Új privát üzeneted érkezett!

Nagyon, nagyon boldog szülinapot Kristófnak!

Nebula
A cipő nagyon szuper!!

Holnap jövök bővebben. Nézem a Lost-ot, utána meg lehet bemegyek anyunka segíteni melózni.

Pusz
Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Sziasztok!

Elég gyorsan eltelt ez a nap.
Mivel a gyerekdokink Pesten van, és délelőtt nem sikerült elérnem őt telefonon kénytelen oltam bemenni a rendelési időben. Igen ám, de ő 12-14-ig rendelt, a festőket pedig 13.15-kor sikerült kipaterolnom a házból. Szegény gyereknek már majd leragadt a szeme. Majdnem nem találtam meg a garázsnyitó távirtányítót, még szerencse, hogy az egyik festő-gyerek látta az emeleten.
2 előtt 5-10 perccel estünk be, Fanni aludt úgy vittem be a rendelőbe és szörnyű pityergés közepett vizsgálta meg gyorsan a dokinéni.
Minden rendben volt vele a torkát kivéve, az jól be van pirosodva. Valószínűleg amiatt lázas, nem a foga miatt. Mivel a családban 1-3 napon belül nem találkozott beteg emberrel és nagyon nem is voltunk el itthonról nem tudom hogy honnan kaphatta el. Lehet a hideg miatt, de a doki szerint ez vmi baci, amit valahol benyalt. Lehet apa hozta haza.
Kaptunk estére Fenistil cseppet, nappal pedig 3-szor kell adnom neki Panadol szirupot. ha pedig 38 fölé menne a láza, akkor kell vmi penicilin tartalmú antibiotikum szirupot adni.
Mivel ma már ment a hasa ihat Hipp ORS-t is.
Mondjuk egy kicsit furcsálltam a doki nénit. ÍJómultkorában, amikor szintém vmi torokbacija volt és kapott antibiotikumot szörnyen ment a hasa tőle. Egy nap kb. 10 kisebb-nagyobb kaki volt. Barátnőm mondta adjak neki Hipp Ors-t mert a nátrium-kálium egyensúly hamar felborulhat és ez nagyon jó ilyen alkalmakkor, de csak receptre adnak ilyet. Ha rendes a patikus ki lehet kunyizni. Mondomm a férjemnek hogy hozzon, mert így meg úgy milyen jó, erre nekem esik, hogy ki az én barátnőm, kérdezzem meg előbb a dokit.
Ahelyett hogy egy tapasztalt anyukának hinne, na mindegy.
Legközelebb mesélem a dokinak, hogy nagyon sok széklete volt az antibiotikum miatt, nem borult-e fel a Na-K egyensúly, nem tenne-e jót egy kis Hipp, mert ezt meg azt hallottam... erre kerek pedrec kijelentette, hogy nem kell neki, jól van a gyerek. Biztos ami biztos a gyógyszertáros adott recept nélkül is, amikor neki is elmondtam, hogy megy a hasa, azt mondta n4em árt ha van otthon, mert tök jól megfogja a székletet. Ma kiváncsiságból vittem magammal, mint aki mit sem tud róla, mutatom a doki néninek, hogy kaptam egy barátnőmtől, adhatom-e neki, erre azt mondja, hogy ez nagyon jó és írt is még fel receptre, naponta minimum 1 üveggel be kell nyomnia.
Ki érti néha az orvosokat? És ő még jó gyerekorvosnak számít.
Na jól kipanaszkodtam magam.

Ma jó sokat aludt, velem együtt. Az autóban oda-vissza, és 3-tól 5-ig itthon az ágyban szunyált.
Ébredés utáni 1 óra rémes volt, semmi nem volt jó neki. MOst pedig már szunyál az apjával együtt.

Páran írtátok, hogy eszik a gyekőc Danoninot. Azt már lehet nekik enni? Jó lenne ha az enyém is enne már tejcsi félét és lenne rá allergiás. Kisebb korában nem bírta a tejpépet, azóta se nagyon eszik. Rettenetes hasmenése volt tőle.
Most már a túró rudit eszi, szívesen adnék mást is, ha lehetne.

Juc, gratula Marci első önálló lépéseihez, én elpityeredtem amikor Fanni először önállóan lépett kettőt.

Jó éjt!
Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Babus!
Gratulálok Kristóf egy éves szülinapjához.
Kép

Olyan mintha tegnap született volna.

Timka
Fanni még mindig gyönyör,egy tündérkeKép

Mukika
Lizike is tündéri

Tamesz
Marcelltól is elvagyuk ájulva.

A többi baba is nagyon édes, és ügyes ,ha időm engedi bekukkantok hozzátok ,jó látni a régi arcokat.Bocsi a többiektől.

További jó babázást,és sok-sok kitartást és türeémet ,na és sok-sok boldog percet mindenkinek.

Timurr és Maja baba
Vendég
 

 
 

Sziasztok Lányok!!!
Ledöbbentem,hogy ti még nem adtok semmit a gyerköcöknek!!Tejet kb 2 honapja íszunk,reggelire mármint felébredés után tápszer helyett elöször higitottam egy kis vizzel de most már nem!!
Joghurtokat,pudíngokat mindenfélét már 6 honapos korunk ota eszünk!!Imádja a tejszeleteket és a sajtokat!Tejpépet,mindenféle izben szoktunk enni de azt délután,de a barátnömék pl.azzal kezdi a napot!!Bár a dokinéni nem szereti a tejpépeket mert azt mondja ínkább olyan babáknak valo akik nincsenek tul jó börben!!
Azért ha van a családba valamilyen étel allergia,figyeljetek oda!!
Nem kell félni semmilyen ételt adni nekik mert max.egy hasmenés lesz ha valamit nem bir!!
Minnél jobban féltitek öket annál válogatosabb és érzékenyebb lesz késöbb a baba!!Mindent ovatosan lehet kiprobálni és ha nincs gond vele akkor azt be lehet vezetni!!
De tényleg vigyázzanak az allergiások!!Ja és nem kell mindig szót fogadni a dokinéninek!!
Gondoljatok bele mi volt régen!!Mikor mi kicsik voltunk nem paráztak a szülő ennyíre és nem is voltunk ennyíre betegesek!!
Ez csak javaslat és tanács nem akarok okoskodni!!Bocsí ha annak tünt!!
Na jó megyek mert ma vendégségbe megyünk és ezer dolgom van!! Dédink 75 éves!Kép
Én ezt biztos nem fogom megélni,bezzeg az anyukám az tuti még 100 évig itt fog engem bosszantani,az ő anyukája most 87 éves és jobbn szalad mint én,és ha esetleg kicsít fáj a torka akkor gyorsan végig látogatja a családot mert ugy érzi hogy egy héten belül meg fog halni!Kép
Haláli egy nöci!!De erröl tudnék regéket irni milyen dolgaí vannak!!!
Tényleg megyek mert nem leszünk készen!!
Szép napot mindenkinek!!
Boldog szülinapot minden érintetnek!!
Juc Teso!!!
Mienk is közeleg!!Jól berugunk majd????KépKépKép
ANDI
Vendég
 


Hali!

Boldog szülinapot Ákosnak!!!

Juc + Marci

Kép

Juc

Kép
juc14
 
 


Ja, és egy tábla:

<pre>
Anyuka neve Anyuka kora Baba neve Szülés ideje Születéskori méretek 6 hónapos méretek Kórház neve Baba kora
Andi 32 Miron 2005. 01. 14. 3200g ? ? Szt.Rókus 1 éves és 2 hetes
Bogacsi 30 Szonja 2005. 01. 16. 3860g 56cm 7590g 68cm Szt.István 1 éves és 1 hetes
Bettimama 23 Dorka 2005. 01. 17. 3300g 53cm ? Nyírő 1 éves és 1 hetes
Rahel 26 Peti 2005. 01. 17. 3200g 54cm 8040g Kaposvár 1 éves és 1 hetes
Babus2005 26 Kristóf 2005. 01. 27. 2700g 52cm 7960g 66cm MÁV 1 éves és 0 hetes
Nyuszko 29 Ákos 2005. 01. 28. 3550g 55cm 8250g 70cm Marosvásárhely Megyei Kórház 1 éves és 0 hetes
Tamesz 33 Marcell 2005. 02. 08. 3450g 53cm 7600g 68cm Kistarcsai Kh. 11 hónapos és 2 hetes
Flames 28 Adri 2005. 02. 10. 2700g 51cm 7080g 65cm MÁV 11 hónapos és 2 hetes
Juc14 31 Marci 2005. 02. 18. 3400g 60cm 7980g 71cm MÁV 11 hónapos és 1 hetes
Timka 30 Fanni 2005. 03. 04. 3420g 53cm ? SOTE II. 10 hónapos és 3 hetes
Fanka 27 Panni 2005. 03. 06. 3400g 56cm 7710g 70cm Szt.Imre 10 hónapos és 3 hetes
Eveka 28 Marcell 2005. 03. 10. 3480g 55cm 8550g 67cm MÁV 10 hónapos és 2 hetes
Mukika 28 Aliz 2005. 04. 06. 2260g 44cm 6700g 64cm Szeged Női Klinika 9 hónapos és 3 hetes </pre>

Juc

Kép
juc14
 
 


SziasztokKép

Írni akartam, ezért lekenyereztem Manót egy ezeréves kis hangfallal, egy joystick-kal meg kábelekkel, gondolván ezzel tuti ellesz egy darabid, de amint meglátta, hogy ideülök a géphez, pucolt utánam és egyhuzamban a gépet próbálja kikapcsolja, így csak rövid leszek, mielőtt még elszáll minden.

Többieknek is köszi a szülinapi jókívánságokatKép


Nyuszkó
Ákosnak is boldog szülinapot!!!Kép
Kép

Timka
Kristóf is kapott most, hogy ment a hasa Hipp ORS-t, szerintem ez sokat segített neki, és ízlett is nekiKép
És jobbulást FanninakKép

Juc
Gratula Marci első lépéseihezKép

Kristóf is csinál már olyanokat, hogy ha hívom, akkor lendületből lép 1-2-őt, aztán a karjaimba omlik, szó szerintKép, bár szerintem ezek még nem igazi lépések. Bár egyetlenegyszer csinált már olyat, hogy megindult magától, tőlem függetlenül, 2 lépés után hasra is vágódottKép


Képzeljétek, túlaludtam magamKép, 7 és fél órát aludtam, de nem ám akárhogy, hanem egyhuzamban!!!És mélyen, egyszer félálomban majdnem felébredtem, gondoltam meg kéne néznem Manót, aztán úgy voltam vele, hogy úgyis alszik, ígyhát befordultam és horkoltam továbbKép Ilyen rám nem szokott jellemző lenniKépKépKépKép Na ehhez mit szóltok? Nem semmi vagyok!!!KépKépKépEl vagyok szállva magamtólKép
Vettem végülis Valeriana-t a gyógyszertárban és csak a legminimálisabb adagban elkezdtem szedni, este 1 drazsé. Mondjuk parázok kicsit, mert a tájékoztatója szerint szoptatás alatt akkorse ajánlott, dehát Fankáéknak se lett tőle semmi bajuk, így megpróbáltam.
Na meg az is hozzájárult a sikerhez, hogy Manó este szétkajálta magát 450 tápit evett meg vacsorára, 2 részlétben, ettől este 10-től reggel 6-ig horkolt, ő ébresztett reggel. Ha kivételesen kicsit tovább aludt volna, még rekordot is dönthettem volnaKép
Úgyhogy most hiperkipihent vagyokKép, ha minden éjszakám ilyen lenne, talán egy szavam se lenneKép Csak sajnos ehhez Manó közreműködése is szükséges.
Mindenesetre vettem neki Mildibé éjszakai tápszert, rizzsel, hátha ez eltelíti majd a gyomrát és végighorkolja az éjszakákat.
És újra kap Chamomillát. Mindent be kell vetni a sikerértKép

Na azt hiszem most megyek, mert már tombol a srác.


Babus

Kép
babus2005
 
 


Nyuszko!
Ákosnak sok-sok boldog szülinapot kívánunk!

Babus!
Hát ez tök jó, basszus ennyit még én sem alszom, pláne nem egyhuzambanKép Végül még Te leszel a topic legjobb alvójaKép

Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok,

Csak egy gyors bekukk, a férjem szerint már babanetfüggő vagyok Kép). Nagyon szépen köszönjük a szülinapi köszöntőket!!! Már minden készen áll, várjuk a vendégeket Kép).

Ákosnak végül grapegruitos túrós tortát készítettem, ha valakit érdekel a recept, majd fölteszem.

Ja és Babus gratula a jó alváshoz!

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

Nyuszko, remélem, jól telik a szülinapi buli! Kép Majd tegyél föl képeket róla!

Babus, nem semmi a 7 és fél óra alvás! Kép Én sem alszom egyhuzamban annyit.

Nálunk most nagy takonyparti van Kép , Marci után most már én is lebetegedtem, folyik az orrom, egész nap tüsszögök, fáj a torkom, fejem... És sokkal rosszabbul viselem, mint Marci... Kép Õ egyébként szerencsére elég jól van, néha leszippantjuk az orrát, de egyébként vígan van. Kép

A férjem vett ma egy jó kis szőnyeget neki, föl is teszek róla egy képet:

Kép

További jó hétvégét!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Hali!

Ákosnak nagyon boldog szülinapot!
A betegeknek gyors gyógyulást!

Nyuszko
Kutyusnak is gyors felépülést! Igen légyszi írd fel a torta receptet.

Juc
Nagy gratula az első önálló lépésekhez! Hát mi még nagyon le vagyunk maradva duma és járás téren, még állni sem nagyon álldogál egyedül Kép Szupi a szőnyeg.

Timka
Családi vállalkozásban dolgozunk, nincs felelős pozícióban a férjem és nem is szereti túlzottan amit csinál, így igyekszik minél később bemenni, és minél hamarabb hazajönni Kép
Az hogy Adri most újra megint jól alszik, nem az én érdemem, szerintem, nem nevelésen múlt, ő ilyen, szeret nyugodtan, egyedül aludni, ő alakította így. Ha meg altatásra vágyik, akármit csinálhatok ringatni kell, kiharcolja magának. Tuti a köv. gyerekkel nem lesz ilyen szerencsém.
Bili?!? Azt meg hogy csináljátok? Kép

Babus
Nagyon jó hír, hogy végre kialudtad magad! Csak így tovább.

Andi
A tejhez szoktatás engem is érdekel. Milyen márkát , zsírtartalmút adsz? A felnőtt ételekből, mit és hogy adod?

Fanka
Nekem is itt volt minap egy barátnőm és mondta, milyen jó dolgom van itthon Kép És kiselőadást tartott, hogy kell elalváshoz szoktatni a gyereket, a bizonyos hagyd bőgni módszerrel Kép Mondtam neki, hogy majd meglátjuk, legközelebb beszéljünk erről, ha lesz gyereke, hogy hagy bőgni egy 1-2 hónapos gyereket, aki szerinte már akaratos, és tudatosan ki akar cseszni a szüleivel (nem pedig fáj a hasa vagy egyéb, spec a mama óvó karjára vágyik)... Kép Ááá, kiaksztott rendesen.

Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Sziasztok!

Nyuszko,
Ákosnak mi is kívánunk nagyon sok boldog szülinapot!!! Várjuk a beszálmolót a buliról!!!Kép

Babus,
gratula az alváshoz, tényleg csak így tovább várjuk a holnapi beszámolót a buliról!!!!!!

Andi,
nekünk a dokinéni azt mondta, hogy már mindent ehet, csak fokozatosan, a tejes viszont csak 1 éves kor után javasolta, és ha megiszik egy üveg tejet azzal meddig van el? Mennyire laktató kaja nekik? És tényleg milyen tejet adjunk, friss, zsíros?

Ma Marci sültcsirkét ebédelt velünk krumplival, és nyalogatott uborkával, úgy tűnt ízlett neki!

Juc,
nagyon jó a szőnyegetek, és gratula a lépésekhez, már csak pár nap és elindul rendesen!!!

Timka,
tényleg ez a bili dolgo engem is érdekel, hogy mikor és hogyan csináljátok?

Betegek,
tessék meggyógyulni jövő vasárnapig!!!!Kép

Mi ma csavarogtunk, kicsit bevásároltunk kaja félét, hát otthon szinte minden olcsóbb, de hát itt is kell enni!Kép Ma hideg és undi idő volt, így nem volt kedvünk várost nézni, majd talán holnap!

Kellemes hétévégét!
tamesz, és a már talán kevésbé taknyos Marci,

Ja tegnap este körbejártuk a város gyógyszertárainak a 60%-át és nem tartanak homeos bogyókat, király!!!

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Boldog születésnapot kívánunk Kristófnak (bocsánat, hogy csak ma) és Ákosnak is!!!

A kis Betegeknek pedig gyors gyógyulást!

most csak így röviden, mert Marci felébredt Kép!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Ja, azt elfelejtettem megírni, pedig majdnem kidőltem a röhögéstől, hogy tegnap bekapcsoltam a tévén a vh1 zenecsatornát, épp a Guns'n'Roses-tól ment a Knocking on Heaven's Door, és Marci szabályosan végigcsápolta, -táncolta, nagyokat kurjongatva meg röhögve közben... Kép Kép Kép Hát majd kipukkadtam, úgy nevettem én is. Szóval ilyen vidáman telnek itthon napjaink... Kép

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Nagyon boldog szülinapot kívánunk mi is Ákosnak.

Bili: Fanni még a születése után kapott az egyik család baráttól egy bilire szoktató Huggies csomagot bilivel együtt, modván, egyszer biztos jó lesz. 2-3 hónapja rá-rá szoktam ültetni a bilire, nem sokáig csak egy kis időre, főleg reggel, amikor lekerül róla 10 óra alvás után a hatalmas nagy csomag. Már a Pampers 5-ös pellust is dugigpisili, a 4+-osból rendszeresen kifolyt már reggelre a pisi, amúgy a hatalmas sonkáira sokkal jobb az 5-ös pellus.
Reggel tutira belepisil és rendszeresen van kakija is. Ilyenkor megmutatom neki, hogy mit alkotott, együtt bedobjuk a vécébe, elköszönünk tőle és lehúzzuk Kulabácsit. Ez az egész nem tudatos még nála, de lehet később jól jön majd, vagy nem. Még nem nagyon olvastam utána a szobatisztaságra való szoktatásnak. Anyukám szerint többször kellene ráültetnem a bilire, nagynéném lánya állítólag már másfél-két évesen szobatiszta volt.
Vannak ám balesetek is rendszeresen, mert reggel szoktuk szellőztetni egy kicsit a popsit. Igy megesik, hogy 2-3 pisi 0a földre folyik, sőt az egyik alkalommal körbekakilta a szobát. Szerencsére nincs szőnyegünk, így könnyű volt feltakarítani. Na nem megyek bele tovább, lenne pedig még pár számomra igen emlékezetes eset.

Timur
Üdv itt újra! Olvasgattam a tavaszi topikot, láttam Maja képeit is, nagyon tündéri. Azt is láttam, hogy pár napja már nem jelentkeztél ott, aminek értem az okát. Ha van kedved, gyere gyakrabban!
Mizus Francival? jól kijön a gyerekkel vagy elpateroltátok a háztól. Nálunk Fanni a legnagyobb Bonifác rajongó, mindenhova követi és kötekszik vele. Elveszi a macskától a játékot és röhögve mutatja neki. Egyik kedvenc képem, csak neked:
Kép

Juc, nagyon édes lehetett Marci. Neked pedig gyors felépülést!

Nem is mondtam, ma elmentünk a Rózsakert plázába venni Fanninak olyan Robeez cipőt. Sajna csak 3 darab volt, a méretében pedig csak 1, aminek a színe nem az igazi, de itthonra jó lesz. Majd referálok, hogy vált be.
Amúgy mondta a csaj, hogy lesz majd nyári szandis verzió is. Jó lenne, mert ez elég zárt, nem akarom, hogy belefüljön a lába.

Na megyek, mert apával van a csakójszi és nagyon pakolnak valamit.

Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok!

Juc
Nagyon jó a kis szőnyeg!!! Elárulod hol lehet ilyet kapni? Már régóta adósunk vagyunk a lánynak egy szőnyeggel, de eddig nem láttam még olyat, ami tetszik is és megfizethető. A tiétek viszont nagyon aranyos! Látom Marci is nagy porszívó-barát Kép Jobbulást Nektek! Ha meggyógyultatok, megyünk a MOMba? Érdelek a torna, írsz róla nekem? Fanka1@yahho.com a címem. A kiállítás: Velazquez, Goya...stb. Ha tényleg érdekel, tetetek félre jegyet Nektek, amit a pénztárnál tudtok átvenni (egyébként asszem 1500 huf).

Nyuszko
Ákoskának Boldog Szülinapot! Kép

Andi
Panni tejallergiás-gyanús, így egyelőre nem kap tejtermékeket, no meg szopik is még, íyg el van látva tejecskével. A rosszabb, hogy én sem ehetek sajtot, tejet, míg szopizik... Kép. Ettől függetlenül én úgy tudom egy éves korig nem ajánlják a tejet önmagában, de a többi tejtermék mehet. Az allergia nem feltétlenül egyből jelentkezik, hanem évekkel később is elő jöhet a túl korai tejivástól. Persze ezt mondják az okosok, én nem tudom, így van-e?

Babus
De jó, hogy aludtál!! Érezni az írásodból a kipihentséget és a jó kedvet. Hajrá!!
A Valeriana miatt ne parázz, tuti nem megy át a tejbe. Én fél évig csak szoptattam Pannit és semmi gáz nem volt.

Tamesz
Megkaptam a mail-t, köszönöm. Viszont nagyon nagyon messze laktok, így inkább nem megyünk. Nagyon kedves Tőled, hogy így ismeretlenül is meghívtál minket, tényleg nagyon rendes tőled! Kép
Azért kicsit szomorú vagyok, hogy nem ismerhetlek meg most titeket...Kép
A mi környékünkön van homeopátiás gyógyszertár, ha kell valami, írd meg, és elküldöm Neked postán, szívesen.

Flames
Kiborító a kéretlen okoskodás!! De milyen alapon szól bele a barátnőd, ha még gyereke sincs? Én is mindig kiborulok, ha valaki beleszól ilyen dolgokba. A szomszédunkban KArácsony előtt született egy kisfiú, akit a szülei már 2 hetes korától elkezdtek nevelni. Úgy gondolják, hogy éjjel alvás van, így, ha sír, nem veszik fel soha. Nagyon gáz szerintem, alig tudtam megállni, hogy ne szóljak, de inkább lakatot teszek a számra, minthogy tanácsokat adjak. Inkább elmondtam, mi hogy csináltuk anno. Úgyis mindenki a saját feje után megy - csak a babácskát sajnálom. Õk egyébként mindenben a védőnőre hallgatnak, aki kb 20 éves, gyereke nincs...

KépKép
fanka
 
 


Timka
Egy cicáskép Neked Kép Fanni nagyon cuki, ahogy játszik a maccsal!

Kép

KépKép
fanka
 
 


Sziasztok!

Kristófnak és Ákosnak nagyon boldog 1. születésnapot kívánunk!

Csilla & Szonja
bogacsi
 
 


Hali!

Tamesz
A sültcsirkét+krumplit összeturmixoltad, vagy hogy adtad? Tankolj fel a jövő héten homeos cuccokból, ha nincs vmi nálatok szólj, majd elvisszük 5-én.

Juc
Már novemberben is látszott, hogy Marci fiad nagy rocker gyerek Kép

Timka
Ügyik vagytok a bilivel. Én is párszor már ráültettem Adrit, eredmény nélkül Kép Régen nagy divat volt, hogy 1/2 éves kortól szoktattak a bilire. Kulabácsi KépKép Ha így haladtok Fanni nyárra szobatiszta lesz. Csak 3 db cipő volt?!? Nem mondták mikor hoznak többet, mi is megnéznénk. Egy cicátok van? lakásban? Hát megmondom őszintén én kicsit irtózom tőlük, inkább kutyapárti vagyok, bocsi. Anyósomnál van legalább 3 Garfield méretű. Elég szemtelenek és mindent lespriccelnek, minden tiszta macskaszőr. Adrit nem lehet sehova letenni olyan macskás az egész lakás. És így, hogy mászik elég rossz. Az összes fotel, szék, ágy, asztal, hogyis mondjam macskás, nem szőrös, macskás stb... Ti ezt hogy küszöbölitek ki? A szomszédban van egy kutya, ott egyáltalán nincs így, igaz nem is mászik fel a székre, asztalra, főleg nem spriccel. Bár nálatok, ha belegondolok, azért nem spriccelhet, mert egyedül van, nincs kinek jelölgetni.

Fanka
Ha úgyis közel laksz Jucékhoz, gyertek együtt a talira.
Én is érzékenyebb vagyok az ilyen gyerektémákra, mióta megszületett Adri. És nagyon rossz, hogy nem szólhatsz bele. Pl. az uszin volt olyan 4-5 hós, akin látszott, azért sír mert éhes, fáradt, de nem hozták ki a vízből, pedig nem kötelező végig csinálni az órát, vagy olyan 1/2 éves, akinek lila volt a szája, didergett, úgy fázott, de még mindig nyúzták. És sajnos nem lehet beleszólni, az ő gyerekük. Célozgattunk, de nem vették a lapot. A házban is elcsattan néha 1-1 pofon egy 8 éves kissrácnak... Azt vettem észre, nem tudom ti hogy vagytok vele, mióta megvan törpi ultraérzékeny vagyok minden ilyen gyerektémára pl film, hiradó, el kell kapcsolnom a tv-t, ha ilyenről van szó. A barátnőmön csak röhögtem, majd ő is megtudja, ha lesz gyereke, félre teheted az elveidet, terveidet, az anyaság nem így működik. Kép

Jó éjt! Nem akarom elszólni, úgy tűnik mindenkinél rendeződtek az éjszakák.
CS

Csilla & Adri
flames
 
 


Találtam uaolyan cipőket, csak másik márkát:
www.liljos.com ezek is tök jók, persze Mo-on tuti nem lehet kapni.

Csilla & Adri
flames
 
 


Fanka
látom nálatok is nagy a szerelem. Nagyon édes a kis Panni.

Fanka
Alig várom a nyarat, tutira nem adok rá pellenkát, csak egy kis pamit bugyit, aztán ha bepisil csere.
A cipőből már csak kettő maradt, és ezek már egy márettel nagyobbak. Nem is méret szerint van besorolva, hanem kor szerint, ami nálunk egyáltalán nem állja meg a helyét, mert korához képest nagy lábon él a lányom. Mi az egyetlen 12-18-hós cipőt vettünk meg, és volt még két 18-24 hónaposnak való. MOndta a csaj, hogy csak náluk lehet ilyet venni és azt mondta hamarosan kapnak majd árút, de nem tudta megmondani pontosan mikor.
Szerintem érdeklődjetek majd telefonon, Tamesz megírta a számukat.
Egy macsekunk van, egy fajtiszta skót lógófülű Bonifácunk, akit ivartalanítani kellett, mert házikedvencnek vettünk, nem tenyészteni. Macskaszőrünk nekünk is van, így sokszor kell, kellene porszívózni. Engem annyira nem zavar a macskszőr, mert mióta az eszemet tudom volt macskám, nem is egy (családi háznál laktam és 8 macvskám volt egyszerre) csak a gyerek miatt nem olyan jó. A férjem viszont nagyon utálja a macskát, még Bonit se szereti, csak megtűri miattam. Nálunk a macskának van egy külön szobája, olyan nagy házban lakunk. Erre azért van szükség mert a riasztó miatt nem mászkálhat ossze-vissza a macska, hiába kiállatérzékelős a mozgásérzékelők. Így éjszakára és nappal elég sokszor be van oda zárva, ott van neki kaja, WC, kaparófa, és ott szőrözhet össze mindent (még csak doboz hegyek vannak ott) és ide Fanninak tilos bemenni. Viszont ha beszabadul egyből megtámadja a macska kajáját.
És igyekszem olyan kaját adni a macskának amitől kevésbé hull a szőre, sajnos ez nem véd attól, amikor a gyerek elkapja és tépkedi a szőrét.

Na megyek mert csuklik és apa dolgozna.
Szép napot!

Timka

Timka

Kép
Kép
timka76
 
 


Sziasztok!!
Ez már a második neki indulás ugyanis már irtam egy litániát amit az élösködönk kitőrőlt!!
Timka jót derültem "kulabácsín"!!
Fanka!!
Ti akkor talán jobb ha hallgattok tej ügybe a dokinénire,azért irtam hogy akinél van allergia az ne probálkozzon!!Nálunk semmi se közeli rokonnál se távolinál!!Ezért vagyok bátor!!Egyébként Kíra még elöbb tejezett mert őt sajna csak 3 honapig tudtam szoptatni!!
A tejre valo szoktatás ugy történt,hogy ugyebár az úr reggel 6-7 körűl eszik álltalába,de én csak 9-kor jutok el a reggelimig akkor mindig ő is oda űl velem kap egy kis kalácsot vagy kakaos csígát vagy éppen amit eszek,és mellé én mindig kakaozom!!Mindig adtam neki is egy kicsít,és amikor láttam hogy nincs gond egyre többet aztán szép lassan kb. két hét után megprobáltam a reggeli tápi helyett is azt adni és bejött!!Nincs hasmenés,hasfájás!!Hát ennyí a tej történet!!
Azt nem tudom mennyíre lehet laktato mert ugye ő még attol ugyanugy jön velem reggelizni és akkor ís eszik bár már akkor csak egy-két kanál kakaot iszik de egy fél csígát meg tud enni,ezután márcsak ebédelünk!!
A sima parmalat dobozos 1.5-ös tejet használjuk!!
Juc!! Tényleg jó a szőnyeg!!!
16 nap!!!
Na jo megyek mert nem lesz vasárnapi ebéd ha ítt járatom a számat!!
Szép napot mindenkinek!!!
ANDI
Vendég
 


Sziasztok,

A szülinap nagyon jól sikerült, Ákos mindenkivel jól kijött! 'Jólnevelt' kiskölyök módra lenyúlta a keresztmamija pasijától a ropit. Eljött a kis barátja is, Áron, majd teszek fel egy közös képet is. Ákos annyira örült neki, meg is puszilta és folyton a nevét mondogatta, persze az 'r' betű nélkül. Nagyon aranyosak voltak. A gyertyát viszont nem fújta el, mindig azután próbálkozott miután mi már elfújtuk helyette Kép).

Hű, nagyon sokat írtatok, alig bírok visszaolvasni. Aranyosak a kiscsajok és Marcinak nagyon szuper az új szőnyege Kép. Engem is érdekel hogyan sikerül a cicusokkal boldogulni. Nekünk az udvaron van Szindi kutyus, de így is folyton parázok, hogy nehogy behozzuk a cipőkkel a kutyaszőrt, folyton feltőrlöm a követ. Főleg mióta betegeskedik, nagyon hull szegénykének a szőre. De egyébként, jelentem, hogy már sokkal jobban vanKép. Kétszer is eszik napjában (ez nagy szó az utóbbi időben) és már szaladgál is.

A torta nagyon finomra sikerült, csak én még tehéntúrókrémmel töltöttem, recept szerint nem jár hozzá krém. Íme a recept:

Grapefrútos túrótorta

Kép
Kép
nyuszko
 
 



Csilla & Adri
flames
 
 


EZ NAGYON JÓ VOLT!!!!KépKépKép
Vendég
 


Sziasztok, szép vasárnap estét mindenkinek! Kép

Flames, köszi a táncot Kép , remélem, nem Marci jövőjét látom... Kép

Andi nővér, már én is várom a szülinapunkat Kép , de mi sajnos pont akkor leszünk Ausztriában (akkorra tettük át a telelést), úgyhogy a közös berúgást nem tudjuk megvalósítani... Kép Na, majd jövőre!

Köszönjük a dicséreteket a szőnyeg nevében Kép, a Diegoban vette a férjem, hát ez sem volt túl olcsó, 22 ezer (170*230 cm), de van egy kisebb változata is (120*170), az csak 11 ezer.

Bili nálunk még nincs, bár már gondoltunk rá, hogy kipróbálnánk. Popsiszellőztetés is csak ősszel volt utoljára hosszabban Kép, akkor meg még megmaradt Marci a járókában. Timka, ti hogy csináljátok? Nem féltek, hogy megfázik, ha elmászkál és leül csupasz popsival? A balesetekről nem is beszélve... Kép Mi pont most vettünk szőnyeget (a nappaliba is), mert kicsit ridegnek (és sajna hidegnek is) tűnt a lakás anélkül. Lehet, hogy nem kellett volna? Kép

Tej-ügyben ugyanazt mondta az új védőnőnk, amit Andi, hogy most már kezdjem el nyugodtan, 1-2 hét alatt hozzá lehet szoktatni, és adjak neki kakaót, babakávét... Hát én még egy kicsit várok, asszem. De a reggeli nálunk is ilyesmi, hogy reggel megiszik egy adag tápit (200-250 körül), majd amikor mi reggelizünk, akkor ő is kunyerál vmit belőle. De ő ettől függetlenül tízóraizik is (jó, az csak gyümölcs), és 12-fél 1 körül ebédelünk. Nem túl sűrű ez szerintetek?

Flames, valóban, az én anyukám is mondta, hogy mi már bezzeg 1 évesen szobatiszták voltunk, de azt is hozzátette, hogy akkor még kézzel kellett mosnia a textilpelenkát, biztos azért siettek annyira a szobatisztaságra neveléssel. Kép

Fanka, szerintem mi még nem megyünk (a hét elején legalábbis) a MOM-ba, elég betegek vagyunk még. Kép Én már abban sem vagyok biztos, hogy a talira tudunk menni. Kép Marci is jó taknyos még, és most kezd a férjem is krákogni és tüsszögni... Kép A kiállítás tényleg érdekelne, de csak akkor tetessél félre jegyet, ha ez nem gond neked! Meg azt sem mostanában, illetve nem tudom, meddig van ez a kiállítás? Ráérünk még?

Na, megyek, mert randalíroznak a fiúk.

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Sziasztok!

Timka,
Kulabácsi nekünk is angyon tetszett, be fogjuk vetni!Kép Bár még bilink sincs, majd most beruházunk mind a két helyre!!! Jó is ez a kétlakiság!Kép

Juc,
Na én ma reggel bedobtam egy kis kakaót reggelire a gyereknek, nagyon tetszett neki, csak egy óra után megint éhes, volt, szóval nem túl laktató, de nagyon tetszett neki és semmi fisi-fosi, szóval úgy tűnik bírja. Vasárnapig tessék meggyógyulni!!!! Szeretnénk látni a kisrockert, majd bevisszük apa CD-it, ő arra szeret vezetni, persze csak ha egyedül van!Kép

Nyuszkó,
nagyon jók a képek és a torta recept is jól hangzik, köszönjük! A popsitörlős doboz tényleg kedvenc, ma egyenként mindet kiszedte Marci, amíg ebédet főztem!

Flames,
csirket és krumplit csak kis faltokra vágtam és megette, nagoyn élvezi hogy végre neki is van foga és tud ráni! Ma pl lasagnet is evett, bár aqz kicsit fúszeres lett, így nem erőltettem, de délután sütöttem egy kis mazsolás sütit, na az is czúszott neki! Sajnos elég édesszájú a család, főleg apai ágon!

Timka,
cicát is hozzátok, Marcinak angoyn tetszett!Kép

Mi ma megint csavarogtunk a városban, hogy megismerjük, csak ma nem sütött a nap csak reggel 8-9 között, de akkor még vasaltam! Marci ismét végigaludta a városnézést, most nem lettek olyan szép napos képek, de majd válogatok!

De addig is néhány:
"állandóan rohannom kell, rengeteg dolgom van"
Kép
"hogy ez az anya milyen érdekes cuccokat is kidob, hát ezeket meg kell szereznem, gubi-gubi"
Kép
"Na jó, ha rám szóltok akkor beejezem, de ha elfordultok akkor megint guberálok, he-he-he!"
Kép
Na mennem kell, mert fürdés jön! Kellemes estét!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Sziasztok!

Most ismét gyors leszek.

A képek nagyok jók.

Betegeknek jobbulást.

Sajnos Szonját is utólérte a hányás-hasmenéses vírus. Már tegnap sem volt a topon, de ma beütött a krakk. Reggel szonja már nem fogadta el a tápszert, de elfogadható kedve volt. Elindultunk volna boltba, de a lift előtt hányt egy nagyott, és onnantól folyamatosan hányt vagy 8-szor. Nagy nehezen sikerült szereznünk hányáscsillapító kúpot, 3-szora sikerült neki beadni, mert mindig kinyomta. Majd 1,5 óra alvás utána megevett 1 banánt, ami szerencsére már nem jött ki belőle és ivott egy csomó vízet (a teát sem fogadta el). Ezután már nem hányt, de elkezdett menni a hasa. Most már megint alszik, remélem holnapra jobban lesz.

Főztem neki krumplit, de azt sem ette meg, most kicsit tartok tőle, hogy mi lesz éjszaka, ha esetleg felébred és éhes lesz, de lehet, hogy így is végiig alussza az éjszakát, de alvás közben is hallom, ha odamegyek hozzá, hogy korog a gyomra.

Csilla
bogacsi
 
 


Sziasztok!!
Tamesz!!
Jok a képek Míron szerencsére nem igen szokott kukázni ő a wc-be turkálást érdekesebbnek találja,hát még amikor a tükrőt lehet wc kefével síkálni!!De ezek olyan jó dolgok és szerencse,hogy megtudjuk örökiteni mert Kíránál még nem volt ilyen gépünk!!
Bogacsí!!
Nekem a kuppal ugy síkerül boldogulnom,hogy amikor benyomom a seggébe azonnal kiegyenesitem mindkét lábát és 1 percíg nyomva tartom a kinyujtott lábikot,igy nem tudja kinyomni mert a seggluka zárt marad!!Közbe persze a kezébe adok valamit és beszélek hozzá,tehát szükséges egy kis elterelő hadművelet!!
Az orrát ugy porszivozom,hogy lefektetem kiteritem és a jo dagadt sonkám alá beteszem kezét lábát igy nem tud ficánkolni!!Apa nem is birja ám!!Szerinte szadista vagyok dehát valamit valamiért!!
Juc!!
Szégyeld magad,hogy pont akkor utazol el!!Engem nem visztek??KépKépKépEngem soha senki nem visz!!KépKépKép
Nem baj elkezdödött a báli szezon,tegnap is majdnem mentünk,mert férjem unokatesoja zenél az egyík együtesbe,de aztán kissé elfárasztott Miron pörgése a dédi szülinapján ugyanis dédi kissé alacsonyra pakolt mindent ugyhogy egész este ugráltam a poharakért,sörösdobozokért,sütikért,tortáért.Szal kimultam Míronnal eggyütt rendesen ugyhogy a bálozás elmaradt de majd jővő szombaton bepotolom!!KépKépKép
Na jó befejezem mert elég uncsí lehetek!!
ANDI
Vendég
 


SziasztokKép

Most csak gyorsan dobok fel "néhány"Kép szülinapos képet, írásra sajna már nem futja, de holnap ígérem azt is bepótolomKép

Képeket azért én is megkuksiztam, Ákos és Marci is nagyon édiKép

Íme a mi képeink:

A torta:
Kép

Anyával:
Kép

Kis családunk:
Kép



Az ajándékba kapott biciklit először szemügyre vette:
Kép

Utána kipróbálta:
Kép

És nagyon tetszett neki:
Kép

Kép


De kapott még fa építőkopckát és mesekönyveket is:
Kép


Bocsi, ha kicsit sok lettKép
Most már megyek, de majd holnap jövökKép

Ja, éjszaka közel 8 órát aludtam egyhuzamban, felébredés nélkülKép Na ezt kapjátok kiKépKépKép
És még akkoris csak azért keltem fel, mert Kristóf ébresztett, hajnali fél 6-korKépKép


Babus

Kép
babus2005
 
 


Sziasztok!
Nekem is van egy kis 2005 januári fiacskám. Attilának hívják, és jan7-én volt egy éves. Szegény, saját névnapján látta meg a napvilágot.
Nekem ő a második gyermekem, van még egy 3 éves kislányom is.
Remélem nem gond ,hogy írtam nektek. korábban a nlc-én leveleztem januári anyukákkal, de sajna elég nagy csalódás volt számomra...Szívesen olvasnálak titket, és írnék néha, ha nem gond.
rusovszky
 
 


Miért nem tudok képet csatolni?Ja, hát nem vagyok túl ügyes,de azon túl...?
Ja, és hol lehet a profilomat megnézni, már bocs, de nem nagyon használtam még a babanet társalgóját.
rusovszky
 
 


A gyertyára rácsodálkozó kép lemaradtKép:

Kép

Kép
babus2005
 
 


Ez egy októberi kép, de kisebb a felbontása, hátha ez elmegy.
A nagyobb felbontású képeket vajon ,hogyan lehet csatolni?
rusovszky
 
 


Sziasztok!

Nagyon jók a képek! Cicás Kép. Szülinapos képek Ákosról és Kristófról Kép. Kristóf egy vad motoros lesz, majd meglátodKép. Sok alvás Kép!

Huncut Marci Zágrábból pedig már hihetetlenül nagyfiús Kép.

Fanka!
Marci is tejallergia-gyanús Kép. Így nálunk is kimarad mindenféle tejterméj mindkettőnk étkezéséből. Sőt még olyan is, amiben bármiféle tejszármazék, savópor vagy tejfehérje van. Sőt tengeri halat, olajos magvakat és semmilyen tojásos ételt sem ehetek. De gondolom ez ismerős. Te milyen szülinapi tortát fogsz majd sütni? Mi az allergiagyanú miatt még a glutént is csak most lehetett elkezdeni bevezetni. Ti ezzel hogy álltok? Tojást nem tudom, hogy mikor kaphat. Ti voltatok már gasztroenterológusnál? Volt már vérvételetek, ahol az étellargiát vizsgálták? Nálunk még semmi ilyen nem volt.

Vigyázzatok a tejtermékekkel. Ritka a tejallergia (minket sajnos utólért), de az még rosszabb, ha azután jelentkezik, miután a gyerek már megszokta, hogy ehet túrórudit, joghurtot és egyszer csak nem kaphat. Még így is rossz lesz Marcinak, hogy látja, hogy más gyerekek miket esznek. Remélem gyorsan kinövi még mielőtt közösségbe kerül!

Szonjának gyors gyógyulást! Próbálkozz a sárgarépa-krumplival, állítólag ilyenkor ez a legjobb.

Rusovszky!
Szia, gyere nyugodtan, amikor csak tudsz! A profilodat úgy tudod megnézni, hogy rákkattintasz a saját nevedre. Képet a melléklet feltöltése gombar kattintva tudsz feltenni.

Nálunk sajnos nem rendezdtek az éjszakák. Bár soha nem voltak rendesek Kép. Mostanában azért már előfordul egyszer-egyszer, hogy két és fél órát alszik Marci egyhuzamban. Képzeljétek! Reggelente amikor felébred és látja, hogy mi még aludnánk, legalább egy negyed óráig próbálkozik azzal, hogy visszaaludjon. Forgolódik közöttünk jobbra-balra, odabújik hozzánk, végül teljesen körbeforog, de nem megy neki Kép. Azért meg kell zabálni, ahogy jót akar nekünk Kép! Ja, és folyton puszilgat reggel Kép Kép! Annyira hálás, hogy végre hajlandó vagyok hozzá szólni és Vele foglalkozni, hogy odabújik hozzám és először a karomra ad cuppanós puszikat, aztán az arcomra, végül egy puszit adok neki én, majd ő ad nekem egy puszit és ezt ismételgetjük. És mostanában úgy csimpaszkodik belém, mint egy kismajom Kép. Nagyon élvezem. Főleg a puszikat Kép! Ja, és kibújt Marci 8. fogának a csücske!

Jó éjt Mindenkinek!

Eveka

Kép
eveka
 
 


Hali!

Ezt nézzétek, mit találtam: babacipők: http://www.kekpanda.hu/category.php?bid=POP175

Ha láttok valahol, légyszi szóljatok, bevásárló kocsi fészket keresek: http://www.cleanshopper.com http://www.buggybaggs.com

Nyuszko
Örülök, hogy a kutyus jobban van! Szülinapi képek nagyon jók. Köszi a receptet.

Tamesz
Marci egyre huncutabb lesz Kép De jó, hogy már így közlekedik. A végén elmarad a babatali?! Kép Mindenki kidőlt?

Bogacsi
Szonjusnak gyors gyógyulást!! Remélem nem rota vírus! Én is az Andi féle kúp technikát alkalmazom Kép

Babus
Nagyon jók a képek. A tortából Kristóf is evett? Szupi a bicaj én is hasonlót szeretnék Adrinak, még nem sikerült beszerezni, te hol vetted? Tényleg te leszel a topik legjobb alvója Kép Bevállt a Fanka gyógyszer?

Rusovszky
Gyere bátran. Csak max 600x600 képet lehet feltölteni, előbb át kell méretezni, ha nem megy kérdezz. Az oldal tetején a Regisztráció és a Babanet között van a Profil, ott módosíthatsz, és a nevedre kattintva megnézheted a végeredményt (ahogy Eveka írta). Írj még magatokról.

Eveka
Sajnálom, hogy még nem rendeződtek nálatok az éjszakák, de hamarosan biztos ez is helyre jön nálatok is. A puszik biztos kárpótolnak Kép De édes... Adri is az utóbbi hetekben nagyon bujizós lett, pedig előtte még a puszikat, öleléseket sem bírta, mindig eltolt magától, ne nyaggassuk ilyenekkel Kép

Mi leszünk a köv. szülinaposok (persze Tameszék után). Már úgy izgulok Kép

Jó éjt
Cs

Csilla & Adri
flames
 
 


Jó reggelt!

Hát ezt is megértem... előbb keltem föl, mint Marci, teljesen magamtól... Kép Bár azért Babus 8 órás alvásaival még nem versenyezhetek... Kép Tényleg, Babus a Valeriána-csepp ilyen jó hatású?

Rusovszky, üdv a csapaban! Kép Írjál magatokról, küldjél adatokat is (születési, fél éves, 1 éves adatok stb.) és beraklak a táblázatba téged is. Kép Attila lesz a legidősebb topikbaba! Kép

Tamesz, Babus, nagyon jók a képek! Kép

Kúp: én csak a popsiját szoktam a beadás után még kb. fél percig összeszorítani, eddig szerencsére bevált.

Orrszívás: Andi, az nálunk is nagy szadista hadművelet. Kép Általában ketten kellünk hozzá, de ha nagyon muszáj, megcsinálom egyedül is napközben. De olyankor rajtam kék-zöld foltok lesznek... Kép Marci meg úgy ordít, mintha nyúznák... Kép

Na, mennem kell, felébredt a nagylegény, a többit majd később.

Szép napot! Kép

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Jóreggelt!

Babus,
nagyon jók a képek, aranyos volt a tortátok és a motor is nagyon vagény, látom Krsitófnak is nagyon tetszett. A fakocka nálunk is kedves, hurcoljuk is a vödröt!Kép Örülök a sok alvásodnak, csak így tovább!

Bogácsi,
gyors gyógyulást nektek, tessék hamar rendbe jönni és akkor vasárnap találkozunk!!!

Flames,
igen mi jövünk, hát izgulok is, mert itt nem nagyon találtam neki jó ajándékot, és karácsonyra már annyi mindent elsütöttünk, szóval majd pénteken még szaladok egy kört otthon, amíg apa dolgozik! Még azt is ki kell találnom mit adok enni a rokonyságnak, most már csak 5 napom van, hajrá!

Ruzsovszky,
üdv a csapatban, reméljük itt jól fogod magad érezni, bár ahogy látod, nem mindenki januári, de ez így jó nekünk!Kép

Eveka,
nagyon édes lehet reggel a puszikkal, az éjszakáitok majd rendezőknek, türelem, biztosan a betegségek miatt is zaklatottabb kissé!!!

Andi,
a WC kefe és a WC is kedvenc, csak itt kint hideg és nem nagyon engedem be oda, csak ha fürdünk!
Szép napot!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Szíasztok!!
Babus!!
Hogy te milyen szemtelenül fiatal vagy és milyen karcsu!!KépMost aztán már teljesen kétségbe estem ugyanis nekem most legalább 7 kilo plusszom van,és valahogy nem tudok töle megszabadulni már elkezdtem fogyozni de valahogy nem megy annyíra éhes vagyok hogy nem birom ki kaja nélkül!!
Régen elég volt csak a vacsít mellöznöm és hamar ledobtam 5 kilot,de most az nem elég!!Nagyon jók a képek és a torta ís supi!!
Rusovszky!!
Üdv itt a csapatba,várjuk a képeket meg beszámolot is!!Kicsinyítsd a képeket csak ugy megy be!!
Én most sajna nem tudok mellékletet feltölteni mert még mindig virusozunk,pedig direkt csínáltattam olyat amin ketten vagyunk a Míronnal!!Be akarom rakni avatar képnek ,de nem tudom sikerül e mert itt senkinek nincs,pedig néha jol jönne mert tényleg bocsí de nem tudom hogy ki kivel van!!
A Tamesz kisfiát ha a Juc kisfia mellé állitjátok meg nem mondom melyík melyík!!Nekem annyíra egyformák!Ezért lenne jo a nevünk alatt egy kis kép,akkor nem kéne folyton visszalapozni hogy ki kivel van!!Vagy ezt nem lehet??Bocsí ha hülyének néztek de a korom miatt én már lehet,hogy szenilisebb vagyok mint ti!!!
Miron is ímád bujni de ő leginkább Kírát létesiti elönyben,nagyon szeretik egymást hála ístennek!!Ma ís itthon van Kíra mert nevelés nélküli munkanap van az oviba!!Szerdán szülőire megyek ahol ott lesznek a leendő tanárnénik,már várom de sajna Kíra nem oda megy majd suliba mint a többiek ezért egy kicsít félek,hogy teljesen idegenek kőzé megy!!Bár hamar barátkozik de azért mégis sajnálom!!Belegondolok nem rég még ő is itt totyogott,most meg már suli!!
Na jo nem panaszkodom még van kivel élveznem a babázást!!
Mindenkinek szép napot!!
ANDI
Vendég
 


Szóval folyt.

Bogacsi, hogy vagytok? Gyógyuljatok gyorsan!

Babus, nagyon szépek vagytok a képeken! Kép Marci is olyan fakockát fog kapni szülinapjára!!! Kép Mi biciklit nem veszünk, mert már ezer éve itt van a kismotor, amit az unokatesójától örökölt, lassan használni is tudja már. Kép Mostanában pl. tolja maga előtt.

Eveka, nagyon jók lehetnek a puszik! Kép Kép

Fanka, majd írok emailt, ha lesz még egy kis plusz időm.

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


SziasztokKép

Megpróbálkozom az írással, majd meglátjuk meddig jutok.

Rusovszky
Üdv ittKép

Eveka
Ari lehet Marci a puszikkalKép
Kristóf még nem ad igazi puszit, csak amolyan nyálas-harapós valamitKép
És gratula a 8.foghozKép

Bogacsi
Szonjának jobbulást!!!
Nem ajánlott nektek a doki egy Sodioral nevű port, recept nélkül kapható, egy tasakkal kell 250 ml vízhez vagy teához adni, ez egy rehidráló folyadék, relatíve finom narancsízű, és pótolja a hányás-hasmenés során elvesztett elektrolitokat.

Juc
Még a múltkor akartam írni, hogy Kristóf se mond még semmit, max. annyit nekem, hogy "ana", de ezt se mindig.
Ja, és még valami. Ezt is már kb. 1 hete akartam írni. Valamikor szerda körül, este Kristóf véletlenül felhívta a mobilodat, csak későn vettük észre, pont autóval jöttünk haza és már csak azt láttuk, hogy nagyon gagyog valamit és nevet magában, akkor vettük észre, hogy téged hívott.
Utána fel akartalak hívni, szólni, hogy csak téves volt, de csak a férjed vette fel, neki elmeséltem a sztorit, gondolom átadtaKép

Nyuszkó
Kutyus ügyben megértelek. Az én kutyusom már 15 éves lesz, mióta Kristóf megszületett és átköltözött anyukámékhoz, azóta minden baj utóléri szegényt. A nyáron egy méhgyulladásban halt meg majdnem, utána kiderült, hogy baj van a szívével, majdnem ez vitte el, azóta szívgyógyszereket szed, utána a lába kezdett el fájni, kistermetű kutya, 4.emeletre, kicsit sok már neki, így azóta vinni kell a lépcsőn. Most már a hallása is nagyon megromlott.
Nagyon sajnálom szegényt.
Én nem tudom mit tennék, ha egyszer nekem kéne döntenem az élete felett.
Én azt hiszem képtelen lennékj azt mondani, hogy oké, most vége, altassuk el. De szenvedni se tudnám látni. Nem tudom mit tennék.
Szerencsére most öreges bár, de jól van, remélem sokáig így lesz még, mert nagyon imádomKép
Örülök, hogy a ti kutyusotok is jobban vanKép

Flames
A kisbiciklit itt vettük Gyöngyösön, a legelső és legkisebb játékboltban találtunk ráKép8700Ft körül volt.
Volt még egy ugyanilyen sárgában, az Adrinak pont jó lenneKép

A tortából pár falatot evett csak Kristóf, a társaság és a játékok jobban lekötötték.
Így örülök is, hogy nem kínlódtam azzal, hogy én süssek neki tortát, úgyis leginkább csak mi eszünk belőle.
Egyébként ilyen örömmel falatozta a tortát:
Kép

Alvásban nem tudom, valószínűleg tényleg a Valeriana segített, mert én 7-8 órát még Kristóf előtt se aludtam egyhuzamban.
Ma éjszaka mondjuk nem sikerült olyan tökéletesre, fél 12-re aludtam csak el és Manó is felkelt hajnali 1-kor és alig lehetett visszaaltatni. Képes volt még az ágyát is összehányni, csak azért mert nem akartam kivenni az ágyából, hanem csak az ágyában hátsimivel visszaaltatni.
Õ mindenre hányással tiltakozik, tudja, ezzel úgyis eléri, amit akar.
Utána pedig hajnali fél 6-kor meghallotta a mi szobánkból Apuci ultrahalk ébresztőóráját, már szinte nem is csörög, csak rezeg, de egyből felébred rá.
Kicsit unom már ezt az 5:30-as kelést, kb. 1 hete minden reggel ilyenkor kelünk. És ennek ellenére is csak max. 1 órát alszik egész nap. És bírja estig. Szerintem már túlpörgött a srác. Lehet, hogy már ettől nem tud éjszakánként aludni. Néha már annyira pörög, hogy már rossz nézni. Hogy honnan van ennyi energiája?! 10 gyerek energiája szorult bele. De csak a teste bírja a pörgést, agyilag már tiszta K.O. délutánra, 5 percenként elkezd morogni, aztán vesz egy nagy lendületet és pörög tovább. És a feje is tiszta zombi.
Hogy mikor fog megint végigaludni egy éjszakát? Nem is olyan rég még azt számolgattam, hogy megvan-e a 12 óra éjszakai alvása, egyhuzamban, mert csak akkor volt kiegyensúlyozott nappal. Most meg???
SebajKép, a múltkor azt beszélgettük Apucival, hogy legkésőbb 2 év múlva, óvodás korára talán jókat fog aludni éjszaka, mert ki hallott még olyan óvodásról, aki zombi volt másnap az oviban, mert előző éjszaka nem aludtKépKépKép

Na most így hirtelen ennyiKép
Ezzel kiírtam magam 1 hétre előreKép


Babus

Kép
babus2005
 
 


Andi
Óóó, elpirultamKép
Amúgy sem fiatal és sem karcsú nem vagyokKép
26 múltam, bár sajnos akár 8 évet is letagadhatnék, mindenki 17-18 éves kicsajnak néz, folyton letegeznek, ha jön hozzánk valaki ismeretlen, mindig azt mondja, hogy szóljak a szüleimnek, nagyon utálom.
Na de majd 10 év múlva...Kép
És karcsú meg végképp nem vagyok, akkora a hasam, mint egy 5 hónapos terhes kismamának. Mondjuk 11kg-ot már lefogytam az elmúlt 3-4 hónap alatt, de a hasam az sose fog lemenni.
Jó lenne még vagy 5kg-ot leadni, de mindig a vége a legnehezebb, már vagy 1 hónapja nem fogyok tovább.
Na de majd nyárraKép


Babus

Kép
babus2005
 
 


Huh, gyors leszek, sokat írtatok!

Nyuszko!
Jók a képekKép

Tamesz!
Azta virgonc buksijú kiskölykötKép

Babus!
Nagyon jók lettek a ti képeitek is, látszik, hogy Kristóf állatira örült, még mindig tetszikKép Nem semmi lett az alvókád, maradjon így!

Bogácsi!
Szonjának jobbulást kívánok.
A kúp technika nálunk is a Juc féle.

Andi!
Jót röhögtem a hsz-edenKép
Már csak azért is, mert nekem olyan fura, ha ekkora kicsiknek a popiját seggnek becézik, de annyira jól jött ki tőled, hogy nagyon. Na, meg a vessük be a sonkát az orrszíváshoz dologKép(elképzeltem)Kép

Jajj, akartam kérdezni, hogy emlékeztek-e még arra, hogy így 10 hónap körül a túrót hogy adtátok a kicsiknek? Bele a főzelékbe, vagy netán túrós tészta, vagy hogy?

Rusovszky!
Üdv itt(ó, de nem egyszerű neved vanKép)!

Eveka!
Hát Lizi is szokott ilyen így fekszek úgy fekszek figurát alkalmazni, mikor nem bír már aludni, tök cuki. De puszi itt még nincs, irígylem isKép

Muki

Muki
KépKép
KépKép
mukika
 
 


Sziasztok,

Ha már fogyiról van szó, meg kilókról, nálatok nem volt olyan, hogy ellenállhatatlanul kívánjátok az édességet? Én nem tudom mi ütött belém, de mióta megszültem Ákost, az édesség mintha drog lenne nekem: minden nap meg kell ennem az adagomat, mert ha nem, hát végig körülötte forog az eszem. Tiszta hülye vagyok. Mondjuk azelött is nagyon édesszájú voltam, de ez már túlzás. Most míg még szoptatok úgy tűnik nem rakódik le, legalábbis rendszeresen méredkezek és végig 46kg vagyok, de mi lesz, ha már nem lesz szopizás??? Örület!

Ma megyünk mi is játszóházba, kíváncsi vagyok hogy fog reagálni Ákos. Állítólag van egy félórás program, amikor a gyerekek csak az 'óvónénivel' maradnak, az anyukák meg a másik szobában várakoznak. Ettől ipicit félek, de hát végül is ott leszek a másik szobában, bármikor beronthatok, hogy a picinyem védelmére keljek Kép).

Babus,
Nagyon jóra sikerültek a képek, úgy látszik Kristóf is nagyon szereti a biciklit.

Eveka,
Hát nagyon drága a Marci Kép.

Bogacsi,
Jó gyógyulást.

Rusovszky,
Üdv köztünk. Írj gyakran.Hogy próbáltad feltenni a képeket?

Csak csendben írom, nehogy elkiabáljam: Ákos már kb. 10 napja nagyon jól alszik. Este fél 9-től alszik 2-ig akkor kér inni, majd alszik ügyesen fél 8-8ig. Nappal is alszik másfél órát-kettőt. És ami a legjobb, nem kell ringatni, csak melléfekszem és megsimogatom a hátát. Hát remélem ez így is marad, legalábbis nagyon szeretnémKép.

Remélem nem hagytam ki senkit Kép, még jövök.

Kép
Kép
nyuszko
 
 


Sziasztok!

Nálunk is nyálas-harapós a puszi, de a végén van cuppantás! Az a legjobb benne, hogy olyan nagy szeretettel adja és utána roppant büszke magára! Ma is kaptam már legalább 10 puszit Kép. Apát már többször is puszival ébresztette Kép.
Korábban Marci sem volt ilyen bújós, de most nagyon. Gondolom a kórházban rájött, hogy mindig és mindenben számíthat rám. Mozgásban a sok betegeskedés alatt nem tudott fejlődni, így addig gagyarászott és fejlődött az érzelmei kifejezésében.
Most éppen visítva kukucsot játszik itt mellettem a járókában Kép. Kapaszkodva legugol, hogy ne lássam (így eltakarja a fotel karfája, amiben ülök), aztán hirtelen feláll és visít Kép. Egy hete szinte egész nap ilyen kiegyensúlyozott és jókedvű Kép. Egész nap nevet sőt kacag Kép. Remélem így marad sokáig. Nem szeretném soha többet szenvedni látni. Rota, majd bárányhimlő, közben 2 fog... Erre az évre úgy döntöttem ez elég volt Kép. Persze fogak jöhetnek Kép.

Marci sem igazán mond semmit. Hej-te-te, te-te, hamma (kaja), mama (én), ami sokszor összemosódik a hammával, ez nem is csoda Kép. Ritkán Apa. Tárgyakat nem nevez meg sehogy, csak mutat rájuk.

Eveka

Kép
eveka
 
 


Nyuszko!
Az édességgel én is így vagyok Kép. Én sem tudom mi lesz a kilóimmal, ha végetér a szoptatás. 57 kg-mal kezdtem anno a terhességet és most 52 kg vagyok Kép.

Eveka

Kép
eveka
 
 


Sziasztok!

Babus, Andi,
a nagy öregek, ha-ha-ha, akkor én mit mondjak 33,5 évesen első gyerekkel?Kép NA a kg-ról én nem nyitok vitát, nálam jönnek mennek, de sajna mindig marad elég sok, szóval majd ha lesz kistesó, megint jobban odafigyelek!

Nyuszko, hová mentek játszóházba?

Találkozó:
ha most mindenki kidől akkor ki fog jönni? vagy halasszuk el? mi még otthon leszünk a következő hétvégén és majd csak 19-én jövünk vissza, szóval tolhatunk rajta, ha gondoljátok!
na mennem kell ebéd jön!
tamesz

TamEsz
KépKépKép
tamesz
 
 


Timka
nagyon örültem amikor megláttam a neved.Fanni még mindig gyönyörű és hát Bonfiác,nagyon köszi a képet.KépSajnos a tavsziaknál volt a konfliktus és már nem áll szándékomba oda írni,pedig nagyon rossz volt elszakadni.Na mindegy.Maja imádja az állatokat,Francit is,de ő viszont oda csapna neki sajnos,így vele távolságtartóan játszhat csak.Külön szobája van Boninak?Nem semmiKép


Babus
nagyon szépek vagytok,kéassz a torta és a bicaj is:hihetetlnek milyen nagy kópé lett Kristófról.

Tamesz
Marcin is annyira látszik,hogy egy kis ördög


Babus,Eveka és "rosszalvó"gyerekek anyukájai
A kismamában van egy jó cikk az alvásról(nem alvásról)



Remélem nem haragszotok,hogy írtam.

További szép napot mindenkinek!

Timurr
Vendég
 


Hú, lányok, 46 kg, 52 kg... Kép Én meg se merem mondani, mennyi vagyok, pedig annyira nem vagyok elégedetlen a súlyommal, 3 plusz kiló van rajtam a terhesség kezdetéhez képest. Na, de 46 kiló utoljára 12 évesen voltam... Jó, hogy majdnem 180 centi vagyok. Kép Édesség-ügyben hasonló a helyzet nálam is, én leginkább túró rudi-függő lettem, meg reggelire mindig édes péksüteményt kell ennem, meg jó cukros tejeskávét... Kép

Nyuszko, remélem, jól telik a játszóház! Kép

Eveka, jó, hogy Marci ilyen vidám lett! Kép Akkor biztos kiheverte már a betegségek okozta izgalmakat, és ezentúl már mindig ilyen lesz! Kép

Muki, túrót én először asszem banánnal vagy őszibarack-konzervvel keverve adtam, főzelékbe is raktam, meg túrós tésztát is próbáltuk, de az nem annyira jött be a tésztadarabkák miatt. Viszont egy ideje nem szereti Marci a túrót, csak a túró rudiban... Kép Úgy látszik, elkapta tőlem a függőséget...

Babus, igen, megkaptam Kristóf üzenetét! Kép Férjem lelkesen mesélte. Én épp bevásárolni voltam, és itthon hagytam a telefonomat. Marci is gyakran csinál ilyeneket, férjem kollégáit sorra hívogatja, néha tök ciki magyarázkodni. Gondolom, Kristóf is többször csinál ilyet. Még jó, hogy minket hívott! Kép

Pörgés: Marcinak is néha zombifeje van nap végére, ha keveset alszik, de ő sem hagyná abba magától a pörgést. Kép

Andi, úgy lehet megkülönböztetni Tamesz Marciját az enyémtől (még a nevük is egyforma... Kép), hogy neki már szép hosszú haja van, a miénk meg kis kopaszka Kép. De asszem, ilyen név alá rakható kép itt nincs a babaneten, meg a jó kis lilypie-vonalzó sincs, kár. Kép Tényleg sokkal jobban nyomon lehetne követni mindent.

Sziasztok!

Juc

Juc

Kép
juc14
 
 


Juc!

Én csak 164 cm vagyok Kép. Így már nem olyan kevesek azok a kilók, de jó így. Az sem lenne baj, ha több lenne, csak legyen még tejcsi sokáig.

Nem tudok képeket felrakni. Nektek sem sikerül?

Eveka

Kép
eveka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?