Sziasztok Lányok!
Olvasgattam a topicot, és pityergés közepette úgy gondoltam, én is leírom a történetünket.
5 évvel ezelőtt kezdődött minden. Terhes lettem, vérezgettem, kórház, megint vérezgetés, megint kórház. Szinte hetente csináltak UH-t, hogy minden rendben van-e, láttam, hogy dobog a baba szíve, már láttam mozogni is apró lábacskáit...és aztán a 14. héten az orvos egy hosszú UH után behívott az irodájába. Éreztem, hogy valami nagy baj van. Elém tette a leletet, és semmi mást nem láttam rajta, csak azt, hogy "a magzat életviszonya: HALOTT". Nem is hallottam, mit beszél az orvos, egyszerűen nem tudtam elhinni, amit a papíron láttam. Úgy éreztem, becsapnak, nincs is semmi baja a babának, ez csak egy csúnya vicc...
Egy másik kórházat kerestem fel kétségbeesésemben, hátha csak tévednek. De sajnos ugyanazt állapították meg. Nem volt más hátra, be kellett feküdnöm műtétre.
Olyan iszonyatos lelki kínokat éltem át, fél évig nem tudtam másra gondolni, utáltam a nagypocakos kismamákat, utáltam a babakocsit tolókat, igazságtalannak éreztem, hogy nekik miért lehet és nekem miért nem??
2001-ben felfedeztem a babanetet, ahol nagyon sok sorstársra találtam, és biztos vagyok benne, hogy csakis ők segítettek abban, hogy túléljem ezt a szörnyűséget. Egymásért izgultunk, vajon ki csíkozódik be legközelebb, ki az akinek a pocakjában költözik egy kismanó...Nagyon jó volt itt leírni mindazt, ami a lelkünket nyomta.
2001-ben sok hőmérőzés, időzített "akció"
után ismét terhes lettem.
Aztán megint vérezgetés, megint kórház, megint vérezgetés, megint kórház. Az orvos írt fel Duphastont, aminek hatására megszűntek ezek a tünetek. Sajnos ekkor azt mondta, hogy most már nem lesz gond, el is hagyhatjuk a gyógyszert. Hallgattam rá - most már tudom, hogy 12-14 hétig nem szabad ilyenkor abbahagyni!! - aztán sajnos a 9. héten az UH megint azt mutatta, hogy nincs szívhang. Újabb műtét, újabb lelki trauma.
A baj, hogy a párommal nem beszéltünk róla, mindenki saját magában küzdött. Csak itt találtam megértő, átérző emberekre. Persze aki ilyet nem él át, nem is tudhatja, mit érzek.
2001 végén újból belevágtunk a babaprojektbe
Hőmérőzés,hőmérőzés, akciók. A ciklus végén, amikor a hő fenn maradt, a menzesz késett, már összeszorult gyomorral teszteltem, és amikor két csíkot láttam, persze nem volt felhőtlen az örömöm. Normálisan indult, aztán megint vérezgetés, pecsételgetés, megint kórház. 3x1 Duphaston, Rutascorbin. Amikor tünetmentes lettem, hazajöhettem. Aztán vérezgetés, megint kórház. Ha jól emlékszem 6 hétig voltam benn. Aztán a vérezgetések megszűntek, a 14 héttől már nem voltak gondok.
Nem éppen egyszerű szüléssel - az már egy külön történet - 2002. szeptember 26-án megszületett Bálint fiúnk, aki már nagy ovis csibészke
Most pedig úgy néz ki, jön a kistesó
Ma voltam UH-n, 5 hetes vagyok, de a terhesség kicsit kisebb, jöv.7en újból UH.
Nagyon izgulok, remélem a történelem nem ismétli annyiszor önmagát.
Még annyit, hogy azt látom, hihetetlen lelkierő lakozik benneteket, egyenesen csodállak titeket, hogy ilyen optimizmussal vetitek bele magatokat egy újabb próbálkozásba
Brigi, neked külön szorítok, remélem találtál már emberkét, aki segít bejutni az intézetbe.
Üdvözöllek benneteket,
Ancsi