Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ha valaki CSEPELEN lakik, babája születik, és szeretne egy fotót megjelentetni róla a Helyi Téma újságban, az írjon nekem e-mailt Kép

Ha valaki CSEPELEN kereszteli meg a gyerekét, és szeretne erről képet a Helyi Téma újságban, akkor az is írjon nekem e-mailt! Kép

Szép emlék lehet a családnak, a lapot meg színesítik a szép gyerkőcök képei - úgyhogy mindenki jól jár! Kép

vantal@inext.hu
vantal
 
 


Beleolvastam közben a topikba, úgyhogy látom, hogy Ti is a fogzással bajlódtok. Mi vettünk most az Eriknek FLP-s Aktivátort. Külsőleg is be lehet kenni, meg belsőleg is adni. Annyi cseppet kell a kiskanálba csepegtetni, ahány kg a bébi. Nekünk nagyon hatásos, és mégsem gyógyszer, csak aloés izé. Nem terjesztem, úgyhogy szerezni nem tudok, de van mindenfelé aloe verás ügynök most már. Eriknek megeszi, utána kb. negyedóra múlva már semmi baja sincs és vidáman játszadozik.
Olvastam a babneten azt is, hogy valaki pocakfájásra is ezt szokta adni, meg ha nem érkezik meg időben a kaki. Szóval talán érdemes kipróbálni. Vagy ha valamelyik ismerősötöknek van, akkor attól "kérni pár cseppet" és ha működik, akkor venni. Most már dokik is javasolják ezeket a termékeket, tőlük is meg lehet kérdezni azért, hogy mit gondolnak a dologról.
vantal
 
 


Sziasztok!

Remélem zavarok! Kép
Igaz nem nagyon hiányoltatok, de itt vagyok! Kép
Szóval: Eltelt már egy pár hónap és rég csináltunk olyat, hogy mindenki rak fel képet és ír hozzá pár sort a kis törpéről. Na, mit szóltok? Kép

Eper: Te szoktad újítani a táblázatot?

Lányok, lenne valamelyikőtöknek kedve febr. 6.-án operagálára menni? Ez egy jótékonysági koncert lesz. Ha érdekel titeket írok róla többet! Kép

kizsó
 
 

 
 

Szia Kizsó! Én pont a napokban gondoltam rá, hogy eltűntél. Ugyanis rendszeresen megnézegetjük Emmával a képeket, és feltűnt, hogy rég írtál. Gondoltam, még a lakásrendezés, stb. Hogy vannak a gyerekek? Zsófi nem akarja szétszedni a nővére játékait? Nálunk csak az ér valamit, ami a nagyoké.

Dóri! Te is jó rég írtál.

Sidney!
Emma 16 hónapos. Remélem, igazad lesz, és 18 hónapos korától alszunk!!! Időnként rosszul bírom:reggel kelni kell, éjjel legyen csönd, hogy tudjon a család aludni, én meg csak néhány órát alszom. Emmával húzom az időt este, hátha akkor többet alszik. A nagyok viszont szörnyű későn fekszenek. Plusz dolgozom(nék)is. Mondjuk türelmes vagyok, de azért egy jó alvás,hát nem volna rossz, igaz lányok?

Egyébként a nagyok nálunk 18, 16 és 14 évesek. Igen, jól látjátok. Sőt, az apuka is ugyanaz. Igaz, elég korán kezdtük. És hihetetlen gyorsan megnőttek.
nyeste
 
 


Szia Vantal! Régebben milyen sokat írtál, igaz nem ide, hanem a kórházasba. Hogy van Erik? Miket csinál? Valami aloe verás jó alvást hozó cucc nincs véletlenül? Vagy homeos? Mindegy, csak hasson.
nyeste
 
 


Szia Nyeste!

Gratulálok Nektek! Ez nagyon jó. Gondolom a nagyok azért ha tudnak segítenek Nektek. A környezetemben van egy anyuka most 2 éves körül van a kisfia és van két nagy lánya /13 és 16 évesek/. Azt mondta hogy a kisfiú iszonyú sírós baba volt, ha nem lettek volna rá négyen talán meg is bolondul. Éjjel-nappal sírt a gyerkőc. És jó volt újra kezdeni a babázást? Üdv.Sidney

Kép
Kép
sidney
 
 


Nyeste: mostanában időhiánnyal küzdök, mert közben elkezdtem külsősként melózni itthonról, és azért ez gyerek mellett nem mindig egyszerű feladat.
Néha azért beleolvasok mindkét fórumba, nézegetem a képeket is, csak reagálni nincs energiám már.
Erik baba nő ezerrel, kapaszkodva már megy szépen, de még mindig járunk gyógytornára, mert még van egy kis aszimmetria - nem akarjuk, hogy később gerincferdülése legyen.
Magyaráz ezerrel, papa, mama, baba, apa, anya, és különböző halandzsázások is mennek még hozzá.
Eszik, iszik, alszik rendesen, ezzel nincs gond. Inkább azzal, hogy az én családom természetét örökölte, úgyhogy roppant akaratos és önfejű gyerek, de hosszútávon ez még jó is lesz neki talán az életben. Ahogy mondják: meg lesz minden ami kell! - addig úgysem nyugszik Kép

Alvásra nem tudok semmilyen szert, szerencsére nálunk azzal nincs gond. Este jó esetben 8-kor alszik, rosszabb esetbe 10 körül, de akár hogy is sikerül, reggel 8-8.30-nál előbb nem ébred fel. Napközben kicsiket alszik viszont, egyszer vagy néha kétszer, 1-2 órát. De inkább éjjel aludjon, mint nappal, úgyhogy ez jó is így, ahogy van!
Hát, címszavakban ennyi, beszéljen a kép:
Kép
vantal
 
 


Vantal!
Nagyon aranyos a kisfiad, látszik a szemén, hogy elszánt kiskölyök! Biztos, hogy jó lesz neki, ha nem töröd le az akaratát, az ilyen gyerekek úgyis találnak maguknak elég külső akadályt, amivel megküzdhetnek. Hát sok energiát hozzá!

Sidney!
Igen, nagyon jó volt újra babázni. Egészen varázslatos! Próbáltam kiélvezni az első hetek, hónapok minden pillanatát, mégis nagyon hamar eltelt. És a nagyok is segítenek, nagy tapasztalat ez nekik az egész terhesség, kisbaba, látni, ahogy fejlődik. Hiszen egymásra már nem emlékeznek. Inkább a család ritmusát nehéz összehangolni. (Napi ritmus, programok, kirándulások, stb.)De így könnyebben viselem talán majd a leszakadásukat (remélem). Tényleg, nagyon jó volt így belevágni mégegyszer. Mindketten borzasztóan élvezzük.

És nálatok mit szól a lányod az öcsihez? Nálunk az első kettő közt (a nagyobb lány, a két kisebb fiú) is kb. 2és fél év van, úgy emlékszem azért nem volt mindig egyszerű.
nyeste
 
 


Sziasztok!
Ezer éve nem írtam én sem...

Zsófi,
örülök, hogy itt is összefutunk.

Tibicsoki,
mi a 2 hónapos oltást még a régiből kaptuk, a 3 hónaposra úgy döntöttem, megveszem az újat. Igy csak 1 szurit kap, remélhetőleg az oltás utáni reakció is enyhébb lesz, legalábbis még mindenki csak jót mondott róla,

Dominik tegnap (PÉNTEK 13!) volt 3 hónapos. 6710g, 61cm, 40cm-s fejkörfogat és lemértem a talpacskáját, 10cm.
Képzeljétek, kibújt ici-picit alul a bal első fogacskája!!!!! Hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Edinek 5 hónaposan, Martinnak 4-5 hónapos kora között jött az első. Igaz, Domi több mint egy kilóval több volt születéskor a tesóinál.
Rengeteget mosolyog, hangosan is nevetgél, szoktunk "beszélgetni", tök komoly tud lenni olyankor. Most a kis ökle szinte teljesen a szájában, folyik a nyála ezerrel.
Néha Vigyori golyónak hívom Õt.
Forgolódni még nem akar és hason nem igen szeret lenni. Csak december eleji képem van, az is mobillal, úgyhogy nem túl jó sajnos.

Vantal,
nagyon szép Erik!

EzVicc!
ki az a futóműves dokibácsi?
Mi is Kispestre megyünk ortopédiára majd 27-én, ha belefér a kardiológia után még.Ha nem, lehet, h. utána való szerdán, mert akkor egy olyan doki rendel, akinél lehet időpontot kérni.

Dóri,
bekerülhetnék én is a táblázatba????

Most ennyit tudok írni, nem tudtam még visszaolvasni.

Üdv mindenkinek
Kép
judy68
 
 


Nyeste!

Köszi, hogy gondoltál ránk, jól esik.
Zsófi nem csak, hogy szétszedni szeretné amit a Kingus épít, készít, de amivel játszik, biztos az kellene neki is. Kép Kingus meg mint egy anyatigris védi, ami az övé. Kép
Egyébként Zsófi 9 hónapos múlt, és 8kg20dkg és 72 cm. A táblázatban láttam, hogy jelölitek, ki hogy született, Zsófi is császáros. Pár napja kapaszkodva lépeget oldalra az ágy mellett. Kingussal négykézláb "kergetőznek" és közben jókat vihognak. Jó nézni őket! Kép

Kép

kizsó
 
 


Judy!

A 3 hós oltáskor (régi) mi csak 1 szurit kaptunk. Kettő a 4 hósnál van, nem?
nagyon szépen cseperedik a bébiéd.)
Hogy bírod a hárommal együtt?

KépKép
tibicsoki75
 
 


Sziasztok!

Tibicsoki,
biztos igazad van, már kizökkentem oltás témában, tényleg lehet, hogy 2 szuri csak 4 hónapostól van (régi)

Sokszor elég nehéz a hárommal, de inkább Martinnal, Edi már szerencsére elég önálló.
Inkább az a baj, hogy Domi még nincs el egyedül annyit, hogy normálisan meg tudjak csinálni itthon mindent.

Hol lehet megnézni a táblát?

Megyek, mert szörnyen fáj a fejem. Lehet, hogy esni fog a hó??

Jó hétvégét!

Kép
judy68
 
 


Sziasztok!


Nyeste!


Eleinte volt egy kis féltékenység meg hiszti. Nagyon anyás lett. Nem akart nélkülem menni sehova az apján kívül. Nagyon megviselte az is hogy bent voltam a kórházban. Amíg nem voltam itthon addig meg csak az apja volt jó Neki. Pedig pici kora óta sokat van mindkét nagyszülő párossal és szeret is Velük lenni. Szerencsére nem volt agresszív a kicsivel szemben /másokkal sem/. Aztán egyszercsak helyreállt a dolog és nagyon szeretik egymást. Az elején nem volt egyszerű velük. Most is azért vannak buktatók, de most inkább a Bulcsú érkezett egy kicsit macerásabb korba. Igényli hogy valaki mindig vele foglalkozzon. Dehát ezt szerintem Neked nem kell bemutatni. Csak azt csinálja amit nem szabad. MOst egyenlőre a elkerítem őt a nappaliba, de ha elkezd járni akkor szerintem semmi nem lesz neki akadály. Már most is próbálkozik a kitöréssel. Most saját bőrömön is megtapasztalom hogy milyen különbség van fiú és lány között. Röviden ennyi. A lényeg hogy a kezdeti nehézségek után Johanna teljesen elfogadta a tesót és amiben tud segít körülötte. Néha túl sok mindenben. Üdv. Edina

Kép
Kép
sidney
 
 


Csajok!
Állandóan olvasom, hogy ti viszitek a kicsiket mindenféle vizsgálatra - pl. ortopédia, kardiológia, stb.
Nekem mióta Bence megszületett, a kórházban amit megcsináltak vizsgálatokon kívül egyedül az ortopédiai szűrővizsgálaton voltunk 6 hetesen és kész.
Ez hogy van? Vagy a háziorvosa válogatja, hogy mikre küld el?

Köszike: Eszti

Kép Kép
fricky
 
 


Sziasztok!
17 hetes kismama vagyok,júniusban fogok szűlni Jávorkai dokinál.2 éve járok hozzá megbízom benne,de szeretnék véleményeket kérni olyanoktól,akik már szűltek nála.
Köszi előre is:Detty
dettyke78
 
 


Szia Dettyke!
Egyike vagyok azoknak, akik Jávorkai dokinál szültek.
Én csak jót tudok róla mondani, maximális szakmai tudás és rutin van a háta mögött. A szülésznővel - akinél én is szültem - abszolút összhangban dolgozott. Másnap feljött hozzám a gyerekágyra, megnézte, megkérdezte hogy vagyok, stb. Jött fel a varratszedésre is a 4ik napon. Röviden ennyi.
Mire lennél még kíváncsi?

Üdv: Eszti

Kép Kép
fricky
 
 


Fricky!
Nekunk nem 6hetesen volt a szurovizsgalat, hanem 3hosan azt hiszem, es ott mondta a doki bacsi, hogy szeretne latni 4honap mulva.

Ortoped doki: valamelyikotokkel meg poenkodtunk, hogy milyen remes az aszisztensnoje. Azert futomuves, mert amikor nezte Atti labait, azt mondta, hogy nagyon jol szuperalnak ezek a futomuvek.

Most kevesebbet tudok jonni, mert szombaton egy nagyon nehez szigorlat lesz, ez az utolso ebben a felevben.

Judit

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


<pre>
Nicknév Gyermek neve Születési ideje Születési súlya Születési hossza Jelenlegi súlya Jelenlegi hossza Szülés módja
Judy68 Dominik 2005.10.13 4250 gr 52 cm 6710 gr 61 cm császármetszés
Liu Amira 2005.09.30 3500 gr 50 cm császármetszés
Tibicsoki75 Fanni 2005.09.22 2750 gr 50 cm 5430 gr 60 cm császármetszés
Jucus1 Gergő 2005.08.12 3950 gr 52 cm 7580 gr 68 cm császármetszés
Eper8 Nagy Maja Jázmin 2005.06.22 3350 gr 49 cm császármetszés
Ezvicc Attila 2005.06.16 3700 gr 52 cm 8120 gr 72 cm természetes módon
Picipocak Orosz Fruzsi 2005.04.25 3400 gr 50 cm 9600 gr 73 cm természetes módon
Kizsó Fabó Zsófia Lilla 2005.04.09 3640 gr 50 cm 8200 gr 72 cm császármetszés
Dóri79 Mohácsi Ágnes 2005.04.04 2600 gr 48 cm 8700 gr 71 cm természetes módon
Marqueza Stiller Luca 2005.04.02 3500 gr 51 cm 8300 gr 74 cm természetes módon
Nnicole Németh Nikolett 2005.03.31 3000 gr 49 cm
Dia1 Farkas Noémi 2005.02.04 3600 gr 51 cm 8100 gr 74 cm
Fricky Dalmady Bence 2004.12.21 3400 gr 51 cm 9800 gr 75 cm természetes módon
Koviki74 Kristóf 2004.11.05 3100 gr 50 cm
Kaprijudit Vandlik Danca 2004.10.13 2800 gr 47 cm 10600 gr császármetszés
Kira Bertha Kíra 2004.09.25 4000 gr 53 cm természetes módon
Nyeste Soltész Emma 2004.08.29 4250 gr 56 cm
</pre>
Vendég
 


Csajok!

Tudnátok segíteni?
Én most Ágit egy esernyőkocsiban sétáltatom, de eddig jó idő volt.
Most, hogy mínusz van odakint nem nagyon merem kivinni, a lábzsák ami a kocsihoz van, csak felülről védi, de így sem valami vastag, takarót nem tudok alá tenni, mert keskeny a kocsi és így is alig fér el benne.
Ti miben viszitek ki ilyenkor a kőcöket?


Üdv: Dóri
Vendég
 


<pre>
Nicknév Gyermek neve Születési ideje Születési súlya Születési hossza Jelenlegi súlya Jelenlegi hossza Szülés módja
Judy68 Dominik 2005.10.13 4250 gr 52 cm 6710 gr 61 cm császármetszés
Liu Amira 2005.09.30 3500 gr 50 cm császármetszés
Tibicsoki75 Fanni 2005.09.22 2750 gr 50 cm 5430 gr 60 cm császármetszés
Jucus1 Gergő 2005.08.12 3950 gr 52 cm 7580 gr 68 cm császármetszés
Eper8 Nagy Maja Jázmin 2005.06.22 3350 gr 49 cm császármetszés
Ezvicc Attila 2005.06.16 3700 gr 52 cm 8120 gr 72 cm természetes módon
Picipocak Orosz Fruzsi 2005.04.25 3400 gr 50 cm 9600 gr 73 cm természetes módon
Kizsó Fabó Zsófia Lilla 2005.04.09 3640 gr 50 cm 8200 gr 72 cm császármetszés
Dóri79 Mohácsi Ágnes 2005.04.04 2600 gr 48 cm 8700 gr 71 cm természetes módon
Marqueza Stiller Luca 2005.04.02 3500 gr 51 cm 8300 gr 74 cm természetes módon
Nnicole Németh Nikolett 2005.03.31 3000 gr 49 cm
Dia1 Farkas Noémi 2005.02.04 3600 gr 51 cm 8100 gr 74 cm
Fricky Dalmady Bence 2004.12.21 3400 gr 51 cm 9800 gr 75 cm természetes módon
Koviki74 Kristóf 2004.11.05 3100 gr 50 cm
Kaprijudit Vandlik Danca 2004.10.13 2800 gr 47 cm 10600 gr császármetszés
Kira Bertha Kíra 2004.09.25 4000 gr 53 cm
Nyeste Soltész Emma 2004.08.29 4250 gr 56 cm 11500 gr 78 cm természetes módon
</pre>
Vendég
 


Dori!
en a bergonban hordom ki Attit, alul ket takaro, felul egy vastag takaro, es a teliesitett akarmi a babakocsi tetejen. Szoval en nagyon bebugyolalom Attit, nehogy megfazzon. De o meg pici, csak aludni szokott altalaban benne.

Attinak javitanad legyszi 8700g, 74cm Kép Koszi

Judit

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Sziasztok!

Fricky,
Mi azért megyünk kardiológiára, mert még a kh-ban mondták, hogy Dominak kis szívzöreje van (sok újszülöttnek, de legtöbbnek pár nap múlva megszünik. Dominak meg az 5. napon is hallották.
Doktor nénink azt mondta, csak 3 hónaposan kell menni ilyen vizsg-ra (Martinnal is voltunk, de szerencsére semmi baja).
Csípőszűrésen mi sem 6 hetesen voltunk, oda is most megyünk. Akinél nincs gond, annak kell sztem 3 hósan menni-

EzVicc,
az a futóműves doki bácsi, nem egy nagyon idős, kedves, vicces doki?

Talán 2 éve voltunk Martinnal és úgy indított a doki, hogy meglátta a fiam kezében az autóját és rögtön mutatott egy másikat, hogy nézze meg Martin az övé is milyen szuper autó. Tök kedves volt, az én fiam (aki általában ordított a rendelőkben) pedig egy mukkot sem szólt, simán lefeküdt, hogy megnézze a doki a lábát, pedig mindig az ölemben ülve engedte, hogy megvizsgálják. A méréseken is mikor már ülni tudott, úgy mérték, különben ordított a mérlegen.

Dóri,
köszi, hogy beírtál a táblába.

Megyek, mert ma elég nyűgös a kismanóm.

Kép
13+4

(szörnyű lassú ma a gépem)
judy68
 
 


DÓri,

Kijavítanád Danca adatait: 11 kg, 80 cm.

Köszi:

Judit

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Dóri!

ha már úgyis ennyi javítani való van a táblában nem tennél bele minket is? Ha igen előre is köszi! Az adatok:

Tücsök; Dóra; 2005. 03. 09.; 2900 g; 49 cm; 7250 g; 74 cm; természetes módon.

köszi Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Szia Fricky!
Köszönöm gyors válaszodat!Látszik,hogy még kezdő vagyok a babaneten és az nlc.-ére szoktam írogatni.Írtam az előbb egy üzit és nem találtam meg,leírom mégegyszer.Mindenre kíváncsi vagyok.Mivel első baba lesz szeretném ha minden jó lenne.Ki volt a szülésznőd?Erzsike?Azt mondta a doki lehet,hogy mikor szülni fogok éppen szabin lesz vagy iyesmi,ezért szeretnék szülésznőt fogadni,hogy valaki legyen mellettem,akit ismerek.Persze a párom benn lesz,de az más.Olyan kérdésekre is szeretnék választ kapni,hogy:otthagyják-e babát vagy elviszik azonnal?Milyenek a csecsemős nővérek?Segítőkészek vagy sem?Szóval ilyesmik érdekelnének.
Ksözönöm előre is:Detty
dettyke78
 
 


Dettyke!

Én Erzsikénél szültem, de nem fogadtam meg előtte és szuper volt...
Nálam elvitték, mert nehezen vette a levegőtKép

De azért az ölembe tették szülés után és az apukája hozta vissza a fűrdetés után, feszítettKép
Ha minden okés, akkor miután levittek a gyermekágyas osztályra és letelt a 2 óra (összesen 4) utána kiviszik apicit, ha jól vagy és ő is jól van.
Csecsemős nővérek szerintem jók, de aszülésznők is.
Ha 24 órás roaming-in-t szeretnél akkor egyágyasba kérd magad.

Alap esetben este 11 és reggel 7 között bent vannak a picik, ami nekem nagyon jól jött, tudtam pihenni.
Látogató nem jöhet be az osztályra, még az apuka sem, kivéve a császár utáni 24 órát. Babamutatás 17:30-kor van, egy üvegablakon keresztül, előtte beviszik a piciket.
Az előtérben lehet látogatót fogadni.

Ha természetes úton szülsz, akkor a megfigyelés két óráját még a pároddal töltheted fent a szülőszobán, utána visznek le.


Csajok táblafrissítés holnapKép

Üdv: Dóri
Vendég
 


Sziasztok!

Melyik Erzsikéről beszéltek megkérdezhetem. Beírnátok a vezeték nevének az első betűjét, hiszen akik ezt a fórumot olvassák (kórházi dolgozók) ők ugyis tudják kiről beszéltek.

Ha mégsincs kedvetek elküldi nekem valamelyikötök e-mailben?

Köszi Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sziasztok!

Detty! Az orvosod lehet hogy szabin lesz mikor szülsz? Nincs helyettese aki ilyen esetekben átveszi a szülő kismamáját? Egyébként van sok rendes szülésznő/sőt én eddig csak olyannal találkoztam/. Én egy Linda nevűnél szültem. Egyébként van egy Nóra nevű szülésznő, őt szerettem a legjobban nagyon jó fej. Ajánlom neked a lila szülőszobát. A babákat nem hagyják ott a 2 órás megfigyelésen, hanem öltöztetés után felviszik az osztályra, de lehet hogyha ragaszkodsz hozzá és nincs teltház a szülőszobán akkor ott hagyják Veletek. Az apuka viszont maradhat. Sőt ha egyágyas kórteremet kérsz akkor oda is bejárhat. A csecsemősök szerintem nagyon segítőkészek. Egyetlenegy csecsemős nem volt túl szimpi nevét nem tudom. Üdv.Sidney

Dia1! Szoktál még erre járni? Én 2005.02.03-án szültem úgyhogy biztos találkoztunk 1 évvel ezelőtt.

Kép
Kép
sidney
 
 


Mtücsök!
Szégyellem, de én nem tudom Erzsike vezetéknevét Kép Õ szokott általában Jávorkai doki mellett lenni, ő vette a vért nekünk a nyolcadikon, és ő az, aki a magánrendelésén is ott van a dokival.

Dóri!
Pl. nem is tudtam, hogy Erzsike is szülésznő KépKép Ha ezt tudom, akkor őt fogadom Kép De tényleg! Tündéri a nő.

Az tuti, hogy a második babával sokkal okosabb leszek Kép Mármint a szülés terén Kép

Detty!
Ha nem gond, akkor én mégegyszer nem írom le, amit a csajok írtak. De a lényeg az az, amit Sidney és Dóri írtak. A lényeg, hogy ne izgulj, mert tuti jó kezekben leszel! Kép

Üdv: Eszti

Kép Kép
fricky
 
 


Eszti!

Akkor tudom kiről beszéltek, csak kíváncsi voltam, mert az én szülésznőm is Erzsike, de nem egyről beszélünk. Az enyém is szuper volt én imádom.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Dóri!

Friss Fanni adatok: 6500 gr és 65 cm

Thanks

KépKép
tibicsoki75
 
 


Tücsök, én nem arról az Erzsikéről beszétem, hanem arról akinél valószínűleg te is szültélKép
De sajna vezetéknevét nem tudom...Kép

Dóri
Vendég
 


<pre>
Nicknév Gyermek neve Születési ideje Születési súlya Születési hossza Jelenlegi súlya Jelenlegi hossza Szülés módja
Judy68 Dominik 2005.10.13 4250 gr 52 cm 6710 gr 61 cm császármetszés
Liu Amira 2005.09.30 3500 gr 50 cm császármetszés
Tibicsoki75 Fanni 2005.09.22 2750 gr 50 cm 6500 gr 65 cm császármetszés
Jucus1 Gergő 2005.08.12 3950 gr 52 cm 7580 gr 68 cm császármetszés
Eper8 Nagy Maja Jázmin 2005.06.22 3350 gr 49 cm császármetszés
Ezvicc Attila 2005.06.16 3700 gr 52 cm 8700 gr 74 cm természetes módon
Picipocak Orosz Fruzsi 2005.04.25 3400 gr 50 cm 9600 gr 73 cm természetes módon
Kizsó Fabó Zsófia Lilla 2005.04.09 3640 gr 50 cm 8200 gr 72 cm császármetszés
Dóri79 Mohácsi Ágnes 2005.04.04 2600 gr 48 cm 8940 gr 72 cm természetes módon
Marqueza Stiller Luca 2005.04.02 3500 gr 51 cm 8300 gr 74 cm természetes módon
Nnicole Németh Nikolett 2005.03.31 3000 gr 49 cm
Mtücsök Dóra 2005.03.09 2900 gr 49 cm 7250 gr 74 cm természetes módon
Dia1 Farkas Noémi 2005.02.04 3600 gr 51 cm 8100 gr 74 cm
Fricky Dalmady Bence 2004.12.21 3400 gr 51 cm 9800 gr 75 cm természetes módon
Koviki74 Kristóf 2004.11.05 3100 gr 50 cm
Kaprijudit Vandlik Danca 2004.10.13 2800 gr 47 cm 11000 gr 80 cm császármetszés
Kira Bertha Kíra 2004.09.25 4000 gr 53 cm
Nyeste Soltész Emma 2004.08.29 4250 gr 56 cm 11500 gr 78 cm természetes módon
</pre>
Vendég
 


Sydney!

Beírjalak a táblába?

Dóri
Vendég
 


Kép
Kép
Vendég
 


Ági baba!!!
Ez igenKép
picipocak19
 
 


írtam és elszált grrrr....

üdv: Györgyi
eper8
 
 


sziasztok

Na mégegyszer....
Rég jártam erre, de mindent visszaolvastamKép
Az az Erzsike aki a vért veszi (állítom a legjobban a világon) nem szülésznő, így a szülésnél sem lehet bent (sajna).
Dettyke78: én is a Jávorkainál szültem, teljes megelégedésemre. Érdemes lenne vissza olvasnod a korházas topikot nagyon sok info van benne a korházról.
Én csak annyit tudnék javasolni amit nekem is tett valaki annó, hogy készülj fel ha esetleg császárral kell szülnöd, ne tragédiaként éld meg.(ez is benne van a pakliban)

üdv: Györgyi
eper8
 
 


és a mostani kedvenc fotomKép

üdv: Györgyi
eper8
 
 


Nagyon édesek a manók!
Erzsikékről: az igaz, hogy Erzsikénél jobban senki nem vesz vért, és ő tényleg nem szülésznő. Viszont van a szülésznők között is egy Erzsike, ő is nagon profi.

Dettyke78: csak csatlakozni tudok Eperhez a császárral kapcsolatban. Nekem is jobb lett volna, hogy jobban felkészülök erre az esetre.

Én is felteszek egy új képet a kisemberről.Kép

Kép

Kép
url=https://lilypie.com]
karpijudit
 
 


Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat.
Sidney írtad,hogy a lila szobát ajánlod?Miért?Mi van ott?Közben eszembe jutott még egy pár kérdés?Vannak vajúdóeszközök pl.labda,bordásfal stb.Hagynak felkelni és járkálhatsz vagy egész végig feküdnöd kell.Rosszul írtam nem szabin lesz a dokim,hanem valami továbbképzésen vagy kongresszuson.De ez még nem biztos csak a múltkor azt mondta,hogy még visszatérünk a szülésre a fenntemlített okok miatt.Biztos fog majd valakit ajánlani.Akkor majd érdekődök nálatok.
Eper8:elkeserítettél,mert én arra az Erzsikére gondoltam,aki a vért veszi szóval akkor más szülésznőt kellene keresnem.Igazad van fel kell minden eshetőségre készülni,de én remélem ,hogy marad a természetes út.
Fricky és Eper8:megnyugtattatok a dokival kapcsolatban,ezek szerint jól választottam.Szerintem az emberlánya ezt a dolgot nem bízza a véletlenre.
Detty
dettyke78
 
 


Sziasztok!

Dóri! Adatok:2003.02.03. 3840gr 51cm normál szülés
név:Bulcsú
Jelenleg:10kg 75cm

Köszi szépen Sidney


Detty! Mit nem adtam volna ennyi pozitív információért az első terhességem idején. Semmilyen információm nem volt a kórházról és az orvosomról. Azóta persze tudom hogy jó mindkettő.

Kép
Kép
sidney
 
 


Dettyke
Még annyit, hogy én most nyáron mikor szültem, a doki a nyári szabiját töltötte, de ott volt amikor ott kellett lennieKép sőt még május végén kongresszuson volt valahol Balatonon és szólt, ha előbb jönne a baba semmi gond másfél óra alatt fenn van pesten. (szóval szerintem ne aggódj)

üdv: Györgyi
eper8
 
 


Sziasztok!

Detty,
én nem választottam szülésznőt, többek között azért sem, mert 75% esélyem volt a csaszira.
4-5 órát töltöttem előtte a szülőszobán, addig egy Manyi nevű szülésznő volt mellettem.
Nagyon aranyos, segítőkész, nyugalmat, biztonságot sugárzó szülésznő. Kérés nélkül hozott nekem labdát, beszélgetett velem, tartotta bennem a lelket. Úgy alakult, hogy a párom munkából ugrott értem haza, hogy bevigyen szülni, majd visszavitte a szervizes kocsit, megfürdött, átöltözött és saját kocsival jött vissza hozzám. Manyi addig végig mellettem volt. Majd amikor a párom visszaért, kettesben hagyott minket,de időről időre jött ellenőrizni. Nem is tudom hányszor cserélt lepedőt, hogy ne legyek nedvesen, mert folydogált a magzatvíz.
Zenét kapcsolt be nekem,szóval nagyon sokat segített az ottlétével. Még túlórázott is miattam, meg szerette volna várni a végét, de aztán műszak után olyan 1 1/2 órával el kellett már mennie.
S mindezt úgy tette, hogy nem fogadtam Õt!! Persze hazamenetel előtt kis ajándékkal viszonoztam a kedvességét, meg is lepődött, szerintem nem várta.
A dokim is nagyon szuper volt (dr.Csütörtöki Attila), nem bántam meg, hogy a sok ajánlat közül - még a kórházas topicban kerestem dokit nyáron - Õt választottam.

A lila szoba az egy külön szoba,ajtóval, míg a többi szülőszoba fallal van elválasztva, elől függönyös. Én csak látogatóként jártam a lilában, van bent asztalka, képek, fotel, olyan kis otthonos, de én szűkösnek találtam. Nekem azt mondták, hogy a lilába csak kisérővel lehet lenni, tehát ha valaki egyedül kénytelen vajúdni, szülni, oda nem mehet.
Vajúdás alatt nyugodtan járkálhatsz, minden szülőszobában van vajúdó ágy is.

Az az Erzsike, aki a vért vette, tényleg nagyon szuper!

Nagyon tündéri képeket tettetek fel megint!!!

Megyek, mert az én 1 fogú Manóm itt horpaszt a vállamon és már nagyon nehéz 1 kézzel tartani a majdnem 7 kilóját.
judy68
 
 


Mtucsok!
Nem ti voltatok a futomuves ortoped dokinal?

Mit lehet csinalni az ures bebieteles uvegekkel? (Hipp)

rohanok tanulni, hajnal 5ig tanultam, persze Atti meg 6kor kelt Kép Jo, utana visszaaludt, de akkor is.

Judit

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Judit!

Mi nem voltunk a futomuvesnél. Én kidobom az üvegeket, nem gyűjtögetem nem jó semmire.

Tücsök

Kép

Kép
mtücsök
 
 


Sziasztok!

Már rég nem írtam ide nektek, csak mindig olvasgatlak titeket. Az én szülésznőm Sutusné Erzsike volt, de úgy emlékszem, hogy rajta kívül még másik kettő Erzsike is volt.
Holnap teszek fel rólunk is képet már, és közlöm a méreteinket is. Bár ahogy néztelek titeket, mindenki elhagyja már az én gyerkőcömet.

Zsuzsa

Zsuzsa
Lányaim: Petra 1998.08.13., Felícia 2001.09.21., Bettina 2004.08.30.
KépKép
Videónk: http://www.youtube.com/watch?v=MMCdy68OpEk
kerekes97
 
 


Detty! és Judy!
Én is Manyinál szültem, és csak a legjobbakat mondhatom róla. Nyugodt, kedves, segítőkész volt, és nem hagyott magamra. Előre meg lehetett vele beszélni, mit, hogyan szeretnék.
nyeste
 
 


Nagyon köszönöm,hogy ennyire segítőkészek vagytok velem.Ha megengeditek akkor csatlakozom hozzátok és megosztom veletek a várandósságom elkövetkező napjait.Remélem kaphatok majd tőletek tippeket és tanácsokat.Akkor az illendőség kedvéért bemutatkozom:28 éves vagyok,veszélyeztetett vagyok,mert volt egy vérzésem novemberben végülis kiderűlt,hogy egy haematoma volt,Kőbányán élek,6 éve vagyunk együtt a párommal,április 22.-én lesz az esküvőnk,amikor már a 31.hétben leszek,úgyhogy jó nagy pocakkal kell végigcsinálnom,de nem baj.A babára 13 hónapot vártunk,túl vagyok 2 clostyn,amelyet rengeteg vizsgálat előzött meg,sok könny és keserűség,de már nem érdekel,mert itt van a Babám a pocakomban.Ha minden igaz jún.29.-én fogok szűlni,de ez sok mindentől függ tudom,elég egy front és már tuti,hogy előbb jön.Azt hiszem ennyi elég bemutatkozásnak.
Elolvastam az előző hsz-kat és örülök,hogy ezt a kórházat választottam úgy vettem ki a szavaitokból,hogy profi kézben leszünk.
Lenne egy kérdésem:ti voltatok 4d-és uh-án?És ha igen mikor?Én úgy gondoltam,hogy márciusban mennénk,ez jó szerintetek?
Megnéztem a babáitokathát mindenkinek nagy gratula gyönyörűek a babócák!!!!!!
Üdv mindenkinek:Detty
dettyke78
 
 


Detty!
Nekem is április 22én lesz az esküvőm!! Nektek hol lesz? Hogy állsz a szervezéssel?

Én speciel mindenkinek ajánlom a 4D-s uh-t, nekünk felejthetetlen élmény volt! Akkor megpillantod a kis arcocskáját, meg tudod számolni az ujjacskákat.... Apa ott zokogott mellettem Kép Persze velem együtt KépKép
Mi el voltunk kétszer is 4D-sen, egyszer a 18ik héten, aztán meg a harmincvalahanyadikon. Egy hónapra a második után született Bence. Akkor már igazán hasonlított későbbi önmagára Kép

Hát, nekem most nincsenek jó híreim, Bence benyalt valamit, folyik az orra, köhög csúnyán Kép Ráadásul be kell vigyem a szemészetre is, mert már megint begyulladt a szeme. Félek tőle, hogy átmossák a könnycsatornáját Kép Ha ez így lesz, akkor ott fogok sírni vele együtt Kép

Üdv: Eszti

Kép Kép
fricky
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?