Új privát üzeneted érkezett!

Szilpa! Már tényleg nincs sok hátra, kitartás erre a néhány napra. Gondolom milyen kellemetlen lehet így ilyen sokat talpon lenned, mint amennyit holnap kell. De majd gondolunk rád. Kép

Kati, Zseppy, Otyka várlak titeket! Kép
Akkor viszlát holnap! Kép

Aisa és Hajni
odex
 
 


Sziasztok!
Végre. Bár Katicával a lényeget már megbeszéltükKépKépKép

Szóval tegnap,
Doki bácsinknak nagyon jó kedve voltKépKépKép Meg lettem dícsérve, mert vizesedek, de azért mégsem olyan durva az állapot. A vérnyomásom is "csak" 120/80 volt. Szóval a másfél hete tartó görcsölésnek szerencsére semmi hatása, teljesen zárt a méhszájam. Azt mondta Doki bácsink, hogy 1 hetünk még biztosan van, aztán meglátjuk.
Szóval végeztem 2-re. Aztán mehettem a házi orvoshoz a betegállományos papírért. Közben gyerekért is mentem. Hazaértem és döltem be az ágyba.

Ma mentem be a munkahelyemre betegállományos papírt leadni. Érdekes kérdést tett fel Főnöknőm: Mikor megyek vissza dolgozni??? Ez egy olyan ember szájából, aki tavaly júniusban sajnálkozva megállapította, hogy én elsősorban anya vagyok eléggé visszásan hangzott. Na, mindegy. Szóval hatalmas dugó mindenhol, így hazaértem, gyerkőc s vásárlás. 1/4 8-kor értünk haza...

Na, akkor holnap találkozunk!!!!!!! Ez tök jó...

Zseppy (37)

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


<font color="ff6000">Jó szórakozást kívánok nektek a talihoz! Aztán meséljetek, meg képeket kérek!!!!

Nem is meséltem, mit álmodtam tegnap előtt!!
Képzeljétek, azt álmodtam, hogy bent voltunk a szülőszobán, vajúdtam, és ahogy a méhösszehúzódások voltak, a picinek ugyebár nem nagyon volt helye, és kidugta a lábát az oldalamon. De a bőröm alatt a bordáim melett fölfelé. És képzeld el, hogy nem úgy látszott, ahogy szokott, hanem mintha belőlem nőne ki a lába, úgy mint a saját kezem. Rendesen combig kint volt, és a bőröm teljesen rásimult a bőröm. És nem tudtam letenni tőle a kezem. De ez az álmomban nem is fura, csak gyorsan szaladtam a fényképezőért, és le akartam fotózni. Aztán felébredtem, és borzongtam. Nagyon zorall volt. Most is kiráz a hideg.
Tényleg agyilag ennyire kész lennék???

Szilpa
37+6</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 

 
 

Sziasztok!

Szilpa!
örülök, hogy tetszik a Máté név, mi elég sokáig tanakodtunk, hogy mit válasszunk kisfiunknak. Nem is olyan könnyű a névválasztás, hiszen gondolni kell a felnőtt korra is, meg h egy életen át viseli az ember a nevét.
Kati!
Ami a babavárást illeti szépen összeálltak már a cuccok. Férjem összerakta a pelenkázót, én szépen bepakoltam a kimosott, vasalt babaholmikat.A kiságy még nem áll, mert az első hetekben bölcsőben fogjuk altatni a kis mazsolát. Ez egy családi ereklye a férjem családjától, így mi sem maaradhatunk ki belőle Kép KÉnyelmes, puha fészek és nem túl nagy, elfér az ágyunk mellett.
Max. 2 hónap múlva jön a rácsoságyban alvás. Remélem nem okoz ez a váltás majd törést a babánál.
A védőnő azt tanácsolta, vegynünk egy fedeles szemetesvödröt a pelenkázó mellé, mert abba a legegyszerűbb beledobni a kakis pelenkát, nem kell otthagyni a babát emiatt. Na még ez a vödör hiányzik, ja meg a fürdőkád. Na azt sem egyszerű kiválasztani. Leeresztős, sima, csúszásgátlós, kicsi, nagy, dézsa alakú, állványos, kádra helyezhető. SZóval nem tudom, neketek milyen van?
Holnap megyek dokihoz vizsgálatra, majd megírom a paramétereket méhszáj ügyben.
Üdv mindenkinek és pihenjetek! Már én sem vagyok képes semmire. Egyedül meg pláne nem Kép
Sokat feszül, keményedik a pocim, de ez így van rendjén.
Kitartás!
Ja, nálam a strepto eredménye negatív lett Kép
Orsi
nekem is csak 16 napom van a számított terminusig...
oladanyi
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Nagyon jók a képek a taliról. Két minimanó, meg két óriás pocak... Jó buli!!

Nekem elég hosszú napom volt.
Voltam délelőtt bemutatkozni a gyerekdokinak. Mondta, hogy rögtön értesítsük, ha megszültem, és ha hazajövök. Ennyi volt.

Utána bementem a kórházba. Elmentem a vizelet leletemért. A nappali végre negatív, az éjszakai vizeletben volt még 1 kereszt aceton. De már haladok!!!! Utána ctg. Minden rendben volt. Baba szíve is oké, meg jó sokat ugrált is közben, meg a méhtevékenység is elég alul van. Ezután Uh volt. Becsült súly: 3474g, BPD:89, lepény I. fokban érett. Tehát tök átlag baba, nem óriásbébi, és hiába "éhezik a szervezetem", Õ szépen fejlődik. Szóval minden okés Kép Ezután elmentem a dokinénihez. Azt mondta, h minden oké a leletek szerint, kérdezte, hogy folytatódnak-e a jóslók. Mondtam, hogy igen, persze. Sokszor túlzottan is. Ezután megvizsgált, és azt mondta, hogy max. 1 hetet ad, de akármelyik nap baba lehet. Jó lenne, ha nem maradna mostmár bent sokáig a cukor miatt, úgyhogy ne kíméljem magam, nem kell feküdni, pihenni, hanem sétálgassak sokat, meg szeretkezzünk a párommal (hát itt majdnem elbőgtem magam), meg ilyesmik. Szal sűrűsödnek a dolgok. És mondta, h ha beindul a szülés, akkor ne tegyek-vegyek ithon még 2 órát, hanem azonnal menjek be, mert az antibiotikumnak idő kell, hogy hasson (strepto miatt), és ha így haladok, ahogy eddig, akkor tényleg első babához képest gyors szülés lesz.
Persze sétáljak!!! De hát 50 m után már úgy begörcsölök, h 5 perc állás után tudok továbbmenni, meg hát nincs is túl meleg... Na, mind1.
De nagyon jó napom volt Kép Meg rögtön rámjött a para is.
Ja, és annyira leblokkoltak a hírek, hogy az összeírt kérdéseimet kajakra elfelejtettem. Persze azt is, hogy mennyibe kerül a szülés. Kép

Így mehettünk vissza ma este. Még jó, hogy Õ is, meg a szülésznő is pont ma ügyeletes. A szülésznővel jól megbeszéltem az összes kérdésemet, mostmár mindent tudok. Csak azt ne, mi vár rám. Kép Meg megkértem a szülésznőmet, hogy tegezzen. Persze én vagyok a fiatalabb, de ő hivatalból nem ajánlhatja fel, így viszont mindkettőnknek jobb. Tehát ez is jól sikerült, ezen is túl vagyok. Kép Utána sikerült beszélni a dokinővel is. Apája előtt is elmondta, hogy ebből legkésőbb a jövő héten baba lesz. Addig is sétáljak, meg szerelmeskedjünk. Ha beindítja, az csak jó, ha nem, akkor legalább kiéltük magunkat, mert 6 hétig úgyis el leszünk tiltva egymástól. Hát, az a gáz, hogy már 3 hónapja nem volt semmi... Kép Kép

Tehát ez történt velem/velünk a mai napon.

Szilpa
38!!!!!!!</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


<font color="0000ff">Sziasztok!

Ahogy nézem, múltkor nem sikerült rendesen felraknom a képeket, de most pótlom.
Az elsőn kb. 6 órásak vagyunk, a 2. a hétem készült. </font>
Kép
Kép

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Nagyon helyes Sancsi Enéh. Neki is jó sok haja van Kép

Szilpa hogy vagy? Megvannak még a görcseid?

pussz
36+3

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Otyka!
Még 2 in 1 vagyok. Persze, a görcsim is itt vannak. Meg a fájás, szúrás, nyomás, meg a többiek... Kép

Sancsi!
Édes a babóca. Igazi hajasbaba!!!

Olyan jó estém volt. Már régóta nem voltam semerre. Nem is mertem volna egyedül neki indulni a világnak... Este lementem a haverokhoz a kávézóba. Ott pedig kitalálták, hogy menjünk el az Eurocenterbe koktélozni. Mivel jött a "párom", és kocsival jött, meg mondták, hogy nem maradunk sokáig, ezért én is elmertem velük menni. Jót koktéloztunk (persze alkoholmentest. Egyébként is olyat szoktam!), utána bementünk a casino-ba is. Tudom, nem egy nagy szám, de olyan rég mozdultam ki itthonról (max. lementem a kávézóba a haverokhoz), és olyan jól éreztem magam! Kép Kép
Meg tudom, hogy most egy darabig no elmászkálás, szóval ez jókor jött. Egy ilyen kis kimozdulástól is teljesen feltöltődtem. Most tök jó!!
Ja, meg expárom (reményeim szerint leendő is) mondta, hogy ő már bejelentette a mh-én, hogy hétfőn nem megy, mert addigra már apuka lesz!! Kép Mondtam neki, hogy ezt azért velem is közölje, mert még mindig nem érzem magam szülésre felkészültnek!! És akkor már csak másfél napom van!! zzzzzzzzzzzzzzz..........

Otyka! Zseppy!
Ti hogy érzitek magatokat!!!
Babázunk együtt?????

Szilpa
38+2</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa
Az Eurocenterből akár villamossal is mehettél volna a szülőszobára! KépKépKép
(Én is 2 megállóra lakom a Margittól, úgy voltam vele, hogyha kell, akár négykézláb is bemászom ilyen kis távról... Kép)

Sancsi
A másik topicba is kérünk ám képeket legközelebb!!!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


<font color="ff6000">Cas!
Kép Kép Kép
Hát igen, az is jó volt a lelki világomnak, h még akár ott is kirakhat apája, amíg haza szalad a cuccokért. Kép

Szilpa
38+2</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!
Tudna nekem valaki ajánlani egy jó orvost a Margit kórházba? És érveket mondani miért érdemes itt szülni?
Előre is köszönöm a segítségeteket!
gabriella23
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!
Megint kihalt ez a topik????
Vagy...

Otyka! Zseppy!
Mi van veletek? Csak nem "beelőzött" valaki? Kép

Gabriella23!
Szerintem a saját dokiját mindenki ajánlani fogja neked. Itt mindenki nagyon meg van elégedve a sajátjával. Én például Dr. Magenheim Ritához járok. Egy fiatal doktornő. Nagyon kedves, türelmes, mindig segítőkész, nem néz le, és annyira Ember, hogy dokiban nem nagyon láttam még ilyet!!! És akárki ismeri, még ha csak egyszer járt is nála, az csak jót tud mondani róla. Én például soha nem akarok már máshoz járni. Ha elmenne másik kórházba, tuti mennék utána.
Érveket annyira nem tudok, mert én még nem szültem, de ahogy hallom, a kórházakhoz képest jól felszerelt, a csecsemőosztálya is!! Mindig van bent gyermekorvos, még éjjel is. A szülésznők mind értik a dolgukat, és kedvesek, akárkihez is kerülsz. De többet majd szülés után tudnék. Addig esetleg nézz be a Margit kórház babái topikba, hátha ők erről a részről már többet tudnak.
Aztán, ha itt ragadsz a kórházban, akkor kapcsolódj be te is ide, és írj magatokról! Szeretettel várunk.

Szilpa
38+3</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa!
Örülök, hogy jól telt az estéd, szükség is van az ilyen kikapcsolódásokra még, amíg megteheted.
Nekem is hiányzik már egy kicsit elmenni valahová a barátnőkkel, de nemsokára szervezek magamnak egy beülős beszélgetést egy barátnőmmel. Addig apája vigyáz majd Aisára. Kép
Csajok aztán küldjetek ám SMS-t ha valamelyikőtök megszülne... Kép

Kati!
Láttam múltkor, hogy te egy szoptatás alkalmával mind a két cicidből szoptatsz... Ezt mindig így csináltad? Nincs gond ezzel sosem?? Gondolok hasfájásra stb..
Most elkezdtem én is, mert mostanában azt csinálja Aisa, hogy eszik egy darabig az egyik ciciből, aztán elkezd mocorogni, nyugtalankodni. Gyanítom azért mert akkor már nem ömlik a tej a szájába, hanem meg kéne dolgoznia érte. Most kipróbáltam, hogy ilyenkor, ha már nagyon gázos, akkor átteszema másik cicire, és láss csodát, onnan nyugodtan eszik, teliszívja magát, és kidől.... Neked ettől sok tejed van?? Mert én aggódom, nehogy elapadjon valamiért, bár tudom, hogy a mind a két mellből való szopiztatás csak fokozza a tejtermelést...

Otyka, Zseppy, egyben vagytok még?


Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


<font color="ff6000">Odex!
Persze, küldök sms-t. Már elraktam a csomagba a telefonszámokat is. Kép

Otyka! Zseppy!
Mi a helyzet? Már izgulok értetek!!!!!!!!!!!!!!!

Szilpa
38+4</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Gabi
Olvass vissza úgy 2005. február-május magasságára, jópáran szültünk akkor, és itt a topicban elég sok beszámolót találsz róla. (Tudom, hogy kicsit időigényes, de asszem megéri.)
Aztán persze ha van még kérdésed, szívesen válaszolunk (mi már inkább a Margit Kórház babái topicba írogatunk...)! Kép
Mesélj magadról! Már úton van a picúr, vagy még csak kórház/orvosválasztás szinten érdekel?

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Sziasztok,
Dehogyis előztünk beKépKépKép
Sajnos szombatra kiütéssel győzött a nátha rajtam. Olyan nyűgös voltam, mint egy pasi (de komolyan). Csak feküdtem és nyafogtam, meg parancsolgattam!

Szilpa,
Jól is tetted a kikapcsolódást. Lelkileg is kell, hogy ápolják az embőrtKépKépKép Azért még mindig drukkolok Nektek...

Hajni,
Tegnap megcsináltam a sütit, nagy sikere volt...

Holnap megyek megint Doki bácsihoz. Ma meg a szakdolgozatommal foglalkozom egy picit...

Zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Kedves Szilpa és Cas!
Köszönöm a segítségeteket!
Tényleg vissza fogom olvasni a régebbi hónapokat is!

Magamról:
23 éves vagyok és 9 hetes terhes az első babával. Én is és az apukája is nagyon örülünk Neki!!!
Óbudán lakunk, ezért is érdeklődtem a Margit kórház után.

Lenne egy számomra fontos kérdés:
December 29-én bizonyossá vált, hogy babát várunk. A nőgyógyászomtól nem kaptam semmilyen papírt és nem is küldött el semmilyen vizsgálatra. Múlt hétre rendelt vissza kontrollra, de sajnos hozzá már nem kaptam időpontot, így elmentem egy másik orvos rendelésére. Õ azt mondta, hogy ugyan megvizsgálhat, de menjek vissza az eredeti orvosomhoz. Hozzá a legközelebbi időpont e hét péntek. Ekkor én már a 9. hét végén leszek. A környezetemben mindenki furcsálja, hogy még nem kaptam semmit és nem is küldtek el se vérvételre, se máshová. Kérdésem: én aggodalmaskodom túl a dolgot vagy ennek tényleg nem így kéne történnie? Nálatok hogyan zajlottak a kezdetek?

Gabi
gabriella23
 
 


Sziasztok

Sancsi a lányod nagyon ari! Most hogy boldogulsz vele, jobbak már az éjszakáid?

Nálam 5 napja diliház van. Éjjel nappal 3 óránként kajás a csajszi, így több, mint 1 liter anyatejet eszik naponta. Aludni meg nem hajlandó csak napi 8-10 órát. Remélem ez nem marad így, olyan jó volt , hogy egy hónapig normálisan aludt.

Szilpa, örülök, hogy jobb a kedved! Bulizz csak bátran, ha bírod, biztos jót tesz!

Odex, igen mindig két ciciből szoptattam. Az elején lassan indult be a tejem, mint már meséltem, és ezért szorgalmazták a kórházban is, és itthon a védődő is, hogy mindkettőből etessek. Most már nem tudnám leszoktatni róla, mert annyit eszik, hogy 1 ciciből nem lakna jól.
Nem okoz hasfájást, sőtt szerintem jót tesz neki, hogy a kettő cici között is büfiztetem, így alig bukik. A tejtermelésnek pedig tényleg jobb, ha minél többször kiürítik a cickót. Persze ez csak akkor működik, ha minimum 2,5-3 óránként eszik a gyerek.
Szerintem nyugodtan próbálkozz vele.

Gabi, ne izgulj, velem a 12. hétig nem történt semmi, amíg ki nem választottam a margitos orvosomat. A vérvétel is megvár, főleg, hogy azt nem a nőgyógyászod, hanem a körzeti orvosod írja ki. Szerintem ráérsz péntekig, akkor kérjél igazolást a dokidtól, hogy terhes vagy, azzal menj el a körzeti védőnődhöz, akitől megkapod a terhes könyvedet. Utána pedig válassz orvost a Margitból. Én is csak azt tudom mondani, hogy itt mindenki elégedett a sajátjával. Ha írsz pár mondatot, hogy számodra mi lenne ideális a jövendőbeli orvosodban, akkor jobban tudnánk segíteni.

Zseppy, tessék kúrálni magad és gyorsan meggyógyulni, nehogy náthás legyen a születendő lányod. Szigorúan pihenni!

Otyka, lehet, hogy lemaradtam, de megvan már a leányod neve?

Kati

Niki&Viki & Kati

Kép
Kép
zkatica
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!!

Zseppy!
Gyógyulj meg!!!!! Küldök hozzá neked sok pozitív energiát: ++++++++++++++++++++++
És köszi a drukkot! Már lassan nem hiszek benne, hogy lehet még belőle valami, de hát amíg él a remény szikrája....

Gabriella23!
Gratulálunk a jó hírhez!!
Akkor most igazán boldog szilveszterek volt! Ez olyan jó!!! Kép
Ne aggódj, nyugodtan várd meg a pénteket. Nem vagy lecsúszva semmiről. Van aki ilyenkor tudja meg, hogy babás. Semmi olyan nem történik ilyenkor, aminek a csúszása miatt aggódnod kéne!! A léneg, hogy te már tudod egy ideje, így óvatosabb üzemmódra kapcsoltál, meg a Szilveszter sem nagy részegségben telt Kép Minden okés lesz. Tényleg nyugodj meg, és élvezd a terhességet!! Olyan jó érzés. Én imádom. És néhasjnálom, hogy mindjárt vége. Mindig terhes akarok lenni!!!! Csak sajna ez nem így megy. De már várom is nagyon a picikémet, hogy lássam, kivel voltam 9 hónapig egy test, egy lélek!! Szóval teljesen határozatlan vagyok. Pedig nekem még nem is ez volt a legboldogabb szakasza az életemnek. Annak kellett volna lennie, de majd egy a kiscsávó kárpótol. Máris imádom.
Na jó, elég az ömlengésből.
A lényeg, hogy életed legfontosabb, legboldogabb szakasza kezdődik!!!!!! Kép Kép Kép

Zkatica!
Bulizgatnék én így óvatosan, ahogy pénteken is, csak az a baj, hogy apa a kocsival nincs állandóan elérhető közelségbe, és nélkülük meg nem érzem biztonságban magam. Max lemegyek a törzshelyemre, ide a házunk alatti kávézóba, és eldumálgatok az ottani ismerősökkel. De csak akkor tehetem, ha nincsenek sokan bent, max 5 fő. Különben füst van, és abban sem akarok ülni... De hétköznap mindig okés a hely. Hát legalább ennyi. Addig sem lök itthon a 4 fal között. Azt még fogok eleget.

Szilpa
38+4</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Otyka,
Te nem ma voltál dokinál???? Mi a szitu?

Szilpa,
Tudod Te pontosan mi a jó Nektek. Én pont meséltem, hogy Gazemberrel teljesen más volt. Pörögtem, estig dolgoztam akár stb. Most meg... Szóval ég és föld és ha Te érzed szükséged van legalább a kávéházra, akkor meg miért ne?

Katica,
Tényleg ne izgulj. Állítólag a 2-3 hónapban változik a tej összetétele, lehet ez a probléma egyedül. Kérdezz rá a védőnőnél vagy a gyerekdokinál mit ajánlanak. az biztos nem a tej mennyiségével van a probléma. Meg egyébként is, ha abbl indulok ki, Te is milyen pörgős életet éltél (élsz), akkor nem csoda, ha a Lyánykád is hasonló...Ha van időd és energiád próbáljátok meg a baba úszást. Emlékeim szerint a kismama honlapján megtalálod hol vannak ilyen helyek, meg mikortól javasolják stb.

Ja, kúrálom én magam, ezért olyan érzésem van reggel, hogy jaj de jó túl vagyok rajta. Aztán már ilyenkor érzem, hogy kezdek nyomi lenniKépKépEszem a C-vitamint, meg iszom a langyos citromos teát, meg párologtatok... Ja, és mindenki negem ugrál körbeKépKépKép

Zseppy (38)

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Katica!
Köszönöm kérdésed, alakulunk. Ma éjszaka aludtunk.Meg is voltam lepődve. Kép
Eddig Enéh olyan fél2, 2-ig hisztizett, utána kidőlt reggelig, de ma ALUDTUNK!!! Nem volt hiszti.

Odex!
Én is 2 mellből szoptatok, mert úgy vettem észre, hogy Enéhnek nem elég 1. Az elején eszik rendesen, de a vége fele csak nyammog a cicimen, és ha elveszem tőle, akkor hiszti van, míg meg nem kapja a másikat, és akkor újra eszik rendesen. Nekem már az elején mondta a védőnő hogy nyugodtan etethetem 2 mellből.
Tényleg! Te is a Ligába jársz, vagy van SztIvánon is védőnő???

-cs-

KépKép

www.eneh.gportal.hu

"Ne feledjem, hogy gyermekem első mintája és alakítója én magam vagyok."
sancsi
 
 


Zseppy!
Tényleg kúráld magad, és gyógyulj meg minél hamarabb! Kép Örülök, hogy ízlett a süti... Kép és ugye milyen egyszerű megcsinálni??

Kati, Sancsi!
Kénytelen vagyok most én is néha-néha (nem minden esetben) két ciciből szoptatni. Eddig szerencsére nem adta jelét Aisa, hogy ettől fájna a pocija. Kép Lehet, hogy most valamivel kevesebb a tejem, és azért nem elég neki az egyik cici, vagy egyszerűen csak lusta megdolgozni érte a végén, amikor már egy kicsit nehezen jön???

Sancsi!
Az tök jó, hogy így már jobban boldogultok, és pihenni is tudtok! Kép Én szentivánra járok a védőnőhöz viszont a gyerekorvosunk az vörösvári (dr. Kemény Cecília), így az oltásokért az egészségházba járunk (az a liga ugye??). Talán majd egyszer összefutunk, bár még nem láttam rólad képet, így nem sok az esélye hogy felismernénk egymást. Kép

Én meg most indultam volna egy sétára Aisával, már beöltöztettem, csak a babakocsiba kellett volna betenni a hordozkát, erre most ugrott csak be hogy a babakocsi az autónkban maradt. Kép Kép Úgyhogy most szegény leányzót (ha már felöltöztettem) kitettem a teraszra levegőzni egy kicsit. És most nézem, hogy már alszik is! Kép Este meg megyünk bevásárolni a Corába apával.. Kép

Na, sziasztok!
Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Megvolt nekünk is a ctg, doki. Most épp nem mutatott semmit a ctg, viszont a lyánykánt úgy bealudt, h csak az uccsó 5 percben volt hajlandó mozogni, addig totál 0 volt Kép
Aztán bejött valami csajszi, s azzal az idióta mátrix nyomtatóval elkezdett nyomtatni, na attól úgy beindult, h azt hittem leesnek a tappancsok Kép

Mennyire gáz a III. fookban érett lepény? Mert nekem már olyan. A műtét úgy néz ki 31-én lesz, s meg sem kellett kérni a doki bácsit, mert mondta, h Õ fogja csinálni Kép

Ja azért nem mozgott a gyerkőc, mert előtte másfél órával kajáltam, s sziesztázott egyet jóllakottan Kép

Zseppy
Én továbbra is a kamillára esküszöm. Kép

Az a vicces, h ma írtam a Hajninak, h elmúltak teljesen a jóslóim, viszont mire hazaértem megint elkezdődött, s már alig bírok menni Kép

Zseppy
Te mikorra vagy ütemezve, tudod már?

pussz
36+6

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Zseppy
Asszem Te tudnál nekem ebben a legjobban segíteni.
Csaszi után van arra lehetőség, hogy apa, vagy a rokonság megtekintse a gyermeket? Vagy mikor leghamarabb?

Persze más is válaszolhat rá Kép

36+6

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Otyka,
ha kint fognak izgulni a szülőszoba előtt még meg is állnak és akár le is fényképezhetik... Ki fog bemenni Veled? Aki bemegy, annak fogják először a kezébe nyomniKépKépKép

Aztán két órát melegítik és viszik vissza Neked az örzőbe. Ez szerintem olyan 11 óra magassága lesz. És akkor többet is lehet Veled (Veletek) ManócskaKépKép Én azért holnap rákérdezek, hogy oda bejöhet-e a műtét után a gyerkőc. Ha nem, akkor semmi értelme, hogy szegénykém várjon ott kint...

Én az ütemezést még egyenlőre csak úgy tudom, hogy jövő hét. Holnap ezt is tisztázom vele.

Zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


<font color="ff6000">Otyka!
Örülök, hogy jól vagy!! Én ctg előtt mindig eszek egy mandarin, arra úgy felpörög, hogy alig birom számolni a mozgásokat Kép
III. fokban érett lepény?? Én úgy tudtam, hogy az már igencsakel van meszesedve, és azzal már szülni szoktak. De a dokibácsi azt mondja, hogy ezek ellenére 15 nap múlva lesz a műtét, akkor biztos nem lehet gond vele. Én ezt a témát annyira nem ismerem.

Zseppy!
Te is csaszis leszel?
Nem is tudtam. Bocs, biztos nem figyeltem eléggé.

Már nagyon izgulok.
A szülésznőm ma éjszakás, és mondta, hogy mivel kedden kell vissza mennem ctg-re, menjek reggel 7-re, és akkor megcsinálja a ctg-t, mielött hazamegy. Utány dokinénihez is megyek. Remélem megvizsgál, hogy állhatok belülről, mert a hétvégén rendesen voltak jóslóim. Attól félek, hogy ha megint nyíltam egy ujjnyit, akkor nehogy bent tartson. Mindenesetre már beraktam az utolsó darabokat is a csomagba, hogy ha ott tart, akkor az itthoniak csak felkapják a csomagot, és behozzák utánam.
Hány ujjnyival fogják bent az embert? Tudjátok????

A másik:
A párom már azt jósolta, hogy ma nem megy be dolgozni, mert Õ a hétvégén apuka lesz. Ez neki nem jött be. Be kellett mennie Kép
Anyám csütörtökre mondta.
Az unokatesóm igaz, hogy szerdát jósolt nekem, de a férje keddet. És a férje a saját három gyereküknek is előre megmondta a nemét (lány-lány-fiú), és a szülés előtti napokban a dátumot is megmondta. És nekem is előre megmondta még mielőtt megfogant volna a babám, hogy pár hónapon belül sikerül, és fiam lesz! És tényleg. Tuti, hogy ő egy pasi-boszorkány. Szóval ő mondott keddet. Ez egy kicsit ijesztő azért.
Drukkoljatok.
Ha hazajöttem, mindenképpen jelentkezek!!
Ha nem jövök, akkor sms-t küldök valakinek.

Szilpa
38+4, illetve már 38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok
Na visszatértek a jóslóim. Kép Úgy görcsöl a hasam jobb oalsó része, h szinte hányingerem van.

Ti honnana tudjátok, h jóslók vagy igaziak? Mert neke szinte egyfolytában fáj. Nem igazán van szünet, mondjuk még nem görnyedek a fájdalomtól Kép

37

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


<font color="ff6000">Otyka!
Egyél csokit, és forró vizben fürödj meg, vagy minimum 15 percig engedd a hasadra a jó meleg vizet, utána feküdj le!
Ha elmúlik, és elalszol, jósló. Ha felerősödik, szülés Kép Kép

Sok sikert!

Drukkolok!!

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok

Ma éjszaka végre aludtam 4,5 órát Kép
Azt hiszem kaja mennyiségi ugrás okozta nála ezt a pár napot. Most többet eszik, úgy 160-at átlagban, így már aludt tegnap napközben és éjjel is.

Odex, szerintem nálad sem a tejed lett kevesebb, hanem Aisa eszik többet. Ti is babástul jártok vásárolni? Mi már egy ideje igen. Nagyon élvezi a kiscsaj a bevásárlókocsi tetejéről a nézelődést. Meg persze kell, hogy a kocsi rázza a fenekét is, csak úgy teljes az élvezet Kép

Sancsi, szrintem rövidesen beáll az éjszakai alvása. Napközben még mindig sokat alszik? Nálunk az elején max 1-2 órát aludt több menetben napközben. Nem volt könnyű időszak.
Egyébként elalszik magától, vagy altatni kell?

Otyka, ezek szerint nem leszünk közös szülinaposak a lánykáddal. Na sebaj. Az érett lepény nem gáz, csak annyit jelent, hogy a végén jársz! Amikor én szültem volt egy csaszis csaj is előttem, neki bevitték a fiát az örzőbe. Szerintem, ha minden rendben lesz veled, Te is megkapod, persze, ha lesz ott valaki veled, mert egyedül nem fogod bírni. A csecsemőssel pedig ugyanúgy mehet az apuka a kislányod rendbe rakni, ez nem más, mint a rendesen szülőknél.

Otyka, nekem is sokvolt a jósló fájás és nem voltak egyszerűek. Mégis azonnal tudtam, hogy mikor kell mennem. A jósló fájás tényleg csak fájás volt. A szülési fájástól viszont elakadt a lélegzetem, szétszakadozott a derekam és nem bírtam megmozdulni. Bár biztosan más mindenkinél, de szerintem érezni fogod Te is a különbséget.

A Szilpa javaslata is jó, a melegtől és a fekvéstől tényleg csillapulnak a jósló fájások, az igaziak viszont nem. Sőtt egy idő után már a fekvés sem kellemes.

Szilpa, azt nem jósolta meg neked a hím boszorkánod, hogy ma mikor lesz a nagy esemény?

Lányok lassan itt a finis Kép

Otyka, nem válaszoltál a név kérdésemre Képo

Zseppy, hogy állsz a náthával?

Kati

Niki&Viki & Kati

Kép
Kép
zkatica
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Hazaértem. Ma még hazaengedtek. Minden oké.
Most mennem kell, dolgom van, csak bejelentkeztem. Később jövök, és majd mesélek.

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Na túléltem az éjszakát. Komolyan félek az éjjelektől, mert annyira rosszul alszom már Kép
Csak azért félek, mert a doki bácsi mondta, h úgysem tudna kibújni a kiscsaj, s félek nehogy baja legyen. Biztos bután hangzik. Kép

Kati
Van már név, de nem áruljuk el senkinek, (max megírom emilbenKép) mert nem szeretném, ha az őrületbe kergetnének a becézésievel. S különben is, én sem nevezem nevén a gyereket,, akkor más se tegye Kép Szal kicsit hisztis vagyok Kép

Képzeljétek úgy felgyorsult az anyagcserém, h kaja után 10 perccel már kint is van belőlem. Pedig szedek vasat, magnéziumot Kép

Szilpa
Izgi, h mindart a finisben vagy Kép De mindenkepp kuldj sms-t, ha elindultatok!!! Kép

Miért kell párologtatni a gyereknek? S mindenképp be kéne szereznem egy olyat? Nem elég hogy vizesedik a szoba? Kép Kép Kép

pussz
37

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


<font color="ff6000">Sziasztok!

Otyka!
Ez fura, hogy neked vas mellett is ilyen hamar kijön, amit megeszel.
Az éjszakákról annyit, hogy nekem már hetek óta vacak. Aludni sem tudok időben, meg akkor jönnek igazából elő a jóslók is. Nappal is vannak, de éjjel több.....
Kitartás!!!
Sms-t pedig tuti küldök, el vannak már rakva a kis noteszembe a telefonszámok. Az mindig nálam van a táskámban!!!
Párologtatni akkor kell csak, ha száraz a szoba levegője. Nálunk itt a panelben annyira száraz, hogy max 1 óra után fel kell kelnem inni, és addigra már vattát köpök, meg az orrom is már sebes belül. Szal felírtam az ajándéklistára a legelső helyre, a legfontosabbakhoz. Mondta a család, hogy ne vegyek meg mindent, hanem hagyjak ki pár dolgot, hogy tudjanak mit venni majd ajiba, ha megszületik a pici fiam. Hát nem mondtam, hogy neeee. Kép Inkább gyorsan megírtam az ajándéklistát. De aranyos voltam, mert ráírtam, hogy milyen legyen, és hol láttam olcsóbban, meg mennyiért. Így tudnak belőle válogatni. A páromnak odaadtam, hogy koordinálja az egészet, nehogy mindenki ugyanazt vegye. Az kicsit gáz lenne. Itt ülnék mindenféle nélkül 5 orrszívóval, meg ilyenek Kép Kép Kép Húúú. Vizuális vagyok. Elképzeltem, hogy nekem is, meg a fiamnak is minden orrlyukunkból lóg 1-1 orrszívó, és még mindig van 1 pót, ha valamelyik elromlana Kép Oké. befejeztem...

Szóval a mai kórházi látogatásom:
Reggel 7-kor odamentem, de várni kellett egy jó 20 percet a ctg-re, mert volt 3 vagy 4 (nem is tudom már) kismama, akinek beindultak a fájások. Nem semmi. Ma délelőtt tuti tele volt a vajúdó, meg a szülőszobák... Õk természetesen beelőztek, hiszen nekik fontosabb. Ezzel nincsis semmi gáz. Tele volt óriási táskákkal a ctg előtti helység.. Utánuk következtem én. Felraktak ctg-re, közben megérkezett a dokinénim is. Megvizsgált még egy lányzót, aki hozzá tartozik, utána megnézte a ctg-met, és azt miondta, hogy milyen rendes gyermekem van. Kérdeztem, hoyg miért, erre az volt a válasz, hogy mert gyönyörű ctg-t rajzolt nekem. Persze én még ekkor nem láttam a ctg-t, így nem tudtam, mi neki a gyönyörű. Az, hogy vannak rajta fájások, csak én nem annyira érzem, vagy az, hogy nincsenek. Majd kis idő múlva letépte, közben kérdezte, hogy állok a fájásokkal. Mondtam, hogy az egész hétvégén voltak. Sőt tegnap már egy összefüggő görcsvolt a hasam alja, és ehhez jöttek néha hozzá bónuszban a többi fájdalmak hol itt, hol ott. De amikor étálni kezdek, alig haladok tyőúklépésben mínusz 2 métert, máris a hüvelyemben olyan erős feszítés nyomás, szúrás van, hogy meg kell állni, pihenni, mielőtt tovább megyek. Mondta, hogy akkor megvizsgáljuk a méhszájat. Oké. Megvizsgált, és mondta, hogy talán egy picit változott csütörtök óta, de még mindig inkább egy ujjnyinak mondaná, mint kettőnek. Kérdezte, merre lakom, mennyi idő alatt érek be, mondtam, hogy békás, 15-20 perc, erre azt mondta, hogy akkor még szabadon távozhatok. Ez elgondolkoztató. Ha messzebbről jönnék, nem engedett volna el, vagy mi? Jajjjajajaj. Kérdeztem, hogy mi az az állapot méhszájilag, amikor már nem enged haza. Mondta, hogy hateljesen el van simulva, és bő 2 ujjnyira nyitva van. Hát ez húzós. Nekem már teljesen el van simulva, de "még csak" bő 1 ujjnyi. Szal nem kell sok, hogy bent tartson. Mondta még, hogy sétáljak nagyokat, hogy beinduljon. Meg rákérdeztem, hogy ha nem indul be, akkor mikor kell befeküdnöm? Erre azt mondta, hogy a jövő hét elején. Hát ugyebár nem akarja kivárni a terminust, az pedig nekem 26.-a, jövő csütörtök.... De ha semmi sincs, azért még most csütörtökön vissza kell mennem CTG-re, meg vizsgálatra.
Vérnyomim rendben van. Bár hozzám képest picit magasabb (110/70), de ilyen szokot néha lenni. Biztos a sok izgalom a hírek miatt....
"Röviden" ennyi.
Én már nagyon be vagyok sz...va. Kép

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa!
Ez már kezd tényleg nagyon izgi lenni! Kép Komolyan mondom irigyellek egy kicsit, hogy még a szülés fantasztikus élménye előtt állsz... Kép
Hát a fantáziád az működik rendesen (orrszívók lógnak az orrotokból Kép), remélem szülés közben is humorodnál maradsz. Rajtam mindenki nevetett, mert olyan hülyeségeket beszéltem, hogy nem bírták nevetés nélkül. Kép

Otyka! Én nem vettem párologtatót, minden este egy műanyag tálkában teszünk vizet a radiátorra, és a célnak teljesen megfelel az is. Egyébként így is úgy is szörcsögni fognak az első napokban... Kép

Kati! Most egy kicsit javult a helyzet a szopizással, ma eddig minden alkalommal elég volt neki ha csak az egyik ciciből adtam neki. Lehet, hogy "alkalmazkodtam" az igényéhez és több tejcit termelek??? Jó lenne... Kép
Igen, mi már régóta a kiscsajjal járunk vásárolni. Eddig mindig aludt közben kivéve a tegnapi napot. Ugyanis kint a teraszon kialudta magát előtte, így tök éber volt végig, és sasolta a fényeket, a polcokat úgy hogy az ökle végig a szájában volt. Kép Azt hittem megzabálom, olyan édi volt! Kép

Na legyetek jók...
Akik finiselnek, kitartás és próbáljatok jól aludni.
Zseppy, jobban vagy már??

Hajni

Aisa és Hajni
odex
 
 


Odex
Becsüld meg a lányod, nagyon rendes gyerek! Kép Az én fiamat az első hónapokban sehová nem lehetett vinni, mert utálta a hordozót, és üvöltött benne, amíg ki nem dőlt, és be nem szunyált, de hát kínozni nem nagyon akartuk vele, szóval csak addig ültettük bele, míg utaztunk vhová.
(A helyzet azóta se javult, utálja a babaülést most is, így kénytelenek vagyunk minden utunkat az álmosságához igazítani, hogy gyorsan kidőljön. Kép)

Szilpa
Hú, tök jó olvasni téged, drukkolok, hogy minden rendben legyen veletek és szép élmény legyen az első találkozásotok Kendével! Kép
Ja, és ennél sokkal "rosszabb" eredményeket produkáltam (méhszáj állapota, kölök viselkedése nem nagyon utalt a közelgő "végre" Kép) az utsó ctg-n, és másnap 10:35-kor megvolt a haramia! Kép

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Vettünk ma babakocsit. A sógórnőm megajándékozott minket vele Kép Tök rendi, nem? 45 píz volt, így mindennel együtt. A párom majd 2 órát játszott vele. Mindent összeszerelt, szétszerelt, kipakolt, bepakolt, stb... Kép Tologatta jobbra balra. Kép Úgy készül a gyerekre Kép

Már megint este van Kép Nincs semmi a tv-ben, azt sem tudom mit csináljak hajnalig Kép

Szilpa
Nekem is van listám. Kép Szülés után lesz kelengye party anyuéknál, s ott fogunk kapni egy csomó mindent. Kép
Kép
pussz
37

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Sziasztok!

Olyan jó olvasni a sztorikat, de csak most jutottam oda, h én is írjak valamit, mert állandó vendégjárás van nálunk. Mindenki szeretne még "egyben" megnézni, ezért minden napra van jelentkező Kép Azért ez már fárasztó így a 38 héten. Ja, és átrendezzük a lakást végre a véglegesnek gondolt formájára, így végre kerek lesz a gyerekszobánk is. Már alig várom az eredményt.
Tegnap voltunk 38 hetes UH-on és a dokimmal is beszéltem. A helyzet a következő: én C2000, a babóca farfekvéses, ezért, ha egy héten belül nem fordul be, akkor 25-én reggel császárral érkezik a világra. Szóval én 24-én, kedden reggel vonulok be a kórházba, így biztos, h lesz közületek olyan, akivel egyszerre nézünk anyai örömök elé Kép)
Szilpa, és a többi finiselő, izgi lesz, az tuti!
A baba érett már a születésre, most 3000 g. Tegnap flowmetriát is csináltak, mert kevésnek találták a magzatvizet, és biztos, ami biztos megnézték, h táplálja-e még rendesen a méhlepény a kicsit. Szerencsére ezzel semmi gond. Nekem is III. fokban érett a lepény, szóval ideje világra jönni Kép
Nem tudom, sokat gondolkodtam a hír hallatán az eseményeken, de talán így egy picit könnyebbnek, nyugodtabbnak érzem magam, mint korábban. Most tudom a dátumot, lelkiekben felkészülök az eseményekre és talán a férjem sem olyan falfehér, most, h tudja mikor kell bevinnie a kórházba.
Azért még beszélgetek a kisfiammal, hátha megfordul, de eddig még semmi.
Holnap ctg, de szerintem az sem mutat majd semmi komolyat.
Hát így állunk. A para nőőőőőőőő!

Igyekezzetek pihenni, a visszaszámlálás már indul Kép

Orsi
38+3
oladanyi
 
 


<font color="ff6000">Odex!
Kép

Cas!
Köszi Kép

Otyka!
Jól látom? Pierre Cardin?
Szerintem nekünk is ilyen van, csak mi világoskék kockásat vettünk. Mármint ahol neked bordó, ott nekünk vil.kék. Csak mi nem vettünk hozzá hordozót, mert az van, meg ... se. Viszont én vettem hozzá pelenkázó táskát. Nekünk így volt 38.ooo,-.

Oladanyi!
Hát, neked is tömörülnek már a napok!!! Kép
Lelkileg én is megpróbálok készülni, csak nem tudom, milyen napra.. Kép Kép
Ha akkoriban leszek bent, jó lenne talizni. Ha írsz privátban, akkor tel.számot cserélhetnénk, nehogy elmenjünk egymás mellett a kórházban. Kép
Szép súlya van a babódnak! Pont jó! Nem lesz nagy, de nem is olyan pici már, hogy bármi gond lehessen belőle. Nekem 3480 g volt a betöltött 38. héten az UH-on. De a lepényem még csak I-es volt. És C1000. Utána 5 nap múlva már C1111!
Beszélgess sokat a fiúcskával, hogy forduljon be!!
Ki az orvosod? Biztos már írtad, de tudod, a kismama-agy.... Kép Kép Kép Kép

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


<font color="ff6000">Ja, ma este jó 1 órát sétálgattam, utána meg feljöttem a 4. emeletre lépcsőn. Meglátjuk, lesz-e hatása!!! Jó, tudom. A 4. emelet nem nagy szám. Más kismama sokszor megteszi. De aki hozzá van szokva, mert minden nap azon járkál, az is más. Én kb 9 hónapja nem lépcsőztem... Hát a combom reszketett egy picit a végére, meg a levegő is nehezebben jött befelé! Kép

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


<font color="ff6000">Otyka!
A mózest kipontoztam, mert hirtelen nem jutott a kismama-eszembe a neve. Kép És most látom, hogy úgy küldtem el Kép Kép Kép
Kész vagyok!!!

Szilpa
38+5</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Szilpa
Mi végülis azért vettünk mózest hozzá, mert mondták, h anélkül nem lehet hasra fektetni a gyereket...
Nekem annyira nem is kellett volna, de telefonon beszéltünk egy hozzá jobban értővel, s ő javasolta Kép
A hordozó meg kellett, mert azom sem volt, viszont én rengeteget vezetek. Tulajdonképpen a kisebb vásárlások kivételével (kenyér, tej) már át kell mennem vörösvárra, s buszozni nem nagyon szeretek Kép

Képzeljétk annyira viszket a hátam, majd' megőrülök. Ráadásul nem nagyon érem el, így aztán szégyen, nem szégyen előkaptam egy fakanalat, s azzal vakarózom Kép

37+1

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Otyka
Nekünk is ilyen kocsink van, én épphogy a mózesben nem fektettem soha hasra a kölköt. (Nem is tudom, hogyan tudná oldalra fordítani a fejét hason, olyan keskeny az a mózes...)
És mivel a fiam egy idő után a babakocsiban is csak hason volt hajlandó aludni, én fogtam egy babapokrócot, összehajtottam négyfelé, a feje alá pelust, és nagyszerűeket szunyált hason a kocsiban mózes nélkül!

Kép
Kép
Kép
cas
 
 


Cas
Köszi. Kép Lehet hamarabb kellett volna ilyet kérdeznem Kép De ott a boltban nekem fogalmam sem volt, s telefonon meg ezt mondtak. Gondolhatod, nekem az meg sem fordult a fejemben, h egyáltalán a babakocsiban másképp is lehet fektetni a gyereket, mint háton Kép Kép
Jah az évek meg rutin Kép Kép Kép
Egyébként jó a kocsi?

Nektek is vérzik az orrotok? Nekem már két hete szinte egyfolytában. Már nincs is olyan alkalom, h ne vér legyen a zsepiben. Mondjuk nekem gyermekkoromban is érzékenyebb volt a nózim.

pussz
37+1

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Sziasztok

Otyka, most már megvárom, hogy megszülessen a lányod, akkor dupla meglepetés lesz, a nevével együtt Kép

Párologtatót vettünk mi is, ha jól emlékszem 4-5 hetes korában. Addig mi is vizes törülközővel és műanyag tálakkal küzdöttünkj. Utólag megvalva, nem ugyanaz. A párologtató sokkal jobb. Én magamon is észreveszem, hogy jobban alszom, ha hagynak és nem szárad ki annyit a torkom. A babókának pedig nem szárad be az orra reggelre.

Szilpa, a porszívón jót nevettem, bár nekem is volt listám és próbáltam koordinálni, azért nekünk két porszívónk van, szerencsére ugyanaz a fajta, így legalább alkatrész utánpótlásnak jó lesz.
A hímboszid jóslata ezek szerint nem jött be. Nálunk is mindenki jósolt, de aztán akkor született, amikor már mindenki beleunt nálam a jóslásokba.

Odex, irigyellek. Nálunk most éjszaka a változatosság kedvéért 2 óránként akart éhenhalni a kiscsaj. Én nem tudom milyen változás előtt vagyunk, de már kivagyok. A párom szerencsére itthon maradt, így legalább etetések között pihenhettem, így nem teljesen hulottam szíjjel.
A bevásárlásban engem csak egy dolog zavar. Sok bátor idegen meg kívánná fogdosni a gyereket, amitől én sikítófrászt kapok, a másik fajta meg felháborodik, hogy az ápolatlan idegen búrájára nem mosolyog a gyerek. Szóval azért mindig akad izgalom is. Persze a normálisak többen vannak, egyszer Lilu állt meg mellettünk csodálni a Vikit és még a párját is oda rángatta. Õk legalább kultúráltak voltak.

Otyka, a mi kocsink is tök hasonló, én pont a mózeskosár miatt irigyellek. Abban azért könnyebb cipelni a gyerkőcöt, mint a hordozóban. A hasrafekvésről pedig annyit, hogy Vikit, ahogy szemből nem lehet felvenni, úgy hasra sem lehet fektetni, mert nem tűri. A fakanál jó ötlet. Ha a párod rosszalkodik csak oldalra suhintassz egyet Kép

Orsi, zavarj el szerintem mindenkit, nem jó, ha ilyenkor kifárasztanak. Vagy 1szerre kell összeterelni őket és akkor hamarabb vége van.

Szilpa, a kórházban én is lépcsőztem naponta többször is. Nekem nem jött be, de van akinek segít. A séta viszont jó, űzd ezerrel, amennyit csak bírsz.

Hajrá kismamik, már a célegyenesben vagytok!

Kati

Niki&Viki & Kati

Kép
Kép
zkatica
 
 


Ja és tegnap megpróbáltam elkészíteni az Odex féle sütit. Mikor a túrót morzsoltam volna. A még le nem járt, kívülről tutin kinéző túró belseje tisznya penész volt. Sikítófrászt kaptam. Sebaj, majd legközelebb. Legszívesebben visszavittem volna a Corába, csak kicsit odébb van Budakalász.

ui: Otyka, az orrom nekem is vérezgetett.

Niki&Viki & Kati

Kép
Kép
zkatica
 
 


Zseppy
Mi volt a dokinál?

Én ki nem mozdulok itthonról gyalog. Tiszta jég az út, mert nálunk csak akkor takarítják le a havat, ha a kocsik már legyalulták. Így simán ráfagy az útra, s nehezebben olvad el. Na ma meg rásesett a hó. Kép

37+1

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


<font color="ff6000">Otyka!
A babakocsiban is simán hasra lehet fektetni. Ez a hozzáértő nem csak rábeszélni akart??? Tőle vettétek???????
Egyébként Pierre Cardin???
Nekem is szokott vérezni, de nekem inkább a terhesség elején vérzett sokat. Most csak a zsepiben van itt-ott, de annyira nem vérzik, hogy follyon. Szép téma. Bocs, ha valaki nem bírja az ilyet.

Zkatica!
Én az orrszívóból nem porszívósat akarok. A 3 gyerekes unokatesóm is lebeszélt róla, meg a védőnő is. Esetleg tarcsiba lehet otthon tartani, ha komolyabb megfázás van, de jobb a kézi elemes.
Párologtatót viszont fogok kérni/venni. Mindenki azt mondja, hogy elég a radiátorra vizes edény, de aki próbálta, az mind ezt mondja, amit te, hogy ég és föld a különbség. Nálunk itt nagy a szárazság.
A pasi-boszi biztos felmondta a szolgálatot Kép
A séta+lépcsőzés után még egy kicsit tologattam az ágyamat is, mert mögötte van a konnektor, és tegnap vettem hosszabbítót, és be kellett dugni, hogy tudjam használni. Ezt el is felejtettem este leírni! Így ma megint mehetek egy nagy körsétára. Csak ebben a faca meleg időben megfagyok. Ezért gondoltam a lépcsőre, dehát.... Kép De ma legalább szép környezetben fagyok meg Kép Olyan jó, amikor fehér minden!!!

Ja, este meg alig bírtam lefeküdni, úgy melyegtem. Nem tudom, hogy ez lehet a közelgő szülés jele, vagy csak elcsesztem valamivel a gyomrom? Ezen gondolkoztam. Ma reggel is picit érzem, de sokkal jobb már.

Szilpa
38+6</font>


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok,
Náthám úgy érzem valamivel jobb, de még nem érzem toppon magam. Ettem este jó hagymás görög salátát.

Tegnap Doki,
millióan voltak. Szóval ameddig én ott voltam volt legalább kettő iker szülés. Folyamatosan császároztak és ment a fenn forgás. Szóval én is ott vártam 11:45-től 14:15-ig. Közben szült Doki bácsink is. És rengetegen voltunk a ctg-n is, "csak" kismamákKépKépKép
Szóval Otyka, én is úgy néz ki 30-án fekszem be és 31-én lesz a nagy nap... Megkérdeztem Gazember bejöhet hozzám a műtét után. Még erősen gondolkodom, de lehet jót tenne neki... Még ebben azért bizonytalan vagyok, de legalább tudom, hogy ha nagyon akar bejöhet.

Gyerkőcöt 3480 grammra becsülik. Doki csodálkozott is, mert amilyen gyógyszereket szedek ez elvileg nem lenne lehetséges. Nem tom. Anyu szedett betaloc-ot és a hugom 4400 gramm lett. Ja, a méhszájam még zárt. De ezen nem csodálkozom, mert minimálisan vannak fájásaim. A lenti folyamatos fájdalom meg régóta van, az állítólag a tartó szalag. Ja, és még jövő héten mehetek a kardiológiára is szakvéleményért. Na, az is hosszú nap leszKépKép

Szilpa,
Én hasonlóan Otykához ki se merek lépni, mert rögtön esek. Nem is vittem ma Gazembert ovibaKépKép Viszont lehet Neked segítene egy kis laza fenékre huppanásKépKép Barátnőm a kiírás napján ment fel a 4-re és még aznap meg is szült.

Katica,
Szerintem beszélj a gyerekorvossal, vagy a védőnővel. Első lépésként hátha tudna ajánlani szoptatási tanácsadót. Nekem olyan 3 hónapos volt Gazember, amikor elkezdett szószerint higulni az anyatejem. Ez látszott is, mert megváltozott a szine. Akkor elkezdtem pótolni neki. Ez úgy nézett ki, hogy először cici és csak utána szinte minimális tápszer. De mondjuk ez a súlyán is meglátszott, mert semmit nem hízott. Ha hízik rendesen, akkor meg anya és cici függő lehet. Tudod ott érzi magát a leginkább biztonságbanKépKép Fel a fejjel. Beszélj valami szakemberrel. Én az LLL-ről hallottam, állítólag van honlapjuk is.

Elkezdtem Lyányok, hogy csak olyan dolgokat főzök, amiket a szülés után majd nem nagyon ehetek. Ma csináltam gombás husit. Most lett kész, úgyhogy megyek isKépKép Még csinálok majd rakott kelkáposztát (vagy főzeléket), jókai bablevest, meg paradicsomos káposztát is ennék.

Szilpa, Otyka
kitartás. felesleges izgulni, mert még egy gyerek sem maradt bentKépKépKép

Zseppy

Zseppy&Enci&Zsolti
Kép
Kép
zseppymano
 
 


Szilpa
Ebbe nem lehet, mert nem teljesen vízszintbe fektetni. Végülis ezért lett véve a mózeskosár. Nem tőlük vettük. Vadi új. s nem rábeszélni akart mert ajiba kaptuk. Nem én fizettem, hanem a sógórnőm.

Egyébként én is szoktam émelyegni Kép

37+1

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Zseppy
Akkor egynap fogunk szűlni Kép
Kivi vagyok ki lesz hamarabb Kép
Legalabb nem fogok unatkozni Kép

pussz: Otyka
-----------------------------------------------------------

Kép
otyka
 
 


Szia Szilpa,

visszaolvasva láttam, hogy Magenheim doktornőhöz jársz - szeretném megkérdezni, hogy meg tudnád adni az elérhetőségét? Van magánrendelője?

Előre is nagyon köszönöm,

Szia,
Rozi
krozi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?