, lehet a dike90kukacfreemailponthu-ra is. Egyébként a férjem is latintanár :-)

Dike
KépKép
KépKép
dike90
 
 


Sziasztok!

Lorca!
Nem én szoktam beteg lenni, hanem a fiúk. Velük én maradok itthon.
Ez nem magánbölcsi, hanem a Bácskai Kép, csak most a csoportból sokan hiányoznak. Egyébként 14-en vannak a 2 gondozónőre, és nemsokára jön még egy gyerek. Ha egyik fiam beteg, akkor a másik is itthon marad, mivel nem tudom megoldani a külön elvitelt. Kép Így olyankor egyből 2 gyerekkel kevesebb van. Kép
Pedig az igazgatónak is kell néhány órát vállalnia (2 v. 4?)

Üdv Dike90! Kép

Eri
simones
 
 

 
 

Sziasztok!
Húúú, de sokan lettünk Kép
Csak két mondat.
Mi tegnap óta itthon vagyunk, csak hétfőn megyünk bölcsibe. Kötőhártya-gyuszi, valszeg tőlem kaptam el, szegény Lackó Kép Úgyhogy én ma este megyek dokihoz.
Kivettem két nap szabit, úgysincs most olyan sok munkám odabent. De már csak 22 szabi napom marad. Kicsit izgulok, hogy év vége felé ne fogyjon el nagyon, ráadásul 5 napot tartalékolni kell az évvégére, alig három hét marad nyaralásra. Jajjjj és ez még vagy 30 évig így lesz... Kép
klarissza
 
 


Sziasztok!

Na, itt vagyok. Tegnap elég zűrös napunk volt, Lackó sokat nyűgölt.Végül elvittem az Ikeába, ott aztán lenyugodott. Úgy látszik egy kis ingerdúsabb környezet kellett neki.
Ja, erről jut eszembe. Egy pár hónapja küszködünk egy problémával. Lackó többször is felsír éjszaka (a lehető legrosszabb időpontokban) és nagyon nehéz megnyugtatni. Csak kizárólag a cicin nyugszik meg, pedig nem éhes. Szerintetek mitől lehet ez, illetve járt-e már valaki hasonló cipőben? Hozzáteszem, fogzástól független a dolog.

A bölcsi téma minket is érdekel, bár még nem teljesen aktuális. Leginkább a Mályva és a Tihanyi téri bölcsi jöhet számításba, úgy, hogy írjatok ha van valami infotok ezekről. Amúgy, lehet-e évközben is jelentkezni? Nekünk jövő februártól lesz aktuális.

Szti!
Közvetlen a Fogarasi úthoz lakom közel, ha érdekel megírom a címemet az e-mail címedre. Ha te is a környéken laksz, akkor akár találkozhatnánk is séta közben.

Még valami:
Szívesen járnék tornázni valahova, (főleg így tavaszhoz közeledve), tudtok valami jó helyet? Este 6-tól is jó lenne.

Üdv.
Mese
mese75
 
 


<pre>
mama neve gyermek(ek) neve született
Bella2 Luca 2003.12.
Cateye ? 2004.10.
Dike90 ? ?
Giggancs Gigi 2002.
Ilon ? ?
Klára Gellért<font color="ff0000">
Janka</font> 2000.03.08.
2003.02.08.
Klarissza Lackó 2003.09.
Lorca Natasa 2005.05.24.
Mathilda ? 2002.10.
Mese75 Lackó 2005.03.
Mzx Erik 2005.06.
Nyetus76 Dénes<font color="ff0000">
Kamilla</font> 2002.05.29.
2005.03.02.
Pledit Balázs András 2004.09.14.
Simones <font color="0000ff">Viktor
Zoltán</font> 2002.10.22
Skála_Kópé Zsolti<font color="ff0000">
Anikó</font> 2003.02.
2005.
Sziszike1000 Zsolti<font color="ff0000">
Anna</font> 2001.05.21
2005.05.22.
Szti <font color="ff0000">Jucus
Ancsa</font> ?</pre>
klara
 
 


Klára!
Ügyi vagy Kép

Betegeknek jobbulást!

Klarissza!
A bölcsiben sok gyereknek volt kötőhártyagyuszija, nem biztos, hogy tőled kapta el.
Én már úgy mennék nyugdíjba Kép

Eri
simones
 
 


Mese, nem Mesi vagy, aki egyszer-kétszer bekukkantott a családinetes 2005 nyári babákhoz?

Az Erzsébet királyné- Fűrész utca sarkon van egy jó fittnes-terem (Fila fittnes), sokféle tornával mindenféle időpontokban.

Főzés: nekem sincs rá sok időm/kedvem Kép, de azért 2-3 naponta összeütök valamit, ha mást nem, akkor valamilyen szósszal tésztát. A bolti szószokat nem szeretem, de olyan egyszerű a legtöbb, hogy max. fél óra alatt kész az ebéd.

Pl. 30-40 deka szeletelt sonkát felvágni, megpirítani pici olivaolajon, bele egy zacskó kiolvasztott parajpüré, 2-3 deci tejszin, só, bors, 3 gerezd fokhagyma.

vagy az egyik kedvencem (ehhez csak egy edény kell Kép ) chili con carne:

40 deka daráthús (én darált pulykából szoktam), megpirítani egy közepes fej apróra vágott hagymával és 2 gerezd fokhagymával, majd beleborítani két doboz pizzaparadicsom-konzervet (vagy helyette paradicsompüré-sűrítmény is jó vízzel felöntve, de előbbi finomabb), 2 konzerv kidney babot, egy konzerv kukoricát. Ízesíteni sok oregánóval, sóval, borssal, egy kávéskanál örölt köménymaggal kell, valamint ízlés szerinti mennyiségű csípőspaprikával, vagy chiliszósszal. kb. fél óra alatt megvan. Tálaláskor sok reszeltsajtot kell rátenni.

4 hatalmas adag lesz mindkét kajából, persze előbbihez tésztát is kell kifőzni Kép.

Most ennyire volt energiám...KépMegyek a borsófőzelékemhez Kép

Kép

Kép
mzx
 
 


Klara, hú, de képben vagy! Szuper a tábla! Erik: 2005.06.21

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok!

Tényleg sokan lettünk, ezért mégiscsak csináltam egy táblázatot Kép
Sajnos nem találtam meg minden adatot, kérlek, pótoljátok a hiányzókat! Vagy ha még mást is beletennétek, várom a javaslatokat! Kép
Ha valakit kihagytam volna, ezer bocs! Kép

Mese, az utóbbi napokban rengeteget írtunk a Tihany és a Mályva bölcsikről egyaránt, ha visszaolvasol picit, könnyen megtalálhatod. Kép

Klarissza, gyors jobbulást nektek!

Szti, a szeda tökéletes! Délután, ovi után alkalmas lenne? És hol? Valamelyikünknél, vagy semleges területen? Esetleg Ikea?

Bella, Szti képeit az én nevem alatt keresd, én szoktam felrakni őket. Nem olyan rég tettem fel Ancsát is. Kép

Lorca, a Kodolányin is tanított angolt egy barátnőm, de már vagy 8 éve. Te biztos később végeztél. Kép Ezen felül a Károlyn, a Pázmányon meg az ELTÉn is ismerek pár angolost. Mármint tanárt. Kép

Dike, szia, üdv itt! Latintanár a párod? És hol tanít? ELTÉn végzett? Mikor? Talán ismerhetem is?
Hétszín-ovi: lehet, hogy majd tényleg inkább mélben... De azért nem akarlak tőle elriasztani, van, aki meg van elégedve azzal az ovival is. Mindenkinek más stílusra van igénye. Pl iskolára sokkal jobban előkészít az, mint akár a miénk. A miénk játékosabb beállítottságú hely. Nekem a Hétszín rettentő ridegnek tűnt. És a kiscsoportosokat hátrányosan megkülönböztették, pl nem azon a jó kis belső játszóteres udvaron voltak, hanem a főút mellett egy kis leválasztott részen, ahol még egy homokozó sem volt, és tűzte a nap. Még most is gyomorgörcsöm van, ha arra gondolok, amíg oda jártunk. De lehet, hogy engem jobban megviselt, mint a gyereket. KépPuszi,
Klára
klara
 
 


Klara!

Jó ötlet a tábla. Lackó: 2005.03.29.
mese75
 
 


Klára,

Egy hullámhosszon vagyunk, pont ezen járt az agyam, hogy össszeírom kinek ki a gyereke, mert elég nehéz folyton visszakeresni. Kép

Zs: 2003.02.28.
A: 2005.05.30.

Kópé
Vendég
 


Klára,szupi a tábla,köszi!
Mese,
mi a tihamér utcában lakunk és a mályvába járt a fiam bölcsibe.Ha visszaolvasol egy kicsit akkor elég sok mindent írtam róla,most nem írnám le megint de szívesen válaszolok a kérdéseidre.Egyébként az én csajszim most 11hós és nekünk is jövő tavasz lesz a beszoktatás feltehetőleg.Év közbe is lehet menni feltéve ha van hely.
Lorca,én is a Kodolányin végeztem az angolt,aztán a Vendéglátóiparin(alkotmány u)reklám marketing másoddiplomáztam.Fehérvárra jártál?
Én 98-ban diplomáztam.
sziasztok
nyetus76
 
 


Nyetus,
Fehérvárra jártam, és én is 98-ban diplomáztam. Akkor évfolyamtársak voltunk?Kép Az 1es csoportban voltam. Te?

Klara,
ELTE is volt a repertoárban, februártól ha minden igaz, visszamegyek befejezni. 8 éve még javában arra jártam. Jó ötlet a táblázat!

Mese,
Mostanában nálunk is vannak ilyen felsírós pillanatok, sokszor fel sem ébred, vagy csak cicin alszik vissza. Nálunk is független a fogtól. A legjobb, amit én hallottam a témában, hogy a nappali sok élményt már nehezebben dolgozzák fel, ezért ébrednek éjszaka. Nem túl meggyőző, de jobbat én se tudok. Csak felkelni és megnyugtatni.

Simones,
Persze, hogy kell(ene) tanítani az igazgatónak. De nem egy suliról tudok, ahol már a tantárgyfelosztásban is benne van, hogy ki helyettesít.

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!

Klára! Nagyon klassz a táblázat, a hiányzó adatok:
Jucus 1995. 06.03
Ancsa 2002. 03.25.

A szerdával lehet, hogy lesz gond. Ma reggel elindultuk doktornénihez, hogy vizslassa meg, mehetünk-e oviba, és a rendelőbe érve közli, hogy a fáj a füle. Jucusnál soha nem volt ilyen, igy nem is értek hozzá. Szóval középfülgyuszi elején áll, valamint sípolva lélegzik, mint az enyhén asztmások. Antibiotikum, szírup, spray, cseppek vannak az étlapon, és a jövő hét itthon. Be kell üzemelni a nagyikat,hogy unokázzanak kicsit.
Tehát nem tudom, hogy szerda du.hol leszek.
Milyen munkaidőben dolgozol?

Mese! Sétához csak hétvégén tudunk csatlakozni,akkor nagyon szívesen, mert mindannyian dolgozunk, ovizunk, iskolázunk.


Este folyt. köv.
Szti!

Fülkezelés ügyben szívesen fogadok javaslatot,mert infrán és konyhasón kívűl mást nem tudok.
szti
 
 


Szti!
Zolinak most a télen már háromszor volt középfülgyulladása. Kép 4 dokinál voltunk vele, a 3. felakarta szúrni, de nem engedtük, és szerencsére megtaláltuk a 4. dokit. Kép
Most hetente viszem őket sóbarlangba. Sűrűn orrszívás, orrcsepp, úgy, hogy lefekteted, feje lelóg. Minél tovább bírja így annál jobb. Közben óvatosan fordítsd jobbra-balra a fejét, hogy az orrcsepp jól átjárja. Kövirózsa csepp is jó lehet a fülbe. Kitartás Kép

Eri
simones
 
 


Köszönöm a kedves fogadtatást, akkor magunkról: Róza 2003 szept. 5. és Regina 2005 jún. 13.
Klára,
férjem Szegeden végzett a JATE-n asszem 99-ben. Most a XV. ker.-ben tanít törit, mivel ez a másik szakja, latiból szakkör volt de csak tavaly. Meg néha egy-egy korrepetálás. És ez a nagy dilemmánk is mivel a sulijuk egyben ovi is, Róza oda is mehetne ő vihetné-hozhatná, ami egyfelől könnyebbség nekem a kicsi mellett, de ha belegondolok, hogy 7 -kor elmennek és csak fél ötkor látom megint már most belefacsarodik a szivem.
Na mindegy még van időnk eldönteni.
Ezt az udvaros dolgot egyébként már hallottam mástól is, a barátnőm pedig (ezelőtt 27 évvel) szintén kb. két hétig járt oda. Úgy látszik ez idő alatt nem sokat változtak. Azért ha írsz mélt megköszönöm.
Dike

Dike
KépKép
KépKép
dike90
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy tetszik a tábla Kép Javítgatom folyamatosan, jöhetnek tovább az adatok, aztán majd felrakom a teljes változatot.
Dike, és melyik az az ovi-suli a XV. kerületben? Azt nem tudjátok megoldani legalább amíg a nagy is kicsi, hogy te hozd őt haza az oviból, esetleg ebéd után, legalábbis eleinte? Ha amúgy az egy jó ovi, akkor én a helyedben nem a Hétszínt választanám, de mondom, van, aki elégedett vele. Sok függ az óvónéniktől, akikhez mi kerültünk, azok elsőre nem jöttek be nekünk, de lehet, hogy ha kitartóbb vagyok, megkedveljük őket. Nem igazán tudok mélben sem mást írni, valahogy idegen volt az az ovi, nem elég barátságos, nem elég gyerekcentrikus. Konkrét panaszom nincs senkire, semmire, az udvaros témán túl. Beszoktatás sem volt egyáltalán stb. De a földzajzi közelség is nagyon sokat számít, főleg, ha kistesó is van, akihez igazodni kell utazgatásnál. Szóval nézd meg. Kép

Szti, jaja, fülre kövirózsa. Teljesen rugalmasan dolgozom, és úgyis csak februártól, vagyis a jövő héten még ráérek, szinte bármikor. Szólj, ha neked alkalmas találkozni.

Kópé: azonos hullámhossz Kép

Mese, év közben bölcsibe bekerülni jelenleg Zuglóban szerintem igen nehéz. Csak ha véletlenül elköltözik valaki és elmegy a bölcsiből. Fullra be vannak töltve a létszámok. Kép

Lorca, Nyetus, ez nagyon vicces, lehet, hogy tényleg együtt jártatok Fehérvárra! Kép Barátnőm, aki ott tanított, O. Ági (nem írom ki a nevét), 97-ben szült, addig tanított csak. Asszem modern angol irodalmat.

Pusz,
Klára
klara
 
 


Klára,igen Ági tanított minket.Nála írtam volna a diplomamunkámat de pont akkor szült.Imádtuk őt!Annyira jó fej volt.A belvárosban laktak ha jól emléxem még a lakásán is voltunk!Ja,és kiköltöztek,talán Belgiumba?Õ az?
Lorca,ezek szerint igen egy évfolyamon voltunk de én már nem tudom hanyas csoport voltunkKép
Ha mondasz egy két nevet talán beugrik.
Néztem a profilodat de a te keresztneved nem ismerős.
most csak ennyit,betegeknek jobbulást!!
Milyen kicsi a világ!!!Kép
nyetus76
 
 


Nyetus, ő az, igen Kép Szerintem is iszonyú jó fej csaj!!! Azóta született még egy fiuk. Igen, Belgiumban is voltak, de csak 1 évig asszem, ösztöndíjat kapott az ottani egyetemen a férje. De már elég régen itthon vannak, és kiköltöztek Pilisszántóra. Régóta készülök hozzájuk a gyerekekkel, talán egyszer végre össze is jön. Ági nem ment vissza tanítani a fősulira, hanem vmi netes melója van.
Biza, rettentő kicsi a világ! Bella pl a legjobb barátnőm férjével dolgozik együtt. Kép

Klára
klara
 
 


Sziasztok!

Klára, Simones! Köszönöm a tanácsokat. Most, hogy említettétek a kövirózsát, beugrott, hogy volt róla szó korábban, csak már nem emlékszem a beszerző helyre és valahol az archívban lehet. Kérlek, hogy írjátok meg hol lehet hozzájutni. Anyósom is ajánlotta, de a hó alól kell kiásnia, ha nem faygott el nála.
Klára!
A hiányzó dátumokat a 14h 57 -ben megírtam, de azért mégegyszer
Jucus:1995,06.03, az öreglány a kicsik között.
Ancsa:2002. 03.25.

Hétfőn biztos, kedden esetleg még én leszek Ancsával. Ha jó Neked napközben szívesen látunk a könyvvel együtt.

A leányzón nem tudok éppen kiigazodni: vagy elkezdett gyógyulni, vagy még nem teljesedett ki a fülgyuszi, de olyan sokat eddig nem panaszkodott, pl. 4-kor kapott Cataflamot/akkor nagyon fájt neki/ és még az esti elalváskor sem panaszkodott.
Kiváncsi vagyok az éjszakára.
Nem ismerem a betegség lefolyását, gyógyulását, ezért nem tudom, hogy most mi van.

Bella2.
A korkülönbség. Nem terveztünk ennyit, de Jucus után visszamentem dolgozni, és nagyon jól éreztem magam, ráadásul építkeztünk és be akartuk fejezni, gondoltuk majd utána. Aztán hipp-hopp elteltek az évek. Aztán éppen leérettségiztettem egy osztályt,gondoltuk, hozzáfogunk az alkotáshoz. De hirtelen egy hónappal korábban már megfogant Ancsa. Azóta sem értjük, persze magát az eseményt igen, de hogy mikor jött össze, azt akkor sem tudtuk. A szülés várható időpontjámál is végig két hét ugrált oda-vissza.

Tényleg, kicsi a világ, mindenki ismer mindenkit, csak az összekötő kapocsnak kell meglennie.

Jucus ma felvételizett 8 évfolyamos gimnáziumba.
szti
 
 


Sziasztok!

Klára, Simones! Köszönöm a tanácsokat. Most, hogy említettétek a kövirózsát, beugrott, hogy volt róla szó korábban, csak már nem emlékszem a beszerző helyre és valahol az archívban lehet. Kérlek, hogy írjátok meg hol lehet hozzájutni. Anyósom is ajánlotta, de a hó alól kell kiásnia, ha nem faygott el nála.
Klára!
A hiányzó dátumokat a 14h 57 -ben megírtam, de azért mégegyszer
Jucus:1995,06.03, az öreglány a kicsik között.
Ancsa:2002. 03.25.

Hétfőn biztos, kedden esetleg még én leszek Ancsával. Ha jó Neked napközben szívesen látunk a könyvvel együtt.

A leányzón nem tudok éppen kiigazodni: vagy elkezdett gyógyulni, vagy még nem teljesedett ki a fülgyuszi, de olyan sokat eddig nem panaszkodott, pl. 4-kor kapott Cataflamot/akkor nagyon fájt neki/ és még az esti elalváskor sem panaszkodott.
Kiváncsi vagyok az éjszakára.
Nem ismerem a betegség lefolyását, gyógyulását, ezért nem tudom, hogy most mi van.

Bella2.
A korkülönbség. Nem terveztünk ennyit, de Jucus után visszamentem dolgozni, és nagyon jól éreztem magam, ráadásul építkeztünk és be akartuk fejezni, gondoltuk majd utána. Aztán hipp-hopp elteltek az évek. Aztán éppen leérettségiztettem egy osztályt,gondoltuk, hozzáfogunk az alkotáshoz. De hirtelen egy hónappal korábban már megfogant Ancsa. Azóta sem értjük, persze magát az eseményt igen, de hogy mikor jött össze, azt akkor sem tudtuk. A szülés várható időpontjámál is végig két hét ugrált oda-vissza.

Tényleg, kicsi a világ, mindenki ismer mindenkit, csak az összekötő kapocsnak kell meglennie.

Jucus ma felvételizett 8 évfolyamos gimnáziumba.
szti
 
 


Bocsi, kétszer küldtem és lemaradt az aláírás:
Szti
szti
 
 


Sziasztok!

Szti, köszi, már beírtam az adataitokat, de majd csak akkor rakom fel a táblát újra, ha teljesebb lesz. Kövirózsát viszek én neked, ha találkozunk... Bár előbb kéne, igaz? Eri kapott a patikában kövirózsa olajat, az is biztos ugyanolyan jó, mint a friss. Kép A Cataflam az elég erős gyógyszer, simán lehet, hogy kitartott estig a hatása. Ellenben ha igazán fáj neki, akkor éjjel is felébredhet rá. Fülbetegségek lefolyása: hát, nagyon attól függ, milyen fajta. Nekünk volt már olyan, ami simán elmúlt a kövirózsától, máskor meg nem úsztuk meg az antibiotikumot. Kép
Írd majd meg légyszíves mélben a címeteket, és akkor napközben odaugrok majd valamikor könyv-ügyben, jó? Előtte felhívlak, de akkor telszámot is adjál! Kép

aPROPÓ KICSI A VILÁG ÉS MINDENKI ISMER MINDENKIT: A (i)WIW-EN RAJTA Van valamelyikőtök? (bocs a nagybetűért)

Jó éjt, K.
klara
 
 


Sziasztok!

Szti!
Igen a patikában vettem. Kép Csak vigyázz vele, mert egyszerre nagyon sok jön ki belőle. Inkább tedd kiskanálba, és abból tegyél, vagy kérj cseppentőt. Nekünk azt mondta a dokinő, hogy nem jó, ha sok fájdalomcsillapítót adunk neki. Végülis nem is adtunk neki. Ui. nem árt tudni, mennyire fáj neki.

Klára!
Én vagyok ott, de nagyon ritkán. Mindig csak akkor, ha valaki megjelöl ismerősnek. Így már rámtalált pl. gimis osztálytársam is. Kép De a tanítványaim is használják.

Eri
simones
 
 


Sziasztok!

Klára, Simones! Köszönöm a tanácsokat.
Az éjszaka rendben telt és most nem is panaszkodik. Most fogja majd a gyógyszereit megkapni.

Klára! Megírom majd az elérhetőséget, a hétfő tünik alkalmasabbnak!

Szti
szti
 
 


Klara,
Én is fent vagyok az iwiw-en. A profilban van az emilcímem, megtalálsz. Engem már egy rakás tanítvány megtalált, pedig csak egy hónapja regisztráltam.

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!

Klara, a "lila" iskolához (László Gyula)tartozó ovi, egyenlőre még semmit sem tudok róla, de már ráállítottam férjemet a témára, csak mindíg elfelejti .
Erre a félnapos dologra már én is gondoltam csak nála az alvás egy kritikus pont, egyrészt a többiek motiválnák szerintem, másrészt meg a kocsiban aludna be, mire hazaérünk, bár lehet megpróbálhatnánk BKV-zni is, eddig még nem mertem a két gyerekkel.
Simones, ismerős a helyzet, Rózának szeptember óta hatszor (!) volt bronchitise, négyféle antibiotikumot szedett. Igaz az utólsók már csak 3 napig tartottak, de nagyon ki voltam tőle.
Most kap multivitamint, és jövő héten kezdünk egy Broncho-vaxom kúrát.
Tényleg, van ezzel valakinek tapasztalata?

Dike
KépKép
KépKép
dike90
 
 


Lorca,3as csopiban voltam anno.Megnéztem az indexem.Kép
Dike,
én adtam a fiamnak a bölcsi alatt(azaz tavaly).Mi nem voltunk betegesek,köhögés,orrfolyás volt azért, de megelőzésképpen szedettem vele és ezért vagy nem nem is volt komolyabb baja.Most már ovis és már nem szedi csak multivitamint.
Én nem tudom mi ez az iwiwKép
hello
nyetus76
 
 


Klára!
nagyszeru otlet: Luca-2003.12.30.-Ja, és igen, Silhavynál szultem. Te ezek szerint nem?
Iwiw-en rajta vagyok, de nem nézem.
Szti-viszakerestem a kisebb lányodra, és már emlékszem rá. Ezen a képen nem ismrtem meg.
Ismeri valamelyikotok az Oscillo...-nevu homeós cuccot, illetve a Stodal szirupot-homeós ismeros ajánlott, mert már megint kohogos Luca, egy hétig nem mehet bolcsibe.
Dike-szia!
MZX-kosz a receptet, én is rászoktam a tésztákra, mert gyorsan megvannak, de ilyen babosat még nem próbáltam.

sziasztok

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Sziasztok!

Bella!
A Stodal volt az egyetlen, ami náluk jó volt, mikor köhögtek. De vigyázz vele, mert 4 éves kor alatt nem adható, ui. előfordulhat, hogy valamelyik összetevőjére allergiás. Ezért először csak keveset adjál, várd meg lesz-e valami negatív hatás. Nálunk nem volt. Kép
Az Oscillococcinumnál nics ilyen, azt adhatod. Kép
http://home.tvnet.hu/~a3807/stodal.htm
http://home.tvnet.hu/~a3807/oscillo1.htm

Jobbulást minden kis és nagybetegnek! Kép

Eri
simones
 
 


Jobbulást!
nekünk az oscillio sem és a stodal sem vált beKép
Viszont most coryzaliat adok neki,rögtön az elején ahogy a tünetek jelentkeznek és kopp kopp eddig mintha működne.Első két nap viszonylag sokat,monjuk óránként aztán fokozatosan csökkentem az adagokat de 2-4napig adtam maximum mert utána már nem kellett.Eddig még csak 2*3napot hiányzott az ovibólKépPersze az is lehet,hogy a tavalyi bölcsi már megedzette mert az biztos,hogy tvaly azért jóval többet köhögött.
Szti,
hova jelentkezett jucus?Hogy sikerült nek ia felvételi?Nektek is jobbulást!
megyünk a gvadányi úti játszóba,sziasztok
nyetus76
 
 


Bella:
Ki vigyáz Lucára, ha Te már dolgozol? Egy hét nagyon sok...mennyire köhög Luca? Vagy a torka is begyulladt?
Lackó szeme már tiszta, de elég kínlódás ez a szemcseppezés, gondolhatjátok mennyire engedi Kép

Klára:
Tényleg jó5let a táblázat Kép Esetleg az utcát, nem lehetne beírni? Házszám nélkül nem vészes, vagy igen? Vagy esetleg, hogy Zugló melyik részén lakunk, mi a Herminamezőn például.
Lackó: 2003. 09. 19.

Hurrá szerdánként Kinga (bébiszitterünk) hozza haza Lackót!!!! Kép Végre lesz egy kis szabadidős estém, teljesen fel vagyok dobva Kép
Rengeteg tervem van Kép
klarissza
 
 


Sziasztok!

Oscillo: nekünk, úgy tűnik bevált. Ezen a télen -lekopogom- még nem voltunk betegek. Tavaly meg tavalyelőtt már december elején elkezdődött a "szezon". Igaz, adok a Zsoltinak egy kis maradék anyatejet is, amit kényleten vagyok lefejni, ne a mosogatóba menjen. Lehet, hogy nem is az Oscilloscoccinum a csodaszer? Kép Meg ugye még közösségben se jár.

Bella, az én fiam is félig-meddig a Silhavynál született. Kép

Klarissza, Klára:

Szerintem is jó ötlet a lakhely a táblába: mi is Herminamezőn lakunk. (Bácskai u.)

Kópé
Vendég
 


Oké, akkor jöjjön a javított kiadású táblázat: Kép

<pre>
mama neve gyermek(ek) neve született lakóhely
Bella2 Luca 2003.12.30. Herminamező
Cateye ? 2004.10. Alsórákos
Dike90 <font color="ff0000">Róza
Regina</font> 2003.09.05.
2005.06.13. Alsórákos
Giggancs Gigi 2002. Zugló
Ilon ? ? ?
Klára Gellért<font color="ff0000">
Janka</font> 2000.03.08.
2003.02.08. Alsórákos
Klarissza Lackó 2003.09.19. Herminamező
Lorca Natasa 2005.05.24. szomszéd
Mathilda ? 2002.10. ?
Mese75 Lackó 2005.03.29. Rákosfalva
Mzx Erik 2005.06.21. ?
Nyetus76 Dénes<font color="ff0000">
Kamilla</font> 2002.05.29.
2005.03.02. Rákosfalva
Pledit Balázs András 2004.09.14. Alsórákos
Simones <font color="0000ff">Viktor
Zoltán</font> 2002.10.22 Alsórákos
Skála_Kópé Zsolti<font color="ff0000">
Anikó</font> 2003.02.28.
2005.05.30. Herminamező
Sziszike1000 Zsolti<font color="ff0000">
Anna</font> 2001.05.21
2005.05.22. ?
Szti <font color="ff0000">Jucus
Ancsa</font> 1995.06.03.
2002.03.25. Rákosfalva</pre>

Nálunk sem a Stodal, sem semmilyen homeós szer nem vált be addig. Reziszetnsek vagyunk rá, vagy mi Kép Úgyhogy nem kísérletezgetek velük többet. Kép

Nyetus, az iwiw egy ilyen who is who, lehet rajta ismerősöket keresni, meg kapcsolatokból hálózatokat éíptgetni, nagyon érdekes. Meghívjalak rá? Akkor lehet regisztrálni, és keresheted a régi osztálytársaidat stb. Kép
Szti, hétfő még túl korai, mert nem volt időm átnézni a hétvégén a fordítást. Most is rohanunk el. Majd még egyeztessünk, jó? Kép

Pusz,
Klára
klara
 
 


Sziasztok!

Nálunk oscillo hol jó volt, hol nem. Stodalt nem próbáltuk.
Klara, köszi a táblát!
Nyetus, ez a Gvadányi úti játszóház milyen? (Bocs ha már volt téma) Épp tegnap mentünk el előtte, akkor vettem észre.
Regi két napig tök lázas volt, 39 ről indult, hol föl ment, hol le. A doki is meg én is azt gondoltam a foga miatt (még egy sincs, de már nagyon dudorodik és látszik a kis fehér csík) erre miután már egy napja tök jól volt, ma reggelre tiszta pöttyös lett. Úgyhogy mégis valami vírus. Az a furcsa, hogy Róza két hete játszotta végig ugyanezt.
Iwiwen én is vagyok.
dike

Dike
KépKép
KépKép
dike90
 
 


Sziasztok!

Klára:Zugló a lakhely.
Alig győztem utánna olvasni. Kép

hamarosan írok szép napot mindenkinek.

Kép
sziszike1000
 
 


Sziasztok!

Klára!Köszi a táblát. Természetesen kereshetünk majd másik időpontot, a hétfőt csak azért javasoltam, mert egész nap itthon vagyunk, a többi napon viszont dolgozom, a nagyik lesznek szolgálatban.
Viszont a többi hétfő is jó, mert szabadnapom van.

Ancsának a füle ma már csak egy picit fájt és nem kapott Cataflamot. Viszont délutánra belázasodott, úgyhogy most nem tudom mi van, a köhögése meg a náthája még maradt.Holnap úgyis látja majd a doktornő.
Egyébként már nem is tudom, hogy mi a jobb, ugyanis a csoportunk péntekre kidőlt, csak öten voltak, és megint hányás és hasmenés. A Jucusék idejében ilyen alig volt a négy év alatt.

Dike90! Jucusnál próbáltuk a Bronchovaxumot, de nem sokat használt neki, nem volt beteges, de nélküle még kevesebbet. Persze lehet, hogy Ti másképp reagáltok rá.

Nyetus! A Radnóti gimibe felvételizett a leányzó 8évfolyamos osztályba. Igazából próba jelleggel ment el. Kiváncsiak vagyunk, hogy a négy év kitűnő bizonyítvány és a gyakran hangoztatott nagyon tehetséges gyerek kitétel mit eredményez egy éles helyzetben.
6. után szeretne a Szt. István gimibe menni matektagozatra, ami nagyon nehéz, de egyelőre imádja a matekot.
A sulijukban egyébként nyugodtan maradhat 6.végéig.
A felvételi után megnéztük az Interneten a megoldásokat és azt mondta, hogya matek teljesen jó, a magyarban 3-4 pontvesztése lehet, ill a fogalmazás megítélése meg szubjektív.
Tehát feltehetőleg behívhatják szóbelizni, aztán mejd meglátjuk.

Szép hetet és jobbulást mindenkinek.
Szti
szti
 
 


Sziasztok Csajok!

Február 8-án szerdán megyek a Széchenyi Fürdőbe lazítani, kb.16 óra körül. Van kedve megfáradt kismamáknak csatlakozni? Kép
klarissza
 
 


Koszi a tapasztalatokat, úgy látom szinte mindenki homeózik a csapatban. Akkor kipróbálom eloszor az oscillot, gyógyszerek mellett is vagy csak utána adhatom, erre van szabály, mert egyelore még az antibiotikumkúra is tart.

Klarissza- Két napot én leszek itthon, kettot apa, pénteket meg majd megpróbáljuk megoldani valahogy. Sajnos, most anyós se tud felutazni, hugom se, akik segíteni szoktak,lehet a szomszédasszonyra bízom rá, ha az o gyerekei nem betegek, hanem oviznak.
Ne fájdítsd a szívem ilyen lazítós programok emlegetésével.

Szti-nem arcureggyulladása van Ancsának? Az orrfolyás, kohogés miatt. Csak mert nálunk is épp felmerult, ha nem múlik az orrfolyás a gyógyszerektol, de múlt, szerencsére.

Kópé-és szimpatikus volt neked a doki? Szerintem, kicsit furcsa a stílusa, nem egy teketóriázós,de nagyon jó szakember.

sziasztok
bella

Bella



Kép


Kép
bella2
 
 


Sziasztok!

Klarissza!
MennékKép, de sajna nem tudom kire bízni a fiúkat. Kép

Eri
simones
 
 


Sziasztok!

Hát igen, a 4 órás időpont nekem sem ideális Kép ugyanis pont akkor szoktam hazahozni a gyerkőcöket.

A táblázatba persze betehetünk más adatokat is még, ha szeretnétek (pl anyuka életkora, gyerekek melyik kórházban születtek, névnapok etc.).

Szti, akkor próbáljuk a jövő hétfőt belőni, ha nem jön közbe semmi, jó? És Jucus átmegy a Radnótiba, ha felveszik, vagy inkább az Istvánra gyúrtok, 2 év múlva? Ismerős hatodikos fiú felvételizik mostanában szintén matek tagozatra, de nem az Istvánba, hanem a Fazekasba, és második helyen a Radnótiba. Az István hangulata, légköre annyira nem tetszett nekik, mert elismerten versenyistálló, olyanba meg csak bizonyos lelkialkatú gyerekeknek jó járni, a többiek megszenvedhetik, még ha tudásban megütik is a mércét.
Decemberi emlékeink után azt mondom, még az arcüreggyulladással is jobban járnátok, mint a hányós-hasmenős durva változatával, legalábbis nekünk nagyon sokkoló volt, nem hittem volna, hogy ilyen nagy gyerekek is ennyire kiszáradhatnak, hogy kórház a vége. Kép Mert csecsemőknél nagyon kell vigyázni, azt tudom, de azért egy majdnem 3 éves...

Dike, és milyen néven vagy az iwiw-en? Én ott is Klara.

Betegeknek további jobbulást. Kép

Klára
klara
 
 


Lorca Kép
Köszönöm a felajánlást, nagyon kedves vagy. Azt hiszem nagy lebőgés lenne részemről a csevegés, mert nagyon leamortizálódott a nyelvtudásom. Kép Fel kéne turbóznom a nyelvtant, meg a szókincset, utána jöhetne a beszéd. Meg az is bajom hogy délelőtt Balázs fullon pörög, mindig rajta kell tartanom a szememet, nem igazán tudnék időt szakítani. De mégegyszer köszönöm, igazán rendes tőled hogy felajánlottad. Kép Kép
Az Ajtósi jó ötlet, remélem sikerül mielőbb eljutnom oda és kirakok egy hirdetést.

Klara Kép
Nagyon klassz a tábla. Kép Kép Jó hogy ilyen sokan vagyunk Kép
Azt honnan lehet tudni hogy az adott utca hova tartozik? Próbáltam okosodni egy kisokos térképből, de nem jártam sikerrel Kép. Mi a Beckó utcában lakunk.
Én is rajta vagyok az iwiwen, bár nem nagyon kutatkodom rajta (időhiányból fakadóan), inkább csak fogadom a régi ismerősök bejelentkezését Kép.


Dike 90 Kép
Nem háromnapos lázatok volt? Mert amit leírtál tünetet rögtön ez ugrott be, magas láz, és utána kiütések. Az egyik ismerős kisfiának éppen most volt ilyen betegsége, ha jól rémlik nem adtak rá semmi gyógyszert. Remélem már túljutottatok rajta és minden rendben.

Valaki kérdezte a tornát:
Én anno az Örsre jártam nyuvasztani magamat, úgy hívják hogy nőifitness. (aerobic-oktatók közül a Bea, Csilla, és Era nagyon tetszett. Az is igaz hogy vannak új oktatók, akiknél még nem jártam, érdemes őket is kipróbálni)
Most ősszel meg a Zuglói Sportcentrumban jártam párszor, de aztán beteg lettem aztán hanyagoltam a témát. Itt van fitness, meg konditerem is. Az árak kicsit magasabbak az örshöz képest.
Van mindegyiknek honlapja, majd kikutatom és megírom, az órarend is azt hiszem fent van a neten.
Láttam még a Nagy Lajoson is egy fitness klubot, valahol az Egressy és a Bosnyák között, szívesen megnéztem volna közelebbről is , de nem volt kedvem leszállni a villamosról Kép mert iszonyat hideg volt azokban a napokban.

Bölcsi: Ma odaadtam a védőnéninknek a bölcsis jelentkezési lapot hogy megírja a környezettanulmányt. Gondolom az ennek az értelme, hogy kihozzák hogy alkamas a gyerek a bölcsire. Vagy nem tudom mi célt szolgál. Mindenesetre elmondta a védőnénink, hogy ugye tudom hogy nem nagyon foglalkoznak a bölcsiben a gyerekkel és hogy csak gyernmekmegőrzési célt szolgál, no meg majd láncban beteg lesz Balázs. Így is lelkifurkám van a bölcsi miatt, most még rá is tettek egy lapáttal. De hát meg kell élni valamiből, mert hát a gyes az éhenhaláshoz sok, minden másra meg kevés....

Homeós dolgok:
Én eddig az oscillococcinumot próbáltam, volt amikor sikerrel volt amikor nem.
Próbáltam adni Balázsnak fogzásra chamomilla vulgáris-t, de csak jobban obégatott éjjel, most nem tudom hogy ettől a szertől, vagy éppen telihold volt, de mindenesetre felfüggesztettem az adagolását. Kép

MZX Kép
Jók a receptek nagyon, spenótosat ki fogom próbálni mindenképpen.
A nick nevedet mi alapján találtad ki? Kép (Mert nekem mindig a Mézga Gézából az MZ/X ugrik be róla Kép Kép )

A beteg csemetéknek mielőbbi gyógyulást kívánok!

Edit

Kép



Kép
[/url]
pledit
 
 


Ditke,
Szerintem is az a számomra kicsit megfoghatatlan háromnapos láz lehetett. Még az orvosi szakkönyvben sincs normálisabb neve. Nálunk is arra gyanakodtak, amikor 38 feletti láza volt, ami a harmadik nap szinte órára megfelelően elmúlt. Csak Natinak nem jöttek a kiütések.

Pledit,
Eddig én tényleg azt hittem, hogy a bölcsiben foglalkoznak a gyerekekkel. Kép Már megint túl optimista voltam.

Kép KépKép
lorca
 
 


Edit, lehet, hogy ugyanaz a védőnőnk? Sz. G.? Minket is le akart beszélni a bölcsiről, pedig szerintem ő max. kívülről látott olyat. Kép Dehogyisnem foglalkoznak a gyerekekkel. Nálunk rajzolnak, mondókáznak, gyurmáznak stb. A gondozónénik mesekönyvekből olvasnak fel délutáni alvásnál, és máskor is.
MZ/X-re tippeltem én is Kép
Hogy melyik utca hová tartozik? Az én térképemen rajta van. De az utcanévtáblára is rá szokták írni. Beckó utcában az egyik újépítésű társasházban laktok? Tavaly meg előtte rengeteg épült ott. Kép
Háromnapos láz: annyira megfoghatatlan, hogy nem is tudom, enyémeknek volt-e egyáltalán olyanjuk Kép
Klára
klara
 
 


Ditke,

Nekünk volt 3 napos lázunk nyáron, nagyjából ugyanezekkel a tünetekkel. A kicsi, akkor volt 3 hónapos nem kapta el, csak a 2,5 éves. Kiütés is volt a három lázas nap után, másnapra elhalványult, majd eltűnt.

Klarissza,

Kedvem az nagyon is volna, de... Kép
Ha jól számolom kb. 2 éve voltam a Széchenyiben. Na majd egyszer! Neked jó mulatást! Kép

Bella,

A dokival beszélgetni és a stílusát megismerni nem volt módom, mert épp csak addig láttam, míg elaltattak, de az biztos, hogy a tettrekészségének köszönhetem, hogy nagyobb baj nélkül megúsztuk. Nem szeretem a túl nagy szavakat, de örökké hálás leszek, amiért pont ő volt ott amikor kellett.

Kópé
Vendég
 


Sziasztok!

Úgy tűnik, hogy javulunk. Voltunk doktornéninél, azt mondta, hogy Ancsa tüdeje nagyon szép és már nem sípol, a bal füle teljesen rendben és a jobb is szépen gyógyul. A náthája is jól múlik. Most olyan köptetőt kap a még meglevő köhögésére ami egyben hörgőtágító. /Prospan/
Azért a héten még itthon marad, és csütörtökön még megnézi. Remélem rendesen meglesz a nagyikkal, nem nagyon engedhetnék meg magamnak másfél hetet itthon.

Klára!
A hétfő de. jónak tűnik, csak délután kell bemenni a suliba, mert félévet értékelő értekezlet lesz, ami a szabadnaposoknak is kötelező.
Ami a sulit illeti. Valószínűleg az István lesz, állítólag mióta ig.váltás volt, enyhült a légkör. Én éppen a Fazekasról hallottam, hogy csak az számít, ki hogyan tanul, milyen versenyen vesz részt, és hogy már a felvételin tudja annak egy részét, amit majd ott fog megtanulni.
Persze a legtöbb dolog úgyis akkor derül ki, amikor ott van.
A Hermanból egyébként főleg az Istvánba mennek továbbtanulni. Éves szinten egy teljes osztályt ad ki 6. ill.8. évfolyamra a Hermanból érkezők.
Ha esetleg felveszik, akkor április végéig még gondolkozhatunk.Annyira nehéz eldönteni, hogy mi lenne neki a legjobb, mint lelkileg, mint képzésben

Az utcánk Alsórákoshoz tartozik, legalábbis a z utcánk elején levő tábla alapján.

Háromnapos láz nálunk Jucusnál volt. Az elején - akkor még doktorbácsink- csak hümmögöttt és lázat csillapított, majd nagyon megörült a pöttyöknek, mondván erre vártunk és a betegség a háromnapos láz. Én is nagyon csodálkoztam, aztán elolvastam a szakirodalmat, minden tünet ráutalt.

Klarissza! Jó pancsizást és gondolj a vizen kívül senyvedőkre. Én éppen ovis SZMk ülésen múlatom az időt.

Szti
szti
 
 


Sziasztok!

Olyan jďż˝ lďż˝tni az ďż˝n nevemet is valahol Kép
(a t�bl�zatra gondolok)
Mondjuk �n nem szeretek szem�lyes adatokat megadni a neten, de ha ti �gy gondolj�tok...

Jakab 1998
Botond 2000
Lilla 2003


De most m�s�rt kezdtem �rni.
Megn�zem, elmegy-e �kezetekkel most.

Ilon
ilon
 
 


Szoval nem megy ekezetekkel.
Mindegy, fontos a velemenyetek, bar ugy latom, iskolas anyukak kevesen vannak.

Tehat:
Hunyadi 1.b
Marti neni feleves ertesitoje a fiamnak.

Kerdes: Szerintetek mi az, ami ebbol a fiamra vonatkozik???
Felolvasta az osztaly elott minden gyerekeet:

Kedves Jakab!
Okos ertelmes, jo szellemu kisfiunak tartunk.
Sajnos sokszor hianyzik a hazi feladatod.
Potlasokat elfelejted megcsinalni.
Felszerelesed gyakran hianyos.
Nem egyszer een hegyeztem ki a ceruzaadat.
Fuzeted meeg mindig nincs bekotve.
Tarsaidnak nem segitesz, de termeszetesnek tartod, hogy ok segitsenek.
((Itt megkeerdezte az osztalyt: ugye, hogy nem segit nektek Jakab?
Az osztaly korusban: neeeem!!!)
Szeretnek az osztalytarsaid de neeha piszkalod oket.
Segitjuk a lassusagodat de te is segitseel nekunk.
Udv: Mari neni.

(A lap masik oldalan pedig ezKép
A meseeket amiket kaptaal eddig nem tanultad meg.
Sajnos a jo jatekokbol ezert kimaradsz.
Azert szivesen segitek, a kovetkezo meseet februar 20-r tanuld meg!
Keepes vagy raa egyedul, csak ne felejtsd el!


Ennyi.
Ez most mi??????
Miutan par ora alatt felfogtam, h mi is tortent itt, azon toprengek, h mit tehetneek.

Ha az egykori szomszeedasszonyom volneek felpofoznaam a tanaarnot, ahogy o meg is tette, emiert a gyerekeet nyilvanosan megalaztaak!!!!!

Ezen kivul mit tehetnek?
Ugye szerintetek is azt jelenti mindez 1 mondatban, h vigyem innen a gyereket m�sik iskol�ba??!
Merthogy persze a bizonyitvany allitasainak fele nam igaz.

Kerlek mondjatok valamit, mert megint nem tudom h �n vagyok a hulye, vagy t�nyleg ilyen idiota barom ez a hulye ........

A dologhoz tudni kell:
- rendszeresen elkeestem a gyerekkel, ez teeny, 3/4 8-ra nekem egyszer is neheez odaeerni, nemhogy minden nap. Persze igyekszem. Elvileg 1/2 8-ra kell jarni (20 perc gyalog tolunk.).
- a konyvei szinte teljesen ki vannak toltve, tehat potolja a hianyokat.
- minek kell 1-2 oldalas Benedek Elek meseeket tanulni elsooben??? Raadasul mind tok horror.
A fiam egyedul, hallas utan megtanulta az elsot, azt nem is keerdezte ki tole.
(A gyerek nagyon jo feju, de ezt most nem reszletezem.)
- Fontos: A fiam egyik szeme letapasztva, a maasikon 20 dioptriaas szemuveget hord!
Amugy teenyleg hihetetlenul lassu, o ilyen.
De eppen Marti neni mutatta be ugy az osztalynak, h "segiteni kell neki."
- a fuzeteet nem kotottem be, mert nekem is vizsgaidoszakom volt, azon kivul az egy olyan fuzet, amin Micimackok vannak, tehat nemis kell bekotni.
- nem igaz, h nem segit. Szerintetek egy 7 es fel eves keetszeres baaty megteheti, h nem segit (itthon)?
O az, aki minden reggel rendet rak a folyosoi szekrenyekben, ees akirol a kislanyok leirjak a matekfeladatokat!!! Kép))


Mit tehetneek? Kerjem az Iskolaszeek segitseget? Hogy lehet valaki nulla erzelmi IQ-val tanitono???
Boritsam raa az asztalt? Verjem meg az utcaan? Nem normaalis szerintem. Vagy elfogult vagyok csak?

Ilon
ilon
 
 


U.i: holnap sem megyunk iskolaaba, mert hetvegen haanyt.
Mit tenneetek a helyemben????

Ilon
Kép Kép Kép
ilon
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?