Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok lányok!

A bográcsozást júniusra 16-ra tervezem (és nem Leányfalvára, hanem Lajosforráshoz, itt van Szentendrén, megy oda busz is, gyönyörû hely és teljesen biztonságos gyerek szempontból), mert a május nekem nagyon húzos a vendégjárás miatt, a 26-i Evelin napot és a 28-i Adrián szülinapot is 19-én vagyunk kénytelen megtartani, mert apa megy Németországba a maratonra. Egy hétig anyu lesz itt velünk, azon kívül nehéz jó idöpontot találni, mert szinte minden hétvégén verseny van, azonkívül pedig szombatonként egész napos edzés.
Kérlek írjátok meg, hogy ki tudna jönni és hány fövel, mert én megveszem a húst (gulyást tervezek), meg ami kell, aztán elszámolunk. Arra gondoltam, hogy a 10 év alatti gyerekeket, akik kevesebbet esznek kettöt számolok egy személynek, persze akik még nem esznek ilyesmit, azt nem számoljuk. Mit gondoltok? Ez így korrekt vagy másképpen csináljuk?
Hát nem nagyon tudok sûrûn jönni, mert úgy néz ki, hogy jövöre építjük az új házunkat és most gözerövel tervezünk. Viszont jó hír: kb. két hét múlva lesz új autóm (Suzuki WagonR), bár épp mostanság újítottuk fel az Unot.


Zsorka! A családi bemutatkozást ide gondoltam, meg van nekünk egy kérdöívünk is, amit kitöltöttünk, ha adsz egy email címet, elküldöm. Ez a többiekre is vonatkozik, akik újak.Kép A megjegyzéses titok nyitja a táblázatunkban rejlik, amit most már tényleg felteszek. Neked is elküldöm, ha adsz egy email címet és akkor mindent fogsz tudni.

Bóbita! Teszt:Kép, Mátédnak jobbulást kívánunk!Kép

Pele! Itt is nagy-nagy gratula és kívánunk sok boldogságot és jó egészséget!Kép

Hajni! Hogyne lenne lehetséges, söt ezt ne kelljen mondani, ezt vegye minden topiklakónk tudomásul, hogy mindenki szeretettel lesz várva a bográcspartira!Kép

Anikó! Tesód hogy van? Mi az a boszileves?

PM! Gratula a telekhez? Hány négyszögöl? Elkezditek már idén nyáron? Milyen lesz a ház? Mi könnyûszerkezetest szeretnénk. Ha kell designer, szólj, férjem ismer!Kép Úgy érzem fiad lesz!Kép

Ági! Neked is fiút érzek!Kép Afrika? Mennyi idöre menne? Házzal mizújs?

Norcsi! Hát a férgekröl annyit, hogy megfordult a fejemben, hogy mielött a kutya megkapta volna a féreghajtóját, többször szájon csókolta a gyerekeket! Aztán szép kis férgeket kakilt ki (bocs)!Kép Honnan lehet vajon tudni, hogy átadta-e?

Nem is írtam! Adrián mondja, hogy anya, baba, apa, deje (gyere)!!KépKépKépJa igen, ma éjjel átaludta az éjszakát, de még nem szólom el, általában 3-4* még kelünk éjjelente, de már megszoktam.

Emese! Most olvastam, hogy lehet kapni a Bricostore-ban mûanyag tisztitót, rá volt írva, hogy kerti garnitúrákhoz is jó?!Kép

Kriszta! A banán turmix nálunk is sokáit menö volt, Kikkónál. Minden reggel 3 dl, vagy egy évig!Kép

Virág! Cicinek jobbulást!Kép Gondolom, hogy nehéz azért négy gyerekkel otthon huzamosabb ideig. Azért le a kalappal, nekem azért még néha a kettö is sok!

Adri! Leevinek:Kép Mi is mennénk vizeletvizsgálatra, mert anyósom ödémás duzzanatot vél látni Adrián szemei alatt. Már három pisizacsit dobtam ki, mert egyszerûen nem ragad oda és kifolyik a pisi! Ti hogyan csináljátok?

Ildi! Nálunk meg apa azt mondja, hogy vigyem a gyereket nyáron is oviba, mert nem azért fizetjük havonta az ovit, hogy a gyerek otthon legyen! Én azt gondoltam, hogy Kikkó nyáron itthon lenne, az jobb neki. Most nem mindegy? Ha ott van, ha itt van, fizetni kell, neki pedig szerintem itthon jobb nyáron, nem? Gergö kérdésén jót vidultam!Kép Bálint akkor most tulképp mire allergiás?

Szile! Jó, hogy jelentkeztél! Olyan régen nem hallottunk felöletek! Tessék szépen gyakrabban jönni!Kép

Feksi! Jól kijutott a családodnak a rosszból! Mindenkinek jobbulást kívánunk és szeretettel várunk júniusban!Kép

Madárka! Jó olvasni egy ilyen élménybeszámolót! Örülök, hogy minden ilyen simán ment és megy! Kívánom, hogy maradjon is így!Kép

Nikie! Nekem is rendszertelen volt a ciklusom, hol 28 nap, hol 35, volt olyan, hogy 38 nap! Mégis az elsövel rögtön teherbe estem, a másodiknál én is szedtem clostylbegitet. A szedés hónapjában már teherbe estem, igaz inkább a nyaralás, pihenés segített és meg próbáltam nem gondolni a terhességre! Ne izgulj, próbáld lefoglalni magad és a gondolataidat a nap 24 órájában, ha lehetséges. Legjobb az lenne, ha elmennétek a pároddal nyaralni, ott általában sikerül annyira lazítani, hogy teherbe fogsz esni meglátod! Ezen a nyáron megfogan a baba.Kép

Edókáék! Gyógyuljatok meg mind!KépKép

Kanga! Köszi elöre is a jókívánságot! Én meg tudod mit kívánok aznapra! Legalább olyan könnyût, mint Madárkának és Pelének! De föleg egészségeset!Kép

Helga! Szerintem szoptasd még nyugodtan, nem törvényszerû, hogy 6 hónaposan el kell kezdeni a hozzátáplálást! Azért próbálj cukrot tenni mindenbe, hogy édes íze legyen, azt szeretik a babák általában.Kép

Erika! Én nem nyaggatásnak vettem, hanem barátságnak!Kép

Verus! Merre vagy?

Gergelyeknek boldog névnapot! Írjátok már le még egyszer, hogy ki Gergö és ki Gergely és mikor ünnepel! Egyébként én készítem a névnapos táblicskut is, de könnyebb dolgom volna, ha mindenki ideírná a babái névnapját! Elég hosszadalmas, mire végigfutom a naptárt! Erre jelenleg csak reggel jut egy kis idöm és nyugalmam, tudjátok holKép
Reggel, amikor bekapcsoltam a mobilt, ott várt Pele üzenete, enapi elsö hírem és milyen szupi!Kép

Puszi, Evey
evey
 
 


Valószinüleg nem tudok jönni szerdáig, így az összes kedves Zsófiának boldog névnapot elöre is!

Mindenki írjon bogrács ügyben, az is, aki sajna nem tud jönni!

Evey
evey
 
 


Sziasztok Lányok!


Pele! Itt is teljes szívbõl gratulálunk Bálint babához és mindannyiótoknak sok boldogságot kívánunk!KépKépGyors voltKép

Madárka! Tényleg nem vagy semmi. Azért azt szeretném elmondani, hogy én toxémiával szültem és olyan rosszul voltam szülés után, hogy éjjel nem is kaptam meg Pankát és reggel is úgy kaptak el a zuhany alatt és elsõ napokban én is betoltam õt a csecsemõsökhöz. De szeretem nagyon. Várunk titeket a talin nagyon.

Zsorka! Üdv itt köztünk. Azért nem csak egy kardiológus van a földön, kérdezz meg többet a gyermekvállslásról és akkor könnyebben tudsz dönteni. Nálunk Panka 15 hónapos én most vagyok 13 hetes és Panka is a fogamzáskor 10x szopizott és most is 3-4x. Így ez nemigen akadály.

Nikie! Üdv neked is köztünk. Nekem is volt a 7. héten egy missed ab-m Panka elõtt és nekem is szt mondta a doki, hogy sárgatest elégtelenség miatt nem tudott beágyzódni. Clostit kaptam és rá 3 hónapra meg is fogant Panka. Szülés óta 28 napos ciklusaim vannak, 14. napon történõ peteéréssel, ugyhogy nincs veszve semmi. Én nem a stresszre fogom, hanem a fogamzásgátlókra....

Mi is nagyon jól éreztük magunkat a talin, de gyanítom Panka azért volt olyan nyûgös, mert újabb fogak késuülõdnek. Újra kelünk éjjel óránként.....

Edóka! Jobbulást!

Bóbita! A következõ pozitív lesz. Máténak jobbulást. írj mi van.

Verus! Merre vagy?

Erika! Gratula aköltözéshez és a vizsgákhoz, ügyi vagy.

Lányok bocs, de megyek szunyálni.

Jó éjt:Pankamama
PM
 

 
 

Sziasztok!

Pelcsikécske! Igaz én már küldtem üzit, de itt is kívánok Nektek mindne földi jót, jó babázást és sok türelmet. Bár az Neked mindig van, nekem legalábbis úgy tûnik. Remélem én is ilyen hamar fogok majd kicsomagolódni. KépKépKép

Én is kaptam SMS-t éjjel, azt hittem frászt kapk mikor megszólalt a telefonom. Az én telefonom ráadásul olyan, hogy addig jelzi az üzenetet, míg el nem olvasom. Hullán támolyogtam ki (este kicsit becsiccsentettem 3 koktéltól) és akkor olvastam az örömhírt. Elõször azt sem tudtam, hogy mirõl van szó, de aztán ujjongtam magamban egy sort miután rájöttem, hogy Pelcsike babájáról van szó. Mostmár csak azt nem tudom, hogy a szám amirõl küldte az õ telefonszáma volt-e. Olyan jó lesz tudni, hogy ennyien fogtok szurkolni Nekem is, ha szülni fogok. De most egyenlõre Kanga van a soron, aztán Ági, PM aztán talán én vmikor. Ha Madárka meg nem elõzKépKépKép. Nem hagytam ki senkit, ugye???? KépKépKép

Evey! nekem jónak tûnik, az egy szombati nap, ugye? Vagy vasárnap? Szombat nem lenne jobb? Vagy csak nekünk lusti nap a vasárnap?

Bóbita! KépKépKépKép

Edóka! ezek szerint 4 gyereket kellene szülnöm? KépKép Hát én maradok a 3-nál. KépKép

Köszönjük a gratulációkat Lili nevében is. Ma is 2x pisiltünk wc-be, ha nagyon veri a wc ajtót tudom, hogy van kedve ücsörögni kicsit és akkor rárakom az ülõkére. Aztán egy perc múlva már jön is a pisi. Aztán van, hogy eszébe sem jut egész nap és akkor nekem sem.

Pusz:

Anikó
Gerianikó
 


Pele: szeretettel gratulálok! Szerencsés kis fickó!
Evelyn: én 'sõként jelenkezem...viszonylag egyszerû helyet találtál nekünk...
F. Dia
fd (fd)
 


Sziasztok,
Peleeeeeeeee KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép (ezzel azt hiszem mindent leírtam Kép).

Ági,
mennyi idõs vagy? Hisz pocid semmi, a babácska már ilyen nagy lenne? (Legalábbis én mindkét csemetémet majdnem félidõben éreztem meg). Õszibararck-turmix befõttbõl isjó (anyukáméból Kép). Bálint olyan helyes volt abban a szemüvegben Kép. Remélem, a köv. talira is el tudsz jönni (férjed esetleg nem tudna elkísérni?)

Bocs, hogy a többieknek nem írok, de gépelnem kell (mint három napja megint), majd holnap...
puszi mindenkinek
Zsóka

ui: Vki anno írta, hogy az összes babanetes kérdõív megvan neki. Nem küldené el nekem az összeset (az enyémet is?) Csinálnék belõle egy "összesített" táblázatot.

Zsóka
zsóka
 
 


Pele nagy nagy gratula és sok bldogságot,jó egészséget és sok tejcit kívánunk!Kép
És számomra a kisfiad neve is boldogság,mert nekem i Bálintom vanKép!Nagyon vigyázzatok magatokra és várjuk a további híreket!

Betegeknek jobbulást!

A bográcsos tali nekem is tetszik és ráadásul viszonylag közel is van Kép!

puszi
Balu mami
Balu mami
 


Én is kérek kérdõívet
szikszij@freemail.hu

köszönöm
BM
Balu mami
 


Sziasztok!

Balumami! Kérdõívet mindjárt küldök neked!

Evey! Táblázathoz Luca (9hó) friss méretei: 9400gr, 72cm.
Mi is jelentkezünk a bográcsozásra, beírtam a naptárba, remélem, nem jön közbe semmi. Nagy baj lenne, ha egy kicsit különcködnénk? Mi nem nagyon eszünk húsosat (max szárnyas), de vinnénk külön bográcsot és fõznénk valami "könnyebbet". Szabad? (Ha nem, akkor is megyünk a társaság kedvéért. Kép)
Zsófi nevében köszi a névnapi üdvözletet!

Helga! Szerintem sem kell erõltetni a fõzeléket. Próbálkozz, de ha nem fogadja el, az sem baj, lesz még rá ideje bõven. Én is ezt teszem Lucánál, pár kanál után rángatja le rólam a ruhát, hogy jó, de most már jöhet a cici. Ha megnézed fentebb a súlyát, hát nem egy alultáplált baba...Kép Néha, ha olyan kedve van, elég szépen eszik, de legtöbbször szinte semmit.

Erika! Tominak a járáshoz, neked meg a vizsgákhoz, költözéshez nagy gratula! Kép Ne félj, elõbb-utóbb a helyére kerülnek a lakásban a dolgok (ha Tomi is úgy akarja Kép).

Puszi
Andi

Andi
andi3
 
 


Sziasztok!

Pele!!! Gratulálok!!! Nem is tudtam, hogy BÁlint lesz a neve, ti többiek tudtátok??? Látom, elirigyelted a fiamtól, mi? Kép
Apropó, 3. gyerek születési sebességben én tartom a rekordot itt, azt hiszem, hiszen Gergõnek 1 perc kellett összesen, ha úgy akarom Kép.

Evey és bogrács: ne 16 please!!!! Ilcsinek aznap van a torna bemutatója, tuti hogy oda megyünk, idõpontot még nem tudok, vagy a du. közepén vagy késõ du. de mindenképpen eléggé meglövi a napot. Én már úgy vágyom egy talira, de júni 16 reménytelen! Elõtte hétvége egyelõre tök üres, nem lenne jó ott??? (vigyázat, utána vége a sulinak, és mindenki megy amerre lát, történetesen az én srácaim csak elvétve lesznek teljes létszámban otthon)
Névnapos táblicskut jólenne ha legalább a részeit elpostáznád, utolérhetetlen vagy ezekkel. Én asszem megírtam már ezügyben az adatokat, lelkiismeretem tiszta.

Nikienek írtam már máshova...volt rá topik bõven. Viszont jut eszembe: itt mindenkinek vagy 28 vagy több napos a ciklusa? Vagy van esetleg rövid ciklusos is? És ha igen, arról mit lehet tudni?? Nekem elsõ gyerek elõtt 26 volt, utána inkább 24-25, aztán az ikrek után 23-24, majd tablettával 28, tabletta elhagyása óta elõbb 26-25 most meg megint 24 sõt van már 23 is. Ilyenkor mi van? (megjegyzem minden gyerek szuperkönnyen fogant, szóval feltehetõleg ilyen szempontból nem túl kóros)

Bóbita, sajnálom. Mátét is. Átéltem anno, rémes érzés, kívánom hogy gyorsan gyógyuljon, és ne kelljen többször mentõzni vele!

Evey, mégegyszer. Bálint allergiás egy rakat növényre. Pollenallergia. Amire csinálnak tesztet: gabonakeverék, fûkeverék, fapollen-keverék (ebbõl i és ii nevû volt, i a korai, na arra nem), lándzsásútifû, parlagfû, meg kitudja, mit hagytam még ki, szóval volt vagy 7-8 növény, mind kijön neki. Viszont ezzel együtt csináltak még pár egyéb dologra (macska-kutyaszõr, poratka, gomba, tej, tojás, szója, gyümölcskeverék) azokra negatív. Ez legalább jó. Szóval ha akarom, csak egy dologra allergiás: pollenre. De abból mindenfélére, ami levegõben szállva terjeng. Viszont szerintem momentán náthás, merthogy tesói is.

Hú, még biztos akaram valamit, de elfelejtettem.
Pisilõ-kakiló , járó és beszélõ babákhoz gratula!

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Erika nagy gratula a vizsgához, járáshoz meg költözéshez így egy kalap alatt! Gondolom a legelsõ miatt most kicsit fellélegezhettél!

Helga! Nálunk ugyanez a helyzet. A fiam szopik még csak, viszont azt meglehetõsen sûrûn (éjjel is vagy háromszor) és a gyümibõl néhány kanálnál többet nem hajlandó elfogadni. De szerintem hamarosan õ maga is nagyobb érdeklõdéssel fog az idegen ízekhez állni, ezt tudom mondani neked is hogy emiatt ne aggódj.

Evey. Közben olvastam hogy itt írtad a bográcsozós idõpontot, eddig úgy tûnik hogy az nekünk is jó lenne, úgyhogy feltételesen bejelentkezünk teljes létszámban!Kép

Ági köszi a dícsérõ szavakat, ezek szerint nálatok is szemüveges a kisfiad? Hogy szokta meg, simán? Nálunk most lekopogom de egyik napról a másikra megszokta, bár néha azért reggelente megy a huzavona hogy felvegye, de ettõl eltekintve nagyobb probléma még nem volt.

Bóbita, hátha tévedett az a fránya teszt!

Sziasztok, puszi:Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok

Pele,
gratulálokKép! Úgy örültem, amikor olvastam az sms-t!

Anikó,
ne hagyd magad megelõzni! Tegnap voltam a La HallebanKép. Sokba kerültpedig Rebekának nem is tudtam venni semmit.
Klassz kis topik ez... van benne szó terhességrõl, kisbabáról, nagybabáról, meg még nagyobbakrólKép

PM,
atttól tartok, az, hogy ki milyen gyorsan tér magához szülés után, az színtiszta genetika. Petrával nagyon nahéz szülésem volt, mert forgási rendellenességgel bújt ki õnagysága, mégis virultam, mint a tejbetök (utána), de akkor 5-7 nap kellett a teljes felépüléshez. Most elég volt 20 perc, max a varrat zavart egy kicsit, de a harmadik napon kivették. Mondjuk az tény, hogy nem volt gyermekágyi depressziómKép

Evey,
3-4 kelés éjjelente? A szülést túléltem, de ebbe tutira belehalnékKép

Évi, Zsorka,
a titok egyszerû: mérhetetlen mennyiségû lakonikus nyugalom. Még akkor is amikor Petrus behozza a vizes mosdószivacsát, és a hasamra pakolja. Akkor is, amikor a doktornéni kezébe adott egy kikukázott rohadt hagymát. Akkor is, ha már egy órája visít, mert azt mondtam, hogy: nem. Na ez a legnehezebb. Eg szó nélkül szedem ki a zuhanytálcából a cipõket, a cipõkbõl a kockákat. Tényleg nem leányálom, de szórakoztatKép.Az idegeskedés az ami fáraszt, tehát csak nyugi. Végül is van két szép gyerekem, nem mindegy, hol laknak a cipõim? és ha valamit örömmel hoz akkor örülni kell neki, legyen az rohadt hagyma, vagy a Rebeka köldökéhez használt steril vatta szétcincálvaKép

Kanga,
ne siess be a kórházba, és akkor Te sem fogsz sokat várni a szülõszobánKép

A Margitszigeten lesz az a tali 3 hét múlva? Tegnap jártunk arra, Petra oda vissza végigrohanta a szigetet, mi meg loholtunk utána. Ugye segítetek majd õrizni ezt a kis szökdösõt?


Sziasztok,
madárka
madárka (mad&aacut
 


Iboly,
rövid leszek. Kipróbáltam a bimbóvédõt, Ráhelbaba nagyon megsértõdött miatta. Kép Úgyhogy kidobtam több, mint 800.-ot az ablakon. Kérdés: én is elkaptam a gyerekek vírusát. Egész éjjel 20-30 percenként rohangáltam hányni (az elsõ 2 óra múlva már csak epe jött (bocsi, ez elég gusztustalan)), 38-39 fokos lázam van, és hasmenésem. Babócát szoptatom, egy szopizás alatt mibdkét cicibõl, ahogy mondtad, és utána hála Istennek, nem kell neki már tápszer. Van valami különleges tudni- vagy tennivaló?

Az elõbb írtak miatt most elhúzok aludni. Végre a manó is alszik.

Késõbb mindenkinek válaszolok, jókívánságokat köszönjük, a bográcspartyt semmiért sem hagynám ki. 2 felnõtt, 3 nem anyatejes gyerkõc.

Pusz:

Virág
Virág (fiore)
 


Pele, hatalmas gratula!!!!!!!!!!!!!!!!

Én is kérek kérdõívet!

Pusz:

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Pele!
Csak most olvasom, hogy Bálint baba kicsomagolódott, óriási gratula hozzá!!! Teljen sok örömötök benne! KépKépKépKép

Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Sziasztok!

Szeretnék tõletek tanácsot kérni. Végre rászántam magam és felhívtam egy homeopátiával foglalkozó doktornõt a környéken. Már többen írtátok itt, és õ is említette, hogy minimum 1-1,5 óra. Szerintetek vigyek magammal pl. mamát, aki Csongit szórakoztatja közben, mert igen viccesen tudnék koncentrálni miközben Csongi lepakolja polcot a doktornõnél?!

Ági, Afrika? Van valamikor itthon is a férjed? Elég nehéz lehet így egyedül.

Bóbita, tesztKép MátéKép Mi megúsztuk roham nélkül, de õrült nagy szerencsének tartom. Sajnálom, remélem gyorsan elfelejtitek, és nem forful elõ többet!

Adri, Geri, már kérdezni akartam hogyan fogtatok hozzá ehhez a pisilés-kakilás programhoz. Csongi még csak nem is jelzi,ha kakilt, bár ha észreveszem én mondom neki. Általában csak a maga után húzott illatminta alapján jövök rá, hogy kaki van. Azt hiszem, nem érett még a dologra, de javítsatok ki, ha nem így van.

Madárka, mint aki nem éppen a múlt héten szültKép Meg áll az eszem, fantasztikus vagyKép

Virág, szopi ügyben kitartás!

Zsóka, azt hiszem a régi kérdõívek nagyrésze meg van, de sorry, fogalmam nincs mikor tudom elõ keresni. Azért igyekszem!

Evey, egyenlõre nem tudok nyilatkozni, tárgyalás alatt van. Mármint a bográcsozás.

Erika, de jó hogy visszajöttél.Kép

Na, megyek, mert éppen altatás projekt megy nálunk, már 20 perce szaladgálok be hozzá. Nagyon megszokta, hogy mellett vagyok, így most alkalmazom az 1-2-5-10 percet, majd meglátom lesz-e hatása.

Csók Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Sziasztok!!

Evelyn! Kérdõívet meg táblázatot nagyon szeretném!!! E-mail:
szokanka@freemail.hu címre. Köszönöm elõre is.
Amióta olvasom a babanetet (kb. 10 hó)mindig irigykedve gondolok a talikra. Gond lenne ha én is elmennék Zsófikámmal, vagy inkább várjunk még ezzel. Kedvem az nagyon lenne.
Kardiológus miatt már nem aggódom, inkább bízom magunkban és a megérzéseimben,ami szerint minden ok velem és belevágunk nyáron abba a kistesóba!!! Köszi a biztatásokat!

Megyek mert Zsófi manó lázas, semmi más tünet csak 39 fokos csúf láz. Egyébként jókedvõ észik, talán kicsit aluszékonyabb. Dr. néni szerint 3 napos láz. Volt már ilyen valakinek?

Üdv mindenkinek,

Zsorka
zsorka
 


Sziasztok!

50 percig tartott az altatás. Most látom csak milyen könnyen hozzászoknak bizonyos dolgokhoz, és milyen nehéz leszoktatni róla õketKép

Zsorka, ne hülyéskedj már! Mire várnál, gyere nyugodtan bármelyik talira!

Ilyen 3 napos láz nálunk is volt. Van akinél utána kiütés lesz. Azért ha tovább tart figyelj oda rá!!!

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Sziasztok!

Zsorka! Mire akarsz te várni? TapsraKépKépKép Gyere te is legközelebb május 30-a csütörtök a tali idõpontja, lesz ki délután, lesz ki délelõtt már kint lesz. Kb. 11-tõl a Margit szigeten. Nekünk volt 3 napos lázunk téleg 3 napos volt, aztán helyes kis kiütések és kész. Lili álmosabb és levertebb volt, de ennyi.

Évi! Hajrá!!!! Kitartás az altatás projekthez és meglásd 1 hét múlva átalszod az éjszakát. Pisi ügyben: vettem egy ülõkét (nem bilit, mert vhogy óckodom tõle) ráültettem Lilit, marhára tetszett neki és belepisil a wc-be . Ennyi. Ma már 4x csináltuk, de a kaki az abszolut a pelusba megy. A pisi viszont már pisi Lilinek is, de természetesen nem úgy, hogy szól, ha pisilni kell. Csak egyébként.

Madárka! Nem értem, hogy miért írtad nekem a La Hallet... KépKépKép Én már nem is megyek be, mert nincs pénzem. Van egy szupi gyerekbolt bolt a Camponában, szupi francia ruhákkal, harmada áron. Azért hû vagyok a La Hallehoz is. KépKép

Virág! Jobbulást! 4 gyerek mellett betegnek lenni ... KépKép

PM! Te szegény. Kitartás. nem felejtettem ám el a cipõt.

Képzeljétek Lili már egész ügyesen eszik. Egyre több mindent kóstól meg és egyre több minden ízlik neki. Kezdek reménykedni, hogy nem fog hazajárni 18 évesen cicizni KépKép Pankamama ötletét látom jónak, ha cicit kér Lili adok inni. Eddig pár alkalommal bejött, már csak kb. 10x szopizunk KépKépKép

Köszönöm a tanácsokat joghurt ügyben, megfogadom.

Pusz:

Anikó
Gerianikó
 


Sziasztok!

Szombaton akartam bemenni a kórházba, de végül vasárnap lett belõle. Így legalább láthattam Pelét és Bálintot. Gyönyörû baba! És csuda jól szopik. Na, meg persze Hannus is kapott egy kis mamatejcsit, amikor ott volt. Kép Kangáékkal is találkoztam, egy mini babanetes tali helyszíne lett a szülészet.

Helga, ne aggódj a picikéd miatt, nem baj, ha nem eszik mást csak anyatejcsit. Ha igénye lenne a fõzelékre, akkor elfogadná. Olyan babáknál is vannak kizárólag szopis idõszakok, akik egyébként már mást is esznek.

Edóka, jobbulást!
Bocs, nem ellened akarok beszélni, de sajnos a bimbóvédõ több bajt csinál, mint amennyit segíthetne. A mellbimbó kisebesedését általában a helytelen szopási technika okozza, amire a bimbóvédõ még rátesz egy lapáttal. Most nem akarlak untatni a részletekkel, elég ennyi + tapasztalataim szerint az anyák azonnal észreveszik a változást (tudniilik, hogy kevésbé fáj a szoptatás még sebes bimbóval is), ha jól teszik mellre a babát.

Evey, ezennel feliratkoznék a bográcsolásra, viszek 3 lurkót. Szerintem elég, ha két adag hamit számolsz nekünk, Gergõ majd csipeget az enyémbõl.

FDia, de jó lesz megint találkozni!

Próbáltátok az almás joghurtot? Nálunk No.1. Reszelt almát keverünk a joghurtba, mézet és pici fahéjat.
A Havas finomságot egyszer a Micimackó magazinból tanultuk: Egy pohár joghurthoz 2 evõkanál mézet adunk, mandaringerezdeket, diódarabokat teszünk bele, megszórjuk porcukorral és hamm! No, ez nálunk úgy módosul, hogy a porcukrot lehagyjuk (bár attól havas a finomság) és diót is csak a nagyok kapnak bele.

Bigacsiga Kata, hogy van a kisfiad? Hogy viseli a járógépet?

Madárka, olyan derû árad soraidból! Nagyon jó olvasni!

Virág, semmi teendõ az égvilágon! Csak gyógyulj!

Verusról ki tud valamit?

Zsorka, nem tudok ellenjavallatról szívproblémával, de azért még utánanézek. Jó lenne tudnom, pontosan mi a diagnózis, tünetek, gyógyszer, stb. Ha itt nem akarod, akkor emailben: eboy@freemail.hu

Puszi
Iboly
iboly
 
 


Zsorka!

A Roseola (3 napos láz) egy fertozo gyermekbetegség, de abszolute ártalmatlan, egy vírus okozza. 3 hónapos és 3 éves kor között fordul elo, leggyakrabban 9-12 hónapos kor között. Három napi magas lázat követoen, a láz elmúlik, majd kiütések jelennek meg a gyermek testén. Általánosságban elmondható, hogy ez az egyetlen olyan vírusfertozés, amikor a kiütések a láz elmúltával jelennek meg. A gyerekek általában nem tunnek különösebben betegnek, a lázas levertséget kivéve. A láz kitörése elott 2 nappal már fertoz, ám a láz elmúltával csak 1-2 napig, akkor is, ha a kiütések még láthatóak. Lappangási ideje kb. 10 nap. A lázcsillapításon kívül nincs más teendo e betegség esetén.

Évi, szerintem jó ötlet nagymamát vinni.

Iboly
iboly
 
 


Sziasztok!!

Iboly köszi, köszi!
Szóval szívritmus zavarom van amivel jó kis 20-30 extrát (melléütés) tudok produkálni egyhuzamban. Inkább panaszt okoz, mint problémát, de baromi kellemetlen. Gyógyszert 2 éve a babuka miatt nem szedek, de nem lett se jobb se rosszabb.Betelocot szedtem. Az elsõ terhesség alatt semmi panaszom nem volt, jobban voltam,mint elõtte, a szülésnél szintén semmi gond nem volt. Köszi a törõdést!!!

Gerianiko! Hát szivesen mennénk a Margitszigetre, úgy szeretnélek benneteket megismerni, illetve megmutatni Zsófikámat. Szóval ott leszünk.

Nem tud valaki olyan cipõboltot ahol 17-es normál, kemény talpú cipõt lehet kapni? Akár a Marsra is elmegyek érte.
Az én kis Minikém 3 hónapja áll és már kezd menni. Az ortopédián azt tanácsolták, hogy adjak rá cipõt, mert az egyik sarka nem jól áll. Vettünk neki 18-ast, de abban úgy néz ki,mint a csizmás kandúr Olyan hatalmas neki. Botladozik, szóval nem OK. Kb. vagy 40 cipõboltot felkerestem és felhívtam, de 18-as alatt semmi. Csak nekem van ilyen kis lábú lányom? Ja, csináltatni sem lehet 18-as alatt.

Na jó már megint hosszú voltam, köszönöm a tanácsokat.
Üdv, Zsorka
zsorka
 


Sziasztok!

Help!!! Van egy tiszta dilis 15 hónaposom. Valaki írjon már valami bíztatót addig is amíg a fõ szakértõ (PeleKép) megszakért minket. Az a helyzet, hogy Kitti minden sikerertelenségénél, kudarc helyzetben, vagy egyszerûen ha valami nem úgy van ahogy õ elképzeli elkezdi magát kínozni. Pl. pár hete mikor elmentem itthonról (apukámmal maradt itthon, látta a távozásom) kitépett két marék hajat a fejérõl. Van amikor szimplán "csak" veri két kézzel a fejét. Eleinte nem nagyon foglalkoztam a dologgal, gondoltam elmúlik... de ma mikor Alex játék babakocsiját próbálta felemelni és cipelni (nem sikerült, túl nagynak és nehéznek bizonyult) elég ijesztõ volt ahogy alkalmatosságot keresett, hogy beleveregesse a fejét... Kép Szörnyû nézni Kép Alex soha nem csinált ilyet. Normális ez?
Amúgy, hogy valami jót is meséljek megtanulta használni a bébitaxit, fel is tud ülni rá, és hajtani is tudja. Irányt ugyan nem úgy változtat, hogy tekeri a kormányt, hanem felemeli maga alatt és áthelyezi, de már ez is valami Kép
Alexék meg képzeljétek a suliban (2.oszt. 8 év) a szoptatásról tanultak (társadalom ismeret), az 1 éven túli szopi elõnyeirõl. A tanárnõ megemlítette, hogy amikor még õ szoptatott mennyire más volt a helyzet, és, hogy milyen jó, hogy most nem így van. Én meg úgy örültem mikor ezt Alex mesélte. Egyrészt otthon is ezt látja, másrészt a suliban is megerõsítik ebben, hogy ez jó. Elképzeltem õt már mint anyuka... neki már nem kell majd küzdenie a nagymamákkal, a nyilvános szopival, védõnõkkel. Mire õ odakerül ez lesz a természetesKépKépKép Legalábbis remélemKép

Norcsi, köszi a képeket, tündériek a gyermekeid. Julcsi pedig egyszerûen ennivaló a szemüvegébenKép

Adri, neked is köszi a képeket a kópé nagyfiú Leevirõl. Gumigatya az én fantáziámat is megmozgatta. Fõleg, hogy nemsokára lenne hol kihasználni...Kép

Szile, köszi a tippet már én is gondoltam rá. Megpróbáljuk mindenképpen nem akarok nagy(kicsit se) holtidõtKép

Zsorka, ne viccelj már! Csak csatlakozni tudok a többiekhez. Persze, hogy gyere!

Anikó, Lili-pisiKép eszméletlen!Kép Gratula!

Ma csináltam joghurtot. Epret összenyomkodtam villával és bele a joghurtba. Hülye ötlet volt. Kitti külön az epret, és a joghurtot megeszi. Így együtt már nem. Nekem ízlettKép

Juca! Jó volt hallani felõled! Írjál (vagy a férjedKép) amikor tudsz!

Kanga, mint sorosKép SZORÍTOK! Neked is ilyen gyors kicsomagolástKép

Erika! Vizsga, költözés, és TomiKépKépKépKépKép

Evey! Mi négyen megyünk bográcsozni, abból 1 mindjárt nem számít kaja ügyben, Alex meg 10 év alatti, de ez nem biztos, hogy jelent valamitKép Ari vagy ami a szervezést illeti, meg amúgy isKép Adri beszélõkéjéhez gratulaKép

Ildi! Én azt hallottam, hogy még akkor kell elkezdeni az allergia gyógyszer szedését, mikor még nem jöttek elõ a tünetek. Szóval ha már bizonyított, és szoktak is tünetei lenni, akkor szerintem kéne szednie. Nem?
Nekem is ezekszerint rövid ciklusom van (sose gondolkoztam rajta). Alex elõtt 25-26 napos volt. Utána fogamzásgátlóval 28. Majd most Kitti után (még nem szedek semmit) ismét 26. Nem tudom mi van ilyenkor...semmiKép Nekem is szuperkönnyen fogantak a kölkökKép
Sajnálnám, ha nem jönnétek bográcsozniKép

Biztos egy csomó mindent elfelejtettem, de úgy érzem így is elég hosszú lettem.

Puszi mindenkinek
Kati
cskati
 
 


Iboly! Igazad lehet, nyilván többet tudsz a dologról, mint énKép Lehet, hogy én mindig rossz technikával csináltam az elején?...

Madárka: nekem mindegyik fordítva forgott...Biztos a déli féltekérõl származunkKép

Evey: jónak tûnik az idõpont, de apucit még nem cserkésztem be ez ügyben, egyelõre feltételesen mondok igent a tengersok gyerekemmel együttKép

Virág Kép és Kép sõt még Kép is!!!
Gyógyulj meg hamar! Én sokkal kevésbé voltam beteg, de tragikus volt a családra nézve...

Pussz
Edóka
Edóka
 


Sziasztok!

Cskati! Nagyon köszi a dícséretért. Billentyûzetet ragadtam olvasva a problémádat, mert bizony Julcsi lányom (õ lett szemüveges) is nagyon hasonló tüneteket produkált, de õ már kisebb korában elkezdte (egy éven alul volt még). Hogy ez normális-e nem tudom, Anna sem csinált korábban ilyet, ezért ijedtem meg akkor én is. Olyasmiket csinált (gyakran) hogy szintén hozzátok hasonló esetekben verte a fejét a földbe (nem zavarta hogy pl. kõ volt ott) vagy a falba, és ezt elõadta mikor alvás-ügybõl kifolyólag gyerekpszichológusnál jártunk. Persze a pszichológus nem tudott erre mit mondani, az alvás-dolgot sem õ oldta meg végül, oda tulajdonképpen igazából beszélgetni jártam, meg a gyerek jól kijátszotta magát a sokféle játékkal.
Visszatérve a lányomra, most már nem csinál ilyet, de azért még nála is néha hajtépés megvan, meg olyan is hogy megharapja ilyenkor magát (ez a jobbik eset, mert harapós volt korábban, fõleg a nõvére volt a szenvedõ alany).
Hát most hirtelenjében ennyi jutott eszembe, nem tudom hogy ettõl kicsit megnyugodtál-e, de a lányom is most már tényleg egész jól kinõtte.

Bocsika a többiektõl, csak most már rohannom kell,de Katit nem hagyhattam megválaszolatlanul.

Puszi:Norcsi.

(Evey férjemnek már beadagoltam a bográcsozást, szerintem megyünk is, így két felnõtt, meg a már evõs két gyereknek is egy adagot számolj légyszi, ugyanis jó ha egy adagot megeszik együtt, nem valami jóétvágyúak. A kis szopós nem veendõ még figyelembe! Pussssz.)
norcsi
Lenti
 
 


Iboly,
engedelmeskedtem nekedKép : sokkal jobban vagyok, már csak a fejem fáj egy kicsit, és néha szédülök. De egyébként minden ok. Lehet, hogy igazad van és tényleg rosszul szopik, mert újra körberepedt az egyik mellbimbóm, de akkor van egy kérdésem. Miért nem történt ez már korábban is, csak amióta gombás lett, és most miért csak az egyik? Ez számomra tök logkátlan.

Andi,
kérdõívet köszönöm, kitöltöttem. Ha nem írod, hogy szerdán lesz a tali, tuti elmegyek csütörtökön. Kép Megszoktam, hogy itt csütörtökön szokott lenni.

Evey,
kérekszépen táblázatot.

Évi, Anikó, Edóka: KépKépKép Köszi!

Pussssz:

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!
Zsorka! Hát persze, hogy gyertek talizni, mire várnátok?? Kép
17-es kiscipõt a börzén láttam, mert én is kerestem Lucának, de neki a 18-as is majdnem kicsi. Azt nem tudom, hol árulnak, de esetleg próbálj itt hirdetni a keres-kínálban.
3 napos lázunk egyszer volt Zsófinál, kb 9-10 hónapos korában. A magas láz mellett semmi más tünete nem volt, de az orvos (két doki is látta) nem akarta elhinni, hogy "csak" ez a baja. Mindenáron AB-t akart neki adni, biztos ami biztos, és azt is mondta, hogy talán skarlát....
Közben Zsófi olyan virgons volt, mintha semmi baja sem lenne, és imádott a hûtõfürdõben ücsörögni. 3 nap után meg elfelejtettük az egészet.

Most rohanok, mert megyünk be a városba.
Norcsi! Este mesélek, mi volt a szemvizsgálaton. Úgy döntöttem, most csak Zsófit visszük.
Puszi mindenkinek
Andi

Andi
andi3
 
 


Sziasztok!

A polo-s rajzhoz ígértem, megkérdeztem: a Kreatív HObbiban vették a zsírkrétát, meg egy spéci ceruzát is (ez utóbbira copy van írva). Elõször a ceruzával megrajzolták a körvonalakat, és utána azt színezték ki zsírkrétával. És 4-5 percig kell vasalni. (a textilfilc nem vált be, állítólag szétfolyt)

Zsorka: nekünk olyan 3 napos lázunk volt, hogy semmi kiütés nem jött utána. De ilyet 2-3-szor is produkáltak a gyerekek. (és mindre kitalálták, hogy biztos fenti roseola, de egyszer sem volt kiütés...) Cipõ ügyben: az Uzsoki kórház aljában, Mexikói út 62-64 van egy gyógyászati segédeszköz bolt, mindenféle ortopéd, meg betétes cipõkkel, eladó szerint bolti ár alatt. HOgy 17-es van-e nem tudom, csak hogy az ortopéd doki a múltkori lúdtalp ügyünknél ezt a helyet javasolta. Ha esetleg útba esik... Ja, ugyanezen doki szerint a puha talpú cipõ a jó, a sarka-kérge viszont legyen kemény, hogy tartson.

CsKati:jelentem elkezdtük a claritine-t, aztán majd alakul.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Kerestem az utolsó hosszabb lélegzetû hozzászólásom, de már régen archiválva van. Ez azt jelenti, hogy megint jó régen nem írtam. Talin mi is nagyon jól éreztük magunkat, lányom már alig várja a következõt. Tomi is jól elfáradt, hazafelé végig aludt a vonaton, még arra sem ébredt fel, amikor leszállás elõtt beletettem a kendõbe. Kép

Madárka!
Én is csak csodállak az energiádért és a türelmedért. KépKépHasonló jelenetek esetén én miért nem tudok így reagálni. Kép Azt már egész jól megszoktam, hogy a fehérnemûs fiókokat napota háromszor pakolom, de nagyon rosszul esett mikor reggel Tomi a ruhásszekrényt is kipakolta, és bugyival a fején, pólóval a hátán sétálgatott a szobában. Kép Persze öt perc múlva már nevettem rajta, de az elsõ reakció nem ez volt. Pedig igazad van, az idegesség nagyon fárasztó. KépKép

Évi!
Sok sikert az altatáshoz! (+ sok kitartást) KépKépKép

Zsorka!
Én is csak azt tudom írni, amit a többiek, gyere nyugodtan talizni, szívesen látunk titeket! KépKép

Anikó!
Ügyes kiscsaj Lii!Kép Nálunk ugyanaz a helyzet mint Éviéknél, csak az én orromra lehet hagyatkozni, Tomi semmit nem jelez. Dehát ráér még.

Cskati!
Kitti kiheverte a támadást, amit Tomi intézett ellene? Önpusztító magatartás nálunk harapásban nyilvánult meg. Amikor valami nem sikerült, jól beleharapott a saját kezébe. Kb. két hétig tartott aztán rájött, hogy ha belénk harap, az sokkal kevésbé fáj neki. Kép Most sikertelenség esetén elkezd visítani és jó nagy lendülettel lehuppan a földre, úgy hisztizik.

Tényleg van valakinek ötlete hogy lehetne a hisztiket rítkítani, úgy hogy túlságosan ne törjük meg az akaratát. Már így is nagyon sok minden rá van hagyva, de a veszélyes dolgokat mégsem lehet megengedni neki. És sajnos ez a fiú keresi a veszélyt. Kép

Norcsi!
Most olvasom, hogy a harapás nálatok is jellemõ volt. Akkor nem vagyunk egyedül. KépKép

Kanga!
Veletek mi újság? Nem bújik még ki a kisebbik Zsebi?

Evey!
Azt hiszem bográcsos taliról mi most lemaradunk, nagyon messzi van gyalog. Páromat meg ilyen bulikba nem lehet bevonni. Kép Nagyon sajnálom. KépKép

Lányok!
Kezdek már aggódni, még mindig nem jött meg a szülés óta. Mennyire normális dolog ez? Tomi már 15 hónapos elmúlt, szopizni már csak 3-4x szoktunk egy nap(2x nappal, 1 éjjel, 1 hajnalban). Terhes sem vagyok, mert már kínomban tesztet is csináltam. Azért aggasztó a dolog, mert most már Apa is jóváhagyta, hogy legyen 3. babóca, õszre megoldódik a lakáshelyzetünk is, dehát így technikailag kivitelezhetetlen. Pedig én jövõ májusra terveztem. KépKép Járt már valaki hasonlóan?

Ancsa

Kép
Kép
Kép
anyanyanya
 
 


Szian Ancsa!

Az én kilányom is lassan 15 hónapos, és szülés óta 2 hete menstruáltam elõször (már szinte el is felejtettem, hogy mennyire úúúútálom). Hát nem hiányzott! Különben én isszorgalmasan vettem a terhességi teszteket, de negatív eredményeket kaptam. Nem tudom nálam mi hozta a változást, mert Incsi ugyan úgy rendületlenül szopizik! Képzeld, 2 nappal elõbb mielõtt megjött, úgy görcsolt a jobb oldalam, hogy már meg voltam gyõzõdve róla, hogy vakbélgyúladásom van (eszembe sem jutott a menstruáció)! Szóval biztos, hogy nincs semmi baj! Lehet, hogy nálatok még kevesebb szopira lesz szükség, hogy visszálljon a "régi rend"! Lehet, hogy a kistesó egy kicsit még várat magára! Kép

Üdv: Vica
vica
 
 


Sziasztok Lányok!

Nagyon hiányoztok! Azért éjjelente elolvasgatlak benneteket.

Gyönyörû szép idõtök volt a Margitszigeten! Sajnálom, hogy nem tudtalak meglepni benneteket!
Éjjel olvastam a heti termést, akkor pont arra gondoltam "kibicegünk" és majd felhívok valakit, hogy merre is vagytok, de sors mindig közbeszól. Donát kötõhártyás lett reggelre így meg nem akartam közétek menni. Sorry!

Magunkról.
26-án (Pénteken) megkaptuk a járógépet. Gyakorlatilag nem gép ez, hanem egy merev sin, ami átöleli a lábát, így álláskor nem terheli a csípõjét. Olyan mintha állva ülne, mert a popsiját támasztja alá.

Hááááát, az elsõ hétvége elég kínos volt, lelkileg eléggé megviselt. Agyilag elfogadja az ember, hogy ez kell szükséges, ettõl fog meggyógyulni, de azért a látványt is szokni kell. Sõt fel is kell magadba dolgozni, neked is meg a gyereknek is. Ez azért egy kicsit túl mutat azon, hogy "megmagyarázom a gyereknek", "nagy õ már", "megérti" stb. Bocsásson meg mindenki senkit nem, akarok megbántani, senkit, csak érzékeltetni akarom, hogy azért ezzel úgy néz ki a gyerek, mint egy mozgássérült.
Miután elég látványos a dolog, és mindenki kérdezgeti mi történt, már erre is felkészültem egy rövid szöveggel, mert nincs ideje az embernek mindenkinek tövirõl hegyire elmagyarázni a dolgot.

Amikor hazavittük és fel akartam rá próbálni, hogy gyakoroljuk a menést egy kicsit, olyan önkívületi állapotba ordított, hogy ne tegyem, hogy a látványtól még a hatvanakárhány éves apám is elbögte magát, pedig aztán az nem egy érzelgõs ember.
Azt csináltam, vettem nyalánkságokat, amiket szeret, de csak ritkán veszünk, pl. csipszet, Milka csokit stb. És kilátásba helyeztem a lakás bizonyos pontjain, ha a lakást körbe járta egy párszor, akkor járt a jutalom. Durván hangzik, de valahogy ösztönözni kellett, hogy felálljon a székrõl, meg kellett törni a jeget. Vasárnap este már próbaként lesétáltunk az ovi környékére, hogyha hétfõn megyünk idõre, a logopédiára kb. mennyivel, elõbb kell indulni.

Azóta fokozatosan egyre többet hordjuk, és elértük azt, hogy minden nyavalygássírás és akaratosság nélkül felveszi és alváson kívül rajta is van. Most már magától le is tudja venni.

Hétfõn maradtunk az oviba a délelõtti foglalkozásra is. Jó pofák voltak a gyerekek, körbe állták, nézegették, húzogatták a nadrágját, szinte egymást lökdösték, hogy "mutasd Doni a géped".
Mindennap lementünk, mert készültek a nyáknapjára és, hogy meg tudja tanulni a verset. Nem tudta, pedig én is próbáltam segíteni neki. Az õ számára nehéz volt a vers. Mondtam is az óvónõnek. Õ meg csak annyit mondott nem baj anyuka. Ez azért elkeserítõ.
A vers a Móra F. Anyának c. volt. Hárman mondták egyszerre. Doni azért nem tudta megtanulni, mert sok ismétlõdõ egyforma szó van benne, aranykert, aranyrigó, aranyfa stb. Ez egy figyelemzavaros gyereknek borzasztó nehéz, amikor õ más dolgokra is nehezen koncentrál.

Járunk gyógytornára, mert egy idõ után - mivel nem használja a lábát - az izmok, elgyengülnek.
Úszni kell, még járni és biciklizni. Bicikli ok. uszi azt hiszem, marad szeptemberre.

Elõször teljesen merevre készítették a gépet, tegnap vitték/hozták és most már térdbe be is, lehet hajlítani. Ez egy kicsit könnyebbség a felvételnél, leülésnél, na meg az autóban való utazásnál.

Én csütörtökön fogok vizsgázni. Tanulok nagyon, de borzasztó nehezen megy. Nagyon bezavart, hogy a Doni itthon volt három hónapig, aztán így két gyerek + egy férj is, mert az sem piskóta, hogy más ne is mondjak.

Aztán még két hét meglesz az OKJ vizsgám és jövök veletek talizni, topicolni.

sziasztok

mindenkinek jó egészséget, meleg nyári napokat

bigacsiga Kata

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Bigacsiga Kata,
hát be kell, hogy valljam, én is sírtam, olvasva a szenvedéseiteket. Annyira sajnálom Donit, meg persze benneteket is! A fiamnak már egy kúpot is nehéz beadni, mert annyira utálja, rettenetesen üvöt ilyenkor, hát akkor mit csinálhatott a te kicsi fiad! Kép Sok-sok puszi a gyógyuláshoz:

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!
B.Kata! Nem tudom , hogy lehet ép ésszel bírni , ha a csemeténket kell "kínozni! Kívánom nektek , hogy mihamarabb rendbe jöjjön!!!

Ancsa!
KÖszi az érdeklõdést még egyben Vagyunk. kiírás szerint jövõ hétre várjuk.
Nekem szülés után 19 hónapra jött meg elõször!

Most búcsúzom!
Sziasztok
Kanga
Kanga-Zsebibab
 


Szia Mindenkinek!
Megint nem volt eröm írni... de elöbb a gratula!
Na ugye, Pelcsikém! Tudod te is, hogy kell ezt.. Kép (én beszélek pont, aki képes napokat vajúdni...) Nagyon-nagyon gratulálok!!! KépKépKép Látod, tényleg igaz a mondás, hogy senki sem marad egyben... Kép
Evey! Ti is rendesen halmozzátok az élvezeteket... programban úgy tünik nincs hiány! Pisiminta: a legegyszerübb nekem úgy szokott lenni, hogy steril üveggel felfegyverkezve csomagolom ki a pelenkázón, és egyszerüen megvárom, amíg pisilni kezd és alátartom az üveget. Kép Bonyolultabbnak hangzik, mint amilyen valójában. Ha jól beitatod elötte, tutira hamarosan pisilni fog. Kép
Ja, és Leevi névnapja augusztus 18.-án van, a finn névnapot tartjuk.
Anikó! De ügyi Lili! Ez a pisilösdi nem semmi! Nálunk Leevi a pisit észre sem veszi Kép Alvás ügyben hamarosan jelentkezek, és még meg sem volt idöm köszönni, hogy ilyen gyorsan írtál... köszi! Kép
Niki: cilklusom 32-35 nap közötti, szülés elött és után is... Kép
Erika! De jó, hogy jelentkeztél, már úúgy hiányoztál! ûgyi vagy, hogy sikerültek a vizsgák, emellett meg még a költözés is... Tominak nagy puszi, ha odatotyog hozzád! Kép
Évi, ne aggódj,a bilivel Csongi még nagyon is ráér... nálunk tök véletlen indult, egyszer mikor elkezdett kakilni bilire ültettük, azóta boldog, ha termelhet. A wc-re meg tök önálló ötletböl hörrent rá. Kép
A képeket meg köszi, Csongi gyöpnyörü nagyfiú!
Gumigatya-ügy: itt Finnországban lehet kapni, tök praktikus, minden méretben van (felnöttben is), kabátot is árulnak hozzá, mindezt (általában) 4 színben: piros, kék, zöld és sárga. A gatya ára újan kb 3500-4000 Ft, de bolhapiacon használtat ki lehet fogni 1000 körül is. Ha valaki szeretne, szívesen hozok v. küldök.
Kati! Kép Nem semmi Kitti.... nálunk kicsit fordított a dolog: bosszúból vagy földhöz csapkod dolgokat, vagy engem harap meg. 15 hónaposan van már dackorszak???
Bigacsiga Kata! Olyan ügyesen oldottad meg a kezdeti nehézségeket... nagyon jó ötlet volt a chips meg a csoki! A vers/óvónö: Kép sajnos ilyen is van. Az viszont tök jó, hogy az ovisok öszinte érdeklödéssel tudták fogadni a "gépet". Donát meg egy hös!!Vizsgára egy nagy kalappal!!!! Kép Aztán meg várunk itt!
Rólunk: szóval azért nem jelentkeztem, mert Leevi lázas már 2 napja, de nagyon. Szerdán voltunk az édi védönönknél alvás ügyben, (felfegyverzett egy csomó ötlettel) és Leevi egyben megkapta a 15 hónapos oltásokat is. Na, ettöl aztán vasárnap reggel óta lázas, nyügös, fáradt... szegény úgy ki van nyúlva, hogy a múlt éjszakát teljesen átaludta, csak f6-kor ébredt egyszer, de rábeszéltem még egy kis alvásra, így aztán f8ig alhattunk. Kép Nem is merek reménykedni... Ja, plusz még hasmenése is van, azt nem tudom, hogy az oltástól -e, plusz még náthás. Halmozzuk az élvezeteket... most meg abbahagyom, mert vár a szauna!
Nagyon puszi mindenkinek, sajna nem tudtam megint mindenre reagálni...
Adri
kadri
 
 


Sziasztok!

Bigacsiga, nagyon sajnálom, hogy nagyfiadnak ilyen szerkentyûre van szüksége, de ez nem tart örökké! Nem szabad rajta keseregned, bár könnyû ezt nekem mondani, én nem vagyok ilyen helyzetben. Talán annyi vigasztalót tudok irni, hogy lakott aházunkban egy fiú, aki 1-2 évig hordott ilyet, de már azzal is a lányokat kergette, hogy megtépje a hajukat. Aztán meg mikor lekerült róla, hamar feledésbe is merült a dolog. Ma már 34 éves és családja van, soha senkinek nem jut eszébe róla, hogy õ volt az a járógépes kisfiú, nekem is csak azért idézõdött fel a képe, mert lertad, hogy milyet kapott a Doni és beugrott, hogy ilyet én már láttam valahol.
Szóval fel a fejjel! Kép

Kanga, gondolok Rád és várom a hireket!

(bocs, meghalt a hosszú i betûm)
ld
 


Bigacsiga!

Minden elismerésem a Tiéd, és tényleg fantasztikusan oldottad meg az elsõ nehézségeket! Kitartás!

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Sziasztok!

Bigacsiga! Hát mikor múltkor írtál, már akkor is szomorú volt, hát még így. Meddig is marad ez a járókeret, már, ha ez jó kifejezés. Egy évet írtál vagy még többet? Küldök puszit Donátnak. KépKépKépKép

Adri! Jobbulást kicsi Levinek. Én szeretnék ilyen gatyát, de szerintem elég lesz jövõre. Ha hazajössz karácsony táján hozhatnál nekünk. Gondolom elfér KépKépKép, mert a postaköltség írtó sok lenne.

Évi! Gyönyörû kisfiad van, igazi autóversenyzõ feje van. Schumacher 3. KépKép Hajrá altatásprojekt. Ha jól vettem ki a szavaidból te is jössz a köv, talira?

Kati! Vhol már olvsatam errõl a falbaverõsdirõl és hajtépegetõsdirõl, de nem tudom hol. Agyalok. Pele biztos tud vmit mondani neked.

Az én ciklusaim a terhesség elõtt pontosak volt 28. napra. Most meg szörnyû, hogy milyen pontatlan. Már 3 napja várok rá, de semmi jele, hogy meg akarna jönni. Ma csináltam tesztet is, de negatív. És nem érzem a jeleit sem annak, hogy meg fog jönni. Pedig nagyon depi szoktam elõtte lenni. De most virulok, mint a napocska. Pedig már úgy reménykedtem, hogy kismama vagyok. A párom is tiszta boldog volt, mikor pedzegettem neki, hogy lehet, hogy kismama vagyok. De ma nagyon sajnálta, hogy nem. KépKép

Zsorka! nekem pont a terhesség alatt voltak melléütéseim, mégpedig elég sokszor és volt olyan, hogy 150-es pulzusom volt. De a 13. hét után csak ritkán jelentkezett.

Ma vettem homeopátiás szert a náthámra, és már most érzem a hatását, pedig csak 2 adagot vettem be. Óriási. Ilyet fogok használni ezek után is.

És dicsekszem megint Kép. Mi a földszinten lakunk és mikor megyünk le a lépcsõn mindig számoljuk a fokokat. Ma mondom, hogy egy, kettõ, erre Lili há, né, öt, hat. Hát azt hittem lehidalok. Aztán egész délután ezt mondattuk vele, mert olyan édesen mondta KépKép Már a hetet is megtanulta. Hihetetlen fogékony az agya. És már képes 10 percig is eljátszani, pl.zsepit fecnizni. Hagyom, mert addig is nyugi van és fejleszti a kézügyességét.
Pusz:

Anikó
Gerianikó
 


Sziasztok!

Ildi! Pele Babszemérõl igen tudtuk, hogy Bálintnak készül. Szerintem ide a topikba írta. Eredetileg Barnabás volt a terv, de módosult... biztos a fiad miattKépKépKépKépKépKépKép
Ami meg a 3. gyerek születési sebességét illeti... ez csalás!!!! KépKép

Virág! Jobbulást! Most pótolom az "érdi.." topikban a lemaradásom (január óta nem olvastam..húú), most márc. elején tartok. Na ezt most csak azért írtam, mert ott olvastam, hogy a harmadik babával 3 órával a szülés után hazamentetek, és a negyediknél is ezt terveztétek. Sikerült? Rendben ment minden Ráhel baba érkezésekor?

Norcsi! Hát mit mondjak, megnyugodtam azért, hogy nem egyedi az esetünk. Elõször gondolkodtam, hogy leírjam-e egyáltalán, mit gondoltok majd rólunk... szóval más "normális"Kép családban is megesik az ilyesmi... Te egyébként hogy reagáltad ezt le? Rászóltál, hogy ne csinálja, vagy elterelted a figyelmét (én ezt csinálom), vagy nem is kell vele foglalkozni? Kitti egyébként kifejezetten kemény dolgot keres fejbeveregetésre. Múltkor a fotellal próbálkozott (az volt legközelebb), de túl puhának találta, a szekrény már megfelelt... szörnyûKép Pedig sajnos nem lehet mindig az amit õ akar, és sikerülni se sikerülhet minden elsõreKép

Ancsa! Ugyan már, Kittinek a fentiek után már meg sem kottyan egy kis kortárs támadásKép De jó, hogy csak két hétig tartott nálatok az önharapás. Én egyébként csodálkozom azon, hogy Kitti mért pont magát bünteti, sokkal logikusabb lenne, ha csapkodna, engem ütne meg, vagy azt a tárgyat amivel épp nem boldogul. Visítás és lehuppanás elég barátian hangzikKép

Bigacsiga! Vizsgádhoz egy kalappal! A többihez megKép kitartást! Az eddigiek miatt is minden elismerésem a Tiétek! Nagyon hõsiesen veszitek az akadályokat... lesz ez mégKépKépKépKépKépKép

Adri! Gumigatyát én is nagyon szeretnééééék! Jó a bolhapiacos is, és ráér ha majd jöttök. Mennyi lenne egyébként a postaktsg? Saccperkábé.
Na ezaz ez már ésszerûbbnek tûnik számomra, mármint a földhöz csapkodás, meg anya harapás (már bocsiKép)
Leevinek jobbulást!

Evey! Névnapos táblicskuhoz: Kitti ápr. 30. Alex máj. 18.

Évi! Köszi a képeket, nagyon édi Csongi (még mindigKép), és a forma1-es apuka isKépKépKép

Veruséknak jelen pillanatban (bizonytalan ideig) nincs netük, azután az ominózus szigeti tali után Emesével megüzente ezt nekünk. Valami gond van a szolgáltatójukkal. Remélem jönnek a következõ talira, meg bográcsozni is. (SMS-ben történik az értesítéseKép)

Anikó! Azért remélem tudsz majd emiatt aludni (mármint a hajtépés, fejbeverõsdi irodalom kereséstõl)Kép Jaj, menj le alfába, hátha úgy eszedbe jut...Kép
Na ezt a számolást nem tudom túl licitálniKépKépKép Nagyon ügyi Lili! De azért elmesélem, hogy Kitti meg szolmizál. Azért valjuk be ez se semmiKép Tekergeti a kis kezét, és közbe mondja, hogy miiii, fááá, meg tiii, a dó-t nem mondja, csak ökölbe szorítja a kis kezét. Alextõl tanultaKép Imádni valóak! Apja rászólt Kittire valamiért, és közben felemelte az ujját figyelmeztetõleg... Kitti meg bájosan vigyorogva rávágta, hogy tiii...Kép

Zsófiknak boldog névnapot!

Csütörtökön megyünk a Lászlóba a 15 hónapos oltásra. Remélem nem lesz semmi... nagyon izgulok.

Puszi mindenkinek, jójcakát!
Kati

Emese hol vagy?
cskati
 
 


Sziasztok,
ma megnézem Peléék vadiúj babócáját Kép. Tényleg tiszta Áron (nem ám hogy vmelyik szülejére hasonlítana KépKép). Gyönyörû is fiatalember, nagyon ügyesen szopizik (ha épp nem alszik, akkor tejecskét fogyaszt Kép) Szegény Pele (elmondása szerint) már kivan egy kicsit (nem látni rajta), mert Bálint éjjel óránként felébred, és sír, amit aztán csak szopival lehet csitítani. Nem tudom, nekik beválik-e, Emese lányom is ezt csinálta, nappal aludt 5 órákat, éjjel meg óránként felébredt. A csecsemõs azt mondta, hogy nappal ébresszem 3 óránként, majd beáll, és éjszaka is így ébred. És tényleg bevált. Meg is õrültem volna. Holnap mennek haza, Pele már elpotyogtatott nhány varratot is. Kép. Mesélte, hogy bementek a szülõszobára, és fél óra múlva már jöttek is kifelé Kép. A gyors szülés titka: otthon kell tágulni (pele 7 ujjnyival ment be), és szó szerint öt perc alatt táult a maradék 3 ujjnyit Kép). Szóval gyönyörû kisfiúcska a lurkó, Pele nagyon szép anyuka (eddig is az volt). Ja, és szegénykém tiszta foszlány, látszik rajta, hogy túl lett hordva, hámlik mindenhol.
Pele puszil mindenkit, már alig várja, hogy olvashasson-írhasson. Holnap szvsz meg is teszi Kép.

Csajok, Evey, Lajosforrási talit meg lehetne írni majd körlevélben is? Próbáltam kersni itt a topikban, de szvsz elnéztem vmit, mert nem taláéltam. Ennyit az éles szememrõl.

Bigacsiga,
minden tiszteletem a tiéd és a kisfiadé (komolyan). Nagyon ügyesek vagytok, hogy így túljutottatok a kezdeti nehézségeken. A csoki-, csipsz-ötlet nagyon jó. A járógépet ismerem, van két mozgássérült barátom is, õk gyermekbénulást kaptak, szóval szvsz nem olyan szörnyû (persze én könnyen mondom így, ha az én gyermekemnek kellene hordania, beleroskadnék). Sok-sok erõt Nektek! KépKépKép

Tegnap Emesémnek Ábel becsukta az ajtóval a kezét. Annyira sírt szegénykém, a két ujjacskája meg tisdzta fekezte volt. Két percig. Utána se sírás, se duzzanat, semmi. Annyira megijedtem, én is sírtam egy sort, azon tanakodtam, hova vigyem be megröntgeneztetni. De nagyon nagy szerencsénk van. Pár hónapja ugyanígy bwecsukta az egyik ujját, körömnél, akkor a kis körme egy merõ hepehupa lett, kb. fél évig tartott, mire lenõtt Kép.

Csajok, ha vki ért a szgéphez:
a NAV tegnapelõtt négy helyen vírust talált, de az Állapot címszó alatt azt írta ki, hogíy Immunizálva. Ez mit jelent? (azt tudom, hogy az immunizálás mit jelent, csak hogy jelen esetben akkor rendbe van téve a dolog, vagy maradt vírusos, vagy mi van?)

puszi mindenkinek
Zsóka

Zsóka
zsóka
 
 


Sziasztok!!!

Csenge elmúlt 6 hónapos, lassan azt hiszem ideje "átigazolni" ebbe a topikba (is) Kép

bõvebben késõbb, mert evészet következik ...

Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok!

Ági!
Lehet,hogy megmozdult a baba? Nagyon jó!Amikor nálam elõször megmozdult Gedus, a doki nem hitte el,hogy azt éreztem. De én úgy hittem, és ez a lényeg! Kép

Evey!
Gratulálok a nagy szövegeléshez!Csak igy tovább! Kép

Mindenkinek köszönöm a segitséget a "nem eszik fõzeléket a babám"-ügyben. Kedvesek vagytok,hogy segitetek, mostmár megnyugodtam. Amúgy is nagyon szeretek szoptatni! Kép

Én is kérek tesztet! jegmadar@mailbox.hu

Kati!
Úgy olvastam, hogy ha a baba kinozza magát, amikor valami nem sikerül neki, akkor úgy kell tenni, mintha mi sem történt volna és ha látja, hogy nem ér el vele semmit, akkor nem fogja csinálni.

Sziasztok!
helga
 
 


Sziasztok!

Ármin ma fél éves KépKépKép, ezért (Rebihez hasonlóan) én is arra gondoltam, hogy ideje lassacskán nemcsak olvasgatni titeket, hanem be is jelentkezni!

Ha jól értettem, az újak a bemutatkozáshoz kérhetnek kérdõívet. Kaphatnék én is? Ide kérném: neth@posta.net

Addig is: Árminról és rólam is van kép a profilomban, illetve az "ismerjük meg egymást"-ban is, nagyon ötletesen "Ármin" címszó alatt!

Mit is írjak még róla? Egy tüneményes csoda Kép, egyelõre még csak szopizik, de láthatóan egész jól fejlõdik tõle (7,86 kg, 71 cm), tud forogni minden irányba, általában nagyon nevetõs, barátságos, bár az utóbbi héten - igaz, kicsit korán, de - mintha már a "nyolchónaposok szorongása" kezdene kiütközni rajta, az idegenek láttán sírva fakad, kapaszkodik belém, elbújtatja az arcát. Mostanában tanult meg hangosan kiabálni, három napja zeng tõle a ház, ahogy gyakorol Kép

Hát, egyelõre ennyi!

Márti+Ármin (ma 6 hónapos)
márti
 
 


Sziasztok!

Végre gépközelbe kerültem, volt mit olvasgatnomKépKép
Norcsi
Képeket megkaptam, szerintem nagyon édi Julcsi, a szemüveges baba meg KépKép

Ági
Viki is imádja a pocsojákat, mulkor anyuhoz mentünk be a korházba, és ahogy kivettem az autóból, egybõl észre is vett egyet, de hamarabb benne volt,Kép pedig kimondottan csini volt, anyáknapjára vittük magunkkal. Igaz anyunak így is Õ a legszebb, sõtKépKép

Madárka
Mégegyszer gratula, komolyan irigyellek, igaz a második után én is sokkal furgébb voltam, csak kényeztettem itthon egy kicsit magam apánálKép

Évi
Nálunk 2 héig tartott a szoktatás, igaz ott aludtam vele, mert akkor tettük külön is, de én akkor feküdtem be a szobájba mikor már aludt, lassan Noémit is visszük Vikihez.

Bigacsiga
Minden elismerésen a Tietek!! Nagyon ügyi Donát, biztos sokat segít Neki hogy a gyerekek jól viszonyulnak hozzá az oviban, és a Te ötleteid is nagyon jók.

CsKati
Állítólag anno én is téptem a hajamat, és néha Viki is. Hasonlóak a dolgai mint a lányodnak, fejét is veri, mi azt találtuk ki ha vmire mérges vben megüti magát és jól fehúzza az idegeit, apa odamegy és eldádázza azt a vmit ami bántotta Õt. Egyre kevesebb az önkínzás. Nálunk ez jött be.

Kanga
Kép a következõ napokhoz mindenbõl a legjobbat!

Adri
Leevinek jobbulást!!

Rebi, Márti
Boldog feles szülinapokat!!

Evelyn
Mi mennénk négyen- apa is azt mondta jönKép- Mimi szopizik még, de megkockáztatom, hogy Vikinek lehet számolni egy egész adagot. Hihetetlen étvágya vanKép az idõpont nekünk nagyon jó.
A névanpik Viktória dec 23. Noémi ápr 22.
A sok progihz sok energiát Nektek, autóhoz gratula!!

Nálunk annyi hogy Mimike tegnap megkapta a 3 hónapos szurit -két hét csúszással, doki szabin volt- és csak vigyorgott a dokibára mint a kis tejbetök..annyira édi volt hogy majd szét zabáltam, nagyon jót is aludt most éjjel. Viki pár napja (el ne kiabálljam) le van higgadva, eddig néha megszorongatta a tesót, belekapott a lábába, kezébeKép Néha el is voltam keseredve tõle, de megnyugtattak hogy ez természetes féltékenység.De most annyira szeretgeti, puszilgatja nagyon édesek. Szombaton voltunk úszni, Noémi mintha csak kézben lett volna nem vízben, egy hangja sem volt, pedig merültünk is stb.. nagyon nyugodt babóka. Viki viszont azt próbálgatta hogy tudja a többi gyereket elkapni.Szombat óta pedig együtt fürdünk hármasban este, Vikit ez is nyugtatja, tetszik nekik, hol apával, hol velem. Már mondja is 'Mimi is jön'
A beszéde nagyon kitisztult, kibõvült az elmult héten, néha lesünk is nagyokat, miket tud mondaniKépKépKép
Jesssz... most látom milyen hosszú lettem, bocsika.
Igyekezni fogok sûrûbben jönni, mostmár anyu is kezd jobban lenni, itthon van a korházból, már nem kell olyan sokat mennemKépKép

Sziasztok, mindenkinek csodaszép napot és ilyet kívánok:
Hajni
Kép

ui: én is kérek kérdõíveket, tábcsikat...címem a profilban
0611viki
 
 


Sziasztok!

Bigacsaiga Kata én is nagyon nagy kitartást kívánok nektek ehhez a járógéphez, és tényleg minden tiszteletem a Tied ahogy ezt a helyzetet kezelni tudod. Nagyon remélem hogy sikerül megszoknia a kisfiadnak, és hogy néhány év múlva már a múlté lesz az egész!KépVizsgához egy nagy kalappal!!!

CsKati. Hát az az igazság, hogy én is ilyenkor az eltereléssel próbálkoztam, mert az hogy úgy csinálok mintha észre sem venném nemigen mûködött, fõleg mikor a járólapon csinálta a dolgot. De tényleg nagyon sokat változott azóta!KépOltáshoz majd egy kalappal. Miért a Lászlóba kell mennetek?

KAdri. Hát szerintem nem tudtad mit vállalsz magadra Adri, de kérhetnék én is gatyót? Nekünk is tökéletesen jó lenne a bolhapiacos verzió is! Köszi!Kép

Minden Zsófinak nagyon boldog névnapot kívánok! Kép

Zsóka. Akkor nagyon jó ha ilyen simán megúsztátok ezt a kéz-becsukást. Hát ilyenben sajnos nekünk is volt részünk elégszer!Kép

Kanga. Kitartás! Most már nem sok van hátra! Legalább olyan gyors legyél mint Madárka vagy Pele!

Évi. Kérdezted az elsõ alkalmat a homeopatánál. Az is jó ha a nagymamát viszitek hogy addig ott szórakoztassa a Csongit, de az még jobb, ha azért viszed a nagyit, hogy amikor már a gyerekre nincs szüksége a dokinak (túl vagytok a manuális vizsgálaton) akkor a nagymama levigye játszani vagy sétálni a fennmaradó idõben. Nálunk így volt még mikor anno elõször voltunk és a lányok kicsik voltak. Most már remekül elrajzolnak, na meg persze kagylóznak hogy mirõl is beszélgetünk a dokinénivel.

Márti üdv a fedélzeten, mi már ismerjük egymást!Kép Rebi téged nem ismerlek még, de üdvözöllek itt téged is!

Sziasztok, szép napot mindenkinek, (bocs ha valakinek nem tudtam név szerint írni), puszi:Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok

Megint itt, de elfelejtettem kérdezni vmit, hátha tudtok segíteni.
Párszor észre vettem hogy Mimike nem akar a bal mellembõl szopizni csak a jobból. Nem igazán örülök ennek, de szerencsére van mindig elég tejcsi a jobban. Tegnap pl nem akarta elfogadni, csak éjszaka szívta ki rendesen. Ti mit csináltatok? volt ilyesmi nálatok?
És még egy,Az egyik kisfülét allandóan tekergeti, apa kitalálta hogy egy kis sebtapasszal ragasszuk le, mert kezdett elállni neki, és hát nem akarjuk. Most egy páran kinevetnek minketKép és azt mondják nincs jelentõsége, nem használ -csak a cimpája egy kis részét fogtuk oda a fejecskéjéhez, de már nem tekergeti, és nem fordul magaalá ha fordítja a fejét. Szerintetek is butaság?
Na mentem is, éhes a pici, Viki is ébred nemsokára.
Ja Mimike tegnap 7200gr volt
Pussz
0611viki
 
 


Sziasztok

Minden ujnak udvozlet.
Van egy kozos levelezo listank amire ha szeretnetek feljelentkezni kuldjetek nekem egy levelet es en kuldom a meghivot. Levelbe kerlek irjatok bele az itteni beceneveteket, mert sajnos elegge feledekeny vagyok es sokszor nagyon nehezen azonositom be hogy feledo ki is lehet.
Levelcim ahova varom leveleitekey : tul_elso_napokon@yahoo.com

Bigacsiga

Utobbi napokba nagyon sokat gondoltam ratok mi is lehet fiaddal. Mielobbi javulast neki. Ezekre az esetekre szoktam en az mondani, hogy cel szentesiti az eszkozt.
De szerintem ilyenkor az eredmeny a lenyeg es nagyon talalekony vagy. Lehet irtad mar mit tanulsz en fejem elegge kaposnak bizonyul es nem emlekszek ra. De egy kalappal kivanok neked a vizsgahoz.

Zsoka
NAV eseten immunizacio legjobb tudasom szerint virus eltiunteteset jelenti. Ha nem sikerul neki akkor csak karantenba szokta tenni, hogy megakadajozza mukodeset.

Mindenkinek jo egeszseget es szep idot kivanok.


Napocska
napocska
 
 


CsKati,
Köszi, gyógyulunk. Kép Igen, Ráhelbabával minden OK volt, 3 órásan már otthon voltunk.

Márti,
boldog félszülinapot! Kép

Pusz:

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Bigacsiga Kata: küldök Doninak Kép Kép Kép meg kitartást!

Nálunk csak jelképesen van olyan, hogy a gyerek üti a fejét (BÁlint), amikor valamit elfelejtett, rosszult csinált stb. Régen nem volt, most se gyakori, csak azért jutott eszembe, mert épp aktuális. Tegnap elfelejtette valamelyik tankönyvét bevinni, és mikor a barátai szóba hozták és eszébe jutott, az üzenõ füzetével püfölte a saját fejét, amely füzetben épp volt egy boríték befizetendõ pénzzel, jó sok apróval, a boríték kiszakadt, a pénz szétgurult... De abban lehet valami, hogy ez is egy olyan eszköz, hogy "anya, figyelj rám, dajkálj meg!".

Hajni: lehet próbálkozni a különbözõ tartásokkal, hónaljtartás stb., hátha úgy elfogadja. Képes egy mell is ellátni a babát elegendõ tejjel, de azt hiszem azért kényelmesebb ha kettõbõl eszik Kép. Sok gyereknél van ilyen, a többség egy idõ után abbahagyja. Fülre nem tudom, mit írjak.

Zsóka: kezecske Kép. MI anno Gergõre nyitottuk rá az ajtót, neki le is jött a körme, utólag belegondolok, rém bátor lehettem, mert el se vittem orvoshoz... szerencsére néhány hét alatt kinõtt újra és azóta semmi nem látszik rajta. Pele ugye nem 7 ujjnyi, hanem 7 cm-nél ment be?? Kép (rémes vagyok, mindig belekötök a pontatlanságokba)

Rebi, Márti: üdv a fedélzeten.

Látom, itt már totális kisebbségben leszek a 16-a nem jóval, úgyhogy légyszíves kezdjétek el az utána következõ tali szervezését is, én is talizni akarok má valamikor!

Sziasztok.
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Lányok köszönöm a biztatást!!! Szerencsére jól érezzük magunkat és úgy érzem kihúzzuk a kiírásig. Gergõvel az utolsó hónapban nagyon vacakul éreztem magam. És sokat sírtam , hogy az én gyerekem lesz az egyetlen aki bent marad! Nem tette! Kép
Ma leolvasztottam és kimostam a mélyhûtõszekrényt. Mire a párom megkérdezte , hogy ma akarok szülni? Pedig nem esett nehezemre.

Képzeljétek , van a házban egy "kedves" pár akik olyan hangosan élik a nemiéletüket , hogy bármelyik porno-rendezõ megirigyelné! Szóval zeng ilyenkor a ház a jajgatástól meg a sikolyoktól. Hát meglett a hatás! Egy néni a házból ámultan nézett ma rám és közölte , hogy sikoltásokat hallott reggel és azt hitte nekem indult be a szülés! Nem akartam felvilágosítani a valóságról csak annyit mondtam , hogy Gergõt is némán szültem , és ennél sincs szándékom kiabálni! Hát ilyenek történnek a házban!
A ligetben marslakónak érzem magam. Valaki azt csaodálja mekkora a hasam a , valaki meg azt csodálja , hogy még egyben vagyunk.

Bocsi , hogy ilyen hosszura nyúltam!

Pussz mindenkinek!
Kanga és a (még)becsomagolt albérlõje
Kanga-Zsebibaba
 


Sziasztok!

Hajni!
Nekem Gedus kezdetben abszolute nem fogadta el a bal mellemet, sehogy sem lehetett rávenni,hogy abból szopizzon.Még a legrátermettebb csecsemõsnõvér sem értette a dolgot. Szerencsére elég tej volt a másik ciciben is, és nem lett vele gond. Késõbb úgy csináltam,hogy éjjel,amikor félálomban volt, akkor mindig a balt adtam neki, akkor nem vette észre.Igy az is ürült valamennyire. Mostmár nappal is jó neki a "rosszabbik" cici, bár sokkal lassabban jön belõle a tej ezért sokszor türelmetlenkedik õbabasága.
Úgyhogy szerintem ne aggódj, amig elég neki az egyik. Ha gondolod, a másikat fejd, mert késõbb lehet,hogy szüksége lesz több tejre. Kép

Helga
helga
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?