Új privát üzeneted érkezett!

Tündi
Ha gondolod mi elvihetünk. Kicsit szükös lesz, mert a párom vissz, mert én még béna vagyok vezetni, főleg hóban, de azért beférünk.

Évi

Ez valóban gyorsan ment.Lehet, hogy nem is pang a lakáspiac?Kép

Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Orsi!

Örülnék neki!
Gondolod Zselykének 2 nappal oltás után klubhangulata lesz?
Vendég
 


Tündi

Az eddigi oltások nem viselték meg. Szerintem két nap múlva már nem is emlékezett rájuk. Kép
Szeret társaságba járni. A részleteket majd megbeszéljük, lassan indulnunk kell.

Orsi

Kép
sorsoly
 
 

 
 

Tündi!
Adyvárosban lakunk az Ifjúság körúton, nem megyünk messze, a vásárcsarnoknál találtunk egy négyemeletesben 2+2 félszobásat. Irtózom a hitelektől, törlesztés helyett inkább utazunk, élünk, így megint panel... Azért nem mondtam le a kertes házról, de majd kicsit később.. Tudom, bátorság bevállalni pont most egy felújítást, költözést, de szerencsére rengeteg segítségünk lesz. Talán a picivel is könnyebb most, mint amikor majd szaladgál. Sajnálom itthagyni ezt a lakást, mindent kicseréltünk, full fel van újítva, de már kinőttük. Férjecském számítógépekkel foglalkozik hobbyból, az egész lakás tele a ketyerékkel. Akárhova lépek, beleakadok egy alaplapba, egy házba, egy egérbe, monitorok tömkelege mindenhol..... Már megőrülök tőlük. Az volt az utolsó lökés a döntésben, amikor annyira ki voltam a sok kacatjától, üvöltöttem vele, rakja már el őket. Megkérdezte, hova? Én nem szóltam semmit, csak elkezdtem lecipelni őket a kuka mellé..
Orsi!
Összesen 3-an nézték meg a lakást, nem is volt több érdeklődő, de abból ketten szinte összevesztek rajta. Szerencsénk volt.
Bogi!
Gyönyörű Lili a képen, nem csodálom, hogy megnyertétek vele a versenyt.
Zita is nagyon szép, habos babos cukorfalat!
Náthások! Gyógyuljatok meg mihamarabb!
Na, tényleg mennem kell.
Puszi
Évi
dunyi77
 
 


Rusnya!
Nem tudom honnan vagyok ismerős neked. A kórházból nem hiszem, hiszen nem dolgoztam soha ott, ápoltként is csak kétszer egy vakbél és a szülés kapcsán. Miből gondolod hogy ismersz? Lehet hogy más területen kellene gondolkodni.
Tünde!
Ajánlatom nekem is áll el tudlak vinni a talira, viszonylag kényelmesen. Ketten megyünk a kicsivel és még egy gyerek ülés hátra befér, valamint előre természetesen te is. Nos tőled függ, én elég mobil vagyok el tudok menni érted, fél négyre megyek fogdokihoz utána tudunk indulni. Jelezz vissza hogy hogyan döntöttél.
Éva gratulálok a lakáscseréhez. Biztos kényelmessebben el tudtok majd férni. Bár egy idő után ugyis nagyobbra fogtok majd vágyni. De szerintem azt is meg fogjátok oldani.
nicsi1
 
 


Hahó!
Na végre! Mindenki magához tért!
Köszi a gyógykívánságokat, igyekszünk!Nyomlyuk a rengeteg gyümölcsöt, de az az érzésem, hogy néha unják!
Májusban , ha 2 évesek lesznek a manók , én is visszamegyek dolgozni, a nyarat szabin töltöm, és szeptemberben kezdek. Néha hiányzik, na nem a munka, hanem az emberek, a napi kapcsolat a szülőkkel, a beszélgetések!De a hajnali kelés nem hiányzik: ha 7-re megyek akkor itthonróla 6.10-es busszal kell elmennemKép

Évi,
gratula a hihetetlen gyors lakáscseréhez!!! Nem semmi!!!

Itt az igazi tél! Az ikrek ma tapasztalták meg igazából, hogy milyen is a hó! Segítettek apának lapátolniKép, jobban mondva buzdították a lapátolásra! Nagyon tetszett nekik! Ha nem olvad el akkor holnap szánkózunk is!

Az ajándékvásárlás még teljesen előttünk áll. Csak az a biztos, hogy a mama egy szobai csúzdát vett az ikreknek, mi pedig bővíteni fogjuk a babyLEGO készletüket. Azzal nagyon szeretnek játszani. Érdekes módon inkább Zsófi az aki rakosgatja, János lelkesen elborítja a kész művetKép
A sógornőm esetében teljesen tanácstalan vagyok. Mit lehet venni egy 21 éves egyetemistának (BME-re jár)?
A nagyszülők egy jövő évi falinaptárt fognak kapni az ikrek fotóiból összeállítva.Az idén erre futja.
Én kértem apától, hogy csináljon nekem egy fésülködőasztalt tükörrel a hálószobába, megígérte! Azt még nem találtam ki, hogy őt mivel lepem meg, de agyalok rajta!

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Sziasztok,
hát igen itt a hó! remélem még karácsonyra is jut belőle..én pont ma reggel vezettem, mert meséltem, hogy épp jogsit csinálom, és meglepődtem mikor reggel kikukk ablakon,de szerencsére az oktatóm mellett full biztonságban érzem magam, kérdés, hogy majd egyedül mennyire merek bekavarni a győri forgatagba..ja képzeljétek ma voltam az első vérvételen s nemsokára megyek az úgymond első ultrahangra, már nagyon várom!!! még semmi nem láccik a pocimból, de már úgy járok, mint mikor nagy hasam voltKépnálunk is vagyogat a nátha, de szerencsére nem túl drámai, naponta tömjük magunkat kg mandarinnal.Karácsonyi listám nekem is van, de még hajajaj..bele kell húzni..de most csak úgy tudjuk megoldani, mert a fiam már úgye nagyobbacska, hogy apa erre megy a gyerekekkel az áruházban, anya arra és gyors vásárlás,pénztár,kocsiba ki, majd ismét összetalálkozás apáékkalKép Jobbulást mindenkinek és jó szánkózást!Kép
erzsi100
 
 


Sziasztok!

ÁgiKép
Akkor inkább Hozzátok csatlakoznánk, így valóban kényelmesebb mindenkinek. Kép
Cím: Fehérvári u. 152. tel:70/541-3131
Nem tudom, honnan jöttök, de remélem nem kell miattunk az egész várost keresztülfurikáznod!
És köszi!

OrsiKép
ugye nincs harag, de így tényleg kényelmesebb babáknak + mamáknak!

Tünde
Vendég
 


MártiKép
hol, és mennyiért csináltatod a naptárt (v. naptárat?)?

Mi szoktunk ajándékozni újság előfizetést, ez elég jól bejött tavaly.
Vendég
 


Tünde,
itt, mindig náluk hivatjuk elő a képeinket is. Futár házhoz hozza és nincs vele gond, a futárnak egyforma a díja bármennyi képet hoz is.

http://www.digilabor.net/

Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


sziasztok lányok!

Beteg vagyok!! Dáthás,rongyos orrú fájótorku Rusnya vagyok!!!!!!Kép((((
Annyira irigyellek benneteket a tali miatt!
Jó szórakozást mindenkinek! Jövőre "MI" is megyünk!

Már csak 2 nap!!!!!!

Ági!

Nem tudok rájönni hogy honnan ismerlek!

De a neved ( Xné Alasztics Ágnes) annyira ismerős hogy TUDOM hogy találkoztam vele!! De hol????? Megesz a penész ha nem jövök rá!!

Mindenkinek jóóóóóóó éjjjjjjjjt!!!!!

Pusszancs mindenkinek:Rusnya
rusnya
 
 


Tünde! Csütörtökön kb. fél 5 körül ott vagyunk érted, fél 4-re megyek dokihoz utána haza a kicsihez és indulás hozzátok, szerintem a fél 5 körüli idő tartható lesz. Ne aggódj benzinből kitelik. Már várom hogy találkozzunk. Ha jól tudom a Fehérvári út 152. az új zsákutcai részen van.
Rusnya! Csak a leánykori nevemet használom semmi -né nélkül. Sportoltál valamit, valamikor, valahol? Szerintem innen lehetne elindulni. Talán. Ha asszony névre emlékszel akkor lehet, hogy az unokatesomról lehet szó, de ő Kati.
Ne szóltatok semmit a gyümölcsös ajánlatomhoz. Rendben vagy csak az én fobián a vitamin, a kaloria meg egyéb figyelése. Nyugodtan állítsatok le ha sok vagyok ebben a témában. Köszönöm az együttérzést, tudtam hogy ti megértetek a korai munka és a kicsitől való távollét miatt. Szerencsére a kapcsolatunk nem sinylette meg, talán még erősödött is. Mindenkinek szép napot.
nicsi1
 
 


Sziasztok!
Most csak egy gyors kukk!

Bogi,
9-én átutaltam a pénzt, még nem kaptam meg a pelusokat.Utána néznél miért nem? Nem vagyok türelmetlen, de nem akartam másikat venni és kifogyok.
Köszi

Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Sziasztok!

ÁgiKép
igen, jól tudod, várunk.
Légyszi csörögj majd rám, ha már hozzánk indulsz, hogy Zitust felöltöztessem + lemenjünk.
Köszi

Szerintem is jó ötlet a gyümölcs!!! KépKép
Én is figyelem, hogy mit kajálok, szakmai ártalom... És aztán megállapítom, hogy már megint milyen sok szemetet és szénhidrátot ettem. KépKépKépKépKépKépKépKép

Már bocsánat, hogy megkérdezem, ha nem akarsz, természetesen nem válaszolsz!
Férjed hogy viseli, hogy Te vagy a kenyérkereső a családban? És Te? Szerintem hiába élünk "modern" világban, a gondolkodásunk tradícionális maradt.
Vendég
 


Sziasztok!

Bogi,
visszaszívtam!!! Fél órával ezelőtt megjött a postás egy óriási csomaggal!
Nem is eggyel, hanem kettővel. Meghozták a FP fotópályázaton nyert játékokat is. Nagyon tetszenek, szerintem az ikrek is imádni fogják! Betesszük a karácsonyfa alá!
Megpróbálom leírni hogy néznek ki:
1. egy nagy áttetsző műanyag labda félig feltöltve folyadékkal, ebben úszkál egy sárga kiskacsa színes gyöngyök között, a kacsa hasán vmi nehezék lehet, mert olyan mint a kelj fel jancsi, mindíg a víz tetjén úzsik bármerre forgatod.Képet nem találtam rólaKép
2. http://www.fisher-price.com/US/img/product_shots/B8041_b_1.jpg
Ezt nem tudtam leírni.

Sírok, sírok...Nagyon nagyon sajnálom de nem megyünk el holnap a taliraKép.Autóm lenne, megbeszéltem apával, de sajnos a lurkók még most is náthásak minden gyógykívánság és c- vitamin ellenére!!!Nem szeretnék ezeknek a gyönyörű babáknak bacit vinni!!!
Majd legközelebb bepótolom, ha lesz még!!!
Mindenkinek nagyon jó szórakozást , játszást és kuckózást...stb!!!

Pussz: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


MártiKép
Jobbulást az ikreknek, és gratulálok a nyereményhez!

ÁgiKép
Ha hívsz, légyszi küldd majd a számod. Egy biztosítós nőci "üldöz" telefonon, és ő hív mindig szám nélkül; nem veszem már fel, ha nincs telszám. Köszi

Tünde
Vendég
 


Sziasztok!

Márti
Sajnálom, hogy nem jöttök. Gyógyuljatok meg.

Tündi
A lényeg, hogy tudtok jönni. Kép

Zsezselyke teljesen jól viselte az oltást. Ma is nagyon jó kislány volt. Igy ha holnapog nem történik semmi extra, akkor megyünk. Sütit viszek.

Ági
A gyümölcs jó ötlet. Főleg a mostani náthás időszakban. Én eszek majd, ha hozol. Kép

Csók: Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Bogi!

Zitának kajaidő lesz 17h körül, tudok majd melegíteni neki cumisüveg kaját, ugye?
Vendég
 


Lányok! Lányok!

Már 14-e van és semmi jel!!!!Kép

holnap tesztelek! Szerintetek melyik érzékenyebb? A kórházi laboratóriumi vagy a gyógyszertári?

olyan irigy vagyok a tali miatt! Biztosan tök jó lesz!

Annyira náthás vagyok hogy alig látok ki a fejemből! Rongyos az orrom is! Brühühü!!!Kép
rusnya
 
 


Rusnya!

Szorítunk!
Vendég
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy most jelentkezem csak, remélem még olvassátok mielőtt elindultok.

Természetesen extra felszereltségű konyhám van, úgyhogy melegíteni bármit és bárhol lehet.
Ha netán addigra minden besz@rna a konyhámban is, még mindig ott a radiátor Kép
Ma elvittem a garanciális szervízbe az olajsütőt, kb. 1 hónap mire valami jelet tudnak adni Kép Mi a fenét csinálnak vele addig? Rejtély.
Már épp vinni akartam a DVD-t is, amikor az Orion cégtől rámtelefonált egy muksó, hogy ő a gyár vezetője, és olvasta az e-mailemet, és küldjem vissza a gyárnak postán a DVD-t, mert szeretnék megoldani a problémámat.
Remélem, hogy legalább egy vadiúj DVD-t küldenek majd, és nem ezt fogják visszaküldeni.

Meg ma találkoztam a grafikus csajszival, aki a gyerekekről fénykép alapján készít nekem grafikát. Bekeretezem, és az lesz az ajándék apának. Kicsit még sivár a lakás, így kellenek jó képek a falra, és ezt találtam ki. Jó ötletnek tűnik Kép

Márti!
Baromira szomorú vagyok miattatok. Remélem hamar meggyógyultok.

Majdnem én is lefújtam a talit, mert kedden reggel Lili úgy ébredt, hogy nem tudott lábra állni, szédült és hányt. Elvittem dokihoz, írt fel neki kúpot, mondta, hogy a hányás miatt sok folyadék, jéghidegen, kortyonként. Lili a kocsiban kérte az innikáját, és egy szuszra kiitta a benne lévő teát. Attól kezdve semmi baja nem volt, össze-vissza evett mindent este, és ma is. Sőt, ma bepótolta a tegnapi elvesztegetett délelőttöt, mert hiperszuperaktív volt.

Szóval megállapítottam, hogy a szokásos gyomorrontásunk esett meg ebben a félévben Kép

Akkor holnap várlak benneteket, apát elpateroltam itthonról, igazi baba-mama tali lesz Kép

Puszi mindenkinek: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok! Kösz a biztatást gyümölcsileg. Mandarint és narancsot viszek.
Márti! Sajnálom, hogy nem tudtok jönni. Szerintem jól együtt tudtak volna játszani az ikrek Annával. Közel azonos a koruk és a méretük is ahogy a zene kuckóban láttam.
Nem is meséltem, a cégnél volt télapó, a generációcsere miatt majd mindenkinek hasonló korú a gyereke, az átlag életkor 2 év volt. Csuda jopofán játszottak együtt, egymás mellett.Azóta is arról beszélünk és cserélgetjük a képeket. Csak annyit még 19-en vagyunk és 18 kis gyerek volt érintett a télapóba, persze nem mindenki tudott eljönni betegségek miatt.
Rusnya! Drukkolok neked. Kicsit irigyellek mert ez a várakozás is olyan izgalmas lehet, hát még ami ezután jön. Én nagyon élveztem a terhességem, bár az első három hónap megviselt állandóan hánytam vagy öklendeztem. De utána csuda jó volt. A szülés előtt még két héttel dolgoztam, úgy fel voltam pörögve, dobva.
Tünde! Amikor hívlak látni fogod a számomat én nem szoktam letiltani a kijelzőt. A biztosítós rászállás miatt pedig részvétem. Elég nehéz leállítani őket. Csak határozottan. Mindenkinek szép napot!
nicsi1
 
 


Sziasztok!
Sír a lelkem, hogy itthon kell maradnunk, de Zsófi újra elkezdett köhögni tegnap este, úgyhogy az utolsó remény is elröppent!
Sebaj, majd csináltok képeket, ugye? És felteszitek, hogy megnézhessük, ugye?

Ági , találkoztunk a zenekuckóban? Bocsi de én akkor inkább arra koncentráltam, hogy a régebbi babaneteseket kerestem.

Rusnya!
Drukk-drukk-drukk!!!

Tünde,
ha nem akarsz biztosítást kötni nagyon határozottan küld el az illetőt. Sajnos én belesetem abba a csapdába, hogy az első alkalommal nem mondtam határozott nemet, helyette elodáztam a dolgot. Azt értem el, hogy 1 év múlva nagyon agresszívan újra kezdte. Mi akartunk kötni a gyerekeknek biztosítást, de meghallgattunk több céget is, akiket mi kersetünk meg az igényünkkel. Végül meg is kötöttük, de nem annál aki zaklatott. Miután megmondtam neki, hogy elfogadtunk egy másik ajánlatot, és határozottan, de udvariasan letettem a telefont, mégegyszer felhívott és elkezdte szidni a konkurenciát. Gusztustalan volt! Ekkor már nem voltam udvarias, egyszerűen letettem.

Bogi,
ez a grafikus is nagyon jó ötlet! Ki az, és meglehet vhol nézni a munkáit? Mennyiért dolgozik?
Nem irigyellek a sok hajcihő miatt ami a javítattásokkal jár. Tudom mit jelent! Mindent bele!

Mégegyszer: JÓ SZÓRAKOZÁST!
ÉS KÉREK ÉLMÉNYBESZÁMOLÓT, ÉS KÉPEKET!

Puszi: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Márti!

Ezt a lányt én még a balettiskolából ismerem, ahol én dolgoztam, ő meg tanult Kép
Németh Alexandrának hívják, nem hiszem, hogy ismered. 24 éves.
Még pár éve ő illusztrálta azt a verseskötetet, amiben megjelentek a verseim. Még nem tudom mennyiért csinálja meg, úgy beszéltük meg, hogy megegyezünk, mert én is segítettem neki egy csillagászati kérdésben.
Ha kész lesz, bescannelem, és elküldöm.

Csinálunk képeket a buliban természetesen!
És fel is tesszük őket.

Egyet értek a biztosítósokkal kapcsolatos dolgokkal. Sajnos ezek nem előítéletek, majdnem mindegyik ilyen. Mondjuk nekem szerencsém van az én ügynökömmel, nem erőszakos egyáltalán, de lehet, hogy csak azért, mert van már biztosításunk Kép

Puszi: Bogi

ui.: Készülök ezerrel, takarítok, rakodok, stb.
Ja, meg még ajándékokat is csomagoltam Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Mi valószinűleg 5 körül érkezünk, mert Zselyke 4-kor fog még enni. Majd kicsit megpróbálom előrébb hozni az evését.

Rusnya
Szorítok neked!!

Csók: Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Rusnya!

Teszt?
Mi az eredmény?

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Lányok!

Ez most lánybuli lesz?
A babák is lányok lesznek mindannyian, jól emlékszem?
János választhatott volna menyasszonyt! KépKépKépKép
Vendég
 


Jaj, bocsánat, Zsu!!
Eszembe jutott, hogy Neked Kevined van!Kép
Olyan feledékeny vagyok, mint anno várandós koromban. KépKépKép
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Megjöttem a dolgozóból. reggel küldtem pisit a laborba és Kép

Sajna NEGATÍV.

Azt mondta a laboros csaj hogy lehet hogy korán teszteltem,és ismétlés 1 hét múlva.

Csalódott vagyok. Viszont semmi jele hogy jönnének a manók!

Mindenkinek jó talit,aztán írjatok ám!!!

Puszi mindenkinek:E:
rusnya
 
 


Rusnya!

Az első teszt nekem is negatív lett, pedig Száva akkor már bent csücsült!
Én is kérek képeket a taliról, mert annyira szerettem volna elmenni, aztán ma egyetem, vizsga stb. én hulla voltam délutánra, Száva meg élete legnyűgösebb éjszakáját és nappalát produkálta.
Úgy sajnáltam. Meséljetek már!!!!!!!!!!!!!!
marengo
 
 


Marengo!

Annyira édes ez a pici lány! Ahogy felhúzza az orrát aban a kis kalapban! Tünci-münci!!

remélem igazad lesz!Most szomorú vagyok,de majd 1 hét múlva biztosan más lesz a helyzet Kép

Olyan érdekes név a Száva! Honnan vetted a nevet?
rusnya
 
 


Nem tudom, ha felteszek olyan képet, amin nem csak én vagy a kislánykám van, akkor sértek-e személyiségi jogot?
Vendég
 


Fehérben az én lányom van, a másik két hölgy Bogiéké:
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Bogi! Hát ez szuper volt! Sajnáltam, hogy el kellett jönni, de nálunk az egyetlen, ami fix, az az esti menetrend. Ráadásul apa ma szülinapi buliba volt hivatalos és nem akart elkésni.

Köszönöm a meghívást!

Piros

nem volt idő megkérdezni, hogy áll a munkaügy a párodnál?

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!

Szerintem is jól sikerült a buli.
Tünde!
Nyugodtan tehetsz fel képeket.
Az én képeim nem sikerültek túl jól, de majd teszek fel belőlük párat.

Szóval leírom mi hogy történt Kép

Elsőként Pirosék érkeztek a szomszéd utcából, aztán Pici, majd a hegedűs szomszédom Ancsa, aztán Orsiék, végül befutott Tündi és Ági is. Összesen 17-en voltunk.
Érdekes volt számomra, hogy egy hangos szó a gyerekek között nem volt. A kor eloszlás így nézett ki:
Zita 12 hetes
Zsezse 4 hónapos
Katica 5 hónapos
Nelli 10 hónapos
Dávid 1 éves
Anna 14 hónapos
Lili 22 hónapos
Sára, Bori 3 éves
Anna 8 éves

Nelli és Dávid voltak egymásra rákattanva, ők együtt másztak a lakásban ide-oda. Édesek voltak. Sára csapott le először a sütikre Kép, Anna egyfolytában kérte az Orsi által sütött kis linzereket (tényleg isteni volt). Lili és Bori a chipsen osztozott Sárával Kép
Sajnos Piciék hamar elmentek, de akkor meg jött egy jó hír, hogy a szomszédom végre megszülte Levente babát, akiről apuka mutatott is egy fényképet. Gyönyörű.
Aztán Ancsa elővette a hegedűt, és karácsonyi dalokat játszott. Zsezse és Zita nagyon megnyugodtak a hegedű hangjától, de a többiek is érdeklődve figyelték. Piros gyerkőcei énekeltek is. Aztán betettük a Gryllus CD-t, és beszélgettünk, játszottunk, ettünk, ittunk.
Én nagyon jól éreztem magam. Ja, meg a gyerekek még hintáztak is.
Olyan 7 körül lett vége a bulinak. Akkora kupit hagytunk, hogy kb. 10 percbe telt, mire rendet raktam. MINDENHOL Kép Úgyhogy nagyon ügyesek voltunk.

Meg kell mondanom, hogy a pöttömök nagyon nagyon lenyűgöztek, gyönyörű volt mindegyik. Anna a mandula szemeivel, Zsezse a kis nyugodtságával, Zita volt a legkisebb, ő olyan igazi csecsemős szépség volt, Piros gyerekeitől mindig elájulok, Nelli babát úgyis imádom, Borit is, na meg persze a saját gyerkőceimet is Kép

Lányok! Szerintem mindenképpen kell még ilyen bulikat csinálni. Szerintetek?

Puszi: Bogi

ui.: rájöttem, hogyha a gyerkőc kitörli a szöveget amit írtatok, akkor egér jobb gomb, visszavonás, és már vissza is jött Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Hát ez szupi buli lehetett!

Képzeljétek most indulok majd a városba,kicsit még vásárolgatni.Anyukámmal is talizom. Hát nem pont most esik ez a rohadáááááááss!!!

Este pedig megyek dolgozni. Mint mindíg.De azért gondolok rátok!

Puszinyuszi mindenkinek!
Jók legyetetek,különben a Jézuska csak takaritó eszközöket hoz nektek! Kép

Emőke
rusnya
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülünk, hogy találkozhattunk tegnap.
Köszi a buli szervezését Bogi!!

Nelli és Pici
pici9081
 
 


Sziasztok!

Bogi
Köszi a meghivást mégegyszer. Nagyon jól éreztük magunkat.

Én még ennyi gyereket együtt nem láttam. Kép Nagyon aranyosak voltak a babák és mamák.
Én benne vagyok a találkozásokba. Ha majd már lehet a kertben is lenni, akkor mi is szivesen látunk majd benneteket. A kert nagy, a ház viszont kicsi. Kép

Csók: Orsi

Kép
sorsoly
 
 


Pici!

Nincs mit köszönni.
Most mondjam azt, hogy önző voltam, hogy láthassalak titeket, ezért szerveztem bulit? Kép

Emő!
Szerintem sem kell elkeseredni a negatív teszt miatt. Nekem mindegyik terhességemet már legalább az 5. héten mutatta ki a teszt.
És szerintem a laboros teszt is később mutatja ki, majd meglátod Kép

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok Lányok!
Nagyon örülök,hogy jól sikerült a buli.A következőre mi is megyünk majd,ígérem.
Tegnap megkapta Lolli az 5 hónapos szuriját.Eddig mindegyik után nagyon fájt a lába,sokat sírt,én is tiszta ideg voltam.Ezért nem tudtunk menni,mondván,bizti megint ez lesz.Hát nem.A rendelőben az oltás után persze ő volt a leghangosabban ordító,aztán ennyi.Estére lett egy kicsit nyűgösebb,de se láz,se lábfájás,semmi:-)))Totál megkönnyebbültem.Az éjszaka is jól telt,egyszer sírt fel,biztos üres ciciről álmodott,de gyorsan visszaaludt.Azóta is minden rendben.Ha ezt tudom,hogy ez lesz,elmentünk volna.Na de késő bánat.
Emő!
Kitartás,össze fog jönni az a kis bébi!

Márti!Gyógyuljatok meg gyorsan!

Puszi mindenkinek:Jucus
jucushugó
 
 


Sziasztok!
Bogi, mi is nagyon jól éreztük magunkat, és Zitát tényleg nagyon lenyűgözte a hegedű. Tetszik a lista a gyerekseregről, apának meg tudtam mutatni, kik voltunk. (szerinte Anna már veterán volt, de ezt ne áruljátok el PirosnakKép)
Minden kisbaba és gyerkőc nagyon aranyos volt!!!

Rusnya
szerintem se aggódj, nekem a 3. teszt lett pozitív, és tudtam, hogy Zita már a pocakomban van, hiába viccelt meg 2x a teszt.

puszi: Tünde
Vendég
 


Ági(Nicsi1) kezében Kacca, és kislánya, Anna:
Kép
Hegedűs Ancsa kislányával, Borival, és Lili:
Kép
Itt csatlakozott Piros kisfia:
Kép
Vendég
 


Sziasztok!
Bogi, mi is jól éreztük magunkat tegnap. Köszi hogy megszervezted. Jó volt a kicsiket együttlátni,és veletek anyás, női dolgokról beszélgetni. Remélem,ha jobb idő lesz többször tudunk majd találkozni. Ha rendeződnek a dolgok hozzánk is tudtok jönni. Szerintem a házba is elférünk, illetve a kertbe is tudnak játszani a csöppségek.
Mindenkinek szép hétvégét!
nicsi1
 
 


Hello Lányok, sehol senki?

Spanci, ezer éve nem írtál, remélem, minden rendben? Kevin átvészelte az oltást?

Jó hétvégét mindenkinek!

Tünde
Vendég
 


Sziasztok!

Mi ez a nagy csend? Mindenki alszik? Vagy csak ebéd utáni siesta?

Nagyon jók a képek! Látszik hogy jól sikerült a tali!

Én már kipihentem magam, úgyhogy elhúzok hajat mosni. Ha szépen megkérem a lányomat talán be is csavarja búrámat! Kép

Ja és a manók még eddig elkerültek!Kép

Mostmár egyre izgatottabb vagyok!

Puszi:Rusnya
rusnya
 
 


Sziasztok,
olvasgattam a bulitokatKép ügyesen megszerveztétekKép eccer talán mi is eljutunk egy ilyen talira.
Rusnya,
az én első tesztem is negativ lett most a 3.ik babánál, pedig a másik kettőnél totál pontos volt, és csak a 2.ik mutatta most ki a picit, sőt a 2ikbabábal, a lányommal még a menzim is megjött pár napra,de éreztem hogy vmi nem stimmel..vettem tesztet és az igazolt anno.
Szal hajráKép

Jövő 7en gondoljatok rám, asszem hóesésben fogok épp jogsivizsgázni...

Bogi,
nem birunk msn-en összeakadniKép pedig már a listámon vagyKép

További jó 7végét mindenkinek,
puszi:Erzsi
erzsi100
 
 


Apa mindig karkötőt csinál a csörgőimből:
Kép
Ezt a Nagyiéknak csináltuk. Én ügyesen mosolyogtam, és hagytam, hogy összekenjék a talpam és a tenyerem:
Kép
Vendég
 


Kiskarácsony-Nagykarácsony ......
rusnya
 
 


Kép


így gondoltam.
rusnya
 
 


Sehol senki?
Jóéjt!
<blink>Tünde</blink> Kép
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?